Szívós spammelésükkel hívták fel magukra a figyelmet a nanobionikusok. Biztos bennem van a hiba, de nem szeretem az aktuálisan elcsépelt marketingdumát. Manapság minden cucc nano vagy bio, ez pedig mindkettő egyszerre, szóval, a maileket kitartóan töröltem.
Ám Nanobionikus Elvira nem adta fel: felhívott. Belementem, hogy lekezeljék a szélvédőmet, de csak félig. Úgy nem korrupció, vagy ingyenélés, hanem kísérlet.
Bárki elolvashatja a weblapjukon, hogy mi is ez: egy bevonat. Üvegre, karosszériára, plexire (pl. bukósisak), felnire olyan nanobio réteget rittyentenek, hogy csak na. Hogy minek? A PR-szöveg szerint „a közúti forgalomban napról-napra egyre több autós erősíti pozícióját nanobionikus technológiával”.
Szerintem e célra inkább hatalmas terepjárókat használnak.
Mindegy, nézzük inkább a konkrétumokat: „a nanobionikus bevonatok használatával megrövidül a reakcióidő: 70 km/h-ás sebességnél akár 20 m-el is rövidebb lehet a fékút. A vízcseppek legurulnak a szélvédőről, kevesebbet kell használni az ablaktörlő-lapátot. A sokak által rettegett éjszaki vezetés, esős, havas, csapadékos időben is biztonságossá válik: a kilátás 50%-kal nagyobb komfortérzetet nyújt.”
Arra gondoltam, ha már ennyire szívósan nyomulnak, kipróbálom, milyen az 50 százalékkal nagyobb komfortérzet, az erősödő pozíció a forgalomban, és a javuló reakcióidő. Atyavilág, lehet, hogy rám is kennek majd valamit?!
Mindegy, belementem. Elvégre, a tudományért áldozatokat kell hozni. Sőt, még a családi Avensisünket is belerángattam a kísérletbe. Megbeszéltünk egy időpontot, amikor robogón megérkezik a nanobionikus szakember, aki lekezeli a szélvédő felét, illetve az egyik oldalüveget. Sokáig vívódtam, hogy a bal, vagy a jobb oldalra kérjem a bevonatot, míg végül úgy döntöttem: ha ennyire bíznak magukban, túl vacak nem lehet. A balra fogom kérni.
A lebeszélt időpontban meg is érkezett az úr robogón és nekilátott. Először lepucolta a szélvédőt, majd felpolírozta, aztán oldószerrel eltávolította a polírpaszta maradványait, és körkörös mozdulatokkal rádolgozta a nanobionikus izét az üvegre. Ami népiesen szólva egy folyadék. Aztán ugyanez, gépi helyett kézi polírral az oldalüvegen. Arra gondoltam, érdemes lenne kipróbálni a visszapillantó tükrön is, a szakember szerint nem sok értelme van, mivel ott nincs menetszél. Egy próbát azért megér, bekente azt is.
Közben arról beszélgettünk, mi is ez. Állítólag az anyag kémiai kötést létesít az üveggel. Ügyes anyag lehet, mert az üveggel nem túl könnyű bármiféle kötéseket létesítgetni. Azt már korábban is elárulta Elvira, hogy a fényezésre és a felnire más bevonatot használnak, nyilván ez eltérő anyagminőség miatt, de a hatás ugyanaz.
Ami az anyagiakat illeti, egy szélvédő hatezer forintból megvan, de ha valaki telhetetlen, és az egész autóját nanósítja, akár nyolcvanezer is lehet a számla. Fél év garanciát vállalnak a bevonatra, vagyis ha a kis kémiai kötések befuccsolnának, megismétlik a kezelést. Bár nem szoktak befuccsolni a nanomolekulák – mondják. A korábban árult, hasonló vízlehajtó anyagokhoz képest pont az a különbség, hogy a hatás tartósabb.
Természetesen az addig esős tavasz egyből szikrázó napsütésesre váltott, amint a bevonat rákerült az autóra. Pedig átkozottul kíváncsi lettem volna a hatására. A nanobionikusok nagyon profik, még fel is hívtak két nappal a felhordás után, hogy elégedett vagyok-e a bevonattal. Megnyugtattam őket, hogy igen, az Avensis sokkal nyugodtabban parkol a napon, amióta nanorészecskék óvják. De az átkozott eső nem jön, úgyhogy nem vonnék le túlzott következtetéseket a védőréteg teljesítményéről.
Az első próba egy ablakmosás volt. A fákról csöpögő apró szmötyipöttyöket akartam lemosni a szélvédőről, ami nem szokott sikerülni. A nanobionikus bevonattal kezelt oldalon azonban szinte teljesen lejöttek a ragacsos izék, a másik oldalon legfeljebb elkenődtek. Biztató!
Aztán megjött az eső, igaz, csak fél napra, kiadós, de rövid záporokkal. Délután esett, majd elállt. Mikor indulnék haza, az autónál meglepő kép fogad: a kezelt oldalon vízcseppek, jó sok, a kezeletlen felület pedig száraz. Nocsak.
Elindultam haza, szerencsémre ismét esni kezdett. Először enyhébben, aztán nagyon. Igyekeztem nem letörölni az ablakot, hogy lássam, mi a különbség a két oldal között. És valóban: a kezelt oldalon a víz nem terült szét, hanem cseppekbe rendeződött.
Csakhogy, városi tempónál ez nem feltétlenül előny. A szélvédőn csücsülő cseppek ugyanis apró nagylátószögű objektívként viselkednek, és ha világos az ég, gyakorlatilag rosszabbul lehet átlátni a csillogó cseppfüggönyön, mint a másik oldalon szétterülő vízen. Persze az sem az igazi, valójában egyik oldalon sem lehet kilátni rendesen. Mi megoldás? Az ember bekapcsolja az ablaktörlőt. De akkor minek a bevonat?
Azóta sokat törtem a fejemet a dolgon, megnéztem a cég honlapján a videókat is: a vezetéstechnikai centrum vízfüggönye irtózatos tempóval tűnik el az üvegről, de ugyanez lehet a helyzet, ha közúton egy nyolc centi mély tócsa vizét a szélvédőnkre nyomja egy kamion. Ilyenkor egy mezei szélvédőn keresztül tényleg nem látni semmit addig, amíg az ember le nem törli – ha szerencsés, van esőérzékelője, ha nem, neki kell észnél lenni, és bekapcsolnia az ablaktörlőt.
Bár a videón nem feltétlenül látszik, az ablaktörlő valóban látványosabban kergeti le a vízcseppeket, mint a kezeletlen oldalon. Ettől aztán a higanyéhoz hasonló vízgolyók olyan kezdősebességet kapnak, hogy le is szaladnak az üvegről, vagyis a nem törölt részeken sem állnak meg. Nem merném egyértelműen kijelenteni, hogy jobb vagy rosszabb a kilátás – ez erősen szubjektív –, azonban nem kell kevesebbet kell használni az ablaktörlőt. A vízcseppek távozásához ugyanis akkora menetszél kéne, ami a városi, maximum 70 km/órás tempónál nincs. Ez nyilván függ a szélvédő dőlésszögétől és az autó aerodinamikai tulajdonságaitól is. Valószínűleg egy régi Saab 900-as vagy egy Trabant függőlegeshez közelítő üvegéről már álló helyzetben is letakarodnának a vízcseppek.
Végül arra jutottam, hogy városban szinte mindegy, van-e nanobionikus réteg a szélvédőn és az oldalüvegen, legalábbis esőben. A nanobiósított üvegnek van egy nem várt mellékhatása is: az addig tökéletesnek hitt ablaktörlőről kiderül, hogy csíkoz, igaz, a csíkok törlés után hamar eltűnnek. A tükröt pedig tényleg felesleges volt kezelni, csak szépen megállnak rajta a vízcseppek. Persze ezek is lassabban száradnak le eső után, mint a bevonat nélküli oldalon. Ennek ellenére nem írnám le rögtön a bevonatot. Például egyértelmű, hogy a szennyeződések könnyebben lejönnek egy szimpla ablakmosással.
Csakhogy a kísérletek elég vontatottan haladnak: az eső elvonult, mire hazaértem, azóta meg egyfolytában süt a nap és állandósult az aszály. A várt csoda egyelőre elmaradt, csupán azt láthattam, milyen, amikor a víz kevésbé nedvesíti az üveget. Egyelőre várom az esőt, vagy ha végképp nem jön, kitalálok valami mást a tesztelés folytatására. Vagyis hamarosan jelentkezem a további eredményekkel.