Nézek ki aranyvasárnap az ablakomon a kertbe, és a teremtés egyetemességén, a lét hiábavalóságán, továbbá a diós bejgli metszetének és a spirálgalaxisoknak az alaktani hasonlóságán merengek. Szabadidőm eltöltését a felületes szemlélő semmittevésként, a beavatott taoista intenzív nemcselekvésként azonosítaná, egy bölcs viszont tudná, hogy ehhez a pillanathoz, sőt, általában minden pillanathoz csakis ezek a kérdések méltók. Volna-e szándékom ebben az állapotban arra, hogy karácsonyi vásári kavalkádba merüljek alá? Dehogy volna.
Felülírhatnák-e vajon ezt az állapotot külső hatások? Például egy kedves ismerős felvetése, miszerint volna-e hajlandóságom vele a karácsonyi kavalkádba indulni, a kocsimmal. Akitől nem áll messze a determinizmus, tudja, hogy a válasz már a világegyetem keletkezésének pillanatában nyilvánvaló volt, a szabad akarat élharcosai viszont gondolhatják azt is, hogy önként, fontolgatás után indultam el otthonról.
Sztoikus bölcshöz illő defenzív vezetéssel, és ennek megfelelő lelki felszereléssel érkezem utasommal a karácsonyi kavalkád közvetlen közelébe, ahol (topográfiai érdeklődésű olvasók kedvéért: a Budapest V. kerületi József Attila utca és Erzsébet tér sarkán, az Andrássy út felé haladva) a piros lámpánál elsőként várakozunk, és a világra nyitott éberségünkben potenciális parkolóhelyet fedezünk föl. A kereszteződés túlsó oldalán egy a helyéről kiállni készülő kocsi kezd mocorogni. Zöldnél tehát áthaladunk a kereszteződésen, és irányjelzővel megállunk a kocsi mögött, számára kényelmes távozást biztosítva. Mély intellektusú emberekként felebarátaink képességeinek felmérésekor nem teszünk különbséget azok neme szerint, és hangjelzésekkel sem noszogatjuk a hosszú időn át kikecmergő jármű vezetőjét. Türelmünk megtermi a maga rózsáját: alig fél perc után saját használatunkra birtokba vesszük a téridő 10 m² x 2 órás darabját.
A rózsa egy másik közmondásból ismert töviseként ekkor válik a történet résztvevőjévé egy ún. mopedautó (járműipari érdeklődésű olvasók kedvéért: olyan, a forgalomban 45km/h korlátozással használható gépjármű, amely segédmotor-kerékpáros jogosítvánnyal, rendszám nélkül használható) sofőrje – nevezzük ismeretlennek. Ismeretlen úgy áll meg fenti járművével, mint Morvai Petőfi sírjánál, de nemcsak hogy megáll, hanem az általa letekert ablakon torkaszakadtából szidalmazza agg felmenőimet, amit Morvai nyilván nem tett Hrúz Máriával kapcsolatban. Én az őszinteségében egyenes, bár legjobb ismereteim szerint ok nélkül való előadást mosollyal jutalmazom, ám a gesztus cél téveszt, miszerint az ismeretlen szúrós tekintettel hátrahagyja járművét és kocsim ajtajának feltépésével személyesebb kontaktust alakít ki. Ezt, mint minden, akaratom ellenére történő, de engem érintő változtatást sérelmezem, és az indulat okát kezdem firtatni. (Napokkal később átgondolva a gyorsan pergő cselekményt utólag arra jutottam, hogy talán az udvarias érdeklődést az ismeretlennek mérsékelten rendelkezésre álló érzelmi apparátusa miatt nem volt módjában valós időben feldolgozni, és ez vezetett a tettéhez.) Ismeretlen ököllel szemen vág, majd a felelősségvállalás legkisebb szikrája nélkül távozik a történetből, járműve gumiabroncsainak ugyanolyan hanghatásai közepette, mint amilyenekkel megérkezett. Két okból is nehezemre esik utána tekinteni: egyrészt, mert jobb szememből könnyként folyik a vér (és ez esetben a hasonlat meg is fordítható), másrészt, mert maradék szememmel az ismeretlen teljes azonosíthatatlanságával (ti. a rendszám hiányával) kell szembesülnöm.
Később, a műtőasztalon töltött két óra alatt (klinikai érdeklődésű olvasók kedvéért: könnycsatorna rekonstrukció ill. szemhéj összevarrás Uzsoky utcai kórház, operációvezető: Dr. Milibák Tibor oszt.vez. főorvos, ügyeletes: Dr. Kőhalmy Katalin, áldassék a nevük!), egy-egy felszisszenés között elmémet két, egymással viaskodó gondolat nyomasztja. Egyrészt hiszek az ok-okozat páros alakította világban, tehát érdekelne, hogy mi vezetett szenvedéseimhez, másrészt hogy az emberi megismerésnek vannak-e objektív határai, megismerhető-e legalább az általunk érzékelt világ, s benne egy rendszám nélküli autó tulajdonosa.
Kérdéseimre napokkal később az V. Kerületi Rendőrkapitányságon találok választ: nem ismerhető meg. Attól az elhanyagolható valószínűségű esettől eltekintve persze, hogy külső segítség nélkül, magam találom meg az illetőt, ennek azonban körülbelül akkora az esélye mint hogy egy ősember a barlangrajzai mellett külső segítség nélkül kiszámolná a Higgs-bozon spinjét (részecskefizikai érdeklődésű olvasók kedvéért: a Higgs-bozon spinje 0). A kérdést, hogy a térfigyelő kamerák abban az időben nevükre szégyent hozva azért nem figyelték a teret, mert valami mással voltak elfoglalva, vagy talán azért, mert jól láttak volna 2-3 rendőrautót a téridő fent jelzett darabja, a rendőröknek integető utasom és a villogó mentőautó mellett lassítás nélkül tovasuhanni, nos ezt spekulatívnak, a diadalmas tudományos módszerrel összeegyeztethetetlennek és összeesküvés-hívők lapjaira tartozónak ítélem. Ezen túl legalább azzal a jóleső megállapítással vigasztalódom, hogy az emberi megismerés határaihoz értem.
Mindezeken felbuzdulva indulok haza. Kisvártatva ismét otthon vagyok, ablakomon át a havas kertre tekintek. Megpödröm a könnycsatornámból kackiásan kikunkorodó sínt, elmorzsolok alatta egy könnycseppet és nyugovóra térek. Rendszámtáblákról álmodom.
Röviden:
2010 dec. 19-én ismeretlen tettes az V. ker. József Attila u. és Erzsébet tér sarkán megtámadta a saját gépkocsijában, parkolóhelyen tartózkodó XYZ-t, és 8 napon túl gyógyuló súlyos testi sérülést okozott, majd a helyszínről az Andrássy út irányába távozott. A támadás oka ismeretlen. A rendőrség súlyos testi sértés miatt keresi az ismeretlen tettest. Személyleírása: 28 év körüli, kb. 190 cm magas, sportos testalkatú, „egérarcú”. A távozáskor használt jármű: kék (de lehet, hogy zöld) mopedautó, valószínűleg Aixam (esetleg Microcar, JDM, Puli vagy ezekhez hasonló) típusú, a hátsó csomagtartó ajtaján 45km/h korlátozást jelölő matrica, jobb oldali ajtaján angol nyelvű felirat (talán az if és a you szavak is köztük lehettek).
GY.I.K.:
Biztosan bevágtál elé, azért volt rád dühös, nem?
Nem, nem vágtam be elé, a pirosnál legelöl voltunk a sorban, előttem senki nem jelezhette, hogy oda akar parkolni.
Lehet, hogy összetévesztett valakivel, akivel konfliktusa volt menet közben?
Lehet.
Biztosan azért volt rád dühös, mert várakoznia kellett mögöttetek, nem?
Lehet, bár a József Attila utca 2x2 sávos, könnyedén kikerülhetett volna, mint ahogy mások meg is tették. Amúgy kb. 20 mp-ig tartottuk föl a sort, amíg az autó kiállt a parkolóhelyről.
Miért nem írtad föl a rendszámát?
Mert mopedautókra nem kell, és ezen sem volt.
Hívtál rendőrt?
Hívtunk rendőrt kétszer is, meg is ígérték, hogy jönnek, de nem jöttek. A mentők viszont gyorsak, kedvesek voltak, ők vittek be a kórházba.
A térfigyelő kamerák látták az esetet?
Sosem fogjuk megtudni, mert nem engedtek be megnézni az adott időszak felvételeit (melyek alapján lehet, hogy az esemény nem, de a következő kereszteződés kamerái segítségével legalább a kocsi típusa könnyebben azonosítható lett volna). A rendőrség állítása szerint a kamerák abban az időszakban más irányban álltak.
El fogják kapni a tettest?
Reméljük, igen. A személyleírását és a kocsi paramétereit megkapták a járőrök, és ha elsőre nem is kerül elő az illető, súlyos testi sértés miatt a rendőrség 3 éven át bármikor tovább folytathatja a nyomozást. Jobban jár az elkövető, ha önként jelentkezik a rendőrségen.
