Bizony, bizony, a számháború. Dúl égen-földön, a számok manapság mindent visznek. Egy termék eladhatatlan, ha nem övezi legalább 3-4 fantasztikus szám. (A  "20 százalékkal dúsabb haj"-szövegen ordítva karmolom össze magam. Megnézném egyszer azt a "hajdússágmérőt".)

Hatványozottan igaz ez az autógyártókra, akik newtonméterek és lóerők százával bombázzák azokat, akik hagyják és szivacsként szívják magukba a maszlagot.

"Azannya, 525 lóerős az SL65, fúú, 630 Nm, de meghajtanám."

"Láttad az új GT-R-t? 7:38 alatt tudja a Nürburgringet. Gyorsabb, mint a Lamborghini. Milyen máááá'! Inkább azt vennék."

Csakhogy a mindennapi élet nem Nordschleife és nem Nürburgring. Ezt azonban nagyon sokan nem hajlandóak megérteni és gépiesen követik a PR Mr.Wolf szugeráló parancsait: "vedd meg, ez a legjobb, Nürburgring, köridő, nyolcmillió lóerő, 300 km/óra, köridő, legjobb, veddmegveddmegveddmeg".

És a csillogószemű marha meg is veszi. Mert hiszen temérdek lóerő és temérdek nemwtonméter, nagyon megy. Presztízsből? Nem hinném. Azért, hogy a pórnép, esetleg a társaság felé megvillantsák platina bankkártyájuk tompa fényét? Vagy szimplán a társadalomban elfoglalt helyük ékes bizonyítékaként: na pöcsök, kinek van a legnagyobb piros segge a páviánfalkában? (Itt kérek elnézést a kevés kivételtől, akik más meggondolás alapján, józanul döntenek ilyen típusok mellett.)

Vagy egyszerűen még mindig ott tart az autós társadalom, ahol a 70-es, 80-as évek derekán? Mikor orrunkból krumplit nyomva nyálaztuk össze egy-egy "nyugati" gép ablakait, csakhogy le tudjuk olvasni a sebességmérő számjait?

Ám legyen. Kapnak árut, számokat, az autógyártók jól tudják, mit csinálnak. Megkapja ez a réteg is a magának valót. Ezzel még eddig a pontig nem is lenne baj, sőt, csodálatos a felhasznált technika, mégha erős kétségeim vannak is afelől, hogy a Tárkonypuszta-Zadar távot július közepén gyorsabban meg lehet tenni egy S65AMG-vel, mint egy AMG-kites S320CDI-vel. Mindenkinek szíve-joga eldönteni és agyatlanul, netán kicsit gondolkodva azt választni, amit csak akar.

A gond azonban akkor következik be, mikor a bivalyerős autó mellé - hibás módon - tisztelet helyett túlzott önbizalmat is vesznek. Hiszen ez egy ... (tetszés szerint helyettesíthető típus), ebben nem lehet baj, csak nyomni kell. Valóban, a gáztiprás nem egy logikai bukfenc, aránylag sima agyfelszínnel is össze lehet kapcsolni a gázpedál állását a sebesség változásával. Arról a tényről azonban, hogy a nagy számok és a hárombetűs rövidítések nem jelentik a FIA-licencet automatikusan, már bizony elfeledkeznek. Az ebből a tényből származó képeket a wreckedexotics.com-on, a neveket általában fekete keretben olvashatják (rosszabb esetben az ártatlanokét is). De most ne szántsunk mélyebben bele ebbe a témába, hiszen a közlekedési morál, mint olyan, bizony erősen balkáni, ezzel tisztában van mindenki, aki valamilyen módon közlekedni próbál ebben a posztszoci térségben.

Finomítsunk, hogy eljussunk a lényeghez.

Ahogy múlik az idő, jönnek az újabb és újabb, egyre jobb, kényelmesebb, gyorsabb, erősebb autók, úgy változik a sebesség is egyre inkább egy puszta számmá a műszerfalon. A menetbiztonsági és kényelmi extrákkal körülvett, kényeztetett sofőr pedig egyszerű gombnyomogatóvá, trenírozott majommá. Elszigetelve zajtól-szagtól a maga kis mikrovilágában vegetál, segget masszíroztat vagy épp a neten lóg. Közben pedig száguld. Száguld, hiszen a külső ingerek, mint olyanok tökéletesen semlegesítve vannak a milliónyi költségvetésű zajszigetelés és pihe-puha gombok által.

A 180 neki annyi, mint 80, és csodálkozik, mikor belefut egy radarba. Vagy egy komolyabb kanyarba/platós kisteherbe, esetleg csúszós útfelületre.

Mi lehet a baj? Hiszen ő nagyteljesítményű "sportkocsit" vett, mégsem várhatja el senki, hogy 130-al fogja húzni a belét? A nyolcmillió Nm-nyi nyomatékot a hátsó 335/30-as gumik és a sok hárombetűs fogja.

Emberünk nem tudja, jobb esetben tudja, de nem vallja be magának, hogy nem tud vezetni. Sőt, balgaság azt hinni, hogy bármelyikünk tud. Igen, vannak minden bizonnyal olyanok, akik ilyen-olyan versenyző múlttal rendelkeznek, esetleg ma is aktívak még, de biztos vagyok benne: ők sem merik egyértelműen kijelenteni, hogy tökéletesek. Mert nem lehet. Loeb, Schumacher, Rossi (és még sorolhatnám) is hibáznak néha-néha, akkor mit akarunk mi?

Nincs tisztelet, nincs félsz, nincs határ. A Škodán/Ladán/Wartburgon nevelkedett, mára felnőtté vált generáció tudja jól, milyen a 80, milyen a 120 valójában. (Olykor-olykor jótékony gokartozással emlékeztetem magam én is erre.) És hiába a biztonsági utascella, a gyűrődőzóna és a modern futómű, az emberi testre ütközéskor ható erők akkor is jelen vannak és pusztítanak.

És hogy miért kellett mindezt idáig elolvasniuk? Itt a jó idő, forr az autós/motoros vére, nyári gumi, feszítés, szansájn. És részegítő érzés a lovakat a talp/kéz alatt tudni, de legyenek óvatosak, és legyen beállítva a vészcsengő fejben.

A teljes szórás miatt talán illő hozzátenni, hogy kisautóval is lehet nagyot bukni, a fent vázolt magatartás nem rétegprobléma, de hatványozottan érvényes a nagyobbakra, erősebbekre, ők több kárt tudnak okozni.

Szóval hölgyeim/uraim, ropogós jogosítványok büszke tulajdonosai: legyünk észnél!

(Ja, nem tudja valaki, mit futtot a Picanto vagy a Defender a 'Ringen?)