B125: Beindult a gépezet

  2011. január 07. - ommm Címkék: rádió tévé kezdeményezés b125

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


Kezdeményezésünk - úgy látszik - mgmozgatta az országot, autóst, motorost egyaránt. Innentől kezdve nincs megállás, ezt végig kell és végig is fogjuk csinálni. Ha kell vért szívunk, ha kell intézünk, de nem adjuk fel.

Most, hogy az X-edik nagyhatalom, a média is felkapta az ügyet, pedig pláne. Kereskedelmi rádió és közszolgálati tévécsatorna egyaránt. Csatlakozzon ön is!

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr792566956

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyar[HUN] 2011.01.07. 16:26:29

Na mi van emberek? Semmi komment?
Csak így tovább,biztos összejön az 50000 aláírás!

fegyvervideoponthu 2011.01.07. 16:34:32

Jol beszel a Winkler, de f.aszsag, h nem lehet 2T50-est kapni.

ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás 2011.01.07. 16:37:40

Szerintem ez butaság.
Nem örülnék neki, ha összejönne.
Itt már komoly menetteljesítményről beszélünk, igenis kelljen hozzá vizsga - a többiek érdekében.

zsüber 2011.01.07. 16:40:26

Sok sikert és kitartást kívánok!
Az országgyűlési képviselő megszólítása ezügyben remek ötlet. Élek is a lehetőséggel...

Negrogo 2011.01.07. 16:46:35

Erdekes mennyire kontrasztos az emberek velenye ezzel kapcsolatban. De szerintem az ellenzok 100% -a eleteben nem robogozott, motorozott, nekik a 2 kerekuek (legyen az canga, robogo kicsi-nagyobb, motor) kozonseges akadajnak minosulnek utakon vagy nem tudom.

Meg korbe kene nezni EU -ban hany orszagban lehet B -vel 125 -ot vezetni, biztos nyulyek ok is mi, hogy ezt igy lehet?

"komoly menetteljesítményről" Viccelsz ugye mond meg? :)

mv3 2011.01.07. 16:49:03

Kedves motorosok!

Nem vagyok tisztában a motoros ABC fogalmaival, kérnék egy kis segítséget.

Mit nevezünk robogónak? Az 50 köbcentin van csak a lényeg, vagy a felépítmény formáján is?
Ha a totalcar.hu közbenjárásának köszönhetően napriendre kerül és elfogadják a javaslatot, akkor 125 köbcentis robogóval járhatnék csak vagy bármilyen 125 köbcentis motorral?

Róbert az interjúban robogóról beszélt, ellenben a totalcar.hu mostani címlapján a "Népi kezdeményezés: ahol aláírhat" cím alatt: "támogassa a 125 köbcentis robogók és motorok B kategóriás jogosítvánnyal való vezethetőségét!" mondat szerepel.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.01.07. 16:51:53

Engem ma elbizonytalanított egy motorboltos srác, akivel tíz percet beszélgettünk. Neki annyi a véleménye, hogy ez reklám volt a TC-nek, amiből úgyse lesz semmi, vagy ha mégis, akkor csak Budapesten lesz értelme. Mondott még mást is, de azt nem idézném.

Azt mindenesetre mondta, hogy bármikor rendel a Winklernek új kétütemű motort...

Még gondolkodom, hogy aláírjam-e.

lapomi (törölt) 2011.01.07. 16:55:58

Az a lényeg, hogy az Mx-5 kabrió és nem roadster! :)
Szerkben alá lehet írni?

megint 2011.01.07. 16:57:00

scheerti, nyilván nem volt utolsó szempont, hogy a tc-t reklámozzák, de sztem nem csak pesten van értelme, pl én is el tudnék jutni a környező településekre motorral, mert ezek a 90-et tudják tartani, és így nem akadályozom a kamionokat, meg a saját életemet.

Danessz 2011.01.07. 17:01:07

Ha ez bejön akkor veszek magamnak valami 125-öst!

Solaren 2011.01.07. 17:07:36

Igazából én örülnék neki,ha mondjuk minimum 2éves B jogsihoz és egy különbözeti vizsgához kötnék.Mondjuk egy e-learning KRESZ oktatás + vizsga és mellé gyakorlati is természetesen.

iszits 2011.01.07. 17:10:30

Én teljesen egyetértek az egész sztorival, támogatom a kezdeményezést, alá is fogom írni..... viszont.... mi van a Winkli szemével???? 00:14-nél

pit001 2011.01.07. 17:15:38

Vajon mennyivel nehezebb vezetni egy 125 mocit, mint egy személygépkocsit??? És mi van a felpiszkált ötvenesekkel amik ugyanúgy mennek 80 környékén. Nálunk fejlettebb társadalmakban tudják, hogy egy B-s jogsival semmi akadálya nincs annak, hogy egy ilyen motort lehessen vezetni. A fejlettebb társadalmakban mint nálunk egy Babettára is kell jogosítvány.......

na de emberek 2011.01.07. 17:21:05

Miről beszéltek ? Akikről van szó van jogsijuk, autóvezetők, nem? Autópályán mehetnek 160-al, akár többszáz lóerős autóval, ismerik a szabályokat, hisz valószínűleg naponta használják. Nem arról van szó hogy, vasárnapi autósok akik bicajozni sem tudnak kötelezően motorral kell járjanak ???? Aki fél, úgysem ül motorra. Nem értem ezt a ellenkezést!

pickapu 2011.01.07. 17:26:40

Ezen a téren sem egyformák az emberek. Aki nem érzi biztonságosnak, az nem ül fel egy Babettára sem, aki viszont sokáig Simsonozott, annak nem hinném, hogy traumát jelent egy 125-öst vezetni.
Egyébként B-kat. kell egy kispolszkihoz, meg egy Maseratihoz is. Ugye mennyivel nagyobb a különbség?

ekkerjoz 2011.01.07. 17:35:34

A dolog ott nem kerek, hogy akinek volt kedve motorozni, az eddig is megoldotta, vagy levizsgázott, vagy szerzett komolyabb robogót ötven köbcentis papírral.
Szóval, nem hiszem, hogy tömegek ülnének át robogóra, mert egyik napról a másikra megtehetik.
Ez inkább amolyan civil normakontroll.
Teszteljük le a törvényhozókat, rendben van nagyon.

Zz_ 2011.01.07. 17:35:58

Persze, legyen így, aztán a saját kárukon tanulják meg, ha túlélik.
Érdekes, kölcsönöket sem volt kötelező felvenni, mégis mennyien eladósodtak?!!!
Van min80 év lemaradásunk gondolkodásban a nyugathoz képest.

Zz_ 2011.01.07. 17:37:44

Az meg hogy a bumeráng áll mögé .... az megint csak minősít.

Leadfoot 2011.01.07. 17:41:25

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás: Ha jól tudom, a kezdeményezés tartalmazza, hogy kötelező képzés kelljen hozzá.

Egyébként meg tele van az ország 50-esnek papírozott 180-as robogókkal, úgyhogy olyan irdatlan nagy plusz kockázatot nem jelentene, ha a B-jogsisok _képzés után_ felülhetnének a _legális_ 125-ösökre...

Mindenesetre engem nem nagyon érint, még gondolkozom, aláírjam-e. De ha aláírom, az csak a "balhé" kedvéért lesz. Jó lenne megmutatni, hogy az autós-motoros társadalomban van összetartás, egység.

2011.01.07. 17:42:28

Kedves Lányok/Fiúk!

Nem szoktam kommentelni de most kell, mert ez az ötlet nagyon veszélyes hülyeség.(Amúgy minden tiszteletem Winkleré.)Ha ez átmegy képzési kötelezettség nélkül, abból lesz egykétsok baleset akár halál is, Isten ne adja.

Van AB-s jogosítványom 30 éve, vezettem is anno párezer km-t MZ-vel. Azóta kocsival kb 3 milliót.

Pár éve újra motorra ültem és akkorát tanyáztam elsőre egy 125-össel, mint az ólajtó. Újra kellett tanuljak motorozni.

Egy autóval a kezdő se tud nagy bajt csinálni ha nem megy túl gyorsan, mert 4 kereke van (az autónak). De ha egy B kategóriás jogsival -jó gyakorlati motoros képzés nélkül- ráül valaki egy "erősebb" kétkerekűre a budapesti sűrű forgalomban, ezer százalék hogy nagy bajt csinál magának és másoknak előbb utóbb.

Megjegyzem, a mostani motoros jogsihoz is kevés szerintem a gyakorlati képzés, lásd sok-sok motoros baleset.

Krisi 2011.01.07. 17:45:08

@megint: két város közti ingázáshoz országútra nem elég a 90 ha beszari vagy. ha azt akarod hogy ne előzgessenek ahhoz minimum 100-110-es utazótempó kell és mondjuk 130-as végsebesség. ezt már egy átlag 125-ös nem tudja.

nekem 90-95 a kényelmes utazótempóm motorral, és az a tapasztalatom így bő két év alatt, hogy gyakorlatilag mindenki megelőz, jön a seggembe és marhára menne gyorsabban.

nem erős motor kell ide hanem normális autóvezetők, akik nem rohannak mindig mint az állat.

OneSzB 2011.01.07. 17:46:03

Én évekig robogóztam, de a mostani autós központú közlekedésben már életveszélyes egy ennyire korlátozott jármű használata. Ellenben nem mennék annyit, hogy megérje levizsgázni, beruházni egy komolyabb gépbe. A 125-ös robogó pont jó alternatíva lenne. Már lenne benne elég tartalék, és méret egy városi közlekedéshez, a nagy motorok hátránya nélkül. Pl. épp megállhatnék a boltom előtt a belvárosban anélkül, hogy fél órát keringenék parkoló helyért.
És nem lenne ellenség sem az utakon, mert nem közlekedhet autó úton, pályán.
Én biztos támogatom az aláírás gyűjtést, de vannak kételyeim.
Félek meg fognak jelenni a csak azért robógozok mert akkor mindent megtehetek típusú fazonok is. Ha nincs későbbi számonkérhetőség, akkor mehetünk a BUS sávban, akár 80-al is, és ott parkolunk ahol akarunk. Meg ha dugó van akkor mehetünk a járdán, akár a forgalommal szemben is. A fotó nem akadály csak legyen egy jól takaró álarc. (tényleg, sisak sem kel?)

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.01.07. 17:46:18

@scheerti: én sem értettem tegnap Robi kijelentését (a harminc évvel ezelőtti 50-es 2T olyan erős, mint a mostani 4T 125? Jajj...)

Viszont jogos, hogy inkább egy délután a vezetéstechnikain, mint bármilyen állami vizsga.

Én rajta vagyok, hogy összejöjjön, mert egy önző dög vagyok: lenne a családban nem egy, akinek jól jönne. Meg egyébként se legyünk már balkán...

Negrogo 2011.01.07. 17:47:00

A kovetkezo fog tortenni ha celba er ez az egesz!

1. Aki eddig is robogozot B -vel 50ccm -el az estleg vesz 125ccm -est.
2. Aki eddig azert nem vett robogot mert keveselte az 50-est (meg a 70ccm-re mixelt valtozatokat is) majd most
fog es lerakja az autot ha teheti. Ergo keveseb szmog es dugo.
3. Anyam aki 15 eve meg csak vezetni se vezet bar meg van a B-je nem fog se 50-re es se 125 -re raulni ez utan se. Total mindegy. Az O es az ilyen egyenek eseteben meg barmit vezetnek veszelyesek.

repecs 2011.01.07. 17:48:20

Winkit az a két barom tuti szívatni akarta ennyire spontán biztos nem hülyék.

fkorbi 2011.01.07. 17:51:38

A kezdeményezéssel magával egyetértek, minél kevesebb felesleges adminisztratív korlát, annál jobb.

Viszont sztem nem fogja csökkenteni a forgalmat, az esetek többségében nem alternatívája az autónak, pl kisgyereket nem lehet elhozni bölcsődéből stb. Sokan ezért autóznak egyáltalán. Plusz egy jármű megvételét meg sokan nem tudják megengedni maguknak. Az elővárosi közlekedés feltuningolása annál inkább segítene.

Amúgy robogózni király, nekem nagyon ritkán jön össze, de az "afterfuck" simle letörölhetetlen az arcomról :)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.01.07. 18:00:13

@kutya_zzr: Nem érint a dolog, de úgy voltam vele, hogy aláírom. Bementem a boltba, nyugi volt, a srác ráért pár percre. Mondta, hogy rajtam kívül eddig CSAK 14-18 éves suttyók akartak aláírni nála. Itt gondolkodtam el, hogy érdemes-e ezzel az egésszel foglalkozni. Ezek alapján fogadni mernék, hogy innentől elfogy az összes NSR 125-ös, a Mito, AF1 és társaik, amit forgalomba lehet durrantani.

Negrogo 2011.01.07. 18:01:40

@fkorbi: Hasznalt 125 -os robogo nem egy draga dolog meg amugy meg leteznek 70-80ccm es robogok is. Azt meg megkockaztatom, h BPestol meg jobban kijonne az elonye olyan nagyobb varosokban (40-80 ezer fos) ahol tomegkozlekedes mint olyan nincs. Hisz az ilyen helyeken mindenki autoba ul joreszt. A buszokon amik orankent esetleg fel orankent mennek csak oregeket latni.

9mmPara 2011.01.07. 18:04:53

@mv3: "Mit nevezünk robogónak? Az 50 köbcentin van csak a lényeg, vagy a felépítmény formáján is?"
Csak a formáján. Legegyszerűbb módon: robogó az, amin nem kell átlépni, ha fel akarsz ülni rá. Motoron kb. úgy ülsz, mint egy lovon, robogón úgy ülsz, mint egy széken, azaz össze tudod zárni a térded. Plusz vannak (inkább csak voltak) a Babetta-szerű járgányok, amik mofa (MOtorizált FAhrrad, azaz bicikli) kategória, de abból nem tudok 125-ösről.

"Ha ... elfogadják a javaslatot, akkor 125 köbcentis robogóval járhatnék csak vagy bármilyen 125 köbcentis motorral?"
A javaslat szerint bármivel, ami max 125 köbcenti és max. 11 kW teljesítmény.

Negrogo 2011.01.07. 18:06:37

@scheerti: Az ilyen kis idiotaknak en se orulnek de amugy eloiteletet felre kene rakni mert mitol veszelytelenebb egy fris A jogsis 19 eves akinek megveszi apuka a GSX-R 600-at? Vagy egy nem kihegyezett 1000ccm -es motort mint egy B jogsis aki el kezd robogozni egy 70 v 125 -osel.

tade15 2011.01.07. 18:10:06

Én motorozom,de ellenzem.Annyi pancser motoros van igy is az úton,hogy eszméletlen.

tade15 2011.01.07. 18:15:35

Ja és nekem 125-ös robogóm van,az városon kivül lófing.Városon kivüli használatra 200 alatt nem érdemes venni.

B45524D N3K1 2011.01.07. 18:22:09

Én ebbe az irányba vittem volna az érvelést.

Az 50-esen nincs rendszám!!!
- így nem kell műszaki vizsga sem,
- elkerülhető a kgfb fizetése,
- mivel nem jár műszaki vizsgára, nem tudhatod milyen állapotú (lehet közveszélyes)!!!
- nincs nyilvántartásba véve könnyebben ellopható, könnyebb vele büntetlenül szabálysérteni, stb.
- egyáltalán nem biztos, hogy tényleg 50-es, de már SMKP-jogsival vezethető, tehát akár egy volt nyolcadikos is vezethet 125-180 ccm-es motort (rendszám, műszaki vizsga, kgfb, esetleg fék nélkül), persze ez illegális ..., de van ilyen!

Ha összejönne a kezdeményezés.
- lenne nagyobb motoreladás (államnak bevétel).
- lenne eredetvizsga (államnak bevétel).
- lenne műszaki vizsga (államnak bevétel, nekünk nagyobb nyugalom ...)
- lenne kgfb a motoron (államnak bevétel, nekünk nagyobb nyugalom)
- lenne átírási illeték (államnak bevétel, nekünk bosszúság).
- nehezebb lenne szabálysérteni (rendszám miatt), (államnak bevétel ...)

... biztos lehetne tovább sorolni ...

Akinek meg nincs erre szüksége, hát nem él vele.
Ennyi.

motoregeer 2011.01.07. 18:22:47

jól fel fog hígulni a motoros társadalom, ha ez összejön.. kinek intsek ezután?

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.07. 18:26:06

@Winkler Róbert:

Valamit találjatok már ki ezekre az egybites fórumozókra akik azt hiszik, hogy mindenki ingyen kap motort és ellepik az utcákat a 125-ösökkel esetleg majd.
Meg mondhattad volna az m1-ed komának is, hogy nem, nem valószinű, hogy az öltönyös bizniszmenek motorra pattantak, mert akkor szétáztak volna az ötvenesen is eddig is.
Hihetetlen bazzeg, hogy a legtöbben arra vizionálnak egyből, hogy az is motorra ül, aki nem akar. Valami pontokba szedett előnylista és tévhiteloszlató kisokos kéne, hogy nem kötelező továbbra sem a motorozás.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.01.07. 18:27:09

@mennyi?husz!: Passz, magam sem tudom, hogy mit gondoljak. De igazából mindegy is, mert nem tartom valószínűnek, hogy ezt a módosítást elfogadja a kormány.

Breakdowner 2011.01.07. 18:30:54

@ayeti azaki - távolkeleti segédmunkás:

És ha a mezei jogsiddal beleülsz egy 200-400le-s kocsiba ott mekkora a menetteljesítmény? Arra megtanítanak az 1000-es swift oktatóautón?

_B_ 2011.01.07. 18:31:21

Nekem 70cc 2üteműm van. Ez az első "motorom", előtte csak bicajoztam.
Párszor megcsúsztam kicsit, de esésem még nem volt (3 éve). Winklernek igaza van a 4T 50cc-vel kapcsolatban. Használhatatlan, töltésen el lehet vele döcögni(feltéve hogy nagykerekő), de országútra, városba kevés. Pláne ha nem 60 kiló vagy. 90kilómmal egy 4T 40ig bír felgyorsulni enyhe emelkedőn.
Komolyabb emelkedőket is le kell küzdenem, az enyém ott is viszi az 50-60-at, átlag autóst simán lerajtolok, nem tartom fel, nincs balesetveszély, tudok előzni ha kell.
Bp-n teleportálás-érzés robogózni:)

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.07. 18:33:39

@rotfl: Ja, meg, hogy a mostani vizsgáztatás a 17-20 órával NEM alkalmas rá, hogy megtanítson motorozni, semmivel sem lesz jobb kezdő attól egy 125-ös A1-es motoros, mint egy 50-es vizsganélküli aki lenyomott többszáz km-t.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.07. 18:35:17

És basszátok meg az autorunos videótokat!! :P

B45524D N3K1 2011.01.07. 18:37:24

@scheerti: megnyugodhatsz a 14 éves suttyónak nincs "B" jogsija, így nem fog rendszámos 125-öst (sem) vezetni.
Viszont rendszám nélkülivel "50-esként" most is nyomhatja ...

Paulybird 2011.01.07. 18:39:39

@Solaren:

és méirt csak annak kelljen egy újabb kresz vizsgát letennie, aki átül a robira?

Aki marad autón, annál nem érdekes, hogy már elfelejtette a kreszt?

Meg milyen különbözeti vizsga?

Ha tudok autót vezetni és biciklizni, akkor kapok felmentést?

Meg különbensi, miféel csicska duma már az, hogy "hát az olaszok azok tudnak motoroni, meg értelmesebbek a németek, magyarországon az átlegemberek - no nem én, aki ezt mondom - hanem a mások, buták, és veszélybe sodornák magukat..."

De tegyük fel, hogy a magyarnak tényleg kisebb az agya. Akkor nem jobb már, ha az a sok buta forgalomképtelen nyomi nem egy másféltonnás autót hajt, hanem egy sokkal ártalmatlanabb robogót?

mv3 2011.01.07. 18:43:00

@9mmPara:
Köszönöm a választ!

Paulybird 2011.01.07. 18:43:30

@fkorbi:
nyilván nem terhes kismamák ülnének át rá...

Breakdowner 2011.01.07. 18:44:19

@tade15: Pancser motoros????? Lehet, hogy én más bolygóról származom de aki leteszi az autó kényelmét biztonságát az szereti a motort, él vele, élvezi, tudja vezetni! Nagyságrendekkel több balfasz autós van mint motoros!

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.07. 18:50:25

Ja, hogy dícsérjek is, kurva jó fejek vagytok, Totalcar for President! :)

mv3 2011.01.07. 18:55:12

@9mmPara:
Egyébként dinnyén tettem fel a kérdést, mert a robogót felismerem, a kérdés az lett volna, hogy csak a robogó formájúról beszélünk az ügy kapcsán az 50 köbcenti alatt, illetve majd 125 alatt, vagy pedig minden formájú gépről.

Mert annyira a robogóról szól ebben a kampányban minden, illetve W.Robi is csak erről beszélt. Nekem speciel biztonságosabb felépítményűnek tűnne egy enduro forma.

Kanten_vagyok_Montarzsiból 2011.01.07. 19:00:57

@Zz_:
""Érdekes, kölcsönöket sem volt kötelező felvenni, mégis mennyien eladósodtak?!!!""
Talán neked anyu a segged alá tolta a kecót?

Breakdowner 2011.01.07. 19:01:25

pancser motorosok????? Lehet, hogy én származom más bolygóról de eddig azt tapasztaltam, hogy aki feladja az autó kényelmét, biztonságát, az szereti a motort, él vele, élvezi, tudja vezetni! Amikor az emberek átültek a 26 lóerős 600 kilós félelmetes fegyver trabantból az 1300-as ladába akkor tömeges balesetektől hemzsegtek az utak? Pancser motorosok????? Lehet, hogy Budapesten gerillaharc autóval közlekedni de lemegyek vidékre és nézem a lámát a körforgalomhoz érve és már csak röhögök, hogy üres a körforgalom de nem mer behajtani megvárja míg valaki elmegy előtte és nagynehezen teljesíti a mérhetetlen nagy kihívást! Pancser motorosok???? Egy motor vezetéséhez egyensúly érzék kell, meg kell tanulni fékezni kanyarodni stb... aki ezt bevállalja élvezi él vele, használja, irányítja! PFFF Pancser motorosok?

irmscher |D| 2011.01.07. 19:31:20

Remélem meg lesz!Én tuti aláírom.Olyan jó lenne egy normális motor (Yamaha dt/tdr) úgy hogy ne keljen az árát rákölteni átíráskor,meg kétévente a műszakin!Szóval Hajrá!!!!!:)

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.01.07. 19:34:15

@irmscher |D|: Azt hol olvastad, hogy rendszám nélkül mehetsz 125-ös géppel?

mt01 2011.01.07. 19:39:26

@Winkler Róbert:
Ugyan már megkaptad az első botütést, de csatlakoznom kell. Súlyos felkészületlenségről tanúskodik az 50 köbcentisekre vonatkozó megállapítás!
Csak a kezdeményezés sikere esetén vagyok hajlandó feloldozni !!!:)

DBandesz 2011.01.07. 19:46:43

Az én aláírásomra is számíthattok.

Ez a bizniszmen megázik a motoron szöveg kiverte a biztosítékomat. Azért lássuk be: a magyar társadalomban nem túl sok bizniszmen szaladgál. Tanár, orvos, kőműves, mentős, újságíró, fonógyári munkás, mittudomén sokkal több szaladgál, mint bizniszmen. És nekik rohadtul nem mindegy, hogy ácsorognak egy-másfél órát a dugóban, vagy szépen elporoszkálnak az álló kocsisorok közt, nyerve ezzel negyven percet. Könyörgöm, sok embernél a késés munkahelyvesztést jelent! Komolyan idegesít, mikor ennyire nem látja egy műsorvezető azt, hogy ki is lenne egy ilyen kezdeményezésnek a célközönsége.

Megyek aláírni. Holnap.

nick2005 2011.01.07. 19:47:34

Szerintem aki 125-ös motorral akar menni, annak nagyon egyszerű dolga van, beiratkozik egy tanfolyamra, és 1-2 hónap alatt meglesz a jogsija. Nem túl bonyolult ez. A mai menetteljesítmények között éppen elég hogy 50-es motorokat vezethet az ember B kategóriás jogsival. Az öcsém éppen egy ilyen motorral jár be nyáron Bp-re dolgozni 20 km-ről, az ismegy 90-nel (Motowell Magnet Sport).
Én bírom Winklert, hallottam a beszélgetését Bochkorral. A mondanivalója viszont több ponton is sántít. Egyrészt, ha egy 50-es motor is megy 90 km/h-val, akkor egy jobb 125-ös biztos megy 140-150 km/h-t, és ez már nagyon veszélyes. Másrészt az elég átlátszó indok, hogy ezzel csökkenne a dugó. 1. Kevesen ülnének motorra, az autó kényelmesebb, esetleg a fiatalabbak. 2. A motorba több 100 ezer forintot be kellene fektetni. 3. Csak tavasztól őszig alkalmas közlekedésre. Ősztől tavaszig marad a dugó. 4. Nyáron reggel elmész jóidőben, délután sz.rrá azol, elmegy a kedved az egésztől. 5. Sokan olyan ruhában dolgoznak, amiben nem jó motorozni (öltöny+nyakkendő). 6. Az első baleset után tele lenne a média az esettel.

nick2005 2011.01.07. 19:53:22

@atpijkamo: Felhívták Winklert a Bumerángból elő adásban tegnap reggel.

littlerock 2011.01.07. 19:56:37

Kedves kételkedők, ellenzők!

Nagyon kérek mindenkit, hogy intelligens ember módjára tegyük félre az összes negatív gondolatot, indulatot, és tárgyilagosan kezeljük ezt a dolgot.

1996- ban letettem az "A1" kategóriát, majd 2007- ben kb 2x2 órás különbözeti vizsgával megszereztem az "A" kategóriát. A kettő között még csak robogóval sem közlekedtem. NULLA tapasztalattal ültem fel egy 400-as 40 Lóerős motorra.

És ÉLEK!!! tetszik érteni??? Élek, és nem duzzogok, hogy most valaki szinte ingyen megkaphatja, azt amiért én anno fizettem. Drukkolok, hogy végre Európához közelítsünk. Nyugat Európában is elkezdték valahol nem??

Minden ellenző gondoljon arra, hogy esetleg lesz parkolóhelye, hamarabb odaérünk valahova, mert nincs akkora kocsisor. Sokkal több kedves ember lesz, mert sokan jobban szeretnek motorozni, mint autózni.

Motoros közösségek vannak, míg autós mennyi van??? Kik mennek el túrázni autóval csoportosan? ki nézi meg a másik kocsiját, ha idegen az illető? Közülük kik kezdenek el önfeledten beszélni a közlekedési eszközükről???

Nem lesznek kevesen, akik felkészületlenségük miatt balesetet szenvednek-okoznak. De ettől senkit nem lehet megvédeni, főleg nem idejétmúlt rossz törvényi szabályozással nem...

littlerock 2011.01.07. 20:00:40

@nick2005:

az én 400-asom 40 Le-vel megy 150-et...
pl a 250-es Hyosung chopper vége kb 130 a maga 30 ló körüli teljesítményével
egy 125-ös 15 Le-vel az kb 110-et tud

de egy 50-es tempóval a körúton a 70-nel cikázó autók között életveszélyes a közlekedés..

kisdiszno 2011.01.07. 20:02:15

én már alá is írtam!
igaz van A,B,C, jogsim van egy viragom is de az asszonynak tavaj vettünk egy malaguti ciak ot 100 as de 130 a vége azzal is szeretek rohangálni nyáron csak a nagybevásárlásra és a nyaralásra álltam ki a kocsival :)

Rocso Cafe 2011.01.07. 20:02:24

Az ellenzők kicsit úgy viselkednek mint a gyerek kezét elengedő anyuka. "Jaj istenem még nem alkalmas az életre, minden lépését figyelnem, szabályoznom kell, mert meghal nélkülem." A nyugat mindíg előrébb lesz.
Mit tanítanak meg az "állami" képzésen oktatott Autó/motor vezető tanulók? Menj egyenesen...most balra...a pirosnál állj meg. A túlélésnél ehhez több kell. Én voltam hivatalos vizsgán, voltam egyéb nem olcsó motoros képzésen, és ezek után egy rosszul felmért kanyarban elestem (nem mentem gyorsan mielőtt valaki okoskodna, csak fárdat voltam és elszúrtam) Sajnos a motor feldőlhet, aki ezt nem tudja az amúgy is életveszélyes.

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2011.01.07. 20:02:49

@scheerti: nálunk pont fordítva - jellemzően középkorú vagy a felettiek, férfiak/nők vegyesen.
Néhányan hirtelen elhatározásból, amikor meglátták a papírt, de volt 2-3 aki célzottan ezért jött be, a netes címlista alapján.

nick2005 2011.01.07. 20:16:37

Az indokkal nem értek egyet. Aki akart eddig is motorozhatott a B-s jogsival, igaz hogy csak 50-es motorral. Azt nem értem, hogy ha lehetne B-s jogsival 125-öst is vezetni, attól miért lenne több motoros, és kisebb dugó?
Szerintem ez csak egy passzió, hogy aki eddig is motorozott, az vezethessen nagyobb, erősebb motort befektetés, és vizsga nélkül.

B45524D N3K1 2011.01.07. 20:17:28

@nick2005: nem hinném, hogy egy 50-es megy 90 -nel.
A legtöbb gyártó 50-es és 125-ös robogói ugyanazok. Egyedül a motorblokk más.
Fék, váz, kerékméret, minden ugyanaz.
Néha az első fék szokot erősebb lenni egy 125-ösön.

Zz_ 2011.01.07. 20:19:37

@Turbék: Nem, de a havi részletem a fizum 30% volt induláskor.

Továbbra sem értem miért nem jó a jelenlegi szabályozás.

Zz_ 2011.01.07. 20:22:06

@rotfl: Flashblock :-)

Amúgy kész szerencse, hogy nem a jólöltözött Bende ment a tv-be.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.07. 20:22:07

szerintem aki akart eddig is 125 össel ment rendszám nélkül.
Ha át kéne iratni vizsgáztatni stb akkor nem kéne.
Szerintem ezután sem esz a nagy átlagnak pénze külön motorra is.
Mondom aki akart már vett motort .

nick2005 2011.01.07. 20:23:34

@B45524D N3K1: Pedig megy. Motowell Magnet Sport, a 2000 km-es szervíznél kiveszik a fojtást, és 90-nel tud menni (igaz öcsém csk kb. 60 kg.). Simán tudja folyamatosan a 90-et, tartja a tempót a kocsikkal, persze csak sík terepen, dombon már kínlódik.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.07. 20:23:45

@B45524D N3K1: pedig van olyan ami megy annyit pl Yamaha Aerox mindenfajta tuning nélkül tudta a 90 et.

littlerock 2011.01.07. 20:28:44

@Zz_:

Hát azt a fotót én is letagadnám, mert egy csöves egzisztenciáját erősen alulmúlja...

B45524D N3K1 2011.01.07. 20:35:04

@nick2005: le is írtad, a választ a kérdésre ...
Nem mindenki 60 kiló, nem csak sík terepen motorozunk... ezért kell a 125 ccm.

Ment már el mellettem úgy cementes nyerges vontató, hogy lepergett az életem, többször is, ha stabilan tudja a robogóm a 90-et akkor lehet utol sem ér.

Atesz1987 2011.01.07. 20:36:45

@Breakdowner:

Egy 200-400 lóerős autót nem lehet beszerezni 100 ezer forintból, szóval ez csak egy kisebb réteget érint. Mostantól viszont a legutolsó alpári tajparaszt is felülhet majd a 125-ösre, pedig Én még biciklizni sem engedném az ország felét.

Én egyetértenék a javaslattal, ha egyúttal az autós jogosítvány megszerzését nehezebbé tennék. Sokkal szigorúbban kellene venni, hogy kinek lehet jogosítványa, és ezt bizony visszamenőleg is érvényesíteni. A jogsi nélküli vezetést meg megtorolni minden törvényes eszközzel.

B45524D N3K1 2011.01.07. 20:37:50

@Gyurma73: fojtás sem lett kiszedve?

Én 50-esből 76 km/h -t tudtam eddig kihozni, fojtás és tuning nélkül.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.07. 20:42:29

az más kérdés hogy a 90 et tudó 50 es nem SMKP.
De akkor is illik tudni hogy a 7 sebességes Cagiva 170 et tud.CSak 125 köbcentis.Ja és ezt 20 éve már tudta
www.hasznaltauto.hu/motor/cagiva/cagiva_freccia-3530005

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2011.01.07. 20:52:48

Úgy beszélek, mint motoros és autós. Az ellenzők jó részén azt érzem, hogy még nem motorozott, nem tudja, hogy mire lehet számítani egy 125öes motortól:

-"nagy teljesítményekről beszélünk"
Tényleg 90 körüli utazó tempó várható egy 125östől, ergó agglomerációból bejáráshoz pont ideális. És igen, vannak 125 ösből is gyorsaságik, amik jobban mennek, de pont ezek azok a motorok, amiket nem fog megvenni az, aki a kezdeményezés hatására ülne át a motorra az autóról.

-"akik akartak motorozni, azok meg is oldották"

Igen, ez is igaz, de gondolj csak bele, hogy meló mellett sokszor mennyire nincs időd semmire. Emlékezzünk rá, mennyi időt vitt el, mire leraktad a jogsit. És megtanítottak vezetni? Nem, max az alapokat kaptad meg, akár autóról van szó, akár motorról.Csak könnyebb lenne, ha nem kéne mindent az elejéről kezdeni.

-"sokba kerül"

Igen, mindennek van költség oldala. DE! Egy 125-ös motor fenntartása talán a legkisebb költség, ha közlekedni akarsz. Eszik mondjuk 3 litert, nem állsz vele a dugóban, kötelező kevés rá, és 200ezer forint körül már kapsz olyat, amit érdemes is megvenni, és jól használhatod.

-"veszélyes"

Nem. Ha valakinek nem nőtt még be a feje lágya, az 50-essel is bármikor meghalhat. Ha pedig normális, akkor a 125-össel sem fog. Ez fejbem dől el, és aki az 50es motorokat el tudta vezetni (amire ugye B jogsival ráülhet), az el fogja tudni a 125-ösöket is.

"fiatal hülyegyerekek írták alá"

Ezt nem tudod kivédeni. 14évesen vezethetsz már olyan 50es robogót, amit apu pénzén szarrá tuningoltunk, és még a 100at is megfuthatja. Meg 17 évesen friss jogsival beülhetsz apuka M5 ös BMWjébe is, és felcsavarodhatsz az első fára, mert meg akartad mutatni, mekkora király vagy. Hülyeség ellen nincs orvosság.
De aki átülne egy 125-ös motorra, ahelyett h kora tavasztól késő őszig a dugóban ülne pl napi egy órát, az pont RACIONÁLIS érvek miatt tenné ezt!

Ja és még valami. Ez nem kötelező, és a nagymamák, akik ritkán vezetnek nem is fogják kihasználni az esetleges lehetőséget. De aki sokat vezet, az ki tudja használni ennek az előnyeit, és pont miattuk lehet kevesebb dugó és több parkolóhely. Szurkolok a kezdeményezésnek, és alá is fogom írni. Nem mint motoros, hanem mint közlekedni szerető ember!

B45524D N3K1 2011.01.07. 20:52:56

@Gyurma73:
igen az előbb ezt elfelejtettem, kresz szerint 50 ccm--> smkp , nem mehet 90-nel ...
125 ccm rendszámmal mehet 90-nel.

Amúgy meg a "B" jogsival vezethetsz:
-lassú járművet (tehát traktort, akár 4m-es függesztett ekével, amennyiben lassú járműnek van vizsgáztatva, kombájnt!!!, sőt láttam én már Skoda-Liaz teherautót is lassú járműként),
- 3,5t össztömegig teherautót ... (egy közeli ismerősömnek volt 3,5t-s Iveco-ja, 7,5t-s platóval, "bazinagy")

stb.

Ez miért nem baj?

B45524D N3K1 2011.01.07. 20:57:31

@Gyurma73:
Mondjuk ez egy 20kW-os motor, a kezdeményezés 11kW-ban maximalizálja a teljesítményt.

rotfl · http://kigondoltam.blog.hu 2011.01.07. 21:06:53

@Atesz1987:

A "legutolsó alpári tajparaszt" eddig is felülhetett a 125-ösre, csak 50-esnek nevezték.
Remélem, ez közlés ne zavarta meg a pengeéles logikádat, ha igen, akkor sorry.

jbl 2011.01.07. 21:08:44

@Zz_:
Neked kellett volna a tv-be menni. Bizonyára jól nézel ki, viszont nem érted! Te vagy az alkalmas erre a feladatra! :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.07. 21:13:11

@B45524D N3K1: nem sikerült elolvasni a hirdetést nagy okos!!
11Kw os papírral!!
érthető???
a papír a lényeg!!!!

megint 2011.01.07. 21:16:15

Krisi, én a kamionokról beszéltem, nem az autókról.

meakzs 2011.01.07. 21:29:54

Akik asszondják , hogy ez veszélyes mert a 125 kcm az erős, annak azt mondom , hogy ha leteszed a B JOGSIT és neked v APUCINAK van lóvéja már másnap megvehetsz 1 TÖBB száz LE autót.

GONDOLOM a friss B jogsival biztosan el is tudják vezetni.

Legalábbis a jogszabály alkotók szerint .

AZ autónál is be kéne hozni a LE korlátozást.

Zz_ 2011.01.07. 21:34:06

@jbl: Igen, fel tudok öltözni rendesen és nem vagyok ápolatlan.
És mit nem értek Te nagyon okos?

Zz_ 2011.01.07. 21:35:49

@meakzs: Igen, ez sem jó. De ez nem indok, hogy csináljanak egy másik hülyeséget.

B45524D N3K1 2011.01.07. 21:38:14

@Gyurma73:
ez a "jelenség" 50 ccm-től autóig megtalálható, vett műszaki, meg átütött motorszám, nagyobbra cserélt motorblokk, csiptuning ...
ilyen alapon be lehetne tiltani az egész közlekedést ...

jbl 2011.01.07. 21:50:34

@Zz_:
ahogy látom semmit! a szmájlit semmiképp!

bp-motor.hu · http://www.bp-motor.hu 2011.01.07. 21:51:56

Javaslom az aláírást, a www.bp-motor.hu támogatja! És mindent elkövetünk hogy elérjük az aláírás számot. Ha az autós rá ül egy motorra lehet hogy jobb, mintha olyan motoros van robogóval az utakon, aki nem ismeri az autósok viselkedését, néha még a kresz fogalmát sem. A túlélés ezen múlik, hogy kezelni kell a más járművek hibáit.

miso25 2011.01.07. 21:56:54

kedves uraim és hölgyeim
Kezgyük azzal hogy b kategoriás jogosit ványal lehet vezetni max 3500kg kisteherautót télen nyáron belföldön külföldön egyaránt ha ezt meg lehet tanulni akor talán egy olyan embernek aki ment már 50cm3 robogoval annak nem nehéz megtanulni egy 125 sel közlekedni
és gondoljanak bele abba (én nem vagyok pesti) de szoktam feljárni és látom föleg nyáron nagy dugokban ott vanak a nagy benzin temetö és füstölnek pöfögnek és fél vagy akkár orákat várnak a sorban erre ott megy egy 125cm3 robogo sisakban rövid gatyában és tud haladni szalonozni 3-3.5 fogyasztásal ha ez nem egy jó ötlet
jó igaz költségeseb mint egy 50cm3 is mert erre már kel rendszám és müszakivízsga.

a balfék 2011.01.07. 22:04:22

Olvasgatom a hozzászólásokat,és arra a következtetésre jutottam hogy senki sem nevezi nevén a problémát.Az autó vezetése és annak az elsajátitása,egy uj mozgáskordináció,feltételes reflex kialakitása az alapja,vagyis olyan szituáció,mint amikor az ember megtanul járni.A motorkerékpár vezetésénél egy másfajta feltételes reflex kialakitására van szükség,gáz adagolás,fék kezelése,váltó kezelése,az egyensuly megtartása mellett.Az 50-es határt azért hozták mert szinte kerékpár sebességgel mozgó kétkerekü segédmotort szinte bárki tud kezelni,kicsi gyorsulás,kicsi behatárolt teljesitmény,alacsony sebesség.Mivel B kategoriás vizsga során mindenki megtanulja a kreszt,ezzel a p.köszörüvel el tud ballagni,a kihegyezett példányok sem lesznek 100 lóerösek.Azonban ezt a határt meg kellett huzni,és aki ennél gyorsabb és erösebb technikával akar közlekedni,az tegyen A kategóriás vizsgát,akkor is ha ez sokaknak nem tetszik,attól még a nagyobb sebesség kezelése egy magasabb szintü feltételes reflexet kiván.A totalcar mint autós motoros újság most nagy bakit követett el ezzel a meggondolatlan,kezdeményezéssel szerintem.

=Daniken= 2011.01.07. 22:09:18

hallod, ez az interjú egy szar. Robi, ezt csinálhattad volna jobban is..bonyolult, egy laikusnak ez egy hülyeség...pont a lényeget nem sikerült átadni...hogyan tegyünk másokat is érdekeltté a dologban...na az kimaradt.

hozzáteszem, két ilyen menekült, druida hülyét, mint műsorvezetőt...rettenet..mintha visszarepültünk volna 25 évet a televíziózásban.elképesztően figurák...

=Daniken= 2011.01.07. 22:12:06

@a balfék: robogó....ott milyen váltó????
van egy röpsúlyos váltó oszt kész.gáz, fék, jó napot.

nagybela2 2011.01.07. 22:15:12

@B45524D N3K1: Engedni kell a másik felet is érveket találni, könnyebben áll át.

a balfék 2011.01.07. 22:23:13

@=Daniken=: Szerinted robogóra kérte a Bende ,vagy 125-ig ,ami ugye lehet Honda cbr 125,váltós,alapból 14-le,vagy Cagiva 125 kétütemü,33-le váltóval,szóval miröl beszélsz?

nick2005 2011.01.07. 22:25:09

@a balfék: Igen, erről van szó, nekem is ez a véleményem. A B kategóriás jogsival vezethetek 9 fős mikrobuszt (sokszor vezetek is), de pl. a 15 fős kisbuszt már nem vezethetem, mert ahhoz már busz jogsi kell (D kategória, ha jól tudom). Ez a szabály, elfogadom, hogy valahol meg kell húzni a határt. Ennyi erővel indíthatnánk egy kezdeményezést, hogy B-s jogsival lehessen 15 személyes kisbuszt vezetni. Két év múlva meg azért, hogy ne is 15 fős legyen az a busz, hanem 45 fős :)))))

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.07. 22:27:31

@=Daniken=: vespa ismerős???
az a robogó a többi gagyi utánzat ráver vagy 30 évet a többire.

Hurri Kán 2011.01.07. 22:32:54

kizárt, hogy ne jönne össze az 50.000 aláírás!

És bár a kezdeményezés nem erre irányul, de nem ártana az 50 köbcentiseket is -ésszerű, mindenki számára megfizethető áron!!!!- ellátni rendszámmal. Ha tokkal-vonóval belekerülne mondjuk egyszeri 5000.-forintba, az még vállalható.

a balfék 2011.01.07. 22:37:50

A közlekedési elöirások,nagyon megfontolt jogi és tudományos megfigyelések alapján készülnek.Van egy egyszerü vitainditó kérdésem miért 40km/h a vontatási sebesség?szerintetek,ha nem tudjátok meg fogtok döbbenni az igazságon.Várom a megoldásokat.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2011.01.07. 22:44:09

@a balfék: várjunk egy percet

11kw, 125ccm. Ez a határ, tehát 30 lovas 125 ös gyorsaságit nem lehetne vezetni. És hidd el, volt ilyen 11kw-os motorom, hogy aki az 50-est tudja kezelni és vezetni, az tudja a 125-ös 11kw-os gépet is. Kicsit korábban írtam egy kommentet. sztem olvasd el. nem kötözködni akarok, de tényleg van vele tapasztalatom, ezért írtam. peace

a balfék 2011.01.07. 22:53:58

@benzinvérű: Igazad van,de egy 50-est sohasem tud ekkora teljesitményre felhuzni az átlag buheráló,de a 125-öst esetleg igen.Ellenörizni nem lehet,lehetetlen,tehát marad az 50 ccm.Esetleg a 125-ös robogó lenne a megoldás,slussz.De akkor tisztázni kellene a robogó fogalmát,felépitését és hogy automata váltós,de a felhivás nem erröl szól.

2011.01.07. 23:04:53

Szerintem ez egy nehezen eldönthető kérdés, mindkét oldalnak van igaza, de egyet ne felejtsünk el, mégpedig, hogy Mo-n a közlekedési kultúra nem feltétlenül éri el a fentebb említett nyugati államok szintjét.

Péve 2011.01.07. 23:05:15

Sziasztok!
Én mindenképp támogatom ezt a B125 dolgot, elmesélem miért:
Jó tíz évvel ezelőtt egyetlen közlekedési eszközöm volt, egy kis olasz moped (valami Cimatti és már akkor több mint húsz éves volt). Azzal jártam dolgozni, de elmentem vele 80-100 kilómétereket is. Jópofa kis motor volt, szerettem, de egy idő után meguntam a lassúságát. Zsibbasztó volt, megfájdult a hátam. Elcseréltem egy biciklire. Az is lassú, de ott legalább mozgok is, nem csak ülök meredten. Később úgy gondoltam mégiscsak kéne egy motor és beiratkoztam A1-re, amit végülis nem csináltam meg, mert nem volt idegem, meg időm újra KRESZ-t tanulni (akkor már megvolt a B-s jogsim) és végigülni az oktatást egyedüli motoros tanulóként a tanfolyamon.
Ha akkor lehetett volna az autós jogsival normális motort vezetni biztos, hogy motoroztam volna, talán a mai napig is.
Most autózom munkába menet meg a szabad időmben is (van egy kis roadsterem) és lehet, hogy soha nem veszek már motort, de mégis aki esetleg olyan helyzetben van mint én voltam az motorozhasson az autós jogosítvánnyal. Mert nem tudom, de sejtem, hogy motorozni jó!
Ennyi

a balfék 2011.01.07. 23:16:52

@Péve: Nem támogatom a felvetést,mert nem értek egyet vele,de erröl már irtam.Mindezt ugy irom hogy az összes kategóriával rendelkezem,bármit vezethetek,és tudom hogy mi miért van a közlekedési szabályokban,illetve a vezethetöségi elbirálások mögötti tudományos elhatárolódásokban.Na mára ennyi.

McLaurin 2011.01.07. 23:25:40

És olyan kezdeményezés nem lesz, hogy autópályán 160-al lehessen menni?

Balint Gyuri bacsi 2011.01.07. 23:28:09

:)
Jo latni, hogy megiscsak van aki fel tud oltozni szepen a csapatbol es megtiszteli a TV- vagy videonezoket.
Tenyleg jo latni, nem gunyolodok.

Egy szempont azert meg nem hangzott el. Nevezetesen, hogy egy 125-os robogo kevesebb uzemanyagot eget el mint egy auto.
(Egy benzinkuton beszeltem egy robogos kollegaval. Neki 50-ese van, kicsit megpiszkalta, hogy jobban menjen es igy olyan 6+ litert fogyaszt mig az en 125-osom 3 litert ker. Azert ez is egy szempont. ..Tartom, hogy tovabbra sem tetetnek rendszamot a 125-os robogomra... egy leveliro a minap kifejtette miert. Azert. Nem, nem vagyok az utak reme es nem hajtok el ha valami tortenik, senkinek a tukret nem veszelyeztetem ha kart csinalnek vallalom. Ez neveles kerdese. Sztem valtoztassk meg a segedmotor kategoriat 125-re. Ez a velemenyem.)
Volt, hogy a benyakuton 5 robogos tankolt egyszerre. Szerintem aki akarja az mar hasznalja most is a robogot. Sot! Ott elbeszelgettem ott olyan 50-es tulajjal (idosebb ur) aki gondolkodott azon, hogy hasznalt 125-ost vesz (termeszetesen Olaszorszagbol behozottat amit szurkeimportnak mond valaki pedig ez nem az. Kimegyek, megveszem es kesz. EU szabad aru- es penzvandorlas megha a magyar allam mashogy is latja ezt mert sarcolni akar) A robogo kozlekedeshez kell nem allatkodni.

moderator index (törölt) 2011.01.07. 23:47:03

Winkler miről beszélsz hogy nem lehet új kétütemü robogót kapni???

Azért oké hogy teljesen el vagy szállva,de ne ferdccsed má a tényeket:
www.yamaha-motor.hu/hu/products/scooters/50cc/aerox-r.aspx

cso zsi 2011.01.08. 00:07:27

@a balfék: Lehet ellenőrizni. Akarat, és eszköz kérdése. A korábbi, ugyanilyen témájú blogokban már említették a németországi mobil ellenőrző állomást, ahol elkobzás a huncutkodás vége.

ommm 2011.01.08. 00:13:35

Srácok! Főleg azok, akik élből hülyeségeznek.
El kéne olvasni a kiírást, rögtön az elsőt, mondjuk, vagy a beadványt és gyorsan megtudnátok, hogy szó sincs arról, hogy teljesen vizsga nélkül üljön fel bárki a 125-re.
A1, ha mond valamit...

Aki pedig azt hangoztatja, hogy majd ezzel felhígul a motorostársadalom, attól kérdezném tisztelettel, hogy melyik 125-öst veszik motorszámba az igazi motorosok?

imkindabusy 2011.01.08. 00:31:27

Ha ez bejön veszek egy 125öst.

jürgen baromartz 2011.01.08. 00:51:24

nagyszerű riporter úr azonnal rávágta: "akkor most, hogy jobbikos indítványt támogat, a totalcar a jobbikot támogatja?"

imádom ezt a hozzáállást bazmeg. ezek szerint nincsen jó kezdeményezés vagy rossz kezdeményezés, csak lmp-s, mszp-s, fideszes és jobbikos kezdeményezések léteznek. vágjunk a riportalany alá, hadd kelljen magyarázkodnia, hadd menjen a műsoridő, hadd ne a lényegről beszéljünk. anyukád hogy van?

örülök, hogy Winklinek volt annyi lélekjelenléte, hogy a lehető legjobb választ adja egy rettentő ostoba kérdésre.

mikkka 2011.01.08. 01:35:41

Ez most lehet hogy picit a kezdeményezés ellen fog szólni, de egyszer az orrom előtt állt fejre egy robogós.Kb 5-el mentünk, ő a belsőben én kint.Gurulás volt, mert sor volt , meg piros lámpa.Egyszer csak mellettem -talán variált valamit a gázkarral,és egész egyszerűen majdhogynem egy helyben fejre állt. Teljesen értelmetlen volt az egész, ő sem tudta mi van, -ez a fején látszott.Utána nem volt jelen a fickó, úgy szóltam utána hogy a cuccait ott hagyta az úttesten amik szerte-széjjel repültek (pl a telefonja) . Szerencsére tök ártalmatlan szituáció volt, mert tényleg csak csorgott a sor, DE ha már csak 30-al mentünk volna, akkor simán halálra gázolják mellettem, mert nem lehetett volna megállni mögötte! Semmi előzmény nem volt, egyszerűen eldobta saját magát. Ott hevert tök bután és mindez egy 50-essel!Nem adnék minden tapasztalatlan kezdő kezébe ennél nagyobb gépet
Ez picit vonatkozik a "furgonistákra" is...lehet "B" ,de PÁV-al.

tailor13 2011.01.08. 01:40:34

@ommm: ehhez a motoros társadalmas megszólalásodhoz tudok ám gratulálni...

mindezt mondom úgy, hogy az "igazi motorosok" nyilván engem sem néznek motorosnak, simsonnal, illetve 50-es MTX-szel... mert B-vel ezt lehet vezetni, az OTP meg nem szakadt rám, hogy az autós iskolákat, meg állambácsit gazdagítsam x+1 jogsi megszerzésével...

Az igazi motorosok alatt gondom én a nagymotorral közlekedő arcokat érted, a motor az meg minimum CBF1000, hayabusa, GSX-R, R1, hasonlók... tudod, akiket napos időben lehet látni Bp-n, a lámpánál alkotni, 150+ LE-s gépeken, jól beöltözve bukóba, rövidnaciba és stricipapucsba... tényleg igazi motorosok.. főleg, hogy az ilyeneket mondjuk városon belül simán oda lehet verni A és B pont között egy széria 50-es géppel... Nekem legutóbb hayabusát sikerült, pedig nem akartam sem arcoskodni, sem keménykedni, sem lenyomni, sem megmutatni, hogy én mennyire májer vagyok... csak mentem, ahogy szoktam, és figyeltem micsinál a fazon... hát az szánalmas volt..

Van egy olyan érzésem, hogy nem az ilyen műmájereket kéne a nép elé állítani példaképnek, hogy nesze, nézzed, ilyen az igazi motoros...

Szerintem ha találomra kiválasztunk egy 125ös utcai géppel közlekedőt Bp-n, lényegesen nagyobb esélyjel találunk olyat köztük, akit motorosnak lehet mondani: pl futárok... hát ha valaki tud motorozni, akkor ők igen. Nem arcoskodnak, nem mutogatják magukat, hogy mekkora kemények, hanem motoroznak. És milyen meglepő, jórészt 125ös gépeket használnak... nem is tudom miért...

Nem tudom mitől igazibb motoros az, akinek nagyobb motor van a s*gge alatt. Ha most én a simsonról átülök egy r6-ra, én is nagy arc leszek?

Ha meg már itt tartunk, hogy átülünk, akkor esetleg lehetne az ehhez szükséges tudásról és tapasztalatról is beszélni... mert az az ilyen "igazi motorosoknál" nem általános dolog ám... ezres sportgéppel 35-tel kanyarodni ott, ahol el lehet fordulni 55-60-nal, sok éves gumikkal, futóművel, terepmotorral, az kemény dolog?

Az ilyeneknek először meg kéne dolgozniuk, fizikai munkával, egy 125ösért, függetlenül attól hogy a motorjukat apuci vette, vagy éppen a havi prémiumból futotta rá, aztán meg felülni valami kicsi, 50-80as gépre, és megtanulni motorozni... mert az nem hátrányos ám, főleg, ha mutogatni kell valamit.. hát mutogasson mondjuk kecsóringen egy jó 47-48-as időt, 60-as simsonnal...

Szóval tényleg jó dolog az "igazi motorosokat" kiállítani példaképnek, meg übermensnek meg nemtudomminek.

Mosquitoo 2011.01.08. 01:42:58

És mi van a 150-es MZ-vel? Az 150 cm3 ugyan, de csak 11kW. Arról nem beszélve, hogy egy modern 125-ös otthagyná.

abc 2011.01.08. 01:55:30

Emlékszem amikor 92 ben leraktam (elég későn) az A jogsit volt ember aki odajött de biciklizni se tudott, de mondta van B je biztosan menni fog.

Reméljük ez nem fordul elő?!

bb18 2011.01.08. 05:14:41

Mindenre van jogsim, ami keréken megy. Vezetek is mindent több mint 25 éve.
Idén elütött egy kamion kismotorral( a kamionos volt a hunyó, némi töréssel, mentő + 8 hét alatt 3 operációval megúsztam ), megfogadtam nem ülök többet motorra !
Életveszélyes, és felháborító ahogy nem figyelnek egymásra a közlekedők !

Ronin_ 2011.01.08. 06:18:23

@belepo:

Teljesen igazad van, egyetértek veled, mégis alá fogom írni, hogy meglegyen rá a lehetősége azoknak, akiknek erre igénye lenne.
Nekem 24 éve van B és már 16 éve Akorl és A jogsim, 900-as motorral járok, vagyis az a kategória, akinek nem volt elég a tuningolt Simson sem (S50NH, 95-100 km-ig jó lett polírozás, felömlőbővítés után sík terepen, de 85-öt bármikor, bárhol), de a felpiszkálás ez is pont azért történt, mert éreztem, hogy a forgalom ritmusa 40-50-nél többet kíván. Aztán még az sem volt elég és a Simson immár veteránként (31éves) a garázsban áll.

Balázs Péter (törölt) 2011.01.08. 08:40:46

@scheerti: Bocs!Hülyeséget írtam.Elsőre túl nagy hévvel olvastam:))

Krity Kuss 2011.01.08. 09:40:46

Megnéztem a videót.
A kezdeményezés ebben a formában, ahogy Winkler elmondta nekem szimpatikus.
Nyilván, ha ez a kezdeményezés sikeres lesz és szabad utat kap, addigra biztosan lesz egy "átképző" rendszer, ahol valami alaptudást lehet szerezni.
Ha jól tudom a Hondának is van ilyen motoros iskolája, el tudom képzelni, -hogy aki élni szeretne a motorozás örömével "B" jogsival- azt kötelezném egy ilyen gyakorlati képzés elvégzésére.
De ez már más és egy későbbi kérdés.

Én "A korl." jogsival levezettem pár ezer km-t, úgy gondolom, hogy a városi közlekedéshez optimális lehet.
Elővárosi mondjuk 40km-es távolságból való bejáráshoz az én tapasztalataim szerint kevés. Mert, ha beragadsz egy busz vagy teherautó mögé akkor szívhatod a füstjét.
Szóval támogatom, ha a megfelelő gyakorlati képzés is a rendelkezésre fog állni.
Ne feledjük továbbá, hogy ez egy opció és nem kötelező érvényű dolog.
Tehát nem paráznék amiatt, hogy majd anyám a "B" jogsijával 125-ösön fog sárkányamazonként ámokfutni...

Breakdowner 2011.01.08. 09:51:50

@mikkka: egy 50-es simson robogó 90kg +én az már 180kg! Ha neked megyek vele MEGHALHATSZ! Láttál már olyat, hogy a láma autós az araszolgatásban lekoccolta az előtte araszolgató autót? Ha éppen ott akar átsurranni egy gyalogos MEGHALHAT! Ez nem annak a kérdése hogy milyen papírral milyen teljesítményű közlekedési eszközt használhatsz!

2011.01.08. 10:11:00

Érdekes, az ellen senki sem tiltakozik, amikor a 18 éves kislánynak apuka vesz egy 150LE-s BMW-t vagy egy 170-190LE-s SUVot!
A kezdő jogsis akár egy kis Iveco Daily-vel is teperhet rögtön (legalábbis az előző széria legkissebb változata B jogsis volt)!
Belvárosi/elővárosi anyu + jó nagy SUV jó nagy holtterekkel + kevés gyakorlat, ez letarol bármit, leparkolja rendszeresen az autóját, ovi előtt nézz szét hogy néznek ki a kocsik....

A 125-össel meg puff nekimegy a falnak szt vagy összekanalazzák vagy nem, ő baja.

Ninjaboy 2011.01.08. 10:37:02

Kedvenc mondatom: "Az A1 olyan, mint a nagymotor jogsi, csak kisebb" :DDD

Egyébként az eső dolgot nem feszegettem volna inkább...

9mmPara 2011.01.08. 10:40:23

@mv3: "annyira a robogóról szól ebben a kampányban minden,...Nekem speciel biztonságosabb felépítményűnek tűnne egy enduro forma."

Ez a kampány elsősorban azoknak szól, akiknek nincs motoros jogsija, bicajjal nem tudnak járni (mert akármiért) és a közösségi közlekedés se jön be valami ok miatt. Ennek a rétegnek nagy része kényszerből jár kocsival. Nekik egy _egyszerűen kezelhető_ jármű jelenthet értelmes alternatívát. A robogónál egyszerűbben kezelhető, egyéni közlekedésre alkalmas gépjárművet én nem ismerek.
Mellesleg motoron, pláne endurón elég nehéz szoknyában nyomulni, és a Winkler által emlegetett téli cucc is robogóra van kitalálva. Ez a praktikus, na!

b.istvan 2011.01.08. 10:44:57

évek óta olvasom a cikkeket, de óriási tévhitben élnek a totalbikes srácok.
vizes 50es jól beállitva majdnem hozza a 125 4T erejét.
fogalmuk nincs a srácoknak, mekkora a különbség a levegős és a vizes között...

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2011.01.08. 10:45:15

kifejezetten NEM szeretném, ha nulla előképzettséggel rendelkező emberek motorozhatnának még erősebb vasakon, mint eddig

épp elég idióták az ötvenes robogósok

b.istvan 2011.01.08. 10:46:09

"rettentően füstölő dolgok"
igen,talán nem étolajat kéne beleönteni.de egy 1600Ftos repsol már menet közben nem füstöl.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2011.01.08. 10:50:24

@tailor13: nem igazán értem, miért kaptad fel a vizet, ahogy kivettem ommm kommentjéből (illetve az irónikus hangvételből), pont az ilyen elszállt majmok ellen szólt az a pár sor, amit lekörmölt. Amúgy meg, hülyékkel nem érdemes foglalkozni. A normálisabbnak úgyis mindegy, hogy simsonon, mzn, vagy egy r1-en ülsz, aki meg csak bugyinedvesítésre vette, mert jól mutat a segge alatt, arról meg nem is érdekes beszélni.

b.istvan 2011.01.08. 10:50:35

@ommm: valódi motorosok nem nézik ki a kis köbcentiseket. simán beálltunk túrázni a 110lovas CBRemmel szerpentinen a robogósokkal.

nem a nyugati téren magamutogatók a motoros társadalom krémje,még ha nem is nagyon ismertek nivósabbat.

mikkka 2011.01.08. 11:06:11

@Breakdowner:
Csak arra akartam rávilágítani, hogy van akinek még az 50-es is sok.Nagyobbat csak tapasztaltabbaknak adnék,vagy minimum legyen valami okítás előtte, hogy aki a kicsiről a nagyra ül az tudja hogy mire számítson.De nem vagyok ellene, csak ésszel..

boek 2011.01.08. 11:19:06

Olyan jó, hogy még mindig bedőltök ennek. Van egy pár másik cikk, ugyanerről vitatkoztok már vagy 4 napja. Most megint egy. Mikor fogjátok megunni?

Örömteli látvány lesz, illetve a szerkesztőség arcát is megnézném, mikor 2 hét múlva ülnek, bedobnak még egy ilyen cikket, hogy na majd megint kattint rá a paraszt, és jön 3 komment.

Unalmas. Van aki támogatja, van aki nem, de a lényeg, hogy mindenki hülye, mert vagy támogatja vagy azért mert nem. Tudjuk miért lenne jó, miért lenne rossz. Senki sem tudja mit beszél, de mindenki tudja bizonyítani az állítását...

Hihetetlen, hogy még mindig ugrotok...

Bubek 2011.01.08. 11:24:22

Szerintem módosítani kéne a kezdeményezést, mégpedig úgy, hogy az SMKP kategória felső határa legyen a 125 ccm, 11 kW, mert a jelenlegi formában biztosan elbukik.Egyrészt nagyobb lenne a támogatottság - mert aki már rég venne egy normálisabb motort a régi szimó helyett - másrészt nem lenne az a nem következetes jogi helyzet, hogy különbözeti vizsga nélkül én B jogsival egy olyan motort vezethessek, amit azelőtt csak külön jogsival vezethettem volna, az SMKP-sokat meg eszi a méreg :-) megaztán a törvényhozók sem mennek bele egy ekkora kvázi kiskapuba, mert akkor a következő népi kezdeményezés az lesz, hogy SM papírral lehessen targoncát is vezetni :-). Sokkal konzekvensebb lenne, ha az SMKP kategóriát bővítenék ki, hogy a minimum 50 ccm-től max. 125 ccm/11kW-ig minden SM-nek számít, mellesleg nem ártana ezzel egyidőben valamiféle hatósági jelzést is rakni a segédmotorokra....

K.teknőc · http://www.homlokzatihoszigeteles.hu/ 2011.01.08. 12:16:05

Én rendszámoztatnám az összes motort, mert kella megkülönböztetés és a trafi is rájuk. Ha behozzák ezt a 125-ös kategóriát, akkor veszek magamnak egy yamaha ybr 125 vagy yzf r125-t. Miért? Mert jó a motorozás... Szerintem ez üzletileg is feltolná a motorpiacon belül ezt a szegmenst, valószínű, hogy nagy ugrásra számíthatnak a motorkereskedők. B kategóriánál én egy 20 ezer ft-s képzést javasolnék...

Autopeti 2011.01.08. 12:31:01

Egyenesen viccesen hangzik a csaj érvelése, hogy ez nem jó,mert ő még egy robogón is fél...

Az ötletet nem tartom hülyeségnek, de talán sokkal pozitívabban gondolkodnának az emberek a dolgoról,ha nem lenne annyira hangoztatva hogy FŐVÁROS.
Mert erről mindenkinek a veszély jut eszébe. De a kezdeményezés az egész országban hozhat előnyöket a motorosoknak.

mp1526 2011.01.08. 12:45:56

Már az elején se tetszett ez a kezdeményezés, most pedig meghallgatva és megnézve ezeket a média-megjelenéseket egyenesen feldühített!!! Mindegyik szereplés alatt kis ártatlan robogókat emleget a Winkler, mikor ilyen járműkategória, h robogó nem létezik! 125 ccm-es motorkerékpár van, ami lehet akár egy ártatlanabb robogó is vagy egy durva sportmotor is (a Bocskor nem egy hülyegyerek azért teljesen, erre céloz amikor azt mondja, h ez akár egy 200-zal menő motor is lehet, amire Winkler megint csak a kis ártatlan robogójával jön...), amit komoly motoros tudással is nehéz megfelelően kezelni. Enélkül, sima B-s jogsival ez ön és közveszélyes közlekedési mód, amiből engem az önveszélyessége nem érdekel, mert mindenkinek joga úgy meghalni vagy nyomorék maradni, ahogy akar, de az már jobban érdekel, ha engem vagy egy családtagomat csapna így el valaki... B-s jogsival, mivel semmiféle motoros képzés nincs B-s képzés alatt, már azt se értettem soha, h lehet egy robogót vagy egy 4 sebességes simsont vezetni, mikor erre még annyi képzést se kap az ember, h legalább egy kört menne vele rutinpályán! Ezt valaki magyarázza el nekem kérem! Úgy, h nem kell az alapoktól kezdeni, mert A-E kat. jogsim van és C-ig használom is aktívan.

mp1526 2011.01.08. 12:52:19

benyeli a blogmotor, de így csak kiköpi... :))

es125 2011.01.08. 13:03:43

én részemről tuti alá lesz írva a kezdeményezés, mihelyst Miskolcon is elérhető lesz az ív! én azok táborába tartozom, akik szerint nem kevésbé veszélyes daewoo tico-ból ferrariba ülni... a példa sarkított, de értsétek jól!

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.01.08. 13:08:57

(Csak nekem megy negatívban a video? Mind a 4 böngészőmben.)

mp1526 2011.01.08. 13:12:31

@es125: csak ott legalább B-s jogsival ki vagy képezve autóvezetésre (már amennyire ezeken a mai járművezető-képzéseken kiképezik az embert), nagyjából tudod, h mit merre találsz egy autóban. Míg ez motorra átülve nem igaz, mert ha nem láttál más motorozni, azt se tudhatod merre kell felülnöd a motorra, mert azt se mutatják meg a B-s képzésen!!! Tényleg nem értem, h ha nagy szélvédős csiriviri 125-ös környezetkímélő, új(szerű legalább is) robogókról beszélünk, akkor miért nem lehet egy ilyen mai szar színvonalú motoros képzést még hozzátenni, h ezt használhassák, ha valakinek van több 100e Ft-ja motorra meg felszerelésre, pont erre nem lesz 100e??? nem értem, komolyan mondom...

bájgúnár 2011.01.08. 13:27:49

Olaszok tudnak motorozni!Vezettél már Rómában vabyBolognában?mert ha igem akkor tudhatnád hogyan motoroznak és vezetnek az olaszok!Nemvéletlenűl sérűlt,horpadt minden ötödik autó, motor!

bájgúnár 2011.01.08. 13:31:45

Akinek van jogsija az vezethessen vadászrepülőt is!Ha ez a bocsi gyerek megtanúlhatta pár nap alatt akkor minek basztatják a pilótajelőlteket évekig?
Mindenki vezessen azt amit akar!Jogsi sem kell hiszen anélkűl is tudnak és vezetnek sokan!

mp1526 2011.01.08. 13:33:14

@bájgúnár: ötödik?? Trieszt belvárosában este végigsétálva nézegettem az ott parkoló autókat. Ha olyat láttam, aminek nem volt tiszta horzsolás az összes lökhárítója meg horpadt az összes doblemeze, akkor első rácsodálkozásom után megnézve a rendszámtábláját egyből rájöttem, h külföldi versenyzővel van dolgom... :)))

XGyurmaX 2011.01.08. 13:36:17

amúgy tudja valaki hogy Talmácsi motorja mennyit bírt?
125 ös amivel világbajnok lett.

B45524D N3K1 2011.01.08. 13:39:50

@mp1526:
"B"-vel vezethetsz traktort is és arra sem kaptál képzést, illetve 3,5t-s furgont+utánfutót egy tengelyesig elég nagy raksúllyal.
Mégsem traktorozik senki csak azért, mert "B"-vel lehet.
Motorozni is csak az fog, akinek ez valamilyen okból előnyére válik.
Nem kötelező! Nagy valószínűséggel akit nem érintett meg az 50ccm-es motorozás, az 125-tel sem fog menni.

Amúgy meg a kezdeményezés világosan fogalmaz:
125ccm;
max 11kW;
kiegészítő oktatás.
Csak az nem látja, aki nem akarja ...

mp1526 2011.01.08. 13:50:09

@B45524D N3K1: lehet, h a kezdeményezés világos, de akkor meg a Winkler sötét, h kampányol 2x10 percet tv-ben meg rádióban és nem tudja elmondani még akkor sem, h miről is szól a kezdeményezése, amikor rákérdeznek! Ugyan is én csak ezeket a riportokat láttam, kezdeményezést nem... Másik: egy furgon vagy traktor szerkezeti felépítésében és használata közbeni fizikai viselkedésében több közöset látok a személyautóval, mint egy 125-ös motorkerékpárral, amiről hivatalosan a B-s képzés alapján azt se tudod, hova kéne felülnöd, merre kéne keresned a váltót vagy a kuplungot... És az meg, h kinek milyen közlekedés válna előnyére nem lehet téma, mert nekem és valószínűleg még sokaknak a helikopteres közlekedés válna előnyére, mégse lehet smkp. jogosítvánnyal vezetni, de még kezdeményezhetik!!!

9mmPara 2011.01.08. 14:02:11

@bájgúnár: mármint azt akartad mondani, hogy minden ötödik ép és karcmentes :)

B45524D N3K1 2011.01.08. 14:20:44

@mp1526:
A Winkler valóban nem jól adja el a dolgot, ez tény.
Akár te is indíthatsz népi kezdeményezést(helikopteres közlekedéssel kapcsolatban), ettől népi.
:-)
A furgonnal kapcsolatban értem mire gondolsz.
A traktor viszont más kérdés, az újakban pl. előfordulhat, hogy nincs is váltó, csak egy "joystick", a régiekben, pl. egy MTZ-ben meg olyan a váltókulissza kiosztása, hogy beszarás(semmi köze a klasszikus autóshoz), ráadásul a két lábad között helyezkedik el, nem beszélve a két pedálból álló fékről, ami szétkapcsolható ...

SMKP jogsival is vezethetsz kombájnt, ha az lassú járműnek van vizsgáztatva, tudok ilyenről.

Természetesen nemkötekedésnek szántam az írásom.

mp1526 2011.01.08. 14:46:08

@B45524D N3K1: én is értettem már az előbb is, h mit mondasz és egyet is értek veled. Pontosabban úgy fogalmazok, h nem helyes az sem, h mondjuk traktort vezethet bárki B jogsival. De azért, mert ez a hülyeség meg van engedve, nem kéne minden egyéb hülyeséget is megengedni B-vel vezetni, mert akkor már tényleg a helikopter lesz a következő... Csak a B-vel traktort vezetők aránya valószínűleg másképp néz ki, mint ahogy a B-vel 125-ös motort vezetők aránya kinézne, ha ez megengedett lenne. És ugyan az is tiszta, h egy traktor is tud bőven galibát okozni, még akkor is ha csak 25-tel megy és leginkább arra van kitalálva, h a szántóföldön dolgozzon. Ezek után elképzelhető a veszélyfaktor ha 100x annyi képzetlen járművezető jelenik meg az utakon 110-120-szal közlekedni képes járműveiken... Arról nem is beszélve, ami szintén tükrözi az itteni balkáni közlekedési kultúrát, h amikor 100-as Honda Lead-et kerestem, alig találtam rendszámosat mert 10-ből jó ha egyen van, tehát a sok ökör így is megy vele, pedig ha valami galiba van (baleset), azért bőven kockázatos dolog!

B45524D N3K1 2011.01.08. 15:10:55

@mp1526:
Szerintem, ha összejönne ez a B125 dolog többen vennének rendszámos motort, így talán kiszorulnának némileg a rendszám nélküliek, mind a forgalomból, mind az adás-vételekből. Nem érné meg ...

Egy-két éve fontolgatom az "A" jogsit, de ha végre rászánom magam, biztos nagyobb motorom lesz mint 125ccm...
Így viszont az 50ccm-es robogómat letudnám cserélni és halálfélelem nélkül tudnék ingázni a munkahelyemre, főútvonalon.

mp1526 2011.01.08. 15:27:39

@B45524D N3K1: én tényleg csak azt nem értem, h állítólag ettől a változtatástól komolyan és érezhetően megnő az új 125-ös motor eladások száma??? Most felütök egy Honda árlistát, a legolcsóbb 125-ös robi 700e+reg.adó+forgalomba helyezés, tehát 850e, a legdrágább már kompletten mondjuk 1,25m!!! Most nézek egy A1-es jogsi árat: 58.200 Ft+20.300 a vizsgadíj, tehát összesen nincs 80e. Mondjuk egy normálisabb bukósisak ára... Tehát létezik, h ebben az országban tömegével vannak olyan elferdült állat emberek, akik otthon szorongatnak 1m Ft-ot a párnájukban azzal a feltett a szándékkal, h ők most azonnal motort vesznek, ha lehet B-vel vezetni, de bizony ők 80e-t nem hajlandóak egy jogsiba invesztálni??? Ilyen van?! Mondjuk tudom, h itthon minden van... Ez a kérdésem annál inkább áll, ha ezt az egész dolgot úgy képzelik, h tényleg kell valamiféle felkészítő tréning a B125-ös vezetéshez is, ami nyilván pénzbe és időbe fog kerülni... Én ezt már komolyan nem értem...

pionyr 2011.01.08. 15:35:05

Üdv!
Van egy fontos mondat,amit mindig kifelejtenek,bár páran már rámutattak.
Aki hülye haljon meg.
Aki tud motorozni,és fejben is ott van,az nem fog egy 125-ös géppel az első körökben 50-60 fölé menni,amit az eddigi 50-es motorja is tudott.Aki meg megveszi és nyelezi folyton,majd belehal egy balaesetbe,az meg az aki hülye haljon meg kategóriában lesz.Szerintem ennek a dolognak sok jó tulajdonsága lesz.
A rossz pedig az,hogy akinek nincs esze az szépen kirostálódik az első hónapban.
Régóta motorozok énis,és ha a kezem közé kerül egy motor ha behozzák,az egy rendszámos MZ lesz,és nem fogok az elején 100-al menni lakot területen kívül sem.

mp1526 2011.01.08. 15:39:35

@pionyr: ez igaz, aki hülye, haljon meg! De ha közben becsapódik egy buszmegállóba és még 3 ember meghal? Akkor mi lesz? Ki lesz a felelős azért, h tömegével ültetünk embereket mindenféle előképzettség nélkül olyan járművekre, amihez eleve nem is érthetnek, mert B-s képzésük alatt még egy babettával se kellett egy kört se menniük??

zisz 2011.01.08. 15:41:33

Winkler úrnak igaza van, de egy lényeges dolgot elfelejtett említeni. Csak ebben az esetben lehetne az autópályákat és autóutakat használni(rendszám). A motorokról és robogókról ma már külsőre nem mondja meg a rendőr hogy 50-s vagy 125-s.(Hajdan volt Babetták, Rigák, Komárok, stb. ideje elmúlt a mai választék igen nagy, a formák könnyen keverhetőek.)
A másik jelentős dolog a 2T vagy 4T esete. Nem biztos hogy jót tenne a város levegőjének ha kedvező döntés hiányában az azonos motortérfogat mellett erősebb, de szennyezőbb 2T éledne fel. Márpedig aki közlekedni akar az minden lehetőséget figyelembe fog venni. Felhívnám a figyelmet hogy nem vagyunk mesze a 400 Ft/liter benzin ártól, ami igen csak serkentőleg hat a gondolkodásra.
A B 125-s népi kezdeményezést jónak tartom egy lehetőség tekintetében.

mp1526 2011.01.08. 15:48:18

Amúgy ezt a kiegészítő oktatást sem értem egyáltalán, erről is valaki felvilágosíthatna. Mert mintha a spanyol viaszt akarnánk újra feltalálni... ez már létezik, A1-es vezetői engedélynek hívják! Aki ismeri a magyar járművezető-képzést, tudja miről beszélek: aki ismeri a KRESZ-t és tud egy motort kezelni, az beiratkozik a tanfolyamra 78e Ft-ért, aztán elmegy 3x vizsgázni, max. 2 órát vezet rutinpályán és 3-at forgalomban, és a végén nettó 10 óra időráfordítással boldogan terelgetheti a motorját hivatalosan a forgalomban! Ebből most a kedves támogatók gyomra melyik tényezőt nem tudja bevenni? A 10 óra időráfordítást vagy a 78e Ft-ot??? Mert a motorozás minden formában ktsg-es dolog, ez egy bukósisak ára amúgy, robogó ktsg-eiről meg már fentebb írtam...

Szsrobert 2011.01.08. 16:09:26

Simsont is lehet vezetni B-vel. Pedig lehet, hogy a fosőr sem váltani, sem kuplungolni nem tud vele...
Mz-ket a népnek!

B45524D N3K1 2011.01.08. 16:21:11

"max. 2 órát vezet rutinpályán és 3-at forgalomban" 78e FT-ért ...
Ettől nem lesz senki rutinos.

200-250e Ft-ból már van egy rendszámos 125-ös, igaz nem új.

Amennyiben kiadok 70-100e Ft-ot "A" jogsira, nem a 125ccm 11kW kategóriát fogom utána választani.
Vehetjük úgy, hogy ez egy lépcső az SMKP és az "igazi" nagymotor között.

mp1526 2011.01.08. 16:31:37

@B45524D N3K1: hát ez az, h attól a 2+3 órától nem lesz rutinos (ezt amúgy úgy írtam, ha valaki már tudja kezelni a járművet jól), de most mégis azért kampányolnak, h nulla perccel lehessen vezetni! Ahelyett azért kampányolnának, h színvonalasabb legyen az oktatás, az előírt 25 óra ne 5 óra legyen és a B-s jogsi megszerzésekor egy simsonnal is kelljen már menni ugyan egy tiszteletkört a vizsgabiztos előtt, ha már egyszer kiad nekem egy jogosítványt, amivel jogosulttá válok a vezetésére! Ez tényleg csak nekem morbid, h az ember úgy vezethet most is egy smkp-t, hogy lehet, h biciklizni sem tud és egy percet se kell eltöltenie a nyergében, bármit is tudni a menettulajdonságairól, fizikai jellemzőiről, fékezéséről, kanyarodásáról, bármilyéről??!! És akkor ez nekünk nem elég, csináljuk ugyan ezt 2,5x-es lökettérfogattal, hogy azért a nulla tudáshoz legyen sebesség meg teljesítmény legalább vastagon! gratulálok...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.08. 16:41:33

@mp1526:
"Ez tényleg csak nekem morbid, h az ember úgy vezethet most is egy smkp-t, hogy lehet, h biciklizni sem tud és egy percet se kell eltöltenie a nyergében, bármit is tudni a menettulajdonságairól, fizikai jellemzőiről, fékezéséről, kanyarodásáról, bármilyéről??!!"
mondok még valamit egy 5 éves gyerek mindenféle tudás papír nélkül vezethet 500Watt nál kisebb motorú elektromos kerékpárt.12 éves pedig akár a főúton is meget úgy hogy elötte sehol senki nem ellenőrízte hogy egyátalán tud vezetni egy 500watos kerékpárnak minősülő motort.

mp1526 2011.01.08. 16:44:03

amúgy 200-250e Ft-ért nagyon komoly 125-ös gépeket lehet venni! a legalja (aki ismeri, tudja miről beszélek, minden szempontból primitív és korszerűtlen) 100ccm-es Honda Lead-em volt 2 éve 200e, eredetvizsga+átiratás+új papírok+első éves kötelező meg egy mszv. olyan 60e körül lehet most, egy normális bukósisak 40-50e. A motorozás se olcsó mulatság, ha nem is autó drágaságú. De akinek nincs 78e Ft-ja egy jogsira, sztem jobban jár ha gyalogol vagy max bringázik...

Hurri Kán 2011.01.08. 16:46:02

@mp1526:
Szerintem nem érdemes kizárólag pénz oldalról megközelíteni a dolgot. Nem egy ismerősöm átülne motorra, ha így lehetne, pedig van amelyiknek a cég fizeti a benzinjét. De az idejét, hogy áll a dugóban reggel és délután 1-2 órát, na azt nem fizetik meg.

nick2005 2011.01.08. 16:46:09

Én továbbra sem értek egyet ezzel a kezdeményezéssel, de ha keresztülviszik, akkor miattam legyen.
Ma láttam az Autómániában a 2011-es év újdonságait (autókat, motorokat). Mutattak egy olyan 125-ös KTM-et, hogy ha arra ráül valaki B-s jogsival, tapasztalat nélkül könnyen baj lehet belőle. Szóval nem csak robogóról van szó, ez csak félrevezetés, hanem minden 125-ös motorról.
A cikkben szereplő videóhoz (M1-es) annyit, hogy az is csúsztatás, hogy nincs kétütemű robogó. Megnéztem találomra az Aprilia, és a Motowell kínálatát mindkettőnél van kétütemű motor is. Sőt a Motowellnél olyan is van, hogy egyforma a motor formája, csak az egyik 2 ütemű, a másik 4 ütemű. Ja és még annyi segítséget a Totalcarnak, hogy ha Tóth József MSZP-s képviselőt akarják megkeresni, akkor a fiát kell felhívni (ő rendezi a sajtó, és kommunikációs ügyeket). Multkor a vonaton utaztam, nem messze ült tőlem egy csaj, aki főiskolán újságírónak tanult, és az volt a feladata, hogy Tóth Józseffel készítsen riportot. Felhívta a fiát, aki nem vette fel, de hamar visszahívta, és semmi perc alatt időpontot egyeztettek, pedig a csaj csak egy főiskolás volt, a cikke sehol nem jelent meg, csak egy házifeladat volt.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.08. 16:46:10

@B45524D N3K1: most is simán járhatsz ahogy a többség rendszám nélkül .igazi 50 est csaka agyerekek nők buzik használnak.Egy igazi férfiembert el sem bír az 50 es.ráadásul elég sok tipus külsőre ugyanúgy néz ki mint az 50 es pedig 125 ös.
A rendőr sem fog bevizsgálásra küldeni,pedig ezzel hülyítenek egyesek.
Főleg itt pesten.

mp1526 2011.01.08. 16:47:09

@Gyurma73: és ha valaminek rossz a szabályozása, akkor már mindegy milyen rossz, amennyire lehet el kell rontani... Nem véletlenül pedzegetik egyre többen a bringás "jogsi" kérdést is, annak is lenne létjogosultsága vastagon...

mp1526 2011.01.08. 16:48:58

@gyvy: de akkor milyen oldalról közelítsük még? Ha ismered a KRESZT és tudsz motorozni 10 óra egy jogsi!! Komolyan nem értem miért nem teszik le és motoroznak akkor nyugodtan?

nick2005 2011.01.08. 17:08:08

@Gyurma73: Azért nem mindenki gondolkodik így mint te (szerencsére). Egy értelmes ember szereti, ha a dolgai rendben vannak, mindenről van papírja. A te mentalitásoddal nyugodtan megihat bárki 2 sört is mielőtt motorra ül a rendőr úgysem fog megszondáztatni. Amit az 50-es motorok használóiról írsz, az meg a szellemi szinvonaladat tükrözi.

B45524D N3K1 2011.01.08. 17:10:09

@Gyurma73:
szóval "B"-vel ne merjem megpróbálni, de SMKP-ként bátran motorozzak 125-össel.

Két méteres és 130+ kilós vagyok, mégis elbír az 50-es robogóm... igaz buzi sem vagyok... bár aki utoljára lebuzizott, azt elvitte a mentő... engem meg a yard, bilincsben... mégis cak jó dolog ez a net...

mp1526 2011.01.08. 17:12:15

Azt hiszem, kezdem érteni a logikát! Ha fel tudunk sorolni mondjuk 50 közlekedés hülyeséget ("mekkora ökörség már az is, h ha valaki kedden kiváltja a jogosítványát szerdán már simán vezethet akár egy 1000 lóerős Bugatti Veyront is!!!" típusú dolgok+traktor+elektromos kerékpár+egytengelyes utánfutó a 3,5T-ás kisbusz után...), akkor az 51.-nek már létjogosultsága lesz ettől! Erről van szó? :DDD

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:20:18

"de akkor milyen oldalról közelítsük még? Ha ismered a KRESZT és tudsz motorozni 10 óra egy jogsi!!"

Meseben.

Hasznald mar a guglit, b+.

2 db Pl:

A1

" 125 ccm és 11 KW teljesítményig 44.800,-Ft
* amely tartalmazza:az elméleti tanfolyamot,
* 17 óra gyakorlatot
* motorkerékpár és bukósisak használatot
Vizsgadíj: (elmélet, járműkezelés és forgalom) 20,300,-Ft "

-------

"A tanfolyam tantárgyai ("A1")

Alapismeretek 22 óra
Közlekedési ismeretek
Járművezetés elmélete
Szerkezeti és üzemeltetési ismeretek

A járművezetés gyakorlata 16 óra
Alapoktatás 6 óra
Főoktatás
Városi vezetés 8 óra
Országúti vezetés 2 óra

Összesen: 38 óra"

38 ora pedig durvan egy MUNKAHETnyi kieses.
+odajaras, vizsgak, es maga a tanfolyas dija.

Es ebbol valoban 10 ora az, amikor valoban vezetes tortenik, tehat ertelme is van. Talan.

mp1526 2011.01.08. 17:27:20

Már látom a jövőt is, Totalcar főoldal 2020 ban: "Mivel a kormány 2011-ben indított, a gyermekvállalást ösztönző csomagja igen jól működött, így mára már mindennaposak a 15-20 gyereket vállaló szülők! Ezen családok közlekedési gondjait megoldandó, mivel köztudott, hogy az ekkora családot nevelő apukák igen elfoglaltak és szerény anyagi körülmények között is élnek, tehát se idejük, se pénzük a D kategóriás (busz) jogosítvány megszerzésére, így kezdeményezzük, hogy különös tekintettel a mostani korok mobilitási igényére és a személygépkocsik valamint buszok igen hasonló szerkezeti és technikai felépítésére, lehessen B kategóriás jogosítvánnyal 52 személyes turistabuszt vezetni! Az aláíró ívek oldalunkon megtalálhatóak, reméljük minél több nagycsaládos és a családokkal szimpatizáló állampolgár fogja támogatni kezdeményezésünket!"

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.08. 17:30:01

@B45524D N3K1: én k220 centi vagyok és 160 kiló!!
úgyhogy buzizhatok:-))

mp1526 2011.01.08. 17:30:22

@fegyvervideoponthu: ne viccelj!! :)) ne a guglit keresd, hanem menj be egy autósiskolába magad vagy kérdezd meg bármely ismerősöd, aki járt mostanában arrafelé... Én letettem A-E kategóriákat, az 5 járműféleséggel vezettem talán együtt annyit, amennyit mondjuk a személygépkocsival kellett volna előírás szerint! Szerinted miből élnek az autós oktatók? A sok levezetett tanórából, biztos és nem a megtakarított üzemanyagból... :)) Ezért mondom, h inkább ennek a megszüntetésére gyűjtsetek aláírást, ne hülyeségre!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.08. 17:32:19

@nick2005: akkor neked adott papírt az orvos??:-))

mp1526 2011.01.08. 17:33:06

Még néhány érdekesség: egyik kategóriámból se vezettem se esőben, se éjjel, se autópályán (pedig a legtöbből előírás!)... :))) És soha nem fizettem egy fillér kenőpénzt se, mielőtt ez lenne a következő megjegyzés! Sokszor megkerestek vele, h meg lehet könnyíteni a vizsgát, mindig elhajtottam az oktatót és volt olyan, h bizony ezért buktam is egyszer...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:33:08

"én tényleg csak azt nem értem, h állítólag ettől a változtatástól komolyan és érezhetően megnő az új 125-ös motor eladások száma???"

1, 50-tol 125-ig. 11 kw max telj. mellett
(Vannak 100-110 ccm-es hasznalhato robeszek is.)

2, uj+hasznalt+import biztosan no osszesen

3, 500-700k azert egy uj 100-125 ccm-es gepert meg nem olyan horror a valsag ellenere, foleg, ha IDOBEN es benzinben ennek egy reszet visszatermeli.

(Amugy sztem is a tobbseg (ujbelepo, B-jogsis) hasznaltat fog venni, de akiTŐL megveszi, az lehet, h valt ujra, jobbra stb.)

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:35:27

"Én letettem A-E kategóriákat, az 5 járműféleséggel vezettem talán együtt annyit, amennyit mondjuk a személygépkocsival kellett volna előírás szerint!"

Öööö, a zsenikre kene egy kulon jogositvanykategoria, Herr Schumacher.

Mi egyszeru ketkezi foldi halandok meg had vezessunk akkor B-vel A1-et.

mp1526 2011.01.08. 17:37:04

@fegyvervideoponthu: na de ha 7 kiló egy robogóért nem horror, akkor 78e egy jogsiért miért olyan világvége, amiért aláírást kell gyűjtenie az egész országnak???

mp1526 2011.01.08. 17:39:33

@fegyvervideoponthu: ez nem zseniség, mindenki így csinálta, akiről én tudok (főleg a nagy kategóriáknál vezettetnek iszonyú keveset!), az autósiskola+oktató ebből a megtakarításból él!!

B45524D N3K1 2011.01.08. 17:41:43

@Gyurma73:
Akkor neked mindent szabad!

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:42:40

78k+38 munkaora (mondjuk ez also hangon 30k kieses).

Ez akkor a motor aranak 15%-a. Ertem, akkor egy autos jogsi 5-700 ezerbe kene, h keruljon aranyosan a jarmu ertekehez kepest.

Es akkor minden elsore sikerult. Nem fog, nem ugy mukodik.

...

De ha 12 forint 20 filler lenne, a foloslegessege akkor is nyilvanvalo.

Lasd: a szamitogepes KRESZ-vizsga kerdesei A eseteben meg 10%-ban sem tartalmaznak valoban motor-specifikus kerdeseket. B-re meg mar levizsgaztam belole - (abbol sem emlexik mar senki semmire.)

mp1526 2011.01.08. 17:44:26

ja, és mielőtt felmerülne, h ezt csak egy iskola csinálja így, ahol én tanultam: az 5 kategóriát 3 kül. iskolában csináltam! :) Mind Pest megyei nagyvárosban, nem is Borsodban... van még kérdés?? :DD

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:46:57

mp1526: Ertjuk. Oktatas nelkul vezethetel autot, de nekunk megtiltanad, hogy nemi gyakorlati oktatassal 125-os robit vezessunk.

En nem latom csak az ervelesben a logikat?

mp1526 2011.01.08. 17:50:20

@fegyvervideoponthu: itt több érdekes dolgot is mondasz: egyrészt minden kategória KRESZ vizsgája más, ezért is ökörség a kezdeményezés! Mert egy hibátlan B KRESZ tudással nem tudsz megcsinálni egyetlen másik kategóriát sem, annyi a kategóriaspecifikus kérdés! Az árának a %-os boncolgatása meg messzire vezet, mert egyrészt mesélnek itt nekem a 200e-s qrva jó robikról (ami ha igaz is, még 100e alaphangon egy sisak meg a papírmunkája, h a nevedre is kerüljön), másrészt én meg erre be tudom linkelni, h hány mondjuk 150e Ft alatti rendben lévő papíros eladó autó van a használtautón, és akkor töröljük el a B jogsit is, mert mégse lehet, h 120e-ért vegyek egy fasza kis autót, amire a jogsi az időkiesésemmel (!!!haha) számolva 200-250e Ft (attól függően, mennyire érzem magam fontosnak)! :DD

mp1526 2011.01.08. 17:54:44

@fegyvervideoponthu: nem, nem érted! Itt arról beszéltek, h mindenki tökéletesen tud vezetni és tökéletesen tudja a KRESZT (amit fent kifejtettem, h nem lehet B-s tudással, de mind1)! Egy jogsihoz ez kell! Ha ez így van, akkor 10 óra alatt le tudsz tenni egy A1 jogsit. De mivel nincs így, tehát tanulnod kell a KRESZ-re, ha vezetni tudsz is, így több idő lesz! A gyakorlati óraszámot meg persze megint a tudás határozza meg! Ha tudsz vezetni, akkor egyrészt ezt látja az oktatód és vizsgára enged, másrészt látja a vizsgabiztos és ellenjegyzi a te tudásodat! Ez egy mód, ha van is benne prüci bőven és nem is vezetek annyit, mint kéne, mert tudok! Az, h minden nélkül menjek egy másik kategórián, már nem mód...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 17:57:03

mp1526:

Latom ertelmezesi gondjaid vannak.

1, eppen azt mondom, hogy a B es A kozott a Kresz vizsga meg 10%-ban SEM ter el. Es azok a kerdesek is joreszt eletidegen baromsagok, vagy muszakilag kozepkori kerdesek.

2, az arak %-os boncolgatasa: atlagos A1 kat. UJ motor es atlagos uj also-kozepkat. szgk. osszehasonlitasa volt. Igy indokolt.

mp1526 2011.01.08. 18:00:51

amúgy arra van infó, h ez a "különbözeti vizsga/képzés" miből állna? jól képzelem, h most egy A1 kategória papíron 38 óra (valójában 10) és 78e Ft, erre kitalálunk egy különbözeti ökörséget, ami lesz papíron 15 óra (valójában 5) és fog kerülni 45e Ft-ba mondjuk??? ez lesz a boldogság és megoldás kulcsa a mostani nagyon rossz rendszer helyett, amiért mozgosították fél Mo. lakosságát??? mondom én, h ez egy forradalmi ötlet, ezért harcolni, küzdeni kell!!!

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 18:01:55

@mp1526: "KRESZT (amit fent kifejtettem, h nem lehet B-s tudással, de mind1)! Egy jogsihoz ez kell! Ha ez így van, akkor 10 óra alatt le tudsz tenni egy A1 jogsit"

Ez marhasag. A Kresz-tesztet be tudnam itthol is seggelni, de kotelezo a tanfolyas/PENZLEHUZAS (bar identol van valami tavoktatasi opcio is.)

Es a 3 kulonbozo vizsga osszesen huszonezerert is kotelezo marhasag/rablas.

Osztrakoknal 230 euros (vagy olcsobb) vezetestech. tanfolyas utan jegyzik be a B melle az A1 vezethetoseget - azt el is fogadnam itt is. Foleg keresetaranyosan.

mp1526 2011.01.08. 18:04:14

@fegyvervideoponthu: KRESZ nem igaz! minden kategóriának van egy full specifikus KRESZ része (ez egy komplett rész, kategóriától függően 15-25 kérdéssel), amit csak az adott kategória KRESZ tudásával tudsz letenni!

Árak: busz+kamion jogsit meg árakat néztél már??? :) Vagy a jogsi legyen 3 millió vagy a busz 10, mert ez így nem jó, h egy busz 50 millió a jogsi meg csak annyiba kerül rá, mint egy személyautóra, amikor egy suzuki csak 3 millió!!! :))) jó logika, sztem erre is indítsatok aláírásgyűjtést! :D

mp1526 2011.01.08. 18:05:53

@fegyvervideoponthu: de ki mondta, h otthon nem lehet a KRESZT megtanulni? Én is otthon tanultam és kötelező volt befizetnem a tanfolyamot, de most tök más a téma...

mp1526 2011.01.08. 18:30:22

Van egy új kezdeményezésem, ajánlom a TC figyelmébe: "Az utóbbi időben sajnos annyira elszaporodtak az utakon a nagyméretű terepjárok (SUV-ok) illetve külföldi kamionsofőrök (török, bulgár, román, stb.) által elsősorban kisebb méretű gépjárművek vezetőinek sérelmére elkövetett körúti szabálytalanságok számai, amik igen gyakran súlyos testi sérülésekkel vagy halállal végződnek, hogy ezúton kezdeményezem, hogy a magyar állampolgárok megfelelő védelme és testi épsége érdekében A KOR ELVÁRÁSAIHOZ ÉS A MEGVÁLTOZOTT KÖZLEKEDÉSI SZOKÁSOKHOZ ALKALMAZKODVA (ti. ami eddig nagy volt, mondjuk egy skoda superb, az a mai közlekedésben eltörpül a csúnya nagy szabálytalankodó kamionok mellett)lehessen B kategóriás jogosítvánnyal teherautót vagy kisebb méretű kamiont is vezetni!"

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 18:34:17

@mp1526: "lehessen B kategóriás jogosítvánnyal teherautót vagy kisebb méretű kamiont is vezetni!" "

Jo, gyujtsel amellett te is, es jelold meg mely EU-orszagokban letezo joggyakorlat ez.

Ennyi.

mp1526 2011.01.08. 18:56:35

@fegyvervideoponthu: jaa, csak arra lehet, ami EU országban létező joggyakorlat??? Ezt nem tudtam, akkor új kezdeményezéseim vannak: legyen német a hivatalos nyelv (EU példa: Németország, Ausztria, Svájc, Lichtenstein); legyen 1.683 EUR a minimálbér (EU példa: Luxemburg); legyen mediterrán éghajlatunk (EU példa: Olaszország, Spanyolország); legyen ingyenes az összes autópályánk használata (EU példa: Németország); legyen EUR a hivatalos fizetőeszközünk (EU példa: annyi van mint a dög...); legyen 7% az élelmiszerek Áfája (EU példa: Németország); legyen 0% a társasági adó (EU példa: Ciprus)... válassz, melyikhez csatlakozol! sok jó dolog van ám az EU-ban, még biztos eszembe is jutna 1-2 ha nagyon megerőltetném magam... :DD

mp1526 2011.01.08. 18:58:59

jaa, regadót is töröljük már el, ha EU példánál meg autós blognál tartunk... Meg a benzin adótartamát is lehetne kicsit lejjebb tornászni, erre is van pár EU példa...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 19:12:36

@mp1526: "(EU példa: Németország, Ausztria, Svájc, Lichtenstein)"

Aha. Eszed sok. Erved nem maradt, onellentmondasba kerultel - akkor jon a debilkedes.

De ezt is benezted...ugye biztos, hogy az osszes felsorolt orszag EU-tag? Sztem nem.

Muhahahahaa

Hurri Kán 2011.01.08. 19:13:55

@fegyvervideoponthu:

Nocsak. Svájc belépett a Zunijóba? :DDD

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 19:16:35

(Jah, a nemet hiv. nyelv, az euro bevezetese es regado hianya nagyban lenditene a magyar gazdasagon:-))

mp1526 2011.01.08. 19:18:27

@fegyvervideoponthu: mint ahogy az is, ha vezethetnénk smkp. jogsival tankot is! :DD

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 19:22:39

@mp1526: "@fegyvervideoponthu: mint ahogy az is, ha vezethetnénk smkp. jogsival tankot is! :DD "

Ezt is tamogatnam. Sajnos tankot egyelore kicsit dragan mernek, de nem megoldhatatlan loveg es geppuska nelkuli beszerzese a barati Cseh-szlovakiabol.

Pancelozott kerekes harcjarmu mar 2-3 millio HUF-ert akad (BRDM)...csak a sulyado aggaszto.

Na. Okoskodol meg?

mp1526 2011.01.08. 19:27:48

@fegyvervideoponthu: nem, meggyőztél! lehessen akkor mindennel vezetni mindent, ennek a balkáni közlekedési kultúránknak biztos jót fog tenni... :DD

iszits 2011.01.08. 19:29:32

pff... kemény ez a károgás.. meg se próbálok belemenni a kifejtésbe. szerintem ha ingyen benzint, és félárú kocsikat osztogatnának, abba is mindenki belekötne.. én aláírom, és bízom benne, hogy sikerülni fog.
És ha valami olyasmi kezdeményezés indulna valahol, amivel esetleg nem értenék egyet, akkor se állnék neki orbitális hülyeségekkel dobálózni... próbáljon akármit is elérni az ember..

mp1526 2011.01.08. 19:33:38

@szabbika0: hát ez tényleg nagy hülyeség, h a motorjogsi azért van, h azzal vezessenek motort és nem aláírásgyűjtéssel...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 19:34:40

@szabbika0: egyetertek: ennyi b.alfa.sz ellendrukkert ritkan latni totalisan sotet dumakkal.

Pedig az eredeti posztban ott volt, hogy senki nem allitja, h nem lesz negativ hatast, de a pozitiv eredmenyek minden bizonnyal ellensulyozni tudjak ezeket.

mp1526 2011.01.08. 19:38:44

@fegyvervideoponthu: ez nem ellendrukkerség kérdése! azzal se értenék egyet, ha a pékeket egy hét alatt átképeznék orvossá és az műtene legközelebb... pedig annak is lenne pozitív hatása, méghozzá megszűnne az orvoshiány. meg némi negatív is...

iszits 2011.01.08. 19:40:44

@mp1526: pontosan erről a cinizmusról beszéltem...

mp1526 2011.01.08. 19:43:17

ez miért cinizmus??? most ezért lobbiztok, h autójogsival lehessen motort vezetni, aminek tök külön jogsija van amúgy! a pék meg az orvos is két külön szakma, bár mindkettő szakma mint ahogy az autó is meg a motor is járművek...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 19:45:22

@mp1526: ize, elolvastad mi van az alairasgyujto iven?

Mert k.urvara nem az van, amit itt te elkepzelsz.

iszits 2011.01.08. 19:53:30

nem az a cinizmus, hogy nem értesz egyet vele... hanem az, ahogy nem értesz egyet vele

B45524D N3K1 2011.01.08. 19:56:37

ez a "most ezért lobbiztok, holnap meg már majd mindent akartok" ez nagyon szar duma,
nem tetszik politikusnak lenni, véletlenül?

(nem kell válaszolni)

BTO11 2011.01.08. 19:58:37

125 4T robogóknak a gyártók szerint 80-90 km/h a vége.

Winki hol van a 100-110km/h????

a 125 normál motoroknak is a vége 100km/h általában üveghangon.

max a régi powerszelepes 2T megy mint a barom 140km/h ig.de azok igy hajszolva sürü motorgenerált kivánnak.

mp1526 2011.01.08. 20:08:40

na, elolvastam az aláírásgyűjtőt: 125ccm-ig és 11 KW-ig lehessen vezetni B kat. jogsival (megfelelő közlekedési jártasság esetén => ez mi a szösz???) mocit! mit nem értek jól? ami egy külön járműkategória (motor) és van külön jogsija, azt most jogsi nélkül, pontosabban személyautó jogsival (ahol ugye semmit nem tanítanak a motorról) lehessen vezetni. stimmel??

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 20:13:43

@mp1526:

Nem, ez nem uj kategoria, ez ugyanaz, mint a mai B-vel vezetheto 50-esek, csak dinamikusabb, biztonsagosabb es kevesebbet fogyaszt, kevesbe szennyezi a kornyezetet.

---

Mert ugye a labvaltos Simson S51-gyel csapathat akarki akar 17 evesen B-jogsival, de egy 125 ccm-es automatavaltos Honda PCX125 mar meghaladja az en kepessegeimet tizeneves B-jogsival.

Logikus.

es125 2011.01.08. 20:19:55

@mp1526: nem akarlak megséteni, de figyelj már: a 125ös robogóra felülsz, van egy gázkar meg egy fék! ezen mit nem értesz? enduron meg egy plusz kupplung kar meg egy váltó! egyszerű ,mint a faeke!
HA BEÜLTETNÉLEK MONDJUK EGY MTZ-BE: VAN VÁLTÓ, TEREPVÁLTÓ, A TLT KARJA, MEG MILLIÓ MEG EGY BIZBASZ! azt sem tudnád, hol vgay! és ez bármilyen traktorra igaz! ez neked közelebb áll az autóhoz? ezek alapján sajnos tájékozatlannak KELL tartsalak a továbbiakban....

es125 2011.01.08. 20:24:20

@BTO11: es125ös mz-m skoda octaviaa órája szerint 110, rendőröké szerint 90 két személlyel;)

mp1526 2011.01.08. 20:26:14

@fegyvervideoponthu: pillants majd rá az A1 kat. megfogalmazására, meg fogsz döbbenni! pont az, mint ami ennek az aláírásgyűjtőnek a szövege: tehát egy tök más kategóriát akarnak engedni vezettetni autóvezető jogsival, ahol semmit nem tanítanak a motorvezetésről és van rá külön kategória jogosítvánnyal (remélem érzed a "cinikus" párhuzamot a pék-orvos vonalon).

Ahogy már korábban írtam, nem helyes az sem, h egy váltós 50 ccm-es motort is lehet B-vel vezetni, amikor semmit nem tanítanak róla. Ha legalább egy bemutató kört kéne vele menni... És azért mert van egy ilyen "hülyeség", nem jogos, h akkor még erre is rátegyünk egy lapáttal és még 2,5x-es hengerűrtartalomra felbővítsük az eddigi ökörséget. És ez persze nem képességről meg nehézségről szól, mert nehéz megmondani és egyértelműen bekategorizálni, h egy 50-es simsont, egy 150-es mz-t, egy 250-es mz-t, egy 125-ös honda pcx-et vagy egy 250-es burgmant nehezebb vezetni. Azért vannak a kategóriák, h megtegyék helyettünk a kategorizálást és nem kelljen arról vitatkozni, melyikhez kell nagyobb rutin. És persze minden kategóriához van más-más jogosítvány is! nem egyszer megtanítanak nagyjából az autós KRESZ-re meg autót vezetni pár órában aztán utána már megyek minden motoron is, ha váltós, ha automata...

es125 2011.01.08. 20:28:10

pedig az 1975ös ősdarab

mp1526 2011.01.08. 20:30:13

@es125: nem az a kérdés, milyen váltó van meg milyen fék! B-s jogsin nem tanítják meg az A-nak se a KRESZ-ét, se a kezelését! se automata motorét, se váltósét, se 50 ccm-ig, se 125-ig!!! ha nagyon más kategóriát akarunk B-vel vezetgetni akkor az inkább legyen teherautó vagy busz! meg fogsz döbbenni, mennyivel jobban hasonlít egy teherautó vezetése és szerkezeti felépítése a személyautóhoz mint a motorhoz, ha egyszer kipróbálod mindet! szerinted valaki, aki még életében nem is biciklizett és van egy B-s jogsija mivel boldogul el könnyebben egy 125-ös motorral vagy egy teherautóval???

es125 2011.01.08. 20:33:30

@mp1526: csak a kategóriákat sajnos nem most találták ki! akkoriban egy 50es mondjuk tudta tartani a trabik, meg kispókok által diktált iramot, viszont ma már mindenki csak káromkodik, meg köpköd, ha 50es izémizéket lát a forgalomban. valami alapja kellett, hogy legyen annak, hogy kitalálták ezt az egész hercehurcát itt, nemgondolod? mert kitalálhatták volna azt is, hogy lehessen mondjuk bicajozni autópályaán, de annak semmi értelme, meg nem életszerű...SZERINTEM

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 20:38:54

@mp1526: esszel mondjuk azt vegig birod gondolni, hogy B-rol 125-os robeszre NEM az fog valtani, aki biciklit sem tud vezetni, ugye?

Nem KOTELEZO lenne, hanem lehetoseg.

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 20:41:36

"B-s jogsin nem tanítják meg az A-nak se a KRESZ-ét,"

Nincs kulon KRESZ, csaxolok.

Sot, B-hez kepest _lenyegeben eltero_ rendelkezes is baromi keves van.

(Vezetestechnika oktatasa - tisztan gyakorlat - ertelmes dolog lenne.)

mp1526 2011.01.08. 20:48:27

@fegyvervideoponthu: ezt már az előbb 1x leírtam, megteszem utoljára: minden kategóriának meg van a saját KRESZ-e (A1-t nem csináltam, csak nagy A-t, arról tudok nyilatkozni), amit nem tudsz megcsinálni egy B-s KRESZ-szel! Ahogy a C-t, D-t és E-t se tudod megcsinálni csak B-s KRESZ-szel, az csak az alapját adja, a specifikus rész mindegyiknél más.

mp1526 2011.01.08. 20:50:52

@es125: ez is érdekes szemlélet!! csak a kispókok meg a trabik fejlődtek? a mostani 50 ccm-es smkp-ok (amik ugye KRESZ szerint csak max. 45-tel közlekednek!!!) nem fejlődtek technikailag egy csöppet sem az akkori komárokhoz meg babettákhoz képest?

es125 2011.01.08. 20:51:18

@mp1526: teherautóval mondjuk próbáltál már kanyarodni?:O
hidd el nem csesztetlek, csak próbálok ésszerűen gondolkodni!
nem értem, miért akarod "megtéríteni" a világot?

mp1526 2011.01.08. 20:54:06

@fegyvervideoponthu: szerintem adjunk ilyen lehetőséget megfontolt és amúgy is kulturáltan közlekedő embertársainknak, h el tudják maguk dönteni, h mekkora motorral tudnak biztonságosan közlekedni és biztos csak arra fognak felülni! persze képzettség nélkül, szigorúan! ennyi erővel bárhova felvihetnénk a köbcenti határt, úgyis minden köbcentitartománnyal csak az közlekedne, aki biztonságosan tud vele. úgy érzi... és nem kell jogsi...

es125 2011.01.08. 20:55:00

az előzőhöz pedig annyit, hogy abban remélem egyet értünk, hogy a 45 km/h nevetséges? dombon lefelé bicajjal többet megy az ember, bármiféle veszélyérzet(halálfélelem) nélkül...

mp1526 2011.01.08. 20:56:45

@es125: lehet, h nem olvastad: A-E jogsim van, igen, próbáltam! :DD még egyszer hangsúlyozom: szerkezetileg sokkal közelebb áll egy teherautó egy személyautóhoz, és mindent sokkal inkább hasonlóan csinál vele az ember (beleértve a kanyarodást is) mint motorkerékpárral

mp1526 2011.01.08. 20:58:32

@es125: értem én, h többet megy, ezért is tér el az élet, meg a KRESZ! de nektek nem elég, h 45 helyett már bármelyik robogó visz 60-65-öt, 100-110-zel menő A1-es motor kell!!

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:01:03

@mp1526: nincs jarmukategoriankent eltero Kresz.

Mert:

"A KRESZ a Közúti Rendelkezések Egységes Szabályozása [1] szavakból összeállított mozaikszó. A KRESZ voltaképpen egy rendeletbe foglalt szabálygyűjtemény, jogi nevén az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, mely „a Magyar Köztársaság területén levő közutakon és közforgalom elől el nem zárt magánutakon folyó közlekedést szabályozza”."

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:03:32

"nektek nem elég, h 45 helyett már bármelyik robogó visz 60-65-öt, 100-110-zel menő A1-es motor kell!! "

Nem b.azzeg. Nem a vegsebesseg az erdekes. Latjuk, nem fogod fel.

!!! A gyorsulas dinamikaja az erdekes !!!, hogy a kozlekedes ritmusat fel lehessen venni, es pl. a vaci uton le toljanak le a pitsaba a piros lampanal.

Mondhatjuk, hogy egy felnott ferfi nem szaguldozik jobban egy 125ccm/11kw robesszel, mint egy 50 kilos tini az 50-essel.

mp1526 2011.01.08. 21:07:45

@fegyvervideoponthu: tehát akkor minden járműkategóriára minden körülmények között ugyan az vonatkozik? vagy esetleg eltérő táblák, eltérő sebességkorlátok... mert ha utóbbi, akkor bizony van külön KRESZ! nekem pl. B-s KRESZ oktatáson viszonylag keveset meséltek a félpótkocsiról (mert E-n oktatták) vagy az oldalkocsiról (mert A-n oktatták)... persze a KRESZ ettől egységes, csak B-n nem oktatják le a többi járműkategórára vonatkozó KRESZ-t és gondolom senki nem is tanulja meg önszorgalomból mondjuk a kipufogófék működését a buszon...

mp1526 2011.01.08. 21:10:06

@fegyvervideoponthu: és akkor egy 250 kilós elhízott debella már mehet egy 500-as robogóval is, mert nem fog, nem is tud!! gyorsabban menni, mint egy 50 kilós tini az 50-es robogóján... értem a logikát!

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:13:29

@mp1526: Igen, erteni kene a logikat, hogy miert nem veszelyes egy TIPIKUS, atalagos felnott kezeben egy TIPIKUS, atlagos A1-es robesz.

Nincs erved egybol debilkedsz.

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:15:19

Apropo oldalkocsi: ez is egy olyan anakronisztikus ize...megis a szamitogepes tesztsorban jopar kerdes erre vonatkozik. Minek?

Nem is emlexem mikor lattam utoljara a kozlekedesben (nem oldtimershow-n) oldalkocsis motort.

mp1526 2011.01.08. 21:19:56

@fegyvervideoponthu: meg tudod nekem mondani, h a TIPIKUS felnőtted kezében mennyivel veszélyesebb mondjuk egy 150-es robogó, vagy egy 170-es robi, esetleg egy 150-es mz? mert ha arra tippelsz, h semennyire, jó felé keresgélsz! és miért nem mehetsz vele se B-s jogsival, se A1-el?? mert qrvára más kategória, más szabályokkal, amire már megint egy másik jogosítvány kell! kezded már érteni a kategóriákat, meg az azokhoz tartozó jogsikat? mert ezek nem attól függnek, h melyik járműkategória melyik egyede mennyire veszélyes egy átlagos felnőtt számára...

mp1526 2011.01.08. 21:22:38

@fegyvervideoponthu: én se emlékszem, mikor használtam utoljára a kipufogó féket, de mivel van, és elvileg lehet(ne) is használni, így megtanítják a működését meg a használatát is... ilyen ez az oldalkocsis móka is! van, vezetheted is, tehát kell is róla tudnod, h hogy is vezetheted! ez lenne a lényeg az A1-nél is, ezért van rá külön vizsga, h tudja a szerencsétlen vezetője, mit tehet meg vele és hogyan... na ezt akarjátok most eltörölni...

B.GY. 2011.01.08. 21:27:35

@fegyvervideoponthu:

Engem nem nagyon tiportak el egy piros lámpánál sem.60-ig le sem gyorsult egy kocsi sem.Azt meg nem értem,hogy aki fél a robogón az miért ül rá.Halálfélelme lesz rajta meg ilyenek.Egyszer elesik és nem akar többet ráülni.Én annyiszor elestem síléccel,hogy meg sem tudom számolni.Mégis szivesen üzöm ezt a sportot.

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:28:45

@mp1526: szamos EU orszagban klasszul mukodik a B-vel A1, es HA osszejon erte az 50k alairas, akkor itt is van ra tarsadalmi igeny.

Ezekkel a nemzetkozileg elfogadott muszaki parameterekkel van korulirva az A1, ezert idiota troll, aki a nyerges vontatot meg a trolibusz idekeveri.

mp1526 2011.01.08. 21:41:00

@fegyvervideoponthu: ezer dologra gyűjthetnétek aláírást, ami számos EU országban qrva jól működik, 50e aláírás röhögve összegyűjthető lenne és nem VESZÉLYEZTETNÉTEK VELE SENKI TESTI ÉPSÉGÉT, FŐLEG MÁSOKÉT NEM!!! adókulcs-csökkentések, béremelések, árcsökkentések... had ne soroljam. inkább olyanra gyűjtenétek, ami mindenkinek örömet okoz, nem agyatlan és felelőtlen száguldozási lehetőséget minden előképzettség és szakirányú papír (jogosítvány) nélkül az egyik csoportnak, a másikaknak, akiket meg majd ez a sok száguldozó ökör, aki lusta letenni még egy ilyen szar jogsit is elüt, szenvedést és nyomorúságot!

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:46:45

@mp1526: Öööö, nem az inkabb a "szaguldozo ökör", aki azzal dicsekszik nyilvanosan, hogy oktatas es gyakorlati kepzes nelkul szerzett sokfele kategoriara vezetoi engedelyt?

Heheheheeee.

mp1526 2011.01.08. 21:53:25

@fegyvervideoponthu: például erre is gyűjthetnétek, h ne ilyen legyen a közúti járművezető-képzés oktatási színvonala! De erről nem én tehetek! és nem azt mondtam, h oktatás és képzés nélkül, hanem nagyon kevés oktatással de úgy, h valamennyi járművet jól tudtam kezelni, amiről a vizsgabiztos és az oktató is meggyőződött! azért ez nagy különbség! Ha nem is a tökéletes rendszer ahhoz képest jobb, h vezetgetek pár órát egy szakadt suzukival, megszerzem a B-s jogsit aztán megyek tovább 125-ös motoron...

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:54:00

@B.GY.: "Engem nem nagyon tiportak el egy piros lámpánál sem.60-ig le sem gyorsult egy kocsi sem.Azt meg nem értem,hogy aki fél a robogón az miért ül rá.Halálfélelme lesz rajta meg ilyenek."

Nekem nincs halalfelelmem rajta, de pl. a csuklos buszt megelozni...na, abba nem vagok bele 50-essel es a 100 kilos (full oltozek) tomegemmel.

Oda kene a 125-os, meg, hogy a piros lampa utan ne mindenki engem kerulgessen nehany 10 meter mulva.

Jah, es esetleg kevesebb fogyasztas, kevesebb karosanyagkibocsatas...

Ha pedig ki kell menni a varosbol, oda egyertelmuen alkalmatlan a kis pöcskoszoru.

fegyvervideoponthu 2011.01.08. 21:56:07

mp1526: "nagyon kevés oktatással de úgy, h valamennyi járművet jól tudtam kezelni,"

Mondom, zseni vagy.

En a B jogsi UTAN is szarul vezettem autot. Mint sztem mindenki, csak nem vallja be. Maganak se. Mindenki ostehetseg.

GERI87 2011.01.08. 21:56:08

Azért ez ratyi érv hogy az 50-es 2T jobban gyorsult mint a mai 50-es 4T.
érzek benne némi csúsztatást és indok szaporítást:)

1.nem minden mai 50 es robesz 4T, sőt!
2.A mai 4T robeszok..mivel ujabbak is úgyebár..inkább elérik a 4Kw-ot mint a régebbi 2T-k...de váltósnál is pl Simson Babetta félék sincsenek több 2-4 lóerőnél...

A CVT váltó amúgy is kompenzálja azt hogy nem 2T na meg elég magas az üzemi ford. száma...

nick2005 2011.01.08. 22:05:51

Szerintem az 50 ezer aláírás biztosan meglesz. Hiszen egy olyan kérdésről van szó, ami lazábban szabályozna valamit, tágítaná a határokat, pénzt spórolna az embereknek, stb.
Véleményem szerint viszont biztos nem fog keresztül menni. Először is, ha javaslat lenne belőle, akkor nyilván felkérnének egy szakértő bizottságot, akik szerintem nem támogatnák. Nyiván jogosan, hiszen egy 125-ös motor erősebb, veszélyesebb, mint egy 50-es. Ha lenne 1-2 baleset, a sajtó nyilván azonnal meg akarná szólaltani a szakértőket, akik az enyhítés mellett döntöttek. Ki akarná meghurcoltatni saját magát. Aztán az sem véletlen, hogy korábban szigorították a motor jogsit. Régen csak A kategória volt, azt letetted, és vezethettél bármilyen motort. A sok baleset, és a fiatal motorosok miatt szigorítottak, akkor most miért lazítanának?
A másik dolog a pénz. Nyilván nem fogják csökkenteni az állami bevételeket (vizsgadíjak). Másrészt az oktatókkal így is kicsesznek, ha lehet úgy is vizsgázni, hogy nem jár az ember tanfolyamra (távoktatás). Ez egy újabb szivatás lenne nekik.

mp1526 2011.01.08. 22:07:24

@fegyvervideoponthu: nem igaz, h mindenen kötekedni kell! a jól kezelek egy járművel, az nem azt jelenti, h úgy szálltam ki mondjuk a buszból a vizsga után, mint egy nemzetközi buszsofőr, aki 30 éve vezet! hanem azt, h valamennyit vezettem a járművet, értettem, mi mit csinál, mit merre találok, mit hogy kezelek, el tudok indulni a járművel, biztonságosan vezetem (még ha néha mondjuk le is fullad 1-1 elindulásnál), tudok tolatni, meg tudok állni, nem ütök senki a buszmegállóba beállásnál, meg zebránál se ha át akar kelni... És ez amit felsoroltam kivétel nélkül mind hiányzik, ha valaki kiszállva a lepattant oktató suzukiból ráül mondjuk egy zsír új 125ccm-es Hondára, amit 1,2m Ft-ért kitolt a szalonból! Ez tényleg olyan nehéz megérteni??? (és tudom, 50 ccm-est motort most is lehet vezetni és azt se képzik, mondtam is, h nagyon helytelen, ezt el ne kezdjük újra!!!)

B.GY. 2011.01.08. 22:07:45

@fegyvervideoponthu:

Erre mifelénk 30-cal járnak a csuklósbuszok:)Mondjuk én sem előzgettem meg őket.Én kb.70 kg vagyok,elég jól vitt a moci.Igaz hogy 60-nál többre nem volt képes.A 17.kerületből jártam vele a 13.ba melózni.Soha semmi afférom nem volt senkivel.Azt nem írom le,hogy hány ccm-est vettem helyette:)

mp1526 2011.01.08. 22:15:23

ez még mekkora egy szar duma, h nem tudsz csuklósbuszt előzni???!!! képzeld el, h jössz be a hiperszuper 125-ös mociddal az aglomerációból, amire a Winkler akarja használni. Az előbb azt írtátok, h 80-90-et visz, és megy előtted egy ilyen qrva nagy 4 tengelyes billencs, praktikusan üresen, mert azokkal úgy döngetnek amúgy is, mint az ökör, de üresen kényelmesen megy 80-at, de cserébe még néha se fog félreállni a buszmegállóba mint az a rohadt csuklósbusz, akit legalább akkor meg tudsz előzni! na ilyenkor mi van? indul az újabb 50e aláírás gyűjtés, h a mai kor közlekedési dinamikájának már egy 250-es robi jobban megfelelne, mert ezek a rohadt billencsek úgy döngetnek a bevezető utakon... vicc!!!

antib68 2011.01.08. 23:20:18

Jó is ez a dolog meg nem is, konkrétan én nagyon jól ki tudnám használni a dolgot.
Mindig is motoszkált bennem a A1-A kat, de annyiért amibe kerül egy tanf+moci, inkább kimaradt. De egy erősebb vas ami jobban elviszi a 100+kilómat az jól esne. Csóró ember lévén igen is alternatíva egy 125-ös, (25-ezres városban lakom), bevásárlásra, ide-oda furikázni intézkedni,melóba járni, horgászni járni, hétvégi házhoz kiugrani stb...
A realitásoknál maradva, ez ebben a formában itthon nem fog átmenni. Illetve, ha átmegy behoznak olyan dolgokat ami magyarisztánban szokás, és innentől nem lesz kecsegtető alternatíva. Mert állítom, kell majd rendszám X ezer Ft, műszaki X ezer, ha lesz különbözeti vizsga X ezer (ez mondjuk egyszeri), 50-es nél azért drágább nagyságrendekkel egy 125 stb. Szóval kell ehhez is majd anyagiakban annyi, mint most az A1-hez..... Innentől hol alternatíva? Igen, teccsógazdaságos nemzet vagyunk. Ha már műszakis, rendszámos, nagyobb kötelező, onnantól sápálás lesz belőle.
Ha marad smkp 125ccm, 11Kw, a mai dolgokkal akkor zsír, amúgy meg inkább A1 vagy A szvsz. Vagy a már ma is smkp-al melóba járóknak a 80-90-es hengerrel szerelt .....
És nekem sem tiszta, hogy robogó vagy 125ccm bármi?!?!? Nagyon nem mind1.
Mert itt azok vennék ennek hasznát akik tényleg eszköznek használnák napi szinten melóba mint egy smkp, de akkor nem alternatíva a mai smkp-al szemben, ha fenti dolgokat pengetni kellene ezt simán állítom, a ma smkp-al melóba járó ismerősök nevében is, onnantól oda a legfőbb előnye az olcsósága az smkp-val való "bejárásnak"!

tailor13 2011.01.09. 01:28:04

@mp1526: A megfelelő közlekedési jártasságot...

És ha nem tanítottak, de akarsz motorozni, akkor elmész szakoktatóhoz, vagy megtanulsz magad, otthon. Mint ahogy hiányzol első osztályból az a betűnél, azt is pótolod...

"enji"

Ja igen: Ésszel él az ember..

tailor13 2011.01.09. 01:52:22

@mp1526: Kapj már a fejedhez... nem a jogsiól fogsz tudni vezetni... Én érdekes módon tudtam motorozni 350-esig mindenféle motorral, amiről leért a lábam, 13 évesen, mindenféle jogsi nélkül. Természetesen cross pályán és egyéb zárt helyeken mert KÖZLEKEDÉSI JÁRTASSÁGom nem volt.
A motort kezelni meg lehet tanulni egy kocsibeállónyi helyen, kis túlzással. De a lakótelepi garázssoron biztos. Vagy a sarki CBA parkolójában. Meg lehet tanulni a simsont is vezetni.

Sőt, jobbat mondok, aki nem akar majd 125-öst vezetni, nem fog. Akkor meg minek b*szogassuk ilyenekkel, hogy motoros rutin, az autós jogsihoz? Ezért is van rajta azon a szerencsétlen aláírásgyűjtő íven is, hogy "megfelelő közlekedési jártasság esetén"... Abban benne van az, hogy megismered a stop táblát, és az is, hogy megtalálod a hármast a simsonon, sőt, még egy ybr-en is...

Ha meg már ragaszkodsz a kibabrált jogsidhoz, hát mond már meg, hogy az A jogsihoz vezető úton, ami bizonyára jó sokáig tartott, Te megtanultál biztonságosan és jól motorozni egy ezres sportgéppel? Mert ugye azt vezethetsz vele utána, és egy átlagos nagymotor... Erről ennyit...

Ja igen: Ésszel él az ember..

tailor13 2011.01.09. 02:07:08

@mp1526: És azt mondd már meg, hogy ha a 4 tengelyes billencs 80-at megy, akkor egy 80-90-et tudó motorral hova a halál f*szára akarsz előzni?

Kezdesz kiakasztani.

Ja igen: Ésszel él az ember..

gerely89 2011.01.09. 03:10:02

Részben mindkét oldalnak igaza van, a kérdés csupán az, hogy az érveket szummázva, mi lenne jobb. Ommm leírta, hogy kéne hozzá képzés, tehát a suttyók is be lennének biztosítva (valamilyen szinten). Azt nem tudom, mennyire írta komolyan, h "motoros társadalom mennyire vesz komolyan egy 125-öst", de ha tényleg így gondolja, akkor egy buta, szűklátókörű ember. A motorozás nem a köbcentikről szól, hanem arról, hogy az ember áldoz eme hóbortjának. Én sem szeretem azon embereket, akik úgy tartják magukat nagy motorosnak, hogy B-s jogsival robogóznak, meg akiknek 14 évesen apuci veszi a robogót, amit szerelő szerel. A motorozáshoz szerintem egy bizonyos fokú műszaki hozzáértés is hozzátartozik.

Amúgy meg az egész B kategóriás jogosítvány vicc. 10 pontot lehet hibázni elméleti vizsgán. Tehát elrontasz egy hárompontos kérdést meg mellé még max 7 pontot, és megvan a jogsid. 3 pontos kérdések a képesek, ahol egy forgalmi szituációt szimulálnak ("mi a továbbhaladási sorrend?). Ha valaki ilyet a gyakorlatban ront el, az már igen sok esetben személyi sérüléssel jár, rosszabb esetben halállal...

falfirka 2011.01.09. 07:47:59

Winkler
jó volt ez a beszélgetés részedről( szakszerü és tárgyilagos),csak nem értem,hogy nem volt jobb lehetőséged ezt előadni,mint ez a két töketlen,témához sem fingó riporternek?
legközelebb valami főzőműsor lesz?

mp1526 2011.01.09. 09:15:00

@tailor13: ha egy garázsbejárón meg lehet tanulni motorozni, akkor qrva nagy plusz rutin kéne egy autós vizsgához, ami teljesíthetetlen, ha már 1x kapsz rá jogsit, ugye jól értem?!

majd egyszer egy ilyen 8 tengelyes billencs mögött gyere be 80-nal érdről! kellemes élményben lesz részed, azek ugyanis egy csöppet füstölnek, amit te le is nyelsz mögöttük!

a motorozás nem olcsó dolog! olcsóbb, mint egy autó, de akinek nincs 78e Ft-ja egy megfelelő jogsira, az sztem ne motorozzon, legalább is rendszámos 125-ös motorral biztosan ne, mert annak az átiratása+eredetvizsgája+papírmunkája+mszv.+kgfb. is megterhelő lesz, nem beszélve arról, h ha tényleg lenne egy különbözeti vizsga (amiről persze a kezdeményezés nem szól, csak itt 1-1 ember), akkor az egész értelmetlen is, mert A1-hez képest kicsit kevesebb óraszámban és kicsit olcsóbban tudnád letenni a különbözetet, tehát 10 órán meg 30e Ft-on vitatkozunk... vicc, h egy tényleg meglévő kategóriával nyüglődtök!! ha csak nagy A lenne qrva drágán, amivel tényleg nagymotorokra készítenek fel, és kitalálnátok, h legyen egy 125 ccm-es kisebb kategória mellette, ami olcsóbb és megfelelő közlekedési alternatíva lenne sokaknak, érteném! de így...

lolkapitany 2011.01.09. 09:41:59

@mp1526: gondolom te még nem próbáltál, két város közti távot (esetemben 12,5 km) megtenni egy Simsonnal. A motoron 70es henger van, 55nél többre nem képes a 100 kilóm alatt, de 67 kilós haver alatt se ment 65nél többel. A témához visszakanyarodva az a halálközeli élmény amikor előzgetnek téged a 25 tonnás kamionok és csak egy pici úthiba kell és máris hat kerék megy át rajtad, aztán már a fogaidról sem fognak azonosítani. Igen én támogatom ezt a kezdeményezést, és az összes barátom is, mert ezzel (szerintünk) biztonságosabbá tehető a közlekedés. Mivel így könnyebben maradhatsz a kamionok előtt, nekik sem kell előzgetniük téged. Városban én tovább használnám a Simsonomat, mert oda nem kell több, igaz én egy vidéki városban lakom, ahol a legszélesebb út egy 1 kilóméteres 4 sávos út. Szerencsémre Pesten és egyéb nagyvárosokban nem kellett motorral közlekednem, de ha lehetett volna azzal megyek autó helyett. Az elméleti oktatásról pedig annyit, hogy amikor autóra tanultam a KRESZ-t, egy kis szabadidőmben nekiálltam az A1 feladatainak (tesztprogram), ott nagy százalékában ugyanazokat a kérdéseket válaszoltam meg mint a B-nél, azon is átmentem pedig nem tanultam meg a szerinted külön A1-hez írt KRESZ-t. Pluszban, első motorom egy 125-ös TS MZ volt amivel szintén hiba nélkül lehett közlekedni (persze csak ha nem volt senki aki elvigyen), és egy nap alatt megtanulhatóak az alapok ami ahhoz kell hogy elindulj, megállj és kanyarodj. ebben szerintem semmi nehéz sincs.

maddox22 2011.01.09. 10:00:06

@mp1526: lehet itt kötözködni, bár szerintem felesleges... gondolom nagyrészt csak olyan fogja kihasználni ezt a lehetőséget, aki B-vel vezet 50-est, tehát van némi tapasztalata, és azoknak az embereknek tényleg felesleges a +1 jogsi.
megértem a Te nézőpontodat is, csak nem tartom reálisnak, próbáld meg más szemszögéből is nézni a dolgot.

maddox22 2011.01.09. 10:00:59

@mp1526: lehet itt kötözködni, bár szerintem felesleges... gondolom nagyrészt csak olyan fogja kihasználni ezt a lehetőséget, aki B-vel vezet 50-est, tehát van némi tapasztalata, és azoknak az embereknek tényleg felesleges a +1 jogsi.
megértem a Te nézőpontodat is, csak nem tartom reálisnak, próbáld meg más szemszögéből is nézni a dolgot.

maddox22 2011.01.09. 10:02:44

bocs a duplázás miatt..

lolkapitany 2011.01.09. 10:13:45

double comment all the way...
Hát igazából tényleg annyi lenne ennek a lényege, hogy aki most 50essel közlekedik az feljebb tudjon váltani ha szükségét tartja, nem az hogy ráerőszakoljuk a motorozni nem tudó embereket egy 125 köbcentis haláljáratra.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.09. 11:14:41

Peugeot Jetfors Compressor
125 ös 4 ütemű és kb 130 a végsebessége:
tehát létezik 4 ütemű ami 100 as utazót tud.

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.09. 11:28:55

természetesen JetForce:-))
vagy van még a Satelis élÉg jó alternatíva LENNE:
www.bikez.com/year/catalog.php?page=105&year=2008

Billz 2011.01.09. 14:23:33

Én is alá fogom írni a jövőhéten.
Mégpedig a következőek miatt.
Jelenleg egy autóval és egy tuningolt Simsonom van. Amikor lehet (tavasztól-őszig) a motorral járok, mert 2,5 litert fogyaszt és alattam 70-75km/h-val tud menni. Ez Bp-en elég általában a forgalom tartására. Bár a gyorsabb forgalmú utakon már a gyorsulása kevés.
Ami miatt még sem tudok sokat motorozni, hogy van egy párom és ketten nem mehetünk a kismotoron. (bár a Simson két személy szállítására is alkalmas lenne) Így autóznunk. Ha lehetne 125-ös motor vezetni B-s jogsival, akkor én inkább fizetnék kötelezőt, műszakit egy 125-ös motorra és azzal járnánk. Csak szállíthassak rajta +1 személyt! Ha viszont gyerekeink lesznek akkor marad az autó. ez természetes. Megjegyzem én 14 évesen letettem az smkp-s jogsit. És több mint 13 éve motorozom. Próbáltam már 125-ös motort. Sokkal könnyebb vele tartani a forgalom ritmusát és semmivel sem veszélyesebb. Jobb a fékje, a futóműve. Míg a Simson 60km/h felett alig fékez!
Szerintem is azok fognak inkább 125-ösre szállni akik eddig 50-essel jártak. Rutinos motorosok, de sajnálják a kidobott pénzt egy A1-es jogsira.
Ha csak egy rutint kéne teljesíteni a 125-öshöz és nem lenne 5-10 ezer forintnál több az ára. Akkor örömmel elmennék!

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.09. 14:55:37

@Billz: természetesen a tuningolt Simson nagymotornak számít és rendszám kellene rá!!!Mint ahogy régen is kellet volna,anno nem egy Simsonon volt rendszám a kétszemély miatt.

xx... 2011.01.09. 15:24:05

A1 - 16 éves kortól letehető!
B - 17 éves kortól letehető!

Akkor ami egy17 évesnek veszélyes lenne az nem veszélyes egy 16 évesnek? vagy hogy gondolkoznak? és ha már az anyagiaknál tartunk...

Aki azt mondta hogy nem sok, az szorozza már ba azt az 50.000 aláírót ha mindegyik letenné az A1-es jogsit ami kb 80.000..

4000000000FT lenne jolenleg!
Szólj ha ennyit kicsengettél és megy mindenki A1-re..

vafeco 2011.01.09. 15:45:38

Maximálisan jó ötlet! Remélem sikerül kivitelezni! Ahogy olvasgatlak benneteket nem igazán értem miért kardoskodnak egyesek ez ellen? Mikor találták ki ,hogy B -vel vezethetsz kismotort? 30-40 éve? Akkor milyen autók közlekedtek? Coccialista ipar remekművei a kőkemény 30 max 60 lóerejükkel.+ a rengeteg verhovina,riga,babetta stb.... Most se lenne ez másképp csak a határokon emelnének újból - életszerűre!Nyugodtabban motoroznék egy 125 Suzuki Burgmannal mint a Simson Sr 50 -el. No az már meg egy újabb kérdést vet fel,hogy mennyivel változik a 125 -s Suzuki vezetése és uralma egy 150-s Suzukihoz képest és miért kell azért újból fizetni ,hogy 25cm3-vel többre üljek? Mindegy Én támogatom!

mp1526 2011.01.09. 15:50:18

@xx...: teljes fals gondolatmenet... mind az 50e aláíró azonnal fog venni egy 125-ös rendszámos mocit??? és ha igen, hány baleset lenne ezzel a kiszabadult tömeggel? amibe azt nem vegyük bele, ahol csak ő döglik meg a hülyeségébe, mert az nem érdekel, amikor már más is megsérül/meghal annál jobban...

Nem hiszem el, h arról győzködtök itt komolyan, h reálisan 50e ember szorongat otthon a kezében 300-400e Ft-ot rendszámos motorra (sőt, 800e-1,2m-t, mert Winkler mindenhol elmondja, h jelentősen meg fog nőni az új 125-ös motorok eladása), ez a tömeg most simsonon meg mindenféle kiszuperált kehes robogókon jár, ami életveszélyesen lassú és csak azért nem hajlandóak letenni egy jogsit, mert amúgy van pénzük, de elvből nem adnak ki 78e Ft-ot???!!! ez most komoly??? inkább a kamion kerekei alá megy mind? most erről győzködtök? akinek nem ér meg a saját élete 78e Ft-ot, annak nekem még egy aláírást se fog megérni, az biztos!!

mp1526 2011.01.09. 15:53:04

@vafeco: fals!! a határ megemelkedett magától!!! pont úgy tudtad akkor tartani a közlekedés ritmusát a kehes babettával meg schwalbéval a skodák meg trabik közt, ahogy most tudod egy fasza modern 50-es robival a suzukik meg golfok között! és félreérté ne essék, én is jó dolognak tartom a 125-ös robikat, még a nagyobbakat is! nagyon praktikus, jól lehet használni, van is rá külön kategóriás jogsi amit le kell tenni és lehet nyugodtan, kiképezve használni! ennyi...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.09. 16:11:50

Azt nem értem hogy aki anno etette a B-s jogsit miért nem tette le az A1-t is?????
a kettő egyszerre lényegesen olcsóbb vot mint külön külön.
TTEHÁT A LEHETŐSÉG MOST IS ADOTT KB 30 EZER FORINT TÖBBLETTEL LETEHETED AZ A1 IS A B MELLÉ EGY TANFOLYAMON BELÜL!!!!!!!
én anno így csinátam a B+C-t az egész 6000Ft ba került 91 ben,az A-m már megvolt.

mp1526 2011.01.09. 16:21:40

azt még el tudom képzelni, h anno valakinek nem volt pénze... de ha most akar motorozni és meg tud venni egy normális 125-ös rendszámos motort+a papírjai (átiratás+eredetvizsga+kgfb.+mszv.)+ a felszerelés (amit itt nagyvonalúan leredukálok egy nem tescos bukósisakra, de persze a sztorihoz hozzátartozik, h azért még legalább egy dzseki illene mellé, ha elkapja egy eső ne ázzon már szarrá), akkor rendelkezik alaphangok bő 300e Ft-tal, és nincs 78e-re egy jogsira??? ha komolyabban akarja valaki előadni a témát mondjuk egy új robival, akkor ugyan ez a kezdeti ktsg. 700-800e alaphangon!!! értsétek már végre meg, h a motorozás nem a csóró jánosok közlekedése, ha már rendszám van rajta, az drága... Ennyi erővel miért nem azért kampányoltok, h olcsóbb legyen az átiratás+eredetvizsga??? Az reális, h 50e körül áll meg egy 200-250e-s roncs 125-ös robira?? és ez egyszeri ktsg, nem egy életre szól, mint a jogsi... ááá, mind1, nem értem én ezt...

fegyvervideoponthu 2011.01.09. 16:38:05

@Gyurma73: "TTEHÁT A LEHETŐSÉG MOST IS ADOTT KB 30 EZER FORINT TÖBBLETTEL LETEHETED AZ A1 IS A B MELLÉ EGY TANFOLYAMON BELÜL!!!!!!!"

Te 17 eves vagy MOST?

Csak mert az en B-jogsim mar tizenvalahany eves.

Idogep meg nem jatszos.

fegyvervideoponthu 2011.01.09. 16:45:29

@mp1526: "h a motorozás nem a csóró jánosok közlekedése"

A "motorozas" lehet, h nem, de egy 125-os robesszel valo kozlekedes nagyon is gazdasagos.

2,5-3 l fogyasztas, fele/negyede annyi ido elvesztegetes dugoban, parkolasi gondok drasztikus lecsokkenese, filleres kotelezo stb.

Jah, egy szemelygepkocsihoz kepest nezve ofkorsz.

Uj, jo minosegu gep meg 1 milla alatt megvan.

Jo allapotu hasznalt meg kevesebb, mint felebol.

nagyiWRX 2011.01.09. 16:54:14

Én eddig is jártam B-s jogsival mert havi 40ezer forintot sporolok vele ,napi 100km-en.
Azt kérdezi a müsorvezető ez miért jó???? anyádér azért tankolj a kocsimba akkor kocsival járok mert kényelmesebb pláne ha 400ft lesz a benzin sporolni kell!
Nagy motort meg nem akarok ,jogsira nincs szükségem mert soha nem használnámki de sok mindenki jár hasonló cipőben mint én.

donphobos 2011.01.09. 16:54:27

Sziasztok!

Mivel nem Magyarországon élek, ezért lehet hogy páran úgy fogják érezni hogy jobb lenne ha nem szólnék bele. De gondoltam pár mondat erejéig talán lehet.

Szerintem keményen be kéne tartatni az emberekkel a jelenlegi szabályozást, kivonni a forgalomból a szabálytalanul nagy gépeket, megbüntetni a tulajokat. Ha letisztult a gépállomány, akkor lehetne szépen komoly rendőri jelenléttel és jogkörrel fegyelmezni a népet. Rendszámot minden robogóra, ez a lopások ellen is jó. Amikor már kialakult az az állapot hogy kívánja a magyar a törvény betartását és nem csak hupákolni akar, akkor lehet könnyíteni és lazítani.

Miért is? Mert a kiskapukat és lehetőségeket egész jól megtalálják elég sokan, megy a hivatkozás mindenre és mindenkire amíg arról lenne szó hogy van kötelezettség is.

Megint megvolt a féléves mintavételezésem, a karácsony utáni látogatás. Vezettem Budapesten és vidéken. A Lánchídnál működött a cippzár elv, meg is lepődtem. Alighanem kikopott a sok 0 Ft kezdőrészletes levillogós mélytahó a forgalomból, mert egész normális volt a város. Aztán persze találkoztam a "kötelező" SK-rendszámos 7-es BMW a Dózsa György úton, volt leszorítás, kifékezés és a szokásos repertoár.

Magyarországon a mesterségesen alacsony fizetésekkel és nyugati árszínvonallal sosem lesz egyszerű kérdés érvelni a különféle jogosítványok ára mellett/ellen, ettől függetlenül azt mondom hogy még mindig nagyon olcsó a jogsi. Nyugat-Európában jóval drágább. Mivel a szolgáltatások ára szépen harmonizálódik fel a nyugati szintre, ezért aki még most sem tudja megcsinálni az A korlátozott jogsit az jobb, ha elfelejti teljesen a motorozást. Nem csak a benzint és a gép használtpiaci árát kell nézni, van karbantartás (remélem ezt is egyre többen érzik fontosnak, nem csak lelakni mindent, aztán eladni), van adó, van biztosítás, van védőruházat. Hagyjuk azt a vadromantikát hogy felülök a 125-és gépre kiskosztümben és húzom a gázt bele a naplementébe.

Kis adalék: akarok motorozni én is, sisakom már van. Az A korlátlan jogsit el is kezdtem, a KRESZ vizsga kész is, de elévült, mert a költözés után nem tudtam folytatni. Ameddig biztonságosan nem tudom csinálni, addig viszont nem fogom művelni a motorozást mert mint az autózás ez sem állampolgári jog. Az a gyaloglás. Már a tömegközlekedéshez is kell érvényes menetjegy.

Üdv!

mp1526 2011.01.09. 16:57:54

@fegyvervideoponthu: na itt a gond, h azt se tudod, miért kampányolsz!! nyiss fel egy KRESZ könyvet és keresd meg benne ezt a járműkategóriát (ami egyébként sztem a Winkler talált most ki), h robogó, vagy ahogy Te fogalmaztál az előbb, robesz!! na ha átnyálaztad és nem találod, akkor próbáld meg motorkerékpárként, így már lehet, h több sikerrel jársz! tehát ilyen, h robogózás nincs, csak motorozás! ami történhet, akár egy robogón is... filléresnek filléres, de egy smkp-nál jóval nagyobban a ktsg-ei!!! akinek élete problémája, h előteremtsen valahonnan 78e Ft-ot az nem akarjon motorozni, az vagy maradjon meg az smkp-nál, vagy bringázzon, gyalogoljon... aki nem tud jogsira előteremteni ennyit, az nem fog tudni egy normális üzembiztos, a mai kor elvárásainak megfelelő 125-ös rendszámos motort se megvenni és névre iratni+fenntartani, ebben teljesen biztos vagyok!!!

mp1526 2011.01.09. 16:59:15

@nagyiWRX: jogsira nincs szükséged??? de vicces vagy... B-t is kár volt letenned, az autó is csak a 400 Ft-os benzinnel megy, nem jogsival!

mp1526 2011.01.09. 17:01:44

@donphobos: jogos, ott a pont! mindenben egyetértek veled!!!

nagyiWRX 2011.01.09. 17:19:00

@mp1526:
Akkor nem érted a szavaim
nem 600 gsx-r-rel akarok menni hanem melozni kell 60km/h val amennyivel egy simson is megy arra meg ugye nem kell jogsi.Vagy te simsont is csak akkor vezettél ha megvolt az a+ od?

mp1526 2011.01.09. 17:26:54

@nagyiWRX: te nem értesz! egy motorkerékpár nem csak a 600-as gsx-r, hanem bizony egy 125-ös akármilyen kis gyösz is, bármennyire is meglepő neked! én autót B jogsival, smkp-t szintén B vagy smkp jogsival, motort pedig valamilyen A-s jogsival vezetek... ilyen kis ódivatú vagyok. És nekem se kell jogsi, nem szoktam esténkén büszkén nézegetni az asszonnyal a vacsora után. a rendőrnek kell... meg esetleg a nyugodt jövőmnek, ha belém jön valami ökör, ne azzal kezdődjön a beszélgetésem a rendőrrel, h ugyan mi a faszt is kerestem egy olyan járműn, amire még véletlenül sincs jogsim...

mp1526 2011.01.09. 17:35:17

ettől komolyan már csak egy lépés, h valami állat azzal jön, h neki B-s jogsit se kelljen letenni, mert nem egy M5-ös BMW-t akar vezetni csak egy régi szar 1000-es swiftet... na azt hiszem pont az ilyen emberek miatt tart itt ez az ország!

vafeco 2011.01.09. 17:42:43

@mp1526: Úgy gondolod,hogy most golfok meg suzukik uralják az utakat?Azok közé tényleg elég egy modern 50-s a panelházak közt leugrani a sarki közérthez de Én nem így látom.Most BMW-k Passatok X5-ök Q7-ek és sorolhatnám a többi nagy tankot amik futkároznak az utakon.Sokkal több mint kis kategóriás társai s ezek közé bizony elkel az erősebb "kismotor". Ne gondold azt,hogy mindenki rendelkezik FÖLÖSLEGES 78000 pénzel.Ha nem muszáj akkor minek fizessen bárki is egy újabb papírért ami gyakorlatilag nem old meg semmit!!!!Attól nem leszel se rutinosabb, se ügyesebb, se képzettebb! Az Én kis Simsonom is pihen a garázsban mert napi 80km -es útra kicsi ,kevés,bizonytalan.Ha lesz rá lehetőség,hogy 78E nélkül is rá tudjak ülni egy olyan mocira ami hiba nélkül tudja teljesíteni naponta a távot akkor biztosan leteszem nyáron a kocsit és beinvesztálok egy 125-ös gépbe amit a szerzett rutinnal biztonságosan tudok uralni.Mert ugye amit az ember megtanul és alkalmaz azt nem felejti!De hidd el ,hogy 78e az nagyon sok embernek nagyon sok pénz .Itt ott egy havi fizu!Aki meg rendelkezik - ahogy Te irtad - 4-5-600E-el annak már rég a segge alatt van jogsistól a nagymotor! S nem civakodni akarok félre ne értsd!!!!!!

furkóúr 2011.01.09. 17:45:27

a szakállas buzi bocskort meg jó pofán kell hugyozni oszt jóvan..annyát ugat bele...

Naezatutti?! 2011.01.09. 17:45:50

Én egyetértek, lenne értelme annak hogy ne kelljen külön jogsi 125-ös gépekre. Azonban ez a lehetőség is olyan mint a demokráciát jellemző lehetőségek sokasága miszerint a kérdés az hogy egy adott felhasználó tud-e élni ezzel. Ha nincs motoros tapasztalata és egyből egy 125-össel jön ki a forgalomba hát az ég irgalmazzon mindenkinek, nem lesz jó vége... Én jobban örültem volna -és életszerűbbnek és jogosabbnak tartanám mint kezdeményezés- hogy a jelenlegi "szmogriadó" esetén mozgásukban korlátozott kategóriát reformálják meg az illetékes okosok hiszen mindannyian tudjuk, hogy teljesen értelmetlenül működik és alaptalanul korlátoz embereket a gépjárművük használatában. Én nagyon sajnálom, hogy nem ezt érezték fontosabbnak sokan, szerintem szélesebb rétegek (egyre szélesebb réteget) érint ez a gond és gyakran valóban igazságtalanul...

Gyurma73 · https://plus.google.com 2011.01.09. 17:46:42

@fegyvervideoponthu: én akkor gondolkodtam így magvan az A, B ,C kat.

furkóúr 2011.01.09. 17:48:04

vagy a boros az?mindegy,egykutya..az is egy hímlő..

furkóúr 2011.01.09. 17:49:35

basszus,tényleg rájöttem,hogy ennek a nagy hűhónak nem sok értelme van.aki motorozni akar úgyis lerakja az a-t azt hali..sok hűhó semmiért..

mp1526 2011.01.09. 17:51:11

@vafeco: én ezt értem, de a Winkler azt mondta, h ettől a rendelkezéstől megugrik a nagymotor-eladások száma! tegnap már megírtam, a legolcsóbb új Honda 125-ös robi ahogy megnéztem tegnap az árlistán 700e HUF (+regadó+forgalomba helyezés), a legdrágább meg 1,1m (+regadó+forgalomba helyezés).

Amúgy meg aki be tud invesztálni, ahogy Te mondtad egy normális 125-ös motorba, az nem hiszem el, h nem tud 78e-t valahogy összeszedni, ha ez ennyire megváltoztatná az életét és megoldaná minden mobilitási gondját!!! Az meg, h nem "akarsz" kidobni 78e-t megint egy érdekes feltevés, mert ha megnézed a fizucetlidet, minden hónapban kidobod a fizud majd felét a semmire... de továbbmegyek, 95e mondjuk a regadó is egy ilyen 700e-s robira, ami a motor árának majd 15%-a! az nem sok??? szintén egyszeri sarc, semmit se kapsz érte a jogsi meg egy életre szól! akkor miért nem az ellen gyűjtötök aláírást???

darkbull 2011.01.09. 17:54:51

Ezen a fegyvervideo gyereken szétröhögtem magam. Ekkora tahó lámát.

A magyar vezetéstechnikai oktatással jelen formájában sem vagyok elégedett. Ha tudsz saroktolatni és 40-nel szlalomozni már meg is van a gyakorlati viszga, irány a közút. Jeges úton lámpánál meg jön beléd a 20 éves tuningolt BMW-s gyerek. Erre kitalálják a Jobbikosok, hogy ez a gyerek még motorozhasson is, hátha elül pár gyalogost.
A szerpentineken családokat ölő hobbimotorosokról már ne is beszéljünk.

Kemény vezetéstechnikai oktatást minden motorosnak (vizes út, jég), ez viszont pénzbe kerül.

mp1526 2011.01.09. 18:04:49

@darkbull: pénze meg nincs a sok csórónak, még egy szar A1-es jogsira se, csak igénye, h motorozna B-vel, amit úgy kap meg, h még egy babettát se mutatnak meg neki messziről se... szép és logikus ország ez, na, mindig is tudtam én

donphobos 2011.01.09. 18:04:50

Olvasgatom a kommenteket, megint írhatnékom támadt :-)

Voltunk asszonnyal nyaralni Korfun még 2005-ben. Tudom, burzsujok vagyunk :-)

Béreltünk robogót. Mivel nem rendelkeztem A-kategóriás jogsival, ezért 50 ccm-es lett belőle. Pár ember a csoportból kiharcolta a 125-öst, néhányan pár nap múlva C3P0-mozgással Michelin-babát mímelve szendvedtek az árnyékban, mivel sikerült nekik közelebbi ismerettséget kötni a flaszterral.

Én a sokak által lenézett 50-es géphez is maximális tisztelettel közelítettem, mivel semmiféle motoros múlttal nem rendelkezem. Először megtanultam fékezni, aztán vészfékezni, aztán lehetőség szerint kanyarodni. Most ne gondoljatok több napos kurzusra, egyedül mentem a faluban ide-oda, a forgalom függvényében gyakorolgattam nyugodtabb helyeken. Amikor már kezdtem érezni a dolgot akkor visszavettem arcból, megpróbáltam még több figyelmet fordítani a dologra és felülhetett mögém asszony is.

Megérte a dolog, mivel nem estünk el. Volt pedig lehetőség, egyszer kihajtott elém egy busz a kereszteződésben, ott kellett vészfékeznem és kitérnem. ABS nem volt.

Sajnos nekem is kinőhet az ördögszarv a fejemen, ifjonti 33 éves korom heve hajt. De abban biztos vagyok hogy sokan negyed ennyi alázattal a gép iránt felpattannának és húznák neki a gázt ész nélkül. Pont erre vannak kitalálva a korlátozások. Legyenek azok életkorhoz, köbcentihez vagy teljesítményhez rendelve. Az évek (évtizedek) tapasztalata, sok-sok statisztika és tanulmány van a törvények és rendelkezések mögött. Nem azt mondom hogy lehetetlen megváltoztatni ezeket, de az a komoly mechanizmus ami a kialakításuk mögött van szükséges a frissítés esetén is. Vagyis megalapozott módon történhet csak.

A véleményemet a dologról nem írom le még egyszer, csak egy kis adalékot akartam hozzáfűzni.

Üdv!

XGyurmaX 2011.01.09. 18:51:18

@mp1526: az Innova azért olcsóbb.De van elég sok 125 ami olcsóbb.Honda CG125,

tailor13 2011.01.09. 18:52:49

@mp1526: Érdről járok be motorral 4 éve, napi rendszerességgel, szóval jó embert fogtál ki :)
Egyrészről nem sokszor volt szerencsém ilyenekhez, buszhoz viszont annál inkább...

Ha meg az a szar megy 80-at, akkor vagy nem tépem a gázt, hogy 82-vel utolérjem, vagy egy lámpánál elégurulok... Meg mondjuk le is lehet maradni 50 métert, és egyből más a helyzet..

mp1526 2011.01.09. 19:16:25

@XGyurmaX: itt robogózásról van szó, nem 125-ös motorozásról végig!!!

motor.honda.hu/arlista

itt ha megnyitod az árlistát és megnézed a legolcsóbb robogó kategória alatt szereplő 125-ös árat, akkor 698.000 Ft-ot fogsz látni. +regadó Az innova amúgy tényleg olcsóbb, az csak 625.000 + regadó, így már értem, h akinek arra tellik annak 78e-s jogsira már nem futhatja!!

mp1526 2011.01.09. 19:18:37

@tailor13: és az ötvenes robival utoléred a buszt? de megelőzni nem tudod, amikor minden 2. bokornál megállója van és félreáll? érdekes...

fegyvervideoponthu 2011.01.09. 19:20:15

@mp1526: "akinek élete problémája, h előteremtsen valahonnan 78e Ft-ot az nem akarjon motorozni,"

Baromira nem a 78k a gond, a raforditando ido mar inkabb.

Nekem az egesz burokratikus-lehuzos f.asszsag foloslegessege miatt van bajom.

Es ezert tamogatom ezerrel a Totalcar kezdemenyezeset.

Plusz: van annyi empatiam, hogy el tudom kepzelni, hogy ez a 78k(stb.) komolyan gondot okoz vkinek. Es azt is realisan el tudom kepzelni, hogy gazdasagi es kornyezetvedelmi teren pozitiv hozadeka lesz.

Te meg csak ostoba felelmeidet szajkozod, es tulzo, cinikus gunyolodassal foglalatoskodol.

tailor13 2011.01.09. 19:29:19

@mp1526: Amennyiben neked az smkp 50-es robit takar, akkor azzal utolérem a buszt. Viszont ha te is innen járnál be, akkor hallottál volna a gyorsjáratról, ami Pzámorról, meg Szhbattáról jön, és Diósd után nem áll meg... Sőt arról is hallottál volna, hogy amikor nincs leszálló meg felszálló, akkor sem áll meg...

érdekes hogy még mindig k**vára ragaszkodsz a hülyeségekhez...

mp1526 2011.01.09. 19:29:35

@fegyvervideoponthu: bürokratikus lehúzós faszság??? miről beszélsz ember? egy ilyen 125-ös motor megszerzése, névre iratása és üzemben tartása tudod mennyi bürokratikus lehúzó faszsággal jár???? megveszed (árban 25% ÁFA!!!), egyből fizetsz regadót+forgalombahelyezést(ez ugye rendszámtábla, forgalmi, törzskönyv=> mind bürokratikus faszság), ha használtan veszed eredetvizsga; aztán teljesítményadó évente, mszv. kétévente... ez mind bürokratikus pénzkidobó faszság... plusz a szerviz, ami csak simán pénz. ez mellett használod és tankolod majd' 400 Ft-os benzinnel, légy erős, ennek is kb. a fele lehúzó pénzkidobó faszság, adónak hívják (Áfa, jövedéki adó...). Aztán veszel pályamatricát rá (ami No.-ban ingyenes), szintén pénzt dobsz ki faszságra!!! a motorozás nem a csóró jánosok közlekedése!!! ki nem érti még mindig??!!!

ráfordítandó időt is megbeszéltük már tegnap, ha tudod a kreszt és tudsz motorozni 10 óra=> ennek a felét már lassan itt elblogolod, meglenne már a fél jogsid. Amúgy meg állítólag emberek ezzel napi 1-2 óra dugóban állást tudnak megspórolni, aki nem tud egy ilyen dologba befektetni, ami 1-2 hét alatt megtérül...

mp1526 2011.01.09. 19:35:27

@tailor13: itt a zámori gyorsjárat menetrendje:

www.menetrendek.hu/cgi-bin/menetrend/html.cgi

Érd kp. után 15 km-en etele-tér végállomásig 16 megállója van!!!

Érden laktam amúgy születésemtől 26 éves koromig...

mp1526 2011.01.09. 19:45:44

ja, meg a buszmegállók távolságát is nézd a busznál, ha a világ legpechesebb állatja vagy, akkor 2,2 km-re szorulsz be a busz mögé, amúgy inkább pár 100m mindenhol. Amúgy meg sík úton, amikor megy a busz rendesen és nem megállók között gyorsít-lassít nem éred utol egy mezei 50-es robival...

LoviGee 2011.01.09. 20:00:46

KEdves mp1526.
Akkor dögöljön meg a szomszéd lova is. Ha már magyarok vagyunk.
Ha ez a kzdeményezés nem jön be akkor álljunk neki aláirást gyűjteni a B jogsi kategorizálását.
Tehát legyen ott is 3 jogsi. 0-90 lóerő, 90-125 és 125-..
Simán megszavazná a parlament nyugi.

XGyurmaX 2011.01.09. 20:05:25

@mp1526: az Innova robogó csak nagykerekű.Ahogy sok piaggio is van nagykerekű,sőt a Vespa váltós ami a robogók atyja.A rogogó jellemzője az hogy át lehet lépni,pl a Swlbét is robogónak számítom,ahogy a SR1 et is.
itt van olcsóbban is a regadó már benne van az árban.
www.hasznaltauto.hu/motor/honda/honda_anf_125i_innova-1993076

XGyurmaX 2011.01.09. 20:07:20

@mp1526: tehát az innova robogó attól még hogy váltós!!!
a kiképzése miatt.

mp1526 2011.01.09. 20:09:34

@LoviGee: ne, ne dögöljön meg a szomszéd tehene, sőt senki se! ezért vannak a kategóriák, amik a fokozatosság elvén épülnek fel... hogy a 16 éves hülyegyerek se ülhessen 1000-es speed motorra, meg az úrvezető se 125-ös A1-es motorra. B-nél kicsit más a helyzet, mert egyrészt bár lehetséges, de ritkán fordul elő, h valaki leteszi a jogsit másnap meg vesz egy 1001 LE-s bugatti veyront és azzal ön-és közveszélyesen közlekedik, másrészt meg ha megtanítanak vezetni egy AUTÓT, akkor 90 és 126 lovas autó között nincs akkora eszeveszett különbség, mint AUTÓ és MOTOR között (amit ugyebár nem tanítanak meg, tehát kénytelen vagy az úton megtanulni ön-és közveszélyesen közlekedve!!!!)

LoviGee 2011.01.09. 20:10:24

Mikor elmentünk szavazni, hogy bekerüljünk az unióba, úgy gondoltam hátrányokkal együtt átvesszük az előnyöket is. De nem.
Lásd regadó.
B125.

Oktatás kell a motorra, de azért ne gomboljanak le 80 000 et rólam. Ráadásul úgy,hogy nem tanítanak semmit.
Egy rendes képzés amit a rendőrmotorosok tartanak 100X többet ér.
Ha egy ilyen szintű képzést tesznek kötelezővé hát legyen. Legalább tudom mire adok pénzt.

mp1526 2011.01.09. 20:13:11

@XGyurmaX: hááát baz+, meghalok ettől a palitól!!! átküldöm a Honda hivatalos motor árlistáját, ahol egyértelműen ott van az innova a naked motorok között, és elkezdi nekem magyarázni, h az bizony robogó, mert a piaggo is robogó... meghalok, esküszöm...

és akkor most találtál egy olyan áron egy ilyen innova "robogót", amit mindenki gond nélkül ki tud csengetni, aki élete árán se tud 78e Ft-ot összekaparni??? vagy mi...?!

LoviGee 2011.01.09. 20:15:02

@mp1526: Idézem:, akkor 90 és 126 lovas autó között nincs akkora eszeveszett különbség,

Ezt mondjuk mi is..
50-125 ccm között nincs akkora különbség, főleg ha a 125 ös 11KW os lehet maximum.

Erre vélemény?

mp1526 2011.01.09. 20:15:15

a lead már csak 110-es ti meg eddig a 125-ös robikért éltetek-haltatok, mert abba van nektek elég kraft bejárni

mp1526 2011.01.09. 20:17:05

@LoviGee: az, hogy B képzés alatt motorral egy métert se mész, autóval meg igen! elvileg még egy 50-es mocival se mehetnél B-vel, mert azt is csak a forgalomban tudod ön-és közveszélyesen autodidakta módon megtanulni, mert B képzés alatt nem visznek ki vele forgalomba, csak papírt kapsz róla!!!

mp1526 2011.01.09. 20:19:55

értsétek már meg, h autóvezető-képzésen megtanítanak autót vezetni (annyi kiskapu van a rendszerben, h vezethettek kis gyösz robikat is, ezt se helyesen => a tv. megengedte, h betegyétek a kisujjatokat és egyből a fél testetekkel akartok bemenni a kis résen!!!), motorvezető-képzésen meg motort vezetni! azt hittem, ez tiszta mindenkinek, ha másból nem, hát a képzések nevéből...!! :DDD

XGyurmaX 2011.01.09. 20:23:21

@mp1526: a 125 ös sem 125 köbcentis csaka z a felső határ!!!
melyik motor pont 125 köbcentis???
100-125 köbcentiig rengeteg féle van.De mondok neked valamit nagyokos :az 1,3 as Suzuki sem 1300 köbcentis,vagy a 1,9es TDI sem 1900 köbcenti.
Te nagyon buta vagy.
az innova pedig robogó, mert úgy néz ki.
Azért robogó mert elöl teszed át a lábad és nem hátul emeled át!! fogd már föl.

XGyurmaX 2011.01.09. 20:25:25

@mp1526: ahogy a B kategória felső határA csak a 3500kg,de ettől még nem mindegyik autó 3500 kilós.
A Honda Lead pedig A1 kategória még ha beledöglesz is:-))

LoviGee 2011.01.09. 20:25:28

@mp1526: Képzés kell. Irtam is az elöbb, de nem a pénzlehúzós magyar rendszer.
B vel engedik az 50 ccm et, mert feltételezik , hogy tudsz vele közlekedni.
Miért is feltételezik??
Mert kb olyan mint kerékpározni.
Kerékpárral mehetsz bármikor bármerre semmi tudás nélkül.
Vagy arra is jogsi kellene?
Másik megoldás, hamár a B jogsi alkalmas ksimotor vezetésére, akkor ugyan már tanitsák meg rutin alatt azt is kezelni. 1 alkalom rámenne, de akkor mindenki eldöntheti akar e motorozni ..

XGyurmaX 2011.01.09. 20:28:22

@mp1526: akkor a biciklisek sem mehetnek tanulás nélkül.Az 50 esben meg a neve is benne van:segéd motoros Kerékpár!!!
tehát ha van egy Dongó motorod attól még nem kell újra tanulnod biciklizni.Sőt a bebettát sem kell nagyon tanulni.

mp1526 2011.01.09. 20:29:28

@XGyurmaX: ne nekem magyarázd, h mi az innova hanem a honda magyarországnak, én leszarom...

a lead A1 kategória! mondtam én valaha, h nem???!!cs csak azt mondtam, h eddig 126-ös robikért voltatok oda, most meg elkezdtél lentebb keresgélni, h olcsóbb legyen... ahogy egy 51 ccm-es akármi is, csak azt se érdemes összehasonlítani egy 125-ös árával, meg a lead-et se, mert kisebb a lökettérfogata és így értelem szerűen olcsóbb is!!!

mp1526 2011.01.09. 20:33:56

@LoviGee: az se helyes, h kerékpárral mehetsz, mert ezért jönnek velem szembe a bringások az egyirányú utcában, mert valahol hallották, h bemehetnek... ezért pedzegetik egyre többen a bringára is a kresztudást, vagy valamiféle vizsgát! amúgy egy hülye bringás behajt egy buszmegállóba ahol 20-an várakoznak, mert elveszti az uralmát a bringája felett nem valószínű, h akkora baj lesz, mintha ugyanez egy 100-al közlekedő 125-ös motorral történik!!! a feltételezést meg hagyjuk... B jogsihoz még a bringázás tudás se feltétel és pont az a bajom, h úgy ülhet utána valaki 125-ös motorra, h soha nem is bringázott!!! most őszintén, miért nem lehet az autójviszgán menni egy tiszteletkört egy simsonnal a vizsgabiztos előtt, ha már egyszer aláír nekem egy arra érvényes jogosítványt??!!

mp1526 2011.01.09. 20:37:11

@XGyurmaX: pont ez a baj, h ezt az egész segédmotoros dolgot akkor találták ki, amikor még rigák meg komárok voltak a segédmotorok, ahhoz tényleg nem kellett olyan nagy tudás. most tegyél mellé egy mai modern 50-es robogót, aztán meg egy 125-öset, és rá fogsz jönni, h mekkora a kül. egy akkori smkp. meg egy olyan motor között, amit most akartok B-vel vezetni! óriási!!

XGyurmaX 2011.01.09. 20:39:35

@mp1526: ugye nem gondolod hogy a 15 köbcenti miatt kerül 200ezerrel kevesebbe??
amúgy meg mindegy hogy robogó vagy nem mert ilyen kategória nincs hogy robogó!!!
A1 kategória van 0-125 köbcentiig minden amin rendszám van tehát egy Simson is lehet "nagymotor" amire van is példa.

mp1526 2011.01.09. 20:41:56

@XGyurmaX: nem a 15 ccm miatt, hanem mert a létező legprimitívebb A1-es motor! nekem régi 100-as lead-em volt, tudom miről beszélek. a technikai színvonala egy simsont is alulról súrol... ezért ilyen olcsó

XGyurmaX 2011.01.09. 20:42:25

@mp1526: nekem 20 éve meg van egy 1961 es Zündapp 50 es motorom,az a motor már akkor tudott 60 at menni!!!3 sebességes ventilátoros hűtésű,nicazil-os hengeres.

LoviGee 2011.01.09. 20:43:37

@mp1526: Mert autóval nem tiszteletkört teszel? Egy begyakorolt útvonalon.
Majd késöbb forgalomban tanulsz meg vezetni. Tapasztaltam. Autóval is motorral is.
Persze motorral könnyebb esni ebben igazad van, meg lehet kaszálni is..
De autót ha eldobod.. Tutti a siker.
te is elismered h a jogositvány megszerzése semmit se mutat a tudásból.
Persze elméletbe elmondták ha csúszol ellenkormányzás... haha

XGyurmaX 2011.01.09. 20:43:59

@mp1526: igen de megbizható volt.nekem is volt még a 90 köbcentis sosem romlott el jó volt anno.

mp1526 2011.01.09. 20:44:50

@XGyurmaX: akkor az hivatalosan sose volt smkp., mert az a KRESZ szerint önerejélből sík úton max. 45 km/órás sebességre képes...

XGyurmaX 2011.01.09. 20:45:34

@mp1526: sőt a Simsonok 40 éve is mindenfée erőlködés nélkül tudták a 60 at ,de a Jawa mustang is.

XGyurmaX 2011.01.09. 20:46:49

@mp1526: pesze ahogy a ma kapható 50 köbcentisek sem smkp-k,mert 45 nél bármi többet tud.

mp1526 2011.01.09. 20:46:56

@LoviGee: elismerem, de akkor is az egyik járműtípussal legalább megyek egy pár métert, a másikkal meg egy centit se! ezért van A1, h a motorral is menj pár métert, aztán akkor már nem teljesen idegenként, nyugodtan, lepapirozva mehetsz a forgalomba!! ki van ez találva, na, nem kell nekünk szerencsére újra feltalálni a spanyol viaszt...

mp1526 2011.01.09. 20:49:08

@XGyurmaX: hát kezded már érteni a gondot, nemhiába, okos gyerek vagy Te!!! már minden gond nélkül megy 60-at, ami a KRESZ szerinti smkp. sebességhatás majd' 1,5-szerese. de ez nem elég, kell nektek valami, ami 2,5x akkora hengerűrtartalmú és bő 2x annyit tud, mint a mostani smkp. kategória!!! na ez a baj...

XGyurmaX 2011.01.09. 20:49:21

szóval aki A1 et akar annak ne kelljen újból járni tanfolyamra hanem csak különbözeti tanfolyamot csináljon A1 re.És ez max 30 ezer ft kerüljön!!!!
aki meg nem akar motorozni ne tegye.

XGyurmaX 2011.01.09. 20:52:57

@mp1526: nekem nem kell ha visszaolvasol nekem mindenre megvan,én még akkor tetem le amikor egyből mehettem akár 1100 aas motorral,és mentem is majd beszartam utána:-))a haver simán kölcsönadta.akkor a motoros tanfolyamon Simsonnal mentünk!!!
és aki letette rögtön mehetett akár 1000 köbcentissel.Ez 1990ben volt akkor már nem csak MZ-k és Jáwák voltak itt a Budai oldalon.

mp1526 2011.01.09. 20:54:22

@XGyurmaX: most se kell újra tanfolyamra járnod, befizeted és elmész levizsgázni, ha tudod a KRESZ-t. rutin-forgalom ugyan ez, mész két kört az oktatód előtt, ha látja, h tudsz motorozni akkor aláiratja veled, h levezettél előírás szerint vagy 20 órát és szépen levizsgázol... mondom én, h faszán ki van ez már találva!! ja, h ne 78e legyen csak 30e!! hát aki már motorozni akar és ezek a szűk 50e Ft-on cigánykodik évekig aláírásgyűjtéssel...

mp1526 2011.01.09. 20:56:36

@XGyurmaX: de vazzeg, akkor miért 2 olyan ember vitatkozik itt ezen a hülyeségen, akiknek mindene megvan és bármivel mehet??? :DDD

Flymaster 2011.01.09. 20:59:43

125 ccm, max 11KW (15 LE)!!! Ez ellen ágál annyira sok kőagyú.
Egy átlag tinédzser, felnőtt hiba nélkül elközlekedik ilyennel akár jogsi nélkül, kismotornak álcázva. Ugye sokan magukra ismernek?
Miért baj az, ha esetleg nem kell bújkálni a jövőben rendőrök elől, hanem hivatalosan részt vehet forgalomban?
Nem kezdők vagy túl nagy önbizalommal rendelkezők által kezelhetetlen, akár 100 LE fölötti gépekről van szó.
Olyannal gyakorlat nélkül tényleg csak donor mindenki de egy "majdnem" kismotor bizony sokak életét megkönnyitené, ha hagynák vele közlekedni.
A noreflex nyudijasok lazán járhatnak elektromos bicajjal, suhanó halálként, KRESZt nem ismerve, bukó nélkül, szabadon? Akkor egy autóval, kismotorral tapasztalatot gyűjtött felnőtt miért ne járhatna 125 ccm robogóval munkába, kirándulni?
A KRESZ mindenkinek ugyanazokat a szabályokat írja elő, tehát ezzel takaródzni álszent dolog.

XGyurmaX 2011.01.09. 21:02:00

@mp1526: azért az 50 ezer ft különbség elég sook itt Magyarországon.
És a 78 ezer ugyanannyi ha van B-d ha nincs.Ez a baj.

mp1526 2011.01.09. 21:04:45

@XGyurmaX: ahogy a 95e-s regadó is sok...

XGyurmaX 2011.01.09. 21:05:30

@Flymaster: amúgy 21 éves korban bárki leteheti egyből az A-t úgy hogy elötte még nem is biciklizett majd vehet egy Hayabushát

mp1526 2011.01.09. 21:12:41

@XGyurmaX: ja, de legalább a vizsgán megy egy kört, nem úgy, mint a B-n...

XGyurmaX 2011.01.09. 21:16:12

@mp1526: ja megy egy 500 as GS el:-))
ami kb 35 lóerős:-))épp az A korl. fölött:-))

mp1526 2011.01.09. 21:18:21

@XGyurmaX: de legalább megy egy qrva motorral, nem mint a B-n!!! nem igaz, h nem érzed a szerez egy motorra valamennyi rutint és megy vele, meg vizsgázik és a nem is lát egy babettát se még messziről se között a különbséget???

XGyurmaX 2011.01.09. 21:25:38

@mp1526: valamennyi rutint már egy simsonna is szerezhetett eddig is.
Azért a Gs és a Hayabusha közt nagyobb különbség van mit egy Simson és egy Innova közt.Nem??:-))

mp1526 2011.01.09. 21:31:03

@XGyurmaX: de, de a hayabusha autóban bugatti veyronnak felel meg, hagyjuk már az extrém példákat... azt már 17,5 évesen vezetheti bárki friss jogsival!!! 1001 Le!! :DDD Amúgy meg szerezHETett, de hivatalosan nem szerzett, mert B-n nem oktatják...

XGyurmaX 2011.01.09. 21:32:58

@mp1526: nem oktatják ,de gondolják hogyolyan ül fel aki azért tud menni vele vagy megtanulja valahol kültelten.
mindegy...

mp1526 2011.01.09. 21:38:50

@XGyurmaX: külterületen a forgalmat jól meg lehet tanulni... ott max elesik egy vakondtúrásban én meg kiröhögöm, ha éppen látom... azért a forgalomban komolyabb dolgok történhetnek!

MCG 2011.01.09. 23:41:43

Intézzétek már el,hogy a B jogsival lehessen vezetni 3,5 t fölötti teherautót,buszt,kamiont,targoncát is,egyenlőre ennyi.Jó lesz az,eljárkálunk velük!Köszi!

mp1526 2011.01.10. 08:24:50

@MCG: nagymotort miért hagyod ki?? targoncával akarsz meghalni az M7-esen??!! :DD

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 10:44:09

Az ellenzok ervei:

1. az utakat elarasztjak a kepzetlenek, es megyilkoljak egymast/magukat halomszam

2. szinte senki nem is elne a lehetoseggel, mert tul draga

--

3. kepzettseg nelkul motorra ulni eletveszelyes, ezert menjel el levizsgazni/oktatasra/A1

4. az A1 jogsihoz el sem kell menni oktatasra, par ora vezetes es mindenki megszerzi konnyeden

---

5. nagyon draga az A1 motor fenntartasa, atiratasa, regado - tehat aki ilyet szeretne, annak ugysem tellik ra

6. nem osszeg a vizsga/tanfolyan A1, miert nem teszi le mindenki?

----------------------------

Ize, nem tunik fel, hogy ezek az ervek szepen kioltjak egymast parban?

Na_mi_van?Semmi? 2011.01.10. 12:42:29

Inkább azt intézzétek már el, hogy ne nevetséges 9 Ft-ot fizessenek kilométerenként munkába járás költségtérítése címén! Fásszom!

lolkapitany 2011.01.10. 14:21:33

@mp1526: Aza baj hogy mindenki úgy gondolja hogy ez kötelező. Pedig egyáltalán nem. Főleg azoknak szól akik eddig is smkp-val jártak, csak szeretnének mostmár résztvenni a forgalomban, és nem állandó veszélyforrásként közlekedni.

mp1526 2011.01.10. 14:41:22

@lolkapitany: pont azzal lesznek állandó veszélyforrások, h képzetlenül vesznek részt a forgalomban egy járművel, amire nincs jogosítványuk! Ennyi erővel helikopterrel vagy kamionnal is kitalálhatnák, h milyen fasza lenne közlekedni, persze B jogsival... Az eredeti smkp. kategória, amit vezethetnek a B-sek egy ténylegesen segédmotoros-kerékpár volt, babettával és társaival, max. 45 km/ó végsebességgel! A mostani smkp.-k már nagyon nem ilyenek, az is bőven elég, h vezethetnek egy másfélszer gyorsabb járművet, mint amire a jogosítványuk (figyelem, nem képzettségük, mert az ugye B képzés alatt NULLA!!) feljogosítaná őket...

mp1526 2011.01.10. 14:53:06

@fegyvervideoponthu: te tényleg ennyire... na hagyjuk, még 1x utoljára (lehet, h nekem el kéne mennem kisegítő iskolába tanárnak, mert megvan hozzá a mérhetetlen birka türelmem és az adottságom, h mindent annyiszor mondok el, mint egy rossz magnó??? :DD)

1. ha qrva sokan jönnek ki így az útra, az ön-és közveszélyes, mert képzetlenek. ha kevesen, akkor ez nem egy nagy tömeg igényét elégíteni ki, kár is foglalkozni pár ember hülyeségével...

2.ha tudsz motorozni (mert őstehetség vagy és így születtél, vagy garázsfeljárón, külterületen, motorszimulátoron, bárhol megtanultál) és ismered hozzá a megfelelő KRESZ-t(amit B alatt nem oktatnak le, tehát önszorgalomból extra önképzésként, tehát mint a motorozási tudást), akkor nagyon kevés energiabefektetéssel és a motorozás egyéb költségeihez mérten egyáltalán nem drágán szerezhetsz róla jogosítványt és mehetsz forgalomban! ha nem ismered a KRESZ-t vagy nem tudsz motorozni, akkor meg semmi keresnivalód nincs ott... a tudást vagy nem tudást pedig ne Te, saját magad méred le egy ilyen képzés keretein belül, h eltalálod-e a jobbkezes utcát vagy felborulsz-e a motorral, hanem erre szakosodott oktató és vizsgabiztos, aki amellett, h leméri a tudásod, aláírásával igazolja is, h szerinte IS megfelelő a tudásod és mehetsz a forgalomba

3. Ezt már tényleg azt hittem, sikerült felfogni, de tévedtem, ez van... A motorozás nem a csóró jánosok közlekedési eszköze, onnantól kezdve, h egy motoron rendszám van, drasztikusan megnő a költsége egy smkp.-hoz viszonyítva! Tehát a motorozás drága! Aki ezt meg tudja magának engedni, az le tud tenni egy 78e ft-os A1 jogsit is! aki ennyi pénzt egész életében nem látott együtt még interneten sem, az teljesen rossz közlekedési eszközzel akarja magát mobilizálni, maradjon az smkp.-nál, esetleg bringánál, gyaloglásnál...

Naaa, kezd már tisztulni??? :DDD

mp1526 2011.01.10. 15:06:12

új kezdeményezés: smkp. vezetői engedéllyel lehessen mindent vezetni, de legalább minden motort! KRESZ mindnél ugyan az (legalább is a legfontosabb táblák nagyjából azonosak), motornál ráadásul a felépítés is igen hasonló, sokkal logikusabb, mint B jogsival motort vezetni. de ha azt lehet, akkor smkp.-val is mindent lehet, mert pont annyi egyéb jármű vezetési oktatás van smkp. oktatás alatt is, mint bármely más oktatás alatt (tehát pl. ott se oktatnak autóvezetést, ahogy autóvezetésen se oktatnak motorvezetést => miért csak odafelé menne, vissza miért nem??? ha autójogsival lehet motort vezetni, akkor motor jogsival is lehet logikusan autót...) :DDD lehet aláírást gyűjteni!!! :)))

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:22:03

@mp1526: Ize, tulkeppen neked miert is faj ez a kezdemenyezes? Autosiskolat uzemeltetsz vagy 50 ccm-es robogokat importalsz kizarolag?

Az egymast uto erveidet mar unom. A tulzo f.aszsagaidat plane.

mp1526 2011.01.10. 15:35:33

@fegyvervideoponthu: miért nagyobb faszság smkp. jogsival autót+motort vezetni, mondjuk 125 ccm-ig, mint autójogsival smkp.-t és motort 125 ccm-ig??? amikor egyik oktatáson se oktatnak a másik kategóriáról kis túlzással semmit??? de legalább is menni a másik járműkategóriával egy centit se kell...

amúgy érdekeltségem nulla, egyszerű mezei közlekedő ember vagyok, aki félti a saját és családjának tyúkszaros életét, mert látja, h hogy közlekednek ebben az országban még ilyen "szigorú" szabályozás mellett is az emberek az utakon! Ezt össze tudja hasonlítani több nyugati ország közlekedésével és siralmasnak találja, ismeri az egyes járműfajták képzését és költségét, valamint tudja, h ha ennek az ökör népnek valami kis pluszt megengednek (ilyen formában, nem adócsökkentésről beszélek most), annak jó vége nem lesz!! (lsd. azt a kis engedményt, h vezethetsz B-vel smkp.-t! már nem elég, motort akar az ökre vezetni...)

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:36:40

Koltsegek:

motorteszt.com/site/index.php/auto-motor-atirasi-koltseg-kalkulator/gepjarmu-atirasi-koltseg-kalkulator-2010.html

125 ccm 30k huf az atirasi kltsg mindenestul.

Kgfb evesre 10 ezer forint atlagar jon ki egy nehany eves hasznalt jarmu, Bp-is 30 feletti tulaj eseten.

Tenyleg nem olcsojanosoknak valo. Muhahahaha

mp1526 2011.01.10. 15:37:53

@fegyvervideoponthu: egymást ütő érveket meg várom, visszaolvasva se találtam egy betű logikátlanságot sem az irományomban!

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:37:55

@mp1526: "h ha ennek az ökör népnek valami kis pluszt megengednek (ilyen formában, nem adócsökkentésről beszélek most), annak jó vége nem lesz!! "

Sztem ez a kijelentes surolja a BTK-ba utkozes hatarait.

Magyarellenes rasszizmus.

mp1526 2011.01.10. 15:40:01

@fegyvervideoponthu: sztem akkor jelents is fel gyorsan! tudod mi az a rasszizmus? először nézd azért meg, nehogy kiröhögjenek... :DDD

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:40:07

@mp1526: "h ha ennek az ökör népnek valami kis pluszt megengednek (ilyen formában, nem adócsökkentésről beszélek most), annak jó vége nem lesz!! "

Sztem ez a kijelentes surolja a BTK-ba utkozes hatarait.

Magyarellenes rasszizmus.

mp1526 2011.01.10. 15:42:22

@fegyvervideoponthu: egy kis wikipédia segítség: "A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külsejében megfigyelhető eltéréseket kiemeli..." Az, h ez a nép (de legalább is nem elhanyagolható hányada) ökör, az erősen belső tulajdonság!! :DDD

mp1526 2011.01.10. 15:43:43

sajnos, mert ha külső lenne, legalább látnám messziről, h pontosan melyik is az ökör... :)))

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:44:35

@mp1526: "h ha ennek az ökör népnek valami kis pluszt megengednek (ilyen formában, nem adócsökkentésről beszélek most), annak jó vége nem lesz!! "

Sztem ez a kijelentes surolja a BTK-ba utkozes hatarait.

Magyarellenes rasszizmus.

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:50:26

@mp1526: "h ha ennek az ökör népnek valami kis pluszt megengednek (ilyen formában, nem adócsökkentésről beszélek most), annak jó vége nem lesz!! "

Sztem ez a kijelentes surolja a BTK-ba utkozes hatarait.

Magyarellenes rasszizmus.

mp1526 2011.01.10. 15:54:53

ktsg-ek: na ezért néz ki így egy magyar motoros (összehasonlítva egy némettel mondjuk), meg ezért hullik, mint a légy, ha valami balesetet szenved!!! mert az összes motorozási ktsg-e az átiratás! gratulálok... 30e-re mondod az átírást, én vennék hozzá egy nem túl profi, de nem is tecso-gazdaságos sisakot, 50e-ért (amúgy én egy 75e-s Nolannal robogóztam is, mert a saját fejem nekem ennyit megér), aztán egy dzsekit 30-40e-ért, meg egy kesztyűt 7-8e-ért. Ez az alapfelszerelés, aztán ha valaki napi 100+km-re akarja városok között használni, mint itt sokan írták, nyugodtan dobjon hozzá még 25e-ért egy csizmát! sisakon kívül mindenből kb. a legolcsóbb legalját írtam!!! moci: 250-300e, egy lánc, amivel lekötöd, h az első munkanapod után is meglegyen 30e, mszv. 2 évente asszem 8e körül van most, meg egy kis teljesítmény-adó, ez évjáratfüggő, sztem átlagosan 2-4e. Na ezt add össze és gondolkodj el rajta, h aki ezt gond nélkül mellényzsebből kivágja, annak gond e élete árán összekuportgatni 78e Ft-ot. sztem, mivel gyorsan tanulsz és tehetséges vagy, a válaszra már külső segítség nélkül is rá fogsz jönni!! :DDD

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 15:58:56

Ize, es ha a sisak, kesztyu, csizma, lanc megvan esetleg az 50-eshez?

Ugye.

Fingot reszeled erosen. Nem ertem tovabbra sem, miert faj.

mp1526 2011.01.10. 16:02:55

@fegyvervideoponthu: mert megdöglik!!! és ha nincs szerencsém, engem is magával visz 3 másik emberrel, aki épp egy buszmegállóban várja a buszt (mert van annyi esze, h ha nincs jogsija, akkor buszozzon!!!)

értem én, h szeretnél egyszer egy komárra felszerelkezni és aztán az ott összegyűjtött cuccokat a GSX-R-re is használni, de nem is biztos, h megfelelő, meg van azért kihordása is egy ruhának, csak nem viszed 30 évig...

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 16:08:20

@mp1526: ha megdoglik az maganugye. De mitol doglene meg?

Az olasz vagy az osztrak B-s urvezeto sem doglik meg a 125 ccm-es motorjan.

Es ott sem 125-osokkel telerombolt buszmegallok vannak minden sarkon.

Aki patakvert vizional egy EU-ban elfogadott rendelkezes kapcsan, az altalaban idiota.

mp1526 2011.01.10. 16:17:58

@fegyvervideoponthu: nem kell patak vér, elég egy pár csepp is, h pár ember meghaljon. És az, ha megdöglik (mint már vagy 3x leírtam korábban!! Te nem figyelsz, hiába tanítalak!! vagy így felejtesz?? ajjaj) tényleg abszolút magánügye! az, ha 110-zel belehajt egy buszmegállóba, amit persze ő túlél (mert ne adj esten szerencséje volt, vagy volt pénze felszerelésre, csak tudást nem tudott venni...), de 3 embert elkaszál a motor, köztük mondjuk a feleségedet, ahogy vinné a gyerekedet az iskolába... Na ez már nem lesz magánügye, ez a Te és az ő ügye lesz, ha meg az enyémet kaszálná el, akkor meg az én és az ő ügye!!! sajnos a közlekedés veszélyes üzem, bármennyire is próbáljátok azt a 100-110-zel menő kis robogócskát elbagatelizálni! Nézd meg, hányan halnak meg az EU útjain évente! Csak No.-ban egy közepes város lakossága...

Amúgy az előző példád közben szépen lassan lepergett a lelki szemeim előtt: átlagos vidéki simsont hajtó suhanc megveszi a szinyót 100e-ért, meg hozzá a fent felsorolt megfelelő kiegészítőket 120e-ért, van is neki még dugiban 250-300e HUF-ja egy fasza kis 125-ösre, de akárhogy spórol szegény, csak nem akar összejönni a 78e a jogsira, agy kénytelen élete végéig élete kockáztatásával szonyóval járni!!! megható és életszerű sztori, szerintem ezeket a tömegeket (legalább 50e ilyen ember van Mo-on) fel kell szabadítanunk a röghöz kötésükből és lassú közlekedésükből, gyűjtsünk jó sok aláírást!!!

Na_mi_van?Semmi? 2011.01.10. 16:20:25

DON'T FEED THE TROLL! Uramirgalmazz!

fegyvervideoponthu 2011.01.10. 16:32:18

@mp1526: tkp. majd eldol, ha osszegyon 50k alairas, akkor te vagy a hulye, ha nem, akkor meg en vagyok a hulye.

Utobbi esetben leteszem az Ak-t es veszek egy ilyet (Tudom, A1 is eleg lenne, de ha mar lud):
www.hasznaltauto.hu/motor/suzuki/suzuki_burgman-3932843

Ha meg te vagy a hulye, es a kormanyzat elfogadja, akkor is, csak sokkal jobban fogom magam erezni rajta.

mp1526 2011.01.10. 16:42:51

@fegyvervideoponthu: ha a törvények és szabályok mindig arról szólnának, h te vagy hülye, vagy én... édes istenem, de szép világ lenne... sajnos én hiába nem vagyok hülye, vannak szar szabályok is, amit ilyen hülyék támogatnak...

ha van igényed és pénzed, nyugodtan vedd meg most is a mocit és tedd le a jogsit, biztos jól fogod magad érezni, mert jó dolog! csak megfelelő képzettséggel és alázattal kell viseltetni a gép iránt, ahogy azt már előttem valaki nagyon jól megfogalmazta!

kelecz.m 2011.01.10. 23:11:23

Sziasztok
smkp-ral csak 40km/h a meg engedett max sebbesség, és nem közlekedhetsz vele akárhol.
Ha B- kategoriával Akarsz 125-öst vezetni legyen kötelezö a rutin vizsga rá. Minimális vizsga díjjal.

Tibyke 2011.01.11. 10:02:52

Hajrá Winkler!
Ha összefogunk akkor meglesz!

mufflinca 2011.02.04. 17:48:48

Leírták már oly sokan: Nem jó ötlet emberek kezébe 125-ös gépet adni, akik még talán kerékpározni sem tanultak meg! Ha nincs vizsgadíjra pénze, akkor miből vesz ilyen motort? Ja, hogy a motor már megvan, csak mutyiba bőgetjük? Ezt kellene drasztikusan megszüntetni és a meglévő bármilyen jogosítványt is bevonni egy életre! Amúgy "B"-s jogsi is minek nem? Sokkal egyszerűbb autót vezetni, mint motort! Négy kerék és biztonságos kaszni. Biciklivel pl. többször törtem magam össze, mint autóval, tehát aki tud kerékpárral már ügyesen menni, az mehessen autóval is! Szavazzunk!
süti beállítások módosítása