Jé, szoba! Jaj, gurul!

  2009. július 29. - ommm Címkék: v8 wtf block small gmc chevy vandura

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

Sajnos a belógó motortól az utas lábtere elfogyott, így Pista eléggé összezárt lábakkal utazott a Római-partig, ahol a forgatást megejtettük. A kocsi gazdája mondta is, hogy ott senki nem szokott utazni, inkább a második sor forgatható foteljeit foglalják el.

Nehéz érvet találni, de ha mindenáron indokolni akarjuk, végső mentsvárként még mindig mondhatjuk: ez Amerika, kisöcsi. Nagy hang, nagy test, lazítás, stukker a műszerfal tetején, 66-os út meg ilyesmi.

Véleményük mai cikkünkről.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr531276655

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dennis01 2009.07.30. 00:55:13

A Szupercsapat furgonjat mindig is nagyon csiptem. :D

series_one (törölt) 2009.07.30. 01:10:39

ezt is de rég hallottam, huh.
ha másért nem, legalább ezért érdemes volt végigolvasni a cikket.
dead horse pusztít.

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.07.30. 01:12:25

Aránypár: Ommm úgy aránylik Mr. T-hez, mint a fehér furgon az A-Team járgányához.

Mellesleg máskor ne engedjétek Csikóst ennyit fotózni.

jelentéktelen alak 2009.07.30. 01:27:25

Kevés USA-bol származó autóval volt dolgom, de valahogy mindig méltó ellenfelet láttam bennük az Orosz autógyártás kihívásához. Az európai és japán modellek, fényévekkel elhúztak a hagy hatalmak 4kereküitől

Úgy látszik az örök marad, hogy az orosz járgány az atomcsapást túl éli, de a használatot nem. Az amerikai testvére meg a marketingben nagyon jó, de autónak...

Persze mindez, csak szubjektív tapasztalat.

dextercapo 2009.07.30. 01:44:24

nem a feeling adja el hanem az a teny hogy massziv es megbizhato amig helyi saman nem nyul a motorterbe .
volt egy ismerosom (kint el) aki azt mondta hogy egy ilyesmi furgonnal jar - nem fogyaszt sokat , mert hetente kell tankolni , de amugy is o gazdasagos autot vett kis v8-as motorral (small block) .
tudni kell kezelni , nem tenni ra ugralovarat gumi helyett es eleg komoly gepezetet elvezhetunk sokaig .
lehet hogy tobbert tankolok , de sokkal kevesebbet szorok szervizre :)

Balage85 2009.07.30. 01:59:22

Itt most az usaban mi is egy teljesen hasonlo kisbuszt hasznalunk egy 2009-es Ford E350-et, a cikkben leirtakhoz teljesen hasonloak a tapasztalatok, pedig ez egy mai auto :) A V8 abszolut hasznos, tenyleg iszonyat jo hangja van, 1500on pedig olyan emelkedon felmegy, hogy csak neztem miert nem valt vissza. :) 12 fovel 15 literes fogyasztassal megjartuk a Boston-Buffalo utvonalat siman. Mondjuk ha az otthoni 130-al lehetne itt is menni (amerikaban 105 a sebessegkorlatozas) akkor lehet 20-at is megenne. :)
Akit erdekel a rofogese itt egy video: www.youtube.com/watch?v=3nbz5mwWdxI

Tomica 2009.07.30. 02:39:21

A legegyszerübb magyarázat ha a Vandura mellé odaállitasz egy korunk un. egyterüjét:

- Melyik egyterüben tudsz állva helyet cserélni?
- Melyik egyterü csodában tudsz a 6 emberrel még csomagot is szállítani? (a rakteres masinákban az második ajtó vonalától hátra még 3 m3 hely van, bocsi!)
- Hányszor tudod megtankolni a 100 l-es tankot abból a pénzböl amennyiért egy új 7 személyes traktort akarnak rádsózni?
- Ezekben a masinákban már '90-es évek elején katalizátor volt, amikor Europában még csak ismerkedtek ennek a jelentésével...
- Amúgy pedig katalizátor nélkül is teljesítik az EU müszaki elöírásokat (ezekre a típusokra vonatkozó). Sajnos annyira le van szabályozva a motorteljesítmény (tuningszakik elönyben!)
- No és ha sokat fogyaszt? Itt legalább extra minöségü üzemanyagot tudsz venni.
Europából fogod kiváltani a a fejlödö világrészekben elpusztíthatatlanul pöfögö ezeréves teherhordók károsanyagkibocsájtását? Ugyan...
- Nem hiszem, hogy azt a néhány kedves örültet kell cikizni, akik erre költenek, hiszen lehetne sorolni végtelenül az egyébb autós botorságokat!

- Amúgy láttad milyen amikor az Endeavour (űrsikló) elindult? Miröl is folyik a nagy környezetvédö csatározás?

P.S.: Meg kell jegyezni azt is, hogy egyes europai országokban a ´90-es évek elején ezeknek az amerikai kombik és Van-ek átalakított változata olcsóbb volt (amerikai felszereltséggel), mint egy korabeli (´90-es évek!) alapfelszereletlen diesel furgon. Nem csoda, hogy sokan inkább ezzel jártak melózni, meg bulizni is.

megint 2009.07.30. 02:45:25

Én vezettem rokon sahjong kájronját elég hosszú úton, ha ez annál is szarabb futóművel van megáldva akkor nem szabadna felénk forgalomba helyezni, bár a kájron is necces, élesebb kanyarban fel akart borulni, viszont belső terén szerencsétlen kóreai simán veri ebből az új változatot, tudom persze a hang a lényeg, ami biztos nagyon szép, de azért ekkora motortól kicsit többet várna az ember, ha már sokat zabál , akkor haladjon is, hiába egy busz.

bazd meg 2009.07.30. 03:02:52

Eloszor is nem 105 a sebessegkorlatozas itt, az usa-ban ha akarod elmeselem kesobb;^) ha mar itt elsz;^( Amugy meg a kritizaloknak fingotok sincs az igazi amerikai eleterzesrol. Aztan mi a lofutyit lobaltatok testvereim 1995 fele?? Akkor vettetek az elso sirokkot svajcbol:^)A nemet, francia autokban meg lehet hogy ma is, meg a hamutarto is exranak szamitott. Ne egy kivenhett ami autot magyarazzon, szegeny gyerek, csak ezt tudom ra mondani. Mi az hogy meleg van?? tolds fel a legkondit, itt senki nem megy anelkul. Ami otthon megvehetettlen az itt husz $. Na mindegy nem is sorolom tovabb ugy sem ertitek. A cikkekket mindig elolvasom, jo ez az oldal, na paaaaaaaaa

megint 2009.07.30. 03:03:13

Tomica, azért ugye nem gondolod komolyan, hogy ez valamikor is a technika csúcsát képviselte, környezetszennyezési hiszti sztem is felesleges, az meg nem baj, hogy fogalalkoznak még a régi amerikai autókkal, mert azok még szépek voltak, legalább meg tudják mutatni a következő generációnak, hogy valamikor tudtak autót tervezni

bazd meg 2009.07.30. 03:13:05

Javitok alltalaban 105, peldaul, nem jut eszembe most csak idaho 120 km\o

zootyo 2009.07.30. 03:50:40

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 03:51:00

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 03:52:34

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 03:52:49

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 03:53:03

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 03:53:23

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

zootyo 2009.07.30. 04:01:41

Egyet azért nem értek.
Hogyan lehet az autó CTF-es rendszámmal 1995-ös évjáratú?

hamika 2009.07.30. 07:02:42

@bazd meg:

Ne vedd a szivedre :) Nem lehet mindenki kedvence az amcsi vas.Nekem spec tecc,de csak is kurvázáshoz tudnám elkébzeli.Utazni haladi egy T5 ideálisabb lenne.

joskaaaa 2009.07.30. 07:09:08

"szanaszét hallatszik, hogy nem szarral gurítunk" Höhö:-) Bekakszizok!

KömKel · http://komkel.blog.hu/ 2009.07.30. 07:36:19

Hát azért én kipróbálnám :)
Nekem Transporter, Transit és Subaru Libero volt melós és partyautónak, jó társasággal a tandembicikli is jó járgány :D

hensen 2009.07.30. 07:43:27

Végigolvastam a nagy szellemes semmit....
A képek többet mondtak bármelyik szónál, azért ennél többre számítottam

Teeboy 2009.07.30. 07:44:10

@bazd meg: örülünk, hogy jól érzed magad kinn, az egybesült államokban. Csak megjegyezném, hogy az egy dolog hogy a híres amerikai életérzésedhez kellett az is, hogy USA államcsoportosulás xxl-es lakosságára dolgozzon egész Európa, Kína, Japán és Afrika is...plussz pár csepp olaj ólomban mért valutáért. Egy más dolog az, hogy a cikkben szereplő kocsi, ami nekem speciel kifejezetten tetszik - műszakilag egy rakás szar...
1971-es (!!!) alapokon nyugszik és ezt kínálják még ma is műanygba csomagolva. És ha ezen valaki kicsit csámcsog, az szerinted hülye.
Csak annyit fűznék hozzá: ha van rá igény, vegyék...vegyétek...amíg még a készlet tart ;).

Glover 2009.07.30. 07:54:52

Űbergagyi a kisipari szinterezett 50 Ft-os kapcsolók leddel jelezve. Viszont legalánn nem otthon lett kireszelve lemezből... Valószínű tönkre mehetett az eredeti, s így pótolták. A hajóinkban is ilyenek vannak.

Papp Sanyi 2009.07.30. 08:02:20

@Teeboy: Nem hiába megy(ment) tönkre az egész amerikai autógyártás. Abból elég nehéz megélni és még profitot is remélni, hogy a bunkó amcsik úgy is megveszik hazaszeretetből a 30 éves konstrukciókat. Vagy a full gagyi műanyag személyautókat, amikor ott vannak a japán autók is.

grigorij (törölt) 2009.07.30. 08:12:30

Soha nem értettem, hogy valaminek a minősítése miért csap át azonnal mások életének, filozófiájának a csúfolásába?

Most mi itt a téma?
Egy autó bemutatása, vagy az, hogy a másik miért idióta mert NEM azt kedveli, amit én...????

dansun 2009.07.30. 08:13:11

Hasonló, igaz nem GMC, hanem Ford:
indafoto.hu/dansun/image/262543-9cc82ebc/12069
Egyetemistaként a hátsó lehajtható ülésen ismertem meg a feleségemet :)

Sausage 2009.07.30. 08:13:13

@Teeboy:

Ja, addig meg vannak nekunk csaladi egyterunek hazudott izeink, amikben jo esetben annyi hely van mint egy kombiban, viszont feleannyira sem praktikusak es 2x annyiba kerulnek. Most teljesen felvillanyozodtam es rohanok egy Kaskajert, vagy Kajronert vagy mi a...

Sausage 2009.07.30. 08:14:34

@Papp Sanyi:

Nna akkor lassuk az ekkora es ilyen kenyelmu belterrel ellatott 90-es evek japan felhozatalat. Meg az arukat is.

grigorij (törölt) 2009.07.30. 08:16:41

A kocsiról pedig...

Én kibszott módon élveznék egy ilyen állatot!
Mert ez nem csak eletfilozófia, hanem életkor kérdése is!
Például hány 40 év feletti ember, család van, akik szeretnek hatalmasakat túrázni?
Ebben a korban már a gyerekek is kirepülnek, számtalan férj/feleség, vagy csak elvált, agglegény pali pattanna be egy ilyen gépbe és ugrana ki pár napra Passauba, a Fekete erdőbe, a tengerpartra...
Elfárad, megáll, lepihen!
Kajálni tud az út mentén, mosdani is...

És ebben a korban már nem attól van merevedése az embernek, hogy hány lovas a gépe, vagy hogy gyorsul!
És ami fontos!
Nem mindenki német buzi!

grigorij (törölt) 2009.07.30. 08:18:21

Nem kell pattogni, hasonló kiszerlésű modellek Eurpában vagy Japánban nincsenek!
Amik vannak, azok a legtöbb eseteben más kisbuszok, kisteherautók...
Más árazás, más előírások, más engedélyek...

csongiaparaszt 2009.07.30. 08:22:37

"Fingnyi pléhlemez"?! Ásd el magad, apja.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 08:23:20

vazz, kicsit tulreprezentaljuk magunkat itt a tc-n, nem hinnem hogy minden 4. tc olvaso az usaban lakik :) en californiaban nyomom, en egy ford f150-el ( is ) jarok, king cab, hosszuplatos, v8 5.7l, 18-20nal nem eszik tobbet,amugy ma a benzin ( 87-es) 2.69volt.

a max speed itt 70, lejton meg 55. ( ne kerdezd miert )

románc cuvée 2009.07.30. 08:28:04

Egerből vette a csóka? Ott volt egy hasonló a szomszéd utcában.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 08:30:39

toyota tundra hasonlo kaliber, meg a honda pilot es a nissan nemtommi, mindegyik 5ezer koruli v8al, csak a toyota 10et is ehet ( labmeret fuggo ) es soha nem szarik be. egy honda pilotban ultem egyszer, annak a muszerfala es a forde .... fenyevek.

az amerikai embert egy dolog erdekli: hogy jol erezze magat, es nem erdekli a muszaki hatter, itt sok ember nem tudja mi az az abs, sokan hiszik azt hogy airbag markaju a kormany a kocsijaban, meg japan az audi.

szakmernok 2009.07.30. 08:38:12

@bazd meg: Az lehet, hogy az amik légkondival mennek egész nap. De az a légkondi a műszakilag, minőségileg az európai színvonal alatt lévő autóikban van. Gondolom sok amerikai ismerősöd van. Ja, majdnem elfelejtettem, hogy ők veled nem állnak szóba, mert egy kis segédmunkás vagy.

HulyeReklamok 2009.07.30. 08:39:50

@Tomica: Arra a jópár tonna _hidrogénre_ gondolsz, ami vízzé ég el az indításkor? Mert az aztán rettentően környezetszennyező ;)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 08:43:30

@szakmernok: latod, ezert mondjak hogy egy magyar tiz nemetet er, de szaz nemet tobbet er mint tiz magyar. tulajdonkeppen te most fikazod bazd meg et.

zootyo 2009.07.30. 08:44:53

Valamit azért nem értek. Ha 95-ös gyártású a gép akkor hogyan lehet rajta C-s rendszám?
F-nek vagy G nek kellene lenni, még ha vadiújan került volna be az országba akkor is. Mi a magyarázat?

DiliQtya 2009.07.30. 08:46:01

Nekem azért tetszik. Azok a bumfordi kerek, meg a sárvédő íve, igazán nagyon szép :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 08:47:52

amerikarol es az itt elo magyarokrol a tobbsegnek negativ velemenye van, legtobbszor ok nelkul. ez adodhat irigysegbol, tajekozatlansagbol, vagy csupan "nekem szar akkor fikazok mast" erzesbol.

@UltimateUbul:
nekem gratulalsz? ket diplomam van, es magyar vagyok, nem amerikai.

TóthZé 2009.07.30. 08:57:23

@visszakettopadlogaz: Ultimate vagy sem, Ubul ismét olyan stílusban nyilatkozott, ami a Belsőségen nagyon nem kívánatos, moderáltam, egy napra ki is tiltottam.

Alpári módon egymást anyázni itt nem kéne - másnak se. Köszönjük.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 08:57:43

@zootyo: na ez jo kerdes volt, az auto max 89-es lehet szerintem, akkor volt "rancfelvarras", azota van new shape/

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 09:02:33

@TóthZé: nekem nem kenyerem az anyazas, de ha valaki szidja a venyocasokat akkor @#%&&&%@#@!!!! :DDD

Damavend 2009.07.30. 09:04:29

Köszi a G 'n R klip-et az egyik legkirályabb daluk volt!!

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 09:09:39

@visszakettopadlogaz: "ma a benzin (87-es)"

Ezen csuklottam egy picit. Felénk utoljára ilyen oktánszámok talán a Szovjetúnióban voltak.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 09:14:08

87, 89, 95 van itt modestoban kerem a 76-os kutnal ( sarga golyo, benne kekkel a 76, nem oktan :) diesel csak a truck site on, vastagcsovon.

en azon csuklottam 1997ben mikor eloszor tankoltam hogy $1,19 gallonja :DDD

Pokember - a seggemből, mint minden rendes Póknak 2009.07.30. 09:16:34

Erre emlékszem, régebben volt egy bnőm Indianaból, neki épp ilyen volt, a srácait fuvarozta vele, amíg nagyobbak nem lettek, hát, arra idális volt.
Aztán persze ki kellett próbálni az ágyat is hátul, hát, tényleg bazi kényelmes!:-) Csakúgy, mint az összes plüssök, fincsi érzés.
És simán elirányítgatta a városban, nagyobb távokra nem annyira szerette, de persze hozzá kell tenni, hogy az USA-ban nem olyan kis piszlicsáré sávok és parkolóhelyek vannak, mint nálunk.:-) Mikor itt járt, akkor folyton parázott az én kicsi kocsimmal is, hogy jaj, de közel van a többi autó...:-)
Egyszóval nekem vannak szép emlékeim is erről a járgányról, de én se vállalnám be itt, mert nagyon böhöm.

indapass90210 2009.07.30. 09:18:41

Nem tudom hol van itt a sokak szerint nagy fogyasztás, amikor a suzuki ignis is megeszi a 8 litert :)

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.07.30. 09:19:07

"Ezekben a masinákban már '90-es évek elején katalizátor volt, amikor Europában még csak ismerkedtek ennek a jelentésével"
az audiban pl a 80 as években már volt.
ja és a golfban 90 es évek elején már a dízel is katalízátoros volt.

indapass90210 2009.07.30. 09:20:25

@Il mio nome è Nessuno: Ukrajnában mai napig van 80-as, sőt itt-ott még 76-ost is láttam kiírva. Volgába jó.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 09:20:38

@dansun: megneztem, lehalkitva mert a parom alszik ( ejjel negyed egy van ) de mit kellett volna eszrevennem? i did remember the 5 stars, but not was important thing.

Papp Sanyi 2009.07.30. 09:22:24

@Sausage: A mai autókra gondoltam. Nem az akkoriakra.

Acmee 2009.07.30. 09:24:10

Érdekesek a kommentek!

Az amerikai autókon európai szemmel tényleg csak röhögni lehet. (szigorúan műszaki szempontból!!) Aláírom, hogy a kényelmi fokozatuk magas, de itt ki is fújt az előnyök tárháza(a kényelemhez sorolnám a v8 és aut. váltót).

Azért azt is hozzá tenném, hogy az ami picit "igénytelenebb" is, mint az európai. Ez alatt pl. olyanra gondolok, h a Ford Mustang GT-ben pár éve még műanyag kormány volt, ráadásul a beltér műanyagjai is csapnivaló minőségűek voltak. Arról nem is beszélve, h erősebb igénybevételnél beleért a hátsó kerék a karosszériába. Itt látszik az ami autógyártás baromi nagy hátránya. Kényelem szempontjából ők már a 70-es évekre legyártottak egy ultimate kényelmi szintet, amit tartanak azóta is, ugyanazokon az alapokon.

Legjobban hasonlat erre talán az "intarziás, kézzel faragott lovasszekér"...

lazlo85 2009.07.30. 09:24:17

"Lementem a szerkesztőség mögé, a tulaj barátnője átadta a kulcsokat, papírokat, és távozott a metró felé. Felmásztam a dupla karfás plüssfotelbe, " ez így megy?
ha én vennék egy használt vasat tuti nem adnám kölcsön senkinek 1 darabig..

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 09:26:00

@Dövan: hat ezek itt kb ugyan az a muszaki szinvonal, csak a napellenzot ha lehajtod nem cirillbetus a felirat :D

Sealed tender 2009.07.30. 09:30:28

Kösz a Roses-t! Jól esett.

jujdejo 2009.07.30. 09:30:45

:-)
nagyvaradon hangositottam egy koncertet, nekem renault trafic jutott, viszont az akkori fellepönek(egy sved zenekar) volt egy chevy van, szep fekete, nem tul uj de nem is regi, a trafic mögött parkoltak(diabolical.se)vagy 20 centivel volt szelesebb...meg amikor kipakoltunk...na azt a gepet tudom en elkepzelni turnebusznak(kicsiben) elfertek a sracok is, a cuccnak is maradt eleg hely(dobot nem hoztak) na jo nincs annyi hely mint nekem a hosszu traficban de nem is nekik kell cipelni az egesz hangositast fenyekkel lofasszal együtt...kurva nagy geep, ha nem masra, megjelenni legjobb, viszont aszem kenyelmesebb lehet ezzel atszelni europat svedorszagtol törökorszagig mint az en traficommal(vagy barmelyik europai konkurensevel)az mas kerdes hogy ki mennyit tankol...

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 09:31:04

@Acmee: ez az igeny. senki nem szaguldozik, nincs az az agyament elethalal harc mint egy hetkoznap delelott a nemet autopalyakon, itt fontosabb extra a pohartarto meg az ipod-dock mint az abs vagy akarmi. take it easy - drive slow . kenyelmes szek legyen, meg gombra nyiljon a csomagtarto hogy ne kelljen kiszallni kivenni a koszorut a drive thru temetesen ( ez komoly! nem rohogni! nyugdijjasnal ez is szempont!)

csodbe mennek az ami autogyarak? egy darab munkast nem rugtak ki. hogy a beszallitok igen? jah, van ilyen. a gm 1998ota veszteseges, mi tortent? kapott penzt. na ezt csinalja utanna abmw vagy a merci. akkor melyik a jobb autogyar?

Phrascarica 2009.07.30. 09:35:59

Hát ez jól esett, nem tudom hogy kéne-e, azt sem hogy tetszett-e, kicsit még ülepedni kell az élménynek :)
Viszont azt tudom hogy az utolsó kép a 100 kg-s plasztikmüszerfallal na az GÁZ, akkor inkább a szálka a colos deszkából!

Negrogo 2009.07.30. 09:41:48

USA-ban nem 55mp/h a limit? Ami 88km/h
Ez a 105 meg 120 valos? Van ilyen?

zöldi 2009.07.30. 09:47:06

Kövezzetek, de nekem 16 évesen is bejöttek ezek a buszok. Most is tetszik, nekem kéne.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.30. 09:49:34

Nekem kene a jargany, nem kicsit, hanem nagyon. :)

Indy_ 2009.07.30. 09:51:33

@visszakettopadlogaz:

drive slow - Ehhez mi a bánatnak 6 literes V8-as motor? Csődben vannak, meg is érdemlik. Remélem megérzik majd hogy ott is 15 dolcsi legyen egy liter nafta.

Acmee 2009.07.30. 09:57:52

@visszakettopadlogaz:

Igen ebben igazad van. Ez viszont már erősen történelmi kérdés is.

Ha az ami gazdaságba nem pumpálná az egész világ a zsét, akkor nemhogy autógyáruk nem lenne már, de USA sem.

Ami pedig az autógyártás-kérdést illeti, de egyáltalán cégkérdésben: az a jó cég, amelyik profitot termel, nem pedig deficites. Márpedig az európai, de még a keleti(elsősorban Japán) autógyárak közül kevés kényszerült közvetlen állami segítségre(ha a roncsautó-prémiumot nem számítjuk, no és az esetlegesen amerikai tulajdonost pl. Opel).

Szumma szummárum elég nagy szarban lenne az USA, ha egyik pillanatról a másikra megszűnne a külső finanszírozás(persze, minden egyes állam szarban lenne Észak-Koreán kívül(ott így is szar van), de nem mindegy, h mekkora törést jelentene az állampolgárok életében(USA-ban óriásit, Észak-Koreában nagyjából semekkorát)Ezzel nem arra céloznék, h az a követendő példa, sőt elég beteg az a rendszer.))

Valahol hülyeség a vita, amit folytatunk, de kíváncsi vok a másik oldal véleményére is.

Indy_ 2009.07.30. 09:59:55

@Indy_: Akarom mondani másfél. :)

zöldi 2009.07.30. 10:13:18

@Indy_: Az alacsony literteljesítmény a hosszú élet záloga, a sok henger meg a sima járásé. Ott kicsit több az éves futás, mint nálunk.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 10:17:58

Amúgy nagy kár, hogy a "cikkbôl" lófaszt nem lehetett megtudni az autóról, de szerencsére a képek használhatóak voltak.

Indy_ 2009.07.30. 10:18:15

@zöldi: Hát ha évente mennek 50k-t és 6-8-10 évre tartanak meg egy autót, akkor lehet.

SsPL71 (törölt) 2009.07.30. 10:45:37

@mennyi?husz!: Államonként lehet változó a megengedett MPH.

Sausage 2009.07.30. 10:46:10

@Indy_:
Na majd ha 40 fokban es 2-3000 meteren kaptatsz A Sziklás-hegységben, akkor majd rajossz, hogy miert keves az 1.600 ccm. Vagy amikor a hajodat viszed az oceanhoz trelerrel.
Egyebkent meg tenyleg tok hulyek Euban is a gyartok, hogy egy felsokategorias autoba nagy motorokat raknak.
Olyan jo, hogy mindenki fikazza a nagy benzinzabalo ami tepsiket, mikozben az elmult 20-30 evben mi tortent az EU autoparkkal? Szepen elkezdett felhizni az amihoz, mind meretben, mind pedig kobcentiben. Es szeria lett a klima is. Aztan valahogy egy ami meretu cirkalo nalunk sem fogyaszt 15 alatt. :)
Szoval legyunk mar kicsit kevesbe szemellenzosek, van eleg amiert lehet basztatni az amcsikat, de ez spec elegge ongol.

SsPL71 (törölt) 2009.07.30. 10:46:55

@ommm: azért a kölcsön verdával nem kellett volna átszakítani a kerítést, 2x is :)

SsPL71 (törölt) 2009.07.30. 10:48:29

@Balage85: Kicsit világít az engine check, nem baj?

SsPL71 (törölt) 2009.07.30. 10:55:17

@zootyo: Azért C-s a rendszáma, mert az elől hosszú hátul négyzet alakú rendszámok, C-vel kezdődnek, az enyém is ilyen volt azért volt az is C-s.

Rocko- 2009.07.30. 11:19:31

"viszont hiányzik a fordulatszámmérő, ami manapság már egy kocsiból se maradhat ki. Na nem mintha annyira hiányzott volna."
na most hiányzik v nem hiányzik?
"Start-up erection"
:D

amúgy jó cikk, jó gép, de otthon ne mtartanék magamnak. max ha kôgazdag lennék. Amerikában.

videot majd este.

laccmacc 2009.07.30. 11:38:10

Már nézem is a hasznaltautoponthun, az autotraderpontca-n, meg az íbéjjen.
Beszarás, mennyire tetszik.
Igaz egy kibaszott buznyákom sincs, de ezért eljátszom egy XI. kerületi bankrablás gondolatával :)

Ortó 2009.07.30. 11:39:42

vááá! 2001ben vettünk egy tök ugyanilyet, csak abban minden piros plüss volt. A vezető ülésénél van a gomb amit ha megnyomsz, akkor a hátsó kanapé franciaággyá alakul! Ezen eldobtam az agyam. Meg a piros LED-csíkokon a plafonon belül, mint belső világítás.
Amerikában használtuk, és nekünk országúton 20at városban 25-30at evett:D:D:D

zootyo 2009.07.30. 11:39:46

@SsPL71: Áhháá na így már érthető. Visszagondolva, tényleg minden ukrán benzincsempész busznak is C-s volt.

köszi.

provo_cat 2009.07.30. 12:34:06

Mi a f..sznak kell elrántani a kormányt ha kilép eléd a szarvas? Nyomulsz szépen tovább kilencvennel, a vadterelő majd teszi a dolgát. És ha szereted a vadhúst még a vacsorád is meglesz. :-)
3000 kiló kontra 300 elég egyértelmű végkifejlet.

megint 2009.07.30. 12:35:46

Olvasva amerikai hozzászólónk hozzászólásait, az amcsi életérzéshez nem tartozik hozzá az igényesség, az európai egy igényesebb piac, más igényekkel.
Sausage, igazad van , csak felénk a nagy motorokhoz némi dinamika is társul, meg műszaki színvonal.

Lord heckman 2009.07.30. 12:41:46

Üdv!

bocsi az off ért, de meg tudná valaki mondani, milyen autó ez, fontos lenne:
kepfeltoltes.hu/090730/forum19_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

köszi

ommm 2009.07.30. 12:46:13

@Lord heckman: Barátom, könnyű zsákmány. Lada C prototípus.

subvoice 2009.07.30. 12:55:10

Akarom mondani US oktán nem egyenlő EU oktán.

(meg kéne fixelni ezt a komment engine-t)

AzHofi 2009.07.30. 13:13:24

Jézusom, ilyen beszédhibás, őőőőőőő-zős embert kamera elé engedni... és nem az ízes tájszólásról beszélek, az ma divatos, egynémelyeknek még jól is áll.

Sausage 2009.07.30. 13:17:34

@megint:

Nem gondolnam, hogy egy Mustang, vagy Corvette vagy Caddy ne lenne dinamikus. Az, hogy egy van nem tepi fel az aszfaltot, miert is problema, cserebe viszont elhuzza/felhuzza amit kell. Es meg az amcsik megalomanok, amikor felenk akarnak versenyezni egy kisteherrel. :)
Es igen, ki lehet hozni kisebb motorbol is ugyanekkora teljesitmenyt, csak nem ilyen nyomatekkal es plane nyomatekgorbevel. Meg elettartammal. Meg 8x-es oktanszamu benzinnel.
Azon is lehet vitazni, hogy megeri-e 6-8 fele motort a palettan tartani csak azert, hogy mindenki megtalalja a megfelelo teljesitmenyut, vagy gyartunk 2-3 felet es ugy hangoljuk, ahogy a vevo keri. De csipobol lemarhazni azert botorsag. Szerintem. :)
Meg aztan milyen faszsag is egy Rolls tobb, mint 6 literes blokkja, a szanalmas kis literteljesitmenyevel es gyorsulasaval. Hulye angolok, angol hulyek! :]

AzHofi 2009.07.30. 13:51:56

Mi az a rajság? Az olyan "felecsdel"?

Megélhetési rasszista 2009.07.30. 13:54:10

Én imádom az amerikai autókat. Bár itthon élek (sajnos), de vittek már ilyennel. Nekem nagyon tetszett az a vízágy-szerű hullámzás a seggem alatt. A Vágóhíd utcában (IX.) szinte siklott az autó. Amúgy egy Seatot taposok, azon keresztfüggesztésű laprugó van, pattog mint egy go-kart. De legalább igénytelen.

gtaylor86 2009.07.30. 14:14:10

Hát komolyan... Ha tudom hogy te is egy ilyen köcsög győzike vagy soha nem olvasom el a posztod. Téged ki tanított beszélni?????

Roadkill 2009.07.30. 14:27:55

A tukroket valami kisebb V6 hajtja? Jo a hangja.

csiky944 2009.07.30. 14:28:23

@gtaylor86: te mekkora egy paraszt vagy...

bazd meg 2009.07.30. 14:48:02

Szakmernoknek, kis buta ne a magyar atlagbol indulj ki. Nem mindenki egyforma, ha akarod tudni kamionos vagyok ( sajat ) Akarsz egy kicsit angolul irogatni? Mas, pl ha pohartarto nem lenne az itteni autokban meg sem vennek, alltalaban hosszu az ut mire elersz a melohelyre, addig eszegetnek, iszogatnak. Ok, a mercin es az audin kivul, mivel az tenyleg csucs, nezz meg egy lincolnt vagy barmilyen ami autot mindig csucsba nyomatjak. Mas pl ha computerrol van szo itt elmennek az uzletbe es kivalasszak ami neki tetszik, nem nezelodik, nem agyaskodik mint mi. Mi minden csavarnak az ertelmet tudni akarjuk, ez nem rossz csak erre itt nem szoktak idot fecserelni. Ha elromlik nem csinaltatjak, vesznek egy masikat. Egesszen mas az ami felfogas es az eletvitel, kulonben nagyon kedvesek es ertelmessek. ha nincs kulonossebb okod felesleges fikazni oket. Na paaaaaaaaaa

Rocko- 2009.07.30. 15:01:52

@gtaylor86: ha tudjuk hogy te ilyen köcsög vagy, sose engedünk géphez.
süt belôled a totális tudatlanság.

Kacor007 2009.07.30. 15:21:43

Csak azt szeretném tudni, Csikós Zsoltnak miért kellett a gyári GMC-ábrákat külön lefotózni (lásd: a képek forrásmegjelölése), ahelyett, hogy bemásolta volna őket...

zippofcy6 2009.07.30. 15:43:55

Az még okés hogy:
"Annyira fa hogy még szálkás is." :D :D

De honnan tudja a cikkíró hogy milyen döglött bálnán szörfözni? Talán csak nem greenpeace aktivista volt??? :P

zippofcy6 2009.07.30. 15:52:55

@bazd meg: "Ha elromlik nem csinaltatjak, vesznek egy masikat. Egesszen mas az ami felfogas es az eletvitel, kulonben nagyon kedvesek es ertelmessek."

Magyarul a fogyasztói társadalom agymosott zombijai.
Túltápláltak és alulműveltek, akik egy 50-100 km-es utat se bírnak ki anélkül hogy ne innának meg zabálnának közben.
Az lehet hogy "ertelmessek" de hogy nem értelmesek az biztos. Az agyuk helyett is háj van már rég, annyit zabálták a zsíros XXXLes hamburgerüket, a szénhidrátbomba fél kilós pehelycukrukat, leöblítve a 2 liter diétás kólájukkal, mer a cukor az hízlal.

Főzni nem tudnak de nem is akarnak, a gyerekeiket a TV neveli míg aztán apuci félautomata fegyverével vérengzést nem rendeznek a sulijukban, a csajok mire nemi életet élnének már úgy el vannak hízva hogy jóízlésű ember rájuk se néz. Aztán 5 kilós csecsemőket potyogtatnak akik asztmásak és szívbetegek már születésüktől fogva.
Közben a világ urainak hiszik magukat, pedig ők is csak a nemzetközi bankrendszer rabszolgái. Csak nálunk jobban tartva. Szánalmas.

Ha a 2. vh-ús veteránok látnák a mostani USAt sírva fakadnának. Ezért érdemes volt fiúk ! Köszönjük !

zippofcy6 2009.07.30. 15:58:25

@provo_cat: Mer ha szarvast gázolsz a Sündőrség rögtön bevarr lopás miatt. Aztán míg benn vagy találnak a gépeden vmi videót ami alapján meggyanúsitanak a WTC lerombolásával, a kiskunlacházi Nórika megölésével, vagy egyszerűen közösség elleni izgatással.
Na persze csak ha fehér vagy. A sötét bőrűeket védik, mert nekik nem kell szolárium nyáron így a globális felmelegedés elleni aktivistáknak tekintik őket.

Kúrcsány Ferenc 2009.07.30. 16:39:15

"Kevés unalmas pillanataim egyikében éppen a használt autós portálokat nézegettem, mikor Vályi Pista mögém lépett, és"
elővette a vazelinos flaskát

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.30. 17:30:53

1. A fikanickek mikor lesznek már kitiltva?
2. Mikor húztok már át végre Ukrajnába egy körre? Esküszöm, beszarnátok, olyan posztokat lehetne rittyenteni.
Vagy valami közélet vagy f.szom tudja mi. Régen volt olyan, hogy kinéztetek az ablakon, oszt arról írtatok, mi van az utcán.
De egy ideje a német gépparkon meg az amerikai hombárokon kívül nem sok minden villan.

Max. Csikós, akit régen utáltam, mert szarból akar várat építeni, de valahogy sosem sikerül (a felesége kb. olyan türelmes angyal lehet, mint az én barátnőm, csókolom a kezét).

A külföldi kiküldetéses saga leírása óta viszont nagyon a szívembe zártam. :)

Lord heckman 2009.07.30. 17:55:22

amúgy kié ez a batár? ez is tc flotta tag? amcsi verda nem kéne.. kölcsönbe esetleg, de hogy nekem kelljen karbantartani, javíttatni stb.. na azt nem :S

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 18:08:55

usat mindenki irigyli, arra akar hasonlitani az egesz vilag, mindenki ugy akar elni, stb, kozben meg mindenki utalja, meg szidja.

ez az auto made in usa, usa igenyeknek. a camaro2010 sem 120karos felfuggeszteses, nem hibrid, szerintem 10eves technikai hatranyban van ( lehet 20? ) egy audihoz kepest, de kit erdekel itt? sokat eszik? nagyobb tankot bele! ezt az uj camarot ugyanugy ki lehet majd rohogni 10-20ev mulva, a gyenge minosegu utasteret, a literteljesitmenyet, a muszaki szinvonalat, de 20ev mulva is egy atlag europai autos a fel karjat adna hogy mehessen egy kort vele.

zophie 2009.07.30. 18:22:57

volt szerencsem az anyosuleshez egy budapest-heviz-zamardi kiruccanas erejeig, 90en tempomattal az autopalyan kenyelmes es kellemes darab. abszolut butan allok technikailag barmilyen autohoz, laikuskent meg nagyon tetszett."azta micsoda vadraaaaaaaaaaaaaacs" :)

GGG77 2009.07.30. 18:42:13

1000x inkább mint bármilyen európai vagy japán buszlimuzin! Ez a műfaj erről szól!
Ja, G 'n' R-t köszi!!!

mi nem foglalt még 2009.07.30. 18:44:21

@szakmernok: európai színvonal alatt?
no akkor sorolj fel sok európai autót amiben 57-ben volt sötétedésre automatikusan bekapcsoló tompított, a szembejövőt érzékelte és visszavette a fényszórót tompítottra, automata szintszabályzós légrugózás.
dupla klíma, motoros ülések.
olyan szervókormány ami szervó is.
hogy csak pár szösszenetet említsek.

zippofcy6 2009.07.30. 18:48:17

@visszakettopadlogaz: "usat mindenki irigyli, arra akar hasonlitani az egesz vilag, mindenki ugy akar elni"

Ja a tudatlanok és ostobák lehet úgy akarnak élni de én a magam részéről nem szívesen lennék túltáplált és alulművelt, vagyis egy hájasseggű zsírpacni aki a világ dolgaihoz semmit nem ért, fingja nincs nemhogy a rejtett összefüggésekről a dolgok mögött de még az autója 3 betűs biztonsági felszerelései jelentéséről se.

Egyébként is, az USA lakossága:
1. vaskalapos kvéker bevándorlók (akiket még az anyaországukból is kiutáltak anno) aluliskolázott leszármazottjai.
2. erőszakkal behurcolt négerek leszármazottai akik leginkább munka nélkül szeretnének meggazdagodni így tesznek róla hogy a közbiztonság nulla legyen az országukban.
3. latin ill. kelet-európai bevándorlók akik azokat a munkákat végzik amik vagy túl nehezek vagy piszkosak a született USA állampolgároknak.

Az egész országukat fajirtással rabolták el a benszülött indiánoktól (ebben nem különböznek pl. izraeltől) aztán erőszakkal akadályozták meg hogy az anno "önként" csatlakozott tagállamok fele kiváljon a polgárháború előtt (ebben meg a sztálini Szovjetuniótól).
Jelenleg meg a nemzetközi tőke urainak a rabszolgái.

Mégis mit kéne irigyelnem tőlük? A 140 HUF / literes benzint?
Vagy az újonnan 2-3 millió HUFba kerülő autóikat amik belülről igénytelen műanyag szarok, meg a futóművük is hulladék hogy 100km/h már halálos sebesség legyen nekik, ráadásul a motorjaik annyit zabálnak hogy ugyanott vannak az üzemanyagköltségben mint az európaiak, de legalább nem is erősebbek?
Vagy a 90-120 km/h-s sebességkorlátozást, ami azzal együtt hogy majdnem minden útjuk tökegyenes sikeresen megakadályoz minden élményautózást?

Még az autóversenyük (Nascar) se áll másból mint ovális körpályán tövig nyomni a gázt, majdnem fix kormányállás mellett.

Te talán irigyled a disznókat a hízlaldában csak mert ingyér kapják a jó sok moslékot? Cserébe semmi másból nem áll az életük mint vég nélküli zabálásból. Ha levágnak egyet vagy mindet senkinek se hiányzik ... sőt a többiek észre se veszik. Több jut a többinek ... a liberializmus csúcsa, tényleg.

mi nem foglalt még 2009.07.30. 18:49:17

@Gyurma73: 71-től ólommentes benyával üzemelnek az usa vasak.
mikortól is használnak eu-ban ólommentes benyát?
80-tól már az oldsmobile-ban is katalizátor volt.

mi nem foglalt még 2009.07.30. 18:52:31

@Acmee: ugye azt tudod, hogy a mustangot olcsó sportos kiskocsinak találták ki kölyköknek?
ehez mérten szemléld.
nézz meg egy cadillac-et vagy lincolnt.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 18:55:08

@zippofcy6: szerintem te meg nem voltal az usaban.

nem fogok vitatkozni veled egy autos oldalon errol, de a velemenyem szerint nem biztos hogy jol latod a helyzetet.

mi nem foglalt még 2009.07.30. 18:55:32

@Indy_: tudod usában az állam nem rabolja úgy le a polgárait mint nálunk.
még most is felébe kerül kint a benya mint nálunk.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 19:01:17

felre ertes ne eesek, az amerikai egyesult allamok nem szorul a vedelmemre :)

en szeretem az usa kocsikat, es igazan ugy lehetsz boldog veluk ha tartasz egy japant kocsit a fontos utakra :D

mi nem foglalt még 2009.07.30. 19:06:19

@zippofcy6: sok sületlenséget írsz.
ezért el is tudom képzelni, hgy te tövig nyomnád nascar-ban a pedált és rögtön meg is halnál.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.30. 19:20:23

@zippofcy6: Én pár éve voltam kanadában egy darabig.
Tapasztalataim a következőek:

Ugyanilyen Van volt a faternak kint, amit csak nyáron használt, mikor a hegyekbe ment vadászni, horgászni, viszkizgetni.
A mama egy V6-os Buickkal járt bingózni.
A fogyasztást úgy mérik, hogy hetente vagy kéthetente kell tankolni.
Miközben vacsorázni indultunk, útközben betértünk a mekibe, meg hazafelé is.
Eredmény: 6 hét alatt 16kg súlytöbblet.
Eléggé északon voltam és télen, kemény fagyok voltak, meg sok hó, de elakadt, a havon elindulni képtelen autókat vagy járhatatlan utakat a hegyekben sem láttam.
Meg is lepett, mikor hazajöttem, hogy az éjjel leesett 3 centis hó reggel mekkora szívást okozott.
Eléggé meg lehet szeretni az amcsi életérzést, de tényleg nem szabad elfelejteni, hogy ez csak úgy tartható fenn, ha demokratizálják (értsd: leöldösik) az olajjal rendelkező országok lakóit.

19 éves koromban melósokat hordtam egy céges ehhez hasonló forddal, meg egy ugyanilyen, de dízel chevy-vel.
A melósok kirakása és összeszedése közötti pár órában semmi dolgom nem volt, így mást sem csináltam, mint krúzolgattam a vassal.

Meg hasítgattam egy piros bukólámpás kabrió forddal, aminek a típusát azóta sem tudom. 1.6-os 4 henger, csomitetőn hátul gumírozott lécek hosszában.

zippofcy6 2009.07.30. 19:33:26

@Mk412: Elképesztő hogy bírnak annyit zabálni ... hamarosan Kína is eljut majd arra a "fejlettségi szintre" és akkor együtt simán felzabálják majd az egész bolygót :(

Alvin66 2009.07.30. 19:35:24

@zippofcy6:

Ennel azert egy kicsivel osszetettebb a dolog. En sem akarlak itt barmirol meggyozni, hiszen ez az oldal nem errol szol, de szemelyes tapasztalatom alapjan mondhatom, hogy az Europa-USA osszehasonlitas teljesen ertelmetlen. Kb. mint a dinnye es a rakott krumpli osszehasonlitasa. Mindketto fantasztikus hely, teljes kulonbozoseguk ellenere is ebben az egyben mindenkeppen hasonlitanak. Europa, egy europainak otthonosabb persze, de az USA meg az amcsiknak az... Ha viszont valakinek van szerencseje mindkettoben hosszabb ideig elni, akkor altalaban az lesz a velemenye, hogy egyik sem jobb, vagy rosszabb a masiknal. Csak mas. Es pont ez benne a jo.

Alvin66 2009.07.30. 19:38:15

Latom, ez a "zabalas" a maniad...:-)))
Csak a szegeny es/vagy aluliskolazott emberek zabalnak. Magyarorszagon ezem meg reszegesek. Nem nagy kulonbseg, szerintem...
Kulturalt feher ember meg 75 eves koraban is nyomja napi masfel orat mellettem a gym-ben.

Nem az "amerikaiak" dagadtak, hanem a szegeny, es bunko amerikaiak. ( Azaz egy reszuk. )

Teeboy 2009.07.30. 19:41:11

@bazd meg: "Ha elromlik nem csinaltatjak, vesznek egy masikat. Egesszen mas az ami felfogas es az eletvitel, kulonben nagyon kedvesek es ertelmessek."

Nem hiszem, hogy az amerikaiak többsége olyan nagyon értelmes volna (illetve tudom hogy nem az). És te sem igazán...külnöben tudnád, hogy a azt hogy egészen egy sz-szel írják, azt hogy értelmesek, egy s-sel és így tovább ;). De te már biztosan nagggyon régóta kint élsz és már csak alig törni magyar...nem is tudom hogy köszönni meg, hogy te lenni on totalcar és writeonglni comment! God bless A Marika!

Alvin66 2009.07.30. 19:41:35

Ja, hogy a bloghoz is rjak, hiszen emiatt jottem ide:

"ha azt hiszik, bármi is változott 95 óta, tévednek. Mert minek? "

Khmmm.... A kepeket elnezve azert nagy mereszseg kijelenteni, hogy ez a kocsi semmit nem valtozott 95-ota...
Mert ilyen alapon akkor a VW Golf se valtozott sokat azota...

Alvin66 2009.07.30. 20:01:56

@Mk412:
Csak meg egy utolso off, megigerem, de nem tudom szo nelkul hagyni, olyan banto ez a mondat:
"de tényleg nem szabad elfelejteni, hogy ez csak úgy tartható fenn, ha demokratizálják (értsd: leöldösik) az olajjal rendelkező országok lakóit."

Ezt te nagyon rosszul latod. nem kellene odamenniuk agyonlovetniuk magukat az oljert. Eladjak azt nekik joszantukbol is a fimom dolcsiert. Az olajhoz eleg volna meg par banko nyomdagep, aszt kesz...
On.

En is szeretem az amerikai autokat, noha egy Honda Pilot ELX-em van jelenleg. Nagyon igaz, amit irt fentebb valaki, hogy KELL egy USA auto mindenkepp, de azert legyen egy japan is a garazsban a fontosabb utakra...:-))) Igy igaz.

Alvin66 2009.07.30. 20:04:27

@Teeboy:
"Nem hiszem, hogy az amerikaiak többsége olyan nagyon értelmes volna (illetve tudom hogy nem az)."

Feltetelezem az "amerikaiak tobbsegevel" szemelyes ismeretsegben vagy, hogy ezt igy ki mered jelenteni...

Teeboy 2009.07.30. 20:20:20

@Alvin66: csak annyira általánosítottam az amerikaiakkal kapcsolatban, mint te, ami a japán kocsikat illeti ;)
véleményemet pedig nagyon sok személyes ismerősöm osztja, de relatíve elfogadott nézet is...ami nem is csoda, ha azt nézzük milyen szinten van az általános oktatás színvonala ott és Európában

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 20:20:29

nem tudom elegszer leirni, bar autos oldalon ezt nem is kene eroltetni, de altalaban azoknak van nagyon lehangolo velemenyuk az usa rol akik a rambo III at lattak meg a nagykoruton egy mustangot, mas elmenyuk nincs amerikarol, es a kozeleben sem jartak ennek a kontinensnyi orszagnak.

ahol sok a feny ott sok az arnyek, ez igaz, de en akkor is jol erzem magam itt ha sokan utaljak az usa t.

amugy iraq es oldokles: a tobbi orszag azert nem hasznalja ki katonai egyeduralmat mert nincs neki.

ennyit errol, ezutan jojjenek temaban az autos dolgok.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 20:29:40

@Alvin66: honda pilot ..... egyszer ultem benne, urhajo a ford f150hez kepest. gondolom allithato benne az elso ulespad, a ford ban max elore hatra huzhatod, a doles szoge nem allithato:( szetszedtem, alabujtam, nem allithato. viszont rendes 3 szemelyes rekamie:)

ki akarom cserelni, egy sierra uleset kene belemokolni valahogy, az dontheto. na majd ha lesz idom....

Teeboy 2009.07.30. 20:30:54

@visszakettopadlogaz: egyetértek abban, hogy tényleg autókról kéne itt írni...de azért ne felejtsd el, hogyan kerekedett ez a vita...olvasd végig a postot, vagy ha nincs kedved, felidézem: valaki leszarozta a kocsit erre jöttek a nagy amerikás magyarok amerikai életérzésről papolva, meg dehogy is szar ez, Európa a szar...végül a kocsiról meg is feledkeztünk...
Úgyhogy újra elismétlem amit már reggel is: a kocsi műszakilag egyértelműen trágya, de ennek ellenére, vagy éppenséggel ezzel együtt is nekem be jön és ha volna egy felesleges garázsom, felesleges pénzem és ki tudnám használni, kéne...nagyon is. Ennyi.

Alvin66 2009.07.30. 20:33:01

@Teeboy:
"ha azt nézzük milyen szinten van az általános oktatás színvonala ott és Európában "

Ha mar az oktatas kerul fel, akkor egy autos osszefuggesben reagalnek a dologra, hogy megse legyen annyira off.

Az "altalanos" oktatas szinvonala szar. Ha altalanos oktatas alatt az altalanos iskolat es a gimit erted. Utana viszont a felsooktatas egymillio fenyevvel jobb, mint a mienk.

Ennek autos vonakozasa meg annyi - szerintem eleg erdekes - hogy a magasabb kepzettsegu emberek sokkal szivesebben vesznek europai autot, mint japant, vagy foleg amerikait. Errol nincsen statisztikai adatom, csak valahogy igy erzem, mert az a par magasan kvalifikalt ember akit ismerek, szinte kivetel nelkul elsosorban Volkswagennel,( Jetta, Passat TDI ) masodsorban Volvoval jar. Nem tudom mi lehet az osszefugges, ha kerdezem, akkor mindig azt mondjak hogy a kisebb fogyasztas miatt. Pedig egyetemi kutatokent mondjuk pont nem lenne zsebbevago ezzel torodniuk...
Az atlag amerikai viszont legalabb ugyanannyira jar japan autoval, mint USA autoval, ahogy az utakon az autok reszaranyat latom.
Ami viszont teljesen megdobbento es abszolut nem ertem az egyebkent praktikus amcsiknal, hogy USA diesel auto csak elvetve van. Talan minden ezredik es szerintem nem tulzok. Az is mind vagy SUV, vagy furgon. Hogy ez miert van igy?! Fogalmam sincs...

Alvin66 2009.07.30. 20:34:41

@Teeboy:
"de ennek ellenére, vagy éppenséggel ezzel együtt is nekem be jön és ha volna egy felesleges garázsom, felesleges pénzem és ki tudnám használni, kéne...nagyon is. Ennyi."

Ez igy korrekt is. Ezzel egyetertek en is teljesen.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 20:37:19

@Teeboy: olyan nincs hogy "nagy amerikas magyar"

ismerek olyat akinek gary kochis van a jogsijaban, az emailcime meg kocsis gabor. en ezeket hulyeknek hivom es kerulom oket. ez a tipus az aki otthon angolul akar megszolalni itt pedig angolul nem mer.

sokfele ember van itt, van hulye, meg van aki nem annyira:) de ez otthon magyarban is igaz

na az autokrol: itteni autok, itteni embereknek az o itteni igenyeihez.

Alvin66 2009.07.30. 20:41:56

@visszakettopadlogaz:

Ja, urhajo. Bar itt ott rezeg a lec... A valto a 2003-as evjaratnal a piece of junk, a jobboldali kozponti zar is beszart nemreg.
Kellett is ra kotnom utolagos biztositast a GWC-nel.
A Ford designja nekem viszont mostanaban nagyon bejon. Ez a nagyon kocka, de azert a regiekhez kepest mar jocskan finomitott formavilag nagyon tetszik, sokkal jobban pl. mint a Pilot jellegtelen, rossz ertelemben vett modon "japanos" semmitmondo arca.
Epp tegnap este alltam egy keresztezodesben a lampanal, amikor jobbrol szemben kis ivben bekanyarodott egy jocskan megemelt F-150-es. Amellett hogy a reflektora a szememmel egy magassagban volt es amiatt - felig megvakulva - jol elkuldtem az anyjaba, nagyon tetszett a vaddisznaja...
El lehet kepzelni, hova volt emelve a kicsike, ha egy Pilotban ulve sregen felulrol tudott a szemembe vilagitani...:-)))
Szoval bejon nekem nagyon, csak az uj rohadalom draga.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 20:52:12

@Alvin66: az enyem nem mai darab, es texasbol hozta az elozo gazdaja es nincs benne klima (!!!!) ez itt californiaban eladhatatlanna teszi. viszont az extra hosszu platos:) amugy egyszeru mint a szog, soha nem romlik el, mondjuk nincs kozponti zar, tekeros ablak, stb, nagyon alapmodell.

jok azok a 2 feet lifted settek, majd a kovetkezo pickupom kap egyet:)

nekem japan kocsim otthon nem volt, itt van, benzint bele es gurul/dudal, mi kell meg? :D

neztem tegnap a hiredest a tvben, az uj gmc sierra $26.995 tol van, 0%APR to 60month ....hmmmm, meg gondolando ajanlat...

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 20:58:14

@mi nem foglalt még: "európai színvonal alatt?
no akkor sorolj fel sok európai autót amiben 57-ben"

Egyrészt nem gondolnám, hogy a IIvh után egy évtizeddel Európában olyan kurva nagy tömeges fizetôképes kereslet lett volna luxusfelszereltségekre, tán nem csoda, ha kínálat sem volt. (És az sem véletlen, hogy pl az Isetta is ebben a korszakban született.)

Másrészt most 2009et írunk, nemtom, feltûnt-e.
Változott 1-2 dolog, amerikai gyárak ikonikus autócsodák helyett fapados teherautókat (F150), meg eladhatatlan elavult szarokat ontanak, és hitelért térdelnek a kormánynál. Sajnos, pedig ennél azért talán többre lennének képesek.

(Amúgy majd az 57es autódon nézd meg az illesztéseket, elég improvizált módon néznek ki. Az európai összeszerelés már akkor is minôségibb volt.)

Alvin66 2009.07.30. 20:58:40

@visszakettopadlogaz:
Ja, lehet azert kifogni a recesszio miatt par jo dealt, foleg hogy most sok kocsira van Obama papatol egy kis zsozso vissza a zsebbe.
Igaz, ennek reszleteit nem ismerem, mert ram nem ervenyes a kormanyzati visszaterites, de ha neked jatszik, akkor most erdemes kocsit venni, mert egy jo reszet a szerencsetlen tobbi adofizeto allja...:-)))

A tied nem semmi darab lehet az egyben allithato elso ulessel... Ezeken mar a potkerek is extra...:-)))

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:04:18

@subvoice: Köszi a linket, akkor mégis van 98as. Még mindig telibasszák kénnel az üzemanyagot, vagy errôl már leszoktak?

Teeboy 2009.07.30. 21:04:28

@visszakettopadlogaz: elnézést kérek, amiért Hofi Gézát mertem idézni...ő mondta ugyanis, hogy "az amerikás-magyar, ő a magyar-magyar...azt kérdezi a repülőn:
-Elnézést, what is this kerek?
-Zsemle, te barom!"

Amúgy nem paradox egy kicsit, hogy két amerikában élő magyar ember amerikai kocsikról egy magyar portálon társalog angol-magyarul egy amerikai kocsiról írt magyar teszt kapcsán?:D

mi nem foglalt még 2009.07.30. 21:05:02

@Il mio nome è Nessuno: nyugodtan nézd meg de ne egy olyanon amit már agyonhekkeltek hanem ami eredeti gyári állapotú.
másrészt adott évjárattal kéretik összehasonlítani.

Alvin66 2009.07.30. 21:06:05

@Il mio nome è Nessuno:
En azert annyira nem feltem az amerikai autogyarakat. Hullamvolgy, hullamhegy. Ilyen a gazdasag.

Az tutti, hogy meg 50 ev mulva is lehet majd "amerikai kocsit" kapni, ha masmilyet nem, akkor majd 50 eveset. Az meg akkor mindig menni fog...:-))

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:07:43

@Alvin66: Pláne az USÁban, a modelyear-fanatizmus hazájában :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:09:37

@Alvin66: mondjuk nevetseges penzert vettem, nem is reklamalok.

ez a tamogatas dolog bizsergeti a fantaziam, begurulok hetvegen egy gmc dealerhez, ha mas nem legalabb beeszek ingyen fankbol :D

ezt majd elfelejtettem: kis piszkalodas a nemet auto fanoknak: egy bmw porig egett tegnap a parkoloban, senki hozza nem nyult, nem dobtak ra semmit, csak ugy. a kameran latszik hogy nem volt piszkalva. ...es most zuduljon ram a bajor gepjarmukedvelok atkozo posztjainak garmadaja :DDDD

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:10:42

@Teeboy: hat ha egyszer itt "talalkoztunk"? keruljem ki? :DDD

Alvin66 2009.07.30. 21:11:48

@Teeboy:
"Amúgy nem paradox egy kicsit, hogy két amerikában élő magyar ember amerikai kocsikról egy magyar portálon társalog angol-magyarul egy amerikai kocsiról írt magyar teszt kapcsán?:D"

Ezen de jot rohogtem. Tenyleg, ha igy belegondolunk....
De az is teny, hogy en meg amerikaival nem tudtam jot autokrol beszelgetni. Valahogy k.rvara nem erdekli oket az egesz tema. Az a legfontosabb nekik, hogy milyen feltetelekkel lizingelik, meg mennyit alkudtak a kereskedesben ...:-)))

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:14:07

@mi nem foglalt még: Megnéztem, onnan tudom. Sajnos még a Cadillac-en is. Az 1-2 ujj persze extrém (ajtóknál van néha ekkora hézag), de fél centi mindig van.

Nem gondolnám hogy ezek széthekkeltek:
motorháztetô:
de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:Caddy-ConCoup-1953.jpg
elsô ajtó, díszlécnél:
de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:Cadillac_Sedan_DeVille_1963_1.JPG
hátsó kerékjáratburkolat elülsô illesztése:
de.wikipedia.org/w/index.php?title=Datei:1962_Cadillac_Series_62_Convertible.jpg

Nem keresgéltem egyáltalán, ezeket találomra lôttem. Ha tudsz mellékelni olyan, amerikai autókhoz készült gyári workshop manualt, ami az illesztések beállítását részletezi, megköszönném. Tényleg érdekelne.

Teeboy 2009.07.30. 21:14:53

@visszakettopadlogaz: nem ezt mondtam, csak annyit, hogy különös ;)
mert amúgy szívesen meghallgatom a véleményét valakinek, aki (ha jól sejtem) elég sok időtt töltött azon a földön, ahonnan ez a járgány származik és talán vannak is vele tapasztalatai...de mindenképp jobban érti, mint pl. én, miért olyan közkedvelt!? vagy éppenséggel azt, miért olyanok az amerikai autók amilyenek

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:15:46

hallottam egy jo viccet;

megkerdezik a legidosebb embert az usaban mit szol ahhoz hogy afroamericai ( magyarul neger ) az elnok

- mi nagyon buszkek vagyunk, de milyen buszke lehet ra a gazdaja! :DDD

persze ezt a viccet itt nem kell elmeselni senkinek....

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:18:04

@visszakettopadlogaz: Nem. Pont erre való az internet. Megtalálni a hasonszôrû hülyéket, meg ilyenek.

Teeboy 2009.07.30. 21:18:36

@Alvin66: és azt még ki is felejtettem, hogy ráadásul a cikk szerzője szlovákiai magyar honfitársam ;)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:22:00

megkerdeztem munkatarsam mi miert nem beszelgetunk soha az autokrol, a valasz: i like the car but like a girls more

rovid, frappans.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:22:20

@visszakettopadlogaz: "egy bmw porig egett tegnap a parkoloban, senki hozza nem nyult, nem dobtak ra semmit, csak ugy. a kameran latszik hogy nem volt piszkalva."

Az is látszott a kamerán, mi volt rajta elôzôleg házilag buherálva?

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:25:19

@visszakettopadlogaz: Na és legalább nôkrôl szoktál beszélgetni vele? :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:28:05

@Il mio nome è Nessuno: hat szerintem aki par honapos bmw vel jar az nem hiszem hogy buheralja, bar egy jol elhelyezett szivargyujto eloszto amit ebay rol vett 2.99 ert... ki tudja. nem tudom mitol egett ki, de megemlitettem:) tudom, mindjart jonnek a tobbiek hogy es akkor hany usa auto gyulladt ki tegnap, hany japan, en pont azt az egyet lattam, stb.... a vege az lesz hogy hulye vagyok meg zoknin szuri a teat az anyam stb...

mi nem foglalt még 2009.07.30. 21:28:38

@Il mio nome è Nessuno: én nem képről hanem élőben nézegetem őket, sőt autózom velük.
tény hogy ha egy mai kocsival hasonlítod össze akkor katasztrofálisak de kéretik hasonló évjáratokkal összehasonlítani.
a factory shop manual sem részletezi a hézagokat.
be lehet egyébként szépen állítani őket sőt még a díszléceknek is kell futni.
amiket linkeltél azok újrafényezett autók voltak, ott már a lakatos is alkothatott.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 21:30:38

@Il mio nome è Nessuno: gyakorlatilag csak arrol:) kit hogyan, hanyszor, hol.... persze kizarolag topmnodellek es munkatarsnok jonnek szoba:DDDD


jo arcok ezek itt, hulye meg mindenhol van.

baloghi · http://edutech.blog.hu 2009.07.30. 21:39:36

Végre valaki rendszeresen forgat, mint a régi szép időkben amikor tv műsor is volt! :)

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 21:52:24

@visszakettopadlogaz: Nem vagy hülye, csak a hír információtartalma nulla. Ha csatoltad volna a fire marshal jelentését a tûz okát illetôleg, na akkor lenne min anyázni :)

Ratnet 2009.07.30. 22:02:33

@Balogh Imre: Ja, végre forgat. Aztán amikor Ommm megszólal, azzal agyon is üti az egész videót.
Jó persze, tudom én, hogy felvidék meg tájszólás ésatöbbi, de ha egyszer baxxa az ember fülét akkor minek szépíteni?!
Beszéljen inkább Csikós.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:12:34

@Il mio nome è Nessuno: azert jo latni egy e60-at talpig langokban :DDD

ommm 2009.07.30. 22:19:56

@Ratnet: Nagyon sajnálom öregem, de akkor köpném szembe magam, ha elhagynám a tájszólásom.
Mellesleg fog Csikós is beszélni, nem is olyan rég forgatott. Sajnos velem, de akkor majd rányomsz a MUTE-gombra, amikor nyitom a szám.
Ja, jövő vasárnap. Egy igazi gyönyörűség.

zootyo 2009.07.30. 22:23:30

@Ratnet: Menj te a ... tudod hová! bunkó

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:28:37

@zootyo: nem tudom de akkor legyek utolso paraszt de engem is zavar hogy nem az irodalmi magyar nyelven szolalsz meg. magyar vagyok, trianon, stb, jobboldali beallitottsagu ember vagyok, amikor erdelyben medgyesen es kovasznan beszelek az anyai agon valo rokonaimmal akkor nem zavar az erdelyi nyelvezet, de nekem zavaro ha egy orszagos ( es azon tulnyulo ) mediaban igen eros tajszolassal beszelnek. ha ezert utolso bunko vagyok akkor az, de akkor ez engem meg attol fuggetlenul zavar hogy titeket irrital.

senki nem mondta hogy hagyd el a tajszolasod, de ha orszagos megjelenesu mediaban szerepelsz akkor szerintem az mas kerdes.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.30. 22:30:47

@Ratnet:
Én bírom Ommm dumáját.
Nem minden tájszólást szeretek. Öreganyám pl. Valamikor élt Hódmezővásárhelyen, aztán Szegeden, és nem lehet róla lerobbantani a tájszólást. Pedig már vagy 40 éve még csak Csongrád megye közelében sem járt. Szegeden már rég nem "ő"-vel beszélnek, csak öreganyám őrzi keményen.....

Ez azoknak a nyitott szemmel-füllel élő embereknek, akik megfordulnak néha itt-ott az országban, nem furcsa. Többnyire azok az emberek nézik le a tájszólással élő polgárokat, akik születésük óta kb. max 3 alkalommal hagyták el Bp. közigazgatási területét.


@Teeboy: Pozsony mióta szlovákia?
Jó, papíron igen.

zootyo 2009.07.30. 22:34:22

@visszakettopadlogaz: Szerintem meg szinesíti az egész videót, jók a hasonlatai, és a szófordulatai, semmi gáz nincs vele. ÉS! Arról beszél amiről kell, és nem érezni az elvont témához (autóteszthez) nem illő stílust, ami engem a régi totalcaros videókban sokkal jobban zavart mint Ommm jóízű beszéde.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:35:01

@Mk412: jaj....

a lenezes, es a -zavaro- az ket teljesen kulonbozo dolog

reszemrol szo sincs lenezesrol

tisza kalman ( ha jol tudom ) azt mondta " uriember nem beszel szlovakul" :D

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 22:35:51

@visszakettopadlogaz: Nem értem, hogy mitôl lenne poén bármit is lángokban látni, but whatever floats your boat:
www.mukamo.com/ferrari-f430-catches-fire-along-slex/

zootyo 2009.07.30. 22:35:55

@Mk412: Teljesen egyetértek! A hozzászólásod második részével pedig kifejezetten.

Sznobok......:-D

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:40:43

@visszakettopadlogaz: elbeszelgethetunk a monarchia nepeirol, gazdasagarol, neprajzarol, a xix-xx szazad fordulojan elkezdodott francia hatteru nepek kozotti feszultseg keltesrol, a fuggetlen ausztria kikialtasarol, ( nem is tudod milyen fontos ez nekunk magyaroknak ) vagy barmirol, irtam en e temabol szakdolgozatot amikor meg nem illett, ram mondhatsz sokmindent de hogy nem latom at azt a helyzetet ami eloidezte hogy ma nem 16millio magyar lakik egy orszagban hanem 14.6millio kb 5ben, azt nem.

maradjunk annyiban hogy orszagos mediaban engem zavar a tajszolas

a nemet rtl en sem beszelnek bajor akcentussal, es amerikaban sem beszel senki az orszagos csatornakon redneck modra.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:42:30

@Il mio nome è Nessuno: nem elmeny, poenbol irtam, ha nem erted hat nem erted.

Alvin66 2009.07.30. 22:43:43

@visszakettopadlogaz:

Nem tudom ezt a tajszolas dolgot megitelni. Enn nem beszelek tajszolassal, viszont aki az edesanyjatol igy tanulta meg az anyanyelvet, annak szerintem minden oka es joga megvan igy beszelni.

Hogy ez masok szamara mennyire zavaro en nem tudom, de nekem valahogy egy kicsit leviszi a mondando komolysagat, pedig ez tudom hogy mekkora egy okorseg. Mar hogy van egy ilyen erzesem, hogy aki tajszolasban beszel, az nem mondhat olyan okos dolgokat mint mondjuk en, aki tajszolas nelkul teszem.

De ugyanakkor azt is tudom, hogy ez egy baromsag tolem. Tehat zavarni nem zavar, de befolyasol, ami ellen megprobalok kuzdeni, kisebb - nagyobb sikerrel...

Mondjuk sok tajszolasos magyarral itt nem talalkozom, igaz van par erdelyi magyar itt, de sokkal jobban zavar peldaul, amikor amerikas magyarok 30 eves kintlet utan RETTENETES angol kiejtessel beszelnek. Na, az zavar. Pedig allitolag csak hallas kerdese. Azaz a jo zenei hallasu emberek beszelnek jo kiejtessel. A tobbi meg ahogy jon. Igaz, ezek szerint nem nagyon tehetnek rola...

Biztos lattad mar a TV-ben az Outback reklamot. ( Persze nem tudom merre vagy, van-e ott is Outback steakhouse) Itt mindig megy a TV-ben es mivel ausztralok, ezert a reklam is "ausztralul" megy. Lattam mar vagy ezerszer, de meg mindig rohogok tole.
Probalom ekezetessel atirni, hogy hogyan hangzik, de ha lattad a reklamot, akkor tudod is:

Fifftééééjn meeeels for fiftééééjn dállllerz... Katasztrofa...:-))) Dehat ok igy beszelnek, oszt' kesz.

( Fifteen meal for fifteen dollars )
Fiftin mils for fiftin dalers

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2009.07.30. 22:45:23

@visszakettopadlogaz:

Valamilyen szinten megértem, ha országos médiában a "hivatalos" nyelvet szeretnéd hallani. Ez viszont pusztán egy elv, ami még meg is dőlhet akár. Egyszerűen nincs hozzászokva az ember, mert az országos médiában általában úgy szokott lenni.

De csak a nyelv, tájszólás zavar?
Ha az országos médiában olyan embereket látsz, akik bár irodalmi magyarsággal beszélnek, de példának okáért az arcuk nem éppen közép európai vonásokat hordoz. Az is zavar?
Zavarna-e ha a magyar válogatottban négerek rohangálnának?

Alvin66 2009.07.30. 22:48:54

@Teeboy:

Ja, en meg tudom fokozni.
A Honda Pilot-om made in Canada...:-)))

( Hogy a f@szom alljon bele.... Mikor autonak direkt jappert akartam venni, aztan mar otthon derult ki, hogy hol pakoljak oket ossze...:-)))

Alvin66 2009.07.30. 22:49:57

@Mk412:
"Zavarna-e ha a magyar válogatottban négerek rohangálnának? "

Hat az attol fugg, mire lennenek kivalogatva...:-)))

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:51:32

@Mk412: f#@in aussie :DDDD

californiaban vagyok, san jose mellett, szilikon volgy, van itt is :DDDDDDDDDDD

Mk412@ ; rasszista kartya? ennek a vege remelem nem az lesz hogy szeressuk szegeny cigokat ugye???

igen, a tajszolas zavar, hogy nem az a beszed amit a magyarok kb 85szazaleka beszel. ennyi. ommm attol lehet pozsony diszpolgara vagy bankrablo, nem mervado.

ha ommm tol megkerdeznem pozsonyban merre van buszmegallo, nem zavarna hogy eppen "tajszol",hiszen az a termeszetes nyelvi kornyezete de utoljara ismetlem magam orszagos mediaba nem valo.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 22:56:27

@Alvin66: made in canada? na ez uj nekem. azt tudtam hogy a toyota, bmw, ml merci itt keszul, de honda canadaban? hmmm

kerdezte tolem a kollegam kb egy eve latta az alonsot egy ujsagban es kerdezte mi az a renault? mondtam neki addig orulj amig nem tudod :DDDDDDDDDDD

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:02:56

@Mk412: ha a sakkvalogatottban rohangalnanak akkor nagyon zavarna :D

ommm 2009.07.30. 23:03:04

@visszakettopadlogaz: Ó, Omm nem pozsonyi, ott nem beszélnek palócul.
Valójában már én is csak kismiska vagyok a hazai, gömöriekhez képset. Imádom őket, mind.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:10:53

@ommm: nem mondtam hogy pozsonyi, hiszen nem tudom hol lakik.
keveritek itt a dolgokat. en nem terelem anyaorszag-felvidek vagy kisebbseg-anyaorszagi tobbseg sikra a dolgot.

en annyit mondtam hogy ENGEM ZAVAR. ENNYI. ti belemagyaraztok egybol mk412 vel mindenfele nemzetisegi - raszista dolgot.

mostmar az a baj az egesszel hogy errol irogatunk itt es hogy egyaltalan tema.

ha imadod a gomorieket hat imadd, en nem ismerek odavalosit. ne keverj ide minden mast.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 23:11:33

@visszakettopadlogaz: Kanadaban nem készül BMW, viszont South Carolina-ban igen.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:13:34

@Il mio nome è Nessuno: amerikaban ertettem, en azt nem gondoltam volna hogy telikabaton kivul gyartanak mast is canadaban

Alvin66 2009.07.30. 23:16:19

@dansun:
Ja, koszi. Van sok tenyleg. A mostani ( legujabb elotti ) meg kifejezetten tetszik is, noha abbol nem lattam meg kepen sem bubble roof top-osat. Lehet hogy az ujakon mar nem is csinaljak.
A motorosan lehajthato agy verhetetlen...

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.30. 23:16:53

@visszakettopadlogaz: Viszont a japánok miatt pont nem aggódnék, hogy ne tudnák a gyártást ugyanúgy megszervezni a világ bármely pontján, mint otthon.

zippofcy6 2009.07.30. 23:20:56

@visszakettopadlogaz: "a girls"
A haverod, te vagy én, valamelyikünk nem tud angolul :P

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:22:43

@Il mio nome è Nessuno: szerintem a ma keszulo autok minosege kozott mar nincs akkora szakadek mint mondjuk 20 eve volt. a legjobb es legroszabb nem volt meg ilyen kozel egymashoz velemenyem szerint.

hozza tartozik, a japanok mar nem a "regiek", es a koreaiak sokat fejlodtek az elmult 10 ev alatt. a kinaiaknak "ennek" a 10 ev elejen allnak.

Alvin66 2009.07.30. 23:23:55

@visszakettopadlogaz:

Ja. Erdekes lenne nehany helyi jampec ala odatolni az Aston Martinjuk vagy a Bentleyuk helyett egy 20 eves Renault Trafficot. Lenne kicsi csodalkozas...:-))
Canadaban keszul. Ami a nagyobb baj, hogy a mostani legfrissebb es legjobb ( 40 - 50 ezer dollaros ) Pilot is ott keszul. Ra is van irva nalunk a dealershipben minden autora, hogy pl. 80 % Canada & USA parts.
De szerintem mindenutt.

Nem hasznalok iphone-t, noha van egy otthonrol. De csak hotspotokon wifizek vele ha kell, helyi kartyat nem rakok bele.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:30:03

@zippofcy6: most ezt nem vagom mi van

what about the girls?

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:33:45

@Alvin66: ha kell elolap kuldok, veletlenul egy nagy distribucioban dolgozok ahol mindig akad par promo peldany :D

Gyurma73 · https://plus.google.com 2009.07.30. 23:34:32

engem gyözike és egyéb állatfajták megszolalásai irritálnak.
van a m1 en egy időjárásjelentő gyerek na az érdekesen beszél:-))

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:40:05

@Gyurma73: youtubon ill videan fent van? rohogni akarok:DDD

Alvin66 2009.07.30. 23:40:07

@visszakettopadlogaz:

Koszi szepen, de elvagyok igy vele.
( Amilyen gyakran hasznalom, most is el kellett gondolkoznom rajta, hogy milyen elolap is van ezeken?...:-)))

Inkabb kuldj egy kepet az oreg vasrol...

tovarisikonyec@gmail.com

Balage85 2009.07.30. 23:40:58

@SsPL71: Nem, mert csak olajcserét kér, de az meg már volt, csak nem resetelték :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:44:40

@Alvin66: ok! kapsz melle egy kis meglepetest is :) na az az igazi vas!!!!

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:49:38

@Alvin66: kuldtem 3 keptar linket, a tesom kocsijai szerintem jobban erdekelni fognak mint az en fordom, de az is rajta van :) egy feher f150 az enyem, a tobbi "szorny" a tesome. a harom autoja osszesen 1170loeros :D

Rocko- 2009.07.30. 23:50:12

höhö, nekem a video is tetszik.
viszont egy nem derült ki: minek a mikrofon???
dinnyét árulni? :D

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.30. 23:57:24

@Alvin66: gondolom rajottel hogy a csaladban en a munkasosztalyt kepviselem a forddal es toyotaval, idosebb batyam pedig a felso tizest az angol nemet usa kocsijaival :DDDD

viszont barmelyikkel mehetek amikor kedvem szottyan ( chevron fuel card a napellenzoben:) es en eleg gyakran elek ezzel, ugyhogy minek vegyek eros vasat? a tesom jobb mint egy rent a car company :DDDD

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.31. 00:04:04

@Balage85: Check Engine-nek semmi köze az olajcseréhez, nyugodtan olvastasd ki a hibatárat.

Alvin66 2009.07.31. 00:10:12

@visszakettopadlogaz:

Istenem, de szar lehet neki reggelente lemmeni a garazsba...:-)))

Jo egy ilyen teso a csaladban. En a regi Chevy-vel vaganykodnek a legtobbet. Mekkora vas az...

A masik ketto sem rossz, a laposabbik markajabol volt nekem par otthon, a masik (nemet-angol) brandhez sose volt szerencsem, de az sem utolso.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 00:13:54

@Alvin66: en is a chevyt csipazom legjobban, latod kulon konyvtara van :) menni nem tul jo vele mert az edelbrock v8 hajtja elore, de a negyven eves futomu meg a fekek csak disz rajta:(

ugy mondom, fek nincs rajta, csak valami berendezes ami lassitja :D

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 00:15:29

de azert a pickupom szemettel + kukak megrakva nem gyenge :DDDDDDDDD

Alvin66 2009.07.31. 00:27:19

Egyebkent ahogy elneztem az autoparkjat a batyadnak en is valami ilyesmi leosztast kepzelek el majd magamnak, ha ott tartok:
egy regi amcsi a nosztalgia kedveert, egy nagy SUV a hosszu utakra es egy kicsi sportos az asszonynak, vagy nekem ha kozelre kell szaladgalni.
Teljesen logikus igy egy csaladi autopark, mondjuk nekem erre a harom celra harom teljesen masik autom lenne, mert mar nem vagyok ujabban nemet parti annyira, amennyire otthon voltam. Foleg a diesel autok hianya miatt, mert otthon nekem csillagosbol csak azok voltak.
Szoval nekem egy Toyota Sequioa, Nissan 370 es egy oreg Corvette lenne a leosztas.
Aztan ezzel a harommal meg kb. fele annyibol megusznam, mint a bratyod, az sem volna mellekes...:-)))

Darabonkent szazezer korul meg egyertelmuen Mercedes G ( Diesel ) egy 58-59-es Corvette es egy Nissan GTR. Ennel nem tudok most "esszerubb" sportkocsit.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 00:49:51

@Alvin66: uhh, nissan volt neki,zx300twin meg z 350, de csalodas volt a350es, nissan szamuzve van nala. volt merci g, na az tulajdonkeppen egy nemet aro. volt termeszetesen corvette ( 5-os, 7-es), volt viper ( na az nekem volt csalodas, hiaba v10es, az egy ipari hulladek ) amugy a merci megy a haztol, jon helyette a camaro2010, na az vissza aminosegben kb 20ev a merci utan.. de beszelhetsz neki, a loerok meg hogy jol nezzen ki, mas nem nagyon erdekli.

van izlesed, remelem a credit is meglesz hozza mihamarabb:)

a felesege nem vezet, van jogsija de soha egy metert sem.

nekem eleg ket auto, csak nem ezek az almaim pickupja es csaladi sedanjai ami most van:) nekem egy uj pickup meg uj toyota camry boven eleg ( meg fizetni is tudnank ) meg persze a suzuki tl 1000:)

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 00:58:56

a viperrol annyit hogy kivetelesen hasznalhatatlan es alattomosan viselkedo auto, gagyi belterrel, nulla csomagtartoval es boduletesen nagy loerovel es nyomatekkal, amerikai szemmel is nagy fogyasztassal. nem tudom elkepzelni hogy valaki napi hasznalatra ilyennel jarjon. en tennek mindegyikre egy stickert a napellenzore hogy vizes uton ne hasznald, kiveve ha van f1 driver licensed.

leparkolni vele es a teraszrol mutogatni a csajoknak viszont renkivul jo, tovabba ha valakinek tul magas a gumiprofilja a hatso kereken azt is remekul tudja csokkenteni.

masra nem jo.

egy honda civic hasznosabb kocsi.

nem tulzok: ipari hulladek menocsavoknak.

zippofcy6 2009.07.31. 00:59:52

@visszakettopadlogaz: a girl, the girls.
a girls csak akkor ha magyar szavakat keversz bele az angol mondatba :P

Alvin66 2009.07.31. 01:06:48

@visszakettopadlogaz:
Ja, Viper csak latvanynak jo, de annak nagyon. Meg anno egy budapesti autoshown ultem Viperben vagy 10 eve, tenyleg huklladek volt belul. Viszont a minap felmordult mellettem a lampanal egy Dodge pick up, amiben a motorhazteto oldalan levo felirat szerint Viper V 10-es rofogott. A hangja es a gyorsulasa lapjan azonnal el is hittem neki, csak eppen fogalmam sem volt addig arrol, hogy pick upokba is teszik ezt a motort.
Rettento volt.

Alvin66 2009.07.31. 01:12:33

Ja, az uj Camaro az piszok jol nez ki, lattam mar itt parat belole az utakon. Nagyon el van talalva. A Transformers movie ota bejon nekem, bar egy budos vasat se adnek erte, hogy az enyem legyen. Olyan tipikusan "de jo hogy masnak van, legalabb nezegethetem neha" kocsi a szamomra. Ilyenek voltak otthon pl. az Alfak, soha egy petakot nem adtam volna ertuk, de olyan jol neztek ki, na.

De gondolom csajozni first class, bar ahogy irod van asszony mar a haznal... Hogy akkor mire kell neki...?!:-)))

zippofcy6 2009.07.31. 01:13:09

@visszakettopadlogaz: A tipikus amcsi autótervezés mintapéldája: rakj bele egy hatalmas motort egy dögös kasztniba, körítve gagyi technikával meg beltérrel.

Driftre azért biztos jó lenne, csak a magyar drifterek túl csórók hozzá.

Amcsiba meg nincsenek drifterek, automataváltóval nehéz driftelni :P

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 01:13:13

@Alvin66: olvastam errol valahol hogy van seattle ben valami kis ceg ami a dodge ram ba teszi a dodge rt/10 es (= viper) blockjat. tesom errol tobbet tud, majd kikerdezem az ugyben.

en itt semmin nem csodalkozk - biztos arrafele is meno az oreg lexusokat megemelni es 22-es kerek ala.... borzaszto latvany, vagy en oregszek:D

nem messze van tolunk sears point racing, ott szoktak pickup versenyek lenni, le vannak ultetve meg van nitro class - hat, csodalkoznek is ha nem lenne :DDD

zippofcy6 2009.07.31. 01:16:19

@Alvin66: Nem 94-ben volt az az autókiállítás? Mert akkor abban én is ültem, jól bele is fingtam :P

Sajna vmi öreg fószer elkezdett dumálni hogy nem lehet beleülni és szálljak ki azonnal ... "rakj rá tetőt" mondtam és elhúztam :D

Alvin66 2009.07.31. 01:25:44

@zippofcy6:
Aha, az lehetett az. Foleg a fingszag miatt...:-)))
Piros volt.

Egyebkent tenyleg, nekunk is papmpogott valamit az oreg csavo, csak mi ketten voltunk, aztan azt kerdeztuk tole, hogy "STO?!"
Utana kussolt.

Mekorra egy fostalicska volt az, apam...En el sem akartam hinni, hogy egy kivulrol ennyire jol kinezo auto egy fos lehet belulrol.
De egy haz araba kerult akkor otthon, arra emlekszem. Biztos berbol es fizetesbol vettek azt is...

Alvin66 2009.07.31. 01:30:12

@visszakettopadlogaz:

Felenk csak a mekak pimpelik agyon tulmeretes felnikkel az autoikat. Bar ok jobbara oreg, megviselt Caddy-ket hasznalnak erre a celra. B@szott nagy krom felni, a gumi meg 2 es fel centi vastag rajta. Valamiert nagyon lassan mennek veluk. Vajon miert?...:-))
Idiotak.

Amit meg nagyon birok: nyugger hazaspar Hummerben. Multkor a Target parkolojaban probalt meg egy ilyen parocska beallni ket masik kocsi koze...
Ezert allok en mindig min. 50 meterre a bejarattol.

zippofcy6 2009.07.31. 01:32:10

@Alvin66: :D

2000-2001 körül egy sárga volt Debrecenben egy (állítólag) drognepper gyereknek, egyszer akart gyorsulni az MR2esemmel de esélye nem volt (hogy kiállok ellene 156 lóval :D ) erre kicsit távolabb elkezdett driftelgetni (este 10 körül lehetett).

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 01:34:48

@Alvin66: akkor ugy latszik ugyanazok a mekkak laknak itt is :DDD tipical :DDD lehet ez az orszag akarmekkora, some things never change :DDDD

na megyek haza a melobol, fel5, ma is kidolgoztam magam :DDDDD

Alvin66 2009.07.31. 01:44:38

Megyek en is, koszi nektek a jo beszelgetest, komak.

bazd meg 2009.07.31. 04:57:55

Te kis kocsog teeboy, milyen szep magyaros nevet valasztottal. Azert mer elutottem egy ket betut?? Te a parej videki anyad tanitott essel vagy de-vel kezdeni egy mondatot??? Maradj ott bivalybasznadon a libakat kergetni, te paraszt. Lattal mar villamost az eletedbe?? nezz meg egyet, jot fog tenni;^)

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2009.07.31. 09:18:25

@visszakettopadlogaz:
Back to the roots.
Oda került a motor, ahonnan eredetileg is jött, merthogy a Viper motorja azelött pickupokban virított.

Floyd · http://www.gazmegfek.hu 2009.07.31. 09:22:45

Bírom ezt, hogy a TC cikkekből vallási, hovatartozási, érzelmi, nemzeti viták kerekednek:D. A vas teljesen rendben van, aki megveszi úgyis kaleidoszkópon át látja a világot annyira elvakult USA autó fan, vagy csak iszonyat sok felesleges pénzzel rendelkezik. A tájszólás meg háát, nemtom, azaz időjárás jelentő srác is érdekesen nyomja pedig a királyi tévében gagyog, nem kötelező nézni, én sem teszem, ennyi.

mi nem foglalt még 2009.07.31. 11:06:55

@zippofcy6: azért ha valami inteligencia szorult volna beléd akkor nem vissza szólsz hanem elnézést kérsz.
tudod úgy illik, hogy ha nem a tied az autó akkor megkérdezed a tulajt, hogy megengedné e, hogy beleülj.
azért mert valami nyitva van még nem azt jelenti, hogy szabad préda legalábbis normális embereknél nem.

SsPL71 (törölt) 2009.07.31. 12:54:43

@Alvin66: Baszki van benne egy hulla is, nehogy meg vedd. :D

romesz 2009.07.31. 17:18:18

A Vanrol a leiras eleg jo. Egy-ket helyen santit az osszehasonlitas az ujjal pl nem jo.
Mikor ez a GMC kijott a gyarbol akkor egy atalakito muhely vette meg. Eredetileg csak a szelvedo es az ajto ablakok voltak benne. A muszerfal es 2 olcso ules elol. Ebben a formaban is uzemkepes volt es zart teherautonak idealis.Belso boritas sem volt. A ceg kivagta a hatso balakokat es minden extrat bele rakott. A fadisziteseket is ok raktak bele.
A jargany nagyon hosszu ideig birja minden kulonosebb szervizeles nelkul. Kulonben ennek a "vannek" a tetejet is kivagtak igy megemeltek a belsotert egy kicsit, kb 150centi magas. Egyetlen hatulutoje a jarganynak szerintem, hogy sokat fogyaszt. Miota a benzin ar egyszer felment 4dollarra azota az amerikaban elok sem kedvelik annyira.

zophie 2009.07.31. 17:21:22

@Rocko-:

az nem mikrofon, hanem lampa. en is beneztem elsore. :)

romesz 2009.07.31. 17:49:39

@malenykij polgar: Viper motort a 10 hegerevel eloszor a Viperbe tettek bele es csak utana kerult belet a Dodge pickupba.

Alvin666 2009.07.31. 18:48:02

@mi nem foglalt még:

Mivel en is ugyanezt tettem a kiallitason, ugy erzem hozzam is szol egy kicsit a velemenyed, igy en is valaszolnek ra, ha nem gond:
szerintem egy kiallitas nagy reszben azert van, hogy az emberek megnezhessek, megtapogathassak, (beleulhessenek), azokat a dolgokat, amik ki vannak allitva, hamar kifizettek a belepot. ( Itt persze nem a Mona Lisara gondolok, de egy autora, vagy egy computer kiallitasra, vagy a Fehova-ra vagy barmire, ami nem mualkotasokat allit ki, hanem valami vasarlaselenkito, vagy elosegito kiallitas, arra igen.)Ez egyebkent nemcsak hogy minden autokiallitason igy volt, ahol eddig jatram, de ITT is igy volt a tobbi autoval. Itt bele lehetett ulni minden autoba, nemcsak pl. az Alfa Spiderbe, hanem az akkor harmatosan uj X5-os BMW-be is. Ugyanis az autok pont ezert voltak ott... Semelyik masik autobol nem zavargasztak ki a latogatokat, csak ebbol a szar drogdiler pocskoszorubol. Mindenki csodalkozott is ezen, hogy akkor vajon mi a pek f@aszanak hozza el valaki a kocsijat egy kiallitasra, ha ennyire felti, vagy ha mar elhozza, hogy meselgethesse a baratainak, hogy neki olyan meno verdaja van, hogy meg ki is volt allitva, akkor miert nem rak ki ra egy tablat, hogy keretik NEM beleulni?
Megvarni, mig az emberek odamennek, beleulnek ( merthogy az ajto sem volt persze kulcsra zarva ) aztan beszologatni nekeik a belepodijukert cserebe, sokkal nagyobb gyokerseg, mint beleulni engedely nelkul egy autoba, amire nincsen kiirva hogy nem szabad beleulni...
Szerintem.
Ugyhogy mi is beszoltunk a parasztnak, aztan annyi. Ultunk benne vagy negyed orat es csak rohogtunk. Ez sem tetszett neki ahogy lattam es akkor a kolasuvegunket meg meg sem talalta az anyosules alatt...:-)))

Alvin666 2009.07.31. 18:50:41

@Alvin666:
Ja, egy gyors korrekcio. Meg egy auto volt, amibe nem lehetett beleulni, az akkor uj Mercedes CLS. De az rendesen korbe volt kordonozva, aszt' annyi.
Nem is volt belole semmi konfliktus.

Teeboy 2009.07.31. 21:08:52

@Mk412: Most értem haza munkából, de gondoltam megnézem a napi termést :).
Ommm nem pozsonyi és én sem vagyok az ;). Én is tájszólással beszélek, bár nálam azért talán nem ennyire erős és ha "magyar-magyarral" beszélek, akkor különösen odafigyelek rá, hogy ne tűnjön fel, ha meg szlovákkal szlovákul, akkor meg azt a fajta kiejtést veszem fel és alkalmazkodom hozzá...nem is szokták észre venni :). De ez persze nem mindenkinek megy...például a Reisznek sem az M1-en, pedig ő meg nem is felvidéki (jó, tudom, Sougótarjánba is erőssen ápolják ám a hagyományokat).
Ami pedig Ommm tájszólását illeti, én úgy vettem észre, hogy azért már észrevehetően javult és nem annyira vészes...igyekszik ő, ti meg gyakoroljátok a toleranciát és szokjátok...idővel menni fog ;).

romesz 2009.07.31. 21:30:38

@visszakettopadlogaz: erdekes, hogy a tajszolas zavar. Foleg ugy, hogy ahol elsz mindenki hallja a te akcentusod es nem teszi szova, hogy miert nem vetkozod le. sot mi tobb lehet azt mondjak, hogy milyen jo hallani es ertekelik is.

De tulajdonkeppen ez a baj a magyarokkal. Mindenkit leneznek aki nem a budapesti dialektusban szolal meg.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 21:50:16

@romesz: en nem orszagos mediaban beszelek kelet europai akcentussal, bar hozzatartozik 5 evet elotte angliaban eltem es mindenki a british akcentusom utan erdeklodik, de legyen ez az en bajom.

latod en annyit mondtam hogy zavar, ti meg azt vagtatok le hogy lenezem. szerintem ez a baj.

a lenyeget nem ertitek szerintem, na az viszont engem nem zavar :)

hogy mi a baj a magyarokkal, arrol meg kulon blogot lehetne nyitni.

romesz 2009.07.31. 22:07:33

En ertettem mire gondoltal csak gondoltam egy hozzaszolassal nyujtom a retest kicsit :)

Kulonben a VAN-re visszaterve, ezek a jarganyok nagyon sokaig birjak ha a motorolaj es a sebesseg valto olaj rendesen van cserelve. A sebesseguk pedig azert ilyen alacsony mert leszabajoztak. Mivel amcsiban a 70es evektol a 90es evek vegeig 55 merfold volt a maximalis megengedett sebesseg. Hogy sokat kell ellenkormanyozni pedig azert van mert a szervopumpaja kikopott. A jargany hintazasat pedig uj teleszkopokkal meg lehetne szuntetni.

Rocko- 2009.07.31. 22:11:49

@zophie: ahh, thx.
ez van, sajna a srácok mindig a legérdekesebb, de egyben legkisebb momentumról nem szoktak írni. :/

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 22:30:40

93ban californiaban 70-el lehett menni, az tuti. lakott teruleten kivul. leszabalyoztak? mit? ugyan.

az hogy imbolyog az lehet attol is hogy kb teljes berendezessel + 6 emberrel + 32gallonos tank tele benzinnel ( 32gal=121l ) elerheti a 2.5 tonnat a sulya. nyomos ok az inbolygasra.

romesz 2009.07.31. 22:43:11

@visszakettopadlogaz: ok szoval pontositok.
1987ben emeltek meg a sebesseget 65-re es 1995ben pedig 75-re.

92-tol 2003-ig volt egy Dodge Van-em uresen 6000font volt a sulya. Mikor megvettem imbolygot es a kormany is laza volt. Miutan kicsereltem a teleszkopokat es a szervo pumpat megszunt az imbolygas. Bejartam vele Mexicotol Albertaig az orszag nyugati reszet soha nem billeget tobbet. Jelenleg a batyam hajtja es neki sincs vel gondja. A Dodge Vannek 35galonos az uzemanyag tartalya.

visszakettopadlogaz (törölt) 2009.07.31. 23:43:08

@romesz: en csak californiarol tudok beszelni, ide jartam ki sokszor meg most mar itt elek, itt most 70. a tavasszal voltunk floridaban ( miami, meg leautoztunk key west ig az 1-es uton ) ott is 70, meg neha ha atugrunkg vegasba ( nevada ) ott is 70 a limit, masfele nem autozok.

romesz 2009.07.31. 23:57:17

Nevadaban a maximum 75 Las Vegastol eszakra a 15oson mar annyival lehet menni, Californiaban pedig 70. Texasban viszont van ahol 80al. Ennel gyorsabb sehol nincs az allamokban.

A 75-ot arra irtam, hogy atlagban sehol nem szabad gyorsabban menni, bar Montanaban nem regen nem volt napkozben korlatozas. Sok helyen csak azt irtak ki, hogy sotetedes utan menyivel lehet menni.

dennisthemenace 2009.08.01. 06:38:12

@romesz: A magyarok mindenkit leneznek,csak az nem jut eszukbe,hogy neha magukba nezzenek egy kicsit...

mi nem foglalt még 2009.08.01. 11:40:44

@Alvin666: igen rád is vonatkozik.
mivel hiszek a pedagógia erejében elmagyarázok egy-két dolgot.
bár ezt a szüleidnek kellett volna megtenniük 10 éves korod elött.
más tulajdonát tiszteletben tartani, nem rongálni mielött hozzányúlnál engedélyt kérni.
akkor is ha valami nincs bekerítve ill. 7 lakatra zárva.
egy kiálítás belépővel azt a joggot váltottad meg, hogy megnézd a kiállított tárgyakat nem a tulajdonjogot szerezted meg.
anyi helyzetfelismerő képességnek illik lenni, hogy felmérd melyik autó van kitéve promociós célokkal ésmelyik csak mint érdekesség.
amelyik cég demo íutót teszi ki eladásnövelő szándékkal annak látszik a standján ez.
ha nem vagy biztos valamiben akkor inkább kérdezz feleslegesen metrt abból nemfognak levonni rádnézve negatív következtetéseket.
önmagadról állítottál ki nme kedvező képet amikor büszkén mondod, hogy még a zsemetedet is bennhagytad az autóban.
yzért kiváncsi lennék mit szólnál ha valaki a te többmilliós autóddal tenné ezt biztos te lennél a leghangosabb mert ez jellemző az ilyen emberekre akik másét szarba sem veszik de ha valaki az övéket sérti akkor kurvára feltudnak háborodni.
voltam már én is pár kiállításon cadillac-el én sem zárom be sőt lehúzom az ablakot, hogy akit érdekel jobban megtudja nézni.
ha érdeklődik még a géptetőt is felnyitom és szívesen beszélgetek az autórólkultúrált érdeklődő emberekkel.
a hozzád hasonéóak miatt visznek ki egyre kevesebben értékes autókat.
mit gondolsz egy 38 éves világos brokát kárpit ami nem pótólható hogy néz ki amikor a századik fekete farmeres ember csúszkált benne?
ja hogy azt leszarod, hogy ettől maradandó foltosságot szerez minek vitte ki az a barom.
múltkor egy kastélyparkab lévő veteránkiállításon egy frissen restaurált (10 millát költött rá a tulaj)autónak karcolták meg a fényezését gondolom a hozzád hasonló egyedek.
ja csak úgy megjegyzem ingyen vittük ki az autókat kiállítani és áldoztuk az időnket rá.
hála istennek belőletek vannak kevesebben és többen azok akik szeretettel és tisztelettel közelítenek ezekhez az autókhoz.
azért szólok, hogy sok tulaj nem ilyen megértő mint veletek tette a "drogdíler" hanem ennél drasztikusabban magyarázza el az illemet.jobban teszed ha megszívleled a tanácsomat mert esetleg azon fogsz dühöngeni legközelebb, hogy a köcsög pofánvágott.

morcosboci 2009.08.01. 15:18:43

sztem ezek a dögök amerikába valók, de már nekik sem kell. Azért süllyed az autóiparuk mert szarokat gyártanak és a marketing már nem elég, hogy elsózzák.
A tájszólásról:
Én egyébként erdélyi magyar vagyok(Sepsiszentgyörgy) 14 évig éltem Budapest mellett és most 3.éve Írországban, nekem kifejezetten tetszik az akcentus, a palócoké is meg az íreké is.

romesz 2009.08.01. 17:44:30

@morcosboci: Az auto ipar nem azert sulyed mert ezek a nagy jarganyok nem jok, hanem azert mert a gazdasagi valsag miatt rengeteg ember elvesztette a munkajat es azok akik dolgoznak nem biznak benne, hogy jovoheten is lesz munkajuk es fizetni tudjak a torlesztest, biztositast es benzint a jarganyokba.
Amig a munkanelkuliseg 10%korul mozog nem fognak az emberek uj autot venni.
Termeszetesen a tavalyi $4-os benzin ar sem segiti elo a nagyautok eladasat. Nehany ev mulva mikor elrendezodik a valsag az emberek ujra visszaternek vasarlasi szokasaikhoz. Nagyon sokan szeretik azt, hogy nagy a gep alattuk, eros es jo messzire lehet latni belole.

Kulonben ha szarokat gyartananak, akkor hogy lehet, hogy ezek a gepek 30ev utan es 1millio merfold utan is rohangalnak az utakon.

Alvin666 2009.08.01. 19:33:44

@mi nem foglalt még:
Nyugodtan vegyel vissza kisfiam, foleg anyamat hagyd ki az ostoba kommentedbol. Oda inkabb a te anyadat hozd fel ervnek, hamar valakinek az anyjaval akarsz ervelni... Mert ahogy latom, a te anyad meg arra felejtett el megtanitani, hogy masok anyjat nem illik minositeni. Erted mire celzok kisfiam, ugye?!
Csak azert nem magyarazom itt el ezen az oldalon alaposabban a te es a jo edesanyad multbeli viszonyat, mert a te sz@ros segged vedelmeben ugyis engem moderalnanak ki a vegen. Annyit meg messze nem ersz nekem, hogy finoman fogalmazzak.

Viszont mast szivesen elmagyarazok en is neked:
ha valaki kihozza egy kiallitasra az autojat ( autogyarkent, vagy forgalmazokent ) akkor azt azert teszi, amit fentebb is elmagyaraztam neked, csak nem ered fel esszel. Pontosan azert, hogy az emberek beleuljenek, megtapogassak es esetleg osszekoszoljak a fekete farmerjukkal a feher borulest. Es tudod miert? Mert az ilyen demoautot a kiallitas utan eladjak 10%-al olcsobban, ezt a veszteseget meg kompanzalja az az esetleg 250 azonnali megrendeles a kiallitason, ami bejott azert, pontosan azert, MERT az autoban be lehetett ulni es lehetett"piszkalni". Tudod igy mukodik a kapitalizmus.

Aki viszont maganemberkent birtokol ertekes autot, annak tobb valasztasa is van. Ha igazi gazdag ember, akinek nincsen szuksege a proletariatus csodalatara ahhoz hogy teljes eletet eljen ( mint esetleg neked az akarmilyen autocskaddal )hanem eleg neki a futott, paratlanitott garazsban par db szaz millios auto, az a budos eletben nem hozza el egyiket sem egy ilyen kiallitasra.
Ha esetleg egyszeru, Verbol es fizetesbol elo, adobevallast soha kozelrol nem latott sittes valaki akirol beszelunk, akkor vagy nem hozza ki, mert fel az APEH-tol, vagy ha kihozza es vonyit utana, akkor korbekordonozza. Mindket esetben megoldodik a szivfajdalma.
Ha viszont olyan gyoker paraszt, amilyen ez volt, akkor azert hozza ki az autojat a kiallitasra, hogy buszke lehessen magara es egyuttal lenezoen alazhassa az autojaba - a tobbi 200 kiallitott autohoz hasonloan beleulni szandekozo csoringereket. Ennek erdekeben meg csak veletlenul sem irja ki a kocsira, hogy nem lehet beleulni, veletlenul sem zarja be az ajtot es veletlenul sem kordonozza korbe a kocsijat, mert az meg biztos sokba kerul. Hanem adja a nagymenot a retkes bunkoja.
Az ilyeneket en villamgyorsan befenyitem, egyuttal beulok az autojukba es hagyok nekik egy kis ajandekot az ules alatt. Nem megkarcolom a fenyezet - mert azzal az autonak artanek, amit pedig tisztelek - hanem egy kis hajlongast valtok ki nala a szemetem elott, ha mar elottem nem hajlongott, hogy finoman szoljak... Ez meg nem art az autonak, meg neki sem. Ezt en szinten nevelesi cellal teszem, abban a remenyben, hogy az ilyen tajparaszt maskor nem hozza ki az autojat es nem lesz ebbol gond.

Ez ilyen egyszeru. Biztos erted te is.

Alvin666 2009.08.01. 19:50:14

Ja, megvalami, aztan be is fejezem veled a tarsalgast a jovore nezve:
engem sem te, sem mas soha nem fogtok tudni meggyozni arrol, hogy a kiallitok egy ilyen rendezvenyre kizarolag szivjosagbol es a kiallitas latogatoinak merhetetlen szeretetebol toltik azzal az idejuket, hogy elkinlodjanak egy 2 tonnas vasdarabot egy kastelyparkba...
Nem, nem. Ti ezt azert teszitek, mert neketek jo. Nem pedig azert, hogy a latogatoknak jo legyen. A latogato a ti szemetekben egy felesleges kolonc, aki leginkabb csak arra van "tartva" hogy a terulet berleti dijat kifizesse es ne nektek kelljen. Ti meg nyugodtan versenghessetek egymassal, szepsegdijakat osztogathassatok egymasnak, trofeakat gyujthessetek, ami az auto majdani eladasakor noveli a kocsi erteket, meg egymassal alkatreszeket, velemenyeket, csereljetek, tanacsokat meg vasarlasi tippeket szerezhessetek, ha mar igy osszegyultetek.
A latogato valahol a szazadik es az ezredik hely kozott van nalatok a fontossagi sorrendben.

Szoval nem kell itt martirkodni, meg hulyenek se nagyon nezzel, ha lehet. Voltam mar par ilyen helyen, nemcsak latogatokent, hanem kiallitokent is.
Pontosan tudom, hogy mennyit er a rofje annak, hogy te a latogatok szep szemeert viszed el a kocsidat, bezzeg aztan ezek a szemet latogatok, ugye...
Johogy.

mi nem foglalt még 2009.08.01. 21:27:26

@Alvin666: 1. amíg én normális hangnemben szólok hozzád addig elvárom, hogy te is így tegyél velem szemben.
tudod ez megint olyan nevelésbeli kérdés.
amenyiben nem tudsz tisztességes hangnemben beszélgetni akkor nem kell nekünk mindenáron beszélgetni.
tanulj meg olvasni és értelmezni az olvasottakat.
az édes anyádat nem is említettem, szüleidet említettem és nem minősítettem.
nem ismerem őket ezért nem teszem, téged sem ismerlek csak az elondásod alapján minősítelek ill. minősíted te önmagad.
elmondtam, hogy ne keverj össze egy gyártót és egy egyéb kiállítót.
normális emberek elöl nem kell elkordonozni semmit a parasztoktól meg a kordon sem véd meg.
látom nem sikerült semmit felfognod abból amit mondtam.
miután a kastély szervezte az egészet semmiféle díjat nem kellet kifizetni.
semmiféle díjat nem osztottak.
tudod nem mindenkinek az istene a pénz mégha te úgy is gondolod.
úgy látom elég nagy fusztráltság szorult beléd a tehetősebb emberekkel szemben.
nem mást kell okolnod esetleges sikertelenségedét hanem a modorodon változtatni és lehet, hogy sikeresebb lennél az életben.
amit te nevelésnek mondasz az tajparaszt viselkedés más tulajdonába szemetelni még akkor is ha az esetleg egy demo autó.
a hozzád hasonlók miatt veszik ki sok gyártó a kiállított autókból az apró mozdítható dolgokat úgy mint szivargyújtó mert eltüntek.
nem szemét látogatók mert hiszed vagy sem a többség normálisan tud viselkedni és nem az a legfőbb gondja, hogy szemetelje tele másik autóját hanem az, hogy olyan kérdéseket tegyen fel amivel bővíti a tudását.

Alvin666 2009.08.01. 23:45:45

Latom nem veszed eszre magad, apafej...
Elvarasaid vannak velem szemben, mikozben eloszor neked minosithetetlen a stilusod.
Akkor megegyszer, lassan mondom:
te az en normalis, semleges hangu, teged es a kedves jo anyadat es apadat nem emlegeto, nem minosito hozzaszolasomra reagaltal a magad modjan. Nevelesi tanacsokkal, illetve a szuleim minositesevel, mar tudni illik, hogy mire nem tanitottak meg engem 10 eves koromig.
Nekem a "szuleim" az lehet hogy csak az edesanyam. Nem tudom, el tudsz-e kepzelni ilyen szituaciot is, esetleg...

Miutan megtetted az en kommentem ( 2009.07.31. 18.48.02 )es a te erre reflektalo kommented ( 2009.08.01.11.40.44 )kozotti stilusbeli osszehasonlitast, utana elvarom a bocsanatkeresedet. Mert amit azutan kaptal tolem, azt ezzel a kommnteddel erdemelted ki, jo alaposan.

Addig, amig ezt meg nem teszed, addig csak egy panelproli vagy nekem a sok kozul. Nem is a legkisebb...

Azonkivul par dolgot szinten nem fogsz fel, ahogy latom, ezert veszem a fardtsagot es harmadszorra, de bizonyosan utoljara elmondom neked megegyszer, pontokba szedve es egyszerusitve:

1. Ez egy autokiallitas volt, nem a Louvre.
2.Itt volt 2-300 szimpla vagy nem szimpla, de akkor is sorozatban gyartott auto, ami nem a Mona Lisa, de megcsak nem is egy gullwing Mercedes.
3. Itt az osszes autoba kerdezes nelkul be lehett ulni, merthogy pont azert volt ott.
4. Volt egy sittes gyokernek ott egy autoja - nem tudom ugyan minek - amibe a tobbi sok szaz autoval ellentetben nem lehettet beulni, noha ezt semmi nem jelezte.
5. Aki ezt megis megtette, azt minosithetetlen hangnemben zavarta ki a retkes bunko a kocsijabol.
6. Ezt a minosithetetlen banasmodot en az o stilusaban megbosszultam rajta, de nem az autojan.

Ha meg ezek utan sem vilagos hogy mi tortent, akkor en mar tenyleg nem tudok tobbet segiteni rajtad. Akkor mar lehet hogy tenyleg inkabbb ott kellett volna lenned a kiallitason ahhoz, hogy ebben a kerdesben ilyen batran mondjal iteletet...

( Vegul emlekeztetoul: nem koszoltam ossze az autot fekete farmerral, nem loptam el belole a szivargyujtot, nem karistolom ossze senki autojat, nem vagyok paraszt, akitol ne vedene meg egy kordon, a szuleim az edesanyam, nem vagyok frusztralt egyaltalan, igy 44 eves kormra van eleg penzem akar egy Viperre is, vagy haromra is, esetleg 5-re is, raadasul az USA-ban elek, igy meg vennem sem volna kulonosebben nehez, csak egy nagy szar. Es ez csak par dolog, amit rosszul latsz velem kapcsolatban.)
De mondjuk a 16 eves korodra utalo ervelesi stilusod alapjan nem sok ertelme van veled beszelgetni. Semmilyen szempontbol nem vagyunk egy sulycsoportban. Ja, hogy ertsd: egyelore te vagy lejjebb. Joval.

Inkabb feltehetnel par kerdest, hogy bovitsd a tudasod, mielott okoskodsz. Mar ha ezt ajanlgatod a leveled vegen masoknak.

mi nem foglalt még 2009.08.02. 19:54:55

@Alvin666: apa 43 éves vagyok.
egyet nem értettél meg te.
nem a te autód volt és kérdezés nélkül beleültél majd jópofának gondolva magad egy fórumon még büszkélkedtél is vele, hogy beleszemeteltél.
egy kiállításon sem lehet beleülni minden autóba.
mondom ezt úgy, hogy nem egy kiállításon állítottam ki autót.
teljesen felesleges a pénzedet fitotgtani mert senkit nem érdkel.
ha valami megtetszik vedd meg ha akarod.
én is ezt tettem megvettem ami megtetszett.
de nem kell nekünk bezsélgetni mert nagyon távol áll egymástól a felfogásunk és neveltetésünk.
legyen további szép napod.

CSÖRR-CSI££ 2009.08.02. 21:13:08

@ommm:

"Nagyon sajnálom öregem, de akkor köpném szembe magam, ha elhagynám a tájszólásom."

HELYES! NAGYON HELYES!

Örülök, hogy nem akarsz úgy csinálni, mint Reisz András a meteorológus, aki minden erejével azon van, hogy kiirtsa az ízes tájszólását. Mára alig maradt neki valami.
Szomorú dolog és kissé szánalmas is, hogy valaki ennyire nem tudja vállalni önmagát. Túl sokat ad mások véleményére és beleszürkül az átlagemberek tömegébe.

Ommm olyan lenne a tájszólása nélkül, mint az Unicum keserű íz nélkül szirupédesen (lásd U. Next), vagy az Impreza bubu nélkül, magyarán: sz@r lenne. (...eredeti önmagához képest)
.

Alvin666 2009.08.03. 01:38:28

@mi nem foglalt még:

Khmmm. Megint valami "neveltetes" felevel jossz itt nekem, mikozben ezzel a dologgal tovabbra sem nagyon dicsekszel ahogy latom:

"Miutan megtetted az en kommentem ( 2009.07.31. 18.48.02 )es a te erre reflektalo kommented ( 2009.08.01.11.40.44 )kozotti stilusbeli osszehasonlitast:

Eddigi forumos tapasztalataim alapjan elmondhatom, hogy mindig annak kellemetlen beismerni, hogy nagy paraszt volt, aki eloszor volt az.
Latom neked sem megy, neveltetes ide, vagy oda...

En befejeztem veled, de remelem annyit leszurtel ( ha mar ezen kivul semmi egyebet nem sikerult megertened az ervrendszerembol ) hogy kockazatos dolog egy idegen emberrel valo vitatkozasba - elsokent a vita soran - a felmenoit is belevonni. Mert lehet hogy o majd ezt nem a te jo neveltetesednek tudja be, hanem eppen ellenkezoleg. Mar ha erted mire gondolok, kisfiam...
"de nem kell nekünk bezsélgetni mert nagyon távol áll egymástól a felfogásunk és neveltetésünk."

Ebben latod egyetertunk. De ez mar a szuleinken mult jobbara. Ugyhogy vegul is errol nem tehetsz.

Ne kivanj nekem szep napot, mert ez egyaltalan nem egyenlo a bocsanatkeressel a bunkosagodert a "szuleimmel" kapcsolatban.

Na, szevasz...

CernaGeza 2009.08.03. 13:39:27

- A cikk címére reagálva annyit mondanék, nem jó ezzel viccelni.

www.youtube.com/watch?v=g7z-FQUrfhc

romesz 2009.08.05. 05:51:18

@CernaGeza: nem volt egy nagy durranas
süti beállítások módosítása