Anyám pedig megmondta

  2009. július 14. - ommm Címkék: lol tolvaj wtf közterület

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy


2009-ben még mindig elég két ok ahhoz (papír és ceruza), hogy bárki bárkit büntetlenül feljelentsen, megkeserítve ezzel életét. Megértem én, hogy az ellenség vicsorogva kémlel a határ mögül és csak azt várja, hogy éberségünk meginogjon, na de ok nélkül az sem támad.

Véleményük mai cikkünkről.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr751246701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

migreen 2009.07.15. 00:20:17

Velem is majdnem ez volt. Csak azért, mert az ember jól érzi magát, szerel, haverokkal épít jópofa dolgokat, már fel is dühítette a szomszédot, aki nem szól. Á, nem. Csak sütögeti a tervét, majd a levél jön, hogy itt bizony ipar szerű ténykedés zajlik. Fene a dolgukba!
Gyáva népség az, amelyik ilyesmit művel.

pink75 2009.07.15. 00:21:06

jelentem, nem jelentem, hogy az egész falu áll a műanyagfüstben, ami a faluvégi hegyről szakad befele, holmi kábelek vagy huzalok lehetnek a tettesek

ekin_su_ocha 2009.07.15. 00:21:53

ééééén tudtam, hogy ez lesz...mondtam is a kovácsnénak a kapuba' a múltkor, hogy annak a petigyereknek a szeme se áll jól...meg ez a bajszos is amelyik a cikket írta, jaaajjaajj, suhancok huligányok ezek mind! na oszt mikor idehozták hajnalba azt a motrot is, szegény morzsi mennyit csaholt, sosefelejtem el, irénke! megérdemlik ezek, végre dóógozik a zigasságszógátatás!

Urv (törölt) · http://eletkepek.eu 2009.07.15. 00:24:13

:(

Hihetetlen mik vannak, nálunk buszok állják el az út egyik oldalát a társasház előtt, azokkal persze senki semmit sem tesz meg a kisteherautóval sem ami néha igen kreatívan foglalja el mondjuk 3 autó helyét.

Legalább a cikk vége pozitív volt (Lancia a kedvenc autóm)

Hz 2009.07.15. 00:32:15

Jáj..

Részben meg tudom érteni az embert, bár ha tényleg olyan elhagyatott.
Hogy miért értem meg?
A 3. kerületben lakom, 4emeletes panelban, egy olyan parkoló mellett ami szintén zsákutca.
Namost itt is van egy AMG/M division/Quattro Gmbh, volt már hogy a parkolóban generáloztak egy Derrick féle 5et-t, de a félhulla aztók feltámasztása szinte mindennapos.
(Nem is értem minek hurcibálom az Audikat a budakalászi mesterhez..)
Namost ez az ittlakóknak annyira nemjó.
Mert zavar az 1000W-os lámpa (pont arra van a hálóm), zavar a szerszámok csörgése, és zavar az autószerelés közbeni anyázás.
Meg úgy egyébként a környék kicsit dakota a minimum 5, anyagfolytonossági hiánytól szenvedő kocsitól.

Nem akarok igazságot szolgáltatni, ez egy "negatív" példa.

Roadkill 2009.07.15. 00:42:09

Tokeletes hely a kovetkezo blogtalalkozonak. Nehanyan majd csunyan neznek Hlavacs nenire es nem lesz tobb feljelentes.

kispista2 2009.07.15. 00:56:49

"igaz, néhanapján hazahozza a munkáját, mint most ezt itt, ni."

Tehát garázs célú helyiségben műhelyt nyitottatok, engedély nélkül. A garázs nem arra van, hogy néhány autóbuzi egész nap ott flexelgessen!

kispista2 2009.07.15. 00:57:58

"De hát mit gondol? A saját autóinkat szereljük itt, magunknak, vagy a barátainknak, ezzel mi a gond?"

Jó kis feketemunka, igaz?

Szomszédok hülyék voltak, mert birtokvédelmi eljárást lehet ilyenkor indítani, amivel ti elég szépen megszívnátok.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 00:59:04

Muhaha, isten hozott Abszurdisztanban Ommm...! Ez szerinted kulonleges? Vagy meglepo? Hat, gyorsan visszasirod te meg Szlovakiat, az az erzesem... :S

Nekem mar azert beszoltak a minap, mikor az oreg Skodam muszakira vart kb. 3 napig a haz elott, es kozben egy kolcson-autoval jartam. Bealltam melle, persze egybol jott a hazmester, hogy valaki panaszkodott, hogy elallom az osszes helyet. Mivel mar rutinos allampolgar vagyok, fel sem merult, hogy felvazoljam a hatalmassagnak, milyen nehez 2db atlagos meretu autoval kb. 20 ferohelyet elallni. Egyszeruen odebb alltam az egyik kocsival es kesz.

Ott meg ket nap mulva megbuntetett a kozterulet felugyelet, mert csak. Kaptam egy levelet (a kolcsonautora persze, miert ne), hogy XYZ hazszam elott szabalytalanul parkoltam, ekkor es ekkor, leszek szives 8000-t befizetni. Befizettem, annak ellenere, hogy az az auto nem allt az elott a hazszam elott, nem az adott idopontban, hanem soha. Nem kotekedtem, helyette orultem, hogy se kerekbilincs, se trelerezes nem volt, ami sokkal tobbe kerult volna.

Igy megy ez errefele...

kispista2 2009.07.15. 01:00:16

"Este tíz után nem flexelünk, "

Milyen kedvesek vagytuk, csak reggel nyolctól este 10-ig flexelgettek! Ne csodálkozzatok majd a pár tízezres bírságon a zajrendelet megsértése miatt!

Margit bácsi 2009.07.15. 01:00:53

fater szomszédja volt ilyen feljelentős, minden szomszédját feljelentette. apámnak az volt bűne, hogy túl közel ültetett valami szart a szar kerítéséhez. feljelentette.

aztán rájött, hogy az utca túloldalán lévő romon burjánzik a parlagfű, és fater ezért biztos feljelenti őt cserébe. magából indult ki, ugye.

nem ezt tettük, hanem kiültünk és végignéztük mosolyogva, ahogy saját kezűleg tépkedi ki a gazt vért izzadva, mivel senki nem volt hajlandó neki dolgozni sem.

már nem él, miután mindenkit feljelentett, akivel találkozott élete során, elvitte az epe, vagy belecsapott egy villám, vagy ráesett egy zongora, vagy nem tudom már, a lényeg, hogy odafönt valakinek végül elfogyott a humorérzéke, és megkönyörült a falun.

kispista2 2009.07.15. 01:02:47

És normális országban nincs szüksége az önkormányzatnak feljelentésre ahhoz, hogy a hozzátok hasonló antiszociális barmokat a jogszabályok betartására bírja!

Margit bácsi 2009.07.15. 01:04:19

(az utca túloldalán lévő rom is az övé volt - a szerk.)

Margit bácsi 2009.07.15. 01:05:34

látom, meg is érkezett a feljelentős házmesterszomszéd.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:08:34

Kerveny, a T. Hatosaghoz.

Cimzett: T. Hatosag

T. Hatosag!

Szeretnem kerni a hatosagtol Kis "ketto" Istvant beutalni valahova, ahol nincs internet, es lehetoleg nem hallatszik ki. Zavar, hogy hajnali fel kettokor a az igenytelen beokadasat latom hozzaszolasok helyett. Olyan erzes, mintha flexelne a szomszedban, es ezaltal megzavarja a nyugalmamat, es serti a zajrendeletet.

Tisztelettel Koszonom a T. Hatosag kozbenjarasat.

Koszonettel,
Oenjaaroo T. Alajgyalu
allampolgar

kispista2 2009.07.15. 01:13:02

@Önjáró Talajgyalu: Ha nem parkoltál szabálytalanul, miért félsz a kerékbilincstől? Vagy hiányoztál a krezs-tanfolyamon?

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:14:54

Hat, ezt pl. elismerem, krezs-tanfolyamra nem jartam. Az mi? Valami kulso-kenyai bantu onvedelmi sport?

kispista2 2009.07.15. 01:23:25

@Önjáró Talajgyalu: Elgépelés, te fasztarisznya! Magyar billentyűzetre nem futja?

megint 2009.07.15. 01:25:37

kispista2, egy megkeseredett ember, nekem is inkább te zavarod meg a nyugalmamat, úgyhogy írok is egy levelet a hatóságnak, egy normális országban ahogy fogalmaztál, nem élnek ilyen emberek mint te, spártában rövid életed lett volna.Költözz B+ el a hegyekbe, vagy egy barlangba messze a civilizációtól, bár lehet, hogy ott nőttél fel, és téged is állatok neveltek, tudod mint a mesében, bár csak egy állat vállalkozhatott erre. Megfejtés: patkány. Ahogy mondták ez a 10 millió feljelentő országa, szánalmas bagázs, meg a hatóság is, bár többet nem is vártam tőlük.

kispista2 2009.07.15. 01:26:28

Számíthatsz néhány feljelentésre birtokháborítás miatt! Gyűjtsd a pénzt a bírságokra, mert elárverezi a roncs autóidat a végrehajtó, aztán járhatsz gyalog.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:26:43

Nemet billentyuzetem van. Es a Commodore 64 ota (sacc/kb. 1991) ekezet nelkul gepelek az esetek tulnyomo reszeben. Akinek nem tetszik, feljelentem! Na inkabb megyek megnyitok egy uveg Staroprament.

sunblind 2009.07.15. 01:26:44

balf@szok márpedig vannak ... jobb megbékélni a gondolattal ... engem nem feljelentettek, hanem belehúztak három csíkot kulccsal a honda oldalába elejétől a végéig ... elszívtam két cigit, aztán röhögtem egyet, az ilyen gyáva, görcsös haraggal teli embereknek legtöbbször pokol az élete ... ő jelentett fel téged, mégis ő jár szarabbul.

partyface1973 · http://blog.puruttya.hu/ 2009.07.15. 01:27:05

Tehát anyád nem bírt már eltartani, ezért -mint parasztgyerek- felköltöztél a nagyvárosba, ahol a duhajkodást nem bírták meg a szomszédok.

mi a cikknek a mondanivalója, hol üti ez meg a totalcar szintjét? miért nem küldöd be az autózz blogra, ott gyűjtögetik csokorba az ilyen szánalmas faszságokat.

meg egyáltalán, mikor zavarják már el ezeket a bohócokat a szerkesztőségből? :/

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.07.15. 01:29:57

isten hozott a kicsinyes, irigy emberkék világában! Javaslom ellenszerként a nevetést, ezzel nem csak magadat óvód meg, hanem a galád terveiket is keresztülhúzod... :)

kispista2 2009.07.15. 01:31:56

@megint: Költözzön az a picsába, aki nem képes betartani a viselkedési normákat, pl. nem nyitunk műhelyt egy lakóház garázsában! A feljelentés meg a bűnözőket szokta zavarni!

kispista2 2009.07.15. 01:34:37

Költözzön 3 cigánycsalád a szomszédjába annak, aki szerint este 10-ig jó dolog egy lakóház mellett flexelgetni! Majd megnézem, hogy mit csinálna ellenük (ugye nem jelentené fel, mert azt patkányságnak tartja)

kispista2 2009.07.15. 01:36:05

@sunblind: Így jár, aki rossz helyen parkol.

megint 2009.07.15. 01:37:06

kispista2, te érintett vagy az ügyben, hogy ilyen vehemensen irogatsz?

ashnur · http://blog.elni.hu/ 2009.07.15. 01:37:19

@Önjáró Talajgyalu:
azért megy így mert te és a hozzád hasonlók minden szart lenyeltek, szó szerint. mert ne szólj szám, nem fáj fejem. ez a mentalitás vezet a leghamarabb a poshadásba és a züllésbe.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:37:46

Egyebkent ez a feljelentgetos sztori kisertetiesen rimel a heti vadaszgepes berepulesre Budapest fole. Tobb lakossagi panasz erkezett, hogy micsoda hangosak voltak a gepek. Normalis orszag allampolgara, ha ilyeneket lat repulni, felnez, es buszke a hazajara. Nalunk feljelentik a repuloket, akik egy halott katona elott tisztelegtek, merthogy hangosak, zavartak Hegedusnenit. Es a HM meg elnezest is ker.

OMFG. Namost, nekem pont a melohelyem felett repultek el, uberdurva hangja volt, de valahogy nem a feljelentes ugrott be kapasbol, hanem hubazmeg, dekar, hogy csak ketszer jottek. :) Nem vagyunk egyformak. En ertem. A feljelentgetok kevesbe.

Komolyan, valaki szoljon Slotanak, hogy vonuljanak be a tankokkal. De tenyleg. Hatha aztokatis feljelenti majd valaki, hogy tul hangosan duborogtek a koruton, aztan akkor ijedtukben hazaig menetelnek, es visszasejonnek. Jol megmutatjuk, milyen a magyar virtus.

kispista2 2009.07.15. 01:37:52

@megint: Normális országban hozzád hasonlók nem élnek, akik leszarják a jogszabályokat és emberi normákat! És ha mégis, a hatóság feljelentés nélkül is eljár a hozzád hasonló férgek ellen.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:39:31

@ashnur: Eletem 30 evebol ugy 28-at szellel szemben pisalassal toltottem. Csak pisas lettem, a szelirany nem valtozott. Amiota csaladja van az embernek, nincs energiaja a vilaggal is harcolni, orul, ha enni tud adni nekik. De orulok, hogy itelkezhetsz felettem, igy ket mondat alapjan. Remelem ettol jobb napod lett.

ashnur · http://blog.elni.hu/ 2009.07.15. 01:39:54

@partyface1973: de örülök, hogy nem a te ízlésed szerinti a totalcar.

ashnur · http://blog.elni.hu/ 2009.07.15. 01:41:10

@Önjáró Talajgyalu: isten ments, hogy ítélkezzek, csak ha te meg is untad, hogy kiállj az igazadért, legalább de promováld :), te is tudod, hogy nem ez lenne a helyes út, akkor legalább akiből még nem veszett ki a lelkesedés, azt ne te törd le.

kispista2 2009.07.15. 01:41:22

@megint: nem, csak utálom azokat, akik nem tartják be az alapvető szabályokat. Pl nem nyitunk műhelyt a garázsban, nem parkolunk a villamossínen, mert ezzel sértjük a többi ember jogait. Tudod, nem csak az a birtokháborítás, ha a szomszéd a nappalid közepére szarik, hanem az is, ha kábelt éget a szomszéd cigány, vagy illegális műhelyt nyit.

Roadkill 2009.07.15. 01:42:06

@kispista2: Hany feljelentest tettel az elmult 5 evben? Szerintem legalabb 10et.

kispista2 2009.07.15. 01:43:55

@Roadkill: Egyet sem, a kézigránátos megoldást szoktam választani.
De mi a gondod? Túl sokszor büntettek meg szabálytalan parkolásért?

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:45:08

@ashnur: Akiben a hozzaszolasomtol torik le a lelkesedes (es nem attol, amit az nyitott szemmel jarva az orszagban lat), az meg is erdemli, mar bocs. :)

kispista2 2009.07.15. 01:45:55

@Roadkill: De te pl. mit csinálnál, ha egy barom pl. Győzikét hallgatna (szigorúan este 10-ig) max hangerőn, mert ő Győzike-buzi, és meghívná az összes győzike-buzi haverját közös mulatozásra?

Roadkill 2009.07.15. 01:47:39

@kispista2: Kezigranat? Te, kispista2? Viccelsz? Az ilyenek a fuggony mogul leskelodve teszik a feljelentest.

Amugy meg nem kaptam buntetest parkolasert. Hihetetlen, mi?

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.07.15. 01:48:17

Mi ez a sok harag? Csak úgy röpködnek a szitkok és minősítések két komment után...

Roadkill 2009.07.15. 01:49:35

@kispista2: Pl szolok hogy vegye halkabbra a kurva zenet. Ennyi.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:51:21

Ja, tenyleg, szemben itt van egy faszi, aki 3 eve (miota itt lakunk) minden nyaron vegigkrakogja az ejszakakat, tudjatok ilyen "40 ev dohanyzas altal okozott tobbszorosen attetes tudo es gegerak, valamint tbc" hangon. Iszonyatos. Es ha csak aludni nem lehet tole az hagyjan, az rosszabb, ha kefelni se. (Nem tul romantikus annak ritmusara szeretkezni, hogy valaki szemben eppen kikopi a beleit.)

Vajon feljelentsem? Esetleg flexeljek 10 utan bosszubol? Mondjam az asszonynak, hogy sikitson, az elnyomja? Vagy repuljek at vadaszgeppel? Netan parkoljak az ablaka ala? :)

Inkabb becsukom az ablakot, megdugom az asszonyt, es felbontok egy Staroprament. Legjobb.

kispista2 2009.07.15. 01:51:58

@Roadkill: Leszarnák, ugyanúgy mint posztoló barátunk, mert azt hiszik, hogy joguk van ehhez. Mert a posztoló sem hagyná abba az autóbuzulást, pedig tisztában volt vele, hogy nem műhelyt bérelt és hogy megsérti a zajrendeletet.

Roadkill 2009.07.15. 01:52:58

@Önjáró Talajgyalu: Szerezz neki baratnod, feleseget!

kispista2 2009.07.15. 01:54:04

@Önjáró Talajgyalu: nem hiszem hogy hangosabban krákogna, mint egy flex.
Dugd meg a szomszédot hátha elmúlik a krákogása. És szarjál sünt, az is segíthet.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.07.15. 01:54:47

@kispista2: milyen zajrendeletet, a csendháborításra gondolsz? Az már nincs egy ideje, csak az emlékezetekben, de ott aztán alaposan... :)

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:55:24

@Roadkill: Igazad van, ez a legdurvabb buntetes! :)

kispista2 2009.07.15. 01:56:57

@replikátor: Tévedsz, az önkormányzatok szabályozhatják helyi rendeletben (ami ugyanúgy kötelező) a zajjal járó munkák végzésének helyét és idejét. Általában 8-18-ig (esetleg 7-20-ig) lehet hétköznap ilyen zajjal járó munkákat végezni.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 01:57:13

@kispista2: Böööööööööööff. (Mondatta velem a Staropramen. Ja es nesze ekezet.)

nopasaran (törölt) 2009.07.15. 01:57:48

...úgy látom kinéz pár hatóságtól egy-egy jókora bírság.

Mert szerelő műhelyt nem illik nyitni a garázsban...a fennáló szabályok szerint.

Fekete munka, fekete telephelyen, számla nélkül, környezetet terhelve..ajjaj...

Lehet a vége úgy 2 milla bünti is...megéri ?!

Roadkill 2009.07.15. 01:58:42

@kispista2: Ha jol tudom (es jol tudom) jogaban all autobuzinak lenni, sot azt csinal az autoival a garazsban amit akar. Szerintem meg Valyi Pista van annyira jo joerzesu, hogy nem olyankor flexel amikor mast zavarna.

replikátor · http://reszegekistene.blog.hu/ 2009.07.15. 01:59:43

urak, további jó anyázást, én jobbra el...

kispista2 2009.07.15. 02:00:20

@nopasaran: persze hogy megéri, hiszen lusta egy ipartelepen bérelni egy műhelyt fillérekért, ahol senkit sem zavarna.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 02:01:38

@nopasaran: Ha en hetvegen szerelem a farmotoros Skodam a haz elott, az mennyi bunti? (Fekete munka, hetvegen (tulorapenz nulla!), kozteruleten, kornyezetet terhelve!) Es ha ezt kicsit odebb, a templom elotti parkoloban teszem, az vajon sulyosbit? Es ha mise alatt?

Es ha sunt szarok kozben?
Es ha kozben krakog a szomszed?
Es ha helyette megdugom az asszonyt?
Es ha felbontok egy Staroprament?

kispista2 2009.07.15. 02:03:03

@Roadkill: Nem csinálhat azt amit akar, mert más a helyiség rendeltetése és sérti a szomszédok tulajdonjogát. És ő irta, hogy este 10-ig is flexelgetnek, a feljelentésből meg gondolható, hogy zavarja a szomszédokat.
A lakásban sem fúrhatsz falat este 10-ig, hiába a tied a lakás.

kispista2 2009.07.15. 02:08:08

@Önjáró Talajgyalu: Dugd az asszonyt, az a legszabályosabb! De ne közterületen mert azért megbírságolhatnak.
Saját autót szerelheted, ha nem jár indokolatlan zajjal, de nem az összes haver kocsiját. Meghívhatsz pár embert sörözni otthonra, de nem nyithatsz a lakásban kocsmát és sztriptízbárt.

Roadkill 2009.07.15. 02:09:55

@kispista2: En a garazsrol beszeltem, nem falfurasrol. Tehat nem szerelhetem a *sajat* automat, a *sajat* garazsomban? Parkoljam be es huzzak is ki, mert ez zavarja a szomszedot? Weird shit...

Roadkill 2009.07.15. 02:12:29

@kispista2: "Meghívhatsz pár embert sörözni otthonra, de nem nyithatsz a lakásban kocsmát és sztriptízbárt."

De ha te nem latod a reszegedest es a ciciket, akkor is baj?

kispista2 2009.07.15. 02:12:35

@Roadkill: Bármit csinálhatsz, de ha zajjal járó munkáról van szó, tartsd be a szabályokat! A tulajdonod használata közben nem sértheted mások tulajdonhoz való jogát.

Önjáró Talajgyalu 2009.07.15. 02:17:05

Szeretnem jelezni, hogy elfogyott a Staropramen a hutobol. Ez tarthatatlan. Valakit feljelentek!

chris_mi 2009.07.15. 02:21:24

En autobuzi vagyok, minden nap olvasom a Totalcart, ma is arrol almodoztam hogy milyen kocsit vennek a 20 eves Golfom helyett ha az APEH nem vinne el az osszes penzem. Ugyanakkor azt a sajat boromon tapasztaltam, hogy nem olyan jo vicc ha a szomszed ugy gondolja, jo otlet autoszerelni a ketlakasos tarsashaz udvaran. Konkretan a sajat szulohazambol uldoztek el azzal hogy 8-10 even keresztul hallgathattam a flexet es a kalapalast, persze humanusan csak reggel 8 es este 10 kozott hetkoznap es hetvegen. Ma is gyomorgorcsot kapok ha arra jarok. O az udvart hasznalta de nem hiszem hogy sokat halkitott volna a munkan ha a garazst hasznalja. Miutan 10x kertem oket szepen hogy fejezzek be a dolgot, en bizony eltem a jogommal es feljelentettem oket. Az onkormanyzat kijott, azt mondtak, ejnye, majd annyiban hagytak. Annyira jo volt az is amikor arra lettem figyelmes, hogy mar huszonotodszorre ver padlofeket az ablakom alatt. Megkerdeztem, megis mit csinal? A felhaborodott valasz ez volt: Mit csinalnek, hat fekprobat tartok! Vazz, a hideg kirazott a felelevenitett sztori hatasara.

adidigaga 2009.07.15. 02:24:24

@kispista2:
nem értem mit ajvékolsz itt, pláne így jóval este 10 után! :-)
A cikkben szerintem szó nincs zaj miatti feljelentésről, a kedves vamzerek hozzád hasonló módon az autók számából kezdtek el összeesküvés-elméleteket gyártani!

Roadkill 2009.07.15. 02:25:05

@kispista2: "Bármit csinálhatsz, de ha zajjal járó munkáról van szó, tartsd be a szabályokat! A tulajdonod használata közben nem sértheted mások tulajdonhoz való jogát."

Ez igy eleg korrektnek hangzik. Nem gondoltam volna az elso 4-5 hozzaszolasod utan, azt hittem "tobbre" vagy kepes.

pink75 2009.07.15. 02:35:58

vajon mit hajthat a feljelentő?
milyen a gépjárműfelhozatal az utcában?

Roadkill 2009.07.15. 02:39:42

@pink75: Na, vajon? Suzukit. (hehehe, csak azert is)

pink75 2009.07.15. 02:48:58

@Roadkill: :) esetleg f astra? annak most divatja van errefelé
(szerintem szimpla irigységet kell a háttérben keresni, nem többet)

pink75 2009.07.15. 02:56:51

és még 2 kérdés :)
1. milyen autója van kispistának?
2. és milyet fog mondani?

az én tippjeim:
1. tavrija
2. lacetti

Ciri 2009.07.15. 05:02:06

@pink75:
"és még 2 kérdés :)
1. milyen autója van kispistának?
2. és milyet fog mondani?

az én tippjeim:
1. tavrija
2. lacetti"

Ha a személyeskedésen kívül mást nem tudsz ideböfögni, akkor inkább csak olvass taplógyerek!

Szűcslaci 2009.07.15. 05:17:02

Kertes házban lakok Budapesten. Én sem szeretném, hogy mellém költözzön egy amatőr lakatos banda. Még akkor sem, ha azt hiszik, hogy mivel szerkesztői/munkatársai egy Totalcar nevű internetes orgánumbak, akkor nekik mindent szabad, mert bármekkora zajt csapjanak, bármilyen módon zavarják az embertársaikat, majd csupán megsüvegelik őket, hogy: édes öcsém, nem te vagy a Béla a totálkárbú?
Legyetek kedvesek ide nem költözni. Pláne nem albérletbe. Ne sül ki a szemed, hogy bérelsz egy kecót lakás gyanánt és ipari létesítményt csinálsz belőle a tulajdonos tudta nélkül?
Azoknak, akik a feljelentgetést magyar virtusnak állítják be:
Németországban, ha ilyenre vetemedne valaki - akár a Totalschaden szerkesztője, akkor valószeg fizethetne egy kevés ájró gebürrikumot és vagy kiköltözne az ipari zónába, vagy többet egy kalapácsütést sem tenne ott.
Gondoljatok már bele, pl. ott lakik a második szomszédban egy idős bácsika, pacemakerrel a mellkasában. Látja ám, hogy csapat süvölvény kalapál naphosszat, monstre az évben. Ha odamenne szólni, még vagy elvernék, vagy megfenyegetnék, neki felmenne a pumpa, a pacemaker meg csak annyit tudna, hogy fatál került az errorjába. Ehelyett inkább jogorvoslat formájában szerezne elégtételt. S ha egy feljelentés nem elég jelzés nektek arra, hogy máshol kalapáljatok, máshol nyüzsögjetek, akkor nem vagytok kultúremberek.

Szűcslaci 2009.07.15. 05:19:44

orgánumnak. Az orgánumbak az egy hang hímje.

ChPh 2009.07.15. 06:17:03

báááx
ha zavaja az öreget mondja fel a szerződést, ha zavara füst keress másik helyet :D

btw, ebben az esetben nem lehetsz okos, a levélnek van valami következménye?

Alhazred 2009.07.15. 06:32:12

szerintem kispista a szerkesztőség álnéven írogató hsz-generátora :D

akira2 2009.07.15. 07:09:10

Aki otthon autót szerel, az sikeres ember nem lehet... :)

Az otthoni garázs parkolásra való, nem szerelésre, szerelésre a hivatalos autószerelő műhely alkalmas.

Ha én lennék a szomszédod, a fémhulladékgyűjtőkkel egyszerre és egyirányba küldenélek el melegebb égtájak felé...

Nálunk nyugodtabb a környék, itt azért szólnak egymásnak a szomszédok, hogy hétvégén ne nyírjanak füvet benzinmotoros fűnyíróval...

Na, az sem sikeres ember, akinek a fűnyíróját hajtja benzinmotor, ahelyett, hogy az autóját hajtaná... :)

efhábé 2009.07.15. 07:14:11

@Roadkill: Én is ezt próbálom minden alkalommal, de nem érti meg a szomszéd. A második nyaramat teszi tönkre már. Még nem jelentettem fel, de már érik, mert a szóból nem ért.

efhábé 2009.07.15. 07:16:14

@replikátor: hogyne lenne, nem a csendháborítást törölték el, hanem annak időbeni korlátját. Este 10 előtt is van csendháborítás már.

Vakul a drakula (törölt) 2009.07.15. 07:17:15

Abszolult az ottlakókkal értek egyet. Ha hangoskodtok "csak este 10-ig" mindenkinek az agyára mentek. Én is felnyomnálak, ha a szomszédunkba jönnétek krampácsolni naphosszat. És ez igenis ipari tevékenység, hiába nem fogadtok el pénzt. Persze a feljelentést meg kellene előznie egy szóbeli megbeszélésnek, hogy tudjatok változtatni, ha akartok.... És még valami: Ti szó nélkül hagynátok, ha egy amatör asztalos minden nap "csak este 10-ig" motoros-gyalulgatna a szomszédotokban?! nem hiszem....

repecs 2009.07.15. 07:20:02

Magyarországon tényleg ennyire csoró az autós ujságírás? Kinnek van szerelőműhelye kiknek van szervize? Azt mire használják? Hisz mindenki otthon szerel.

vidéki suzukis 2009.07.15. 07:21:19

10 millió feljelentő országa. Volt munkásőrök fűzögetik be az A4-est az Erika írógépbe, ha unatkoznak.

repecs 2009.07.15. 07:21:25

Már látom hogy a topgear müsorvezetői éjszaka az egyik ingyenkonyha előtt a járdán szerelik a haverok jármüit.

akira2 2009.07.15. 07:28:54

@repecs:

Nekem meg az a cikk jutott eszembe a Rolls bemutatóról Franciaországban, ahol a külföldi újságírók tele voltak Rollsokkal meg Jag-ekkel, míg a szegény (fiatal) magyaroknak csupán egy öreg mercire futotta...

Vályi kolléga sem sokat fejlődött azóta, így, ha otthon szereli a saját és haverok lerohadt autóit, ahelyett, hogy szervízbe vinné őket...

Ha pedig annyira szeret szerelni, váltsa ki az ipart, nyisson engedéllyel szerelőműhelyt, és éljen abból. Ha jól csinálja, még lehet, sikeresebb is lehet, mint újságíróként... :)

Negrogo 2009.07.15. 07:29:19

...hogy mire kepes a bunko ha elengedi magat! :D

hulye, paraszt, buta ember lehet a szomszed. volt egy autoja eletben biztos es fel se tudja fogni hogy lehet az, hogy masnak van egy idoben es terben tobb is. amugy ezt azert igy 2009-ben nem gondoltam volna, hogy vki meglepi. es megis.

Rocko- 2009.07.15. 07:31:00

én csak egy sót kérnék.
sajnálom Pista, remélem sikerül valami jobb helyet találni.

Senki fia 2009.07.15. 07:39:50

Lehet, hogy aszomszédot csak az zavarta, hogy a fasz kiskorú gyermeke nem tud aludni.
Minek ilyen luxuscikket, mint gyerek,család, tartani?
Bunkóság rulez!
Mindenkinek egy flexest a szomszédjába!

El Topo (Sgt. Elias) 2009.07.15. 07:45:13

Jaj, hát majom szomszédok mindenhol vannak.:)
Nemrégen költöztem be egy társasházba a IX. kerületben. A ház előtt akkurátusan kialakitott parkolóhelyek vannak, persze nyilván nem annyi, ahány lakás, mert az lehetetlen lenne, de vannak.
Beköltözés után néhány nappal érkezem haza, parkolok le egy szabad helyre, fut oda hozzám egy mamer, hogy rossz helyen állok. Nézek körül, mondom neki, hog szerintem teljesen jó helyen állok. De nem, mert ez a Takácsék lányának a helye és mindjárt jön haza. Jaaaaa, hát itt mindenkinek helye van? Igen. Azóta már legalább öt szomszéd közölte velem, hogy a helyén parkolok. Mindenkinek türelmesen el szoktam magyarázni, hogy majd akkor ugasson, ha érvényes tulajdoni lappal is alá tudja támasztani, hogy a ház előtti közterület az övé.

anyahajókabinajtóhajtogató 2009.07.15. 08:02:47

EGY MOLOTOV KOKTÉL A VÉN GECI HÁZÁRA MEGOLD MINDEN PROBLÉMÁT!

kutya_zzr · http://www.hegylakok.hu 2009.07.15. 08:03:10

Prágában megpróbálták ellopni a Kawát, még 2004-ben.

Gyújtás kuka lett, telefon haza: jönnek a furgonnal értünk.
Éjjel 1-kor itthon, motort halkan TOLOM be a garázsba, miközben a furgon nyitva a garázs előtt (belváros, panelház aljában)

Mire sztenderre rakom a gépet, már világít a pofámba a polisz " Ez a maga gépjárműve, uram ?! "

- Túl fárad és mérges voltam a vicchez ( 'És ha nem ?' ) így ráböktem hogy ja.
Azzal polisz el.

Őszintén : legközelebb ha VALAKI TÉNYLEG VISZI A MOTORT a garázsból, akkor is így fogják engedni, egy 'ja az enyém' -re ?!
Fasza.

( később kiderült, a felső szomszéd volt rossz alvó, ő hívta a yardot. Ingyen security szolgálat - ez is valami... )

SchEdem 2009.07.15. 08:07:11

Szerintem Valyi urnak :-) is igaza van, mert tenyleg faszsag kapasbol feljelentessel kezdeni, de a szomszednak is lehet igaza, mert lehet, hogy tenyleg k..va zavaro egy amator muhely a szomszedban.
Az ilyen kifakadasokat azert nem szeretem, mert lehet, ha a masik felet hallgatnank meg, annak is igazat adnank.
De persze valtozatlanul azt mondom, hogy nagyon nagy fasz az, aki azonnal feljelentessel nyit.
Es igazat adok egy par fent szolonak, nyugaton meg sokkal rosszabb a helyzet. A mi tarsashazunkban (Svajcban) raszoltak a gyerekekre, hogy 8 ora utan ne jatsszanak az utcan! Ugyhogy ez nem kommunista maradvany, meg ha a feljelentok nagy resze az is. :-)

Gomulka Béla 2009.07.15. 08:07:25

Fordulj tanácsért Tomcat-hoz, bombagyar.hu. Neki ebbo"l áll az élete, a leírtak szerint. (Nem a szerelésbo"l, a torzsalkodásból.)

csongiaparaszt 2009.07.15. 08:10:16

Na álljon meg a verekedés, ommm mester, üssek én is egyet.
Az teljesen okés dolog, ha az ember a saját udvarán, a saját garázsában kendácsolja a saját autóját, sőt, autóit, mert miért ne lehetne több is belőle.
Hülyeszomszéd az, aki ezen kiakad. Mondjuk azért nem tipikus alapeset az, hogy 3 fostalicska bontószökevény van a nevemen és mindhármat az udvaron építem újra, de szerintem még ez is belefér.
Viszont hogy az összes haver odahordja berhelni a fostalicska bontószökevényét, plusz még "hazahozom a munkát" is egy kis otthoni szerelgetésre, az már egyáltalán nem okés.
Mert az már iparszerű tevékenység, még akkor is, ha tök ingyen, haverságból meg buzulásból csinálod - a "hazahozott munka" meg kifejezetten az. Az ilyesmit engedélyezett telephelyen szokták végezni, ugye, mert mások is vannak a világon, akik esetleg nem autóbuzik, illetve a csendesebb tevékenységeket kedvelik. Megkockáztatom, senki sem cirkuszolt volna, ha mondjuk sakk-kört futtattok a garázsban.
Az meg spéci nem szép dolog a tulajjal szemben, hogy nem szóltatok neki, műhely lesz a garázsban.
Jó nagy a baráti kör, hát dobjátok össze fejenként havi egy rekesz sör árát és béreljetek egy műhelyt, hogy ne zavarjatok másokat.
Mindettől függetlenül feljelentgetni az utolsó szemetek szoktak.
Normális ember ezt úgy kezeli, hogy átsétál egy üveg borral a szomszédhoz, és megpróbálja megbeszélni vele a dolgot.
Egyszer.

ommm 2009.07.15. 08:11:18

@kispista2: Pista, te tényleg ennyire beszűkült vagy bazz?
Szégyellem a nevem.
Azt vágod, hogy a srác hazahozza a melót, ha nincs ideje megcsinálni a telephelyen.
Garázsban mégis mit csináljunk? Termesszünk repcét?
Ő a telephelyen dolgozik, én Újpesten, szerinted ki marad itthon flexelni, elmondásod szerint egész nap?

Feketemunka? Magadnál vagy?
Öregem, elég szeparáltan áll a ház ahhoz, hogy még ha koncertet adna az Alice in Chains, az se zavarjon senkit.

Van papírod? Ceruzád?

ommm 2009.07.15. 08:15:31

@partyface1973: Öcsisajt, azért odafigyelj a virtuális szádra, nagyon rossz irányba indultál el.
Ezt a kommentedet nem dobom ki, de utoljára olvastam tőled bármit is, ami felmenőimre vonatkozik. Vannak bizonyos szabályok, rád is vonatkozzanak, ha kérhetem.

záporjózsi 2009.07.15. 08:16:22

Index címlap:
"- A papír és a ceruza elég ok arra, hogy feljelentsen. - mondta Hofi."

No, akkor az idézet:
"Papírja van, ceruzája van, címet tudja: feljelent. Ez a három már elég indok."

Gergow · http://gergow.wordpress.com/ 2009.07.15. 08:20:21

@kispista2:

1. Ha valakit zavarna a flexelésük akkor biztos szóltak volna már, hogy ejnye srácok valamikor máskor csináljátok

2. Ha szerinted az fekete munka, hogy a haverok autóját ingyen segít megszerelni akkor te nagyon hülye vagy.

3. elolvastad a cikket rendesen?

Manyizga (törölt) 2009.07.15. 08:21:14

"A tulajdonos postáját mindig félretettem a kredencre, így ha alkalomadtán megjelent, nem kellett keresni, "
Vagyis bérlitek a házat? Akkor bármikor mondhatja, hogy hagyjátok abba amit csináltok, mert nem járul hozzá. Aztán felbontja a bérleti szerződést, ha "nem javultok meg". Ennyi.

Shadowbull 2009.07.15. 08:22:34

jo dolog ez az autobuzulas meg szerelgetetes, de nem hiszem, hogy komplett szerelomuhelyt lehet csak ugy nyitni barmilyen garazsban, kulonosen lakohazak kozott.

Az "csak" este tizig torteno flexelgetesre meg felhuztam a szemoldokom: lehet ha az en szomszedomban lenne egy ilyen amator flexmester, aki rendszeresen este tizig sikittatja a korongot, asszem a 3. alkalom utan lenyomnam a torkan a masinajat.

szoval ha nem akartok konfliktust, szerintem keressetek egy olyan garazst, ami valami iparteruleten van, es legyetek tekintettel masokra.

sb

Draco3D 2009.07.15. 08:24:42

Hát én sem örülnék ha mellénk költözne egy flexelgetős banda,hiába garázs,az akkor is hallatszik,lehet hogy az embert csak az a sok autó zavarta,de ha tényleg sok a szerelés,főleg a hangoskodás,akkor én is minimum szólnék 2-3x,és ha nincs változás,feljelentés.Az hogy egyből jön a papír pont annyit mond el hogy a tipikus függöny mögül leselkedő Mari néninek vagy Pista bának nem tetszik hogy valakinél több autó van a kelleténél,de ahhoz túl paraszt hogy kérdezzen a feljelentés előtt.

SchEdem 2009.07.15. 08:25:38

@Manyizga: Igen, ha rendesen elolvasod, akkor kiderul, hogy igen, berlik a hazat.
De itt nem CSAK az a lenyeg, hogy kinek mihez van joga (mert szerintem sem feltetlenuk kiraly dolog 10-ig autot szerelni), hanem az, hogy mi az elvarhato emberi minimum. A szomszed siman atment volna, es szolt volna, hogy ezt a tevekenyseget egy csoppet korlatozzak, akkor Pista is szerelhetne (bar kicsit kevesebbet), a szomszed meg aludhatna. Igy mindenki jol jart volna.

GYUSZI BACSI · http://www.fizetesem.com 2009.07.15. 08:25:49

velem még nem történt ilyen, lévén még nem szereltem autót otthon (:

Evil One 2009.07.15. 08:27:10

Nálunk az egyik garázsban van egy idősebb figura aki tényleg autószereléssel foglalkozik, mellékesként. Nem hinném, hogy lenne engedélye, bár lehet h van, mert egyébként itt is feljelent mindenki mindenkit. De mit tesz egy ilyennel az ember? Odamegy hozzá, visz egy sört, aztán ha legközelebb nem indul reggel az autó, akkor van egy ismerős pár méterre, aki rá tud nézni hirtelen.
Ez olyan bonyolult?
Akit meg nap közben zavar a munkazaj, azt legszívesebben megfognám és este lebasznám a cigányok közé a játszótérre, velük beszélje meg ezt a hangoskodás-dolgot. Akkor biztos nem lenne ilyen lelkes.

Draco3D 2009.07.15. 08:27:40

@Draco3D: "több autó van a kelleténél"mármint egy embernek több autója van mint 1 az nekik már furcsa,sőt biztos tolvajbanda :D

ommm 2009.07.15. 08:30:50

Nos, noch einmal.

Látom, mindenkit a flex akasztott ki. Vázolom a helyzetet, hogy érthető legyen. Közvetlen szomszéd nincs.
Egyik oldalon az off-road-pálya, másikon egy üres telek, az utcasarkon egy félig kész ház, átellenben, olyan 80 méterre lakik egy szomszéd. Q7-essel jár, motorozik, normális arc. Összesen 2 darab szomszédunk van az utcában.

Nincs idehaza "üzemszerű" szerelés. Flexelni nagyon ritkán kell, pár másodperc az egész, bezárt garázsban, még csak az utcára sem hallatszik ki, akkora telken van a ház és maga a garázs.

Az udvaron csupán parkolnak az autók (sajátjaink), ha szerelni kell valamit, azt levisszük a garázsba. Ismétlem: saját autóinkon, néha barátainkén, akiknek nincs garázsuk, aknájuk. Nem szerelőműhely, garázs. Sosincs hangoskodás, nincs ordibálás vagy hangos kopácsolás.

Szívesen mellékelek pár fotót, talán az segít.

SchEdem 2009.07.15. 08:33:09

@ommm: Te, nincs egy helyszinrajzod? ;-)
Amugy teny, igy nagyon mashogy hangzik.
Meg ne huzd fel magad, latod mar reg elvi sikra terelodott a vita, a Te problemadat reg leszarjuk. :-D

phaidros 2009.07.15. 08:33:31

@kispista2: az egyik haverom pszichológus. neki elmondhatod, hogy molesztáltak gyerekkorodban, az iskolában leköpdöstek, és minden kollegád utál mint a szart. Hidd el, van megoldás!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.15. 08:33:56

@csongiaparaszt:

Nálunk mindenki flexel, már fel sem tűnik senkinek. Ha nem flex, akkor motoros fűkasza, vagy a vidék jedikardja, a Stihl-fűrész szól, évszaktól függetlenül 04-23-ig, fixen. Ha mégis probléma van, akkor nem borral mennek át:)

És akkor még nem láttál olyat, akinek az egyik szomszédja lakatos (már a szakmája, nem a neve) a másik meg asztalos.

Faby 2009.07.15. 08:34:39

@ZL Gergow:
2. Ha szerinted az fekete munka, hogy a haverok autóját ingyen segít megszerelni akkor te nagyon hülye vagy.

Szerintem sem feketemunka, de a hatóságok (APEH pl) szerint könnyen lehet!

ommm 2009.07.15. 08:34:46

SchEdem 2009.07.15. 08:33:09

Nézzél el hétvégén, ha időd engedi.

phaidros 2009.07.15. 08:35:19

@partyface1973: a puruttya blog alapján elég érdekes bármiféle minőséget elvárni. :D

SchEdem 2009.07.15. 08:36:50

@ommm: Aztan felbeflexeljuk a Polomat hosszaban, jo?! ;-) Az udvaron, persze! ;-)

Shadowbull 2009.07.15. 08:37:00

@Evil One: Aham. Szoval ha mas zajong, akkor en is zajonghatok.

Ha mas szigetelest eget, akkor en meg flexelhetek este tizig.

Erdekes gondolatmenet.

sb

Negrogo 2009.07.15. 08:37:39

@ommm: szerintem nem kell magyarazkodni. aki olyan volt levagta mirol is van szo, aki meg nem az elkezdte gyartani a valotlan virtualis kepet a helyrol es vonzatarol. magukbol indultak ki.

Mayday 2009.07.15. 08:37:44

@ommm:

Azé' valamivel valakinél csak kivertétek a biztosítékot.

Értemén hogy Te egy angyal vagy, a feljelentgető meg egy köcsögbuziruhodék, de ez igy akkor sem kerek.

Tudod, jobb helyeken először mindenki magában keresi a hibát, aztán másokban.

Javaslom Svájcot, ahol éjjel még a WC-t lehúzni is csak igen indokolt esetben lehet egyes helyeken, mondván hogy zavarod vele az éjszakai nyugalmat.

Leadfoot 2009.07.15. 08:39:20

Én azt szoktam mondani, hogy ma Magyarországon a demokrácia nagyon sok embernek azt jelenti, hogy amibe bele lehet kötni, abba bele is KELL.

És te még abban a szerencsés helyzetben vagy, hogy kiírhatod magadból, a nyilvánossághoz fordulhatsz vele...

Rosszabb esetben a maximum, amit az ember tehet, hogy felrobban a dühtől.

A közteresek is megérik a pénzüket. Sokszor az a benyomásom, azt hiszik magukról, ők a Delta Force kommandó. Közben meg - nem szerenék általánosítani, de van pár közteres ismerősöm, és hát nem azok az agysebészek...

Draco3D 2009.07.15. 08:39:24

@ommm: Így már más,egyértelmű hogy nem a zajjal van a gond,hanem hogy tolvaj banda vagytok,és feketén dolgoztok,ráadásul ingyé...:D

phaidros 2009.07.15. 08:39:43

@Önjáró Talajgyalu: nade mi van akkor ha az asszony krákog közben? :)

SchEdem 2009.07.15. 08:39:57

@Mayday: Utolso mondatod maximalisan ala tudom tamasztani, a mi hazirendunkben is benne van, hogy nem zuhanyozhatunk este 9 utan. :-)
Mondjuk minden szomszed alban, igy hal' istennek leszarjuk. :-)

Mao elvtárs · http://diamondhostess.hu 2009.07.15. 08:40:58

Velem tortent egy hasonlo, igen vicces eset.
A tulajdonos azzal keresett meg, hogy a szomszedok szerint mi pornofilmet csinalunk a lakasban.

A jelek, amibol ezt osszeraktak:
- modellugynokseget vezetek, igy gyakran fordulnak elo igen csinos holgyek nalam.
- fotozgatok, ezert neha lenge oltozekben is lathatoak, amint a folyoson elszivnak egy-egy cigit
- az akkori baratnom siman vert barmilyen magas decibelhatart, ha eppen tetszik neki az alvazkarbantartasom es a nivopalcam.

Es a csattano: valoban elofordult hogy videora vettem nehany 18+ hangulatot, de azt garantaltan nem hallhattak es nem tudhattak rola. :)

phaidros 2009.07.15. 08:42:28

@Mayday: mintha neked nem lettek volna szomszédaid... képzeld el magadnak Kispista2-t szomszédnak. Na? :)

Leadfoot 2009.07.15. 08:42:39

@Mayday: "Azé' valamivel valakinél csak kivertétek a biztosítékot."

Amilyen mennyiségű jóindulatú ember él itthon, ebben nem vagyok biztos.

Higany 2009.07.15. 08:43:39

Nekem karosszéria lakatos a szomszédom és időnként vállal melót otthon is. Ilyenkor hallatszik némi kopácsolás, érződik a festékszag ami nem kellemes, de mivel a jó viszony ennél sokkal többet ér eszembe sem jutna kötekedni. Tudod, élni és élni hagyni, meg rossz szomszédság török átok, stb, stb. Meg persze a hosszú kopácsolás és festékszag után időnként előrotyog a garázsból egy első generációs Mustang, vagy hasonló :)
Hozzá kell tennem, pl Svájcban könyörtelenek lennének a hatóságok az ilyen otthoni műhelyesdivel. És ott senki nem írna ilyen sértődött cikket, hogy milyen mocsadékok az emberek meg a hatóságok. Szabályok vannak, törvények, amiket ott betartanak, mert következetesen betartatják azok akiknek ez a dolguk. Megjegyzem, az én észak-balkáni abszurt népköztársaságban szocializálódott agyamnak az egy rendőrállam, ahol a járda melletti - feltehetőleg körömollóval nyírt - fűre sem merek rálépni, nehogy elkapjon a Kantonspolizei :) Viszont a zebránál mindig, mindenki átengedi a gyalogot, ami jót tesz a közérzetnek.

phaidros 2009.07.15. 08:43:58

@Mao elvtárs: és flexelsz is közben? :)

Evil One 2009.07.15. 08:44:07

@Shadowbull:
Ezt te honnan olvastad ki? Arra céloztam, hogy az öregúr jobban járt volna, ha átmegy megkérdezni, mi ez a sok kocsi, aztán ha egyszer neki van valami gond az ótóval, akkor lehet, h egy sörért megcsinálja a szomszéd azt, ami a szervízben csillagászati összegbe kerül.
Egyébként az egész gyerekkoromat úgy éltem, hogy hallottam, ha felettem kefélnek, mosnak, fúrnak, buliznak, ha minden esetben feljelentést írtam volna, már nem lakna senki a házban. Élni és élni hagyni, tudod.

indapass90210 2009.07.15. 08:46:48

Én tudom mi hiányzik a Hlavács néninek, de nem mondom meg!

phaidros 2009.07.15. 08:49:09

Amúgy ha már flex, én egyszer négy napig csináltam a vaskeritést. (nyelvtannáciknak: nincs hosszú i-m) Ez járt némi flexeléssel amikor a darabokat méretre vágtam. A szomszéd egész jól tűrte (legalábbis nem kezdeményezett interakciót :) ), csak akkor fogyott el a türelme, amikor utána a szecskavágóval apritottam a fát. Respektáltam, le is zártam. Aztán amikor csinálták nála a tetőt, 6:30-kor (!) már ment a flex náluk. Minden viszonylagos.

indapass90210 2009.07.15. 08:50:05

@Higany: mindig jön valaki valami svájci vagy német urbanlegenddel....

Sákif za morro? 2009.07.15. 08:55:54

Ez hungarikum. Nem tudom mi a baj vele?

Shadowbull 2009.07.15. 08:57:48

@Evil One: ommm irta, hogy szigetelest egetnek az utcajukban, te meg azt, hogy menjen ki a paciens a ciganyokhoz a jatszoterre.

En nem vagyok hive a feljelentesnek, de az nem tetszik, hogy egy ilyen feljelentes utan eszebe sem jut senkinek, hogy esetleg o is hibas valamiben.

Persze van amikor a szomszed csak netto geci, de azert nem mindig van ez igy.

Az elni es elni hagyni nalam ott kezdodik, hogy betartjuk az ilyen eggyuttelesi szabalyokat. Azokat is, amik nincsennek leirva.

sb

SchEdem 2009.07.15. 09:03:34

@Dövan: K...vara nem urban legendek. En Svajcban elek masfel eve, es hidd el, olyan horror storykat hallok/elek at, hogy hihetetlen.
Autopalyan megelozol egy autot jobbrol (mert mondjuk mar 5 perce van bent a belso savban). Abban az autoban ketten ulnek, Te a tiedben egyedul. Feljelentenek. Birosag ellen 2:1-re nyernek, elveszik a jogsidat (asszem fel evre). Kollegaimmal (2vel is) megesett, szoval ennyire legend.

series_one (törölt) 2009.07.15. 09:03:52

@kispista2:

hallod, ez különösen meredek így kimondva annak fényében, hogy sose jártál ott.
egyébként gratulálok.
nem neked, a szomszédaidnak, hogy még bírják cérnával melletted.

Szkotti 2009.07.15. 09:03:54

Totál nem értek egyeseket:
A cikkben -ha jól emlékszem- úgy szól a mondat, hogy "nem flexelünk reggel 8-tól este 10-ig". Ezzel, az én olvasatomban azt tudatja a szerző, hogy tisztában van azzal, hogy a "zajrendelet" értelmében 10 után csipa, és ennek megfelelően cselekszik. Szó nem volt arról, hogy "reggel 8-tól este 10-ig flexelünk folyamatosan". Hivatalos, bejelentett munkahelyre járással nehéz is.
Aztán: mondják itt az okosat, hogy vidd szervizbe: aha. Nyilván egy autószerelő el fogja vinni futóműrestaurálásra a huszonharminc éves Capriját. Nyilván.
Továbbá: havi egy (pár) rekesz sör áráért bérelj műhelyt ipari parkban. Tele vagyunk ilyen műhelyekkel. De tényleg.
A SZOMSZÉD tulajdonjogát sérti, ha én a garázsomban autót szerelek? Mivaa? Ha az én autóm, az én garázsom, nem éjjel csinálom, és nem burogatom az olajat a kert végébe, akkor mi a lófar köze van hozzá?
Szóljunk a szomszédnak, hogy ne nyírjon füvet hétvégén. Na ez betette a kaput. Vazz. Dolgozom, hétköznap 6:30-tól 19:00-ig nem vagyok otthon. Igen, balfék módon, 100%-ra bejelentett, lehúzható jövedelmű adózó vagyok. Ráadásul jó messzire van a meló az otthontól. Vállalom. Kertes házban lakom. Ezt is vállalom, mert itt nőttem fel. A rohadt gaz meg nő az udvaron. Akkor mikor tologassam a fűnyírót? Este? Vagy netán hívjak kertészt? Bocs, arra nem futja. Ezt az életművészt öcsém. Becsüld meg magad a helyeden, mert neked ott jó.
Omm felé annyiból igaza van a főbérlőnek, hogy erről a tevékenységről egyeztetni kellett volna, és valószínűleg a lakóközösség szimpátiáját nem vívta ki az éjjeli szöszmötölés a garázs körül, 4-5 emberrel. Ezt is vállalni kell. Az gáz, hogy még mindig nem jutott el odáig az átlag magyar, hogy ezt verbális kommunikáció útján kezelje először.

series_one (törölt) 2009.07.15. 09:05:15

@kispista2:

oszt ha senki meg se hallja, akkor mi van?
akkor már maga a tény is zavaró?

gnme 2009.07.15. 09:05:53

haló Pista.. emléxel, valaki minap szidott, hogy micsoda magyar virtusom van meg magyar hozzáállásom ... nekem, aki sváboknál élt egy jócsomó időt ..

..most kaptál ízelítőt milyen is valójában a magyar virtus.

Ford Fairlane után szabadon:

- hogy milyen? ... hát ilyen.

Bee-Lah 2009.07.15. 09:06:50

Nekem attól szállt el az agyam amikor a "kedves" szomszéd reggelente 5:15-5:45 között "levegőt" termelt a csuklós-buszba...
az hogy közben 3x fujt le a légtartály szelepe az mellékes volt... és az is, hogy én szeretek 6-kor kelni...
Egyszer annyira behergeltem magam, hogy majdnem megütött a guta... akkor azt mondtam: ácsi! nehogy már más hülyesége miatt szopassam magam...
rövid gondolkozás után az "önszuggessziót" választottam: esténként 8-10x elmondtam magamba "nem ébredek fel a buszra", persze nem ezekkel a szavakkal, és felsőbb hatalom segítségét is kértem :)
A következő reggel még felébredtem a buszra, de vissza is aludtam rögtön, aztán ~2 héttel később másik járatra osztották be a szomszédot és azt már nem hozza haza...
Azóta azt mondogatom, hogy a "felsőbb hatalomnak" egyszerűbb volt a buszt eltüntetni, mint engem visszaaltatni... :)
Bí.
ps. a következő "önszugesszióm" egy lottó 5-ös lesz... :)

Cartman (ex Cartman) 2009.07.15. 09:07:20

@chris_mi: A szüleiméknél a kert hátsó részében állandóan állt a víz. Nem értettük a dolgot, míg az egyik szomszéd nem szólt, hogy a másik merülőszuvattyúval nyomja át a szennyvizet a kertünkbe. Feljelentettük őket. (Hiba volt? Talán előbb foglalkozni kellett volna a lelkükkel, meg a sanyarú gyermekkorukkal?) Kijöttek az önkormányzattól, ejnyebejnye. Aztán jött a feljelentés a részükről, hogy átlóg az egyik fánk ága... Levágtuk.

A szennyvizet ezután is folyamatosan átnyomták. Ikerházban laknak ezek a suttyó szaralakok, így felváltva, két aknából csinálták. Egyszer videofelvételt is készítettem róla, de amikor kijött a sóhivatali seggnövelő köztisztviselő (méghogy köztisztviselő...), ő ennek ellenére folyton csak "szivárgásról" beszélt. Miközben a képeken ott lógott át a cső az aknából a mi kertünkbe... Nem csináltak semmit. Sokadjára sem! Viszont a szomszéd feljelentett minket, hogy gazos a kertünk (hát persze, hogy gazos volt, ezek után a faszomnak volt kedve ott füvet nyírni). Na, ellenünk határozottan lépett fel ez a kapunbelülimunkanélküli-hivatal.

A tanulság talán csak annyi, hogy amikor elköltöztünk a szüleimtől, az egyik legfontosabb szempont a jó szomszédság volt. Falusias városrészt kerestünk, és azon belül is kérdezősködtünk, elbeszélgettünk a szomszédokkal. Egészen más érzés jó környéken lakni, jó emberek között.

Shadowbull 2009.07.15. 09:09:35

@Szkotti: "a "zajrendelet" értelmében 10 után csipa, és ennek megfelelően cselekszik."

Nincs idobeli korlatozas. egyebkent meg este 9-kor nem zavarhat senkit a flex? Ugyan mar.

"A SZOMSZÉD tulajdonjogát sérti, ha én a garázsomban autót szerelek? Mivaa?"

Ha kozben olyan zajt csapsz, ami behallatszik a szomszedhoz, akkor bizony serti.

sb

series_one (törölt) 2009.07.15. 09:09:35

@kispista2:

ellentüzet gyújtok tankcspdával.
annak még a tábora is nagyobb, nagy eséllyel mi nyerünk.
nomeg persze lesz egy jó buli.

Evil One 2009.07.15. 09:11:15

@Shadowbull:
Te is tudod, hogy miért jöttem azzal. Mert az, ami valóban zavaró lehetne, az el van nézve, mert egyszerűbb azt a néhány hülyegyereket szívatni a garázsban, akiről tudod, hogy nem veri szét a fejedet egy vasdarabbal cserébe. Ennyit az elvekről.

Evil One 2009.07.15. 09:13:48

Ja és még azt hittem, hogy én vagyok egy intoleráns antiszociális alkat, erre kiderül, hogy dehogyis...

pink75 2009.07.15. 09:14:05

@Alhazred: én is erre tippelek különben:)

ciri: egészségedre, kotonszökevény

2009.07.15. 09:15:23

TIBI,

Tudom, téged kevéssé vígasztal, de hosszú idő óta az egyik legjobb írás; szerencsére mindenkibek saját irodája van a munkahelyemen, mert különben magyarázkodnom kellene, miért sírok a monitor előtt :)

Máskülönben meg részvétem az emberi gyarlóságok, a hülyeség és a kábelgumiból származó környezetszennyezés kénytelen elviselése miatt, de vígasztaljon a tudat, hogy az emberi baromság minden híresztelés ellenére felülről korlátos, még itt is, Bp-en.

PS: Ha hatósági rásegítés kell vmi baromság miatt, szólj(atok)!

Opelfan 2009.07.15. 09:15:41

Azt hittem, hogy egy kicsivel komolyabb cikk lesz. Igazából nem szólt semmiről, volt egy bejelentés és csókolom, senki semmi törvénytelen dolgot nem tud rájuk bizonyítani, minek ezt ennyire felfújni? Lassan már itt arról is cikket írnak ha egy madár leszarja valakinek a kocsiját.

indapass90210 2009.07.15. 09:17:05

@SchEdem: a fél év ilyen esetben nehezen hihető. Ráadásul szerezni kell egy tanút, hogy nem is úgy volt, és kész :)

Nigger bácsi 2009.07.15. 09:17:58

Este fél hétkor (99'november) lakótelepi parkolóban szereltük az 50E Ft-os ócska zsigát. Miközben egy 5 és egy 1 millás kocsiból jött a fény és segédanyagok... Szép szerszámok sorba kipakolva, mint a műhelyben... Komplett kiskocsival hozták.. Erre egy hasonló nyögdíjjas mammer a szemközti ház ablakából kihívta a zsarukat, hogy lopjuk az autót... Igaz előtte már vagy 2,5 órája szereltünk... Gratulálok neki...

Csubakka Junior 2009.07.15. 09:20:55

Amilyen rosszarcúak vagytok egytől-egyik, nem is csodálom, hogy rátok küldték a hatóságot. :)

A korlátlan internet hajnalán az egyik haveromnak jött egy levél a szolgáltatótól, hogy - Öreg! Az igaz, hogy korlátlan előfizetésed van, de azért ezt már mégsem kéne! Ha nem veszel vissza, akkor majd korlátozzuk mi a cuccost. Egyébként volt a Nasa-nak egy programja, amely arról szólt, hogy a jelentkezők gépeit vették igénybe adatfeldolgozás céljából világszerte a hálón keresztül. Az amatőrcsillagászok örültek, hogy részt vehettek a dologban.

Sajna igazi AiC koncert már a büdös életben nem lesz többé, bár ha jól tudom, akkor valami új énekessel újra elkezdtek csörömpölni.

Leadfoot 2009.07.15. 09:21:10

Látom sokan nem laktak még panelban...

Ha nálunk elkezdenék minden apróság miatt feljelentgetni egymást az emberek, két hét alatt megtelne az összes létező hivatal meg hatóság irattára. :-)

Persze vannak ordas nagy prosztóságok, de az apró dolgokat én úgy fogom fel, hogy egyrészt a ház adottságai nem a nyugodt elszeparáltságnak kedveznek, másrészt én is biztosan csinálok olyan dolgokat, amik bosszantanak másokat...

Shadowbull 2009.07.15. 09:23:26

@Nigger bácsi: Aztan amikor ellopjak az autodat, akkor meg sirsz, hogy miert nem szolt senki, aki latta, hogy piszkaljak.

Ugyanez ervenyes a lopott autokat szetszerelo muhelyekre: amikor lebukik egy, mindenki nagy szemekkel ertetlenkedik, hogyan lehet az, hogy nem tunt fel senkinek??

Hasonlo ez az egesz ahhoz, amikor az egyszeri ember szidja a rendoroket, ha megallitjak igazoltatni, de hoborog hogy miert nem szurik ki az ittas vezetoket, lopott autokat, korozott bunozoket, lejart muszakikat, hianyzo kotelezoket.

sb

Süni25 · http://www.eakft.hu 2009.07.15. 09:27:55

Szembe szomszédom gazdálkodó. Kb 6 kombájn, traktor, egyéb gép van a birtokában. Ebből 2 általában a házam előtt áll.

Múlt héten szólt, hogy álljak már el az autóimmal (4db), mert nem tud közlekedni.

Folytassam ?

alvajaro 2009.07.15. 09:32:14

Pityu bazzeg, nem mondod, hogy ez meglep? Üdvözöllek Magyarországon, ahol a jószomszédi viszony néha inkább iszonyba csap át!

series_one (törölt) 2009.07.15. 09:37:47

@Süni25:

négy darab autód van?
felháborító.
na, mingyá kapsz is egy vagyonosodásit.
:)))))
nálunk itt van a két bmw, apám kombija, egy nissan, elég sűrűn a tréler, haverok autói alkalmi jelleggel, ha másnap azzal kezdek, vagy ha autóval jöttek aztán este elzsibbadtak, ezek után meg az égvilágon senki nem basztat, hogy na, akkor mi ez a nagy jövésmenés. mondjuk hozzátartozik, hogy a legfrissebb betelepült húsz éve lakik itt, hosszútávon meg nem szerencsés basztatni azt, akivel valószínűleg fogok még párszor találkozni.

egyébként tessék megnézni, aki egy viszonylag változatlan közösségbe belép, azt előbb-utóbb megtalálják. menetrendszerűen.
tapasztalat.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.07.15. 09:38:41

Engem egyszer egy kedves öreg néni jelentett fel, mondván randalíroztam a parkolóban. Akkor még fehér autóm volt, meg volt egy kisköcsög a városban, akinek szintén fehér volt, há még a kerekek száma is stimmel, ez tuti a skodás gyerek lesz, mer ő fiatal, meg nem rég lakik itt, és a fiatalok meg mindig vandálok. Elég nehéz volt kimagyarázni, csak akkor hitte el végre a rendőrbácsi, hogy nem én voltam, amikor megmutattam neki, hogy épp nincs a kocsiban motor. Anélkül meg nehéz. Mondjuk tolni tudnám, de azért csak nem lapjával, ahhoz kicsit kevés vagyok. Azóta békén hagynak.

2009.07.15. 09:39:56

@Önjáró Talajgyalu: már megint elkövettem azt a hibát, hogy nem olvastam bele a kommentekbe, mielőtt írtam.
Hát, asszem a vadászgépes dolog meg ez nem egyforma ügy, de nem kell kövezni, ez csak egy vélemény.
Nem gondoltam bele abba sem, hogy mit szólnék ahhoz, ha az én lakásom mellett szerelnének az emberek...azt azért túlzásnak tartom, hogy reggeltől estig flexelnének Tibiék, hacsak nem kabriót csinálnak az összes cimbis autóból és céges Transporterből... :) (Azért egy Transporter kabrió zsír lenne, hehe.)
Én azt mondom, hogy sajnos én is BUTApesten lakom, ahogy egy spanyol cimbora hívja ezt a büdös várost, nekem is el kell viselnem ha a szomszéd énekel, flexel, szerel, vagy űrsiklót állít pályára. Napközben el kell viselni, éjjel nem.
Volt már ilyenre példa (na jó, űrsiklóra még nem), de átmentem, tök barátilag megbeszéltük, ittunk együtt egy vizecskét (gy.k: vodka), hogy jól aludjunk és kész, el vót sikálva...Nem egyszerűbb így? Hm?

Patás 2009.07.15. 09:43:58

Huhh...baszki ezt megkaptátok... Végigröhögtem az egész cikket, baromira átéreztem az egészet :D:D:D...tetszik a tulaj hozzáállása, hogy simán letolvajozott Titeket, s félórányi magyarázkodás után se lehetett rávezetni a dolgokra...nemtom hogy most sírjak vagy nevessek kínomban, hogy milyen emberek vannak...az egész egy nagy baromság, sajnálom, hogy így jártatok. Ez az egész feljelentősdi...pfff...

chopper 2009.07.15. 09:47:10

@kispista2 : Engedje meg kérem, hogy Teee, szottyos fityma teee...

Ádán 2009.07.15. 09:48:21

"komoly névtelen feljelentés volt. Géppel írva" :)

Ádán 2009.07.15. 09:49:03

"komoly névtelen feljelentés volt. Géppel írva" :)

Patás 2009.07.15. 09:50:17

@Maybe_:
Kicsit off, de nekem a harmadik szomszédom jött át, hogy valamit csináljak a kutyámmal, mert állandóan bemászkál az udvarukba, s ha ez így megy tovább, a férje lelövi. Mondom, ne haragudj, de a kutyám boxban van, nemhinném hogy az mászkállna át. Erre a csaj, de biztos hogy az, mert a közvetlen szomszédom, a Marika néni mondta, hogy az a mi kutyánk. S mondom, milyen kutya volt? Hát ilyen fekete-fehér, pici kutya. Beinvitáltam az udvarba, előjött a hófehér boxer kutya, mondom neki ez volt? Hát nem...még jó, hogy kedves a szomszéd...minek ellenség, ha ilyen jóindulatú ismerősök vannak...:):):):)

Draco3D 2009.07.15. 09:51:31

Na igen ez is poén,telkünkön szemközti szomszéd(brazil....)rokonai állandóan a mi részünkre álltak,úgy,hogy náluk üres volt a fű,bőven állhattak volna oda,de nem,mert nálunk pont árnyékolja a fa.2-3x szóltunk,és megszűnt a probléma,legalább is mikor ott vagyunk,hétvége,akkor nem állnak a mi felünkre.Ennyi volt,csak szólni kell,általában ez megold mindent,illetve még ami probléma az annyi,hogy az ember betemette a vízelvezetőjét,gondolom hogy többen tudjanak parkolni(nem miattunk,már régen)csakhogy mikor mossa az autóját,hozzánk folyik a habos lé,ugyanis eléggé lejt a környék.De ez annyira nem zavaró,hisz kertbe nem folyik be,csak az utca részre,ott meg úgyis levágják az emberek a kanyart,nehogy már az aszfalton kanyarodjanak,esőben...szóval annak ott úgy is mindegy.

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2009.07.15. 09:56:44

@Patás:
És b.szki, mindenkinél van egy Marika néni!

biker_kolee 2009.07.15. 09:57:09

Elolvastam nagyjából az összes kommentet.

Hogy mennyi baromarc van, aki billentyűzetet is tud ragadni, Istenem..

Leírta ommm, hogy "Közvetlen szomszéd nincs."

Innentől ki a francot kéne, hogy zavarjon a ZÁRT ajtók mögötti szerelés? Ez a feljelentősdi pedig a magyar társadalom nagy részére jellemző.. Ha megdöglött az én tehenem, dögöljön meg a szomszéd is. A besúgó-rendszer maradványai. Broáf. Ha egy kicsit is jobban akar élni az ember (tudom, itt nem erről van szó), akkor már kapásból nyomjuk fel.

Hál'Istennek tűrhető környéken lakunk. Szomszédokkal korrekt a viszony, egyik sem játszott el feljelentősdit. (kopkopkop)

Amíg panelban laktunk (1988-tól 2000-ig), addig voltak ám összetűzések.
A tömb aljában kocsma működik még mindig. Anno az nem csak az volt, foglalkoztak ott mással is. 2-3 éves lehettem, és a magasföldszint átka, hogy a garázs pont alattunk helyezkedett el. A szobám alatt volt a vendéglátóhelység raktára. Így minden nap a fémhordók gurulására ébredtem. Ez csak egy tényező volt a sok közül.
Egyik nap, amikor fater a Wartburg alatt matatott (jajj, de jól ment az a gép), odalép hozzá valami verőlegény-szerűség, hogy mi baja van neki a kocsma tulajával. Fater kimászott, és egy 30 centis csavarhúzó volt pont nála. El kezdte forgatni, hogy neki ugyan semmi... :D Aztán valahogy elinalt a csákó. :)
Jegyzőhöz volt hivatalos apa, megelégelte a 10 óra után való hangoskodást is (ketten voltunk, hugom (1év) és én (2év)), valamint azt, hogy csöngetgetnek fel hozzánk a kocsma visszajáró vendégei, kérésre. Melóból jött haza, egy pohár sörre betért ebbe a vendéglátóhelyre. No, mit lát? A jegyző úr könyékig eltűnt a tulajasszony lábai között, fullrészegen.. "Amíg én vagyok a jegyző, addig ez a kocsma működni fog." Már nem ő, de most is működik. Természetesen a jegyző úr nem tudta fogadni másnap apát.

Nem feljelentgetős típus, első és utolsó ilyen volt.

Szintén a panelban, volt egy garázsunk, pont a lakásunk alatt. Nyugati használt cuccokkal foglakozott annak idején apa, így hát a garázsban volt minden. SENKIT nem zavarta az, hogy ő ott micsinál, sőt, hoztak még bringát javítani (leginkább ez volt), mert többször is kiült a ház elé, és ott bütykölte a kétkerekűeket. Jó, nem éppen flexes meg este 10 utáni meló, de ennyi erővel mit keres ott ennyi kerékpár meg 1-2 motor, csak nem lopott.. Van ilyen is.

Hosszú voltam, respekt annak, aki elolvasta.

Draco3D 2009.07.15. 10:02:02

Csak szólni kell,esetek 90%-ban megoldódnak a dolgok.Itt a panelban már neccesebb,de szerencsére csak ritkán fúrnak faragnak,viszont akkor hetekig...Zene ellen meg zenével válaszolok,ha valaki úgy hallgatja a zenét,hogy nálam is hallani,nem csak a mély hangot érezni,hanem a közép,magas hangok is átjönnek,olyan szinten ordíttatja,akkor szépen én is neki állok,de nem zenét,neeem,jó kis hangtesztek,azok úgy búgnak visítanak zúgnak,hogy általában ablakot kinyit,hangszórók odaállít,fűtőcsőhöz is 2,én becsukom ajtóm,kimegyek konyhába és hagyom had szokják,5-10 perc visszamegyek,kikapcs,és megszűnt a zene,legalább is nem ordít,nem hallom.Ez hatásos,lehet azt hiszik a rendszerükkel van gond,de azért rájönnek hogy mi is a probléma... :)Lehet egyszerűbb lenne felsétálni és becsöngetni,de ez egyszerűbb.2x fordult elő,azóta sohasem ordíttatják.

martong 2009.07.15. 10:03:04

Fura, hogy a saját (akár bérelt) udvarodon is megmondják, hogy mit csinálj. A feljelentő meg elég gerinctelen, ha nem volt annyi agya, hogy először szóljon. Mifelénk ez úgy megy, hogy ha valaki fát vág ki stihl-el vagy netalán bulit szervez (én pl.) akkor körbejárja azt a 10-15 szomszédot akit zavarni fog a zaj és szól neki. És viszont is így működik ha bajuk van átcsörögnek telefonon vagy becsöngetnek, hogy ugyan ne a vodkásüveggel focizzunk már hajnali 3 kor az udvaron. Errefelé nem bíznak a sündőrségben, inkább egymást közt intézzük a dolgokat.
Szar helyre költöztetek, tanulság levon - onnan elköltözni, gyorsan.

Draco3D 2009.07.15. 10:05:30

@Draco3D: "Lehet egyszerűbb lenne felsétálni és becsöngetni,de ez egyszerűbb.2x fordult elő,azóta sohasem ordíttatják. "Ezt jól megaszondtam,szóval :Lehet egyszerűbb lenne felsétálni és becsöngetni,de LUSTA VAGYOK.2x fordult elő,azóta sohasem ordíttatják. :D

Szkotti 2009.07.15. 10:11:32

@Shadowbull: Mondom: az én értelmezésemben azt jelenti az a mondat, hogy betartja a zajjal kapcsolatos elvárásokat. Lehet, hogy nem így van, de ez jött le. Lehet délben is zavaró a flex, persze. De mint tudjuk, a zajterhelésben az időtartam is lényeges.

Saját autó saját garázsban szerelése: ismét a zaj...lásd fentebb.

hozé bubó 2009.07.15. 10:12:33

:D nálunk a lakótelepen volt egy srác a 2ütemü trabcsival havonta kiállt a járda közepére és kalapáccsal verte a blokkot, meg néha nagyokat rúgott a gépbe isten tudja miért. én egy borzasztó békés ember vagyok, de volt párszor hogy "mosmá' lemegyek és bebaszok neki egyet!" szóval néha hosszú munka után a tücsköt is eltaposná az ember, de feljelentés...az olyan szánalmas.

ROY9791 (törölt) 2009.07.15. 10:15:34

Nekem is álmom egy garázs, ahol a kicsi 318-ast szerelgetem, mert most csak a fateromnál van garázs vidéken.
Én cserélném benne az olajat, a vezérműszíjat, én állítanám vissza a szervízintervallum jelzőt, én cserélném a szilenteket, a rugókat-telókat, kicserélném a fűtésboxát, talán még a karosszériázást is én csinálnám közösen egy jó ismerőssel (kizárólag délután, munkaidőben, nehogy valakit is zavarjak). De az tuti, hogy szervizre nem bíznám a kis sötétkék bömöst, mert lehúzzák és sokesetben átb...-ák az embert. Ha megtehetném így lenne.
Sok sikert az új műhelyhez OMMM! De télleg.

traxx 2009.07.15. 10:16:16

Nálunk errefelé most volt egy jó feljelentgetős sztori... Egy sörözőnek csináltak egy teraszt(minden engedély ok volt). Egyszer csak jött egy levél az önkormányzattól, hogy a teraszon hangoskodnak a vendégek, és zavarják a lakók nyugalmát. A gond csak az, hogy a következő hét végén volt a megnyitója, addig csak a melósok mehettek ki, ők is csak 8-4 ig dolgoztak :)
Ember kicsit hamarabb adta fel a levelet :D De persze ennek ellenére az ügyet kivizsgálják...

Jetfighter 2009.07.15. 10:22:04

Velkam in Hángöri, brada. Leben und lében hagyni, ahogy errefelé mondják. Sajnos nyakig benne vagytok, és ha nem sikerül az öregekkel közös nevezőre jutni, akkor előbb-utóbb odébb kell állnotok. Mán' pedig az öregekkel nehéz. Illusztrálom.
Jó régen, panelban lakó haveromnál hallgattunk zenét (Sting, halkan), ott volt a barátnőm is, hármasban dumáltunk, azt is halkan, fiatal értelmiségi módra, este hétkor, amikor megverik a bejárati ajtót. Házigazda (kétdiplomás, három nyelvvizsgás, halk szavú úriember) ajtót nyit, ott áll a hetvenéves, fogatlan, alkesz alsó szomszéd, büdös fürdőköpenyben. Ahogy nyílik az ajtó, már ordít. Hogy mit képzelsz te szarházi, kocsmát csinálsz a lakásodból, stricik és kurvák tanyája, mit képzelsz szarházi. (Tényleg, néha 5-6 fiatal is megjelent, Bokor-közösség, ha ez mond valamit. El lehet képzelni a fergeteges bulikat :) Szóval az öreg - aki mint kiderült, sajátos kapcsolatot ápolt a saját fiával, de ez most mellékvágány - alapjáraton hörög a küszöbön, házigazdánk halkan csitítaná. "De lássa be, kedves uram, ez a stílus nem megfelelő, kérem fejtse ki nekem pontosan, mire gondolt, stb." Persze a vén trottynak olaj a tűzre, feltúráztatja magát, lekurvázza a barátnőmet, szar-alakozza a cimborámat, aki még mindig nem érti, mi van. Két perc után félretoltam a házigazdát az ajtóból, elnézést, innen átvenném az ügymenetet...
Nem részletezném, fizikai erőszak nem történt, de soha többet nem volt gond a vén alkesszal, amíg pár évvel később - az említett mellékvágány miatt - el nem vitte a yard. (Feljelentést objektív okok miatt nem tudott írni, asszem.)
Öregek2: Volt olyan felső szomszéd idős házaspár a panelban, akik éjjel 3-ig csutka hangerőn bömböltették a tévét, persze régen aludtak már - csak az egész ház nem, miattuk.
Pechetek volt, nálatok írástudó a szomszéd. De ha maradni akartok, próbáljatok egyezkedni, bármilyen értelmetlennek tűnik.

ambree 2009.07.15. 10:27:51

Egy jó ideje romlik a színvonal... már bocs, de kit érdekel az albérleted nyűgjei? Egyébként ha hozzávesszük, hogy saját malmodra valószínüleg szépíted a történetet, én se nagyon örülnék Nektek...

ambree 2009.07.15. 10:28:58

Egy jó ideje romlik a színvonal... már bocs, de kit érdekel az albérleted nyűgjei? Egyébként ha hozzávesszük, hogy saját malmodra valószínüleg szépíted a történetet, én se nagyon örülnék Nektek...

adidigaga 2009.07.15. 10:29:47

látszik, hogy a legtöbb kommentelőnek f..ingja nincs - most nem a bájáról beszélek - hanem a lényegéről az ilyen otthoni szerelősdinek.
Jönnek itt a non-stop flexeléssel, az már régen rossz, ha egy autót folyamatos flexezéssel "szerelnek".

Valaki javasolta, hogy éljen az író ebből:
pont ekkor - mármint a megélhetési autószerelésnél -van az a tipikus szitu, hogy a hivatalos műhelyfenntartás költségei miatt nem rentábilis 10-15 perc gondolkodás a munkák előtt, hanem esnek neki flexxel. Volt szerencsém hozzá, azóta vagyok nyugodt, mióta én is mindent bérelt garázsban csinálok, igaz csak kéziszerszámokkal

A "szólni kell a tulajnak" -ról csak annyit, hogy ha kijelented: vagy csinálhatod amit szeretnél, vagy nem veszed ki az ingatlant, általában belemennek, de utólag úgyis beindul a cigánykodás.
Nálam ez volt:
-van akna? Remek!Akkor kiveszem!
-de tele van törmelékkel...
-nem baj, majd kiszedem belőle
-szerelésre nem kiadó!
-Mutter: építészmérnök vagyok, de nehogy má' ne nézhessek alá félévente a krehácsnak! Máskülönben nem kell!
-Jó, majd MEGOLDJUK! (főleg ő a 7x évével...)

Mondanom sem kell, azóta sincs semmi, de rácseszett: a türelem elfogyott, most az építésvezetés a fő csapás, ha kell reklámszatyronként egy hétig hordom szét az építkezéseim között az akna mocskát! :-p

Margit bácsi 2009.07.15. 10:36:39

azért kb. a 60-as szintű IQ szétválasztotta a post olvasóit, aki nem alatta van (mint pl. kispista), az megértette, ami le lett írva, hogy nincs flexelés nap közben sem, nincs semmi olyan, ami zavarhatná bármelyik szomszédot, az illető feljelentgető hernyó meg sem próbált szólni, hogy őt mi zavarja, hanem pusztán rossz indulatból (mert évek óta nincs kivel flexelnie), a _PARKOLÓ_ autók száma miatt feljelentette a srácokat. ennyi.

nem lehet kivédeni, mivel nincs értelmes kiváltó oka a panasznak.

laccmacc 2009.07.15. 10:45:59

Nekem is jó lenne egy olyan garázs, ahol tudnám szerelni, építeni tovább békében a trike-omat... Anyának van garázsa, akna is van benne, de bent áll a kocsija. Ha betolom a vasat, előveszem a cájgot, nekiállok, akkor ott van, hogy gyere lassan ebédelni. Megkajálok, püffedt testem mire kievickél a garázsba, akkor ott tartok, hogy alig műveltem valamit, de már kezdhetek összepakolni, söpörni, nehogy belemenjen a Corsa kerekébe egy kiálló, leflexelt valami.

Visszatérve a cikkhez:
Ha csukott garázsajtónál flexel a jóember, akkor nem olyan kurvahangos. Ha az udvaron, lukas alsógatyából kibuggyanó herékkel flexel valaki, az csak plusz pont lehet :)
De itt szó nem volt erről!
Este haverokkal összejönni az udvaron, sörözni, hülyéskedni, sütögetni a legjobb dolog a világon. Nem képzelném el, hogy Winkler és csapata olyan emberekből állna, akik ordítva hánnyanak a szomszéd kerítésére, részegen hugyoznák az utca fáit.
Olcsó még a toll, papír, boríték, egyedűl a bélyeg a drága, de ha az megvan, akkor csak nyál kell a felnyalásához, és csak le kell zsibbadni egy postaládához.

komancska 2009.07.15. 10:48:02

szerencsétek, hogy nem nálunk flexelgettek, mer a másfél hónapos gyermekemet mar régen a kezedbe nyomtam volna, hogy akkor most te altasd el a flexsikítás mellet, ha tudod...

EMPÁTIA! ez a kulcsa a dolognak. mondjuk 8-ig elnéző vagyok, akkor fürdetünk, de utána grrrrr...

további jó - és csendes - szerelgetést. én is imádok bütykölni ám!

gnme 2009.07.15. 10:55:49

..izéja erről a posztról eszembe jutott mint amikor apeh-ba voltam ellenőrzésen, ott is ki akartak baszni velem :)

..aszongya a paraszt, preventív ellenőrzés lesz, már itt majdnem elröfögtem magam :D

..aztán nézi a pénzügyeket, majd megpukkad, mindenről szerződés van írva, mindenről van bizonylat, mindenről van korrekt kimutatás, mindene van aláírás .. vörösödik a feje stb. ...üddögéltem velel szemben azt magamban szétröhögtem az egyam (..)

Aztán kötetlen beszélgetés lett a forint-euró árfolyam változásáról :D

..preventíve :D:D:D:D

2009.07.15. 10:57:07

Meg kellett volna mutatni a tulajnak a forgalmikat es akkor megnyugodott volna.

Üvege$ 2009.07.15. 10:59:12

@Faby: Az APEH szerint az!
Ha átszaladnak a haverok segíteni kivágni a kiszáradt fádat, már az is munkavégzés. Persze nem eszik ennyire forrón a kását, de járműveket berhelni ez irányú szakképesítés nélkül szerintem büntetendő lenne. Remélem a saját gyerekeiteket ütitek el az ilyen futómű cserés BMW-kel...

redriot77 2009.07.15. 11:02:28

Egyszerű a dolog:
a buzeráns szomszédot valójában a kábelégető apacsok zavarják, de mivel tőlük fél, máshol próbálja levezetni a frusztrációját. Az apacsoknak meg előre köszön. Igen, így van ez.

ommm 2009.07.15. 11:02:55

Üvege$ 2009.07.15. 10:59:12

Kattints a linkekre. Autószerelő-szakképesítés...mond valamit? Olvassunk már először, könyörgöm.

phaidros 2009.07.15. 11:03:29

Hihetetlen mennyi writeonly kommentelő. Egyfajta lelki szemetesláda, mindenki beleöntheti a mindennapi frusztrációit.

citromhély (törölt) 2009.07.15. 11:08:43

2 dolgot szeretnék: kispistát moderáljátok ki (vagy ő moderálja magát) a közterületes levelet meg szkenneljétek be, okosodjon a nép

meg google maps-en a telekről egy képet

köszi

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 11:11:31

Szerintem mindkét oldalon ott sunnyog az igazság.

1. Pistáék hadd szereljenek (amit az ember s.k. meg tud csinálni, azért miért adjon ki pénzt?).

2. Én városnak nevezett faluban lakom, megesik, hogy este 11-kor (!!) jut eszébe valakinek motoros fűrésszel fát aprítani. Továbbá minden háznál van legalább egy db kutya (szemben három husky, aki látott már eszkimós filmet, tudja, milyen, mikor elkezdik a koncertet). Szomszédban 5 gyerek, ebből három alsó tagozatos...

Szóval, sokszor lenne okom megfenni a shotgunt, de leszarom.

Tegnap pl. én is kilenckor kezdtem el flexelni meg vasat fúrni, mert akkor értem el odáig.

Ellenben, ha felkerülök a fővárosba évente egyszer, egy óra után már kezd bevérezni a szemem...

Amúgy a helyi képviselőket kell cseszetni, hogy a helyi rendeleteket tartassák be és/vagy ésszerűsítsék.

És igenis, legyen erre egy fullajtár, aki járja a körzetet, mert a zsaruk nem illetékesek az ilyen ügyekben, a polgik meg egész nap ki sem mozdulnak a légkondis irodából, ha igen, akkor is csak mutyizni.

phaidros 2009.07.15. 11:12:32

@Cartman (ex Cartman): nade miért nem görbitettétek vissza a csövet a túloldalra? Vagy mondjuk egy slakot megért volna, hogy át az udvaron elöl vezetni vissza hozzájuk, mondjuk a teraszra. :)

gecofeco 2009.07.15. 11:13:02

Az senkit nem zavar, hogy a dzsipók a halom lopott rézkábelról égetik a szigetelést???!!! Eltűnik a vasúti lámpától a rézkábel és esetleg valaki meghal a nem működő lámpa miatt? Bassza meg, ezzel foglalkozzon a feljelentő!
Ezeknek a geci dzsipóknak már a rendőr sem mer szólni lassan :-(

redriot77 2009.07.15. 11:14:58

@phaidros: lehet hogy így van, de szerencsére minden blogon felbukkanak az angyalszárnyakon, elérhetetlen magasságban lebegő, az alant elterülő posványtól szennyezetlen, mindig mindent helyesen látó és értelmező élő legendák is.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 11:19:50

@tamas74: Nálunk a helyi dzsipsziking udvarára egyszer egy komplett helikopterroncs is oda volt baszva. Akkoriban dobták piacra a Sólyom végveszélybent, sokáig aszittem, ott forgatták az izgalmasabb epizódokat. :)

Lowtyo 2009.07.15. 11:22:05

na pista, jól elintéztél minket.
felkerültünk a listára.
én már fúrom a szappanokat és kötözöm rájuk a zsineget, mer azt mondták az segít, hogy ha nem akarod a sitten tágítani az érdeklődési körödet.
indafoto.hu/lowtyo/image/4716479-53593e27

Neil Blender 2009.07.15. 11:22:10

Nekem nem autos esetem van hanem mas. A foiskolan egy fel evet albiban laktunk, egy nem tul muvelt (ertsd: tajtparaszt) lakas tulajdonos volt aki havonta feljott ellenorizni a lakas allapotat. A lakotarsam asszem nemetorszagbol szerzett kb 10 db 2dles nagy ilyen kemcso szeru poharat. Nos mi abbol ittunk elozo este whiskeyt, meg kulonbozo dolgokat.

Csavo bejott egybol levette hogy marpedig mi droglabort uzemeltetunk =) de aztan megszagoltattuk vele a piat es nem tul meggyozoen de elhitte hogy csak design az egesz :)

Ubul1 2009.07.15. 11:26:28

Te Vályi kollega, van legalább egy sanda gyanúd rá, hogy ki a fasz dobott fel ezeknél a nyomorult ufó-lesőknél? Én a vén hülye mamira tippelnék, hátha meglátott titeket a múltkor aztán elkezdett a szenilis agyával kombinálni mire a papi jó buzgómócsing magyar szokás szerint feldobott.

Cpt. Flint 2009.07.15. 11:26:28

Na de kedves ommm, tisztelt kommentelők, azér' aszittem intelligensebb a társulat; senkinek sem esett le, hogy miről van szó? Nem a zajról meg a szerelésről, de nem ám. (A közterületes levélben sincs szó ezekről, már amennyi idézve lett belőle.) Tisztán és világosan le lett írva a cikkben: "...nem is olyan régen elkaptak már itt egy bandát, mindet bevitték."
Az emberek egy (nagyobb) részének egy rugóra jár az agya: volt már itt ilyen, biztos ezek is olyanok (+ a közelben laknak rézművesék is, még hajlamosabb az ember - feljelentő, ott lakó - arra gondolni, hogy nem kerek minden ezen a környéken). És ki a 'som megy oda nagyüzemi autótolvajokhoz kérdezősködni, hogy aztán fejbe üssék valamivel és csendben elkaparják? Egyszerűbb felnyomni, oszt' majd a hatóság lerendezi az ügyet; beviszi őket ha úgy van, ha nem, akkor meg jónap.

Én maximálisan megértem a dolgot. Írta is itt valaki, hogy ha meg nem szól senki a hatóságnak, aztán ellopják az autót/motort, "kiköltöztetik" a lakást, az is baj. Akkor hogy a francba legyél itt okos?

Ubul1 2009.07.15. 11:30:16

@Il mio nome è Nessuno:
Hé hülyegyerek, lejárt a piroslapod neked is, visszaváltozhatsz megint görényképűvé. Csak egy apró különbség választ el tőled, hogy nekem volt annyi tartásom hogy kivárom a hetet és nem változtatok nicket. Mert már ezt valahogy mindenki megszokta itt.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 11:30:28

@Neil Blender: Az én legidiótább főbérlőm azt játszotta meg, hogy egyik nap se szó, se beszéd lefestette a nyílászárókat. És aztán hanyag eleganciával becsukta azokat, még száradás előtt.

Az ajtót könnyen benyomtuk a lakótársammal, de a befelé nyaló ablakokkal már meggyűlt a bajunk... :) Végül sikerült nem megfulladni aznap este.

kispista2 2009.07.15. 11:31:10

Szerencsére van pár értelmesebb hozzászóló, aki belátta, hogy lakóterületen nem illik illegális műhelyt nyitni.
És az új lakónak illene ELŐRE átmennie a szomszédhoz, bemutatkoznia és elmondania, hogy néha kocsit szerelnek majd. Kertvárosi részeken így szokás.

Ha a haverod tűzszerész lenne, hazahozná hozzád a II. világháborús bombákat hatástalanításra?

És nem a feljelentés a magyar virtus, hanem az, hogy mindenki azt hiszi, hogy a tulajdonával azt csinál amit akar, szabálytalanul parkol a járdán, vagy halad a buszsávban, mert megteheti.

Egyetlen megoldás, ha megadja a cikkíró a címét, hogy minden hozzászóló személyesen ellenőrizhesse a zajforrás mértékét.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 11:32:54

@Ubul1: szia Ubi! Én lélekben veled voltam, tettem is egy röpke megjegyzést arra nézve, kit kellett volna kitiltani ezer évre... ;)

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 11:34:27

@sipike78: "de a befelé nyaló ablakokkal már meggyűlt a bajunk"

Dr. Freud megnyalná a tíz ujját...

Szóval: befelé nyíló :D

Margit bácsi 2009.07.15. 11:44:26

kispista, annyira mélyen ostoba vagy, hogy az fáj.

miért is nem lehet "lakott területen" saját műhelyed? illegális műhely? miért illegális? miért kéne legalizálni egy hobbit?
a te wc-d legális, te barom?

miért is nem csinálhat a saját kertjében azt, amit akar?

tényleg jut el az agyadig, hogy NEM a zaj miatt lettek feldobva?

de nagy gyökér vagy, te jó ég.

megint 2009.07.15. 11:44:36

Shadowbull, látszik, hogy nem itt élsz, nálunk a rendőrök senkit nem tudnak elkapni, maximum ha feladja valaki magát

megint 2009.07.15. 11:45:02

Shadowbull, látszik, hogy nem itt élsz, nálunk a rendőrök senkit nem tudnak elkapni, maximum ha feladja valaki magát

series_one (törölt) 2009.07.15. 11:45:07

@Cpt. Flint:

egen, a zótótolvajokra klasszkiusan a közterületes szokik lecsapni.
ez így van és nem máshogy.

series_one (törölt) 2009.07.15. 11:45:30

@Cpt. Flint:

egen, a zótótolvajokra klasszkiusan a közterületes szokik lecsapni.
ez így van és nem máshogy.

McK (törölt) 2009.07.15. 11:46:31

Letagadhatatlan,hogy a történetet az élet írta.
100%-ig vagyok biztos benne,hogy a bácsit valóban zavartátok.
Mégpedíg azzal,hogy nem a nagy testvér által előírt életet életik,gyáááárba hattó' kettőig..
Aki nem találkozott már ilyennel,az vagy túl fiatal,vagy farmon él.
20 éves koromig családi házban éltem a szülőkkel.Műhely volt otthon,motorjaim,bütyköltem.
Akkor elköltöztem egy lakásba..nah,onnantól bütykölésnak annyi,mert feljelentettek,hogy a ház előtt benzinszag van,ha szerelek..
Ok,bár szerintem az 10 perc alatt elillan,de ezen ne vitázzunk,béreltem egy garászt.
Autókereskedő lettem,plusz lett saját kocsim.
Kezdődött a már itt leírt "ez ez én helyem" történet 16 lakásra 10 parkolóval.
Hát itt már nem hagytam magam.
Új szabályt vezettünk be,aki előbb ér haza,azé a hely,senki nem vette meg magának,ez KÖZÖS!
Na,nem lettem a ház kedvence.
Autókereskedő lévén a kozmetikába vitt,vagy onnan hozott autó este nálam parkol,sokszor egy héten 3 másik.(ilyenkor természetesen a saját autóm a cégnél volt,tehát csak egy helyet foglaltam)
Megint feljelentettek,hogy lopott autókkal járok..:D
Kisváros,természetesen szóltak ,hogy bocs,de bejelentés érkezett,itt írjam alá,hogy kivizsgálták..
Ekkor már kissé bosszús voltam.
Lépcsőházon két kijárat.Hosszú tömbök,100méter hosszan összeépítve,függőfolyosós jelleg,ahol lakásom volt.
Elöl a parkoló,hátul a bérelt garázsom.
Ne legyen vita,inkább hátrahordtam a kocsimat,hogy a hozzámköltöző barátnőmnek is legyen helye a parkolóbvan.
Erre mi történt?
A házmester besziloplaztozta a garászokhoz vezető zárat a lépcsőházon,mert az nem kijárat..
Ez betette a kaput..zárat kibasztam a kukába,embert elküldtem az anyjába.
Lakást meghírdettem,vettem egy családi házat,fal körbe két méter magasan a kerítés,és szarok a világra.
Panelban sok az unatkozó nyugdíjas munkásőrkurva.

Szarni mindenkire.Ez a megoldás.

series_one (törölt) 2009.07.15. 11:48:22

@kispista2:

nyilván, valamint a nagyobb vagyontárgyakról is készítsen tételes listát, hogy ha esetleg a tévé nem férne be elsőre az autóba, ne kelljen kétszer fordulni, hanem célirányosan akkora autóval menni elsőre.
neked még nem szóltak, hogy nem nőtt ki az agyad?

Ubul1 2009.07.15. 11:48:37

@Önjáró Talajgyalu:
Miután felépültem a röhögőgörcs által okozott krónikus rekeszizom-lázból(már dugni se lehet a zasszonnyal a krákogástól, ejnye :DD) rendszerint elkezdeném baszogatni ezt a beszűkült agyú faszkalap kispistát, akivel Vályi Pista haverunknak is tele lett már a töke, de inkább nem kezdem, többet nem koptatom az ujjaimat itt ilyen címeres seggfejek miatt, kb a bendével tudnám összezárni.
És gondolom sokak örömére ezentúl tartom magam még egy alapelvhez a Csikós és a Vályi postjain kívül nem foglalkozom a többiével. Felüdülés volt a Mazdás cikket olvasni 3 ínséges hét után. Úgy hiányzott már mint levesből a só, az esti párnacsatából a lányok sikítása!

Ubul1 2009.07.15. 11:50:15

@sipike78:
Kösz Sipi, az igaz cimbora megismerszik a bajban! A többi benyalhat (hátulról)! Höhö...

ocsisajt78 2009.07.15. 11:51:16

"Este tíz után nem flexelünk, nem hangoskodunk, a káromkodást és a zeneszót kordában tartja a bezárt garázsajtó."

minimal szorozes mester: nincs mar estetizutan... a nap 24 oraja vedett...

amugy elmennek a *cibe... most majdnem azt irtam, hogy a joedeskurvaanyjukba -.-
Jobb dolguk nincs? biztos unatkoznak... :(

Cpt. Flint 2009.07.15. 11:59:56

@series_one: nem, majd minden ilyen gyanúra rendőrt hívunk, aki:
1. ki se jön,
2. nem intézkedik,
3. még tán' ki is fizetteti veled a kiszállást, ha alaptalan voltál.

Kifordított kacagány 2009.07.15. 12:06:00

@ocsisajt78: azért ez nem teljesen így van

néhány éve, mikor építkezni kezdtünk, egyik hétvégén felhúztunk egy kis fabódét a ház fala mellé, ahol úgy gondoltuk jó lesz majd építőanyagot tárolni, mert nem jó a cementnek az eső, meg télen mikor éppen nincs benne ilyesmi, akkor autóval is be tudok majd állni. szombaton megcsináltuk a vázszerkezetet, vasárnap meg felkerült rá a palatető. hétfőn meg jöttek az önkormányzattól, hogy engedély nélkül építkezünk. valamelyik jólelkű szomszédnak volt rá 3000 pénze kora reggel hétfőn, hogy feljelentést tegyen.
gondolom felettébb bosszantotta, hogy 7 évig nézegethette az udvarom közepén álló bódét, míg el nem került a hátsó udvarba.
ilyenek az emberek.
ja, van egy eladó házam jó szomszédokkal, érdekel valakit?:)

RAMBO · http://szolo.blog.hu 2009.07.15. 12:07:08

Ehhh, én sötét paraszt vagyok, és ezt vállalom is, tehát: valahányszor új helyre költözöm, azt tapasztalom, hogy a szomszédok szerint nekik szerzett jogaik vannak az én telkem, házam, átjáróm, apámfasza tekintetében. Általában az első dolog, amit elmondanak, hogy "az ovoda használja a te telkedet parkolónak", "ne építkezz, mert zavar az átjárásban, de csináltasd meg a kerítést, mert félek a kutyádtól", "ne sétáltasd a házam előtt a kutyádat, mert az én kutyám ugat, és ez engem idegesít" stb.

Már eleve készülök valamilyen baromságra, amivel előállnak. Ilyenkor utcahossz-hangosan elküldöm az illetőt a jó k...a anyjába, majd kiteszem a saját telkemre a megállni tilos táblát, kiírom a kapu elé, hogy amíg a köz HELYETT magam csinálok járdát, sőt, csapadékmentesítem az utcát, addig sétáljanak a túloldalon, szigorúan pórázon viszem a kutyámat, nem hagyom összeugatni... és ami vicces, ezekkel a fazonokkal azután normalizálódik a viszonyom.

Valahogy belátják, hogy velem nem célszerű baszakodni, mert 1, nem lesz igazuk, 2, lehúzom a tahóságom szintjére őket, ahol győz a rutinom. Aztán amikor látom, h rá van szorulva, de nem szólna, akkor felajánlom a segítségemet. Elképednek, de onnantól tudják, hogy elyik irányba kell simogatni a macskát.

Persze a sunyi feljelentős faszok ellen ez nem jó. Egyszer a polgármester szomszédom jelentett fel a parlagfű miatt, elmentem hozzá, és elmagyaráztam neki, hogy ha most 3 centis a parlagfű, akkor két hete nem lehetett itt nyoma sem, és ne írjon mégegyszer ilyen levelet, mert letépem a fejét. Azt mondta, h a jegyző látta, mire elmondtam neki, hogy nem láthatta, de a telek az övé mellett van, és őt zavarhatta a gyomtársulás, de akkor miért nem nekem szól, és különben is, havonta letraktorozom a füvet. Ebben maradtunk, azóta nem jött levél.

Bocs ha hosszú voltam.

Jetfighter 2009.07.15. 12:08:05

@McK: "Lakást meghírdettem,vettem egy családi házat,fal körbe két méter magasan a kerítés,és szarok a világra.
Panelban sok az unatkozó nyugdíjas munkásőrkurva.
Szarni mindenkire.Ez a megoldás. "

Üdv a klubban. Pistáék ezt meg is tehetik húsz év meg pár tízezer munkaóra múlva, de most bérleményben lakó fiatalok, ami némileg gyengíti az alkupozíciót.:( Nincs más, mint egyezkedni, és ha nem jön össze: léc.

AzHofi 2009.07.15. 12:08:20

a tízmillió házmester országa

series_one (törölt) 2009.07.15. 12:10:31

@Cpt. Flint:

aha, ez így megy, a rendőr soha nem csinál semmit.
mondjuk ezzel nem vagyunk egy véleményen, de hát a rendőrviccek országában élünk, divatos errefelé a rendőrt szidni.

megint 2009.07.15. 12:10:43

ommm, csinálj pár hosszú műszakot, menjenek a gépek napi 8 órát pár napig, talán majd észreveszik a kispisták, hogy milyen az ha tényleg hangos valami, had élvezzenek, úgysem tudnak mit csinálni veletek a hatóságok, ugyanis nincs miért, az idiótáknak leírtad, hogy a közelben nincs is szomszéd, de csak nyomják a buckalakó hülyeségüket, volt felénk is egy ilyen bunkó, őt az zavarta, hogy vasárnap délután én motorozok, és már háromszor elmentem a háza előtt, amit ugye nehéz kihagynom, mivel arra lakom, az is szólt a hatóságnak, de hát nem csináltak semmit, azóta jóban vagyunk.

Ubul1 2009.07.15. 12:12:42

@ommm:
Öregem, ezért normál esetben engem már kimoderáltál volna. De hogy állást is foglaljak az ügyben. Évente kb 50 napon át még elviselhető ha napi 8 órát de nem este a kurva flexelést kell hallgatnom, nyilván másnak ez a tűréshatár pár nappal eltolódhat +- irányban, attól függ h milyen melót végez, aki hozzászokott már lazán tudna géppuska mellett aludni is. De az 51. napon olyan fasz azért nem lennék hogy feljelentgetek, bár az a törvényes, hanem hasonló görény dologgal kontráznák, pl 3 köbméter tehénszar a kocsibejáróra öntve, vagy szimpla kromofág a T. szomszéd kocsijára, hát miért hagyta kint, ugye? aztán a baromarc visszavamzerolhat érte.

Rocko- 2009.07.15. 12:12:51

@kispista2:
nopasaran 2009.07.15. 01:57:48
megszereled az autódat vagy valaki segít. hol itt a feketemunka? otthon elmosgatsz családtag helyett, egybôl magadra hívod az APEH-et?

@Önjáró Talajgyalu: írj vissza, h bizonyítsák be a szabálytalan parkolás tényét.
nálunk meg a házmester nem tud parkolni, szûkösen vagyunk, erre csakazértis két helyet foglal el.
mondjam mellé, h buszsofôr volt?

kispista2 2009.07.15. 01:00:16
milyen zajrendelet? te mirôl beszélsz? nap közben miért ne lehetne felxelni?

kispista2 2009.07.15. 01:02:47
te vagy az antiszociális.

partyface1973 · puruttya.blog.hu 2009.07.15. 01:27:05
látom értelmezés nem az erôsséged.

@Szűcslaci: túlzásokba esel.

@akira2: "Az otthoni garázs parkolásra való, nem szerelésre, szerelésre a hivatalos autószerelő műhely alkalmas."
hö? ruhát is mosodába viszel, varrnni is csak oklveles varrónô varrja, számlatömbbel a balkezében és az ablakot is az FKF takarítja, ugye? :)

@ugyankérem:
"Ha hangoskodtok"
de nem volt hangoskodás. ellenben a szomszéd román vendégmunkások egész krönyéken hallható lakodalmas zenéjérôl ez nem mondható el.

megint 2009.07.15. 12:17:23

kispista2, csak neked, adjál rá hangerőt:
www.youtube.com/watch?v=n-bQ5f0sfzw

kafferbivalybalamber 2009.07.15. 12:22:16

Ez külön tetszik: "indokolatlan mennyiségű gépjármű tárolása"

Vajon hány gépjárművet tárolhatok indokoltan a saját portámon?

(Mindig elfelejtem: kafferbivalybalamber=Trebitsch, csak az indafos monnyon le.)

http://www.mytransportquote.com · http://www.mytransportquote.com 2009.07.15. 12:25:30

Nagy számok törvénye:

Ha senki nem jelent fel senkit akkor lesülyedünk a balkáni mocsokba.

Ha meg mindenki mindenkit feljelent akkor oda jutunk, hogy mindenki utálni fog mindenkit.

(Szar ez így:)

csiky944 2009.07.15. 12:26:35

@Lowtyo: baszod Tibor :D
ez fájt
:D

ColT · http://kilatas.great-site.net 2009.07.15. 12:39:53

Jeeee. A magyar állam újabb Moty Python-ba illő akciója :)


Az a baj, hogy ha tényleg odamennek és nem találnak semmi gázt a papírokkal akkor majd rátok küldik az APEH-et, meg a kistökömet is :(

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2009.07.15. 12:40:56

@megint: Szemcsi nélkül? :/
Nekem egyszer egy elpattanó fúrószár, kétszer meg fémforgács csapott bele a szemembe. Csillióból egy, de az kurvára fájt. Azóta még a fűnyíráskor is felveszem a védőszemüveget.

Rocko- 2009.07.15. 12:54:15

@SchEdem: "de a szomszednak is lehet igaza, mert lehet, hogy tenyleg k..va zavaro egy amator muhely a szomszedban."
imho a vasárnap hétkor fúró zavaróbb és nagyobb hanggal jár.

@Shadowbull: "Az "csak" este tizig torteno flexelgetesre meg felhuztam a szemoldokom:"
azért gondolhatod, h nem hajnal hattól 10-ig ment a flexelés, hanem alkalom adtán.

SchEdem 2009.07.15. 08:33:09
"Amugy teny, igy nagyon mashogy hangzik."
mert így is van. aztán persze mindenki azt lát bele amit akar.

Shadowbull 2009.07.15. 08:37:00
persze hogy nem. de azért ahogy omm is írja, ez jócskán kultúrált kereteken belül volt.

@Mayday: "Azé' valamivel valakinél csak kivertétek a biztosítékot."
na, és mégis mivel? itt pusztán valaki rosszindulatú volt, szép szó helyett feljelent.

@Draco3D: az _ingyen_ és a _feketemunka_ egymást kizáró okok.
itt szívesség volt.

@Dövan: egy autó?


Shadowbull 2009.07.15. 09:09:35
"Ha kozben olyan zajt csapsz, ami behallatszik a szomszedhoz, akkor bizony serti."
de nem volt ilyen zaj. tudomásom szerint sose volt nagyobb zaj, mint egy másik kertes háznál.

@Nigger bácsi: :D

Shadowbull 2009.07.15. 09:23:26
"Aztan amikor ellopjak az autodat, akkor meg sirsz, hogy miert nem szolt senki, aki latta, hogy piszkaljak."
azért nem egy sikeres tolvaj, aki 2,5 órán keresztül tör fel egy nyamvadt kocsit.
igazából ott a probléma ha valaki egy szerelést összekever egy lopással.

@Maybe_: :DDD

@Üvege$: szeretném ha az ÖSSZES APEH dolgozó minden munkát, amit elvégez, arról is ha családtag helyett mosogat.

SsPL71 (törölt) 2009.07.15. 13:02:31

@Peeroy: Az én 318-asom vezérlése láncos volt.

@komancska: Én 8-ig sem vagyok elnéző, miközben délután a gyerek a teraszon aludna, a balfax meg flexel orrba-szájba.

@Ubul1: Én is írtam az érdekedben, hogy nem kellett volna, téged...

Dennis01 2009.07.15. 13:03:09

Nekem az a velemenyem, hogy ha o fizet a garazsert, es a sajat, es haverjai kocsijan dolgoznak, senkinek semmi koze hozza. Ez Magyarorszag. Angliaban, ahol most lakok, a szomszed srac az utcan szedte ki a Citroenjebol a motort, es senki nem jelentette fel, senki nem jott krakogni, hogy mit muvel, mert itt mindenki a sajat dolgaval foglalkozik. Sok embernek meg kene tanulni ezt otthon is.

Leadfoot 2009.07.15. 13:04:55

@kispista2: És szerencsére van még több értelmes hozzászóló, aki legalább figyelmesen elolvasta a cikket, amihez hozzászólt.

félig nigger 2009.07.15. 13:05:23

Nem olyan egyértelmű a dolog azért, hogy saját kapun belül azt csinálok, amit akarok. Ha rendszeres autójavítás folyik az udvarban/garázsban, akkor az kisiparos-gyanús - és mindegy, hogy egy sörért vagy tíz milkáért javítják-e a barátok autóit. Ha műhely üzemel az udvarban/garázsban, akkor telephely-engedély szükséges, aminek kiadásába a szomszédok beleszólhatnak - jogosan. Elismerem, hogy egy hagyományos szővőszéket mindhalálig el lehet üzemeltetni a garázsban, de a zajjal és tájváltozással (időszakosan megjelenő idegen autók) járó tevékenység mindig is jobban vonzotta a feljelentgetők ceruzáját. Sajnálatos, de cikkírónk és barátja nem jó hobbit választott, azaz nem otthon űzhetőt.

És a vonatkozó történet. Egy háromgyerekes család kiköltözött a "jóba", kertvárosi gödöllői házba. Kiderült, a szomszéd buszos kisvállalkozó, így a menetrendszerint, hajnalban útnak induló buszokkal keseríti a család boldog reggeli álmát - nem beszélve a téli indulásokról, amikor a befagyott gázolajjal kell vmit csinálni + a forduláskor levert házfalról. A szóbeli jelzést leszarja mondván, 20 éve lakik ott, eddig senkit sem zavart. Ős is azt állítja, mint cikkírónk: a kapun belül azt csinál, amit akar, s mit tegyen, ha ráadásul két busza is van? Azokat is kell valahol tartania, javítgatnia. Nos igen, vhol igen, de nem egy olyan lakókörnyezetben, ahol mindenkinek (így a többgyerekes családnak is) joga van a nyugodt lakhatáshoz. És bocs, de nehogy már mi, a cikkíró, netán a busztulajdonos mondja meg, hogy a szomszédot mi zavarhatja. Persze, krónikus feljelentők mindig vannak, voltak és lesznek, mégis ebben a házi autójavítósdiban körültekintőbben kell(ett volna) eljárni. Gondolom én...

SsPL71 (törölt) 2009.07.15. 13:06:10

@RAMBO: "amíg a köz HELYETT magam csinálok járdát, sőt, csapadékmentesítem az utcát, addig sétáljanak a túloldalon"

Ha közterületen építed a járdát, akkor az köztulajdon, függetlenül, hogy ki építette.

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2009.07.15. 13:08:08

@phaidros: de, van. Jobb alt-j. ííííí
A hosszú nem tudom hol van :(

B! 2009.07.15. 13:08:29

Parkolóba hajtottunk befele éppen, mikor látjuk, hogy rendőrautó mellett álló mamóka néz bennünket veszettül és mutogat is felénk, úgy magyaráz a rendőröknek. A rendőrök keményen jöttek utánunk kocsival /még a szirénát is felnyomták/ kb 25 métert a parkolóhelyünkig, aztán teljes igazoltatás, ellenőrzés következett. Mint kiderült a mamókát kirabóták, azt' valami piros autót látott elhajtani és hát a mi autónk is piros volt, miért ne lehetnénk mi a tolvajok? Ésszerű, neeeem?

rcgames.ro · http://rcgames.ro 2009.07.15. 13:09:19

@phaidros: bocs, megtaláltam: jobb alt-i. ÍÍÍÍ

Használd egészséggel.

Lowtyo 2009.07.15. 13:11:46

végigolvasva a kommenteket igencsak elszomorodtam.
merthogy nagy vezetőink, miután mindent elloptak, és már a népszabadságot is kiolvasták, vagy felébredtek a délutáni szunyókálásukból a bársonyszékükben, kitalálták, hogy ezentúl nem lehet menni segíteni barátainknak, rokonainknak, mer' az bizony bűn.
ami ennél is szomorúbb, hogy van aki ennek, felállva tapsol.
sokat segítettem én is barátaimnak autót szerelni és ők is jó párszor izzadtak az én vasam alatt. csórók voltunk és élveztük is. ha időm engedi, ezután is szívesen segítek rokonoknak, barátoknak, ha kell. röhejes, hogy ezen bárki fennakad.
az meg, hogy hazaviszi a munkáját...én is szoktam, csak én nem négykeréken, hanem a laptopomon. akkor az is bűn?
szánalmas.

SsPL71 (törölt) 2009.07.15. 13:19:34

@Lowtyo:
"sokat segítettem én is barátaimnak autót szerelni és ők is jó párszor izzadtak az én vasam alatt. csórók voltunk és élveztük is."

Mi is csórók voltunk, kocsira se futotta amit szerelhettünk volna.

SchEdem 2009.07.15. 13:22:15

@Dövan: OK, akkor neked nehezen hiheto. En meg tudom, hogy itt k..va hamar veszik el a jogsit 3-6-12 honapra.
Es persze, a biro merlegelesen mulik, hogy kinek hisz, ez csak a joggyakorlat, amit irtam.
Amugy meg leszarom, hogy elhiszed-e. :-)

Mioporfeszosz (törölt) 2009.07.15. 13:22:41

Hátőő...teljesen együttérzek veletek srácok:(
Ez egyilyen ország, nyugatabbra egyébként némely ország mégilyenebb.

Viszont ezt a "postot"(valójában cikket), ha belsőség "blog", ha nem, én nem írtam írtam volna meg a helyetekben.

Szép és méltányolandó dolog a kisember főlháborodása az hivatalnak packázásain, de ebben az országban csak a hivatal lehet erősebb.
Konkrétumot inkább nem írok, nehogy én indítsak be valamit... :(

Rocko- 2009.07.15. 13:23:58

@Lowtyo: hülye. :DDD
mondjuk elírtad, Very Low Toynak kellett volna. :)
meg tnt, born on: 60 éve, amikor 0 éves volt. :D
meg Tie Englandban született, Range földön. :D

@Kifordított kacagány: vegyen hitelre, aztán kompenzáljon a banknál.

ekutya 2009.07.15. 13:33:14

@kispista2: hoppá, egy szomszéd :P. Azt mondanám erre, hogy a munkársőr f@szparaszt apukád vágott volna a falhoz a köldökzsinórnál fogva, amikor...

de te egy annyira antiszociális bunkó vagy hogy rajtad a munkatábor se segítene. Mekkora egy mocsok vagy már hogy minden másik emberre szarsz, aki nem felel meg valamilyen elvárásodnak. költözz össze a magadfajtákkal tajpusztára, oszt ott fröcsögjé a többiek arcába, ne itt osszd az igazságot.

ostván 2009.07.15. 13:36:00

Igen. Ilyen egy vállalkozóbarát társadalom.
Pártjaink és kormányunk elképzelhetetlenül sokat tehetnének a gazdaság fellendítése érdekében, ha csak egy KICSIT megváltoztatnák azt a jelenlegi joggyakorlatot, ami szerint mindig a feljelentőnek van igaza!

Szabi01 2009.07.15. 13:37:14

Elolvastam a cikket, meg az utolsó hozzászólásokat.
Azt kell mondjam, hogy hozzászólásoknak nem sok köze van a cikkhez.
Lebutítom a cikket, hátha megértik: Arról szól, hogy látszat alapján, mindenféle információ nélkül feljelentik az embert. Megvádolják sok mindennel, még olyan durva dolgokkal is mint az autólopással.
De a Közterület-felügyelet levelében szó sincs zajról, meg telepengedélyről, (A "telephelyengedély", az nem létező fogalom.), meg APEH-ről!
Valami nagy gond van itt a szövegértelmezéssel!

Ubul1 2009.07.15. 14:00:18

@SsPL71:
Oksz kösz, majdnem kihagytalak Lajos báttya! Sebaj ezentúl van egy közös antibálványunk.
Indítványozom, hogy dobjunk össze egy külön blogot a Csikinek meg a Vályi bandának. Kb olyan hangulatváltás lenne mint mikor az ember kiszabadul egy áporodottszagú tatákotthona összejövetelről aztán bedobják egy műszaki kar szakestjére.

Shadowbull 2009.07.15. 14:32:09

@Lowtyo: "az meg, hogy hazaviszi a munkáját...én is szoktam, csak én nem négykeréken, hanem a laptopomon. akkor az is bűn?"

Dehogyis.

Majd melled koltozom, aztan este tizkor radugom a Les Pault a Marshall-ra, belekotok egy torzitot, oszt vinnyogtatom egesz ejszaka kopphangeron.

Hiszen en 24orazom a vagohid portajan, es valamikor gyakorolni is kell, ezt igazan megertheti mindenki.

Akit meg zavar, az csak munkasor lehet.

sb

series_one (törölt) 2009.07.15. 14:38:01

@Cpt. Flint:

játsszunk el a gondolattal, hogy igen.
na.
akkor mi van?

Shadowbull 2009.07.15. 14:38:27

@Rocko-: "igazából ott a probléma ha valaki egy szerelést összekever egy lopással."

Miert lenne ez problema? Honnan kene a mamikanak tudnia, hogy mennyi ideig tart ellopni egy autot?

szerintem meg pont meg kell koszonni neki, hogy ennyire figyel a masok tulajdonara.

A faluban a szomszedunk olyan volt, hogy allandoan az utcat figyelte, ki mikor jon, mikor megy. Volt hogy jott hozzank valaki, amikor nem voltunk otthon, bizony megkerdezte, hogy kit keres.

Orultem neki, a mi hazunkat tuti nem tudtak volna kipakolni nappal, amikor nem voltunk otthon.

sb

SsPL71 (törölt) 2009.07.15. 14:40:43

@Shadowbull:
"Hiszen en 24orazom a vagohid portajan, es valamikor gyakorolni is kell, ezt igazan megertheti mindenki."

Gyakorolj a portán, vagy állj ki a sertések elé, lesz közönség is :D

Lowtyo 2009.07.15. 14:49:06

@Shadowbull: isten bizony nem értelek
azt látom, hogy fasza csávó lehetsz, mehogy les paulod van, meg marshallod, de nem értem a hasonlatod.

Szabi01 2009.07.15. 14:49:53

@Shadowbull: Ez nem csak neked szól, de úgy látom a szövegértelmezést egyszerűsíteni szándékozó hozzászólásom sikertelen volt!
Leírom még tömörebben: Nem a zaj és egyéb szomszédzavarás miatt jelentették fel, ilyenről szó sincs a cikkben!

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2009.07.15. 14:50:14

@Shadowbull:

>Miert lenne ez problema? Honnan kene a mamikanak tudnia, hogy mennyi ideig tart ellopni egy autot?

Múltkor elromlott a riasztó a otthon, spuri haza, egy rossz trafó miatt üvöltött majd egy órán keresztül, kikapcsolni nem tudtam, illetve ki tudtam volna, de már ígérték a szerelők, hogy jönnek megcsinálni, nem volt kedvem eljétszani az ipari alpinista figurát. Nyitva hagytam a bejárati ajtót, megállt a rendőr, mert látta, hogy ajtó nyitva, a riasztó meg szól, rendesek voltak, hogy megálltak. A mindig éber szomszéd meg telefonált fél óra után, hogy fejgörcse van, kapcsoljam ki azonnal. Ennyit a minent látó szomszédokról.

SsPL71 (törölt) 2009.07.15. 14:53:39

Végül a cikkhez is hozzászólva.
Örülj Pista, hogy nem a '90-es évek Ámerikájában történt meg ez veled, ott nem nagyon jelentgetik fel egymást.

Ha, valami hangosan szól, mondjuk @Shadowbull Marshall-ja, akkor azt kilövik nemes egyszerűséggel.

Tudom, Ti nem hangoskodtatok, értően olvastam.

Johnny_D 2009.07.15. 14:54:48

Az egetoket siman fel kell nyomni a yardnal... te pedig nyomtass egy nagy TOTALCAR garazs feliratot :)

=Daniken= 2009.07.15. 15:07:30

Pista!
Írj egy hivatalos levelet, bérleti szerződéssel(ár nélkül), illetve a 3 autó és 1 motor forgalmi másolatával, kötelező igazolásával és utána kegyelemdöfésként az újságírói elektronikus aláírásoddal és egy 6 soros Tiboros igazoló sorral, hogy a munkád autók tesztelésével jár, ami azok rövidtávú használatával jár...oszt kapják be.többet nem lesz levél, tuti.

Shadowbull 2009.07.15. 15:10:20

@SsPL71: Szegeny vagasra szant disznok nagyon meg vannak illetodve, ok nem lennenek jo kozonseg. Plane hogy oket mindig ejszaka vagjak, es a hatso kapun jonnek be lesotetitett terepszinu teherautokon, hiszen ez itt megiscsak egy koser vagohid :)

sb

Shadowbull 2009.07.15. 15:15:04

@Lowtyo: Mi az hogy van Les Paulom? Van rolam elnevezett is...

bavasmusic.com.au/store/images/images_big/SLASH.jpg

"nem értem a hasonlatod. "

Csak arra kivantam ravilagitani, hogy az nem indok a szomszed zavarasara (altalaban, nem a cikkben szereplo esetet boncolgatva) hogy nekem haza kell vinni a munkam...

sb

phaidros 2009.07.15. 15:15:26

@www.rcgames.ro: váó, az ember mindig tanul, köszönöm! :)

megint 2009.07.15. 15:16:47

Nekünk akkor jó szomszédunk van, elromlott a riasztó , és mocskos hangosan elkezdett szólni, mire leértem az emeletről a szomszéd már kint sétált az udvarunkban, azt hitte valaki bement a házba.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.15. 15:18:09

@Ubul1: Milyen egy hétrôl beszélsz, te agyhalott tahó?

junkie 2009.07.15. 15:18:41

2004 ota van Skodam, 5 ev alatt ez az otodik garazs (mindegyiket bereltuk), es egyik helyrol sem onszantambol jottem el, hanem kedves (ertsd kurva) garazsszomszedok jovoltabol. addig furtak a tulajdonost, amig elertek hogy mindenhonnan kitegyenek..
a legdurvabb a kozvetlen elozo "kornyek" volt, volt egy elmehaborodott szomszed, aki tobbszor fejszet lengetett, es kiabalta hogy "levalasztja a fejemet". annyi volt a bunom hogy a SAJAT automat szerelgettem a GARAZSBAN, illetve egyszer kisocsem haromkereku biciklijen huztunk meg 2 csavart (szo szerint), es a kedves szomszed urnak akkor is valahogy sikerult belekotni a folyamatba, nem kicsit primitiv modon kifogasolvan hogy 1. itt mindig idegen autok allnak (apam ceges kocsijaval volt ott epp) 2. itt allandoan szereles megy (3kereku bicikli + 1db villaskulcs). az ember tobb izben nekibaszta az ajtajat a garazsom elott allo automnak (kozvetlen szomszed), egy izben be is jott a garazsba, es elkezdte rancigalni a felbakolt autot, hogy o most ezt ramtolja.

meg ilyenek.

Shadowbull 2009.07.15. 15:21:07

@Szabi01: Es? Ki beszel mar a cikkrol? Reg elvi sikra terelodott a vita.

sb

laccmacc 2009.07.15. 15:27:55

@junkie: hidd el, egy morgással kísért arcúl csapkodási szándék közlése a faszfej felé, tud meggyőző erővel bírni...
Ha az sem, garázsba behív, ajtó bezár mogotte, és megérdeklődni tőle, hogy szerinte most mi fog következni?

ekutya 2009.07.15. 15:32:33

"
-közterület rendeltetésszerű használatának indokolatlan mértékű zavarása
-indokolatlan mennyiségű gépjármű tárolása
-üzemképtelen jármű közterületen való tárolása"

Ez a 3 volt a cikkben említve a feljelentésből. Az utolsó nem történt meg a szerző szerint, azon a környéken ráadásul nem sok embert zavarhatna.
A középső érdekes tétel. Én nem értem mikor mennyi az indokolt, vagy hogy miért zavarna valakit a (messze) szomszédban álló autó(k).
Csak az első lehet zavaró. No de mi az a rendeltetésszerű használat, mivel lehet zavarni, és milyen közterület? Szóval ez az egész egy homály.

Persze megértem ha egy idegbeteg embernek, akinek az életét nyomorította meg egy korábban egy hangos bunkó, most álmában bevillan a szomszéd Pista, aki ordítva lóbálja a berregő láncfűrészt, hogy "Itten szerelés lesz szomszéd! Ízibe!" és ezt a szándékot nyomatékosítja néhány gázfröccsel és sátáni kacajjal. Az ég elsötétül, a szomszéd verejtékezve felébred és remegő kezébe esik a papír meg a ceruza a polcról.

Annál is inkább megértem, mert volt régebben (nem is annyira régen) egy híresebb olyan eset, ahol a teljesen kikészült szomszéd végső elkeseredésében felvette az autószerelő szomszédot ahogyan az a saját udvarán szerelte az autókat (üzemszerűen), és azzal jelentette fel. Erre válaszul az autószerelő is feljelentette őt, mert engedély nélkül lefilmezte az udvarát és őt. Azért csak sajnálatos hogy ártatlanok is áldozatul esnek, nem? Mert a sok állat legalább egymást szivatná, ne azokat akik nem kérnek belőle. Nekem ez a tanulság.

ekutya 2009.07.15. 15:34:32

@laccmacc: azt amit leírtál, a jog és a rendőrség garázdaságnak szokta nevezni. Hogy a köznyelv ilyesztegetésnek, meggyőzésnek az már más kérdés.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.15. 15:34:35

@Shadowbull: "szerintem meg pont meg kell koszonni neki, hogy ennyire figyel a masok tulajdonara."

A RAF egyik cellája így bukott le 72ben, egy frankfurti nyugger rájukhívta a zsarukat, mert Baader a melegben is kesztyût hordott a garázssoron :)

laccmacc 2009.07.15. 15:37:50

@ekutya: Igazad van, de
1. bizonyítsa be, hogy nem mutatni akarsz neki valamit, és azért hívod be
2, ha bizonygatni akar, akkor a vadparaszt nekibassza az ajtót a kocsijának szándékosan, az jobban kimeríti a garázdaságot szerintem.

De sajnos a durungokat a legjobban így lehet leszerelni. Mert a szép szó nem ér semmit sem

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2009.07.15. 15:39:29

Igen, ma bárkit bármiért fel lehet jelenteni Magyarországon. És bárkit bármiért fel is jelentenek...

immortalis.blog.hu/2009/02/01/nemtuom

Kacorka 2009.07.15. 15:40:13

Kedves Ommm!

Minden szimpátiám a tiéd, a fizimiskáddal, ízes kiejtéseddel és autóbuzériáddal együtt csak rendes ember lehetsz.

Ennek ellenére egy sorod szíven ütött. Este 10 után nem flexelünk.

Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy a garázs mint olyan elsősorban az autó tárolásáráa való és nem rendszeres és - barátodról adott leírást tekintve - üzletszerű szerelésre. Mert a haverod ha jól értem ott céges kocsit pénzért szerel. Az most tök mindegy hogy munkaviszobyan vagy máshogy.

Erre tessék egy telephely engedélyt kiváltani és műhelyként üzemelni. Feltéve ha kapsz.

Nekem is van szerelem öreg autóm, de még a ráhúzott szívatóval is arrébb állok az ablak alól, hogy ne zavarjam a szomszédaimat. Ha meg valaki "csak" este 10-ig flexelne a szomszédomba azzal nem tudom mit csinálnék.

Egyébként bírlak.

Lowtyo 2009.07.15. 15:49:02

@Shadowbull: én gondoltam, hogy most a cikkről beszélünk.
én jelen voltam egy ilyen "zavaró" akción.
sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy zajongtunk.
és továbbra is tartom, hogy ha valaki hazaviszi a munkáját és ezzel nem zavarja a többieket, miért ne tenné.
sajnos ma mo.-n az emberek nagy többségének muszáj, már ha akarja valamire vinni.
pistájék feljelentője meg valami mónikasón szocializálódott unatkozó faszkalap lehetett.
és ezt tényleg nem azért írom, mert pista a barátom, hanem mert ismerem a körülményeket.
vagyok annyira gerinces, hogy kussolnék, vagy megmondanám, ha nem lenne igaza a bajszosnak.

Kacorka 2009.07.15. 15:50:31

@Szabi01:

Nem létező fogalom?

A telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet alapján a rendelet mellékletében meghatározott tevékenységeket telepen vagy építményben, építményrészben csak telepengedély alapján lehet megkezdeni. A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni.

Damavend 2009.07.15. 15:51:31

persze ahol tényleg lopott autót bontanak oda nem megy levél a közterületesekről...

...este 10 előtt meg sok kutya is ugat még, sőt utána is és némelyiknek a flexnél százszor durvább a hangja, és azokkal eztán mi lesz??


"Erre tessék egy telephely engedélyt kiváltani és műhelyként üzemelni. Feltéve ha kapsz."
hát ez az . ember te tudod mennyibe fáj egy ilyen engedély , több 100 ezret azért fizessen ki mert néha a céges kocsit reszeli, hagyjuk má


"

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.15. 15:55:03

@Lowtyo: "sajnos ma mo.-n az emberek nagy többségének muszáj, már ha akarja valamire vinni."

Szerintem meg pont akkor fognak a legjobban csicskáztatni, ha mindent megcsinálsz ingyen munkaidôn kívül.

Kacorka 2009.07.15. 15:55:36

@Damavend:

35/1999. (X. 13.) BM rendelet
a telepengedélyezési eljárásért fizetendő igazgatási szolgáltatás díjáról

1. § (1) A telepengedélyezési eljárás igazgatási szolgáltatási díja (a továbbiakban: díj) az első fokú eljárásban 5000 forint.

Kérdés?

esde 2009.07.15. 15:57:42

gyakorlatilag én azt látom ma magyarországon azt cseszik meg aki megpróbál a legalitás keretein belül maradni!

ha nem is foglalkozik a törvény, etika, vagy bármi szokással és mindent megenged magának, megfelelően képzi tovább magát hogy milyen kiskapukat hogyan használjon...
akkor a magasságos állam meghajol előtte, és szemlesütve távozik, vagy tudomást sem vesz róla.

De ha a saját autójával a 30-as kintfelejtett útépítő tábla mellett 70-el elviharzik akkor teljes szigorral csap le rá a törvény ereje...

Ha komplett falvak bűnözésből élnek, akkor segélyt ad...

Na dejó jön a feljelentgetős korszak...

Van egy sztorim: ismerőst egy nyugati országban megbüntették mert a ház előtt állva melegítette az autóját... Na ja ahol az átlag évi keresetből 2.5 új autót lehet venni. Ott lehet ez törvény..

de itt a prérin...?

fogják már meg a bűnözőket, kezdjék fent és utána cseszegesség a mag örömére fusizó embert...

Lowtyo 2009.07.15. 16:00:24

@Il mio nome è Nessuno: nálunk ezt értékelik és ált. forintba fejezik ki a köszönetüket érte.
sokan pedig akkor is hazaviszik, ha nem kapnak érte még egy pacsit sem, mert féltik a munkahelyüket. szerintem az is érthető.

ekutya 2009.07.15. 16:04:06

@laccmacc: a baltás gyilkos szomszédod minden bizonnyal egy idióta volt. viszont ilyen embereknél fenyítéssel nem érsz el sokat. lehet hogy megilyed, de előbb-utóbb bekattanhat és betartja azt elválasztós igéretét. ne adjál rá okot.

ekutya 2009.07.15. 16:10:45

@Kacorka: ha jól sejtem te vagy az a típus aki még sose bliccelt BKV-n.

"Sajnos azt kell hogy mondjam, hogy a garázs mint olyan elsősorban az autó tárolásáráa való és nem rendszeres és - barátodról adott leírást tekintve - üzletszerű szerelésre."

Értem én hogy 21.szd, de a garázst régebben nem csak tárolásra találták ki. Főleg nem csak autó tárolására. Láttál-e már szerelőaknát garázsban? Meg embert aki a szerszámait ott tartotta. Esetleg embert aki bütykölt? Amire te gondolsz, az a társasházi, meg a mélygarázs. Az otthon szerelés meg csak nem ütközik még a törvénybe.

ekutya 2009.07.15. 16:12:51

@Kacorka: És ha nem ipari és szolgáltató minőségben végzi valaki a tevékenységet, arról mit mond a jog embere?

Sabc 2009.07.15. 16:13:59

Örülök, hogy sokaknak azért lejött a lényeg, miszerint az igen mélyen tisztelt feljentő elvtársnak nem a zajjal volt baja,merthogy zajt azt nem nagyon csináltunk, ellentétben az utcasarkon lakó román vendégmunkás kolóniával, akik minden péntek-szombat éjjel üvöltetik a leggagyibb legalja mulatós zenét, de olyan hangerővel, hogy csukott ablaknál nem lehet megmaradni mellette, és ráadásul volt már rá példa, hogy éjfélkor is. A rettentő sok idővel, továbbá papírral és ceruzával rendelkező illetőnek az volt a fájdalma, hogy sok autó fordult meg errefelé. Persze a sok relatív, mert nem naponta három, hanem kéthetente kettő. Körülbelül. Nekem meg két autóm van meg egy motorom. Ez van, de egyiket se indokolatlanul tárolom.

ekutya 2009.07.15. 16:15:29

@Kacorka: És ez min változtat ember? Legálisabban fogja csinálni őőőő mit is? Ja ugyanazt mint eddig, ugyanúgy.

McK (törölt) 2009.07.15. 16:18:46

@Kacorka:

"A telepengedély alapján gyakorolható ipari és szolgáltató tevékenységekről, valamint a telepengedélyezés rendjéről szóló 80/1999. (VI. 11.) Korm. rendelet alapján a rendelet mellékletében meghatározott tevékenységeket telepen vagy építményben, építményrészben csak telepengedély alapján lehet megkezdeni. A telepengedélyt a telep fekvése szerint illetékes települési önkormányzat (fővárosban a fővárosi kerületi önkormányzat) jegyzőjétől kell kérni."

Szép a szöveg..
Kár,hogy egy barom olyanra szeretné ráhúzni,amihez az égvilágon semmi köze.

Tudod,ha a nagymama otthon lekvárt főz magának,meg az unokájának,arról sem kell ÁNTSZ engedély,sőt,vendéglátóipari,vagy cukrász végzettség.

Ne keverd va szezont a fazonnal.
Hogy Te otthon mit csinálsz a szabadidődben NEM üzletszerűen,alkalomszerűen a környezetvédelmi normákat nem sértve,ahoz a szomszédnak semmi köze..

Kacorka 2009.07.15. 16:23:50

@ekutya:

Akkor olvasd el figyelmesen még egyszer amit írtam.

"És ez min változtat ember? Legálisabban fogja csinálni őőőő mit is? Ja ugyanazt mint eddig, ugyanúgy"

Egyáltalán nem biztos hogy kap engedélyt, mert olyan az övezeti besorolás stb., hogy nem kaphat.

Másrészt pedig nekem is volt szerelőaknás garázsom, de teljesen más a saját autómat szükség szerint szerelni, mint a céges autót - amik estére rendzeresen beesnek -, meg a haverom autóit folyamatosan basztatni meg csak este 10-ig flexelni.

Ember.

Kacorka 2009.07.15. 16:26:46

@McK:

Az üzletszerúség épp abban áll, hogy a céges - nem a saját - autómat pénzért másoknak rendszeresen szerelem.

Ez konkrétan benne van a cikkben.

A lekvárfőzéskor hallható halk bugyogás nem összetévesztendő a flexszel.

Szerintem te kavarsz valamit.

Kacorka 2009.07.15. 16:28:30

@McK:

Ja és ha barom nekem szólt akkor anyád.

Ha nem akkor bocs.

2009.07.15. 16:35:20

...a cikk is jó volt, de a kommentelőkön is jól szórakoztam :)

tudom, hogy nem lehet olyan megosztás, hogy: "Normális kommentelők kérjük ide írjanak" és "AB-normál kommnetelők pedig ide", de szeretném.
Nagyon.

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.07.15. 16:37:17

@Lowtyo: Minél jobban félted az állásod, annál jobban fognak csicskáztatni.

Sabc 2009.07.15. 16:40:08

@Kacorka: Kérlek emeld ki nekem azt a szövegrészt, amiben az áll, hogy a céges autók rendszeresen beestek?

Nem, nem estek berendszeresen. Egy kezemen meg tudom számolni, hányszor volt itt céges autó, és az is csak azért, mert szoros volt a határidő, és kellett a cégnek a kocsi.
De ez elenyésző.

Kacorka 2009.07.15. 16:53:37

@Sabc:

"Közben persze rendre befutott valamelyik céges autó is javításra."

Igen bocs nem emlékeztem pontosan, nem rendszeresen, hanem rendre. Az hogy rendre az ugye érthető úgy hogy rendszeresen?

Nem basztatni akarlak ne érts félre tök szimpi a kompániátok, de azért a cikből nem az jön le, hogy hébe hóba volt egy kis reszelgetés.

Kacorka 2009.07.15. 16:58:44

@Sabc:

Ja és bocs ha visszaolvasol az egész véleményem abból a kijelentésből indult, hogy este 10 után nem flexeltünk.

Már bocs de aki lakóövezetben este 9-kor még flexel az monnyon már le.

Rocko- 2009.07.15. 17:18:07

@Shadowbull: el lett mondva párszor, hogy nem voltak zavaróak. se az alkalmi flexelés (nem 6-22, alkalmi) és lowtyo se tud olyan hangosan klimpírozni, hogy zavarja a szomszédot.

Shadowbull 2009.07.15. 14:38:27
"Miert lenne ez problema?"
mert a való életben élünk és nem a jereváni rádióban.
"Honnan kene a mamikanak tudnia, hogy mennyi ideig tart ellopni egy autot?"
nem kell tudnia, hogy meddig.
csak némi ésszel átgondolva (nem kell ehhez se autóbuzinak lenni, se diplomásnak), hogy egy tolvaj nem fog 2 óráig szórakozni egy kocsival (mert észreveszik) és egy tolvaj nem olyan hülye, h belepakoljon egy autóba, folyamatosan.

@Kacorka: "Este 10 után nem flexelünk."
"üzletszerű szerelésre."
elmondanád hogy hol olvastál erre utaló állítást? sehol.
"garázs mint olyan elsősorban az autó tárolásáráa való"
ugye te sem dugsz a mosógépen és te sem eszel az ágyban?
naugye. le kéne szokni arról, hogy mindenki megmondja hogy a másik mit csináljon a SAJÁT otthonában. (egészen addig, amig a másikat nem zavarja, de leírom ötvendmilliomodjára is: nem volt zavaró, egyszer sem.)

@Lowtyo: "sok mindent el lehetett mondani, csak azt nem, hogy zajongtunk."
ráadásul akkor nem egy ember volt ott. persze senki se szólt, h zavaró.

Kacorka 2009.07.15. 16:26:46
"Az üzletszerúség épp abban áll, hogy a céges - nem a saját - autómat pénzért másoknak rendszeresen szerelem."
nem, te fogalomzavarban szenvedsz. az gyakoriságot jelöl, nem üzletszerûség. üzletszerûség az az, ha az ember pénzért végez munkát. ami itt nem történt meg.
vagy te rendszeresen áfás számlát állítasz ki, ha elmosogattál a rokon helyett otthon?

Kacorka 2009.07.15. 17:33:23

@Rocko-:

Te egyébként olvastad a cikket?

dani740 2009.07.15. 17:37:41

Ahány önkéntes besúgó még van itthon, annyiból simán újra felállhatna a III/3. Gusztustalan, hogy a sok komcsi nyugger az ember minden lépését figyeli az ablakból, és olykor-olykor még mindig leporolják az Erika írógépet, hogy egy megsárgult A/4-est befűzve ismét feljelentéseket gépeljenek. Pfúj...

Sabc 2009.07.15. 17:37:49

@Kacorka: De basszus, ez a flexelés egy pléda volt! És mindenkinek az jött le, hogy reggel nyolcok bekapcsoltuk a flexet, és este 10-kor meg kikapcsoltuk.
Ez egyáltalán nem fedi a valóságot. Eleve nem karosszáriát lakatoltunk, hanem autót szereltünk. Az autószerelésnek meg viszonylag ritkán célszerszáma a flex. Nagyritkán csavart vágtunk, de elenyésző, havonta talán egyszer.
Itt meg mindenki azon rugózik, hogy egész nap flexeltünk.
Könyörgöm, NEM! Szerintem két hónapja be se volt kapcsolva a flex.
Agyam eldobom komolyan.

ROY9791 (törölt) 2009.07.15. 17:40:18

@SsPL71: Akkor neked nem kell 3 évente cserélned. :)

Sabc 2009.07.15. 17:41:08

@Kacorka: Tényleg félreérthető a mondat, a szerlések nagy része saját, vagy barátok autói voltak. Elenyésző hányad volt ami télleg rendes meló.
De egyébként mindenki megnyugodhat, hamarosan költözünk, ki merre lát, szóval többet nem veri fel a kisváros csendjét flex zaja.
De leírom mégegyszer, hátha nem volt világos:
A
feljelentőnek
nem
az
volt
a
baja
hogy
zajosak
voltunk,
hanem
hogy
szerinte
lopott
kocsikkal
machinálunk.

Kacorka 2009.07.15. 17:44:02

@Rocko-:

"elmondanád hogy hol olvastál erre utaló állítást? sehol."

cikk 2. oldal:

"Este tíz után nem flexelünk, nem hangoskodunk, a káromkodást és a zeneszót kordában tartja a bezárt garázsajtó"

"te fogalomzavarban szenvedsz. az gyakoriságot jelöl, nem üzletszerûség. üzletszerûség az az, ha az ember pénzért végez munkát. ami itt nem történt meg"

cikk 1. oldal:

"Közben persze rendre befutott valamelyik céges autó is javításra
Közben persze rendre befutott valamelyik céges autó is javításra"

Ha viszont a cikkben Pista barátod hülyeségeket ír akkor ne nálam reklamálj.

Kacorka 2009.07.15. 17:48:44

@Sabc:

Vedd már észre, hogy én nem is a szomszéd nénis feljelentgetős közterületis témához szóltam hozzá (az szerintem is gusztustalan), hanem ahhoz, hogy bazmeg céges autót, meg a teljes haveri kör gépparkját a faszom flexelje a szomszédomban, mer az románia meg balkán.

Sabc 2009.07.15. 17:51:46

@Kacorka: Édes drága jó istenem.
Ez a flex nálatok olyan lehet, mint kezdő diszkósnál a bogyó. Nem tudtok róla lejönni.
Elmondom mégegyszer:
NEM
FLEXELTÜNK
AUTÓT.

Egy példa volt arra, hogy igyekszünk nem zajongani, az Isten szerelmére már...

Nigger bácsi 2009.07.15. 17:53:28

@Shadowbull: Amikor már 2,5 órája szenvedsz a kocsiddal, és akkor néznek tolvajnak, akkor azzal is baj van aki nézi.. Két és fél óra alatt egy flottányi autót is el lehet vinni,nem egy szar zsigát.

newname 2009.07.15. 18:03:10

Imádom: flex, Sthil fürész, pedighát sarokcsiszoló, láncfűrész, de a paraszt ezt honnan tudná.
Mondjuk a sarokcsiszoló engem is irritál, még a szaga is, pláne ha más csinálja. De tapasztalataim szerint nem az a fő szerszám az autószerelésben.
Amúgy a leírt (rendszeresen folytatott meló) veszélyes:
meb@szhatnak qrvára környezetszennyezésért (nálunk pl. tilos utcán kocsit mosni, gazt égetni), tudod mennyi 1 kg föld, és mennyibe kerül az ártalmatlanítása (elszállítása)?
Az adótörvény szerint pedig másnak nem végezhetsz munkát, még térítésmentesen sem (én sem hittem, de belerohantam), tudniillik nem fogod tudni bebizonyítani -ami röhely, de tény.
Benti melót (ilyet) hazavinni meg necces, mert mi van jogilag egy baleset esetén? Munkahelyi baleset?
Ha meg áll a zászló hogy felnyomnak jobb abbahagyni.

Kacorka 2009.07.15. 18:03:53

@Sabc:

Talán lehet hogy azért reagálja kicsit túl a dolgot az emberek egy része (köztük én is), mert a faxa tele van a panelba naponta 10-szer lyukat furó , a kocsit az utcán a park mellet lemosó, a fusis-fuvaros teherautómat a közös utcai parkolóban tartó, a KTM motort éjjel húzatós, maszek melót este okosban otthon megoldós magyar mentalitással.

Lehet, hogy rátok nem ez jellemző, de a cikkből ez is lejön.

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2009.07.15. 18:51:26

Az én csajom boncorvos. Mindig utálom ha hazahozza a munkáját.

Fel a fejjel Pisták, az ilyent meg lehet szokni. Szarjatok a hülyére magasról. Amerikában sokaknak a lövöldözés a kertben a hobbija:)

csiky944 2009.07.15. 18:59:47

@Kacorka: Rocko járt is ott az említett helyen,valszeg vágja h miről van szó

lápi lidérc 2009.07.15. 19:01:01

Mondjuk van valami fővárosi rendelet, ami szerint hétköznap reggel 8 előtt és este 6 után zajjal járó mukát nem végezhetsz, az este 10 meg jócskán az után van.
(Hétvégén meg egyáltalán nem.)

És a flex a nap többi szakában is kibaszottul zavaró, és a garázs tényleg nem műhely.
Ezt nem ártana tudomásul venni.

Rocko- 2009.07.15. 19:05:36

@Kacorka: olvastam. sehol nem volt olyan, h flexeltek este 10-ig, és olyan se hogy hangoskodtak, sőt, olyan se hogy üzletszerűen szereltek.

Rocko- 2009.07.15. 19:10:24

@Sabc: tudod, ők azok akik értenek hozzá. :D
ők szerelnek, mindent tudnak. ők flex-szel szerelnek! bezzeg akkor egy se járt Budakeszin. :D

Kacorka 2009.07.15. 18:03:53
"Talán lehet hogy azért reagálja kicsit túl a dolgot az emberek egy része (köztük én is), mert a faxa tele van a panelba naponta 10-szer lyukat furó"
le lett írva, hogy itt nem erről volt szó.
most már elárulnád hogy miért nem vagy hajlandó ezt megérteni?

@Kacorka: "cikk 2. oldal:

"Este tíz után nem flexelünk, nem hangoskodunk, a káromkodást és a zeneszót kordában tartja a bezárt garázsajtó""
és neked ebből konzekvensen az jött le, h 10-ig flexeltek???
hallod, én este 7-ig nem üvölteztetem a zenét itthon. az egy mellékes dolog, h itthon se vagyok, de logikád szerint én itthon zenét hallgatok.

"Közben persze rendre befutott valamelyik céges autó is javításra"
rendre: értsd éppenhogy végeztek volna valamivel, akkor beesett más.

@csiky944: áá, hagyd, tudod ők itt az okosak, itt elmondják, h ÉN mit láttam és tapasztaltam.

Rocko- 2009.07.15. 19:11:49

@Nigger bácsi: egyszer megkért bátyám, h amit hoztak földet, azt kicsit lapátoljam el, h be lehessen csukni a kertkaput. igaz elbaszták, mert az utcára került a föld, így egész nap lapátoltam befelé a cuccot.
de a mamóka logikája szerint biztos lopom a földet. :)))))

mark 84 2009.07.15. 19:12:23

Többé kevésbé egyet értek az 'otthon mindenki azt csinál,amit akar'elvel,de mindennek van egy határa,ami mindenkinél máshol van.Őszintén szólva,nálam is elrúgná a pöttyöst a szomszéd,ha hobby szervízt működtetne.

lápi lidérc 2009.07.15. 19:24:27

@mark 84:
Ez hálistennek nem így van, hanem úgy: "otthon mindenki azt csinál, amit akar, egészen addig, amíg ez nem zavarja a szomszédokat".

(Ez főleg zajra és egyéb olyan tevékenységekre értendő, ami vagy a szomszéd lakásában való normális élést - mondjuk nem ugattathatod a kutyádat az ajtaja előtt, nem spriccelhetsz be slaggal az ablakán stb. -, vagy az oda való bejutást/onnan kijutást zavarja.)

Az ember ugye társas lény, de ez nem csak azt jelenti, hogy mindenki legyen tekintettel rám, hanem azt is, hogy én is legyek tekintettel mindenkire. Ez ilyen kölcsönös lófasz.

zOzOO 2009.07.15. 19:24:33

Legfontosabb: tekintélyt kell kivívni a szomszédokkal szemben, mert különben rád másznak minden szarságért.

megtörtént eset: kiskorú voltam, amikor egyik este arra jöttünk haza a nyaralásból, hogy a szomszéd házban lakó partit rendez, és a vendégek úgy parkolnak összevissza a háza és a mi házunk előtt, hogy nem tudtak a szülők behajtani a kapun, és beállni a garázsba, hogy kipakolhassuk a nyaralás kellékeit. Apám csönget, szól, hogy legyen kedves vki elállni, hogy ne kelljen az utca másik oldaláról kipakolni mindent a kocsiból. Fél óra múlva se történt semmi, tehát gürcöltük be a cuccokat az utca túloldaláról. Viszont éjjel kiosontunk a kisöcsémmel és a szomszéd vendégségbe jövő autók közül 11-nek leengedtük mind a 4 kerekét. Hajnal 3, éktelen ordibálás, rendőrök ki, apámék felkelnek, magyarázkodás a fakabátoknak, adatok felvétele, 1 hét múlva az iskolám igazgatójától egy igazgatói figyelmeztetés mivel a rendőrök oda is leadták a sztorit. Ennyi történt. Szomszéd nem beszél szüleimmel/velem azóta, de nem is volt több ilyen eset.
Privátban azért még 10év múlva jól megd..tam a lányát és 1 telefonhívás nélkül dobtam is, csak hogy tényleg ne legyen jó neki.
Ezekre nem vagyok büszke, de így működnek a dolgok hungarisztánban.

lápi lidérc 2009.07.15. 19:25:37

Anak meg mondjuk csak örülni kell, ha valaki autólopást és átszerelést gyanít, és feljelenti érte az illetőket.

Lehetne a te tényleg ellopott autód is.

lápi lidérc 2009.07.15. 19:27:10

@zOzOO:
Jó nagy paraszt vagy, öcsém, és erre még büszke is.
Gratulálok.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.07.15. 19:31:51

megszaLott :
"Az én csajom boncorvos. Mindig utálom ha hazahozza a munkáját."

Most olvastam róla Englishrussián ! :)

englishrussia.com/?p=3374

Egyébként meg, (nem neked), örvendetes, hogy ilyen elterjedt az internet kicsiny hazánkban, másképp a nyári szünet alatt az alapfokú és kisegítő oktatási intézmények szabadságolt hallgatói nem jutnának megfelelő mennyiségű véleményezési lehetőséghez, levezetendő a serdülőkori szexuális frusztrációkat.

newname 2009.07.15. 19:35:33

@zOzOO:
Elég szar ügy....hogy ilyen vagy.

zOzOO 2009.07.15. 19:49:06

@newname:

ja, annyira rossz, hogy nyugodtan alhatok mert a szomszédok nem fognak a rendőrökkel elvitetni, ha évente 2-3-szor hangosabbak vagyunk éjjel.

zOzOO 2009.07.15. 19:53:31

Ha ti a vesztesek mellett törtök lándzsát, rendben, én maradok a köcsög, győztes típusúak táborában

loláb 2009.07.15. 20:03:13

@Ádán: :)
Az a gyanús, ami nem gyanús!

lápi lidérc 2009.07.15. 20:21:20

@zOzOO:
Tévedsz.
Te a köcsög vesztesek táborában vagy.

Rocko- 2009.07.15. 20:21:25

@prokee: tudod, év közben leveleket írnak a tehenészfiúnak, nyáron kommentelnek.

@series_one: nem ba'zza, boncolja.

Akarki lehetek 2009.07.15. 20:24:57

Agyarországon az irigység az úr... Ezt tudomásul kell venni.

"reggel 8 előtt és este 6 után zajjal járó mukát nem végezhetsz"

Engem érdekelne, hogy ez kinek jelent valamit? Mi az a zaj? Mi a határa, hogy méri a kihívott rendőr, stb... A hobbi is munkának számít?

Autószerelő az első szakmám, de manapság nem aként dolgozok. Ha autót szerelek, akkor innentől az nem számít hobbinak, mert papírom is van róla? Nagyon homályos dolgok ezek nekem...

Mindenesetre amikor autószerelőként dolgoztam, akkor havonta 2x ha kellett flexet használni. Utáltam is, nagyon jól tudom, hogy nem igazán kellett. Nem kell lovagolni egy sarkított példamondaton, mintha megtörtént volna.

O gyerekem! 2009.07.15. 20:38:14

Csak a cikket olvastam, de a kommenteket is el fogom mindjart.
Velemenyem csak az, hogy,

kedves OMMM, matol fogva emelem elotted a kalapomat, amiert ilyen turelmes vagy es tudsz megalljt parancsolni, mert en nem tudtam volna magamnak, ha az az irigy (mire fol) "ur" odajon brekegni, annyi szent!!

zalkapone 2009.07.15. 20:53:17

Ommm:

Bázzeg Pistám! Egy ilyen buliból kinehaggyámán! Hol lehet feliratkozni a vádiratra? Nehogymá a köcsög, korrupt vámos kimaradjon, aki felügyeli a seftet! Aki ráadásul egy nem kifejezetten EU normáknak megfelelő, hangos kipufogós, régi szarral jár oda, letekert ablakkal, üvöltő Paradise City aláfestéssel! A múltkor tényleg többet kellett volna az AK47-sel a hónom alatt sétálgatni az utcában...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.15. 21:09:05

@akira2: Ez azért baromság, mert van olyan, hogy az embernek van hobbija. Neki épp az autóbütykölés. Meg tudom érteni, a sok közül az egyik nekem is az. Mellette van a fotográfia, a basszusgitár, meg még egy rakás más dolog, de kifejezetten szeretem az autószerelős hobbimat is.
Az, hogy egy valag pénzt megspórolok azon, hogy nem fizetek az autószerelőnek 5000 forintot óránként, járulékos eredmény. Nem ezért csináljuk, hanem mert szertjük csinálni.
Gondolom neked is van hobbid. Gondolom Te is kibírnád röhögés nélkül, ha azt mondanánk rá, hogy csináld hivatásszerűen, vagy ne csináld sehogy.

@El Topo (Sgt. Elias): Az ilyen magadfajta figurák autóját szoktam odébbhúzni a Range-el. Nem azért az én helyem, ahol állok, mert úgy gondoltam, hanem mert az elmúlt 20 évben kizárólag én takarítom el onnan a havat télen, én vágom le mellette a sövényt.

O gyerekem! 2009.07.15. 21:19:48

Roadkill 2009.07.15. 00:42:09
Tokeletes hely a kovetkezo blogtalalkozonak. Nehanyan majd csunyan neznek Hlavacs nenire es nem lesz tobb feljelentes.


ez mekkora otlet gyerekek!!!!
Tenyleg, omm, mikor lesz legkozelebb?

lápi lidérc 2009.07.15. 21:33:56

@Akarki lehetek:
Ha jól tudom, 68 dBA a zaj határa, de egyébként bármi zaj, ami zavar másokat. Mérhető, lásd pl. Sziget-fesztivál.

Ha zajt keltesz vele, akkor bármi munkának számít, és tévét vagy rádiót sem hallgathatsz hangosan.

Ha ennyire szeretsz zajongani, ki kell költözni egy tanyára, és ott nem zavarsz vele senkit.

lápi lidérc 2009.07.15. 21:37:31

@Tie:
Hát ha közterület, akkor bizony az nem a te helyed. Akármekkora arcod van is.
Azt meg ki nem szarja le, hogy mit csinálsz az adott hely mellett.

Az embernek lehet, hobbija, de ha zajjal jár, akkor emberi időben kell csinálni.

Akarki lehetek 2009.07.15. 21:43:53

Tévedsz, nem szoktam zajongani, de köszönöm szépen, hogy látatlanban elítélsz!
A választ egyébként köszönöm!

McK (törölt) 2009.07.15. 21:49:27

@Kacorka: "Talán lehet hogy azért reagálja kicsit túl a dolgot az emberek egy része (köztük én is), mert a faxa tele van a panelba naponta 10-szer lyukat furó , a kocsit az utcán a park mellet lemosó, a fusis-fuvaros teherautómat a közös utcai parkolóban tartó, a KTM motort éjjel húzatós, maszek melót este okosban otthon megoldós magyar mentalitással."

Kissé messze ugrottaál az otthon,SAJÁT udvarában,SAJÁT autóját javító embertől.

Én megoldanám a kérdést ne aggódj.
Noha csökevényesedett agyacskáddal nem sikerült megértened neked sem,hogy a Papa flexelésről szót sem ejtett,csupán a sok autóból azt a következtetést vonta le,hogy ennyi autó bizonyára csak lopott lehet,máris itt fröcsögsz,hogy a közterületen ki,mit csinál...

Semmit,vazeg.
Garázsban szerelt. A sajátjában.
Különben is tele van a faszom a nagy toleranciával,a Te elved alapján még füvet nyírni sem lehetne,Te szerencsétlen,mert az lehet ,hogy zavarja a szomszédot.

Hihetetlen,hol élünk.
Pont leszarnám,mit gondol a szomszéd.
Hova lesz a világ?!
Nem ülhetünk össze a haverokkal grillezni egyet esténként,mert hátha valamelyik faszkalapot zavarja,a sörösüvög zörgése?!

Vicc!
Neked,meg a hozzád hasonló ultraprecíz "sosemcsinálokrosszatpéldaképvagyok" pöcsfejeknek meg kívánaok egy ugyanilyen szomszédot,mint Te vagy.

Vannak szomszédaim.
Jóban vagyunk.
Érdekes,sem nekem nem jutott eszembe feljelenteni őt a szülinapi vigadalma után,sem neki,ha hazahozom lemosni a versenyautót.

Emberek vagyunk,és tiszteletben tartjuk a másik igényeit is,tisztában vagyunk vele,hogy a szomszéd nem azért van,hogy az én nyugalmamra vigyázzon.

Akit zavar a flex hang,az ne hallgatózzon,főleg,ha 60 méterre lakik,hanem húzzon be az odújába.

Úúúú vazeg..rossz szomszédság török átok..igaz a mondás.
Egy ilyen minden lében kanál tönkreteszi az ember életét.
Azaz csak tenné..mert mindenra van ellenszer,csak a saját fegyverével kell visszalőni.

McK (törölt) 2009.07.15. 21:50:57

@lápi lidérc: "Ha ennyire szeretsz zajongani, ki kell költözni egy tanyára, és ott nem zavarsz vele senkit."

Nem kisfiam!
Ha ennyire zavar a zaj,költözz ki te!
Ott csend van.

lápi lidérc 2009.07.15. 21:55:08

@McK:
Tévedésben vagy, öcskös.

Olvass törvényeket, és hamar megtudod, kinek van igaza kettőnk közül.

Tudod: az ember társas lény, közösségekben él, ezért másokra is tekintettel kell lennie.
És az én csendem nem zavar senkit, a te zajod viszont igen, úgyhogy egyértelmű, melyiket kell megszüntetni.

Nem tudom, van-e annyi eszed, hogy ezt felfogd.

tomnemtom 2009.07.15. 21:55:40

elolvastam a cikket.
a kommentek nagyját is.
-

McK (törölt) 2009.07.15. 21:57:31

@lápi lidérc: Van bátyus.
Remélem.
De ha azt hiszed,bármi történik,ha te bemész,és feljelentesz valakit,mert szerinted hangosan hallgatja a zenét,akkor hülyébb vagy,mint amilyennek hiszed magad.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:00:30

@McK:
Nem hallgatózik. Legföljebb rád hívja a rendőröket, és mivel a rendőr ha úgy látja, hogy tényleg zajt keltesz indokolatlanul (a flexelés este annak számít), kötelessége feljelenteni.
De ha üvölteted a rádiódat vagy zajos a házibuli, az is.

És nálunk még nagyon kegyes is a hatóság. Svájcban pl. kicsit keményebben büntetnek érte, ugyanis a lakók nyugalma az első, a te hobbid vagy szórakozásod meg a sokadik helyen áll. Aki nem tudja azt elfogadni, az kiköltözik tanyára. Vagy rámegy a gatyája.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:02:38

@McK:
Hát nálad hülyébb nem lehetek, mert az fizikai lehetetlenség.
De ha gondolod, költözz be a városba, és hallgass hangosan zenét este 8 után. Aztán majd csodálkozz, mi történik,ha valaki kihívja rád a jardot.

Vajda Gábor (Gabor_V) · http://www.linkedin.com/in/gaborvajda1984 2009.07.15. 22:04:50

Erről az jut eszembe, amikor még anyámnál laktam: a szembeszomszédunk lakatos volt, aki reggel a kávét követően nem cigire gyújtott, hanem a flexet izzította be, és meg sem állt délután 5-ig. Mondom pké, ez e munkája. Az viszont már elég érdekes volt, amikor megszólta a lenti sozmszédunkat, hogy olajozza be a Trabantja ajtajának zsanérját, mert a nyikorgásától nem tud aludni... ehe...

Akarki lehetek 2009.07.15. 22:06:37

@Gee Halen: igazi úriember lehetett a szomszédotok :)

O gyerekem! 2009.07.15. 22:07:45

"
Manyizga · binary.blog.hu/ 2009.07.15. 08:21:14
"A tulajdonos postáját mindig félretettem a kredencre, így ha alkalomadtán megjelent, nem kellett keresni, "
Vagyis bérlitek a házat? Akkor bármikor mondhatja, hogy hagyjátok abba amit csináltok, mert nem járul hozzá. Aztán felbontja a bérleti szerződést, ha "nem javultok meg". Ennyi. "

Manyizga : Volt olyan pont a szerzodesben, hogy nem fgoadhatnak vendeget/nem szerelhetnek autot az udvaron/ nem hallgathatnak zenet/nem sorozhetnek etc?

Akkor meg?

Kacorka 2009.07.15. 22:08:20

@McK:

És miért vagy ilyen agresszív?

Nem dugsz eleget?

O gyerekem! 2009.07.15. 22:08:47

Draco3D : "Az hogy egyből jön a papír pont annyit mond el hogy a tipikus függöny mögül leselkedő Mari néninek vagy Pista bának nem tetszik hogy valakinél több autó van a kelleténél,de ahhoz túl paraszt hogy kérdezzen a feljelentés előtt."

-egyetertek, tipikus ROMAN paraszt

McK (törölt) 2009.07.15. 22:14:27

Megvolt a módszerünk a rossz szomszéd ellen.
Barátomnak volt otthon egy Tescos medencéje,az a lemezfalú 3,5 méteres.
Ügyes ember lévén gondolt egyet,feltültötte vízzel,körbezsaluzta,kibetonozta.
Egy héten belül feljelentette a szomszéd,hogy nincs rá engedélye..
Kijöttek,ők szégyelték magukat az önkormányzatnál,hogy ilyenért baszakodnak,de hát feljelentés..
Javasolták,egyezzenek meg.
Átment,megpróbálta megbeszélni,mi a gond,miért zavarja a saját medencéje a szomszédot.

Mer a szabály az szabály..

Jah..ha Te így..hát én is így..

Vidékről beszélünk,parkosított udvarok,már tíz éve nem divat az állattartás azon a városrészen,nincs is kutyánál nagyobb állata senkinek.

Grillezés közben megszültük az ötletet.
Utána néztünk,és a helyi szabályok alapján lehetőséged van két disznót,és 15 szárnyast tartani a régi rendszer megmaradt szabályai alapján.

Beadtunk egy építési engedély kérelmet,disznóól építésre,vettünk számlásan biótrágyát,és lebillentettük a telek határára a lehető legközelebb a szomszédhoz.
Az építési engyedély kérelméről a szomszédokat is kiértesítik,ha tetszik ha nem az ólat megépítheted,hisz a rendezési terv szerint lehet.
Ahogy a trágyát meghozták,jött a szomszéd,hogy mit képzel Laci barátom,a legyek ellepik a házát,ráadásul büdös disznókat akar?!

Laci csak erre várt.
Háááát kedves szomszéd..csak szabály szerint.
Ami szabály az szabály.
A Trágya a Medence helyére kerül a fű alá,hisz vissza kell füvesíteni,annak meg kell a trágya.
Disznóhúst meg szeresssssük' ,a szabály szerint meg lehet..
Amikor lila volt a szomszéd feje,halkan megemlítette,hogy abban az esetben viszont nem férne el a disznól,ha a medence ott maradna ,ahol van..

9-kor szóltak az önkormányzattól,hogy visszavonták a feljelentést.

Azóta minden grillezésnél a medencéből kiabálunk át sörrel a kezünkben,hogy Isten éltesse,szomszéd..:D

Dennis01 2009.07.15. 22:18:52

En azzal nem ertek egyet, amit egy-ket hozzaszolo irt, hogy a garazs az a kocsi tarolasara valo, ha szerelni akar valaki, akkor muhely kell, ilyen-olyan engedellyel. Ha en fizetek egy garazst, vagy en huzom fel a sajat kezeimmel, akkor mar hadd csinaljam azt benne, amit akarok (normalis keretek kozt, persze). De mondjuk azert feljelenteni, mert esetleg segitek egy baratomnak, akinek nincs lehetosege fedett helyen dolgozni, ez azert rohej.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:20:18

@McK:
Bár ez egy szélsőségesen hülye szomszéd lehetett, de ha a trágya tényleg büdös (nem mind az), akkor bizony simán köteleznek rá, hogy 2 napon belül tüntesd el onnan, vagy elszállítja az önkormányzat a te költségedre (nem jársz vele jól).

McK (törölt) 2009.07.15. 22:22:35

@lápi lidérc: "Nem hallgatózik. Legföljebb rád hívja a rendőröket, és mivel a rendőr ha úgy látja, hogy tényleg zajt keltesz indokolatlanul (a flexelés este annak számít), kötelessége feljelenteni.
De ha üvölteted a rádiódat vagy zajos a házibuli, az is."

Látom az elméletek embere vagy..

Ha most tudsz nekem mutatni valakit,akit feljelentettek,mert este 11-kor flexelt,elintézek neked egy Béke Nobel díjat.
Maradjunk annyiban,hogy nem vagyok az az a feljelentgetős fajta.
Nem is leszek,megoldom máshogy.

Volt rá eset,hogy valamelyikünk szomszédja(baráti kör) rendőrt hívott.
Soha,ismétlem neked is ,soha nem történt feljelentés.
Kijött,szólt hagy halkabban tüzijátékozzunk,és ennyi.

Hál'isten nem úgy megy ez,ahogy Te móricka módra elképzelted..:D

Jelzem ott kezdődik,hogy a rendőr úr kapun belülre sem jöhet,ha nem engedem..

lápi lidérc 2009.07.15. 22:23:01

@Dennis01:
Leírtad a kulcskifejezést: normális keretek közt.
Szerinted az este 10-ig flexelés (vagy mondjuk kalapálás, mert tengelycsapágyat cserélnek, és rá van nagyon gyógyulva az agyra) beletartozik ebbe?

McK (törölt) 2009.07.15. 22:24:06

@lápi lidérc: a biotrágyát senki nem viheti el,mi számlát kaptunk róla,az földminőség javító bió adalék.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:26:19

@McK:
Te lehet, hogy jelzed, de ez sajnos nem igaz.

Én meg voltam olyan házibuliban, ahol feljelentették a házigazdát. Pedig csak a zene volt hangos.
(Ja, és nem kell hozzá bemenni. Cím alapján is fel lehet.)

Más kérdés, hogy a rendőrök többsége van annyira rendes, hogy elsőre csak szól, hogy halkabban. Másodjára azért már intézkedni szoktak.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:28:15

@McK:
Szerinted.
De az már eddig is kiderült, hogy elég fura és nem igazán helytálló elképzeléseid vannak a jogról.

(Az autódat is elvontatják, ha rossz helyen állsz, pedig arról is kaptál számlát, és valószínűleg nem is büdös.)

McK (törölt) 2009.07.15. 22:28:36

@lápi lidérc: És mit intézkednek?
Vérhójagot szívnak a seggemre?
Max pénzbírság,ha odáig jut az ügy..
De nem jut,mert szarik rá ennyi papírt kitölteni egy ilyen szarságért.

csongiaparaszt 2009.07.15. 22:30:13

@ommm:
"Látom, mindenkit a flex akasztott ki. Vázolom a helyzetet, hogy érthető legyen. Közvetlen szomszéd nincs.
Egyik oldalon az off-road-pálya, másikon egy üres telek, az utcasarkon egy félig kész ház, átellenben, olyan 80 méterre lakik egy szomszéd. Q7-essel jár, motorozik, normális arc. Összesen 2 darab szomszédunk van az utcában."

Ööö... ki lehet a feljelentő?

McK (törölt) 2009.07.15. 22:30:19

@lápi lidérc: Világos.
Te jobban tudod,hisz itt ültél mellettem a medencében.
Nézz utána,NEM vitethetik el!

Akarki lehetek 2009.07.15. 22:31:36

Szerintem többszörösen túl van lihegve. Nem zajongtak, ennek kiemelésére hozták azt a hülye és szerencsétlen mondatot, hogy nem szoktunk 10 után flexelni. Most ezt szajkózza mindenki. Aki tud magyarul, az érti, hogy ezt úgy gondolta az író, hogy nem szoktak zajongani, amikor más már otthon van, és zavaró lehet. Ezzel is azt akarta jobban kiemelni, hogy nem ez volt a baj, hogy bármi zaj keletkezett volna. A baj az volt, hogy illegális dolognak nézték. Vagyis ez sem volt az, hanem az a baj, hogy ezt a tulaj képtelen elhinni, hiába mutogatják a papirokat. Beszari, fosik a jagellóktól, ennyi.
A cikkíró is megérti szerintem, hogy oké, nem baj ha utánanéznek, hogy az ismeretlen ember vajon nem-e tolvaj. A baj, hogy egy ilyen dolog után lehetetlen bebizonyítani, hiába az ő nevén vannak az autók vagy a motor. Illetve autós újságíró, mit gondoltak, nem fordul meg 1-2 autó teszt miatt? Miért ne járhatna azzal? Ha van 3 autóm, akkor akár bérautóval is járhatok, azokat is cserélgethetem akár naponta. Senkinek semmi köze. Az autókra fizetve van minden, akkor semmi közük.
Szerintem szúrta a szemüket, hogy van 3 autó, meg emellett is még mennyi jár oda. Meg esetleg lehetett jóindulat a tulaj felé, de szerintem inkább irigység volt. Legtöbb dolog abból fakad.

Ha McK ismersének a szomszédjának lett volna medencéje, akkor vajon feljelentette volna őket???...

zalkapone 2009.07.15. 22:33:19

@McK:

"...a rendőr úr kapun belülre sem jöhet,ha nem engedem..."

Ez így ebben a formában nem igaz. Házkutatási engedély nélkül is bemehet, bármikor. Ebben az esetben annyi szerepel a jegyzőkönyvben, hogy halaszthatatlan nyomozati cselekmény történt, amit utólag jóváhagynak. Szóval jól megfontolt testi épséged érdekében ne nagyon akard megakadályozni, hogy bemenjen... Csak egy jótanács.

Sabc 2009.07.15. 22:34:13

@lápi lidérc: Tengelycsapágy, olyan nincs.
Kerékcsapágy van.
De azt meg nem kalapáccsal szokás szerelni, hanem lehúzóval és/vagy préssel.
Igazából lényegtelen, csak ha már a flexen lehet szőrözni, ami csak el példamondat volt, akkor ezen is lehet.

McK (törölt) 2009.07.15. 22:35:33

@zalkapone: Köszi a jótanácsot,de már megakadályoztam.
Már nem rendőr..
A halaszthatatlan nyomozati cselekményhez KOMOLY indok kell..

Ügyvéd kérdése az egész.

Akarki lehetek 2009.07.15. 22:37:40

@Sabc: részben igazad van. De ha az agyra a csapágy belsőgyűrű rá van szorulva, hogy szeded le? Hiszen lehúzó nem fér oda, előbb meg kell indítani. Fém érintkezik a fémmel, nulla levegő, a lehúzó körmének pedig kapaszkodnia kell valamibe. Olyankor pedig jól jön a laposvágó és kalapács, amivel megindítod.

Dennis01 2009.07.15. 22:37:51

@lápi lidérc: Hat attol fugg, hol laksz. :D

lápi lidérc 2009.07.15. 22:39:20

@McK:
Igen, pénzbírság.
Első esetben.

zalkapone 2009.07.15. 22:39:36

@McK:

Nehogy azt hidd. Ebben az országban, ahol békés baráti társaságokat lehet könnygázzal oszlatni...
Amúgy valszeg egy nem túl rutinos rókát fogtál ki, azért sikerült. Van pár klisé, amibe még O.J. Simson ügyvédje sem tudna belekötni.

Sabc 2009.07.15. 22:40:46

@Akarki lehetek: Szétfújom lánggal. ;)
Csak fel ne jelentsenek érte. :)))

lápi lidérc 2009.07.15. 22:41:01

@McK:
Miért, ezt a jogszabályt csak az adott medencében ülők ismerik?
Nyugodj meg, elvitethetik, ha te nem szállítod el.

zalkapone 2009.07.15. 22:41:06

@McK:

Nem kötekedésből mondom, tapasztalat. Engem évek óta próbál pár kedves ügyfelem megfingatni, és mégis itt vagyok.

McK (törölt) 2009.07.15. 22:42:48

@lápi lidérc: Miért,utána mi jön?
Körberajzol,és összetép?
Semmi.
Tudnék elrettentő példákat írni.
Üvöltöző bodzaszedőkről,akikkel az ég világon semmit nem tudtak ,és tudnak csinálni.

Szép dolog az elmélet..
Csak a gyakorlat más.

Elméletben mindenki Rocco.
Csak amikor úgy kéne baszni,keveseknek megy.

Akarki lehetek 2009.07.15. 22:43:56

Attól még nem fog lecsúszni, ha meg túlmelegíted az agyat, azt te is tudod, mennyire egészséges.
Én személy szerint az ilyen melónak normális időben állok neki. Ez az egyedüli megoldás, mert összeszereléshez csak préselni kell. Ha meg megcsúszok, akkor csinálok mást, aztán majd másnap. De ha egy rendes ajtóval felszerelt garázsban vagyok egy kertes házban, akkor általában az nem szokott áthallatszani, hogy zavarjon mást. Tehát csukott ajtónál nap közben sem zajos a művelet a szomszédnak.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:45:32

@Sabc:
Igaz, kerékcsapágy.
A többi viszont már legalábbis véleményes.
Mondjuk a legtöbb embernek nincs otthon lehúzó sem, sem hidraulikus prés, amivel rányomja a tengelyre (meg amikor én autót szerelni tanultam, még a műhelyekben (pl. AFIT) is csak hellyel-közzel volt, de azok nélkül is megoldható).

McK (törölt) 2009.07.15. 22:47:01

@lápi lidérc: Hát nem fugunk itt ki mondta előbbet játszani,meg stipistoppot,de nyugodj bele,hogy nem.
Ha azt gondolod,mégis,állnék veled egy kis fogadáskát.
Nem nagy pénzben,csak a játék kedvéért.
Letétbe helyezünk egy százezret,van egy hónapod,hogy a megadott címről elszállítasd a trágyát.
Hogy úriember legyek,NEM biótrágyáról lesz szó,számlával...
Anélkül!

És semmit nem fogsz tudni csinálni..:D
Ha igen,tiéd a lóvé,ha nem,az enyém..;)

zalkapone 2009.07.15. 22:47:22

Nem tudom, hogy volt-e már szó róla, de a kábelvágó-klán tagja a nemrégiben hátbalőtt csávó is, aki nem akart megállni az igazoltatásnál. Bár aligha ők a feljelentők... :-)

McK (törölt) 2009.07.15. 22:48:28

@zalkapone: Én sem kötekedésből.
És hány ügyfeled van,akit Te szeretnél megfingatni,és (sajnos) kiröhög?

zalkapone 2009.07.15. 22:49:27

@McK:

Jelenleg kettő. De gőzerővel dolgozom a megoldáson!

McK (törölt) 2009.07.15. 22:51:43

@zalkapone: legalább öszinte vagy.
Ha ügyes,hiába dolgozol.Van ilyen.
Szintén sajnos.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:54:22

@McK:
Nem, viszont utána bíróságra vihetik, és ott bizony kaphatsz érte komolyabb büntetést is.

zalkapone 2009.07.15. 22:55:40

@McK:

Tombol bennem a versenyszellem. :-)
Meg különben is. Ha könnyen menne, akkor mi lenne az élvezet? Az én szakmám amúgy is macska-egér játék. Hol az egyik fél nyer, hol a másik. Ezt kénytelenek vagyunk elfogadni, mindkét részről.

McK (törölt) 2009.07.15. 22:57:25

@lápi lidérc: fittyfenét.
Hogy a bíróságig eljussunk 50 ezrében lenne.
Ezek a patkányok csak nagyon nagyon ritkán ilyen nagylelkűek.
És megvan a medencés ellenszerük,hogy bírsági szakasz előtt visszavonja a polgári peres eljáráshoz szükséges feljelentését.
Így,vagy úgy.
De megvan.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:57:29

@McK:
De, ha feljelentenek, és tényleg büdös (kiszáll az önkormányzat vagy a közterület-felügyelet embere és jogosnak találja a feljelentést), akkor vagy veled szállíttatják el, vagy elszállítják a te költségedre. És simán inkasszózzák a folyószámládra.

És igen magasról szarnak rá, hogy neked milyen számlád van róla.

ommm 2009.07.15. 22:57:55

@zalkapone: :) Ó, bocs, hogy csak most válaszolok, de lent voltunk a garázsban. Csendben cseréltünk kormányösszekötőt, lengéscsillapítókat, vettünk le váltót majd kuplungszerkezetet, közben a leghangosabb dolog a rajtunk csámcsogó rohadt szúnyogok böfögése volt :)
Majd lesz poszt, még nincs kész.

lápi lidérc 2009.07.15. 22:59:15

@McK:
Nem lenne semmijében, legfeljebb a haverodnak addig pár pénzbüntetésben, a rendőrség ugyanis hivatalból juttatná el odáig.

zalkapone 2009.07.15. 23:01:00

@ommm:

Azért ha tanúskodni kell, szóljál! :-)

McK (törölt) 2009.07.15. 23:04:51

@lápi lidérc:
Nohát akkor..
Mondom én..
Ne csak elméletben..
Tegyünk egy fogadást!
Szállítasd el 1 hónapon belül.

Ilyen gyorsan még nem kerestél egy kilót.
Vagy én..:D

McK (törölt) 2009.07.15. 23:06:08

@lápi lidérc: a rendőrség le sem szarná.
Ha nincs bankszámlám,mit akarsz Te inkasszózni?

lápi lidérc 2009.07.15. 23:09:19

@McK:
Ebben azért ne bízzál (az embereknek addig elég nagy a szájuk, míg tényleg nem találkoznak a valósággal, te tipikusan ilyen vagy).
Te kicsit egy mesekönyvben élsz.

Ha nincs bankszámlád (amit mondjuk nem hiszek), megoldják máshogy.

ommm 2009.07.15. 23:10:13

@zalkapone: Nem lesz gond. Ez az utolsó autó, amit itt rakunk össze. A barátnőmé. Aztán költözöm :) És nem csak emiatt :)

McK (törölt) 2009.07.15. 23:12:06

@lápi lidérc: Van bankszámlám.
De üres.
Én valóságtól elrugaszkodott ember vagyok,de azért rátenném a pénzem..;)
Te is?

Sabc 2009.07.15. 23:12:25

@ommm: Tebazmeg, kikapcsoltuk a flexet?

:)))

Rocko- 2009.07.15. 23:16:11

@zalkapone: én mondtam, h csak sót kérnék. :))))

@Gee Halen: lol.

@McK: ahaha, így kell. :D

lápi lidérc 2009.07.15. 22:23:01
bazmeg.
leflexelem a fejed. most, este 11-kor. csak hogy igazad legyen.

akira2 2009.07.15. 23:17:14

@Rocko-:
@akira2: "Az otthoni garázs parkolásra való, nem szerelésre, szerelésre a hivatalos autószerelő műhely alkalmas."
hö? ruhát is mosodába viszel, varrnni is csak oklveles varrónô varrja, számlatömbbel a balkezében és az ablakot is az FKF takarítja, ugye? :)

A ruhát a mosókonyhába viszem, mert az közelebb van, mint a mosoda, és ráadásul majd' minden nap szükséges mosni.
Varrni nem varratok, boltban vásárolok, ha leesik egy gomb, azt magam is vissza tudom varrni. (ha a fehérneműt leszaggatjuk egymásról, azt már nem veszzük újra föl szakadtan-toldozottan-foltozottan... )

Az ablakot - mint minden mást is - a bejárónő takarítja, nem azért vettem feleségül az asszonyt, hogy ne kelljen bejárónőt fizetnem... :)

De a garázsba csak beállunk, és még sohasem mostuk le az autóinkat a ház előtt, csakis kézi mosóban.

Egyéb kérdés?

Rocko- 2009.07.15. 23:18:24

@Sabc: KI? :DDD most kell BE. :D

Rocko- 2009.07.15. 23:19:49

@akira2: és nehéz elképzelni h másnak nincs mosónője, és más varr a férjére, a férj meg elmosogat. számla nélkül.

zalkapone 2009.07.15. 23:20:16

@ommm:

Augusztusban költözünk mi is. Most meglett a kedvem az új szomszédokhoz! :-)

Sabc 2009.07.15. 23:21:36

@akira2: És ha lemosnéd az autódat a ház előtt, akkor elkezdene ellenkezőleg forogni a Föld, és elvinne a rézfaszú bagoly? :))
Hihetetlen emberek vannak. :)

zalkapone 2009.07.15. 23:21:42

@Rocko-:

Bazzeg! Csak most esett le ez a "csak sót kérnék"! :-)
Hiába, este van.

lápi lidérc 2009.07.15. 23:22:50

@Rocko-:
Nekem enélkül is igazam van, ha meg flexelni akarsz, akkor inkább gyere ide holnap, és flexelhetsz csempét a fürdőszobába.
Csakis napközben.

akira2 2009.07.15. 23:23:23

"@Tie:
Tie 2009.07.15. 21:09:05
@akira2: Ez azért baromság, mert van olyan, hogy az embernek van hobbija. Neki épp az autóbütykölés. Meg tudom érteni, a sok közül az egyik nekem is az. Mellette van a fotográfia, a basszusgitár, meg még egy rakás más dolog, de kifejezetten szeretem az autószerelős hobbimat is.
Az, hogy egy valag pénzt megspórolok azon, hogy nem fizetek az autószerelőnek 5000 forintot óránként, járulékos eredmény. Nem ezért csináljuk, hanem mert szertjük csinálni.
Gondolom neked is van hobbid. Gondolom Te is kibírnád röhögés nélkül, ha azt mondanánk rá, hogy csináld hivatásszerűen, vagy ne csináld sehogy. "

De van hobbim, de nem olyan, amire iparengedélyt szokás kérni, és még véletlenül sem zavarok vele senkit, még este 10 előtt sem... :)

A flexelés bizony még napközben is őrjítő tud lenni, amit egy szomszéd építkezésen még nagy nehezen elviselek, mert tudom, hogy egyszercsak elkészül. De a Vályi kolléga és haverjainak leharcolt autói sohasem készülnek el, ill. lesz mindig utánpótlás... :(

Flexelésre és egyéb autószerelőműhelyi tevékenységre pedig nem nem építeném a jószomszédi kapcsolataimat...

Nem véletlen, hogy a jobb ingatlanok nem autószerőműhely környékén találhatóak...

zalkapone 2009.07.15. 23:23:51

@lápi lidérc:

Maradt a fürdőszobából mozaik csempe, három dobozzal! Akciós!

akira2 2009.07.15. 23:24:58

@Sabc: @Rocko-:

Nálunk a gép mosogat... :)

ommm 2009.07.15. 23:27:02

@akira2: De a Vályi kolléga és haverjainak leharcolt autói sohasem készülnek el

Pedig dehogynem!

akira2 2009.07.15. 23:30:16

@Sabc:
"Sabc 2009.07.15. 23:21:36
@akira2: És ha lemosnéd az autódat a ház előtt, akkor elkezdene ellenkezőleg forogni a Föld, és elvinne a rézfaszú bagoly? :))
Hihetetlen emberek vannak. :)"

Szerintem, ha valaki saját kezűleg mossa az autóját az egyrészt kispolgári foglalatosság, másrészt környezetszennyező. Nem véletlen, hogy kultúr-országokban, de ma már hazánkban a legtöbb önkormányzati rendeletben is tiltva van az autómosás, azt csakis erre alkalmas autómosó üzemben szabad végezni...

De biztosan nem jártál még kultúrhelyen... :)

Na megyek úszom egyet, 28 fokos a víz...

dennisthemenace 2009.07.15. 23:30:43

@zalkapone: Loszart.A szarhaziak csak hozzanak hazkutatasi engedelyt,ha be akarnak jonni.A sajat garazsomban meg azt csinalok,amit akarok.

akira2 2009.07.15. 23:31:26

@ommm:

A mondat végét lehagytad... :)

zalkapone 2009.07.15. 23:31:39

@ommm:

Látod, látod! Ide kellett volna költöznöd. Az új kecónknál a már beköltözött szomszédság tegnap együtt betonozta a kerítést. Pedig hármójuk közül csak az egyik lakik közvetlenül mellette (lakóparki ikerházak).

zalkapone 2009.07.15. 23:34:15

@dennisthemenace:

Ez egyértelmű. Én csak azt mondtam, hogy nem feltétlenül fognak is hozni. Amúgy az ilyen feljelentős szomszédot egyszerűen csak ököllel szájbabasznám párszor, aztán mehet panaszkodni...

ommm 2009.07.15. 23:34:27

@akira2: Igaz...és ha lenne, szívesen csinálnám, rengeteget tanulok közben és jól esik gondolkodni ill. látni, mennyire különböző módon oldanak meg más-más gyártók dolgokat.
Na ezért, egyszerűen szeretem csinálni, bárcsak több időm lenne rá.

Sabc 2009.07.15. 23:37:37

@akira2: Kispolgári foglalatosság... Édes istenem... ehhez tényleg nem tudok semmit hozzátenni.
Gratulálok, te egy sikeres ember vagy!
Egyébként az az 5 liter samponos víz havonta egyszer, az aztán gecire környezetszennyező.Valóban.
Ha a világon senki nem mosná a kocsiját otthon, akkor a bolgyó egy igazi paradicsom lenne, de így csak egy posvány.
Az otthon autótmosók tehetnek mindenről. Meg a tehenek.

Sabc 2009.07.15. 23:41:51

@akira2: A végén a "megyek úszni" benyögés meg külön gratulációt érdemel. Nemhiába, érezzük csak, mi otthon autót mosó környezetszennyező parasztok, hogy te mennyivel egyenlőbb vagy.

(Ha feltalálnák az időgépet, én lennék az első önként jelentkező tesztalany, hogy vigyenek vissza 40-50 évvel korábbra, no persze ne az egykori vasfüggöny innenső oldalára....)

series_one (törölt) 2009.07.15. 23:47:53

@akira2:

mondjuk nálunk a fürödhető hőmérsékletű vízre nem kell nyár közepéig várni, mert összkomfortos a pecó.

akira2 2009.07.15. 23:50:08

@Sabc:

Kösz a gratulációt, jól is esett - az úszás. :)
Na, nem sportból, csak hobbiból...

Neked átengedem az autómosást, ha tényleg jól csinálod, és közel is vagy, majd hozzád viszem... :)

akira2 2009.07.15. 23:51:51

@series_one:

Nekem elég áprilistól októberig, télen más sportokat űzök... :)

Sabc 2009.07.15. 23:53:34

@akira2: Azért jó gyorsan megvoltál. 20 perc. Talán még a bugyid se ázott át. :)

lápi lidérc 2009.07.15. 23:53:36

@zalkapone:
Kösz, a csempe már megvan, csak a széleknél méretre kell vágni. :-)

series_one (törölt) 2009.07.15. 23:54:07

@akira2:

nagy sportember lehecc, ha húsz perc alatt (incl. rákészülés és tisztálkodás) kisportoltad magad.
:)))))

lápi lidérc 2009.07.15. 23:55:33

@zalkapone:
De mi van, ha a szomszéd az erősebb?

series_one (törölt) 2009.07.15. 23:55:46

@Sabc:

bazz, nagyon egyre jár az agyunk.
:)))))

Dennis01 2009.07.15. 23:56:17

@Sabc: Szerintem nem te lennel az egyetlen tesztalany azon az idogepen...

series_one (törölt) 2009.07.15. 23:57:20

@lápi lidérc:

gyorsabbnak kell lenni, nem erősebbnek.

lápi lidérc 2009.07.15. 23:57:36

@Sabc:
Na ja, 5 liter havonta egyszer tényleg nem lenne gond.
Csak ha az utcában van még 1000 autó, akkor az már havi 5000 liter samponos víz, egy kisebb medencényi.
Ja, meg olajos is persze.

dennisthemenace 2009.07.15. 23:58:28

@akira2: Akkor Anglia nem kulturorszag? Mert itt bizony rengetegen mossak maguk a kocsijaikat.

lápi lidérc 2009.07.15. 23:59:33

@series_one:
Hát ha egyszer megfog egy lassú díjbirkózó, baszhatod a gyorsaságodat.

Sabc 2009.07.16. 00:07:09

@lápi lidérc: Ööö... Namost ha lemosom az autó karosszériáját, kívülről, akkor az a víz miért is lesz olajos?
Az emberek többsége nem alvázat meg motort mos a kertben, csak a bódét, kívülről.
Az elvetemültebbeje ki is porszívózza.

Amúgy meg tényeg úgy gondolod, hogy a samponos víz kiiktatása fogja megmenteni a Földet a végső pusztulástól? Necsináldmár. :)

series_one (törölt) 2009.07.16. 00:07:47

@lápi lidérc:

mondjuk én praktikus akokból ritkán megyek bele ilyesmibe, de van egy olyan érzésem, hogy nem a birkózás a küzdősportok királya.

Sabc 2009.07.16. 00:13:30

@series_one: Jó, a te technikád az lehet, hogy rátekered magad mint az óriáskígyó, és megfojtod. :))))))))))

Rocko- 2009.07.16. 00:22:36

@Sabc: jaja. :D

@zalkapone: meg meleg. semmi gond. :)

@lápi lidérc: "Nekem enélkül is igazam van"
jól van. le lett írva, el lett mondva, hogy nem volt éjt nappalá tévő flexelés, de te csakazértis ragaszkodsz hozzá, sőt, ott se voltál, de te jobban tudod, neked lehet csakis igazad.
gratulálokk ezet foghatsz edével. te nem vitaparner vagy, hanem egy csökönyös hülye. bocs.

@akira2: "De van hobbim, de nem olyan, amire iparengedélyt szokás kérni, és még véletlenül sem zavarok vele senkit, még este 10 előtt sem... :)"
1) ők sem zavartak.
2) hobbyra mióta kell iparengedély? nem véletenül azért hívják hobbyt hobbynak, mert hobby?
"De a Vályi kolléga és haverjainak leharcolt autói sohasem készülnek el, ill. lesz mindig utánpótlás..."
mivel még nem találták fel a sose el nem romló gépet, és egy szőke nő bizony egy követ is tönkre tud tenni, így igen, mindig lesz tennivaló - mint bármelyik másik géppel.

akira2 2009.07.15. 23:30:16
és fingani is csak írásos engedéllyel, mi?

Sabc 2009.07.15. 23:41:51
azért figyeled, autót lemosni, és pazarolni rá 30 liter vizet környezetszennyező, fúj-fúj, menjünk szakmosóba. de ő! a Föld megmentője, ő elmegy úszni a párszázliteres medencéjébe, uszoda helyett. ez ám a környezettudatosság! :D

lápi lidérc 2009.07.15. 23:57:36
"Csak ha az utcában van még 1000 autó, akkor az már havi 5000 liter samponos víz, egy kisebb medencényi."
tudok egyet, akira2 20 perc alatt átússza.

Sabc 2009.07.16. 00:07:09
"Namost ha lemosom az autó karosszériáját, kívülről, akkor az a víz miért is lesz olajos?"
tudod, ők mosás előtt beolajozzák a kocsit. miután flexszel megszerelték.

azért uyge Te is viszítasz a röhögéstől? :D

Sabc 2009.07.16. 00:28:19

@Rocko-: Én már csak csendesen zokogok a sarokban...

series_one (törölt) 2009.07.16. 00:28:39

@Rocko-:

>>lápi lidérc 2009.07.15. 23:57:36
"Csak ha az utcában van még 1000 autó, akkor az már havi 5000 liter samponos víz, egy kisebb medencényi."
tudok egyet, akira2 20 perc alatt átússza.

series_one (törölt) 2009.07.16. 00:29:40

@series_one:

izé.
fele lemaradt.
márhogy ezen konkrétan besírtam.
:)))))

series_one (törölt) 2009.07.16. 00:31:42

@Sabc:
tibi, gyanús voltál te nekem, hogy olyan furcsán növeszted a hajad, csak nem emós lettél?
:))))

zalkapone 2009.07.16. 00:35:36

@lápi lidérc:

Az erő önmagában kevés. Menj el egy krav maga edzésre, ott minimális erőkifejtéssel sírásba kergetnek...

zalkapone 2009.07.16. 00:38:02

@Sabc:

Hö, tényleg! A múltkori projekt, ami miatt hívtál, hogy áll? Sikerült?

zalkapone 2009.07.16. 00:39:47

@Rocko-:

Ne is mondd! Tudod milyen meleg van egy teherautó ponyvája alatt, ami reggel óta a napon állt? Fucking szél...

Sabc 2009.07.16. 00:50:54

@zalkapone: Még el se jutottam odáig.. :)

lápi lidérc 2009.07.16. 00:54:02

@Sabc:
Hát lehet, hogy megmenteni nem fogja a végső pusztulástól, de hogy a samponos víz nem használ, az tuti.
Amúgy meg minden autó olajos kívülről is, van, amelyik többé, van, amelyik kevésbé.

@series_one:
Oké. Dzsúdó? Dzsiu-dzsicu? Aikidó?
Mindegyik fogdosásos.

@Rocko-:
Hát szerintem téged sem az eszedért fognak ellopni... Hallottál már olyat, hogy elmélet?
Most fejtsem ki én is, hogy te milyen hülye vagy, és nem vitapartner?

@zalkapone:
Hát attól függ, ki. Egy kezdő biztosan nem, egy mester meg nagyjából bármilyen küzdősportban megteszi ugyanezt.

Sabc 2009.07.16. 01:00:00

@lápi lidérc: Miért is olajos minden autó kívülről? Ezt fejtsd már ki kérlek!

megint 2009.07.16. 01:17:04

Valami "teszten" az jött ki, hogy a ketrecharcosok a legkeményebbek, nézni viszont a boxot meg a K1-et szeretem nézni, mert látványosak, szabályok nélkül persze egy mma-s összetörné ezeket, krav maga biztos jó, de hát ott olyat is tanítanak, hogy szórd a homokot a másik szemébe, szal az nyilván AK-val, meg bombával futkosó emberek ellen lett kitalálva, ha jól tudom van valami magyar vonatkozása is ennek a küzdősportnak, mondjuk a "küzdősportok világa" című műsorban a krav maga-s rész volt a legdurább az biztos.

CSÖRR-CSI££ 2009.07.16. 02:10:54

Nekem '79-ben kezdődött, amikor elkezdtem dobolni... (elég nehéz halkan csinálni)
Autószereléssel hasonlóképp jártunk, pedig azt általában csendesebben nyomtuk, mint a Ramonest, meg a P Mobilt. Mindenhonnan b@sztattak mindig, fel is jelentettek 1x-2x.
Szülőknél lakva el lehet képzelni a reakciót, amikor kijöttek a zsaruk...
'89 környékén, a gengszterváltás idején jutottam el odáig, hogy feladom...
Azóta nem dobolok... -alig-alig fordult elő velem /és elvonási tüneteim vannak, talán ezért iszom többet a Keletinél, mint a Nyugatinál/.
Autót még csináltam /-tunk a haverral -na, az meg sárkányrepülős és asse' repül má' régóta, de nemazé' mer' nem akar/ -szóval nagy kaki az egész, de azé' szeressük Magyarországot, csak eccer kerüljön a kezem közé, aki miatt ilyen élhetetlen hely lett ez az ország!!!
-Ja, hogy már nem él???!!! Olyan rég kezdődött?!
Bakker!!!


...Folytassa Peter Sellers!

Take it easy, otherwise you'll gonna be crazy

ekin_su_ocha 2009.07.16. 02:36:51

én hülye meg a múltkor anyáméknál mostam az udvaron az autót...most, hogy olvasom itt a hozzászólásokat, gyorsan hazatelefonáltam, h fájt-e a földnek a sampon, de azt mondják az otthoniak, hogy a fű meg van, nem sárgul, a giliszták is a helyükön, a Föld se sír, nagy baj nem lehet...egyébként az a folyamat, ahogy a cikk kapcsán, (aminek alig van köze a flexeléshez) eljutottatok az anyázásig, mert a másik szétfexeli a 24-órából a 25-et is,aztán az illegális autószerelő műhely ahol készülnek a feketemunkával megjavított autók flex hanggal kísérve, majd az olajos kasznijú autók mosása, ami fáj a Földnek, na ez nem semmi...
haveromék utcájában 3 autószerelő műhely működik legálisan cégtáblával, bejelentve,stb... állítása szerint soha nem zavart senkit a zaj, ki se hallatszik a műhelyből semmi, biztos öreg már és a flex sikítását nem hallja...ja és nem üzemcsarnokok közt laknak hanem egy eldugott kis csendes utcában.furcsa.
mondjuk azt vettem észre, hogy bármit írhatnának ide a posztolók, tökmindegy...van benne egy szó, ti ráraboltok, mint gyöngytyúk a takonyra és megy a sárdobálás, személyeskedés, okoskodás miközben hülyeségeket írás.az nem érdekes, hogy miről szól az egész, mindegy, csak lehessen miért utálni valakit...hát...hajrá ;)

lápi lidérc 2009.07.16. 02:40:10

@Sabc:
Nem tudom, hogy mitől. Lehet, hogy a közlekedésben való részvétel miatt a többi autó kipufogógázban lévő olajtól, lehet, hogy a saját motorból kikerülő gázoktól de tuti, hogy mind olajos is valamennyire.

Szűcslaci 2009.07.16. 05:42:44

Nekem végül az jött le, hogy feljelentgetni ugyan nem szép dolog - a róka hordja el a családját annak, aki megteszi - de Titeket se sokan szeretnének szomszédnak. Most mellényúltatok.

Rocko- 2009.07.16. 07:05:41

flexsugaras szép jóreggelt!
ugye mindneki jól aludt? nekem nem sikerült, ugyanis a FlexPáros, FlexPista és FlexPéter egész éjjel autót szerelt. ;(

@series_one: ;)

@zalkapone: uhh, szép.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 07:30:16

@akira2: Édesistenem, hogy a picsába lehetsz ennyire demagóg?

Az autómosó szerinted mit csinál a samponos vízzel? Elviszi a vegyi hatástalanítóba mi? Lófasz.
Jobb esetben a csatornába önti, aztán a szennyvíztelep vagy csinál vele valamit, vagy ohne zsenír belefolyik a dunába, rosszabb esetben meg pont ugyanúgy a földre önti, mint józsibácsi a ház előtt, ha nincs csatorna a környékén (mert akkor józsibácsi is a csatornába önti).

Amit írsz, pont ugyanolyan demagóg faszság, mint az, hogy nyugat-európa elpaterolja a szemete javát, az informatikai veszélyes hulladékot indiába, ahol 10 éves gyerekek olvasztják ki az alaplapból, meg a monitorból a nemesfémeket ugyanabban a fémtálban, mint amiből este eszik szerencsétlen.
De a magadfajta baromnak nyugodt a lelkiismerete, mert meg van oldva a szemét problémája. Attól, hogy nem a TE orrod előtt történik, ami történik, attól még ugyanúgy kurvára nincs megoldva, csak elég hülye vagy hozzá, hogy megetessenek ilyen baromságokkal.
És ez sajnos nem csak azt jelenti, hogy hülye vagy, hanem azt is, hogy álszent, és gonoszul önző. Neked szép legyen a környezeted, akkor is, ha más ebbe beledöglik.
Ja, ahhoz, hogy Te is kivedd a részed belőle, ahhoz gerinc is kéne, mi?

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 07:35:23

@Tie: Ha jól sejtem, akira az a sötétzöld kretén, aki szerint nem kell atomerőművet se építeni, mert az áram a konnektorból jön, a csepeli szennyvíztisztító is csak terheli a környezetet, és felesleges is, mert a víz is a vízcsapból jön (amúgy ha a vízcsapból víz jön, akkor a tűzcsapból tűz?), és a szennyvíz is meg van oldva, mert nála elmegy a lefolyón. És akkor azzal meg van oldva...
És bazmeg, az ilyen nem a rácsot a rázza, hanem szabadon jár-kel...

Shadowbull 2009.07.16. 07:40:39

A privat automosas nem veletlenul tilos a vilag boldogabbik reszeben.

Az autok korommal, nehezfemporral, zsirokkal, olajjal, es egy csomo mas veszelyes anyaggal vannak szennyezve, ami nem elonyos, ha bekerul sem a foldbe, sem a kommunalis csatornarendszerbe.

Persze lehet hoborogni, hogy nem ez pusztitja ki a Foldet, ami igaz is, de azert komoly kornyezetterhelest jelent, amit meg lehetne akadalyozni. akkor meg miert ne?

sb

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 07:43:12

@Shadowbull: De bazeg, pont ezt magyarázom, hogy az autómosóban is a tök hétköznapi kommunális csatornába kerül a mosóvíz, meg a dzsuva.
Csak a ti lelketek megnyugszik attól, hogy nem TI csináljátok a redvát, hanem valaki más. És ez a rövidlátó demagóg kreténség.
Ha nem akarod szennyezni a mosóvízzel a környezetet, akkor ne moss autót, ennyire egyszerű. Amúgy is a fejemet fogom, amikor olyan autókkal mennek autómosóba, amin van három szem por, amikor én meg egy durvább kirándulás után le akarom veretni a sarat az autóról, akkor az elkényelmesedett autómosók a szívükhöz kapkodnak.

Shadowbull 2009.07.16. 07:55:17

@Tie: "Az autómosó szerinted mit csinál a samponos vízzel? Elviszi a vegyi hatástalanítóba mi? Lófasz. "

Jobb helyeken teljesen zart rendszeru az automoso, a vizet tisztitjak es ujrafelhasznaljak.

Nem kell elkezdeni, hogy van amelyik beleengedi ugyis a szennyvizet, meg csesznek tisztitani, tudom.

De itt nem arrol van szo.

sb

akira2 2009.07.16. 08:16:57

@Shadowbull:

"Jobb helyeken teljesen zart rendszeru az automoso, a vizet tisztitjak es ujrafelhasznaljak."

Erről van szó.

Meg arról, hogy jobb helyeken nem Ultra-val és hasonló szerekkel mossák az autóka, hanem környezetbarát, lebomló tisztítószerekkel.

Még jobb helyeken pedig nem engedik bele a Dunába (más folyóba) tisztítatlanul a szennyvizet.

akira2 2009.07.16. 08:45:38

@Tie:

"Az autómosó szerinted mit csinál a samponos vízzel? Elviszi a vegyi hatástalanítóba mi? Lófasz.
Jobb esetben a csatornába önti, aztán a szennyvíztelep vagy csinál vele valamit, vagy ohne zsenír belefolyik a dunába, rosszabb esetben meg pont ugyanúgy a földre önti, mint józsibácsi a ház előtt, ha nincs csatorna a környékén (mert akkor józsibácsi is a csatornába önti)."

Ebből is látszik, milyen korlátolt gondolkodásmódot eredményez, ha valaki természetesnek veszi, hogy a ház előtt mossa az autót, a garázsában hobby-autószerelőműhelyt üzemeltessen, mindjárt azt gondolja, hogy az is elfogadható, ha az autómosó a csatornába engedi a szennyvizét vagy a hobby-szerelőműhely ugyanezt teszi a fáradt olajjal.

Miért nem lehet belátni, hogy épp azért szükséges ilyen tevékenységekhez iparengedély (megfelelő műszaki követelmények mellett), mert nem ugyanazt a környezetterhelést eredményezi (szennyvíz, olajszennyeződés, zaj, többletforgalom, stb.), mint az, ha valaki a lakásában házában - akár hobby szinten - végzi ugyanezt.

Csak egy példa:

Egyik szomszédom kardiológus, és a házában van a magánrendelője. Ennél fogva van is olyan forgalom, ami néha zavar. Pedig nem is flex-szel dolgozik... :)

Másik szomszédom fogorvos, szintén elég nagy házzal ahhoz, hogy elférjen benne a rendelője, de esze ágában sincs hazaköltöztetni a munkáját, hogy átjáróház legyen belőle a családja, saját maga és a szomszédjai "örömére"...

Vannak akik így, vannak akik úgy gondolkodnak, és engedtessék már meg nekem, hogy ezzel, vagy azzal a gondolkodásmóddal értsek egyet. Az otthoni autómosással és a garázsban/udvaron történő autószerelőműhellyel hadd ne értsek már egyet.
Ha valakinek az autók bütykölése a hobby-ja, azal semmi gond nincs, feltéve, ha ezt nem egy lakás célú, hanem egy szerelőműhely-célú helységben teszi.

Gondolom, milyen szép, rendezett lehet az az udvar, ahol jónéhány átalakítandó/javítandó autó parkol folyamatosan...

Azok a vélemények pedig végképp kiverik nálam a biztosítékot, hogy a saját telkén/házában/garázsában mindenki azt csinál, ami neki tetszik.

Mert miközben egy magánlakásba nem mehet be akármikor a hatóság, hogy ellenőrizze, hogyan kezelik a hulladékot (fáradt olajat), ne adj' isten vannak-e lopott autók is szétszerelésre várva, addig egy hivatalos műhelybe bármikor "beugorhat" az ellenőrzés.

Többek közt ezért is van szükség arra, hogy rendszeres autószerelői tevékenységre (és itt nem arról van szó, hogy pénzért teszi, vagy sem, hanem magáról a tevékenységről) engedélyt kérjen a T. állampolgár, egyrészt a hatóságoktól, másrészt a tulajdonostól - hamár bérelt ingatlanban teszi ezt, amit nyilván nem autószerelő műhelyként, hanem lakóingatlanként bérel.

Továbbra is kispolgári tevékenységnek gondolom az otthoni autómosást és az autószerelést...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 08:50:34

@Shadowbull: Ja. 10-ből 9-nél nem zárt a rendszer. Ennyi, te ettől még legyél nyugodt és boldog.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 08:56:53

@akira2:
"engedtessék már meg nekem, hogy ezzel, vagy azzal a gondolkodásmóddal értsek egyet."

Tudod, amíg arról van szó, hogy valamivel nem értesz egyet, addíg azzal nincs is semmi baj. Te viszont a saját irányelveidet akarod másokra erőltetni.
Tudod, kicsit visszás, amikor azt írod, hogy NEKED legyen megengedve, hogy ne érts egyet másokkal, de ugyanezt a szabadságot nem engeded meg a többieknek.
Nekik is legyen megengedve, hogy ne értsenek egyet veled. És mivel nem teszik, fognak szerelni otthon, a kardiológus meg fog rendelni otthon, és pont ugyanúgy fogja leszarni, hogy mit gondolsz róla, mint ahogy TE is leszarod, hogy ő miért rendel otthon. Az, hogy ő otthon rendel, annak nem TE vagy az oka. Sőt, TE egyáltalán semennyire nem szerepelsz az ő képletében. Épp úgy, ahogy ő sem szerepel a TE képletedben, hiszen mindvégig csak arról beszélsz, hogy TE kivel nem értesz egyet, és hogy TE szerinted mit hogy kéne csinálni.
Az emberek így működnek, leszarják, hogy a többiek mit gondolnak, mert egoisták, és önzők.
Csak arra próbállak rávezetni, hogy TE csak a TE világodnak állsz a középpontjában. A többiekében ugyanúgy senki vagy, ahogy ők senkik a TE világodban.

"Továbbra is kispolgári tevékenységnek gondolom az otthoni autómosást és az autószerelést... "

Én meg továbbra is kispolgári tevékenységnek gondolom azt a viselkedésmódot, amit Te csinálsz. És akkor mi van? Te leszarod, hogy én mit gondolok, én meg leszarom, hogy Te mit gondolsz. A világ így működik.

akira2 2009.07.16. 08:57:37

@ekin_su_ocha:

"haveromék utcájában 3 autószerelő műhely működik legálisan cégtáblával, bejelentve,stb"

Ezzel semmi baj nincs, ha ott vannak, hát ott vannak. Majd olyanok költöznek oda, akik ezt elviselik. Van ilyen....

"... állítása szerint soha nem zavart senkit a zaj, ki se hallatszik a műhelyből semmi, biztos öreg már és a flex sikítását nem hallja...ja és nem üzemcsarnokok közt laknak hanem egy eldugott kis csendes utcában."

Azért érdemes volna a szomszédokat is megkérdezni erről... :)

"furcsa."

Szerintem is...

"mondjuk azt vettem észre, hogy bármit írhatnának ide a posztolók, tökmindegy...van benne egy szó, ti ráraboltok, mint gyöngytyúk a takonyra és megy a sárdobálás, személyeskedés, okoskodás miközben hülyeségeket írás.az nem érdekes, hogy miről szól az egész, mindegy, csak lehessen miért utálni valakit...hát...hajrá ;)"

...és ebben is egyetértünk...

Vagyunk néhányan, akik nemtetszésünket fejeztük ki a posztban leírt világnézettel kapcsolatban, érveltünk, példálóztunk, írott és íratlan szabályokra hivatkoztunk, és azt kapjuk az ellenvéleményekben, hogy demagóg, hülye, gonoszul önző, barom, sötétzöld, álszent, stb.

Miközben a "legkeményebb" minősítésem az volt, hogy az otthoni autószerelés és kocsimosás kispolgári foglalatosság...

De mint ahogy egyes kérdésekben is másképp gondolkodunk, a vitakultúránk is más, itt, a fórumban mindenkit az minősít, amit ide leír...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 08:59:59

@Tie: Egyszerűbben fogalmazva:
Ha nem értesz egyet az otthoni autómosással, akkor egyet tehetsz. TE nem csinálod.
De hogy megszabd, hogy más emberek mit csináljanak, ahoz senki se vagy, mint ferencjózsef. (ahogy persze ők is senkik ahoz, hogy megszabják, te hogyan éld az életedet)

Shadowbull 2009.07.16. 09:04:15

@Tie: Nemtom, ahol en mosatok, az zart rendszeru. Itt is meg otthon is.

De ez nem a nyugodsagrol szol, hanem arrol, miert tilos a hazi automosas.

A lopas is tilos, pedig sokan lopnak. Aztan megsem lopsz te sem erre hivatkozva.

sb

akira2 2009.07.16. 09:05:58

@Tie:

Én nem leszarom, hogy mit gondolsz, hanem próbálok érvelni az álláspontom mellett. Ez nagy különbség! De ezek az érvek úgy látszik lepannanak Rólad, és odáig jutsz, hogy mindenki leszar mindenkit. Bravo!

Pedig ez korántsincs így, mivel én igyekszem betartani a békés egymásmellett élés írott és íratlan szabályait, többek között azzal, is, hogy nem mosom a ház előtt az autót, nem flexelek még hobbyból sem a garázsban, nem a házamba irányítom az ügyfélforgalmamat és még a vendégeknek is van három kocsibeállójuk a kocsifelhajtón a saját telkemen, így nem kényszerülnek arra, hogy közterületen parkoljanak.

...és soha nem mondok olyat, hogy mások le vannak szarva...

Ellentétben Veled... :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:08:54

@Shadowbull: Nem. Azért nem lopok, mert nem gondolom, hogy helyes volna, ha én lopnék.
Hogy a többiek miért lopnak, vagy miért nem lopnak, az nem érdekel.

Shadowbull 2009.07.16. 09:11:03

@Tie: Ez kurvara nem igy mukodik. A tarsadalmi egyuttelesnek vannak szabalyai.

Az egyik legfontosabb ezek kozul az az, hogy a szabadsagom addig terjed, amig azzal egy masik ember erdekeit/tualjdonjogat/nyugalmat nem sertem.

Ezert van a jogszabalyok nagy resze is.

sb

akira2 2009.07.16. 09:11:13

@Tie:

"De hogy megszabd, hogy más emberek mit csináljanak, ahoz senki se vagy, mint ferencjózsef. (ahogy persze ők is senkik ahoz, hogy megszabják, te hogyan éld az életedet)"

Szó sem volt arról, hogy bárkinek is megszabjam, mit csináljon, csupán felhívtam a figyelmet arra, hogy vannak, akik másképp gondolkodnak az autómosásról és az otthoni hobby autószerelőműhelyről, mint a kispolgárok... :)

Hátha valaki véletlenül elgondolkozik rajta, és belátja, hogy nem véletlen az, ha a világ boldogabb felében másképpen gondolkodnak, mások az írott és íratlan szabályok...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:14:58

@akira2: Az, hogy nem mondod ki, még nem jelenti azt, hogy nincs is úgy.
Te nem azért nem mosol otthon autót, nem azért nem flexszelsz otthon, és nem azért nem irányítod a házadba az ügyfélforgalmat, mert az másokat zavarna, hanem azért, mert nem akarod csinálni.
Ez viszont nem jogosít fel arra, hogy ráerőltesd másokra a te igazságaidat.

Pontosan az jelzi, hogy mennyire leszarod a többieket, hogy nem azzal foglalkozol, hogy ők vajon miért csinálják azt, amit, hanem hogy kijelented, hogy nekik mit kéne csinálniuk. Valójában nekik pont azt kéne csinálniuk, amit ők akarnak csinálni, és a legkevésbé sem azt, amit TE akarsz, hogy csináljanak.
Amíg meg akarod szabni valakinek, hogy mit csináljon, addíg nem törődsz vele, addíg leszarod.
Az, hogy ezt beismered, belátod, vagy netán ki is mondod, az nem változtat rajta.

"mivel én igyekszem betartani a békés egymásmellett élés írott és íratlan szabályait"

Megkérdezted már a szomszédodat, hogy mondjuk zavarná-e őt, ha lemosnád a ház előtt az autódat? Ha egy kicsit is több esze van nálad, akkor tuti azt fogja válaszolni, hogy "Te, hol érdekel engem, hogy mit csinálsz? Ha majd zavarni fog, szólok, ha átfolyik a dzsuvás lé hozzám, szólok, ha nem tudok tőle aludni, szólok. Amíg nem terhelsz vele különösebben, leszarom."
Milyen egyszerű lenne megkérdezni a kardiológus urat, hogy ő vajon miért otthon rendel, meglepődnél a válaszon. A válaszában ugyanis TE semennyire nem szerepelnél. Nem bosszantani akar vele, nem is kíván vele megfelelni neked. Egyszerűen lényegtelen, hogy mit gondolsz róla. Az a lényeg, hogy ő mit gondol róla.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:18:05

@Shadowbull: A szabadságod addig terjed, amíg valaki más nem tesz ellene, nem pedig addíg, amíg szerinted gondolod, hogy terjed.
A kettő között kétféle különbség is lehet. Az egyik az, hogy kisebbnek véled a szabadságod határait, mint amekkorák azok valójában, azaz nem mész el a határig, nem mosol autót az udvaron, pedig valójában a kutyát nem zavarná, és nem is érdekelne senkit sem, a másik meg az, amikor kisebb, mint hiszed, és folyton túlléped. Olyankor rád fognak szólni, hogy ácsi apa.
És a világ pontosan így működik.

Az, hogy amit teszel, valójában sért-e valaki mást, azt nem TE döntöd el, hanem kizárólag az a valaki más. Tedd, amit akarsz, aztán ha az valakinek nem tetszik, hát szólni fog érte, de ne akard megmondani neki, hogy őt mi sértsen, és mi nem. Ennyire egyszerű.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:21:20

@akira2: Szerinted az otthoni autómosás a kispolgári, szerintem meg az, amikor az ember azzal foglalkozik, hogy más mit csinál, ahelyett, hogy azzal foglalkozna, hogy ő maga mit csinál.
Tőlem aztán persze úgy vagy hülye, ahogy akarsz. :)

Ez a világ boldogabbik fele is olyan demagóg baromság...
Jöttök ezzel, hogy bezzeg svájcban, ott jól megbüntetik azt, aki autót mos a ház előtt. És akkor svájc ettől a világ boldogabbik fele? Számomra épp ettől nem az.
Amerikában, meg pl. angliában is az a hétvégi program, hogy apa lemossa az autót a ház előtt. Szerintem épp az a világ boldogabbik fele. Épp ettől.

Kettőnk között a különbség az, hogy Te azt akarod, hogy az egész világ svájc legyen, én meg azt mondom, hogy pont így van rendben, hogy van svájc is, meg van anglia is, és ki így, ki úgy akarja élni az életét.

Shadowbull 2009.07.16. 09:26:39

@Tie: "Ez viszont nem jogosít fel arra, hogy ráerőltesd másokra a te igazságaidat."

Valamit nagyon nem ertesz. Mindenki nagy ivben leszarja azt, hogy az a masik mit csinal, egeszen addig, amig az nem lesz zavaro.

Pont ezert irtam a fenti peldat a gitarozassal. A te logikad szerint ahhoz senkinek semmi koze nem lenne, ha en kopphangeron gitarozgatnek ejszaka egy tarsashazban. Hiszen nekem az a hobbim, mit ugat bele mas? Vegyen be altatot, huzza a fejere a kisparnat, es kulonben is, a Sweet Child o Mine a zenetortenelem egyik legjobb gitarszoloja, igazan hallgathatja 25x is egymas utan.

(fentebb volt valaki, aki csodalkozott, hogy a dobolasert feljelentettek. Hatbazmeg.)

Az otthoni szerelgetes hatareset. Csendesen, zart ajtok mogott, sajat autot butykolgetve valoban nem nagyon zavarhat senkit, nade iparszeruen, allando jelleggel, forgalmat, zaj- es egyeb kornyezetszennyezest generalva mar igenis zavaro lehet.

Az automosas sem azert tilos, mert a szomszedodat direkt zavarja, hanem azert, mert a kozosseg erdekeit serti, ha sulyosan szennyezo anyagok bekerulnek a felszini vizekbe.

Mindenki leszarja nagy ivben hogy mit csinalsz, es senki sem akar beleszolni a dolgodba, csak azt nem akarja, hogy te a tevekenysegeddel szoljal bele az o dolgaba.

Remelem erted. Ennel szajbaragosabban nem tudom elmagyarazni.

sb

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:30:46

@Shadowbull:
"Mindenki leszarja nagy ivben hogy mit csinalsz, es senki sem akar beleszolni a dolgodba, csak azt nem akarja, hogy te a tevekenysegeddel szoljal bele az o dolgaba."

Pontosan ezt mondom én is.
Viszont ez csak arra ad "lehetőséget", hogy TE csinálj, vagy NE csinálj valamit. Arra nem, hogy kitaláld, a többieket szerinted mi zavarja, vagy mi nem.

"Mindenki nagy ivben leszarja azt, hogy az a masik mit csinal, egeszen addig, amig az nem lesz zavaro."

Itt van a probléma. Te, és akira is azzal akarjátok megmondani másoknak, hogy mit szabadna csinálniuk, hogy azt teszed mellé, hogy TE azért nem csinálsz valamit, mert az SZERINTED zavaró.
Az, hogy a szomszédodat mi zavarja, nem TE döntöd el. Azt meg, hogy téged mi zavar, nem ő. Ennyi

Shadowbull 2009.07.16. 09:33:11

@Tie: "Tedd, amit akarsz, aztán ha az valakinek nem tetszik, hát szólni fog érte"

Nem egeszen. Az alap az, hogy betartjuk a kozossegi irott es iratlan szabalyokat. Aztan meg vegiggondoljuk, hogy vajon mi zavarhat masokat, es azt nem csinaljuk.

Aztan meg igy is lehet hogy belefutunk olyanba, amire nem is gondolnank, es ott jon az kommunikacio.

Amibe szerintem nem fer bele az, hogy anelkul, hogy szolnank, egybol feljelentjuk azt, aki nekunk nem tetszik.

Viszont ha szep szoval nem erunk el semmit, bizony nincs mas ut, mint a feljelentes.

En mondjuk szerencsere idaig meg nem jutottam soha.

Sot hajlamosabb vagyok kicsit tobbet elviselni a joszomszedi viszony miatt, mint ami egyebkent nekem normalis lenne.

De lattam eleg peldat, amikor ez nem eleg.

sb

akira2 2009.07.16. 09:34:41

@Tie:

"Tie 2009.07.16. 09:08:54
@Shadowbull: Nem. Azért nem lopok, mert nem gondolom, hogy helyes volna, ha én lopnék."

Ezzel én is egyetértek... :)

"Hogy a többiek miért lopnak, vagy miért nem lopnak, az nem érdekel."

Engem viszont nem hagy hidegen a kérdés, én elítélem azt, aki lop.

...és az sem hagy hidegen, ha valaki autószerelőműhelyként használja a lakásnak kivett bérleményét vagy az utcán mossa a kocsiját. Nem ítélem el, de megvan róla a véleményem.

Pláne, ha még kérkedik is ezzel, meg az az alapvető hozzáállása, hogy azt csinál, amit akar, kinek, mi köze hozzá...

Ez a hozzáállás nem igazán egyeztethető össze a békés egymás mellett élés írott és íratlan szabályaival.

A feljelentésektől való félelem pedig csak azokban alakul ki, akiknek valami vaj van a fülük mögött - szerintem. Engem legalábbis nem szoktak feljelentgetni, mert nem adok rá még halovány okot sem.

Mindazonáltal a feljelentgetés valóban nem a legszerencsésebb módja a problémák/ellenvélemények megoldásának, de itt - ha jól emlékszem - nem is volt erről szó...

Shadowbull 2009.07.16. 09:36:42

@Tie: "Te, és akira is azzal akarjátok megmondani másoknak, hogy mit szabadna csinálniuk, hogy azt teszed mellé, hogy TE azért nem csinálsz valamit, mert az SZERINTED zavaró."

De nem.

Azt nem akarom, hogy azt csinalja, ami engem zavar. Es jo lenne, ha erre magatol rajonne, mert senkinek sem hianyzik a konfliktus.

Szerintem nem kell agysebesznek lenni ahhoz, hogy rajojjon valaki: a folyamatos dobolas tarsashazban igenis zavarhat masokat.

sb

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:37:42

@Shadowbull:
"Aztan meg vegiggondoljuk, hogy vajon mi zavarhat masokat, es azt nem csinaljuk."

Pont ezt tartom baromságnak. Nem mondom, hogy ne csináld, csak baromságnak tartom. :)

"Sot hajlamosabb vagyok kicsit tobbet elviselni a joszomszedi viszony miatt, mint ami egyebkent nekem normalis lenne."

Ergo szopatod magadat, ahelyett, hogy "pofánvernéd" a bunkó szomszédot. Azt mondod, itt jön a kommunikáció, aztán mégse csinálod. A normális az volna, hogy te is kommunikálsz, és szólsz neki, hogy "bocs haver, nem lehetne kicsit halkabban?", nem az, hogy ülsz, és rágod magadat pont azért, mert többet nyelsz, mint ami neked normális lenne.
Szerintem pont azon kéne elgondolkozni, hogy miért csinálsz olyat, ami neked nem jó.
Pont így lesznek az ilyen frusztrált emberek, akik aztán meg akarják mondnai másoknak, hogy hol mossanak autót. A többiek meg boldogok, mert ott mosnak autót, ahol akarnak.

Nem mondom, hogy ne csináld, csak megmutatom, hogy a többiek boldogok, te meg szopatod magadat. Biztosan jó ez így neked?

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:40:10

@Shadowbull: Ja, hogy a TE idealista világképedben mi szerepel, az nem biztos, hogy a valóság.
Sőt, a dolgok kiválóan mutatják, hogy nem az.

Sosem abból kell kiindulni, hogy "minek kéne lennie" hanem abból, hogy "mi van".

Ha zavar a dobolás, akkor szólj miatta. Ha nem szólsz miatta, senkinek eszébe se fog jutni, hogy zavar, és tovább fog dobolni.

Milyen érdekes, hogy az ember csecsemőkorában ezt még ösztönösen kurvajól csinálja. Ha valami zavarja, ordít, és kiharcolja, amit akar.
Aztán felnőttel elhülyül, és hallgatja, hogy a szomszéd dobol, de nem szólna egy szóval se érte...

birdman 2009.07.16. 09:41:56

Megvagy gazember!Szóval te fújtad meg a horgász-ólmaimat 1990-ben,amivel a téboly határára sodortál.Tudtam biztosan,hogy a horgász cucchoz tettem az ólmokat,vízparton viszont sehogy sem találtam meg.Így most ennyi év után fény derült a rejtélyre.
Apád.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 09:43:11

"Azt nem akarom, hogy azt csinalja, ami engem zavar."

Csak az nem világos, hogy akkor ezt miért nem hozod a tudomására.

"Es jo lenne, ha erre magatol rajonne, mert senkinek sem hianyzik a konfliktus."

Valójában csak NEKED nem hiányzik a konfliktust, csak TE kerülöd a konfliktust. Senki sem gondolatolvasó, senkitől sem várhatod el, hogy magától rájöjjön, hogy téged mi zavar. Más emberek csak akkor tudhatják, hogy téged mi zavar, ha elmondod nekik a száddal. Ha nem megy, rajzold le, vagy írj róla dalt, és küldd el neki a kívánságműsorban.
Vedd észre, hogy konfliktus csak a TE életedben szerepel amiatt, hogy a szomszédok mit csinálnak (és te meg kerülöd). Az ő életükben egyáltalán nincs konfliktus, hiszen nem állsz oda eléjük. Ők csak teszik, amit tesznek.

Shadowbull 2009.07.16. 09:57:00

Nemtom honnan veszed, hogy nem szolok. De, szolok. Ha szuksegesnek latom.

Ha szuksegesnek latom, pofan is verem a delikvenst.

az, hogy toleralok neha olyasmit is, ami egyebkent (enyhen) zavar, az nem azt jelenti, hogy barmit lenyelek. (pelda: amikor meg kertes hazban laktunk, a szomszednak szokasa volt a kertben hangosan radiot hallgatni. Mivel a zenei izlesunk nem igazan hasonlo, ezert nem szivesen hallgattam nap kozben mondjuk Dzsimit.

De nem szoltam neki, vegul is nappal van, es annyira nem zavar.

de ha mondjuk este is ezt csinalta volna, biztosan szoltam volna neki.

En meg ugy voltam vele, hogy nem hallgattam zenet a kertben, mert tudom, hogy nem mindenki akarja azt hallgatni amit en.

Persze ez szamodra nehezen lesz ertheto, es levezeted belole, hogy en feleslegesen korlatozom magam.

Kicsit vegletes a gondolkodasod.

sb

kafferbivalybalamber 2009.07.16. 10:07:58

@Shadowbull: Sárkány ellen sárkányfű. Kertben zenélő hülyeszomszéd ellen:
mikrowellenterror.de/

:)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 10:12:55

@Shadowbull:

Gyerekek, szóljatok, ha csak nekem tűnik teljes agyrémnek az alábbi gondolatmenet.

A szomszéd hangosan hallgat zenét a kertben.
Ez engem zavar (meg szar zenét is hallgat).
Ezért én inkább nem hallgatok zenét a kertemben.

Shadowbull, szerinted ez így logikus, és rendben van? Szerintem nagyon nincs.


"De, szolok. Ha szuksegesnek latom."

De hát épp azt írtad, hogy a legtöbb esetben sokkal KÉSŐBB szólsz, mint ahogy valójában szükségesnek látod. Itt írod baze:
"Sot hajlamosabb vagyok kicsit tobbet elviselni a joszomszedi viszony miatt, mint ami egyebkent nekem normalis lenne."

SEMMIVEL sem kell többet elviselned, mint amennyi neked normális lenne. Ha mégis teszed, hülye vagy.

Lehet, hogy az én gondolkodásom végletes, de az biztos, hogy a szomszédod boldog, te meg nem vagy az.

A világ boldogabbik fele pont azért boldogabb, mert az emberek ott megengedik maguknak, hogy tegyék, amit jónak látnak, és ha a szomszéd szar zenét hallgat hangosan, akkor szólnak neki, és nem azt csinálják, hogy inkább ők nem hallgatnak zenét.
A világ boldogabbik felén Te ugyanilyen boldogtalan figura volnál egészen addíg, amíg nem kezdenél el azzal törődni, hogy NEKED mi a jó.

akira2 2009.07.16. 10:18:05

@Tie:

"Itt van a probléma. Te, és akira is azzal akarjátok megmondani másoknak, hogy mit szabadna csinálniuk, hogy azt teszed mellé, hogy TE azért nem csinálsz valamit, mert az SZERINTED zavaró."

Tévedés, mi nem akarjuk megmondani másoknak, hogy mit kellene csinálniuk, plánbe nem csinálunk (legalábbis én) ebből sportot, nem válik a hobbimmá.

De ha valaki egy blogposztban azzal kérkedik, hogy kinek mi köze hozzá, hogy ő mit csinál a saját (méginkább bérelt) telkén, akkor azt szóvá teszem, hogy szerintem nincs igaza, és miért. De nem hülyézem le, mint ahogy Te teszed azzal, aki nem ért Veled egyet...

Mint ahogy azt is szóvá tenném, ha valaki azzal kérkedne, hogy ő bizony póráz és szájkosár nélkül szereti sétáltani a kutyáját ott, ahol egyébként gyerekek játszanak, biciklizni tanulnak, stb., azt meg pláne, ha a kutyája után nem szedi össze a kutyaszart, de még azért is szólok, ha megengedi a kutyának, hogy az én kerítésemet/kapumat pisilje össze - jelölésképpen, hogy akkor ez az ő (a kutya) területe...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 10:23:39

@akira2:
"De ha valaki egy blogposztban azzal kérkedik, hogy kinek mi köze hozzá, hogy ő mit csinál a saját (méginkább bérelt) telkén, akkor azt szóvá teszem, hogy szerintem nincs igaza, és miért."

Ha valaki egy blogposztban azzal kérkedik, hát kérkedjen. Ki nem szarja le?
Ha szóvá teszed, hát szóvá teszed. Azt is ugyanúgy leszarják.

Nem azért hülyézlek le, mert nem értesz velem egyet, hanem mert hülyeséget csinálsz.
Ha én hülyeséget csinálok, és Te egyetértesz velem, akkor is lehülyézlek. A lehülyézés nem abból ered, hogy egyetértesz-e velem, vagy sem, hanem abból, hogy hülye vagy-e, vagy sem. :)
Ha pedig többet foglalkozol azzal, hogy a többiek mit csinálnak, mint azzal, hogy Te mit csinálsz, akkor szerintem hülye vagy. Ergo lehülyézlek.

akira2 2009.07.16. 10:29:16

@Tie:

Ha Neked mások lehülyézése a hobby-d és ez kielégít, akkor tedd bátran, de én - engedelmeddel - kiszállok ebből az eredeti tárgytól elkanyarodott, parttalan vitából...

series_one (törölt) 2009.07.16. 10:36:17

@Akarki lehetek:

mesélek neki szomorú történeteket.
az előbb utóbbb megindítja.
:))))

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 10:41:31

@akira2: Nem, nekem az otthoni autószerelés a hobbim, ahogy azt már írtam is. :)

Shadowbull 2009.07.16. 10:45:12

@Tie: Kezdunk atmenni betubaszasba, ez akkor szokott elofordulni, amikor totalisan inkompatibilis a vitapartner gondolkodasmodja :)

"A szomszéd hangosan hallgat zenét a kertben.
Ez engem zavar (meg szar zenét is hallgat).
Ezért én inkább nem hallgatok zenét a kertemben. "


Nem.

En azert nem hallgatok zenet a kertemben, mert tudom, hogy masokat zavarna. Nem biztos, de lehet. ezert zenet bent hallgatok a hazban.

"SEMMIVEL sem kell többet elviselned, mint amennyi neked normális lenne. Ha mégis teszed, hülye vagy. "

Nem. Tudom, hogy a szomszed is elvisel tolem olyan dolgokat, amik neki nem normalisak, en viszont nem tudom elkerulni.

Azt, hogy neha ugatott ejszaka a kutyam (ha felebredtem ra, kiszoltam, de jo alvo vagyok egyebkent), vagy neha keso ejjel jottem haza motorral, es barmilyen finoman es kozlekedtem, amig sportdob volt rajta, igenycsak dorgott alapjaraton is. (Egyebkent keso este mindig leallitottam a motort a kapu elott, es hatratoltam, hogy ne zavarja a szomszedot. aztan lecsereltem a sportdobot szeriara, mert ugyan kibaszott jo hanjga volt, de mar engem is zavart, aki rajta ultem, nemhogy masokat)

Vagy neha volt nalam kertiparti, ami ugyan kulturalt keretek kozott zajlott, de megis zajos volt.

a szomszed meg ezeket viselte el szo nelkul.

Ha a kutyam az ablaka alatt ugatott volna egesz ejjel, vagy a motort turaztattam volna, vagy reszeg uvoltozes lett volna a kertipartibol, biztosan szolt volna o is.


"A világ boldogabbik felén Te ugyanilyen boldogtalan figura volnál "

Nyugodj meg, a vilag boldogabbik felen elek, es egyaltalan nem vagyok boldogtalan :)))

sb

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 10:46:35

Én "kispolgár" vagyok.
Nincs a szomszédságomban se kardiológus se fogorvos, nincs +3 parkolóm a saját udvaromban a vendégeknek, se bejárónőm.

Kocsit mosni nyugodt körülmények között félévente egyszer szoktam(udvaron), nem kézi mosóban, mert egyszer kézi mosóba vittem, de nem voltam megelégedve, pedig közel 5ezret fizettem érte.

series_one (törölt) 2009.07.16. 10:47:07

@Tie: tie, most nemazé, de mi ötven éve épült ingatlanunknál is van saját szennyvíztisztító, a kommunális szennyvízbe már egy lényegesen szelídebb cucc kerül, a spén kapun belül marad.
aztán időnként megtelik és elszállíttatjuk.
telepengedélyt meg az életben nem kap, aki valamilyen szinten meg nem tudja oldani a szennyvízkezelést.

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 10:48:58

A kutyának az a dolga, hogy jelezzen. Nem?

Kifordított kacagány 2009.07.16. 11:43:12

@Shadowbull: de ugye azt nem gondolod, hogy attól, hogy zárt rendszerű(vagy hogy annak hívják) az rögtön harmatcseppeket böfög és nem szennyez?
ez olyan mint a kedvenc parkolótársaságunk zárt rendszere. enyhén szólva sem tökéletes, de egyesek számára megnyugtató.

@akira2: persze, hogyne. egyenesen természetanyánk ajánlásával, amit persze sehol máshol nem lehet kapni, mert otthon csak ultrával lehet, természetanya nem ereszkedik le a háztartásokig.

amúgy meg az a véleményem, hogy amíg itt bárki is van aki 5-10l ivóvízzel öblíti le maga után a szart, az ne az otthoni autómosás környezetromboló hatásait vizionálja elsődlegesen.

kafferbivalybalamber 2009.07.16. 11:48:06

@Kifordított kacagány:
A zárt rendszerű autómosó, az azért jó, mert visszaforgatja a vizet, és közben kiszedi belőle a trutyit.
Amit egy nagy hordóban gyűjtenek, és amikor a hordó már kezd megtelni, akkor kiöntik az egészet a csatornába. :)

Shadowbull 2009.07.16. 11:59:20

@SsPL71: De. Csakhogy ezek a dogok neha kedvtelesbol is ugatnak, mert unatkoznak ejszaka :)

sb

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 12:04:59

@Shadowbull: Az is csak betűbaszás, hogy 10-ig flexelés van, vagy nem van flexelés, az valahogy mégse zavart... ennyit a következetességről.

"En azert nem hallgatok zenet a kertemben, mert tudom, hogy masokat zavarna."

Lófaszt.
Te azért nem hallgatsz zenét a kertben, mert... mittudom. Azért, mert nem vagy normális. Azért nem hallgatsz zenét a kertben, mert nem akarsz zenét hallgatni a kertben.
Honnan tudod, hogy másokat zavarna? Megkérdezted őket erről, vagy csak azt gondolod magadról, hogy jobban tudod, hogy őket mi zavarja, mint ők maguk? Amíg nem kérdezed meg őket, csak az utóbbi játszik.

A kutya meg azért kutya, hogy ugasson. Ez a dolga.
A szomszédod egy épeszű figura, ugyanis nem azért nem szól, mert kerüli a konfliktust, ahogy te csinálod, hanem mert tudja, hogy a kutya ezért van.
A kutyád ugatása valójában téged zavar, nem a szomszédodat. Csak azt tudnám, hogy akkor mi a francnak tartasz kutyát...

Szűcslaci 2009.07.16. 12:20:56

Ne feledkezzetek meg arról, hogy a kecót a két "élet császára" csak bérelte - lakás céljára. Majd visszaélve a bérbeadó bizalmával, az idős nénike naivitásával, lakatosműhelyt grundoltak, á'lá kontár.....

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 12:23:24

@Szűcslaci: Ne feledkezzünk meg arról sem, hogy a kecóval együtt béreltek egy garázst is.
Persze lehet mondani, hogy a garázs azé' van, hogy az autó parkoljon benne, de vajon minek van akkor egy garázsban szerelőakna?

Van olyan, hogy ráutaló magatartás. Ha valaki egy garázsba szerelőaknát csinál, akkor az arra utal, hogy ott szándéka szerint az autó nem csupán parkolhat, hanem ott bizony szerelés is történhetik.

ommm 2009.07.16. 12:23:28

@Szűcslaci: Gondold át még egyszer. Hagynék rá időt. Szívesen látunk, mutasd meg, hogy kell.
Kontárék

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 12:25:03

@ommm: Fölösleges az ilyeneknek bármit is mutatni, magyarázni.

Tulajdonképpen én vagyok a hülye, hogy mégis csinálom. ;)

Mikor iszunk egy sört ebbe' a tetű melegben?
Ha nem pöcsölünk a Trebivel, hétvégére beröffen a Szivornya is. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 12:26:18

@Tie: Már ha nem zavar véletlenül valakit, hogy iszunk egy sört, nem hivatsásszerűen, nem kocsmában, hanem csak úgy, kispolgáriasan. ;)

Shadowbull 2009.07.16. 12:51:29

@Tie: Azt hiszem itt az ideje, hogy feladjam.

Nem egy bolygon elunk.

sb

Szűcslaci 2009.07.16. 12:52:02

@Tie:
Az én aknámon az én autóm. Igen.
Ommm: ugyanez neked is. Kiegészítve: Kontár az is, akinek nincsen engedélye a hivatkozott tevékenységhez, mégis végzi azt. Jól, vagy rosszul - irreleváns.
Eredetileg asszem jiddisből származik, valóban hozzá nem értőt jelölt - de a büntetőjogi/szabálysértési kategóriák miatt alakult így a jelentése. Kontárok vagytok, oszt annyi.

Kifordított kacagány 2009.07.16. 12:53:02

@kafferbivalybalamber: tudom, működik ilyen itt felénk is, én is oda hordom legtöbbször, de még soha nem gondoltam arra, hogy ezzel milyen roppant mód védem a környezetemet.

@Tie: autószerelés közben. tudod ezzel hány szabályt hágsz át? borzalom

series_one (törölt) 2009.07.16. 12:55:30

@Szűcslaci

meg ahogy azt te elképzeled.

series_one (törölt) 2009.07.16. 12:57:13

@Shadowbull:

ó, pedig meglepően sokáig bírtad.

nem tudom, feltűnt-e, de a tie nem kanyarodott rá a második mondattal a kedvenc témájára, ez is némiképp meglepő.
:))))

series_one (törölt) 2009.07.16. 13:00:05

@Szűcslaci:

a használati jogot a bérleti szerződéssel átadta a bérlőnek.
a bérlő meg használja.
uásssztákurva, mik vannak.

Shadowbull 2009.07.16. 13:31:27

@series_one: hamut szorok a fejemre, de fogalmam sincs mi a kedvenc temaja :)

sb

Sabc 2009.07.16. 13:32:37

@Szűcslaci: Tisztelt Szűcs László.

A legmélyebb meghunyászkodás közepette szeretném emgkérdezni, hogy amennyiben autószerelő-szakképesítéssel rendelkezem, azesetben vajon mi a jó büdös kurva Isten faszáért számítok én kontárnak?
Maradok tisztelettel: Sabc

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 13:35:30

@Szűcslaci: B+, autószerelő a Pista lakótársa, ezzel foglalkozik.

Akkor miért is kontár?

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 13:37:41

@Sabc: Azé mert csúnyákat írsz :)
Isten nevét a szádra, hiába ne vedd!!!

Sabc 2009.07.16. 13:48:22

@SsPL71: Nem vagyok vallásos, de ha téged sértettelek vallási meggyőződésedben, akkor elnézést kérek!
Csak tudod egyre nehezebb türelmesnek maradnom a hülyékkel szemben. Mert a hülyék mindig mindent jobban tudnak, főleg az internet névtelenségébe burkolózva...

kafferbivalybalamber 2009.07.16. 13:50:35

@Sabc: Mert rettentő szakszerűtlenül, amatőr, hozzánemértő és dilettáns, valamint kontár módon tartod a csavarhúzót ezen a sünmaszkos képen itt fönt. Ebből azonnal látszik. :)

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 14:06:53

@Sabc: Tőlem nem kell elnézést kérned, nem engem sértegettél :)

Sabc 2009.07.16. 14:10:26

@SsPL71: Olyantól meg nem tudok, akinek nem hiszek a létezésében, de ne menjünk bele teológiai kérdésekbe. :)

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 14:33:55

@Sabc: Ok. Részemről ez a téma akkor ejtve.
(már mint a teológiai)

ekin_su_ocha 2009.07.16. 14:36:48

, lakatosműhelyt grundoltak,

az igen...sabc, lett még egy szakmád...ahogy nézem ez tény :D

Sabc 2009.07.16. 14:39:41

@ekin_su_ocha: Megdöbbent ez bazmeg, megdöbbent!

Szűcslaci 2009.07.16. 14:40:40

Legyen igazatok - úgysem lesztek a szomszédaim. Sabc: a kultúra előbújt belőled.
( Akna is volt a garázsban, bizonyára azért, hogy autót szereljen ott bárki. Persze. Meg ágy is volt a házban, nyilván kuplerájnak épült.)

Rocko- 2009.07.16. 14:42:57

@ommm: a péter aki idôt hagy, Te nem. :)))

@series_one: igen, elég fura volt nekem is. :D

@Sabc: mer ô asszongya és hogy nem mûhelyben dolgozol, ergo kontár vagy.
ellenben mindenki aki "szakszservízben" dolgozik, az übercsászár, még ha nulla fékkel enged ki, akkor is.

lápi lidérc 2009.07.16. 14:52:49

@Sabc:
Van mestervizsgád?
Mert ha nincs, akkor azért.
A garázst pedig - még ha van is benne akna - nem kéne keverni a műhellyel, ugyanis nem iparszerűen végzett szerelésre van, hanem 1 autón alkalmanként végzettre (mondjuk olajcsere stb.).

Tie:
Szégyen, hogy hozzád hasonló szűklátókörű, antiszociális agyatlan barmok ma újságírók lehetnek Magyarországon.

ommm 2009.07.16. 14:54:32

@lápi lidérc:
Nos.
Alkalmanként végzett a meló. Definiáld.

Tie nem újságíró és igen, volt már nálam, ismeri a helyet.

lápi lidérc 2009.07.16. 15:04:37

@ommm:
Hát mindenesetre nem azt jelenti, hogy naponta.
És ugye az 1 autót nem kell definiálni. Azt is írtam ugyanis.
Nem azt jelenti, hogy egyszerre egy, hanem hogy összesen egy.

Tie nem az? Csak gondoltam, ő is ebben a bandában rúgja. Ezer szerencse, hogy nem az.

ommm 2009.07.16. 15:22:48

@lápi lidérc: "Hát mindenesetre nem azt jelenti, hogy naponta."

Olvastad ezt valahol? Szó sincs róla, tekintve, hogy rendelkezünk tisztességes munkahellyel, ahonnan haza érkezvén meglehetősen ritkán van kedvünk bármit is csinálni.

lápi lidérc 2009.07.16. 16:04:05

@SsPL71:
Szerintem anyád meg kurva. Nem?

lápi lidérc 2009.07.16. 16:05:46

@ommm:
Na jó, távolból mindenki szebbnek festi magát mint amilyen. A cikkből mindenesetre nem ez jött le.

Amúgy meg persze semmi közöm hozzá, nem az én szomszédaim vagytok, bár most épp itt is flexel valaki.

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 16:31:31

@lápi lidérc: Én nem anyáztam.
Van akváriumod?

Kifordított kacagány 2009.07.16. 16:36:34

@series_one: akkor ő a nyertes, ő viszi a sört.

@lápi lidérc: tehát ha összesen van 3 autója, akkor egyen végezhet olajcserét, a többit vigye hivatásoshoz. a haverjait meg bottal kergesse el a háztól az autóikkal együtt.
végülis ez is egy szemlélet.

lápi lidérc 2009.07.16. 16:52:53

@SsPL71:
Nem, te buziztál. Egy kategória.

Nincs akvárium, nálad kisebb állatot nem tartok lakásban.

lápi lidérc 2009.07.16. 16:54:31

@Kifordított kacagány:
Hány autó fér a garázsba? 3? Mert akkor persze, mind a 3-at.
Ja, hogy a teljes haveri körnek a garázsa?
És persze, akkor már ki szabja meg, hogy 3 vagy 300 000 haverom van-e, nem?

series_one (törölt) 2009.07.16. 17:17:06

@lápi lidérc:

jaj. mióta kell mestervizsga ahhoz, hogy valaki autót javítson?
ennek elég sürgősen nézz utána, mert ezzel téged speciel pont átbasztak.

series_one (törölt) 2009.07.16. 17:18:17

@Szűcslaci:

jelezném, hogy ágy még a garázsban is volt, szóval nyithattak volna egy drive-in kupit is....
:))))))

lápi lidérc 2009.07.16. 17:21:16

@series_one:
Elég régóta kell ahhoz, hogy önállóan autót javítson, legalább 70 éve.
Vagy kell egy cég vagy vállalkozó, amelynek/akinek engedélye van javításra, és amely alkalmazza.

Itt ugye egyik sem áll fenn?

series_one (törölt) 2009.07.16. 17:31:54

@lápi lidérc:

fennáll.
szabad idejében a sajátjával meg azt csinál, amit akar.
ha méterszer méterbe bekockázza aztán kihajtogatja eredetire, akkor az is az ő dolga.

series_one (törölt) 2009.07.16. 17:33:20

@series_one:

egyébként hogy énnekem is az anyám legyen, én például féknyerget cseréltem náluk, sk.
tartott vagy negyed óráig légtelenítéssel együtt.

Kifordított kacagány 2009.07.16. 17:34:41

@lápi lidérc: nekem kétbeállós garázsom van és négy autóm, de egyetlen akna sincs a garázsban. akkor én mit tehetek, melyiket szerelhetem? sajnos nem tudom megmondani melyik autónak melyik a helye, mindig összevissza állnak.

miért ne lehetne valakinek 300e haverje, ha mindre van ideje? már ezt is törvény tiltja?

azért azt még megkérdezném, hogy ha egy műhelyből szabira megy a mester, akkor a többi csak kontárkodik?

Zönke 2009.07.16. 18:32:52

2 hónapja csináltam egy kis összeröffenést a garázsban, sörözgetős, beszélgetős party-t! Jó nem mondom, nem beszéltünk kisbetűkkel, de egyszeri alkalom volt! Viszont annyira hangosak meg nem voltunk, hogy ekkora ügyet kelljen csinálni belőle! ->
Másnap lejött a szomszéd amikor csiszoltam az autómat, és idézem: ha még1x meglátlak itt, akkor ne találkozzak veled, mert megbánod!
Valahogy egy kicsit furcsa a dolog, mivel ki kell jönnöm a garázsból, amikor megyek melózni! Főleg most, hogy festés előtt vagyok és sűrűn töltöm lent a napjaim amikor időm engedi!
De ha bármi probléma lesz a kocsival ezek után biztos elviszem szervizbe big milliókért, mert az tök jó :D!
Sz*r érzés amikor szinte ki akarnak tiltani a saját garázsomból!
Nekem legalább szóltak, nem egyből feljelentgetés! Igaz nem túl emberi modorral, de legalább szóltak...
U.i.: teljesen érthető a tényállásod ommm bácsi! Együtt tudok érezni! :)

lápi lidérc 2009.07.16. 18:58:36

@series_one:
De ugye itt szó volt arról, hogy nem a sajátjával csinálja.
Úgy meg már erősen aggályos.

lápi lidérc 2009.07.16. 18:59:55

@Kifordított kacagány:
Valószínűleg igen, mert tudtommal hivatalos papírt csak a mester írhat alá.

Rocko- 2009.07.16. 19:16:03

@series_one: de csak drive-in, kifelé már nem lehet egyenesen kimenni. :D

series_one 2009.07.16. 17:33:20
oszt áfás számlát állítiottál-e ki üzletszerű önönmagadnak?

zalkapone 2009.07.16. 19:20:17

@Rocko-:

"oszt áfás számlát állítiottál-e ki üzletszerű önönmagadnak?"

Hehehehe! Ezen besírtam!

SsPL71 (törölt) 2009.07.16. 19:21:46

@lápi lidérc: Nincs akváriumod?
Akkor buzi vagy :D
(by Hofi)

Sabc 2009.07.16. 19:24:38

@lápi lidérc: Isten nem ver bottal... :)

zalkapone 2009.07.16. 19:30:20

Mester vizsga? Az jediből is megvan neki! :-)

newname 2009.07.16. 19:34:49

Nem akarok senkit szomorítani, de mestervizsgához kötött vállalkozi tevékenységek. PL. autó-karosszéria, autó-villamosság, autó-szerelés, villanyszerelés, gázkészülék szerelés, sőt: pék:), ács-állványozó meg még néhány, úgyhogy lehet mestervizsgát tenni.
Persze mindez nem vonatkozott az 5. házban működő "független" szevízre melynek tulaját keményen megb@szták:
APEH, környezetszennyezés (a fúró kocsi 5 helyen vett mintát), úgyhogy elég egy sikertelen javítás, a kuncsaft (ha jó pozícióban van) felnyom és véged.

Sabc 2009.07.16. 19:39:21

@lápi lidérc: Sőt, hogy még jobban fájjon, Szeptembertől járműgépész hallgató leszek Győrben, levelző tagozaton.
Szóval fussunk neki mégegyszer, ki a kontár. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 19:39:41

@Szűcslaci: Meg ágy is volt a házban, nyilván kuplerájnak épült.

Azt azért nem, de baszni mégiscsak lehet rajta.
És ha a haverom megkérdezi, hogy "Te, "kölcsönadod egy órára a lakást", hogy felugorjon a barátnőjével, akkor aszondom, hogy hagyjál egy hatos sört a hűtőben, én meg elmegyek moziba. És még így se kupleráj.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 19:41:38

@lápi lidérc:
Nem, én egyszerű celeb vagyok. :)


Amúgy mi az, hogy összesen egy autót?
Ha nekem három autóm van a nevemen, és csak egy garázsom van hozzájuk, akkor csak az egyiken cserélhetek olajat, a másik kettőt kötelező szervizbe vinnem ezért?
Az agyam eldobom, hogy majd pont Te mondod meg, hogy ki mit csináljon... komolyan...

series_one (törölt) 2009.07.16. 19:58:36

@Rocko-:
nem állítottam ki.
ugyanúgy nem, ahogy annak a mukinak se, akinek a cxét egy görbe szelepemelő hibával hoztam össze annyira a sukorói tali napján vasárnap az otexpo zárásakor, hogy utána lábon haza tudott vele menni.
;)

newname 2009.07.16. 20:00:31

@Tie: Annyit cserélsz amennyit akarsz, csak könyörgöm ne úgy mint itt láttam nemrégen: egy felvágott műanyagkannából kilötykölve.Ha meg vállakozol, legyen róla papírod, hogy leadtad (nem a csatonába engedted)
Az autómosásról: egy hivatalos mosónál a legnagyobb költség a szennyvíztisztítás, illetve újrahasznosítás.
Nyugodtan menj be és kérdezd meg milyen mosószert használhatnak és mi lesz a vízzel. Tudni illik, hogy ezek nem balkáni gépek-technológiák.
Amúgy egy mosásnál nem a dobozon lévő por a veszélyes, hanem az a por, ami kijön akkor amikor pl. én is a nagynyomású mosóval benyomulok a fékekhez. Na az nem csak mocsok, hanem veszélyes anyag is.

series_one (törölt) 2009.07.16. 20:02:01

@Sabc:

mondjuk én már láttam olyan mérnökpalántát, akinek úgy nagy vonalakban se vót fingja a dolgok mikéntjéről, szóval ez még semmit nem jelent. a papír önmagában arra jó, hogy könnyű lukat csinálni a közepire, amin keresztül meg lehet baszni.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 20:19:38

@newname: Na de nem is nekem kell megdugnom a haver rusnya barátnőjét. :)

newname 2009.07.16. 20:23:31

@Tie: Mondjuk így értem, és van söröd is. Dupla élvezet:)) tudsz élni:)))

Sabc 2009.07.16. 20:27:24

@newname: Nézd, a kulturált kispolgár ezt nem úgy csinálja. Én még amikor annyira kispolgár voltam, hogy otthon a kocsibeállón raktam össze az autómat, akkor az olajcserét kulturált kispolgári módon oldottam meg. A félbevágott műanyagkanna helyett egy kiszolgált lavór volt, abból aztán szépen visszaönötöttem a fáradtolajat az új olajnak a kannájába, visszazártam, és amikor összejött már pár kanna, akkor bepakoltam a csomagtartóba, leautóztam vele a közeli shell kútra, és leadtam náluk, tőlük meg elviszik a veszélyes hulladékot.
Nem kell mindjárt rímeket látni, nem feltétlenül barbár valaki attól, hogy otthon szerel.

series_one (törölt) 2009.07.16. 20:28:12

@newname:

....oszt azt a sört ugyanazzal a lendülettel, ahogy a hűtőből kiveszi, viszi is át a trebicshez, mert tie réndzs óver típusú gépjárműve szereti a meghibásodásokat, a trebics viszont nem szereti a meghibásodásokat, ellentétben a sörrel.
ja, a trebicsnek is van garázsa, most beköptem.
:)))
szóval ja, a tie az tud élni.
:)))))

Sabc 2009.07.16. 20:29:33

@series_one: Jó, de azt te is tudod, hogy némi gyakorlati előképzettésg után ülök be az iskolapadba, és a cél szakirányú ismereteim bővítése, nem pedig az, hogy jól hangzik, hogy diplomám van.

newname 2009.07.16. 20:44:35

@Sabc:
Ez korrekt. De ritka.
Annak idején én évekig gyűjtöttem, aztán rászántam magam, hogy elviszem a (MOL:) kúthoz, de a szomszéd elkérte. Később derült ki, hogy a telke előtt locsolgatta vele a földutat, persze szakszerűen, gázolajjal keverve. Na az ilyenekkel van tele, azt hiszem jogosan.

Sabc 2009.07.16. 20:59:31

@newname: De miért locsolja valaki a földutat fáradtolajjal? Mer ha bekeni a pajta deszkáit, hogy ne korhadjanak annyira, azt még értem, de az utat?

newname 2009.07.16. 21:01:04

@Sabc:
Látszik, hogy nem vagy paraszt:)
Azért megkösse a port, ennyi.

series_one (törölt) 2009.07.16. 21:09:36

@Sabc:

olyat öreganyám csinált.
egyszer.
még egy év múlva is fogott a deszka, viszont soha többet nem lehetett lefesteni, mert nem maradt meg rajta a cucc.
aztán elrohadt, aztán újradeszkáztuk neki a pajtát.
:))))

ekin_su_ocha 2009.07.16. 21:09:43

vagy ne nője be a fű...mert a varburgot összeba...koszolja.

ekin_su_ocha 2009.07.16. 21:16:36

és akkor lehet otthon kocsit mosni...ja és így lesz olajos a bódé :D

series_one (törölt) 2009.07.16. 21:17:51

@ekin_su_ocha:

de az olajos sár, az nem, áááááá
:)))

newname 2009.07.16. 21:21:08

@series_one:
Áh spéci volt benne (egyszer jártam ott)Na az tény, hogy fű nem nőtt még a környéken sem. Szval, vannak ilyen f@szok is.

newname 2009.07.16. 21:22:51

@ekin_su_ocha:
Wartbugra nem futotta neki csak később.
De panaszkodott, hogy szerinte átbaszta a szerelő, mert nem cserélte le benne az olajat:))))))))))))))))))))))))))

series_one (törölt) 2009.07.16. 21:41:48

tessék mondani, ha a hűtő tetejéről a kiegyenlítőtartályra menő visszafolyócsövem kirepedezett és hugyozza kifelé a hűtőközeget, akkor azt javíthatom-é saját kezűleg engedélymentesen az általam tulajdonolt ingatlan területén, vagy hívjak egy gépjárműszállításra specializálódott vállalkozót, aki áfás számlával kísérten beszállítja az üzemképtelenné vált gépjárművemet a legközelebbi márkaszervízbe, ahol holnap reggel megállapítják a hibát, megrendelik a 17111709495 cikkszámú alkatrészt 2300ft értékben, ez megérkezik kedden, majd szintén számlával kísérten szaxerűen beszerelik?
vagy vágjak egy méteres gumicsövet oszt heló?
mivel vágjam? még csak háromnegyed tíz van, vághatom flexszel?

ekin_su_ocha 2009.07.16. 21:51:31

@series_one: az van, hogy ha otthon kicseréled magadnak, akkor fekete munkázol...és csóró autószerelők elől veszed el a munkát...hát jobb helyeken nem ilyen kispolgáriasan oldják meg az tuti...sztem nem kell tréler, simán kijön az autószerelő, és akkor nem kell otthon kontárkodnod :D

newname 2009.07.16. 21:59:22

@series_one:
Hááát, akármilyen gumicső nem jó ám...
persze mestervizsga nélkül próbálkozhatsz.

series_one (törölt) 2009.07.16. 22:03:06

@ekin_su_ocha:

de az autószerelő ha nem a saját műhelyében dolgozik, akkor az kókányol.
na.
az lesz, hogy előszedem a tréleremet, fölbaszom rá az e28at aztán ööööö
mivel húzom?
:)))))))

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 22:03:17

@series_one: Csak nehogy igyál egy sört közben, mert lehet, hogy a szomszédot zavarja, amikor szisszen a doboz, mikor kinyitod. :)

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.16. 22:04:30

@series_one: Na, na, mielőtt botorságokra ragadtatnád magadat.
Te nem trélerezhetsz csak úgy. Váltsad ki előtte az ipart, hogy szakképzett és hivatalos autómentős lehessél, aztán csak utána. Ésszel bazmeg, ésszel. :)

dennisthemenace 2009.07.16. 22:09:44

@Tie: Miert is nem? Ha van B+E jogsija,barmikor.

ekin_su_ocha 2009.07.16. 22:09:49

@series_one: engem csak az érdekel h van-e mester vizsgád vagy nincs...mert ha nincs, akkor meg ne próbáld :D a trélert meg majd valamelyik haverod kocsija elhúzza...ja nem mert már az is feketézés, mert áfás számlával igazolnia kellene h x forint ellenében szállította el...óbazmeg alja egy getszi világban élünk...

McK (törölt) 2009.07.16. 22:12:53

@series_one: Csak nem azt képzelted,hogy megcsinálnád?!
Felelőtlen állatja..:D
Még telefonálni se merj! Nincs is T-Comos végzettséged,eszednél vagy?!
Hová lesz így a világ..

AZÉRT ÉN ÖRÜLÖK,HOGY NEM SIKERÜLT MINDENKIT MEGHÜLYÍTENI,és van,aki még hajlandó megmozdulni,és megcsinálni valamit,nem azzal kezd,hogy lapozgatja a kisokost,kit kéne felhívni,hogy kiürítse a postaládáját,mert már arra is lusta..

dennisthemenace 2009.07.16. 22:13:33

@Sabc: @Tie: Miert is nem? Ha van B+E jogsija,barmikor.

Shadowbull 2009.07.16. 22:14:37

@series_one: Szerintem gyujtsd fel, es vegyel egy uj autot:)

sb

series_one (törölt) 2009.07.16. 22:18:56

@dennisthemenace:

mondjuk elvileg e nélkül lehetne vinni.
e28-al meg nem.
valamint papíron az e28 nehezebb, mint a megengedett legnagyobb terhelés, ezzel szemben darabonként másfél tonnás hidak vannak a zutánfutó alatt.
azt mondjuk itt meg sem említeném, hogy a zutánfutó milyen körülmények közt került vizsgára bocsátható állapotba, valamint azt se említeném, hogy milyen autókat szállítottak ezen a tréleren.
:))))

series_one (törölt) 2009.07.16. 22:21:31

@Shadowbull:

hm.
ebben még sok a fém, kevesebb a műanyag.
a maradékkal mit csináljak?

ekin_su_ocha 2009.07.16. 22:23:58

@series_one: MÉH? bár lement a vas ára...

Rocko- 2009.07.16. 22:34:57

@series_one: feketemnukás, feketemunkás!!!
rádkülsöm a Zadóhatóságot.

@zalkapone: ;)

series_one 2009.07.16. 21:41:48
javasolnám a dacia fűtéscsövet. mint univerzális eszközt.

@Tie: hülye. :D

dennisthemenace 2009.07.16. 22:36:59

@Sabc: A gyori foiskola(jajj,bocs "egyetem" ) tanarai kozul joparan..Ne legyenek illuzioid a szakmai szinvonal nem tul magas.Majd nezd meg,milyen szar konyveik vannak meg mindig.

dennisthemenace 2009.07.16. 22:38:53

@series_one: Hat..Itt nincs is muszaki utanfutokra,szerintem nem is hianyzik senkinek..Csak Magyarorszagon baszkolodnak minden faszsaggal.

series_one (törölt) 2009.07.16. 22:47:19

@dennisthemenace:

azért ilyen súllyal közlekedő cuccoknál legyen már valami kontroll, ezzel egyetértek.
oszt ez meg szanaszéjjel volt rohadva, de olyan szinten, hogy nem is értem, hogyan nem esett le róla ezidáig semmi.
nodemost.
most fasza.
kb az alvázszám meg a két híd, ami megmaradt.
ja meg a rendszám.
:))))

Historic-racingponthu 2009.07.16. 22:49:16

@series_one: Hová akarod húzni, Petiékhez Érdre? Vigyázz a szomszédot fel ne ébreszd...
Egyébként jól elkanyarodtunk az eredeti témától így közel a 600. komment felé. Ezt a sok elcseszett barmot akit hátán hord a föld! Még jó, hogy nem itt laknak a szomszédomban.
Azért az valóban érdekelne, hogy mi számít a Közterületesek szerint indokolt mennyiségű autónak.
Közterületen nem főútvonalon egyébként lejárt vizsgájú autó is tárolható max. egy hónapig, szóval azért se szólhattak volna.

dennisthemenace 2009.07.16. 22:51:14

@series_one: Nem tudom,itt felnottnek nezik az embereket,akik tudnak felelosseggel gondolkodni...
A legtobb utanfutot amugy boltban vett cuccokbol epitik,igenyesen kivitelezve.Te sem kockaztatnad a kocsid epseget,mesok es magad eletet,gondolom..

Historic-racingponthu 2009.07.16. 22:51:28

@series_one: Egyébként meg se kérdeztem ma, a szerszámosládák rendben hazaértek? :-)

series_one (törölt) 2009.07.16. 23:12:59

@Historic-racingponthu:

haza.
hazafelé megálltam siófokon este.
klasszik partijárgány kinézete volt a cuccnak, szóval a parton meg is álltam vele. na azokat az arcokat kellett volna látni, amikor raklapokkal meg szerszámosládákkal kitolattam onnan.
:)))))

series_one (törölt) 2009.07.16. 23:15:07

@dennisthemenace:

nyilván.
de ugye elhasználódik idő után a technika, még ha nem is sejted.
ezzel is ez történt, sima kozmetikának indult az egész, aztán az lett belőle, hogy elmetéltem a picsába és kihordtam rosszvasba, a régi mintájára meg gyártottam egy egész hasonló újat.

dennisthemenace 2009.07.16. 23:28:57

@series_one: Nezd meg ezt;www.towsure.co.uk
Ott tudnek hagyni egy szep osszeget...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.17. 00:42:58

@dennisthemenace: Na és akkor képzeld el azt, amikor egy ugyanekkora webbolt kizárólag terepjárós dolgokat tart... :)

series_one (törölt) 2009.07.17. 01:02:21

@dennisthemenace:

nem ennyire, de itthon is tudnék neked ilyesmi boltot mutatni, hogy bemész oszt összeválogatsz egy utánfutónyi cuccot, összecsavarozod és kész.
nem azt mondom, hogy fogod és levizsgáztatod, de a forgalombahelyezés is fog menni a mellékelt műbizonylatok alapján.

crix 2009.07.17. 06:01:09

aztasuttyófeljelentőkurvaanyját
Szüleimet feljelentette a szomszéd, hogy oda folyik az esővíz, és ettől tönkremegy a ház. Yah egy a miénknél is gázabb ház, ami kettéreped... Persze az esővíztől. Az hogy az ő udvaruk teljesen körbe van építve, és teljesen le van betonozva... Mégse jelentjük föl. Közteres kijött: látja, de ha perelnek, per lesz. Köszi. Anyám megcsináltatta. Azóta nem kell kommunikálni a hülye szomszéddal...
Én itt a panel aljában bérlek egy garázst. Itt épült be a vadállatba az új motor. Persze a garázsba nem fér be, de legalább a cuccot nem kell naponta felhordani. Senki nem jelentett fel. A garázsszomszéd bácsi, meg az unokája segít ahol tud. Háromszor szóltak: hét végén fúrtam, jött az alkesz házmesterbácsi, lebaszott, abbahagytam megoldottam máshogy. Ez két alkalommal volt. Harmadik egy szomszéd: ne járassam este (fél kilenc) a kocsit, mert a gyerek nem tud aludni. Okay ez rendben lett volna. De hozzátette: szóljak a haveromnak is. Hangos a kipufogója. Na ez sok lett, mondom: ilyen a kipufogója, nem tudja halkabbra venni. Innentől kezdve nem érdekelt a tag, csak frusztrációt vezet le. Meg feléledt az állat is, így nem kell sokat krenkölni.
Mégmás: egy nagy ingyenes parkolóházban cseréltünk motort. Nem szólt ránk a kutya sem. Rendőr jött: jóestétkívánok majd balra el. Haverjaimat már ismerték onnan :D

Kifordított kacagány 2009.07.17. 08:11:00

@lápi lidérc: mert az aláíró nélkül mindent elfelejtenek, mi? bürokrata vagy-e?

@newname: akármilyen űrtechnológia is, akkor sem szennyezés mentes, itt meg sokan szeretnék azt képzelni. a másik része meg ugye az ürítés. lehet akármilyen öko a létesítmény, ha az onnan kikerülő szennyezőanyag ugyanúgy visszakerül a környezetbe. ez pedig nem csak balkáni sajátosság. ha így lenne, akkor nem hordanának annyi német hulladékot ide hozzánk. vagy annyi amcsi hulladékot dél-amerikába és még lehetne sorolni.

@dennisthemenace: hol élsz te? ez itt nem így működik. inkább tiltanak mindent, aztán ha mégsem tartod be, akkor se biztos, hogy történik valami. nagy erőkkel folyik az ügyeskedésre nevelés. ha meg valaki ügyeskedésen járatja az agyát, nem ér rá olyasmin gondolkodni, hogy ki mit kockáztat.

dennisthemenace 2009.07.17. 19:01:03

@Tie: Nincs terepjarom,valszeg nem is lesz..Pedig a hadsereg minden evben arverez Defendereket,mar agyaltam rajta...

dennisthemenace 2009.07.17. 19:07:44

@series_one: A mubizonylat szot ki se ejtsd elottem..
Egyszer talaltam egy Fiat Argentat valahol Ausztriaban kidobva,egy szep dan gyartmanyu vonohoroggal.Leszedtem,felraktam az enyemre,es le akartam vizsgaztatni a gyori Kpm-nel.Majdnem kidobtak,mit kepzelek en,mubizonylat nelkul?!!
Azt mondtak,irjak a daniai gyarnak,az kuldjon mubizonylatot,fordittassam le,adjak be egy kervenyt es majd elbiraljak..Erre lementem Szombathelyre,ott raneztek,megneztek jol van-e felteve es beirtak a forgalmiba..
Itt tettem fel egy horgot a kocsimra,megkerdeztem;kell muszakiztatni? Valasz;Miert kene????
Kiforditott kacagany;Hal'Istennek nem ott..

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.17. 19:49:50

@dennisthemenace: Hát, a Brit hadsereg Defijeit érdemes megvenni, ha árvereznek, mert azok valójában Wolf-ok...
Erősebb alváz, futómű, hidak, váltó... bivaly gépek nagyon.

dennisthemenace 2009.07.17. 20:08:14

@Tie: Valahol Cambridgeshire-ben van,majd utananezek,hol;kerdes,mennyire verik fel az arukat,mert az ilyen "ex-army" jarganyok eleg nepszeruek..Nekem a 110-es ketajtos tetszik,mondjuk,ahogy elnezem az utakon,abbol is van a legtobb a seregnek.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.18. 07:10:21

@dennisthemenace: Wolfból nagyon kevés a 90-es, a legtöbb Wolf 110-es pickup volt, ponyvatetővel, vagy 110-es dobozos, esetleg 130-as nagydobozos, mindenféle egyéb alakulatoknak (mentők, tűzszerészek, ilyesmik).
www.youtube.com/watch?v=STB4U9zZsa4

CSÖRR-CSI££ 2009.07.18. 09:18:57

Szerintem is.


(ezt csak azért, hogy +1 után meg legyen a 600 :)


Amúgy, a hatszázadik hozzászóló igazán kaphatna valami jutalmat! (pld: ommm meginvitálhatná az illetőt egy vátócserére segédmunkásnak ;D

Rocko- 2009.07.18. 10:36:36

jó állapotú Trabant 601-est vennék áron alul, családi okból. :D

á nem, témára szorítkozva: remélem lesz folytatása az omm garázsnak, olyan helyen, ahol nem döfnek a kést az ember hátába ha autófíl.

prokee · http://blog.prokee.hu 2009.07.18. 16:42:06

series one:
"ebben még sok a fém, kevesebb a műanyag."

nembeszól! :)
(Nnnna, most nem 601 a komment, b*sszus.)

dennisthemenace 2009.07.18. 20:28:20

@Tie: Ponyvasbol latok a legtobbet,mindenfele kutyukkel felszerelve.Gyakran latok olyat,amin a potkerek az oldalara van felteve..Hogy a bal tukorben szart se lat,az tuti..Egyebkent most van Land Rover talalkozo Northamptonban.

gin74tonic 2009.07.18. 21:28:01

@dennisthemenace: angliaban beirjak a forgalmiba hogy towed, es kell mot ra. a konnyites annyi hogy ha pl jan1-en en voltal muszakin es 2.-an tetted fel a horgot akkor kov jan 1-ig mehet ugy hogy nem mutatod be, de a kov vizsgan megnezik.

gin74tonic 2009.07.18. 21:33:04

northamptonban hol? az aquadrome nal? nene walley ( a 45 ) mellett? ott regen mindig az amcsi autosok gyulekeztek havonta :)

dennisthemenace 2009.07.18. 22:43:20

@gin74tonic: Hat,az en forgalmimban semmi sincs beirva,pedig nemreg vizsgazott az auto es ujkoratol van rajta a horog..
Ott,a Billing Aquadromban.Majd holnap kinezek..

gin74tonic 2009.07.19. 06:37:59

@dennisthemenace: akkor lehet valtoztak a dolgok, regen kellett. ( 1996 korul... )

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2009.07.20. 07:14:01

@dennisthemenace: Jaja, azok a Wolf-ok. NAGYON durva járművek, és még mindig a full mechanikus, villany nélküli 300TDi-vel csinálják őket.

Most meg a Billing van/vót, gyakorlatilag a világ legnagyobb Land Roveres röfögése. :)

dennisthemenace 2009.07.20. 23:28:57

@Tie: Csak az bassza a csoromet,hogy ha ki akarom vinni a sracaimat,fejenkent egy tizest kernek beugrora..
süti beállítások módosítása