Tavaly óta puhítjuk Magic Karcsit, hogy végre csináljunk valamit Mentosszal és kólával, mert működik a dolog. Sajnos időközben annyira kimaxolták a témát, hogy Mentos-ruhába öltözött ember is merült már a ragacsos nedűbe, így hamar elengedtük a dolog kezét, pedig valami hasonlót találtunk ki anno. Károly amúgy is színvonalon alulinak tartja az ilyesmit, ő a folyékony nitrogénben és a gázfejlesztésben hisz.
Ja, hogy miről beszélek? Tudják, a Brutális Fizika (-kémia, -biológia) sorozatról, ami a Spektrumon fut és amelyben átlag kéthetente egyszer biztosan történik velem valami, ami fáj, vagy mar. Vagy a kettő együtt. Ettől mondjuk nem csak izgalmasabb lesz, hanem mára elértem oda, hogy egy fék nélküli 130 lóerős gokart már semmi félelmet nem generál bennem. Legfeljebb összetöröm magam, na de a Jóisten mentsen meg a kísérletező kedvű természettudósoktól!
De vissza az aktuális adáshoz, amely a súlytalansággal- a tömeggel és a rakétaelvvel foglalkozik. Amikor a forgatókönyvből kiderült, hogy mi a téma, azonnal beugrott, hogy most Karcsi nem fogja tudni elkerülni a mentoszkóla-kombót, hiszen a lezajló reakció tökéletesen alkalmas a rakétaelv bemutatására. Bedobjuk a kis tablettát a kétliteres flakonba, jól rátekerjük a kupakot, rendesen összerázzuk, aztán elég csak eldobni vagy letenni a földre és kicsit messzebb állni. Hogy mennyi idő után enged el a kupak, na azt megtippelni is nehéz, mi olyan 5-6 másodpercnyi rázogatás után dobtuk el a cuccot és repült is szépen.
Csak éppen random, amerre akart. Ez annyira nem jó, ezért gyorsan továbbléptünk, minek következtében (és ez a fotókon jól látszik) Károlynak szinte a kezében robbant fel a folyékony nitrogénes palack. Pedig a terv az volt, hogy a földbe beásott, vízvezetékcsőből lett vetőcsőből lőjük ki. Azonban a víz-folyékony nitrogén-kupakrácsavarás-behelyezés folyamatot nem tudtuk annyira felgyorsítani, hogy ne vesse szét magát a csövet. Víz nélkül persze működött, csak nem repült olyan magasra (részletesen elmagyarázzuk a műsorban, mit változtat ezen a víz). Apró karcolásokkal megúszta, kemény figura ő amúgy, csak az ing szakadt szét rajta egy picit, de toltuk tovább és előkerült egy igazán elmés és precíz kilövőszerkezet, ehhez már sűrített levegő is kellett, de az eredmény meggyőző volt, majd meglátják.
Persze mindez még csak amolyan felszopás volt a komolyabb demó előtt. Ehhez kellett persze a szakmai büszkeségből egy jó adag, na meg tűzoltókból. És itt utalnék vissza arra, amit az előző posztban is említettem, hogy személy szerint azt tartom saját magam részéről ezen műsor legnagyobb hozadékának, hogy egészen remek és jóindulatú, mindamellett kőprofi embereket ismerhetek meg. Na ilyenek voltak a Százhalombattai Dunai Finomító tűzoltói is (FER, mint Finomító- és Erőmű).
És itt kikívánkozik belőlem azért annyi, hogy szép - és minden bizonnyal okosan kitalált - propaganda, hogy a kirakatban idehaza szinte csak a BM Országos Katasztrófevédelem áll, de nagy butaság azt hinni, hogy rajtuk kívül nem léteznek tűzoltók- és mások, akikre számítani lehet a bajban. Bőven-bőven megérdemelnének egy csipetnyi rivaldafényt ők is, ezért is örültem nagyon, amikor kiderült, hogy ezek a fiúk rendben vannak: helyükön van a szívük-eszük és a gatyájukban pelenka helyett golyókat hordanak. Mert egy finomítóban azért történhetnek csúnya dolgok és akkor oda kell menni és helyes döntéseket hozni pillanatok alatt. Mert lehet csúcs a felszerelés, lehet konténerből telepíteni a 16 literes Volvo-motorral hajtott szivattyút, de az embert semmi nem pótolja. Ráadásul nem karót nyelt emberek, örökké szívatják egymást és persze nekünk is kijutott, mert naná, hogy olyan nyomással küldték meg a fecskendőt, amelyet ketten fogtunk Károllyal, amennyivel ők sem szokták használni (20 bar és röhögtek a hátunk mögött).
Gondolhatják, hogy az életünkért küzdöttünk, de kevesek voltunk, mert úgy szórt szét minket az erő és a fecskendőfejből kitörő nyomás, mint a konfettit. Ja, még valami: a valós élet nem amerikai film és szép dolog a lángoló házba hősiesen berontó Kurt Russel, csak éppen nem biztos, hogy a vízzel teli tömlővel úgy rohangált volna, mint pók a falon. Ugyanis súlyos tíz kilókról beszélünk már egy 75 mm átmérőjű tömlőnél is. Itt kétféle típusú ember marad meg: a súlyos, mackós, vállas és a vékony, de erős, mint a drót.
Na de a lényeg, hogy megmutattunk nekik egy videót, amin amerikai tűzoltók a víznyomás segítségével emelnek fel egy autót, óriási közönségsikert és csodálatot aratva le ezzel a laikus közönség soraiban. Na nehogy már ne tudjuk megcsinálni mi is, nincs ebben nagy kunszt. - volt a reakció, aztán Károllyal közösen számoltak, hegesztettek és végül elkészült a keret. A többi már történelem, nem akarom lelőni a végét, legyen elég annyi, hogy volt nagy futkosás és rángatás, a nyomást pedig tizedenként kellett szabályozni (plusz a tömlőkkel is dolgozni)... elképesztően izzasztó és szórakoztató nap volt egyben, temérdek pizza és víz fogyott, x óra után pedig a sisak eléggé húzza az ember fejét. A későbbiekben hallunk még róluk, addig is pacsi nekik innen, a gyárból.
Nem mellékesen foglalkoztunk még a súlytalansággal, előidézni alapvetően könnyű, hiszen csak szabadesni kell, eközben beáll egy-egy pillanatra a súlytalanság állapota. Megmutatni már nehezebb. Ehhez egy darutelepre költöztünk, ahol velemszületett tériszonyomnak köszönhetően egyáltalán nem éreztem magam jól, cserébe megjött a bungee-kötél, amellyel Károlyt legalább tucatszor a levegőbe lőttük. Kezében egy vízzel teli akváriummal és egy pingpong-labdával, amely a csúcsponton elengedve egy pillanatra a súlytalanság állapotába kerül. Sajnos tényleg csak egy pillanatra, ezért iszonyatosan nehéz volt rögzíteni, mivel a 800 képkocka/másodperces kamerát nem lehetett Károlyra tekerni, 60 képkocka/másodpercnél pedig szinte semmi nem látszik. Végül vízzel demonstráltunk, egész jól, bár ha odafönt leesett a lábról a cipő, akkor bizony nem volt kellemes vizesen vacogni a huzatban.
Veszély? Volt bőven, majd meglátják. Addig se feledjék: tanulni nem ciki. Azzal csak többek leszünk.
Brutális Fizika 2/II. a Spektrumon, október 11., 16.00.
