Nem kis különbség, hogy úgy megy-e az ember a legnagyobb magyar amerikaiautó-találkozóra, hogy csak úgy elmegy, vagy hogy vesz magának egy 1968-as izomautót, és úgy megy el. Utóbbi esetben ugyanis kicsit beleássa magát a történelembe, és akkor úgy jár, mint én: nem azt játja, milyen rengeteg autó van itt, hanem hogy milyen sok nincs.
Fájdalmasan hiányoztak olyan kedvenceim, mint az AMC Javelin, hogy a tényleg ritka AMX-et ne is említsem. Nagyon megnéztem volna valamelyik Magyarországon lappangó AMC Pacert is. Imádom az első generációs Camarókat – egy se volt, és ha csak nem siklottam el felette, másodgenerációs sem.
A végén jöttem rá, hogy nem, láttam Mercury Cougart. Oké, az enyémhez pillanatnyilag épp hengerfejet rendelünk Amerikából, de van még Magyarországon három Cougar. Vajon merre jártak? Plymouth Road Runner gondolom, nincs, GTO Judge se nagyon lehet. Dodge Challengert az 1970-es eresztésből is nagyon megnéztem volna, nem beszélve a Chevy Nováról, és a végtelenségig tudnék panaszkodni.
Ugyanakkor viszont nincs mit panaszkodni, hiszen rettenetesen sok szép autó volt, és aki nem buzult még végérvényesen bele valamelyik hülye részterületbe, mint mondjuk én, az két napig is nézelődhetett. Engem a pickupok nem nagyon érdekelnek, a négyajtós szedánok még kevésbé, a fecskefarkas ’50-es évek végképp hidegen hagy. Mások viszont ezeknek örülnek. Meg a bigfootoknak, a gumifüstölő versenynek, a felvonulásnak, amin mondjuk én nem hagynám, hogy boldog-boldogtalan kiüljön menet közben az ablakba, a plató szélére vagy a szélvédőre, mert nagyon könnyű leesni, és az aszfalton fantasztikus könnyedséggel törik össze egy emberi koponya. Na mindegy, ezt idén szerencsére mindenki megúszta.
3500 forintos napijegyért mindenképpen ért annyit, mint három mozi, mert ennyi szép (és persze ennyi ronda) autót egy rakáson mifelénk máskor nem látni.
Zsoltival egyébként eredetileg Bajnára mentünk Ford hengerfejért a Cougarba, csak nem stimmelt az egyik vízjárat. Nem volt nálunk amerikai autó, csak egy dízel Alfa Mito, de jövőre lehet, hogy mindketten egy-egy 60-as évek végi amerikai tepsivel jövünk. Ha Henry Ford is úgy akarja.
