Nem mindig a rendőr hülye

  2010. december 19. - ommm Címkék: rendőr hülye vagy nem

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

cop3

 

A gond csak az, hogy ha – teszem azt – nem állnának ott és nem igazoltatnának, amit mi természetesen nettó basztatásként fogunk fel, nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból, akik aztán vígan kacsáznának fel-alá a városban, gondtalanul.

Mai cikkünk blogposztja.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr682526330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

creeper 2010.12.19. 19:05:21

"Ennek ellenére ne az legyen a cél, hogy rendőr álljon minden sarkon. Csak ott, ahol kell és akkor, amikor kell." pont ez a bajom velük, hogy erre nem képesek.

F. Fred Palakon 2010.12.19. 19:06:11

Azért van valami ellentmondás a Stohl Buci példájában, nem?

bajan 2010.12.19. 19:06:22

teljesen egyetertenek ha sokszor nem az aluliskolazott, velt hatalomtol megreszegult 22 eves kozeg probalna csobehuzni...

OkoskaTo:rp 2010.12.19. 19:09:07

Azt írod, hogy a rendőr ott és azt csinál, amire utasítják. Node a főnöke is rendőr ám! Tehát ha egy kinnfelejtett táblához küldik ki mérni a baleseti gócpontok helyett, akkor igenis hülye rendőrök. Ráadásul ha tudják, hogy indokolatlan ott a tábla, semmiből nem állna nekik beszólni a közútkezelőhöz. Merthogy az indokolatlan korlátozás jelentős közlekedési veszélyforrás - az ellen nekik meg ugye hivatalból tenniük kellene.

A bekokózott Stohl Bucikat sem a rendőrök szedték ki a forgalomból, hanem a tűzoltók az árokból. Némi különbség.

Hózentróger 2010.12.19. 19:10:46

Omm:

A rendőrök nagy többsége buzi kretén. Ezen még az sem változtat, hogy miket irkálsz. A családunk csak ebben a hónapban 60 rugóval támogatta őket. Mind a kettő gyorshajtás, városból kivezető, házak nélküli, kivilágított út. Város vége táblánál elbújás. Az egyiknél 64km/h, a másiknál 74km/h volt a mért sebesség.

Menjenek a picsába, pont.

OkoskaTo:rp 2010.12.19. 19:11:32

Ja igen, és az örök visszatérő téma: Talán a rendőröknek illene jó példával elöl járni, és nem szabálytalankodni. Ha pedig igen, akkor nem elkenni a kollégával szembeni intézkedést. (Tényleg, látott már valaki kerékbilincset rendőrautón?)

Rocko- 2010.12.19. 19:12:12

egyetértenék. csak kicsit utópisztkus képet fest le a cikk, így nem fedi a valóságot. így lenne, gondom se lenne.

...::: Flúgos Kamionos :::... 2010.12.19. 19:12:18

Igen, vannak normális rendőrök. csak az a gond, hogy a számuk az összes rendőr kb. 10 százalékát teszi ki. A többi idióta fax.

Honer (törölt) 2010.12.19. 19:16:34

Ommm!

Ez teljesen igaz amit írtál, de szerintem az emberek nagy többségének az a baja hogy semmi másban nem ilyen hatékonyak mint a bírságolásban...

pickapu 2010.12.19. 19:19:01

Nem zavarnak a rendőrök. Én sem zavarom őket. Ennyi.

Tyrannosaurus 2010.12.19. 19:19:13

Én már tíz-tizenöt éve normális rendőrökkel találkoztam csak. Azt hiszem, ha embernek tekintitek Őket, akkor Ők is úgy viszonyulnak hozzád. Ja, és nem vagyok rendőr.

ToX1d 2010.12.19. 19:21:18

Részben igaza van a posztnak, viszont én úgy gondolom alapjaiban van elrontva ez az egész, kezdve a jogosítvány megszerzésének menetével. Legjobb tudomásom szerint Finnországban olyan rendszer van, amit ad1 nem lehet megkerülni, ad2 egy sokkal komplexebb vizsgát tesz le az éppen jogosítvány megszerzése mellett döntő, ott ugyanis a rutinvizsga nem abból áll, hogy Y fordulót és 90°-os beállást kell tudni végrehajtani, hanem le kell tudni kezelni azt is, hogyha megcsúszik az autó. Ezt Magyarországon az emberek legtöbbje a közutakon tapasztalja meg először, természetesen ez nem az ő hibájuk.
Én úgy gondolom, ha ez itthon is így lenne, akkor nem lenne a 0,5 cm-es hóban 20-30-al tötymörgés, a vezetők magabiztosabbak lennének, és valószínűleg nem lenne ennyi baleset (aki fél az autóban annak ott a busz, csak gyorsítja önmaga és a többi személy közlekedését). Persze ebbe beleszól az is, hogy az embereknek nincs pénzük friss téli gumit venni 2 évente, ami ideális lenne, de külföldön már erre is van megoldás -> a rendőr azt nézi hogy van-e az autódon téli gumi, van-e izzókészlet, háromszög stb., nem azt 20 m-ként, hogy 50 helyett 58-al mész.
(Persze ez csak az én véleményem )

Grifter 2010.12.19. 19:21:28

Ha a rendőrök válogatás nélkül bűntetnének (egyrészt nem néznék, kinek milyen drága autója van meg kinek a kicsodája, ill. azzal se kéne foglalkozniuk, hogy külföldi rendszámú meg állampolgár-e, másrészt nem lehetne a rendőr szeme láttára is tucatnyi szabalytalanságot elkövetni majd tovább haladni gond nélkül), akkor az rövid távon talán generálna némi feszültséget, de hosszú távon egyértelműen rendbe tenné az egész problémát, onnantól hogy parasztok vannak, egészen odáig, hogy manapság nemszokás tisztelni a rendőrt. Csak következetes és intelligens eljárás kellene. [Persze ez alatt értem azt is, hogy képessé kéne rá tenni őket ÉS lehetővé és kéne tenni számukra, mind jogilag, mind kapacitásilag, mind technikailag.]

Leadfoot 2010.12.19. 19:21:44

@OkoskaTo:rp: Ha egy rendőr szabálytalankodik, az rossz dolog. De utálom, mikor valaki amiatt sír, hogy "de hát a rendőr is megcsinálja, akkor engem milyen alapon büntetnek meg érte?".

Ezzel az erővel legyen szabad lopni, mert ott volt az a zsaru, aki valamelyik bankrabláskor elemelt némi szabadon heverő KP-t.

Ha valaki más szabálytalankodik (még ha rendőr is), hogy a túróba' adna bármilyen alapot is arra, hogy más is megtehesse?

wOw 2010.12.19. 19:23:01

Látom, szeretet ünnepe hangulatban van a szerző. Egyébként nekem sincs semmi gondom a rendőrökkel két évente egyszer ha megállítanak.
Ne feledjük, a rendőr is volt ember!

Grifter 2010.12.19. 19:23:07

(A magyar az meg úgyis olyan állatfaj, hogy ha elkapják, amikor bűnt követ el, akkor az a hibás, aki bűnteti, lsd. kaler és stb.

...érdekes, hogy a gusztustalan szokásaikért gyakran nem kedvelünk kisebbségeket, miközben hasonló szokásokat gyakorlunk napi szinten.)

GalloG 2010.12.19. 19:23:12

Ez már nagyon kellett! Végre valaki leírta a lényeget. Örülök, hogy olvashattam és köszönöm!

T-Ati 2010.12.19. 19:23:45

Én egyetértek Ommmal. Fel kéne vállalni, hogy mi vagyunk a hülyék a közlekedésben. Igazoltatás vagy egyéb okkal történő lemeszelés során pedig nekem sem volt még problémám az intézkedő rendőr hangnemével, és úgy gondolom, hogy ez részben rajtam is múlott. Én is úsztam már meg figyelmeztetéssel kisebb bakikat.

Amúgy pedig, amióta van ez az objektív felelősség, azóta a gyorshajtásért meg sem állítanak, csak küldik a csekket. Azt is csak akkor, ha a megengedett sebességet legalább 15 km/h-val átléptem, ami pedig már jelentős sebesség túllépés, akárhol "bújtak el" mérni.

pickapu 2010.12.19. 19:24:27

Utoljára hat éve kaptam büntit, mert zsiványkodtam. Céges mikrobusszal húztam egy kéttonnás pótkocsit úgy, hogy (még) nem volt E-s jogsim. Persze pont megállítottak.
Baráti hangvételű beszélgetést követően szegényebb lettem húszezerrel, gazdagabb három ponttal. Nem voltak bunkók, én sem éreztem lehúzva magam. Jogos volt.

trousersnake 2010.12.19. 19:24:50

"csak" S4-eseik vannak a kolegaknak, de 100%-ban egyetertek hogy rendesnek kell lenni veluk is ok is azok lesznek :) altalaban...

donphobos 2010.12.19. 19:25:38

Ha betartja az ember a szabályokat akkor nem gond a rendőr, hanem a rend őre. Akkor nem félni kell tőle, hanem lehet örülni hogy a jelenlétével is elriaszt pár olyan elemet akiknek nincs ott helye.

Ha többen akarnák követni a szabályokat és nem a kibúvókat lesnék állandóan akkor sok zsigeri acsarkodást meg lehetne spórolni.

Engem kétszer igazoltattak eddig, mind a két alkalommal tökéletesen polgári mederben folyt a diskurzus. Mind a két oldalról természetesen.

Amit én hiányolok az a sűrűbb ellenőrzés és a komolyabb jelenlét. Legyen csak több rendőr az utakon, legyenek ott a veszélyes útszakaszokon, láthatóan. Ez a polgároknak biztonság, a bűnözőknek baj. El lehet dönteni hogy hova akar tartozni az ember.

Zet3 2010.12.19. 19:26:25

Egyre szánalmasabb a Totalcar. Jót tenne náluk egy kis vérfrissítés. Akkor talán ismét lehetne egy igazi autóbuzi oldal.

venszivar 2010.12.19. 19:26:48

Persze,hogy nem! Meg van a MAGUKHOZ való eszük.25 év IGEN KEMÉNY "munka" után 40 évesen már nyugdíjba mehet.Pl.:38 évesen 280 000 FT NYUGDÍJJAL !!!!! Ugye,hogy nem HÜLYÉK a RENDŐRÖK !!!!

Tyrannosaurus 2010.12.19. 19:28:34

"Vonhinten Márk Maximillián 2010.12.19. 19:10:46
A rendőrök nagy többsége buzi kretén. Ezen még az sem változtat, hogy miket irkálsz. A családunk csak ebben a hónapban 60 rugóval támogatta őket. Mind a kettő gyorshajtás, városból kivezető, házak nélküli, kivilágított út."
Szerintem ez így jobban hangzana: 'A családunk nagy többsége buzi kretén,gyorshajtás, városból kivezető, házak nélküli, kivilágított út.'

martinov 2010.12.19. 19:30:53

Abban tényleg van igazság, hogy általában ha normálisan szólsz a rendőrhöz akkor ő is viszont. Legalábbis én eddig ezt tapasztaltam. Azt viszont sérelmezem, hogy engem még sosem szondáztattak amikor meg lettem állítva... Honnan tudja hogy nem ittam? Én már 3balesetet éltem túl amit részeg hulladék okozott, lehet, hogy meg lehetett volna fogni őket korábban...

Hurri Kán 2010.12.19. 19:31:33

Pista, sok mindenben egyetértek veled abban amit leírtál.
Sokan szídják a rendőröket, csak azt felejtik el hogy a rendőr nem jogalkotó hanem jogalkalmazó.
Az is igaz, hogy előfordul indokolatlan büntetés (kint felejtett táblák miatt pl.), ahol jogos ugyan a dolog csak teljesen indokolatlan.
Másrészt -közlekedési morálunkat ismerve- szükség van a rendőri jelenlétre, mert nagyon sokan úgy működnek az utakon (is) hogy nekik jogaik vannak, másoknak kötelességük...
A hétvégi 260... valahány baleset pedig, nos... hülyeség elleni orvosságot sajnos még mindig nem találták fel.

Johnny Fiama 2010.12.19. 19:33:19

Abban egyetértünk, hogyha normálisan szól hozzád a rendőr, akkor illik normálisan visszaszólni. Nekem sem volt rossz tapasztalatom velük úgy k.b. 4-5 év óta. Abban is egyetértünk, hogy nem kell feltétlenül száguldozni, csak mert az bevett szokás az adott útszakaszon. Nekem "csak" annyi a bajom, hogy a bűnügyek felderítésében, a lopott járművek megtalálásában már fele ennyire sem hatékonyak. Nyilván nem, hiszen ehhez nem fűződik a rendőrségnek anyagi érdeke. Ellenben a vég nélküli traffipaxozás már szépen hoz a konyhára. (És akkor jönnek ezzel a farizeus dumával, hogy baleset-megelőzés, na ja... ) Ez itt a baj, úgyhogy nyugodtan hívhatjuk a rendőrséget Állami Pénzbehajtó Intézetnek.

rkb9y5 2010.12.19. 19:34:25

17.5 éves jogosítványommal épp tegnap éjjel kaptam meg az első büntetést. Egy győr-moson-soproni zsákfalu zsákutcájában éjjel 11-kor ködlámpával mentem (a falu előtt köd volt), 150m-re a célomtól állítottak meg, szembe jöttek az egysávos utcán. Nyugodtan elmehetnek a picsába, mindkét faszkalap, és nem az összeg miatt. Gondolom a falubeli komákat nem büntették volna, de én idegen voltam nekik, hát kellett a statisztikába.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2010.12.19. 19:35:12

Sokat járok erre-arra, sokat találkozom rendőrökkel is külföldön. (Megállítanak, igazoltatnak, intézkednek stb.) De vmiért csak itthon kapok gyomorgörcsöt, ha leintenek.

(Arról ne is beszéljünk, hogy milyen az intézkedés szakszerűsége, taktikája stb.)

Tyrannosaurus 2010.12.19. 19:39:32

rkb9y5 2010.12.19. 19:34:25
17.5 éves jogosítványommal épp tegnap éjjel kaptam meg az első büntetést. Egy győr-moson-soproni zsákfalu zsákutcájában éjjel 11-kor ködlámpával mentem (a falu előtt köd volt), 150m-re a célomtól állítottak meg, szembe jöttek az egysávos utcán.
Szóval, Te (is) szoktál ködlámpát használni(ami nem sokat ér) ott is, ahol végképp nem kell. 33 éves jogsival mondom ezt.

Tyrannosaurus 2010.12.19. 19:41:31

B. Capelluti 2010.12.19. 19:35:12
Sokat járok erre-arra, sokat találkozom rendőrökkel is külföldön. (Megállítanak, igazoltatnak, intézkednek stb.) De vmiért csak itthon kapok gyomorgörcsöt, ha leintenek.

(Arról ne is beszéljünk, hogy milyen az intézkedés szakszerűsége, taktikája stb.)

Érdekes, én is. Talán azért, mert nincs nyelvi probléma.

KatonaJózsef 2010.12.19. 19:42:16

Hát én nem tudom hogy nem találkozott rossz korrupt rendőrrel a cikk írója. Jópár éve vezetek Budapesten és környékén, Nagyjából 10-15 alkalommal el is kaptak gyorshajtásért, ebből egyetlen alkalommal nem sikerült megkenni a zsarut, az esetek többségében pedig gyakorlatilag ők kezdeményezik a "helyszíni bírságot" ami már jópár éve nem létezik.

Arról hogy oda megy ahova küldik, csak annyit hogy kb minden 20. rendőr mér jól belátható helyen, mellényben, rendőrautóból. Az esetek 90%-ban személyautókból, eldugott helyekről mérnek és olyat is láttam amelyik civil ruhában volt.

SickBoy 2010.12.19. 19:47:56

Bucit most muszáj említeni, bulvár-aktuál, Csikósnak is sikerült egy félmondatban, pedig de jó volt az az írás is. Ugyanmár, ez tökmindegy. Ha a Dallas menne még, akkor Bobby-ról kéne szórni az ilyen félmondatokat, ha a Szomszédok, akkor Feriről meg Taki bácsiról. @-)

Kiváló cikk.

doxa58 2010.12.19. 19:51:56

Annak idején ha: " Na jónapot kivánok"-kal kezdte, tudtam, hogy pénzért köszönt.
Fizettem is rendesen. Amikor még a radarpisztolyos fejőgépet használták, (épp engem büntettek), amikor a kapzsi és türelmetlen fakabát az út melletti vasúti sinen elrobogó vonaton kalibrálta a fegyverét, mondtam: na jó akkor én most nem fizetek, mert tényleg nem mentem gyorsan, és az előbb is ment vonat, pont annyival amennyivel szerintük én mentem. Azt mondta: vagy kifizetem a büntit, vagy még jól össze is vernek, mert rájuk támadtam.
Na ezért fosok, ha rendőrt látok. Sose lehet tudni, mit rejt a rendőrsapka.

Magyar[HUN] 2010.12.19. 19:52:38

Egyetértek a cikkel,de több olyan rendőr kéne,aki normálisan viselkedik. Az emlékeimben visszautazva talán hat éve állították meg fateromat a rendőrök,akkor teljesen korrektül viselkedtek. Azóta egyszer se igazoltatták őt és engem se,mert nem volt rá okuk.

ommm 2010.12.19. 19:52:39

@trousersnake: RS4. Öt nem matricázott, öt matricás, két kísérő.

d.z. · http://masikmagyarorszag.blog.hu 2010.12.19. 19:52:48

Körülbelül az időm háromnegyedét volán mögött este 8 és hajnali négy között töltöm. Két év alatt háromszor sikerült, ennek ellenére is kiinteni.
Engem kurvára idegesít, hogy nem igazoltatnak többször, mert tudom, hogy a stohlbucik is szabadon rohangálhatnak.
Pont az a baj, hogy a magyar rendőr semmiért sem büntet, se rossz helyért állásért, se index nem használatáért, se ködlámpázásért, semmiért, csak azért a kurva gyorshajtásért.
Abból nem tanulja meg a nép, hogy itt most rend van tartva, ha a közeg bebújik a bokorba aztán két hónap múlva meg jön a csekk.
A rendtartással egyetértek, de akkor lássam, hogy azt csinálják.

sapó 2010.12.19. 19:53:24

venszivar 2010.12.19. 19:26:48
Persze,hogy nem! Meg van a MAGUKHOZ való eszük.25 év IGEN KEMÉNY "munka" után 40 évesen már nyugdíjba mehet.Pl.:38 évesen 280 000 FT NYUGDÍJJAL !!!!! Ugye,hogy nem HÜLYÉK a RENDŐRÖK !!!!

Ezt nagyon szépen kiszámoltad gratulálok. Tehát már 13 évesen is rendőr mert a 25 éves szolgálati időt figyelembe véve kb. ezek a számok jönnek ki. Ez az egyik. A másik a 25-öt már felemelték 30 évre. Úgyhogy ne ízetlenkedjél inkább ha tájékozatlan vagy, és még számolni sem tudsz.

Jamesblond 2010.12.19. 19:53:43

Nem a rendőr a hibás tényleg. Az a rohadék, idióta, anyaszomorító, utolsó nyomoronc fax a hibás, aki 30.000 Ft-ot kér alapbírságként. A rendőrnek sajnos meg van mondva (meg nekünk is) mi mennyi. És nem kell notórius gyorshajtónak, meg hülyének lenni, hogy idegen helyen beleguruljunk egy 30-as táblába 50-nel, vagy 4 sávos úton 70-nel... 0 veszély okozásáért a kint felejtett tábla miatt így mehet el egy, vagy két ember fizetése... Hogy mit eszik a család? A kedves állam ezt lexarja, még csak részletekben sem lehet fizetni. Na ez a genyóság. A rendőrrel meg nekem sincs semmi rossz tapasztalatom... Persze nem a mekiben vagyunk, a rendőrnek nincs feltéve a mosolymaszk a fejére.

kafferbivalybalamber 2010.12.19. 19:56:06

Akit nem vettek föl rendőrnek, az még mindig elmehet atomfizikusnak vagy agysebésznek.
A sok eszével. :)

foolproof 2010.12.19. 19:56:55

A gyorshajtásnál(kihalt kivezető szakaszon 60-al bemérnek, 40% min.bér ugrott)vannak ott a kék(erek)ek csak és kizárólag, és pont. Hogy közben a fél országban gyakorlatilag megszűnt a magántulajdon államilag garantált védelme, az nem számít. Lehet hogy nem lennének ilyen mérhetetlenül frusztráltak a parasztok ebben a tyúkszaros magyarlandben, ha nem csak pénzbehajtásnál találkoznának potens buzgómócsingokkal. Na de hát fejétől büdösödik a hal is...

zsoci 2010.12.19. 19:57:07

Azt azért elmondanám neked, hogy az izzókészlet már nem kötelkező.

A folyamtos sebességmérés csak szimpla pénzbeszedés, nem más. Mert leirom sokadszorra: Nem az abszolút gyorshajtás a vezető baleseti ok, hanem a relatív, ami nem mérhető. Viszont jól lehet " csúsztatni " ( értsd: nettó hazudni ) , hogy a gyorshajtás a bűnös.
És akkor még beszélhetünk a igazoltatásról, aminek semmi helye egy demokratikus államban, csak basztatás semmi más.

Teshow 2010.12.19. 19:57:28

Kocsipapírjaim rendben, alkoholt nem iszom, igyekszem normálisan parkolni (nem a rendőrök kedvéért, hanem mert én is gyűlölöm a köcsög módon parkolókat), a biztonsági öv pedig mentette már meg az életemet, így az nálam alap. A gyorshajtás volt az egyetlen rizikófaktorom, erről a 300+ forintos benzinár szoktat le folyamatosan.

Így aztán ha meg is állítanak, normálisan elbeszélgetünk, és megyek tova. Még a szüleim megtanítottak rá, hogy aki a munkáját végzi, azzal nem vitatkozunk, így ha bele is szaladtam valamibe, soha nem jöttem hülye dumákkal - azokat a rendőrök úgyis mind ismerik.
Volt, pl trafi, még a helyszíni bírságos időben. Úgy tekertem le az ablakot, hogy "mennyivel tartozom főtörzs úr?" Elröhögte magát, és azt mondta, ezért a dumáért menjek el, de lassan!!!
Volt, hogy eltévedtem, és csak tilosban tudtam kifordulni egy utcasaroknál. Persze a yard elé. Szokásos duma: "Tudom-e hogy..?" Mondom persze, de ha itt most nem, akkor sose találok oda. Megnézte a címemet, látta hogy 200 km-re lakom, erre: ja az más, és elmagyarázta merre menjek. Mind normális hangon.

Van persze, akit én úgy hívok, a seriff.
Sajnos - főleg a fiatal rendőrök - sokan képzelik magukat annak.
Nemrég volt egy ilyenem is, egy ablakfólia miatt. Nem halottaskocsi árnyalat és a kocsi is békés családi egyterű. Mint később megtudtam, ez volt a feladatuk - ha ezt mondja, ott felteszem a kezem. De elkezdett oktatni. Na mondom, itt állj, írja a feljelentést, és a többit megbeszélem az előadóval. Még ő volt megsértve.....
Pedig láthatta volna egyik Ötvös Csöpi filmben: "vagy megbüntet vagy kioktat, a kettő együtt nem megy!"

A nagy baj az, hogy a rendőrséget adószedőnek használják, így csak azt nem csinálják, ami a jelszavuk (USA import) azaz se nem szolgálnak se nem védenek. És ez így senkinek nem jó, se nekik, se nekünk. Ezen a politikusoknak igen nagyon el kellene gondolkodni.

De hosszú lett, bocs! :(((

giogio 2010.12.19. 19:58:16

Meg ne sajnáljam a köcsög sünöket, ellébecolnak pár évet, begyüjtenek néhány millió jattot, aztán 40 évesen 200ezerért nyugdijba mennek. A cikkirónak biztos elengedte a BM 1-2 büntijét cserébe ezért a benyalós cikkért.

ommm 2010.12.19. 19:58:56

@Jamesblond: Amíg a rendőrségi apparátus sokszor csak az államkassza hiányát hivatott pótolni, addig sajnos röpködni fognak a bírságok is. Kvóta van, teljesíteni kell.
A cikk címe pedig, Nem MINDIG a rendőr a hülye... igyekeztem megértetni magam. Köszönöm

denyiro 2010.12.19. 20:01:43

Sokan az állomány életkorát kifogásolták, ami nem véletlen hiszen az idősebb és egyben tapasztalt rendőrök rég elmenekültek. Igen, elmenekültek a cégtől mivel tudják, hogy sem anyagi sem erkölcsi megbecsülés nem várt volna rájuk. Innen ered a megfiatalodás. Lassan ott tartunk, hogy lasszóval próbálják fogdosni az embereket rendőrnek. Ez további minőségbeli híguláshoz vezethet sajnos hosszú távon. Sok a fiatal vezető, olyan is aki még életében nem dolgozott huzamosabb ideig utcai rendőrként és a meglévő főiskolai, elméleti tudásából próbál építkezni a gyakorlati tudás híjján. Ez további kételyek forrása nem alaptalanul. Egy fiatalnak ráadásul bizonyítania is kell, hogy méltó a pozícióra és általában ilyenkor adódik, hogy felülmúlják egymást a nagyobbnál nagyobb ötletek és nemegyszer hülyeségek.
Amíg a politika folyton folyvást beleszól a rendőri vezetés szakmai dolgaiba és bábjátékosokká teszi őket addig nem lesz erős szervezet. Ha a fej már eleve gyenge a test koordinálatlanul fog mozogni, vergődni.

ommm 2010.12.19. 20:02:55

@giogio: Nem kér a cikkíró és nem is kap elnézést, hahó. De nem fortyog, ha hülye volt és beszopta...
És nem biztos, hogy szívesen cserélnék azzal, aki 40 évesen úgy megy nyugdíjba, hogy bármikor telibeverheti egy narkós a kormány mögött, csak mert ott állt.
Ja, igen, volt rendőr a családban.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 20:03:41

@ommm: Amíg ez a cél, és betervezik a büntiket a rendőrség költségvetésébe, addig az a büdös helyzet, hogy a rendőrök szopatni fognak, nem rendfenntartani.

Ha nem jönnek a számok, akkor majd csinálnak.

A nem mindig a rendőr a hülye olyan, mint az emberarcú kommunizmus.

paruchan 2010.12.19. 20:04:36

Végre egy józan cikk, amivel nagyon egyet tudok érteni. Félnivalója annak van, aki húnyó... A rendőri intézkedésekkel ezidáig -legalábbis velem- mindig rendben volt minden. Nekem rendben van az autóm, világítanak a lámpái, téli gumit is rakok fel, az izzókészlet sem üres, mentődobozom is van. Aki meg gyorsan hajt, műszakilag nem megfelelő autót vezet, az fizessen! Mindenki a saját zsebére autózik. Én 20 éve vezetek, eddig egy gyorshajtásom volt, azt a helyszínen kifizettem, az intézkedés pontos, gyors volt és udvarias. Alapszabály: a rendőrnek nem pofázunk vissza, mert akkor megy fel -nemcsak a vérnyomás, hanem- a tarifa is.
Példa: kollégám panaszkodott, hogy kijöttek a lakótelepre mérni a rendőrök a 30-as táblánál. És???!!!! Legalább megfognak egy-két elmebeteget, akik a kis utcákban, játszóterek mellett száguldoznak a félig széthulló romjaikkal. Persze gondolom, ha az ő utcájukban csinálná ezt valaki, akkor habzó szájjal küzdene a sejttömeg a testi épségét veszélyeztetővel. Ebben az országban az a baj, hogy mindenki mindent akar -lehetőleg ingyen- , aztán amikor bukta van, akkor senki nem akar fizetni, sem a felelősséget vállani. Szomorú...

venszivar 2010.12.19. 20:05:20

@Teshow: Te tudod,hogy ki a zsaruk főnöke.(A keresztapa c. film v. Al Capone élete ?)no ez mindig így volt,így is MARAD !

ommm 2010.12.19. 20:05:21

@kolbászoszsömle: Na de erről ki tehet. Látod, ez nem az utcán dől el...

DanZi 2010.12.19. 20:06:56

még annyi, hogy a következetességi rátát kéne kicsit feljebbtornázni... ha engem megböntetnek, de közben a 10ből a másik 9 mind megússza, akkor kicsit felháborodok azért...

Bambano 2010.12.19. 20:07:32

nekem a fő tapasztalatom eddig az volt, hogyha a rendőrnek volt igaza, akkor biztosúr volt mind, ha nekem, akkor meg biztosparaszt...

Bambano 2010.12.19. 20:08:54

a grammatika náci kérdezteti, hogy két éve nem járt a posztíró Pesten?:)

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 20:08:55

@ommm: Nem véletlen az, hogy nem vagyok bébifókavadász...

Gondolom a rendőr sem véletlen, hogy rendőr, és azért csinálja mert mind intellektuálisan, mint erkölcsileg kielégítőnek találja.

denyiro 2010.12.19. 20:09:26

Igen, a profitorientáltság valóban megfigyelhető jelenség az utóbbi években mind jobban. Avagy tégy le többet az asztalra és mindez számszerűsítve elszámolás tárgyát képezi aztán és jön a bünti ha nem teljesíted a kvótát. A statisztika pedig nem veszi figyelembe a területi sajátosságokat: frekventáltság, fertőzöttség. Csak annyit látni a papíron például egy jobb környék esetében, hogy kevesebb az elfogás, előállítás, ittas vezető és szabélysértő. Igen, egy fertőzötteb körzethez képest igen.

africans 2010.12.19. 20:09:58

@ommm: Hogy miért utáljuk a rendőröket?
Hát pont ezért. Mert ahelyett, hogy a befizetett - nem kevés - adónk fejében bennünket szolgálnának, a saját működésük fenntartására egy hatékony pénzbehajtó szervezetet működtetnek - ellenünk.

SquareWire 2010.12.19. 20:10:02

@paruchan: Nem gyakran vezetek otthon, évente nagyjából kétszer, mégis mindig belefutok egy-egy igazoltatásba. Bár lenne sokkal jobb dolgom is helyette, mindig maximálisan udvarias és segítőkész vagyok, nincs titkolnivalóm, minden papír rendben van, öv bekötve stb. Egy kék, 18 éves francia autóval rendelkezem, 3 igazoltatásból két alkalommal határozottan lekezelőek és bunkók voltak az intézkedő szervek, amit nem tudtam hova tenni, mert nem volt okuk rá. Egy alkalommal pedig kifogástalan udvariassággal fogadtak. Előbbi kettő Soltvadkert, utóbbi pedig Kecskemét környékén történt. (Az egyik soltvadkerti igazoltatás során egy sötétített Q7 bőven 60 felett rongyolt el mellettünk úgy, hogy a szemük sem rebbent a rendőröknek-ezt akkor hogy?)

Abba szerintem kár belemenni, hogy az igazoltatás intézménye mennyire avult el (mert az), sajnos nemigen akad más módszer az ellenőrzésre (amíg nem lesz kiépítve a rendszámellenőrző rendszer, mint pl. Angliában). Szerintem ezt, és az éjszaka a kihalt úton 40-es tábla mögött trafival sunnyogó rendőrt leszámítva nemigen lenne ok a rendőr szidására és hibáztatására (közlekedési szempontból). Saját környezetemben is sok példa igazolja ezt, mert mindig mindenki a rendőrt küldi el az anyjába, de a saját hibáját az istennek soha el nem ismerné. Az is igaz viszont, hogy elég sok istenkomplexusos (jellemzően fiatal), tudálékos és fennhéjazó rendőr teljesít szolgálatot, az arány tehát valahol 50-50%-ban helyezkedhet el (szerintem).

szabidoki 2010.12.19. 20:11:30

Összetett ez a kérdés.
Nyilván aki betartja a szabályokat, és ha mégis megállítják, szépen beszél a rendőrrel, jó eséllyel megússza a dolgot, aki viszont tahóskodik a közeggel, szegényebb lehet pár forinttal. Ez eddig nem is lenne baj, a világ mindenütt így működik. A probléma ott kezdődik, hogy ezek mellett számtalan esetről tud az ember, amikor tényleg csak pénzbehajtásról meg indokolatlan szívózásról van szó, valamint azok a kirívó esetek, amikor bizonyos autókkal gyakorlatilag tankként átgázolnak mindenen és mindenkin, de még véletlenül sem érdekli a dolog a szervet. Ha majd a szokásos ámokfutás után kiszedik a körúton az X5-ösből a kopasz, kigyúrt maffiózókat, és szépen hátrabilincselve lefektetik az aszfaltra hűlni egy kicsit, akkor elhiszem, hogy korrekt rendőrség épül, de sajnos mindenki tudja, hogy erre kicsi az esély...

ommm 2010.12.19. 20:12:04

@africans: Úgy gondolod, hogy ők találták ezt ki? Azok, akik az utcán ácsorognak?

Rocko- 2010.12.19. 20:12:53

"akkor talán nem történne 24 óránként 238 baleset és 183 személyi sérülés."
azért valamit az is elmond a dologról, hogy tegnap olya 1-2 magasságában autóztam Budapesten belül. hallom, hogy mentő, látni nem látom. első vagyok a sorban, elindulok. látom jön mögöttem, én megyek ki a külső sávban. (toyota) mentő mellettem el, közben úgy csúszkálta a segge, azt hittem hogy mindjárt ő lesz a sérült. na most én nem bűnbakot akarok keresni, de vagy a sofőr nem volt a helyzet magaslatán és/vagy nyári gumi volt fent (mentővel dolgozótól már hallottam, hogy gyakori eset az ilyen).
kérdem: ha ilyen példát látunk, hogy a hivatásos sofőrnél ez a helyzet, akkor az átlag sofőr miért tekintse őt etalonnak?
kicsit csalódtam tegnap. :(

Átvitel honvéd 2010.12.19. 20:13:30

A "normális" rendőr -- azt hiszem -- senkit nem bosszantana...

Személyes példa: éjjel egykor megyek haza, Sárbogárdról jövet Cece belterületén van egy kereszteződés. Stoptábla. Sehol egy árva, megveszekedett lélek. Vagy tízzel kicsorgok -- óvatos vagyok --, ötven méterrel odébb közeg megállít, és megbüntet vagy tízezer forintra, mert nem álltam meg a stoptáblánál. És még jópofizik.

Lehet rágni a szart, hogy "szabály, az szabály", meg "biztosan máshol sem álltam volna meg, ahol stoptábla van" -- a tény az tény, vegyük annak, ami: köcsögség. Senkit nem veszélyeztettem. A kereszteződésbe annak ellenére úgy mentem be, mint a csiga, hogy az adott körülmények között ha valaki kétszeresen gyorshajt -- mondjuk, százzal jön --, akkor is észreveszem. Ha a rendőrnek az a dolga, hogy a közlekedés biztonságára vigyázzon, akkor semmilyen oka nem volt basztatni. Ha az a "dolga", vagy a "vonzódási pontja", hogy megbüntet, ha tud, akkor jogosan büntetett meg -- ebben az esetben azonban lesheti a kooperativitásom; ebben az esetben a meccset annak veszem, ami: ő megpróbál megbüntetni, én meg megpróbálom a magam módján kikerülni, megszívatni, átverni, ahogy tudom. A büdös köcsög tahót, hogy dögöljön meg. ...Na, itt van az a közös nevező, amiért "utálják" az "emberek" nálunk a rendőröket. (...És akkor még a lealacsonyító, korrumpálós, lefizetős történetekről nem emlékeztem meg.)

kafferbivalybalamber 2010.12.19. 20:14:56

@ommm: A sintér se maga találja ki, mi a dolga.
Aztán mégse szereti senki, érthetetlen. :)

dead end2 2010.12.19. 20:15:48

"...Szlovákiában például a hétvégén spéci radarokkal figyelték a követési távolság betartását(...)ekkora térköznél szinte biztos, hogy jobbról besorol valami marha a két autó közé (ismerős, ugye?), de az intézkedő rendőr megnyugtatott mindenkit, hogy rájuk is sor kerül, pár száz méterrel távolabb a kollégák kiintik..."

Lehet, hogy a több királyunk volt mint nekik, mégis fényévekre megelőztek minket.
Szomorú dolog ez...

vincent66 2010.12.19. 20:18:06

@ToX1d: 2 évemte új téligumi?? Tán megromlik?
Ez valami új hóbort? Én havonta cseréltetném,főleg az ilyen hülyékkel.

subtotal 2010.12.19. 20:18:54

Jó cikk, szerintem igaz is.
A középutat kell megtalálni: embernek kell tekinteni, de nem szabad megalázkodni sem a rendőrnek.
Ha a rendőr bunkó, csak akkor ér bekeményíteni.
Nekem volt az évek alatt sokféle emlékem, de az utóbbi 10 évben még amikor büntettek akkor is pozitív.
Persze volt pattogós hüje is, aki szolgálaton kívül akart velem keménykedni, de azon kívül, hogy hülyét csinált magából, nem ért vele semmit.
De ez 50-ből 1.
Pista, külön gratuláció ahhoz, hogy értelmes irányba elvitt cikkel sikerült kattintékony postot csinálni.

Magyar[HUN] 2010.12.19. 20:19:23

@dead end: Azért a szlovákoknál sincs kolbászból a kerítés...Nekik is vannak gondjaik,ha jól tudom.

dead end2 2010.12.19. 20:21:38

@Vonhinten Márk Maximillián:

ostoba egy családod van, hát senki nem tudja nálatok, hogy a "Város vége" tábla _után_ lehet csak 50 felett menni (még akkor is, ha már messziről látszik a tábla)? :D

hamika 2010.12.19. 20:22:38

A sok kinai sufni xenonos utcai harcosokat kéne szarrá büntetni.Aki a H-4 és H7 es fonycsorba mindenféle kinai fost belebarkácsolnak.

VÉLEMÉNYVEZÉR1000 2010.12.19. 20:22:40

Pár tévhit az itt olvasott dolgokból.

---Lakott területen belül /50km/h/-nál a trafipax 69 km/h-tól mér, ha nincs helyszíni megállítás.
---tévhit az is, hogy okoskodással, beszólogatással el lehet valamit érni.
---tévhit, hogy Stohlt a tűzoltók szedték ki az árokból, mivel a rendőrök szedték elő, mert a baleset után kihívta a mentőket, majd lelépett a rendőrök kiérk. előtt

Valaki sérelmezte, hogy 22 év körüli "hatalomtól megrészegült " fiatal rendőr állította meg.
Ha 40 éves rendőr mondta volna ugyanolyan hangsúllyal, hangnemben ugyanezt akkor fogadjunk, hogy semmi baj nem lett volna ezzel...
Nem tudom, hogy mit vár az a valaki aki sérelmezi, hogy fiatal rendőr állította meg??
Azt hiszi, hogy a rendőr 40 évesen bajusszal bújik ki az anyjából, vagy mi???
Vagy azt, hogy amíg a rendőr fiatal, addig nem fog szólni az állampolgárhoz igazoltatás alatt, és majd a vén iszapszemű / idősebb rendőr/ rája fog csak az emberekkel beszélni?

Nem beszélve arról, hogy bizonyos szabálysértéseknél nem lehet figyelmeztetni:
-biztonsági öv használ. elmulasztása
-mobiltelefon vezetés közben headset nélk
-gyerekülés hiánya
-bukósisak hiánya
stb....

Milyen érdekes, hogy nekem tucat autóm van:
-műszaki érvényes
-övet én és utasaim kötik
-nem sufnituningos, mert minden gyári
-városba 65km/h-nál nem megyek többel
-nem szabálytalankodok
és láss csodát, évek óta nem igazoltattak, nem kaptam trafiról csekket, nem jelentettek fel, stb pedig havi 2.500 km-t megyek kocsival.
pár év alatt 2 szer igazoltattak.

dead end2 2010.12.19. 20:22:49

@Magyar[HUN]: én nem tudom, nem ismerem őket, de itt csak pozitív dolgokat olvasok róluk...

africans 2010.12.19. 20:24:42

@ommm: Természetesen nem, de résztvesznek a játékban, és nem tesznek semmit ellene. Innentől kezdve ők is felelősek érte. Nünberg óta tudjuk, hogy a "parancsra tettem" nem elég felmentés a személyes felelősség alól.

!!!MegaStorm (törölt) · http://www.pbcomputer.hu/ 2010.12.19. 20:25:44

@Vonhinten Márk Maximillián:

Most te vagy egy generált troll vagy, vagy marhára nem értetted meg hogy miről írt ommm.
Sebaj, ők a bunkók, mert én nem tartom be a szabályokat. Világos, nem?
Ehhh...

hamika 2010.12.19. 20:25:55

@vincent66:
Igaza van 2max 3 évente kéne cserélni.Nyugat eu ban igy megy ,ezért tudjuk megvenni a mély mintázatu téli használtat.
Mert ök már tudják hogy szar és van pénzük ujra,a ledobált használt meg jön ide.De a fillérbaszó Magyarnak,akinek csak lóra van pénz mert zabra már hitelből sem.

Ada 2010.12.19. 20:28:18

Az irodambol egy keresztezodesre latok ki. Napirenden van:

Egyiranyu utcaba tolatas, leterosavbol egyenesen hajtas, jardan parkolas, zerbran varakozas.

Rendori beavatkozast meg egyszer sem lattam.
Pedig jelentos bevetel lehetne az allami koltsegvetesbe. Mar azon is gondolkodtam, hogy szerelek kamerat, ha a befolyt buntetesekbol kapnek 10%-ot...

Mielott lehulyeznetek, nem szoktam megszegni kreszt, vezetek az EUban es az USAban is...

Magyar[HUN] 2010.12.19. 20:29:31

@dead end: Sajnos a médiába csak a jó dolgokat említik,csak tudnám miért.
@kolbászoszsömle: A politikusok miatt olyan a helyzet amilyen. Sajnos.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 20:31:14

@Ada: házmesterek országában egy ilyenért nem hülyéznek le.
A szabály, az szabály.
Ha fizetnek a besúgásért, akkor meg csak munka.

valamik1 2010.12.19. 20:33:26

@OkoskaTo:rp:

Remélem előtte teszik a rendőrautóra a kerékbilincset, mikor neked kellene a segítségük!
Gondolkodni előbb, utána írni ilyent.

Alternatív 2010.12.19. 20:35:20

Azért százas tempónál 70 méteres követési távolságért bírságolni, az eléggé lehúzás-szagú dolog. Nekem pont a fele a kocsi féktávja 100-ról nullára, a másik fele pedig kb. 1 másodpercnyi reakcióidőre elég. Vagyis, ennél a sebességnél, ha az előttem haladó egy, az útból váratlanul kinövő tízemeletes háznak ütközik, akkor is meg tudnék állni mögötte. Ez pedig nagyon nem életszerű feltevés.

Autópályán, illetve a szembejövő forgalomtól és a lassú járművektől védett helyeken elég, ha a követési távolság plusz az előttem haladó fékútja együtt nagyobb, mint az én reflexidőm alatt megtett út plusz az előttem haladó fékútja. Ez azt jelenti, hogy egy, az enyémhez hasonlóan jó fékű autó mögött akár 30-40 méter is biztonságos lehet százas tempónál.

VÉLEMÉNYVEZÉR1000 2010.12.19. 20:36:31

Magyar mentalitás:
Minden szemét mocskos szabálysértő legyen megbüntetve, KIVÉVE ÉN ha szabálytalankodok

Ha én követek el valamit, akkor figyelmeztessenek.

ommm 2010.12.19. 20:36:46

@africans: Sokszor csináltam eddigi életem során olyasmit, amivel nem értettem okvetlenül egyet. A munkámhoz tartozott, jeleztem, de nem kardoskodtam. Érted, ugye?

leaping cat 2010.12.19. 20:39:28

"Vaj van a fejükön"

Nem is emlékszem, mikor láttam utoljára ezt így, helyesen leírva.

kölcsönzős 2010.12.19. 20:39:52

Sziasztok!

Sajnos magyarországon a rendőrök - tisztelet a kivételnek, sajnos ezek vannak kevesebben - egy valamihez értenek a büntetéshez és a radarozáshoz.
A bűnözők elfogásában nem jeleskednek. Tény nagyon meg van kötve a kezük.
De addig amíg a sok sz*rházinak több joga van mint a normál állampolgárnak, ne várjuk, hogy javul a közbiztonság.
Fényes nappal agyonverhetnek emebereket, ellophatják az autókat, stb.
Az utóbbi 3 -4 évben tettek róla, hogy már én is azok táborrát gyarapítsam akik elmennének ebből az országból. Pedig én voltam aki abszolút maradni akartam.
És amint meg is tehetem elmegyek ebből az országból mert itt csak a tolvajok, a bűnözök élnek meg, más meg jobb esetben vegetál.
Több vállalkozásom van, de az adóra elmegy minden, és a lopott autók részleteire.
Üdv.
mindenkinek

randomuser1 2010.12.19. 20:40:28

meg kéne tanulni vezetni, és pl. valami vizsgaféléhez kötni a jogsi megszerzését,akkor nem lenne napi 238 baleset, bár a rendőrök nemtom hogy jönnek képbe ebben a témában.

VÉLEMÉNYVEZÉR1000 2010.12.19. 20:41:06

@Alternatív:
Tehát akkor te azt mondod, hogy a kresz legyen figyelemmel arra, hogy milyen kocsid van????
Várj nekem is van egy remek ötletem:
Akkor a Porsche Cayenne-nel közlekedőknek nem kell megállni piros lámpánál/stop táblánál sem, mivel ha jön valami, akkor úgyis szúr egy frisset és már kint is van a kereszteződésből...
gratulálok zseni vagy bratyó....

dead end2 2010.12.19. 20:42:58

@africans: engem azzal szolgálnak, ha téged megbüntetnek gyorshajtásért, mert engem zavar ha te engem zavarsz azzal, hogy zajt keltesz a házam előtt a száguldozásoddal.

paruchan 2010.12.19. 20:43:05

@SquareWire: általánosítani nem lehet, sajnálatos, hogy ilyen rendőrök is vannak. Velem rendőr eddig egyszer volt nagyon bunkó, pedig én kérdeztem tőle útirányról. Az kb. úgy beszélt velem, mint akit a seggéből rángatott elő. Valószínűleg azért (is), mert ott volt vele egy gyakorlaton lévő újonc és úgy gondolta, hogy így lehet tekintélyt szerezni.
Más: Moszkva téren próbáltam megfordulni a buszoknak kialakított "téren", mindezt céges autóval. Tudtam, hogy nem lehet, de... Hát persze egy rendőrautó állt a takarásban, nyílván le is intett. Ott vitatkozni nem lehetett, nem is volt miért. Pénz nem volt nálam, maradt volna a feljelentés. Egy idősebb főtörzs volt az intézkedő, rádiózott, ellenőrzött, irogatott, stb. Aztán elzavart azzal, hogy ma már nem autókázzak, hanem menjek haza. Mindezt nem bunkón... Biztos nem volt kedve a papírmunkához.
Más 2: 1990-es évek elején történt. Családi ismerősünk rendőr volt, engem pedig nagyon érdekelt, hogy mit is csinálnak ők. Elvittek egy éjszakai szolgálatra magukkal, ahol többek között ittas vezetőkre is kellett "vadászniuk". Hát találtak is rendesen belőlük. Az egyikük úgy próbált velük egyezkedni, hogy most lerakja az autót és hazamegy tömegközlekedéssel. Indok: ő egy öregek otthonának a dolgozója és most mi lesz, ki fog az idős embereknek ételt és stb.-t szállítani, ő ugyanis ott sofőr. Ez vagy igaz volt, vagy nem, de
1) Nem durva egy kissé, hogy egy hivatásos (vagy kvázi-hivatásos) sofőr ittasan ül autóba?
2) Ha engem, vagy családomat egy ittas vezető keverne bajba, balesetet okozva, ott nem ismernék pardont. Mindent megtennék, hogy a maximális kiszabható büntetést kapja, noha ez nem rajtam múlik. Persze egy rögtönzött vérvizsgálat sem rossz megoldás, én megvizsgáltatnám mind az 5-7 liter vérét, hogy biztos minden alkohol kimutatható legyen.

f0CuS 2010.12.19. 20:44:51

Én még csak rendes zsarukkal találkoztam. Ha megállított, akkor tényleg szabálytalankodtam is. De ott is a legtöbbször elbeszélgettünk és utána egy figyelmeztetéssel megúsztam. Amúgy, én eddig azt tapasztaltam, hogy vidéken sokkal szigorúbbak. Felénk, Budán, csak figyelmeztetnek. De ahogy távolodok Bp-től, vidéken, már inkább csekket rajzolnak. Vagy csak sok beszélgetés után engednek tovább.. :)

Ada 2010.12.19. 20:45:49

@kolbászoszsömle:
A radioallomasok arra figyelmeztetnek, hol van trafipax. Ezzel is segitve az uti kalozokat.
Magamat semmikeppen nem minositenem besugonak. De zavar, ha a szabalytalankodok megusszak.

Azonkivul, a "besugas" jol mukodik Svajcban. Ami a szazalekot illeti. Foleg nyugdijas nenik nyugdijkiegesziesekent...

Ennek ellenere keves embernek jut ott eszebe szabalytalankodni.

Sokan vannak, akok azt hiszik, tudnak vezetni, de nagyon kevesen, akik tudnak kozlekedni...

dead end2 2010.12.19. 20:49:26

@Alternatív: gondolom a 70 méterbe azt is beleszámítják, hogy legyen időd és távod cselekedni, ha a szemből jövő jármű pl. megcsúszik/román kamionos szunyókál/stb... és szemből legyalulja az előtted jövőt...ez sajnos nem annyira különleges eset.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 20:50:57

@Ada: A cél, ugye... A cél...

Hogy a radarozás célja az, hogy meg legyenek büntetve az emberek, vagy az, hogy ne menjenek gyorsan?

Ha a rádió bemondja, akkor ugye nem mennek gyorsan, így meg sem tudják őket büntetni.
Ez neked fáj, mert egy besúgóivadék vagy.

Ada 2010.12.19. 20:53:27

@kolbászoszsömle:
Biztos ugy van, ahogy mondod...

paruchan 2010.12.19. 20:55:57

@kölcsönzős: Sajnos minden szavad igaz. Pucolni kell, aki csak teheti, de nagy kár érte... Itt tisztességgel, tehetséggel nem jut előbbre az ember. Pedig kb. 10% az, aki a többi 90%-nak megkeseríti az életét, csak az a 90% tudja, hogy kuss a neve, vagy akkora birka, hogy inkább csak csendben béget egy kicsit. Akkor, menjünk???

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 20:57:16

@Ada: Nehéz másként értelmezni azt, hogy zavar, hogy a rádiók híreket közölnek.

Mellesleg nem ismerek olyan embert, akit egy ilyen bemondás mentett volna meg.

Spenc 2010.12.19. 20:57:45

Aki rendőrnek megy már eleve nem teljesen százas.Pont.Innen kezdve pedig csak az autós szophat.A poszt meg szar úgy ahogy van

kölcsönzős 2010.12.19. 20:58:15

Ismét!

Mért csak a gyorshajtókat büntetik?
Azokat akik az autópályán belsősávban 70-80-nal mennek miért nem? És ha vilog dudál az ember akkor nyom egy satuféket.
Ezeket miért nem büntetik meg közveszélyt okozásért is meg lehetne. Sajnos tudok olyat aki így egy egész családot kinyírt és elment a helyszínről. Soha nem lett meg.

Én is gyorsan közlekedek. kb 1- 1.5 millió km-en vagyok túl és 22-23 év alatt egy kisebb koccanásom volt.

Inkább a közlekedési kultúrát kellene az emberekbe beleverni és nem a gyorshajtókkal tartsuk el az államot és a rendőrséget.
Ha van egy Ferrarim nem fogok 130-al cammogni. Hol tud az ember biztonsággal menni? AUTÓPÁLYÁN!!
Ajánlott sebességet - mint a németeknél - többre értékelek.
És szigorítanám a jogosítvány megszerzését is. 8 ált vagy még az se ne kaphasson jogosítványt.
Igenis gyakorlati vizsgán beiktatnám az autóklub tesztpályáját.
Én ha leesik az első hó mindig megyek egy kicsit csúszkálni. Nem csak szórakozásból...

Üdv. mindenkinek

Zsola777 2010.12.19. 20:58:26

És az volt már, hogy ha egy olyan úton, ahol 80 a megengedett (pl. M3 belső szakasza befelé), és a rendőrök a külsőben 55-el mennek, hozzájuk lassul a forgalom? Miért? Noooormális!?

Magyar[HUN] 2010.12.19. 21:00:42

@kölcsönzős: Már kell a nyolc általános, bár néha az is kevés,olyan trollok vannak az utakon:D

africans 2010.12.19. 21:03:43

@ommm: Persze, hogy értem, csak te is értsd meg amit én mondok. Egy elvek nélkül élő ember mindíg talál okot arra, hogy miért nem ő a felelős. És abban igaza is van, hogy nem 100%-ban ő a felelős. De attól még ha résztvesz benne, akkor felelős. Persze nem könnyű döntés azt mondani, hogy ebben én nem veszek részt, de a következmény alól ez esetben nem bújhat ki. Mi itt a következmény? A közutálat.

dead end2 2010.12.19. 21:06:38

én ugyan még nem vezettem 1-1,5mill km-et, de ilyet, hogy autópályán, előttem satufék még nem tapasztaltam...ez sokszor fordult veled elő? és melyik autópályán?

"Ajánlott sebességet - mint a németeknél..."
ez egy baromság

Ööö 2010.12.19. 21:07:57

"ha pedig valami dinka úgy gondolja, hogy most a SUV-val végigelőzi a sort, ne idegeskedjenek, ő kockáztat, önöknek nem kell."
Kivéve, ha az a SUV éppen velem szemben jön. Vagy jobbra rántja a kormányt, és én vagyok mellette. Stb, stb.

tükörfúró 2010.12.19. 21:10:02

"Sokszor csináltam eddigi életem során olyasmit, amivel nem értettem okvetlenül egyet. A munkámhoz tartozott, jeleztem, de nem kardoskodtam. Érted, ugye? "

@ommm: Ezt hívják gerincnek, vannak fokozatai, ki mire hajlandó, de általában fokozatosan törik meg, igy képződtek az emeber alatti férgek is, nem maradt már nekik a bizonyos szerv helyén semmi.
Ahogy a hazai rendőrök nagyrészének a már a gerincoszlop helye is felszívódott, akinek nem, azt kiutálják/menekül ebből a rendszerből, ebből az alantas szerepből.

Acmee 2010.12.19. 21:11:01

Én is 90%-ban egyetértek a cikkel, azonban volt pár hozzászólás, ami érdekes gondolatokat vet fel:

1. A taxisokon kívül talán a rendőr, aki(nek) legtöbbet (kellene) járja (járnia) az utcákat. Igenis figyelniük kellene a "marhaság" táblákra, amelyek tényleg csak 1. növelik a torlódást, 2. balesetveszélyesek.
Munkám miatt (sajnos) az utóbbi időben volt párszor alkalmam "magánban" beszélgetni rendőrökkel, ők is nagyon el vannak keseredve a mai rendszertől. Négyszemközt mondták, hogy bizonyos parancsok teljesítésekor legszívesebben szembeköpnék magukat, de sajnos a "parancs az parancs". Azt, aki a parancsot kiadja, pedig soha nem fogják elővenni (ahogy eddig sem).
Aki pedig az út mellett álló rendőrt hülyézi, az talán még alul is múlja azt a szerencsétlent.
Ahogy a közmondás tartja: "Fejétől bűzlik a hal..."

MilitaryPolice 2010.12.19. 21:11:37

Nagyon örülök ennek az egész csokorra való jó tapasztalatnak de sajnos ez semmit de semmit nem ér. Egy embernek az életben egyetlen rossz tapasztalat is elég, hogy az egész szervezet elveszítse a tekintélyét a szemében. Egy ország nem engedheti meg magának, hogy akárki rendőr lehessen, és hogy egy rendőr akárhogy viselkedhessen.
A nagyon nagy baj az, hogy gyakorlatilag nulla iskolázottsággal lehetsz rendőr. Amíg ilyen felelősségteljes munkát akármilyen ostoba kis szaros végezhet addig igenis megrészegül a hatalomtól. Sokféle hangnemet próbáltam már velük, de tapasztalatom szerint jobban jövök ki ha faék vagyok, mint ők. Egyébként elég néha megfigyelni, hogyan közlekednek... Még be sem kötik magukat!!!!! Telefonálnak, nem indexelnek, tilosban parkolnak, gyorsulgatnak, letegeznek. Menjenek mind a picsába!
Szívesen leírnám, hogy tisztelet a kivételnek, de nem tehetem.
Boldog karácsonyt!

tonertöltés 2010.12.19. 21:12:00

" – Na, itt vannak a buzik, megint szopatnak – "

Szégyellje el magát a szerző, és az oldal szerkesztői is, hogy egy ilyen mondat megjelenhet egy ekkora népszerűségnek örvendő oldalon. Az én fiam még csak 15 hónapos, sokáig úgy gondoltam, hogy totalcar oldalain (is) fogja majd az olvasást gyakorolni pár év múlva, hát inkább mégsem.
Ha jól tudom Bende úrnak is vannak gyerekei. Most akkor két eset lehetséges, vagy ők nem olvashatják az oldalt, vagy igen, de akkor aztán megtalálnak ott mindent. . .

anyahajókabinajtóhajtogató 2010.12.19. 21:12:11

Nemtom...Kedvelem a Pistát, jókat ír.

wOw 2010.12.19. 21:12:46

@Spenc:

Ja, ezt én is így hittem sokáig, csak aztán jöttem rá, hogy annyira nem hülyék, mikor mind nyugdíjba ment 40-45 évesen.

dead end2 2010.12.19. 21:15:05

@tükörfúró: ezt az egész országra is írhattad volna :D
én optimistább vagyok, szerintem van itt még 1-2 gerinces "reménykedő", aki kivár hátha jobb lesz, a jó úton már elindultunk kérdés meddig jutunk...

africans 2010.12.19. 21:17:34

@dead end: Miből gondolod azt, hogy száguldozok a házad előtt? Pont az a bajom a rendőrökkel, hogy nagy valószínűség szerint ezért nem fognak megbűntetni. Egyrészt mert nem teszek ilyet, másrészt mert ha tennék, akkor sem ezeken a helyeken mérnek, hiszen itt tényleg csak a tahó keveseket lehetne megbűnteni, így viszont kevés pénz folyik be a kasszába. Ezért nem is itt mérnek, hanem pl. a hosszú kilométereken keresztül kitett és egyébként teljesen indokolatlan 30-as táblánál, vagy a lakott területen éppen belül de egyébként teljesen lakatlan részen. Miért? Mert itt a nagy többség nem tartja be a teljesen indokolatlan korlátozást, így viszont remek a hatékonyságuk.

Harcimaci 2010.12.19. 21:19:59

@Ada: Miért zavar téged? Csak nem orgazmusod lesz,ha megbüntetnek egy szabálytalankodót?

01020304 2010.12.19. 21:21:21

@KatonaJózsef: És? Akkor máris felmentést kapsz szabályosságból? Tartsd be a szabályokat. Ennyi.

Otto von Bolschewich 2010.12.19. 21:22:12

Ma délután a XVIII. kerületi Ráday Gedeon utcán megelőzött egy állat. Én majdnem 50-nel mentem, kicsit alatta, még mondtam is a jobb 1-en ülő utasnak, hogy balról hátulról Fittipaldi érkezik.

Egy kombi rendőr Focus volt, LMZ-190-es rendszámmal, bár ez utóbbi nem biztos.

Mondjuk Kispesten, az Ady Endre úton is láttam már olyat a városból kifele menet, a rendőrségnél, hogy egy kocsi a járdán kielőzte a dugót és amikor elment mellettem, akkor derült ki, hogy rendőr Focus. Szépen leparkolt utána a rendőrség épületénél.

Ezeket mutatnak példát szabálykövetésből?!

dead end2 2010.12.19. 21:22:24

@africans: nem mondtad hogy csak kihalt helyen száguldozol...
"...hosszú kilométereken keresztül kitett és egyébként teljesen indokolatlan 30-as tábla..."
ilyenből nem lehet túl sok (sokfelé járok, de nem ismerek ilyen helyet)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 21:29:45

@Vonhinten Márk Maximillián: Ha ilyen hülye vagy, hogy hatvan ezerért kell neked megmutatni a lakott terület vége táblát, meg is érdemled. Nem azért kell betartani a sebességhatárt, mert látod, hogy kinn vannak és mérnek - ennyit a lesből mérésről.

valamik1 2010.12.19. 21:31:47

@rkb9y5:
Írd már le, hogy mennyire szar a látási viszony városba, hogy ott ködlámpát használsz? Remélem a legnagyobb helyszínbírságot kaptad!
De tudod mit, remélem majd találkozol olyan autósorral, aminek nincs beállítva rendesen a ködlámpája, és mind a szemedbe világit....
Tudod, a csekket azért kaptad, mert indokolatlanul használtad, lakott területen belül, meg az vonatkozik rá, mint a fényszóróra.

adam_545 2010.12.19. 21:35:02

A Posztíró szívemből szólt, 1 év alatt ötször állított meg a rendőr, mind a hírhedt hatvani rendőrök, mind ott ahol lakok, és csak egyszer büntettek meg, amikor nem voltam bekötve - 200 métert mentünk, de ez nem mentség! - de akkor is mint emberhez álltunk hozzá mind két oldalról, és így nem 3000 forintos csekkel elengedett. Sosem kötekedtek, sőt ha volt valami észrevételük, akkor azt jelezték - kopott rendszámtábla - elmondta, hogy hová kell mennem és mennyibe kerül. Hangsúlyozom, úgy álltam mindig a rendőrhöz mint emberhez, tudtam, hogy az autó bár öreg, de rendben van tartva, így a rendőr is normálisan viselkedett. Minden esetben. Egy igazoltatás sem tartott öt percnél tovább. Egyébként ismerek rendőröket még középiskolából, ők sem voltak sosem hülyék, bunkók vagy f*szszopók mint ahogy a legtöbb ismerős mondja őket. Mondjuk én amúgy is nyugodtan vezetek, így nincs mitől félnem ha rendőrrel találkozok.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 21:36:44

@...::: Flúgos Kamionos :::...: Én pont fordítva látom az arányt. Nekem eddig kb. 50 igazoltatásból 4-5 sikerült szarul. Az élet humora, hogy anno, aki vadászott rám (és minden fiatalra, aki valahogy összeszedte a kis pénzét egy normálisabb autóra), az az ex-főtörzs festi most a házunkat... :D A 4-5-ből ő egyedül volt legalább 3 esetben.

Amikor záróvonalon, forgalomtól elzárt területen előztem 100-zal a hetvenes táblánál (külterületen, lófasz forgalom nem volt, csak ott lett egyenes az út a teherautó mögött), haverommal egyetemben, aki előttem ugyanezt tette, szóval ugye belefutottunk a közegbe (:D), de én 8 ezerrel és bünti pont nélkül megúsztam, míg a másik srác tök ugyanezért kapott 15-ről csekket. Miért? Mert ő nekiállt tagadni, arcoskodni, bunkózni a rendőrrel; én meg elismertem, elröhögcséltünk az igazolványképemen és normális hangnemben váltunk el. Ha hülye vagy, ne fájjon a kasszánál csengetni.

tükörfúró 2010.12.19. 21:37:08

"kilométereken keresztül kitett és egyébként teljesen indokolatlan 30-as tábla..."
ilyenből nem lehet túl sok"

@dead end: ki mit tekint ugymond "indokoltnak", komplett település 40, mint egy sétáló pihenő övezet, biztos végig sétáló párocskák és focilabdázó gyerekek vannak egy országos főút településen belüli szakaszán...
akár 2-5 km és végig addig menj annyival..

Egyértelmű szivatás, ellehetetlenítés, bosszú..

Legenyhébb kanyar előtt is 60 majd 40, ahol felfagyott minusz 10ben, egy dobfékes 100éves autóval sem kell 40re lassítani,...

S ilyenekkel tele az ország, ahol a mult rendszerben 80, a 90es években évekig 90 volt, most hirtelen mindenütt minimum 60, de inkább 50-40 stb.

Ott az M5 vége, végig 100, mert valahol kaszálni kell, más értelmes indok nincsen rá.

Ugye, ha már valaki végigcumizza az agyatlanul, sötétzöld szempontok szerint kint a francba épült M0-t, és nem a várost pöfögi széjjel, hát büntessük meg, vagy 100-miatt elmenő plusz benzinnel és idővel, vagy a gyorshajtás miatti csekkel..

De mutatja a történet igazi arcát, hogy akik ugymond betartaják, számonkérik, stb a szabályt, ők sem tartanak be soha semmit, ha tényleg dolguk van, nem csak cápáznak meg a bránert meresztik, a rendőrautó sem lassit a táblánál 40re, és nem 90el, 50el vagy 100al megy, de nem ám.

jenko80 2010.12.19. 21:37:54

Közhasznú cikk, gratulálok. Valahol el kell kezdeni barátkozni. Aki meg begörcsöl ha rendőrt lát, autókázzon egy kicsit délebbi szomszédainknál (bár mostanában azok is egyre normálisabbak, főleg, mióta megtanultam szerbül köszönni), visszafelé garantáltan felszabadultabb lesz.

szgy 2010.12.19. 21:43:13

a cikkről jutott eszembe: néhány hete volt, egy járőr zalában lekapcsolta a bp.-i rendőrfőkapitányt mert index nélkül ment ki a körforgalomból. ráadásul elvette a forgalmit mert szabálytalan volt a fóliázás. huh, gondoltam, remélem nem rúgatta ki magát a járőr.

egyébként nekem is az eddigi élményeim azt igazolják hogy ha normálisan állok szóba a rendőrökkel ők is normálisak velem. a cseheknél, szlovéneknél, olaszoknál, de még szlovákiában is ugyanez volt a helyzet. a csomagtartó megnézésből is egy kis beszélgetés lett a hegymászásról és a fotózásról, nem a számlákat és vámpapírokat kérték egyből.

ClearWater 2010.12.19. 21:44:23

Egyetértek, ha valaki szabályt szeg, fizessen és ne a száját húzza. Engem inkább az zavar, hogy amíg látok 1 látszólag rendesen dolgát végző rendőrt, addig találkozok másik 10-el villamossínen, 80-al öv nélkül telefonálni, és hasonló.

Megkérdezném hát a cikk íróját, hogy amikor ilyet látok, vagy cigizve igazoltatat a rendőr, akkor pontosan ki is a hülye? És mondom, nagyon nehéz úgy egy napot eltölteni a városban, hogy ne lássak olyan rendőrt, aki ugyanazért amit ő csinál súlyosan büntetne másokat.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 21:44:30

@donphobos: Én az angoloknál kurva jól működő automata rendszámfelismerőket hiányolom az ÖSSZES járőrautóból és trafiból. De rendesen, biztosítás, adó befizetve-e, műszaki van-e, nem lopott-e, tulajdonos nincs-e eltiltva a vezetéstől? Náluk megy. Azt el nem játszod, hogy végigmész keresztben Anglián valaminek a hiányában, mert úgy levadásznak, mint a picsa. Jogosan!

Nem szeretnék én sem például biztosítás nélküli autóval találkozni egy koccnál.

ungaro 2010.12.19. 21:45:31

felesleges szájtépés ez az egész, ezerszer le lett írva, hogy csak a pénzgyűjtésről szól a magyar rendőrség munkájának jelentős része. ennyi, felesleges ebbe különböző történeteket belelátni.
ráadásul amíg ennyi buta ember van aki még meg is győzi magát, hogy ez a rendszer így jó, addig nem lesz ebben (sem ) változás.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2010.12.19. 21:52:33

@jenko80: ne a Balkán legyen az elvárt szint. Nem lehetne inkább Svédország? (Annak örüljünk, hogy a kilincset nem sz@rral, hanem csak fogkrémmel kenték be, vagy inkább annak, ha ugyanazt az ajtót kinyitják előttünk?)

izémizé 2010.12.19. 21:54:20

Végre,végre,végre. Egy normális, tárgyilagos hangvételű poszt.

szgy 2010.12.19. 21:54:37

"komplett település 40, [...] egy országos főút településen belüli szakaszán...
Egyértelmű szivatás, ellehetetlenítés, bosszú.."

az ott lakók bizonyára pont fordítva gondolják. vagy 90-es tábla kellene mert néhányan az út mellé építették a házaikat?

"De mutatja a történet igazi arcát, hogy akik ugymond betartaják, számonkérik, stb a szabályt, ők sem tartanak be soha semmit, ha tényleg dolguk van [...] a rendőrautó sem lassit a táblánál 40re, és nem 90el, 50el vagy 100al megy, de nem ám. "

akkor meg minek a megkülönböztető jelzés?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 21:55:18

@sapó: Ezt a tüntetőverő rendőr példájából hozta a srác, de ez az eset tényleg furcsa, hogyan nyugdíjazhatták ilyen pénzzel ennyi szolgálati év után (ha úgy számolunk, hogy 18 éves kora óta ott dolgozott). Sajnos a politika túlzottan befonódott az elvileg pártatlan rendőrség irányításába, de erről nem a közúti rendőr tehet!

kuruc.info/r/26/71066/

Nr.g 2010.12.19. 21:56:55

Engem nem érdekelnek a rendőrök.

Nem hajtok gyorsan,nem állok rokkant helyen ,nem vagyok sem kopasz iQ bajnok egy dán dog nyakörv méretű mű ezüst nyakláncal és nem járok pláza cicával.
Igazoltatnak hát csinálják .ezen kár mérgelődni. Ha minden rendben akkor hiába.Az én lóvém nem gyarapítja a nagykasszát.
Egyébként több a jó tapasztalatom a rendőrökkel mint a negatív. Még soha nem akartak az esetemben zsebre birságolni.Bár jobb ha nem is próbálják... Egy vidéki bíróságon melózom tehát tudom mi fán terem a trükközés

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 21:59:30

@ungaro: Nem magát győzködi, hanem az összes többit, hogy tovább kell szigorítani...

tükörfúró 2010.12.19. 21:59:53

"Ráadásul ebben a masszív, téli, viharos időben talán jobb is lenne, ha mindenki megfogadná tanácsaikat, akkor talán nem történne 24 óránként 238 baleset és 183 személyi sérülés."

Hurrá, mostmár aki 35el birt menni a sor elején idióta, 25el fog, mert azt olvasta a totálkáron, hogy különben 238baleset..

csakigytovább!

Fikifiki 2010.12.19. 22:00:51

Kb 10 éve megállít négy rendőr Budakalásznál 60-as tábla, én kétütemű trabival. Szokásos izzókészlet, mentődoboz, háromszög, össze is szedtek pár büntipontot mert le volt járva a doboz és nem volt index izzóm.
Micsináljunk magával kérdés után elsuhan 1-2 merci bmw stb 90-100-zal, én meg lazán bemondtam hogy "ezek se 60-al mentek" tovább is engedtek, érezték hogy itt nem terem babér...

Újpesten megállítottak, kiszállítottak a kocsiból, ketten beültek előre, kesztyűtartó, ülés alá benéz másik kettő a csomagtartóban meg a táskámban turkál, mindez egy perc alatt lezajlik aztán se puszi se pá tovább robognak.

Múltkor leállítanak, első kérdés "honnan hová?" Nem jó estét vagy valami...

Gyomorgörcs jön rám ha meglátok egyet integetni.

Bzzo 2010.12.19. 22:00:51

Évente én is 2-3-szor bebukom a (sokszor értelmetlen, de mégis hatályos, így elvileg tisztelendő) szabályokat betartató rendőrökkel való macska egér játékot, de ezért respect minden ügyes posztosnak. A bajom nem is velük, hanem a "rendőrrel" van, ami ebben a formában egy intézmény. Azzal van a gond, hogy inkább a körforgalomból kifelé nemindexelésért büntetnek, de meg sem próbálják kikapni a forgalomból a nagyságrenddel veszélyesebb autópályás ráfutásokat, meg a bal külső tükrök használatának kihagyását, meg az elsőbbségadás meg nem adását. Miattuk érzi úgy az ember, hogy a büntetés a cél, nem a forgalom biztonságának a növelése..

africans 2010.12.19. 22:02:35

@dead end: Ebben az évben eddig kb. 60 ezer km-t vezettem, az ezalatt ekövetett "száguldásaim":
1. 31-es úton több tíz kilométeren át kint volt (a nyáron) a 30-as tábla. Az úton kb. 5-6 kilométerenként egy-egy munkagép dolgozik. Az egyes munkahelyek között is 30-as korlátozás (nem 50 vagy 60 ami teljesen indokolt lett volna). Itt két ilyen munkahely között 52 km/h val "száguldottam" - 30 e ft.
2. Hajnal 3-kor a külterületen lévő, egyébként bezárt csárda elé kb. 300 m-el kitett 70-es tábla után kb. 50 méterrel 87 km/h sebességgel "száguldottam" - 30 e ft.
3. 44-es főút, Szarvas előtt kilométerekkel a DuPont és a Gallicoop miatt kitett 60 as tábla, egyébként teljesen lakatlan és reggel 4-kor egyébként is forgalommentes rész. Itt "száguldottam" 87 km/órával - 30 e ft.

L. Péter 2010.12.19. 22:02:56

@József István:
"ő megpróbál megbüntetni, én meg megpróbálom a magam módján kikerülni, megszívatni, átverni, ahogy tudom. A büdös köcsög tahót, hogy dögöljön meg. ...Na, itt van az a közös nevező, amiért "utálják" az "emberek" nálunk a rendőröket. (...És akkor még a lealacsonyító, korrumpálós, lefizetős történetekről nem emlékeztem meg.) "
Amikor ilyeneket olvasok, tényleg elcsodálkozom magamon, hogy a fenébe maradt még bennem humánum?

Képzeld rendőr vagyok.
Nem büdös, nem köcsög, nem tahó.

De néha szeretnék az lenni. Hogy én is fröcsöghessek a hülye állampolgárokra, akik annyira agyatlanok, hogy arra sem képesek, hogy egy rendőrautó láttán lerakják a mobiltelefont... Rákürtölsz és még visszainteget, hogy egy perc... Aztán csodálkozik, hogy erre megszólal a sziréna és a végeredmény egy csekk... Ja és utána gondolom köcsög vagyok.
De már nem érdekel. Nem akarok nektek megfelelni.
Hiszek a rendszerben, ezért vagyok rendőr. Tudom, hogy vannak hibák és hülyeségek, de nem mérlegelhetek. Jogalkalmazó vagyok, nem értelmező.
Igyekszem jó zsaru lenni, de nem fogok tudni mindenkinek megfelelni és mindig lesz aki szidni fog.
De azért pár dologból már elegem van.
Aki fröcsög, hogy 40 évesen nyugdíjba mehetek, 1 nézzen utána a tényeknek, 2, jöjjön el rendőrnek. 25 év munkaviszony fegyveres testületnél és betöltött 50 év a feltétel. Azaz csak volt, bár nem tudom ki az aki azt gondolja, hogy egy 55 éves ember alkalmas rendőrnek... Plusz várjuk sok szeretettel az érdeklődőket. Imádni fogják... Leírhatatlan élmény a -20 ban és a +40ben a sárga mellényben állni az út szélén... Éjjel amikor más alszik, róni az utakat és küzdeni a szervezeteddel, ami természetes módon helyezné alvó módba magát, hisz a többi napon ilyenkor már rég alszol... Elviselni a sok kedves embert akik baszogatnak és a drága fönökeimet, akik meg csak a statisztikát ismerik... Mindezt 14 év után nettó 115-120ért... De a fene se tudja miért szeretem. Amikor egy akcióban elkapsz egy bűnözőt, dübörög benned az adrenalin és úgy érzed jót tettél, az leírhatatlan élmény...

Nem akarok senkit megváltoztatni, nem is hiszem, hogy egy kommenttel sikerül. De ajánlom pár ember figyelmébe, hogy egy normális korrekt lefolyású intézkedés neki is előnyösebb, ezért próbáljon egy dolgát végző emberként tekinteni a rendőrre... És főleg azt ajánlanám egyesek figyelmébe, hogy jusson eszükbe: ők követtek el szabálysértést, még akkor is, ha azt gondolják, az egy hülye szabály.

szgy 2010.12.19. 22:05:52

"felesleges szájtépés ez az egész, ezerszer le lett írva, hogy csak a pénzgyűjtésről szól a magyar rendőrség munkájának jelentős része."

úgy látszik pont a lényeg maradt ki :-)
a sok sötét vadbarom ezt a szöveget használja önigazolásra, akkor is ha teljesen indokoltan és jogosan büntetik meg. normális ember fel tudja mérni ha hülye volt és megérdemelte a büntetést.

tükörfúró 2010.12.19. 22:07:15

@szgy: Az ottlakó vs országos közlekedés problémakörnek valóban "jó megoldása" a 40es táblát kib@szni..
A legegyszerűbb, legolcsóbb, az tény, legalábbis az ottlakoóknak.
Sőt, ha kiállitanak mérni egy fogdmeget, rögtön nyereséges.

Az mkj használata minálunk nem ugy megy, hogy kovács4 törzsörmester, aki az adott járőrautót vezeti épp, saját hatáskörében ugydönt, ő most hamar akar ide vagy oda érni, tehát bekapcsolja.

Innentől a rendőrautó ugyanugy gyorsan megy mkj nélkül persze, és mivel sebességet mérni csak hiteles műszerrel lehet, más indokkal b@sztatni és megállítgani a komplett forgalmat nem tudja....

Tehát ha ugyveszem, jobban is teszi, ha felveszi maga is a forgalom valódi, életszerű ritmusát.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 22:07:54

@Lázár Péter: Ebben az országban, kedves Péter, a rendőr nem azért állít meg, mert szabályt szegtél, hanem azért, hogy igazoltasson, hogy AKADÁLYOZZON a továbbhaladásban.

Persze, abban az országban, ahol rendőrködsz, ez bizonyára másként van.

L. Péter 2010.12.19. 22:11:48

@kolbászoszsömle: Ezzel a felfogással nem tudok mit kezdeni, ha így gondolod...

dr. trafik nomac 2010.12.19. 22:13:04

Valoban nem mindig a rendor a hulye, egeszen addig amig szukseged nem lenne rajuk ;(

dead end2 2010.12.19. 22:15:40

@kolbászoszsömle: konkrétan hányszor és hol fordult elő veled?

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 22:15:59

@L. Péter: Mi más értelme van az igazoltatásnak, ha a kocsi nincs körözés alatt?

A kollégád mondta, hogy látta, hogy idegen autó, úgyhogy megállított.

Ez BASZTATÁS.

Nekem dolgom van arra, és nem az a dolgom, hogy beszámoljak a rend éber őrének olyan dolgokról, amikhez a világon semmi köze, mint hogy pl, honnan jövök, hova megyek.

Simii 2010.12.19. 22:18:12

korrekt írás, elgondolkodtató...

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 22:19:02

@dead end: évente jópárszor.

Tompa-Kelebia-Csikéria vonalon gyakorlatilag nem tudok úgy végigmenni, hogy ne ugráljanak a bokrokból ki a rendőrök, és ne kérnék el tőlem a jogosítvány-forgalmi-eszemfaszom kombót.
A gyerek meg felébred, mert Borzasztó Fontos Dolgok vannak folyamatban.

vincent66 2010.12.19. 22:19:12

@hamika: Ez maximum a forgalmazók véleménye.
Én megyek téli viszonyok között évente 4e km-t,nehogymá' fillérbaszás legyen,hogy nem cserélem 2 év után...
30 éve téligumi sem volt,most meg 2 évente cserélni??? Nem csoda,hogy lassan kimerülnek a Föld tartalékai.:-DDD

dead end2 2010.12.19. 22:23:10

@tükörfúró: az általad írt helyek nagy részén az ott lakók zajterhelésének az enyhítése miatt van korlátozva. A maradék kanyar, nem írod konkrétan hol?
A nagyobb forgalom (régen-most) miatt pedig szükséges a szigorúbb sebességkorlátozás -sokkal több autó = kisebb sebességnél is nagyobb zaj

szgy 2010.12.19. 22:27:39

dead end 2010.12.19. 21:06:38
"de ilyet, hogy autópályán, előttem satufék még nem tapasztaltam...ez sokszor fordult veled elő? és melyik autópályán?"

velem csak kapásból a közelmúltból 2x volt ilyen: egy szlovéniában miután villantottam egy autósnak aki barom módon taposott le 10 cm-re rámtapadva, egy meg az M3-on teherkocsi előzése közben hátulról utólérő villogó köcsög (új piros golf) a teherkocsi után egyből jobbról körbeelőzött és utána bosszúból befékezett egyet mikor visszament elénk.

Ger6ő 2010.12.19. 22:28:39

én ma kétszer hívtam a helyi szerv mobilját.. nem vették fel, nem hívtak vissza, biztos fontos dolguk volt, igazoltattak, vagy trafiztak!

Pista: ha a főnököd azt mondja, hogy erkölcstelenül lopjál, verjél át embereket és élj vissza a hatalmaddal, akkor te nem leszel hibás, ugye?!

és igen, csak a lényeg mellett sikerült elbeszélned, ami miatt mindenki köpköd:
nevesen, hogy amiről írsz, az mind lényegtelen szabálysértés..... és non stop ezzel foglalkoznak!
a köztörvényes bűncselekményekre meg csesznek!!!!!
minden második embernek van olyan sztorija, hogy a rendőr arról dumál, hogy ne tegyen feljelentést, mert nincs értelme!
Roberto kollégátok már nem rémlik? nem egyedi eset, ez az általános.

az meg a legszebb, hogy te is megpedzed mennyire öntörvényűek, korruptak.... ha nyalizol, fizetsz, ismersz valakit, akkor nincs büntetés! így van ez jól szted?!?!?!?!

sztem gondolkozzál még ezen egy csöppet, bár a polgárpukkasztás bejött.

dead end2 2010.12.19. 22:29:38

@africans: hát ilyen messzi helyekre tényleg nem merészkedek Bp.-től :)

így látatlanban tényleg megkérdőjelezhetőek az általad említett helyek, ha jól tudom most létre fognak hozni valamilyen "call centert" ahova be lehet jelenteni az ilyen helyeket (talán eddig is volt ilyen???)

P1 2010.12.19. 22:31:22

....a követési távolság be nem tartását!!!! azt, de nagyon nagyon szigorúan kellene itthon is bírságolni.

vincent66 2010.12.19. 22:33:01

Nekem is volt olyan hetem,amikor a Kerepesi úton az Agip kúttal szemben, délutános műszakból hazafelé tartva 3 egymást követő napon,ugyanott állítottak meg,ugyanakkor.A három ellenőrzésből kettőnél még a személy is ugyanaz volt. A harmadik napon azért már rákérdeztem,hogy nincsen-e egyéb szórakozni valójuk,amire értetlenkedtek csak...
Az ellenőrzések egyébként szakszerűek és viszonylag gyorsak voltak,de abszolut feleslegesek.

ommm 2010.12.19. 22:33:41

@Ger6ő: Nem vagyok rendőr, sosem akartam az lenni, ezt szögezzük le. Aki az, az kénytelen valószínűleg vállalni azt, amivel ez a munka jár. Ugyanúgy, ahogy én is. Hagytam már ott munkahelyet összeférhetetlenség miatt, csak éppen könnyen találtam másikat.
Ne ess át a ló másik oldalára, ez a cikk szubjektív élményeken alapul, nekem bajom magyar rendőrrel MÉG nem volt. Pedig az utóbbi évben sűrűn kerültem kapcsolatba velük. Ennyi.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 22:33:53

@hamika: Má megin' egy xenonnáci. Uncsííííííí.

VÉLEMÉNYVEZÉR1000 2010.12.19. 22:34:51

@Zsola777:
pszihológia!
senki nem akar első/áldozat lenni.
Amúgy meg akkor kezdi el tépni mindenki a biztonsági övet magára.
Plusszz lejárt műszakisok, ittasok, másnaposok, törött félszemű lámpások, kötelező tartozék hiányosok, stb. a sor végén kullognak nehogy őket igazoltassák!
ennyi.....

Alikam 2010.12.19. 22:36:12

Demagóg poszt. Nem az a baj, hogy mérnek, hanem, hogy csak ezt csinálják.

Ha meg kihívod őket, mert betörtek hozzá, vagy elloptak tőled valamit, jó, ha pár óra után kifáradnak jegyzőkönyvet felvenni aztán akkor ott le is zárult a téma.

africans 2010.12.19. 22:37:19

@dead end: Nem biztos hogy mindegyik indokolatlan. Pl. a csárda előtt a sebességkorlátozás teljesen indokolt - napközben - ott ugyanis bármikor kijöhet onnan egy autó, vagy ne adj isten egy gyalogos. Nem a tábla a baj. De miért hajnal 3-kor kell itt mérni? Tényleg ekkor van itt balesetveszély? Vagy csak ilyenkor tuti senki sem tartja be?

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.19. 22:37:30

", nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból, "
De nem szedik... Engem meg az nem érdekel, hogy miért nem szedik, ha nem akar szórakozni, akkor ne menjen rendőrnek.

Amúgy meg igen, engem gyorshajtásért még nem véletlenül nem b*tak meg. Nem gyorshajtok ugyanis általában.

Egyébként nem is ez a bajom a rendőrökkel. Hanem hogy ortó paraszt módon viselkednek, és ha akar akkor keres indokot, hogy megvágjon, akkor is, ha amúgy betartottad a szabályokat. És hogy az "egyenlőbbeket" nem vágja meg.

tükörfúró 2010.12.19. 22:38:16

@dead end: Indokot találni mindig lehet.
Valójában az a mérés és tanulmány érdekelne, ami kimutatja mennyivel kisebb zajt okoz egy személyautó 40el mint 50el...
Kétlem, hogy készült valaha ilyesmi, ez nem az az ország, ahol a józan észre építenek és win-win szituációra törekednek.

Abszolut értékben nem tudok vitatni egy táblát sem, csak titkon reménykedek (de valoszinű hiába), hogy nem az illetékes felkent főmajom élete párjának előző esti hajlandósága, hanem alapos mérésekre, kisérletekre, számításokra, tanulmányokra épített szabályozás adja meg, milyen kanyarra, útra, útkereszteződére milyen tábla..

Relative viszont az összeset vitatom, ugyanis a 90es évek közepén századennyi tábla és korlát nem létezett még, sokkal gyengébb és egyszerűbb, kevésbé biztonságos autókhoz.

Vagyis nem a forgalmat kellene a bambán-rémülten a kormányt markoló idiótákhoz lassítani, horror büntetésekkel megspékelve, hanem csak annak jogosítványt adni, aki képes autót vezetni, vagy legalább képesnek látszik arra, hogy idővel elsajátitsa ezt a nem tul bonyolult alapvető dolgot.

dennisthemenace 2010.12.19. 22:38:22

@ommm: Nem. Hanem a sok mihaszna kapitány az íroasztalnál unatkozva. Azokat kellene kizavarni az utcára..
(Csak nehogy felfázzanak, mikor elhagyják a lábbelit, meg a zoknit, hahaha!).

dead end2 2010.12.19. 22:38:30

@kolbászoszsömle: mondjuk arrafelé lehet, hogy szükséges is a fokozott ellenőrzés és nem az ottlakók miatt, -de talán az ő érdekükben is- hanem inkább balkán felől jövő "tranzitforgalom" miatt
@szgy:
jah, hát ha kekeckedsz (villogsz) :) ne csodálkozz, a száguldozókat is egyszerűbb elengedni, mint kirántani eléjük a kormányt.

dennisthemenace 2010.12.19. 22:40:06

@L. Péter: Az a baj, hogy nem csak oe gondoja így.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 22:40:31

@africans: De jó példa. Vagy lősz, vagy téged lőnek agyon dezertőrként, árulóként. Tudod, háborúban kicsit másképp működnek a dolgok. Nem hinném, hogy az átlag német tizenévesnek az volt az álma, hogy Szibériában lövöldözzön a ruszkikra a -40 fokban. Besorozták, parancsot kapott, amit ha nem teljesít, agyonlövik, táborba zárják. Mert TE aztán máshogy tettél volna.

Gratulálok a párhuzam tárgyához. Igazi populista demagóg faszság.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.19. 22:40:35

"Ránéztem a sebmérőre, majd megkérdeztem. – Ha hetven helyett ötvennel mennél, akkor is idegesítene? – De hát itt mindenki így megy… – Ja, akkor legyünk mi is hülyék nem?"

Kérdeztem már hasonlót melóstársamtól, kiröhögött.
Nem kívánom hogy törje össze a autóját, vagy hogy kapjon pár 300 ezrest, de magától még nem jött rá, hogy nem hülyeségből nem szabad százzal menni városban?

dead end2 2010.12.19. 22:43:16

@tükörfúró: hát szerintem a zajmérés és tanulmány leginkább az lehet, hogy a helybéliek ütik a polgármester fejét, hogy "nagy a zaj, Pistám, miért nem találtok már ki valamit?" :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.19. 22:43:21

@Vonhinten Márk Maximillián: Mi van a KRESZ-ben? A táblánál kell az adott határon belül lenned.
Ha nem tetszik, kezdj aláírásgyűjtésbe...
Az, hogy eddig nem tartottad be, nem azt jelenti, hogy nem kell, csak eddig nem tartatták be veled. Ez nem azt jelenti, hogy a szabályok nincsnek.

Azt viszont jól írta @ommm: a cikkben, hogy ő már gyerekkorában megtanulta, miért kapja. A hozzád hazonlóak színvonala a kiskutyáén van.

Krisi 2010.12.19. 22:43:23

úgy érzem én egy másik országban élek: több, mint 5 éve van B-s jogsim, azóta folyamatosan vezetek autót, két éve már A jogsival motort is, de eddig még egyszer sem állítottak meg közúti ellenőrzésre. ráadásul úgy, hogy itt élek a fővárosban, ahol még nagyobb az esély hogy megállítanak.
de mondom, még soha nem állítottak meg. szóval ilyen is van. viszont tegyük hozzá, hogy kocsival nem szoktam buszsávban csapatni, nem szoktam kézből telefonálni, stb. pár hete mondjuk lehet, hoyg bemértek kb 75-tel kifelé a Budaörsin, de ott is én voltam a fasz, hiszen kinn volt a 60-as tábla. ha bemértek, és megkapom életem első közigazgatási bírságát akkor is csak magamat fogom okolni, hogy kb. összesen 30 másodperc előnyért megérte-e 15km/órával gyorsabban hajtani, ráadásul úgy, hogy nem is voltam késésben.
meg különben is most már a tököm se fog gyorshajtani, 350-es benzinár mellett nem árt figyelni a fogyasztásra :)

eddig összesen egyszer volt, hogy kiszedett rendőr forgalomból, akkor is bringával voltam és épp egy teli piroson mentem át az Andrássy úton mert épp senki sem jött keresztbe. azt láttam, hogy senki nem jön, csak a motoros rendőrt nem vettem észre a járdán :D de illedelmesen komunikáltam, egyből beismertem hogy hülye voltam, majd a elkezdtünk valahogy a boxer BMW-kről beszélni, és megúsztam egy szóbeli figyelmeztetéssel :)
ugyanebben az esetben ha egyből elkezdek hülyerendőrözni meg sünözni akkor lehet, hogy nem ez lett volna a vége. szóval az adjonisten-fogadjisten szólás nem alaptalan. meg persze végső soron úgyis neki van igaza, még akkor is, amikor nem :)

blaci99@index.hu 2010.12.19. 22:43:41

Az a probléma, hogy ;
mi az az igazoltatás?
miért igzoltatnak?
Helyből bűnözőnek kell tekinteni engem?
Ha nem történt semmi, miért igazoltatnak?
Mi az, hogy igazoltatás, ha nem kommunista csökevény?
de tényleg! igazoltatásss....?

Ger6ő 2010.12.19. 22:43:55

@ommm: nagyon félrebeszélsz! :) egy kérdésemre sem válaszoltál.
-ha parancsra erkölcstelen, akkor nincs egyéni felelőssége?
-miért nem foglalkoznak a szabsértés helyett a bűnüldözéssel?
-az rendben van, hogyha szimpatikus vagy neki nem büntet meg, vagy ha fizetsz?!

"Aki az, az kénytelen valószínűleg vállalni azt, amivel ez a munka jár. Ugyanúgy, ahogy én is. Hagytam már ott munkahelyet összeférhetetlenség miatt, csak éppen könnyen találtam másikat."

ott kell hagyni, nem kötelező.. önszántából csinálja, akárcsak a szabálysértő!

jah és félre ne érts, még sosem büntettek meg (bár párszor megpróbálták, de megfellebbeztem) csak roppantul unom, hogy tisztességes jogkövető polgárként kell félnem a szívózásaiktól, megvédeni meg ritkán képesek - hajlandóak.

Alikam 2010.12.19. 22:44:27

@kölcsönzős: azért te láma mert a személyi sérüléssel járó balesetek jelentős részét a gyorshajtás okozza és nem a tötymörgés.

Aki villog meg dudál attól én egy életre elvenném a jogosítványt de úgy, hogy biciklire is csak úgy ülhetnél fel, ha előtte leszopod a faszomat.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.19. 22:46:10

@Ger6ő: "-miért nem foglalkoznak a szabsértés helyett a bűnüldözéssel?"
Mind a kettő az, és mind a kettővel túl keveset foglalkoznak, meg nem azokkal, akikkel kéne.
Szabálysértési ügyekben nem a csóringereket kéne b*tatni, aki 10km/h-val gyosabban megy, hanem a fasz módon közlekedő, mindenre szaró nagymenőket. Bűnüldözésben meg mindenkit.

2010.12.19. 22:49:48

@tonertöltés: javaslom zárd a gyerekedet egy burokba, ne érje napfény se. úgy biztos mintapolgár és ember lesz belőle.

a poszthoz:

persze ommm, igaz amit írsz, csak azabaj, hogy ezt egy 5 centi vastag rózsaszín lencséjű szemüvegben írhattad.
egyértelműen a fejétől bűzlik a hal.

engem is büntettek már meg éjszaka egy szabálytalan sávváltásért, amivel az égadta világon senkit se veszélyeztettem + a járőrön és rajtam kívül a környéken se volt senki. megállított, elismertem, minimális helyszíni bírság (3000ft).
kulturált voltam, a rendőr is az volt, bírság összege jelképes, de bírság.
következtetés: nyilván kellettem a büntetési kvótába.

meg eskü én lennék olyan jófej, és pacsiznék a sunnyogó indokolatlan tábla mögött mérő rendőrökkel is, ha emellett el merném éjszaka engedni a barátnőmet és a családom többi tagját akárhova + nem kéne attól félnem egy állatkert látogatás után, hogy valaki a térfigyelő alól vitte el az autómat.
ugye hogy ugye...

tükörfúró 2010.12.19. 22:51:46

@dead end: Innen kezdtük ja. Nettó rosszindulat, szivatás, bosszú, pótcselekvés, ami gyakorlatilag eredménytelen, esetleg még negativ ereménnyel is jár, mert nem kisebb, hanem nagyobb lesz a zaj.

kolbászoszsömle · http://limerik.blog.hu/ 2010.12.19. 22:52:01

@dead end: Aha! A magyar rendszámú autóban alvó gyerekkel a ülésen, plusz anyuval a jobb egyen, feltétlen meg kell állítani, és ha már megállítottak, akkor feltétlen végig is kell játszani a rituálét, hogy nem vagyok-e beszivárgó usztasacsetnyik...
És igen, PONT arra van szükség, hogy az autósokat baszogassák.

Mert ez a basztatás, ami arra való, hogy tudja az állampolgár, hogy hol a helye.

@Krisi:
Pest ilyen szempontból kulturált. A végek iszonyú gázak.

Ger6ő 2010.12.19. 22:53:06

@Alikam: "a személyi sérüléssel járó balesetek jelentős részét a gyorshajtás okozza"

aha és abszolút, vagy relatív?
figyelmetlenségnek, alkalmatlanságnak, műszaki állapotnak nem lehet köze hozzá ugye?!

dehát ezt könnyű ellenőrízni, kijelenteni, szankcionálni......

Ger6ő 2010.12.19. 22:55:13

@ruskyy: ez a nlényeg, amit a végén írsz, minden bennevan!

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.19. 22:57:28

@kolbászoszsömle: Ja, haveréktól - anyjával és nagynénjével mentek, az egyik nő vezetett - megkérdezte a yard hogy nem-e hamisak az okmányaik...
...2db 40-es nő + 1db 16 éves srác 8nem most volt) :D
Na az ilyen rendőröket egyenesen imáádjuk :D

@Ger6ő: Hát nagy részét nem műszaki állapot. Amúgy nekem közölték rendőrök, hogy "a műszakit ne mutogasd, az nem érdekes" - úgyis mindenki levelezőre hordja a kocsit (és én nem, mert nem vagyok hülye).

A relatív gyorshajtás meg bármire ráhúzható.
Érdekes, amikor a hóban keresztben csúszav jött belém egy kisbusz, akkor a rendőr nem hitte el, hogy esetleg relatív gyorshajtott...
...pedig ugye a "jármű sebességét úgy kell megválasztani".

blaci99@index.hu 2010.12.19. 22:58:32

ízlelgessétek ezt a szót, hogy; igazoltat.
miért?
ízlelgessétek ezt a szót, hogy; igazoltat.
ki? miért?
van rajtam sárgga csillag?
miért "igazoollttatt" ?

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:01:03

gyanútlanul megyek utcán, s egyszer csak jön mandró, s igazoltat......

Krisi 2010.12.19. 23:01:16

amúgy imádom az "indokolatlanul kinn lévő 30-as tábla" kifejezést amit már 93-adszorra olvasok itt értelmes kommentelőktől.

hát én meg értelmetlen piroslámpákkal szoktam találkozni, hiszen sokszor nincs is keresztforgalom oszt mégis piros az a hülye lámpa, át is megyek rajtuk mindig. meg persze vannak a kinnfelejtett duplazáróvonalak, ezeket is átlépem, a szembejövő uborkák úgyis le tudnak húzódni. kinnfelejtett buszsávok is gyakoriak, azok sem rám vonatkoznak hanem a többiekre.

(remélem mindenki meglátta magát a görbe tükörben és elgondolkodik)

Ger6ő 2010.12.19. 23:01:19

@ColT: honnan tudod, hogy nagyrészt nem műszaki állapot? vizsgálják esetleg?! nem! innentől kijelentik, hogy gyorshajtás volt...

pont ezért kérdeztem, hogy relatív, vagy abszolút miatt történnek e a balesetek, mert majdnem minden baleset relatív gyorshajtás miatt van.. :)) de a többségre alaptalanul az abszolútot is ráverik!

Mikrobi 2010.12.19. 23:02:10

Medve, medve, akarom mondani, Pista, te minek is jársz ide?:-D

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:02:18

magam részéről útálom ilyesmit.

Ger6ő 2010.12.19. 23:02:54

@Krisi: tanulság, hogy te úgyis pirosozol, pedig egy rendőrt se veszel észre, de mindenki más hülye?

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:04:30

rendőr, vagy nem, akkor is hüje helyzetbe kerülünk mindketten.....
no, pá

Krisi 2010.12.19. 23:06:24

@Ger6ő: tanulság nincs.
csak kinnfelejtett 30-as tábla :)

dead end2 2010.12.19. 23:06:36

@tükörfúró: azért azt nem gondolhatod komolyan, hogy a kisebb sebesség nagyobb zajt eredményez...

Átvitel honvéd 2010.12.19. 23:07:34

@L. Péter: Nem akartalak megbántani.

Tisztelem azokat a rendőröket, akik hisznek a hivatásukban, és jól is művelik.

Sosem szidtam a rendőrt korábban -- akkor sem, amikor vagy húsz éve, egyetemi buliban, igazoltatás során, kilopta a pénzt abból a tokból, amelyben a pénz mellett az igazolványom volt. Azt hitte, meg próbálom vesztegetni. Én meg nem vettem észre, hogy kiveszi. "Félreértés", nem?... Ne mondj semmit. Az eset annyira szánalmas volt, hogy arra sem kvalifikálta magát, hogy komolyan bosszús legyek... kínomban röhögtem rajta, hogy ilyen nincs.

A büdös, köcsög, tahó -- feltételezem, nem volt világos -- annak szemléltetése volt, hogy az "állampolgár" hogyan áll az ügyhöz, miután először szembesül a dolog "játszma"-jellegével. Egy olyan helyen ui., ahol a rendőr azért dolgozik, hogy a hülye, az szívja meg, az ember a rendőrt partnernek tekinti. Pl. ha a fenti példádban az idióta mobiltelefonáló kap egy húsz ropis csekket, borzasztóan fáj miatta a szívem. Naponta látok autóban mobiltelefonáló úriembereket meg macákat. Ez volna a rendőr dolga! Volt egy eset, amikor egy út során kétszer büntettek meg -- egyszer egy 60-as táblánál 67-es "gyorshajtásért", egyszer, mert lejárt az autó zöldkártyája --, az egész társaság röhögött, hogy ilyen szerencsénk nem lehet --, az ember erre azt mondja, hogy korrekt. ...Az első alkalommal viszont, amikor az ember azzal szembesül, hogy a rendőr öncélúan cseszi meg -- függetlenül helyre, helyzetre; csak azért, mert olyanja van, vagy azért, mert kvótája van, engem ugyan nem érdekel --, a kooperatív hozzáállásnak annyi. Akkor az alaphelyzet az érvényes. Mindenki megoldja a saját gondját, ahogy tudja. Én is, a rendőr is. ...Ez a dolog _létezik_. Nyugodtan dühöngj rajta, ha nem tetszik.

Zsola777 2010.12.19. 23:07:37

@VÉLEMÉNYVEZÉR1000: Igen, sajnos gyáva még az is, akinek nem lenne félnivalója. Ha meg nem az, akkor ennyi ittas/övet be nem csatoló/gyorshajtó/stb. van?
A magam részéről én ilyenkor a szokásos tempómban elmegyek a rendőrök mellett. Soha nem jöttek utánam, ami remekül mutatja, hogy feleslegesen ők sem kötekednek.

tükörfúró 2010.12.19. 23:09:17

@blaci99@index.hu: Hát ha még tudnád, hogy működik ez a valóságban.

Az igazoltatások oka az X körözött személy, veszélyes bűnöző előállítása, evvel az indokkal tartja fent a rendőrség ezt a nagyszerű dolgot.

Nagyrésze ezeknek a csókáknak miért lesz körözött? Hát nem azért, mert büncselekmén történt, tudják ki volt (kinyomozták) csak az emebr nincs meg..
nem, ez nagyon ritka eset, és akkor is annyira lehet megalapozott, mint pl a móri gyanusítottak esetében..emléxünk ugye..

tehát miért is köröznek tömegeket?

Mert a tisztelt hiperkommunista (vér) bíróság nem képes itéletet hozni mielőtt ki KELL engedni az EU kompatibilis szabályok, emberi jogok, stb szerint az előzetesből.

Tehát emberünk mondjuk 5 évvel egy betörés után megkapja az X évet, addigra rég ujra kint van, szépen körözni kezdik.

Ha a tizezer csókábol, akit pl közöznek, minden évben elkapnak ezret, máris megvan az indok, miért kell ezt a dolgot fenntartani.

Jahogy a böcsületes ember is szív?

Sebaj, néha nála is találnak valamit, tiszta haszon megállitatni.

Én pl ezért nem járok lassan 10éve semmiféle nyilvános "buliba", olyan szórakozóhelyre..

Állitsa falhoz széttett lábbal a fogdmeg az anyját, ha azt gondolják ott sokan drogoznak, kapják el titkosrendőrségi eszközökkel a dilert, számolják fel a terjesztőhálózatot.

Ha azt gondolják az a hely egy büntanya, zárassák be, nem az, hogy havonta lemennek, aztán falhoznyom és tapi többszáz semmit nem vétő állampolgárt b+.

tükörfúró 2010.12.19. 23:11:39

@dead end: Kevés mai autó viszi az óra szerint 40et (34-37?) "kellemesen" négyesben. Aki be akarja tartani, az bizony jórészt visszakapcsol.Nálam pl az automata teszi vissza egyet.
Aki meg nem tartja be, az oly mindegy, hisz ugyanaz a zaj, mintha nincs ott a tábla.

pakesz (törölt) 2010.12.19. 23:14:01

amikor lejart jogsi miatt szopatnak, csak hogy meglegyen a fejkvota mivel a zurosebbeket zsebbe elintezik akkor mit lehet mondani?

africans 2010.12.19. 23:14:14

@KuKori: Miért gondolod, hogy demagóg lennék? Ez csak egy analógia. Természetesen egy német katonának akit besoroztak annak mennie kelltt. Emiatt nem is ítéltek el senkit, hiszen háború volt, ott mások a szabályok. Ennek ellenére aki bizonyos normákat megszegett, az hiába hivatkozott arra, hogy parancsra tette, a következményeket viselnie kellett. Ebben az esetben az a háborús bűnösöket sújtó jogkövetkezmény volt.
Nem gondoltam, hogy ki kell fejtenem, de nézzük az analógiát: a rendőrség és a rendőr nem tehet arról, hogy pl. indokolatlan helyen van a tábla, de arról igen, hogy ott mérnek-e. Ez a parancsnok felelőssége. Ha a rendőrt rendszeresen oda küldik akkor szabadon választhat, hogy részt vesz ebben a játékban, vagy nem vállalja azt, hogy ebben részt vegyen, és más munkát keres. Ez a rendőr felelőssége. Tudom, nem könnyű ezt megtenni, de a döntés joga, és felelőssége akkor is az övé. Ebben az esetben a felelősség nem arról szól, hogy megbűntetik-e, hiszen formálisan neki van igaza. Itt a következmény az, hogy ha részese ennek a játéknak akkor közutálatnak örvend.

Krisi 2010.12.19. 23:18:39

@pakesz: azt, hogy ha lejárt a jogsid akkor menj be az ocsmányirodába és hosszabíttasd meg, ebben mi olyan összetett?

dead end2 2010.12.19. 23:18:42

@tükörfúró: persze, csak nagyrészt a gördülési zaj a probléma, ráadásul hiába pörög esetleg jobban a motor (miért is pörögne hiszen ezért van a váltó?) egyszerűen adott idő alatt kevesebb autó halad át, ha lassabban mennek, így végeredményben kisebb lesz a zaj.

Rocko- 2010.12.19. 23:18:47

"talán nem történne 24 óránként 238 baleset és 183 személyi sérülés."
hát onnan kezdjük: én szoktam nézni, hogy hány "lőrés" ablakos autó van, és ki az aki tisztességesen letakaríotta az ablakokat (hogy kilásson), a fényszórókat (hogy őt is lássák), a tetőt (hogy az első fékezésnél ne zúduljon nyakába/szélvdére, ne szálljon a mögötte haladó elé és könnyebben melegedjen fel az autó), meg a motorháztetőt (hogy a az energia ne a motor melegentartásáram enjen el).
statisztikát nem közölnék.

biker_kolee 2010.12.19. 23:21:25

Nálunk itt, Békéscsabán van egy elég faramuci pontja a 44-es városi, kivezető szakaszának.

A vasúti felüljáró kezdeténél 70-es tábla van, ami egészen a Volán telepig tart, ott a zebra miatt 50-es van. NO DE! Valamikor azután újra ki volt rakva a 70-es tábla, egészen a lakott terület vége tábláig. Most viszont nincs kitéve semmi se, ergo 50 van. Teszem hozzá, a városba befelé menő oldalon kint van a 70-es mind a mai napig.. Ami objektum van az út mellett, az két autókereskedés, az NKH telep és egy autóbontó. A rendőr urak pedig természetesen ide szeretnek beállni, 100 méterrel a település vége tábla elé. Kívánnék nekik pár szép szót.

A másik kedvencem az abszolút település vége tábla ALÁ beállás. Az viszont oltári nagy genyóság. Kétszer is találkoztam ilyennel, két különböző településen.

Egyszer úgy odamennék az ilyenhez és megkérdezném, hogy ugyan, ez mióta balesetveszélyes útszakasz? Mert tudtommal volt olyan másfél-két hónapja az ORFK sajtósának egy olyan nyilatkozata, hogy a trafit olyan helyre küldik csak ki, amelyek kiemelten balesetveszélyes útszakaszok, és egyáltalán nem a pénzbehajtás a cél. Addig-addig húzom magam az ilyenen, hogy egyszer meg fogom kérdezni.

Grr.

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:25:58

szeretnék avatart a hozzászólásaim mellé !

tükörfúró 2010.12.19. 23:25:58

@dead end: Pont a "váltó miatt" forog többet a motor.
Kevesebb autó megy át? De az a kevesebb lassabban, tehát tovább "van ott" , tovább csinálja a zajt..
Elképesztő sületlenségeket birsz összehordani.

Krisi 2010.12.19. 23:26:10

@Ger6ő: a tanulság amúgy az, hogy minden szabálytalanságot meg lehet magyarázni, de a rendőrt rohadtul nem érdekli :)

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:29:36

igyatok 1 pohár forralt bort, s ne autózzatok utánna. pont.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 23:29:58

@africans: Eléggé egy oldalról szemléled a kérdést, úgy vélem. Maradjunk a táblás példánál.

Maga a járőr nem tehet róla, hogy oda küldik méricskélni. Lehet, nem is akarna oda menni, mert érzi, hogy kicsit pénzízű a dolog. DE.

Ő nem mérlegelhet, ő egy végrehajtó eszköz. A tábla kinn van, tehát jogszerű az eljárás. Ha valaki gyorsabban megy, meg kell büntetnie.

Amit tehet, az az, hogy szól az illetékes hatóságnak (ami persze nem létezik, mert mindeni a másikra mutogat, ha felelősséget kell vállalni, így van az, hogy á, az nem, az önkormányzati hatáskör, ott meg azt mondják, hogy nem, ez a közútkezelő dolga, az meg továbbküld a...) a "felesleges" tábláról. Vagy szól neked a lehetőségekről, mert lehet, hogy állampolgári panasszal többre mész.

Nem ő tette le oda a táblát, nem is ő akart odamenni, de parancsba kapta, nem bírálhatja felül. Hiába egy kretén a kapitánya például.

Viszont azért, mert pl. a szolgálati idő 7%-át ilyen helyeken tölti, nem fog másik állást keresni, mert ez hivatás. Ez egy olyan béka, amit le kell nyelni ahhoz, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz. Hidd el, annak ellenére, milyen moslék módon fizetik őket, ahogy néha bánnak velük, szeretik csinálni, mert vannak jó oldalai is, egy felderített bűncselekmény, egy veszélyes vezető kiszedése a forgalomból, vagy bármi ilyen csekélység is. Sikerélményt ad és jó érzés lehet, hogy ma is tettek valamit egy baleset ellen, vagy megelőztek, felderítettek egy bűncselekményt. Aminek éppen az anyázó hülye kommentelő is lehetne az áldozata. Persze az visítana a leghangosabban rendőrért olyankor.

És teszik a dolgukat akkor is, ha az illető, aki most épp az árokba perdült, 10 perce még az anyjukat szidta az igazoltatáskor.

Ez a hivatásuk, hisznek benne, tenni akarnak érte és nem esik jól nekik sem, hogy nem tekintik embernek őket. A lehetőségeikhez képest próbálnak a legemberibb módon hozzáállni a dolgokhoz.

Én lehet elfásulnék pár év után a sok bunkótól, de látod, hogy a nagy részük még így is csinálja, még így is akarja.

Aki rendőr akar(t) lenni, az nem fog informatikusként egy irodában rohadni, ha van lehetősége, akkor sem. Ez az ő választása, döntése.

Ha nem lennének olyan emberek, akik szívükből akarják csinálni, akkor megnézhetnénk az állapotokat...

dead end2 2010.12.19. 23:39:24

@tükörfúró: komolyan azt akarod nekem beadni hogy 1 perc alatt 30 autó 60km/ó-val az halkabb mint 1 perc alatt 15 autó 30km/ó-val???

-X idő alatt: több, gyorsabb(zajosabb) autó = nagyobb zaj
-X idő alatt: kevesebb, lassabb (halkabb) = kisabb zaj
Ennél óvódásabban nem tudom magyarázni...

A váltó meg pont arra való, hogy kb. ugyanakkora fordulaton tudsz menni 50-nel is és 30-al is (tehát nincs különbség a _motorok_ zajterhelésében). Viszont a gördülési zaj egyértelműen kisebb lassabban, ha ezt is megkérdőjelezed, akkor nincs több kérdésem. :D

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:40:41

naháátt, hogy leálltt a blogg, hogy írtamm.

blaci99@index.hu 2010.12.19. 23:42:58

attól is függ, vagy lóg, hogy diesel-e, vagy benzines-e?

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 23:46:11

A katonásdira visszatérve egy pár szó erejéig (ami miatt nekem nem állt meg a párhuzam).

Akit besoroztak és elküldtek háborúba, az nem elhivatottságból tette. Van egy olyan gyanúm, hogy nem sok fiatal amcsi akart a 40 fokos, nyavalyákkal teli dzsungelben a vietkongokkal balhézni, de nem volt választása. Nem is értette, miért küldik oda, a világ másik felére egy mocskos lyukba, egy értelmetlen vérontás kellős közepébe.

Viszont amikor a hivatásos (értsd: önként elment zsoldosnak) katona sír, hogy elküldték Afganisztánba a csúnya szakállas tálibok közé, az nem helytálló. Erre számíthatott, amikor beállt önként fegyvert fogni, ráadásul komoly pénzért. Senki nem tagadta le, hogy bizony golyózáporba kell sétálnia, de mégis jelentkezett, saját akaratából.

Ez a különbség.

tükörfúró 2010.12.19. 23:50:30

@KuKori: Ennyi fasságot hogy birtál idekarcolni?

Amelyik el van bujva a kinthagyott 40esnél a bozotba, szinte remeg, hogy minnél több birságot löjön, verseng, hogy neki lesz meg a legtöbb maxbirság, meg a legtöbb feljelentés, érted.

Nemám kimegy immelámmal, aztán a parancsmegtagadás és a szabotázs határán néha megmér 1-2 kirívóan szemre is nagyon gyorsan menőt, nem.

A sok grállovag aki ezt annyira szereti csinálni?
Nagyrészük, ha lehet békésen üldögél a hűvösbe, szunyál a meleg kocsiba, ha lenne más lehetősége, azonnal otthagyná az egészet, csakhogy hülye midnen máshoz.
Ehhez is egyébként, ha véletlen néha ész kellene hozzá..

Mikor beestél neadjisten az árokba mit is csinál a röndér? Megirja a feljelentést, meg hivja a havertrélerest.
Már ha hivja, mert engem pl 98-ba otthagytak félig az oszlopra borulva, félig a sávba keresztbe, csúszós úton, busznak mindennek az utjába, "szállíttassa el", beültek és elmenetek.

Én meg midnentől 6kilóméterre, gyalog, egy nem kis ütközés után, egyszál kabátba, valamelyik azért megkérdezte, (de lehet az polgárőr volt) mentőt akarok-e, jabazmeg, akkor esetleg még fizethetek ki egykét autót, aki pluszba nekimegy a sávba kilogo seggének.

Quarius_ 2010.12.19. 23:51:05

Hát nemtudom ha a kétszer kétsávos úton megbüntet a 70 km/h-ér, mert ez a szabály, akkor talán ugyanezeknek az embereknek nem kéne összerugdosni meg megverni a vkit azért, mert van vmi vaj a füle mögött. Ha az isten barma a táblánál tudja, hogy mi a szabály akkor azt is tudnia kéne, hogy az önbíráskodás nem szabály. Sőt kifejezetten büntetik. Persze ha az ember esetleg megemlíti, akkor könnyedén eltusolják, mert ha az ő börük múlik a dolgon akkor a SZABÁLY, már nem is szabály és érthető, hogy mér lett megszegve.

Ha gyorsan hajtok és megbüntetnek adom, büntessenek meg, de a rendőr is feleljen a tetteiér ne álljon törvény felett.
Amíg ez nem változik addig én bizony kurvaanyázok.

tükörfúró 2010.12.19. 23:52:41

@dead end: "ugyanakkora fordulaton tudsz menni 50-nel is és 30-al is "

Láttál te már autót egyáltalán?

Hagyjál már a baromságokkal..

Gördülési zaja személyautónak 50nél..40hez képest pláne..
azbaszki, főleg havon, mi? ropog a fris hó, überzajos..

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.19. 23:55:12

@tükörfúró: Azért, mert neked van pár rossz élményed, az azt jelenti, hogy mindenki olyan?

A trafizásról meg elmondta négyszemközt a mérő rendőr, hogy szóbeli parancsban megkapták, hogy ennyi és ennyi autónak/forintnak KELL meglennie a műszak végén. Majd mellékelve megkapták az itinert, hogy hová KELL vonulni. Megteheti, hogy nem hozza a kvótát, de akkor nem kap annyi műszakot, mehet mindig a putrisorra járőrözni, vagy papírt nyalni benn az őrsön. Esetleg nem ő lesz előléptetve X idő után. Sok-sok kis apró módja van, hogy kibasszanak velük fentről.

A probléma gyökerét kell kezelni, nem tünetileg.

africans 2010.12.20. 00:00:51

@KuKori: A véleményünk abban tér el, hogy szerintem igenis mérlegelhet. Ha odamegy akkor részese a rendszernek, és ezáltal maga is felelőssé válik. Ha úgy dönt, hogy ez megéri akkor tegye, de ettől még utálni fogják.
Miért van az, hogy eddigi életem során (41 év) többször kerültem kapcsolatba a rendőrséggel. Legtöbbször megbűntettek különböző "súlyos" közlekedési szabályszegésért. Több esetben lett volna szükségem arra, hogy nyomozzanak az érdekemben, feltörték az autómat, betörtek a házamba, stb. Ezekben az esetekben soha semmilyen eredmény nem született. Hat esetben a munkahelyemet érte kár, ahol én képviseltem a céget. Ebböl három esetben mi magunk találtuk meg az elkövetőt, két esetben a nyomozás eredménytelen volt, egyetlen egy alkalommal hozott a nyomozás eredényt a rendörség részéről.
Lehet, hogy egyoldalról szemlélem a dolgokat, de az én szemszögemből a rendőrség iyen szolgáltatást nyújt nekem a befizetett -nem kevés - adómért. Lehet, hogy másoknál jobb az arány? Lehet, bár a hozzászólásokat, vagy akár csak Roberto esetét megnézve nem vagyok ebben olyan nagyon biztos.

dead end2 2010.12.20. 00:01:08

@tükörfúró: te sssííííkkkkk hülye vagy öregem...

Ezt írtad:
"Pont a "váltó miatt" forog többet a motor.
Kevesebb autó megy át? De az a kevesebb lassabban, tehát tovább "van ott" , tovább csinálja a zajt.."
Hol van ott mi van meddig van ott mennyit forog??? :DD
Lehet bekereteztetem, hogy akármikor röhöghessek rajtad. :DDDD

Rocko- 2010.12.20. 00:04:21

@biker_kolee: állj be melléjük. oszt majd megunják és elhúznak. :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 00:06:48

@africans: Az a baj, hogy a közlekedési rendőr nem mehet tolvajokat hajkurászni.

Az már másik baj, hogy a különböző osztályok arányait elkúrták, tehát lehet, hogy kevesebb a nyomozó, helyszínelő, stb. mint kéne és több a közlekedési. Persze ennek az is lehet az oka, hogy a költségvetés szabályosan kényszeríti őket egy adott -és igen komoly- összeg beszedésére, mert ezer lyukat akarnak tömködni. Tehát, könnyen megeshet, hogy nem elkúrva van, hanem direkt elbaszva, hogy több jusson az "üvegzsebbe" ;)

tükörfúró 2010.12.20. 00:07:19

@KuKori: Éveket voltam kint az úton, napi nagyonsok órákat, plusz láttam eleget a testületből belülről is,
nekem hiába nyomod a szöveget.

Pontosan tudom milyenek egymás közt és miféle szövegekkel vannak megetetve, milyen agyi szinvonal uralkodik az egyszerű közrendes állományban.

Tisztességes, valóban elkötelezett ember ezt nem birja csinálni, nem is csak a meló miatt, hanem az állandó belső szemétkedés miatt, olyanok a törvények, a szabályok, a jogosítványok, ugy van összerakva az egész a sorok közt, a legnagyobb elvtelen, mindenre képes, ugyanakkro kellően megfogható, kellően korrupt szemétládák lépjenek majd feljebb, a józan ész, tisztesség, önállóság csírája se merülhessen fel a testület egészében sosem.

Mindez csak az ujszülötteknek és a befőttes üvegbe zárt önámító szerencsétlenek meglepő egy olyan országban, ahol nem egyedi, nagy botrányt okozó koncepcios perek vanank, de a váderedményesség 90% feletti, a rendőrség és a bíróság bármikor közvetlen politikai pmegrendelésre csuk be vagy enged el embereket, stb.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 00:13:08

@tükörfúró: Hát itt a gond, erről van szó, hogy fentről utasításokkal, politikai megrendelésre működtetik a szervezetet.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 00:16:47

@tükörfúró: Van (nem sok) pár rendőr ismerősöm, aki igenis tenni akarásból van ott. Sajnos ez sokszor elég kevés, ha meg az irányítás valami egészen más tervet hajtat végre velük. Ha pedig nem tetszik nekik, szopatás és utcára kerülés a vége.

tükörfúró 2010.12.20. 00:17:37

@KuKori: Nem ugy működtetik, hanem ugy rakták össze, olyan belülről amit fent elvárnak.
Az pedig a kisembert letaposó, kiszipolyozó, egymást is csicskáztató elvtelen terrorszervezet, ez a magyar rendőrség.
Az igazán kemény része erős átfedést mutat az alvilággal, bűnözői körökkel, merthogy a politika puszipuszi ugy összefonódott az igazán nagy gengszerekkel, a 60as évek olaszországa kezdő ministránsok egylete a 2010-es agyarországhoz képest.

blaci99@index.hu 2010.12.20. 00:18:20

ízlelgessétek ezt a szót, hogy; igazoltat.
miért?
ízlelgessétek ezt a szót, hogy; igazoltat.
ki? miért?
van rajtam sárgga csillag?
miért "igazoollttatt" ?

dead end2 2010.12.20. 00:18:44

@tükörfúró: te beszélsz "agyi szinvonal"-ról neeee :DD
nyugdíjas ex-ávós biztonságiőr lehetsz kb.

blaci99@index.hu 2010.12.20. 00:20:52

nem vagyok politikus v. ilyesmi, csak önérzetből berzenkedekkkk

tükörfúró 2010.12.20. 00:26:23

@dead end: én legalább láttam már autót, meg elvégeztem az általános iskolát(is), rólad ezek 100%, hogy nem mondhatóak el

dead end2 2010.12.20. 00:35:12

@tükörfúró: értem, és a váltó miatt lassabb sebességnél többet forog a motor :DDD
ezen még sokáig fogok röhögni

azért majd keress rá a "nyomatékváltó" fogalmára a gugliban és a gördülési zaj- sebesség összefüggéséről is kérdezd meg egy min. 8 általánossal rendelkező ismerősödet :)

blaci99@index.hu 2010.12.20. 00:36:42

A '70-es években, mikor igazoltatva voltam, a munkahelyként beírt egyetem megmentett mindentől.
manapság ez inkább negatív kiindulópont.

Balack 2010.12.20. 00:40:13

A cikkírónak idézem a Tejesember szavait (nem az idióta kommentíróknak): "Ebben az országban élnek értelmes emberek is??"

blaci99@index.hu 2010.12.20. 00:46:36

Jé, eztet megértettemm.

africans 2010.12.20. 01:02:44

@KuKori: "Viszont azért, mert pl. a szolgálati idő 7%-át ilyen helyeken tölti, nem fog másik állást keresni, mert ez hivatás. Ez egy olyan béka, amit le kell nyelni ahhoz, hogy azt csinálhasd, amit szeretsz. Hidd el, annak ellenére, milyen moslék módon fizetik őket, ahogy néha bánnak velük, szeretik csinálni, mert vannak jó oldalai is, egy felderített bűncselekmény, egy veszélyes vezető kiszedése a forgalomból, vagy bármi ilyen csekélység is. Sikerélményt ad és jó érzés lehet, hogy ma is tettek valamit egy baleset ellen, vagy megelőztek, felderítettek egy bűncselekményt. Aminek éppen az anyázó hülye kommentelő is lehetne az áldozata."

"Az a baj, hogy a közlekedési rendőr nem mehet tolvajokat hajkurászni."

A fenti két idézet tőled származik.
Némi ellentmondást érzek közöttük.
Lehet, hogy egy harmadik idézet illik ide? Hogy is volt? Ja, megvan: "Igazi populista demagóg faszság."

Nem... Bocsánat! Ez mégsem illik ide... mint ahogy szerintem oda sem ahova te írtad...

petru 2010.12.20. 04:31:53

Egy kisse csalodott vagyok. Tobb mint ezer kommentre fogadtam, es csak 242 van pillanatnyilag.
A cikkel nem ertek egyet. Tehat a rendor nem hulye, csak azt csinalja amit megparancsoltak neki? Es ki parancsolta meg? Hat egy masik rendor, a felettese! A rendorseg egesz munkaja jo reszt hulye. Nem a rendorok szemely szerint.
Kovetesi tavolsag merese? Majd ha minden autoban lesz radar amely meri a tavolsagot es kiszamitja hogy mekkora kell hogy legyen, akkor esetleg lesz ertelme, de igy? Csak meg egy otletes modja a szivatasnak!
Nem tehet arrol a rendor hogy ott hagytak a hulye sebessegkorlatozast? Kellene hogy tegyen rola! A torveny kellene hogy eloirja hogy a rendornek kotelessege jelenteni minden rendellenesseget! Es a feletteseinek pedig kotelessege lenne KOVETELNI a rendellenesegek helyrehozasat!
Pl. utasitani a nem oda valo tabla eltavolitasat.

totja71 2010.12.20. 05:00:44

2 példa a rendőrökre. Kecskeméti mol kút, szeged felé, hajtok fel a pályára, telefon a kézben + a stop táblánál nem állok meg. Ott áll 2 rendőrautó, az egyikből kiszáll a közeg leint. Kérdi: a navigáció nem mutatja a stop táblát? Kulturáltan válaszolok, igaza van ezt benéztem, rutinból közlekedem, nem jött senki nem álltam meg. Aztán elkezdtünk beszélgetni, miért kell nekem minden évben új jogsi (egészségi okokból 1 évre kapom meg a b-t), hogy ez mennyi költséggel utána járással jár egyebek. Egyszer csak mondja akkor jó utat és figyeljek jobban. Másik: kiskörös után tompa felé haladnék mert sietek, előttem pöcsöl egy teherautó, előzök záróvonalon. Szemben úgy 200méterre áll a trafi. Emberünk kényelmesen kiáll, megállít. Egyből kérdezte tudom-e miért állított meg, mondom tudom. Na lényeg itt szó szót követ, a végeredmény 4e ft mert nem kapcsoltam fel a lámpát lakott területen kívűl (kb 20-30e ft-ig jutottunk el ahogy számolgattunk, záróvonal, a menetlevél sem volt hibátlan, stb). Tanúlság: nem voltak parasztok, csak dolgukat végzik, amivel nem mindig értenek egyet, lásd a rendőr motoros esete a kopott gumival. Hozzáteszem a papírok, autó mindig rendben, nem vagyok velük bunkó így ők sem.

repecs 2010.12.20. 05:54:32

A sebesség méréshez miért kel rendőr. Kitesznek egy mérőt valami nehezen elérhető helyre és kész.

Glover 2010.12.20. 06:23:32

Nem semmi amit műveltek néhányan...

Zaj:
Akkor is ugyanannyi autó fog áthaladni, amennyitud, r-go sokkal tovább lesz "kisebb" zaj, mintha gyorsan, ugyan nagyobb zajjal átsuhannának az autók. Persze ez igaz a főút mellett lakókra. A fordulat azonos, a károsanyag kibocsátás is, csak az idő, amennyit ott tölt a káros anyagokat kibocsátva, az nőtt!!!
A modern autók széles abronccsal jönnek ki, még szélesítenek rajta, persze nagyobb lesz a gördülő zaj. Mindezt lassítva sokkal tovább zajong.

Parancsra tette:
Érdekes vélemény, hogyha parancsra tette, akkor kötelessége megtenni. Nemrég, és még egy kicsivel korábban két motoros rendőr halt meg műszaki hiba miatt. Ők is parancsra tették, mégsem mondták ennyien, hogy parancsra tette, jól tette. Hogy is van ez a szélmalom dolog? Itt jól teszi, ott meg meg kellett volna tagadja? Ej fiúk!!!

pasinda 2010.12.20. 06:40:43

@petru: Németo.ban helikopterről mérik a követési távolságot...Meg műholdról az udvari vécét...Ez egy ilyen világ lett!

pasinda 2010.12.20. 06:42:31

@pasinda: "Meg műholdról az udvari vécét..." - nálunk! És ejnye-bejnye, ha nem kellene ott lennie!

Ronin_ 2010.12.20. 06:53:04

omm: Ez jó kis kattintgatós, válaszolós poszt!:-D
Sok igazságod van, de valahogy sokan találkoznak az árnyékos oldallal is.
Sajnos. Én szerencsére már évek óta nem, de volt szerencsém nem is egyszer átélni, amikor a kamerás autó elkezdett "tolni".
Pedig csak egy fehér Mondeo-val voltam, semmi különös.

biker_kolee 2010.12.20. 07:17:04

@Rocko-: Annyi időm nincs, hogy ott üljek a kocsiban másfél órát, míg eljut a rendőr agyáig, hogy én őket stírölöm.. :))))

CommentR 2010.12.20. 07:24:02

A cikkben leirt dolgokkal alapjában egyetértek. Semmi bajom azzal az elvvel, hogy a szabályokat be kell tartani. Csak hogy ennek az éremnek nem is két hanem több oldala is van. A Stollbucis mondatot én inkább kihagytam volna a cikkből. Kiemelték??? (Ha kiemelték volna, nehezen okozhatott volna sokadjára ekkora bajt...) Pont az a bajom velük, hogy nagyon sok helyen nincsenek ott, ahol kellene. Tudom, nem lehetnek ott mindenhol. De ha hivod őket, segitséget kérsz, akkor is sz@rnak a fejedre. Mert ugye, ha a te csipricsupri bajoddal foglalkoznak, akkor nem jön be a napi birság-terv... Szóval inkább hagyjuk a kis fehérbárány szürkekabátosokat...

Rocko- 2010.12.20. 07:29:54

@biker_kolee: akkor elé. gyorsabb lesz a reakció. :)

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.20. 07:53:47

@Ger6ő: Az abszolút gyorsajtás relatív is. Amúgy műszaki állapotról meg vannak statisztikák, és azért annak vannak nyomai, és nagyobb ügyekben vizsgálják is.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2010.12.20. 07:55:21

@biker_kolee: Az ő parancsnokukhoz biztos nem jutott el a nyilatkozat :S

PeterGee · http://sciennet.com/H316758/ 2010.12.20. 08:20:42

Csak annyit fűznék hozzá, hogy, ha nincs mit mérni, akkor nem fognak mérni. Ha 60-as táblánál 60-al mész akkor nincs miért büntetni. Ha mindenki ezt teszi akkor pedig nincs miért mérni. Amíg ilyen jól lehet vele keresni és kell, hogy meg legyen a pénzük addig ezt teszik.

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.12.20. 08:32:27

a gyorshajtas felett meg el lehet nezni ( abszolute ill relativ gyorshajtas stb ) de az ittas vezetes alatt NEM! egesz mas a ketto. aki iszik+vezet azt utszelen felpofozni, jogsijat kettetorni, kocsijat bezuzni es masnap minden tejesdoboz oldara kirakni az arckepet: ITTAS SOFOR!!!!!!

butter-k · http://napimorgas.blog.hu/ 2010.12.20. 08:32:43

hát nem tudom, lehet én más bolygón élek de a mióta jogsim van lenyomtam 400e km-t szerte az országban de főleg Budapesten.Ritkán találkoztam prosztó és rosszindulatú rendőrrel,pedig jópárszor megállítottak. Igaz én mindig kiszállok és normálisan viselkedek,és elismerem ha hibáztam. Cserében az esetek 60 százalékában nem várt jóindulattal találkozom. engedtek el telefonálásért, stop táblán való átszáguldásért egy figyelmeztetés után.A tapasztalatom szerint a vidéki nagy városok járőrjei a legrosszabbak náluk tobbször tapasztaltam kélyes örömöt, hogy megbüntethetnek egy pesti parasztot.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.20. 08:35:04

"nem szednék ki a mattrészeg, bekokózott Stohl Bucikat sem a forgalomból"
Az azért pontosítsuk már, hogy NEM szedik ki...

Oldm4n 2010.12.20. 09:03:21

Igen, pont ez a baj. Engem nettó baszogatnak, büntetgetnek orrvérzésig, de a stólbucik mehetnek, nem baj a narkó, nem baj a pia, sem a szándékos közúti veszélyeztetés. Nem szedi ki a mocskos cigányt az AMG merciből, pedig igenis tudni akarom, honnan telik rá a rühesnek! De tényleg megéri nagyon normálisnak lenni. Egyszer jártam úgy, hogy szabálytalanul bevágtam egy lesötétített mondeo elé, villogott, én integettem, lámpánál utolért, rendőr volt... Viszont nagyon normális voltam, elnézést kértem, úgyhogy az induló "szándékos közúti veszélyeztetés - helyszíni felnégyelés"-ből lett egy sima figyelmeztetés. Nem éri meg szívózni velük... :)

911 Turbo 2010.12.20. 09:06:50

@ommm: Ezt a PR ízű szart ! Talán benyalhatnál nekik még mélyebbre , esetleg 1 kis orális kényeztetés ?!!

FUCK THE SPEED LIMIT FOR EVER !!!!!!!!!

Csak a yamaha 2010.12.20. 09:11:36

Persze van idióta/kötekedő(fiatal koromban mind az volt..szerintem)
Általában ha ember számba veszik őket akkor tudnak normálisak/elnézők is lenni.
A hangnemet meg kell/lehet találni velük és annyi....

Make Valamit · http://make.blog.hu 2010.12.20. 09:13:41

Rendőrökre szükség van. Nagy részük igen jóindulatú, csak nem tudja. Ha ittál, villogóval hazavezetnek egy százasért. Bár gondolom ez fellépés függvénye, másképp néznek amikor a suzukis apuka ordít velük hogy ha a csillárban háromból kettő ki van égve, attól ő még tud olvasni, a f_sznak b_szogatják éppen őt a kiégett izzóért mikor most előzte meg hetvenes táblánál legalább 90-nel valami nagy autó. Az biztos lopott/csalt/hazudott hogy akkora hodályra telik neki, miért nem őt b*gatják.

repecs 2010.12.20. 09:34:06

Igy karácsony közeledtével:

Ne ítélj hogy ne ítéltess.

Az vesse rá az első követ aki maga bűntelen.

Itt sehol sincs hogy fizesd be a pénzed az államnak.

Büntetésből lehetne 30 fekvőtámaszt csináltatni de mért pont a pénzt kel lenyúlni az emberektől.

Ha a pénzt felhasználják akkor az az érdekük hogy minél többet büntessenek ezért nem veszik el a jogsit a 200felett száguldozóktól mert akkor legközelebb nem menne 200 al és nem lehetne megbüntetni.

csakúgybelepofázok 2010.12.20. 09:53:14

Nem , nem mindig a rendőr a hülye.
DE
Érdekes "lelkivilága" lehet annak aki rendőrnek megy.
Mire gondolhat?
Megváltom a világot ?
Vagy inkább:
Előbb mehetek nyögdíjba és majd mellette fusizok (adót nem fizetve) ,addig meg majd kibírom valahogy.
Ha olyat köll csinálnom, amit amúgy nem venne be a gyomrom, majd ráfogom, hogy PARANCSRA CSELEKEDTEM.

1 hónapos eset
Jobbrakanyarodás
Stoptábla
Nem álltam meg, de "körültekintően" kanyarodtam, csak kigurultam.
Ballra ellátni 500m-re, jobbra nem.
Véletlenül ott állt a police. Jön az évvége, köll a píz....
Utánnam jött, megállított.
20 éves jogsival, viszonylak kevés km-el , ez volt az első affér.
Ajánlat 5000 Ft, egyből elfogadtam.
Így jártam. Hibáztam. Normálisan viselkedtem.
Nem anyáztam, hisz én voltam a hibás.
DE
Amin picit fölháborodtam az az:
Direkt megvártam, hogy elhajtsanak, kiváncsi voltam, hogy használják-e a biztonsági övet.
A kishölgy 10-m haladás után, pont előttem kapcsolta be magát, a pilóta nem volt bekapcsolva !!!

Ami még nem teccik:
Engem kisembert baszogatnak, de szp nagy sötétített ablakos ótókat, netán kisebbséggel a volán mögött nem.
Az már veszélyes lehet....

M3 fölhajtó sávja, az adott sávban forgalommal szemben sebességmérés???
M0 dunakesziósönnél, adott sávban forgalommal szemben sebességmérés??
Hogy a faxomba kerülnek oda szabályosan???

Már gondolkodtam azon, hogy fényképezni kéne az ilyeneket.
Lehet ilyenért följelenteni őket ????
Kérdés, hogy az obudszmann engedné?
Nem sérti a rendőrök jogait???? :-))

kafferbivalybalamber 2010.12.20. 10:07:00

"Nem mindig a rendőr hülye
Előszeretettel anyázunk azonnal, ahogy meglátjuk a rendőrt. De vajon gondoltunk-e már arra, hogy lehet, nem is ő a hülye?"

Gondoltunk, de aztán azonnal beláttuk, hogy ennyit már tényleg nem lenne szabad inni. :)

Mlmjoc 2010.12.20. 10:07:45

De!
Mindég a Rendőr a hülye!!
(csak Magyarországon)
Csak Verni tudják a népet és nőket megerőszakolni!

Krisi 2010.12.20. 10:09:38

@911 Turbo: jólvan kisfiam, nyomj egy alt+tab-ot és játsz tovább a need for speeddel, ott nincsenek rendőrök :)

b0lha 2010.12.20. 10:10:28

nem olvastam vegig a kommenteket, mert elegge sok van, de en maximalisan egyet ertek a poszt iroval. es sajnos ez nem csak a rendorokhoz valo viszonyulasra igaz, mindenhol ahol szabalyok vannak, ott az azokat betartatok vannak hulyenek nezve, elnyomonak elmondva... pedig a szabalyok nem veletlenul vannak.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:13:14

aki szerint a rendőrség pénzbehajtó szervezet:
-az ha betartja a szabályokat, miért zavarja ha mást megbüntetnek
-ha nem tartja be a szabályokat, akkor meg szimplán hülye hogy támogatja a "pénzbehajtó szervezetet"

ne szabálytalankodjon senki, és akkor mivel senkit nem lehet majd büntetni semmiért, így megszűnik mint pénzbehajtó szervezet. asszem ennyi

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:17:24

@repecs: "Büntetésből lehetne 30 fekvőtámaszt csináltatni de mért pont a pénzt kel lenyúlni az emberektől."

azzal kell büntetni ami a legjobban fáj.
jóhogynem már gyorshajtásért tapsikoljam el a hull a pelyhest, mert az milyen égő, és kiváló büntetés. visszatartana? nem. de ha minden hónapban levesznek tőlem 30 ropit akkor előbb utóbb vagy éhen fogok halni, vagy megtanulom hogy tartsam be a kreszt. innentől meg nem a rendőré a döntés. (akit meg nem hat meg a 30 ropi, na ott kéne a visszaeső szabálysértő dolog, ami nincs...)

Mlmjoc 2010.12.20. 10:20:35

@b0lha: Persze, csak a gond h külföldön azért vannak szabályok h az emberiséget "kordában tudják tartani" és elsődleges céljuk h betartsák, míg Magyarországon azért hoznak szabályokat h minél több pénzt betudjanak kaszírozni, hogy az állambácsinak legyen mit szétlopni,a cigánynak kifizetni a segélyt, és a analfabéta rendőröknek 35 év után fizetni a nyugdíjt h olyan ügyesen tudta verni a népet.

Egy érdekes történet Németországban szakadó eső, autópálya 180-200 között. Levillog az autópálya rendőrségtől egy E-merci, mellettem van, mutogat valamit de esőbe nem nagyon láttam. Visszamegyek mögé, és a tetején volt egy Mátrixkijelző aszem így hívják. Forgalommal kapcsolatos infókat tudnak kiírni pl ha útlezárás van.
Na és arra kiírta h jobb hátsó lámpa nem világít! Rávillogtam, mondván h kösz h szolt, vészvillogóval villogott vagy kettőt és ott hagyott!
Ez igen rendőr.
Ilyen hol Mo-n?

Mlmjoc 2010.12.20. 10:21:49

@Hurrá Torpedó:
HÜLYESÉG! Hát 80ért veszek egy 4 fejes lézerblokkolót és úgy kaphatja be az összes rendőr ahogy van!

repecs 2010.12.20. 10:21:55

@Hurrá Torpedó: a 30 ropival a családodat és a gyerekedet is büntetik a gyereked tehet arról hogy gyorsan mész?

valamik1 2010.12.20. 10:26:34

Be kell tartani a szabályokat, és senkit nem büntetnek meg, és nem lesz büntetés,ennyi az egész.

az hogy keressen másik melót, mert hogy a főnöke kiadta parancsba, hogy mit kell csinálni, ez megint 1 ökörség!
Ha mindenki így gondolkodna, minden nap mindenki máshol dolgozna, és nem csak a rendőr, kivéve a fő vezetők.

Rendőr csak verni tud?
ha felszólítanak hogy hadják el a területet, akkor ne csodálkozzon senki hogy ott kényszert fognak alkalmazni, erre csak annyit, "hogy aki kurv@nak ál, ne csodálkozzon hogy megb@sszák"!

aki meg jobban tudná csinálni a munkát, annyi fizetésért amit kapnak, van lehetőség, és menjen el rendőrnek.
Ne csak pofázzon mindenki.
Érdekes, eddig még 1x se büntettek meg, ennek egyszerű oka van, a szabályokat betartom,(igaz egyszer előfordult, hogy 50 helyett 61-el mentem, megállítottak, beszélgettem velük NORMÁLISAN, úgy ahogy emberrel kell, és megúsztam figyelmeztetéssel), k ha valaki utazik velem, addig nem indulok el, amíg be nem csatolta a biztonsági övet szabályosan, " nem, nem a háta mögött)

Akkor ki is a hülye? Aki a szabályokat megpróbálja betartatni, kisebb nagyobb eséllyel,, vagy aki a szabályokat megszegi?

@csakúgybelepofázok:

A rendőr fizet adót, nem is keveset, abba ne menjünk bele, hogy miből van a fizetése. ha az bánt, hogy az adófizetők pénzéből, akkor add azoknak, akik egész nap a kocsmába vannak, és semmit nem csinálnak.
én már láttam sötétített üveges BMW-és a kocsi mellett feküdni, amikor kiszedte a rendőr, és nem fehér bőrű volt.

AzHofi 2010.12.20. 10:27:36

"SUV-val végigelőzi a sort, ne idegeskedjenek, ő kockáztat, önöknek nem kell. Legyenek óvatosak!"

Aha Pista, az én életemet is kockáztatja. A sógornőm úgy lett mozgássérült, hogy egy barom előzött siófoknál (még nem ótópálya, az első fideszgyőzelem szavazásának napján történt) a másik szembe barom emiatt lement a padkára, és amikor visszajött, akkor két sávot jött egyszerre. Frontálpuszi. A férje meg is halt. A stól se csak magát nyírta. Hány meg hány eset van amikor a gyökér másokat öl meg...

Mlmjoc 2010.12.20. 10:29:55

Múlthéten kaptam egy defektet országúton, mert belementem egy kágyúba. Úgy h 50el mentem országúton, a jobb első felniből kitört egy darab, a jobb hátsó pedig megrepedt.
Háromszög kitéve h lássák, sötét volt, vészvillogó megy. Várom h hozzák a kerekeket. Látom egy autó áll a 3szög mögött faszán takarja. 10 perc múlva mellém jön, látom rendőrség, egy Nissannal. Megkérdezi mi történt? Elmondom, azt mondja jó, vigyázzak ne legyen baleset. Mondom szerncsétlen, vészvillogó megy, 3szög kitéve szerinted mi a drága anyukádat csináljak még? Álj ki a bohóc autóddal és villogjál akkor! Neki erre nincs ideje és ott hagyott.
Nagy nehezen kész lett az autó, kiderült kellet volna rendőrségtől papír a biztosítónak. Keresem őket, és nem adta ki a papírt mert most neki nincs olyan.
Akkor kezdtek velem foglalkozni mikor jöttem ki az irodából és flegmán hozzávágtam h amúgy 2 hulla ott fekszik az árokban. Na akkor kiugrott mind a kalitkából.
Mint a sötét éjszaka!

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.12.20. 10:32:17

Én azt érzem, hogy direkt beállnak mérni a 30-as, 40-es, 50-es táblák mögé.

Konkrét példa: a reptérnél a vecsési nagy kereszteződésnél egy kis szakaszon 50 van. Előtte 110 a gyorsforgalmin, utána 70 végig az Üllői úton.

A rendőrök arra a kis 50-es szakaszra állnak be mérni, mindkét irányba, már tucatszor láttam.

Baleset is volt már, nem egy..Jössz ki a kanyarból, egy picit lejt az út, csúszós aszfalttal van leöntve az egész (=fénylik szárazon is), nézed a rendőrt hogy mérnek-e, szemed kiesik annyira lesed, aztán odapillanatasz a lámpára, és hűbazdmeg piros, fék, csúszol tovább azon a szar felületen. bumm.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:32:25

@repecs: nem tehet róla a gyerek. de a gyereket én nevelem, én vagyok érte felelős, én adok neki kaját...

ha ebből nem tanulnék akkor végtelen hülye lennék. akkor nekem nemcsak autó de gyerek se lenne való...

(ui: még nincs gyerekem.)

a lézerblokkoló meg tudtommal illegális, nem? kellene ilyen blokkolót is keresni a kocsikban a leállításkor. (radarozók után 1km-re kiinteni őket...)

africans 2010.12.20. 10:34:23

@Hurrá Torpedó: Nem lehet, hogy kicsit leegyszerűsítve látod a dolgot?
A szabályoknak nem az lenne a céljuk, hogy élhetőbbé tegyék a dolgokat?
Lehet minden helyzetre egyformán érvényes, jü szabályt hozni?
Ahol nappal indokolt a sebesség korlátozása ott biztos, hogy éjjel is az?
Ha a rendőr akkor mér ott amikor az nyilvánvalóan indokolatlan, és nem akkor amikor indokolt akkor te ezt minek hívod?
Ha szigorúan betartasz mindíg minden szabályt, akár van értelme akár nincs akkor valyon mi történik egy országgal? Hallottűál már olyat, hogy valakik úgy tüntettek, hogy minden szabályt betartottak? Tudod, mi történt?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:34:39

de persze hiába is tépi az ember a száját. a magyar mindig a kiskapukat keresi.

drága a benzin? - hozunk ukrajnából
drága a regadó? - megvesszük SK rendszámmal
sok az adó? - dolgozunk feketén
stbstb.

persze a betartani a szabályokat 10-ből 7 fejében meg se fordul.

(ui: én is szoktam szabályokat nem betartani, de igyekszem.)

valamik1 2010.12.20. 10:36:50

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
Nem a rendőrautót kell nézni, hanem a sebességhatárt betartani!
És le is írtad miért van ott az 50-es tábla!
Ha nem tudod gondolkodj el rajta!
Sajnos nem az a baj hogy nagy az isten állatkertje, hanem hogy alacsony a kerítés, nyitva hagyták a kaput, te meg kijutottál onnan!

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.12.20. 10:39:11

@valamik1: a szokásos kliséken túl nem mondtál semmit.
ismered azt az utat? tudod, melyiket mondom?
nem?

akkor vázolom.
kb mintha egy, a pusztában futó főút közepére kibasznának egy ötvenes táblát, aztán utána 100 méterrel egy feloldót. te se fékeznél le.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:40:07

"Ha a rendőr akkor mér ott amikor az nyilvánvalóan indokolatlan, és nem akkor amikor indokolt akkor te ezt minek hívod?"

Te figyu! nincs olyan hogy indokolatlan mérés. Ha valahol 30-as tábla van, és mindenki 70-nel megy akkor nyilvánvalóan hülyeség indokolatlan szót használni a mérésre, hiszen indokolt, mert senki sem tartja be.

a korlátozó tábla indokolatlansága az más kérdés.

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.12.20. 10:42:34

@valamik1: látom te ilyen rendpárti fazon vagy..
hát..
pártunk és kormányunk nagy szükségében van ilyeneknek

nehogy előrejussunk valaha is, kapirgálva alulról a nyugati színvonalat. például hogy ne a hatvanas évek autóira szabott kresz miatt repüljenek a 20-30-40 ezrek ki a zsebekből.
hasonlítsd össze egy ezerkettes zsiga és egy mondeo bármilyen tulajdonságát. mégis a mondeóst basszák le, ha nem a zsigára megállapított sebességgel tötymörög.
el van baszva ez a rendszer, és ameddig a hozzád hasonló emberek még csaholva örülnek is annak, hogy a 65-el száguldó állatokat megfékezi a bátor rendőrség, addig lófasz se fog változni, nemhogy a helyzet.

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2010.12.20. 10:43:30

én is tudok ilyen helyekről. én sem szoktam betartani városon kívül a 40-et ha nem látom okát (nincs méteres kátyú, stb.)

de ha ott mérne a rendőr, és elkapna akkor nem a rendőr lenne a fasz. ilyenkor tisztában vagyok avval hogy szabályt szegek. nyilván közben anyázom a táblás embereket is. de egy bünti esetén nem a rendőrt.

szép is lenne ha csak olyan helyeken mérnének ahol mindenki mindent betart. akkor nem lenne bünti, nem lenne visszatartó erő. ott kell mérni ahol ignorálják a táblákat. ha az kintfelejtett fasz tábla, akkor ott.

Fantozzi.ie 2010.12.20. 10:45:40

@KuKori: "Azt el nem játszod, hogy végigmész keresztben Anglián valaminek a hiányában, mert úgy levadásznak, mint a picsa. Jogosan!

Nem szeretnék én sem például biztosítás nélküli autóval találkozni egy koccnál. "
Mégis sokan kötnek biztosítást Uninsured driver - re Vajon miért?
Az ANPRS nem működik ám mindenhol csak az egyszámjegyű autópályákon.

Más:
USÁ ban csak akkor lehet megállítani egy autót ha láthatóan szabályt szegett . Egyébként nem. Na én ezt bevezetném EU ban is.

qwertzu 2010.12.20. 10:49:58

@csakúgybelepofázok:
"Direkt megvártam, hogy elhajtsanak, kiváncsi voltam, hogy használják-e a biztonsági övet.
A kishölgy 10-m haladás után, pont előttem kapcsolta be magát, a pilóta nem volt bekapcsolva !!!"

Ha jól tudom a rendőröknek nem kötelező bekapcsolni az övet.

"M3 fölhajtó sávja, az adott sávban forgalommal szemben sebességmérés???
M0 dunakesziósönnél, adott sávban forgalommal szemben sebességmérés??
Hogy a faxomba kerülnek oda szabályosan???"

Odamegy szabályosan, bekapcsolja a villogót, megfordul, leparkol, kikapcsolja a villogót.

Vagy megvárja amíg nem jön senki a fölhajtón, bekapcsolja a villogót, szembemegy a forgalommal a helyére,...

Mlmjoc 2010.12.20. 10:50:14

De Mo-n Nem azért vannak a szabályok h élhetőbb élet legyen.
Ha azért lenne, akkor pl az autópályán a 130at mérnék és nem kihúznánk utánfutóval egy 80-as táblát és azt mérnék. Velem ez történt és 104el mértek be.

Ha tilosban parkolok és a rendőr meglátja, odaszól h tilosban állok, mondjuk nem vettem észre, elnézést kérek és arrébb gurulok. Ennek az a célja h élhetőbb legyen igen.
De mikor megállok, parkolóba elmegyek jegyet venni, 3 perc és mire visszaérek rajta van a cédula, és kamera rögzítette h mikor álltam meg, az se érdekli, akkor ennek elsődleges célja a pénzbehajtás.
Ha a hülyével ezt meglehet csinálni, és befizet mindent, csak azért mert a szabály az szabály, akkor fizessen. Meg is érdemli.

A büntetéssel pedig az a baj h az emberek nagy része 100-150e között keres. Ebből fizet be 100e ft t, pl ha sárgán megy á a lámpánál, vagy mint külföldön 2000+ Euróból fizet be 200 Eurót.
vagy a büntetést csökkentsék, vagy a fizetést növeljék, de nem 5-6%-al, hanem 500%-al.

keletisarok.hu 2010.12.20. 10:52:45

Az én állaspontom a következő:

1. a rendőr is ember, vannak köztük irgalmatlanul ostoba bunkók és nagyon értelmes fazonok is (minden szakmában vannak ilyenek, az enyémben - pedagógus - is)

2. a rendőr alapvetően hibás elnevezés, mert szabályőr, törvényőr stb. lenne ma már a megfelelő név a számára

rendetlenséget gyakran éppenhogy egy új, idióta vadbarom politikusok által kreált és szentesített szabály vagy törvény okoz

az egyenruhásoknak ezek betartását kell ellenőrizniük, és ebből kifolyólag a hülyeség hülyeséget fog szülni, nincs mese

a politia és politica nyelvtanilag azonos tőről fakad, a nyelvészet nem hazudik, a rendőr mindig is a regnáló hatalmak érdekeit és biztonságát védte, nem pedig a kisemberekét

3. a műszeres sebességmérés mai rendszere orbitális geciség, főleg a kiszabható legkisebb bírságot tekintetbe véve

a csak és kizárólag lopáshoz értő teljes mértékben MAGYARELLENES mindenkori parlament és kormány épp ma dönt arról, hogy (gondolom) az agyonterhelt közigazgatási apparátust tehermentesítendő helyszíni bírságot kiszabni 10ezer és 300ezer Ft értékhatár között

4. egy helyütt, amerre napi rendszerességgel közlekedek, lakott területen kívül nemrég levették az évtizedekig kint lévő 60-as sebességkorlátozó táblát

de volt már egy másik helyen (lakott területen belül) is kint évekig 40-es, aztán újból 50 lett, aztán megint 40-es

AKKOR MOST EZ HOOOOGY?

A rendőr hivatalból mikor tett már feljelentést a közlekedés akadályozása és/vagy veszélyeztetése miatt mint felejtett táblák, mocskos, kátyús, évente egyszer (akkor is szarul) karbantartott útszakaszok miatt?

Miért lehet az, hogy ukrán és szlovák rendszámú autók VERSENYEZNEK főútvonalainkon, tudván, hogy őrájuk nem érvényesek a sebességhatárok? És miért lehet az, hogy az ezt megakadályozó törvénymódosítás átfutási ideje ÉVEKBEN mérhető?

valamik1 2010.12.20. 10:55:58

@-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg!:
Németországba vannak zsigulik?
Ott miért vannak kitéve ilyen helyeken 30-40-50-es táblák?
Angliába úgyszintén minek tesznek ki ilyen táblákat, veszélyesebb helyekre?

Amit mondasz szar az Útfelület, volt már ott több baleset? Akkor vegyük le az 50-es táblát, és tegyünk ki helyette 100-ast, had legyen még több!

nem pesti vagyok, nem ismerem a területet, de tudok mutatni vidéken ilyen helyet, nem is egyet, ahol mérni szoknak, pedig az út felülete, megy a többi tényező lehetővé tenni a 70-et is, de nem ezt az emberek miatt nem lehet kitenni, mert amíg 70 volt, 2-3x voltak a csattanások.

Nem, nem vagyok rendpárti, csak mikor reggel elindulok autóval, aznap este haza is szeretnék érni, épségben, baleset mentessen!
Ha nem tartanám be a szabályokat, most nem itt lennék, hanem a föld alatt kb 2 méterrel, mert lassabb sebességnél még kitudtam kerülni párszor a STOP táblánál körültekintés nélkül előttem 5 méterrel kihajtókat, meg egyéb finomságokat.
na ezért tartom be a szabályokat

Látom te meg azok táborát bővíted, aki nem így gondolkodik, ez a Te bajod, nem az enyém, csak ne csodálkozz , ha beléd hajtanak, és kórházba kötsz ki, vagy rosszabb, de ilyen ne legyen.

Még mindig rend pártinak tartasz?
vagy olyannak, aki épsége akar haza jutni minden nap?

Mlmjoc 2010.12.20. 10:59:53

@Hurrá Torpedó:
Bocs h beleszólok, de Olyan állatságokat beszélsz.
Hogyne lenne indokolatlan mérés.
Az autópálya rendőrségen dandár tábornok írta meg az autópályás büntetésem elleni fellebbezésemet, aztán a feljelentésemet!
Pályán, utánfutóra kiraktak 80at és beálltak mérni, de a külsőből beterelték a belsőbe a népet.
Bemértek 104 el
Biztos vagyok benne h 90% befizette! Meg is érdemlik, ilyen te féléd! (Már bocs)
Viszont kiderült, h
- korlátozást ha sebesség különbség nagyobb mint 40km/h akkor legalább két részletben kell végrehajtani.
-köteles 500 méterre kitáblázni
-sávszűkületet jelző tábla kihelyezni
-veszélyt jelző tábla kihelyezni
-Mindezt kanyarban
-Esőben.
-Autópályán nem korlátozhat sebességet 80ra csak szigorúan indokolt esetben, pl baleset, vagy útmunkálatok.
-Ha már korlátozta hol helyezte el a feloldó táblát! (nem volt kitéve)
-Ez esetben mi indokolta 11km-en keresztül a 80as haladást.
Röviden csak ennyi pontban hibáztak.

Törölték a büntetést, és ment vissza ellenük a feljelentést!

Hurri Kán 2010.12.20. 11:04:18

Azért érdekes a hozzászólók kb.80%-ának a hozzáállása:
mindenki sír hogy milyen tragikus a közlekedési morál hazánk útjain, de mégis mindenki meg tudja indokolni hogy a szabályokat NEKI miért nem kell betartani...

Mlmjoc 2010.12.20. 11:09:14

@gyvy:
Be kell tartani, az kétségtelen. CSak iskola előtt kint áll a bohócruhás rendőr.
Dugó van álla forgalom, zebránál, egyrészt megállnak a szülők, másrészt amúgy is áll mindenki szóval át tudnak menni a gyerekek. Rendőr kiáll, és az álló forgalmat megállítja. :)(Rendőr nem hülye):D
Zebrától +/- 30 méteres intervallumban rohangálnak a gyerekek, sőt, a drága szülő kíséri át zebrától 10 méterre. A rendőr pedig végig nézi.
Oda kéne menni, és a kedves anyukát megbüntetni 100e Ft-ra. Akkor lenne korrekt a rendszer.

africans 2010.12.20. 11:14:12

@Hurrá Torpedó: Pont erről beszélek: "a korlátozó tábla indokolatlansága az más kérdés." Egy tábla lehet indokolt vagy indokolatlan. A rendőr vagy mér ott vagy nem. Ezek után négy eset van:
1. korlátozás indokolt - rendőr mér
2. korlátozás felesleges - rendőr mér
3. korlátozás indokolt - rendőr nem mér
4. korlátozás felesleges - rendőr nem mér
Ezek után nézzük mi a gyakorlat:
1. eset: ez lenne az egésznek a célja, ha ilyenkor bűntet a rendőr akkor ez a dolga. Sajnos nem ez a jellemző. Miért? Mert indokolt, ezért legtöbben betartják ergo csak kevés pénzt lehet begyűjteni. Nem elég költséghatékony.
2. eset: Ha a korlátozás felesleges akkor annak ellenörzésének mi oka lehet? Sajnos a gyakorlatban az, hogy legtöbbször ilyen helyen mérnek be? Miért? Mert a józan többség itt nem tartja be (az egyébként az adott szituációban értelmetlen) szabályokat. Na itt lehet sokat kaszálni, kell a bevétel vagyis itt mérnek legtöbbet. Ennek a pénzbehajtáson kívül mi értelme van?
3. eset: Nem lehet hogy azoknak a rendőröknek akik a második pontban leírt eset szerint járnak el inkább itt lenne dolguk? Miért nem ezt teszik? Mert ekkor nincs elég bevétel. Mire kell a bevétel? Hogy legyen elég rendőr aki a felesleges helyeken mérhessen?
4. eset: Szerencsére ez a leggyakoribb eset. Ezeken a helyeken a normális emberek egyszerűen a józan eszük alapján biztonságosan közlekednek. Ha itt megjelenik a rendőr, hogy csak azért is betartassa a felesleges korlátozást előállítva a 2. esetet akkor én ezt hívom úgy, hogy indokolatlan mérés illetve pénzbehejtás. Te ezt minek hívnád?

valamik1 2010.12.20. 11:14:52

@Mlmjoc:
Sajnos nem mindenki áll meg a zebránál, ha át akar menni rajta valaki, nem 1 olyan gázolás volt, ami zebrán történt.
Az álló kocsisor elé meg azért állt, hogy az okosabb sofőrnek ne jusson eszébe az álló sort kikerülni, és előzni, volt rá példa...

Amúgy egyetértek hogy a szülőknek odavágni ilyenkor a bírságot....

moonclown 2010.12.20. 11:19:14

Ez nagyon gyenge.Én nem a rendőrt utálom hanem a főnökét.jaaa az is rendőr...:)

Csak egy helyet mutasson vki ahol értelme van sebességet mérni.Egyet..

ja hogy nincs:?bocs.

Jó példa Érd: szombat du 2 sávos út üres áruház előtt bebújnak a buszmegálló mögé, mert lejtő és igen nem sokan mennek 50-el.

De ugyanezen rendőröket évek óta!!!! nem lehetett iskolaidőben iksolák körül sebességet mérni és rendet tartani.Ja mert ott kevésbé lehet pénzt keresni?bocs..

Gondolkozzunk már el hogy elmész külföldre úgy hogy több ezer km-en nem látsz rendőrt se nem hogy mérőt, itthon meg Debrecenig rendszeresen van 3 a tök üres autópályán...

Mlmjoc 2010.12.20. 11:21:38

Oké, de ott áll az egész sor, mert az utca végén kereszteződés és reggelente 800m-es sor van. Ebből kifolyólag csak az áll be, aki a gyereket viszi, ugyanis ki lehetne kerülni, és aki nem megy az iskola miatt arra az ki is kerüli. Szó szerint mondom h áll a forgalom. De attól függetlenül álljon oda, csak büntetni kellene a szabálytalankodó gyalogost is.

csakúgybelepofázok 2010.12.20. 11:22:56

@qwertzu:
"Ha jól tudom a rendőröknek nem kötelező bekapcsolni az övet."
Tényleg ????????
Miért beleakad a fegyvere ???? :-)
Ez a fényképezős dolog amúgy akkor jutott eszembe, amikor civilruhás "valakik" utaztak rendőrautóban, és egyikük sem volt bekötve.

@valamik1:
Félreértettél. Nem a szolgálati ideje alatt nem fizet adót, hanem miután nyögdíjba ment 40 évesen és mellette fusizik.
Mert nagyom sokan azért szeretik/szerették a 24/48 szógálatot mert utánna/mellette mehetett a fusi.
CSak az ezzel a probléma , hogy Ő a "törvénytisztelő/igazság bajnoka" amíg a szolgálati ideje tart, betartatja a közlekedési szabályokat, utánna az ADÓ szabályokra meg sz@rik nagyívben.
Pedig az is szabály....

valamik1 2010.12.20. 11:23:04

@moonclown:

Hát nem is fogsz látni, se Németországba se máshol rendőrt sebességet mérni, mert ott telepített trafik vannak, ami nálunk ha jól tudom nem sok helyen van.
Ezért ül a rendőr a kocsiban, és mér :S
Melyik a jobb? 10 km-énk 1 telepített trafi, vagy 50 km-ént 1 rendőrkocsi amiből mérnek?
nekem mindegy melyik van, nem érdekel, a sebesség határt szinte mindig betartom.

moonclown 2010.12.20. 11:23:08

@gyvy: Tragikus morál: Javaslom kocsikázzál kicsit Európában (nem balkán) rájössz semmivel sme vagyunk rosszabbak.A németek a korlátozás mentes autópályán simán belső sávba vágnak 120-al, az olaszoknak eszük ágában sincs a zebráknál megállni, az osztrákok folyamatosan feltartanak belső sávban 100-110-el.Hollandiában elüt abiciklis, a szlovákoknál meg a táblákat nem ismerik.

Szóval mi közép Európa vagyunk és a morálunk is pont olyan.Van jobb van rosszabb.De ez szvsz mindenre igaz.

prérikutya 2010.12.20. 11:26:54

@Mlmjoc:

-Ha már korlátozta hol helyezte el a feloldó táblát! (nem volt kitéve)

Ezt azért remélem nem a tábornok haverod találta ki....:-)))

-Pályán, utánfutóra kiraktak 80at és beálltak mérni, de a külsőből beterelték a belsőbe a népet.

És megkérdezted, hogy ez miért volt? Nem igazán hiszem, hogy a rendőrnek sok jogosultsága lenne egy táblát magával vinnie. Láttál Te már rendőrautót utánfutóval?

Aki szabálytalanul helyezte el (autópályakezelő), azon kell számonkérni a dolgot. A rendőr odament, látta, hogy 80-as tábla, és mért. Nem az Ő felelőssége a dolog. De látom Te legalább felemelted a hangod. Bár, ha nem kaptál volna bírságot, lehet, Te is lexartad volna.

Egyébként pedig a 80-as táblánál nem illik 104-el közlekedni, ha jogosan van kint, ha nem (bár ezt akkor úgysem nagyon tudod eldönteni).

kuroi inu 2010.12.20. 11:27:49

Nem emlékszem olyan esetre, hogy rendőrök keménykedtek volna velem. Pedig szedtek már ki lejárt műszakival is. A forgalmi szerint még 3 hónapig érvényes volt, de a matrica szerint már 2 hónapja lejárt, ők nyilván utóbbi miatt szúrtak ki. Levehették volna a rendszámot, bevontathatták volna a kocsit, de csak nagyon udvariasan megkértek, hogy első utam egy mv. legyen.
18+ éves vezetési gyakorlatom alapján a cikkel teljesen egybehangzó tapasztalataim vannak.
Kapcsoltak már le gyorshajtás miatt is, nemegyszer. Fizethettem volna vagyonokat, ha tahó vagyok, de úgy gondolom, hogy annak a rendőrnek, akit kizavartak dolgozni egy fagyos éjszaka közepén igazán nem hiányzik, hogy elkezdjék kioktatni, vagy kérdőre vonni a közútkezelő hanyagságai miatt.
Igenis tömegével vannak kintfelejtett 30-as táblák, de az intézkedő közegnek nincs joga mérlegelni az útszakaszra vonatkozó szabályok értelmét (a kivezénylő felettesnek már lenne!), ahogy nekünk közlekedőknek sincs.
Lehet, hogy 200-zal végigmehetnék egy nyílegyenes külvárosi szakaszon, de könyörgöm, vannak akik aludnának, zenét hallgatnának, gyereket altatnának esetleg kihajtatnának egy parkolóból, egyszóval élnék az életüket, amit manapság lehetetlen pl. az állandósult, tömeges gyorhajtásból eredő kerékzaj miatt.
Ha egymásra nem tudunk tekintettel lenni, akkor rendőrt minden sarokra...

Mlmjoc 2010.12.20. 11:29:14

@moonclown:
Jogos! Egyetértek!
Még azzal kiegészíteném, h pl szerbia, macedaónia felé éjszaka átmegyek az országon,kb 10 rendőr autóval találkozok, akik nem mérnek. Kereszteződésnél, pályán felüljárók alatt állnak. Ott vannak, és sokan betartják a sebességet mert tudják h tele van rendőrrel.
Itt éjszaka egy darabot nem látok az országúton.
Ezt a sok Parasztot miért nem állítják ki minden kereszteződésbe, ahol nem kell mérni, csak legyen ott.
Akkor azt mondom h igen, elsődleges céljuk a törvények betartatása. MÉRÉS nélkül!
Megjegyzem nem azért mérés nélkül, hogy én nyugodtan tudjak száguldozni, én úgyis blokkolóval megyek nem zavar.
Hanem azért mert ha büntet akkor mér pénzbehajtás van.

valamik1 2010.12.20. 11:29:31

@csakúgybelepofázok:

Én olvastam valahol hogy akik ténylegesen az utcán teljesítenek szolgálatot 12/24 12/ 48-ba, azok miután elmentek nyugdíjba, átlagba nem éri el a 3 évet nyugdíjas évük, és mennek a temetőbe.
Igen amúgy egyetértek hogy utána nem fizetnek adót, de nem minden volt rendőr dolgozik nyugdíjasként.
A munka mellett már nem lehet hivatalosan dolgozniuk, ha valaki megteszi akkor az rábaszik, nem kicsit.
ismerős rendőrtől tudom.
Igen, azt jól tudod, rendőrnek is be kell kötnie magát, kivéve ha olyan személyt szállítanak....

Hurri Kán 2010.12.20. 11:31:37

@Mlmjoc:
Sajnos -tisztelet a kivételnek- attól hogy a rendőrnek van feje még nem ok arra hogy gondolkozzon is vele, ez sajnos igaz...

@moonclown:
Szlovákoknál nem nagyon vezettem, így ott nem tudom mi a helyzet.

Németeknél a pályán tolják, városban- országúton általában betartják a sebességet, ebbe az is beleértendő szerencsére, hogy mondjuk 70-es táblánál senki nem szüttyög 40-nel.

Osztrákoknál is klasszisokkal jobb a helyzet mint nálunk.

Olaszoknál tény hogy nagy adag bátorság kell mind gyalogosan, mind autóval közlekedni. Ott nekem úgy tűnt, ha nyomják is a dudát, de ha elindulsz, akkor megállnak.

prérikutya 2010.12.20. 11:32:24

@csakúgybelepofázok:

CSak az ezzel a probléma , hogy Ő a "törvénytisztelő/igazság bajnoka" amíg a szolgálati ideje tart, betartatja a közlekedési szabályokat, utánna az ADÓ szabályokra meg sz@rik nagyívben.
Pedig az is szabály....

Ha neked muszáj volna elmenni másodállásba, akkor Te is bejelentenéd a dolgot, hogy a megkeresett 5 ezerből csak 3-at vigyél haza?

Vagy amikor a vállalkozó azt mondja, hogy felvesz minimálbérrel, a többit meg zsebbe adja, azt mondod, kösz nem, mert becsületes vagyok, inkább éhezzen a család.

Ez az adódolog sokkal bonyolultabb, mint amilyennek látszik. A magyar sajnos ilyen rebellis fajta, neki ne mondják már meg, mit csináljon, vagy esetleg mit ne...

Ger6ő 2010.12.20. 11:34:17

@ColT: pont erről beszélek!!!!
milyen nyoma van annak, hogy csak az orra hegyéig világított, nem fogott rendesen a féke, 12 éves gumija volt, 15 centi kormány holtjátéka, ekldurrant lengéscsillapítója.........

SOHA nem vizsgálják az átlag balesetnél, oszt mégis van róla statisztika, hogy nem az volt! :-DD
akkor mi alapján??
a magad fajta meg be is puszilja! :)

qwertzu 2010.12.20. 11:39:08

@csakúgybelepofázok: "Miért beleakad a fegyvere ???? :-)" Igen. Én konkrétan láttam olyan elfogást, ami azon múlt, hogy nem volt bekötve a rendőr.

Mlmjoc 2010.12.20. 11:40:32

@prérikutya:
Azt h a táblát ő vitte e ki vagy a pályakezelő nem tudom. Tény h kirakták,és 5 méterre mögötte mértek.
Feloldó tábla azért kell, mert ez egy felhajtó után volt közvetlenül, ami feloldja a 80at az a "kereszteződés" vagy feloldó. Kereszteződés 11km-en keresztül nem volt, akkor mi indokolta a korlátozást.

Az pedig h 80 helyett sok a 104. Hm- Igen.
Ha olvastad eddigi hozzászólásaimat már kiderült h szeretek gyorsan menni, ésszel, arra alkalmas autóval, erről már kifejtettem a véleményem. Nem lenne szabad, elismerem. Ezen nem is vitatkozok.
Viszont jelen esetben 130 felett kigyulladt egy lámpa az autó kipufogó hibára utalva. Ezért kivételesen tényleg 130al mentem. Autóban 4 felnőtt 2 kisgyerek gyerekülésben. 130al, autópályán szakadó esőben kanyarból kifelé látom a táblát, lassítok, de mivel 100 méter volt rá, így csak 104re tudtam lassítani. Persze nem vészfékezéssel, de intenzívebb fékezés (csak rendőr miatt), már lehet balesetveszélyes lehetett volna.

Megjegyzem h El is i8smerték h hibáztak, azonnal törölték, sőtt,
feljelentés után megkerestek peren kívül hajlandó lennék e megegyezni. Gondolom ha nem lenne fülük mögött vaj akkor nem akarnának egyezkedni.
Egyébként nem anyagi kártérítést kértem hanem azokat a féreg rendőröket akik ilyen aljas módszerrel dolgoznak azt vegyék elő, kapjon fegyelmit vagy azt amit.

Krisi 2010.12.20. 11:43:23

@valamik1: tavaly mentem Ausztriába 1-es úton, határ után kb. 6 kilométerre nyílegyenes országút végén a fák takarásában ott mért Hans. haggyuk már ezt a bezzeg nyugaton minden jó dumát, mert ott is szopatnak azért rendesen.
még szerencse hogy ezres Yarissal voltam, így nem volt hely felgyorsulnom 100 fölé :)

prérikutya 2010.12.20. 11:43:35

@Ger6ő:

Egyrészt megkérdezik a jármű vezetőjét, hogy hivatkozik e műszaki hibára.

Másrészt bizonyos dolgokat ott helyben le lehet ellenőrizni.

Sérüléses balesetnél, meg ha kétséges, megy szakértőhöz az autó, ha kell.

moonclown 2010.12.20. 11:44:18

@gyvy: Városban igen, de alapvetően a probléma a debil táblákkal van.Érden 15 év után végre kiraktak egy órát megjelölő táblát egy iskolához a 30-as táblához.Mert ugye hajnali 2-kor miért is kellene 30-al mennem egy iskola előtt?

És ne jöjjön nekem azzal hogy a táblát nem ő rakja ki:

1. ha látja hopgy hülyeség ne mérjen
2.szóljon a tábla illetékesnek
3. senki ne magyarázza meg nekem hogy autópályán 2010-ben értelme van a 130-nak.Ahol korlátozni kell ott sok, máshol meg kevés.

Másrészt pont a németek a jó példa aki nem akar menni úgyse megy, táblától függetlenül.

keletisarok.hu 2010.12.20. 11:44:19

@qwertzu: "Én konkrétan láttam olyan elfogást, ami azon múlt, hogy nem volt bekötve a rendőr."

Én meg láttam olyan el NEM fogást, ami azon múlt, hogy rendőr volt az elkövető.

valamik1 2010.12.20. 11:47:27

@Krisi:

Nem én írtam hogy mi van nyugaton, én azt állítom, hogy ott vannak fix trafik, tehát lehet félre értettél....
Tudom mi van nyugatra jártam/járok arra párszor.

Hurri Kán 2010.12.20. 11:51:25

@moonclown:
Ha illetékeseknek szólnak is, Isten malmai lassan, mint tudjuk. Az tény, hogy annyi belátás lehetne bennük hogy olyan helyen nem mérnek ahol értelmetlen, csak mint tudjuk a bevétel meg kell, persze ezt nem az utcán álló rendőr találja ki, csak mégis neki kell végrehajtani...

Autópályán a 130 szerintem is értelmetlen (bár én bizonyos időpontokban meghagynám, M7, nyár, péntek du. ...), de sajnos amíg az a szabály addig be kell(ene) tartani...

prérikutya 2010.12.20. 11:52:23

@Mlmjoc:

"Feloldó tábla azért kell, mert ez egy felhajtó után volt közvetlenül, ami feloldja a 80at az a "kereszteződés" vagy feloldó. Kereszteződés 11km-en keresztül nem volt, akkor mi indokolta a korlátozást."

Ez így igaz, de Te ott helyben nem tudod eldönteni 100%-ra, hogy indokolatlan, vagy sem. És amíg ez így van, saját érdekedben érdemes betartani a dolgot. Utána lehet levelet váltani velük, egy bélyeg ára bánja, de az e-mail még ingyen is van.

A felhajtó után meg valószínűleg azért tették ki, mert már előtte is volt korlátozás. Azért mert nem látsz balesetet, útjavítást, nem azt jelenti, hogy indokolatlan. Egy útjavításhoz pl. előbb telepíteni kell a táblákat, majd utána kezdik el a melót.

Krisi 2010.12.20. 11:53:44

@valamik1: itthon is vannak fix trafik, bár sokkal kevesebb, azok is szinte mind csak pályán.

a második bekezdés meg akkor nem neked szólt, énkérek elnézést :)

Mlmjoc 2010.12.20. 11:55:00

Blokkolóhoz van most már ilyen kis kütyü, ami gomb nyomásra eltünteti a fejet a lökhárító mögé. Szépen befordul. Nagyon praktikus! rendőr elsőre nem lát semmit, csak ha szétszedi:D
Ajánlom mindenkinek!

Krisi 2010.12.20. 11:56:52

@moonclown: "3. senki ne magyarázza meg nekem hogy autópályán 2010-ben értelme van a 130-nak.Ahol korlátozni kell ott sok, máshol meg kevés."

télen azért van értelme. azért, mert az új autókban a 130 egy helyben állásnak érződik attól még az is nagy tempó.
amúgymeg örülj neki, így legalább kevesebbet fogyasztasz a 350 forintos benzinből :)

prérikutya 2010.12.20. 11:57:35

@moonclown:

1. ha látja hopgy hülyeség ne mérjen
Miért lenne hülyeség?

2.szóljon a tábla illetékesnek
Minek szóljon, őt nem zavarja, szólj Te, ha zavar.

3. senki ne magyarázza meg nekem hogy autópályán 2010-ben értelme van a 130-nak.Ahol korlátozni kell ott sok, máshol meg kevés.
De azért azt se magyarázd meg, hogy nagy értelme volna mondjuk 160-ra emelni.

1 óra alatt nyerhetsz vele 30 km-t. Az autópályát használók java nem megy 200 km-t az autópályán egyszerre. Akkor minek?

Mlmjoc 2010.12.20. 12:01:35

@prérikutya:
Persze, de ezt nem is helyben döntöttem. Sőtt nem is én hanem a tábornok.
Másrészt félreérted. felhajtó előtt se volt korlátozó tábla.
M7en mentem végig, csak egy felhajtó után a leálló sávba volt a futó, rajta a tábla.
Én láttam h mi van a felhajtó előtt hisz onnan jöttem.
Egyébként azért felesleges ez ügyben védeni őket, mert ők is elismerték h hibáztak. Tehát nem nem volt út javítás! Elismerték ők is. Nem voltak kitéve táblák rendesen, elismerték.
Csak gondolom 90% be is fizeti a büntetést, és nem gondolkozik. Nekik megéri úgy vannak vele h 10% fellebbez, annak elengedjük, többi meg fizet. csak most Cuki van mert felettek jelentve erre meg gondolom nem számoltak.

Mlmjoc 2010.12.20. 12:02:48

@prérikutya:
Miért szóljon?
Mégse az élhetőbb élet a cél?:D

valamik1 2010.12.20. 12:08:38

@Krisi:

Van pár telepített trafi, írtam, én is úgy tudom hogy csak autópályán.
majd lesz városban is :)

Nem kell elnézést kérned.

Mlmjoc 2010.12.20. 12:09:13

Abba pedig ne menjünk bele, hogy normális úthálózat, autópálya kellene és akkor lenne jogos a korlátozás.
Ha bármelyik 30km-re lévő városba eltudnék jutni pályán, akkor nem lenne sok gyorshajtó. Ha felmegy pályára, tempomat be 130ra, kényelmesen, szabályosan, biztonságosan átér 15-20 perc alatt.
De most?
Kész röhej 50km autózik valaki, ha szabályosan akar menni 1,5 óra.
Most a kamionok nem előzhetnek törvény miatt, pl Debrecenből el akar menni Szegedre egy kamionos, minden 40es táblát betartva majd 8 órás menetidejük lesz?
Röhej. 200 Km -8óra

prérikutya 2010.12.20. 12:11:27

@Mlmjoc:

Bocs, de ha engem pl. nem zavar a tábla, akkor minek?

Ráadásul nagyobb nyomatéka lenne a dolognak, ha a közútkezelőt megbombáznák az ügyben 80-100 levéllel. A rendőrnek ebben az országban nem sok szava van.

valamik1 2010.12.20. 12:12:03

@Mlmjoc:
Sajnos igen, annyi időbe fog telni 1 200 km-es út :S
Igen az autópálya lenne a legjobb, csak hát, ami van az is lassan épül, kell a 4-es metró, mert azzal mindenki gyorsabb :D :S

prérikutya 2010.12.20. 12:14:36

@Mlmjoc:

"Abba pedig ne menjünk bele, hogy normális úthálózat, autópálya kellene és akkor lenne jogos a korlátozás."

Rosszul látod. Jelenleg nem oké az úthálózat fejlettsége, és amiatt is kell a korlátozás.

Mlmjoc 2010.12.20. 12:17:17

Halkan megjegyzem felmérés hajdú biharban 800 balesetből 73at okozott kamion és 7 volt ami az előzés miatt. Azaz kevesebb mint 1%!!!
Korlátozzunk, csak azt a buszt teherautót ami 90et nem tud országúton ki se engedném forgalomba. Ha tudja, de a soför nem megy, megbüntetném vagy 200-ra. Menjen busszal ha 50 felett fél a kocsiba!

Mlmjoc 2010.12.20. 12:22:14

@prérikutya:
Oké, értem én, csak ez is olyan h külföldről is a magas adót vagy járulékot vezetik be véletlen sem az ötszörös fizetés emelést:!
Ha akarnának tenni az úthálózat fejlesztésében akkor nem itt épülne európa legdrágább autópályája. nem ebből építene az összes politikus új villát!

Ger6ő 2010.12.20. 12:23:33

@prérikutya: volt személyi sérüléses balesetem, a kutya nem kérdezte hogy volt e műszaki hibája az okozónak.....

olyan ritka esetekről beszélsz, mint a fehér holló!

valamik1 2010.12.20. 12:26:22

@Mlmjoc:
Csak vannak korlátozások ba kamionokra is!
valamelyik csak 80-al mehet, mert a rakománya miatt nem haladhat gyorsabban.
Akkor azt a rakományt ne szállítsák? maradjon a gyárba,
autópályán, meg a busz is megy elég gyorsan, meg ott nem is akadályoz.
A busznak meg van menetideje, ha hamarabb ér be az egyik helyre, ott várjon 5 percet? vagy mikor beért, nincs ott senki menjen is egyből tovább?
vagy hogy lehet ezt megoldani, hogy mindenkinek jó legyen?

Az hogy valaki gyorsan hajt, és nem lesz belőle baleset, az nem a szerencse műve, hanem a többi közlekedő figyelmessége is lehet, illetve aki gyorsan hajt, tudja mi a határ a kocsinak, illetve magának a sofőrnek, és azt nem lépi túl, illetve jobban figyel...
De lehet most hülyeséget írtam :D
De ez akkor se ok a gyorshajtásra.
Más megyébe meg 2-3 %-os a gyorshajtásból adódó baleset.

prérikutya 2010.12.20. 12:29:40

@Mlmjoc:

Ebben igazad van, de ez meg inkább már politika, ehhez a rendőrnek már sok köze nincs.

prérikutya 2010.12.20. 12:31:16

@Ger6ő:

Én meg voltam sérüléses balesetnél (is), és minden esetben megkédezték.

Ez az alap. Szonda, műszaki hiba. Aztán viheti a mentő ahová akarja. Nyilván, ha nem tud nyilatkozni, akkor nem kérdezik meg.

Szerintem Te beszélsz ritka esetről.

Mlmjoc 2010.12.20. 12:32:26

@prérikutya:
Igen, de az is politikai h a rendőrség elsődleges célja a pénzbehajtás. Fentebb hozzák a törvényeket.

Papajohn 2010.12.20. 12:35:05

Ommm!

Írtad, hogy van a rendőrök között a tapló, visszaélő(bocs, hogy nem szó szerint idézek) szerv. DE! Fiatal vagyok, hat éve van jogsim, km 200000 km-el. Ez alatt körülbelül hatszor állítottak meg a hatból háromszor kimondottan bunkó hozzállást tapasztaltam. Egy példa:
Kriss jogsi, bátyó patkánykockája(hozzáteszem, hogy papírilag, műszakilag rendben), bátyó hátul ül, öcsike(jómagam:D) vezet. Péntek este egy vidéki városban elindultunk egy szórakozóhely parkolójából, amint kihajtottam kék fény a visszapillantóban. Megállok, jóestétközútiellenőrzéspapírokatkérek beszélgetés után látva a friss jogsit a 40-es rendőr óvatosságra int, és szép estét kíván. Miközben pakolom el az irataim az út szélén felnézek, és a szembe sávban lépésben jön egy másik rendőrautó, és néz át a mi kocsinkba, afféle "mitakarszkisköcsög" nézéssel. elhaladtak, végeztem a pakolással, indít, megy tovább. Igen ám! De éber kolléga utánunk jött. Kinyittatta a csomagtartót, elkérte a kocsiban lévők iratait és hiába kértem, hogy csekkoljanak le rádión, hogy épp azért álltam az út szélén, mert épp akkor igazoltatott a kollégájuk, ő csak azt hadoválta, hogy ne akadályoztassam a munkájukat. Még azzal is fenyegetett, hogy előállít. Felmerül a kérdés: minden rendőr hülye? Nem, de akik cirkálnak a városban, azok majdnem mind(tehát nem mindegyik!!!) csak a hatalmukat akarják fitoktatni a hétköznapi embereken.

prérikutya 2010.12.20. 12:35:39

@valamik1:

"Csak vannak korlátozások ba kamionokra is!
valamelyik csak 80-al mehet, mert a rakománya miatt nem haladhat gyorsabban."

Elárulok egy titkot, egyik sem mehet gyorsabban.:-)

Amelyik meg a rakománya miatt nem mehet gyorsabban, annak kérnek útvonalengedélyt, és megfelelő módon kísérik.

Vagy gondolod, hogy a Combinot mellékutakon hozták?

Mlmjoc 2010.12.20. 12:40:32

@valamik1:
Természetesen nem így gondolom.
Ha rakományból kifolyólag nem mehet többet 70-80-ál persze rendben van. De mikor 50el megyek országúton a távolsági busz után, vagy kifogok 60al egy füstölgő ifát, esetleg egy régi zöldsséges Transitot.
Buszokkal kapcsolatban értelem szerűen a menetidőt is ahhoz kellene igazítani.
múltkor jött vidékről egy barátom Debrecenbe, 60 kmre lakik tőle. 2:47 perc a busz menetideje, mert megy több faluba. Szóval azért bőven lehetne mit javítani a menetidőn. Ebben pl miért nem majmolják külföldöt?
Skóciába a havazás miatt 1 napig rossz volt a közlekedés, lemondott a közlekedési miniszter. Japánban kisiklott egy vonat, ott is lemondott.
Itt? Börtönbe ül a fél banda, de még akkor is kapják a fizetésüket!

balazst 2010.12.20. 12:44:47

Biztos sokan leírták már (nem olvastam el az összes kommentet), de az a baj a magyar rendőrséggel (és most csak a közlekedésiekről beszélek), hogy fel sem merül az emberben, hogy a pénzbehajtáson kívül bármi más céljuk is lenne.

Az, hogy a gyorshajtáson kívül van még 10-20 potenciálisan veszélyes közúti szabálysértés, nem érdekli őket. Fotózgatni egyzserű, könnyű bizonyítani és a benzin sem fogy közben.

Az meg hogy elenged, meg jófej egy baromság, nehogy már pofára bírságolják az embert.

prérikutya 2010.12.20. 12:47:13

@balazst:

Igen, a rendő a hülye, mert kiáll sebességet mérni. Az meg meg sem fordul senkinek a fejében, hogy a sebességhatárt betartsa...

"Az, hogy a gyorshajtáson kívül van még 10-20 potenciálisan veszélyes közúti szabálysértés, nem érdekli őket."

És ezt mire alapozod?

Melyik az a 10-20 szabálysértés?

konyhakész pumi 2010.12.20. 12:48:33

T V.I.
Nem az a gond,hogy bemér és fizetni kell.
Az a gond amikor mész kilencvennel és megkülönböztető jelzés nélkül megelőz a rendőrautó 110-el,öt kilométerrel arrébb
meg települnek mérni.
Nem az a gond,hogy megbüntet mert nem használod a biztonsági övet, hanem az amikor látod előtte ő sem volt bekötve.
Az a felfogás tűrhetetlen amivel vadásszák az embert, az a felfogás,hogy én rendőr vagyok nekem mindent lehet,és ezzel rendkívül sokan élnek,illetve visszaélnek!

No szerintem ezért utálják a rendőreit.
Köszönöm,hogy leírhattam a véleményem.

mortalwombat 2010.12.20. 12:49:44

Évente átlag egyszer büntetnek (40 ezer km/év), mindegyik jogos, mindegyik az alsó bünti, 30 ezer. Ezt elfogadom, én voltam a hülye, megérdemeltem. De:
-Állítólag az útalapba is vándorolgat a bírságokból. Ahhoz képest lassan Zetorral kell járni mindenhol.
-Büntessenek, igen. De mindenkit, aki a közlekedésben b@lfaszkodik. A hülye gyalogost is, aki a zebra mellett 20m-re húzza át a porontyait, a kamikáze nyuggert is, aki a buszra "rohan" (kőmennipiacramerelfogyatojás) átlósan a négysávoson. Meg a sötét éjszaka fekete tehénkergető biciklivel kivilágítatlanul szlalomozó gumicsizmás, szigorúan sötét ruhát viselő díszpolgárt is.

Mert eddig nagyon úgy tűnik, hogy csak az autós a vörös posztó.

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.20. 12:54:18

A követési távolságot majd akkor kérje számon a rendőrbácsi, ha én is tudom mérni az autómban! Mint a sebességet.
Ha ez lesz nálunk is, akkor elkezdődik a mostaninál komolyabb szívatás.

Egyszerűen nem értem azt az érvelést, miszerint a hóhér nem bűnös, mert az a munkája, hogy fejeket vágjon le. Valakinek ezt is el kell végezni nem??

ingenium rusticus /nyomokban félázsiait tartalmaz! · http://kigondoltam.blog.hu/ 2010.12.20. 12:59:31

@Nigab: Hozzátenném, hogy büntessék a Gödör-klub mellől hullarészegen startoló egyetemistákat is.

A Deák tértől az Erzsébet hídig három darab akart öngyilkos lenni. Nem hittem a szememnek. Persze nem láttam mögötte a biciklis rendőrt..

Papajohn 2010.12.20. 12:59:53

@ingenium rusticus /Csellók és gordonkák vegyesen.: Igen, de a hóhér miután levette a csuklyát nem fog továbbra is fejeket vagdosni szórakozásképp a réten.

keletisarok.hu 2010.12.20. 13:01:09

"Ha akarnának tenni az úthálózat fejlesztésében akkor nem itt épülne európa legdrágább autópályája."

A minap volt a tévében, hogy nálunk egy km vasúti szakasz felújítása 2 Mrd, Ausztriában ugyanez a meló 1 Mrd, de valahol 4 Mrd-ért a pusztában 0-ról elkezdve vadi újat építettek.

Az illetékes kötélérett azzal mentegetőzött, hogy hiába tudják, hogy 1 Mrd a reális ár, ha nincs itthon olyan cég, amelyik ennyiért felvállalja.

Jó, mi? :)

2010.12.20. 13:32:25

Engem is igazoltattak és büntettek is. Általában normális hangnemben, de mondjuk én sem nagyon tiltakoztam. A tények makacs dolgok. De! Azért a rendőr ugyan már ne úgy igazoltasson, hogy közben elfoglal egy sávot, mert azzal tuti minimum torlódást okoz, de ad abszurdum még baleset veszélyes is lehet.

mortalwombat 2010.12.20. 13:34:28

@keletisarok.hu: persze, 1 mrd az érdemi munka, a másik 1 mrd meg arra kell, hogy odahordjanak egy nagy földkupacot, ami alatt alagút épülhet. Lásd: M6

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 13:34:48

@Fantozzi.ie: Kisebb városokban is találkoztam a mikrobusszal is (ami középen parkolt) meg a jelöletlen rendőrautóval is, ahogy cirkálnak. De akkor úgy mondom, hogy nagyobb az esélye, hogy megdőlsz, mint otthon :)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2010.12.20. 13:38:33

@valamik1: Tévedsz. Mérnek Németországban is meg Ausztriában is a bácsik meg a nénik. Épp eleget. A telepített trafiknál hatékonyabban, mert azokat az arra járók úgyis ismerik.

Virago_1000 2010.12.20. 14:00:07

Ommm:

"Az egyenruhás oda megy, ahová küldik, ott mér, ahol kell és parancsba van adva. Ezerszer elcsépelt közhely, de bizony ő is csak ember, és ha most bekeverjük az egyenletbe a bérezést, könnyen eljutunk odáig, hogy ennyiért bizony én nem állnék hajnalig a jeges rakparton, az már biztos."

Az egyenruhasnak se kellene, ha vette volna a faradsagot, es jart volna iskolaba. Mindenki rendornek szuletik, de van aki tovabbtanul.

keletisarok.hu 2010.12.20. 14:08:46

"könnyen eljutunk odáig, hogy ennyiért bizony én nem állnék hajnalig a jeges rakparton, az már biztos"

A f.szom a bérezésbe meg a nyugatra mutogatásba! A múltkor sipákolt valaki, amikor a HIV (és Taigetosz) pozitív muksó leköpte a börtönőrt (vagy rendőrt?), hogy lám, milyen veszélyes munkahely stb., megérdemlik a korkedvezményt.

És aki kórházban dolgozik? Vagy húsiparban?
A nyugatot meg nem kéne folyton majmolni, meg oda kacsintgatni, hogy ott hogy csinálják. Az elbaszott magyarellenes csíra gondolkodás egyik fő jellemzője. Miért kell nekünk mindig a nyugat seggébe csontig benyalni?

Mi nem tudunk józan paraszti ésszel gondolkozni és úgy meghozni rendeleteket, jogszabályokat?

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.20. 14:46:34

Az aki rendőrnek megy, az azért teszi, hogy 38 éves korára már legyen egy fix nyugdíja, addig meg kiélvezi a gondtalan életet, és amit lehet lehúz akiről csak lehet. Nem kell túldramatizálni, láttam én már télen-nyáron járó motorú autóban az automata trafipax mögé 30-as tábla mögött szunyókáló rendőröket. De hogy ne csak a közlekedésieket b@goassuk, előhozhatnánk azt, hogy gyakorlatilag a cigányoknál is az számít csak embernek, aki már ölt rendőrt, Annyira tehetetlenek.

911 Turbo 2010.12.20. 14:47:31

@Krisi: Gyakorolnod kéne a helyesírást ha van 1 kis szabadidőd . Tudom hogy az ember nem válogathatja + a rokonait , de azért nagy kibaszás lenne az élettől ha te lennél az apám .
A rendőri jelenlét pedig nem izgat , ha elég dörzsölt vagy soha nem tudják a bírságokat behajtani .

Dobó 2010.12.20. 14:49:55

Alapvetően egyetértek Pistával. Bár egyszer már én is futottam bele olyan rendőrbe aki addig cseszegetett míg valamiért egy ezrest le nem tudott gombolni rólam. Jó félórás procedúra volt mire talált valamit. Az esetek többségében azonban nem volt gond. És volt példa a másik végletre is. Busszal mentem, késésben voltam, úgyhogy hajtottam. Gyér forgalmú úton, már sötétben láttam, hogy megy előttem egy személyautó elég lassan. Lendületből megelőztem, és közbe vettem észre, hogy rendőrök. Visszaelőztek, de nem állítottak meg, csak beálltak elém 70-nel. Amikor a buszmegállóban megálltam, egy kicsit távolabb Ők is megálltak, aztán mikor újra elindultam akkor Ők is. A végállomásig eljöttek így előttem,mindig épp a megengedett sebességgel. Másodszor már nem volt merszem megelőzni Őket. A végállomásnál aztán intettek és elmentek, még ott sem jöttek oda okoskodni, de megoldották, hogy ne száguldozzak a nagy vassal.

Mlmjoc 2010.12.20. 14:51:33

Írta valaki h baleset 3%előzésből adódik. Lehet, de40% pedig az idétlen okoskodó sofőrök, aki sokkal veszélyesebbek.

Fantozzi.ie 2010.12.20. 14:51:38

@KuKori: A jelöletlen az lopott autókat meg kábítószert keres
Most van egy sorozat a TV ben
Ment egy Mondeo 3 reagge hajú fekával
megállították őket mert a rendszám nem volt szabályos! 3 ból kettőnél volt fű -:))) A sofőrnél is és be is volt szívva
ANPRS nem volt az autóban Direkt figyeltem

911 Turbo 2010.12.20. 14:52:16

@Krisi: Ha van 1 pici szabadidőd akkor javaslom gyakorolni a helyesírást ! Bár az ember a szüleit nem válogathatja + , de azért az nagy igazságtalanság lenne az élettől , ha te közéjük tartoznál !
A rendőri jelenlét nem zavar . A büdös életben nem tudják a bírságot behajtani azokon , akik 1 kicsit is dörzsöltek !!

Mlmjoc 2010.12.20. 14:53:38

Párdon, de cigányok mióta emberek?:D Két szó egy mondatban igen érdekesen fest!

csocsocsókolom 2010.12.20. 14:54:54

Nem minden rendőr hülye?

MUHAHAHAHAHAHAHA

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2010.12.20. 14:55:04

@prérikutya:
-Jobbra tartási kötelezettség be nem tartása
-Indokolatlanul lassú haladás
-Távfényszóró le nem vétele este, ha jössz szembe
-Pesten a körutakon a belső sávban araszoló kamionok.
-Amikor a batárBMV-s letol, majd tol egy büntisatut előtted
-Amikor a lassan araszoló kocsisorban a kerékpáros előrecsorog, és rugdossa le a tükröket, ha valaki nem úgy néz, ahogy neki tetszik.
-Télen hóban a nyárigumival akadályt képző kalapos szuzukis
-Akinek két szemtjánosbogár van a hátsó lámpája helyén
-Akinek két atomxenon van az első lámpája helyén
-Aki "csak beszaladt", és megállt vészvillogóval a belső sávban
-etc, etc

Fantozzi.ie 2010.12.20. 14:57:37

A = Az
Magyarországi emlékem hogy éjjel harmadrendű útvonalon Zala megyében mentünk párás foltonként ködös időben.
Kiugrott egy róka is elénk és felkapcsoltam az első ködlámpát hogy jobban lássak.

Egyszer csak azt vettem észre hogy nagyon messze kb 900m re van egy autó szemben
Lekapcsoltam a ködlámpát nehogy zavarja (be volt állítva nem volt zavaró)
Persze rendőrök voltak és megbüntettek 15000 Ft ra mert éppen ott nem volt köd!
Mondtam hogy ködfoltok voltak de nem érdekelte őket
Semmi másba nem tudtak belekötni mert vadiúj autó volt
Ennyit a rendőrökről

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 14:58:17

@Fantozzi.ie: Ja, a Road Wars-ra gondolsz? Szoktam nézni és vicces, hogy visszaköszönnek benne azok, amiket láttam. Mármint a verdák :) Jó kis kombi Bimmerrel járőrözni, meg Focus ST-vel a pályán, nem szar :)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 15:03:58

@Fantozzi.ie: Ja, micsoda érdekesség, hogy 10 bűnözőből ott is 7 szinesbőrű :) A sorozat alapján az jön le, hogy 10 fiatal sofőrből 9 állandóan be van szívva, vagy van nála szívni való :D

A Night Cops is jópofa, az meg éjszakai gyalogos/autós járőrözésről szól :) Durvább hangnem, sokkal több csihi-puhi :) 80 quid for being drunk and disorderly :D

repecs 2010.12.20. 15:09:49

Ha komolyan gondolnánk ezt az egész gyorshajtást 140km letiltana az elektronika. Az autók érzékelnék a táblákat és +10% nál tiltanának. Ha akarnánk meg lehetne csinálni.

Gomulka Béla 2010.12.20. 15:24:24

A Hulye Rendor: hungarikum. Még akkor is, ha nem az (mármint ha nem hulye).

Ennyivel tartozunk Kossuthnak és Árpád apánknak!

tomfantomas 2010.12.20. 15:34:36

Tudjátok mit srácok?! Mindenkinek igaza van, és senkinek sincs. A rendőr sem a Holdról jött, hanem közülünk. A szomszédod, a barátod haverja, ismerősöd, vagy csak egy arc a sok közül. Nem akkor lesz tök idióta, amikor felveszi az egyenruhát, vagy beül a rendőrautóba, vagy éppen oszlat. Aki alapból 'bunkóhülyeállat', az öltözhet orvosnak, buszsofőrnek, egyetemi profnak, taxisnak, stb., akkor sem lesz rendes ember. Erről ennyit. A másik gond a Rendőrség, ami egy elfuserált szerkezeti felépítésű, pazarló és koncepció nélküli szervezeti egység. Minden hónapban kitalálnak valami újat, amivel felülírják a régit szabályt, és ettől várják a hatékonyságot, rugalmasságot. De ez nem következik be, mert mindig hozott anyagból dolgoznak a nagyfejűek, és ugye ismerjük jól a mondást: szarból nem lehet várat építeni. Nos, ez a szar vesz minket mindenütt körül. Legyen az politika, oktatás, egészségügy, vagy éppen a közrend. Attól függ, éppen mi van politikai terítéken. Tessék hát tovább szidni nyugodtan a posztoló-trafizó-oszlató-nyomozó rendőrt, ettől biztos mindenkinek meglesz a lelki békéje. De azért senki ne felejtsen el céges kocsival fusizni, munkahelyen megcsinálni a maszekot, vagy vesztegetni. Én sem vagyok jobb senkinél, de legalább nem vagyok szemellenzős. Viszlát!

denyiro 2010.12.20. 15:39:55

Mielőtt tovább haladnánk a hülye rendőrözés medrében megkérek minden korábbi és újonnan hozzászólótt, hogy olvasson vissza a témában. A néhány jóindulatú hozzászóláson kívül erős többségben a rendőrt mint emberi csökevényt ábrázoló írások vannak többségben. Egy munkanap, egy munkanap alatt találkozik gyakran a hétköznapi rendőr ilyen jóindulatú majd én megmondom mit kell tenni típusú emberekkel, akik jönnek a folytonos DE mentegetőzéssel ha szorult helyzetbe kerülnek illetve a mindenki hibás csak én nem szövegelésükkel. Mindehhez kedves rendőrállatunknak jó arcot kell vágnia, nyelnie a békát a kedves emberektől és ráadásnak még gyakran a főnökeitől is hiszen bármilyen furcsa is a fizetéséből tudja túlélni a hónapot.
Aztán idővel a rendőr belsőleg torzul hála mindezek együttesének: vagy egy idegbeteg, agresszív vadállat lesz vagy egy közömbös, mittudoménhaggyálbékén típus.
A mindenki rendőrnek születik hülyeséget pedig nyugodtan el lehet felejteni ugyanis sok lósz.rrugdosó, talpas járőr végez vagy végzett el felsőfokú iskolát persze nem mind a tisztképzőt és talán ez így jó.
Tehát mi a konklúzió? A parasztokat nem a földeken kell keresni.

valamik1 2010.12.20. 15:49:09

@Mlmjoc:

És erről a rendőr tehet???????
Na ne már!
Ha ott lemond, és itt nem, akkor már ne
a rendőrt legyen ebbe a hibás.

Ezekután az lesz, ha a kenyeret jobban megsüti a pék, akkor is a rendőr a hibás? :D

Busz menetidő!
érdekes, én 30 km-re lakok attól ahol dolgozok, a busznak kell majdnem 60 perc, és mégse morgolódok.
Aki nem képes személyautóval 1 buszt megelőzni, ami csak 60-al megy, az adja vissza a jogsit, vagy esetleg kikerülni.....

IFA: Annak nem kell közlekednie? Az IFA-val semmit nem szállítanak, csak azért vannak, hogyy Ideiglenes Forgali Akadályt képeznek mi?

Van házad? Mikori? Mivel vitték az anyagot?
Ha SCANIA-val akkor bocs, de tudod sok vállalkozásnak nincs arra pénze, hogy vegyen 20-30-40- millióért 1 olyan gépet mint az IFA, ami gyorsabb nála.

Tudod, azt kívánom, hogy amit lassabb járművel vittek hozzád, azaz ami nem képes 90-en menni, azt mind vegyék el a házadból, illetve minden egyéb anyagot, kíváncsi lennék mennyi minden maradna meg ott abba a környezetbe.

valamik1 2010.12.20. 15:53:37

@malenykij polgar:

Meg Te is tévedsz, olvasd el másik hsz.-t is!
Tudom, és tisztába vagyok vele, hogy mérnek nyugaton autóból is, nem csak telepítettet, én csak valakinek felvázoltam, hogy melyik lehet a jobb.
Söt, még 1 titkot elárulok az itt olvasóknak, a biztonsági övet, távcsővel figyelik, ha meglátják hogy valaki nincs becsatolva, azt 1 másik páros állítja meg, nem úgy mint nálunk.... (találkoztam már ilyen es4ttel, megálltam, és megkérdeztem, innen tudom)
Lehet nem jól fogalmaztam, innen a tévedés, hogy engem hibaztatnak amiatt hogy valakinek válaszoltam.

Alfonz83 2010.12.20. 16:24:04

Üdv Mindenkinek!
Teljes mértékben egyetértek a cikk írójával.Fizettem már büntetést gyors hajtásért én is, de indokolatlanul még soha nem büntetett meg egy rendőr sem.SŐT még kifogásolható hangnemben sem beszéltek velem, viszont engedtek már el büntetés nélkül, szóbeli figyelmeztetéssel, gondolom azért, mert nem hőbörögtem.A szabályokat meg be kéne tartani, ha tetszik, ha nem . Ilyen egyszerű a helyzet.

mortalwombat 2010.12.20. 16:29:03

Azt még tegyük hozzá, hogy általában (mégegyszer: általában) megengedett + 10 km/h-ra van állítva a trafipax, máskülönben nem bírnák az adminisztrációt. Tehát lakott területen belül 60, kívül 100 stb fölött küldik a szívhezszóló levelet. Valahol ez is egy gesztus a részükről. Valamint esett már meg velem, hogy egy út szélén álló trafis rendőrautó villantott, mikor kijöttem egy bukkanó mögül, nem épp a megengedett sebességgel. Lassítottam, melléjük érve biccentettem és felemeltem a kezem köszönésképpen. Nem kaptam büntit.

Krisi 2010.12.20. 16:44:27

@Mlmjoc: nem úgy kell nézni, hogy az "csak" 3%, hanem úgy, hogy még az is sok. az lenne a jó, ha 0% lenne.

@911 Turbo: jólvan fiacskám, lényeg hogy te dörzsölt vagy, és a need for speed-ben szlovák rendszám van a Porsche-n :)

keletisarok.hu 2010.12.20. 16:49:08

"Ha komolyan gondolnánk ezt az egész gyorshajtást 140km letiltana az elektronika. Az autók érzékelnék a táblákat és +10% nál tiltanának. Ha akarnánk meg lehetne csinálni."

Az első témát én sem értem, miért nem vezette már be a telibabaszott unió. De, mit is várunk ettől a köcsög bandától... Mind1.

A másikhoz hasonlóra valamelyik olajsejk már tett kísérletet, igaz, annyi esze neki sem volt, hogy ebben a formában valósítsa meg a projektet, hanem a tábla/lámpa után az automata már emelte is le a büntit a bankszámláról. (A tervet a tévében láttam, hogy megvalósult-e, nem tudom.)

Valami közlekedésmérnök brekegett ilyesmit, hogy ezzel a technikával majdnem nullára lehetne csökkenteni az autó-autó közti ütközések számát, mert a robotok azonnal lefékeznék jó előre mindkét vasat.

keletisarok.hu 2010.12.20. 16:55:53

Arról, meg, hogy mi indokolt, mi nem, látom, egyes zombiknak még mindig nem állt össze a kép.

Kedves barátaim, ami le vagyon papírozva a köhém/kresz stb. rendeletek és jogszabályok között, abban bárhol, bármikor beleköthet a rendőr. INDOKOLTAN.

Ha egy nap eszébe jut a kétharmadnak, hogy hétfőn a piros színű autók nem közlekedhetnek, és törvénybe iktatnák (nehogy azt higgyük, hogy nincsenek efféle ordítóan idióta jogszabályok), akkor, bezony, a rendőrnek figyelni kell, hogy hétfőn kigurult-e a piros autó vagy sem. Ha megbüntet, indokolt.
De normális? NEM. Józan ész és logika mentén történt az intézkedés? NEM.

Ezen tessenek elrágódni, amíg lehet, amíg pl. le nem tiltják a netről az összes blogot, fórumot, fel nem emelik 1000 Ft-ra a benzin árát, a többiről nem is beszélve.

És most még finom voltam.

powerup 2010.12.20. 17:03:30

A rendőrök nyugdíjra hajtó,alibiző banda.
(tisztelet a kivételnek, biztos van).Mindíg igyekeznek a munka könnyebbik végét megfogni.Éjszakai járőrözés helyett behúzódnak valahova és alszanak.Nappal természetesen teljesíteni kell a kiadott büntetési kvótát.Kit basznak meg? Hát a csóringert, mert azt egyszerűbb, abból nem lehet baj, az befogja a pofáját.Közúti ellenőrzés? Kit állít meg? Hát a kettes Golfot, Ladát, F Astrát! Nem emlékszem rá, hogy láttam volna X 5-t, Q7-t, S8-at 7-es BMW-t leintő rendőrt, pedig vezetek már egy ideje...Na persze ha balhé van, ne várd, hogy megvédenek.Addig ki se szállnak a kocsiból,amíg vége nincs a verekedésnek.Az ellopott kocsidat persze hogy nem keresik. Betörtek hozzád? Sajnálkozva közlik, hogy ebben az utcában ez már az ötödik idén..:-) Az autópálya rendőrség pedig azért szűnt meg, mert túl sokat kerestek ott.. (fehér Octavia RS, megállít: Figyi, ketten vagyunk, ötven jó lesz? ).Ezek a mi hőseink, akik 20 év kemény munka után nettó százötvennel mennek nyugdíjba. Mi meg fizetjük..Ezt is.

911 Turbo 2010.12.20. 17:11:43

@Krisi: A lényeg az hogy a helyesírásod még mindig szar , és hála istennek nem tartozol a rokonaim közé . Neked a számítógép jutott ha sebességre van szükséged . Én lemegyek a garázsba és válogatok .

keletisarok.hu 2010.12.20. 17:25:31

Amúgy a rendőr nem hülye. Csak 90%-ban droid. Egyrészt, mert egyenruhás, és kötik elég szigorú szabályok, másrészt műveletlen, ami, ugye, most újból alapkövetelmény lett.

Nem mondom, hogy várom a napot, amikor az első zsarut saját pisztolyával fogják szitává lőni Mozambik-Alsón (ne adja Isten), vagy egy ilyesmi kaliberű perpatvarban a lakosság megelégelve a 20 évnyi szopást meglincsel egy brazilt, de kíváncsi vagyok, el fog-e odáig fajulni az ország helyzete.

kafferbivalybalamber 2010.12.20. 18:00:37

vastagbor.blog.hu/2010/12/16/280_ezres_nyugdijat_kap_a_38_eves_szemkiloveto_ex_rendor

Ma ítélték el első fokon, persze felfüggesztettet kapott. A nyugdíja meg, 38 évesen, marad.

Mlmjoc 2010.12.20. 19:02:07

@Krisi: Igazad van, legjobb lenne a 0%. Ez tény.
De mi lenne ha leg intenzívebben nem a 3%-al foglalkoznának, hanem a 40% barommal. Sokkal nagyobb arányú lenne a javulás.
Hát külföldön egész évbe nem találkozok annyi hülyével az utakon mint itt.
Ma is láttam 4 balesetet, rácsúszás, kocanás. Egyik se nagy autós, gyorshajtó volt. Suzuki, astra, octavia, megane.
Pályán nem 250el közlekedő BMW-s csúszik neki a másiknak hanem suzukis, a a thalia, fabia, ezek. Ezeket a hülyéket kéne kordában tartani, és akkor nem 3%ról 2%ra javulna, hanem 40%-ról 10%-ra.
Jöttem Nyiregyről, most, saab kijött mögülem, végi előzte az egész sort tény h gyorsan, semmi gond nem volt vele.
Kimentem előzni, 130nél, a hülye astrás jött ki elém, majd 80al közlekedő kamiont kanyarba előzte 82-vel. Ezekkel van a gond.
ja és ha kijön elém, mögötte 10cmre 2légkürt, refi, és fel van háborodva, h levillogják. Hát édesanyukáját az ilyennek.

tomfantomas 2010.12.20. 19:02:22

@powerup: te aztán fasza gyerek vagy! Nem szoktam az ilyen kommentekre reagálni, de ez több a soknál. Elolvastad a cikket? Felfogtad miről szó? Nem arról, hogy "akit az elmúlt 140 évben megbüntetett a rendőr, az szidja a m.ocskos qurva anyját, de keményen!" Sekélyes vagy, azt se tudod miről van itt szó. Büntettek már meg engem is, az elmúlt évben 4X trafiztak le, összesen 145 ezer Ft. Nehéz volt a lábam, kész. De nehogy már általánosíts! Azzal csak arról teszel tanúbizonyságot, hogy nem értesz a témához. Szidni mindenki tud, értelmesen hozzászólni nem. De pár arcnál biztos bevágódsz ezzel. Á, tökömet koptatom itt a kezem, csak lesüllyedek a szintedre.

Mlmjoc 2010.12.20. 19:15:21

Vagy pl télen nyári gumival közlekedők.
Engedném közlekedni, de ha nem tudja tartani a forgalom ritmusát mert csúszik, akkor kő keményen büntetném.
Másrészt ha balesetet okoz, a biztosítója kifizetné a kárt a károsultnak és a biztosító pedig behajthatná rajta az összeget. Ezt azért mondom, mert vasárnap is, Hülye gyerek Ladával, hóba nem bírt elindulni a lámpánál, villamosmegállóból jöttek megtolni. Mire elindult sárga lett, viszont jobbról jött egy kamion, nem jött gyorsan, de csak azért nem ment neki, mert átment a kamion a másik sávba. Úgy megbüntetném vagy 200ra.

valamik1 2010.12.20. 19:21:30

@Mlmjoc:

Na az ilyen embereket, ha tudom megállítom, és elmagyarázom nekik, hogy mi a KRESZ, mi a teendő ha kocsi mögött megy, miért van a tükör, nem azért hogy nézegesse magát, mert azt otthon kell, nem az autóba!
Amúgy én is utálom az ilyeneket, előzés közbe bevág elém, amiből majdnem csatt van, hidd el, ezeket is próbálja a rend "éber" őre kiszedni, a sorból, és bírságolni.

Gyorshajtásnál nagyobb az esély a nagyobb bajra, mint városon belliül 50-el.....
Amúgy meg szerintem nem lehet minden utcára, minden kereszteződés, főútra, autóútra, autópálya minden méterére rendőrt tenni hogy megakadályozza, a "hétvégi" autósok szerencsétlenkedésének a balesetét.

Most amit írtál azért egyetértek! Jogos!

foolproof 2010.12.20. 19:23:06

Sünök+egyéb pöcsmadár, balfék KRESZ-huszárok ellen, allinclusive against the world:

Cure #1: Patrol GR, körbefóliázva- sínvasalva. Gyorshajtani ugyan nehézkes, de a lendületet max. az Intercity töri meg, plusz van némi street cred. is, built to last by japs. Fájintos kis urban assault vehicle is egyben.

Cure #2: pöpec E38, A8 v. egyéb übergép, min. V8, max. 2 M HUF fogy.ár+ 2-300 e laserblockerre, többfajtát felrakni. Szervdonorok listájára feliratkozás is a must.

Szori, hogy kissé antisocialnak tűnök, de ha ők így, akkor mi is...

Mlmjoc 2010.12.20. 19:23:37

Ja még egy dolog. írtam h mult héten volt egy kátyúkár, két felni szét tört +gumi, 50el mentem bele a kátyúba. Vártam h hozzanak kereket, autó felemelve, út szélén, vészvillogó, 3szög kitéve. Sötétbe!
nem számoltam hány autó ment el, mert nagy forgalom volt, de 200 biztos. (50 perc alatt).
Megállt egy lexus mögöttem, öltönyös csóka odasétált, megkérdezte mi történt, és segíthet e. Egy Tuaerg mellettem állt meg lehúzta az ablakaot úgy kérdezte meg, Navara és egy új 3BMW előttem ált meg visszasétált h segíthet e.
A suzuki, fabia, thalia, stb.stb, azok, lépébe kikerültek, bámultak, néztek mint a moziba és egyik se kérdezte volna meg h segíthet e valamit. Full Parasztok.
Jött a rendőr is, de azt már fentebb leírtam milyen értelmes volt.

valamik1 2010.12.20. 19:26:01

@Mlmjoc:

na más országokba ezért kötelező a téli gumi, ha nincs, úgy oda adják a bírságot.
De nálunk ez hogy működne?
Megy a faszi jeges úton nyári gumival, yard megállítja, megnézi nyári gumi, ennyi és ennyi a helyszínbírság, elismeri?
-igen, elismerem (magába meg mit mond? köcsög kurv@ anyád, mi a f@szért büntetsz meg? vagy mi a f@sz bajod van?)
Nem lenne hülyeség kötelezően a téli gumi.

És megint egyetértek, hogy az ilyeneknek adják oda a bírságot!

Mlmjoc 2010.12.20. 19:29:45

@foolproof:
Igen nem lehet mindenhova rendőrt.
viszont írtam azt is h Macedónia, szerbia, végig megyek éjszak az országon, tele rendőrrel. Nem mérnek. ülnek az autóba. De 30-40 km-ként ott ál a sötétben a rendőr autó. Nagyon rosszak az utak meg mindenhol építkezés, így tényleg nem szoktam gyorsan menni, de nem egyszer volt olyan h ment az autó sor 70-80 körül, látták nagyon gyorsan előzött végig valaki, sziréna fel, egyből mentek utána.
Itt végig megyek az országon, éjszaka egy rendőrt nem látok. Hát álljanak ki, másra úgyse jók. Ja de jók még embert verni, de azon kívül nem kitelik az idejükből?

foolproof 2010.12.20. 19:34:24

@Mlmjoc: No-no parasztokat nem szidni, azok eccerű TAHÓK/SUTTYÓK/TRÓGEREK/KÖCSÖGÖK ETC. vótak. A paraszt, pláne ha homlokrakodóval van, már régen feltette volna a verdád akár egy pótkocsira is, mire kettőt pislogsz...:-)

Mlmjoc 2010.12.20. 19:35:57

De nem kapnak bírságot mert nem kötelező a téli gumi.
ezeket csak azért mondom, mert sokkal jobban vissza lehetne szorítani a baleseteket, ha tényleg az lenne a cél.
De itt a pénz behajtás a cél.
Szombaton, szakadó hó.
4sávosút + buszsáv. Busz sávban biciklivel, lámpa nélkül, hátul gyerekülés, benne a gyerek. Megjegyzem h melette a járdán végig bicikli út. Oké, az sincs eltakarytva, de legalább nem esik ygerekkel az autó alá. Jött a rendrő, sziréna villogó nélkül a busz sávban, szerinted hozzászolt valamit?
Semmit. még én dudáltam a rendőrre, mert úgy tudta kikerülni a biciklist h átjött az én sávomba, és nem látta h ott vagyok.
Ha baleset megelőzés a cél akkor ilyenkor mi van?
Ja és ez a belváros!!!!

foolproof 2010.12.20. 19:37:26

@Mlmjoc: Háppersz hogy nem lácc, te tudtad hogy éccaka hideg van, meg olcsóbb a Privategold is? Arról nem is beszélve, hogy még végül valami betépett seggarccal kéne viaskodni, vagy véltlenül elütik az emberfiát, hát tudod kinek kell az ilyen calamayca, nekik nem, az ziher.

Mlmjoc 2010.12.20. 19:38:30

@foolproof: Bocs,én nem a kétkezi munkával dolgozó paraszt embert bántom és természetesen nem minden suzukist fabiast, ki nem inge nem veszi magára.
De valahogy azt tapasztalom h az egyszerű kis autókba sokkal nagyobb barmok ülnek mint a gyorshajó bmw-be.

Mlmjoc 2010.12.20. 19:40:07

@foolproof: Én ezt tudom, csak ez az alapja annak, h szerintem nem a baleset megelőzés a cél hanem a pénzbehajtás.

Mlmjoc 2010.12.20. 19:44:46

A hideg nem tudom miért árt a rendőrnek egyébként, tudtommal az iq szint minuszba nem tud átmenni szóval hülyébb nem lesz, őrsön meg majd kiolvad.

foolproof 2010.12.20. 19:47:18

@Mlmjoc: Azért azt ne hagyd figyelmen kívül, hogy eccerű kisótóból azért jóval több is van, és ezért nagyobb a merítés észlényekből is. Pl. erős ótóban erősen megnő az esélyed az ÉV Szervdonorja díj elnyerésére, és azért ez nem mindig a fő motiváló tényező a sofőrök/tulajok számára. Plusz azért egy combosabb géppel lehet lassan, no-stress mode-ban is nyomni, kisautóban én is nyomnám neki, a fene se akar több ideig nyomorogni benne, mint amennyit feltétlenül muszáj...

Mlmjoc 2010.12.20. 20:11:39

@foolproof: Ez is igaz, de azért annyira nem luxus kategóriára gondoltam én. Mondeo, passat, az az középkategória, egyterűek, terepjárók, SUV-ok,ezeket így megnézük +a nagy értékű, bmw merci audi, stb. Ezeknek az aránya a kis és alsó képkategóriáshoz képest már nem biztos h elenyésző.

GG81 2010.12.20. 20:24:12

@Mlmjoc: fiattalálkozó!? :-/
:-DDD

hael 2010.12.20. 20:33:40

No, kedves omm, le a kalappal előtted!

Te képes vagy a birkákat úgy kezelni, mintha emberek lennének! (Khm...)

szmoker (Homo Trollicus) 2010.12.20. 20:34:05

Engem is szoktak igazoltatni, büntetni. Soha nem volt még dolgom udvariatlan rendőrrel, és amikor büntettek, akkor jogos volt.

Amikor megállok, kinyitom az ablakot, rámosolygok és megkérdezem hogy miben segíthetek, akkor rendszerint elakad a szavuk egy pillanatra :)
Utána már nem szoktak szívatni.

keletisarok.hu 2010.12.20. 20:46:06

@Mlmjoc:
1. Sajnos, ez Magyarország, nem futja mindenkinek szép nagy béjemvére meg lekszászra. Dubaiban valószínűleg Mercedesek szoktak a legtöbbet karambolozni, nem Fabiák vagy Suzukik.

2. A kátyú után integettél, hogy álljon meg valaki, vagy csak vártad, hogy majd lesz egy olyan ökör, aki egész nap a faszát vakarta, és unalmában leáll majd neked este mínusz 10 fokban jópofizni?

Egy időben vezettem statitszikát, hidd el, barátom, nagyautóban sokkal több ökörállat ül, mint kisautóban. Pedig kicsiből jóval több van.

Csak éppen a "paraszt" Fabiás, Suzukis vagy fosik, vagy nincs akkora gyakorlata vagy félti az évek alatt összekuporgatott pénzen, hitelre vásárolt közlekedési eszközét (ami nem péniszhosszabbítóként lett beikszelve), úgyhogy vegyél vissza egy kissé az arcodból, nehogy legközelebb a felnik után az is betörjön.

Rocko- 2010.12.20. 20:49:20

@Krisi: "és a need for speed-ben szlovák rendszám van a Porsche-n"
hülye. :DDDD

keletisarok.hu 2010.12.20. 20:59:35

Nem tudom, Pusztakotkodácson mi a helyzet, de errefelé (keleten) a Skoda Octavia és a Ford Focus sofőrök szoktak mostanában igen nagy arányban überbrutál tinó módon száguldozni (előzni). Gynítom, valami kis fostalicskából ültek át, mert a válság idején leakciózták a nagy fostalicskákat, és most már istenkirálycsászárnak képzelik magukat.

A BMW, Audi tulokkkategória változatlanul izomsorvadásban szenved bal oldalon, és képtelen az irányjelzőt működésbe hozni, tudok számukra egy jó gyógytornászt + pszichiátert, ha esetleg úgy gondolják, mégis megpróbálnak beilleszkedni a társadalomba.

Én magam suzukit hajtok nagy megelégedéssel, téli időszakban éppen két éve szilveszterkor álltam meg segíteni balesetnél, amikor is egy Seat csúszott az árokba, és két Swift, egy Wagon R és egy BMW segített rajta. Idén nyári balesetnél másodikként álltam meg, igaz muszáj volt, mert keresztben fejre állt előttem a páciens.

Éjszaka soha, senkinek nem szoktam megállni, aki csak villogtat meg háromszögez, egyrészt, mert már az óvodás is mobillal jár, gondolom, 99% az esély arra, hogy tud segítséget hívni, továbbá nem akarom a balesetveszélyt tovább fokozni.

Ha integet, megállok.

Hidd el, Mlmjoc, a kisautó nem neveltetési hiba.
A taplóság ellenben az.

Mlmjoc 2010.12.20. 21:09:16

@keletisarok.hu:
Hát igazán nem hatott meg a történeted, ugyanis hülyeség amit mondol.
Kágyús dologra válaszolok először az rövidebb. Nem, nem integettem, nem is vártam el h megálljon, nem erről van szó.
Lehet én gondolom rosszul, de mikor autózok és látok egy vészvillogós autót esetleg árokba becsúszva valakit, akkor megállok, és megkérdezem h esetleg személyi sérülés történt e vagy bármi. Én ilyen paraszt vagyok bocs. Nem pedig nézek mint a hülye...

A kis alsó középkategóriás autókkal pedig nem azért van több baleset mert több van belőlük, hanem mert nagy része Suttyó, és kinek nem inge nem veszi magára.

A gond az, h akik átülnek ezekbe az autókba, azok általában valamilyen keleti csodából ülnek át. Na most ha 120as skodából átül egy virgonc 60 lovas Fabiába, az neki az egy erős biztonságos autó. persze a 120as skodához képest. Innentől kezdve neki 140nél stabil lesz a fábia. NEKI!
Össze is töri! Ha én beleülök, nagyon jó kis autó, de én meg azt mondom h 140nél életveszélyes!
Ez a baj h nincsen ezeknek az embereknek viszonyítási alapjuk.

Mlmjoc 2010.12.20. 21:16:54

De nem a kis autóval van a gond. A sofőrrel benne.
Nem ismersz, nem tudodmiylen vagyok. Én egy 1.0 swiftel kezdtem utána pedig egy wagonr. Azzal jártam Németbe. egy év alatt abba is beleraktam 150ekm-t. imádtam szerettem azokat. Nem lenézem azért mert kis autó, avgy olcsó. Szó nincs róla.
de én pl tudtam azt h 100 felet teljesen felesleges közlekedni mindkét autóval, mert azt nem arra találták ki. AZóta nagy autóim vannak, ez tény. Én soha senkit nem a pénz alapján ítéltem meg és nem néztem le senkit csak azért mert olcsó autóban ül. Viszont mikor nekem (4motion) és 70nél villog az ESP. Ki előzött meg? Ignis, 2* Astra! Erre mondom h suttyó suzukis, és nem az autó miatt hanem a soför miatt.

Mlmjoc 2010.12.20. 21:21:39

Megjegyzem a fócus és az octavia még mindég alsó közép kategória!
Közép kategória Mondeo, Passat, Avensis, Mazda6 stb.

foolproof 2010.12.20. 21:21:56

@keletisarok.hu: A suzukis tulokkategória meg csak néz hülyén, amikor Szentpetya majd sopánkodva elmeséli, hogy pl. elsőbbsége csak annak van, akinek megad(j)ák. Ótó 1.5 t alatt csak economy one way-ticket to paradise.

Elfogult vagyok, idén én ültem a nehezebbe', amikor focust + betont kellett tesztelni más balféksége miatt. Mármint hungarianncap szintjén, félátfedéssel.

waffen55 2010.12.20. 21:23:30

A rendőr szedi az elmaradt/ellopott állami bevételt? TEGYE! Semmi probléma! De ne csak sebességméréssel könyörgöm! szedje ki azokat a forgalomból akik akadályozzák/veszélyeztetik azt! Példa: 150-el előzöm/előzném a kamiont az M7-en a belső sávban, jön a másik autós aki simán beelőz jobbról, mert nincs ideje kivárni a manővert. Engem szedjen ki és büntessen meg a 20 km/h plusszért a másikat szintén az akármennyi plusszért ÉS a jobbról előzésért - azonnal kinyalom a rendőr seggét a helyszínen pedig nem vagyok homokos! Büntessen mert nem világít a lámpám, de büntessen azért is ha indokolatlanul használom a ködfényszórót stb.!!!

foolproof 2010.12.20. 21:24:09

@foolproof: Mármint a fókától nehezebbe, a beton csak kisebb mértékben károsodott:-)

keletisarok.hu 2010.12.20. 21:26:21

@Mlmjoc:
"A gond az, h akik átülnek ezekbe az autókba, azok általában valamilyen keleti csodából ülnek át. Na most ha 120as skodából átül egy virgonc 60 lovas Fabiába..."

Le vagy maradva kb. 10-15 évvel, de csak próbáld másokra kivetíteni a saját bunkóságodat nyugodtan.

Gondolom, a nagy többség, még ha "suttyó" is, meg tud különböztetni egy 50-nel történő kátyúzást egy személysérüléses vérfürdőtől vagy árokba borulástól, még ha te meg is állsz alkalmatlankodni mindenütt, lehet, más úgy gondolja, hogy csak zavaró tényező lenne a helyszínen.

Továbbá egy műszaki hiba nem egyenértékű egy balesettel, vagy lehet, az illető csak telefonálni állt félre stb.

Azzal meg, hogy minden vészvillogósnak megállsz, etesd a vízi utymutyot.

▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓ · http://blog.hu/user/45354/tab/activity/mindate/2007-07-23T16:48:05+02:00 2010.12.20. 21:28:26

Na, akkor n+1-edig komment:

Mikor apám mögött ültem még, előfordult, hogy a rendőr bácsi félreintett és felhívta a figyelmet, hogy esteledik, kapcsoljunk, további balesetmentes közlekedést kívánt.

Mikor egész nap vezetek, napi 2-3 trafi jön szembe velem és autósok százai, akiknek így-úgy járna egy f@szkorbács (refi, no fény, fél szem, helyzetjelző, köd, stb.)...

Érted-e?

keletisarok.hu 2010.12.20. 21:28:53

Istenem egy "ragzani" nem tudó és egy anglomán egyszerre, na, én lelépek.

waffen55 2010.12.20. 21:32:42

@▓▓▓▓▓☻ ©╞╕ چ ذ җ € η ☻ ▓▓▓▓▓: a múltkor félszemű voltam 3000 - megérdemeltem mert kb. 15 perc lett volna kicserélni és lusta voltam. Másnap kicseréltem befizettem okultam.

Mlmjoc 2010.12.20. 21:37:43

@keletisarok.hu:
:)
Lehet h annó a statisztikád hiányos volt, vagy valamit elszámoltál benne, de a kis autókba elég ritkán ülnek be mondjuk ML merci után vagy egy x6-ból.

Telefonálni:) Igen, nyilván a háromszög is a telefon tartozéka, azért raktam ki:D

De tudod mit, oké, fél megállni, egy sötétített nagy autó mellet. Oké. DE basszus, lépésbe jön mellettem, és mind a 4 ember az autóban tátott szájjal néz.
Hát ha nem érdekli, akkor mi a francért nézelődik a kocsiból. Mert Sutttyó!

De tc fórumon mondta valaki pl h fiesta 1,4 diesel, 90nél 5-ben simán lehet előzni. Én próbáltam. Hát azt a gyorsulást amit ott produkált, hát ellenségemnek se kívánom előzésnél.
nekem ez a véleményem, de ha egy 1300as lada után ülök át kipróbálni akkor biztos én is azt mondanám h fú ez nagyon megy!
Innen adódnak a legnagyobb gondok, h nincsenek tisztában.

valamik1 2010.12.20. 21:42:30

@waffen55:

Ha jól tudom, már nem bírságolhatnak azért, ha nem ég az egyik lámpa a kocsin, kivéve a bal, akkor nem mehetsz tovább vele, míg ki nem javítod, javíttatod, vagy el nem viteted.
De nem vagyok benne biztos, majd megmondják az okosok....
Szerintem, ezért tényleg indokolatlanul kaptál bírságot a lámpa miatt.

waffen55 2010.12.20. 21:48:46

@valamik1: helyzetjelzőm sem volt ugyanott - bár történetesen a jobb oldalról volt szó. Indoklás: motorosnak nézhetnek és pl. kanyarodásnál télleg.

Mlmjoc 2010.12.20. 21:51:20

@waffen55: Egyetértek!
De azért rakj fel blokkolót! Megéri! :D:D

fluoride101 2010.12.20. 21:55:27

Én sem vitatkozok soha a rendőrrel ha nem tartottam be a szabályokat mert tisztelem őket (európai módon neveltek, nem balkáni módon mint egyeseket ebben az országban). Bírságot és büntetést szinte sosem kell fizetnem, elengednek egy ejnye-bejnyével amikor látják hogy normálisan beszélek velük és vállalom a felelősséget továbbá szavaimból nem süt az irántuk érzett ellenszenv.

keletisarok.hu 2010.12.20. 21:56:51

A mai kisautós cikkhez:

"Mégis meglepő, hogy a Swift nem sok előnyt tud kovácsolni a lóerőkből: végsebessége gyakorlatilag ugyanannyi, mint a másik kettőé." Hova siet Papp Tibi? :)

"A Swift már nem az olcsó, lejárt szavatosságú technika szinonimája. Olyan biztonságos és olyan jó, mint bármelyik autó - mondják. De annyiba is kerül: a legolcsóbb 3,3 millió."

A legolcsóbb új Swift @Mlmjoc: több kereskedésben is 2,7 millió. Azért nem mindegy.

Mlmjoc!

"DE basszus, lépésbe jön mellettem,

VÉSZVILLOGÓS, ÁLLÓ AUTÓ MELLETT NEM EGÉSZSÉGES ELSZÁGULDANI

és mind a 4 ember az autóban tátott szájjal néz. Hát ha nem érdekli, akkor mi a francért nézelődik a kocsiból."

VIZUÁLIS INFORMÁCIÓSZERZÉS
A többségnél általában gondolkodással párosul, de ne aggódj, te nem tartozol a többségbe.

keletisarok.hu 2010.12.20. 22:02:46

@valamik1: Még egy ékes tanúbizonysága az idióta szabályok robot módra betartatásának.

És mi van, ha öreg éjszaka egy döccenőben menet közben ég ki az a kurva izzó? Megnézném azt a geci törvényalkotót, aki leáll mínusz 10 fokban este az út szélén izzót cserélni.
Illetve régen bizonyára egyszerűbb volt, mert a hombár motortérben elfért volna még egy anyajuh is, nemhogy az ember keze, de a mostani agyonzsúfolt autóknál eléggé macerás legalább az egyik oldalon hozzáférni az izzóhoz.

Egyébként jobbosért amúgy is jogtalan volt a pénzbüntetés.

waffen55 2010.12.20. 22:09:30

@keletisarok.hu: Lehet, hogy jogtalan volt a dolog, de nem állok le 3000 forint miatt vitatkozni vagy könyörögni. Azóta van világítás és nem tud megbüntetni érte.

valamik1 2010.12.20. 22:09:38

@waffen55:
Igen ez igaz, hogy motorosnak nézhetnek.
Idén változott a KRESZ, hogy ha kiégett az izzó, akkor nem lehet büntetni, csak figyelmeztetni, ezt azzal indokolták, hogy a modernebb autók ugy vannak megcsinálva, hogy nem nagyon van lehetőség az út szélén kicserélni az izzót, mivel le kell bontani ashoz a kocsi elejét.
Ennyivel jobbak voltak a régi ŠKODA-ák, Trabant, Zsigulik, bárhol cserélhettél izzót, mindenféle szerszám nélkül szinte.

A bal oldalira vonatkozik hogy motorosnak nézhetnek, mert melyik az a hülye motoros, mikor látja hogy jönnek vele szemben, az út közepén megy motorral ha a bal oldali világit a jobb nem?
De ha a jobb világít, a bal nem, na az a tévesztőbb.

Azért ha ilyenért megakarnak büntetni, majd kérdezz rá.
Holnap utána járok ennek pontosan, hogy változott a KRESZ ezzel kapcsolatban.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.12.20. 22:11:14

@keletisarok.hu: Ha jól tudom, Dubai rendelkezik ezzel a rendszerrel. Automatán levonják a zsetont, de online meg is nézheted, miért :)

Mlmjoc 2010.12.20. 22:12:23

@fluoride101: Lehet nem hiszed el, de én sem szoktam bunkózni.
Köszönök napszaknak megfelelően.
Ha "jogos" a büntetés egyből elismerem, elnézést kérek, 3000 Ft vezetés közben telefonáltam. Oké, tényleg, elismerem. De mikor e miatt 25 perce állok az autó mellet és még mindég ott járunk h próbálkozik leírni a 3 betűs vezetéknevemet, kicsit röhelyes.
Szó legszorosabb értelmébe! 3 papírt kellet sztornózni amég le tudta írni! Negyedjére összejött! :D

Nyáron pályán 160al villogot le, leáltam. Kiszállok, Jó napot kívánok, miben segíthetek. Flegmán, se köszönés, semmi: Hova hova iylen sietősen?
-Hát ne haragudjon, csak Pestre megyek és időre oda kell érnem, meló van.
-Hát akkor most pihengetünk itt egy picit!
-Nézze, elismerem, gyorsan mentem, ittt vannak a papírok, írja meg a feljelentést, aláírom, csak menjünk, nekem is dolgom van, meg gondolom maguknak is van jobb dulguk.
- Mi egész nap ráérünk és röhög!
Nnnetől mondtam azt hó akkor köcsögölök én is.
-Hol az izzó készlet?
-Fogalmam sincs! Nekem azt mondták h az autó mindent kijelzi, valahol benne van mert nem jelezni h hiányozna.
Autópályán kezelési útmutatóba keressük h hol az izzókészlet. :D
-rámutat a lézerblokkolóra: Mi ez?
-Kapunyitő! Megmutattam róla a hivatalos papírt!
-Ő ilyet nem látott!
-Hát mondom én arról nem tehetek h hiányos a rendőri képzés.
-Minek néz minket?
-Ebbe ne menjünk bele, mert félek h provokációnak minősülni, maradjunk annyiban h rendőrnek.

Szóval igazából amikor ő elkezd paraszt lenni, én is tudok az lenni, de attól soha nem örjöngök vagy viselkedek elmebeteg módjára!:D
szóval ilyen stílusban elszórakoztunk fél órát.

Mlmjoc 2010.12.20. 22:23:50

@keletisarok.hu:
Te mindég félre érted!
Az egy tökéletes autó, arra amire kitalálták.
Egy szóval nem bántom egyik autót se, azért mert kicsi, vagy olcsó. Én azt a tulajt nem szeretem, aki ezekkel a paraméterekkel nincs tisztában. Lehet te tisztában vagy és ez rád nem is vonatkozik.

Új swift, nagyon szép, jó, bár szerintem drága, de mindegy. Semmi bajom vele, városi kis autó. Király. De azt nem arra találták ki h pályán 180nal száguldozzanak vele! Nem arra való
Ugyanúgy a 750i Bmw pedig nem városi cirkáló, mert akkor meg lehetne panaszkodni h városba miért fogyaszt 30 litert. Azért mert nem oda való. Az jó lesz pályán a 200as utazóhoz.

M_Tod 2010.12.20. 22:31:16

nem az a baj a rendőrökkel hogy végzik a munkájukat, hanem az ahogy. Sztem mindenki tudna mesélni...

Mlmjoc 2010.12.20. 22:41:26

@M_Tod: Pontosan!

A közmondás nem úgy van h Minden rendőr hülye, de nem minden hülye rendőr!:D

kismajom2 2010.12.21. 03:33:11

Ommm, alapvetően teljesen egyetértek mindennel, azonban ez a mondat iszonyú nagy baromság:
"vajon érzi-e az intézkedő rendőr, hogy a háta mögött egy jogállam és egy erős apparátus áll, amikor leinti a fóliázott S63 AMG-t."

a rendőri munka elsősorban hivatás, másodsorban szakma. az igazi RENDŐR soha nem mérlegel egy fenti esetben. ettől jó rendőr. az ilyenek tudnának rengeteget emelni a szerv megítélésén.
az amiről te írsz, csak egy rendőrnek látszó tárgy, akit valamilyen véletlen a rendőrség kötelékébe sodort. nehogy már az ilyeneket mentegessük! ébresztő! mindig lehet majd okokat találni, h a rendőr miért részrehajló - ha az. de ettől még nagyon súlyos vétség marad!

visszakettopadlogaz (törölt) 2010.12.21. 03:38:40

californiaban bevezettek tavaly osszel hogy nem lehet mobilt hasznalni vezetes kozben.

az elso napon talan az elso ezen okbol ticketet kapo szemely a kormanyzo felesege volt ( schwartzenegger felesege, az ex president kennedy unokahuga ) a rendor nagyon jol tudta ki o es kuldte a birosagra, a targyalas elott a kormanyzo kemeny iteletet kert a birotol mert a kormanyzo felesegenek tizszer jobban be kell tartani a torvenyeket. (( persze ez nem befolyasolta a birot ha enyhebbet ker ha nehezebbet )) kokemeny $350-re megbuntettek. ( szerintem nem rantotta csodbe a family budzset :)

egy jogallamban ez igy mukodik.

magyarorszagon a 24eves es 62kilos rendor meg veletlenul sem allit meg fekete nemet presztizsautot, ahogy hallom barataimtol. remelem nem igaz.

Mlmjoc 2010.12.21. 08:17:47

Megállítani megállít, csak ha bemérnek akkor nem kapok csekket.
Megint azt mondom, jogos igen ha megbüntetnek telefonálásért. Volt olyan h végig mentem Bp-en, és végig jött utánam a rendőr, én pedig végig telefonáltam. Kivezetőn szirénával le villogott, megálltam.
Illedelmesen köszöntem, elmondta h telefonálás miatt megbüntet ha elismerem ah nem, feljelent. Mondtam természetesen elismerem, de had kérdezzem már meg h azon kívül h telefonáltam, történt bármi szabálytalanság? Akár index nélküli sávváltás? Esetleg bármi olyan ami arra utal h engem hátráltat a telefon vezetés közben?
Nem azt mondta abszolút nem történt semmi ezért is csak most állított meg.
Mondtam jó, büntessen aláírom a papírt, de halkan megjegyzem h az aki a lekanyarodóból ment egyesen, záróvonalon előz, gyorsan hajt, busz sávban közlekedik, nem indexel, azt miért nem állította meg hisz ön is látta h mik történtek.
Azt mondta h egyszerre csak egy emberre tudnak foglalkozni.
Oké, büntessen, csak van aki telefon nélkül se tud vezetni, azt meg nem büntetik.

Mlmjoc 2010.12.21. 08:23:56

Egyébként ez így hülyeség szerintem. Ugyanis nem telefonálhatok, de diktafonra beszélhetek. Ehetek, film, tv mehet az autóban, az nyilván nem vonja el a figyelmet.:S
:D:D:D
Volt olyan is h kezembe diktafon volt mögöttem meg rendőr!:D:D
Megállított, letettem a diktafont magam mellé.
Kiszállok, köszönök, rendörtől, se köszönés semmi: Újdonság az úrnak h nem kéne telefonálni vezetés közben?
Mondom nem telefonáltam. Elvitatkoztunk vagy 10percig, megvártam még feje kétszer akkorára duzzad, majd mutattam neki h nézzen már be az autóba. telefon kihangosítón, anyós ülésen meg a diktafon az volt a kezembe. Hát csend lett, egyből visszább vett az arcából!:D:D

KolomparVinetu 2010.12.21. 10:41:40

Részben egyetértek a cikkszerzővel, és ki vitatkozna azzal, hogy szükség van rájuk...
A probléma az, hogy ők maguk is bevallják, hogy az állam pénzbehajtó szerve. Tudod, hogy kvótájuk van, hogy ma este _mindenképp_ meg kell büntetnie 10 autóst/biciklist és utána a közlekedésbiztonságra hivatkozik.
Lóf*szt.
Az egész summája akkor is az:
Aki kurvának áll, ne csodálkozzon, ha baszogatják.
És ehhez még hozzátehetném, hogy az én adómból ne engem basztasson, hanem pl az éjszaka kivilágítatlan, papírok és jogosítvány nélkül 110-zel a stoppon áthajtó c+ kollégákat. Csak hát azt nem meri...

Krisi 2010.12.21. 11:29:39

@Mlmjoc: azért a nagyautós sofőrök is érdekes teremtmények. ma pl. jöttem reggel munkába M1-en, akkora köd volt hogy nem túlzok de kb 30-40 méter volt a látótávolság. 80 körül csorogtam mert ködlámpa ellenére sem láttam szinte semmit, ráadásul előtte két kivilágítatlan kamiont(!) is megelőztem, ne makartam hirtelen felkenődni egyre.
kb 1 km-en át volt ilyen sűrű a köd, ezalatt egy Lexus GS is meg egy A6-os is elment mellettem a belső sávban kb 120-130-cal.

nem vagyok otthon annyira az új kütyükben, de milyen szerkezet van ezekben az autókban, ami a sűrű ködön is átlát? vagy már ennyire bíznak a vezetők a sávkövető radarban meg az automatikus vészfékezőben?
na mindegy.

amúgy kommentjeid alapján érdekes egy figura vagy: folyamatosan gyorshajtasz, büszke vagy a lézerblokkolódra, hülyének tartod az összes rendőrt, kézből telefonálsz, aztán csodálkozol, hogy baszogatnak.
ha rendőr lennék hidd el én is szivatnám a hozzád hasonlókat :)

Easy Player 2010.12.21. 11:42:12

"Persze, semmi gond, nincs okom reszketésre, az autó műszaki állapota jó, papírjai rendben, gyorsan sem mentem, nem is ittam."
Angliában ez már elég arra, hogy zaklatásért felnyomják a közeget. Ha az adatbázis nem dob ki semmit, ha nem kacsázok, ha betartok mindent, amit be kell, ha láthatóan semmi indok nincs a megállításomra, akkor az "unatkozom, mit is csináljak" nem tekinthető kellően megalapozott indoknak. Feladatuk a forgalom segítése, a renitensek kiszűrése, kiemelése.
Dühítő, hogy az ember napi 8-12-14 órát gürizik több mint 40 évig azért, hogy egy 25 év utáni nyugdíjra pályázó akármilyen udvariasan is, de ok nélkül feltart. A szakadt Ladás hátrányos helyzetűnél inkább elfordítja a fejét, mert tart tőlük. Nem (csak) fizikai atrocitás miatt, mert gyakran nem csak fizikailag, de jogi felkészültségben is fölé magasodnak, mert hátha feljelentik negatív diszkrimináció miatt.

BTO11 2010.12.21. 12:03:30

kedves autós,motoros társaim !
a rendőr nem hülye x szolgálati év után fiatalosan üdén elmegy korkedvezményes nyugiba és bevállal valami "bakteri "állást és él mint marci hevesen,mint előtte a mi adóforintjainkból.
szolgálnak-államot -nem a polgárait ,kaszálnak -az állam polgárait akiknek hivatalos magyar rendszámjuk van.
miért is nem szeretem őket????

-Dr. Úr, elmehetek? -Nem, elmebeteg! 2010.12.21. 12:31:42

és azzal mi a helyzet, hogy a farkam kiverhetik vezetés közben, de telefonálni, na azt már nem?

Szakibandi 2010.12.21. 16:28:42

Halatlan a rendorszerep, mint minden olyan, ami a racionalis gondolkodas es a szabalyok kozott helyezkedik el. Nem hungarikum, mert (peldaul) Nagyszombat es Pozsony kozt is megkerdojelezheto szabalyok szoritjak a nyakat. A cikkben emlitett 110-es sebessegkorlatozas es 70m-s kovetesi tavolsag is az - szerintem. Nem azt a par suttyot emelik ki a tomegbol, akik ezt indokoltta teszik, mindenki sziv. Azok szivnak a leginkabb, akiknek van eszuk es itelokepesseguk. A kollektiv bunosseggel nem tudok azonosulni. Szabalyokkal peldalozni bugyuta eretlenseg, a jozan eszre tamaszkodni utopia. Nem lennek rendor, az biztos.

Na_mi_van?Semmi? 2010.12.21. 16:31:43

@Mlmjoc:
"Megállt egy lexus mögöttem, öltönyös csóka odasétált, megkérdezte mi történt, és segíthet e. Egy Tuaerg mellettem állt meg lehúzta az ablakaot úgy kérdezte meg, Navara és egy új 3BMW előttem ált meg visszasétált h segíthet e.
A suzuki, fabia, thalia, stb.stb, azok, lépébe kikerültek, bámultak, néztek mint a moziba és egyik se kérdezte volna meg h segíthet e valamit. Full Parasztok."

Osztan arra teccőtte góndúni, hogy a prémijumkátégóriás ótók sofőrjei régi cellatársukat vélték magácskában és gépjárművében felismerni?
Egy elakadt luxusbálnának én sem állnék meg segíteni, hacsak nem félig az árokból lóg ki.
Sőt pár elrettentő példa után már egy cserbenhagyást is bevállalnék ha olyan helyen történik ahol.....

powerup 2010.12.21. 16:36:36

@BTO11:
Hozzátenném, sokan nem tudják, hogyha a sündőrnő GYES-re megy, a 100% fizetését kapja ezalatt, szemben az egyszerű halandó tizen-huszonezrével.Kedvezményes kölcsön "jár" nekik, konkrétan egy 8 millás lakást anélkül megvehet, hogy egy fillér önrészt rakna bele.
Honvédség: havi 60 ezer lakhatási támogatás, mer' az "jár"!
Tűzoltók: na ezek a fasza gyerekek, többet érdemelnének, le a kalappal!A korkedvezményes nyugdíjat egyedül ők érdemlik meg.Persze itt is vannak kivételek, a kollégám szomszédja portás volt a tűzoltóságon, 20 év után 140 nettó a nyugdíja úgy, hogy tüzet csak a kandallóban látott.

kölcsönzős 2010.12.21. 17:36:24

@Szakibandi:
Sziasztok!
Életembe először leruccantunk Szlovéniába.
Na ott aztán a kresz baromságai vannak, tavaly Horvátországba is.
Horvátország autópálya 130, de minden patak felett átívelőrésznél miért kell 110-ig levinni a sebbességet?
Szlovéniába: Határtól kb 100-150km ig csak 110 a megengedett utánna 130.
A vicc, hogy 1 km-es túllépés és keményen fizetsz. Hál'istennek megúsztuk, de aki ezt kitalálta...
Lazán mentem, meg a Szlovénok is 130-160-t.

Mondjuk radarost 1 helyen egy útkarbantartásnál láttunk. Amire azt mondom jogos.
Magyarországon meg kellene vizsgálni, hogy mi okozta tényleg a sok halálos balesetett.
160-nál hátrafele beszélget, rossz út - ami azért van bőven, kivilágítatlan biciklis, gyalogos ráadásul sötét ruhába...
Az a legkönnyebb mondani, hogy gyorsan ment. Persze ha nem vesz autót nem fogja elütni, vagy nem születik meg akkor meg pláne..

üdv.

kölcsönzős 2010.12.21. 17:45:15

@Na_mi_van?Semmi?:
Megint általánosítás!
BMW-sekről tudnék mesélni. Echte bunkó a többség. Rohadtul nem tudják elviselni, hogy egy suzuki elmegy mellettük. Rögtön odalépnek. Veszélyeztetve mindenkit. Városba egyből ha lámpa mellé beáll egy suzu a bmw mellé akkor a bmw-s versenyre hívja. Pedig nem egy kategória. Okoztam már meglepit egy jó párnak. Én például nem tartok be egy nagyobb teljesítményű autósnak, de fordítva már nem igaz..
Sőt sok olyat láttam a barom luxus autós mert nagy autója van bevállalja frontális ütközést, hagy dögöljön meg a másik alapon. Pedig csak egy kicsit rálép a fékre, lejjebb húzodik és mindenki megússza. De amíg erőfitogtatás egy nagyobb autó addig nem változik semmi.
Sok suzukis tényleg eszetlenül hajt, de nem mindenki. Ha sietek én is rálépek a gázra, de balesetet soha nem okoztam!!
Amíg a magyar közlekedési kultúra nem változik addig sok-sok embert hiába várja a családja.
Tettem már le 130-140-nel padkára, ráadásul murvásra mert beelőztek szembe kanyarba..
Nyilván nem mindenki meri, de az ne is fitogtassa a tudását ha nincs mögötte semmi.

Üdv.

Mlmjoc 2010.12.21. 20:37:19

@Krisi: Üdv!
Hát nem vagyunk egyformák!
viszont abban nincs igazad h fel vagyok háborodva ha baszogatnak!
NEM!
Pont ezt mondtam, ha megállít, kultúrált stílusban hangnemben közli ez meg ez történt, egy szavam nincs. Elismerem, oké, fizetek. Én voltam hülye!

A kötyükről, hát nem tudom, ki mennyire bízik bennük, én speciel a GPS-t szoktam használni, inkább lehet abban van különbség h én egy x előzést 5 másodperc alatt hajtok vére, fabiaval meg 30.
Ezért lehet h "bátrabban" megyek előzni

Mlmjoc 2010.12.21. 20:45:23

@Na_mi_van?Semmi?:
Imádom a TE félédet!
AZ ilyennel az a legjobb h írííígy, nézi a másikat nagyítóval!!!:D
Imádom! 10 perc alatt úgy fel lehet húzni, h majd fel robban. Pusztán azért mert irigy!
Az irigy embernek még jobban mutatni kell a dolgokat aztán hátha beledöglik a sárgaságba!:D
De komolyan!
Az fel se merül benned, h más dolgozik! Más ésszel dolgozik! lehet te is az életbe kaptál már lehetőséget, amire azt mondtad h ez hülyeség! Akár egy befektetés vagy bármi.
Szerinted hülyeség! Én pedig éltem a lehetőséggel!
Te pedig barom voltál és nyomorogsz, ezért a másikat hibáztatod! Gyönyörű vagy!
Az h te nem állnál meg egy prémium autón segíteni, erre annyit tudok mondani, nem hiába utálják mindenhol a Magyarokat!
Sok ilyen Barom szaladgál!

Na_mi_van?Semmi? 2010.12.21. 21:04:27

@Mlmjoc:
Aztán miből vontad le, hogy esz a sárga irigység koma? :D Felrobbanni meg egy ilyen csicska miatt biztos nem fogok!
Ne magadból indulj ki, nem mindenkinek az az ász akinek tizenmilkás személygépjárműve van. Nem feltétlen jelenti azt, hogy te több vagy bárkinél is csak esetleg te közelebb vagy a moslékos vályúhoz, mint azok akik csak Suzukiban senyvednek. (Nem nekem nem az van és még csak nem is Fabia vagy Thalia)
Egyébként meg a jó anyukádnak írkálj ilyeneket ne nekem! ;) Na puszi!

Rocko- 2010.12.21. 21:06:52

@Krisi: "nem vagyok otthon annyira az új kütyükben, de milyen szerkezet van ezekben az autókban, ami a sűrű ködön is átlát?"
viccen kívül: éjellátó hőkamera új fejlesztés, néha van.

Mlmjoc 2010.12.21. 21:33:19

@Na_mi_van?Semmi?:
Kiccsákó!
Szeretnél róla beszélni?
Könnyebb lesz utána! Mondd el ha bánt valami!:D
Most te vagy nem tudsz olvasni és ezért nem olvastad h mit írtam, vagy tudsz olvasni, csak a rendőrökkel egy Iq szinten vagy így képtelen vagy felfogni.
NEM A KIS ÉS OLCSÓ AUTÓBAN ÜLŐ EMBEREKET BÁNTOM! Nekem is volt suzukim! Én is azzal kezdtem!
Próbáld meg betűzni, hátha jobban sikerül memorizálni.

valamik1 2010.12.21. 21:37:37

@waffen55:
Na utána jártam, és lehet bírságolni ha nem világít az egyik lámpa, csak a pót izzót nem kérhetik el, és ez miatt nem bírságolhatnak. Tehát tévedtem, és jogos volt a bírság sajnos :S

pityulaman 2010.12.21. 22:27:14

Nekem csak az a bajom a magyar rendőrökkel, hogy kevesen vannak és nem áll mögéjük az állam (mármint nem az enyém, hanem a magyar). Pedig pár idegbeteg, rallyimitátort kibárcázhatnának. A nyugatot ebből a szempontból pedig igenis, érdemes majmolni. Borzalmas a magyar vezetési morál.

Mlmjoc 2010.12.21. 22:47:39

@pityulaman:
Ugye! Szörnyű!
Nekem is CSAK a Magyar rendőrökkel van bajom.

Egy rövid össze hasonlítás! Remélem ért belőle a többség!
Mo: Rendőr országúton méri a 30as táblát, utak kátyúsak, üzemanyag nálunk a legdrágább (lenne miből kátyúzni)! Elsődleges cél a pénzbehajtás, a bünetések nagy része az a minimál bér többszöröse!
Svédország:
Utak jók, gyorshajtó akad ugyan, de ritkán mérnek! VISZONT a gyorshajtóra nem dudálnak vagy anyáznak, meg hasonló!
Csak Kézzel mutatnak pénz! És mutogatják h pénz! Pénz!
Nem azt jelenti amit én is először hittem, hogy az a pénz h megbüntetnek!
NEEEM
A mutogatásuk jelentése:
"Csór vagy és sietsz a pénzért"
- ez viszont megalázó, ezért nem mennek gyorsan!

Mennyivel másabb felfogás beli különbség! Hol vannak a Magyarok ettől!

Krisi 2010.12.22. 00:45:27

@Mlmjoc: még szerencse, hoyg nem vagyunk egyformák, most nem lenne miről társalogni :)

előzés témaköre: szerintem pont hogy a gyengébb autó a biztonságosabb ebből a szempontból, erre legjobb a saját példám. amikor a családi ezres Yarissal megyek, akkor alig szoktam előzgetni, hiszen egyrészt úgyis csak akkor tudok amikor van sokszáz méter belátható útszakasz, másrészt nem is szereti a gép ha 100 fölé megyek. hármasban még 4-5ezer felé van benne minimális lendület, de afölött halott, nem is szoktam nagyon előzgetni. ha beragadok egy teherautó mögé 70-80-nal akkor még pont meg tudom előzni, de amúgy meg megyek inkább lassabban, és amikor a fedélzeti számítógép kiírja hogy átlagfogyasztás 4,0 liter akkor még örülök is a fejemnek és pont leszarom hogy mennyvel megyek :)

viszont amikor a saját kocsimmal megyek, ami már bő 90 lóerős (tudom, 2010-ben már ez is gyengének számít, hozzá is tenném gyorsan hogy csak viszonylag erős), azzal sokkal bátrabban előzgetek, még olyan helyeken is, ahol kisebb a belátható útszakasz. mert tudom, hogy ha visszaszúrom hármasba akkor 130-ig elég gyorsan felpörög és lazán megelőzöm az előttem lassabban haladót. és emiatt a tudat miatt belemegyek néha rázósabb helyzetekbe is, olyan helyzetekbe, amibe az ezres Yarissal eszembe se jutna.

és ugyanez van még durvábban amikor sokan átülnek a 200 valahány meg mégtöbb lovas járművekbe, és egy idő után hozzászoknak, hogy egyszerre megelőznek 4 autót 200 méteren amikor már jönnek szembe is, mert tudják, hogy erős az autó és ez még úgyis belefér.

naés arra akarok kilukadni itt a szófosás közepedte, hogy emiatt tűnhet az erős autó biztonságosnak, hogy az adott szituációban még pont kellett az utolsó 245. lóerő is. pedig ha egy gyengébb autóban ülnek akkor alapból bele se mentek volna abba az előzésbe. vagyis csak olyan esetekben jön jól a sok lóerő amiket az idéz elő, hogy sok a lóerő.

na, remélem érthető :)

és persze van a kivétel, amikor valaki erős autóval lassan megy, de az ilyennek meg minek erős autó? :D

@Rocko-: kitalálnak manapság már mindent, sejtettem hoyg van valami hasonló. csak nehogy aztán egyszer bemondja az unalmast, mert akkor kénytelen lesz az úrvezető a saját szemével látni, amitől már elszokott :)

Mlmjoc 2010.12.22. 08:29:27

@Krisi: Üdv!
Igen, szerintem igaz amit mondasz, mondjuk úgy épeszű embernél. Te tisztában vagy h 1.0 yaris, nem arra való h 140el előzgess. De attól egy tökéletes városi autó.
Csak gondolj bele, mikor egy 800Maruti után ül át a yarisba, ahhoz képest erő gép! Ő már bátrabban fog vele menni.
Én annó használtam egy 1,5 TD Corsat. Cégautó volt, kapta az ívet, vígan mentem vele 160at pályán!:D
teltek az idők, egyre nagyobb autóm lett, és egy barátom kapott cég autóba eg 1,3 cdti-t. Vezettem az autót, 90-ig. Mondta h de menjél még megy az autó, jó mentem olyan 130ig, de vissza is álltam 90re, nem éreztem biztonságba maga. Pedig pár éve én is 160al rohangáltam egy ilyennek. Csak azóta rájöttem h nagyon nem arra való. Azóta más a viszonyítási alap!
süti beállítások módosítása