...pedig oltári kamunak néz ki.

  2010. május 31. - ommm Címkék: mercedes sls

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


Nagyobb térképre váltás


Ha nem tudnánk, hogy igaz. Legalábbis hiteles szemtanúk szerint. Brit-Kolumbia tartományban, egy Boston Bar nevű helyen forgatták. Az Alexander-alagútban. 1. főút, két és fél órára Vancouvertől. Két hét alatt készült el és talán nem túlzás azt mondani, hogy az első olyan valós film, ami úgy néz ki, mintha trükk lenne. Pedig nem az.

Tudjuk, megcsinált a Top Gear is már. Most Papp Tibivel azon gondolkodunk, hogy kérünk kölcsön egy FKF-es, narancssárga Unimogot, aztán irány az alagút. Legfeljebb nekifutunk a Lánchídról. Annak rámpa sem kell. És ha sikerül, ha nem, mindenképpen jó anyag lesz belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr122044964

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

luigi Vercotti 2010.05.31. 15:41:44

Ha nem kamu, akkor miért ennyivel több a körítés mint maga az akció?
Ha nem kamu, akkor miért így, szinte gerilla marketinges módon tudjuk meg?
Ha nem kamu, akkor a tűzoltók miért állnak a külső kanyaríven?

SÜN 2010.05.31. 15:46:10

sikerult felfedezni a feleves videot?!

evil. 2010.05.31. 15:46:12

Nem tudom, oké legyen igazi, valahogy mégis szkeptikus vagyok :) de ez szubjektív, a Top Gear-es valahogy élethűbb volt :)

evil. 2010.05.31. 15:47:39

@SÜN: igen, valóban elég régi, de sebaj :)

venator 2010.05.31. 15:48:33

www.youtube.com/watch?v=MuKq6fZJn58

értem én, hogy inda meg videó, de nálam kritikán aluli.

cs0ki 2010.05.31. 15:50:19

na igen, ha nem kamu, akkor miért nem inkább belassítva láthatjuk? úgy szerintem sokkal nagyobbat ütne..

PaOntan 2010.05.31. 15:50:25

Pista, az Isten aldjon meg ! :)
Kivagnanak, ha nem indavideos linket nyomnal be?

Lali_ 2010.05.31. 15:52:34

@dead_parrot: Én már vagy 2-3 hete láttam, valami F1-es oldalon...
@svrider AKA stig:
www.youtube.com/watch?v=xCuTjbOdzmY

Hiába, a leszorítóerő nagy úr.... Egy 10 éves F1-es is vígan elfutna fejjel lefele, 250 környékén...

Sank 2010.05.31. 15:57:15

Talán Reanult vagy Toyota dokumentum filmben vot róla szó,hogy a F1-es autóknak olyan a nagy a leszorító erejük ,hogy 170 km/h-nál az alagút tetején is mehetne a z autó.

WSzabi 2010.05.31. 15:57:46

egyre jobban tetszik az SLS AMG, na nem emiatt a videó miatt..
az eredeti kisfilmben nem Schumi volt a fahrer?

ommm 2010.05.31. 15:58:17

@Lali_: 130 fölött már van olyan szárnybeállítás, ami elég leszorítóerőt termel ahhoz, hogy plafonon autózz.
totalcar.hu/tesztek/renaultf1/2/#szoveg

BartiS2 2010.05.31. 15:58:48

nagyon kamuszaga van...

luigi Vercotti 2010.05.31. 15:59:50

@Lali_: Nem mondom, hogy a híradóban a helye de ettől pitibb dolgok is voltak más fő helyen pl. az indexen.

Azt mondom, hogy akár igaz is lehetne. Kérdés, hogy nem éri-e meg inkább kiadni egy film stúdiónak, hogy csinálják meg. (nem kérdés)

diktatorikus kleptokrácia 2010.05.31. 16:02:27

ügyes kis filmecske. ha megkapom a sirályszárnyast, nem csinálok vele ilyeneket, még akkor sem, ha papptibi és winki személyesen is könyörögne ezért

luigi Vercotti 2010.05.31. 16:03:17

Arról nem is beszélve, hogy nemrég pont a totalcaron írta valaki, hogy ennek az autónak olyan az aerodinamikája mint egy panelháznak:-)

Bencergazda 2010.05.31. 16:03:35

Van baja az indavideós lejátszónak (most pl nem bírom leállítani :DD), de a videó minősége fényévekkel jobb, mint a youtube-os. Ha másért nem, emiatt érdemes volt feltenni ide is.

Amúgy tényleg jó! :D

snowman 2010.05.31. 16:04:35

Kamu, nem kamu, ezt a dögöt azért kipróbálnám egy körre. Még jól is néz ki.

Bencergazda 2010.05.31. 16:05:09

Nem szóltam, Lali_ youtube-os változata már tényleg normális minőségű.

PaJa1 2010.05.31. 16:07:29

Itt csak a falra fel és falról le problémát kellett megoldani, sikerült is, építettek két jó rámpát.

Dirty 2010.05.31. 16:09:54

Piszok jó gép. A kacsintás a végén siralmasan rossz.

Dirty 2010.05.31. 16:13:11

Ja most látom, hogy újravágták. A hivatalos weboldalon Schumis változat volt, amiben a végén iszonyú trén odakacsintott. Ez jobb.

Binsz (törölt) 2010.05.31. 16:13:52

Hiszem, ha látom a werkfilmet. Lehet, hogy megcsinálták, de a reklám az 100% hogy CG.

LAPoska 2010.05.31. 16:15:19

ebben csak annyi a kamu, hogy azt mondjak, hogy nem kamu... :-D

devisionhun 2010.05.31. 16:16:15

PaOntan: valszeg igen... index - Inda... ez van. Akinek nem megy, az meg keressen youtubeon és kész.

Combcsont 2010.05.31. 16:21:28

@dead_parrot: Ha figyelmesen olvastál volna akkor tudnád hogy,Papp Tibi írta azt a G 500-as Merciről.

balogh_gabor 2010.05.31. 16:22:45

Öö, és itt hol is van a bizonyíték?
Valaki azt mondta valahol? :)

Tomzone 2010.05.31. 16:23:03

Tutira magneseztek az auto alvazat...

gromek7 2010.05.31. 16:25:49

3 hónapja már ment a Schumis verzió. Abban kevesebb a körítés:

auto.indavideo.hu/video/Schumi_fejre_allitott_egy_Mercedes_SLS-t/

Néha megnézhetnétek a saját videómegosztótokat is.....

LAPoska 2010.05.31. 16:27:47

megvan... :-) f@aszk@lap nemetek... :-D nem tul profi munka... ha valaki megalitja a videot 2:13-nal, amikor az auto meg az uton van, es bentrol van a kep, latni, hogy a felmeneti oldalon levannak szedve a lampak, de a masoldalon a lemeneti oldalon ott vannak... ;-) de 2:16-nal mar latni a plafonrol, hogy a lemenet eleg kozel van a felmenethez... :-D benak... :-D ( www.youtube.com/watch?v=xCuTjbOdzmY itt 2:05 es 2:10)

Lacquo 2010.05.31. 16:28:57

attól még fake ez

Sword 2010.05.31. 16:32:13

Csak nekem van dejavu érzésem, vagy ez a film már volt korábban Schumival is?

luigi Vercotti 2010.05.31. 16:34:20

@Combcsont: Ez esetben, bocs!
A többit tartom.

Grifter 2010.05.31. 16:38:01

Ott áll 4 tűzoltó felszerelés nélkül. Gondolom, amikor az alagút másik végén meteorként kivágodott volna az autó (ha bármi rosszul sül el), a 4 tűzoltó sikitva-tapsikolva nézte volna - mást úgyse tehet :D

Petyat 2010.05.31. 16:39:30

OFF

Sokan sírnak az inavideo miatt.
Mi a baj vele? Nekem tökéletesen megy.

A film rovatot is rendszeresen nézem.
2 órás filmek szaggatás nélkül.
Néha kiesik ez igaz (egy egész estés
filmnél kb 2x vált vissza full screenről
ablakosra, de akkor sem áll meg.

Mennyi is a limit youtube-on? 20 perc?
Szerintem jó az indavideo...
Akinek nem megy az milyen platformot
használ? Meséljetek!

ON

Nagyon látványos videó, és ha kamu,
akkor mi van? Én inkább azt sajnálom,
hogy merciék meggyalázták a sirályszárny
emlékét. Ez az autó egy nagyon rosszul
sikerült másolat. A Beetle is az meg
az amcsi izoamutók is. Egyedül a mini
és a fiat 500 felújítása sikerült jól.
Azok is minek kellenek?

DemoJoe 2010.05.31. 16:39:35

Tudom hogy naiva vagyok: Az mért van hogy a tűzoltók a bejáratnál állnak (halálbe..va) vagy öten, az alagút közepén meg egy nótbúkos nyakkendős életvidáman. Biztonság az smafú?! Vagy ő bátrabb, vagy tényleg így volt kiszámolva?
Vagy már megint én nem hiszem el ezt az egészet.
Ami viszont nem kamu az a hangja.

u.i.: Dubai-ba mennyi alagút van? Vagy ezért külön építenek majd egyet?

Jablaka 2010.05.31. 16:42:41

top gear linket vki!

waffen55 2010.05.31. 16:43:41

Inkább az unimog kéne! :D

Ápuka 2010.05.31. 16:46:30

Sok önjelölt szakértő....
Dramaturg fogalmáról halott már valaki?
Tűzoltók csak azért állnak ott, hogy fokozzák a helyzetet....
Egyébként ha vki figyelmesen, többször végignézi a videót, láthatja, hogy ezt több felvételből vágták össze, különböző kameraállásokból látszik az egész lényeg...és egyiken sem látszik a másik kamera helye, illetve e megvilágítás...szóval legalább 4-5 alkalommal megcsinálták...

Nem trükk, hanem valósan megcsinálták, pontosan kiszámoltak mindent, sebességet, felhajtás szögét, mindent....simén lemodellezhető előre akár CG progival is...

szóval nem trükk, hanem egy nagyon profin, valszeg profi filmes csapattal és kaszkadőrrel megcsinált jelenet, amit többször is felvettek, hogy látványos, vágható film legyen belőle....szép, korrekt munka...és még nem is nagyon drága...

LAPoska 2010.05.31. 16:51:22

@ápuká: biztos... ha te mondod... tobb kamu van a videoban, mint gondolna az ember, csak mielott elinditod, ne hunyd be a szemed... ;-)

Ápuka 2010.05.31. 16:56:29

@LAPoska:
Ha ennyire vágod, akkor oszd meg, miket látsz nyitott szemmel....

jujdejo 2010.05.31. 16:57:40

indavideo sux!!!!!!!!!!!!!!mercedes rulez!

RCH 2010.05.31. 16:58:46

En ezt hittem kamunak:
www.youtube.com/watch?v=otMeC2PPXkM
Igaz, studioban vettek fel es utolag tettek a hatterre, de az ugras igazi, nem 3D. A kaszkador Taurus dijjat nyert.

Jay350i 2010.05.31. 16:59:16

jahajj valaki STUNTS-al játszott a mercisek közül?:)))
Zsír gép ez az SLS multhéten ültem benne egerszegi szalonban, hát.. csorgott a nyálam.

Matheo · http://hobbymania.blog.hu/ 2010.05.31. 16:59:56

Basszus... azt hittem először, hogy így van megvágva a videó, hogy ugrál meg minden, aztán megnyitottam a youtube linket, és ott meg teljesen élvezhető a felvétel... a franc az indavideó minőségébe...

Bambano 2010.05.31. 17:01:31

az a motorhang... az kéne..

Bambano 2010.05.31. 17:04:55

@ápuká: olyan nagy dolog egy kamerát leretusálni? hint: nem

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2010.05.31. 17:09:20

ha nem kamu, miért nem mutatják meg rendesen, egy olyan tisztességes, vágás nélküli kameraállásból, amelyből látszódna valami?

ha nem kamu, miért nincsenek a helyszínen mentők?

Ápuka 2010.05.31. 17:10:53

@Bambano: Elég nehéz, mivel nem vmi szar home dv-vel vették fel, hanem jó eséllyel filmre dolgoztak, aminek a technikai igénye sokkal nagyobb, mint odaáll vki vmi handycammel...utólag bedigitalizálni majd retusálni, hát, nem illik a megrendelő imidzséhez....
Hidd el, megcsinálták...filmre, vagy vmi hd kamerára...

Binsz (törölt) 2010.05.31. 17:15:29

02:12-nél tökéletesen látszik, hogy számítógépes animációról van szó. Mikor (belsőkamera nézetnél) felfut a Mercedes a falra, a felvezető úton még kiretusálták az alagutat bevilágító lámpákat, de a levezetésnél már nem foglalkoztak vele.

Érdekes 2010.05.31. 17:16:58

@Bukowszky: azért mert kamu :D olyan természetellenes a mozgása, ahogy az oldalfalnak megy...nameg, megnézném lassítva jah.Az vicces volt, hogy ott állnak a tűzoltók, és elrántja a kormányt..Meg is állítottam ott, gondolom megy vagy 200zal és akkor így ahol a tűzoltók állnak abban a sávban van..majd hírtelen elrántja..menjenek már a picsbe.Ki az olyan hülye, h oda áll.
Másikmeg, ilyet hol gyakorol?Honnan tudja, hogy mennyire kell a kormányt eltekerni?és mennyi ideig kell bizonyos szögben tartani????? Mert hogy a motorosok a félcsövön ugrabugrálnak a tengerbe, és úgy gyakorolják be az rendben van..de ezt így hogy?????Olyan meg nem létezik, hogy valaki tapasztalat nélkül 250nel ezt megcsinálja, ELSŐRE.... vicc :)

LAPoska 2010.05.31. 17:17:28

@ápuká: mondom, hogy nem latsz... irtam mar en, hogy mi a fo kamu feljebb... csak korul kell nezni a kommentek kozott...

Érdekes 2010.05.31. 17:18:20

Jah, meg látszik a CG is a videón, az árnyékoláson legfőképp :)

Egyébként KÉNE A SIRÁLY MERCI :)

shinichi 2010.05.31. 17:23:51

@ommm:
Nem a leszorítóerő tartja fent, hanem a centrifugális. Évtizedek óta csinálják a cirkuszi kaszkadőrök, csak föggőleges a henger.www.youtube.com/watch?v=dN14xrnZwXw

1ns0mn14 2010.05.31. 17:26:01

Csináljátok meg az unimogos mutatványt. Top 3 as történet lenne. (:

Dávidkirály 2010.05.31. 17:27:56

Tudtam én, hogy nem Schumi volt az eredeti sofőr. Őt csak a marketing okán vágták bele a végén...

ommm 2010.05.31. 17:29:31

@1ns0mn14: ...jójó, én benne vagyok, csak legyen rajta Casco. Aztán majd megmagyarázzuk valahogy :)

gyabonyi 2010.05.31. 17:32:45

OFF

@Petyat: Vehetne nemi savszelesegget is an Index a zindavideiohoz, kulfoldrol hasznalhatatlan, pedig 200 mbs mogott ulok.

ON

Mathiask 2010.05.31. 17:35:17

@shinichi: Jaja. Egy ilyen autónak 200-nál van vagy 150kg leszorítóereje a tömege meg 1700kg alsó hangon:)

Amúgy ezt a trükköt bármivel el lehet játszani, csak sebesség és alagút kérdése, szóval ilyen szempontból nem kamu a videó csak értelmetlen, mert akármelyik gyár képes megcsinálni, szóval nem különleges a dolog. Abból szempontból meg kamu a videó, hogy ott állnak a tűzoltók, stb. Szóval amit látunk az kamufelvétel, noha az autó megcsinálja a dolgot.

ColtCzT 2010.05.31. 17:41:12

ez nagyon nagy kamu, már ne haragudjatok! Elhiszem, hogy meg tudná csinálni igazából is az autó, de azt nem ezen a videón derül ki. :)

Abszorpciós diverzifikáció (törölt) 2010.05.31. 17:43:20

Omm, de most komolyan elhiszed ezt a marketingszart??? Érdekes hogy internyetországban nem találtam werkfilmet róla legalábbis más kamerabeállitásokkal nem mutatták a plafonon autózást.. Igazából aki már elmúlt 25, azok általában megtudják, hogy nincsen Csipkejózsika, meg mikulás és természetesen falon száguldó Sls sem.

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.05.31. 17:53:17

A tűzoltók a belső kanyaríven vannak és felhajtó rámpa is meg a lehajtó rámpa is látszik egy pillanatra, persze jól lefestették, alig látszanak. Tuti megcsinálták :)

agresszív hájfej, legalább mozgott aznap valamit 2010.05.31. 17:54:36

így van ezt csak íven lehetett megcsinálni, mert a centrifugális erőt nem pedig a levegő leszorító erejét használják. Kurva fasza teljesen üt :)

váév építők (törölt) 2010.05.31. 17:56:44

akkora videotrükk, hogy csak na...de a kocsi tetszik, főleg az orra, a hátulja mazdás lett

evil. 2010.05.31. 18:09:00

@ommm: Legyen két unimog, ha már lú legyen kövér és szinkron alagút autózást csapunk :)

Hurri Kán 2010.05.31. 18:12:39

Hát, ha kamu, ha nem, ezt eldönteni nem tudom de biztos hogy ötletnek zseniális!

Dr. Tom 2010.05.31. 18:22:50

Nem kamu, csak éppen nem a kocsi fordul fejre az alagútban, hanem az alagutat fordítják meg a kocsi körül.
éééés ennyi ez a történet ... :)

butschq 2010.05.31. 18:25:17

na az elején volt (rcsegős) hang, a videó felénél meg egyszerűen eltűnt...és még szaggatott is...
ez arra vall következtetni, hogy a videó készítőinek a szava is elállt, és még a kezük is remegett.

yeti 2010.05.31. 18:27:51

Nem is tudom....Ha nem kamu akkor kicsit jobban is mutathatták volna az eksönt.....

szakikám · http://autoolaj.hu 2010.05.31. 18:29:56

kamu, a vak is lássa
de ilyen a jó virusvideó, lehet róla beszélni

Sirrah 2010.05.31. 18:40:36

Nyilván nem állítanak 6 tűzoltót az autótól 10 centire, mert rohadtúl zavarná a pilótát. a kritikus pillanatban. Továbbá mindek beton terelőt tenni oda ahol felkormányozza a falra, az meg minek.

TPZ 2010.05.31. 18:41:56

Kár, hogy ez a Merci úgy néz ki, mintha a kínaiak koppintották volna.

Princess of Darkness (törölt) 2010.05.31. 18:46:16

kár h ennyi "okos" ember van Magyarországon....

Sirrah 2010.05.31. 18:47:21

Kikockáztam a sokkal jobb youtube-os változatot sajna azonnal látszik hogy kamu. Az autó átmegy a 2 lámpasoron, és az egyik kockáról egyszerűen eltűnik. Látszik hogy a falra felvezető anyag nem tömör aszfalt csak valami díszlet. Az is látszik hogy csak az autó felvezetés volt kidíszletezve, a plafonon futás és a lejövetel CGI. No sebaj jó kis reklám. Csak hát a poszt kamu.

GGG77 2010.05.31. 19:02:57

Lehet, hogy az autó képes rá, de ez egy szarrá vágott, kissé túlzottan hatásvadász reklám. Kamuszag terjeng belőle.

Robis 2010.05.31. 19:04:47

Az a baj, hogy az indexen, önjelölt újságírók vannak, akik bloggolnak. Ráadásul az internet számukra még mindíg újdonság erejével hat. Ezer éves dolgokat fedeznek fel újra. Valami komoly változás kellene itt, mert így nagyon gáz. Rossz, semmit mondó írások, régi reklámok, itt is kormányváltás kellene.

tónik 2010.05.31. 19:06:31

A tűzoltókat kikerülve nem egyenesen a falnak tartott, hanem a egyenesbe szedte. A videó nem kamu, csak az a k.b. 60 m, amit értelmetlen lett volna kockáztatni. Jó kis reklámfilm, nincs ezzel semmi baj, gondolom azt sem hiszitek el, hogy a baktériumok városokat építenek a perem alatt...

abwert 2010.05.31. 19:12:16

Sirrah gondolom a lámpákat addig leszerelték, másra nem tudok gondolni, miért tűntek el... bár én ennyi "információból" nem tudom megállapítani hogy kamu e vagy sem, nem vagyok szakértő, de mind1 is a lényeg a következő:
a kocsi hangja nagyon üt :D csengőhangnak tökéletes lenne

Autopeti 2010.05.31. 19:18:02

Most az a bizonyíték az átfordulós mutatványra, hogy lefilmezték, hogyan készültek fel? Merthogy az összes képkockát anélkül is le lehet forgatni, hogy végül csak virtuálisan menjen a Merci körbe. Az egész videónak művészi jellege van és a lényeg vágva látható.
De jó lenne tudni hogy igaz.

jelentéktelen alak 2010.05.31. 19:27:08

Ha Tényleg nem kamu, akkor tűzoltókat mennyiért vették rá, hogy ott álljanak, ahol???

Azt nem kétlem, hogy az autó képes erre. De azt igen, hogy a film minden részlatéban az van, amit mutatni akarnak vele.

Ratnet 2010.05.31. 19:33:03

Aham persze. Kivésték a lámpatartó vasakat a falból, lesimították (amúgy elég furán néz ki felhajtáskor az a 'maszat' ahol a lámpák helyét kellene látnunk), aztán a főkábelt meg csak úgy nyissz! elnyesték pár méter hosszan, aztán világít tovább a lámpasor mintha mi sem történt volna. Az autó meg be sem rugózik, amikor a leszorító erő odapréseli a falhoz. Öhöööm! Orbitális kamu, csak a gyagyás tót benyalta.:-)

A Top Gear-es úgyszintén kamu. Ott is eltűnnek a lámpák a falról, a világítás meg egyszercsak narancssárgára vált a háttérben...hümm.

pistikus 2010.05.31. 19:44:03

Nem kamu kocsogok pár éve láttam Steve McQueent is az új mustang ülésében:)

ommm 2010.05.31. 19:45:50

@Robis: Nos, drága barátom. Mielőtt idejössz, informálódj. Ez egy.
A másik az, hogy nem dolgom egész nap olyan videókat vadászni a neten, melyeket még nem láttunk. Mert igen, van ilyen, csak hát, tudod, dolgozni is kéne.

Az pedig neked sem jelent nagy gondot, hogy rákeress arra az angol nyelvű fórumra, ahonnan a valóságot tálaló részt találtam, persze lehet kamu ez is. De lehet, hogy nem. Sosem tudod meg. Reklám, érdekes, azért van itt, na bumm.

Emlékszel, mit mondott Lali a hot-dogos arcnak a deal végén?

Csak azt magyarázza meg valaki, hogy ha CGI, akkor mi értelme volt kutazni egy komplett stábbal és tonnányi cuccal Kanadába?

zsűl 2010.05.31. 19:53:08

2:15-nél a "lehajtó" oldalon fény látható az EGYENES alagút végén. 2:17-nél -más kameraállásból- erős bal kanyar jön ugyanott az alagútban.
Ha meg is csinálták, több részből vágták össze a végleges videót.

dropshadovv · http://hartware.tumblr.com 2010.05.31. 19:53:18

100% parasztvakítás. Egyébként én még azért odaírnám, hogy "donttrythisathome". A végén megtelnek a vadonatúj alagutaink a pusztában.

Dr. Robin Masters 2010.05.31. 19:56:22

@ommm: Majd azt mondjuk, hogy az alagút volt a hibás :-D

dropshadovv · http://hartware.tumblr.com 2010.05.31. 19:59:05

"Csak azt magyarázza meg valaki, hogy ha CGI, akkor mi értelme volt kutazni egy komplett stábbal és tonnányi cuccal Kanadába? "

Ez elég gyenge :D HA nem CGI sem kell normál esetben Kanadába menni, vagy ott a KRESZ megengedi az ilyesmit? ;)

Egyébként meg kiutazni sem kell, ha éppen ott vannak más okból, találtak egy üres napot, csináltak egy ilyet. Rengeteg kisebb zenekar is így csinál klipeket, a turnéban találnak pár lyukas napot, és útba ejtenek szép / érdekes helyeket.

Túl van ez lihegve. Vegyé SLS-t, mert az nagyon állat. Ennyi itt a kitalálnivaló

Jamesblond 2010.05.31. 20:13:16

Uraim ez full kamu. Trükkfelvétel és még nem is a mozifilmekhez mérhető. Mi került ezen 2 hétbe?
1.: a tűzoltók csak statiszták, profin nyomják a színészek.
2.: látszik a lámpasor ki-elretusálása.
3.: az egyik oldali lámpasort 20 centire megközelítve hajt fel a plafonra, majd a másik oldali lámpasortól szintén 20 centire hajt le. Véletlenül pont úgy van a lámpasor felszerelve, hogy a kocsi pont beleférjen.
4.: több kameraállás van, a képben kamera soha nem látszik, így többször fel kellett venni a jelenetet. Se a felhajtón, se a lehajtón semmi keréknyom. Márpedig ha többször végigmegy a pályán a gumiknak fel-lehajtáskor firkálniuk kellene.
5.: a legnagyobb hatást egy totál felvétellel lehetett volna megkoronázni, de az túl árulkodó lett volna.
Számítógépes számítások ide, vagy oda, túl nagy kockázat egy SL-t összetörni egy reklámfilm kedvéért. A grafikus egy lámpa áráért "megmókolja" azt kész. Ez amolyan kicsi-kocsi újra száguld trükk a '80-as évek szerint:)

Sztávrosz_ (törölt) 2010.05.31. 20:14:47

Engem veszettül idegesített hogy a 2:38 ból az első 2 pőercben semmi se történik csak heroikus zene. Idegesítő nagyon. Ez nem thriller film csak egy kötsög reklám.

Tomchy 2010.05.31. 20:17:24

@Jay350i: Uramisten, valaki még rajtam kívül emlékszik erre a játékra? Tizenmétereket ugratni IndyCar-ral???? :O)

Ratnet 2010.05.31. 20:31:08

@Tomchy: Meg teljesíthetetlen pályákat szerkeszteni, és megpróbálni végigmenni rajta...:-)

zsűl 2010.05.31. 20:31:40

Egyébként "SPM fokozattal" simán megcsinálható. :-D

mps 2010.05.31. 20:34:12

Akár kamu akár nem,szerintem baszott jó.
A kocsi gyönyörű,élőben mag nagyon odabasz!A hangja meg....

musicminu 2010.05.31. 20:39:38

Vazze számolni senkinek nem jutott eszébe?

Legyen az alagút kb 20 átmérőjű (r=10) A nehézségi gyorsulás is 10.

A kör mentén a centripetális gyorsulás V négyzet per R.
Ha teszem azt 45 fokban megy a falnak (azaz kb annyit megy előre mint oldalra, akkor 1,4 el kell még a sebességet szorozni.

Tehát ahhoz hogy ne essen le a plafonon, minima 100 a gyök alatt szor 1,4 azaz 14 m/sec-el kell mennie (az kb 50 km/h). Ha ennél gyorsabban megy még inkább fent marad.
Ugyan miért ne tudna ez a kocsi 50 fölött menni.

Simán hihető a Video.
Baszki BOEING 707-tel is csináltak vezetett orsót. Élő egyenesben. Azt akkor senki nem vitatta.

musicminu 2010.05.31. 20:43:02

@Tomchy: Nekem is egyből a stunts jutott eszembe.
De imádtam. Te ki tudtad akasztani? Úgy hogy full sebességen maradt, és avval döngetett végig mindenen?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 20:44:10

szerintem a Transformer citrom is igazi volt

és, hogy miért kellett kimenni Kanadába?
azért, amiért zenekarok, kozmetikai cégek stb. elmennek Görögbe meg Balira meg Bivalybasznádra klipet, reklámszpotot forgatni

musicminu 2010.05.31. 20:44:38

@Tomchy: előbb nem ment el. Szunts for ever. nekem is ez ugrott be egyből.
Te is ki tudtad akasztani, hogy full speed-en maradjon?

swt (törölt) 2010.05.31. 20:53:41

@musicminu: Melyikkel, az F1-es kocsival?
Stunts kurva nagy volt.
Amugy van aki ezt deszkaval is megcsinalja:
www.youtube.com/watch?v=BDla-x-l4Hc

Ratnet 2010.05.31. 20:53:50

@musicminu: A gravitácót nagyvonalúan kihagytad a számításból. Vegyél egy Skoda 105-öst, és 50-nel hajtsál fel csak egy félcsőbe. Aztán gondold át mégegyszer amikor kimászol a kocsi alól.:-)

hosszú lépés 2010.05.31. 20:54:53

Az a szerencse, hogy nem verte le a lámpasort miközben fel/le ment a falon.

swt (törölt) 2010.05.31. 20:55:41

@musicminu: Test Drive, Outrun, Lotus III, ezek megvoltak?

Ratnet 2010.05.31. 21:03:03

@swt: Ajjajj! Gondolkodj! Autó súlya. Gravitáció. Fejjel lefelé. Vágod? Nem ugyanazok az erők ébrednek a 'cső' különböző pontjain. Szóval a számítás így leegyszerűsítve téves.

Süni25 · http://www.eakft.hu 2010.05.31. 21:04:37

@Tomchy: Én igen! Azóta sem tudott egy játék sem akkora hatássallenni rám! Pláne,hogy még pályát is lehetett építeni. A TrackMania egy kula ahhoz képest.

swt (törölt) 2010.05.31. 21:05:17

@Ratnet: "Ajjajj! Gondolkodj! Autó súlya. Gravitáció. Fejjel lefelé."

Ajjaj! Hajo! Fem nem uszhat a vizen! Gondolkodj! :)

Ennel a sebessegnel, ilyen rovid szakaszon, nem potyog le semmi a plafonrol, megnyugodhatsz.

shinichi 2010.05.31. 21:09:50

@Ratnet: ez nem skoda hanem maruti, de szerintem nem megy gyorsabban mint ötven. www.youtube.com/watch?v=EnyKq7pO-c8&feature=related

Ratnet 2010.05.31. 21:10:36

Tényleg ajjajj! Ugorj neki mégegyszer te is. Csak képzeld el fejben: Egy tonnás gépkocsi, ötvennel, fejjel lefelé.
Nekem egy kicsit megerőszakolja a fizikát.:-)

tónik 2010.05.31. 21:10:50

@swt:
A pókember is himbálózhatott volna kötélen, mégis inkább megrajzolták. Itt meg több ember testi épségéről, és jóval több pénzről van szó...

musicminu 2010.05.31. 21:10:54

@Ratnet: Látom a középsulis fizika már gondot okoz neked. Nem hagytam ki a gravitációt. pont ebből jön ki a minimum 50. 50 nél épp nem esik le. Nyilván ez nem egészséges, ha nulla erővel tapad, mert nem iránytható. de mondjuk 52 vel már lesz leszorító erő is.

Én úgy saccolom 75 és 100 között mehettek a kocsival. Tuti nem gyorsabban. 1 minek 2 akkor nehezebb felvenni.

Ratnet 2010.05.31. 21:12:05

@shinichi: Látsz te itt fejjel lefelé autót?

swt (törölt) 2010.05.31. 21:12:50

@Ratnet:
www.youtube.com/watch?v=TLBifcJ7JKY
Ezen a videon mit latunk, mester? Hogyhogy nem esik le a plafonrol ez a meglehetosen lassu auto? Gravitacio ilyenkor mit csinal? Szabadsagra megy?

Oktass, kerlek.

Ratnet 2010.05.31. 21:13:31

@musicminu: Hopp. Már 75-100. Alakul! Ez a gyakorlati fizika.:-)

swt (törölt) 2010.05.31. 21:14:04

@Ratnet: Miert, a fuggoleges falon kozlekedo autokra nem hat a gravitacio? Vagy hogy van ez?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 21:15:56

ha a check engine felirat nem villant ki, mikor fejjel lefelé állt az autó, akkor meg ne vegyétek, mert bármikor cserben hagyhat titeket ez a szekér
:)

Ratnet 2010.05.31. 21:17:36

@swt: Medveanyááám!!! Szerinted hány kilós ez a gokart, és milyen sebességgel fut neki?! Hamár ennyit keresgélsz, mutass rendes autóval, alagútban (csőben, lófaszban) 45 fokban, 50km/h-val videót. Ha találsz ilyet, elhiszem neked, oszt' lezárhatjuk.

Ratnet 2010.05.31. 21:20:22

@swt: Ennyire nem vagy sötét ugye?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 21:22:46

a Marutis téma teljesen más
azt még bicajjal is megcsinálják a versenyzők

a buggy már karcolja a témát, de szerintem ez a mindentvivő :)

www.youtube.com/watch?v=MbnXng_3w8c

swt (törölt) 2010.05.31. 21:23:20

@Ratnet: "Szerinted hány kilós ez a gokart"

Mintha nem egeszen lennel tisztaban a gravitacioval. Halvanyan sem remlik az altalanos iskolai pelda, hogy mi er hamarabb foldet, a tojas vagy a vasgolyo?
www.origo.hu/tudomany/20070530fantasztikus.html
"Arisztotelész az ókorban még úgy tartotta, hogy a különböző súlyú testek különböző sebességgel esnek. Galileo Galilei cáfolta meg ezt a nézetet 1604 táján. Az elterjedt vélekedéssel ellentétben nem a pisai ferde toronyban végzett ejtési kísérleteket, hanem lejtőn guruló golyók mozgását tanulmányozva ismerte fel, hogy a különböző anyagból készült golyók egyszerre érnek a lejtő aljára. A Galileinek tulajdonított ejtési kísérletet Dave Scott amerikai asztronauta hajtotta végre a Holdon 1971-ben: vállmagasságból egyik kezével egy kalapácsot, másikkal madártollat engedett el egyszerre - a két tárgy egy időben ért le a légkör nélküli égitest poros felszínére."

Medveanyaaaam :)
(Ha kijartad a 8 altalanost, gyere vissza.)

Hammer · http://car-pencil-etc.blog.hu/ 2010.05.31. 21:24:22

drága, hívő tezsvéreim, azt mondjátok meg, ha baloldalt felmegy, ahol hiányoznak a lámpák, hol jön le jobboldalt, ahol nem?

img375.imageshack.us/img375/2916/sls.jpg

gyönyörű reklámfilm, szuper dramaturgiával (lásd még: igazi alagút, igazi Kanadában, drámaian néző tűzoltóstatiszták), de annyira valós, mint a Star Wars (OK, annyira nem, mert az tényleg megtörtént réges-régen egy távoli galaxisban)

a Schumival vágott, pár hónapja (hete?) látott verzió azért jobban tetszett

musicminu 2010.05.31. 21:25:56

@Ratnet: hát apa, te itt most nagyon beégsz. Sterinted a centripetális gyorsulásnak GYORSULÁS!-nak, mi köze a tömeghez? És a g nek? A tömegtől tök független egy adott bolygón a nehézségi gyorsulás a G. Egy kör pályán meg tök független a V négyzet per R. Hol látsz te itt tömeget? Akár mekkora tömeget nyomathatsz adott körpályán, az nem fog leeseni. a lényeg a minimális V, ami jelenleg 50. Többet nem magyarázok, nem érdemled meg.

Devil2 2010.05.31. 21:30:18

@musicminu: A 707-es nem vezetett orsót csinált, hanem palástorsót, tehát végig pozitív g-vel. Egyébként lényegileg az SLS is ezt csinálta, ezért nem hullott le mikor fejjel lefelé volt.

Sokak figyelmét elkerülte a tény hogy az egész cirkusz egy S alakú szakaszban történt, tehát jobb kanyarból ment fel a falra és bal kanyarban jött le. Csak így lehet megcsinálni, mert kormányozni a figura közben nem lehet (nem szabad), viszont biztosítani kell a fel és a lehajtás szögét, erre voltak hivatottak a kanyarok.

Tomchy 2010.05.31. 21:30:22

@Süni25: Jaja, megvolt, biza! Indy-vel padlógáz, legnagyobb sebességgel egy hatalmas ugratás, soha többé nem állt meg :O)

Abban még volt anyag...

tónik 2010.05.31. 21:35:50

A gokartos videón a szekér mozgási energiája a majdnem merőleges felhajtás miatt végig a rámpára szorítja azt, mint ahogy a "katlanos" mutatványokban is... A merga talán 10 fokban érte volna a falat, ha nem húzza vissza a sávba a tűzoltók kikerülése után. Mi a f.szért kell egy reklámfilmet megmagyarázni, hogy valós? Nyilván meg lehet csinálni, de ez nem az az eset...

Ratnet 2010.05.31. 21:37:41

@swt:
Most mire hoztál fel példát majomúr?

Egy közel függőleges felületen még van némi tapadása az autónak ugyebár. Fejjel lefelé viszont semmi. Ezért nem jó példa a hordóban-autózás a plafonon közlekedő autóra.

swt (törölt) 2010.05.31. 21:37:45

@shinichi: Most jon az, hogy a Tata Nano tul konnyu, az magatol is fent marad a levegoben.

Ratnet 2010.05.31. 21:39:34

@shinichi: 1. Ez nem alagút, és 45 fokos felhajtás.
2. Nem 50 km/h.
Egyéb link?:-)

swt (törölt) 2010.05.31. 21:39:46

@Ratnet: Centrifugalis erorol hallottal mar?

tónik 2010.05.31. 21:41:51

@swt:
Ja, az hozza ki a vizet a ruhából.

Ratnet 2010.05.31. 21:42:10

@tónik: Végre valaki belegondolt. Kösz.

Ratnet 2010.05.31. 21:43:21

@swt: Igen de 50km/h-ról szólt a számítás, amit vitatok. Figyeljél már oda egy kicsit!:-)

swt (törölt) 2010.05.31. 21:44:04

@tónik: Ezt most kar volt, mert erre majd kitalalja, hogy a mutatvany csakis egy mosogep dobjaban volna lehetseges.

Ratnet 2010.05.31. 21:45:35

@musicminu: Egyszerűen összefoglalom: 50-el egy személygépkocsival nem csinálod azt meg, ami a videón látható. Szólj ha igen.

swt (törölt) 2010.05.31. 21:46:34

@tónik: Szerintem most pont nem arrol megy a vita, hogy valos-e a video, hanem hogy plafonon autozni lehetetlen.

(Amugy ha mindket oldal vegig lenne rampazva, sokkal hihetobb lenne. Ennel a sebessegnel nem egyszeru eltalalni 2 olyan rampat, amik alig szelesebbek, mint az auto.)

Ratnet 2010.05.31. 21:50:13

@swt: Ne csúsztass! Nem arról szól, hogy lehetetlen. Hanem, hogy 50-el nem fog menni ez az orsó.

Ratnet 2010.05.31. 21:52:28

@musicminu: Mégis miért van az, hogy felfelé menet belassulsz, lefelé meg felgyorsulsz? Talán mert a térben nem mindegy hogyan áll az ominózus 'kör'... Nem gyanús?:-)

shinichi 2010.05.31. 21:55:21

@Ratnet:
ő még nem tanult a gravitációról, azért nem esett le:
www.youtube.com/watch?v=THnxANreNJ8&feature=related
ez már volt, de neked még egyszer:
www.youtube.com/watch?v=iEF_Vir2-Fs
ezek meg olyen hülyék hogy nem is vonzza őket a föld.:
www.youtube.com/watch?v=8yUodiuzV9s

Két cáfolat között azt is írd már meg, hogy a holdraszállást stúdióban vették fel. köszike.

tónik 2010.05.31. 22:02:15

@swt:
A vita a videóról indult, és a hitelesség alátámasztására hozta föl musicminu elég kioktató stílusban a meglehetősen optimista számítását 50 km/h-ról...Mint ahogy már említettem, meg lehet csinálni (akár 50-el is, de nem ilyen szögben), de ez nem az volt...Nem azért, mert lehetetlen, hanem mert ez egy reklámfilm, nem rekordkísérlet.

Ratnet 2010.05.31. 22:03:54

@shinichi: A Top Gear vidi már volt, olvasd el a kommenteket a YouTube-on. Azt is vitatják, hogy valódi-e.

A többi pedig bárhogy is erőlteted nem példa a felvetült problémára. Már más is megjegyezte. Nem figyelsz?

Továbbra is várom az 50-km/h-val a posztban szereplő videón láthatóhoz hasonló orsót csináló személyautós videókat...

swt (törölt) 2010.05.31. 22:05:22

@Devil2: Ez viszont megmagyarazza, hogyan sikerult "eltalalnia" a lehajto rampat.
Meg azt is, hogy miert mentek British Columbiaba, mikor ott van Sindelfingentol kb 80km-re ez:
de.wikipedia.org/wiki/Datei:L%C3%A4mmerbuckeltunnel.jpg

musicminu 2010.05.31. 22:05:32

@Ratnet: baszki nem az 50 a lényeg. legyen 62,5 és passz. A lényeg, hogy nem kell gyorsan menni, mert nagyon kicsi az R. Szűk orsónak számít. És de igen is meg csinálod bármely olyan verdával, ami megy 62,5-öt. Akár kétütemű trabival is.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 22:06:46

a neten 40-60 mph közötti sebességekről írnak...

amúgy az nem számít, hogy ezeken az épített rámpákon a hossztengely körül minimálisat fordulnak, a merdzsónak meg azért elég rendesen kellett akörül is fordulnia?

csak kérdem

www.youtube.com/watch?v=rVYUevr2Rag

tónik 2010.05.31. 22:07:38

A Top Gear videó lehet valódi, bár nyilván kaszkadőr ült a kocsiban. Viszont nagyon jól látszik, hogy az autó bizony lepottyant, és csak a véletlenen -és az alagút kis átmérőjén- múlt, hogy nem tetőre...

Ratnet 2010.05.31. 22:09:37

@tónik: Igen. Valahogy úgy lenne helyes, ha azt hozta volna ki belőle, hogy a gépkocsi a plafonom minimum 50-55km/h sebességet kell produkálja. Azonban ahhoz, hogy ez meglegyen, sokkal gyorsabban kell nekifutnia. És miért is lassul le a gépkocsi a falra felfelé menet...?

Ratnet 2010.05.31. 22:11:07

@sipike78: Jó vidi! Látszik a gravitáció iránya, és hatása is.

Ratnet 2010.05.31. 22:13:04

@musicminu: Alakul. Viszont állandó 62,5-ös sebességről kellene beszélnünk. Ami szintén nem igazán jön össze, ilyen-olyan fizikai okokból kifolyólag.

igazi hős 2010.05.31. 22:14:22

Valaki linkeljen Ratnetnek egy gimis fizikakönyvet, nekem csak Budóm van, az is offline.
Egyébként a németek hülyék, szerintem meg megcsinálták. Kiszámolni ezen a szinen triviális, adott íven végigvinni pedig idegek kérdése. (Persze én először megcsinálnám kétszázszor szimulátoron és még mindig be lennék szarva, de lehet hogy a Merci nem amatőrt kért fel a vezetésre :-)

Ratnet 2010.05.31. 22:18:18

@igazi hős: Na, linkelj nekem kérlek egy fizikakönyvet ahol a gravitáció nem hat a sebességre, és állandó 50-el körbeorsózod az alagutat!:-)
Ajánlom figyelmedbe Sipike linkjét!

Petyat 2010.05.31. 22:20:45

Én most vizsgáztam le a kinematika
és dinamika alapjaiból.

Az ilyesmit Munkatétellel számoltuk,
ami úgy néz ki, hogy a kinetikus
(mozgási) és a potenciális (helyzeti)
energia összege állanó.
Energiamegmaradás törvénye!

Tehát:
1/2 mv0^2 + mgh0 = 1/2 mv1^2 + mgh1
Jól látható hogy az egyenletből
kiesnek a tömegek. Tehát a tömeg nem
számít.

A másik: an = v^2/R
normális gyorsulás = sebesség négyzet
/ pálya görbületi sugára, és ugye
an-nek kell nagyobbnak lennie g-nél.

Csak tippelgetni tudok, mert nem ismerem
a számokat, az alagút átmérője nem mérvadó, mert nem az a görbületi sugár.

Kb az lehet amit egy elöttem szóló is
írt, hogy 50 km/h is elég a mutatványhoz.
Szerintem kevesebb is.

Legyen 72 km/h, ami 20 m/s
legyen a görbületi sugár hmm... 40 m

9,81 < 10 = 400/40

Az a sugár kisebb lész 40 méternél,
és az a merci nem 72-vel megy.

Alf (törölt) 2010.05.31. 22:22:38

Az a vicc, hogy az ajtónyitás sokkal jobban néz ki, mint az egész mutatvány...

Petyat 2010.05.31. 22:24:40

@Alf: Na igen, nekem is az jön be...

Ratnet 2010.05.31. 22:26:34

@Petyat: No és mennyivel fut neki a jármű, hogy fejjel lefelé elegendő sebessége maradjon ahhoz, hogy ne essen le? Mert itt van valahol elhantolva a kutya. Szerintem.

tónik 2010.05.31. 22:27:11

@Petyat:
Ez szép, de hogy jön ide az "R"?

swt (törölt) 2010.05.31. 22:30:09

@Ratnet: A te fejedben van elasva valami, de igen-igen melyre.

Petyat 2010.05.31. 22:35:26

Ratnet:

Mindegy, csak az a sebeség számit amivel
a fejjel lefelé haladás pillanatában
rendelkezik, elötte utána legyen ugyanannyi.

Tónik:

A pálya görbületi sugara! Ha felmenne
a plafonra es ott menne egyenesen akkor
le is hullana! Az R a pálya görbületi
sugara, az an, pedig a felületre
merőleges gyorsulás. Gondolj bele,
amikor a rally-n egy bukkanón ugrat
egy autó, akkor ugyanez az inpulzus
dolgozik, csak a másik irányban.

Illetve ugyanígy fölelé, csak,
az autó van az ív másik oldalán...
:D
Imádom a mechanikát!

Amúgy valaki kérte. Itt a link:
hu.wikipedia.org/wiki/Centripet%C3%A1lis_gyorsul%C3%A1s

shinichi 2010.05.31. 22:36:28

@Ratnet: Szerintem meg ott van a kutya elásva, hogy a sirályszárnyas ajtónak ki kellene nyílnia fejjel lefelé nem?

Ratnet 2010.05.31. 22:37:52

@swt: Nehéz beismerned, hogy kicsikét komplexebb a valóság mi? Vagy tán a játszótéren az ovisok állandó sebességgel körbepörögnek a hintákon?:-)
Gondolkodj már! Gravitáció-haladási irány-lassulás-gyorsulás. Mi nem világos ezen?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 22:40:27

www.physicsforums.com/showthread.php?t=217867

answers.yahoo.com/question/index?qid=20080515112946AAa1GiO

www.physicsforums.com/archive/index.php/t-148761.html

Kurvára nem értek hozzá, aki igen, hámozza ki ezekből.

Amúgy meg csattogtassa már egy kicsit hmáshol a fitymáját, aki arra élvez, hogy lehülyézhet másokat.

Ratnet 2010.05.31. 22:42:30

@Petyat: "Mindegy, csak az a sebeség számit amivel a fejjel lefelé haladás pillanatában rendelkezik, elötte utána legyen ugyanannyi."

No, ez már így sokkal jobban hangzik. De azt a sebességet el is kell érni, mivel a gravitáció ellened dolgozik. Tehát valójában nincs állandó sebesség esetünkben. Gondolom ezt te sem vitatod.

shinichi 2010.05.31. 22:43:29

@Ratnet: Körpályán mozgó testre akkor is hat gyorsulás, ha teljesen egyenletes sebességgel halad.
Kipróbálhatod otthon is. Tölts meg egy poharat vízzel (ha bátor vagy vörösborral) és pörgesd meg körbe-körbe. Nem fog kifolyni. Ha ügyes vagy.
Egyébként fizikában nincs olyan, hogy lassulás, csak negatív előjelű gyorsulás. Ezt hívja a köznyelv lassulásnak.

Petyat 2010.05.31. 22:44:46

@sipike78:

Szerintem is. Az a baj, hogy minden
kommentelés anyázásba fullad.
Pedig ez a video egyszerű. Megrendezett
ezt tény, vagy igazi vagy nem, egy biztos,
hogy fizikailag kivitelezhető, még egy
ennél sokkal gyengébb autóval is.

Ratnet 2010.05.31. 22:44:47

@shinichi: Te már máshol kalandozol?:-)

tónik 2010.05.31. 22:45:34

@Petyat:
Ja! Azt hittem, bevontad az ellenállást is!:)

Ratnet 2010.05.31. 22:47:34

@shinichi: Szedd már össze magad, nem vízszintesről van szó! Emelkedőre való haladáskor a gépkocsid mit csinál? Lassul, gyorsul, vagy állandó sebességgel halad? Ugyanez orsóban?

Petyat 2010.05.31. 22:51:38

@Ratnet:

Nem állandó a sebesség, de fönt kell a
legnagyobbnak lennie, ekötte utána lehet
kevesebb. Mondd meg a belépési szöget,
az alagút átmérőjét, ebből kiszámítható
a spirál térgörbéjének sugara,
akkor már csak egy ismeretlen van
ebben a primitív képletben:

an = v^2 / R

Most miről vitázunk? Nem hiszed hogy
meg lehet csinálni ezt a mutatványt?
Vagy mi a baj?

clubman 2010.05.31. 22:53:32

Kamu, nem kamu?
Én csak azt látom, hogy mikor fölmegy a falra, akkor látszik az alagút vége mert onnan már egyenes. A tűzoltók a kanyar végén állnak. Amikor lejön a falról, akkor meg van egy erős balkanyar a filmen. A klip eleje szerint csak egy jobbos kanyar van, kész. A lámpasort már többen említették. Szarvashibákkal teli klip, kár volt a pénzért, annyira amatőr kivitelezés.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.31. 22:58:28

higgyetek a petyának. most mentünk át mechanikából mindketten, 3-assal. okosabbak vagyunk mint bármelyik fórumtroll ;)
amúgy miért viszik azt a mercit kamionnal a helyszínre? ha magától menne oda, leesne a kereke? így akarják a mercit reklámozni? nem kéne kiírni, hogy ne próbáld ki otthon, mert veszélyes? megannyi aggasztó kérdés...

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 22:59:01

@Petyat: ott a linkem az automatikus számításhoz

ha jól értelmezem, 20 méteres sugarú körben valóban elég 50 km/h-val menni, mikor fejjel lefelé áll az autó

de 50-nel nem elég megközelíteni, szerintem az is világos

tónik 2010.05.31. 22:59:17

@Petyat:
Ez igaz, de a vita onnan indult, hogy ez egy reklámfilm, és nem fognak 10 embert odaállítani, hogy vagy rájuk esik, vagy nem. Nem beszélve a már leírt nyilvánvaló bakikról...Az számításaid egyébként jónak tűnnek, de én azért kíváncsi lennék arra a sugárra (r!) amely egy cca.300 m hosszú ívehez, és a hozzá tartotó cca.270 m-es húrhoz tartozik! Gyanítom, jóval több 40m-nél...

Petyat 2010.05.31. 23:01:06

@Don Bandi:

Na kössz, most szólt be valaki, hogy az
okoskodók huzzanak a gecibe, te meg
mindenkit lehülyézel. Igen csak egy
fos hármast kaptunk... Amúgy a video lehet
hogy kamu, mindjárt utánanézek.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.31. 23:01:12

@clubman: bezzeg az M6 ótópályán találtak volna olyan alagutat, ahol csalás meg trükközés nélkül felvehetik. csak lehet hogy beszakadt volna az esővíztől...

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 23:02:11

@clubman:
"L Forman / March 16, 2010

Ok for all you unbelievers, This stunt is absolutely real. It was filmed in Boston Bar, British Columbia, Canada in a tunnel called Alexander Tunnel on the Number 1 Highway about 2 and 1/2 hours away from Vancouver. I am from that area and I made sure I went and watched it being filmed. They prepared the tunnel with lights on the bottom and an on-ramp as well as an off-ramp. They really did use the car because i drove past it about 60 times in the 2 weeks they were preparing for the stunt. I admint It looks pretty unreal and I wouldn’t believe it for a second if i didnt personally watch it happen. I Know you people probably wont believe this, but it was truly just a good stunt that took lots of preparation and a lot of money for closing the main Highway down for short periods of time. I hope this Is cleared some of it up."

drivingspirit.com/real-or-fake-mercedes-sls-tunnel-stunt/

Persze, látni ő se látta az eksönt.

Ratnet 2010.05.31. 23:03:02

@Petyat: Ha érdekel olvasd el az eddigieket. Nem azt vitatjuk, hogy meg lehet-e csinálni. Persze, hogy meg lehet, függetlenül attól, hogy a videó egy kamu.

A valóságot nézzük: A sebesség nem állandó. De ahhoz, hogy fent meglegyen a minimum, a gépkocsi fentmaradásához, ahhoz sokkal gyorsabban kell haladjon előtte. Mivel a gravitáció khmm... 'járműhöz képesti irányának' változása erősen befolyásolja a sebességének megtartásában. Tehát függőlegesen a 'centrifugális erő' nem ugyanúgy fog működni, mint vízszintes térben.
Azaz nekifutunk mondjuk 80-al, folyamatosan lassulunk, a plafonon elérjük a szükséges minimális sebességünket -legyen pl. 55-, majd újra felgyorsulunk. A valóságban ez játszódik le, tehát nem vághatjuk rá, hogy a valóságban 55-el meg lehet csinálni, mert ez kicsit összetettebb annál.

tónik 2010.05.31. 23:03:12

@Don Bandi:
Á, ilyen leszorítóerőnél kirobban a löszön, és műhold löszön...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.31. 23:03:14

@Petyat: nem hülyéztem le senkit. az a 3-as pedig igenis jó jegy. én kérem a homár blogon edződtem, ez a kommentháború nem olyan vészes ami itt van.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 23:03:32

@Petyat: Bocs, nem az okoskodóknak kell elhúzni a gecibe, hanem azoknak, akik évek óta csak a marhát meg a hülyét hasznlják minősítő jelzőként.

Rocko- 2010.05.31. 23:11:15

sztem csak az Audi A1-est próbálták utánozni.
elég béna lett.

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.31. 23:12:14

@Ratnet: emberek, szabadtest ábrát kell felvenni a pafonnál, abból meghatározzuk hogy az autó sebességének mekkora legyen az a komponense, ami az alagút falán megtett körmozgást jelenti - az autó sebességének két komponensét célszerű felvenni a spirálon: az egyikkel előre halad, a másikkal körbemegy a falon - tehát nem is az a kérdés, hogy mennyivel megy előre, hanem az hogy mekkora a szögsebesség. ennek kiszámolásába bele kell venni a tömeget, a falra futás szögét a vízszinteshez képest, az alagút falának sugarát, stb. nyilván megrendezett a videó, valószínűleg a pasas többször is megcsinálta a trükköt, és a sok felvételt vágták össze úgy, hogy szép látványos videó legyen.
ennyi erővel a men in black 2 c. filmmel is reklámozhatnák az autójukat. "vegyél olyan mercit, ami tud repülni, és van benne feketeruhás robotpilóta". most meg a kedves nézőknek hirtelen igénye lett egy falramászó piros mergyóra.

piros autót csak őstermelőtől: vegyetek ferrarit!

donphobos 2010.05.31. 23:12:56

Ez a poszt hatalmas királyság. Nem a reklám miatt, az csak egy kis csepp lesz itt a tengerben. Hanem ahogy a sok atomfizikus itt egymásnak esik az parádés. Megvárom, hogy beduguljon a poszt majd olyan 800 hozzászólás körül, aztán szánok rá néhány üres percet hogy végigfussam. Írjatok még, folytassátok!

Szerintem például az autó nem is közeledik a képen, hanem távolodik. A vöröseltolódás miatt számoltam ezt ki. Ami távolodik az a vörös szín irányába tolódik el, ez pedig már majdnem vörös ugyanis piros. Tehát akkor nem közeledhet, mert akkor kék lenne. A frekvencia miatt. Mert az ha magas, akkor kék. De a hullámhossz is számít. Ami meg a reciprok. A kék reciproka piros. De akkor most hány éves a kapitány?

És a piros az piros marad ha szubsztraktív a színkeverés? Vagy csak az additatív keverés esetén inkább? Vagy a piros alapszín? Mert ezt is ki kéne számolni.

Elég sok szál nincs még itt kibontva szerintem...

Don Bandi · http://www.youtube.com/watch?v=w_mZqfanqg0 2010.05.31. 23:17:41

@sipike78: te marha nagy hülye vagy ;)
@donphobos: cmyk-ba nyomod, vagy rgb-be? a hozzászólásodból ez nem derül ki. látom nem lesz belőled atomfizikus :D
amúgy a kapitány ismerős valahonnan. mármint aki a kocsit vezeti. ha eszembe jutna a neve, megmondanám hány éves.

Ratnet 2010.05.31. 23:18:35

@Don Bandi: Ez jó volt!:-) Egyébként azt a 'szögsebességet' a valóságban az autó sebességével hozod létre, illetve a kormányzás mértékével...is.:-)

Petyat 2010.05.31. 23:19:01

@sipike78:

Ok nem akartam magamra venni, de
tűnhet okoskodásnak amit írtam.
Gondoltam is, hogy nem rám értetted
a 22:42:30-as hozzaszolásod, de
szeretek óvatos lenni.

Szóval szerintem a videó nagyon
látványos. Mivel nem tudom kikockázni
nem tudom megítélni a hibákat.
Az tény, hogy többször felvett, vágott
amyag, viszont a mutatvány egy sokkal
gyengébb járművel is bemutatható.

Többet nem tudok hozzáfűzni.

Kutyám Jerry Lee 2010.05.31. 23:19:19

www.youtube.com/watch?v=iuyx2R-g7T0&feature=related

Ez az eddigi leghitelesebb ilyen videó amit láttam eddig, érdemes megnézni!

Dr. Tom 2010.05.31. 23:20:33

@Don Bandi: az semmi, de hogy szállt be a sofőr a kocsiba, miközben az a kamionban állt? Vagy végigülte benne az utat? Ablakon át? Instant sofőr?

tónik 2010.05.31. 23:23:37

Legnagyobb szögsebességet szögbelövővel lehet elérni.

Petyat 2010.05.31. 23:25:36

@Tom:

Hogy került volna oda???
Vérbeil pilóta, ott született
a kesztyűtartóban.
:D

clubman 2010.05.31. 23:27:21

@sipike78: Lehet, hogy megcsinálták, de nem úgy ahogy a filmben van. Abban az alagútban EGY jobbos kanyar van, slussz-passz. Valójában ugyanott jött ki, mint ahol bement. Sőt ugyanazon a rámpán jött le, mint amin fölment, csak fölszedték a táblákat az útról. :-))

Dr. Tom 2010.05.31. 23:28:40

@Petyat: rendben, de ezt egyenlettel vezesd le légyszíves :)

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.05.31. 23:34:36

Hazug reklám nekem speciel nem kell. Legalábbis olyan, amiről nem dönthető el azonnal, hogy hazudik. A reklámguruk és az álmoskönyv szerint az nem jó.

A Nissan Qashqai is megcsinálta a loop the loop reklámját, a végén hányt egy randát a csóka. De ahhoz nem állították le a forgalmat, nem csináltak úgy, mintha a piros vagy kék drót közül kellene Jürgennek választani. Építettek egy rámpát, és körbementek rajta.

Meg volt egy olyan fake, amiben félig ki is szállt a sofőr, már nem emlékszem, azt kik követték el.

A német "nagyok" szerintem ezeket a filemcskéket csak egymásnak csinálják. Sőt, ami még ettől is gagyibb: saját maguknak.

nzo88 2010.05.31. 23:41:35

Megcsinálták a McLarennel szélcsatornában jó pár éve. Miért ne. Fogsz egy vízzel teli üveget, letekered a kupakját, és körzöl egyet a kezeddel, amiben van az üveg. Hopp, hiába fordult át az üveg, nem folyt ki a víz. A fizika megengedi.

nzo88 2010.05.31. 23:43:35

Ez már kész volt a sumákkeres szerződés után közvetlen.

Petyat 2010.05.31. 23:45:31

@Tom:

Most nem találom a jelenetet de a
Vissza a jövőbe első részében, is ez
van, amikor először látjuk az időgépet.

Marty megérkezik, nyilik a dobozos hátulja,
és kitolat a Doki... Ki vezette a buszt?
A kutya? :D A filmek már csak ilyenek.

Ratnet 2010.06.01. 00:00:12

@nzo88: Ok. Menj ki a konyhába, fogj egy poharat, engedj bele vizet! Pörgesd meg a vizet, ahogy csak akarod, majd fordítsd fejjel lefelé a poharat....
Aztán gondolkodj el, hogy mi a különbség az elmélet és a gyakorlat közt. Pedig a fizika tényleg megengedné.

Más: Nem az a téma, hogy lehetetlen az, amit a videón látunk, csak ez az ominózus Merci-videó konkrétan nem hihető.

Ratnet 2010.06.01. 00:09:42

@nzo88: Ja, a lényeg kimaradt: Az üveges példád jó, de az is csak megfelelő sebességgel működik. A megpörgetett üveged a felső holtponton el kell érjen egy minimális sebességet, hogy a folyadék benne maradjon. Ehhez egy nagyobb kezdősebességgel kell megpörgetned a palackot.
Ami ellened dolgozik eközben, az a gravitáció.

tónik 2010.06.01. 00:16:26

Tényleg ez a legjobb példa, látható, mennyin múlott, hogy nem tetőre érkezik...:
www.youtube.com/watch?v=iEF_Vir2-Fs

igazi hős 2010.06.01. 00:18:12

@Ratnet: Nem linkelek tankönvyet, csak összezavarna. Vedd elő a gyerek autópályáját és játssz: a felső holtponton közel 0 sebesség is elég. Valóságban persze nem, mert kell némi tartalék a kormányozhatósághoz.
Végül (swtnek is): centrifugális erő nem létezik.

Ratnet 2010.06.01. 00:21:14

@tónik: Sőt, az is jól látható, hogy az autó kerekei el sem érik a felső 'holtpontot' (az alagút tetejét), tehát -ha valódi is a vidi- bizonyítás szempontjából bukta.

Ratnet 2010.06.01. 00:23:11

@igazi hős: Azt hiszem nem kell kommenteljelek.:-) Elég ha mélyen elgondolkodsz azon amit írtál, és tovább játszol a gyermek-autópályáddal.

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.06.01. 00:24:41

@tónik: a legnagyobb szögsebességet nem a szögbelövővel lehet elérni, mert az nem szÖgbelövő, hanem szEgbelövő...

tónik 2010.06.01. 00:28:29

@bekman:
Köszönjük, Emese! Látom, kihámozta a lényeget...

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.06.01. 00:32:43

@tónik: Értem én a poént, kedves Zoltán! Csak gondoltam legyen magyar óra is, ne csak fizika...

igazi hős 2010.06.01. 00:40:47

@Ratnet: Elég rég óta nem oktatok fizikát, de veled kivételt teszek. Melyik részt nem érted?

butschq 2010.06.01. 00:41:13

@igazi hős: "Végül (swtnek is): centrifugális erő nem létezik."
ja, nekünk is magyarázta a fizika prof, mi meg felébredtünk rögtön (mer előző este a rokiban ittunk), hogy mivan, az egész életünk átverés? ki is mentünk inni egy sört erre a hírre:):)

Ratnet 2010.06.01. 00:51:43

@igazi hős: Erre mondják, hogy aki valamihez nem ért az tanítja...?:-)

Pauzáljad az alábbi videót 0.45-nél és magyarázd el ebből levezetve azt a "a felső holtponton közel 0 sebesség"-es dolgot, kérlek!
Főleg annak fényében, hogy én azt állítottam jóval fentebb, hogy a felső holtponti minimális sebesség eléréséhez jóval nagyobb kezdősebesség szükséges mivel az folyamatosan csökken.

www.youtube.com/watch?v=iEF_Vir2-Fs

Szóval?

Adamantit 2010.06.01. 00:52:45

@Petyat: Azzzal nem számoltál, hogy a sebességnek csak az érintőirányú komponense számít a körbeforduláshoz, így a sebességet sin alfa értékkel meg kell szorozni mielőtt behelyettesítjük a képletbe.

(45 fok felhajtási szög esetén ez 1/gyök2) tehát a képletben (sin45*v)^2/R=an

tónik 2010.06.01. 00:54:03

@bekman:
Ó, köszönöm figyelmességed! Mentségemre szolgáljon, hogy születési rendellenesség (és életmódbeli deviancia)folytán hajlamos vagyok (általam humorosnak ítélt) bizonyos gondolatok kifejezése érdekében a művészi szabadság oltárán kivéreztetni nyelvünk néhány nyelvtani alapvetését, mely galádság természetesen holnap reggel már csak -némi fejfájás, és renyhe közérzet kíséretében- ködös emlék marad számomra is...

Ratnet 2010.06.01. 00:56:05

@igazi hős: Jut eszembe: a felső 'holtponti' sebbesség ügyében -ha figyeltél volna az elején- nem én adtam meg konkrét értéket, tehát egy másik tanítványt kell előtúrnod a kommentelők közül..:-)

tónik 2010.06.01. 01:09:20

Ja, és ennek a szépségnek 0,36 a cw-értéke...20 éve az Opel 0,26-ot tudott...

bekman · http://bekman.blog.hu/ 2010.06.01. 01:10:30

@tónik:Így már mindent értek! :) Béke van,béke!!! Jó éjt mindenkinek!

cso zsi 2010.06.01. 01:47:47

Indát nem dícsérem, szokott szaggatni egy-két video, néha még a kis ablakban is.
Most épp egy PIII/1000 256 mega rammal, 32 megás videokártyával WinXp-n, Firefox alól néztem meg. Teljes képernyőn simán lejátszotta, míg a "Sajátgép" megnyitása akár 15 másodpercbe is beletelik.

A kocsi tetszik, valószínű, hogy meg lehet vele csinálni a mutatványt. Túl sok a vágás, hiteltelenné teszi. Persze, mindenki tudja, hogy a "szuperautós" filmekben több példány áll rendelkezésre, hiszen valami gixer befigyel a forgatáson.
Egy fejkamera, vagy raliautós belső kamera sokat lendített volna az ügyön.

cso zsi 2010.06.01. 02:08:45

@shinichi: Pont ez a matchbox-pálya jutott eszembe nekem is. Azon sem volt mindegy, milyen kocsit eresztettünk le, mert a "szuper" járgányok némelyike fennakadt az íven, a nyolckerekű Leyland tartálykocsi viszont simán vette. Mert az első, és a hátsó tengelyek olyan közel voltak a jármű végeihez, hogy semmi nem tudott az úttesthez érni, mint a videon a már kissé lestrapált sárga kisautónak. Hullámvasutakon vannak érdekes pályakialakítások, és ott sem a biztonsági kerekek a meghatározói a "dugóhúzó" végrehajtásának. Mégsem hullik le a (nap)szemüveg a fejünkről.
Anno cirkuszi mutatvány is volt, orosz motorosok egy acélszerkezet-gömbben, és a Szerjózsa minden irányában motoroztak.

amenta 2010.06.01. 02:46:02

Mint tudjuk, a videón látható cucc a fizika szerint lehetséges.
Az más kérdés, hogy az alagút ívét elnézve, meg magát az sls-t valószínűleg szép szikraesőt is látnunk kellett volna, mert valami tuti leért volna.
Ha fake, ha nem, jó kis reklám, de gépen legyártani sokkal olcsóbb. :)

amenta 2010.06.01. 02:50:43

@swt: Nem lehetetlen a plafonon autózni, csak megfelelő autó kell hozzá, és marha nagy sebesség.

Szóval egy mai forma1 autóval lehetséges lenne, mert az 200 fölött már annyi leszorítóerőt termel, ami több mint a saját súlya, így azon sebesség fölött tudna menni a plafonon. :)
Mondjuk más kérdés hol találsz ilyen minőségű, és hosszú plafont.

romesz 2010.06.01. 05:50:56

a Renault Twingo is megcsinalta ezt mar 37 merfoldes sebessegel. az igaz nem volt ilyen elegans

Rocko- 2010.06.01. 07:03:43

@Ratnet: lefordítva te azt mondod, hogy aki ilyennel trükközik, az megállna autóval a holtponton.
szerinted miért tenne ilyet?

igazi hős 2010.06.01. 08:04:08

@Ratnet: Nem felső holtpontot, hanem függőleges helyzetet akartam írni, csak későn volt.
"jóval nagyobb kezdősebesség szükséges mivel az folyamatosan csökken." Erről meg csak annyit, hogy nekem úgy tűnik, hogy ez nem matchbox és nem álló motorral csinálja meg a kört. Szóval a kezdősebességről nincs értelme beszélni. Ha minden paraméter (tapadási súrlódás, légellenállás, gyorsulás/teljesítmény és az autó veszteségei a sebesség függvényében) ismert, akkor leírható és (közelítő módon) megoldható az a diffegyenlet, ami megadja a minimális kezdősebességet. Ami szélsőséges esetben 0 is lehet, egy F1-es autó szerintem szárnyak nélkül is megcsinálja ezt álló helyzetből.

PaOntan 2010.06.01. 08:30:11

az sls szvsz pirosban szarul nez ki

gigabursch 2010.06.01. 08:56:55

HÚ, DE OTT LETTEM VOLNA AZ ANYÓSÜLÉSEN...

Biertje 2010.06.01. 09:17:23

Ez a reklám egy rövidebb verzióban megy a német adókon, de ott a film végén, mikor felnyílnak az ajtók, Schumacher ül az SLS-ben.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 09:18:46

Reggel meginterjúvoltam egy fizika tanszéken (is) tanító kollégámat. Fejben bogarászott egy kicsit, és ugyanaz jött ki neki, mint amit a belinkelt automata számítás hozott. 10 m-es sugarú alagútban a plafonon min. 50-nel kell menni, hogy ne ess le. A nekifutáshoz pedig kb. kétszeres ráhagyást tart biztonságosnak, tehát 100 km/h-t.

Mindez persze a "loop the loop" esetén érvényes, a hossztengely körüli fordulatnál szerinte a súrlódást is komolyan számításba kell venni, főleg, ha nem akar a sofőr a rámpa mellé érkezni.

swt (törölt) 2010.06.01. 09:20:11

@amenta: Semmifele spoiler altal generalt leszoritoero nem kell hozza. Hol latsz itt spoilert?
www.youtube.com/watch?v=TLBifcJ7JKY

2010.06.01. 09:36:51

Bzmeg a gyerek hátvílsz kisautója is átmegy a lúpon, holott kb 10-el megy és szárnya sincs. Seggénél fogja csinálja fel a fizikát három évesen, mi lesz itt.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 09:45:58

@Matiz: a kör sugara nem mindegy, mekkora...

Ratnet 2010.06.01. 10:14:04

@Rocko-: ???? Ezt meg miből és hogyan facsartad ki?

Ratnet 2010.06.01. 10:20:20

@igazi hős: Ez nem vidámparki hajóhinta, ami a kör középpontjához fel van függesztve egy merev karral. Mert arra igaz lenne, hogy akár meg is állhat "függőleges helyzetben". Igaz, a felhasználók akkor is kipotyognának, ha nem lennének bekötve.:-)

Ratnet 2010.06.01. 10:29:50

@romesz: Az nem orsót csinált, és ez óriási különbség...

igazi hős 2010.06.01. 11:11:37

@Ratnet: Nem megy ez neked, pedig egyszerű szavak: a hajóhinta és az autó vízszintesen áll a felső holtponton. Ahogy a talajon is vízszintesen áll az autó, csak ellenkező irányba állnak a kerekei.
Amikor félúton van fel vagy le, akkor áll függőlegesen. Egyébként nem írtam, hogy megállhat, csak azt hogy ott kisebb sebesség is elegendő, mivel szerinted a felső holtponton a legkisebb a sebesség, szerintem meg nem kötelező, hogy így legyen (kivéve ha a Mercin nincs fék, de az a matchbox esete).

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 11:28:16

@igazi hős: "Egyébként nem írtam, hogy megállhat, csak azt hogy ott kisebb sebesség is elegendő, mivel szerinted a felső holtponton a legkisebb a sebesség, szerintem meg nem kötelező, hogy így legyen..."

ja, ez olyan, mint az egyik toyota (?) reklámban az elmelkedőn felfelé is gyorsuló alkatrész :)

van a youtube-on egy vidi, amiben távirányítós kisautóval próbálják megcsinálni a kört egy betongyűrűben, nekifutás nélkül

minimális sebesség híján a holtpontról mindig visszaesik

Ratnet 2010.06.01. 11:32:04

@igazi hős: Naneee:-) Ez már olyan izzadtságszagú... Akárhogy tekergetheted utólag a magad javára, a lényeg az, hogy sehogyan sem jön össze.
A valóságban sem felső a holtponton, sem a fal függőleges felületén, sem sehol a kör megkezdése után nem lehet közel nullás a sebesség e mutatvány közben. Gondolkodj! Függőlegesen már a centrifugális erő kell odaszorítsa a járművet ahhoz, gyorsítani -vagy egyáltalán tapadni- tudjon. Ergo itt már jelentős sebessége kell, hogy legyen.
Ráadásul nagyon próbálsz elterelődni a témától, ugyanis én azt állítottam, hogy ahhoz, hogy a minimális 'fentmaradási' sebesség a plafonon meglegyen, sokkal gyorsabban kell előtte haladnia a kocsinak. A valóságban tehát nincs állandó sebesség az 'orsómutatvány' közben. És ez főleg a gravitáció miatt van. Ha ezt nem tudod cáfolni akkor minek erőlködsz itt?

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 11:41:46

amúgy természetesen gyorsulhat a holtponton is, csak lemaradt a szmájli

Ratnet 2010.06.01. 11:46:22

@Rocko-: Akkor feküdj neki mégegyszer, mert valamit nem jól vettél le!

Balee87 2010.06.01. 11:47:54

Nem tudom valaki linkelte e már:
www.youtube.com/watch?v=0rgBz53PYLE&feature=related
Ebbe a kamerás dologba tényleg van valami... Viszont:
www.youtube.com/watch?v=-TbpgZ2Dt0A&feature=related
Igez nem olyan tempóba meg autóval szal döntse el mindenki maga...
Szerintem kivitelezhető, bár a videó lehet tényleg nem eredeti...

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 12:00:45

átnyálaztam pár külföldi fórumot
ugyanoda lyukadtak ki, mint mi :)

1. biztos, hogy hazugság, mert reklám

2. sima körpályán elég az a minimális sebesség, amit kiszámoltunk, egyenesen a plafonon autózva már 250-300 km/h körüli értékek röpködtek

hogy ilyen orsómozdulatnál mennyi az annyi, halvány fingom sincs, erre nem tértek ki sehol

felvetődött a kérdés, hogy vajon a légzsákok hogyan reagálnának ilyen helyzetben, továbbá valaki könyörgött, hogy Spanyolországban ne vetítsék le a reklámot, mert azonnal ki akarják majd próbálni :)

igazi hős 2010.06.01. 12:11:55

@Ratnet: Te írtad, egyrészt hogy márpedig X sebességgel nem lehet megcsinálni, másrészt hogy állandó sebességgel nem lehet megcsinálni. Mindkét állításod hibás, melyikről akarsz beszélni?
Centrifugális erő pedig még mindig nincs, nem "szorít oda" semmit sehova. Ez középiskolás anyag.

benzinvérű · http://benzinveru.blog.hu 2010.06.01. 12:17:47

Ha kamu ha nem, nagyon látványos, és elérte a célját a reklám, mert már nem tudom mióta megy róla a téma:)

Ratnet 2010.06.01. 12:24:33

@igazi hős: Sajnálom, de te módosítgatod folyton amit írtál. Idézlek:
--"a felső holtponton közel 0 sebesség is elég"
--"Nem felső holtpontot, hanem függőleges helyzetet akartam írni, csak későn volt"
--"nem írtam, hogy megállhat, csak azt hogy ott kisebb sebesség is elegendő"

Egyszer jelentsél már ki valamit és ahhoz tartsd magad, különben komolytalannak véllek.

Utoljára leírom:
A VALÓSÁGBAN (tudod: nem a papír hanem az élet) nem lehet állandó, változatlan 50km/h-s sebességgel megcsinálni ezt az ORSÓT.
A centrifugális erő pedig létezik, bárminek is titulálod. Ahogy lassulás is létezik.
Tudom: téged a 'negatív gyorsulás' nyom a szélvédőre ha satuzik a buszvezető....:-)

igazi hős 2010.06.01. 12:40:08

@Ratnet: Amit írtam konzisztens, legfeljebb nem érted, a függőleges pozícióban szükséges a legkisebb sebesség, ez közel 0 (a fordulósebesség 20%-a, ami a te számaiddal 10 km/h biztos elég).
Amennyiben 50 km/h kell a felső holtponton, akkor valóban nem lehet ekkora állandó sebességgel megcsinálni. Ha akarod privátban elmagyarázom miért.
A lassulás a negatív gyorsulás köznapi neve, a centrifugális erő pedig egy nemlétező fogalom köznapi neve, de ha mutatsz egy fizikakönyvet, amiben a centrifugális erő mozgat tárgyakat, akkor a teljes fórumközönség előtt a saját autómmal tetszőleges általad választott alagútban állandó sebességgel megcsinálom a fenti mutatványt.

GGG77 2010.06.01. 12:48:57

@ommm: azért volt értelme kiutazni, mert más ha egy létező helyszínen forgatsz és más, ha az egész háttér CGI. így szebb a film, de így sem a valóság. ezért szimpatikusabb nekem mondjuk az Audi a síugró sánccal.

Ratnet 2010.06.01. 13:00:02

@igazi hős: A baj ott van, hogy a 'centrifugális erő' elnevezést próbálod rajtam 'leverni'. Pedig nem én találtam ki.:-)
Egyelőre mi emberek így hívjuk köznyelven azt a 'jelenséget' ami a falhoz 'nyomja' az autót, vagy felrepíti körhintán vihogó napköziseket.
Az adott téma szempontjából főleg felesleges okoskodás az elnevezéseken vitázni, főképp, hogy a világon mindenki tudja, hogy 'centrifugális erő' -kifejezéssel mire próbál utalni a használója. Egyelőre nem csak hülye fórumozók használják e -számodra kérdőjeles- fogalmat, hanem a fizika is.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2010.06.01. 13:02:49

@GGG77: emlékeim szerint ott már a sofőr kesztyűjénél elkövettek egy bakit, de lehet, hogy csak a felvétel minősége miatt láttam rosszul ;)

meg volt ott drótkötél is, a werkfilmen látszik

továbbra is szeretnék ezekről egy összefoglaló munkát készíteni, de kb. csigatempó a gyök alatt sebességgel haladok :/

mindenesetre ez a mercis szép darabja lesz a gyűjteménynek, habár a hangján kívül bennem semmi más momentum nem keltett gerjedelmet :)

igaz, nem is vagyok potenciális vásárló :/

Ratnet 2010.06.01. 13:05:23

@igazi hős: "Amennyiben 50 km/h kell a felső holtponton, akkor valóban nem lehet ekkora állandó sebességgel megcsinálni."

Na, rájöttél?:-)

"a függőleges pozícióban szükséges a legkisebb sebesség, ez közel 0"

Vissza is esne a jármű ha közel nulla sebességgel haladna függőlegesen fölfelé. Innen már gyorsítani sem tudnál hisz az alacsony sebesség miatt a falon már nincs tapadás. Ember, gondolkodjál már!

igazi hős 2010.06.01. 13:10:01

@Ratnet: Két ponton áll függőlegesen az autó, de látom idáig nem jutottál el. "Ember, gondolkodjál már!"

Ratnet 2010.06.01. 13:21:35

@igazi hős:"de ha mutatsz egy fizikakönyvet, amiben a centrifugális erő mozgat tárgyakat, akkor a teljes fórumközönség előtt a saját autómmal tetszőleges általad választott alagútban állandó sebességgel megcsinálom a fenti mutatványt"

www.railveh.bme.hu/targyak/mfizika/MF-labor.pdf

...hát, indulhatsz loop-olni!:-)

Ratnet 2010.06.01. 13:24:44

@igazi hős: Ki ne találd, hogy most meg a levezető oldali függőleges helyzetre gondoltál, mert komolyan körberöhöglek! Na ott fékezzél le közel nullára egy gépkocsit!

Kérlek ne folytasd mert ez nagyon bukóág!:-)

nicknév 2010.06.01. 13:31:43

Van itt sokkal érdekesebb kérdés:
hogyan szedik ki a sirályszárnyast a kamionból, amikor mindkét oldalon 10 cm hely maradt :-)
Ráadásul a filmen még motorhang is van.

Pasas 2010.06.01. 13:34:11

Piros b.meg. Ha jól emlékszem a Saleen S7 is a plafonon maradna 200km/h felett.

igazi hős 2010.06.01. 14:15:41

@Ratnet: Úgy tűnik a magyar tudásom hiányos, nem tudtam, hogy a "mérnöki" az fosztóképző.
Mi baj a leszálló ággal, te azt írtad, hogy a tetőn minimális a sebesség, én pedig cáfoltam, hogy ez nem szükségszerű.

Ratnet 2010.06.01. 14:18:19

@igazi hős: És még mi mögé próbálsz bújkálni? Bebuktad. Ez van.

Ratnet 2010.06.01. 14:25:24

@igazi hős: "te azt írtad, hogy a tetőn minimális a sebesség"

Idézzed már légy oly kedves, ahol én ezt írom! Csúsztatsz, de csúnyán.:-)

Dr.G 2010.06.01. 15:22:33

A centrifugális erő egy forgó rendszerben fellépő, radiálisan kifelé irányuló erő.
Az ily módon értelmezett erő tehetetlenségi erő, mely csak a forgó rendszerben elhelyezkedő megfigyelőre hat, tehát inerciarendszerben ilyen erő nincs. A centrifugális erőn kívül egy forgó rendszerben mozgó testre egy másik tehetetlenségi erő, az úgynevezett Coriolis-erő is hat, melynek iránya merőleges a pillanatnyi sebességre.

Amennyiben a szögsebesség nem állandó, a tömegre a szöggyorsulásból adódóan érintőirányú tehetetlenségi erő, az Euler-erő is hat.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2010.06.01. 15:30:07

@shinichi: egy szó: zár
(elvégre az ajtó csak a kilincset meghúzva nyílik ki)

igazi hős 2010.06.01. 15:37:40

@Ratnet: "Alakul. Viszont állandó 62,5-ös sebességről kellene beszélnünk. Ami szintén nem igazán jön össze, ilyen-olyan fizikai okokból kifolyólag."

Ratnet 2010.06.01. 16:05:14

@igazi hős: Te amúgy most mire idézted ezt!?
Itt talán azt irom, 'hogy minimális a sebesség a tetőn'? Vagy azt irom, hogy állandó 62,5-ös sebességgel meg lehet csinálni valójában a kunsztot?

Feltűnt az az apróság, hogy épp engem igazolsz ezzel az idézettel? Tanácsolom, hogy ne a fizika könyvvel kezdjed önmagad korrepetálását, hanem egy magyarral.

Ne haragudj, de már nagyon röhögök!:-)

Ratnet 2010.06.01. 16:39:56

@Dr.G: Maga Föld is egy forgó rendszer, (sőt, egy forgó rendszerben forgó rendszer) ergo el kellene hanyagolni ezt a forgást, ha a világot amelyben élünk inerciarendszernek akarnánk tekinteni. Szóval vannak itt még apró, tisztázatlan területek.

Biertje 2010.06.01. 16:47:25

Lassan eljutunk az SLS-től a kozmológiáig. :)

donphobos 2010.06.01. 18:51:31

@Don Bandi:

Sajnos csak sRGB-ben nyomom, jelenleg nem rendelkezem kalibrált monitorral, így az RGB-t most mellőznöm kell.

Lehet hogy vöröseltolódás a monitor hibája? És hogy az igazából nem is piros, hanem kék? Mert hogy úgy eltolódott. De az nem lehet, mert a monitor hozzám képest nem mozog.

Ha hirtelen hátradőlök a széken, akkor tapasztalható némi vöröses eltolódás, bár ez lehet hogy a negatív G miatt volt csak. Egy körív mentén mozog az ember feje ilyenkor és a hatalmas sebesség miatt kifeszül a vér az agyam peremébe (mint az Alapítvány a Trantor bolygótól kifeszült a Terminusra, ha valaki olvas komoly fantasztikus-tudományos irodalmat) és Besenyei Péter gyorsulásait megszégyenítő negatív G-ben van részem.

De szerintem elkalandoztam. És be is léptem az atomfizikusok táborába ezzel az elmefuttatással.

Írjatok még, bölcselkedjünk tovább! :-)

gepataki 2010.06.01. 20:40:57

ocska szar lassu trågya finglufi indavideo.

RÁMBÓGECI 2010.06.01. 22:25:11

@donphobos:

...szerintem is jó lesz vigyáznunk a hirtelen hátradőlésekkel, hisz a vöröseltolódás oly mértékű is lehet, hogy interferál Ratnet holtponton bekövetkező sebességcsökkenésének reciprok értékével és mindnyájunk számára megtestesül a jelenleg még csak virtuálisan jelenlévő, de már legalább annyira megtapsztalható nomen est omen szinuszának Euler-eredője...

...egyébként meg a korlátoltság és a makacsság úgy látom kéz a kézben járnak...

RÁMBÓGECI 2010.06.01. 22:26:55

@donphobos:

...szerintem is jó lesz vigyáznunk a hirtelen hátradőlésekkel, hisz a vöröseltolódás oly mértékű is lehet, hogy interferál Ratnet holtponton bekövetkező sebességcsökkenésének reciprok értékével és mindnyájunk számára megtestesül a jelenleg még csak virtuálisan jelenlévő, de már legalább annyira megtapsztalható nomen est omen szinuszának Euler-eredője...

...egyébként meg a korlátoltság és a makacsság úgy látom kéz a kézben járnak...

sauerschönauer 2010.06.04. 22:34:29

Ehhez hasonló reklámfogást csinált a 2. B707 protóval egy tekszaszi berepilóta:

www.youtube.com/watch?v=Ra_khhzuFlE

Mondjuk nem az az igazi műrepülős vezetett orsó, hanem keresztezve van egy leborításfélével, de azért elég izgi lehetett, pláne hogy hirtelen ötlettől vezérelve adta elő...

donphobos 2010.06.10. 19:41:47

A fenébe, befulladt a téma. Pedig hogy olvastam volna még :-)
süti beállítások módosítása