Karácsonyi Hiéna: Az utolsó Perverz Hiéna

  2010. december 12. - ommm Címkék: karacsony 2010

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


Oké, mindenki itt van? Tudom, hogy mostanára már csak páran maradtak, tavaly is így volt, a végére a keménymag, és egy jót nevettünk az egészen. Mert valójában erről van szó, még ha eddig biztosan akadtak olyanok, akik egy én nem csinálok hülyét magamból felkiáltással bojkottálták a Karácsonyi Hiénát.

Pedig tudjuk, hogy nem erről van szó, hogy valójában az egész ajándéközön alatt nem kértünk semmi olyat, amit mi magunk ne vállaltunk volna be (igen, Angéla is). Játék, móka, kacagás, így az év vége felé tán jól is esik. Hajnali fél három van most, reggel nyolckor indul minden, de azért még egy utolsó, nagy dobásra van erő. Hogy mi a nyeremény? Az autohifiakcio.hu jóvoltából ez:

Sony XM-4S
Vékony, 4 csatornás erősítő, 1x600W
4 csatornás Erősítő, A/B osztályú sztereó erősítő, felüláteresztő szűrő, aluláteresztő szűrő.
Névleges kimeneti teljesítmény: RMS 20 - 20 000 Hz,
Max. csatornakonfiguráció 4 ohmon (W)/THD(%): 4 x 50W,
Max. csatornakonfiguráció 2 ohmon (W)/THD(%): 4 x 60W,
Max. csatornakonfiguráció 4 ohmon: 4 x 95W,
Max. csatornakonfiguráció 2 ohmon: 4 x 125W,
Frekvenciamenet:5 - 100 000Hz, Tűrés:+0/-3dB, jel-zaj viszony: 106dB,
Teljes harmonikus torzítás 1 kHz-en (%):<0,005%, szimmetrikus bemenet, minimális terhelés:2Ohm,
MOSFET tápegység, Bass Boost: Frekvencia (Hz), 0 - 10 dB: 40Hz, hangszóró szintű bemenet, toroid transzformátor, vonalbemeneti érzékenység: 0,3 - 6V, aranyozott csatlakozók.
Áramfelvétel névleges kimenő teljesítmény 4 Ohmon: 25A, Súly: 2,2kg , sínes tápegység.
Biztosíték:1 x 40A , Méretek: (Sz)223,0 x (Mag)43,5 x (Mé)196,0

Sejthetitek, hogy nektek, kitartóknak valami igazán súlyos disznóságot kell tennetek ezért. Íme, a feladat, melynek végére egy fényképet várunk, méghozzá nem is akármilyet.

A fényképen szerepelnie kell a következő feliratnak, ebben a formában:

Méghozzá egy mezítelen köldök köré írva. És ez még nem minden. Kell, hogy a képen legyen egy penge verda is, mindenféle montázs és trükk nélkül. Lehet ez matchbox, vagy igazi autó (utóbbi nagyobb súllyal esik latba), a lényeg, hogy látszódjon a fenti felirat a köldök körül és maga az autó is, ami nem kép, hanem egy valós, három dimenzióban kiterjedő tárgy. (Ha elhanyagoljuk a kép papírjának vastagságát.)

Női köldök gazdástul, felirattal, igazi penge verdával tuti befutó, de az is meglehet, hogy egy ügyes kompozícióval és jó autóval egy szőrös sörhas viszi el a díjat. Erről szavazással döntünk, mint legutóbbi posztunkban (szavazati jogom nekem is van). A képeket ma, (azaz december 12.) reggel 03:00-ig töltsétek fel az indafotóra és adjátok neki a penge_verda címkét, majd linkeljétek ide a kommentablakba a végeredményt. Értékelhető eredmény híján a nyereményt egy másik játékban osztjuk ki.

A címkézésre azért van szükség, mert a jövő hét folyamán minden nevező megkapja az esélyt, hogy megnyerje közönségdíjunkat. Hogy ez mi, az kiderül a posztból, melyben olvasóink szavazással döntik el, ki kapja az ajándékot, ez vonatkozik az Ehető Ponton-versenybe nevezett, időben leadott munkákra is (egy poszt, két galéria, két szavazódoboz).

Ki meri bevállalni?

Kedves olvasóink, barátaink, ennyi volt az idei, 2010-es Karácsonyi Hiéna. Őszintén reméljük, hogy legalább olyan jót szórakoztak, mint tavaly és hogy senkiben nem maradt tüske vagy rossz érzés. Köszönjük támogatóinknak és persze önöknek, nektek is. Őszintén, szívből.. Jó móka volt. 

Srácok!
Előszor is köszönöm a mérhetetlen kitartást és a rengeteg vidám percet, melyet remélem nem csak nekünk, hanem egymásnak is adtatok ezena  nagyon-nagyon hosszú napon.
Sokat dolgoztunk, hogy minden flottul menjen, akadt egy-két baki ugyan, de remélem, ezek nem árnyékolták be az idei Hiéna-maratont.
Ennyi ajándék még sosem volt, ennyi játékos sem, talán nem volt fölösleges és újra visszataláltok ide.
Földig hajlunk autóbuzériátok előtt, kemények, bevállalósak voltatok, le a kalappal.
Remélem, senki nem tér aludni rossz szájízzel lett légyen nyertes vagy vesztes. Ennyit tán megért...
Tisztelettel
Vályi István
omm
és a Totalcar stábja

Egyetlen kötelességünk maradt csupán, kihirdetni az utolsó nyertest az idei Karácsonyi Hiéna-futamon.

Gigászi (és fair) csatában, a harmadik fordulóban egy hajszállal, de holysmoke győzött BMW E46 fölött.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr242508180

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

$raczger · http://php-script.hu 2010.12.12. 02:17:12

beteg:)
inkább tépek aludni, de köszöntem a lehetőséget a mai (tegnapi) játékra, jó volt! jóéjszakát!

Civitas Fidelissima 2010.12.12. 02:17:13

Bocsi, de "nem írok semmit magamra!"

2010.12.12. 02:17:42

Na neeee... Honnan szüljek most penge verdát? Az biztos hogy le nem megyek ilyen időbe, ráadásul sötét van.. :D

Fantozzi.ie 2010.12.12. 02:18:01

jóéjt mindenkinek -:))

Botyo 2010.12.12. 02:18:07

csak véletlen van hétfőre megadva a határidő?

Zsolti9014 2010.12.12. 02:18:18

Nekem egy bajom van csak, hogy 3D-s autó az most itt nincs a közelemben, pedig már izzítottam az alkoholos filcet. :P

gigajimmy 2010.12.12. 02:18:35

Jóéjt mindenkinek! Ez nekem is túl beteg :)

evil. 2010.12.12. 02:19:12

ez esélytelen :) De kitartást mindenkinek!
Ommm és Ender Gabik, köszönjük a vezénylést :)

és akkor minden ponton merci beküldő töltse fel a képét az indafotóra?

Rekasi 2010.12.12. 02:19:34

Na ezt buktam. Ha még idén is a Borsos koliba laknék...

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 02:19:56

Beteeeg... :D:D

A határidő nem 12-e 3:00?

2010.12.12. 02:20:09

"A képeket ma, (azaz december 13.) reggel 03:00-ig töltsétek fel"

Ma 12.-e van, ez még így álmosan is feltűnt.

2010.12.12. 02:20:25

Hát mittudomén, hajnali 3-ig ezt úgyse sokan válallják be, meg ez a cucc úgyis többet ér mint az autóm, nem is vagyok olyan nagy autóhi-fi fan, úgyhogy ezt most talán kihagyom. Mondom talán. Macska köldök ér?

ommm 2010.12.12. 02:20:44

@Botyo: igen, tévedésből. ma van a határidő

ixtom 2010.12.12. 02:20:53

fasz ki van már csak egy kocsit kéne keresni :D

Skodába születtem 2010.12.12. 02:21:42

Ez akkor most - dec 12 - 3 óráig van, vagy holnap - dec 13 - 3 ig van?

Magyar[HUN] 2010.12.12. 02:22:01

Sok sikert srácok, öröm volt veletek játszani. Ezúton gratulálok minden nyertesnek, és a többiek ne csüggedjenek el,majd a következő jobban fog sikerülni. Köszönöm a Totalcarnak, hogy ilyen precízen megoldották-kis hibákkal,de hát emberek vagyunk ugye,hibázunk-a nyereményjátékot, és köszönöm a lehetőséget, hogy játszhattam.
Jó éjszakát, illetve hajnalt!:D

Zsolti9014 2010.12.12. 02:22:03

Lehet csak a fáradtság miatt, de megcsinálnám ezt, ha nem a másik szobai nyikorgós szekrényben lennének a matchboxok...

Garp 2010.12.12. 02:22:08

gyors-e? szép, szőrös tv néző izom! Nagy meló volt kifejleszteni, büszke vagyok rá! :)

ommm 2010.12.12. 02:22:25

lehet matchbox is, hoppá... csak penge legyen

Lolalal 2010.12.12. 02:23:08

2011-es top gear-es naptáron és autós rajzaimon kívül semmi penge verda nincs a közelemben :( max az utcán ott meg sötét van :(

ommm 2010.12.12. 02:23:54

@Garp: Király. garp játszik!

Zsolti9014 2010.12.12. 02:23:57

A legközelebbi autós kötődésű 3d tárgyam a feltérképezés után: BA3 óra (Lada-emblémás :D)

Garp 2010.12.12. 02:24:12

@Garp: ja, és a Ferrari IR, licences csak gy mondom...:)

ommm 2010.12.12. 02:25:04

@holysmoke0523: Kőkemény vagy öregem. Valszeg reggel meghalsz :)

Lolalal 2010.12.12. 02:25:39

Azért köszönöm a totalcar-nak a lehetőséget, remélem legközelebb több sikerrel indulok (jövőre több hiénát!!), sok sikert a még küzdőknek! :)

Gabsy 2010.12.12. 02:26:02

van egy nem penga verda (dacia Logan) kicsiben gondolom az nem jatszik :D

Garp 2010.12.12. 02:26:31

Tudom nem számít, de elsőként töltöttem fel. Nekem sokat jelent, mert a guglihuszárok mindig beelőztek. Szóval nagyon izgulok, várok! :)

Garp 2010.12.12. 02:27:51

@holysmoke0523: apám, holnapra szerezz egy suspenzort (tökvédőt), meg egy bukósisakot :D

Leadfoot 2010.12.12. 02:29:15

Ti akartátok... ha kockahasat vártatok, rossz lóra tettetek.

Randa has és Traction Avant. :-D

indafoto.hu/leadfoot/image/10219549-3d267a8a/230041

Zsolti9014 2010.12.12. 02:30:19

Na, akkor gratulálok a jövendő nyertesnek. Jó volt veletek játszani, egyet nyertem is, sajnos a GPS-ről lemaradtam, de köszönöm a lehetőséget és a Yamaha-csomagot, a többi nyertesnek gratula, és mindenkinek jóéjt!

Garp 2010.12.12. 02:33:33

Most nézem pontosan, mi is a nyeremény! Egy Xplod?! Azóta szeretnék egy ilyet, amióta otthagytam a rádiót és kikerült a JVC szett a kocsiból boomboxostól, mindenestül. Jazz, komolyzene, és néha, amikor behülyülök, egy kis club. Állatul szólna a Skoda, vagy a céges Tranyó :DDD Na mostmár rendesen remegek...:D

evil. 2010.12.12. 02:34:07

ha már felkeltem csak lesz fotó :)

indafoto.hu/evil/image/10219569-fe378c3d/user

kérném figyelembe venni, hogy az egyetlen verda a környéken :)

Botyo 2010.12.12. 02:34:16

nem enged az indafotra feltöltenem

Garp 2010.12.12. 02:35:38

@Leadfoot: ó, hogy nyalom a köldököd, ugyanilyen Traction Avantom van sötét kékben! Imádtam.
Holnap menj el barbélyhoz! :)

Pasas 2010.12.12. 02:36:31

Hogy kell feltölteni?

holysmoke0523 2010.12.12. 02:36:49

indafoto.hu/holysmoke/image/10219587-39159b6f/349119

na mégegy
igaz nem penge,de valódi verda+ a szőrös zsirgombocom

Rekasi 2010.12.12. 02:37:07

gondoltam lefotózom magam a paprikáskrumpli-pontonnal, de kétszer nem lövöm el a poént

evil. 2010.12.12. 02:37:09

egy csaj sincs itt ilyenkor? :D::D:D

evil. 2010.12.12. 02:38:15

@Rekasi: gondoltam rá én is, de nem merem levenni a tálcáról, mert félek szétesik :)

Leadfoot 2010.12.12. 02:38:38

@holysmoke0523: Már bocsánat a kifejezésért, de ez gecinagy! :-D

holysmoke0523 2010.12.12. 02:38:43

@evil.: alszik még :D csak össze van firkálva

holysmoke0523 2010.12.12. 02:39:48

@Leadfoot: nevelgetem,óvom és vigyázok rá szépen

Skodába születtem 2010.12.12. 02:40:04

indafoto.hu/skodaba_szulettem/image/10219589-3da44fd5/349139
Ommm igy jó lesz? Szerintem rossz helyre irtam, hogy penge verda.

evil. 2010.12.12. 02:40:08

@holysmoke0523: beteg :)

sajnálom, h pont most utazott haza a barátnőm :)

rbalint88 2010.12.12. 02:40:24

ez azért elég kegyetlen :D:D:D
kockahasak tömkelege :D
gondoltam lemegyek és tolok egy képet a szánkón, de azért ahhoz hideg van :)
meg a szánkót is elő kéne ásni
és hála asszonykámnak is, a szemceruza könnyen lemosható :D

Pasas 2010.12.12. 02:40:51

Szerencsétek hogy pont ma nem alszik itt az asszony! :)

Leadfoot 2010.12.12. 02:40:57

@holysmoke0523: Már nem a hasad, hanem a kép.

Rekasi 2010.12.12. 02:41:01

@evil.: jah; és lehet hogy nekem azt a pontont még holnap meg is kell enni. Ilyen a kolesz

Garp 2010.12.12. 02:41:43

@Pasas: nyaligép! Domsjö póló, miii? :DD

Leadfoot 2010.12.12. 02:42:19

@rbalint88: Én valahogy sejtettem, hogy szombat este/éjjel jellemzően nem a kockahasú ladykillerek hiénáznak a számítógép előtt. :-D

holysmoke0523 2010.12.12. 02:42:27

@Leadfoot: mindegy,úgy is jó volt :D

@Macskavirág: hajrá-hajrá

evil. 2010.12.12. 02:43:03

@Rekasi: szobatársamnak minden héten küldik a kaját vasárnap egy ismerőssel, addig kihúzom valahogy :)

Leadfoot 2010.12.12. 02:43:54

@Garp: Ezen kívül még 205 T16 volt kéznél, de a TA stílusosabb.

Garp 2010.12.12. 02:43:59

ami a belsőség címplapján is kint van, meg a tc-n az is penge_verda, vagy az penge_verdák? Bár... mostmár mind1. :)

Pasas 2010.12.12. 02:44:36

@Garp: óóó, csak most látom én is. Micsoda véletlen, tegnap turiztam.
@ommm: kéretik figyelembe venni!

Rekasi 2010.12.12. 02:45:07

@Gabsy: Látom gravíroztál szépen :)))
Szép piros a betűk háttere :))))

Garp 2010.12.12. 02:46:51

@Pasas: :D

Vajon lejön a permanent marker?

Botyo 2010.12.12. 02:47:08

sajnos nem tudom az indára küldeni a képet, nem engedi, azért máshonnan linkelem:
picasaweb.google.com/lh/photo/DLHvlokgj-O0zlVfgpyz14iAgSMC1m50ngZDhjIGDUo?feat=directlink

Gabsy 2010.12.12. 02:48:50

@Rekasi: nem akart irni a hulye iroszer :D

Skodába születtem 2010.12.12. 02:49:12

Bazki ti aztán nem pitiánerbe nyomatjátok!

Leadfoot 2010.12.12. 02:49:17

@Garp: Nem tudom, de azért én örülök, hogy nem bajszot kellett rajzolni magamnak. :-D

Leadfoot 2010.12.12. 02:50:16

Szerintem ommm azért nem ír, mert megfulladt a röhögéstől. :-DDD

Garp 2010.12.12. 02:50:53

@Leadfoot: :D gondoltam, h kimaszkolom a hasamat ilyen sakktábla festéssel, de egyrész mivan ha nem jön le, másrészt meg soká tartott volna :)

ommm 2010.12.12. 02:51:16

Öcsém. Totalcar B-közép. Emelem kalapom. Gyűjtöm a neveket, háromig ér nevezni.

Pasas 2010.12.12. 02:51:44

Kerestem volna szebbet, de kifutottam volna az időből. Na meg magamnak kellett felírjam, révén pont ma egyedül vok.

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 02:51:56

Majdnem elcseszte ma címkézést, késő van. :D
De javítva! :D

rbalint88 2010.12.12. 02:52:09

@holysmoke0523: mi az, hogy az egyes golf nem penge verda? hát hol élsz te, teeee :D
legkirályabb, ha nem lett volna frédibénis az alja, akkor ma is meglenne.

@Leadfoot: lassan 4 éve van egy és ugyanaz a barátnőm, és a visszajelzések alapján eléggé dekoratív ;)
úgyhogy a kockahas se lenne kizárt :D

evil. 2010.12.12. 02:52:55

indafoto.hu/evil/image/10219617-638b689d/user

csináltam penge igazi verdásat is :)

a felirat nem a legjobban olvasható, de egyedül voltam, uh az utca embere az látta, hogy a hülyegyerek térdel éjjel fél 4kor a villamosgarázs előtt egy MX-5ös Mazda mellett :)

Pasas 2010.12.12. 02:53:30

Ja, meg ki kellett toljam a mocit a hóba. Mit meg nem tesz az ember a Totalcar-ért.

holysmoke0523 2010.12.12. 02:53:43

@rbalint88: számomra az,kérdéses,hogy veled együtt mennyien gondoljuk igy még itt?

Garp 2010.12.12. 02:54:50

Ja, elfelejtettem: Realdrive Nano 1/58 Ferrari GTO InfraRed.

@ommm: legalább egy szót, hogy még tudjuk, meg fulladtál meg a röhögéstől!

Botyo 2010.12.12. 02:55:08

illetve egy másik változat:
picasaweb.google.com/lh/photo/Q_V74PD_FCWthQVFZDEMb4iAgSMC1m50ngZDhjIGDUo?feat=directlink

sajnos az indafotósok nem válaszolnak, hogy miért nem akar működni nekem a feltöltés

evil. 2010.12.12. 02:56:05

ommm, MX-5 elég penge ?:)

rbalint88 2010.12.12. 02:56:16

@holysmoke0523: itt sokan ;)
kint a nagyvilágban sajnos elég kevesen, de a belterjben ez alap

rbalint88 2010.12.12. 02:59:31

@Botyo: gondolj,gondolj,gondolj, ahogy micimackó mondaná. éjjel 3-kor? o_O

ESSEN MÁR A HÓÓÓÓ!!!! mennék ki csapatni. ESP off, állandó összkerék ON :) és nem audi, de közel áll hozzá

evil. 2010.12.12. 02:59:37

@Garp: szerintem már rég megfulladt :)

ommm 2010.12.12. 03:00:24

Na kérem. Letelt, egy pillanat.

Leadfoot 2010.12.12. 03:00:37

Ez a feladat nagyon durván lekörözte a múlt évit. Abban nem volt sok poén... de ez az utolsó kettő... megérte fennmaradni.

Kösz mindenkinek a mai napot, felejthetetlen volt!

Ptrke 2010.12.12. 03:00:58

@.P.t.R.ke: egyébként renault scenic+mercedes w125(1937 asszem)

evil. 2010.12.12. 03:02:02

@Leadfoot: az biztos, nem gondoltam volna reggel,h ma zsömle pontont csinálok, és 3 kor térdelek a hóban egy kocsi mellett a hasamat fényképezve :)

Garp 2010.12.12. 03:02:52

@Leadfoot: csatlakozom, ez a 2 feladat kárpótolt minden bosszúságért! A tavalyi se volt kutya, de idén übereltétek.

holysmoke0523 2010.12.12. 03:03:58

vagány nap volt,máris várom a következőt :D
Kösz mindent TC

rbalint88 2010.12.12. 03:04:34

ha ezt a kocsmában elmondjuk :D
de ha senki más nem tud róla, csak ez a pár virrasztó idióta itt a gép előtt, már akkor is jó móka volt nagyon :)

ommm 2010.12.12. 03:05:17

A következő uraktól kérnék egy-egy szavazatot, hogy szerinte melyik a legjobban sikerült kép ilyenkor:
Garp
holysmoke
Danóka
Leadfoot
evil (MX-5-el nevezett végül)
rbalint88
NeverWinter
Pasas
Skodába születtem
IxTom
Gabsy
PtRke
BakosPé
Botyo (ha a többiek is elfogadják nevezését)
Placebo76
h_mate
BMW_E46

17 kommentelő, 17 szavazat
az enyémet egyértelműen holysmoke kapja, azt hiszem, ő kockáztatott a legtöbbet az ügy érdekében.

Kezdjétek, jegyzem. És aztán ne szaladjatok még sehová.

Garp 2010.12.12. 03:07:26

szavazatom: Leadfoot

holysmoke0523 2010.12.12. 03:07:37

@ommm: majd küldöm a képeket a harci sérüléseimről :D
@BakosPé: Kösz
@Garp: Kösz

Skodába születtem 2010.12.12. 03:07:39

BakosPé re szavazok, eléggé művészi lett a fotó :D

Leadfoot 2010.12.12. 03:07:44

+1 holysmoke-nak és a kék szörnynek.

Rekasi 2010.12.12. 03:08:51

Nagyon frankó játék volt, meg látni a sok idiótát (értsd: kreatív)...
Már nem nagyon bírom tovább, de simán megérte eddig virrasztani, csak az a gáz hogy egy kuma szót sem tanultam még a hétfői zh-ra.
Na jóccakát, aztán meg szép napot mindenkinek --> léptem aludni

Skodába születtem 2010.12.12. 03:10:39

Mivan mindenki behorpadt, vagy mi?

h_mate 2010.12.12. 03:11:57

nőkkel mindent el lehet adni:D BMW E46-ra szavazok

evil. 2010.12.12. 03:12:02

kezdem magam megint esélytelennek érezni

evil. 2010.12.12. 03:13:05

@h_mate: na ez az, a többiek a szőrös hassal hendikeppel indulnak :D

holysmoke0523 2010.12.12. 03:14:09

IxTom a szavazatom tulajdonosa

ommm 2010.12.12. 03:15:00

@Botyo: már szavaztál egyszer Rekasira

BMW E46 2010.12.12. 03:15:24

@tzzttzzt: Én ezen nevettem a legjobbat, ezért rád szavazok

Botyo 2010.12.12. 03:16:27

@ommm: az nem szavazat volt, hanem az osztom a véleményedet jelző +1

BMW E46 2010.12.12. 03:17:56

m@Botyo: még jó hogy húgom ébren volt:)

ommm 2010.12.12. 03:18:40

12 volt az előző kommentemnél
ki nem szavazott még?

Pasas 2010.12.12. 03:19:38

evil
köszi .P.t.R.ke

Leadfoot 2010.12.12. 03:19:40

@ommm: Szerintem szabj meg egy határidőt, különben a jövő évi hiénáig itt ülünk. :-)

ixtom 2010.12.12. 03:20:11

@holysmoke0523: Szintén köszi.
Nem kap 1,5-es szorzót az aki kint volt? Ilyen matchbox huszárok ellen... (bocs) :D

ommm 2010.12.12. 03:20:14

Oké, akkor most adjunk még időt a hiányzó 5 szavazónak 3:30-ig.

evil. 2010.12.12. 03:22:32

@Pasas: köszi :)

@IxTom: jogos ;)
kérhetném még a szavazatokat a mazdára :) meg a pocimra :D

Babaolaj 2010.12.12. 03:24:02

Asszem erről lemaradtam.

evil. 2010.12.12. 03:24:23

úgyis mindig szerettem volna nagy zenét a kocsiba :)

Pasas 2010.12.12. 03:24:37

Domsjö póló 2-es szorzó? Na meg 2 penge verda van a képen.:)

Garp 2010.12.12. 03:24:45

Akik még nem szavaztak: én még nem kaptam egyet sem, pedig az enyém a legnagyobb has a felhozatalban...:))) köszi!

BMW E46 2010.12.12. 03:26:54

Még én is reménykedem
A feltételeknek maximálisan eleget tettem

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:27:33

@Garp: azért ezen vitázhatnánk szerintem :DĐĐ

Skodába születtem 2010.12.12. 03:28:12

6* 10 a 23 adikon szorzó a koncentrikus szőr miatt?

h_mate 2010.12.12. 03:28:47

na ne kezdjük h ki miért érdemli meg:D

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:28:50

Kicsit csalódottan, de azért őszintén gratulálok a leendő nyertesnek! :)

Idén is igen jó volt a hiéna! :D

evil. 2010.12.12. 03:28:58

@BMW E46: szerintem a feltételeknek mindenki eleget tett :) nem is igazán fogom fel,h mennyi örült jár errefelé, persze jó értelemben :)

Ptrke 2010.12.12. 03:28:59

asszem rágyúrok a közönségdíjra...:DD

Garp 2010.12.12. 03:29:25

ommm a "töltsétek fel az indafotóra" az ajánlás volt, vagy követelmény? Csak nehogy belekössön valaki.(nekem már mind1)

evil. 2010.12.12. 03:30:13

@h_mate: mindenki megérdemelné :P

Babaolaj 2010.12.12. 03:30:21

BMW E46 mer sunaaaaa

h_mate 2010.12.12. 03:30:34

vegyük úgy h aki nem szavazott, rám szavazott:D

Skodába születtem 2010.12.12. 03:30:51

Melyik posztban lesz ez a közönségdíjas tájékoztatás?

ommm 2010.12.12. 03:35:19

holysmoke kedves neje 2
bmw e46 2
PtRke 2

03:40-ig szavazzatok rájuk

Papito1973 2010.12.12. 03:35:40

hát ezzel az estével mindenki szerintem

Ptrke 2010.12.12. 03:36:05

lécci lécci lécci lécci

Botyo 2010.12.12. 03:36:59

újra szavazzunk,
hát akkor újra BMW_E46

rbalint88 2010.12.12. 03:37:08

kitartok az eddigi véleményem mellett: .P.t.R.ke

holysmoke0523 2010.12.12. 03:37:55

na srácok
legalább értékeljétek hogy szétcsapatom a fejem :D

Leadfoot 2010.12.12. 03:37:58

holysmoke a golfos jeti

evil. 2010.12.12. 03:38:40

előre is gratulálok a nyertesnek! Jó kis nap volt ez! :) jóéjt!

holysmoke0523 2010.12.12. 03:39:07

@evil.: köszi

még 2 ? valaki?@Leadfoot: @BakosPé: @Gabsy:

Köszi mindenkinek :D

rbalint88 2010.12.12. 03:39:13

@Papito1973: ott a pont :D
egy a titok: fullba kell tolni a kretént :D

holysmoke0523 2010.12.12. 03:40:17

kell a golfba zene na
hajrá

Garp 2010.12.12. 03:41:47

@holysmoke0523: jaaaj, ne sírj, teee, miket nyertél ma? :DD

ixtom 2010.12.12. 03:42:31

én nem változtattam, holysmoke :)

rbalint88 2010.12.12. 03:42:35

felni nem kell? van 4db 15ös malacpaszta g60 gyári acél, zöldre szintereztetve, gyakorlatilag új nyárigumikkal, 195/50 méretben
redná!

rbalint88 2010.12.12. 03:43:35

@rbalint88: holysmokenak szólt, de mivel holnap úgyis meghal, asszem tárgytalan :D

holysmoke0523 2010.12.12. 03:43:53

@rbalint88: köszi van fehét winter OZ gyári GTI

Papito1973 2010.12.12. 03:44:32

pedig épp akartam ajánlani neki huzzá dvd-t meg gps.-t :D

Leadfoot 2010.12.12. 03:45:00

@rbalint88: (A kék autón csodásan mutatna a zöld felni. :-D)

evil. 2010.12.12. 03:45:11

és hová tűnt Pistánk :)

ommm 2010.12.12. 03:45:59

BMW E46
holysmoke
4-4

mi legyen?
03:50!

ixtom 2010.12.12. 03:46:06

Ommm, nem toltok még pár kérdést csak úgy? Már nem érdemes lefeküdni :D
Jövőre lehetne "Hiéna 24 órás"

Garp 2010.12.12. 03:46:50

Csak szólok, h rbalint88 elcseszte a tag-et penge_verda helyett penge_verdákat írt, így a szőrös hasa kint figyel a belsőség címlapján :))

Papito1973 2010.12.12. 03:46:52

szavazhat bárki vagy csak a beküldök?:D

holysmoke0523 2010.12.12. 03:46:58

na akkor ismét srácok
a másikban biztos van zene,nekem nincsen
hajrá

Leadfoot 2010.12.12. 03:47:18

@IxTom: Le Hiéna... nem semmi ötlet.

rbalint88 2010.12.12. 03:47:28

@holysmoke0523: és mi az erő forrása? 1.5 d? ;)
nekem 1.3 benzin volt, 60ig verhetetlen, utána dögvész :D mondjuk a fogyasztásában is meglátszott, hogy jó volt vele menni: 12 l/100km :D:D:D szerencse, hogy hobbiautó volt. a rendes se eszik kevesebbet, el is lesz adva, mert már megvan az utód. típus ugyanaz, csak a hajtáslánc más és kombi a szedán helyett

Gabsy 2010.12.12. 03:47:40

bazzeg nem hiszem el 4-4 :D dönt a zsüri...

Papito1973 2010.12.12. 03:48:14

@ommm: gondoltam csak hátha a kevesek egyike eldönti :D

BMW E46 2010.12.12. 03:48:14

nekem sincs és az én golfomba is kell:D

Pasas 2010.12.12. 03:48:26

Véletlen, hogy csak nekik kettőjüknek van csaj a képen? Nem baj, legalább heterók közt vagyunk. Megnyugtató.

rbalint88 2010.12.12. 03:48:35

@Garp: zsír
holysmoke for prez!
kék autóra zöld felnit! :D

evil. 2010.12.12. 03:49:04

@Garp: :D:D de milyen jól néz ki :D

holysmoke0523 2010.12.12. 03:49:05

@rbalint88: 1,3B de ez 60 fölött sem lusta,100-tól kezd nemannyira menni
kb8l/100

holysmoke0523 2010.12.12. 03:50:16

na nekem is jusson szavazatból még legalább 3 na :D

rbalint88 2010.12.12. 03:50:44

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:50:54

még minnig holy-mothafokkin-smoke :D

Leadfoot 2010.12.12. 03:50:55

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:51:41

még minnig holy-mothafokkin-smoke :D

Leadfoot 2010.12.12. 03:51:57

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

ommm 2010.12.12. 03:52:21

Srácok!
Előszor is köszönöm a mérhetetlen kitartást és a rengeteg vidám percet, melyet remélem nem csak nekünk, hanem egymásnak is adtatok ezena nagyon-nagyon hosszú napon.
Sokat dolgoztunk, hogy minden flottul menjen, akadt egy-két baki ugyan, de remélem, ezek nem árnyékolták be az idei Hiéna-maratont.
Ennyi ajándék még sosem volt, ennyi játékos sem, talán nem volt fölösleges és újra visszataláltok ide.
Földig hajlunk autóbuzériátok előtt, kemények, bevállalósak voltatok, le a kalappal.
Remélem, senki nem tér aludni rossz szájízzel lett légyen nyertes vagy vesztes. Ennyit tán megért...
Tisztelettel
Vályi István
omm
és a Totalcar stábja

Egyetlen kötelességünk maradt csupán, kihirdetni az utolsó nyertest az idei Karácsonyi Hiéna-futamon.

Gigászi (és fair) csatában, a harmadik fordulóban egy hajszállal, de holysmoke győzött BMW E46 fölött.

evil. 2010.12.12. 03:52:30

ez megint 3:3 a jól számolom :)

rbalint88 2010.12.12. 03:52:34

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

Leadfoot 2010.12.12. 03:52:58

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:53:27

még minnig holy-mothafokkin-smoke :D

rbalint88 2010.12.12. 03:53:34

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

Leadfoot 2010.12.12. 03:53:58

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

evil. 2010.12.12. 03:53:59

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

evil. 2010.12.12. 03:55:02

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Leadfoot 2010.12.12. 03:55:26

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

rbalint88 2010.12.12. 03:55:35

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

@holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

evil. 2010.12.12. 03:55:43

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

BMW E46 2010.12.12. 03:56:01

Az biztos hogy csak golfba kerülhet

Leadfoot 2010.12.12. 03:56:10

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

rbalint88 2010.12.12. 03:56:23

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

@holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

rbalint88 2010.12.12. 03:56:32

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

@holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

rbalint88 2010.12.12. 03:56:36

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

@holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

evil. 2010.12.12. 03:56:40

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Ptrke 2010.12.12. 03:56:40

behalt a blogmotor vagy mi ez a nagy csend?

rbalint88 2010.12.12. 03:56:41

@Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyhenger, nincs lehetetlen :D
rat kategóriában etalon lenne.

@holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 03:56:52

na mi a? megállt az egész?

Leadfoot 2010.12.12. 03:56:56

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

evil. 2010.12.12. 03:57:15

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

rbalint88 2010.12.12. 03:57:18

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

Garp 2010.12.12. 03:57:21

bazzeg nem frissül csak a radar

Skodába születtem 2010.12.12. 03:57:30

na jó én mentem, szevasztok.

Leadfoot 2010.12.12. 03:57:41

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

Leadfoot 2010.12.12. 03:57:45

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

BMW E46 2010.12.12. 03:57:50

Az biztos hogy csak golfba kerülhet

Leadfoot 2010.12.12. 03:58:04

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

rbalint88 2010.12.12. 03:58:04

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

Gabsy 2010.12.12. 03:58:16

na? a szavazást lezárOMMM?

Pasas 2010.12.12. 03:58:26

Halihó!!! Mi történt? Csak nekem nem frissül?

rbalint88 2010.12.12. 03:58:32

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

evil. 2010.12.12. 03:58:38

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

evil. 2010.12.12. 03:58:55

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Gabsy 2010.12.12. 03:59:02

na? a szavazást lezárOMMM?

rbalint88 2010.12.12. 03:59:10

miért nem engedi elküldeni a kommentemet ez a kötsög kurrva blogmotor, he?

Leadfoot 2010.12.12. 03:59:25

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

Pasas 2010.12.12. 03:59:32

Nekem behalt a TC.

evil. 2010.12.12. 03:59:40

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Gabsy 2010.12.12. 03:59:47

na? a szavazást lezárOMMM?

evil. 2010.12.12. 04:00:00

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Papito1973 2010.12.12. 04:00:04

nekem állt le a net vagy elromlott az órám?

Leadfoot 2010.12.12. 04:00:08

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

Leadfoot 2010.12.12. 04:00:20

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

holysmoke0523 2010.12.12. 04:00:27

ommm remélem a te szavazatodat ismét hozzám számolod :D

rbalint88 2010.12.12. 04:00:33

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

evil. 2010.12.12. 04:00:35

ez megint 3:3 jól számolom?:) így legyen a cucc a zenyém :)

Garp 2010.12.12. 04:00:40

nem látom az utolsó 10 perc kommentjeit

holysmoke0523 2010.12.12. 04:01:12

ommm remélem a te szavazatodat ismét hozzám számolod :D

Leadfoot 2010.12.12. 04:01:16

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

Gabsy 2010.12.12. 04:01:18

mi történik?
Ezennel a szavazást lezárOmmm!

rbalint88 2010.12.12. 04:01:26

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

Garp 2010.12.12. 04:01:27

nem látom az utolsó 10 perc kommentjeit

rbalint88 2010.12.12. 04:01:47

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

Papito1973 2010.12.12. 04:01:51

nekem állt le a net vagy elromlott az órám?

Leadfoot 2010.12.12. 04:02:14

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

ixtom 2010.12.12. 04:02:33

www.youtube.com/watch?v=viDP55w_VZ0

Mi van, nem eszi a komentet?
Kinyírtuk Kennyt, szemetek!

Garp 2010.12.12. 04:02:39

nem látom az utolsó 10 perc kommentjeit

Leadfoot 2010.12.12. 04:03:36

holysmoke, de ha most is döntetlen, akkor legyen pénzfeldobás vagy mittudomén.

Pasas 2010.12.12. 04:04:20

Na végre. Beszart a TC-m.

Garp 2010.12.12. 04:05:11

YESSS, KINYÍRTUUUK! Ommm nyomj egy resetet, az egész játék kezdődik előről! :D

rbalint88 2010.12.12. 04:06:30

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

rbalint88 2010.12.12. 04:12:27

Leadfoot: ne kötekedj. diszperzit, teddyvel letoljuk, nincs lehetetlen :D
ratban etalon lenne.

holysmoke0523: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

BakosPé (törölt) 2010.12.12. 04:15:37

Na mi a szitu? Megállt a tudomány? :D

Ciri 2010.12.12. 04:18:25

Le a kalappal mindenki előtt!

Elmeháborodott banda! :)

Pasas 2010.12.12. 04:37:57

Király! 3.50 óta most frissít először. Na megnézem miről maradtam le.

Pasas 2010.12.12. 04:40:42

Hát úgy látom semmiről. Egy hajóban evezünk.
Lassan húzok, gratulálok a győzteseknek, jóéjt mindenkinek.

ommm 2010.12.12. 04:46:23

Volt egy "kis " error.
Már minden rendben, köszönjük, aludjatok jól!

Babaolaj 2010.12.12. 04:54:55

@IxTom: Tudtam, hogy valahonnan ismerős ez a név! :D Grat a győztesnek/győzteseknek!

Ronin_ 2010.12.12. 07:08:09

Baze, ennyi zsíros és szőrös potrohot látni, világcsúcs!:-DDD

Leadfoot 2010.12.12. 08:31:23

@ommm: És ki nyert. Aludtam szűk 4 órát, de nem tudtam visszafeküdni... :-)

Leadfoot 2010.12.12. 08:32:43

Ez a Murphy meg egy átkozott zseni. Hát mikor fosná el magát a blogmotor, ha nem pont a főnyeremény győztesének végszavazásakor?

evil. 2010.12.12. 08:58:54

jól beszart a szerver :) akkor ki nyert? mert mint látszik, döntetlenre tippeltem :) Smoke? :)

ixtom 2010.12.12. 09:00:43

@Garp:
Szerintem véletlenül sleep módba rakta a gépet. :D

motoszka 2010.12.12. 09:24:24

Szeretnék gratulálni minden nyertesnek!
Sajnos az év végi hajtós szombati munkanapon nem tudtam igazán belevetni magam a játékba, de respect azoknak akik 40-50 másodperc alatt be tudták kommentelni a jó választ.

Garp 2010.12.12. 09:48:38

@ommm: "kis" error? Bazzeg 50 percen keresztül duplikált/triplázott/négyszerezett mindent, és azonnal törölte is, de berakta a radarba :D. Ezt úgy hívják, összeomlott, nem pedig "kis" error. :DD

Na hadd ne mondjam, asszony kelt reggel a gyerkőchöz, én húzom a lóvőrt, és arra ébredek, hogy idétlenül vihog az én kedvesem. Hát meglátta a feliratot a hasamon :DD. Ugye ő átaludta a drámát, mit sem tudott róla. Idáig. Hát, eddig se a pénzemért szeretett, na. :D

Leadfoot 2010.12.12. 10:00:43

@Garp: Hát, ma hajnalban igencsak alaposan megmerítkeztünk az idiotizmus feneketlen óceánjában. :-)

evil. 2010.12.12. 10:04:48

@Garp: ma én is pólóban megyek lassan zuhanyozni :) nem tudnák mire vélni a feliratot :) meg tegyk hozzá,h a biztonsági őrünk feje is megért egy misét,h hülye gyerek 3kor rohan ki a koliból telefonnal a kezében, papucsban, kabátban, majd másfél perc múlva vissza, vigyorgó fejjel :)

Leadfoot 2010.12.12. 10:07:43

@evil.: Nálunk meg a család volt meglepődve, mikor reggel kinyitották a hűtőt, hogy reggelizzenek, és szembe jött a túróponton.

evil. 2010.12.12. 10:26:17

@Leadfoot: az enyém itt van még az asztalon :) így reggel megnézve, némi alvás után, azt mondom,h még mindig jó, főleg két darab száraz zsömléből :)

holysmoke0523 2010.12.12. 10:27:19

Szia TC-ok , szia minden Hiéna.

Még élek,asszonykám még alszik :D

Először is hadd gratuláljak a blogmotornak,hogy a finisben totál elszállt.

Köszi az összes szerkesztőnek,hgy ilyen faszányos napot csináltak nekünk és köszi a sok szép koncot.

Szerencsére ommm aktivitásában látható volt az eredményhirdetés így nyugodtan mentem eludni.
Köszönöm mindekinek a szavazatokat
és hatalmas respect BMW E46-nak is,a csatáért

Jövöre ugyanitt
Sziasztok

evil. 2010.12.12. 10:28:08

@Leadfoot: nekem még itt van a asztalon :) így jobban megnézve még versenyszellem nélkül, és némi alvással is elfogadható, igaz közben kiszáradt :) de jó móka volt :)

Leadfoot 2010.12.12. 10:33:34

@holysmoke0523: Grat! Örülök, hogy olyanhoz került, akinél nem tücc-tücc fog szólni belőle. :-)

holysmoke0523 2010.12.12. 10:36:14

@Leadfoot: Kösz
tüctüc nem,megigérem :D a név kötelez ;)

Garp 2010.12.12. 10:46:37

@Leadfoot: ez valami féle transz, amibe egymást fecceljül bele. Csordaszellem? Csapatépítés? Jó volt, na. :D

@evil.: :DD most mit mondjak? ffi ember képes csak ilyen baromságra :D.

@holysmoke0523: Gratulálok kedves fődögevő, de pláne a feleségednek,elvégre ő nyerte meg neked a cuccot! :D Küldtem neked üzenetet az éjjel, remélem megkaptad.

@ommm: é megint itt a köszönet nyilvánítás helye. Nagy vagytok fiúk/lányok, köszönjük Nektek az egész napot! Nincs mit hozzá tenni, tudjuk, h ehhez részetekről elég megszállottság kell és az egyetlen, amivel ezt elismerhetjük, h végig küzdjük. Durva kérdések voltak idén, és durva nyeremények. Ommm neked külön köszönet, tudom, ha nem a tc-nél dolgoznál, te is egy lettél volna a legmohóbbak között. :)

A blogmotort húzzátok le a wc-n :). Ez olyan volt, mintha a koronázási szertartáson, amikor már a felséges fej fölé emelik a királyi kupakot, valaki lekapcsolná a villanyt. Hehh. :)

holysmoke0523 2010.12.12. 10:50:23

@Garp: Most nemrég válaszoltam is rá.Köszönöm az infot.
Macuskám még alszik,remélem a konc láttán és később hallatán megnyugszik és nem öl meg álmomban. :)

Garp 2010.12.12. 11:00:03

ommm-ról mit tudtok? Volt egy fél mondata az egyik hsz-ában, hogy a felesége a (?)kórházban(?) van. Lehet h most szül, vagy még korai lenne?

holysmoke0523 2010.12.12. 11:25:11

Felébredt
ááááá :D

Megúsztam,nem öl meg.
Persze kicsit furcsán nézett,hogy miért van összefirkálva a hasa?
megusztam a balhét

Garp 2010.12.12. 11:29:21

@holysmoke0523: :DDD azért ismerjük el, _Téged_se_ az pénzedért és a komolyságodért szeret az asszonyod! :D Tengermély tiszteltem holysmokenénak (de hülyén néz ki leírva)! :)

Garp 2010.12.12. 11:30:26

@holysmoke0523: ja! fotót látta már, vagy csak tőled hallotta a storyt? Nem mind1...:)

holysmoke0523 2010.12.12. 11:35:02

@Garp: látta már
Volt egy kis hiszti
de miután megtudta mennyit jelent nekem a foto,megnyugodott

Garp 2010.12.12. 11:37:28

@holysmoke0523: mondd meg neki, h csókoltatjuk, és nem az exgirlfirends.com-ra töltötted fel, 'csak' ide :DD

evil. 2010.12.12. 11:45:30

@Garp: a barántnőm nem érzi t, szerinte szimplán kretén vagyok, ilyet tényleg csak ffi ember tud :D

holysmoke0523 2010.12.12. 11:45:59

@Garp: már mosolyog az egészen
megmutattam neki a többi művet is

holysmoke0523 2010.12.12. 11:55:10

megszületett az ítélet felettem
-ma én főzök ebédet-

Megyek,Köszi mindent
sziasztok

Garp 2010.12.12. 12:08:27

@evil.: mit mondjak. igaza van? :D

@holysmoke0523: hmmm mi lesz, pacal, körömpölee? vmi férfiasat!

Leadfoot 2010.12.12. 12:18:57

@Garp: Mi lenne ebédre? PONTON!!!! Mi más?

Leadfoot 2010.12.12. 12:21:35

@Garp: "ez valami féle transz, amibe egymást fecceljül bele. Csordaszellem?"

Az bizony. Én alapból egy nagyon gátlásos, visszahúzódó csávó vagyok, de mikor éjjel negyed háromkor elolvastam a feladványt, AZONNAL nyúltam az alkoholos filc után, mindenféle gondolkodás nélkül. :-)

evil. 2010.12.12. 12:59:45

@Leadfoot: ez rám is igaz, alap vetőleg csendes, visszafogott, de én sem sokat gondolkoztam :) max annyit,h ne az alkoholos filcért nyúljak :)

Garp 2010.12.12. 13:07:11

@Leadfoot: @evil.: úgy örülök, hgy itt csak ilyen jólfésült, csendes úri fiúk vannak! :D
Én meg vadmalac vagyok, először cselekszem, aztán goldolkozom, mint látszott sok helyen, pl a Himoto drift autónál. Vagy csak olvasni nem tudok :DDD

spark82 2010.12.12. 13:18:29

Ejha, most látom, miről maradtam le. Gratula MINDEN résztvevőnek!

holysmoke0523 2010.12.12. 13:28:54

@Garp: brassói apropecsenye sültkrumpli és koviubi

Már majdnem kész,ez a kedvence

Tomchy 2010.12.12. 13:48:36

Kedves Vályi Pista!

Most ébredtem én is, nagyon köszönöm a tegnapi egész napos játékot, igazán jól sikerült, nagyon jól éreztem magam és nyertem is. Az elején volt egy kis hisztim, azért utólag is bocsánatot kérek.

NAGY-NAGY RESPECT NEKTEK!!!!!

Remek munkát végeztetek, remélem lesz jövőre is, rám biztosan számíthattok akkor is.

Üdv
Tomchy

Skodába születtem 2010.12.12. 13:54:45

Titeket már megkerestek a nyereménnyel kapcsolatban? Esetleg nem tudjátok, hogy lesz?

holysmoke0523 2010.12.12. 14:03:30

@Skodába születtem: még nem,szerintem legyél türelmes,biztos alszanak még

Leadfoot 2010.12.12. 14:54:12

@Skodába születtem: Ja, nyugi, vasárnap van. Pista is biztos alszik és/vagy nőzik/babázik.

Garp 2010.12.12. 14:54:14

@holysmoke0523: hű, még kiderül, h egy gentlemanus vagy! :)

Garp 2010.12.12. 14:56:42

@Leadfoot: mikor született? lemaradtam(?).

ommm 2010.12.12. 15:25:36

Pista itt van, csak időközben elugrott a kórházba látogatni és pálinkát főzni apóssal, de nem sokáre kezdem küldeni a leveleket, türelem.
Köszönet mindenkinek a tegnap estéért, még ma is sírva röhögök...

Leadfoot 2010.12.12. 16:03:36

@ommm: Akkor ez egy tartalmas nap volt. :-)

Sokért nem adnám, ha láthatnám, mit szól a kopasz meg a többiek, mikor először pillantják meg a pályaműveket. :-D

holysmoke0523 2010.12.12. 16:09:56

@Leadfoot: bízzunk benne hogy videoraveszik

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.12.12. 17:45:33

@ommm: Köszi a játékot, a szervezést, és az ezzel az egésszel járó megfeszített melót.
Köszi mindenkinek a tegnapért. :)

(várom az a mailt.:))

drhlaszlo · http://kskozlony.blog.hu 2010.12.12. 17:47:26

@Skodába születtem: Türelem, nem leszünk elfelejtve, vasárnap késő délután van, a magánéletre való idő.:)

holysmoke0523 2010.12.12. 18:20:10

@rbalint88: oké, a rendes 120-tól kezd el menni , ahhoz képest dögvész
(1.8t tiptronic + szolid chip)

Majd ha elkészül,szólok :D

evil. 2010.12.12. 19:34:39

@ommm: köszönöjük, jó kis nap volt! :)

Rocko- 2010.12.12. 19:49:37

lemaradtam. hol volt meghirdetve a BMW E46 játék, s mit kellett tenni érte?

@BMW E46: én erre adok pontot. :)

Garp 2010.12.12. 22:10:51

@ommm: ;) the pleasure is ours.

Apám, itt jártak cimbiék születésnapra köszönteni. Mivel állítottak be? 4db csodaszép állapotú eredeti Octavia könnyűfém felnivel. szal befutott a személyes hiénám :).

Tigrisszív 2010.12.13. 10:39:37

Szép volt, jó volt, sokat röhögtem. Köszönjük. :)
süti beállítások módosítása