Amit már egy Porsche sem él túl

  2014. március 21. - Sturcz Antal Címkék: motor porsche olaj sztori szervíz

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Pillanatok a sivatagból
2015-07-09 18:35:47

Ahmed burnuszban térdel a Land Cruiser mellett, a szeleppel babrál. A levegő halk sziszegéssel távozik az

Ahol harmincezerért is parkolhatsz
2015-05-23 14:55:14

A Jumeirah Beach Residence-et nehéz lenne egy magyar helyhez hasonlítani, talán a Váci utca és a füredi Tagore

Azt hiszed, itt elnyomják a nőket?
2015-05-21 10:23:04

A dubaji metró egyértelműen király, pedig a föld alá ritkán bukik csak le. A Red Line inkább amolyan

Itt végzik az elkobzott dubaji luxusautók
2015-05-19 17:46:32

Nem tudom, mi az öt legnépszerűbb Dubajjal kapcsolatos téma, de az itt pihenő magyar modellek után biztos nagyon

A Porsche remekül beplántálta a vevői fejébe, hogy az autói elpusztíthatatlanok. Meg is van erre minden alapjuk, hiszen kevés más gyártó tud ennyi versenykilométert felmutatni, útfelülettől és versenytávtól függetlenül. Nézzék meg például a 911-est: ötven évnyi evolúció után eljutottak oda, hogy kibírja, ahogy majd' 6000-es fordulaton a rajtautomatika rászabadítja az 560 lóerőt a négy kerékre. Közel sem olyan egyszerű, mint hangzik, a Nissan és a BMW is csúnyán belebukott a dologba. A Road and Track magazin kíváncsi volt, ezért kipróbálták, hogy kibír-e a Turbo S ötven rajtautomatikával való indulást.


A technika pedig nem zavartatja magát, a kocsi ötvenegyedjére is ugyanolyan szenvtelenül rántja maga alá a horizontot. Nincs túlmelegedés, se törött tengelyek, a motor csak dadog, aztán elpörög a négy kerék, és alig több, mint három másodperc múlva már százon is átlendült a tű.

És ahogy a masszív autóknak általában, ezeknek is a legendájuk a legnagyobb ellenségük. Lehet akármilyen átgondolt, jól megtervezett, vagy kipróbált egy technika, ha nem kapja meg a szükséges törődést, akkor mehet a kukába. Ezeket a képeket Szabolcs küldte nekünk Romániából, egy Porsche Cayenne Turbo blokkját szereli éppen. Hogy miért néz ki nyolcból öt henger úgy, mintha felszántották volna? Ezt inkább mesélje el ő:

 Egyáltalán nem ritka jelenségről van szó, de mivel nem egy 1,4-es VW hullott szét, ezért kicsit érdekesebb a dolog. Sokan gondolhatják, hogy bizonyára a tulajdonos volt a hülye, mert minek közlekedett nem normális módon a kocsival. Ez még akár igaz is lehet, de az vesse rá az első követ, aki puhábban kezelne egy 530 lóerős monstrumot. 

IMG 3796
Egy ilyen meghibásodás nem a garanciális időszakban szokott előfordulni. Miért is? Amikor valaki elhozza az új autót a szalonból, akkor köteles visszafordulni a márkaszervizbe, az esedékes szerelés elvégzésére, különben elveszti a garanciát. Pár gyorsan elrepülő év után viszont már nincs jótállás, és a tulajdonos abba a hibába esik, hogy elhiszi, hogy mekkora összegeket fog megspórolni, ha keres egy jóval alacsonyabb óradíjjal dolgozó maszekot. Ha talál egy tényleg szakképzett műhelyt, akkor szerencséje van, ha nem, akkor ez lesz az eredmény.
IMG 3897

Abban az esetben, ha a műhelyben a "harminc éve szerelek autót, úgyis mindent jobban tudok" mentalitás uralkodik, akkor hamar sokkal többe fog kerülni ez a móka, mint a márkaszerviz.

Mégis, mit lehet elrontani egy olajcserén? A probléma a "longlife" olajjal van, aminek sokan félreértelmezik a használatát. A motor- és kenőanyaggyártó közösen kimondja, hogy normál működési körülmények között harmincezer kilométert lehet megtenni két olajcsere közt, (az csak az én szubjektív véleményem, hogy nincs olyan autó, vagy motor, amellyel húszezernél többet mennék) de ha a gyár ezt garantálja, akkor ezt kell követni. Annál fontosabb ezt betartani, mert, ahogy a képeken látszik, ebben a motorban sportdugattyúk vannak, ezek jóval alacsonyabbak a hagyományosaknál, viszont ehhez relatív nagy átmérő társul. A hengerfurat és a dugattyú ráadásul a szokásosnál nagyobb illesztési hézaggal bír, amire a hőtágulás miatt van szükség. Az ilyeneket konyhanyelven "billegős" dugattyúnak nevezzük, mert a holtponton a dugattyú átbillen a csapszeg tengelyén. Az átbillenéskor lesz igazán a fontos a hibátlan kenőréteg, azaz olajfilm, ami ha nem jön létre, akkor úgy fog kinézi a motor, ahogy az a képeken látható.

IMG 3922

A Porschénk esetében az előírt olaj nem más, mint az 5W-40 fullszintetikus motorolaj. Ennek a viszkozitása szükséges -25 fok feletti környezetben ahhoz, hogy a dugattyú és a hengerfal között kialakuljon a már említett olajfilm. Tudni kell azt is, hogy a motor természetszerű kopásával, milyen viszkozitású olajat kell betölteni. Ha ez elmarad, és a kezdő viszkozitást használjuk fel, akkor nem alakul ki a kenőréteg, és beindul a "vas-vason" működés, aminek sosincs jó vége.

Röviden tehát arról van szó, hogy nem megfelelő olajat használt a szerviz, és azt is jóval a csereperiódusban meghatározott kilométeren túl. Szerintem tipikusan rossz motor nem létezik, csak olyan, amit elhanyagolnak, az pedig megbosszulja magát, nem számít, hogy kétmilliós, vagy negyvenkétmilliós gépről van szó.

Természetesen ez a motor még menthető, de már az anyagköltség is jóval egymillió forint felett lesz. Ebből nagyon sok márkaszerviz-látogatás kijött volna.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr315868582

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Schütii 2014.03.21. 17:56:58

"Tudni kell azt is, hogy a motor természetszerű kopásával, milyen viszkozitású olajat kell betölteni."

Hm. És azt honnan?

Guzzista 2014.03.21. 18:03:22

@Schütii: Például a gyári előírásból.

Leadfoot 2014.03.21. 18:05:37

Aki megengedhet magának egy Porschét, és Cayenne-t vesz, az meg is érdemli. (Bocs.)

Schütii 2014.03.21. 18:08:07

@Guzzista: Mutass már nekem egy olyat légyszives! Mert én még olyat nem láttam.

Schütii 2014.03.21. 18:09:38

@Leadfoot: Valahol meg lehet őket is érteni azért. Egyébként miért zárjuk ki, hogy nincs neki 911-ese is?

Schütii 2014.03.21. 18:10:54

Hogy van neki.. na, érted.

Ati' 2014.03.21. 18:42:18

ha egy 90 lóerós VW Tdi-ben a gyári olaj előírása 5W-40, akkor ezt sűrűbbre kell cserélni, mondjuk 400 ezer km után?

Mert a turbónak 400 ezer után is az 5w-40 kell nem? Az lehet, hogy a motornak már elmenne a sűrűbb is.

Oldm4n 2014.03.21. 18:42:25

Szerintem menjetek a p*csába! Miért - Magyarországon a márkaszerviz ugyanúgy 30.000 km után cserél olajat. Akkor is, ha az autó garanciális és külön KÉRI az ügyfél a cserét. NINCS OLYAN OLAJ, amire rábíznék 30.000 normál kilométert.
Mit tegyek - Bemegyek a Cromaxba, a Vilko-ba, vagy más, normális (!!!) szervizbe, 'jónapot, olajcserét kérek, ilyen-és ilyen olajból-szűrőből' és megcsinálják. Szerintem még a legsutyerákabb zugszerviz (Driftgarage mondjuk) is képes erre! Idejöttök egy román történettel, egy burkolt reklámmal, hogy menjünk szépen a lehúzós, átverős márkaszervizbe, mert az jó lesz. (Nekik biztos!) Tudod mit? Nem megyek. Olyan szervizbe, ahol 510.000.- forintot kérnek egy javításra, amiről tudod, hogy a legjobb minőségű anyag ára 80.000.- bruttó - Ilyen HASZONKULCCSAL csak márkaszerviz MER dolgozni, pont a garancia miatt! Szakszerviz soha. Na, tudod, a hülyék a másik oldalon laknak.
(NEM VÁROK VÁLASZT SENKITŐL!)

Józsi a guminagykeres 2014.03.21. 18:50:43

@Schütii: Az a mondat elrontott mindent,pedig már majdnem komolyan vettem az ember írását.

papus89 2014.03.21. 19:09:19

@Oldm4n: Erdélyi, nem román a történet. :)

kovacsmark 2014.03.21. 19:16:57

@Schütii: Ez is nagy szakértő lehetett, aki ezt leírta, úgyhogy "jó" kezekbe került a "motorfelújítás". Jó néhány autóval volt már dolgom, de ahogyan te is mondod, egyiknek sincs benne a könyvében, hogy X ezer km után már másmilyen olaj kellene bele... Gondolom a "hozzáértő" cikkíró itt is jó kis 10W40-et tenne bele ("mert az sűrűbb")...

Virág et. 2014.03.21. 19:19:42

"de már az anyagköltség is jóval egymillió forint felett lesz. Ebből nagyon sok márkaszerviz-látogatás kijött volna."

A Porsche márkaszervízben nem. Nagyon nem. 300 ezer alatt egy átlag időszakos szervíz kb megúszhatatlan. És akkor még nem is volt semmi rendkívüli.

@Leadfoot: Próbáltál 911-est pl magyar utakon? A gyerek hova ül, mert hátra 5 éves kor felett már nem fér be (akkor meg azért nem, mert a gyerekülés sem)? Caymanba nincs ilyen gond, mert ott nincs is hátsó ülés. Parkoló Boxsternek szerinted hányszor vágja ki a cseppet sem irigy átlagmagyar késsel a ponyváját?
Ezekre az utakra, napi használatra Cayenne vagy Panamera, ha már Porsche. Minden más hétvégi autónak jó, szórakozni.

=tatrafan 2014.03.21. 19:27:16

Nyilván a Porsche Cayenne Turbo javításához Szabolcs a megfelelő szakember, én is hozzá vinném az enyémet.

Schütii 2014.03.21. 19:43:12

@Józsi a guminagykeres: Hát nálam a "billegős dugattyú" miatt is rezeg a léc, mert azért vannak ám olyan műszaki megoldások amik minimalizálják vagy meg is szüntetik ezt a "billegést". Pl, a főtengely- és/vagy dugattúcsapszeg eltolás.
Ma a mindenféle űrtechnikával előállított hengerbevonazok korában csodálkoznék ha javítható lenne a hengerfal, de persze az is lehet hogy a Cayenne Turbóban nem alakalmaz a gyár ilyen hókuszpókuszkat, hanem a jó öreg, bevált acélperselyt választották, amit bármilyen falusi gépműhelyben is fel tudnak fúrni.

=tatrafan 2014.03.21. 19:43:40

Az esze vág mint a penge, Porsche márkaszervizt még vonatból se látott.

Schütii 2014.03.21. 19:47:15

@kovacsmark: Hát persze, ilyet kijelnteni hogy tudni kéne hogy milyen olaj kell, bizonyos kopás után a motorban, egyszerűen böszmeség, jelentsen ez bármit is. Először is azt kéne tudni hogy a motor mennyire kopott, az meg rohadtul nem kilométer arányos, és a pontos felmérése csak a motor ízekre szedésével lehetséges.

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 19:54:05

Az alap, hogy olajat nem hagyunk a motorban 20, 30 neadjisten 50 ezer kilométeren keresztül. Ezt csak az engedheti meg magának, aki a garancia lejárta után lepasszolja az autót másnak. Magánember aki meg akarja érni az autójában a 200 ezret, vagy még több kilométert, lekésőbb 15 ezernél cserél olajat. Legkésőbb! Orvos üzemben nem hülyeség az 5 ezres csereperiódus sem.

Schütii 2014.03.21. 20:01:18

@e1: Azért nem eredendő bűn a 30 ezres olajcsere, de nem akármilyen olajat lehet használni ÉS el kell olvasni a manuálban hogy milyen tényezők fennállása esetén KELL ettől lefelé eltérni. Ja hogy az már meg sincs az autóhoz? Miről beszélünk?... Na ekkor jöhet a 15 ezres periódus biztos ami ziher.

Schütii 2014.03.21. 20:02:25

Apropó, Cayenne Turbo nem jelzi ki az olajcsere szükségességét?

Józsi a guminagykeres 2014.03.21. 20:06:08

@Schütii: de milyen szépen, hosszasan ír a kóklerségről és annak hatásáról, aztán a végén kiderül, hogy ugyanitt tartana ez a motor, ha végig hozzá hordják. :D

Hurri Kán 2014.03.21. 20:15:51

@Leadfoot:
Te mekkora egy frusztrált fasz vagy.

Lacko68 2014.03.21. 20:17:17

Ha jutott majomra jusson banánra is!!! Nem én találtam ki,egy barátom szövege,de illik ide! Tessék menni a márkaszervízbe,aztán ha mégis beüt a mennykő lehet perelni!

Lacko68 2014.03.21. 20:22:05

Mellesleg szerintem az egyik legnagyobb parasztvakítás a longlife olaj! Nem kell nekem esni aki akar az cseréljen olajat 30 ezrenként, vagy amennyinél akar pont nemérdekel, én sosem fogok annyit elmenni semmilyen olajjal!

Józsi a guminagykeres 2014.03.21. 20:24:19

@Schütii: Vito tudott olyat, hogy rátöltesz és megnyújtja a következő olajcserére idejét. Haver szerint biztosan nézegeti hidegen és melegen, szerintem meg nem ilyen okos, csak a szintváltozásokból számol.

Józsi a guminagykeres 2014.03.21. 20:26:19

Mármint olajnyomást hidegen-melegen.

frankiboy 2014.03.21. 20:37:18

Tévedtek,ha azt hiszitek biztonságos a márka kereskedés,szeriz.Nem rég találkoztam régi munka társammal,ö mesélte,hogyan egészítik ki a fizujukat.... olyan tökélyre fejlesztették a kamu olajcserét,hogy a tulaj az elzárt üveg mögött szentül meg van győződve,hogy rendben van minden,pedig egy tölcsér,slag,doboz.....és a régi olaj marad....Arra sincs garancia,hogy az ülés alatt becsempészett olaj belekerül.Ha tulaj azt mondja,hogy sötét a friss olaj,akkor jön a szak szöveg.:Ez egy korszerű olaj a lerakódót koszt feloldja,úsztatja az olajteknőben fent,ezért sötétül el azonnal....Persze a zsákmányolt olajat este féláron a következő ismerősnek fel ajánlja ...Persze ezek csak csíntevések ahhoz képest amit még mesélt....Tudomásul kell venni,hogy a magyar önpusztító,és itt semmi nem működik....Ezért van az,hogy csak magam cserélek olajat az legalább biztos....Biztonságos helyről vett hozzávalókból,mert még az olajat is képesek hamisítani...az egy másik történet....

GGerg · http://gergoblogja.blog.hu 2014.03.21. 20:39:07

Én évente kétszer cserélek olajat, szűrőket a márkaszervizben veszem. Utoljára tavaly szeptember 28-án, a következő holnap :)

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2014.03.21. 20:42:52

@papus89: szerinted hol van Erdély? Ukrajnában? :D

vasgyuszi 2014.03.21. 20:44:14

@e1: Was ist "Orvos üzem"?
Arra gondolsz, hogy rövidszakaszos, városi üzem?

TaaT 2014.03.21. 20:44:20

Volt akinek a frissen vásárolt használt, ám új típusú autójába simán beleöntötte volna a szerelő a félszintetikus Magnatec olajat ha a tulaj nem lép közbe.

Gondolom nagyon sok esetben ez történik amikor a tulaj azt mondja hogy itt az autó, kérek egy olajcserét, majd jövök.

Lassan 8éve, amióta nálam van az autóm nem látott mást csak Mobil 1 olajat, és persze minden olajcserénél ott lábatlankodtam a szerelő körül úgyhogy biztos az is került bele.

És igen, a longlife olajcseréhez longlife üzemeltetési körülmények tartoznak, ha ezek nem teljesülnek akkor marad a sima olajcsere periódus.

vasgyuszi 2014.03.21. 20:46:11

@GGerg: ;) dícséretes.

Amikor hetente jártam haza Münchenbol, kéthavonta volt olajcsere. Azért abból elegem is lett örökre...

Opel P1 · http://www.pbcomputer.hu/ 2014.03.21. 20:46:22

@frankiboy: csípem nagyon azt az urban legend-et, amiben az olaj szép tiszta és sárga marad a csere után :D :D :D
Azért arra figyelj, hogy felébredj majd!

Balásfalvi-Kiss 2014.03.21. 20:54:24

Szerintem mindenki abban hisz, amiben akar. Az autógyárak csak feltételezik az autó használatát, ill. javasolják. Ez alapján kalkulálják olajcserét és általában minden szervizt. De persze egy autót sem használnak a "gyári javaslat" szerint. Engem ez nem is érdekel, az autóimat normálisan használva 15.000-ként olajat cserélek, szűrőket... Utánaolvasva minden mást is időben (gyertya, vagy izzítógyertya, fékfolyadék,...) ÉN és nem más. Így mindíg megveszem a jobbat mindenből, mert a munkadíjam 1 sör :-) kb. fél évente egy nap a két autó. Úgy gondolom, működik a dolog, mert közel 20 év alatt 350.000 km-t mentem TÖBB autóval és soha nem hagyott cserben egyik sem! Aki szervízben bízik tegye, aki sufniban szintén, csak akkor nem illik később panaszkodni, hogy átdobták a palánkon. (...egy faiparos)

kis59 2014.03.21. 20:54:37

@vasgyuszi: városinak annyira városi, hogy kvázi padlógáz....

Rocko- 2014.03.21. 20:59:35

@Schütii: olajdokinak kell írni.

frankiboy 2014.03.21. 21:03:24

@Opel P1: Én jól alszom,és te? a már személyeskedsz....

ColT · http://kilatas.great-site.net 2014.03.21. 21:07:20

Ez kemény!
Mondjuk én is megtanultam már, hogy gányolás és normális szerelés között az a különbség, hogy az egyik után jó az autó/számítógép/stb.
Meg azt is, hogy az öreg autó legnagyobb ellensége a kapkodó és/vagy kókler szerelő.

oval56 2014.03.21. 21:08:24

@frankiboy:
Akár igazad is lehet. lehet, hogy van ilyen "márka"szerviz, ahogy lehet, hogy van ilyen "szak" és "sufni"szerviz is.
Nálam 200 k felett márkaszerviz olajcserével/karbantartással a motor egyenlőre olyan, amilyennek a tervezett élettartam 2/3-a körül lennie kell - nincs olajfogyasztás, nincs kopogás, de hidegen a hangja már mutatja, hogy van benne pár km már.
Mielőtt belekötnél 10+ év alatt...

Mielőtt valaki az egymilliót hiba nélkül városi legendával jönne, az egyetlen alkatrész, amit tönkrement Made in Japan volt egy német motorban...

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 21:14:18

@vasgyuszi: Rövid távok hideg motorral, rosszabb esetben városban magasabb terheléssel.

@Schütii: Az a baj, hogy azok az ideális körülmények sajnos sok gyártónál nincsenek leírva, és még azok a körülmények sincsenek részletezve, amikor ajánlott a csereperiódust rövidíteni, illetve hiányzik az is, hogy mennyivel kellene rövidíteni. Itt elsősorban a VAG autóira gondolok, de más márkáknál is komoly hiányosságok vannak e téren a használati útmutatókban. Legfeljebb annyit szoknak írni, hogy magasabb terhelés, vagy városi üzem esetén rövidítsük a csereperiódust. Ennyi, semmi több. Sajnos azt szokják az emberek elfelejteni, hogy ez vonatkozik a nem longlife olajakat és 30 ezres csereperiódust használó autókra is. Szóval a 15 ezres csereperiódus is sok lehet bizonyos esetekben.
Ami engem és az én autóm használati útmutatóját illet, köszönjük, megvagyunk. Utóbbi ott pihen az kesztyűtartóban, illetve elektronikus formában a számítógépem merevlemezén és a mobiltelefonomban is. Autóm motorja szintén köszöni az aggódó szavakat, de jól van. Jelenleg 48713 kilométerrel túl a hatodik olajcserén még élvezi az garanciális időszakot. Reméljük, hogy majd ugyanezt leírhatom, amikor kettessel kezdődő hat számjegyű érték lesz a kijelzőn. :-)

ARAGONIT 2014.03.21. 21:19:13

Hmmm...tanulságos cikk és kommentek.

Sok gondolat megfogalmazódott bennem az olvasottak alapján. Főleg az, hogy ha szimplán csak az olaj minősége lett volna a probléma, akkor 8 hengerből 8 jár ugyanúgy nem pedig 5. Szóval valami hiányzik ebből a történetből...

LeoNardo 2014.03.21. 21:20:27

Ezt bírom, hogy ha bármilyen német autó elromlik, akkor arra mindig megvan a - gyártót megvédő - támadhatatlan magyarázat.
Bezzeg ha egy olasz (vagy francia) típussal történik hasonló, akkor ugye sosem a tulaj vagy a szerviz a hibás, hanem mindig a szar konstrukció...

Márkaszervizhez meg annyit, hogy ha nem állsz az autó mellett, vagy nincs bekamerázva a szerviz, akkor simán megcsinálják, hogy csak a fele motorolajat eresztik le (30 ezres futás után), így a megmaradt "felesleges" 1-2-3 litert szépen el lehet adni saját zsebre. Nem állítom, hogy ez általános, csak arra akarok rámutatni, hogy attól, hogy márkaszervizbe visszük az autót, még nem érezhetjük 100%-os biztonságban.

frankiboy 2014.03.21. 21:20:32

A Long Life olajokról,meg egyébbként az olajokról annyít,hogy elgondolkodtató,hová kerül az a sok újra regenerált,centrifugált olaj amit vissza kevernek a gyártók,az embernek "villany körte össze esküvés " jut rögtön az eszébe...
Az igazi olaj meg drága ...
idevágó cikk.:www.injektor.hu/index.jsp?id=2&main=124&akt=2

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.21. 21:28:33

Én csak a videóhoz szolnék hozzá: de sz@r lehet egy Porkával padlógázon púposkodni, ráadásul ötvenszer... :D

Illetve, még egy kérdés azokhoz, akik vezettek már ilyen vaddisznó sportkocsikat: hogy aránylik egy ilyen gépnek a gyorsulása mondjuk egy normál utasszálító gépéhez, felszálláskor?Nagyobbat gyorsul egy ilyen Porka, vagy hasonló a kettő, netán a Porka lenne lassabb?Télleg érdekelne,köszi. :-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.21. 21:33:03

@geegee: na, szóval utasszállító repülőgépre gondoltam, úgy hogy állórajtból indul mindkettő, padlógázon...és most nem számokat várok, hanem úgy érzés szerint.

delmarco 2014.03.21. 21:35:00

Gondolom hamar eladasra kerul az auto azert is lesz "megjavitva", mert egy uj gyari motor kb. 3 millio forint. Azaz ha korulbelul 1 millio az anyagar plussz munkadij, kijon felarbol, de igazan jo tartos motor sosem lesz mar belole.
Porsche gyari technologia szerint ez a motor nemetul: schrott hulladek.
Persze lehet ott is a torokok megcsinalnak okosba ;)

Sayniqua (törölt) 2014.03.21. 21:39:18

Long life olaj, 30.000 km-kénti csere bla,bla....hagyjuk már. Igénybevételtől függően 10.000-15.000 km után csere és sosem lesz gond a géppel. Én erre esküszöm.

kuki123 2014.03.21. 21:41:09

10e km után olajat cserélünk!
Leíratlanul leírt alapszabály

12-13e talán még belefér. és nem teszkógazdaságosat töltünk bele!
Ideális körülmény nincs. Menni kell nyomni kell, város autópálya.
Nem gondozott motor 160e után már tuti letérdel, legyen az benzines vagy dízel, sőt előbb is.
ezek után nem csoda hogy mindenki 50-60e km-eres kocsikat akar venni. 160-nál már letérdel ha úgy használod ahogy a gyár előírja.
200-250e-nél már kuka a motorok nagyrésze
A belső lehet patyolat ha motor szar.

Használt dobd el...ennyi
ezek a turbós kis motorok meg...olyan szervíz igényük lesz, abszolút javíthatlan otthon célszerszám nélkül.
A motortérben található űrkitöltő test 1 az 1-ben kuka kategória lesz.
Tapsikolhatunk.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.21. 21:42:05

@e1: Nyolcezrenként cserélsz olajat?Ilyen durva körülmények közt fut az autó? :-o

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.21. 21:45:20

@LeoNardo: Igen-igen, ez nagyon igaz... :D (A mondandód első fele...)
A második is durva, hogy a kötsög szervizes a szaros pár ezer forintjáért hajlandó kockáztatni a más ember többszázezres-milliós értékű autóját...Inkább kérjen meg, hogy adjak neki még pár ezer forintot, mert csóró.Még ez is korrektebb lenne...

frankiboy 2014.03.21. 21:48:34

@delmarco: Egyet értek...Az utolsó nem kiszámított élettartamú autó a merci 230as széria volt...Ezek már tervezett elavulással készültek,mint miden,ezért írtam a villanykörte össze esküvést...

nem kéne... 2014.03.21. 21:57:07

@Leadfoot:

hozzánk is jár egy porschés.
cayenne turboja van.
azzal szokta húzni a gtr-t amikor szétugrik a váltója.

erre így hagynék egy kis időt.

csufár 2014.03.21. 22:03:37

@geegee: én még soha nem lőttem ki porschéval, de nagyon sokat repülök és már én is elgondolkodtam ezen. egy átlagos utasszállító 250-300 km/h sebességnél emelkedik el a talajtól. ezt a tempót kábé 30 másodperc alatt éri el. lehet számolgatni.

de mielőtt nagyon lesajnálná az ember a repülőket, azért gondoljuk még hozzá:
1. az utasszállítók soha nem használják a maximális tolóerőt
2. 200-ról 300-ra is 10 mp alatt gyorsul
3. 800-ra is fel tud gyorsítani ugyanilyen dinamikával :)

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.21. 22:03:42

Megjegyzem, hogy a Porsche minden típusába Mobil 1 0W-40-et tölt gyárilag és nem az 5W-40-es szintetikus (de nem fully synthetic) olajat.

A "szintetikus" olajak abban különböznek a "fully synthetic" olajaktól, hogy egy hidrokrakkolt (majdnem szintetikus) és egy szintetikus komponensből állnak. A "fully synthetic" ezzel szemben csak szintetikus komponensből vagy komponensekből áll. A Mobil 1 triszintetikus alapolaja háromféle szintetikus olaj keveréke, ez egyedülálló a piacon. Ezt használja a Porsche mellett az AMG és az Aston Martin is minden motorjába.

Ennek az olajnak a 30.000 km gyerekjáték, nyugodtan végig lehet használni vele a teljes periódust minden olyan autónál, aminek a gyári jóváhagyása megvan ehhez a termékhez (ez az teljes autópopuláció 95%-ra igaz, ha jól emlékszem fejből, akkor csak az 50.000 km-es hosszított csereperiódushoz nincs meg a bevizsgálása, mert ahhoz másik terméket ajánlanak).

csufár 2014.03.21. 22:05:12

a porsche szakszervizhez: csak úgy mondom, hogy egy ismerősöm egy ideig egy cayenne s-t hajtott. HÉTSZÁZEZER forint a szakszervízben az éves kötelezője.

Sturcz Antal 2014.03.21. 22:07:48

@nem kéne...: esztergomban szoktam látni egy ilyen szerelvényt, nem fehérek az autók?

nem kéne... 2014.03.21. 22:11:51

@csufár:

van olyan autónk, ami tizenhét és tizenhat másodperc között tudja ezt.
mármint a nullaháromszázat.
aztán mondjuk arra is alkalmas akár, hogy miután apu hosszában fölszántotta a német autópályát, anyu elugrik vele a tescoba, bár nem igazán lenne költséghatékony a bevásárlás, ugyanis közúti körülmények közt, a forgalommal haladva száz kilométert nagyjából tizenkétezer forintnyi etanollal képes megtenni.
:)))

Liquid_Night 2014.03.21. 22:15:27

Felesleges a dolgot vitatni, mert a 30.000 kilométer az még a marketingfejléc szerint is csak kb. laborkörülmények között tartható. Egész évben, napi használatban lévő autónál, neadjisten sportosan hajtott városi harcoshoz akár a 7500at is ajánlhatja apróbb betűben a gépkönyv. Ottvan az feketén-fehéren is.

Amerikaiaknál 5-6000 mérföldenként szokás olajat cserélni az utazósebességnél 1500-2000et forgó sokezres V8asokban. Nyilván még egy másik korból maradt meg a szokás, de nem hinném, hogy azóta ennyivel többet fejlődött a kenéstechnika a motorok teljesítményénél...

nem kéne... 2014.03.21. 22:24:05

@Sturcz Antal:

egyrészt olyan sűrűn azért nem jár ide, másrészt pedig nem fehér.

a cikk elejéhez visszakanyarodva: igaz ugyan, hogy a gtrről szeret lehullani a váltó, de azt se felejtsük el, hogy csábítóan erősre lehet építeni viszonylag hamar, nyilván nem ingyen.
azt meg nem fogja bírni.
gyáriról ritkán esik le bármi is, de az sem példa nélküli, igaz.
abból pedig ne induljunk ki, hogy dehát a szomszéd tédéíje kilencven lovas volt oszt most meg száznyolcvan 'szt mégis bírja az eredeti teljesítmény dupláját, mert ez a kilencven lóerő mondjuk egy gtrnél úgymond szórás, párás az idő vagy változik húsz fokot a levegőhőmérséklet aztán odalesz kilencven lóerő kis túlzással.
igen, csak hát marad még erő bőven.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.21. 22:33:26

@Liquid_Night: pedig ennél még sokkal többet is fejlődött ...

A Mercedes jobb motorjai például folyamatosan mérik az olaj minőségét és annak megfelelően kiszámítják a hátralévő megtehető utat. A Mobil 1 0W-40 esetében a gyári alapbeállítás 20.000 km vagy egy év. Az én kocsim esetében - normális használatban - ez felmegy 25-27.000-re. Ráadásul kb. minden 10.000 km után rá kell tölteni 1 liter olajat, de ez annyit frissít rajta, hogy olyankor 3-4.000 km-rel megnöveli a hátralévő utat. Így egy csereperiódus általában 33-34.000 km-ként telik be. Amikor az olajat leeresztik, teljesen normálisan lefolyik, a színe sötét, de nem néz ki rossznak és a motor is teljesen tiszta belül. Ez így van kitalálva. Ennél gyakrabban cserélni teljesen felesleges pénzkidobás, mivel nincs rá szükség. A lényeg, hogy az előírt olaj kerüljön bele és akkor kibírja az előírt csereperiódust.

másik oldalon 2014.03.21. 22:34:07

@e1: "Jelenleg 48713 kilométerrel túl a hatodik olajcserén még élvezi az garanciális időszakot. Reméljük, hogy majd ugyanezt leírhatom, amikor kettessel kezdődő hat számjegyű érték lesz a kijelzőn. :-"
Az annyi mint 1 Ft/km amennyivel többet fizetsz ki mint aki 15.000 Km-nként cseréli az olajat. Az 200.000 km-nél 200.000 Ft és 500.000 km-nél 500.000 Ft.
És a végén úgyis a vezérlés megugrása/láncszakadás teszik tönkre a motort, persze a vezérlés is időben volt cserélve, a szíjas motornál, csak a elszakadt ékszíjat bekapta. :D
Én is így jártam és a bátyám is, aztán neki 550.00 km-volt benne, és 30-40-ezer km-ként cserélt olajat.
Most erre varjál gombot. Ha 8 ezrenként cserélt volna akkor is gallyra ment volna a motorja amit most kb 500.000 Ft-ért javítanak.
Én persze 8 ezrenként cseréltem akárcsak te és 160.000 km-nél elszakadt a lánc. Persze hogy Mercedes volt, és első tulajdonosa voltam.
Azóta lófaszt cserélek 8.ezrenként jó lesz az 30.000-ként. Most is 227.000 van benne és tudom hogy nem az lesz a motor vége hogy elkopik az olajcserék elmaradása miatt, hanem valami hirtelen sokk fogja legyilkolni.

venturaea 2014.03.21. 22:37:59

ezért nem veszek 2000-nél később tervezett autót és cserélem az olajat 10.000-ként vagy évente.

Szabo T 2014.03.21. 22:42:12

@csufár: "a porsche szakszervizhez: csak úgy mondom..."

Egy olajcsere (10e merfoldenkent) Mobil 1 0W40: 270-350 $ szerviztol fuggoen. Multkor mentem 40e merfoldes "nagyszervizre", ami 1335 $-ba kerult.

Nem tudom, hogy mi az az eves kotelezo szerviz. Itt csak azt irjak elo, hogy evente egyszer VAGY 10e merfold megtetele utan csereltess olajat.

Hurri Kán 2014.03.21. 22:44:56

@gyula441:
Neki volt igaza. Gondolom, pár marék fémforgácsot is szórt a motorba, nehogy hézag találjon maradni a dugattyúk és a hengerfalak között. Menet közben a motor azt majd úgyis szépen elrendezi.

frankiboy 2014.03.21. 22:45:26

@venturaea: Jól írtad,én is gy vagyok,meg a nejem is...240.000,és320.000 km.sokat szidott,régi franciákban....

nem kéne... 2014.03.21. 22:46:43

@gyula441:

egyrészt urban legend az ilyesmi, másrészt egy ötven éves teherautómotorban olyan hézagok vannak, hogy lelátsz a dugó mellett a karterba, most meg öt századra illesztett motor teljesen hétköznapi dolog.

venturaea 2014.03.21. 22:50:19

most fejeztem be egy 12 literes Scania motor felújítását a probléma a dugyttyúhűtő olajfecskendezők nem a dugattyú aljára lőtték az olajsugarat hanem a hengerfalra. Megszorult az 5. henger és letört a dugattyú szoknyája. Azt nem tudom, hogy mitől görbült el mind a hat spricni...

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 22:57:27

@TaaT: Ha a motor számára nincs kimondottan előírva, hogy CSAKIS teljesen szintetikus motorolajat lehet használni, akkor nyugodtan bele lehet önteni bármely mai motorba a félszintetikus, vagy akár ásványi motorolajat is, ha az teljesíti a gyártó által előírt paramétereket. Valójában a manapság kapható szintetikusnak mondott olajaknak csak a töredéke tényleg teljesen szintetikus. Nagyon nagy százalékuk hidrokrakkolt, nagyobb mértékben ásványi alapolajat tartalmaz.
Tovább tudni kell, hogy egy tényleg minőségi pl. 10W-40-es ásványi olaj lehet sokkal jobb, mint bármely ismert gyártó szintetikusnak mondott (de valójában hidrokrakkolt) 5W-40-ese.

@Opel P1: Ha benzines motorod van, és különösképpen, ha CNG, vagy LPG üzemre is képes, akkor csere után az olaj tényleg sárga/arany színű marad. Természetesen sok függ attól is, hogy cserekor mennyi fáradt olaj maradt a motorban, az mennyire volt elkoszolódva, magában a motorban mennyi a szennyeződés és nem utolsó sorban függ az új olajtól is. A jobb olajak hamar "leoldják" a motor belsejében lerakódott szennyeződést, és így hamarabb elfeketednek. A gyengébb motortisztító hatású motorolaj ezzel ellentétben nem képes leoldani a lerakódásokat és könnyen megeshet, hogy 10 ezer kilométer után korofekete helyett csak enyhén barnás színű. Ilyen esetben viszont a tulaj, vagy a szerelő fejében ki kellene gyulladnia egy riasztófénynek, hogy valami nincs rendben, mert a leeresztés után tiszta motorolaj általában azt jelenti, hogy a kosz bent maradt.

@geegee: Évszaktól és használattól függően 5-12 ezer km között. Valójában a 12 ezer is csak egyszer volt, az első olaj, amit nem győztem időben lecserélni. Akkoriban csak hosszú utakat jártam, és csak az olajcsere előtti héten mentem kétezer kilométert. Aztán megszűnt a külföldi munka és a sok szolgálati út, és javarészt csak itthon furikázom a városban, vagy a környékén. Rövid távok, télen gyakorlatilag végig hideg motorral, ezért rövidítettem a csereperiódust. Ezen kívül még volt két pályanap is, akkor sem volt szívem bent hagyni az olajat a motorban 5-6 ezer kilométernél tovább, így aztán összejönnek a gyakori olajcserék. :-)
Természetesen kizárólag a gyári előírást is teljesítő és teljesen szintetikus 0W-xx olajakat töltök a motorba. Szervizben mondják, hogy felesleges az ilyen gyakori olajcsere, de ebben az egyben nincs nálam kompromisszum. Ráadásul azóta már Novoth Tibi is ijesztgeti itt a jónépet a beteg turbós motorokkal, és hát az enyém is egy ilyen, ezért inkább megelőzöm az esetleges bajt. Következő szervizlátogatás 55 ezer körül van tervben, akkor motorolajon kívül váltóban is cserélve lesz az olaj, továbbá új fékfolyadék, új gyertyák, és minden szűrő is ki lesz cserélve, beleértve azokat is amelyeket egyáltalán nem kell cserélni.

@Ikukám: Igen, lehet, hogy két nappal a jótállás lejárta után ripityára megy a motorban valami más. De a rendszeres olajcserével képes vagyok az egyik legdrágább lehetséges meghibásodás statisztikai esélyét csökkenteni. A másik dolog amit nem veszel figyelembe az az üzem. Jelenleg évi 17 ezer km az átlagos futásteljesítményem és ez a szám napról napra csökken. Viszont ennek a távnak a nagy részét rövid távokon, hideg motorral, városban vezetem le, azaz orvos üzemben egy 1.2-es turbós fűnyírómotorral. Majd ha én is évi 30 ezret, vagy többet fogok menni, többségében hosszú távokat, üzemmeleg és nagyobb lökettérfogatú motorral, akkor majd én is gondolkozni fogok azon, hogy esetleg bent hagyom az olajat mondjuk 15 ezer kilométerre. Amíg ilyenek maradnak a körülmények, és amíg 7+ évig leszek az autó tulajdonosa, addig maradok a gyakoribb olajcserénél. Nyugodtabban alszom és spórolni pedig azon spórolok, hogy nem a márkaszerviz 30 eurós olaját veszem, hanem a neten megrendelem a még valamivel jobb minőségű olaj literjét 8-9 euróért, illetve a szűrőket féláron, majd a munkát nem a fővárosi márkaszervizben végeztetem el 35-40 € munkadíjjal, hanem vidéken 3x kevesebbért (és ez még mindig márkaszerviz). Aztán ha a motor mégis besül, akkor majd nyugtatni fog a tudat, hogy én mindent megtettem.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.21. 22:57:46

@csufár: Én is így sejtem, hogy egy repülőgép-autó gyorsulási versenyt hosszú távon csak a repülő nyerheti.De rövidebben?

másik oldalon 2014.03.21. 23:10:11

@e1: "Majd ha én is évi 30 ezret, vagy többet fogok menni, többségében hosszú távokat, üzemmeleg és nagyobb lökettérfogatú motorral, akkor majd én is gondolkozni fogok azon, hogy esetleg bent hagyom az olajat mondjuk 15 ezer kilométerre. Amíg ilyenek maradnak a körülmények, és amíg 7+ évig leszek az autó tulajdonosa, addig maradok a gyakoribb olajcserénél."
Én régebben év 30.000 mentem ma már sokkal kevesebbet (ezzel az autómmal) most 9+ évesen (első tulajként) van benne 227.000 km és ennek a 80%-a 'orvos' üzemmódban ment bele.
Olajat előírás/computer szerint cserélek, a sokat szídott márkaszervízben, ahol mindig megnézem csere után és még sohasem baltáztak át, legalábbis amennyire színre megállapítható az olaj cseréje.
És azt se feledjük hogy a pl a posta Vitóiban vagy VW kisteherjeibe is így megy a kilométer és nagyon sok, és ott is ellopják elcsalják még 30.000 km-nként is az olajat, és így is bőven 300.000 km felett futnak felújítás nélkül, tehát hidd el amit csinálsz az színtiszta környezetszennyezés.

Slippery Slick a menetlabilizátor 2014.03.21. 23:10:36

@Szabo T: Érdemes Porsche Specialist-hez vinni márkaszervíz helyett. Az mindjárt /2 a koltségeket tekintve és ogyanúgy Porschés pecsétet kapsz. Azért nagyon olcsó sosem lesz:) Az én kis Boxsterem is 8.5 liter mobil 1-et benyakal egy cserénél. Az majdnem kétszerannyi mint egy átlagos kocsi.

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 23:14:59

@GYUSZI BACSl: Ez egy nagy baromság. Egyik autó sem méri a motorolaj minőségét, ezt felejtsd el. A olaj minőségének mérésére egész laboratóriumok kellenek és egy alap teszt is nagyon komoly pénzekbe kerül. Nem véletlenül nem léteznek motorolaj összehasonlító tesztek. Nagyon drágák, nincs ki megfizesse őket. Ha ezt tisztázod a fejedben, akkor józan ésszel rájössz, hogy nem létezik olyan berendezés, ami üzem közben képes lenne egy személygépkocsi motorjában az olaj minőségének meghatározására.

Az egyedüli dolog, ami a mai autókban történik, az az, hogy az üzemeltetéstől függően a fedélzeti számítógép azt számolja, hogy az utolsó olajcsere óta mennyire használódhatott el az olaj és annak függvényében még kb. mennyi kilométert lehet vele autózni, hogy az olaj minősége elégséges legyen. Természetesen itt a fedélzeti számítógép azzal számol, hogy az motorba az ehhez megfelelő long life olaj van töltve.
Ez után a fedélzeti számítógép ezeknek az adatoknak a kiértékelésére sok adatot használ. Ilyen a hidegindítások száma, pillanatnyi fordulatszám, a víz és az olaj hőmérséklete, a lambda szonda által mért értékek, motorba áramló üzemanyag mennyisége, gázpedál helyzete, üzemórák száma és még sok más. Ha az ideálisak az üzemeltetési körülmények, akkor az olaj hatótávolsága növekedhet, viszont ha elkezdesz a géppel hosszútávon vadulni a fedélzeti számítógép csökkenti motorolaj "hatótávolságát", mert a beadott képlet szerint (és valójában is) a motorolaj hamarabb el fog használódni.
Már csak az a kérdés, hogy a megadott képlet mennyire van közel a valósághoz. Novoth Tibi cikkei azt jelzik, hogy a kettő sajnos nem fedi egymást.

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 23:29:10

@Ikukám: Vigyázz, a posta és egyéb cégek furgonjai nem orvos, hanem taxis üzemben mennek. A kettő nagyon nem ugyanaz. Előbbit már írtam, rövid táv, hideg motor, utóbbi viszont gyakorlatilag egész nap meleg motort jelent. Természetesen a postások, taxisok és egyéb városi furgonok üzemeltetése sem ideális, mert komoly terhelést kapnak a városi forgalomban, de maga a motor a reggeli első hidegindítás után már gyakorlatilag egész nap melegen üzemel, ami egy motor számára nem olyan nagy gond. A motorban történő kopások többsége is gyakorlatilag hideg motornál történik és a motorolaj minősége is elsősorban akkor csökken, amikor hideg, illetve hidegen kell végezni a dolgát.
Ha nem lennének hidegindítások, akkor a motorolajok a jelenlegi futásteljesítményük sokszorosát kibírnák. Maga a Mobil is bizonygatta ezt azzal, hogy 1 millió kilométert mentek mérőpadon egy Mercivel egy olajtöltettel és a motornak meg sem kottyant, de ilyen üzemmód autóknál a valós életben nem létezik. Magának az olajnak a minősége akkor is csökken, amikor hidegen áll az autóban a parkolóban. Oxidálódik, reagál a motorban lévő fémekkel, műanyagokkal és egyéb anyagokkal, stb. Sajnos ez a valóság. :-(

www.youtube.com/watch?v=fygoGMWgKxU

másik oldalon 2014.03.21. 23:32:50

@e1: "utóbbi viszont gyakorlatilag egész nap meleg motort jelent."
Nem jelent meleg motort. Télen egy ilyen használatban 40 fok fölé általában nem kerül a motor.

TaaT 2014.03.21. 23:37:51

@e1: Természetesen a Magnatec nem teljesítette azt az olajszabványt amit a motor megkívánt volna.

Szabo T 2014.03.21. 23:38:51

@JohnyG: A fene tudja. Az autom meg (egy honapig) garancialis. Most lesz 4 eves.

Milyen Boxstered van?

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.21. 23:39:09

@e1: nyilvánvaló, hogy nem laboratóriumi alaposságról van szó ... ha jól emlékszem, akkor az olajban lévő fémforgács mennyiségét méri valahogy

amit te állítasz, az is mind igaz természetesen, azokkal az adatokkal is kalkulál, de az nem ad választ arra, hogy ha rátöltesz és az olaj frissül, felismeri ezt és a mennyiségnek megfelelően plusz km-eket ad a megtehető úthoz

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.21. 23:50:44

@Ikukám: Ahhoz, hogy ne menjen a motor hőmérséklete 40 fok fölé, ahhoz száz métereket kellene menni órás szünetekkel. Az viszont már orvos üzem, nem taxis.
Van az autómban víz és olajhőmérő is, és ha télen egyszer elértem az üzemi hőfokot, akkor ha meg is állok 15-20 percre, a motor pár száz méteren belül gond nélkül visszamelegszik.
Esetemben 0°C kinti hőmérséklet esetén 7 km után van 90°C-on a víz, 50°C-on a motorolaj és további kb. 2-3 kilométer után melegszik az olaj kb. 85°C-ra (ez fölé nyugis tempónál ritkán megy). Ezek a számok majdnem állandó tempóval 1300-2000 közötti fordulatszámra érvényesek, és egy elég alacsony veszteséghővel (=magasabb hatásfokkal) üzemelő motorról van szó. Ha régebbi, nagyobb lökettérfogatú, vagy nehezebb autót mozgató, nagyobb terhelés alatt indított hideg motor pedig még gyorsabban felmelegszik mint az enyém.

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.22. 00:04:08

@GYUSZI BACSl: Semmilyen fémforgács mérés nincs az autókban. Egy jól karbantartott motorban a bejáratás után mérhető mennyiségű fémforgás jóformán nincs is, és ami kevés van, az ideális esetben kifolyik a leeresztett motorolajjal.

Ami az utántöltés utáni kilométer szaporodást illeti, az egyszerűen magyarázható. A legtöbb mai modern autóban van olajszint mérés. A fedélzeti számítógép érzékeli, hogy utána lett töltve az olaj és mivel tudja, hogy a motorban több az olaj, mint korábban, így az éppen a motorban lévő nagyobb olajmennyiség lassabban fog elhasználódni.

Kb. ugyanaz az elv, mint amikor vasárnap sok olajban kirántasz csere nélkül 20 csirke mellett, vagy fele annyit olajat használsz, de a tizedik csibecici után ki kell cserélned az olajat mert már annyira koszos. Ha kevés olajnál a mondjuk az ötödik csibénél felöntöd a félig használt olajat frissel, akkor 5 helyett még mondjuk következő 3-at bele mersz tenni abba a felhígított olajba lelkiismeret furdalás nélkül.

U.i.: Tudom, ha az étolajat jól szűrjük, akkor akár hetekig is lehet használni (mint ahogyan azt a mekikben is teszik), de jobb példa most nem jutott az eszembe.

Rocko- 2014.03.22. 00:16:21

@geegee: nekem ehhez az az Audihoz volt szerencsém: www.youtube.com/watch?v=RjJ6BCXLQTg
meg egy Airbus A320-hoz.
az Airbus nagyobbat lép. ;)

Rocko- 2014.03.22. 00:22:29

@Hurri Kán: szépen eldolgozza, és újra fúrja majd hónolja a hengert.

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.22. 00:24:05

@TaaT: Az már más tészta. Sajnos sok szervizben történik az, hogy csak egyfajta univerzális olajat vásárolnak hordóban (általában pont az 5W-40-es, vagy 10W-40-es Magnatec az, vagy valami hasonló olcsóbb cucc), ami az autók többségének szabvány szerint gond nélkül meg is felelne. A gond az, hogy azt töltik aztán minden gépbe, hiszen ha jó volt az a mercibe, jó lesz az a rönóba és a bömbibe is. Egyszer a gép talán meg is bocsájtja, de hosszútávon aztán jönnek a bajok, főleg, ha valaki 20-30-50 ezer kilométerre hagyja bent a nem megfelelő olajat.
Aztán a másik gond az, hogy nem veszik figyelembe az üzemeltetés módját és sokszor nem a megfelelő viszkozitású , illetve ideális szabványú olaj kerül a motorba.
Például 10W, még rosszabb esetben 15W-t kap az, aki télen rövid távokat jár hideg motorral, 5W-30-ast pedig az, akinek a ménese a felével nagyobb, mint kellene lennie, ráadásul gyakran csap a lovak közé.
Következő gond szokott lenni, hogy a DPF szűrős autók "hagyományos" ACEA A3/B3/B4-es olajat kapnak, low/mid SAPS és ACEA Cx szabványú olaj helyett, illetve fordítva, a régi szívó (esetleg LPG átépítésű) benzinesbe feleslegesen ACEA Cx olajat tesznek egy tisztességes high SAPS és magas TBN értékű motorolaj helyett.
És akkor még nem tértünk ki a speciális igényű autókra/motorokra és a ritka gyári szabványokra.

Szabványok 2014.03.22. 00:43:58

@e1: "Ez egy nagy baromság. Egyik autó sem méri a motorolaj minőségét, ezt felejtsd el."
Az én autóm (BMW) méri az olaj minőségét. Az olajteknő aljából kiáll egy fütyi, ami egyrészt kapacitivenméri az olajszintet, másrészt a hőmérsékletet, harmadrészt az olajminőséget. Egészen pontosan a dielektromos állandót, ami a gyár szerint a dielektromos állandóból lehet következtetni az olaj elhasználtsági fokára. Hogy ez mennyire jó nem tudom, de még hozzávesz egy csomó adatot és ebből egész jól tudja becsülni, mennyi van még az olajban. Mindazonáltal én már akkor cserélem, amikor még a minőséget a mérés még nagyon jónak jelzi, ez kb. 10e-nél van. (30e-nél mindenképpen cseréltetné, akármilyen is a minősége.)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.22. 00:46:24

@Rocko-: Aham, na ez már egy konkrétum, köszi.
Gondolom, nem kicsit lehetett felpiszkálva az "öregecskedő" Ódi, hogy a Ferkát is lenyomta...Milyen teljesítménye lehetett?

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.22. 00:46:54

@e1: meg kell mondjam qrva okos vagy, de akkor azért idézek neked egy szakanyagból (remélem beszélsz németül):

„Doch mit auf Modellen basierenden Wartungssystemen allein ist es schwierig, die Serviceintervalle sicher zu verlängern“, gibt Rainer Mäckel zu bedenken. Sein Team aus dem Labor Zuverlässigkeit und Diagnose der Vorentwicklung von DaimlerChrysler arbeitet daran, die Ölqualität im Fahrzeug direkt überwachen zu können, um so den maximalen Abstand zwischen zwei Ölwechseln vergrößern zu können. ... Ausgangspunkt der Arbeiten ist dabei der so genannte QLT-Sensor. Integriert in den Ölkreislauf soll dieser Sensor drei Kenngrößen des Motoröls bestimmen: Diese lauten Qualität, Füllstand (Level) und Temperatur.
Die beiden letzten Parameter hat der Ölsensor sehr genau im Blick. Bei der Qualität bestimmt er indes nur eine einzige, summarische Größe: die so genannte Permitivität. Sie ist ein Maß für den Stromfluss und das Spannungsverhalten des Motoröls, das sich als Medium zwischen dem metallenen Innen- und Außenrohr des ölgefüllten Sensors befindet. Die Permitivität lässt sich messen, sobald eine Wechselspannung zwischen beiden Rohren anliegt. Ist nun das Öl als Folge des Verschleißes durch Wasser oder Rußpartikel verunreinigt, wird es polarer, seine Permitivität steigt. Der Anstieg der Permitivität ist also ein Indiz für zunehmenden Verschleiß."

Magyarul is van elérhető anyag:

autotechnika.hu/uploads/files/archiv/2006/06/44-46.pdf

"DaimlerChrysler
A DaimlerChrysler rendszere is hasonló
elven működik, ők ASSYST-nek nevezik
Európában, Amerikában Flexible Service
Systemnek (rugalmas szervizrendszer).
A Daimler szerint az olaj élettartamát
a vezetői szokások, az olajszint és a
sebesség határozza meg. Tehát az FSS-
rendszernek a következőket kell figyelnie:
olajcserék között eltelt idő, sebesség,
hűtőközeg-hőmérséklet, terhelésjel,
fordulatszám, motorolaj hőmérséklete
és szintje. Ezek alapján határozza meg
az algoritmus a következő olajcsere
esedékességét időben és km-ben. Ezt
kiegészítve, a Daimler rendszere már
egy digitális dielektromos jeladót és
egy analóg olajszint jeladót is használ a
V6-os, ill. V8-as motorjaiban. Így meghatározza az olaj dielektromos állandóját,
amit a szennyezők és a bomlástermékek
mennyisége és fajtája befolyásol. Ennek
az állandónak a növekedése jelzi az olaj
szennyezettségét és csökkenő stabilitását. A Daimler-Benz (Mercedes-Benz)
1998 óta építi be ezeket a jeladókat."

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.22. 00:59:20

Itt az autotechnikás cikk eredetije angolul:

www.machinerylubrication.com/Read/562/oil-change-filter-sensors

Szóval azt hiszem, mégsem kell elfelejtenem az olaj minőség mérést ... még ha nem is pontosan emlékeztem már rá, nézd el nekem, mivel amióta kivonult az ExxonMobil nem tartok olajos tréningeket és ez amúgy is inkább a műszaki tréner kollégám asztala volt (:

e1 · http://beszoltam.hu 2014.03.22. 01:11:42

@GYUSZI BACSl: Nem beszélek németül, kár volt a gőzért. :-)
Ami a dielektromos állandót illeti, az csak egy mérhető paraméter, amiből valami keveset lehet következtetni, hogy mennyire szennyezett már az olaj (amint magad is idézted) de ez NEM MÉRI az olaj MINŐSÉGÉT, illetve az olaj egyéb, a motor számára sokkal fontosabb paramétereit, mint pl. a pillanatnyi kinetikus vagy HTHS viszkozitását, hogy csak kettő ismertebbet említsek.
Fontos megérteni, hogy az olajnak az egyik feladata, hogy a szennyeződések magában hordja, vagy úsztassa, azaz azok ne a motorban rakódjanak le. De attól, hogy a motorolajban sok szennyeződés van és ezt valamilyen szinten leméred, annak a minősége még lehet jó, és ugyanúgy ez lehet fordítva is, azaz az olaj gyenge motortisztító képessége miatt még tiszta lesz, de közben a többi sokkal fontosabb paramétere már régen határértéken túl lesz. Egyszerűen a motorolaj minőségét nem lehet meghatározni egy következtetéssel mért paraméterrel. Ahhoz egy labor kell és sok különböző mérés. Aztán kapsz egy lajstrom eredményt és ezek alapján legfeljebb egy tribológus tudja megmondani, hogy az olaj még jó, vagy már nem jó az adott autóhoz, körülményekhez, stb.
Erre a fedélzeti számítógép néhány mért adat alapján sajnos nem képes, csak következtetni tud, hogy kb. milyen lehet az olaj állapota, az alapján, hogy a figyelt és mért paraméterek azt ideális körülmények között hogyan alakultak, illetve a programozó hogyan programozta meg a képletet, ami futást számolja. És ez a képlet sajnos már ott elbukik, hogy a piacon több tucatnyi első ránézésre egyforma, de már a flakonokban nagyon különböző olaj kapható.
Elég megnézni, hogy mennyi különböző pl. MB 229.3-as szabványt teljesítő olaj kapható. És most a fedélzeti számítógép melyikre van belőve? Az 0W-30-ra, vagy a 10W-40-re, esetleg az 5W-50-esre? És csak két paramétert említettem a sok közül, ami az olaj használata során erősen változik.
Ne értsd félre, nem azt mondom, hogy a fenti mérés felesleges, mert eggyel több paraméter amivel számolni lehet, de az olaj minőségének meghatározástól ez fényévnyi távolságra van.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.22. 01:39:36

@e1: A későbbi anyagok írnak arról, hogy már az olaj viszkozitását is mérik ugyanezzel a szenzorral. A fedélzeti számítógépen pedig be kell állítani az olajcsere alkalmával, hogy mit tettél bele. Azért is írtam, hogy a 0W-40 eleve 20.000-ről kezdi a számolást, de ha csak 5W40-et vagy 5W50-et töltesz bele, akkor 15.000 a kiindulási alap.

"az olajnak az egyik feladata, hogy a szennyeződések magában hordja, vagy úsztassa, azaz azok ne a motorban rakódjanak le. De attól, hogy a motorolajban sok szennyeződés van és ezt valamilyen szinten leméred, annak a minősége még lehet jó"

Nem értem a logikádat: az olajnak nem jó a minősége, ha sok szennyeződés van benne, mert nem lesz folyamatos az olajfilm. A szennyeződések egy részét az olaj elszállítja a szűrőbe, a többit meg lebegteti, de pont ennek a lebegtetésnek vannak korlátai. Ha sok anyag lebeg az olajban, elromlik a kenőképesség. Ezért is van a szűrő a rendszerben. Ha a lebegtetési képesség hátralévő potenciálját mérjük, fogunk egy adatot kapni a hátralévő használati időre. Ezt szerintem nevezhetjük olajminőség mérésnek (és a nemzetközi szakma is annak nevezi, nem csak én), még a szenzor neve is az, hogy QLT szenzor (Quality, Level, Temperature).

És az is tévedés, hogy a bejáratást követően a használat során nem keletkezik fém kopadék a motorban. Hideg indítás esetén még a leghígfolyósabb olajjal is 2-3 másodpercbe telik míg a legtávolabbi kenési pontokhoz elér az olaj, egy 15W-40 esetében ez akár 50-60 másodperc is lehet. Ez alatt az idő alatt a motor kenése nem tökéletes, tehát keletkezik/keletkezhet mikro spén, ráadásul nem is csak a henger falán, hanem bárhol máshol is (csapágyak, vezérlés, ...). Ez is bekerül az olajba és megnehezíti/meggátolja a folyamatos olajfilm kialakulását éppúgy mint a korom és a vízpára.

visszakettopadlogaz (törölt) 2014.03.22. 06:00:34

@Liquid_Night:

a 2010-es Mustangban is 6000miles a periodus, persze semmi szintetikus olaj, "conventional oil" amit bele raknak, $25 egy olajcsere, kb ket perc.

nem kéne... 2014.03.22. 06:25:36

@geegee:

erősen átépített r35.
elvileg van már erősebb is itthon, de úgy tudom, az még bejáratós.

bimut 2014.03.22. 06:57:15

5-max6 ezrenként cserélek olajat 987 s ben nincs apelláta jó ez így ..biztos ami biztos..

Conan The Librarian 2014.03.22. 07:25:51

@geegee: Utasként ültem csak GT3-as Carrera-ban (Weissachban dogozom), gyorsuláskor olyan érzésed van, hogy az erőhatás miatt "nehéz" a levegővétel. Érzed, hogy süllyedsz bele az ülésbe. Sokkal intenzívebb, mint a repülő.

Schütii 2014.03.22. 08:22:11

@Rocko-: Jájájájájj! *fejét fogja* :)

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.03.22. 08:23:31

Hehe, tudtam hogy Caswell a rali után bepróbálkozott még itt-ott, de hogy médiamajomnak álljon, nahát :)

A kedvenc képem a sráctól akkor is ez, amikor a parc fermé-ben lekapta a versenyautókat. Közte a sajátjával, amivel kategóriájában harmadik lett: kepfeltoltes.hu/140322/bill_caswell_ferme_night_www.kepfeltoltes.hu_.jpg

(A Nissan egyébként úgy tudom már hákolt valamit a GT-R rajtautomatikájával - szoftvercsere, persze - és mostmár azt is lehet gyilkolni.)

Schütii 2014.03.22. 08:27:35

@geegee: Jah, lehet hogy jobban járnának a sportkocsivásárlók ha inkább befizetnének a Rájenérhez ha gyosulásra vágynak?

Schütii 2014.03.22. 08:33:36

@Józsi a guminagykeres: "Vito tudott olyat, hogy rátöltesz és megnyújtja a következő olajcserére idejét. Haver szerint biztosan nézegeti hidegen és melegen, szerintem meg nem ilyen okos, csak a szintváltozásokból számol."

Nos, valóban nem lehet túl okos az a rendszer, hisz a szint magasságának nincs köze az olajcsere időpontjához, mert városi üzemnél nem nagyon fog apadni a szint, de az olaj meg a kínok kínját éli át, autópályán pedig megy le a szint, de közben vigyorog az olaj.
Egyébként azt sem tudja csak úgy magától hogy megtörtént az olajcsere, hanem azt közölni kell az ECU-val valahogy, na sufniban ezt nem hiszem hogy meg tudják tenni.

Schütii 2014.03.22. 08:38:51

@e1: Igen, a manuálok sem fogalmaznak kristálytisztán, de azt gondolom, hogy ha valamennyire is megfogadja valaki hogy hamarabb kell olajat cserélni, ha csak városban kínozza az autót, akkor már nagy baj nem lehet. Viszont a cikknek igazat adok ott hogy minél jobb a márka híre, annál inkább leszarják a tulajok a megfelelő karbantartást. Természetesen a tisztelet itt is kijár a kivételnek.

Schütii 2014.03.22. 08:53:46

@GYUSZI BACSl: Azt nem tudja megmondani az autó már a beöntésnél hogy jó lesz e neki az az olaj?

Schütii 2014.03.22. 08:57:57

@Rocko-: Megkérdezte tőle egy Fabia tulaj, hogy vajon az olaj baja lehet hogy 4000km után csattognak a hidrotőkék. (1.4 MPI motor!)

A válasz pedig az volt hogy nem, nem csak olaj baja lehet.

Na most az a motor még a Skoda 1000MB-ben kezdte a pályáját. Hidrotőke mi? LOL Nyomórúd. Az van ott bőven.

És bakker 140000 km alatt nem állítottak szelephézagot azon a motoron...

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.03.22. 09:03:07

@Schütii: ehhhm, bocs hogy beleszólok, de az a motor már a Feliciában is hidrotőkés volt. Alakítottak kicsit a blokkon, és oldalról feltölött hidrotőkék vannak benne. Volt a Skodaklub-on pár srác akik kifurkálták az öreg blokkok oldalát, és becsövezték az olajhűtő körbe (mert az is volt már), de mivel a láncon tényleg nem módosítottak negyven évig és még a Fóbiákban se kapott feszítőt, így sok értelmét én sem látom.

Schütii 2014.03.22. 09:08:20

@Make Valamit: A doktor úr azért elmondhatta volna hogy van még abban a motorban bőven olyan dolog ami csattogni szokott. Szóval a válasza egy kalap szamócát sem ért.

Make Valamit · http://make.blog.hu 2014.03.22. 09:13:25

@Schütii: ez a másik, de túl vagyok már rajta, hogy a TC-s 'ilyenolyan'-doktor jótanácsain felhúzzam magam, pláne levelet írjak. Arégijódolgokból... évek óta nincsenek gyűlöletlevelek sem, pedig olyan jókat röhögtem rajtuk :))

Schütii 2014.03.22. 09:23:19

@Make Valamit: Azért kicsit sajnálom azokat a kérdezőket, akik nem lustaságból írnak (milyet, mennyit) hanem tényleg a kíváncsiság vezérli őket.

Rocko- 2014.03.22. 09:50:20

@Make Valamit: @Schütii: "egy jó kérdés már egy fél válasz."
az a baj sokszor, hogy EGY kérdésre EGY válasz érkezik, és ha nem jó a kérdés, arra rosz válasz érkezik. ha a krédező jól behatárolná a hibát (keresendő autót), akkor hatékonyabban működne a dolog.
persze ha tudná mit kell kérdezni, akkor meg nem kérdezné. :)
(asszem ez a 22-es csapdája.)

Hurri Kán 2014.03.22. 10:01:09

@Leadfoot:
Én biztos vagyok benne, hogy menni fog.

Liquid_Night 2014.03.22. 10:09:28

@Rocko-: Ebben vajon milyen olaj van, és milyen gyakran cserélik :D

@GYUSZI BACSl: A normális használat alatt mit értünk? Melyik motor? Merci esetében az autobahn-tempomat-140re gondol az ember. Persze nem gondolom magam okosabbnak a mérnöknél, csak a kíváncsiság. Jelenleg 90es évekbeli kisköbcentis tömegmárkával nyomulok, a könyvben rész-szintetikus olaj, és 15k km van előírva. De a részletek közt megtalálható még az 5000es szám is, a napi városi ugrálás akár ki is merítheti a hozzá csatolt feltételeket. Ha a 15k-t megduplázom 30ra, ebből akkor is csak 10 marad...

Mindenesetre egy kulturált használatú, nagyköbcetis Merc esetén el is fogadható a 30k km. De hogy a dáunszájzolt hegyes turbómotorokkal mi lesz, amikor találkoznak a hózentrógeres szervizeléssel és az ócsó alkatrészellátással azt nem tudom:)

castroll 2014.03.22. 10:32:48

Legyen mondjuk az ökölszabály, hogy egy csereperiódus tavasztól a következő év őszéig tart maximum. Egy télnél többel nem kínzom az olajat... A magam részéről!

Avant1 2014.03.22. 10:40:03

Iránymutatásként, akiknek nincs dinamikus olajcsere-periódus mérés az autójukban
A gyárilag mindössze 15 ezresre beállított periódus 80% budapesti forgalommal és viszonylag sok rövid úttal a valóságban csak 7800-8100 km megtehető távot ad ki a visszaszámláló szerint. Szóval a 10e kilométeres csere is sok lehet ennek tükrében, a fenti viszonyoknál, és jobbnak mondott/vélt olajjal sem tudni, mennyivel tolható ki. Az alany egyébként egy 1,4 benzines Audi A2 (normál, forgalommal haladó vezetéssel). A másik, erős autómon az látszik, hogy kábé két-három keményebb odapörkölés (néhány állórajt, majd örömautózás néhány percre) simán 100, de volt, hogy 200 kilométerrel hozza közelebb az olajcsere dátumát.

castroll 2014.03.22. 10:43:29

@GYUSZI BACSl: Amiről te beszélsz, azok a synthetic blend, illetve synthetic technology olajak. Ezekről senki nem állítja, hogy full szintetikusak. Ezek általában a klasszikus 10W-40-es fél-szintetikus olajak. A Petronas-nak van 10W-40-es full szintetikus olaja, mint ahogy néhány gyártónak az 5W-40-ese is csak fél-szintetikus.

redriot77 2014.03.22. 11:11:04

Nem értem ezt a szerencsejátékot a 30.000-es olajcsere periódussal. Ha benne van a manualban biztos el lehet érni nagy odafigyeléssel, megfelelő körülmények között de különösen egy 500+ lóerős sportmotornál egyszerűen őrültség ezzel szórakozni. Én nem vagyok gazdag távolról sem, de 9-10000km után új, jó minőségű olajat kap a 23 éves kocsim. Nem tudom sajnálni azt aki kiráz a nadrágszárából 40 millát egy Porsche SUV-ra utána meg pár tízezer forinton meg az olajcserén akar spórolni. (Aztán ha már slickre koptak a gyári gumik majd biztos kínai négyévszakosat vesz rá.)

Leadfoot 2014.03.22. 11:54:00

@nem kéne...: Majd visszatérünk a témára, ha kijött a Jaguar SUV. ;-)

Jamesblond 2014.03.22. 12:28:16

8000-nél cserélek olajat, de ha van időm meg éppen unatkozom 6-nál is akár. Ezt azóta teszem így, amióta egy favágáson láttam hogy elfogyott a Stihl-ből a láncolaj és jobb híján a 12.000 km után lecserélt használt olajat öntöttük bele. Ment a meló, aztán kiborítottam a kanna használt olajat. Volt a kocsiban 1 kiter új azonos olaj. Azt tettük a láncfűrészbe és a különbség mellbevágó volt. A lánc futása szinte zajtalan lett és amikor mélyen volt a fában akkor sem fulladt/szorult mint előtte a használttal.
2-3 millió egy olcsó autó és valaki megy 30.000 km-t egy olajjal. Ez a 30 k. ócska marketing.
WD40 a zárakban, a zsanérokon, szilikon az ajtógumikon, viasz a festésen, friss olaj motorban-váltóban-difikben-kormányban. Ez a hosszú élet alapvető feltétele.
Castrol Magnatec kb 7000 Ft/4 liter, szűrő 1000 Ft.
Fél évente 8000, valakinél évente 8000 Ft. Csere meg magamnak, mert így nincs aki becsapjon. A mai rabló világban mindenkinek ajánlom hogy tanuljon meg olajat cserélni mert később nem kell a bontókat hívogatni motoroért.

Shadowbull 2014.03.22. 13:37:52

"a BMW is csúnyán belebukott a dologba"

Konkretan hazugsag.

Shadowbull 2014.03.22. 13:46:26

@geegee: erzesre jobban gyorsulnak a sportkocsik.

Shadowbull 2014.03.22. 13:49:20

@e1: "em létezik olyan berendezés, ami üzem közben képes lenne egy személygépkocsi motorjában az olaj minőségének meghatározására."

De.

Olajminosegszenzornak hivjak. Az olaj elhasznaltsagi fokat meri.

Ada 2014.03.22. 14:00:22

@Jamesblond:
A láncolaj növényi /repce, napraforgó, len/ alapú kenőanyag. Ha fritőzolajat használtál volna az adagolót maximumra állítva, az még elfogadható lett volna.
Olyan, hogy fáradt láncolaj, nem látezik, mert flakonban megavasodik, használva pedig a termászetben lebomlik.
Ha valami szintetikus olajat /motor, váltó/ használtál, az tudatos környezetszennyezés!

Rocko- 2014.03.22. 14:40:29

@Shadowbull: egy napja várom ezt a komment. :))))

Jamesblond 2014.03.22. 14:56:53

@Ada: Hát még ha azt is hozzátesszük hogy kiborítottam véletlenül 4 liter fáradt olajat, az csak a "szép". A kombájn vágóasztalát hajtó lánc sem növényi olajat/zsírt csapkod magáról, a kardánok zsírzás után is kipörgetnek magukból egy adagot, a munkahengerek is cseppentenek, amikor a hidraulika csöveket szétcsatlakoztatod is kimegy 3 cent, a trakikból is cseppen, légtelenítéskor gázolaj csöpörög a fűbe, a kerékcsapágyakból nagy melegben kiolvad a zsírból és egyébként bármikor kimegy egy tömítés, vagy szimering, ott környezetszennyezés van, a balul elsült dolgokról nem is beszélve, mint pl amikor kilyukad a Rába tank 900 liter gázolajjal, vagy kiüti a hajtókar a blokk oldalát, stb... És ezek a dolgok a vadiúj John Deere-re is vonatkoznak. Ha fűteni kell a fa nem szalonnát sütni, megy ott minden ami van. És zöld a fű, virágoznak a virágok, donganak a méhek, mert ennyit gond nélkül elvisel az az adott mikrokörnyezet. Sőt sokkal többet is elviselne.

Szabo T 2014.03.22. 15:05:34

@bimut: "987 s ben nincs apelláta jó ez így" Evente vagy 10e merfoldenkent kell olajat cserelni a gyar szerint. Hany km van az autodban?

kabelbarat (törölt) 2014.03.22. 15:09:15

@geegee: Ha ki akarod próbálni milyet gyorsul egy szupersportautó, akkor én azt ajánlom, hogy nézz ki egy kis reptérre, ahol vitorlázórepülnek, és vitesd el magad egy körre.(pár éve egy 5000-est kértek el gondolom most már inkább 10-est)
Ott egy 2-300 le-s aggregátor húz fel egy gépet, ami 220kg+plusz a két utas.

Schütii 2014.03.22. 15:57:22

@kabelbarat: Góbé? Jó az, csak az nem gyorsul 200-ig, sőt a fele is sok neki és a 200LE feletti aggregátor sem gyakori. Meg ugye ott a kilométeres kötél ellenállása a fűben.

Schütii 2014.03.22. 16:00:38

@Shadowbull: Milyen jellemzőket vizsgál az a szenzor az olajban, olajszűrő állapotát figyeli-e?

kabelbarat (törölt) 2014.03.22. 16:09:56

@Schütii: Jaja, nekem nagyobb élményt nyújtott mint a tuning Hayabusa, ami 200LE/(240kg+2fő). Persze a Góbé nem megy olyan gyorsan, de engem igencsak elképesztett minden alkalommal ahogy felkúszott a magasba vagy 45 fokos szögben.

Tippszmix 2014.03.22. 16:45:50

Ezek az autók csak újonnan drágák, amikor már így néz ki, akkor bőven az a kategória, amit Kicsi Grófó vagy Dögös Robi megvesz fos-szar-húgy pénzért, és a söröző előtt a díszburkolaton rúgatja a tükörradiált hideg motorral. Ezek pont akkor és pont annál esnek szét, akik megérdemlik. Ja, és elnézést minden Kicsi Grófó, 7-es BMW, és SL Merci rajongótól!

Shadowbull 2014.03.22. 16:51:48

@Schütii: fentebb egesz jol leirtak. Olajszuro allapotat nem figyeli.

Alapvetoen egy jol mukodo es megbizhato rendszerrol van szo.

Schütii 2014.03.22. 17:15:32

@Shadowbull: Azt írták le, hogy megmondja az autó az olajcsere idejét, de hogy ezt az olaj milyen tulajdonságai alapján teszi azt nem. Jól működik persze, mert valószínűleg van "ráhagyás" a rendszerben. Egyébként minden szakértő és szakirodalom azt állítja, hogy nem hosszabítható meg a csereperiódus, ha pl a fokozott olajfogyasztás miatt töltögetni kell utána. A computer meg azt mondja hogy mehetsz még pár ezer km-t ha ráöntöttél némi friss olajat. Akkor hol itt az igazság?

kabelbarat (törölt) 2014.03.22. 19:19:19

@e1: Nem egy olajtöltettel mentek. A 40. mp. körül mondják el, hogy 13000 mérföldenként cserélték az olajat.

GYUSZI BACSl · http://special.blog.hu 2014.03.22. 19:40:56

@Schütii: az a kérdés, mikor készült az a szakirodalom (:

az autószerelő iskolákban sem az aktuális S65 AMG-n oktatnak, sajnos manapság a tudás elég gyorsan elévül, sőt korábban dogmának hitt tételeket kell újratanulni

nem kéne... 2014.03.22. 22:19:54

@kabelbarat:

lehet, hogy annyit tud az a csörlő, de ha olyan gyorsulással tekerné be a kötelet, ahogy egy ilyen komolyabb budi megindul, akkor szétszakadna a picsába az egész.
mondom, tizenhat-tizenhét másodperc háromszázra.

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.24. 01:28:41

@Conan The Librarian: Áhám, kösz neked is.Legalább kezd már sejtésem lenni...:-)

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.24. 01:31:38

@Schütii: Én nem tudom, csak kérdezem... :D Sajnos nem ültem még komoly sportkocsiban.Sőt, ha végiggondolom, még komolytalanban se nagyon... :-/

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2014.03.24. 01:44:33

@kabelbarat: Egyszer már felhúztak traktorral egy Góbé vitorlázóban ülve... :D Nagyon klassz volt, de azért egy 3-400 lóerős autót durvábbnak gondolnék...

Rocko- 2014.03.24. 06:52:29

@geegee: megkímélt, gyárias állapot, orvosfeleségtől. :D
süti beállítások módosítása