Hova tűnt az igazi Skoda? Már csak emlék?

  2013. augusztus 25. - Rézmányi Balázs Címkék: sztori skoda találkozó

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Leolvasztjuk a Zinternetet!
2015-01-01 12:03:37

Darth Weber, a Tűszelep Fekete Lovagja elégedett volt a szituációs helyzettel. Sikeres volt legutóbbi

Így parádéztok ti
2014-10-23 08:40:58

Fejetlen csirkeként rohangálunk. Fel és alá. Fotózunk balra-jobbra. Néha videózunk is. Ezzel csak annyi a baj

Boldog a búcsú, ha nem a végső
2014-10-20 17:32:38

Irvine, Kalifornia, 2012 áprilisa, reggel hat. A második DeTomaso Pantera rotyog el az orrom előtt, majd megjelenik

Bonyolult, mint a faék
2014-08-26 14:01:34

Gianni kitalálta. Két pohár bor között, bal kézzel rajzolt egy egyszerű gépet, egy éket. Mielőtt az esti AS

Pár hete unottan böngésztem a címlap programajánlóját, amikor belefutottam egy Skoda Találkozó hirdetésébe. Egy pillanatra eltöprengtem, hogy mégis mikor láttam utoljára faros Skodát a forgalomban. Eltűntek. Nekem pedig hiányoznak. Családunk első autója egy Skoda S100 volt. 50 ezer kilométer volt benne, és mindegyikért egy forintot szurkolt le édesapám, mikor megvette. Na nem 83-ban. Ha jól emlékszem 1995-ben. Elég későn tette le a jogosítványt, és az autó úgy általában  nem volt téma a családban. Édesanyámnak nincs jogosítványa. Bátyámnak van, de őt meg a vonatok érdeklik. A Rézmányiék nem autós népek, na. Én azért idejekorán kijöttem a szekrényből, de csak 2005-re lett jogosítványom.

skodatali-35

A fehér 100-as sokáig szolgált, mindig volt baja, de azért szerettük, jól szolgált. Egyszer elszakadt a gázbowden és egyesben, szívatóval döcögtünk haza. Volt mikor a váltógomb hullott le. Mivel forgalmi helyzet volt, félreállni nem lehetett, apám két váltása között próbáltam visszarakni. Hátul nem szerettem ülni, mert az ablakot nem lehetett letekerni. Gyárilag. Ráadásul nem vezethettem elhagyatott utakon sem, mert mi lesz, ha összetöröm, mi lesz ha jön a rendőr. De azért szerettem, annak ellenére, hogy egyszer majdnem rám borult. Akkoriban Verőcén volt egy kis telkünk, egész pontosan Magyarkúton, fent a hegyoldalban. Egy nagyon keskeny földúton lehetett feljutni, ami olyan meredek volt, hogy néhol szinte négykézláb kellett mászni.

skodatali-51

Orrmotoros, elsőkerekes autóval szinte lehetetlen volt feljutni. Tudom, próbáltam. Még akkor sem, ha ketten feküdtünk egy Vectra motorházán, hogy legyen elöl súly. Mindig mikor megérkeztünk a Skodával, a család kiszállt, atyám pedig egyesben, padlógázon szinte felrepült. Minden alkalommal félelemmel vegyes lelkesedéssel néztem a mutatványt. Míg mi gyalog felkaptattunk, ő kipakolta fent a cuccokat, majd visszatolatott egy kis beugróba, hogy megforduljon. Egyszer viszont nagyon fel volt ázva az út, és ahogy keresztbe fordult, elkezdett csúszni lefelé az autó. Bátyámmal rohantunk, hogy valahogy megtartsuk. Percekig álltunk kvázi az autó alatt a meredek, csúszós, sáros úton, ahol magunkat is alig bírtuk megtartani, nemhogy az autót. Érzésre röpke tíz óra alatt sikerült betornázni az Skodát a helyére. Akkor azért féltem.

skodatali-44

De szerettem, és sajnáltam, mikor eladtuk. Aznap azért még sikerült annyit kisírnom, hogy legalább a Kongresszusi Központ parkolójában pár percet vezethessem. Két-három kört tehettem vele, hármasig fel sem váltottam. Aztán jött egy szintén fehér 120-as helyette. Azt már nem szerettem. A 100-ason volt króm, kerek volt a lámpája és olyan hangja volt, mintha egy műanyag motor szólna egy fém dobozban. A 120-as hangja már műanyag motor, műanyag dobozban. Nem szolgált nálunk sokáig, de a két Skoda szép-szomorú emlékként megmaradt.

skodatali-37

Mikor meglett a jogsim, még el is gondolkodtam egy 100-ason, esetleg 1000MB-n. Végül egy 2103 lett az első autóm, de a faros Skodák iránt megmaradt egy keserédes, távolságtartó vonzalom. Ha láttam egyet a forgalomban, mindig beugrottak a kalandjaink. Mikor bátyámmal büszkén kurjongattunk a 100-asban, mert megelőztünk egy buszt a 7-es úton. Az egyetlen előzésünk a Balatontól Budapestig. Vagy a több tucat alkalom, mikor be kellett tolnom, hogy bátyámmal elmenjünk csak úgy autózni. De mivel eltűntek az utakról a farosok, az emlékek is elhalványultak.

skodatali-63

Ahogy megláttam a Skoda Találkozó kiírását, olyan hirtelen rúgtak fejbe az emlékek, mintha csak egész borsra haraptam volna. Általában kerülöm a márkatalálkozókat, jobban szeretem a független autós összejöveteleket. A hiba inkább az én készülékemben van, nem az ilyen összejövetelekkel van baj. Egy márkatalálkozónak megvan a saját koreográfiája, ahogy a bejáratott szereplői is, akiket Csík más apropóból, de tökéletesen leírt. Márkától függetlenül igaz ez minden ilyen rendezvényre. Egy márkatalálkozónak mindig sajátos hangulata van, és a kívülálló, egyszeri látogatónak fel van adva a lecke, hogy hogyan viszonyuljon hozzá. Azonosulni addig nem fog tudni, amíg nem lesz a hétköznapjainak része az adott márka vagy típus.

skodatali-75

Kicsit olyan érzés kívülállóként, mint belátni valakinek a hálószobájába, ahol a hétköznap álarcát már elhajíthatta az ember, és végre önmaga lehet. Persze ott vannak a nem várt nyelvi nehézségek, és a mindent sziruposan átitató nördség. Egy fokkal azért kezelhetőbb, mint mondjuk egy Trekkie-buli klingon és vulcan kakofóniája, mert legalább a kötőszavakat lehet érteni,de minden márkatalálkozón ilyesmi párbeszédeket hall a magát hirtelen földönkívülinek érző látogató:
-Egyértelműen harmadszériás, a másfeles fészlift után, mert amulánium-biogyoxidos a gyújtástengely hardytőkéje a kardánkörök között!
-Nem, mert az kazah belpiacos modelleken volt, a De Bi Luxe felszereltséggel!
Félelmetesen szórakoztató és egyben tanulságos látvány. Ezerszer láttam ilyet, mikor Csík és Littner Zsolti állólámpások gyártási hónapját(!) próbálták belőni.

skodatali-27

A kecskeméti Skoda Találkozó is természetesen ilyen volt. Az idő múlása és a divat változása erősen érezhető volt. Ez egyszerre volt jó és rossz. Kicsit szomorú voltam, hogy sehol egy régi Felicia, Octavia, 1203 vagy MBX. Ennyire elfogytak volna? Mondjuk az utóbbi nem is volt egy népautó. Ellenben a KGST egyik legszebbje, a romlott Nyugat dekadenciájára hajazó 110R kellő képviseletet kapott, legyen az OT-s, tuning vagy patkány. Ahogy S100-as is akadt, ami mindig szívmelengető, a korábban sorolt okokból. Mondjuk megnéztem volna atyám arcát, ha szeretett fehér 100-asával bátyám hazaállított volna porig ültetve, kétszínű fényezéssel és Twingo-ponyvatetővel. Sokat dobott volna az esti autózásainkon.

skodatali-36

Mindegy is, jó volt ott lenni, jó volt újra faros Skodákat nézegetni, hallgatni és persze mozgásban látni. Talán még újra rászokok a márkatalálkozókra.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr475474643

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Hurri Kán 2013.08.25. 11:26:10

@vmaast:
Igen, ez igaz. Én a mostani modellpalettára gondoltam.

unomma 2013.08.25. 11:26:10

@kultúrpesszimista: Nekiállhatnék fényképezgetni az említett alkatrészek adattábláit, de a fenének sem ér annyit. Meg ide fel sem tudnám tölteni a képeket. Vedd a fáradtságot és nézz utána annak amit állítasz. Csak "illusztrációként" írom, most voltam 50 ezres szervizen, minden amit kivettek az autóból kínai volt (beletenni is csak ilyet lehetett), a váltóm a legnagyobb japán váltógyártó AW 09GR típusa, az indító motor, az akkumulátor a szellőző ventilátor, a külső és belső tükör mind neves gyártó kínai terméke. A Yeti a Roomster és a Fábia formaterve cseh.

vmaast 2013.08.25. 11:30:32

@TaaT: Már nem is fogja. Az lett volna a Vw Alfája, mikor kitalálták, hogy minden szegmensbe állítanak modelleket. Persze nem minden szegmensben eladható egy Vw embléma, ezért vették meg a Lambót is, erre kellett a Skoda, és erre kellett volna a Seat. Sportos elegáns középkategóriának. Aztán mikor nem vált be a számítás, több vételi ajánlatot adtak az Alfára. Meglehetősen gusztustalan, viszont átgondolt, és hatékony a Piech-ék stratégiája, és ezért érthető Kultúrpesszimista. Inkább bukjon el egy márka egyenes derékkal, büszkén, mint hogy lábtörlője legyen egy gigamárkának. Tradicionális márkák maradhatnak így fenn, de milyen áron? A Lambónak is oda a lényege. Annó az vette meg, aki benzinvérű autóbuzi volt, és volt rá pénze. Most bármelyik suttyó repper, bróker, kételemis arab sejk beleülhet, és másnap lenullázza az első kanyarban.

sgarde 2013.08.25. 11:31:07

@punkrator: Tájékoztatásul: SOHA NEM VOLT GYÁRI a hűtőventillátor direkt kapcsolója.
(A kendácsolt kapcsolót pedig nyugodt szívvel kidobtam a sajátomból.)

w a s d 2013.08.25. 11:33:33

@unomma: Azért nem mindegy, hogy a német odatolta a kínainak a terveket, hogy ebből kérek 100 millliót a következő 10 évben, vagy maga a kínai tervezte is az adott alkatrészt. Feltételezem, az előbbiről van szó a nem kínai gyártók esetében szinte 100%- ban. Na ettől lesz egy autó adott nemzetiségű, függetlenül attól, hogy kínai vagy brazil beszállítótól van- e egy adott alkatrész.

nouka 2013.08.25. 11:37:01

Az ültetés nem "hülyegyerek tuning",hanem az autón eszközölt optikai módosítások közül -a felnik mellet- a legfontosabb tényező. Lehet bárkinek bármilyen gyors ,szép, ritka autója ,ha az ember feje befér a kerék és a sárvédőperem közé,akkor csak nevetség tárgya lesz. Ellenben, ha van egy teljesen gyári állapotú autónk,ami szépen le van ültetve, akkor az nagyot tud dobni az autó kiállásán.

Form > Function!

www.stancenation.com/2012/11/13/out-of-the-norm-martins-77-wartburg/
www.stancenation.com/2013/02/01/from-russia-with-love-artems-slammed-samara/
www.stancenation.com/2013/05/31/eurosunday-2013-photo-coverage/
www.stancenation.com/2013/08/18/down-out-lown-slow-bmw-z4/

vancello · http://vancello.hu 2013.08.25. 11:38:16

@vmaast: szerintem már kapott Marchionne lófejet a szakszervezetektől az ágyába, amiért megpendítette az Alfa Romeo külföldi gyártásának lehetőségét (valahogy el is csendesedett a dolog mostanában). Egy VW-nek történő eladás után garantáltan vér folyna. :D
Vorsprung durch Cuore Sportivo, belegondolni is szörnyű.
Aztán lehet, hogy csak én vagyok túl szentimentális, hiszen az Audi-motoros Lamborghiniket is elfogadta a fogyasztói társadalom.

vmaast 2013.08.25. 11:40:05

@nouka: Viszont a hülyegyerektuning visszatérő stabil eleme a szakszerűtlen, kendácsolt ültetés.
Igazi low budget sufnimegoldás levágni a rugóból, oszt jónapot...

w a s d 2013.08.25. 11:43:48

A legnagyobb kár szerintem farmotorügyileg, hogy a VW "túlságosan" anyagias volt (persze, egy nyereségért dolgozó cég mi más lehetne), és az Up/Mii/Citygo nem lett farmotoros, mint ahogy az első hírek szóltak.

vancello · http://vancello.hu 2013.08.25. 11:45:45

@nouka: lefűrészeled a lábaidat, hogy felfigyeljenek rád? :D
Jó dolog volt ez az ültetősdi, amíg nem minden jöttment VW-n alkalmazták a rózsaszín pólós-monszteresbézbólsapis hülyegyerekek, hanem igényesebb gépek egyéb módosításait koronázták meg vele.
Szóval ma már sajnos teljesen jogos a hülyegyerek-tuning elnevezés.

TaaT 2013.08.25. 11:55:48

@vmaast: "A Lambónak is oda a lényege. Annó az vette meg, aki benzinvérű autóbuzi volt, és volt rá pénze. Most bármelyik suttyó repper, bróker, kételemis arab sejk beleülhet, és másnap lenullázza az első kanyarban."

Első témába vágó cikk az oldalon, a kékvérű olasz :) totalcar.hu/magazin/bologatokutya/2013/08/24/osszetorte_a_vadiuj_ferrarit/

@nouka: "Lehet bárkinek bármilyen gyors ,szép, ritka autója ,ha az ember feje befér a kerék és a sárvédőperem közé,akkor csak nevetség tárgya lesz."

Nemfeltétlen :) www.tout-le-rallye.be/forum/images/upload/pirche2/baja_857.jpg

Önjáró Talajgyalu 2013.08.25. 12:03:06

@punkrator: Ahogy már előttem is mondták, a ventillátorkapcsoló nem gyári tartozék, egyik farosban sem, hanem házi kendács. Mellesleg ha a termosztát nem nyit ki, akkor teljesen mindegy hogy mit kapcsolgatsz, mert akkor nem jut víz előre a hűtőbe, amit a kapcsolgatott ventillátor hűteni bírna... Csak mondom... A ventillátorkapcsolót az elől a hűtőben lévő hőkapcsoló kézi helyettesítésére szokták használni.

A faros Skoda hűtési problémáit - ha a hűtés minden komponense a helyén van és megfelelően működik - amúgy többnyire a nem szakszerűen karbantartott (pl. nem megfelelő hűtőfolyadék) miatt elkoszosodott és/vagy részben eldugult, lerakódásokkal teli "felvízkövesedett" hűtő-fűtőrendszer okozza, amit csak ideig-óráig lehet orvosolni a kapcsolós meg termosztátkiszedős házi kendácsokkal... Aztán meg terjednek a legendák, hogy azmilyenszarvolt.

Az én idén 29 éves 105-ösöm amúgy kb. egy hete előbb kibírt másfél óra Bp-i dugót a dögmelegben (végig 80 fokos víz, termosztát és hőgomba tökéletesen működik, teljesen gyári hűtőrendszer, nincs kapcsoló), majd csapattam vele 1 megállással (tankolás, valahol Passau előtt még Ausztriában) több mint 1000km-t 100-110 közötti utazóval Németország nyugati felébe. És ezt az elmúlt 5 évben már sokadszor adtam elő vele.

Hibák száma: 0.
Villogó, integető, mosolygó emberek száma kb. Bécstől kezdve: rengeteg. :)
Hátsó ablakban kalap: van. :)

Ja juteszembe, üdv minden skodásnak aki ott volt a talin. Sajnálom hogy nem tudtam menni. Az okokat lásd fent. :)

bbenoe 2013.08.25. 12:05:56

Két hangra emlékszem (120GLS)
UMPFFF: ez egy hatcenti átmérőjű, gumi könyökcső felrobbanási hangja. A hűtő alját kötötte össze baloldalt elöl alul a motor felé (hátra) menő csővel. A hang egyenértékű a teljes hűtőfolyadék (6l) aszfaltra ömlésével, és azonnali motormegállítással -- hiszen egy percen belül ráolvad a hajtókar a főtengelyre. 1992. Péntek 15:30, Hegyalja út felfelé.

KATTT (magas, női hangon): A motorból jött, mintegy 15 mp-cel azután, hogy a túlmelegedéstől félve 31 fokos külső hőmérsékletnél bekapcsoltam a -- fűtést (az a bizonyos direkt ventillátorkapcsoló már "BE" állásban volt...) A hengerfej repedését jelezte annak hatására, hogy a fűtésrendszer 1,5 liter hideg (31 fokos...) hűtőfolyadéka megérkezett a hengerfejbe. (Folyományaként másnap az autó az indítózásnál akkorát csattant, mint egy 2x1 m-es vaslemez a betonon a daruról leesve. Ettől jöttem rá, hogy előző nap az a KATTT a hengerfej repedése volt, és a CSATT pedig az, hogy a hengerbe befolyt a hűtőfolyadék, majd a dugattyú nem tudott eljutni a felső holtpontig. Feltételezésemet igazolta, hogy a kitekert gyertya furatán elegáns, lamináris íven távozott a hűtőfolyadék, amikor kézzel megtekertem az ékszíjtárcsát.) 35000 Ft volt -- 1995-ben.

Többször elvitt 600 és 2000 km-es utakra, azokon nem kellett javítani, trélerezni, pedig tartottam tőle.
6 évig hajtottam. SOHA nem szerettem.

papa33 2013.08.25. 12:14:41

Mi a 20 év alatt 150 ezret hajtottunk bele (első gazdái voltunk), minden hiba nélkül S120 1983-as, na egyszer a fűtést be kellett kapcsolni ne forrjon a víz.
egyetlen egyszer
A legnagyobb baja a 80 körüli rezonálós hangja volt, országúton 6-ot evett.
De nem sírom vissza...

Nehéz István 2013.08.25. 12:14:56

Összességében a Skoda korábban és a Skoda ma is a legjobb útitárs ! Vezzettétek-e már a Fábiákat ? Ha még nem, ne hagyjátok ki őket ! Fantasztikus váltó, és rugalmas motor.nekem a 2006-os kiadásúak a kedvenceim. Örökzöl forma erős karosszéria . Ilyenre vadásszatok, megéri !

vmaast 2013.08.25. 12:15:05

@bbenoe: Válts márkát! Én 20 éve hajtok egyet, imádom ;-)

Alhazred 2013.08.25. 12:16:50

120L-ünk volt, tudtommal SOHA nem forralt (odafigyelés), a csomagtere meg nettó 400 liter volt (280 elöl, 120 hátul), akinek az kevés, járjon régiswifttel... okosan kellett pakolni, ennyi. imádtam kölyökként utazni vele, sajnos vezetni még nem volt alkalmam.

Hurri Kán 2013.08.25. 12:17:15

@Nehéz István:
Rugalmas, hogyne. Főleg az 1.2 HTP.

Nehéz István 2013.08.25. 12:18:02

@sgarde: Egyet értek ! A gyárinak csak hőkapcsolós vezérlésű ventillátora volt. Azok kötötték direktbe, akiknek ez elromlott és forralta emiatt a hűtővizét.Ez a DACIA típus betegsége volt leginkább.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.08.25. 12:21:23

És miért nincs köztük egyetlen régi Octavia sem?
Fecskefarkas, négyzetrácsos hűtővel... Én szerettem. Sajnos a bontóban végezte. :(

Nehéz István 2013.08.25. 12:22:38

@w a s d: Ha nem hegytetőn élsz, akkor az első hajtású előnyösebb. Ha nem tudod miért írom, majd télen ülj át egy farmotorosba, pl egy VW Bogárba és megtudod. Kész életveszély, dobálja magát ide-oda. Szegény Bubik is ilyenben végezte télen az úton.

álfirkász · http://narancsosliba.blog.hu/ 2013.08.25. 12:23:14

@álfirkász: bocs, lehet, hogy nem fecskefaroknak hívták... Aminek hegyes volt a hátsólámpája, arról beszélek. Mert Octaviaból volt olyan is, amelyiknek lekerekített volt a hátsó, az már nem tetszett.
4.bp.blogspot.com/_yGtyipup26A/Sl4Apnw5W6I/AAAAAAAAAGA/DGW00YbiDc0/s400/Picture+5.png
Ilyenre gondoltam.

ddrum77 2013.08.25. 12:28:12

@vmaast: Nem gondolom, hogy túl fiatal lennék - közelebb a negyvenhez, mint a harminchoz - , és azt sem, hogy "túl egyszerű" - bár nem értem, mit jelent túl egyszerűnek lenni ezen a fórumon.
Ebben az összefüggésben aki nem egyszerű, illetve megfelelően fejlett ízlésvilágú, az "morcosítja" a 120-asa motorházát (ízlésterror), illetve ülteti porig, és fest zöld lángokat az oldalára?
Leszarom a felhalmozódott szellemi értékeket, ennek az értékelése az autógyár vezetésének a feladata, aki megfelelően jutalmazza a mérnökeit, vagy a leendő befektetőé, aki szabadalmakhoz akar hozzájutni 1-1 felvásárlással. Nekem megbízható kocsi kell, nem szobor, nem önkifejezés.
Az önkifejezést megtalálom pl. a zenében, és ott tényleg ALKOTHAT az ember valamit.

Szerinted a Skodások párás szemmel emlegetik mondjuk Václav Gomulka gépészmérnököt, aki 1962-ben megalkotta a felülszelepelt 900 köbcentis motorblokkot?
Dehogyis. Kimennek a pusztába az ocsmánnyá torzított (tisztelet a kivételnek) 120-as Skodáikkal, és 3 napig kempingszékben vedelik a sört, meg néha megcsodálják az igazán szép járgányokat.
Hidd el, én is megnézek 1-1 szép autót - az MB1000 formailag kiváló - , de a mézesmázas, megideologizált dumát nem veszem be már pár éve. Meghagyom másnak, hogy morcosítsa a skodáját, és költse az utolsó fillérjeit kaja helyett a márkatársakkal való bandázásra.

Én ott számoltam le minden márkaklubos vonulattal (nem Skoda), amikor kitiltottak a fórumról, mert azt mertem írni, hogy a sokat emlegetett budapesti dugóknak ti is részei vagytok, és néhanapján szálljatok ki a kocsiból, és bringázzatok mondjuk.
Szomorú volt látni, hogy mindenki az autójával akarja kifejezni magát, "nekem X vagy Y márkám van, tehát ilyen meg olyan ember vagyok", és amikor kiszállt a kocsiból, nem láttam mást, csak egy többszörösen túlsúlyos függő embert, aki két lépést nem tud kocsi nélkül tenni, és minden más márkára köpköd, és letilt, mert rávilágítok az egyik legnagyobb problémára.

Nehéz István 2013.08.25. 12:29:44

@w a s d: A Ferrari a közutakon egy nagy kérdőjel. Még egy mélygarázsból sem tud felkapaszkodni felakadás nélkül az alacsony építése miatt. Csak hencegni szoktak vele, és a butuska csajok megszerzésére alkalmas, de nem napi használatra. Ez a kocsi inkább egy koncepció az autógyártás margóján. Nagyon szép forma, erős motor de inkább a versenyzésre termett kiépített pályára, na meg a romantikus filmekbe.

MIx 2013.08.25. 12:36:41

Egy 105-össel tanultam vezetni. Kb 10 óra vezetés után kérdem az oktatót, miért ugrál a kocsi eleje jobbra balra? Nevetett és azt mondta, ez mindig így csinál, jó jel, hogy már ezt is észre veszem.
Tálé-ban (Alacsony-Tátra) magyar nemzetiségű rendőrökkel beszélgettünk, nagyon szerették a faros Skodát, mert a téli, havas emelkedőkön kiválóan közlekedtek.
Jártam egy alkalommal a Mlada-Boleslav-i Skoda gyárban, akkora karosszéria prések voltak (20-30 db), mint egy 3 emeletes ház. Ez a Forman idején volt.

Indigó. 2013.08.25. 12:37:45

Rajongók! Itt a lehetőség egy saját farosra!Van egy eladó S100-asom, első tulajos (apám büszkesége), 90%-ban gyári, nem rozsdakupac 72-es évjárat.Sokáig tervezgettem a felújítást, és találkozókra mászkálást vele, de mostanra elfogyott a lendület.

redriot77 2013.08.25. 12:46:58

A szüleim első autója is egy fehér S100 volt, még '75-ben vették újonnan. Megbízható volt és keveset fogyasztott de apám mindig panaszkodott hogy nem gyorsul, nehéz vele előzni. A letekerhetetlen hátsó ablaktól mi is szenvedtünk - én és a tesóm. Mikor '86-ban apuék hazajöttek az új ezerkettes Ladával ott ujjongtunk hogy abban már letekerhető a hátsó ablak is - menőnek éreztük nagyon. :)

Most egy kollegámnak van egy 87-es 120-asa, gyönyörű gyári állapotban. Régi emlékeket idézett fel bennem a jellegzetesen zengő motorhang és a típikus skoda-kipufogógáz. :)

bbenoe 2013.08.25. 12:50:36

@vmaast: Most is Skodám van. Fabia 1,4/16 2003-as...
EZT szeretem. Pedig eszi az olajat (1l/1000km, a szerelő szerint nem hiba, a 101 kw-os 16 szelepesben 5 mm a szelepszár átmérője - és ezért.)

Ezzel az a sztori volt, hogy egy alkalommal nem lehetett váltani, 3-asban maradt, passz. Abban tökéletesen működött, a váltókar szépen mozgott az ő pályáján, de a fokozat nem változott. 3-asban mentem el a szerelőig. (gondolatébresztő... ha kis óvatossággal lehet így menni, akkor minek a többi fokozat?) Ahol kiderült, hogy a váltórudazat egy tagjának csavarja belesett a kardánalagútba.
Váltórudazat??! Frászt. A Fabiában (és a Golfban!!!) olyan van, amiért a gépészmérnököket a harmadévi tervezési feladatnál kihajítják: TOLÓBOWDEN. Na jó, 10 mm vastagok, tényleg működnek, de az alapelv tilos. Úgyhogy nevezzük kreatív megoldásnak.
Egy ilyen bowden szabadult el: szerlő még egy csavart beleejtett a kardánalagútba, most is ott párosodik a két csavar, a harmadik meg tartja a bowdenfejet.

kkn 2013.08.25. 12:50:58

@kultúrpesszimista: Hát te hülye vagy. Komolyan, nem szoktam ilyet írni a neten, de ez az ökörség, amit összehordasz, hogy praktikus igénytelenség, meg a többi...

Annyiban igazad van, hogy a mai Skoda más VW. De a technikát kivonva az egyenletből annyiban különböznek egymástól, mint egy Ford egy Opeltől, és a vevőknek ez a különbség számít, nem az, hogy ugyanaz a kilincs mindkettőn, meg hol egyezik a padlólemez. Mert pl. egy Fabia nem olyan teljesen, mint egy Polo. Volt előző, most használok egy utóbbit. Gyűlöltem a Fabia idétlen zöld műszerfal-világítását, és imádom a Polo kékjét. viszont hiányolom a Fabia ötletes italhűtőit. Vagy a Polobol nincs is kombi, míg a kombi Fabiám imádnivaló ötlete volt a csomagtérrolóban kialakított esernyőtartó rekesz.
Már ezen a szinten annyi különbséget találni, ami egy átlagos vásárló számára különböző autóvá teszi őket.

Mert tökéletes autó nincsen, én legalábbis még nem láttam, mindben van valami, amit szeretnék másnak látni, hogy az elképzeléseimnek megfeleljen. Így az azonosnak tűnő autók is különböznek annyira, hogy pont ezt a különbséget nyújtsák a vevőknek, mert az egyik jobban bejön, a másik kevésbé.

Az meg, hogy ki tervezte, gyártotta, nem az eredeti nép, kit érdekel, az autó maga a lényeg, nem az ideológia.
A te elveid alapján utálni kellene minden volt szociban készült autót, mert egy olyan rendszerben születtek. Hiszen a hülye elvekben nem lehet határt szabni, hogy a nép neked még fontos, de a társadalmi rendszer már nem, ez olyan, mintha a a lejtőn egy tárgy csak egy darabig gurulna, és majd minden ok nélkül megállna.

Az, hogy van egy saját meggyőződésed, az nem azt jelenti, hogy az egyedül üdvözítő elv, és mindenki más hülye. Ez csak a számodra fontos, de nem ez a normális értékrend, legalábbis így állítod be.

TaaT 2013.08.25. 12:56:32

@bbenoe: "1L/1000km, a szerelő szerint nem hiba"

Attól hogy a gyár és a szerelő azt mondja hogy ez teljesen jó így, még nem az...

Az én autómból már repült volna a motor ha ilyet produkálna. :) a 101KW meg gondolom paci akar lenni.

Hurri Kán 2013.08.25. 12:56:55

@kkn:
Hagyd, reménytelen. Ideokádja a hülyeségeit, és aki nem ért velük egyet, az mind beszűkült látókörű konzumidióta.

vmaast 2013.08.25. 12:58:43

@ddrum77: Nem. Arra gondoltam, hogy egy autó lehet művészeti alkotás, vagy kevésbé sarkítva olyan iparművészeti alkotás, ami a puszta formán és funkción túl is nyújt valamit az embernek. Semmiben sem különbözik ez a zenétől, bárki mondhatja Rimszkij Korszakov műveire, hogy csak hangok egymás után. Az, hogy valakinek a zene jelenti a művészetet, valaki másnak pedig az ipari formatervezés, személyfüggő. Alapból elutasítani viszont mások ezirányú másságát/gondolkodását, erre értettem hogy egyszerű ;-)

"egy autó vigyen el A-ból B-be, biztonságban, megbízhatóan. A többi nagyjából bullshit, legalábbis ebben a kategóriában.
"benne kifejezedőtt és felhalmozódott szellemi, kulturális érték" egy autó esetében teljesen értelmezhetetlen."

Hol vannak itt a lángok? Hol az ültetés?
Legalább magadat olvasd néha el ;-)

w a s d 2013.08.25. 13:08:55

@Nehéz István: Nem is hétköznapi autóként több a többi autónál egy Ferrari, hanem a múltja miatt, ami maga a szellemi és kulturális érték. Pusztán hétköznapi használati tárgyként kevesebbek lennének a szememben pl. egy sima Astra F kombinál is. De az autó nem csak használati tárgy. Nekem legalábbis. Persze ennek ellenére szeretem bennük a praktikumot.

Beállított farmotorosnál meg nem vettem még észre, hogy csapkodna télen. Az meg, hogy egy szerencsétlen színész pont egy farmotoros autóban halt meg, még semmit nem jelent.

kultúrpesszimista 2013.08.25. 13:27:29

@kkn: Hidd el, annak, hogy te, nímand kkn-ként mikor és miket szoktál írni - számomra zérus jelentőséggel bír. Ha pedig a "hülye" szó koncencionálisan az értetlenséget, a szellemi gyérséget jelenti, akkor hülye épp te vagy, aki meg sem érti, hogy nekem mi a problémám. Ellenpéldaként itt van vmaast, aki nem most először ért meg engem és értünk egyet.

"A te elveid alapján utálni kellene minden volt szociban készült autót, mert egy olyan rendszerben születtek." - írod totális elborult módon, tévesen nekem tulajdonítva mindezt, holott előbb meg kellene értened, intellektuálisan feldolgozni mindazt, amit írok. Ez neked nem megy, így annak sincs értelme, hogy részletesen és didaktikusan leírjam mindazt, amit már leírtam, nem csak itt, nem csak egyszer. További kellemes vasárnapot.

kultúrpesszimista 2013.08.25. 13:28:39

@kultúrpesszimista: konVencionálisan - bocs az elírásért...

Kepan 2013.08.25. 13:38:15

120L ex-tulajként, nagyrészt meg voltam vele elégedve. Persze, a hűtéssel már a vétel utáni nap megszívtam, úgyhogy cserélgettem a termosztátot rendesen. Volt nekem is direkt venti kapcsoló, de ha a termo nem nyit, tökmindegy...

Azért első autónak nem volt ám rossz. Kicsit meg is tanultam a motor és a kasztni részeit, mert azért kellett javítani...
Zöldkártyán az engedélyezett szenny 10%-át hozta, s csak utolsó hetében füstölt, mielőtt leadtam a bontóba.

Egyszer még meghajkurásznék egy ilyet...

Amúgy engem sem érdekel a márka, abszolút lesza. Menjen, legyen kényelmes, ne kelljen 200km-ként tankolni és jól össze legyen rakva. Ennyi kell egy autóhoz.

kultúrpesszimista 2013.08.25. 13:46:01

@Kepan: ja. A kaja is csak legyen főleg szilárd és elég, laktasson el jól, legyen valamennyire meleg, italnak meg a víznél nem is kell jobb. A ruha meg csak védjen és melegítsen, ennyi.
Panelproléria.

Önjáró Talajgyalu 2013.08.25. 13:55:08

@Nehéz István: Szerintem a faros Skoda kimondottan semlegesen viselkedik télen. Legalábbis az enyém... Mondjuk az enyémen gumi is van hozzá, nem csak valami lerúgott szétkopott "négyévszakos".

Agyatlanul nyomva persze eldobja magát, de azért nincs az mint egy Ladában vagy BMW-ben, hogy üres csomagtartóval csak kacsázol vele összevissza. Anyám mondjuk fél életén át faros Skodákat meg kispókokat vezetett, soha nem állt keresztbe egyikkel sem, pedig a 80-as években azért voltak telek meg utak is... Mondjuk bogarunk sose volt...

Aztán kapott egy új Opel Agila-t pár éve és az első télen keresztbeállt vele a faluszéli kereszteződésben. Ami persze bármitől lehetett, nem "Opel WagonR"-t minősíti.

Tanulság? Nincs. Csak az általánosításokat hagyjuk inkább.

ommm 2013.08.25. 13:58:38

@vancello: Az ezres pedig pont az utolsó, teljes mértékben modern és korának nyugati autóihoz is mérhető Skoda volt. Sokáig az utolsó.

Önjáró Talajgyalu 2013.08.25. 14:09:22

@ommm:
A Totalcar mikor vadássza le a kevés létező Skoda 720 egyikét egy tesztre? :) Tudtommal van belőle szlovák rendszámos forgalomban!

Rocko- 2013.08.25. 14:17:33

@vancello: asszem ezt a témát kitárgyaltuk az Audi logos Lambo alkatrésznél. ;)

vancello · http://vancello.hu 2013.08.25. 14:19:45

@ommm: jól mondod, például a britek is imádták, az alumínium motorblokkja pedig megelőzte a korát. Talán présöntéses technikával készült, nem emlékszem pontosan. Nekem a 100-as is nagyon tetszik, de egy 1000MB mellé állítva olyan, mintha legyalultak volna róla minden szépet.

Önjáró Talajgyalu 2013.08.25. 14:33:01

@Rocko-: Pár éve láttam egy tali képei között egyet, az biztos. És eredeti volt, nem valami wannabe átépítés... De a YouTube-on is találhatsz utcai rendszámos darabról cseh review videókat. Amennyire én tudom a nullszéria után lőtték le a projektet és pár darab "megszökött"...

Rocko- 2013.08.25. 14:34:32

@Önjáró Talajgyalu: rákeresek, köszi.
gondolom a szökés az úgy lehetett, ahogy a Trabant esetében is: a hiány nagy úr, ezért eladták a prototípusokat is.

Önjáró Talajgyalu 2013.08.25. 14:39:22

@vancello: Ha jól emlékszem (vagy csak urban legend?) a 100-as formaterve előbb kész volt mint az 1000MB-é, csak a 60-as évekhez "túl modernnek" ítélték a 100-as tervét, és ezért küldték gyártába az 1000MB-t először. Aztán ahogy teltek az évek, "beért" a kor 100-as formatervéhez és váltottak. A két autó a külső - csavarral rögzített - burkolóelemeket leszámítva gyakorlatilag azonos - az utolsó szériás 1000MB átalakítható 100-assá és fordítva... - megintcsak, amennyire én tudom.

Nekem amúgy egy 100-as kéne. Az 1000MB-ből nehéz vagány youngtimer-szerű autót építeni, egyszerűen más a stílus... De persze gyönyörű ahogy van. Egy finom tuningos (szép festés, pici igényes ültetés, minimál spoilerek, jó technika) 100-astól viszont elcsöppenek... :) Pedig amúgy nem vagyok tuning párti.

parasztvakitas 2013.08.25. 14:40:55

a 'regi' skodat se szerettem, FOLKskodat meg plane
de latva milyen csajok vannak a talalkozon, talan felreteszem ezt az erzest

ledo76 2013.08.25. 15:14:03

Műszakilag fosnak tartottam a faros Skodákat, pedig a cseheknek több eszük volt az autógyártáshoz mint a többi KGST országnak összesen. Ez egy két dologban meg is mutatkozott, de csak ennyire futotta nekik a lehetőségekből. Formailag nekem az MB1000-es és különösen a 110R tetszik (utóbbi a legszebb szoci autók között van nálam). A 100-as és a Rapid elmegy, a 105-öst és a 120-ast régi és újabb változatban is kimondottan ocsmány nekem.

Krizsabá 2013.08.25. 15:15:28

88-as 120L-em volt 5 évig. Sokat költöttem rá, mert csináltam rajta egy teljes karosszéria felújítás/fényezést. DE!
Az öt év alatt csak egyszer hagyott cserben (előjele is volt, csak nem voltam okos) a váltórúdról leakadt a kulissza és sebességben maradt. A vizet csak egyszer forralta, amikor a ventilátor vezetékének csatlakozója rosszul érintkezett. Egyébként sosem volt gond, és kendács kapcsoló sem volt a műszerfalon.
Tuning, csakis házon belülről: Rapid ülés és kormány, GLS műszerfal, 5 sebességes váltó. Imádtam és nagyon hiányzik már több, mint 3 éve nincs meg, azt hittem egy új kocsival jobb lesz az élet, de nincs meg bennem az a ragaszkodás, ami a Skóóóval megvolt.

DeezL 2013.08.25. 15:47:54

jó is volt skodázni:) én megbecsültem akkor hogy nem trabanttal kell járni...volt utánuk ladám is de azt nem szerettem annyira....

Q-match 2013.08.25. 16:10:49

Első autó: S100
Azon nőttem fel, szedtem szét először - és raktam össze.
Utólag visszatekintve legnagyobb baja a 3 csapágyas főtengely volt, emiatt tartósan jó motort - és csendeset - nem lehetett bele csinálni.
Kevésbé nagy baja a hátsó felfüggesztés, amit voltaképpen a motortartó bakok tartottak a helyén, több-kevesebb sikerrel.
Ezen kívül nagyon szerettem, és érdekes, hogy más-autós ismerőseim is szívesen ültek be mellém...talán ha én nem vagyok "nekik", akkor ők is úgy fikázták volna a skodát, hogy féktávnál közelebb nem kerülnek hozzá. Így inkább tisztelték, mert közelről látták, hogy...

...hogy üzembiztos.
...hogy a maga módján tartós.
...hogy jól beállított, és nem összevissza-folyó karbival még megy is.
...hogy iszonyatosan tud rohadni, bár az enyémen az igazi gondok 15 év felett kezdődtek.

A 120-as az már kicsit más volt.
AZÉRT MELEGEDETT a vize, mert gyárilag 95 fokos gomba volt ELÖL a hűtőnél, könnyű elképzelni, hogy akkor HÁTUL hány fokos volt már a víz/gőz. Bár nekem soha nem volt gondom vele, azért kicseréltem 80 fokosra a ventillátor kapcsolót, így nem is volt soha semmi baja.
Nosztalgia ide vagy oda, én jobban szerettem a "műanyag" 120-ast, mert azért mégiscsak tágasabb, komfortosabb volt.
De a mechanika és a koncepció a régi.
Én még szépnek is láttam - már nem a buta kereklámpás volt, hanem a dizájnosabb szögletes, a nem is olyan rossz hátfallal.

Nem volt tuning, csak:
- kéttorkú porlasztó 2-es torok átalakítása mechanikusra
- kicsit reszelt szívócsatornák
- számtalan elektronikus gyújtás ( jellemzően tirisztoros )
- gyakran zsírozott függőcsapszegek

Fiatal harcos lévén kentem is mindig a száját. Az a tipikusan nem erős, de élvezetesen "hajszolható" autó volt, az S100-hoz képest sokkal stabilabb futóművel.

...és télen havon ENNEK SEM VOLT ELLENFELE, nem csak az S100-nak.

Az idő ette meg alattam, ez kb. egybeesett a családosodással is - így egy okkal több volt a cserére. Ez már nem rohadt olyan nagyon, ezért tudtam még tovább adni egy másik fiatal harcosnak kemény 100 ezerért.
Még évekkel később is láttam néha a forgalomban.

kisqtya 2013.08.25. 16:34:17

Baxxa meg írtam egy litániát, és félrenyomtam valamit, eltűnt.. Nem írom le mégegyszer. Ill pár dolog: én sem igazán látok a képeken ízlésesen megcsinált autót, neadjisten veteránt.. Inkább a hülyegyerek stílus dominál úgy nézem.
Az autóról: én sokkakkal(mindenkivel:) ellentétben nem tartom végletesen elavultnak, egyáltalán: elavultnak a 120as szériát. Persze a kor és a kategória viszonyai közt. Motor: OHV, karburátoros, alublokkos(igaz, a hengerfej vas, ez sztem hiba volt). A Ford a 90es évek elejéig gyártotta hasonló motorral az Escortot, Fiestát, még ránézésre is hasonló :) Ha a Favorit motorjához hasonlítjuk sztem nincs baromi nagy különbség. Egyébként nem tudom hányan tudják, de a vége felé injektorral is adták gyárilag a farosokat, GLi típusjellel. Futómű elöl duplalengőkaros(ugye a 90es években ezt már "unikumként" adták el a nagy gyártók a McPhersonok után..), igaz, függőcsapszeges, de legalább erősebb mint 1 gömbfej :) Hátul független felfüggesztés, igaz, ez következik a hajtási módból. Farmotor: talán eljárt felette az idő, DE! Ugyebár megvannak ez előnyei, és ha KGST-viszonylatban szemláéljük, akkor még jobb is volt a könnyű korműnyzása miatt :) Ugyebár a KGSTben a büdös életben nem raktak volna szervot egy népautóba. MEgjegyzem nyugaton sem volt ez általános ebben a kategóriában. Hóban jobb vele közlekedni, de ezt mindenki tudja. Sztem biztonságosabb is mint1 orrmotoros kocsi, frontális ütközésnél. Füleg ha csiomagok is vannak benne :) Tehát: ha úgy názzük, hogy abban a korban még nem volt szervo, légzsák, ABS ebben a kategóriában, nyugaton sem, akkor sztem kimondottan előnyös a farmotoros elrendezés. Jobb a fékegyensúlya is, ugyebár fékezéskor előre megy a súlypont, ill a terhelés. Azt cseszték el sztem a csehek, hogy a csomagtérnyílás nagyon magasan volt, valahogy úy kellett volna megcsinálni, hogy az orr-rész is nyíljon fel, a hűtőrács. Persze, akkor a hűtő elhelyezésével kellett volna okoskodni. Továbbá nem értem, miért emelték az égbe az elejét. Nagyon elrontja a kinézetet, és instabilá teszi a kocsit nagy sebességnél. MAx terhelésnél is alig ül le.. Még amit nagyon gagyi megoldásnak tartok, a a reteszes kerékmeghajtás, mint egy vízpumpa tengelye.. De ezt ugye orvosolták a végefelé a 130asoknál új futóművel.
A formáról még nem beszéltem: sztem a 80as évek közepéig simán megállta a helyét nyugati viszonylatban is. Gondolom, nem véletlen ez volt nyugaton a legsikeresebb KGST típus. Egyébként az USA-ba, Kanadába is exportálták.
Összessségében: sztem a kor viszonyai közt nem volt gagyi autó, csak jobb anyagokból, jobban kellett volna összerakni.

kisqtya 2013.08.25. 16:35:17

Na csak sikerült litániát írni :D Pedig ezt még le se írtam az előzönél..

huong 2013.08.25. 17:18:51

Nekünk is volt. Kettő, nem 3 is. A fehér 100-ast még szerettem-tük, jól is ment, nem volt különösebb baja, a kilincse még a kiálló alumínium (?) volt, nem a süllyesztett.
Az a bordó 100 L-lel jött. Az egy istenverése volt: nemcsak a vizet forralta és lassú dög volt, de állandóan savszag is volt benne és persze nem lehetett letekerni annak sem az ablakát. Aztán jött egy zöld 105-ös. Az ment, amíg a fater szét nem taxizta a belit. Még akkor is ment. Aztán jött egy vadiúj, idétlen zöld 2 ütemű Wartburg. Jobb volt mindegyiknél. Sajnos.

Szerintem (is) a régi 100-as kupé még jól nézett ki, meg írtátok az Oktáviát. Aztán a VW-korszaktól lett ismét jó. Mint az köztudott.

Tsingi · http://www.brickset.com/search/?OwnedBy=Tsingi 2013.08.25. 17:32:04

Skoda 120L 5 sebességgel, napfénytetővel, rohadó kasznival 1990-ből. Nem tetszik, borzalmas konstrukció, de annak idején így alakult, kellett valami. Mindig eljutunk a következő műszakiig, le akarom cserélni, de aztán csak átmegy, és használom tovább, és tovább, és tovább...

Megtanultam (muszáj volt) minden rosszban a jót látni:
- rossz, hogy hátul van a motor, de legalább rövid a kipufogó és olcsó (ti. az utángyártottak 3-4 év alatt elrohadnak),
- rossz, hogy könnyű az eleje és imbolyog, mint egy csónak, de fél kézzel, tenyérrel a kormányon egy szlalompálya lazán kivitelezhető - télen is,
- rossz, hogy eszi az olajat, de mindegy, milyet adok neki,
- rossz kialakítású és kicsi a csomagtartó, de soha senkinek sem jutna eszébe feltörni (és nem is tudná, mert belülről lehet, és közben kívülről meg feszegetni)
- rossz, hogy bárki ki tudná nyitni az ajtókat egy vaslemezzel, roncsolás nélkül persze, de elindítani azt nem, mert az művészet,
és még sorolhatnám.

Szóval nem tudom ki volt az a hülye, aki akkoriban ilyet akart, és még most is ilyenre vágyik? Ennek ellenére szeretem. Szeretem vezetni, kényelmes, elférünk benne, keveset eszik, lehet ütni vágni és bárhol, bármilyen körülmények között elmegy, továbbá komolyabb baja még sosem volt.
Skoda 120L, odavisz, ahova kell =)

krisz__001 2013.08.25. 17:50:59

Mennyi baromság egy cikk után.
Víz forralás, kuplung pedál törés, stb...

- Ha a felhasználó hülye az nem a kocsi hibája. Azért megnézném egy mai autó hogy tolerálja ha csapvizet töltesz a hűtővíz helyére. Jellemzően ezek a skodák forrtak fel, levízkövesedett a 4. henger mögötti rész. Hengerfej nem hűlt rendesen elrepedt.
- Pedál törés az igen komoly, pláne lábbal. Max akkor lehet ha anyag hibás, mert egyébként még satuba fogba 20Kg-os kalapáccsal sem görbíted meg, nem hogy lábbal lerúgod.

VW jót tett a skodának. Oly annyira fejlesztettek, hogy a farosban lévő 1.3 volt alu hengerfejjel a favoritba, központi és hengerenkénti injektorral a feliciába és az első generációs 8 szelepes fábia is azon a blokkon alapul. Kis túlzással plug&play a farosba.
Amibe más motor van bent az VW, és köze nincs a skodához. Talán csak annyi, hogy amit a skoda mérnökei fejlesztenek azok kerülnek be a seatba, vW-be, audiba lásd mi lett az ÚJ Skoda Tudor prototípussal is. Audi A6 lett. Vagy a Joysterbe tervezett motor Golf 5 vagy 6? A külsőröl ne is beszéljünk...
Lényegében a VW kiveszi a tudást és be teszi a más néven futó Nyugatibb autókba. Nem mondanám, hogy jót tesz a skodának a VW. Anno az oroszok tolták félre a projekteket lásd skoda720, vagy 1100GT, most meg a VW.

Mellesleg az öreg farosom a favi blokkal kis okosítással lezán eszi a szívó 1.4 az össze VW terméket, de ez csak egy faros. De ezért a futómúvem elöl 100szor stabilabb (amit ma már csak felső kategóriákba tesznek) mert nem fos gólyalábas, hátul meg még a csőtok is stabilabb a "merev" hátsó hídas konstrukciónál.

Amúgy ha annyira rossz lett volna a maga korában, nem a legtöbbet exportált autó lett volna. Igaz itthon csak a puritán 120L-t ismertük, talán 1-2 GLS kikerült forgalomba, de azért van bőven különbség egy nyugati és egy keleti kivitel közt amit átlag halandó sose látott.

)6 óta 2 skodám volt egyik se hagyott cserben, pedig mindegyikbe 200ek beletoltam. 2x állt meg az első, mind a kétszer az én hibámból. Egyik egy karbi szerelés utáni csavar meghúzásának hiánya, a másiknaál lusta voltam kicserélni egy sarut a gyújtó trafón és leesett.

Most Kecskemétre meg hajtókar csapágyas motorral indultam 170Km ről. Indulás után 50Km-re már világított az olajnyomás lámpa alapjáraton. Elmentünk, ott autóztunk, vissza jöttünk a 3 nap alatt 500km-t ezzel a motorral amiben 220eKm van jó részét amatőr versenyen laharcolva. Na ez a motor még 1 évig menni fog. Aztán bélés csere és 0km-es lesz a következő találkozóra készen.
Azt hiszem a megbízhatóság fogalmát tökéletesen teljesítette.

Kepan 2013.08.25. 18:27:39

@kultúrpesszimista: De sok bajod van... mindenkivel kötözködsz?

T700 2013.08.25. 18:39:45

@engelbert: Pontosan az volt: a S100 lett volna az 1000MB, csak akkor nem ezt a tervet választották. Amikor az 1000MB-nek kellett utód, előhúzták a fiókból.

n53 (törölt) 2013.08.25. 19:04:48

@krisz__001: "Lényegében a VW kiveszi a tudást és be teszi a más néven futó Nyugatibb autókba. Nem mondanám, hogy jót tesz a skodának a VW."

LOL, meg ahogy azt moricka elkepzeli. Itt a Skoda az, aki kemenyen profital az anyakonszern legosdobozabol.
(FYI, tanulmanyautokhoz nem fejlesztenek sajat motort, eleg draga mulatsag lenne. Biztos lehetsz benne, hogy a Joyster es a Tudor hajtaslancat is keszen vettek le a polcrol.)

gabor.doczi 2013.08.25. 20:12:09

Én is ott voltam Kecskeméten a találkozón, a Felvidékről gurultam le. Nem autópályán és legtöbb esetben nem a legjobb úton tettem meg oda-vissza a 900 km-t, és egyszer nem fordult meg a fejemben, hogy most aztán lerohadok valahol az úton. Mondjuk a kettős durrdefekttől jobban tartottam :D
A jó faros skoda ismérve, hogy a tankoláson és az olajcserén kívül semmilyen komolyabb kiadás nem terheli a gazdáját, a futóműve pedig nem megy szét három kátyútól. Soha.

czjanos 2013.08.25. 20:19:30

1000 MB-n tanultam vezetni, 69-ben. Emlékszem, az oktató minden indulás előtt ezt mondta: duruzsol a motor (adjak egy kis gázt). Később volt egy S100-am, 55 ezret mentem vele, szinte gond nélkül (eltekintve attól, hogy nyaranta gyakran aggódva néztem a vízhőfok mérőjét). Jóval később egy Favorit GLXI-t hajtottam. Szerettem a Skodákat, ma is nosztalgiázva nézem az újabbnál újabb változatokat.

ledo76 2013.08.25. 21:48:44

@kisqtya: A könnyű kormányzásnak az ára a gyatra irányíthatóság volt. Ha terhelés nélkül elfordítottad kb úgy reagált mint egy vizibicikli. Egyébként lehet, hogy egyes országokban a Skoda volt a legnépszerűbb, az is lehet, hogy volt olyan év amikor abból adtak el a legtöbbet nyugaton, de összességében Zsiguliból sokkal több járkált odakint.

Szabványok 2013.08.25. 22:21:38

@teddybear01: "A Škoda sokáig utolsó normális típusa volt az Oktávia, a hatvanas években, aztán jöttek ezek a farmotoros vackok."
Hát nem. Életemben először Oktáviát vezettem a '60-s években. Az még középkori konstrukció, nagyon nehezen vezethető.
MB1000-n tanultam vezetni, sokat vezettem S100-kat. Nagyon jó autók. Könnyen kezelhető, egyszerű, megbízható konstrukciók voltak, akárki, akármit is mond. Az erejük nem volt éppen kirobbanó, de az akkori forgalom ritmusát tudták tartani és nagyon élvezetesen lehetett velük autózni.
Aztán jött az S105, S120. Eleinte elég gyengusok voltak, aztán szép lassan (nagyon lassan) megoldották a problémákat.
Némi házi tuninggal (porlasztómódosítás, szívócsőpolírozás, elektronikus gyújtás, pontos beállítás, stb.) egészen jól ment az 1200-s Zsigulikkal azonos gyorsulást produkált. (Sokszor próbáltam!) Fogyasztása is egész jó volt, ha spóroltam 6l/100km-rel elment, a legkegyetlenebb bánásmóddal sem érte el a 10l/100km. 30 napos kempingezésre, síelésekre jártunk vele, mindig minden belefért. Nem szabad elfelejteni, hogy az első csomagtartón kívül volt még a hátsó ülések mögött is egy csomagtartó, ami sok szatyrot el tudott nyelni!
A 120-s ülései lehajthatók voltak, szükség esetén aludni is lehetett benne.
A téli utak királya volt, mert a hajtott kerekeken volt a súly nagy része, ahol a Zsiguli vagy az elölkaparósok elakadtak simán felment.
Az apósom a mai napig használja az S120-át, időnként én is megyek vele, egész jól lehet vele autózni. Városban simán tartja a forgalom tempóját. Autópályára persze nem való, mert az öreg ma már 10 perc padló után épp hogy eléri a 130km/h-t, pedig fiatalon még a 140-t is tudta. Másrészt 100 felett nagyon zajos.

Persze a mai autókhoz viszonyítva karbantartásigényes, mert 5000km-ként olajcsere, zsírzás, stb. Viszont egy ilyen szerviz megúszható annyiból, amennyibe egy modern autó pollenszűrője kerül.

Szabványok 2013.08.25. 22:25:24

@ledo76:
"könnyű kormányzásnak az ára a gyatra irányíthatóság volt."
? Nem gyatra az irányíthatósága! Csak éppen más, mint a mai 'sínautóké'. A kanyar elején befordítod, majd visszaveszed a kormányt és a kanyar végén ellenkező irányba elfordítva egyenesbe hozod. Épp úgy meg lehet szokni, mint a vízibiciklit és épp úgy nem lehet elfelejteni, mint a biciklizést.

A '80-s évek elején Angliában láttam sok Skodát, sokkal többet, mint Ladát.

Szabványok 2013.08.25. 22:39:26

@Önjáró Talajgyalu: "Szerintem a faros Skoda kimondottan semlegesen viselkedik télen."
Szerintem nem semlegesen viselkedik, de jól kiszámíthatóan. a skodával úgy tudtam menni télen, mint egyetlen más autóval sem. A Zsigulik merev hátsó tengelye miatt állandóan 'elpattogott' a hátulja, ha nem tükörsima volt az út. A Zsigulik könnyű hátulja miatt könnyen kipörgött a kerék, nem volt elég hajtóerő. A Skodával nagyon élvezetesen lehetett kanyarogni hegyi utakon, vagy télen, havas-jeges úton 'bródszájdolni', mert a hátsó felfüggesztés nagyon jó volt.

A mai szuperfutóműves autókkal pont az a bajom, hogy nincs semmi visszajelzés. Egyre gyorsabban és gyorsabban veszem be a kanyart és pont ugyanúgy kanyarodik, pont ugyanakkora kormánymozdulattal, kormányerővel. Nem érezni, hogy milyen messze a határ. Megyek 80-nal semmi, megyek 90-tel semmi, megyek 100-zal semmi. Aztán egyszercsak 103-nál eléri az ember a határt és minden előrejelzés nélkül nincs tovább, ezt a kanyart már nem veszi be az autó.
Ezzel szemben a Skodával már 80-nál érezni, hogy túlkormányzott, 90-nél már kezd kilinccsel előre menni, de még 95-tel is be lehet venni a kanyart. Nem, nemcsak autóversenyzőknek, a kevés gyakorlattal rendelkező feleségem is simán érezte a határt és a határ közelében tudott kanyarodni. De a mai autókkal? Addig nem tudja meg, hogy hol a határ, amíg egyszer el nem esik...

=tatrafan 2013.08.25. 22:39:51

Én a Rapiddal rongyoltam fölfele oda, ahova a lakók már csak Nivával tudtak hazajárni Zebegényben.

ledo76 2013.08.25. 23:00:24

@Szabványok: Én nem a mai autókhoz hasonlítottam hanem a szocikhoz. Angliában lehet (ott nem voltam, de így tudom én is) Ausztriában, Németországban, Hollandiában (főleg ott, Skoda meg még mutatóba se) sokkal több volt a Zsiguli.

ledo76 2013.08.25. 23:15:59

@Szabványok: Tuninggal lehet, hogy együtt gyorsult (csak kérdés, hogy akkor meddig bírta), de gyárilag még a GLS is messze volt egy (jó!) ezerkecskétől . Ráadásul 70 kg-al könnyebb volt a Zsigulinál. Félreértés ne essék a cseheket sokkal nagyobbra tartom ezen a téren a ruszkiknál és amit tudtak kihoztak a Skoda motorból (110R, Rapid), de az egy őskövület volt egy hatvanas évek végén kifejlesztett olasz motorhoz képest. A Skoda egyetlen menetteljesítmény beli előnye a tapadás volt, ezért viszonylag élvezetes autókat lehetett csinálni belőlük, de motorikusan (különösen az alapmodellek) harmatos fingok voltak még egy Dácsiához is.
A gázreakció, a váltó meg az irányíthatóság is sokat rontott ezen.

laci_52 2013.08.25. 23:16:04

'83-ban újonnan vettem egy 120-as Skodát, de nem kedveltem.

Lassú és túlkormányzott volt, már fiatal korában is rozsdásodott és gyakran volt vele valami baj.

Öt éves volt, amikor eladtam, azt mondtam, Skodát soha többé.

Ezt a fogadalmamat nem tartottam be: később vettem egy Formant (a Favorit kombiváltozata), máig megvan, remek autó!

Ma meg már azt hallom mindenfelől, hogy az Octavia fantasztikusan jó autó.

Kopasz Szuzukis 2013.08.25. 23:20:52

Skoda 1.
alias CAD-rakéta. 120L típus, 15 évesen kaptam nagynénémtől. Mivel bő 200ezer km volt benne, így egyből motorgenerállal és futómű felújítással indítottam. Ezután még 200ezer kilométer ment bele, de már "csak" 10 év alatt. Ezalatt semmi vízforralás, csúszkálás, vagy bármi, amit a faros Skodának felrónak egyesek. Sajnos az utolsó napján a 4-es főúton fényes nappal szembe jött velünk egy török kamion, alvó sofőrrel. Megpróbáltam a padkán elmenekülni, de a Skoda kisodródott, beleborult az árokba, többször átfordult. Kaszni totálkáros lett, javíthatatlanul.

Skoda 2.
Barna rettenet. Piacról vásárolt 105L. Hírnevéhez méltóan eléggé gyengécske volt a lelkem. Viszont ezzel sem volt gond az alatt a két év alatt, míg nálam volt.

Skoda 3.
Red Thunder. Szintén piacról vásárolt 16 éves gépes. Kasznija eredetileg nyugati exportra készült, így korrózióvédelme a szokásos szocialista átlag fölötti. Szinte makulátlan, eredeti gyári festés. Motorja viszont szintén kukaérett. Annyi erő még volt benne, hogy Kassán meglátogassuk az egyik autószerelő műhelyt. Felfúrva 1300 köbcentire, Fabia hengerfej, új vezérműtengely, új csapágyak, szelepek, himbák. Új ötsebességes Rapid váltó. Ment, mint a golyó. Igaz, 8 liter alá soha nem ment a fogyasztás. 4 év és kb. 60 ezer km. után egy kirándulás alkalmával a vendégház elől lopták el délnorvég honfitársaink egy kis kocsikázás céljából. A rendőrség 2 nap múlva találta meg rommá törve, félig kiégve.

Mindezekkel együtt nekem soha nem volt bajom a farmotoros Skodákkal.

Az 1000MB legnagyobb baja a kaszni volt. Elcseszték a gyártástechnológiát, így villámgyorsan rozsdásodott. Ezért maradt fenn olyan kevés belőlük. Az utódja a 100/110 széria korrózióvédelme valamivel jobb lett, de az is kétgazdás autó volt.

Pasas 2013.08.26. 00:57:53

100-as coupé. Kell nekem.

=tatrafan 2013.08.26. 01:56:33

Hát, volt egy Octavia Superem, meg sorban három farosom, a büdös életben soha egyik se forralta fel a vizet. A Rapid 136 5speed 165 km/h-t ment sík úton, stopperrel mérve, full gyári kivitelben (62LE). Autópályán folyton szoptak a Ladák. Hóban még az útkereszteződésen se bírtak átmenni, nemhogy egy meredek emelkedőn. Fogyasztás: 5,5-7,5 l/100km. Azt is bírom, amikor dicsekszik valamelyik gyártó, hogyaszongya alumínium blokkja van neki, hát az 1000MB '64-ben már azzal jött ki. Azt' a ladások kérdezgették, hogy új-e a motor benne, mer' olyan fényes. Neked új.

Szabványok 2013.08.26. 02:20:24

@ledo76:
Igazad van a Zsiga motorja sokkal korszerűbb, harapósabb volt. A jobb 1200-esek simán mentek 150-t, míg a a jobb 120-s Skodák is megálltak 140 körül.
A gázreakciót egyszerűen lehetett orvosolni, felfúrni a gyorsítófúvókát, nagyobb előgyújtást adni. Elégedett voltam vele. (Amúgy az apósom originál 120s-asnak, 25 évesen jobb a gázreakciója, mint az új szívóbenzines BMW motornak....)

Az irányíthatósággal nem értem mi a problémád, mert az tökéletes volt. Jobb, mint a Zsigulié.
Voltak Zsiguliaim is, Skodám is, környezetemben is sok volt, Skodából legalább ötöt, Zsiguliból több tucatnyit vezettem több százezer km-t és jobb a Skoda vezethetősége.
A Zsiguli kis sebességnél alulkormányzott, kanyarban elpattog a feneke, nagy sebességű kanyarban (100 felett) meg hirtelen túlkormányzottá válik. A skoda kormánya könnyen tekerhető, mint egy mai szervós, viszont nincs szervója ezért sok visszajelzést ad. A Zsiguli kormánya nehezen tekerhető, a csigás áttételen keresztül kevés visszajelzés érkezik.

Én nem tapasztaltam, de sokan panaszkodtak a Skoda hangjára. A primitív kipufogónak csúnya, mély(?) hangja volt, dübörgött, volt akinek megfájdult a feje tőle. (Ha sokat mentek vele gyorsan.)
A Zsigulinak viszont zúgott a motorja, főleg a vezérlés, elzsibbadt az ember keze úgy tudott rázni a kormány.

100km/h alatt viszont mindkét autónak kulturált hangja volt, 60km/h-nál (városban) kifejezetten puhán suhantak.

Szabványok 2013.08.26. 02:24:55

@ledo76: "a váltó"
:-) No igen, a skoda váltója 'csodálatos' volt.
Az a csodálatos, hogy azon a rettenetes holtjátékon keresztül, a lötyögős mechanizmussal lehet váltani. Hozzá képest a Zsiguli váltója maga volt a csoda. (Különösen 20ekm és 80ekm között. Mert előtte nehezen ment a váltás, utána meg lötyögött.)

Még az is lehet, hogy az I. nem volt szinkron, mert mindig duplakuplung, gázfröccs kellett neki.

Önjáró Talajgyalu 2013.08.26. 02:25:35

@ledo76: Azt az őskövület motort - vagy legalábbis az egyenesági leszármazottját, ami szintén OHV, csak alu hengerfejjel, de 95%-ban ugyanaz és még az önálló Skodánál készült a 135-136-os farosokhoz - kb. 2001-ig használta a VW konszern a Favoritokban, Felíciákban és a Fábiában, sőt még egyes Seat modellek is kaptak belőle...

Nyilván mert egy ilyen őskövület szart is csak egy olyan gagyi cég használ tovább mint a VW csoport, ahelyett hogy lelicencelne valami jó kis modern Lada motort... Böff.

tamáskodó 2013.08.26. 06:13:05

Nekem faros 120-asom is van és meg vagyok vele elégedve - jó kis kocsi.

Argus 2013.08.26. 07:41:56

@punkrator: Nyáron a termosztátot ki kell venni, és nincs gond.
Tíz perces munka egy csavarhúzóval

ledo76 2013.08.26. 08:54:57

@Szabványok: Kézséggel elhiszem, hogy szerpentinen a jobb tapadás miatt jól autózható volt a Skoda (nem véletlen a sok sportsiker), de a hétköznapi forgalomban, ellentétben más autókkal, nem rögtön reagált a kormánymozdulatokra, főleg nagyobb tempónál, üres csomagtartóval. A gázreakció pedig nem csak a te általad említett okok miatt volt lusta, hanem a nagy gázpedál motor távolság miatt és az abból eredő gázpedál holtjáték miatt. Utáltam, hogy nem volt elég megpöccinteni a gázpedált.
@Önjáró Talajgyalu: Ha nem zsigerből válaszolsz, olvashattad, hogy én nagyra tartom a csehek (autó)ipari kultúráját és erre is utaltam, hogy mindent kihoztak a motorból amit lehet. De azért sem a Favorit, sem a Felicia nem volt semmilyen szinten jó autó, korszerű meg pláne nem, elfogadható gépek voltak az árukhoz képest. És az sem véletlen, hogy sem az oldalvezérlést, sem a három helyen csapágyazást nem használja egyetlen komoly autógyár több évtizede. A VW tudta mit csinál (üzletileg nagyon toppon vannak) nem akart addig pénzt ölni a Skodába amíg újra nem pozicionálja az új modellekkel (Octavia, Fabia) amik megalapozták a jelenlegi hírnevüket, mellesleg a saját szívóbenzineseik sem voltak valami nagy számok.

adam034 (törölt) 2013.08.26. 09:30:13

Magyar rendszámos,twingo tetős skoda? Eddig csak külföldit láttam,ilyet nálunk is lehet ?

kultúrpesszimista 2013.08.26. 09:41:42

@Hurri Kán: okádni érvek nélkül szokás, bambán, péntek este a wc-ben, ami kettőnk közül rád lehet a jellemző. Seggfej vagy, szállj le rólam egyszer és mindenkorra!

Hurri Kán 2013.08.26. 09:44:00

@kultúrpesszimista:
Ok., elmondtad, mit szoktál péntek este csinálni, ugorgyunk, neked is szép hetet :)

kisqtya 2013.08.26. 14:36:42

@ledo76: Javítsatok ki ha tévedek(az adatok egy veterán-tesztből származnak), de:
Lada 1500 gyári végsebessége 150, gyorsulás 100ra 15sec
Skoda 120 GLS 150/17 sec.
A Skoda kb 20 LE-vel gyengébb. Viszont könnyebb vagy 100 kiloval, és áramvonalasabb a kasztnija.

ledo76 2013.08.26. 15:24:42

@kisqtya: A Zsiguli gyorsulása reális, a Skoda tuning nélkül biztos, hogy nem gyorsult 17s alatt 100-ra. A gyári adat 19s volt, ha jól emlékszem a GLS-nél és 20s a sima 120-nál. Nem csak a súly és a lóerő a lényeg, hanem, hogy a Skodának gyárilag egy hosszúlöketű oldalvezérelt motorja volt, egy kisebb áteresztő képességü karbival mint a Zsigulinak, ráadásul hosszabb volt az áttétele. Félreértés ne essék én nem valami Zsiguli, Skoda flémet generálok, csak a Zsigulit minden oroszos nehézkessége és darabossága mellett egy igazi retró autónak tartok míg a Skodát pár jó tulajdonsága mellett egy furcsa technikai zsákutcának amit mai szemmel nehéz autónak nézni. De ez nem csak a Skodára igaz, hanem pl a Wartburgra is és ellenpéldaként írhattam volna Zastavát is ami jobb mint a Zsiguli, csak az nem KGST és egyféle kaszni és motorja miatt nem volt igazi konkurenciája a Zsigulinak.

kultúrpesszimista 2013.08.26. 15:40:04

@ledo76: nálam az igazi kedvenc az akkori időkből ez volt, azóta is ez a top "favorit":

m.cdn.blog.hu/au/autofilia/image/prokee/090118/fso_polonez_blue_front_1979.jpg

Bár keleti autó, de gyakorlatilag azt tudta, mint egy nyugati gép. Formailag ma is tetszik, csak eszméletlen sokat evett...

intubátor 2013.08.26. 16:52:47

kicsit inaktivan ugyan, de tagja vagyok egy finn skodaklubnak. az orosz szomszedsag miatt itt a lada "teli melosauto", nem fel a hidegtöl, a skoda pedig a jozan, sporolos ember autoja az olcsobb fenntarthatosaga miatt. nincs verseny a kettö közt, mert mas okbol jo mindegyik.
ha megjaratom az ezrest, utankent azert legalabb egy ajanlatot tesznek ra, nem is rossz összegekkel...
viszont a renaultos nyulas sziven utött, nem tudtam rola. meg a vizhö is zöld-piros, iszonyatos plagium, level schmitt!

Szabványok 2013.08.26. 18:28:27

@ledo76: "Kézséggel elhiszem, hogy szerpentinen a jobb tapadás miatt jól autózható volt a Skoda (nem véletlen a sok sportsiker), de a hétköznapi forgalomban, ellentétben más autókkal, nem rögtön reagált a kormánymozdulatokra, főleg nagyobb tempónál, üres csomagtartóval."
Én ezt nem tapasztaltam. (Persze ugyanolyan gumikkal, mint másik autónál!)

"A gázreakció pedig nem csak a te általad említett okok miatt volt lusta, hanem a nagy gázpedál motor távolság miatt és az abból eredő gázpedál holtjáték miatt. Utáltam, hogy nem volt elég megpöccinteni a gázpedált."
? Be kell rendesen állítani! Anno, mi kicseréltük jó minőségű invar huzalra, megkentük, volt olyan jó, mint a Zsiguli gázrudazata. Ami lötyögött.
A 'pöccintésre' felpörgéshez persze kellett a nagy előgyújtás, felfúrt gyorsítószivattyú.
De ismétlem még gyári állapotában is pörgősebb, mint egy mai BMW. A skodával tudok dupla kupplunggal, közben gázfröccsel visszaváltani. A BMW egy gázpedálrúgást észre sem vesz. :-(

Szabványok 2013.08.26. 18:32:39

@ledo76: Igazad van, gyári állapotban Skoda120 nem olyan virgonc, mint a Zsiguli 1200, de ez könnyen orvosolható. (Más kérdés, hogy ha a Zsigulit is elkezded reszelni, akkor megintcsak az lesz a jobb.)
Az 1500-s Zsiguli érdekesebb, mert az első szériák (2103, korai 2107) nagyon jól reagáltak a gázra, nagyon ugrottak.
De aztán letompították (takarékosságból?).
Volt két 2107-em, a későbbi rosszabbul gyorsult. A bűn a karburátorban volt, mert cserével az új lett a jobb.

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2013.08.26. 20:39:41

Kinek melyik típus, nekem a Wartburg 353 hozza ugyanezt az érzést. A lényeg, hogy vannak szép emlékek...

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2013.08.26. 20:42:49

@ledo76: "furcsa technikai zsákutca" kifejezés a Wartburgra? Ezt gondold újra.
Ha más sportsikerekről beszélünk, a Wartburgot nem kellene elfeledni.

ledo76 2013.08.26. 22:10:59

@Szabványok: A 2107-es az "OZON" karburátor miatt eleve lustább volt a 2103-asnál (a 21011 és a 2105-ös között még nagyobb volt a különbség a kocka 1300-as egy kimondott csiga volt), viszont kevesebbet fogyasztott, aztán később a tech utasításokat egyre slendriánabbul tartották be az oroszok és egyre silányabbak lettek a Zsigulik. Viszont a Samara motorja kitünő volt (ellentétben az autó többi részével).
@kisqtya: Érdekes, mert a sima 120-asnál konkrétan emlékszem a 20s-re, a GLS meg ugyan mitől lett volna jobb 3s-el. Nem sokat adok ezekre az akkori adatokra (a maiak sem szentírások).
@Opel P1: Hát nem tudom. Én nem láttam sem akkoriban, sem manapság Nyugat-Európa útjain kis kétütemű motorral hajtott bádogbödönöket. Nekem ez erősen zsákutcának tűnik. Egyébként, tiszteletben tartva a rajongásodat, mi az amire szívesen kellene emlékezni a Wartburg kapcsán?

ledo76 2013.08.26. 22:18:59

@Opel P1: Egyébként kétségtelenül megbízható volt (az egyik legmegbízhatóbb KGST), 80-ig a hengerűrtartalmához képest ment mint a rakéta (terheletlenül, sík úton) és hihetetlenül tágas, terhelhető volt. De azért ez még a jó autósághoz itt és akkor is kevés volt.

Tsingi · http://www.brickset.com/search/?OwnedBy=Tsingi 2013.08.26. 22:32:49

A váltó valóban művészet. Szerintem még 5 ezer km után is volt mellé váltásom (5. helyett 3.), viszont az idő elteltével annyira megszoktam, hogy a mostani autók pontos, szögletes váltója kimondottan irritál. A Skoda 120L-emmel ezért amolyan bensőséges a kapcsolatom, hiszen - az az érzésem - csak én tudok vele normálisan, dinamikusan közlekedni. Nyilván megszokás kérdése, de nekem élménydús a vezetése.
A kormányzást is annyira megszoktam, hogy a kettős körforgalomban nincs ellenfél. Igaz, billen az egész, mint a pisai ferde torony, az üzemanyag szintjelző ütközésig kitér, de sosem félek, mert pontosan érzem, hogy mi történik. Néhány cementes zsák azért elkélne az elejébe =)
A motor 23 éves létére igen dinamikus (más skodás szerint is), és 5 sebességes. Ki volt kímélve. 1-2-szer próbáltam csak ki, simán (a szó szoros értelmében) ment 130-cal. Higgyétek el, nincs annál nagyobb élmény, mint egy rozsdásodó 120L-lel modern autópálya cirkálókat előzni. Persze, nem volt oldalszél =)

kisqtya 2013.08.27. 14:39:28

@ledo76: A GLS 55 LE-s, ill ráncfelvarrás után 58LE-s volt. A sima 120 csak 52.

ledo76 2013.08.27. 14:45:50

@kisqtya: Ezt én is tudtam, de hat lóerőtől nem lesz 3s különbség úgy, hogy mellette nem nő a hengerűrtartalom, nem változik a konstrukció (nem lesz pörgősebb), nem lett rövidebb az áttétel, nem lett kisebb a tömeg (sőt egy árnyalatnyival nő).

kultúrpesszimista 2013.08.27. 16:51:46

@kisqtya: ja... de ennek a gyakorlatban az égvilágon semmi értelme és jelentősége nem volt. Szarul ment mindenhogyan.

krisz__001 2013.08.27. 22:15:44

@n53: Mélyedj bele jobban a skoda és a VW konszern együtt működésébe, akkor talán nem írsz válaszra ilyen butaságot.

Nem egy olyan fejlesztés van sok VW konszernes autóban amit nem a VW haza német fejlesztői tettek. Sőt az új VW autók nagy része, nem is hazájuk gyümölcsei.

Hol olcsóbb a fejlesztés hazai pályán Németországban vagy ahol olcsóbb a munkaerő Csehországban.

Nézelődj a skoda múzeumában kicsit, és csodálkozz...

Ami mellett nincs bajom az új skodákkal, inkább a kategóriával van bajom ahova vissza kényszerítik.
Miután a skoda gyári versenycsapata mit fejleszt pl. motor technikában (és hol tart a rallyeban), ezzel szemben ezek a fejlesztések egy része a golfba és seatba kerülnek utcai autókba, a skodába meg megy a fos standard VW motorok.
Inkább sajnálom a helyzetet, így valahogy nem igazán tudom szeretni a VW konszernt, és ha tehetném se vennék VW konszernes autót. De ha így folytatódik nem is lesz más, csak kínai vagy VW.

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2013.09.05. 16:31:37

@ledo76: Félreértesz, sosem állítottam, hogy manapság is megfelelő volna a kétütemű motor egy autóban.
A hatvanas években már készen álltak a négyütemű motorok, sőt, még dízelmotor prototípus is az autóba, de sajnos kommunista vezetés nem engedélyezte a gyártásukat.

Nézz utána a neten, jelentős sportsikereket értek el, főleg a púposokkal, sok nagy gyártót vertek évekig.

A rajongásom pedig inkább tisztelet, egyrészt, mert 18 évig szolgált minket egy 353-as, másrészt pedig tisztelet a típus előtt, ami ilyen sokáig a piacon tudott maradni anélkül, hogy komolyabban átalakították volna.
Rengeteg családnak okozott boldogságot az autó, és ne feledjük, hozzánk érkezett a legnagyobb exportmennyiség.

Volt 2101-es Zsigulim, a korai szériából (1971-es), és imádtam azt is, hiába volt 31 éves.
Ezt csak azért írom le, hogy lásd, nem vagyok elvakult Wartburg fanatikus, aki más típust észre sem vesz.
Viszont győzködni nem akarlak, ha neked kimaradt a "Wartburgozás", csak sajnálhatod!

ledo76 2013.09.10. 09:48:26

@Opel P1: Volt a családban, a legjobb barátomnak is az volt, sokat vezettem, én nagyon rossz autónak találtam, pár jó tulajdonsága mellett. A púpos viszont valóban gyönyörű autó volt és az a maga idejében viszonylag korszerűnek számított.
süti beállítások módosítása