Teljesen jó, aki szidja valami széthajtott romot fogott ki...

Elöljáróban annyit, hogy imádtam mikor megvettem és még ma is akárhányszor ránézek csak mosolyogni tudok, annyira gyönyörű és jó autó.

A Colas Északkő szobi bányája egy elképesztően jó fotó- és forgatási helyszín. Nem tudom, hányan tudják, hogy nem csak a szörp, hanem a főváros (és szinte az egész ország) minden második macskaköve innen származik. Gigantikus külszíni fejtés, hatalmas gépekkel, minimális üzemeltető-személyzettel. Plusz nulla árnyék, tűző napsütés és rengeteg terület. Azonnal beugrott, hogy micsoda amatőr ralikrossz-futamot lehetne itt szervezni teljes biztonságban, hej.

Mindenesetre ígéretet kaptam arra, hogy a 24 literes motorral és (természetesen) hidrodinamikai hajtással rendelkező, üresen 48, megrakva 120 tonnás Terexet kipróbálhatom majd. Ezért nem is mondanék róla többet, hátha összejön egy jó kis sedrintős-teszt. Mert lehet vele, majdnem hatvannal képes döngetni és hátsókerekes, akkora difivel, mint egy Octavia. Magába a billenőplatóba 29 köbméter víz fér el kilöttyenés nélkül és ha keresztre feszítenek, akkor sem tudom megmondani, hogy a szabadon eső víz erejének demonstrálásához hány köbmétert használtunk el, egy azonban biztos: a harmadik fuvar teljesen kiapasztotta a bánya vízkészletét, így várnunk kellett, amíg ismét szivattyúznak a hatalmas tartályokba eleget.

Több hétnyi feszült telefonálás, e-mailezés, és űrlaptöltögetés után végre sikerült: itt vagyok Tunéziában. Nem volt egyszerű menet, de azt hiszem megérte, hiszen állítólag a legjobb nyelvi intézetben fogok arabul tanulni. Persze mivel indulás előtt másfél héttel derült ki, hogy megkaptam az ösztöndíjat, nem sok időm volt felkészülni, duplán csapott meg a kultúrsokk.

Pere Laci újabb története az indiai hétköznapokról. A sorozat előző részeit ide kattintva olvashatja.

Szervizbe vittük a verdát. A szerelő munkavédelmi lungiban, persze. Ezt a Matizt béreltetjük a céggel privát használatra. Szégyen, de szeretem. Van benne klíma, azt annyi. Az elektromos ablak is csak akkor hiányzik, ha befingok és kell a kereszthuzat. Egyre közelebb vagyok a Csikósi autóextra-elmélethez. A második képen a felhasználási körülmények láthatóak. Néha bejön a víz az ajtó aljánál, meg beázik a gyújtás, de hamar kiszárad a napon. A gumik közül kettő-három milliméter alatt van, de meg egyszer sem akadtam el vele, pedig kilenc ilyen pocsolyán kell átgazolni, hogy a munkahelyemre érjek. Kilencen. Lendület legyen, meg legalább két henger menjen, a többit megoldjuk.

Kovács Zoli olvasónk küldte át ezt a három linket. Mindhárom egy készülő film promóciós-beharangozó anyaga. És ha azt mondom, hogy hosszú percekig szájtátva-bólogatva, könnybe lábadt szemmel néztem, akkor nem hazudok.

Mert ami a Forma-1-ben a Ferrari, az a túraautók között a BMW. És a Stereoscreen filmje erről fog szólni. Telis-tele legendákkal, akik beszélnek-mesélnek, csodálatos képekkel, elképesztő gépekkel és - ahogy azt H.J.Stuck mondja -: valódi versennyel.

Nem estem hasra a tavalyi Lauda-Hunt játékfilmtől, mert valahogy nem bírom a mesét, de ezt... ezt most nagyon várom, mert ez a valóság. És a valóság mindennél izgalmasabb. Nézzék csak!

Ez itt az első rész, ahol bemutatkoznak a főszereplők (istenem, Cecotto, Ravaglia!). Nincs hollywood-i stáblista, amely jobban érdekelne. Immer Vollgas, und nur benzin in blut.

A második kis promófilm az igazi pornó, én 1:13-nál mondtam ki először hangosan a baszdmeget, amikor Strietzel Stucknak kiadja. Önök vajon meddig bírják?

És a harmadik? Az emberről, aki csak és kizárólag példaképe lehet mindenkinek. Aki négy évvel az után, hogy mindkét lába leszakadt egy balesetben, ismét a dobogó tetején állhatott. - Alex, ennyi év után, miért csinálod még mindig a motorsportot? - Hallgasd a versenymotor hangját, nem elég válasznak? Ha nem érted, az nem az én problémám. Ez a film lesz az idei év filmje, legalábbis nekem.

Lomha, de szeretni való, hűséges, gazdaságos

Külső - ez egyéni megítélés kérdése. Kicsit retrós, különösen elölről. Elölről tetszik is, hátulról már kevésbé. Bár nekem a régi szekérszerű Fiat Multipla is tetszett :-)

Gyorsan beönteni egy dolog...

Tavaly óta puhítjuk Magic Karcsit, hogy végre csináljunk valamit Mentosszal és kólával, mert működik a dolog. Sajnos időközben annyira kimaxolták a témát, hogy Mentos-ruhába öltözött ember is merült már a ragacsos nedűbe, így hamar elengedtük a dolog kezét, pedig valami hasonlót találtunk ki anno. Károly amúgy is színvonalon alulinak tartja az ilyesmit, ő a folyékony nitrogénben és a gázfejlesztésben hisz.

Ja, hogy miről beszélek? Tudják, a Brutális Fizika (-kémia, -biológia) sorozatról, ami a Spektrumon fut és amelyben átlag kéthetente egyszer biztosan történik velem valami, ami fáj, vagy mar. Vagy a kettő együtt. Ettől mondjuk nem csak izgalmasabb lesz, hanem mára elértem oda, hogy egy fék nélküli 130 lóerős gokart már semmi félelmet nem generál bennem. Legfeljebb összetöröm magam, na de a Jóisten mentsen meg a kísérletező kedvű természettudósoktól!

A megoldás több, mint egyszerű.

Csak mert voltak ilyen kaukázusi juhászkutyáink, a csodálatos Buck és a gyönyörű Nina emléke örökké él bennem, a fickó pedig _nagyon_ szerencsés, hogy egyáltalán van még arca. (A tulaj pedig instant főnök, mert tudja, melyik ablakot kell lehúzni.)

Ezt egyszerűen nem értem. Mi, újságírók az autószalonokra a sajtónapokon megyünk. Kiváltságos helyzet, tudom, de szükségszerű. Ilyenkor ugyanis mindenki dolgozni van ott, az egyik fotós tudja, hogy a hóna alatt a másik nem a pénztárcáját akarja ellopni, hanem ő is éppen lő, az egyik újságíró tudja, hogy a másiknak is legfeljebb két perc jut egy autó belsejében, ezért megfelelő kapcsolgatás és nyomkorászás után kiszáll és átadja a helyét. Közönségnapon ez nem lenne lehetséges, olyankor tényleg bámészkodni van ott a tömeg, nem lehet őket kárhoztatni azért, mert azt teszik, amiért jöttek. De az újságírók között is vannak súlyos ufók, hogy ők mit keresnek ott?

A világ legszomorúbb munkái sorozatunk újabb gyöngyszemei következnek. Aki kiállítási standot tervez, annak nem kell számolnia a koszolódással. Miért is kéne, ha a műszerfaltervezők is megtehetik, hogy a leggyakrabban tapogatott felületeket csinálják fényes, lakkozott műanyagból. Az Opelnél az egész padló lenyomatos, morzsás, és mindenhol állandóan takarítanak, mert a foltok nagyon látszanak a reflektorok alatt. A szomorúsági skálán az ilyen típusú, sikerélménnyel nem kecsegtető, soha véget nem érő feladatok nálam tízből hetet érdemelnek.

Erős nyolcasnak számít, valakit arra kárhoztatnak, hogy egész nap a vízen járjon. Ilyen munkavállalókat a Land Rover standján láttam, ahol majdnem ugyanúgy esik néha az eső, mint a Volvónál. A különbség annyi, hogy itt az új Discovery Sportot is locsolják, közben mozog alatta a színpad, mintha terepen menne. Majd az egész megáll, jönnek az alkalmazottak, szárazra törlik az egész autót és minden kezdődik elölről.

Nem rizsáznék sokat: megláttam és lefotóztam. Csodálatos, natúr gépészet, ami nem szól semmi másról, csak a tökéletességről. Már megint beint egy kis autógyár a nagyoknak, szembe megy mindennel, ami gazdaságilag ésszerűnek tűnik.

Igen. A Mazdánál készült a fénykép. Többet nem segítek.

Aki már járt autószalonon, az tudja, nem a gumik jelentik a fő attrakciót. A gumigyárak ettől még fontosnak tartják a jelenlétet, hisz a többiek is ott vannak. De hogyan csalogassák be azokat a standra, akik nem szeretnének új mintázatokat és különleges karkaszokat nézegetni?

A Bridgestone válasza a kérdésre: futógép-videójáték. A kis installációban van egy képernyő, és ahogy minden más ilyen gépben, nyomásérzékelős az a rész, ahol az ember helyben fut. Aztán az eredmények megjelennek a nagy kivetítőn. Naná, hogy Dani benevezett egy menetre. Elsőre elég sikeres volt, tizenharmadik időt futotta. Naná, hogy vérszemet kapott, és javítani akart.

Amikor másodszor visszamentünk, akkor készült ez a kis videó. A lány fáradhatatlanul és lelkesen drukkol mindenkinek, aki odatéved, nem is értem, hogyan csinálja. Igazából elég morbid látvány egyszer is egy lihegve toporzékoló öltönyös csávó. Hát még százhatvan.

A második kör már nem volt annyira sikeres, mint az első, bár 164-ből harminckettediknek lenni nem rossz. Viszont a kép, amit a megfelelő pillanatban rögzített a gép, az üt.

A Bridgestone standjának ábrándos lelkű kiötlői nem számítottak arra, hogy kéne valami vészgomb annak a megakadályozására, ha valaki letolja a gatyáját, és utána ott világít egy szőrös segg a Briddgestone-abroncsok felett. Dani ehhez képest elég szolidan hekkelte meg a standot pár percre.