Ponton-sztori – az újabb szopóroller

  2015. április 05. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes szerelés ponton domsjö Dezső tcflotta TC-flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve

csik_matrica_s.jpg
2013 novembere és 2015 februárja között egyáltalán nem írtam Dezsőről – az volt a terv: majd ha purrog szépen és végre jó lett a motorja, megírom. A legutóbbi posztban be kellett ismernem, semeddig nem jutottam.

Röviden összefoglalom a motorral kapcsolatos ügyeket:

– a svéd bácsi úgy hirdette az autót (most néztem meg a 2010-es screenshotot), hogy itt egy Ponton, felújított fékek, felújított motor, nincs rozsda, szép a belső tér, új a tetőkárpit, pocsék a fényezés, friss a vizsga. Svéd embernek 2700 kilométer távolságból is hisz az ember, nekem konkrétan számtalan svéd barátom, ismerősöm van, mind rendkívül korrekt emberek, a tiszta szándék szobrát róluk lehetne megmintázni. Ennek hátán nagy bizalommal vágtam neki a svéd útnak 2010 februárjának végén.
– az autó Domsjőben némi kínlódás után (túlfolyt a karburátor, megoldottuk) beindult, egész szépen ment, az alapjárati kis pufogást leszámítva igazán bizalomgerjesztő volt, semmi kattogás, semmi füst, erősnek is éreztem. A Stockholm felé vezető úton lazán vitte a 110-et, bőven volt benne tartalék, elégedett voltam. Addigra persze a svéd kamion összetörte a hátulját, de lett egy betétlapunk, ha baj történik, sose legyen nagyobb. Aztán a dán–svéd komp előtt kábé tíz kilométerrel a motor megadta magát, elment az olajnyomás.
– miután hazatrélereztük Viszre (köszi Csillag Balázs), Karesz kicserélte a nem odavaló vezérműláncot, a tönkrement olaj túlnyomás-határoló szelepet, majd háromszor olajat cserélt, járatta, gyönyörűen surrogott, ismét egészséges lett az olajnyomás. Mért kompressziót is, az is combos volt, a szelepfedél alatt újszerűnek látszott minden, megint elégedett voltam. Tényleg felújították a motort, de elnézték a láncot, amikor rendelték, na bumm, előfordul az ilyen jobb családokban is. Amúgy, úgy tűnt, nincs ok kételkedni az öreg által eredetileg leírtakban. – amikor 2010 augusztusában Egerbe vittem az autót Csabihoz lakatolni, azon az úton valahogy már nem volt annyira finom, mint előtte. Nehezebben ment, a motor alapjárati tángálódása kezdett szörnyű mértéket ölteni. Sebaj, a karbi rossz, felújítom, majd jó lesz.
– 2011 elején Csabinál kicseréltem az olajteknőt, mert randán javították. Még akkor se szedtem szét a motort, hiszen minek bolygassam a motort, aminek jó a kompressziója, az olajnyomása és azt írta róla a hiteles svéd úr, hogy felújított. Az olajszivattyút minden eshetőségre készen azért leszereltem, szétszedtem, megmértem, semmi baja nem volt, új tömítéssel visszaraktam, a fémig letisztított kartert felszereltem.
– 2013 nyarán, amikor elhoztam az autót Csabitól a már felújított karburátorral, elég pocsék volt. Már menet közben is dadogott, kicsit kattogott is, nyers hangja lett, a működési kultúrája messze kilógott abból a csodás összképből, amit az autó amúgy sugárzott. Lesz ezzel még melóm, basszus. Majd amikor Veszprémbe hajtottunk Sipivel veteránvizsgáztatni, onnan már alig bírtunk hazavergődni vele, tüsszögött, dadogott, féltünk, lerohadunk. Utána a műszaki vizsgán még épp végigkínlódta magát a soron, de a végén már az ott dolgozók tolták be az autót, hogy beinduljon, aztán a közeli lakótelepen megint lerohadt, akkor a Totalcar gyalogos különítménye jött segéderőnek.
– 2013 novemberében elvittem a nagy karburátor- és befecskendezőguruhoz, Árva Andráshoz. András két héten át küzdött, épített nekem egy kvázi új karburátort (mivel a Ponton paramétereihez nem volt meg minden alkatrész, ezért a Fecskéhez állította össze a fúvókakészletet és a keverőcsövet), rájött arra is, hogy két generációval későbbi gyújtáselosztó van a motoron. Mondta, használjam így, de ha lesz a karbiba való Ponton-alkatrész és beszerzem az eredeti elosztót, majd foglalkozzunk vele még.
– Amikor fél évvel később végre összeszedtem az alkatrészeket, nekiálltam én a garázsban a dolgoknak. Úgy gondoltam, takarításhoz, pár fúvóka kicseréléséhez én is értek, majd finomhangolásra visszaviszem Andráshoz. Meg aztán – a feleségem azokban a napokban jelentette ki, romokban a költségvetés, a Ponton nem vihet több pénzt, mert most már tényleg baj lesz. Ebben igaza volt, de az autót nem lehetett használni, dadogott, tüsszögött, a motor táncolt alapjáraton, kattogott is, méghozzá minden újabb használattal egyre randábban – míg Andrástól elhozva egészen működött, két rövid úttal később már a garázsból alig tudtam kiállni vele.

Tehát összeállítottam egy pontosan hozzá való, kvázi vadonatúj karburátort, vettem Amerikából egy Bosch VJUR4 BR28-as, pont bele való elosztót, megnéztem a szelephézagokat, a láncot, a feszítőt, majd a kompressziót. Csak végnyomást mértem, ami csupán nagy vonalakban árul el bármit a belső tömítettségről. Így is 7,1, 9,1, 9,1, 9,1 volt a négy érték. A 7,1 eleve nagyon kilógott a sorból, de a 9,1 sem tűnt soknak - valahol talán szökik a kompresszió? Biztos rossz a hengerfej, nyugtattam magam még ekkor.

0 elokeszulet 01
Lekötöttem a zsanért, gumipók tartja a garázsajtó szerkezetéhez

Miután szétromboltam több hétvégémet, rettegve úszva a verejtékben, nehogy elefántszerű ujjaim béna akciózásával leverjem Király Tomi elképesztően gyönyörű fényezését és Csabi gyógyszergyári finomságú alkatrész-festését, s elpazaroltam tudomisén hány napnyi szabadságot, hogy megküzdjek a svéd–német szörnnyel, már megint tudtam egy kört tenni a háztömb körül el is mentem az utolsó tavalyi Parkoló Parádéra. Hét kilométer, és csak egy lerohadás. Akkor kezdett derengeni, hogy Don Quijote-i harcot vívok egy csillogó, szürke szélmalommal. Mert megnéztem a gyertyákat a bemelegedett, szívatót már kilométerek óta nem látott motoron, és négy különböző gyertyaképet láttam.

– egy fekete, vastagon olajsárosat;
– egy fekete szárazat;
– egy majdnem őzbarnát;
– egy kissé fehéredő, itt-ott kormos, túlhevültségre utalót.

Amikor egy motort egyetlen gyújtásrendszer lát el szikrával új megszakítón, elosztófedélen, kábel- és gyertyagarnitúrán át, a másik oldalon pedig egy szem, egytorkú karburátor keveri a benzin-levegő koktélt, ilyen eltérésre csak egy magyarázat létezik. A baj odabent van, a hengerekben. Tehát nem úszom meg a motor szétszedését.

0 elokeszulet 02
A blokkot és a hengerfejet összekötő gőzcső - minden régi Mercedes-motor jellegzetessége

Azért rettegtem annyira a Ponton-motor szét-, és ahogy sejtettem, későbbi kiszerelésétől, mert a teljes Mercedes-univerzum összes leírása szerint ebből az autóból nem lehet szokványos módon, előre- és felfelé kivenni a blokkot.

A Pontont ugyanis az ötvenes évek elején még a csőrös 170-esből származó alacsony és széles hengerfejű, nyomórudas (ohv) motorral tervezték, és csak 1957-ben kapta meg ezt a magas, keskenyebb felülvezéreltet (ohc). Már a régi motort is lefelé, a karosszéria magasba emelésével, a motort, váltót, futóművet tartalmazó bölcső lent hagyásával illett kiszedni a gyári előírás szerint, de abból azért még sokan kiügyeskedték a blokkot. Ennél az ohc-nál viszont csak egy centi marad a tűzfal és a hengerfej között hátul, az olajteknő mélyre nyúló szakálla pedig elakad a bölcsőben. Az én garázsom viszont alacsony, sem eszközöm nincs ahhoz, hogy másfél méter magasra emeljek egy tonnányi bódét, sem kedvem, hogy lebontsam az egész, brutálisan komplikált pedálrendszert, szedjem szét a fékcsövet, ki a pufogót, le a kardánt... A hányinger fog el, ha csak rágondolok. Nem, erre az útra lépjenek csak rá azok, akiknek csapágylehúzó volt a jelük az oviban, az enyém sajnos csak egy matchbox volt, én inkább demóüzemben játszanék a joystickkel.

0 elokeszulet 03
Ez a hőjeladó. Alkohol van a kapilláris csőben

Nyeltem egy óriásit, felmorajlottam, mint egy gazdáját frissen vesztett, szeppukura készülő, hófehér gyolcsban a katanái előtt térdelő szamuráj, és diadalüvöltéssel nekirontottam csavarnak s anyának.

Az a diadalüvöltés persze, ha kissé kevésbé színezem hollywoodi elemekkel az akciót, inkább szűkölés, csikorgó fogak között passzírozott káromkodásrengeteg és az olajos verejték törölgetése a végtagokról és szerszámokról volt. Mérhetetlen óvatossággal, ahogy lázas kisbabáját takargatja az aggódó anya, úgy tekertem le a khm, anyákat.

Karbi le – ó, ez simán ment már vagy tizenötödször csinálom. Gyújtáselosztó ki – mivel úgy számoltam, hogy sokáig széjjel lesz a gépezet, ezért mindent leeső elemet rászigszalagoztam az anyatestre, nehogy elvesszen. Oké.

Rudazatok, vezetékek lent. Víz. Aha, a víz. A Pontonnál a korhűség érdekében mindenütt régi fajta szalagbilincseket tetettem fel Csabival. Panaszkodott nekem, hogy míg egy AWAB-bilincset feltenni egy perc, egy szalagbilincs rendes, körkörös meghúzásához majd’ tízszer annyi idő kell. Azzal masszíroztam akkor a lelkét, hogy órabérben dolgozik, neki mindenhogy csenget a kassza, a nehézkes munkavégzés terhe tehát az én vállamon nyugszik, hogy előteremtsem az ellenértékét. De eminnen nézve elég kellemetlen munka ez.

0 elokeszulet 04
A szép, korhű, de szerelhetetlen szalagbilincs, amiről az autóipar nagyjából a hatvanas évek közepén leszokott

Sirámaimat csak a közönyös falak és a mennyezetet tarkító alvázvédő-nyomok (ne kérdezzék, hogy kerültek oda) hallgatták, hiszen családunkban újabban szokássá vált, hogy ha Apa szerel, mindenki inkább eltűnik, mint a kámfor, mégpedig a háznak a garázstól számított legtávolabbi pontjára. A telefonjaikat kikapcsolják, a bejárati ajtót bezárják és a kulcsot belülről bent felejtik, nehogy véletlenül felbukkanjon az Olajos, Letört, Kérdésre Üvöltve Káromkodó Rém. Látják, ilyenkor rám tör az empátia Robert de Niro iránt, amikor a Rettegés fokában szegénytől folyamatosan menekül az a galád, rettegő család, ahelyett hogy megölelgetnék és töltenének neki egy jó pohár brandyt. A szemetek, Bob, veled vagyok.

Tehát a lehető legkevesebb bilincset akartam leszedni, mert az ilyennél a lemezrétegek egymás fölött csúszva húzzák szorosabbra a csövet, úgy, hogy közben tekersz egy kis hajcsatszerű izét a végén, de visszafejteni (s valószínűleg tömítésbiztosan újrahúzni) pokoli dolog. A hűtő alján meg oly szép a festés, hogy a hatlapfejű leeresztőcsavart ott nem akartam bolygatni, de hopp! találtam egy réz csapot a blokk oldalán, alul. Az isten is nekem teremtette.

0 elokeszulet 05
Előtűnt a vezérlés, de ezt már sokat láttam

Lavór a kocsi alá, s hogy a ragadós fagyálló ne kenjen mindent össze, egy régi Škoda vízcsővel megvezettem a csermelyt. Egyetlen másik csövet kellett csak leszednem, s máris jöhetett a hengerfej.

Ohc-motornál először az a cél, hogy a hengerfej elveszítse a láncát, máskülönben a vezérlés a bütyköstengelyt rajta akarja tartani a motoron a fejjel együtt. Ilyenkor szét lehet szedni a patentszemnél a láncot, de mivel ez a lánc sokszorta gyorsabban forog, mint a biciklié, sanszos, hogy a bolygatott patentszem szétugrik, amikor az ember épp békésen autózgat. Olyankor meg az egész motor gajra megy. Helyette inkább a belső láncvezetőt veszem ki, döntöttem egy Karesszal való telefonos tanakodás után – úgy is lejön a fej. A Ponton hengerfejében az az egyik oldalon a feszítő lánckerék, a másikon pedig innen-onnan egy-egy csúszka tartja kordában a láncot. Hogy is jön ki ez a csúszka? Két dübelszerű izé, bennük menettel – ezek tartják benn a hengerfejben.

Hívom megint Kareszt, mert nem bírtam rájönni, mit kell tenni velük. „Teszel rá egy passzoló crovafejet, hogy kiférjen a csap, belehúzol egy jó hosszú csavart, amire előtte felcsavartál egy anyát, aztán az anyával kitekered a csapot magát, egyszerű”. Nem akartam hinni a fülemnek, ez az izé csak úgy van benne, hogy beleszorul, és semmi nem tartja bent? Kiszedtem őket, kezemben a vezető, na, ezzel is megvagyok. És még semmit nem törtem el.

0 elokeszulet 08
E két vezető között fut a lánc, a belsőt kell kivenni, hogy le lehessen venni a hengerfejet

Letekertem a lánckereket tartó csavart, kalapáccsal leütögettem a lánckereket magát, szerencsére az ékre nem kellett figyelnem, mert az szorul a vezérműtengely süllyesztékében. Jöhettek a hengerfej-anyák.

Brutál meg voltak tépve, valami azt súgta, hogy ezeket sem nyomatékkulccsal húzták helyre. Leszedtem mind a tízet, aztán még a két kis, imbuszfejű kulcsot is, ami elöl, a láncjáratnál rögzíti a hengerfejet. Kipufogóbilincset lazítottam, megmarkoltam a szívósort és rángatni kezdtem. Innen-onnan, kicsit kocogtattam gumikalapáccsal, megint rángattam, végül cupp, lejött, nem is volt nehéz.

0 elokeszulet 10
Rögtönzött lehúzószerszámmal kijön hamar

Lefejtettem a hengerfejpakolást, nahát, nem is kellett vele kínlódnom, pedig ez mindig rágyógyul. Nézem, szinte új. Egy húszezer forintos alkatrész, amit mégsem lehet megmenteni, mert minden levételnél kötelező kicserélni. Legalább azt mutatta, hogy igenis foglalkoztak ott Svédben ezzel a blokkal.

Végre, végre, belelátok a motorba! Micsoda öröm, öt éve kíváncsi vagyok rá, milyen lehet belül!

Sune, te sün. Hogy esne a fejedre a meztelen csigákkal teli Opel Kapitän-tetőkárpit szerelés közben.

01 henger egester
Az egyes henger égéstere

A hengerfejet gyengéden elfektettem a garázs padlóján elhelyezett rongyon, mint a mariazelli szerpentin kanyarjában Árpád a Suzukit; szemügyre vettem az égéstereket. Hoppá. Vannak alkalmak, amikor jól jön az erős gyomor, az elém táruló látvány ugyanis az első osztrigaevéssel rokon perisztaltikus mozgásokat indított el valahol előbél-tájon.

Akár a gyertyakép, olyan volt minden. Egy lucskosan, kormosan, ragadósan olajos, egy kormos, egy egészen tűrhető és egy zavaros, de elég olajos-kormos égéstér. Oké, akkor egy hengerfej-felújítás pipa.

01 henger bal oldal
Ez az egyes henger

Letörölgettem az egyes dugattyúról a félcenti vastag olajsarat (itt volt a legkisebb a kompresszió, pedig ez még növelte is...), megmozgattam, nem lötyög vészesen. Akkor lássuk a hengereket.

Pokol. Horror. Dráma. Sune, te átbasztál. Tessék, kimondtam, mindenki erre várt a törött és rozsdás alkatrészekből összehebrákolt fékrendszer (renovated brakes?), a csomópontokon porhanyós és táblalemezből összeszilózott karosszéria (no rust?) után, ugye. Eddig próbáltam úriember maradni.

Itt mind a négy henger vízkáros. Vagy levett hengerfejjel állt kint ez a motor évekig, vagy húsz évig be se indították, miközben a szabadban lakott, vagy a hengerfejtömítés engedte be a hűtővizet mindegyik dugattyú tetejére. Mindegy is, itt korrózió pusztított valamikor, komoly erőkkel. Ami nyomgyűjteményt aztán – amikor a svéd buherátoroknak valahogy sikerült beindítaniuk a motort –, a dugattyúgyűrűk szorgos munkája nagyjából simára koptatott a falon. De a kráterek, a jellegzetes színnyomok ott maradtak. És hiányzott egy jó csomó anyag.

02 henger jobb oldal
Pocsék a kettes henger nézete a másik oldalról

És jött még. Mert az első hengernek válla is van, a másodikban valami fura átégésnyomot látok, butaság volt a bűvészkedés a karburátorral, a gyújtással, a szelephézagokkal. Tömtem a betegbe a C-vitamint depresszió ellen, haha. És a vicc: a hengerfejtömítés új volt. Valaki előttem látta ezt a motort, aztán gyorsan visszacsukta, mert nem bírta a gyomra a látványt.

04 henger jobb oldal
Egy katasztrófa a négyes henger másik oldala

Tehát ki kell venni a blokkot, onnan pedig nincs más hátra, csak a generál. De hogyan jön majd ki? Így, hengerfej nélkül elég lapos lett a blokk. A hátsó éle például az alatt ér véget, ahol a tűzfalnak a függőleges része tart, itt már hátrafelé dől a lemez, elméletileg a lemez már nem lesz a billentés útjában. De elöl, lent, az olajteknő? Az lesz a csikicsuki, mert ott tényleg mély a szakáll. Ha nem tudom átverekedni rajta a motort, végem.

06 tomites
Nini, új a hengerfejtömítés

Megyek, erre muszáj innom valamit, vannak helyzetek, amikor a férfiember megpihen.

---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Megjelent posztok azóta, hogy Dezső a hazánkban állomásozik (időrendben visszafelé):

2015.01.25. Hogy van a Ponton? Sehogy. Pedig küzdök
2013.12.01. Ponton a gyógyulás útján
2013.11.09. Dezső végre magyar lett
2013.10.20. Na, áttoltuk a vizsgán
2013.09.28. Dezső a bírák előtt
2013.07.31. El se hiszem, beindult a honosítás
2013.06.13. Totalcar Pályanap - Hazajött a Ponton!
2013.06.09. Centikre a befejezéstől
2013.03.03. Legközelebb talán már el is hozom
2012.12.23. Már csak papírmunka van vele?
2012.10.30. Te jó ég, a végén még elkészül!
2012.09.30. Alagút vége? Az a mozdony lámpája…
2012.07.22. Dezső keréken!
2012.06.10. Vakul, aki látja
2012.03.29. Breaking, a Ponton fényeződik!
2012.03.18. Ponton - lassan már aranyból
2011.11.26. Puchot mentettem, Bianchit kergettem (részben Dezsőről szól)
2011.09.25. Egyre lassabban, de biztosan előre
2011.07.17. Mi van a Mergákkal? (részben Dezsőről szól)
2011.05.01. Egy isteni sellő, avagy a tökéletes krumpli
2011.03.27. A beszakadt köröm öröme (részben Dezsőről szól)
2011.03.06. Utolsó simítások a testen
2011.01.15. A oszlopom már van
2010.12.19. Pokoli örömtűz az alagútban
2010.11.21. A kút neve Dezső
2010.10.03. Dezső a műtőasztalon
2010.08.21. Mozgásba lendül a Ponton ügye!
2010.04.15. Zaba a Ponton árnyékában
2010.04.01. Ponton Dezső először a klubban
2010:03.17. Ponton Dezső zuglói polgár lett
2010.03.12. Négy hülye és a guruló krumpli esete
2010.03.11. Dezső önerős lett!
2010.03.10. Megint röfög a Dezső. És hogy!
2010.03.10. Ennyivel volt csak hosszabb a lánc
2010.03.09. Megjött a diagnózis a motorról
2010.03.08. Végállomás, nem megy tovább

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr627321254

88jk88 2015.04.05. 19:07:17

@Gyárfás: Egyébként meg ez egy magyar weboldal, és nálunk a 8. betű az abc-ben tudtommal a dzs. Ettől függetlenül ez az egész úgy faszság, ahogy van.
Milyen paranoiás demagóg vadbarom találta ezt ki? És mikor? Hogy lehet, hogy a 88 miatt eddig még csak TC-n kommentelők hápogtak, angol (sőt még német) fórumokon pedig soha senki?

88jk88 2015.04.05. 19:08:39

@pizo: Az is lehet, hogy már rég feldobta a mamuszt, már 5 éve se volt egy hamvas tinédzser.

bbandi 2015.04.05. 19:24:36

@Csikós Zsolt: Suzukis link még mindig nem jó.

ati27 2015.04.05. 19:55:31

Most mit mondjak? :) Vettél volna egy új autót.. :) De hát erről szól a veteránozás, nem?

faterpolo 2015.04.05. 20:22:44

Nem lesz veterán autónk - pedig az asszony is szeretne. De amikor egy B&O erősítő miatt is fél órás káromkodásözönbe tudok kezdeni, akkor jobb nem erőltetni, marad az örökölt Ford Escort, lélekben meg a Csikós story.
Csak ne adja fel, mr. Csík, most már ne!

romesz 2015.04.05. 20:24:56

@Diplomat V8: Valoszinu en is azt csinaltam volna, hogy ha mar kint van belole minden akkor vegig nezni mielott vissza kerul az autoba.
De mindenki maskent csinalja es Csikos szeret szenvedni, plusz igy lesz belole ujabb cikk is :)

ZON 2015.04.05. 20:28:16

@Csikós Zsolt: Az nem Finis. Hanem Game Over adalék, amivel a kocsifelhajtóig kibotorkál. Kb. olyan lehet, mint a lenmagliszt a folyós hűtőjű ZIL/KRAZ számára.

FCs 2015.04.05. 20:40:09

@Csikós Zsolt: ez kimaradt, de sok mindent megmagyaráz. Nem tudom, hogy visszafelé működik-e, de a kétség óráiban nekem nagyon sokat segített ezek a történetek olvasása. Remélem a pozitív hullámok elérnek odáig, hajrá! :)

Tökösmákos 2015.04.05. 20:44:50

@Aranyba mártogatott étnyúl: Ki kérdezett? Megmondóemberesdit és önjelölt admint játszani van ezer más fórum, ott tessék. Vagy inkább ott se :P

Tökösmákos 2015.04.05. 20:51:40

@88jk88: Szerintem sanszos hogy a TC kommentelők között van vadbarom cionista zsidó, közöttük meg nincs :D

Bal3 · http://szamitogeporvos.wordpress.com/ 2015.04.05. 20:58:44

@Csikós Zsolt

indaa ötlete jó, én is szívesen utalnék egy PayPal számlára!
Egy jó regényért is fizetek és ez a blog annál is jobb! Dobjuk össze.

Szacsi 2015.04.05. 21:04:28

@lodola:
Meg egy levágott lófejet is küldhetne neki. Csak úgy, barátilag.

88jk88 2015.04.05. 21:17:09

@ZON: Azzal a különbséggel, hogy a lenmaglisztezés után a krazban még van 150 ezer problémamentes kilométer. :D

Alfax 2015.04.05. 21:18:17

de milyen fasza lesz majd jó motorral! eddig még nem tudtad élvezni, átérzem a szorongató problemmát

karlmann 2015.04.05. 21:18:24

Azért én sajnos szkeptikus vagyok. Mert még nem láttam a hajtókarokat, a főtengelyt a perselyeket és így tovább és az autóból eddig kiborult "csontvázak" alapján semmi jóra nem számítók. Kedves Sune szarjál Sune-t!

88jk88 2015.04.05. 21:18:31

@Tökösmákos: Na ezt inkább nevezném náci hozzászólásnak, mint azt, amit én írtam... -.-

bürokrataidegesítő 2015.04.05. 21:20:57

Én meg azt mondom, hogy utólag qrva okos mindenki. Emlékszem, hogy mennyien biztattak, hogy vedd meg, jó az úgy, nincs annak baja stb. Aztán a legtöbbjének velem együtt annyi vér sincs a pucájában, hogy Bécsig elmenjen egy használt golfért. Éppen ezért én happyendet kívánok Neked. Azt kívánom, hogy minél előbb robogjatok a 'kiscsaláddal egy egzotikus úticél felé, ahová Dezső a lehető legnagyobb nyugalomban repít titeket. És e cél érdekében nyugodtan kérj tőlünk olvasónktól segítséget. Inkább egy tuti úti beszámolóról olvasnék már többet, mint a folyamatos szívásról. Persze ez csak az én véleményem. Jó éjszakát!

aachi2 2015.04.05. 21:22:50

ponton kickstarter ?:)

Csikós Zsolt 2015.04.05. 21:25:14

@zeddez:
Még mindig nem olvasol. Kommentelni a poszt olvasása után ér, különben raboljuk egymás idejét, az enyémet minden egyes kommentelő, aki nem olvas, az összeadva pedig már brutál sok, pláne így, családos hétvégézés közben... Ha azt írom, nem olvastad a posztot, akkor nyilván ott a posztban a válasz, de az olvasás másodszorra sem ment, úgy látszik. :-) Sebaj, fussunk neki még egyszer, akkor ide írom a dióhéjat, ha máshogy nem megy.

MÉRTÜNK kompressziót, ott áll a posztban. Jó volt. De a motorban Finis volt. Ha ismered: sűrű trutyi, beül a gyűrűk és a henger közé, alá, a csapágyak és a csapok közti hézagokba, csodás olajnyomásos és kompressziód lesz. Ideig-óráig. És mivel nem figyel nagyon a jó kenésre, utána sokszorta rosszabb állapotú lesz a motor. AZt hittem, ezt a szart csak nálunk ismerik. Hát nem. És Zasztim sose volt :-) Szoci autóm se.

Dugóból meg csak úgy lehúzni nem lehet kisebbre. A dugattyú ugyanis nem egyenes oldalú, hanem kúpos, a teteje kisebb a szoknyájánál, mert ahol megkapja a lángfrontot, ott nagyobbat tágul. Viszont azt leméretezni úgy, hogy "ide a rozsdás bökőt" szinten ne szoruljon meg összerakás után, nem bízom mindenféle műhelyekre, az mérnöki munka, méghozzá igen specializált.

@sechskant:
A kínálat legalja nem itt van, hanem kb. 3000 eurónál, azok a még működő, de eléggé pocsék autók. A leg-legalja pedig, ami nem működik, olyan 1500 euró körül, öt éve figyelem.

@gépelemek:
Fecó, TMT már Ausztriában dolgozik, három hete söröztünk :-) Viszont a bugyikéket eladtunk, mert még 2 lakatolás után megint elkezdett rohadni, ráadásul olyat művelt, amit állólámpás soha előtte nálunk - lerohadt. A feleségemmel és az alig pár hónapos fiammal. AZtán még egyszer. Na, akkor elegünk lett, azóta volt egy 190D 8 éveig, most meg egy másik 1,5 éve. A 190 iszonyat jó autó. A bugyikék meg egy erdélyi sráchoz került, aki hazaköltözött később, Erdélyben lett totálkáros végül, egy téli napon, egy fa derekán. Akkor fullra ki volt lakatolva. Az a srác ajánlotta nekem Csabit, a csodalakatost, akinél az apám volt autóját (amit közben visszavásároltam) is megcsinálta. AZ az autó most is megvan (egyébként dízel, az iraki állólámpa, a szolgálati volt benzines), itt a cikk róla:

totalcar.hu/magazin/kozelet/2012/07/15/a_zold_merga_titka/

Emlékszel, a Pélyi előadásán, amikor nem is tudom, talán volt egy Erzsi nevű barátnőd a Balatonnál, akkor találtad ki, hogy venni kéne egy turbódízel szivar-Audit és azzal járnál le, meg persze széjjel Európában. Aztán amikor végleg bekómáztunk a K.Al.51-ben, megjegyezted - "Ausztráliában söprögetni, a jó kis meleg napsütésben..." Akkor relativizálódott a fejemben, hogy ér-e bármit egy mérnöki diploma :-)

Egyébként most is állólámpással vagyunk Pécsett, én a mai napig azt használok. És ennek a használósnak is fehér a kormánya, amit olyan pojácaságnak tartottam még a bugyikékben. De megszerettem. És a hihetetlen dolog az (sose volt még ilyen állólámpásom), hogy ez a legnagyobb hidegben is azonnal, 4 hengerrel indul.

190 jó? Csik

@srác a millióból:
Ez a pontonos dolog korábban történt, csak most jelent meg, a szerkautó-projekt pedig már zajlik. Pszt...

mindegy ha szereted 2015.04.05. 21:28:01

Kitartás! Ilyen ez a popszakma...
Ez nem egy szalonautó, hanem egy restaurálás alatt álló ékszer! Fog még kérni, és ezt mindenki tudja, aki egy ilyesmibe belevág. De vannak apró happy endek, és ha majd ketyeg, dagad a kebel és mosolyogva szól a story; nem tudott kibabrálni velem!
A háború nincs elveszve, ez csupán egy csata...

Aranyba mártogatott étnyúl (törölt) 2015.04.05. 21:33:09

@88jk88: komolyan? ub+, akkor bocsánat, elnézést. jobb lesz, ha elkussolok, kevesebbet kéne politikai őrjöngőt olvasnom:)

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2015.04.05. 22:21:18

szopóroller, ja, de szerintem fölösleges azon lovagolni, h mértek-e kompressziót vásárlásnál. Ha ezeket a szar értékeket méritek, otthagytad volna?

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2015.04.05. 23:01:01

Csikósról nekem az Apafej c. film jut eszembe:
-Tetszik neked, ha pórul járok?
...

agresszív kismalac · http://kismalac.blog.hu 2015.04.05. 23:05:14

Mondjuk, nemt'om, miről írt volna, ha a sztori eképpen alakul:
Hazahoztuk (az út eseménytelenül telt), minden úgy volt, ahogy a svéd csóka állította (Áldassék a neve!), csak egy fényezés kellett neki, azóta megyen, mint schaffhausen.
Szinte lopás volt megvenni.

kewcheg 2015.04.05. 23:07:41

Eddig hol tart aprojekt ami az anyegint illeti? Micsoda földre szállt angyal az olyan asszony, aki ezt eltűri?...:)

2015.04.05. 23:25:02

Ha én lennék a TC tulajdonosa, biztosan feldobnék pár millát az arra érdemes kollégáknak, hogy vegyenek belőle kultautókat, újíttassák fel és adják el. Ilyesmikre gondolok, mint a 635 CSI, stb. A példa kedvéért, mondjuk belekerül a projekt 4 millióba, eladják a kocsit 4,5-ért, a profit az újságíróé lenne. A TC-nek nullszaldós a projekt, de közben születik jó pár cikk és sok kattintás, az újságíró kiéli magát más pénzén, és jó esetben profitra tesz szert. Mindenki happy, az olvasók is örülnek. Biztosan jobban sikerülne a TC csapatnak, mint a bugyuta Wheeler Dealers-nek.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2015.04.05. 23:38:17

@noob johnson: szerintem totál mínuszban zársz egy ilyen projektet. Főleg, ha felújíttatják, nem ők csinálják. Vannak erre szakosodott műhelyek, vesd fel nekik az ötletet, hátha kaphatók rá. Meg nem is lenne jó olvasni. Ezeket a "szarokat" azért javítják, izzadnak vele éjszakákon át, mert a sajátjuk, és az a cél lebeg a szemük előtt, h majd a kiscsaláddal dejó lesz vele hasítani. Most gondold el a hozzáállást egy profitorientált felújításnál. ilyeneket gondolnának: "ha minden jól megy, akkor szakítok vele félmillát, nem bontom szét a motort annak ellenére, h picit ingadozik az alapjárat, de már hónapok óta szívok vele, leszarom, majd a kövi tulaj szopik vele." (bocs, lehet, h nem ilyen lenne, mert lelkesek, meg minden, de előfordulhat, na)
Ebben pont ez a lényeg, h saját maguknak csinálják, nem másnak. Másfelől pedig nem főállású autószerelők, szerintem ők is sokat tanulnak ilyen szopások közben. Meg a fél életüket ezekkel töltik, szerintem szaros fél millió (már elnézést) 3-4 év távlatában nem sok.

2015.04.05. 23:43:53

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: igazad lehet, de tartalmat gyártani mindenképpen kell, ez egy profitorientált vállalkozás. És a kattintások szerintem nem abból jönnek, hogy a legújabb Skoda modell tesztjét leközlik, hogy mennyit javult a szélzaj 130-nál, stb. Ezeket a teszteket én speciel végig sem olvasom.
Egy autós magazinnak pedig szórakoztatni kell minden áron, máskülönben mehet a levesbe. Szerintem annak az időszaknak régen vége, amikor a vezérképviseletek tartották el az autós médiát, hiszen az újautó értékesítés kizárólag állami és vállalati megrendelésekből áll, a flottamanagerek pedig sza@rnak az újságírók tesztjeire.

TaaT 2015.04.05. 23:53:29

@noob johnson: "Ha én lennék a TC tulajdonosa, biztosan feldobnék pár millát az arra érdemes kollégáknak, hogy..."

Kis ország kis stadion... bocsánat kis foci. totalcar.hu/magazin/kozelet/2015/04/02/totalcar_ceges_auto/

noob johnson (törölt) 2015.04.05. 23:57:51

@TaaT: olvastam én is, de nem értettem, biztosan velem van a baj. az OK, hogy 150K-ért vesznek egy hulladékot, de az nem derült ki a cikkből, hogy mi vele a céljuk?

Bambano 2015.04.05. 23:59:43

én szépen elhelyeznék egy nagyobb adag benzint egy kannában az ülésre, rátenném a munkakönyvemet meg a tc-s munkaszerződésemet, kitolnám valami nyugis helyre és felgyújtanám az egészet a picsába...

mert nem elég, hogy ez az autó ilyen, a kedves főnököd még belelökött egy dettó ugyanilyen történetbe a céges rozsdaboglya projekttel :)

TaaT 2015.04.06. 00:04:43

@noob johnson: Kimennek vele a mezőre, szétrúgják aztán felgyújtják. www.youtube.com/watch?v=cr2VhZ0FLL0

Komolyra fordítva a szót gondolom gatyába rázzák valamennyire oszt promo verda lesz, bár ez csak tipp, nem olvastam végig a cikket.

noob johnson (törölt) 2015.04.06. 00:08:31

@TaaT: orbitális hiba lenne. 150K-ért mit kapsz? Egy Zastavát, vagy egy Citroen AX-et? Kit érdekelnek az ilyen autók? Még ha gyári állapotra újítják is fel, egyáltalán nem érdekesek. Egy 2001-es 740i, mondjuk már inkább és az nem is drága. Mondjuk nem vagyok egy BMW fan, lehet bármi más is, ne legyen unalmas.

TaaT 2015.04.06. 00:21:32

@noob johnson: Fel van adva nekik a feladat. :)

Rodolfo63 2015.04.06. 00:24:14

van az a mondás, hogy hosszú haj, rövid ész... itt nem lehet gond az ésszel, tudtad te legbelül, hogy itt minden szopás lesz :D

jabba2 2015.04.06. 00:49:19

Ezt a szürke alapon szürke cikket hogyan olvassam el?? Elárulnátok?

Én is itt vagyok 2015.04.06. 06:55:28

Nézem a tv-ben ezeket az ami autó felújitós filmeket. Hát egy-egy márkásabb autónál a vége százezer dollárnál jár. Persze 10 ezerrel is lehet mit kezdeni egy egy nem szétesett autónál, de a Ponton eléggé szét volt. S lássuk be a 10 rugó dollárban azért már nálunk is pénz, ha családod is van. S ahogy elnézem, azt a blokkot eléggé megette már a viz is, tehát itt újabb százezer fotintok hullanak majd el.
Mit akartam mondani? Nem tudom, de a veteránozás ma magyarországon csak annak való akinek az épp aktuális kormányfő a barátja.
Sok sikert Zsolti, de ezt már keserű szájizzel mondom, mert van amikor már a szopásból is sok, plána ha a rosz oldalon vagy.

Hurri Kán 2015.04.06. 08:34:33

@jabba2:
Követed a betűket a szemeddel, majd értelmezed a belőlük összeálló szavakat és mondatokat. Szívesen.

gigabursch 2015.04.06. 09:27:20

Kedves Zsolti!

A legutóbb írtam:
(belsoseg.blog.hu/2015/01/25/hogy_van_a_ponton_sehogy_pedig_kuzdok)
"Ha már leveszed a szelepfedelet, lehet hogy benéznék alulról is a motorba.
Mekkora gáz levenni a kartert és utána kihúzni a dugókat?
Fogadnék két sörbe (mert egyedül hülyeség inni nyereményt, bárki is nyer), hogy ott a főtengely-csapágyak-hajtókarok-dugók térségében van még valami "csoda".
A himbilimbi fordulat, a tökéletlen égés, stb.
Egy kikráteresedett dugó, egy meggörbült hajtókat nagy szívás, bárhonnan is nézzük és rohadt hülye parajelenségeket csinál.

(Nem emlékszem, hogy a motort alulról bontottátok-e)"

Nos.
Hát ha ez vízütéses volt, akkor ott minden hajtókar girbe-gurba.
Sajnos ettől féltettelek a legjobban.
Szétvetemedett minden.

Félek: a két sör jogosultja mégis én vagyok.

bajan 2015.04.06. 09:33:01

Zsolt!

Tényleg sajnálom, hogy itt tart az ügy. Rossz látni, hogy a világ minden részen, még ott is ahol elvileg magasabb az életszínvonal és az emberek szocializációja jobb is átvernek. Részben vigasztal, hogy ez nem balkáni szokás csak, viszont el is szomorít mert ez azt jelenti, hogy a hiba nem bennük, hanem bennünk becsületes emberekben van. Na mindegy.

Az is tanulságos nekem, hogy egy magadfajta szerelésben jártas ember, hónod alatt egy Karesszal is lyukra futtok egy mercivel kapcsolatban. Ezek szerint nincs tuti és nincs védelem. Persze nehéz úgy, hogy az ember a jót feltételezi, közben a másik fél meg az utolsó piszkos trükköt is beveti.

Jól gondolom, hogy a ponton egy tipikusan rosszhiszemű eladásra felkészített gép volt mikor megvetted? Mert jelenleg nekem az írásaidból ez jön le. A hibák amiket eddig feltártál biztos hogy nem voltak mind rejtve a szerelésben szintén jártas eladó előtt. Ezt már csak én teszem hozzá, hogy nekem úgy tűnik pont ő volt aki elfedte ezeket a hibákat.

gigabursch 2015.04.06. 10:32:30

Egyébként kíváncsi lennék arra, hogy van-e jogi orvoslatnak, kártérítésnek helye.
Végülis te elég jól dokumentáltál mindent, számlák vannak, stb.

gigabursch 2015.04.06. 10:33:35

@gigabursch:
Ezek a barmok Svédországban elfelejtettek fagyálltó tenni a motorba?

gigabursch 2015.04.06. 10:44:07

@88jk88:
Ne aggódj. Ezek sose hallottak a cirril-betűs ábécéről, sem a görögről, hátmég a rovásírásosoról.

Carlos13 2015.04.06. 11:07:55

Valaki kihívásnak valaki hobbinak tartja de végül is szopás ez kérem szépen!

makikakis 2015.04.06. 11:25:05

@Csikós Zsolt:

Az a gőzcső az mi célt szolgál?

Pepejoe 2015.04.06. 11:38:54

@pizo:

Én is ezt vettem észre és már régebben is kialakult ez a vélemény bennem. Azt viszont sosem vettem észre, hogy ott faszább emberek élnének, akik jobban/többet/szorgalmasabban/képzettebben dolgoznának.

josip 2015.04.06. 11:58:28

@Csikós Zsolt: Részvétem Zsolt, másrészt pedig kitartás, ez olyan halott, akit - bár újabb áldoztatok árán - de fel lehet támasztani.
A kárörvendés abszolút mellőzésével tudok örülni a szívásaidnak ha így újabb zseniális szarosszendvicses írásokat olvashatok, mert nekem még szarosszendvics sem jut...

Másik: itt is említette egy előttem szóló, illetve régebbi posztok alatt is volt róla szó, hogy az ilyen indokolatlan szívásokból és átbaszásokból ébredő tehetetlenség miatt érzett dühöt és gyűlöletet kivetíted az autóra, és megutáltad, vagy meg fogod utál őt.
Mivel nem ismerlek és nem tudom hogy mi a valós helyzet, csak remélni merem hogy nem ez, ennyit tennék hozzá:
"Hagyd, hogy a gyűlölet átáramoljon rajtad" és Sune-t érje utol, Dezső csak egy áldozat ebben a komédiában.

Le a kalappal az eddigiekért és egy kalappal a továbbiakhoz!

mtk001 2015.04.06. 12:30:03

@jabba2:
Ha rossz a menitorod színhelyessége, akkor érdemes kijelölni egérrel az olvasandó szakaszt.
(Ez sokszor akkor fordul elő, amikor DVD nézéshez van beállítva a monitor, akkor a finomabb színek nem szépek rajta.)

unomma 2015.04.06. 12:30:59

Nem volt türelmem keresgélni az előző írásokban, ezért csak rémlik, hogy nem a svéd eladó javította az autót, hanem javították neki. Ami persze csak növeli az áldozatok láncának hosszát, a lényegen nem változtat. Laikus kérdésem, nem olcsóbb egy másik motor mint legyártatni egy felújítás összes bisz-baszát?

gn 2015.04.06. 12:38:18

Kopott, szar motor? Akkor ezek? "http://youtu.be/vDGELCSBJw4"
Kitartást és sok jó posztot! Nyárra meg egy nagy túrát a tendbetett motorral!

imitv 2015.04.06. 14:18:04

@FCs:Csikós úrnak: Mi is jártunk így:az első olajcseréig szépen járt a motor,utána összeomlott.Csodajó olajadalékok vannak már manapság!

Csikós Zsolt 2015.04.06. 15:34:38

@unomma:
Egy ismeretlen állapotú bontott motor olyan 1500-2000 euró. Felújítottat, ismert állapotú és jót nem árulnak, vagy csak nagyon ritkán, de az olyan 5-8000 lehet. A válaszom: dehogyis.

:-)

@josip:
Ó, nem gyűlölöm. Igazából magamat utálom, hogy 30 évnyi autózás után még mindig ekkora balfasz tudok lenni. Aztán beszélek profikkal, akik megerősítenek (ha normálisak és nincs valami fura kompenzálni valójuk), hogy ők ugyanilyen balfaszságokat követnek el, ha maguknak vesznek valami érdekeset. Az autó beszippant, vakká tesz, mint a szerelem.

@makikakis:
Segít légteleníteni a motor hűtőrendszerét.

@bajan:
Úgy vélem, akik ott Karlstadtban meghenkölték az autót, azok teték a szörnyűségeket. Gondolom, találtak egy nem túl romos autót, amin látták, hogy helyi reparálással, minimális ráköltéssel meg lehet menteni egy egészen tűrhető állapotra. Akár az is lehet, hogy feketén, bérben foglalkoztatott lengyel, bolgár, portugál tákolók voltak, mert szerintem a svéd egyszerűen elszokott attól, hogy ilyeneket műveljen. De a megbízó simán lehetett ettől még svéd, s még az is lehet, hogy az elmúlt öt évben egy magyar svarcban dolgozó brigád röhögött csendben a kínlódásaimon, mert ők csinálták. Európa nagy és sokszínű. Szóval tessék-lássék kihegesztették, lelocsolták, a motorba belenéztek, undorral visszacsukták, de azért tettek bele új láncot, tömítést, olajadalékot, hogy rövid ideig kitartson, összehebrákolták valahogy a féket, s ezzel a szöveggel adták el Sunénak. Aki - akárcsak én - hülye fejjel megvette, ha már átment érte fél Svédországon egy trélerrel, 70 évesen. Ezt magyarázza a friss fék-ferodo (nem betét, mert az alap régi), az új alvázvédő mindenen, az új hengerfejtömítést. Aztán Sunéék is megnézték (még frissebb alvázvédő, látható, friss bontási nyomok, amikor Karesz és Csabi széteszedte), és a haverok mondták - Sune, menekülj. És menekült.

@gigabursch:
Na látod, a hajtókarokat még nem is néztem, de megtekerve a motort, a dugattyúk szépen feljönnek síkba mind, tehát ha görbék, az csak szétszedés és a dugók levétele után derül majd ki. De hé, te rosszat akarsz nekem? :-))))

@jabba2:
Döglődik az index képszervere, dolgoznak rajta, de szerintem mostanra meg is javult. Ezek a jelenségek 1,2-2 órát szoktak tartani, amikor beütnek.

mt-03 2015.04.06. 16:09:17

most kene abbahagyni es eladni. nem a penz miatt, az ugy is jon megy. elq.rtal 5 evet az eletedbol es meg sehol nincs a vege, a gyerekek felnonek, fater meg csak a garazsban van es q.va anyazik, nekik ennyi marad meg. elmenyautozas meg hasznalos auto? hat ebbol semmi nem lett. e helyett hogy elcseszed az idot inkabb veluk foglalkoznal mert az megfizethetetlen.

sechskant (törölt) 2015.04.06. 16:11:34

@Csikós Zsolt: Amiket te 3000-ert lattal, azok csak igen nagy joindulattal nevezhetoek mukodokepesnek, max a trailerig jutsz el vele es tobbnyire csak bontasra jok.
Ez jelenleg a legolcsobb Ponton a Mobile.de-n, 12-ert:
suchen.mobile.de/auto-inserat/mercedes-benz-andere-other-w120-180-ponton-1962-ochten/206279250.html?lang=de
16-17 kornyeken kezdodnek a normalis allapotuak, az igazan szepek 20 felett mennek. Amit te megvettel (ha jol emlekszem, 6000 korul), az meg vastagon a kinalat also harmadabol valo.

Börtönőr 2015.04.06. 16:56:36

Teljesen egyetértek. Ezek az évek soha nem jönnek vissza.
Egy gyereknek a legnagyobb ajándék,ha figyelnek rá,foglalkoznak vele a szüleik.

bajan 2015.04.06. 17:15:19

@Csikós Zsolt:

Köszi a választ. Valahogy az nekem kimaradt, hogy Sune is csak rövid ideig birtokolta (vagy ha időben állt is nála sokat, de nem sok mindent csinált vele). Pedig elejétől kezdve olvasom a sztorit, de hát annyi minden történt már.

Valószínű hülye a kérdés, de kíváncsi vagyok a véleményedre: megérte ez az autó az árát? Nem vagyok elvakult és tudom, hogy ahogy csökken az ár és nő a kor úgy egyre több meglepetésre kell készülni (az új 150 ezres projekthez kapcsolódva pár hónapja vettem egy egyes puntot pontosan 150 ezerért és csoda de minden működött rajta, de azért tudnék mesélni :-) ). Szóval ez a ponton árában volt, alatta vagy felette szerinted?

bajan 2015.04.06. 17:25:29

Még annyit, hogy ha a motort is rendbe rakod akkor ez az autó a tiéd 100%-ban. Jó eséllyel az unokák esküvői kocsija is ez lesz és egy köhintés nélkül fogja végig csinálni.

gn 2015.04.06. 17:32:40

Gondolom a Svédeknél a fickó, akire bízták, túl alacsony volt a garázsa, hogy a kasznit leemelje, alulról meg nem volt kedve bontani, hogy kivegye a motort, ezután döntötte el, hogy inkább friss tömítésekkel összerakja :-)

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 17:35:33

Néhány autót már felújítottam, most éppen egy Ponton-t.
Végig követtem évek óta ezt a történetet, de legtöbbször felidegesített.
Ne haragudjon meg senki, de nem igazán értem, hogy ha ez tényleg ekkora szenvedés, nyűg, és még a gyermekek szerveit is áruba kellene bocsájtani, hogy meglegyen egy alkatrész, akkor egyáltalán miért foglalkozol vele! (?) ppppfffff...
Ha ilyen szenvedésként éled meg évek óta, akkor nem kellene ezt csinálni. Vegyél egy készet, és ülj bele.

gn 2015.04.06. 17:40:00

Az első ladámmal is valahogy így lehetett. Gyönyörűen szólt a motorja, kb 1 hétig. Aztán autópályán 200km / l olajfogyasztás és minden egyre zajosabb. Azért még elment jópár ezer km-t. Fura, hogy a pontonos történetben nem szerepel az irdatlan - alapjáratot folytogató - kartergáz és a füst a kipufogó ól.

bajan 2015.04.06. 17:45:05

@RustField:
Szerintem csak írói túlzások ezek. Színesíteni kell a száraz tényeket hogy olvasmányos legyen. Egy sima műszaki összefoglaló keveseket érdekelne.

Én a magam részéről szeretem ezeket a túlzásokat mert magamra ismerek (pl.: nálam is van hogy a tyúkanyó kitereli a csirkéket a garázsból mert a kakas farkassá változik).

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 18:13:39

Persze, szinesíteni kell.
De ahogy ez éveken át íródott, az szánalmas nyüglődésnek hat. Amolyan "én ezt nem is akarom igazán, sajnáljatok milyen nehéz nekem" dolognak.
Ha így van, akkor nagyon nem kellene erőltetni, ha pedig csak túlzások, akkor inkább máshogy fogalmazni.

gn 2015.04.06. 18:28:04

@bajan: Persze, jó kis írások ezek mind. A mostaniban csalódtam picit, mert 1. Nem első helyen jött a címlapon, így szinte véletlen bukkant fel a többi közé keverve. 2. rövid 3. Az eleje felé lelepleződött a gyilkos (már tudtuk, hogy nem csak hf) , mint abba a bizonyos örökzöld krimisorozatban.

fkx 2015.04.06. 18:58:03

Van aki nem tud beülni a készbe mert nincs rá pénze, viszont igény lenne ezért vesz egy ilyet és szép lassan, küzdve mint disznó a jégen felújítja. Attól hogy közben szenved, a végén a katarzis csak még nagyobb lesz. Ráadásul az ilyen jellegű szenvedés valójában édes, persze csak akkor ha tudod, a végén felülkerekedsz a problémán saját erőből. Ez az amikor a célnál több örömet nyújt az oda vezető út.

Ádi F. 2015.04.06. 19:06:47

@Csikós Zsolt: Szia, nem ismersz valakit, akinek az emlegetett fehér csontkormányhoz lenne középső része? Szinte minden opciót végigpróbáltam, de mielött vennék egy szép felújítottat az ebay-ről, még végigkérdezősködök itt is, hátha... lenne valakinek. Üdv:. F.

wasch 2015.04.06. 19:34:04

Én arra lennék kíváncsi, hogy hogy éled meg a helyzetet.

1. Megbántad az egészet, de kiút csak a befejezés?
2. Ha kész lesz, még örömet fog okozni, addig szívás?
3. Még így is öröm, csak több a meglepetés, mint kéne?

Ádi F. 2015.04.06. 19:44:14

@Ádi F.: *felújítottat örök áron...

Make Valamit · http://make.blog.hu 2015.04.06. 19:47:31

Albert műhely, Hódmezővásárhely. Gépeik vannak, ha nagyon mélyek a karcok akár fel is perselyezik neked. Mellesleg részvétem, ez a szopás, ahogy a viccben is mondták... de legalább a kaszni kész, az már megvárja a motort.
(Nem akarsz bele egy 200 Kompressor blokkot? ;) )

románc cuvée 2015.04.06. 20:19:58

Ha legközelebb jössz Egerbe, akkor a Belcord-nál is megérdeklődheted a dolgot. Lehet ismered is őket...

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 20:20:40

@fkx: Nekem nem kell bemutatni. Újítottam fel saját pénzből, és úgy is, hogy más fizette. Nem szokott jó vége lenni a " most megveszem, aztán lassacskán megcsináltatom" dolognak. Esetleg abban az esetben, ha magad csinálod. De a jelen példa az előbbi eset, mert ő csináltatja.
A fő problémám azonban az ezzel a sorozattal ez a nagy fokú siránkozás. Neki nem való ez a fajta veterán készítés. :-)

Csikós Zsolt 2015.04.06. 20:38:33

@mt-03:
Ja, ha nem is ennyire durván, de magam is így gondolom :-)

@sechskant:
Ne a mobilét nézd, hanem az ebayt, ott látod, hogy végül ténylegesen mennyiért ütik le. 5 éve figyelem.

@Börtönőr:
Azért ne hidd, hogy a gyerekeim el lennének hanyagolva. Nagyon is nem. Épp azért jut több időm a járművekre, mert már ők hanyagolnak engem, a Bálint már 13 lesz, lassan nem vagyok nagyon partner semmiben - tabletben, számítógépben ver, sportban messze jobb, a közös programokat pedig abban az ütemben csináljuk, ahogy bármikor.

@bajan:
Nagyjából árában. Most már egy ilyen biztosan drágább lenne, de az az érdekes, hogy minden horror ellenére ez alapvetően egy piszkálatlan autó volt, saját, szép belső térrel (baromi ritkaság, a legtöbb csúcs-autó is újrahúzott és látszik), sok-sok saját, használható alkatrésszel (csomagtér padlószőnyeg, dísztárcsák, váltó, diffi, kapcsolók, díszlécek). Ha a magyar munkadíjakat nézem, és sikerülne esetleg jól (német ár 80%-a) eladni, még benne lenne a pénzben. Ha elszúrom az eladást, vagy jön még valami váratlan, az mínuszba löki a dolgokat.

@RustField:
Mert nem a restaurálás volt a cél. Tudod, én emellett, tényleg mellékesen, újságíró vagyok és egész mást csinálok.

@Ádi F.:
Enyémen is egy szakadt van :-)

@wasch:
Igazából megbántam, mert én egy kopott, olyan "nem kell rá nagyon vigyázni" autót akartam, nem báli cipős, vasalt inges veteránt. Olyan már volt egy akkor is. És az én lehetőségeimhez képest túlzás volt az egész, ennyi időt, pénzt, ideget nem szántam volna rá magamtól, talán a felét, ami még mindig sok. Rég kész lehetne mondjuk, a Puch. Az is öröm ám.

Csikós Zsolt 2015.04.06. 20:42:58

@RustField:
Kösz, hogy a saját posztomban harmadik személyben dumáltok rólam össze, nem vall mély kultúrára. Mindegy, ez legalább nem rólam állít ki bizonyítványt. De abban igazatok van - nem való nekem a sokmilliós, a tervezetthez képest egész más (használhatatlan) járművet eredményező, méregdrága veteránozás. Tényleg szégyellem, de újságíró fizetésből, újságírónyi szabadidőből nem telik rá, majd ha nem ez lesz a szakmám vagy milliomos leszek, nyilván könnyebben megy.

immortalis · http://immortalis.blog.hu/ 2015.04.06. 20:42:59

Ha meglesz ez a motorfelújítás, akkor _elvileg_ meg fognak szűnni a parajelenségek? (hiszen a kocsi szinte teljesen fel van újítva, ugyebár)

És egy ilyen motorfelújítás mekkora költséget jelent? Sokszázezer, rossz esetben milliós tétel?

Remélem lesz kitartásod neked -és a családodnak-, hogy befejezd ezt a szép kis járgányt!

sechskant (törölt) 2015.04.06. 20:52:12

@Csikós Zsolt: eBayre azokat az autokat teszik, amik nem mennek el a meghirdetett aron, de meg alatta se, es a tulaj mar annyira ki akar szallni belole, hogy inkabb felteszi licitre, csak vigyek mar el azt a szart, es legalabb a penzenek egy toredeket lassa viszont.
Te magad is eBayen vetted azt a romot, semmit nem tanultal az esetbol?

FélszeműKalóz (törölt) 2015.04.06. 21:09:01

ezt a roncsot már rég be kellett vona tolni a bontóba a megmaradó pénzt meg a gyerekeid taníttatására fordítani

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 21:18:06

@Csikós Zsolt: Én pedig rendszer adminisztrátor egy bankban. És átlagosan heti két alkalommal készítek autót. Én nem mondtam rosszat, csak annyit, de azt fenntartom, hogy az évak alatt ennyi nyavajgást és siránkozást még nem hallottam. Ha ezzel dobod fel a sztorit, akkor nekem nem fekszik. Ha valós, akkor tényleg inkább ne csináltass veteránt.
Ez csak az én véleményem.
De ha fájnak a nem puncsolós kommentek, akkor ne engedélyezd a kommentelést.

Morc75 2015.04.06. 21:30:54

@RustField: Ha nem tetszik, ne olvasd. Maradunk még pont elegen.

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 21:43:46

@Morc75: Nem hiszem, hogy védelemre van szüksége a szerzőnek. Kicsit túlreagáltad. :-)

fkx 2015.04.06. 21:45:35

@Csikós Zsolt "@RustField:
Kösz, hogy a saját posztomban harmadik személyben dumáltok rólam össze, nem vall mély kultúrára. Mindegy, ez legalább nem rólam állít ki bizonyítványt. De abban igazatok van - nem való nekem a sokmilliós, a tervezetthez képest egész más (használhatatlan) járművet eredményező, méregdrága veteránozás. Tényleg szégyellem, de újságíró fizetésből, újságírónyi szabadidőből nem telik rá, majd ha nem ez lesz a szakmám vagy milliomos leszek, nyilván könnyebben megy."
A többes számot magamra vettem, és az általad leírtak kicsit sértenek ezért mert magamról beszéltem, nem rólad, bár ha átolvasod még egyszer amit írtam talán kiviláglik a mondandómból hogy inkább állok melletted mint a vitapartnerem oldalán.
Nagyon sokáig jártam úgy veterán autókkal hogy nem volt másik "járkálós" autóm csak az oldtimer, és ezek az autók nem a top-ba tartoztak, inkább a "mindennap szerelős"-be. hogy nehezítsem az életem szimultán még veterán motorokkal versenyeztem is az időtájt, mindezt egy magyar, középszerű fizetésből, persze családapaként.

Ádi F. 2015.04.06. 21:57:14

@Csikós Zsolt: Szívderítő a tudat, hogy Te sem egy tökéleteset használsz... Vettem valamilyen fekete közepet, azzal a felkiáltással, hogy majd biz átbőröztetem, de eltűnt a sarki kárpitosnál és két hónapja csak nem akar elkészülni. Szóval a bőrözés még reprodukálható, de a fő gond a fehér/törtfehér hátterű emblémával van... egy ilyen nagyon hiányzik, sőt nálam most hiánycikk.

A svédekről, nem gondoltam volna, hogy beleöntik nagymama lekvárját a motorba, mint itt a balkánon a simlisebb helyeken... de kárpótoljon a tudat, hogy lesz egy jó pontonod, ami nem fog széthullani a mont vertouxon.

Csikós Zsolt 2015.04.06. 22:30:09

@fkx:
Járkálni járkálok én is veterán autókkal (a napi autóm is az, ami az utcán lakik és amivel épp megjöttünk családostól Pécsről), versenyezni nem versenyzek, de veterán motorokkal is járkálok épp eleget, még külföldön is túráztam nem egyszer - de elég sokat írok ezekről. Ezek nem viselnek meg lelkileg, sőt, imádom őket, bármennyit élveznék belőlük még. De a Pontonhoz hasonló, majdnem csúcsrestaurálós, nagyon más korosztályba tartozó (mert egy 40 éves jármű iszonyatosan más kategóriába esik, mint egy 50+), csontig lecsupasztó, messze minden elképzelésen túlmutató, életromboló projektekhez még nem volt szerencsém, és szerintem nagyon kevés normál fizetésből élő embernek rajtam kívül itt, ez nagyon más dimenzió. Itt volt a tévedés.

@Ádi F.:
Ó, a Foltos a világ legcsodálatosabb autója. Pedig itt-ott rohad, de olyan hihetetlenül jól használható, megbízható, élvezetes... Most ment bele egy nap alatt 620 kilométer a múlt héten (a cégesautó-vétel miatt), a hétvégén újabb 700, mert Pécsre és környékére mentünk hosszú húsvétozni - soha rosszabbat, tényleg.

@RustField:
Moderálni nem én szoktam, valakivel összekeversz. A nyavalygás meg ly, ha szidsz valakit, legalább ilyenre figyelj - tudod, van, akinek a csúcsveterán nem való, van akinek az írás, aztán mégis csináljuk mindketten, amit nem kéne :-) Az ember már csak ilyen.

Csikós Zsolt 2015.04.06. 22:33:07

@immortalis:
Hm, olyan 3-800-ra tippelem, már van új fejlemény, de arról a következő posztban. Valószínűleg jobb lesz, de nem hiszem, hogy a végére érünk a dolgoknak, a 30 évnyi tapasztalatom ezekkel az öreg szarokkal legalábbis ezt súgja nekem. Tartok még puskaport a spájzban, just in case...

C1_rider 2015.04.06. 22:34:18

@pajaci: Hogyan lett 2 tonna? Hát úgy, hogy ilyen esetben nem az SI mértékegységrendszer szigorúan vett definícióját, hanem a szubjektív tömegérzetet kell figyelembe venni! Mínusz 15 fokban vegyél fel egy sötétbordó műszálas öltönyt, hozzá illő makkos cipőt és kettes sebességben de jobb lábbal a kuplungot nyomva kezdjél el a lefagyott úton rollerezni a Mercivel. Majd megtudod, mennyire el tudja hagyni magát!

Csikós Zsolt 2015.04.06. 22:37:30

@fkx:
Egy pillanatig nem rád gondoltam, nem tudom, honnan értetted úgy, de ha véletlenül úgy tűnt, csak véletlen volt :-)

Ádi F. 2015.04.06. 22:43:31

@Csikós Zsolt: Helyes, mostanában én is ugyan ezt a nézetet vallom, vagyis egy rendes állólámpával nagyon jó járni! :-) (főleg akkor, ha szervós)

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 22:44:08

@Csikós Zsolt: Komolyan nem értem... Itt mindenki stupid, vagy arra vár, hogy ha valaki nem nyálas kommnetet ír, akkor a torkának ugorjon? Mit kell sértődősködni? Nem figyelsz te sem? Sem fikázni, sem megbántani nem volt szándékom. És nem is tettem. Sem a kocsira, sem a munkákra nem mondtam semmit. Egyedül azt mertem nyilatkozni, hogy feltűnöen sok a siránkozás. Érdekelt a sorozat, végig is olvastam, de tényleg néha alig bírtam túl jutni egy-két részen, annyira béna és fárasztó volt a fogalmazás. Ez aztán ultra durva mi? Erre aztán be kell rágni! :-) Levágtad a lényeget, "ly". Komoly válasz. Amúgy nem moderálást mondtam, hanem kommentelés tiltását. De tök mindegy.

RustField · http://rustfield.hu 2015.04.06. 22:46:39

@Csikós Zsolt: És ugye véletlenül sem rám? Mert én egy véleményt írtam, amire nem te (mert érthető módodn húsvét hétfőn nem a neten lógaz), hanem egész mások válaszoltak. Hogy miért azt kérdezd tőlük.

noob johnson (törölt) 2015.04.06. 23:48:46

@RustField: félig-meddig egyetértek veled, de:
egyrészt lehet látni, hogy Zsolt az anyagi lehetőségeihez mérten brutálisan túltolta ezt a projektet. Az eddigiek alapján 5-7 millió között lehet a bekerülési érteke becsléseim szerint. Nyugodt lehetsz, hogy forintra tudja, hol áll jelenleg, ha minden tankolást excelben vezet.
Másrészt meg kit érdekelnek az anyagi vonzatok, egyszer fent, egyszer lent. Az élet egy habostorta, csak merjünk elég nagyot harapni belőle.

gigabursch 2015.04.07. 08:06:13

@Csikós Zsolt:
Épp, hogy nem.
Láttam már különböző méretekben (mármint: motorméret) vízütéses motort.
Durván "kovácsolja" a hajtókarokat.
S épp ettől kezdtem el parázni a legutóbbi jelentésednél.

Peter Csongradi 2015.04.07. 08:22:09

Olvasom ezeket a postokat... hát becsülöm a kitartásodat. És közben örülök, hogy abbahagytam a hobbiautózást. Elegem lett ezekből a szemétdombra való ócskavasakból, amivel évi 50 kilométer megtétele ajándék, mert ezek ennyi idősen, ennyi tulaj után semmire nem valók.

Tomato77 2015.04.07. 10:19:18

Ez azért van, hogy nekünk legyen mit olvasnunk. Mi kívántuk neked. :-) A költő is akkor ír jó verseket, amikor szenved. :-)
Kitartás! Ha ennyi munka benne van, azt nem szabad abbahagyni.

gigabursch 2015.04.07. 13:44:22

@gigabursch:
Kedves Csík!

Egy dolgot nem hagyhatsz figyelmen kívül: Ez a motor - ha jól emlékszem - nem teli csapágyazott főtengellyel rendelkezik (azaz minden hajtókar között kitámasztott). Ha vízütéses, simán előállhat az a helyzet, hogy nemcsak a hajtókarok, de a főtengely is vetemedést szenvedhetett, és azért nem látod igazán a kézzel tekerés alatt az elmozdulásokat, ugyanakkor a kompressziós terhelésnél "beleng" a rendszer.
Kérdezz meg nálam okosabbakat, hogy befigyelhet-e ilyen probléma.

Whatever90210 2015.04.07. 14:04:21

@Csikós Zsolt: ember, le a kalappal a kitartásodért!

pierre dubois 2015.04.07. 14:15:45

Tisztelt Csikós Úr! Írt már annak az embernek ott Svédországban levelet, képekkel, fotókkal, akitől vette az autót?

ifrance 2015.04.07. 14:32:42

hát ez igen durván néz ki! az a nem semmi, hogy ilyen motorral néhányszáz kilométert megtett az autó, ráadásul eleinte vidáman, erőteljesen.

troll on
nem lenne olcsóbb összerakni így, és minden második tankolásnál tolni bele egy doboz "csodatévő" trutyit? :D
troll off

kitartást, az első poszt óta szurkolok, és nagyon remélem, hogy most már tényleg hamarosan összeáll ez a kocsi, és még használni is mered majd...

csedársajt 2015.04.07. 20:49:35

Bianki saga v2.2 = a felújított motor legendája, kéremkapcsoljaki.
Hogy ezt X szerelő, profi, stb, hogy nem látta, mikor lánccsere, mikor állványon volt hónapokat, mikor nem volt rajta az alja, tehát fel lehetett látni a hengerekbe a dugók aljáig..ehh

Csikós Zsolt 2015.04.07. 21:25:14

@gigabursch:
Igen, láttam én is, sőt, ha elmesélhetném... De nem mesélhetem.

Ez nem úgy volt vízkáros, csak korrodált. Látható gördülés nincs a hajtórudakon, de majd azért még meglátjuk. Ennél az autónál már semmiben sem merek bizakodni.

@Peter Csongradi:
Igen, de közben van egy pár öreg járgányom - Kawa, Bianchi, az állólámpások (Bazeg, Foltos, Szent Szobor), amelyekkel viszont öröm járni, nem is keveset, sokszor külföldre, napi használatban is. A mérleg az én fejemben nagyon is pozitívba billen. De tény - ez egy rizikós műfaj...

Cymantrene 2015.04.07. 22:31:45

Hát, legalább tudod, hol a hiba :-)
Hajrá tovább, a köpködőkkel meg ne törődj.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2015.04.07. 23:18:50

@csedársajt: emlékszel még amikor Bende vette a kis 190E-t? Novoth doki is velük volt, mindent átnéztek, de úgy se szúrták ki, hogy a dugók majdnem keresztbefordulnak a motorban. (meg a szétbarmolt gyújtáskapcsolót/K-Jetet se)
A minimum hogy lásd mi van benn, egy gyertya ki és egy endoszkóp. Viszont ha azt hallod hogy felújított motor, meg látod az új pakolást kandikálni, nem egészen erre számítasz. Max. egy-két beégett szelepülékre.
süti beállítások módosítása