Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben

  2013. január 07. - Winkler Róbert Címkék: yamaha fogyasztás 4runner 2012 vino cougar tc flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is érdekel, ha egyszer már belefutottam egy csúnya összegbe, amikor a Mazda MX-5 eladásakor egymásra raktam a szerviz-munkalapokat, és kijött, hogy csak tervszerű megelőző…

tovább »

Együtt szívat a Porsche és a biztosító

  2012. december 22. - Winkler Róbert Címkék: gps porsche biztosító hiéna boxster

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból behozott régi Citroen DS, de az én Cougarommal is hosszasan szemezett, vagy legalábbis követte a hirdetés árcsökkenését. Rengeteg kiváló autós története van, a legtöbbet…

tovább »

Pumasétáltatás

  2012. december 06. - Winkler Róbert Címkék: mercury cougar tc flotta tcflotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és szop az autójával, félévente látja, fizet néhány százezer forintot, döntően úgy félmillió körül, aztán használja a következő általános összeomlásig. Ami nálam…

tovább »

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját

  2012. november 24. - Winkler Róbert Címkék: mokka opel dakar 2013

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes viziutat választotta: mindenki repülővel utazik. Az utolsó pillanatban alaposan megnéztük a pusztítót, amit a Szalay-Bunkoczi páros Selyemút ralis 2. helyezése után sokan várnak a…

tovább »

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek

TCTV12 S02 E03

  2012. október 31. - Winkler Róbert Címkék: tv volvo audi totalcar lexus

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm elég szórakoztatóan hasonlítanak össze egy hibrid Audit egy hibrid Lexussal, ritka igényes munka, különös tekintettel Pista disdasára, melyet a felesége varrt, de annyira…

tovább »

Tartsanak velünk Dudaországba!

  2012. október 31. - Winkler Róbert Címkék: tctv berparkolas

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap délelőttönként csak lógós egyetemisták tudtak eljönni a budapesti Liszt Ferenc téren található Hooters étterembe, hogy a műsorvezetők társaságában tekintsék meg a…

tovább »

Anand tartja a szavát

  2012. október 10. - Winkler Róbert Címkék: blues főnök mahindra

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68. az India leggazdagabb emberei-listán, de azért mégiscsak áll a neve mellett 825 millió dollár. Anand Mahindrával jó volt interjúzni, ráadásul a fél szerkesztőség…

tovább »

Miért kell egyáltalán bejárni?

Petra vezetni tanul, 2. rész

  2012. július 13. - Winkler Róbert Címkék: petra

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok közlekedéséről. Biztosan elsiklott valami fölött vagy éppen az orvosnál volt” – bökte oda az iskolavezető a számítógépe mögül. Így a negyedik napon már éreztem magamban valami…

tovább »

A Cougar megint majdnem kész

  2012. július 02. - Winkler Róbert Címkék: winkler totalcar mercury cougar flotta tc flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy papírt is a Vas megyei rendőrkapitányságtól: 70 helyett 97 km/h-val mentem vele az M1-M7 közös bevezetőjén. Nem emlékszem konkrétan a helyre, hogy arrafelé hol a francban van 70-es…

tovább »

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?

  2012. május 24. - Winkler Róbert Címkék: totalcar mercury cougar flotta tc flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel a vételi állapot felett van. Nehéz összehasonlítani Csikós Puchjával, amiről 2006-ban írta ezt a posztot, és azóta belement egy-két százezer, de ugyanúgy néz ki, mint…

tovább »

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?

  2012. március 29. - Winkler Róbert Címkék: napirajz kerékpár winkler bringa bringaexpo merényi dániel custombicó

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista elmebetegek klubjának doyenje, vagy nem is tudom, mije, a lényeg, hogy bicikliket csinál. Pontosabban vázakat. A kultikus Napirajz.hu alkotója az olasz Pegoretti manufaktúrában…

tovább »

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai

  2012. március 03. - Winkler Róbert Címkék: cougar

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kiszámoltam, mennyiért tankoltam 2012-ben
2013-01-07 09:10:26

Fontos, hogy nem szabad kiszámolni, mennyit költ az ember egy-egy évben autóra-motorra. Engem viszont akkor is

Együtt szívat a Porsche és a biztosító
2012-12-22 09:00:00

Zsiga barátom nem nagyon régi porschés. Volt már pár érdekes autója, többek között egy Olaszországból

Pumasétáltatás
2012-12-06 12:18:49

Mióta a Cougar eladósorban van, természetesen mindene működik. Ez már csak így megy, az ember szop, szop és

Vezettük Szalay Dakar-Mokkáját
2012-11-24 06:37:41

A csapat szerdán indult, hogy behajózzák a járműveket, de a személyzet természetesen nem a hat hetes

Lexus GS 450h vs Audi A6 Hybrid, Volvo S60 vs XC60 – józan gépjárművek felelősségteljes autóvezetőknek
2012-10-31 20:43:53

A ma esti műsor az egyik kedvencem. Igaz, nem szerepelek benne, az is lehet, hogy éppen azért. Papp Tibi és Omm

Tartsanak velünk Dudaországba!
2012-10-31 13:35:22

A Totalcar TV első három adásának nyilvános ősbemutatóját elég hülye időpontban tartottuk. Hétköznap

Anand tartja a szavát
2012-10-10 18:11:06

Lehet egy vállalati PR-es jó fej, úgyse vált ki akkora érdeklődést, mint maga a tulajdonos, aki bár csak a 68.

Miért kell egyáltalán bejárni?
2012-07-13 15:04:00

„Drágám, ha gyalogost gázol, nézze meg a szombati anyagot, abban volt szó a gyalogosok

A Cougar megint majdnem kész
2012-07-02 17:59:00

Péceli Gabi pazarul beállította a futóművet A Cougar majdnem kész, és erről nemrégiben kaptam egy

Trollválasz: hová vigyem a Cougart?
2012-05-24 16:10:00

Három év és kb. hárommillió forint kellett, hogy a Cougar vezetési élménye elérje azt a szintet, ami kicsivel

Miért dugtam kalapácsot a seggembe?
2012-03-29 14:48:00

A múltkor a bringakiállításon jártam, a Hungexpón. Ott találkoztunk Merényi Danival, aki a maximalista

Ezért pokol ez - a grafomán szerelő újabb kalandjai
2012-03-03 08:39:00

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat.

Szűnni nem akaró szeretettel köszöntünk mindenkit, hosszú kihagyás után ismét kapcsoljuk a gépházat. Először is egy szolgálati közleménnyel szeretném kezdeni. A fék jó. Biztosan, véglegesen, nagyon. Nem ereszt, nem szivárog, nem nyúlik a pedál, a fék harap, adagolható,…

tovább »
süti beállítások módosítása