Kell-e barokkfelni az SLC-re?

  2011. október 19. - Koncz János Címkék: mercedes jani felni koncz slc tc flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Már csak a fluxuskondenzátor hiányzik!
2014-04-03 14:18:11

Jelentem, elkészült. Három és fél év után roncsaiból újjáépült Botond barátom (a Totalcar-közösség

Jól mondta Buddha: az élet szenvedés
2014-03-28 17:12:16

Éjfél lehetett, amikor úgy az ezredik kanyar után felültem a sötét alvósbuszon a fogorvosi székemből, hogy

KRESZ nincs, csak a csodás nők
2013-04-04 15:12:09

A karibi szigetvilág egyik legnépesebb államában, a Dominikai Köztársaságban, a gyönyörű tengerpartok, az

Na, ez már nem megy terepre!
2012-09-03 15:22:26

Kész a kübelesített Tramp, jelentem. Több munkát tettünk bele, mint terveztük, de kevesebbet, mint kellett

Új kerekek kerültek az SLC-re! Hosszú vajúdás előzte meg ezt a kis befektetést: nem annyira az anyagi vonzata miatt, inkább esztétikai-stilisztikai okokból. Klasszikus lemezfelni, az autó színével megegyező Mercedes-csillagos dísztárcsával, vagy klasszikus könnyűfém barokkfelni? Ez volt a dilemma lényege, és két év kellett hozzá, hogy a cseréről döntés szülessen.

Ön szerint? Íme a Sárga, klasszikus lemezfelni-dísztárcsa kombóval


Illetve, eleinte nem volt dilemma, magam is egyetértettem Csikós mesterrel, aki ebben a kérdésben azt az ortodox álláspontot képviselte, hogy a lemezkerék teljesen jó, végre egy SLC, ami nincs elrondítva valami idétlen könnyűfém felnivel. A szerénység jó pont az autónak és a tulajdonosnak is, érvelt a szaktekintély, és nekem is tetszett így az autó.

Ön szerint? Íme a Sárga, klasszikus barokkfelni-fehér peremes abroncs kombóval.

Hanem az én Sanyi barátom időnként át-átdobott vaterás meg ebay-es linkeket kedvező árú barokkfelni-szettekről, és ezzel elkezdte aláásni a magabiztosságomat. Megnéztem egy rakás fotót barokkfelnis SLC-kről, hát, ja, mondtam magamnak, aztán félretettem a problémát. Telt-múlt az idő, Sanyi közben kerített az öreg állólámpás kupéjához az internet mélyéről egy kedvezményes árú 14 colos barokk garnitúrát, amit felújított, és elegáns, keskeny fehér peremmel feldobott abroncsokat is vásárolt rá Amerikából. Ezeket az abroncsokat Sipos úr a tavasszal elvitte a W108-asához, rajtuk gurultunk ki Ornbauba, a legendás oldtimer Mercedes találkozóra, amiről legnagyobb sajnálatunkra csak jövő tavasszal, a következő buli előtt mesélünk majd, igaz, akkor elég sokat.

Az elbohócosított W108 és a szigorú tulaj

Sanyi rendelt egy újabb szettet, fel is szerelte a felnikre, ám ekkor váratlanul, baráti áron hozzájutott egy jóval ritkább, 15 colos barokk készlethez. Régi álma volt ez neki, a megvalósításában tehát az sem akadályozhatta, hogy csak úgy jutott a felnikhez, ha megvette az autót is, amire rá voltak szerelve. Ilyen módon viszont felszabadult a 14-es garnitúra, ami, szintén baráti áron, az én SLC-men kötött ki.

Repülőtéri beszerzés az 1:87-es SLC. Ezt nézegetve kezdtem érezni, hogy lehet ebben a barokkfelni-dologban valami

Engem ledöbbentett a barokk felni-fehér peremes gumi kombináció javára mutatkozó különbség, nagyot dobott a látványon a csere, külön tetszett, hogy szélesebb abroncsok kerültek a korábbi téli gumik helyére. Feltettem a szerkesztőségi levelezőlistára egy fotót az új kerekekről, aminek az lett a vége, hogy a két régi barát és veterán-Mercedes tulajdonos, Csiki és a korábban is a barokkfelnik mellett kardoskodó Sipi majdnem örökre összeveszett, miközben mindketten ugyanazon a véleményen voltak, hogy mutatósabb így az öreg kupé.

Már a nyár eleji ornabui Merci-találkozón is forrt a kerék-vita Csikós és Sipos között

A váratlanul kemény pengeváltásból most nem idéznék, legyen elég, hogy a végére Gyurcsány és Orbán neve is előkerült, ami egyértelműen jelzi egy autókról folytatott, esztétikai jellegű vita végletes eldurvulását és egyszersmind zsákutcába jutását. A két barát persze, ellentétben a mondott politikus urakkal, gyorsan összebékült, azóta már Imola híres veteránvásárát is megjárták az iszákos, tűzpiros Transittal.

Szemléltető oktatás a frissen beszerzett bolhapiacos dísztárcsával

Ennyi a történet, itt vannak a képek a régi és az új állapotról. Lemezfelni dísztárcsával? Vagy inkább barokkfelni fehér peremű abroncsokkal? A vita immár tét nélküli, de kíváncsian várjuk a véleményeket!

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr823312226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nem kéne... 2011.10.20. 00:20:48

@Koncz_János: mondjuk van,akinek szerintem szebben sikerült megoldani, igaz, itt nem rövid kabriót csuktak be-hosszítottak meg, hanem sokajtós-sokoszloposból csináltak kevésajtós-kevésoszlopost.

farm1.static.flickr.com/46/154081270_78d2e31eb2_z.jpg

(csíkos gumival csakazértis)
az slc-ről nagyonnagyon ordít, hogy utólag lett hosszú.
leginkább ott lehet észrevenni, hogy az oszlopnak a kerékjárat középvonalától előre már vége van, valahogy úgy néz ki az egész, mintha egy rajzfilmben egy nagy fékezés után előrecsúszik az egész autó a kerekeihez képest...
:))))

nem kéne... 2011.10.20. 00:23:38

@ejszarny:

lehet, de én ott soha nem láttam.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:24:22

@Koncz_János: engem a tiednel is jobban zavar a tengelytavnal az eleje :) mondjuk az a reluxas cucc az nem is tudom mi konkretan, azt megkoszonnem ha megvilagositanad, tobb auto megnezese utan tudatosult bennem, h az is gyari rajta. annak van vmi konkret funkcioja vagy disznek szantak?

egyebkent az a problemam az ilyen vitaknal, hogy a tetszik-nem tetsziket viszonylag konynu ertelmezni, de azt h stilusa, koncepcioja van-e, egyben van-e formailag, azt sokkal nehezebb egyaltalan elmagyarazni is, marmint azt h mit is ert ez alatt az ember. igazabol szerintem sokan ezt nem ertik, hogy tulajdonkeppen nem a tetszesrol szolna ez, hanem harmoniarol a vonalak kozott, vagy a franc tudja, hogy lehet ezt pontosan erzekeltetni.

valami ami pl megvolt az e30 m3ban, de nem volt azota egy 3as bmwben sem,
ami megvolt a xantiaban de mar nem a xsaraban...
valami olyan dolog, amit nehez megfogni ket mondatban, de megszolal tole egy forma, vagy egy egyseges lenduletet ad neki... nem tudom, ha jobban meg tudjatok hatarozni, akkor legyetek szivesek :]

nem kéne... 2011.10.20. 00:25:32

@ejszarny:

igazán szép autója a citroennek szerintem soha nem volt.
márkaarculata szintén nem.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:25:53

@nem kéne...: ott szokott allni egy ponyvaval letakart valami, aminek olyasmi sziluettje volt :D sztem az aranyszin ezert nincs meg nekem :D

nem kéne... 2011.10.20. 00:30:35

@ejszarny:

vagy tizenöt éve eladták, ha nem több.
a ponyvás autó biztosan nem ez.

Koncz_János 2011.10.20. 00:30:44

Hát, a reluxás betétet szerintem egyszerűen azért tették oda, hogy kisebbnek látszódjon a hátsó oldalablak, és kupésabbnak tűnjön a forma. Mai szemmel egy marhaság, talán épp ezért tetszik. Ami nem tetszik, hogy találtam a múltkor egy párat a német ebay-en, hetvenezer forintnyi öjrót kértek volna érte. :-))))

A fékezéses-előrecsúszásos hasonlattal nem értek egyet, ha megnézel egy oldalról készült fotót, láthatod, hogy irdatlan hosszú orra van, jól hátratolták a kabint. Azzal szerintem nincsen baj.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:33:33

@nem kéne...: ezzel azert vitatkoznek :)
es nagyon sok reszletet kovetkezetes vittek tovabb generaciokon at. pl az a kis lepcsoszeruseg az xm hatso ajtajan az ablakvonalnal, az nagyon sok tipuson megtalalhato, egeszen erdekes megoldasokkal is.
en pl alapbol nem szeretem a gombolyded autokat es a c4 picasson konkretan egy orat agyaltam, h mi a francert tetszik valami megis benne, aztan leesett h az ablakok vonala gyakorlatilag egy forditott xm :D
bar az teny, h a citroen stilusa nehezebben befogadhato, ha az ember nem erez ra.
mondjuk a 4. hidros auto utan bennem az is kialakult, h autoba nem tesznek vasrugot :D

nem kéne... 2011.10.20. 00:35:37

@Koncz_János:

persze hosszú az eleje, ugyanaz, mint az r-nek.
amiben különböznek, na attól lett olyan furcsa aránya ennek, a segge csúszott hátra akkor, nem tudom, na, de valahogy a tetőoszlop alja meg a kerékjárat egymáshoz képest elég szerencsétlenül áll nekem.

Koncz_János 2011.10.20. 00:37:50

Na, majd egyszer megmutatom élőben, és jól körbejárjuk, az az igazi, nem fényképek alapján nyűgölődni.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:38:03

@Koncz_János: ezt a fekezeses-elorecsuszasos dolgot ezt nem ertem, mondtam ilyet ra?
nekem a nyulank orrhoz valahogy bumfordik a lampak, es tul vaskos lesz az eleje. szamomra harmonikusabb lett volna, ha a nyulanksagot kecsesebben fejezik be elol és hatrafele vastagodik

Olyasmiket gondoltam, h talan a reluxas resznel nyithato valahogy vagy ilyesmi :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2011.10.20. 00:39:14

@nem kéne...: Azé vót a ds cabrio, a kétajtós. Az azért NAGYON erősen ott van a szépek között!!

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:43:06

@nem kéne...: akkor tuti nem az lesz az, valoban.egyebkent ott sokszor van valami veteran. a liszt utcaban a peknel szoktak meg regi jarganyok allni.
nem olyan regen meg az erdeszrol a fejerbe kanyarodott velem szembe egy fekete csajka :D nah, konkretan az volt az, amire nem szamitottam egy bekes delutan a kertvarosban :D

Koncz_János 2011.10.20. 00:45:14

@ejszarny: Semmit nem lehet vele csinálni, be van oda építve és kész. Az előtte levő kisablakot teljesen le lehet tekerni, és ha az ajtó ablakát is letekered, kapsz egy szép nagy, B oszlop nélküli lyukat, ami elég jól mutat.

nem kéne... 2011.10.20. 00:47:15

@Tie:

fussunk, megjött az ember, aki megsüt mindent és közben réndzsÓverről szónokol.
:))))
amúgy nem tetszik a ds.
nincs autóformája.
nekem az eleje-kozepe-vége jellegű, világosan tagolt autók tetszenek, kb mint amikor a kisgyerek autót rajzol, csak szebben.
aztán ilyenkor a kisgyerek sosenem déest rajzol, pláne nem kabriót.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:47:18

@Tie: sztem a xantia s1 is szep auto, annyira letisztult vonalai vannak.
es en a metropolist varom az ujak kozul. :D
egyebkent a legtobb koncepcioautojuk gyonyoru, eros a gyanum, h a peugeot hereli ki oket mielott gyartasba kerulnek...

dhrbikes 2011.10.20. 00:49:47

Citroenből egyértelműen az első generációs CX áll össze leginkább egy GTI-t el is fogadnék ha nem lenne már most megfizethetetlen.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:49:59

@Koncz_János: es az nem lett volna szted mutatosabb, ha a reluxas resz helyere is lehuzod ablak kerul? es ugy egyben megy le?

amugy olyan, mintha a 6os bmw-nel ezeket javitottak volna, nem?
nyulankabb, kecsesebb, de maga a forma hasonlo
(bar oszinten szolva az sem tetszik)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 00:56:06

@nem kéne...: mondjuk pont h emliti dhrbikes a cx-et, azert ugy markaarculat ugyileg, ha megnezel egy ds-sm-cx-xm-c6 vonalat, azert sztem eleg jellegzetes :)

nem kéne... 2011.10.20. 00:59:40

@ejszarny:

az e24nek van b oszlopa, az r107nek nincs, ez utóbbi azért jóval elegánsabb megoldás.
az e24nek kb tíz centit lehet leengedni a hátsó oldalüvegét, az r107nek meg teljesen, ez is jóval elegánsabb.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 01:04:04

@nem kéne...: persze, tiszta sor, ezzel egyetertek, elegansabb b oszlop nelkul, hatso ablak meg gondolom beleerne a kerekbe, viszont ott sok eltunt az elso bumfordisagbol.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 01:05:05

@ejszarny: igazabol marha keves tokeletes formaju auto van :D

nem kéne... 2011.10.20. 01:05:57

@ejszarny:

nem az.
a ds után a cx egészen más, az xmnek semmi köze a cxhez, pláne a dshez, utána bazinagy szünet és egy c6,ami azért kapcsolódik a cxhez, de nem nevezném következetességnek a harmincöt éves ideodaugrálást a dizájnban.
az egyik formából nem következik a másik, annyi csak a hasonlóság, hogy mindegyik csapott seggű tepsi autó.
a mercedesnél meg legalább van íve a formatervek egymásutániságának.

LanciaBacci 2011.10.20. 01:14:01

Ennek az autónak mindkét felni otthonos szerintem, de speciel nekem is lényegesen jobban tetszik a színre fújt madáritatókkal. Sőt, még az is tetszik, hogy kicsit beljebb állnak vele a kerekei. Másfelől meg persze tudom, hogy a tulaj másképp néz az autójára mint mi, a kibicek, így végül is mindegy.

A fehér betétes gumikat én speciel kedvelem azokon az autókon, amikre valóak - pl küllős kerekekkel -, de azokat jellemzően 1940 előtt gyártották. Ezzel a kvázi modern aluval kifejezetten disszonáns szerintem, kb. mint egy bundesliga kapus glasszékesztyűben. Az ámerikai izlésre pedig inkább nem alapoznék érveket... kevesebb több lenne. Ránézésre ez a csíkos-gumizás ezeken a Merciken amolyan veterános pótcselekvésnek tűnik.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 01:18:13

@nem kéne...: ezt azert ismet vitatnam :)
a c6-ot meg meg mindig emesztem. az autoszelessegu ekg-emblemat egyenesen ruhellem.
a cx meg az xm kozott meg (egy kategoriaval lejjebb) ott volt a bx. idonkent valoban nagyot ugranak,es csak a koncepcioautokban latszanak a sorozatban kimarado lepcsok, de ez nekem siman betudhato andre bacsi alapfilozofiajanak.
tulsagosan is visszafogott lett a citroen az elmult evtizedekben.
en szeretnem latni sorozatgyartasban a C-Sportlounge-t, a metropolist es a gt by citroent, ezek illenenek a citroenhez igazan.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 01:21:29

es persze a hidro es a diravi :]

tiramiska 2011.10.20. 06:47:18

korabeli könnyűfém. ;)

250ce 2011.10.20. 06:47:48

Kifejezetten ronda a fehérperemű gumival. A barokkal nem lenne semmi baj, az még elmenne bár a lemezzel szebb. Mikor megvettem a bilikék állólámpásomat én is elgondolkodtam a fehérperemű gumin(lemezfelnivel és gyári disztárcsával párositva, de aztán gyorsan elvetettem.

Herr Tschik · http://mbybk.blog.hu/ 2011.10.20. 06:52:30

@Koncz_János:

Gondolom azért vannak ott azok a redőnyök, mert csökkenteni kellett a hátsó ablak méretét annyira, hogy még teljesen le lehessen engedni.

Ejszárny kommentelő-társam:

Ízlésről lehet vitatkozni, de nagyon necces és felesleges. Nincs értelme,mert nem hat a rábeszélés.
Azt azért elmondhatjuk, ha a Mercedes tényleg ízléstelen, ronda autókat gyárt, akkor a világ motorizált népességének 95%-ban nincs ízlése.

A Citroen egy viszonylag outsider típus, pár halhatatlan ásszal és (a maga korában) forradalmi megoldással.

ColT · https://www.boredpanda.com/author/hcl/ 2011.10.20. 07:09:26

Nekem bejön a fehér csíkos gumi + barokkfelni. A dísztárcsa valami hétköznapibb Mergára jó, de ez egy kupé...!

toncsi64 2011.10.20. 07:16:55

Tudom, hogy ez sokaknál nem szempont, de a barokkot tisztántartani egy rémálom :) Ebből adódóan én inkább a lemezfelnis verzát támogatnám + a kf felni divat okán az talán különlegesebb is. Persze egy ütős penta mindent visz. Ami a fehér csíkot illeti, ez a fajta szerintem szép. Az ún "gallértól" persze kiverne a víz :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.10.20. 08:00:12

@ejszarny: Távol álljon tőlem a személyeskedés. Csak azért hoztam az XM-et példának, mert az is egy olyan autó (mint mindegyik) amit az egyik ember így, a másik úgy ítél meg. Nekem semmi bajom nincs vele, a legnagyobb örömmel hajtanék egy szép állapotú gépet, akár minden nap.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2011.10.20. 08:02:00

Kell egy SLC lemezfelnivel és kell egy SLC barokk felnivel is.
Probléma lezárva.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.10.20. 08:06:26

@nem kéne...: "mintha egy rajzfilmben egy nagy fékezés után előrecsúszik az egész autó a kerekeihez képest...
:))))" -the man from the city Degecz.
Egyébként én is így vagyok vele, különösen a pléhkupakokkal. De a barokkal nekem valahogy helyreállt a rend. A versenyautóknál már egyáltaláán nem zavarja a szemem a c oszlop furcsasága.
XJ kupét felhozni ellenpróbának, na az meg egyáltalán nem ér. Az az autó minden vitán felül áll. Fehér peremessel is:)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.10.20. 08:17:31

@nem kéne...: Opponálom. A DS szintén minden kritika felett áll. A CX (szintén nagy kedvenc) idejében volt azért arculat. Egy Citroent, anno, messziről megismertél.

karlmann 2011.10.20. 08:22:16

Szerintem a barokkfelni egy SLC-re igenis jobb, mint egy pléh frizbi, de a fehér peremes gumi nagyon bazári egy youngtimerre. A fehér peremes gumit inkább Csikós Pontonján tudnám elképzelni. Ahhoz jobban illik.

fogash 2011.10.20. 08:27:27

@nem kéne...: "a ds után a cx egészen más, az xmnek semmi köze a cxhez, pláne a dshez, utána bazinagy szünet és egy c6,ami azért kapcsolódik a cxhez, de nem nevezném következetességnek a harmincöt éves ideodaugrálást a dizájnban.
az egyik formából nem következik a másik, annyi csak a hasonlóság, hogy mindegyik csapott seggű tepsi autó.
a mercedesnél meg legalább van íve a formatervek egymásutániságának."

Elismerve a Mercedes halhatatlan érdemeit az autózástechnikában, egyet kell értsek ejszarnnyal, hogy a műbőr ülés+tekerős ablak a sz@rrágás magasiskolája volt a 80as években. Sőt, egészen a legutóbbi időkig egy átlagos Mercedes-vásárló még egy Golf árát rákölthette a 124-esére (pedig az már 90es évekbe is átlógott), ha nem műbőrön akart ülni és gombnyomásos ablakot akart...

én értem (és egyetértek) ejszarnnyal, hogy egy koncepciót lehet végigvinni, meg lehet ugrálni. Tipikus ugrálós példa a Corolla: rakd egymás mellé a generációkat: alma-körte-krumpli-paradicsom-sütőtök... Mind kerek, mégsem ismered fel egyikből a másikat. Tégy egymás mellé egy sorozatnyi mercedest, BMW-t, Citroent, vagy akár opelt a D-kadett-től felfelé: látod, hol következett egyikből a másik. Ugyanez megvan még az Ikarusnál is: 55 ("Faros") --> 200as sorozat --> 395-ös. Nézd az arcukat és lásd, hogy vitték végig a formát.

A DS-SM-CX-XM-C6 ugyanez az elv, csak nem "háromdobozos", hanem vízcsepp-formában levezetve. Egy dizájnvonalat nem feltétlenül az határoz meg, hogy hány év telik el az előd-utód között. Gyönyörűen látszik, hogy a 60as évek nagy üveg-kevés oszlop-sok króm vonulata hogy ment át a méretnövekedésen (az cx nagyobb), aztán ugyanaz az alapforma belement a 80as-90es évek kocka-műanyag-techno-vonalába (xm), a C6 meg olyan, mint egy nagyon jó retro-DS. Ordít róla, hogy ez "A" nagy Citroen, ha van emblémája, ha nincs.

Viszont ami nekem beugrott a tegnapi 3-as BMW kapcsán:
nézd ezt a BMW-képet:
kep.index.hu/1/0/242/2426/24262/2426248_4e1560d2df2282f10e74843b19e83513_wm.jpg

aztán nézd meg ezt:
bolthely.hu/tarhely/fulcar/citroen_c5.jpg

Mielőtt belebonyolódnánk a "ki másol?"-vitába: a Citroen 3 éve piacon van. Viszont nézd meg, hogy a két FORMÁT csak a vese különbözteti meg egymástól. Ugyanaz a két él a motorháztetőn, ugyanaz a kupésodó tetővonal, ugyanaz a markáns él a kilincsek vonalában... Tényleg EZ a BMW stílus? Vagy a vese elég az azonosításhoz, de ha egy ronggyal letakarnánk a kocsi első 20 centijét, mire tippelnél?

Vagy nézz meg egy (mercis példa): W203-ast meg egy W220ast. Ha nem egymás mellett állnak, márkahívő legyen, aki megmondja melyik melyik (én meg tudom különböztetni, de a többség nem). Vagy a mostani audik: az A4 és az A6 komoly fejtörés nekem is. Mármint, hogy melyiket látom. Ez a márkaarculat? HOgy mind UGYANÚGY néz ki, csak annyi a különbség, mint egy 42es és egy 45ös cipő között?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.10.20. 08:28:10

@ejszarny: Összeszartam magam. Ezt a Landyt nagyon kipróbálnám.

cso zsi 2011.10.20. 08:33:43

@Csumpi Hálidéj: Így valahogy. Anno ez, vagy ehhez hasonló típus volt Matchboxból, különböző évjáratú, más gyártástechnológiával.
A régi "szögtengelyes" volt a lemezfelnis, az új "Superfast" tű tengellyel, széles abronccsal, könnyűfelni mintával. Mindkettő szép, de másképp.
Az első visszafogott, "öreges", a második "sportos" kinézetet ad.

JmOS 2011.10.20. 08:43:11

Sokkal harmonikusabb a lemezfelni-dísztárcsa.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2011.10.20. 08:46:22

Sztem a dísztárcsa. annyira tetszenek ezek a mergák ezzel a felni-dísztárcsa kombóval, h nemigaz... Sztem tök jó megoldás, és jól néz ki, az A Corsánkon is megvannak még az ilyen csavarokat takaró középső tárcsa, eredeti felnivel, és sztem cool.

mv3 2011.10.20. 08:55:48

Szia Jani!

Szerintem elég jól áll a formának a barokkfelni, én úgy veszem, hogy egy extrásított SLC lett belőle. Gondolom az extralistán eleve szerepelt ez a lehetőség.
Ami viszont fekete lyukba löki a fix álláspont lehetőségét az az autó színe.
Bármely egyéb szín esetén dögösebben mutatna a barokk, de ehhez a sárgához nagyon ment az ultrakonzervatív színazonos kerék kupak.

Összeségében jó, hogy megvetted, mert egyrészt pont került egy hosszú vajúdásra, másrészt lehet kedvedre csere-berélni. Talán akkor fog eldőlni ez a kérdés hosszútávon, ha majd mondjuk jövőre, felrakod ismét a lemezfelnit, és akkor lesz-e valamiféle hiányérzeted, vagy nem.

nem kéne... 2011.10.20. 09:01:58

@fogash:

tedd már mellé a c5nek ezt:
www.exoticcarsite.com/pictures/Cars/bmw/330i_e90/bmw_e90_330i-12.jpg

aztán jé, mennyire egyformák elemekből építkezik, nem?
még a hofmeisterknick is megvan, egészen csodálatos.

a márkaarculatra és a formai evolúcióra meg nem egészen jó példákat hoztál.
na de így pl, ha megvan.

gazmegfek.vateraauto.hu/wp-content/uploads/2011/04/bmw_5_series_all.jpg

vagy így:

gazmegfek.vateraauto.hu/wp-content/uploads/2011/04/7-generationen-mercedes-e-klasse.jpg

esetleg így

cars.88000.org/wallpapers/93/Volkswagen_VW_Golf_FSI%2C_Evolution_1974-1983-1991-1997-2003.jpg

ennél jobbat nem tudok neked mutatni.
ilyent mondjuk a citroenben nem találsz.

pink75 2011.10.20. 09:02:42

mindegy, dísztárcsa vagy alufelni, de vegyél egy halom fekete alkoholos filcet, és tüntesd el a fehér csíkot a gumikról

Acmee 2011.10.20. 09:03:16

15-ös barokk és felejtsd el a fehér peremet...

redriot77 2011.10.20. 09:06:12

@Acmee: így van, teljesen egyértelmű a helyes válasz. A fehér csíkot hagyjuk meg a Ewingoknak, egyébként barokk rocks! \m/

benkoo 2011.10.20. 09:06:45

Lemezfelni a király....

Nap 2011.10.20. 09:09:33

Lemezfelni dísztárcsával. Szerintem.

effendi79 2011.10.20. 09:38:35

Mindkettővel jól néz ki, de a fehér peremes gumi az iszonyat gáz...

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2011.10.20. 10:10:29

@ejszarny: Giccsröl meg csicsáról beszélsz a Mercedesnél? Vaze, a weboldalad mi?

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:17:31

@malenykij polgar: nyilvan a mercedes formatervehez semmi sem kapcsolodik jobban, mint egy 0ft koltsegvetesbol osszehozott blogszeruseg, mert az ember szimplan el akar mondani valamit. az osszetett mondat masodik fele pedig gondolom megvalaszolja a kerdesedet is.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:19:08

@streetsta: plane ha belegondol az ember, hogy micsoda tervezes, munka lehet abban, mire igy osszerakta...

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:23:23

@streetsta: nagyon vigyazz azzal, ha hidrosba ulsz hosszabb tavon. ugy kezdodik, hogy fura...,de mintha ujraaszfaltoztak volna az utakat... hmmm, nem rossz... ~1000 km utan pedig egesz egyszeruen nem tudod elkepzelni, hogy olyan autod legyen, amiben vasrugo van :)
es ez tud szornyu is lenni, nagyon-nagyon akarok hatsohajtasos autot,(ket auto fenntartasa egyszerre nem megy nekem) de egyszeruen nem tudom raszanni magam, hogy megint zotyogjek :D

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2011.10.20. 10:25:12

@fogash:
>Sőt, egészen a legutóbbi időkig egy átlagos Mercedes-vásárló még egy Golf árát rákölthette a 124-esére (pedig az már 90es évekbe is átlógott), ha nem műbőrön akart ülni és gombnyomásos ablakot akart...

Nyilván lehet szarrágásnak hívni, meg úgy is látni, hogy minden igényt ki tudtak elégíteni, a pazarlótól az ár-tudatos vásárlóig.
Pont a 124-es az, ami az amatör és hivatásos fillérbaszóknak is jó volt (pl. taxisok), mert egy nullextrás 200D is jól szolgált, meg aztán lehetett nyolc hengert és 326 lóeröt is rendelni, böcsületes alapfelszereltséggel. A két véglet között pedig millió variáns volt, azt ikszeltél be az extralistán, amit akartál. Meg amire nem sajnáltad a pénzt.
Meanwhile in Japan: A csomag, B csomag.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.10.20. 10:25:39

@ejszarny: "a tulspilazott elso lamparengeteg az alig latszo kis hatso lampakkal"

Ezt írod, aztán meg azt mondod hogy DS? Ööööööööö....

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.10.20. 10:27:29

@ejszarny: "nagyon-nagyon akarok hatsohajtasos autot,(ket auto fenntartasa egyszerre nem megy nekem) de egyszeruen nem tudom raszanni magam, hogy megint zotyogjek :D "

w220 :P De w126ból is ovlt hidrós. Ritka mint a fehér holló, de volt.

h4z4rd 2011.10.20. 10:30:07

Érdekes elnézni ezt a "vitát", azonosulni kizárólag valamelyik oldallal számomra lehetetlen.
Érzem ugyanis az ördög fingját a gagyi reluxás Merciben, látom benne a stílt, a szépséget, a fecskétől kezdve a '80-as évekig a helyén lévőnem érzem a vonalakat, harmonikusnak találom a Mercedesek (formai) tömegét, de értem azt is, amikor valaki előhozakodik a germán tahóság manifesztumaival. Számomra ennek az iskolapéldája az bal oldali bajuszkapcsoló (w123) mérete és formája, ami bármely kortárs autóban kiadna akár egy váltókart is, de emlegethetnénk a sebességmérő sárga-fekete csíkozott részét is, ami pont annyira elegáns, mint egy targonca sarka.
Másrészt igazat adok fogasch kartácsnak mindabban, amiket a Citroenekről ír. Bár sosem volt francia kocsim és kis szerencsével nem is lesz, de egy DS számomra a mai napig ikon, egy szecessziós remekmű, ami tartalmazza az ipari formatervezés, az alkalmazott képzőművészet -nem öncélú- vívmányai és a funkció tökéletes vegyületét (kivéve talán az elsőkerék-hajtást, de ez a privát nyomorom).
Számomra gyönyör látni a DS-XM vonalon a forma fejlődését, játékát, a mutációt, és a vizuális poénokat, amiről a designnak szólnia kell. (A Mercedesnél mindezzel csak egyszer találkoztam, mégpedig egy felni esetében, aminél az '50-es évek fazonja köszönt vissza, csak könnyűfém kivitelben. A Mercedesnél a visszautalás a formai hagyományokra azért egyre nehezebben érhető tetten, ők egyszerűen jó és modern kocsikat csinálnak.)
Nem mellesleg kilátszik a korkép is, ahogy a felhasznált anyagok a piac igényeinek és egyéb, néha kifejezetten ostoba trendnek megfelelve hitványodnak, kopik a nemesség.

Mindezek mellett a barokk felni, decens gengsztercsík kombót kifejezetten harmonikusnak találom az adott autón, szép az így.
A csíktalanításra buzdító kartácsok szerintem nem figyelnek bizonyos, igenis fontos részletekre. A fehér csík az abroncson az idők folyamán finomodott-keskenyedett záróvonal-szélességűről jelzésértékűig. Az ítélkezésre felkínált darab korban stimmel, ízléses kiegészítő. Valójában sokkal jobban illik erre az autóra, mint az a hátsó, homasitai magasságokat támadó, a vizuális környezetszennyezés minősített esetét előre megfontolt szándékkal megvalósító redőny.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.10.20. 10:30:49

@ejszarny: W116 6.9. Vagy Rolls Royce.
Már évekkel ezelőtt leírtam, hogy az embernek kell egy V8, meg egy hidrós. Megnéztem két, eléggé lepattant 6.9-et itthon, mert akkor all-in-one megoldás született volna, de több ponton is elvérzett a dolog.
Igazából egy CX, vagy XM kéne. Lehetőleg olcsón, szép:)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2011.10.20. 10:31:18

@ejszarny:
Giccsröl, stílusról értekezel.

Aztán megnézi az ember a weboldaladat és rájön, hogy igen, ez az ember teljes joggal fikázza a Mercedesnél az elmúlt 50 évben készült formaterveket, hiszen ö az ízléscsászár.

Bocsáss meg, folytasd nyugodtan, borzasztó hiteles vagy.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:34:03

@fogash: nagyon jol megfogalmaztad, koszi :)

egyebkent sok autonal rontja el pont az a forma osszkepet, hogy a markaarculat miatt pl a merci akkoris rarakja a lobaszo nagy hutomaszkot, ha nem illik az auto formajaba, mintha nem biznanak abban h enelkul, csak a stilussal is felismernek..

es egyebkent magaban a felfogasban is iszonyu nagy kulonbsegek vannak, en pl egy s8 audiban ulve elcsodalkoztam azon, hogy a kivulrol sokkal nagyobbnak, drabalisabbnak tuno s8-ban kb. akkora a hely, mint a kecsesebbnek, kisebbnek latszo xm-ben. alapvetoen felfogasban is iszonyat nagy a kulonbseg, az egyik egesz egyszeruen sulykolja, hogy EN HATALMAS VAGYOK es mindent ennek rendel ala, a masik egyszeruen nagy, ugy, hogy kozben kecses marad.
es termeszetesen semmi bajom nincs azzal, h valaki mondjuk egy olyat akar ami drabalis, mint egy mozdony, csak hianyolom belole a finomsagot, harmoniat...
mint ahogy azt sem fogom soha megerteni, h ha valaki kiad 14 milliot egy autora, hogy vehet egy traktormotoros, kerrego dizelt

h4z4rd 2011.10.20. 10:36:05

@h4z4rd: Szemlélte már közületek valaki is elég hosszú ideig egy kombi DS hátsó ajtajának zsanérját?
Vagy csak a limo DS hátsó indexét?

Akinek ezektől nem támad erőteljes erekciója, az szerintem ne értekezzen harmóniáról, formai tökéletességről, aranymetszésről, fraktálokról, se stílusról, na. ;)

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:37:16

@h4z4rd: @fogash:
nah, konkretan az ilyen meglatasok, hozzaszolasok miatt erdemes ilyesmirol vitatkozni-beszelgetni szerintem.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:41:42

@malenykij polgar: nekem ez akkor is nagyvonalusag es az igazi stilus hianya.
nem termeszetesebb, ha mondjuk csinaltatsz egy weblapot x millioert es azt mondja a ceg aki csinalja, hogy tessek, termeszetesen az x millios honlapodhoz, a 2000ft-os tarhely ajandek? szemben azzal aki kiszamlazza az x milliot, majd kozli, hogy, jabocs, de ahhoz h mukodjon is, vegyel 2000ft-ert domaint is.
egyszeruen egy volumen folott sztem nem fer bele az, hogy az erteke egy ezrelekeert meg pluszban szolnod kelljen. egyszeruen nem illik oda, irrital es nagyon rossz kepet fest.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:46:29

@streetsta: amugy az xm-em (v6,talan ulesfutes es automatavalto hijan fullextras, bar nekem az automata kizaro ok volt) ha jol emlekszem 220 ezer ft volt 138 vagy 140 ezer valos kilometerrel :)

ilyenkor halas vagyok azert, hogy a tobbseg lenezi/feli az xm-et.

ejszarny · http://www.ejszarny.hu 2011.10.20. 10:49:01

@malenykij polgar: talan igy megerted :)))
"
Egy paraszt vett egy Mercedes-t a Daimler-Chrysler-től. Sokat mérgelődött az extrákért fizetendő felár miatt. Nem sokkal később a Daimler-Chrysler egyik vezetőségi tagja vett ettől a paraszttól egy tehenet a hétvégi birtokára. A következő számlát kapta:
Számla:
- 1 tehén - alapmodell - Alapár 2.400,-- EUR
- 1 tehen - kétszinű (fekete/fehér) - Felár 150,-- EUR
- Marhabőr huzat: 100,-- EUR
- Tejtartó nyári és téli üzemre: 50,-- EUR
- 4 lefejtő szelep: 12,50 EUR/db, 50,-- EUR
- 2 lökháritó, szaru: 17,50 EUR/db, 35,-- EUR
- Trágyázó berendezés (Bio): 60,-- EUR
- Paták (párosujjú, négyévszakos): 100,-- EUR
- Kétkörös fékrendszer (első és hátsó): 400,-- EUR
- Légycsapó, félautomata: 30,-- EUR
- Többhangú hangjelző: 135,-- EUR
- Becsukható halogénszemek: 150,-- EUR
- Vegyes üzemű tápanyaglebontó: 1.250,-- EUR
Teljes tehen a kivánt kivitelben: 4.910,-- EUR
"

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2011.10.20. 11:16:29

az SLC-re fehér peremes gumit tenni enyhén ízléstelen, ráadásul anakronizmus

Rocko- 2011.10.20. 11:47:12

@ejszarny: meanwhile japánban:
A csomag: 1 tehén, alapmodel..
B csomag: teljes tehén, kívánt kivitelben.

h4z4rd 2011.10.20. 11:54:09

@GYUSZI BACSl: Gengsztercsík ide vagy oda, az SLC önmagában az anakronizmus iskolapéldája, sőt, a maga korában is az volt már. Elvégre agy luxusautókat gyártó cég próbálta a sportosság imidzsét magára erőltetni úgy, hogy erőltetett folytonosságot kívánt bizonygatni az ezüst nyíl-300SL tengely folytatásaként, de ez önmagában egyáltalán nem baj. Ezért (is) szeretjük az öreg autókat.

fogash 2011.10.20. 12:05:45

@nem kéne...: "tedd már mellé a c5nek ezt:" mint említettem, el akartam elkerülni a 'ki másolt kit'-vitát, de látom fogtad a lényeget. :(

"ilyent mondjuk a citroenben nem találsz." a forma szerintem ugyanúgy végigfut, csak nincs ennél jobb fotóm, amin egymás mellett állnának:
www.paris-autos.co.uk/images/citroen_stockport_classic_car_02.jpg

@malenykij polgar:"Nyilván lehet szarrágásnak hívni"
van az a szint, ami felett NEM teszünk műbőr ülést meg kurblis ablakot. A tehenes példa nagyon szemléletes.

@Hooshee:" w220 :P De w126ból is ovlt hidrós. Ritka mint a fehér holló, de volt."
HIDRÓS nem volt. Olyan volt, aminek a hátsó hídján volt egy KISEGÍTŐ légrugó (nivomatic) szintszabályozásra. Van egyébként Csikós Erájában is. (W123/300D-hez járt). De olyan, hogy NINCS vasrugó, csak a hidropneumatika tartja az autó súlyát, olyant a mai napig a Citroen gyárt egyedül.

A különbséget az acél és a hidró között lásd itt (5:15-től): www.youtube.com/watch?v=hj-fAlV_w_g&feature=related

@ejszarny: egy francia autóban nem akarsz übermensch-nek látszani, ez tény. :)

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.10.20. 12:08:19

@GYUSZI BACSl: Miért lenne az? Amerikai modellen még a saját korában is lehetett ilyen.

Hurri Kán 2011.10.20. 12:13:38

@h4z4rd:
Az SLC-t sosem pozicionálták sportautóként. Mindig is GT-ként, az pedig nem sportautó.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.10.20. 12:16:46

@fogash: Nem, a w126ban VOLT hidró, a Citroentől licencelték.

"Although the top of range Mercedes-Benz 450SEL 6.9 of the previous generation was not directly replaced, the W126 carried forward the hydropneumatic suspension of the 6.9 as an option on the 500SEL."

Itt láthatod akcióban is:

www.youtube.com/watch?v=JHPFNuydV1Q

Ez nem azonos a a kombikban lévő nívókontrollal pl.

h4z4rd 2011.10.20. 12:21:53

@gyvy: Igazad van, bár nem írtam olyat, hogy sportautó.
A szándékot taglaltam, így abból a szempontból, hogy sportkocsi vagy GT, tökmindegy. Én így látom.

Amúgy az én olvasatomban egy GT konkrétan sportkocsi, de persze értem a különbséget. Szőrszál hasogatva, vétel, vége.

Hurri Kán 2011.10.20. 12:28:03

@h4z4rd:
Nem szőrszálhasogatásnak szántam. SLC= Gt, ha gyártották volna sorozatban, a C111, az sportkocsi lett volna.

Ugyanígy, a BMW-nél a 635-ös GT, az M1 sportkocsi. Teljesen más kategória a kettő.

h4z4rd 2011.10.20. 12:31:57

Beszélgetünk a kollégával GT-kről és sportkocsikról...

Segítsetek, kartácsok, definiáljuk a GT mibenlétét megkülönböztetve "a sportkocsiktól"!

Számomra ugyanis egy jó túraautó, amivel "messzire megyek gyorsan", jelentős csomagtérrel kell, hogy rendelkezzen. Tudom, hitelkártya a zsebbe és go, na de mégis.

Ehhez képest, az általam ismert, GT-nek nevezett autók gyakorlatilag mind sportkocsik. pl Ford GT40, Opel GT, Ferrari 246 vagy 250 GT, blablabla.

Annyi lenne a különbség, hogy egy echte sportkocsival szemben egy GT-ben a vezetői komfort is szempont?

Kíváncsi vagyok a szabatos definícióra és bocs az OFF-ért.

fogash 2011.10.20. 13:01:34

@Hooshee: jó a video, de citromom ezt csukott motorháztetővel is tudja. :)

@h4z4rd: szabatos definició nincsen, de GT az, amivel fehér nadrágban, fehér ingben meg navy blue zakóban legurulsz a csajoddal a Riviérára. Az utastérben bézs/konyak/dohányszínű bőr illatozik, a kocsi gyors, erős, és kényelmes. Ferrari 612 Scaglietti, Porsche 928, Maserati GT.

A sportkocsi menésre van kihegyezve, hangos, kényelmetlen viszont állatira megy és overallban vezetjük, esetleg farmer+golfpóló, ha csak úrvezetők vagyunk a pályanapon: Ferrari 599, Porsche 911 (főleg GT2, GT3, RSR), Carrera GT, Maserati MC12...

dr.oid 2011.10.20. 13:19:31

Elszáguldó öreg batár
sárgállik tőle a határ.
Mi vajon a gyönge pontja?
Hivalkodó barokk pompa?
Fehér perem, alubordák,
Reeperbahnon élő kurvák,
autója volt harminc éve,
hangzik Csikósmester érve.
Mert az illem és szerénység,
korhűség, semmi kevélység,
lemezfelni, keskeny gumi
hozzá bádogdísztárcsa a tuti.
Mesterünknek jó barátja
kisautózás nagy királya,
Siposúr néz furcsa szemmel:
-Alu, bordás, white peremmel.
Pattognak a kemény szavak.
Merevvé feszülnek nyakak.
Hompölygő hullámok árja,
józan ész útját nem állja,
a könyörtelen szélviharnak,
mit indulatok felkavarnak,
állóvízből lesznek hegyek:
-Mit szól a szád Csikósgyerek?
Ehh..hömpölygő életöröm,
legyen puritán a tököm!
Zen mesterek tanítványa,
öreg mergák tar pápája,
szája szélén hab tajtékzik,
egyetlen csapás és vérzik,
na nem az elmélet atyja,
a bushido nem támogatja,
a vérontást indok nélkül:
-Nyakonvágnám, hogy elkékül!
Gyilkos gondolatnak terhe
kólintja keményen fejbe.
-Kezet emelsz egy barátra,
hogy zokog majd egész családja,
sötétlelkű szörnyű szándék,
mit szólnának jó apádék?
-Te hatökör, tinó, barom,
bár tervetek nem támogatom,
legyen végre szent a béke,
húzzatok már bús fenébe!
Jampeckodás, nőhajhászat,
egy puritánnak nem ajánlat,
boldog szép családi fészek,
a garázsban pár enyészet
marta porosodó ódon játék,
mit szerelni néha okádék,
máskor öröm, kámaszútra,
sárga gépkönyveket túrva,
éjszakánként írni posztot,
kommentelni pár riposztot.
Egyszer élünk, gyorsan vége,
mi a bánatos picsának kéne,
megfelelni minden kénynek,
követelésnek, igénynek,
van akinek kell a pompa,
más meg elvan a vadonba...

h4z4rd 2011.10.20. 13:39:51

@fogash: Jáá, ennyi nekem is megvan. Lássuk a ét halmaz metszeteit: gyors, nem fér bele pakk. A kényelem-úttartás viszony eltolásán kívül tehát nincs különbség?
A vicc kedvéért: ezek szerint a 911 GT sportkocsi és nem GT. Aha. ;)

@dr.oid: ejha, koszorút érdemelsz, Művészúr! :)

Koncz_János 2011.10.20. 13:50:06

@dr.oid: Na, erre jár egy Totalcar Irodalmi Díj! :-))))

Hurri Kán 2011.10.20. 13:59:18

@h4z4rd:
A GT-nél fontosabb a kényelem, mint a sportosság. Talán ez a legfontosabb különbség. Egy GT-nek alkalmasnak kell lennie hosszú távú, kényelmes utazásra, egy sportkocsinál ez nem elvárás.

effendi79 2011.10.20. 13:59:29

@dr.oid: Nagyon jó! :-)
Már megint... :-)

Daniel01 2011.10.20. 14:31:10

@Koncz_János: Akkor jól láttam. Gyönyörködtem is egy sort, meg akartam lesni közelebbről de hát váltott a lámpa..nekem 123as kupém van, de azon szerintem jólmutat a pléhdísztárcsa is.

stower 2011.10.20. 15:00:58

@fogash: "HIDRÓS nem volt."
Tévedsz.

Hurri Kán 2011.10.20. 15:03:08

@lacip:
Úgy. 126-ból volt légrugós kivitel. (Ha jól tudom, feláras extra volt.)

mbw108 · http://mb-w108.atw.hu/ 2011.10.20. 15:08:02

Egyértelműen lemezdísztárcsa, már bocsánat. Azzal elegáns, decens és szolid. A barokk jól mutat - a bobby kabrión.

stower 2011.10.20. 15:12:37

@gyvy: 1987-ben az 560SEL-hez 4058,40 DM volt.
Ez a 123.804 DM alapárhoz képest nem volt egy nagy összeg.
Mégis ritka, mint az üzemképes XM :-D

Hurri Kán 2011.10.20. 15:20:28

@lacip:
Azt nem tudtam, h mennyi, csak azt, hogy volt. :)

stower 2011.10.20. 15:21:46

@gyvy: Azért az árakat én sem fejből nyomom :)

fogash 2011.10.20. 15:30:39

@lacip:

@fogash: HIDRÓS nem volt.
@lacip: Tévedsz.

Brilliáns érvelés, de elkéstél vele, más már linkelt videót is róla.

Az igazán érdekes az, hogy a 123.804DM az alig 62.000 euró. Ma egy S600L 157.675 eurótól indul. Az S63AMG 230ezertől. Ez majdnem a háromszorosa a W126 csúcsmodelljének. Oszt ez is csak egy nagy, gyors és erős ótó, de hogy százezer eurónyi elektronika lenne benne, az erősen kérdéses.

fogash 2011.10.20. 15:32:16

hő, változott a betűtípus, jól látom?

stower 2011.10.20. 15:42:58

@fogash: láttam, de nyilván én is időrendi sorrendben olvasok és válaszolok.

Aránytalanok a mai árak, de azért az ilyen sima átváltás torzít.

Annak idején 60.000 Ft volt egy Lada és most 1,5-2M közt lenne, ha még árulnák nálunk (csak hasból írtam a számokat, de kb ilyesmi lehet).
Az eltérés nem kifejezetten a jóval magasabb műszaki tartalom miatt van itt sem :)

Koncz_János 2011.10.20. 16:54:02

@lacip: Igen, ez a helyes megközelítés, nominális értéken nincs értelme összehasonlítani egymástól több évtizedre lévő árakat. A dollára van több kalkulátor is, amelyik átszámítja mai értékre a korábbi évjáratú dollárösszegeket, de hogy a márka-euró relációban is létezik-e ilyen, sose néztem utána.

Hooshee · http://hooshee.blog.hu 2011.10.20. 22:55:09

@fogash: Azér a 20 évi inflációt nem annyira érdemes figyelmen kívül hagyni :) Mármint nézz majd egy 87es átlagkeresetet, meg egy mait, aztán hasonlítsd ahhoz, szerintem vagy egál lesz, vagy még olcsóbb is lesz a mai merci.

Zsolt.hatkilenc (törölt) 2011.10.21. 00:01:35

@fogash: na, az én 6,9-esemben tuti nincs vasrugó, a kerekei úgy állnak, mint valami amerikai pimpelt légrugós kocsinak. Egy bazi nagy olajtartály feltöltése után mindjárt rendbe jön a hasmagasság, ami most kb 4 centi. Ha ez nem hidró, akkor nem tom mi. Amúgy mint előttem mások is írták, citroen licensz, de módosított kivitelben, ugyanúgy gázgömbökkel, stb. Rettentő kényelmes, de javíttatni horror. Ellenben a régi 600-nak, meg a 6,3-nak légrugója volt, asszem. Ez a hidró ment a 126-ba is, vannak is közös alkatrészei.

Amúgy: sztem barokk sima gumival, csík nélkül. Ha amerikai kivitel lenne, alap a fehér csík, az a hedonista állatok kocsija lenne. Ez a kocsi eredetileg biztos egy szászországi orvosé volt, vagy ilyesmi, nem kell rá a csík (bár ha 215/70-14, érdekelne a gumi típusa, ára) Szerintem.
süti beállítások módosítása