Jó napot, a gépjárműért jöttünk...

  2013. november 15. - ommm Címkék: belterj szerkesztőség gépjármű beszolgáltatás

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Négyhengeres BMW? Ugyan már...
2015-07-30 16:22:46

...mondták nekem sokan, miután lett egy 136 lóerős E30-am. Persze hülyeség, hiszen a könnyű bódéhoz elég

Hétvége a tóparton? Belsőség-találkozó 2015!
2015-07-29 12:04:49

Öregszünk, öregszünk , más nem is jut nagyon eszembe arról, hogy immáron tizenkettedik (!) alkalommal

A trollkirály V8-cal érkezik
2015-06-22 13:58:43

Leborulok, zokogok és megadom a trollkodás brilliánsokkal díszített aranyfokozatát. Hogyan piszkíts bele egy

Szétszórjuk a VIP-jegyeket! Akár a tiéd is lehet egy!
2015-06-08 15:31:58

Úgy, ahogy az AC/DC-nek is egy igazi énekese volt és ahogy a Black Sabbath is csak Bill Warddal az igazi , úgy

Mai cikkünk kapcsán bizony elgondolkodtunk egy kicsit – nyilván leginkább poénból – hogy vajon mi történne, ha az ország úgy döntene, hogy katasztrófahelyzet állt elő és éppen szükség lenne a mi járműveinkre. Sőt, továbbmentünk az elborult dolgok felé: vajon mi lenne, ha netán egy esetleges fegyveres konfliktust nem haditechnikai eszközökkel, hanem az állampolgárok rendelkezésére álló járműveivel vívnánk meg amolyan Mad-Max-módra?

Mi lesz, ha jönnének a pomogácsok? Mire megy az állam a mi vackainkkal és velünk? A nemzetközi helyzet fokozódik, esztergomi Suzukik és győri Audik a nagyszombati Kiák ellen? Grazi G-Mercedesek kontra Skodák Mladá Boleslavból? Pálinka kontra sör, benzines kontra dízel, mi megmondjuk, hol segíthetnénk!

(Figyelem, ez egy vicc, ne vegyék komolyan, a valóságban talán csak Sipos úr Transit-flottája alkalmas katasztrófavédelmi feladatokra. Őt pedig nem kell sorozni, segített önzetlenül is.)

Íme, itt a levélváltás, vágatlanul. Hasznát venné a járművednek az ország, ha szükséghelyzet adódik?

Göbölyös Zsolt:
Én azt gondolom, hogy a 127-es Fiatomat mindenképpen, mert igénytelen és keveset fogyaszt, nagy hatótávú. Menekülni ideális.
Persze a mohóság miatt a Bogarat is próbálnák besorozni, de amikor eljönnének érte, nem mondanék semmit, indítóznának, rugdosnák a gázpedált, a Dellortók telenyomnák a hengereket benzinnel és beköpné az összes gyertyát. Tuning autó nem hülyéknek való.
Én nem vezetném, mert nem tudok vezetni, ittas vagyok és kedvem sincs hozzá. Ha akarnak valamit, csinálják ők. Elég adót fizetek.

gobi127


Sipos Zoltán:

Egyértelműen a Sivatagi Patkányra tarthatnának igényt. Amikor csapataink ellentámadásba lendülnek, és az ellenséget egészen valamelyik nagy sivatagig kergetnék, a gyorsreagálású hadtestek támogatására kitűnően alkalmas lehetne. Korábbi tapasztalatok alapján a Sierra nem csak a homokos, de a kavicsos terepen is otthon érzi magát, igaz, ott csak lendületből tud mozogni. Na de ez nem lehet gond, a jól képzett magyar csapatok úgy hatolnának az ellenséges területek mélyére, hogy csak tankolni állnánk meg, ott meg már csak nem mély sóderágy van.

Ha katasztrófahelyzet van, szintén a kombi Sierra lenne ideális, hiszen keresőkutyákat, élelmiszert, tábori rádiót, pokrócokat, bármit tudnánk a raktérben és a jól kialakított tetősínen szállítani.  Jelszavunk gyorsan, bármit, bárhová, lapjával!

sipos


Perkó Rudolf:

Egy autóm van, a Transporter. Ezt minden bizonnyal be kéne szolgáltatnom. Feltehetőleg valamikor az 1980-as évek elején mentő vagy tűzoltó buszként kezdte a pályafutását, de hozzám már 9 fős személyautóként került. Ebben a formájában nem hinném, hogy alkalmas lenne ilyen fontos feladatok ellátására. A dízel dinamizmusából és takarékos fogyasztásából adódóan a hadtáposok között képzelem el a helyem. Az ülések kivételével rengeteg krumplit, hagymát és kenyeret lenne képes elnyelni a raktér, a konyhai felszerelésekről nem is beszélve. Ha a hadtáp egység mégsem fogadna be, talán őrállomásként tudnám még elképzelni a kisbuszt. A fűtése bika, a járó motor szinte semmit sem fogyaszt, a tolóablakok remek lőrésként funkcionálnának. Ha így lenne, akkor nem ártana beszerelni az évekkel ezelőtt megvásárolt, a hátsó üléssort ággyá alakító nyitószerkezetet. Fő a kényelem.

rudibusz


Bende Tibor:

Most akkor ne is vegyek buszt?

A mostani kocsijaim közül a 190-es Mercedes alkalmas ilyesmire. Elsősorban légvédelmi célokra, mivel a bal oldali fényszórója az eget pásztázza, mióta totálkárosra törte egy kisbuszos. Keveset eszik, megbízható, olcsó. Akár vissza se hozzák.

tibbymerci


Csikós Zsolt:

A Bianchit? Ne röhögtess, a legnagyobb életbiztosítás lenne a túlélésre, sose jutnál el vele oda, ahol lőnek. Pár éve a feleségem az esernyő-babakocsit el akarta hozni vele, mondván, a kombiba befér, s miután kicsit kocogtattam a halántékomat, rájött, hogy csak kettétörve férne bele. Igaz, nyolc-tíz összecsukott roller esetleg belemegy - Hősök terei járőrkocsinak így megfelelne esetleg?

csikbianchi


Az egyik állólámpás 55 lóerős, a másik 60, de hosszú az áttételezése, mindkettő 1,4 tonnás, tehát mire odaérnél velük a beszolgáltatóhelyre, már ott lenne az ellenség, mire eljutnál velük a frontra, ott már azt látnád, hogy a háború után megkezdett agrártermelésben körbeért a vetésforgó. Igaz, a használóson már előregyártott golyónyomok vannak, ami legalább a kopasz újonc-autók között emelhetné a rangját - biztos elhinnék, hogy a leningrádi csatában is szerepet kapott.

csikmerci


A Ponton pedig... Szintén nehéz, bár az legalább 68 lóerős, talán csapatszállításra jó lenne, hiszen elmegy 80 oktános benzinnel is. Ráadásul ha felfordítják, és kivágják az alját (és jól felhúzzák az ablakait), ladiknak is elmegy, mert úgy csónakformája van.  Naja, a Ponton, ő esélyes lenne, ezért majd jól el is zárom... Vicces, a legöregebb autó a leghasználhatóbb? Rossz irányba megy a világ...

csikponton


Rézmányi Balázs:

A Vinómmal maximum a tábornok pipadohányát lehetne hurcibálni két sátor között, feltéve ha ott le van aszfaltozva. A Hacsi ellemben tökéletes. Szürke rejtőszíne kiváló sziklává teszi, ködben szinte nem is látszik, így meg lehet benne bújni. Már csak azért is hihető szikla volna, mert jelenleg, így hengerfej nélkül, ugyanarra a dinamizmusra képes, mint egy darab kavics.

rezmanyihacsi


Lendvai Zsolt:

A Swiftet mindenképpen, hiszen magyar katonáknak magyar járművet. Kis fogyasztásával viszonylag nagy hatótávot biztosít a megfutamodáshoz.
Ha viszont nem akarunk menekülni, akkor a BMW-t. A Cápa egyéniségéhez illene egy ilyesmi fogsor-dekoráció.
Az ellenség megfélemlítése szinte borítékolható, a K-Jetronicot pedig hozzá nem értő kézzel állítgatva fergetegesen fullasztó CO-felhőt vethetünk be.

szimoscapa


Vályi István:

Jaj, az autónk magyar rendszámos, elviszik, engem besoroznak a másik oldalra és a saját Alfámra kell célzott lövéseket leadnom? Soha, inkább átállok.

alfa156


Winkler Róbert:

A Vinóval speciel kurva sok pipadohányt lehet szállítani, én legalábbis 200-as Marshall fejtől terráriumon át egyszerre két dinnyéig sok mindent vittem vele. De gondolom, a Tehénre fáj a foguk. Egyébként szívesen beszállok a hon - és katasztrófavédelembe, nem rólam mintázták a szolgálat alól kibújás szobrát. Csak nem szeretném, ha valami falábú tahó ülne bele, úgyhogy lehetőség szerint magam vezetném. Csak a Tarlós be ne szoruljon a napfénytetőbe, mert Toyotás Józsi óta tudjuk, hogy a napfénytetőt nem piszkáljuk.

winklertehen


Becsületesnepper:

A Csapásmérőt (Caddy), szerintem nem kell magyarázni mire jó egy teherautó, és az 1.9 SDI sose romlik el, harctéri körülmények közé vagy természeti csapás sújtotta területre igénytelenebb jószágot el sem lehet képzelni. Elmegy szinte bármilyen olajjal és nem egy Prinz motor, nincs mi elromoljon rajta.

Volkswagen Caddy White


Prokee:

A Zombit nyilván. Keki színűt nem sorozhatnak be tűzoltók, de még a villamosvezetők sem. Ráadásul ha a Sivatagi Patkányt viszik a déli frontra, akkor a Trabant mehet északra, és megoldottuk a melegedési problémákat is.

Gázálarc meg rohamsisak úgyis mindig van a kalaptartón, csak arra kell figyelni, az átadás/átvételkor Bendegúzt nehogy beszámítsák.

prokeezombi


Éder Szilveszter:

A családból először biztos a Peugeot 205 kerülne valami igénytelen műveleti egységhez. Tekernének még egyet a torziós rugón, hogy több motyó férjen be, meg persze az állandóan lelógó kézifékkötél miatt is muszáj lenne. Bár azzal jól járnának keveset eszik és a bungiból körülbelül bármilyen folyadék beleönthető, maximum füstölni fog. Sőt még vonóhorog is van rajta, simán jól állna neki valami hordozható aggregátor. Cuccoláshoz felajánlanám a 306 Break-et, ledöntött hátsó ülésekkel jól pakolható de akár sok ember is befér ha muszáj. Bár azt nem gondolom alkalmasnak ilyesmire, de mondjuk valami önjelölt Bruce Willis kirúghatja a hátsó üveget és akkor egész jól lehet hátrafelé lövöldözni.

szilveszterpug205


Görgei Lilla:

A Mazdám elterelő hadműveletekre tökéletes választás lenne a motorból és a futóműből jövő sivító, cicergő, kattogó és puffanó hangok miatt. A tetőkárpiton található kólarobbanás-pöttyök szolgálhatnak támpontként, ha gondot okoz a navigáció. Ha a motor végképp beadná a kulcsot, lábbal még mindig lehet hajtani, mert pont megfelelő helyen van a lyuk a padlólemezen. Ha mégsem szeretnénk lábbal hajtani, az oldalára fordítva a lyuk funkcionálhat lőrésként. Ha már végképp használhatatlanná válna, a belőle kinyerhető jelentős mennyiségű rozsda biztosan jól jönne vegyi fegyver előállításához. 

janitramp


Koncz János:

A Trabant Trampet, nyilván. Kicsi, gyors, erős, és olyan masszív, hogy ha nekimész vele egy betonelemekből épült blokádnak, meglátod, mi történik, amikor az áthatolhatatlan fal találkozik a megállíthatatlan erővel. Ideális támadójármű, menekülni meg ki akarna? Az már csak apró bónusz, hogy barát-ellenség azonosító berendezés (régi, kommunista nevén keresőlámpa) is van rajta.

rozi


Stump András:

Radikális pacifistaként minden hatalmamban álló módszerrel szabotálnám autóim besorozását, ha fegyveres konfliktusról volna szó. Ha valamire használnám őket, az a tiltakozás lenne, mondjuk az Oktogonon sötétedés után felgyújtás formájában, hogy ne tudják őket közvetetten vagy közvetlenül emberölésre felhasználni.
Amennyiben viszont katasztrófahelyzetben tudnék segítséget nyújtani, örömmel tenném önként is, Rozinak például remek terepjáróképességét és vonóhorgát lehetne kihasználni, csempésztankjával és mindenevő motorjával súlyosbítva. A BMW-met pedig, ha végre elkészül, a katasztrófaelhárító brigád gyermekeinek szórakoztatására, amíg távol vannak a szülők. A Shitgunnal válthatnák egymást, amíg az egyiken hátsó kereket cserélünk, bohóckodhatnánk a másikkal.

bmw


Vályi István:

BTW, ha annyira szükségük lenne a Toyotára, akkor vigyék, meg kéne rajta csinálni ezt-azt, legalább nem mi szopunk vele, aztán nagy kárt tenni benne nem tudnak. Mondjuk gyermekszórakoztatásra tökéletes lenne.

shitgun

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr425633479

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nyuszy 2013.11.15. 09:06:17

Tudjátok mi ebben a durva?
Hogy a másik oldal sem hatékonyabb.

A március 15-i hóhelyzetben én mindenképpen segíteni próbáltam a csörlővel és megfelelő gumikkal felszerelt összkerékhajtású járművemmel, de nem hagyták...

Leadfoot 2013.11.15. 09:14:40

Nekem is a márciusi hóhelyzet jutott eszembe. Sajnálatos, hogy a TC-nél így elvicceltek egy komoly ügyet.

Pl. be lehetne hívni minden "tunert" (csúnya külföldi szóval élve "ricer"), és az ültetett hármasgolfok, nagykötényes Honda Civicek egy pillanat alatt eltolnák a havat.

Fikkentáger 2013.11.15. 09:24:59

Ez az egész nem egy új dolog, anno 1991-ben simán nyilvántartásba vette a hadkieg. a 728-as cápámat, és nem voltam boldog.

Batiz Gábor 2013.11.15. 09:36:04

Én a Mitsubishi Pajero MKI-emmel hordtam a zsákokat a dunai árvíznél. Sokan megdöbbentek hogy az öreg fostalicska 500 homokzsákot benyelt és vígan ment hegyen-völgyön át. Ebben nagy szerepe volt a teherautó laprugóból készített rugóköteg.
A modern pick-upok bekaphatják.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2013.11.15. 09:38:59

Megmondom őszintén, én ebben a lehetőséget látom.
Hogy miért?

A Ződ Szörnyet, mióta négy éve kijött a lakatostól, nem volt érkezésem összecsavarozni, úgyhogy üzemképtelenül áll a haverom pajtájában. Időnként a terepkerekeket kölcsönadom róla haveroknak egy-egy kirándulásra, de amúgy annyi. Pedig a tökéletes harctéri tábornokhurcoló volna, három difizárjával, nagy V8-cal (ami elég igénytelen módon a legmocskosabb minőségű keverékbenzint is megeszi), és a bőrülésekkel. De terepen 3-4 tonnát is könnyedén vontat, szóval akár ágyút húzni is lehetne vele.

A Szivornya, a másik vényócas Range, annak a motorját két éve megfőztem, amikor nyáron 40 fokban kihúztam egy haveromat a dágványból - mellékes röhej, hogy ahol ő terepgumikkal elakadt, ott én a négy különböző mintájú nyárigumival, emelés nélkül lendületből átgázoltam -, mert helytelenül voltak összedugdosva a vízcsövek, és nem tudott légtelenedni a hengerfej. Amúgy meg a küszöbök úgy el vannak rohadva, hogy nem merem kinyitni az ajtókat, nehogy leessenek a földre. Mostanában leginkább sufninak használom, mindenféle dolgokat tartok benne, egyelőre csirkét még nem. :)

A Citroen alól három hónapja kikaptam a hátsó futóművet, mert szétmállottak rajta a hidraulikacsövek, ÉS eltört a bal hátsó rugó-munkahenger, mivel annyira ki volt már nyúvadva a lengőkarcsapágy, hogy megszorult, és nem tudott rugózni semennyit se, azóta nem jutottam el odáig, hogy alárakjam a másik futóművet, és felcsavarozzam a helyére. Egyébként ez is kiváló terepjáró képességű autó, bár egy torsen difit el tudnék képzelni a váltójában fejlesztésképp.

Jelenleg az asszony F Astráját használom.

Hogy miért látok lehetőséget ebben a "programban"?
Hát az hótziher, hogy a beszolgáltatási helyre elmennék, hátha el tudnék csaklizni valami működőképes autót magamnak. Mondjuk a Csikós Pontonját... Megvárnám, míg odaér vele. ;)

Rocko- 2013.11.15. 09:42:09

a cikket olvasva reggel félálomban a Transporter helyett Transitot olvastam, és gyanítom a kedves nagyeszű hatság ezt a Transitot is bevenné a közösbe: maps.google.hu/?ll=47.531935,19.042402&spn=0.002397,0.009388&t=h&z=18&layer=c&cbll=47.531937,19.042401&panoid=vraMFJyR9Kd3JXvsoI7Dbg&cbp=11,75.71,,2,4.97
jelezném, bár ki van takarva, de OT rendszáma van. (egyszer meg is gyanusítottam Sipos urat, hogy az övé.)

a leírások jók! :)

Szkenner Üzemeltető Szerver a.k.a. SZÜSZ 2013.11.15. 09:47:07

Viccelődünk, viccelődünk, elvt, köhöm, uraim?
Nem fűlik a fogunk A KÖZ-t szolgálni?
Igenis előre az új egymillió (köz)munkahelyért és a "lakóság", vagyis a Zemberek, "pógárok" teljes védelmi szolgálatáért!

:)

traxx 2013.11.15. 09:48:14

@nyuszy:
Mentésnél a legfontosabb, hogy a mentőszemélyzet biztonságban legyen. Nem lehet kockáztatni feleslegesen senki életét. Volt ott egy parancsnok, aki mérlegelt: bevon-e téged, a rutintalanságoddal(a mentésben), és esetleg veszélyeztet másokat, vagy megoldja a saját embereivel, eszközeivel. Vagyis nem mérlegelt, mert alapból a második lehetőséget választotta.
Rengeteg hasonló történetet tudnék mesélni, ami kívülről felháborítónak tűnhet, de hidd el, belülről örültünk neki, hogy úgy történt, ahogy. A mentési terület veszélyes, nem csak a hólapátolásról szól (márc 15-el kapcsolatban).
Szóval ne sértődj meg, mert nem ellened szólt. Ha segíteni szeretnél, meg tudod keresni a helyi katasztrófavédelmet, biztos találnak módot, hogy segíthess, de nem vész esetén kell odamenni, hogy : "-itt vagyok". Nem árt, ha ismernek előtte, tudják, miben tudsz majd segíteni. (Ja, és sem vagyok hivatásos, én is csak egy önkéntes szervezeten keresztül nyomtam le azt a hétvégét(is) ).

atompyka 2013.11.15. 09:54:22

Nyuszy, mért nem hívtál fel? Vagy Krinnyiánt... :-)

determ 2013.11.15. 09:54:28

Nem akarok "bomlasztani", de szerintem aki akarja, könnyen megtalálja a kibúvót egy ilyen "behívó" alól. Elég kreatívak vagyunk ahhoz, hogy 1000 indokot gyártsunk, miért nem mozdul (nem képes mozdulni?) éppen az autónk/traktorunk/vontatónk.

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.11.15. 09:56:54

Szerintem ilyen helyzetben minden, mélyérzésű magyar ember vesz egy Unimogot, egy 152-es Cessnat, meg egy mocsárjárót és úgy várja a gépjárműbehívót. Az adófizetéssel még nem teljesítettük kötelességünket. Egyébként én úgy tudom, hogy marhavesével lehet a földrengést megakadályozni. Az is legyen a hűtőben!

dondiridongo · http://karmageddon.blog.hu 2013.11.15. 10:04:10

@Tie: Akkor még úgy tudták, hogy a Föld banán alakú. Ez a tézis megdőlt, a birkavese nem lesz jó. :)

nincs_nick 2013.11.15. 10:04:15

@traxx: Éééés akkor megnézed a képeket az 1 centi leesett hóról, és elgondolokozol azon, hogy ugyan a szántóföldön mi a pékért nem tudott odamenni bárki lecsavarzoni a szalagkorlátot 24 óráig.

Meg 6 óráig váratták az osztrákokat a határon. Biztos őket is féltették.

Meg SMS-re is vigyáztak meg ne fázzon.

Meg az erre kiépített rendszerre is ami milliárdokból épül elvileg, a gyakorlatban meg Simicska/Puch milliárdok lettek belőle.

De te ülj át a másik kocsiba és hidd el, hogy ez így jó. Egy jóbarátom volt az anno szervezett buszos segítségen. 4 órát áltak tanácstalanul a Hősök terén ,mert fingja nem volt az ott lévőknek, hgoy hová is lehetne menni és mit kéne csinálni.

Ja, aznap osztráoknál háromszor nagyobb hó volt, simán jöttek ismerősök a határig. Mondja mik mentek az osztrák hírekben? Egész nap arról volt szó, hogy mekkora balfasz a magyar hatóság...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2013.11.15. 10:06:07

@atompyka: Miért, nektek elkélt volna a segítség, mi? :-DDD

nyuszy 2013.11.15. 10:07:07

@traxx:
Nyilván nem vagyok hülye, és nem olyan lehetőséget kerestem, ahol magam is bajba kerülök. De ahol éppen nem védték az utat a hatóságok, ott simán tudtam elakadt autókat kihúzogatni, vagy az elakadt tűzoltóautóból egy 12 órája fagyoskodó idős nénit hazavinni. Ezt meg lehetett volna tenni más irányban is, ha a rendőrök nem gumicsizma-ikújúak, és akkor a profik tudnak foglalkozni komolyabb feladatokkal.
A helyi katasztrófavédelem megkeresése hogy? Hívjam fel a 105-öt? Vagy menjek hivatalokba kérvényt írni?

@atompyka:
Helyben szerettem volna hasznos lenni, különös tekintettel arra, hogy messze el sem lehetett éppen jutni.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2013.11.15. 10:08:10

@nincs_nick: "aznap osztráoknál háromszor nagyobb hó volt, simán jöttek ismerősök a határig. Mondja mik mentek az osztrák hírekben? Egész nap arról volt szó, hogy mekkora balfasz a magyar hatóság... "

Naná, hát miről szóljon a hírműsor, ha nem arról, ami hírértékű?
És most nem viccelek, mivel valszeg osztrákijában az nem hírérték, hogy esett a hó, de eltakarítottuk, oszt minden rendben van, nincsen sehol fennakadás. Miért is lenne?
Naná hogy az a hírértékű, hogy a fatökű magyar hatóságok újabb kudarcot vallanak éppen.

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2013.11.15. 10:09:54

@nyuszy: Az mondjuk relatív, hogy hova lehetett eljutni. LandRoveres haverok Budapestről terepen aznap lementek Zalába, egy offród versenyre. Útközben kihúztak néhány elakadt autót, oszt mentek tovább... :)

Samott 2013.11.15. 10:18:55

Hivatal, megis mit vartatok hogy esetleg gondolkoznak? 35 eves jarmu, tenyleg ezeket kell "besorozni"?

Pierr Kardán 2013.11.15. 10:19:28

Ez az egész cikk csak egy elméleti vicceskedés, de valamikor komoly volt a helyzet. Náhai apám papírjai között megvan a teljes dokumentációja annak, amikor 1944-ben az apám tulajdonában lévő 6 db autót (bérautós vállalkozása volt) a hadsereg bevonultatta. Akkor nemhogy nem fizettek érte semmit, de apámnak a 100 km-re lévő gyűjtőpontra SAJÁT kötségén kellett elvinni az autókat és feltankolva átadni!

Kapott a dologról egy csomó papírt, az autókat viszont az életben se látta többet.

Amikor 1990-ben a kárpótlásra lehetett jelentkezni, akkor a papírokat úgy dobták vissza, mint a sicc. A kárpótlási törvény ugyanis csakis a kommunista állam által elvett javakról szólt, az 1-2-3 évvel korábbi rekvirálásokról nem.

Szóval örüljön mindenki, ha 1-2 napra elviszik a járművét, de visszaadják, sőt kap is használatért valami pénzt.

lomex 2013.11.15. 10:21:31

Van egy Nivám, na az elmegy mindenhol.

Rocko- 2013.11.15. 10:24:54

@traxx: nem volt akkor kicsit túl hirtelen a mérlegelés?

@dondiridongo: :D

@Tie: hüjeee. :D

@Samott: hámmondjuk a stadionépítésekről én átvinném a munkagépeket.

tom1034 2013.11.15. 10:33:01

Szerintem az is jellemzi a hatóságot,hogy a megkeresés után nem elnézést kér a kolléga hibájáért(besoroz egy 35 éves 50 lóerős autót csak mert rá van írva transporter) hanem megmagyarázza,hogy ez így oké!

Jamesblond 2013.11.15. 10:41:24

A keleti oldalon a Tisza allando munkat es osszefogast kenyszerit az emberekre. Ilyenkor mindenki megy a trakijaval, potkocsijaval, homokzsakot, embereket, eszkozoket szallitanak, lehet latni olyat, hogy a 80 eves nenike lapatolja be a homokot a zsakba, meg lehet(ett) latni az osszedolt hazakat az udvaron a tanacstalan csaladdal...
En csak kis falvakban lattam a felfordulast, el nem birom kepzelni Budapesten mi lenne.
De: Aki 35 eves autoval akar vonulni vizben, hoban sarban, na pont az a gyenge lancszem. Azt az embert kell eltavolitani a "lancbol", mert vedelmi feladatot, munkat meg nem latott kozelrol az biztos.

traxx 2013.11.15. 10:52:49

@nyuszy:
Nem azt mondom, hogy ne segíts. De tudjanak rólad, tudják, mit csinálsz(ha esetleg bajba kerülsz, akkor tudjanak azonnal segíteni). Folyamatosan alakulnak az önkéntes mentőcsoportok, gyakorlatilag odamész a tűzoltóságra, és megkeresed az illetékest.
@nincs_nick: persze hogy az 1 centis hóról nézted a képeket, mert a sajtóban ez ütött. Amikor az M1-en 4 méter havat szedtünk le az utánfutó tetejéről, az jobban nézett ki.
A szántóföldről: amikor a katonai Uralt ki kell ásni, akkor ott már gáz van szerintem. Egyébként meg: válasszuk szerintem szét a politikusok, meg a bábjaik ténykedéseit, meg a mentésben résztvevők valós tetteit. Mert nem szabad egy kalap alá venni őket. Ezt kívülről, a sajtóból, meg a facebookról valósan látni... háát.

zsoci 2013.11.15. 10:56:04

Most komolyan? Ez miért ér valakit bármiylen meglepetésként? Ez a világ szinte minden országában így van. Ha kataszrófa van menni kell, és a igénybe kell venni a szükséges járműveket is.
Nehogy már azon akadjon ki valaki, hogy végre kell hajtani valamit , ami amúgy kutya kötelessége lenne!
Amúgy ezt már más is leírta, ez korábban is így volt, a szocializmusban és utána is besorozták a járműveket. A műszaki felmérés meg nyilván arra való, hogy kiszűrjék, hogy melyik az ami valóban alkalmas erre.

Azért azt látni kéne, hogy van olyan helyzet amikor a személyes érdeket a közérdek alá kell rendelni.
Én személy szerint szívesen segítek bármelyik kocsimmal, a teherautóval és ahobbiautóval is, ha kell. Mint ahogy önként mentünk segíteni az árvíznél is mikor kellet. Akkor autó nem kellet, mert a honvédség azt megoldotta, de ha kitelepítés lett volna akkor valóüszínüleg kellet volna.

Szerintetek ez Svájcban hogy van? Ja hogy ott még szigorúbban...

lyken 2013.11.15. 11:00:40

@determ: "Elég kreatívak vagyunk ahhoz, hogy 1000 indokot gyártsunk, miért nem mozdul (nem képes mozdulni?) éppen az autónk/traktorunk/vontatónk. "

Ez egy sajnálatos dolog, ami kialakult az emberekben. Ezt alakította ki a rendszer. Az emberek pedig fenntartják a rendszert és megszavazzák azokat akik továbbra is fenntartják ezt a rendszert.
Vannak országok ahol ha probléma van akkor azt megoldják. Magyarország sajnos nem ilyen, nálunk csak megvonja az ember a vállát, hogy "naés?" aztán keres rá kerülőt.
Ezt a járműbehívást ésszerűen, életszerűen, értelmesen is lehetne csinálni. Mondjuk úgy, hogy nem egy überparaszt HATÁROZAT kezdetű szart küldenek ki, hanem egy levelet, hogy a járművet szükség esetén bevethetik, de ne szard össze magad, mert ebben az esetben fizetjük az idődet, fizetjük az elhasználódást és szükség esetén kártalanítunk. Lehetne így is. Mégsem így csinálják. És ez igazából nem zavarja a választópolgárokat. Annyira biztosan nem, hogy változást sürgessenek.

Seca81 2013.11.15. 11:16:23

Nekunk is T2-nk van, nem ilyen szep allapotu de mi is erzsebetiek vagyunk ugyhogy varjuk a "behivot" :)

Amugy pedig bekaphatjak ezzel az "azt csinalod amit mondok es punk-tum!" stilussal...

Ciri 2013.11.15. 11:20:37

@zsoci:

Csak az amit leírtál, nem jutott el a cikkben szereplő ..... (Nagyon rondát akartam írni) tulajdonos agyába, és ebben még a cikk írója is támogatja.
Megismertünk újabb két bölcs embert.

jk88 2013.11.15. 11:22:50

Ezen miért kell felháborodni? Örüljön neki a kedves olvasó, hogy jó előre levelet küldtek, és nem az árvíz napján váratlanul kopogtat 2 katasztrófavédelmis, hogy akkor vinnék a kocsit.
Ez katasztrófahelyzetben és háború esetén egy elterjedt és bevett eljárás, nem egy újkeletű téboly.

Szelid sunmalac 2013.11.15. 11:25:16

@Pierr Kardán: Tokeletesen igazad van! Miert is nem veri mindenki 2013-ban a segget a foldhoz, hogy nem rekviraljak orokre az osszes vagyonat?! Hiszen haboru van!

Nick Ez a név jelenik meg a blogokban, kommentekbe 2013.11.15. 11:25:48

gondolom csak merlegelik hogy az aki az allam csecsen huzodckodik pl. tanarok, koztisztviselok, azok megiscsak konnyebben tavol tudnak maradni a melobol mint az aki ezerrel termeli a dzsidipit

csak remelem, hogy van annyi eszuk habar ezek az onkuris emberkek nem arrol hiresek hogy ket kavezas kozben sokat ragodnanak a munkan

sandrew 2013.11.15. 11:26:36

1. A hatóságok képtelenek kommunikálni! A nyelvezet rettenetes, a szöveg sokszor teli van hibával. De a legnagyobb baj az arrogancia, amivel azonnal tiltakozást váltanak ki a címzettnél, bármiről is legyen szó.
2. A 35 éves lakó Transportert nem fogják homokzsákok (vagy felfegyverzett katonák frontra) hordására használni, mert arra nem alkamas, ha csak nem tök hülye a beosztásért felelős parancsnok. Pl. az én falumban a 2006-os dunai árvíznél a srác és plusz egy személy a szivattyú-ügyeletet tökéletesen el tudta volna látni egy ilyennel, az aszfaltról sem kellett volna lemenni vele.
A nem nagyvárosiak általában egy emberként mennek segíteni ha jön a vész. Autóval, géppel, lapáttal, enni-innivalóval ki-ki ahogy tud. A legtöbben a végén nem is kérnek költségtérítést, a helyi gépesek is csak az üzemanyagra szoktak. Szerintem nincs olyan veterán jármű, ami emberek életénél többet ér.

Hurri Kán 2013.11.15. 11:27:16

Nekem csak egy 1:25 méretarányú, felhúzható Porsche lemeztraktorom van. Lehet utánfutót kötni rá, akkor értekezleteken tud kv-t szállítani az asztalon.

lyken 2013.11.15. 11:29:44

@Ciri: Nem tudom feltünt-e, de egyrészt a stílussal volt a probléma, másrészt azzal, hogy egy alkalmatlan járművet soroznának. Másfelől egy platós kisteherautó vagy egy akármilyen mezei szgk. kombi több embert tud elvinni mint egy max. 4 ember befogadására képes veterán, újszerű állapotú T2-es (tecciktudni kitölti a teret az ágy, hűtő, szekrény, meg ilyesmi, amiktől a szállítandó polgár nemigen fér oda). De marha bölcs vagy. Tényleg. És természetesen a másik a hülye. És persze jólmegmontad.

lyken 2013.11.15. 11:35:49

@Seca81: "Amugy pedig bekaphatjak ezzel az "azt csinalod amit mondok es punk-tum!" stilussal..."

Nekem is ettől áll fel a hátamon a szőr. A hülye határozatukkal. Mikor árvíz volt, akkor a 150 fős multi cégnél az igazgató küldött körlevelet, hogy aki akar menni a gátakra az munkanap keretében megteheti. Jöttek a pickupok, terepjárók, meg a céges transporterek. Önként, saját költségen. Ja, meg a fél cég ment lapátolni a külföldi diri áldásával. (Annak ellenére, hogy megy a multiszivatás meg a nemleszünkgyarmat meg a multidémonizálás)
Viszont az ilyen "HATÁROZAT" kezdetű szarok csak az ellenkezést váltják ki.

okta 2013.11.15. 11:44:14

Bocs, de ezt a beírást (mert nem cikk, ugye, mer' blog) nem olvastam el...a Van Damme videóhoz meg nem lehet kommentelni. :-) Szerintem előremenetben vették fel és visszafele van lejátszva a múvi, nem?

Reszelő Aladár 2013.11.15. 11:45:11

A polgári védelemmel mint kezdeményezéssel egyetértek. Még a "besorozással" is. Nyilván aki ez ellen a leghangosabban tailtakozik, az lenne akkor is a leghangosabb, ha mondjuk az állam beszerezne 1000-1500 ilyen járművet tartlékba. És méghangosabb lenne, amikor őt kellene megmenteni. Ha pedig kárt szenved, akkor aztán tényleg mindenki más hibája lenne.

Ugyanakkor az egész magyar közigazgatást elküldeném egy kommunikációs szoftverfrissítésre. Hogy egy levelet küldjünk ne egy határozatot. Egy levelet, melyben közöljük, hogy szeretnén nyilvántartásba venni a gépjárművét ilyen és olyan célokra. Ha ön egyetért, nincs tennivalója. Ha bármilyen okból nem, akkor kérjük jelezze.

Amúgy pedig elképzelem a katasztrófavédőket, milyen örömmel vesznek be a mentésbe totál amatőr önkénteseket, bizonytalan ismeretlen eszközökkel. Ha esetleg őket is menteni kell...

Idén volt két komoly katasztrófahelyzet. Március 15-én a rendszer letérdelt, de végül felülkerekedett. Máshol is ez történt. Lehet vitatkozni, de extrém volt az biztos. Az áradásra fel lehet készülni, idő is van rá. Ott nem is volt semmi para.

Reméljük az így belistázott tulajokat sosem fogják hivatalosan behívni, de ha menni kell akkor sorban fognak állni!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.11.15. 11:47:44

@tom1034: Szerintem meg ez tökéletesen jól van így. A jármű nem OT-s, innentől az állapota nem rájuk tartozik. Számukra ez egy működőképes, öreg, és bizony hivatalosan (Eurotax, stb) nem túl nagy értékű kishaszongépjármű. Mivel a védekezéshez sem lóerő, sem klíma, sem kényelem nem kell, öreg vas, aminek filléres az értéke, és nem annyira nagy ügy, ha baja lesz, filléres javítást kell fizetni viszont annál inkább. Fogyóeszköznek.

Ugye, ami OT-s azt csak speciális esetben hívják. Pl. ha az adónkból csak a 30 centi hóig jó hókotróra futja, többért tiltakoznánk is hogy pazarlás, neked van 2 méteres hóban is tökéletes OT-s szovjet hómaród, akkor nyilván az OT-st is be fogják hívni, mert nincs nem OT-s megoldás. De azt álltalában kímélik.

A nem OT-s kétes eredetiségű, kétes értékű, papíron filléres haszonjárműveket, amik árvizi védekezésnél tökéletesek viszont nincs miért kímélni. Azokat KELL ilyenkor vinni. Hogy? Tuning alap? Na a tuning sosem volt támogatott...

remixer 2013.11.15. 11:52:32

@TheElf: Muhahahah. Megmondom neked, ez hogyan nézne ki a valóságban. Elviszik a patika Transportert. Szétbasszák. Majd amikor a tulaj közli, hogy okés, akkor most fizessétek ki a helyreállítás költségét, ami mondjuk 2 millió forint, akkor basznának kifizetni és a tulaj orra alá dugnák az Eurotax katalógust, hogy figyelj paraszt, az egész autód összesen ér 600ezer forintot. Na, ezért ideges a tulaj.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.11.15. 11:54:44

@dondiridongo: @Rocko-: Nézd meg! Rockót például gyíkká változtatták, de már elmúlt neki!

Arra gondoltam, hogy van a családban svájci frankos, hiteles verda, és mi lenne, ha én is írnék egy HATÁROZATot, hogy Budapest Fészkesfőváros bíp Kerület bíp Önkormányzatának POLGÁRMESTERE tulajdonát képezi, fizetheti rá a részleteket és beálltam vele az Önkormányzat elé, kulcs a bal első kerék tetején, a forgalmi meg az összes többi papír a kesztyűtartóban, a nyári gumik meg a csomagtartóban...

streetsta · http://managertoys.hu/ 2013.11.15. 11:56:07

@Ciri: Sajnos nem olvastad el a poszt legelején azt a pár mondatot, de ide bemásolom neked a legfontosabbat: "(Figyelem, ez egy vicc, ne vegyék komolyan, a valóságban talán csak Sipos úr Transit-flottája alkalmas katasztrófavédelmi feladatokra. Őt pedig nem kell sorozni, segített önzetlenül is.)"
És biztos lehetsz benne, a szerkesztőségből senki nem bújik ki a feladat alól, ha segíteni kell.

Sam. Joe · http://www.matchboxmemories.hu 2013.11.15. 11:57:32

@Sam. Joe: Svájci frank hiteles, na.

De rémlik erre egy szakkifejezés, valami Molnár Ferenc nevű csávótól... Bizonyos Pásztor nevű fiúkkal kapcsolatban, akik a Pál nevű utcában laktak és valami Nemecsek nevű lúzertől vették el az üveggolyóit... Mi is volt? Ja igen! EINSTAND!

De hogy ez miért jutott az eszembe...

Shadowbull 2013.11.15. 11:57:52

@remixer: katasztrofahelyzetrol van szo bakker.

En nem ertem a felhaborodast. Katasztrofahelyzetben arrol van szo, hogy megvedjek az emberek eletet, hazat. Hogy kozben osszekoszolodik egy oreg auto? Na es?

Mérges 1234 2013.11.15. 12:06:03

Na de mi a helyzet akkor, ha behívják a gépet, de éppen nincs olyan állapotban, hogy bevethető legyen???

Mondjuk éppen hengerfejes, ettől úgye még járóképes, tehát az sem bizonyítható, hogy nem bevethető...

Vagy éppen előző nap szarik be valami.

Mennyire vagy köteles megfelelő állapotban tartani?

Tartok attól, hogy valós helyzetben jól megbüntetnek, és majd neked kell bizonyítanaod a bíróságon, hogy de tényleg szar volt a verda.

És ha külföldön vagy az adott időszakban. Vagy pl. 300 km-rel odébb és nem veszed át a meghívót, mert nem is tudod.

Az az igazság, hogy egy moderne társaalomnak nem így kellene szerveződnie szerintem, lehet profi csapatot felnntartani pénzért (katasztrófavédelem), és emelett lehet önkénteseket toborozni, vagy olyan helyzetet teremnteni, ahol a népek szívesen segítenek. Ez a jelenlegi megoldás viszont erősen visszás dolod.

Ráadásul ez is sokba fog kerülni az országnak.

A törvényben szereplő rendkivüli helyettől meg kicsit fázok, ezt ugyanis Pintérék vezényletével készítette elő a mostani kormány és félek nem csak a társadalom érdekében szükséges esetben fogják bevezetni az aktuális kormányok.

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2013.11.15. 12:21:13

Bárcsak egyszer az én Daewoo-m képe is felkerülne ide...

Kakimaki0123456789 2013.11.15. 12:27:04

Szerintem ez a rendszer onkentes felajanlasok alapjan teljesen jol tudna mukodni.
Az hogy kozpontilag koteleznek erre, azoknak az csinovnyikoknak a nepbetegsege akik tul nagy hatalmat de tul keves bolcsessegeet kaptak a teremtojuktol.

Tommi · http://matchboxmemories.blogspot.com 2013.11.15. 12:31:34

A Swiftemet vihetik. Főleg, ha visszaszolgáltatás előtt kap egy motorgenerált. Vagy egy GTi motort. ;-)

Szelid sunmalac 2013.11.15. 12:35:56

@Reszelő Aladár: Tokeletesen igazad van! Miert is lenne ennyi adobol (suly-,ut-, blabla ami a benzinen van stb.) fenntarthato egy olyan flotta, ami egy parnegyzetkilometeres teruleten bevetheto lenne? Mondjuk olyan gepek, amik modularisak es hasznalhatok havazas, vagy arviz idejen is. Tok felesleges! Sokkal celszerubb a polgari autokat hasznalni!
Egyebkent meg tenyleg a polgar hibaja, hogy nalunk minden elkepzelheto orszagnal tobb ho esik, es az is ugy, hogy senki emberfia nem tud vele mit kezdeni! Azok a hulye polgarok! Hihetetlen, hogy ezt nem tudjak!

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.11.15. 12:42:10

@remixer: Ezért kell ilyenkor OT vagy megfellebbezni. De pont az ilyen korú verdákat kell amúgy hívni, pont a 600.000 alatti eurotax érték miatt..

vasutasrendőr 2013.11.15. 12:54:21

Inkább még egy stadion kéne, hogy tudjuk hova betolni havat hófúvás esetén, másra úgyse használják.

remixer 2013.11.15. 12:55:54

@Shadowbull: Nem az a baj, hogy koszos lesz az autó. Idézet a cikkből: "A kártalanítás nem csak a leütött fényezésre és más sérülésekre vonatkozik, de a természetes elhasználódásra" A baj az, hogy szerintem a felújításról szóló számlákat nem fizetnék ki, mondván, hogy szerintük nem ér annyit az autó.

remixer 2013.11.15. 12:57:13

@TheElf: Na, akkor újra.

Megmondom neked, ez hogyan nézne ki a valóságban. Elviszik a patika Transportert. Szétbasszák. Majd amikor a tulaj közli, hogy okés, akkor most fizessétek ki a helyreállítás költségét, ami mondjuk 2 millió forint, akkor basznának kifizetni és a tulaj orra alá dugnák az Eurotax katalógust, hogy figyelj paraszt, az egész autód összesen ér 600ezer forintot. Na, ezért ideges a tulaj.

Farkos Tsapó Gyurka 2013.11.15. 12:59:42

Bolondok ezek a Rómaiak! Amúgy nekem van egy mindenhol járó gumicsizmám.

Shadowbull 2013.11.15. 13:04:50

@remixer: nem is er annyit. Csak a tulaj gondolja hogy er. Probalja meg eladni.

remixer 2013.11.15. 13:08:41

@Shadowbull: Könnyű más faszával a csalánt verni. Ha ő ráköltött ennyit, akkor neki annyit is ér. Neki akkor is 2 millió hiányzik a pénztárcájából és nem 6000ezer.

1000rörö 2013.11.15. 13:10:55

Rákosi Mátyás elvtárs, pajtás!!! Majd azt kérjék el amit ők vettek nekem. Ha baj van és az embernek van olyan tárgya amivel segíteni tud úgy is segít, de mi az, hogy nyílvántartás meg beszolgáltatni meg odaadni, ha játszani akar akkor vegye kezébe azt ami az apukája lába között lóg, amúgy meg húzzon a lilaszájú redvás any.ba!

Shadowbull 2013.11.15. 13:13:12

@remixer: ez az o szemelyes problemaja, amit semmilyen torvennyel vagy szabalyozassal nem tudsz figyelembe venni.

Az allam feladata hogy megvedje az allampolgarait. Veszhelyzet eseten nem merlegel, hogy az igenybevett eszkoz milyen eszmei erteket kepvisel a tulajdonosanak. Es ezt nagyon helyesen teszi.

Quattroman 2013.11.15. 13:19:12

En csak egy nepszeru "klasszikust" (Ford Fairlane)idezek:
Eszem-F@szom megall...

jelige, Smarttal csapatszallitast vallalok.

hehe64 (törölt) 2013.11.15. 13:21:52

Ez tényleg vicc, mert mainapság honvédelem/katasztrófaelhárítás valójában nem létezik nálunk.

Ha lenne, akkor elég egyszerű lenne a helyzet. A naprakész gépjármű nyilvántartás alapján bármely gépjármű mozgósítható lenne szükség esetén.(Első menetben nyilván a céljárművek.) Ehhez semmiféle levél/értesítés/követelőzés/felszólítás/büntetéssel való fenyegetés nem tartozna, nem tartozhatna.
Hiszen minden gépjárműtulajdonos a jogosítványhoz tartozó oktatásban fel lenne világosítva állampolgári kötelességeiről ezzel kapcsolatban.
(Hogy ez utópia? Igen, nálunk ma az.)

remixer 2013.11.15. 13:25:38

@Shadowbull: "Az allam feladata hogy megvedje az allampolgarait." Pontosan. Nem pedig az, hogy megvágja őket 1 millával.
"az igenybevett eszkoz milyen eszmei erteket kepvisel a tulajdonosanak" Ez nem eszmei érték, mint a nagyi lekvárja. Ő a leadózott forintjait tette bele. Azt is védje meg az állam.

remixer 2013.11.15. 13:27:43

@Shadowbull: + ha az állam nem tudja figyelembe venni, akkor ne csodálkozzon, ha az ember keresi és megtalálj a kibúvókat.

remixer 2013.11.15. 13:30:25

@Shadowbull: És még egy primitív dolog a végére.
"ez az o szemelyes problemaja" Az meg annak a személyes problémája, akit éppen elönt a víz. Fasznak költözött oda?

Na, befejezem, mert nem fogunk közös nevezőre jutni. :)

w a s d 2013.11.15. 13:30:49

Miért nem lehet erre valami olyat kitalálni, ami akár érdekelté is teheti az embert a listárakerülésben, pl. hogy aki önként jelentkezik kocsistól, annak elengedik a gépjárműadót, és az állam, vagy önkormányzat vállalja a kötelező biztosítás megfizetését mondjuk?

Shadowbull 2013.11.15. 13:38:18

@remixer: meg is vedi, csak az allam priorizal. Amikor emberi eletrol van szo meg arrol, hogy a viz elviszi valakinek az osszes tulajdonat, akkor nyilvan annak a vedelmet helyezi eloterbe.

Eleg hulyen nezne ki a dolog, ha azert vinne el egy falut az arviz, mert nem ment ki az autos homokzsakot hordani mondvan koszos lesz az autoja, aztan meg tobb ezer ember elete es vagyona megy tonkre miatta. Eles pelda, de attol meg igy van.

" Fasznak költözött oda?"

Hat ja. Dolgoljon meg mind. Csak a 40 eves bontoszokevenyrol le ne menjen a fenyezes.

Bambano 2013.11.15. 13:44:55

@remixer: az alapprobléma megint az, hogy miért önti el az embereket a víz.
Például Pesten sok hülyét azért önt el a víz, mert hiába magyarázták neki, hogy ártérre normális nem építkezik, szerinte jó ötlet volt.
Például Miskolcon azért öntött el több házat a víz, mert megfelelő "dokumentumok" esetén nemcsak nyaralókat, hanem bazi nagy bevásárló központOKAT (nem egyet, vagy 6-ot) is lehet ártérbe építeni, amivel azt szorítják ki onnan, amiért a területet létrehozták: a vizet.
Például azért öntötte el a szüleim házát a 2010-es árvíz, mert a hülye polgármesternek annyi esze se volt, hogy vagy ő maga tudja, hogy a víz lefelé folyik, vagy ha már ő maga nem tudja, akkor legalább szakembert keressen a problémájával. Most tekintsünk el attól a ténytől, hogy az m30-as autópálya vége pont az ártér közepén van, és egy akkora cső lett berakva a víz átvezetésére, amit pár haverral telepisilünk.

Tehát az a tanulság, hogy a víz az jön, évszázadok óta jön, és ha a szakember meg a döntéshozó halmazoknak nem üres lenne a metszete, akkor az emberi hülyeség se verné le a csillárt, hanem úgy intéznék a dolgokat, hogy ne legyen komoly árvíz.

És akkor most azért kell önkéntesen esküt tenni, mert a wannabe polgármesterek évtizedek óta hülyék, mint az atom?

w a s d 2013.11.15. 13:48:54

@Shadowbull: És mi van, ha piaci alapon is többet ér, és többet is dolgozott valaki egy 40 éves "bontószökevényért", mint valaki az összes tulajdonáért? Akkor mi alapján jogos, hogy mondjuk egy tényleg 2 milliót érő (mesterséges értékbecslés szerint meg csak 600.000- et, tehát max. ennyi lenne a kártalanítás) öreg buszt tönkretegyenek egy 500.000 HUF értékű ház + telek + benne lévő dolgok összességének megmentéséért? Ha meg már az a ház összedőlt, akkor nem jogos- e ugyanígy, hogy az ember lakásának 3 szobájából 1-2- t odaadjon az állam a ház nélkül maradtaknak, mert hát ugye mégsem fagyhatnak meg a szabadban ők sem.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2013.11.15. 13:49:16

@remixer: Hiba ismételgeted magad, attól még a helyzet az, hogy itt az Eurotax érték a mérvadó. Ha lenne OT vizsga mindjárt többet érne.

Az OT vizsga meg is éri, sok kedvezmény miatt.

A "valamiért nincs" az az esetek többségében arról szól, hogy nem éppen eredeti állapotú. Ahogy a Bogár is kedvelt tuning alap. Ellenben amikor valaki tuningba, átalakításba fog, ami az esetek tööbbségében tilosban is történik, akkor felfogja az összes ezzel kapcsolatos jogi, anyagi, stb. kockázat az övé.

Ha engedéllyel alakította volna át, lenne papír sok értéknövelő átalakításról, stb. akkor onnan már, az egyedisége okán is, máshogy kezelnék. Hiszen feltételeznék, hogy egy egyedi cucc karbantartása, üzemeltetése drága.

Nyilván az egyedi, átalakított verda engedélyeztetése macerás, drága, az adminisztratív terhek minden éppeszű ember elrettentenek a hivatalos átalakítástól... De ilyen helyzetben a nem hivatalos útnak meg kockázata van. És a közel lehetetlen engedélyeztetésre azért volt már példa, hogy sikerült.

Sparhelt 2013.11.15. 13:49:17

Az azért érdekelne, hogy ha egy elhúzódó motorgenerál alatt üt be az árvíz és a kocsi nem mozgásképes, akkor megbüntetnek?

Bambano 2013.11.15. 13:51:25

@Shadowbull: az emberek szívesebben mennének például árvízvédelmi szolgálatra, ha azt látnák, hogy mindenki megteszi a magáét. A kormány azt, ami a kormány dolga a törvény szerint, az önkormányzat azt, ami az önkormányzat dolga, stb. stb.

De amíg azt látni, hogy mindenki magasról tesz arra, hogy mi lesz a vízzel, csak saját politikai karrierjét akarja egyengetni, addig a kisember hagy ne asszisztáljon már ehhez.

Ehh. túlságosan érintett vagyok az ügyben, próbálok nyomdafestéket tűrő maradni, de nem biztos, hogy menni fog.

Shadowbull 2013.11.15. 13:54:21

@w a s d: nem egeszen vagy tisztaban a katasztrofa fogalmaval.

Shadowbull 2013.11.15. 13:55:34

@Bambano: ennek ehhez az egesz tortenthez semmi koze nincs. Itt nem arrol van szo hogy kinek mihez van kedve, hanem arrol hogy a torvenyek szerint kinek mi a kotelessege.

Bambano 2013.11.15. 14:00:53

egy megtörtént eset: mivel a szüleim mezőgazdasággal foglalkoznak, így szokott otthon lenni pár dolog, ami általában nem jellemző. traktor, szivattyú, tartálykocsi, stb. Így amikor levonult az ár nagyja, a bátyám hozzáfogott szivattyúzni a vizet.

Mivel a porták között nincs vízmentes kerítés, így azt nem lehet megoldani, hogy kizárólag a saját portájáról szívja fel a vizet, mert ha felszed egy köbmétert, a szomszédból odafolyik és pótolja. Szóval a fél utcából ő szívta fel a vizet.

(most olyan apróságokat hagyjunk, hogy az agyhalott szomszédnak addig nem volt zajos a szivattyúzás, amíg az ő portájáról is ment a víz, de rögtön panaszkodni kezdett, mikor nála már nem maradt sok...)

Szépen elvitték a felszívott árvizet a szennyvíztelepre, ahol kitalálták, hogy csak úgy rakhatja le, ha kifizeti a köbméterenkénti tisztítási díjat. nesze b... fizessél, mert saját költségeden felszívtad a környékről az összes vizet.. anyád jól van? A katasztrófavédelem ugyanoda hordta, nekik is fizetni kellett?

Na ezekhez kellett sorozásra menni. miért is csodálkoznak, hogy nem tetszik az embereknek?

Bambano 2013.11.15. 14:04:11

@Shadowbull: oké, tehát annak nincs köze a történethez, hogy a törvények szerint az árvízvédelmi védművek (parasztosan: gátak) építése állami feladat? és ezt a feladatot jól láthatóan nem végezték el az elmúlt 3 évben?

neked törvény szerint oda kell adnod az autódat, amit azért fognak felhasználni, mert hirtelen pótolni kell az ő törvényes feladataik elmulasztásából származó dolgokat?

Tomchy 2013.11.15. 14:05:15

Hozzám jöhetnének, az asszony Piaggio Zip-jét tudom felajánlani. Feltéve, hogy cserélnek rajta dugattyúgyűrűt... :D

Bambano 2013.11.15. 14:05:47

@Sparhelt: neked nagy biztonsággal előre meg kell tudnod jósolni, hogy mikor jön a katasztrófa. legalább annyira, mint az idei március 15-öt :P

de szerintem semmi gond, szedd szét nyugodtan az autódat, majd ha el akarják vinni, te is küldesz egy sms-t, hogy üljön át másik autóba. :P

remixer 2013.11.15. 14:09:51

@Shadowbull: "Eleg hulyen nezne ki a dolog, ha azert vinne el egy falut az arviz, mert nem ment ki az autos homokzsakot hordani mondvan koszos lesz az autoja"

Akkor most lassan olvasd, hogy felfogd. Már egyszer leírtam.
2013.11.15. 12:55:54
@Shadowbull: Nem az a baj, hogy koszos lesz az autó.

remixer 2013.11.15. 14:12:00

@Bambano: Ezt én is pontosan tudom. Azt is, hogy meg kell védeni az embereket. De ugyanúgy meg kell védeni a segítségben felhasznált/felhasználandó állampolgárok értékeit is.

remixer 2013.11.15. 14:13:03

@Shadowbull: "Csak a 40 eves bontoszokevenyrol le ne menjen a fenyezes. " Ja, a Mona Lisa is csak 10 filléres régi vászon, rajta 20 forintnyi festékkel.

Gomulka Béla 2013.11.15. 14:13:04

Tavasszal választások: még úgy is alakulhat, hogy egy másik párt nyer, és akkor nem autókat visznek majd, hanem embereket. Legalábbis valami ilyet ígért egy kommentelo" ma reggel az mno.hu-n. Egyébként túl lehet élni, ha az ember egy évig homokzsák: harminc éve pont az voltam, és még megvagyok.

remixer 2013.11.15. 14:15:59

@TheElf: Te meg hiába ismételgeted, hogy az Eurotax szerint ez jogos, ez egyszerűen geciség. Ha szerinted meg nem, akkor szólj és téged is beraklak a gecik kategóriába.

DemiA 2013.11.15. 14:21:32

@sandrew: Egyet értek veled, ha egy embert megment már megérte.

bitfighter 2013.11.15. 14:21:52

A Parlament környékén szokott állni néhány Audi A8L. Azokkal szeretnék katasztrófát elhárítani, követelem a nyílvántartásba vételüket! Sofőröstől, kék villogóval!

w a s d 2013.11.15. 14:39:38

@Shadowbull:

Attól függetlenül, hogy mi a katasztrófa, amiatt, hogy valamit katasztrófának nevezünk, attól miért lesz fontosabb (jó, az élet megvédését elfogadom, hogy fontosabb) pl. a katasztrófa által veszélyeztetett magántulajdon (akár ha több embert érint, akár ha nagyobb értékű), mint a katasztrófa által veszélyeztetett magántulajdon megmentése által veszélyeztetett magántulajdon?

Mégis mi alapján priorizál úgy az állam, hogy "a viz elviszi valakinek az osszes tulajdonat, akkor nyilvan annak a vedelmet helyezi eloterbe"? Miért "nyilván"? Erre lennék kíváncsi, nem arra, hogy nem tudom, mi a katasztrófa.

tom1034 2013.11.15. 14:43:56

Marhára ráérhet az apparátus ha ilyen hülyeségekkel foglalkozni van idejük.vajon mennyire életszerű,hogy a közel távoli jövőben olyan katasztrófa történik amelyben az államnak nem marad hadra fogható járműve rendőrség,tűzoltók,honvédség közútkezelő önkormányzatok volán társaságok máv posta ez együtt minimum több tízezer haszonjármű majd jönnek a céges kocsik,csak háborút illetve országos pusztító földrengést tudok elképzelni,hogy magánemberek járműveire is szükség legyen..Persze lokálisan adódhatnak ilyen helyzetek de erre a fenyegető összeírásra mi szükség? Nyilvántartás eddig is volt!

Peetee 2013.11.15. 14:45:55

@Pierr Kardán:
Van egy alapvető különbség: '44ben világháború volt, most viszont kurv@mód békeidő van.

Nem értem, miért kell ilyen f@szságokkal vegzálni a lakosságot, közpénzből ajánlott leveleket küldözgetni.
Szerintem ez az egész a bírságról szól, úgy mint pár éve szeretett megyeszékhelyünkön jött egy olyan gondolat, hogy nyilatkozni kell a lakásodról. 80m2 alatti lakásoknál egyetlen mezőt kellett beikszelni (80m2 alatti) aláírni és visszaküldeni. Aki nem küldte, jött a 30.000 forintos bírság.

Na, ez is valami ilyesmi lesz. Szépen lassan begyűjtenek a néptől pár milliárdot...

fda 2013.11.15. 14:55:40

Nincs ebben semmi meglepő, eddig is "behívót" kaptak katasztrófahelyzetben a környék gépei.

Honnan máshonnan lett volna például a nyár eleji Duna árvíz mellett annyi teherautó, markoló, rakodógép.

Persze ez a kiszuperált transporter egy vicc, bár személyszállításra alkalmas, valahogy ott én sem érzem, hogy katasztrófavédelmi nyilvántartásban kellene tartani.

rfc (törölt) 2013.11.15. 14:57:06

@remixer: Mona Lisabol van 1 db, 40 eves bontoszokevenybol meg tobb millio, igy aztan komolyabb eszmei erteket nem kepviselnek.

A hiszti inkabb azert megy, mert a magyar allamnak gazdag hagyomanyai vannak a zabralas, allamositas, es a polgarainak kifosztasa teruleten, ezert aztan sokakban beindulnak a pavlovi reflexek, ha az allamot magantulajdon fele latjak kozeledni.

Bambano 2013.11.15. 15:01:17

@fda: csak eddig nem volt hozzá kiképzés, meg eskütétel olyan egyenruhában, amit jóérzésű ember szégyenérzet nélkül nem vesz fel.

rfc (törölt) 2013.11.15. 15:03:15

@remixer: Az autod erteket a piac hatarozza meg, nem te. Annyit er, amennyiert el lehet adni.
Ilyen alapon barki allithatna, hogy a huszeves corsaja motorhaztetejen levo airbrusholt delfin (vagy egyeb izlestelen falurajz) igenis kepzomuveszeti alkotas, es fizessen az allam x milliot, mert keletkezett rajta egy karc.
Holott a bontoban egy huszeves corsa-motorhazteto max partizezer forint.

zsírvezér 2013.11.15. 15:18:49

Mondjuk , kezdhetnék a nyilvántartásba vételt, az állami gépparkkal.Elsőként Lézer Jani audijával, aztán jöhetbe a Zsebnapóleon T%-s luxus busza...

Quattroman 2013.11.15. 15:21:28

kernem a melldongetve helyeslo kommenteloket, irjak mar be azt is hogy nekik milyen jarmuvuk van, amit onkent es dalolva vetnenek oda egy ilyen szituacioban.
ja hogy csak Matchbox meg autosmagazin es egy kepernyovedo Lamborghini:-OO

ugy konnyu mas nemiszervevel verni a csalant.

w a s d 2013.11.15. 15:30:45

És azt nem tudom, említette- e már valaki, hogy egyáltalán rendben van- e az, hogy egy 40 éves autó működőképességén múljon a katasztrófa által sújtottak élete?

hCsaba61 2013.11.15. 15:33:14

@Shadowbull: Bocsi a belepofázásért, de a 80'-as békési árvíz kapcsán mint katona szereztem igen sok tapasztalatot (leszerelésem előtt két nappal volt a vonulás!!!!) Szóval vagy másfél nap folyamatos homokzsákolás után (derékig a vízben) úgy délután öt magasságában már olyan volt a helyzet, hogy a társaságot részleteiben ki lehetett állítani pihenni. Szem -és fültanúja voltam: ültünk-feküdtünk a szárazon, amikor a helyiek egy nagyobb csoportja szerszámokkal a vállán megindult.
- Hová-hová elvtársak? (Ugye az átkosban történt...)
- Öt óra van, lejárt a munkaidőnk...
- De hát emberek, a maguk lakása lesz víz alatt...
- Itt vannak Maguk - mondta a szószólójuk kedélyesen - majd
Maguk megvédenek minket!
Ne tudd meg a választ, de ilyen is van (remélem, hogy csak volt).

Make Valamit · http://make.blog.hu 2013.11.15. 15:57:31

Na, én még azt sem tudtam hogy lezúzták a Főnök mercijét. Bár gondolom azért ehhez nem nehéz bontózni egy lámpát/sárvédőt.
zárhidat...
lököst...
motorházfedelet...
Most hogy jobban megnézem, tényleg elég közeli állapot a "vigyétek"-hez.

remixer 2013.11.15. 16:06:28

@rfc: "Az autod erteket a piac hatarozza meg" Pontosan. De az Eurotax annál kevesebbet mutat. A piacon ér egy ilyen Transporter X forintot, az Eurotax szerint meg X-30%.

Mérges 1234 2013.11.15. 16:10:35

"mennyire életszerű,hogy a közel távoli jövőben olyan katasztrófa történik amelyben nem lesz elég gépjármű"

Itt....

Kurvára, má a Dunai árvízkor sem volt elég bevethető helikopter.... JObban teljeítünk.

Lejárt papírral kellett volna helikoptereket reptetni, végül nem száltak fel.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2013.11.15. 16:24:40

@Shadowbull: "Csak a 40 eves bontoszokevenyrol le ne menjen a fenyezes." Ilyenkor csak a tisztelet akadályoz meg benne, hogy csúnyát mondjak.

amenta 2013.11.15. 16:38:15

@Bambano: Vááá bazeg. Sírrrok :D Ez nagyon nagy:D

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 16:43:13

hm... hat ez erdekes szociografia a masnak segitesbol. Gyakrolatilag kirajzolodik a kozombosseg.

"igaz hogy masnak elviszi a viz a hazat de az en 20eves kocsimon ha egy karc is esik... "

Magyarorszag, 2013.

amenta 2013.11.15. 16:44:26

ŐŐ, sokat nem írnék, mert a legtöbbet már mások leírták. Egyetlen dolgot fűznék hozzá.

Valami nem annyit ér, amennyiért el lehet adni, hanem annyit AMENNYIBE NEKEM KERÜL HOGY HA PÓTOLNI KELL.

amenta 2013.11.15. 16:46:37

@visszakettopadlogaz: Nem ezzel van a probléma, de látom te sem látod át a lényeget.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 16:48:50

@amenta: akkor mi a problema? Csunyan keri az allam? Vagy?

anew 2013.11.15. 16:49:07

Hogy állapítják meg, hogy egy jármű alkalmas-e segítségre katasztrófahelyzetben? Erről szól a műszaki vizsga!Mert nem csak a sárban gázolásra kell gondolni, hanem mondjuk közúti személyszállításra.
Ha az autód nem alkalmas a megbízható közúti közlekedésre, adj hálát érte, hogy valahogy áttolták a műszakin.

Különben meg csak addig foglalkozol az autód épségével,amíg nem a téged visz el a vörösiszap, nem te ragadsz a csecsemőddel az autópályán hóviharban..

Bloodscalp 2013.11.15. 16:49:37

@Batiz Gábor: Pajero-ra is lehet gépágyút tenni? Vagy ez a Toyota specialitása? Ha nem akkor nem vágnék fel vele.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 16:52:46

@amenta: nem, amirol te irsz az a bekerulesi koltseg. A vetelar amennyiert veszed, a piaci ertek amennyit a piacon er. Ez a harom dolog ritkan ugyanannyi.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 16:54:12

@Bloodscalp: Szomaliaban es kozep Afrikaban a toyota pickup ra eskusznek, vannak elmaradott reszek ahol meg LandRoverre szerelik de azok le vannak maradva a divatban :D

amenta 2013.11.15. 17:00:10

@visszakettopadlogaz: Nem. A lényeg az, hogy ha az állam elviszi a járművemet, ami nekem belekerült 2 millióba, de az eurotax értéke csak mondjuk 600e, és ők annyit akarnak nekem kifizetni mert szétbaszták, azzal én még kurvára nem vagyok kisegítve. Akkor még mindig ki kell adnom 1.4m-t hogy ugyanott legyek ahol voltam. Tehát nekem annyit ér.

2T1cyl 2013.11.15. 17:06:44

A 20 éves Astra-mat vihetnék. Belefér 6 slank legény és pár homokzsák, vagy akármi. Csak várják meg, hogy tetőcsomagtartót és vonóhorgot is kap. Mondom ezt úgy, hogy még belvizünk sem volt soha és tele a falunk platós kis-, és nagy-teherautóval meg traktorral.

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 17:07:07

@amenta: ertem.

amugy nem az allamnak kell az autod hanem annak aki raszorul.

Masnak eluszik a haza, minden ingosaga, de neked ne legyen veszteseged mert ne legyen es kesz, mindenki mas vigyazzon magara.

Igy ertetted?

2T1cyl 2013.11.15. 17:08:56

@amenta: Már vártam, hogy előkerülj. :)
A tiédbe is fér némi motyó ha arról van szó, főleg mikor vitted lakatolni... abban az állapotban még egy harcoló alakulat is belefér. :)

visszakettopadlogaz (törölt) 2013.11.15. 17:09:41

@amenta: hagyjuk amugy, neked van igazad. ( viszont akkor ne csodalkozz ha neked sem segit senki - akkor bizony uszik MINDENED )

Magyarorszag darabjaira esett. Nincs ketsegem.

Norb.11 2013.11.15. 17:16:39

@Pierr Kardán: Sőt örüljünk , hogy nem lőnek le minket :D
na ne már Uram 944-ről beszélt !! 2013 van...
Egy kevés víz lecsordogált azóta a Dunán.. van akinek az ölébe , igen ilyen volt van és lesz is...szerintem a szánalom legmagasabb foka lenne ha most akkor elkezdenék begyűjteni az emberek tulajdonát...vigyenek engem ! menjenek ki szépen X gyűjtő helyekre ott szépen beülünk a megfelelő szervezetek által fenntartott gépekbe azt uccu neki menjünk..majd mindjárt oda adom a közel 20 éves vasamat..hogy a 34éves miatt ne is reklamáljak...ugyan mire fel ???? állambácsi egy fikarcnyit sem segít(SŐŐT)abban , hogy kényemre kedvemre építgessem MAGAMNAK az autóimat erre még kölcsön is venné őket??? ne sz****on már !!Én megyek ha a munkahelyemet nem veszítem el és adnak közbe ennem..de az autóimat nem adom !!! erre ne én költsek már hanem költsön az akinek irdatlan adókat meg áfákat meg büntetéseket kifizetünk....álljuk má' meg.

remixer 2013.11.15. 17:18:53

@visszakettopadlogaz: "nem az allamnak kell az autod hanem annak aki raszorul."
Egy 77-es Westfalia katasztófahelyzetben? LOL
Ha az lenne az utolsó működő gépjármű, még megérteném. De így?

aFx 2013.11.15. 17:19:57

"Vagyis minden költségét, még az üzemanyagot is kifizetik, és elvileg az állam adja a fizetését azokon a napokon, amikor nem tud bemenni a munkahelyére."

Ez szép és jó csak még mindig nem lehet tudni, hogy ezidő alatt a saját munkahelyi fizuját fizeti az állam, vagy a céges órabért.

Ez mondjuk külföldön élőknél nagyon nem mindegy, ottani átlag órabérekkel számolva sem.

remixer 2013.11.15. 17:21:38

@visszakettopadlogaz: "viszont akkor ne csodalkozz ha neked sem segit senki - akkor bizony uszik MINDENED"
Kevered a szezont a fazonnal. Vagy direkt nem akarod érteni, hogy mi a baj vagy tényleg ennyire egyszerű vagy.

"Magyarorszag darabjaira esett. Nincs ketsegem."
Te tényleg ennyire egyszerű vagy.

hirtelendi 2013.11.15. 17:23:31

OT-s autó esetében a határozatot meg kell fellebbezni, a az eredeti cikkbeli válaszadó téved, a muzeális minősített autók esetében a jogszabály igen is tesz különbséget, muzeális jármű használata kizárólag a jellegével összefüggő célból történik. A katasztrófa elhárítás nem a hinném, hogy a muzeális jellegű használat körébe esne.

amenta 2013.11.15. 17:24:30

@visszakettopadlogaz: Na, akkor a kedvedért összegzem:
A mondatodban már benne is van, az állam nem kér, hanem jön és elvesz. Ezt mondjuk lehet jó pár fokkal civilizáltabban is abszolválni.

A másik. Egy ilyen esetben teljességgel alkalmatlan járművet kívánnak behívni.

A harmadik. Szokás szerint kapásból fenyegetnek a retorziókkal, ha bármi miatt nem tetszésedet hangoztatnád, nem jelensz meg->bünti.

Negyedik. Bár állítólag megtérítik a költségeket, és károkat, ismerve a hazai viszonyokat az ember semmi jóra nem számíthat ha tényleg valamilyen jelentős kár keletkezne az eszközben, igen valószínű hogy kiszúrnák a szemét egy eurotax árral, holott mondjuk a jármű sokkal többe van. (ugye nekik ez csak egy öreg "bontószökevény", a tulajnak meg többtíz óra belefeccölt idő, és nem kevés pénz, ami a piaci értéknél jóval több. (és akkor itt jön képbe amit feljebb írtam, hogy valami annyit ér amennyibe nekem kerül, nem amennyit kapok érte, mert a pótlására ki kell fizetnem azt a pénzt)

VÉgül pedig, hogy amíg az állam nem tesz meg minden tőle telhetőt úgy, ahogy az 2013-ban egy európai államtól elvárható, addig a lakosságot csak hagyja szépen békén. Pláne ilyen stílusban hogy H A T Á R O Z A T.

Emellett pedig szerintem az itt hozzászólók 90%-a vészhelyzetben biztos hogy szónélkül menne homokzsákot rakni, vagy bármi mást, ami a mentéshez/túléléshez kell. Mint ahogy teszik is ezt évről évre az árvizekkor, valamint a márciusi havazáskor is lehetett látni, hogy van még összefogás és önzetlenség az emberekben, itthon is.

Rocko- 2013.11.15. 17:26:04

@zsoci: ha a népnek kell saját amgát megsegítenie, akkor miért tartunk fel olyan szerveket, mint pl. mentők, rendőrség, tűzoltóság és katasztrófavédelem?

amenta 2013.11.15. 17:26:11

@visszakettopadlogaz: Ha neked ez jött le a szavaimból, akkor nem tudok többet hozzáfűzni...

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2013.11.15. 17:27:13

Az mondjuk érdekes, hogy a kommentek között többen jelezték, hogy felháborító, hogy az állam vinne mindent, de az megvan, hogy adott szituációban a 40 éven aluli embereket simán elhajthatja málenkíj robotra? Tehát ha szól a csengő és elérhető vagy, akkor mész gátat erősíteni, hogy mire megjön a mellényes-gumicsimmás' miniszter, meg a riporterek, már ne kelljen ilyennel szenvedni. A házakat meg viszi a víz, mert a gátra igényelt EU-s pénzt rég elbaszták olyan Q7-es Audikra, amivel a jókiállású minisztert elhozták, majd sajtótájékoztató után be is pattant, és még látszanak a ledes féklámpák fényei a sötétben, ahogy hazafelé tart a vackába. Hát így.

Norb.11 2013.11.15. 17:30:00

mielőtt félre lennék értve Én is segítek de nem azzal amire rengeteget kifizetek és rengeteget áldozok !!! rászorulók meg elúszik mindenük.. végtelenül sajnálom de akkor vigyék oda a kocsimat és Én is minuszoljam magam sza**á azért mert ez a csöves állam képtelen megoldani ???? tetszik nem tetszik ilyen téren irigy kis f*** vagyok mert az Én káromra akarja állambácsi a rászorulókat segíteni. ha kell kimegyek napokra is mert az embertársaimról van szó de ennél többet nem tehetek...ennyi

anew 2013.11.15. 17:35:20

@Norb.11: az állam fizeti a költségeid, a keletkezett károd és a béred..hol itt a mínuszolás?

afecto 2013.11.15. 17:40:24

Szerintem meg a kurva jó édes anyjukat vigyék el ne az autómat.
Fizessem a súlyadót a semmire, fizessem a biztosítást,
fizessem a regadót ha külföldről hozok autót, fizessek az átírásért, a kibaszott forgalmiért még a tetves matricáért is 400-at.Fizessek a rendszámpótlásért(mert egy köcsög ellopta) Fizessem az olcsó benzint tele útadóval amiből annyit költenek útra mint Ukrajnában. Üljek napokat ingyen és bérmentve az okmányirodába,vagy kapok időpontot 1 hónap múlva.És fizessek, fizessek fizessek.
Én fizetek hogy legyen egy tetves autóm, ők meg berendelik?

Ha szükség van ,majd én megyek ,ahogy tettem eddig is.
De engem és főleg az autómat ne rendelgesse be senki.
Ez a komment különbe is erős és hirtelen felindulásból született. És részeg is vagyok. Meg akkor is ha a nem működő autómat:-) akarják elvinni.

Norb.11 2013.11.15. 17:42:34

@anew:benzint , bért és a károkat ? mindenkinek ?? ugyan már ^.^ kicsit bizalmatlan vagyok....
picikét

zsoci 2013.11.15. 17:43:50

@Rocko-: Ez nagy butaság!
A katasztrófavédelem, polgái védelem stb. az általános veszélyek károk elhárításra, beavatkozésra van. Vannak olyan rendkívüli helyzetek, amikor minden központi erő kevés. Na iylen pl egy árvíz, vagy földrengés. Ilyenkor a közösségnek is be kell kapcsolódnia. Persze lehet egy akkora szervezetet fenntartani, ami minden gondot megold, csak ahhoz fizess 10x ekkora adót, hogy az idő 99,5%-ban az óriési szervezet semmit se csináljon . Érted már ?
Amúgy az hogy közösség, társadalmi felelőségválallás, kölcsönös segítség nyújtás mondanak valamit ? Mert ezek a emberi társadalmak együtélésének alapjai ám! Dehát miért csodálkozom, mikor egy lerobbant autóra az arra haladók csak dudálnak, de egyik sem áll meg segíteni. Sőt amikor megállok még rám is dudálnak. Nehogy már 10 percig ne csak magaval foglalkozzon valaki!

Rocko- 2013.11.15. 17:47:25

@Shadowbull: az a bajuk az emebreknek, hogy vannak szervek, akik alkalmatlanok ilyen helyzetben, és az emberek magánvagyonával akarják pótolni ezt a hiányt.
(ez egyébként egy átalános kórkép.)

amenta 2013.11.15. 17:48:20

@2T1cyl: Hát még ha a tetőcsomagtartót is felteszem! :D

Rocko- 2013.11.15. 17:50:18

@zsoci: multifunkció. a hókotró nyáron útlocsoló.
miért ne lehetne egy szervezet is multifunkcionális?

geegee · http://eszakonelunk.blog.hu 2013.11.15. 17:50:18

@Batiz Gábor: Azért az ötszáz homokzsákkal szemben hagy legyen egy egészséges kételkedés bennem.Ha csak 20 kilóval számolok, akkor az már 10 tonna...Az meg egy Kama-háromnak is nehéz lenne.De lehet a homokzsák 50 kiló is...
Vagy üresek voltak a zsákok?Mondjuk 1 kilóval számolva még reális is lehet a fél tonna.Azt elhiszem minden további nélkül...

Mérges 1234 2013.11.15. 17:55:37

@anew:

"Hogy állapítják meg, hogy egy jármű alkalmas-e segítségre katasztrófahelyzetben? Erről szól a műszaki vizsga!Mert nem csak a sárban gázolásra kell gondolni, hanem mondjuk közúti személyszállításra."

Ember pénteken belehajtasz egy kibaszott kátyúba, kiszakad a fútómű.
Majd hajnalban jön 1 cm-s hó, de a kretén hatóság nem tud vele mit kezddeni, szokás szerint.

Nálad fognak csöngetni, aztn jól megbaznak, mert nem volt jó a kocsid.

Magyarisztán....

parádéskocsis 2013.11.15. 17:56:15

Egy újszülöttnek minden vicc új.
Anno lehúztad a huszonhetet, angyalbőrben, aztán évente meginvitáltak, mint tartalékost,30-90 napra, koszt, kvártély és természetesen alapbér is járt erre az időre.
Az jobban szívott, akinek Zsigulija volt, ilyenkor azt is meghívták. A tulajdonosi kapcsolatot nem minden esetben tisztelték, volt, hogy erre az időre elválasztottak
a féltve őrzött, egy "élet munkájával" megszerzett kincsedtől.
Nekem szerencsém volt, akkoriban egy Bogward Lloyd Arabellával rendelkeztem, na az nem kellett nekik, így otthon pihent.
Helyette kiutaltak nekem egy Prága v3s műhelykocsit, melyet egy múltba vesző Á.É.V. telephelyén kellett átvennem.
Nagy élmény volt az ÁFOR akkori Csepel D700-as tankereit kísérni vele, folyamatosan fényévekkel lemaradtam tőlük.
Nem a rutinnal volt probléma, a 60km/h végsebesség volt kevés a Csepel 78 km/h max. végsebességéhez.
Amit a rutinos áforosok egy kis kerozin hozzáadásával még meg is toldottak.
Hogy kiégett a hengerfejtömítés? Nem probléma, hiszen azért voltam velük egy komplett műhely felszerelésével.
Ha ez visszaforgatná az idő kerekét, most is szívesen vennék részt egy ekkora dzsemborin.

dennisthemenace 2013.11.15. 18:05:31

@anew: Te hiszel Európa legrohejesebb bandájának, a magyar államnak?

dennisthemenace 2013.11.15. 18:08:21

@jk88: Mert e egy rohadék náci módszer, azért. Ne a Lázár, Szíjjártó, stb féle tetveknek vegyenek Audikat, hanem a hadseregnek terepjárókat, teherautókat, oszt jónapot.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.11.15. 18:08:28

elmehetnek a sunyiba, de télleg... hol van a lakosságnak akkora teherautó kapacitása, mint a cégeknek? ha már 4-5 év alatt le lehet írni az adóból egy céges autó árát, meg a gázolaj áfáját, akkor miért nem a cégeket b*szogatják? szar egy cégnek aláírom, meg nehezebb egy céget kárpótolni ezért (mit össze nem lehetne szedni bevétel kiesés gyanánt..), de egy magánszemélynek még szarabb. és szégyen gyalázat, hogy ki kellett dobni, szét kellett vágni vashulladékra az összes Csepel, meg ural, meg kraz honvédségi teherautót, most meg kell a kispolgár szara. hát a jó ... nem mondok csúnyát. én is mindent elkövetnék annak érdekében, hogy meg se mozduljon az autóm az adott pillanatban, amikor vinni akarják. SZÉGYEN! a köbön.

osztom ezt a véleményt 2013.11.15. 18:10:34

Nekem is a márciusi hóhelyzet jutott eszembe. Sajnálatos, hogy a TC-nél így elvicceltek egy komoly ügyet....Most komolyan? Ez miért ér valakit bármiylen meglepetésként? Ez a világ szinte minden országában így van. Ha kataszrófa van menni kell, és a igénybe kell venni a szükséges járműveket is.
Nehogy már azon akadjon ki valaki, hogy végre kell hajtani valamit , ami amúgy kutya kötelessége lenne!
Amúgy ezt már más is leírta, ez korábban is így volt, a szocializmusban és utána is besorozták a járműveket. A műszaki felmérés meg nyilván arra való, hogy kiszűrjék, hogy melyik az ami valóban alkalmas erre.

Azért azt látni kéne, hogy van olyan helyzet amikor a személyes érdeket a közérdek alá kell rendelni.
Én személy szerint szívesen segítek bármelyik kocsimmal, a teherautóval és ahobbiautóval is, ha kell. Mint ahogy önként mentünk segíteni az árvíznél is mikor kellet. Akkor autó nem kellet, mert a honvédség azt megoldotta, de ha kitelepítés lett volna akkor valóüszínüleg kellet volna.

Szerintetek ez Svájcban hogy van? Ja hogy ott még szigorúbban...A nem nagyvárosiak általában egy emberként mennek segíteni ha jön a vész. Autóval, géppel, lapáttal, enni-innivalóval ki-ki ahogy tud. A legtöbben a végén nem is kérnek költségtérítést, a helyi gépesek is csak az üzemanyagra szoktak. Szerintem nincs olyan veterán jármű, ami emberek életénél többet ér....Szerintem meg ez tökéletesen jól van így. A jármű nem OT-s, innentől az állapota nem rájuk tartozik. Számukra ez egy működőképes, öreg, és bizony hivatalosan (Eurotax, stb) nem túl nagy értékű kishaszongépjármű. Mivel a védekezéshez sem lóerő, sem klíma, sem kényelem nem kell, öreg vas, aminek filléres az értéke, és nem annyira nagy ügy, ha baja lesz, filléres javítást kell fizetni viszont annál inkább. Fogyóeszköznek.

dennisthemenace 2013.11.15. 18:14:30

@Shadowbull: Vejekmeg az emberek adójából vett honvédségi jármuvekkel. Ja, hogy nem vettek? Az az o bajuk.

Schütii 2013.11.15. 18:16:19

Megnézném, ahogy a "vállalkozó" alól kiszedik az X5-öst/ML-t/Q7-et.

anew 2013.11.15. 18:17:28

@zsoci: ott a pont!
Öt-tíz évente,ha jön egy olyan méretű katasztrófa, amihez a civilek segítsége nélkülözhetetlen. Aki ezt ki akarja váltani hivatásosokkal és járműveikkel, az legyen szíves többet adózni.

És erre a "társadalmi felelősségvállalás" szövegre meg csak annyit tudok mondani:
Ha az árvíz már elárasztotta a pincémet, remélem akad majd jó néhány hozzád hasonló jóravaló ember,aki segítsen

remixer 2013.11.15. 18:18:28

@osztom ezt a véleményt: Senkinek sincs baja azzal, hogy katasztrófa esetén segíteni kell. Olvasd el a kommenteket.

Rocko- 2013.11.15. 18:32:37

@anew: "az állam fizeti a költségeid, a keletkezett károd és a béred..hol itt a mínuszolás?"
höhö.
höhöhö.
sok egyebet is mondtak.

@rfc: "Az autod erteket a piac hatarozza meg, nem te. Annyit er, amennyiert el lehet adni."
azért ez vicces dolog, mert mondjuk Csikós Pontonjának értéke itt kb. 0 forint, mert _40 éves bontószökevény_, közben a német piacon meg ha jól látom 10 ezer euróba nyal bele.

gyrgyvrs 2013.11.15. 18:38:40

Sziasztok!
Nos, hogy vulgáris legyek, lehet, hogy tátott szájjal rohanok a f**zerdőbe, de azért hozzászólok. Én vagyok az a kávézős köztisztviselő, aki semmit nem csinál, ráadásul még közbiztonsági referens is vagyok (emlékeztek, aki írta a posztolónak a határozatot). Több ezer társamal együtt nem jelentkeztünk referensnek, pontosabban nem írtak ki ilyen megbizatást (főleg kis településen, mint a milyenk), hanem kértek kijelölni valakit. Ezért persze plusz pénz nem jár, mivel eleve egy csomó feladat alól fel vagyunk mentve. Legutolsó utasítás az, hogy a Katasztrófavédelmi Törvény rendelkezései miatt HATÁROZATTAL osszuk be a helyi védelmi szervezet tagjait. Határozattal! 2004. évi 140. tv. 72. paragrafusa tartalmazza a határozat kötelező elemeit: nincs benne, hogy légy szíves, ellenben ha nem csinálod, akkor ez lesz, az benne van. A katasztrófa meg nem merül ki a "Nagy víz lesz"-ben. Phobos űrszonda vagy mi belerongyol Somogy megyébe és elég a légkörbe öt kiló uránnal az megvan? Ilyenkor van a kimenekítés, mikor nagyon kell futni. Ekkor bármi jól jön, még a Polski Fiat is annak, akinek nincs kocsija. Ha meg biztosra tudják, hogy Somogyba esik le az űrszonda, 20óra múlva, akkor meg jön a kitelepítés, akkor még pár személyes holmit is össze lehet szedni. Ezek koordinálására hoznak össze ilyen adatbázist.
Amúgy szerintem a posztoló többet ért volna el, ha felhívja azt a bizonyos telefonszámot a közbiztonsági referensnél.

Lacee83 2013.11.15. 18:45:55

Nem látok itt semmi problémát. Katasztrófahelyzetben minden segítség elkellhet. A transportert nyilván arra használnák amire készült emberek és tárgyak szállítására, nem a Tiszán úsztatnák át. Valószínűleg a lakóhely közelében vetnék be ahol akkor is kár érheti ha a gazdája épp a saját életét illetve vagyonát menti vele.
Háború esetén hadra lehet fogni a lakosságot, az is kötelező, hiába nem akarjuk.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.11.15. 18:52:33

@Lacee83: háború esetén, ha M.o. egyedül támadna-védekezne (amire semmi esély, ensz, nato, unió, babámtöke mellett) én feltett kézzel másznék ki a lőárokból az ellenség felé, és leszarnám az egész magyar háborút. mi a tökömet védjek? most volt a tv-ben: a cigány lopni járt a fószerhez, fószer rajtakapta, papucsa berepült a cigány udvarába. magánlaksértésért vagy mi a f*szér ügyészi megróvásban részesült a fószerünk. itt tartunk. ez Magyarország.

Jean-Baptiste Emanuel Zorg 2013.11.15. 18:54:57

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: *berepült a cigány udvarába a papucsa, miután a cigányt hazáig kergette.
bocs, pipa vagyok ezek miatt. aztán menjek védeni. kocsival. ja. miután eladtak meg kib*sztak mindent.

magaslabda 2013.11.15. 19:01:41

De most komolyan: a hivatalnak honnan kéne tudnia, hogy hány bilit, bidét, szekrénysort, bárpultot építettem be a mikrobuszomba???

osztom ezt a véleményt 2013.11.15. 19:06:05

@remixer: Elolvastam a kommenteket, és a számomra szimpatikusakat kopiztam be, ahogy erről a nickemből is következteni lehet...

Secni 2013.11.15. 19:09:57

Majd ha az első ezer nyilvántartásba vett autó a politikusaink szolgálati autója lesz, akkor önként regisztrálom a vonóhorgos Matiz-t technikai mentésre...

edsel 2013.11.15. 19:42:05

..szerintem ritka jó a helyzet, mert legalább elkérik ha kell, amúgy az átkosban, a kunigunda utcai laktanya(budapest) célja az volt, hogy a III. ker TTVE sportpálya segítségével a civil autókat rekvirálja, és ott nem elkérték a tulajtól hanem egy bárcát adtak helyette, aluminiumból, hogy ha vége az eseménynek talán visszakapod érte... szóval csak ne sírjatok, képzeld el ahogy a féltve őrizgetett P126 osodat egy hosszú sátor elején beviszed, kikapnak belőle, beül egy rossz arcú cigány gyerek,(épitő-munkás zászló alj volt, börötnviselt és antiszociális magatartású emberek gyüjtő helye) és egyes padlógázzal kiszágold a végin ahol megpóbálnak 5en teljes menetfelszerelésben bepaszírozódni........szal ennyi

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.15. 19:58:56

Azét ez meredek. Jobb helyeken a katasztrófavédelem, polgári védelemre, felkérik az embert, vagy önkéntes alapon megy.

remixer 2013.11.15. 20:01:58

@osztom ezt a véleményt: Tételezzük fel, hogy van egy gyereked, aki hendikepes, de amúgy tud menni. Kap egy határozatot a katasztrófavédelemtől, hogy állományba vették. Miközben a szomszéd gyúrós Gyurika nem. Akkor az rendben van? Mert szerintem kurvára nincs rendben. Természetesen te ettől még boldogan mész a gyerekkel segíteni, ha baj van. Meg a gyerek is örül, hiszen nagy baj esetén minden kézre szükség van. De ez akkor is szemétség. Főleg mikor megpróbálnád a gyerek járást segítő lábrögzítőjének rozsdásodás és csapágykoszolódás miatti javítási számláit kifizettetni és az 5 éves szerkezet, ami egykor 300ezer forint volt, az most már csak 30ezret érne. Kapnál egy 5ezrest javításra.

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.15. 20:02:17

@osztom ezt a véleményt: A márciusi hóhelyzetben az volt a vicc, hogy tudták előre, aztán a katasztrófavédelem meg nem nagyon volt toppon.

remixer 2013.11.15. 20:03:51

@edsel: Ja, örüljön a tulaj. Hiszen le is lövethették volna.

rfc (törölt) 2013.11.15. 20:04:29

@Rocko-: Az apja autojanak szinten 0 Ft a tobbleterteke egy idegen szamara, mig neki felbecsulhetetlen. Ez van, az elet kegyetlen.

xfile 2013.11.15. 20:05:48

Hi mindenkinek!
Megint egy vérlázító téma,ami eldurrantja az ember agyát.Először is van a katonaság és a katasztrófavédelem,aztán a polgári védelem,aztán az elítéltek,és talán legvégül az adózó állampolgár!!!De ez itt megint a jelenlegi magyarország(direkt a kisbetű).Nem számítanak a stadionok,politikusok,celebek,Vwt5-ösei Audiq7-esei,lambo murcielago-i,a kisember kocsija és értéktárgya kell,abból nem esztek!!!Nem lehet az oroszoktól Maz537-et venni,nincsenek lezsírozott Ikarusok,és Csepelek,dutra traktorok,de van a politika,meg az eltaposott kisemeberek...
Mégis tőlük akarnak elvenni,és ők segítsenek...

remixer 2013.11.15. 20:08:55

@gyrgyvrs: "Én vagyok az a kávézős köztisztviselő, aki semmit nem csinál" Most pont nem veletek van a baj. :D

corpus alienum 2013.11.15. 20:12:22

@Bambano: jó érzésű ember szégyenérzet nélkül semmilyen egyneruhát nem tud felvenni.

remixer 2013.11.15. 20:14:06

@rfc: "Az autod erteket a piac hatarozza meg, nem te. Annyit er, amennyiert el lehet adni." Pontosan. De kevesebbért sem! Jár az a pénz a tulajnak. Ez van, az élet kegyetlen.

rfc (törölt) 2013.11.15. 20:20:33

@remixer: Az erteket az Eurotax alapjan fogjak megallapitani fuggetlenul attol, hogy szerinted neked mi jar. Az ertekbecsles nem bemondasos alapon mukodik.

remixer 2013.11.15. 20:21:05

@corpus alienum: Pedig de. Szerinted nem lenne fasza a gyerekeknek már általános iskolában plusz tornaóra helyett polgárvédelmi/katasztrófavédelmi oktatást tartani? Tavasszal kirándulós akadályversennyel, miközben tanítjuk őket? Hülye hasonlat, de mint az úttörőket régen. Egyáltalán tervbe van véve valami hasonló? Hogy a gyerekek felnőve már felkészülten menjenek baj esetén segíteni?

remixer 2013.11.15. 20:23:52

@rfc: "Az ertekbecsles nem bemondasos alapon mukodik." Számla alapján fizetnek? Mert akkor behúzom fülem-farkam. Ha én most veszek egy T1-est 90ezer euróért, ráköltök még huszat, akkor azt kifizetik nekem, ha mondjuk porrá ég?

nordea 2013.11.15. 20:32:36

A magántulajdon normális országokban szent és sérthetetlen. Gimis korunkban jött valami honvédségi előadó és jött ezzel a "Mi bármikor vihetjük az állampolgár autóját" szöveggel. Ez még a gengszterváltás előtt volt. Aztán az új rendszerben azt mondták, hogy talán mégsem.
Nem irigység, öreg autóm van, de a kurva anyját annak, aki a kocsimat el akarja vinni. Értéktől függetlenül; ez elvi kérdés.
A saját kezemmel szúrnám i mind a négy gumit inkább - mint ahogy öregapámék szélnek eresztették a disznókat a behajtók elől.
Önkéntesen is mennének elegen,, de az állandó parancsolgatás nekem nagyon nem jön be... Oldják meg - fizetek éppen elég adót.

corpus alienum 2013.11.15. 20:45:46

@remixer: Pedig nem.

Valóban fasza lenne olyan oktatás, amit írsz. Szükség is lenne rá, buli is volna részt venni benne. Nem is lesz ilyesmi, hiszen értelme volna, az meg hová is vezetne...

Még az előző rendszerben voltam sorállományú ágyútöltelék, az akkor tapasztaltak óta undorodom az egyenruhától. Igen, elfogult vagyok, de az azóta tapasztaltak nem adtak okot arra, hogy megváltozzon a véleményem. Pedig állati nagy tekintélye lehetne bizonyos egyenruhás munkáknak. Még sincs. Nem véletlenül.

etwas kultur muss sein 2013.11.15. 20:46:51

1. A magyar állam azért szed világviszonylatban is extra magas adókat, hogy többek közt a katasztrófavédelemre is jusson.
2. A legtöbb katasztrófahelyzet elkerülhető lenne egy kis gondolkodással (pl. az előrejelzett márciusi hóhelyzet, vagy az árterekre építkezés stb.)
3. Shadowbullt kapcsolják ki, kérem!

Bambano 2013.11.15. 20:58:43

@aFx: meg az is jó kérdés lenne, hogy ha aznap a magánvállalkozásom kiszámlázott volna x forintot a megrendelőnek, amiből nekem jutott volna x/3 forint, ehelyett kapok -6x számlát kötbérről, mert nem teljesítettem, akkor melyik összeget fizeti ki az állam?

remixer 2013.11.15. 20:59:28

@corpus alienum: Pedig de. :)
"jó érzésű ember szégyenérzet nélkül semmilyen egyneruhát nem tud felvenni" A vegyvédelmi ruha is egyenruha és azt szégyenérzet nélkül kapja magára az ember. :D

Mérges 1234 2013.11.15. 21:02:16

Eszembe jutt még egy frankó történet, valamelyik évben mikor komoly volt a tiszai árvízi helyzet, Szntesen is lapátoltak ezerrel a népek, éjjel nappal.

Valami teherautó korlátozások voltak éppen, de a helyi vállalkozó kapott felmentést a polgármestertől, arra hivatkozva, hogy érvízi védekezséhez szállít homokot.

Pedug nem így volt, komyol üzeleet nyomott le, mert másoknak valami tilalom volt.

Első kézből tudom, sofőr haver mondta.

Igna ha rend lesz, és alódi egyenlőség, szívesen segít mindeki.

Azt nem veszik a kurva politikusok, hogy részben miattuk, ebben az országban már jó érzésű ember, szart sem csinál az államnak. Az állam az állampolgár ellenségévé vált, mikmözben az államot az állampolgárok alkotják.

Szép, az én autómat soha nem kapják meg. Aki érdemes rá majd én magam mentem ki, a többit meg ha kell vízbe folytom magam.

Egyszerűen az állam és a polgárai között létrejött szerződést, ezerszer megsértették, és egyre szarabb helyzetbe került a kisember. Csodálkoznk, hogy nem működik az ország.....

Bambano 2013.11.15. 21:02:53

@amenta: mondjuk a márciusi havazás nekem azt mutatta, hogy ha ilyen vészhelyzet van, gyorsan össze kell hívni az összes illetékes állami hivatalnokot egy minisztériumba, jóóó nagy szögekkel rájuk deszkázni az ajtókat, hogy ne tudjanak kijönni, majd elvágni a telefon és internet drótokat.

úgy láttam, ezzel segíthettek volna legjobban a hóban rekedteken.

etwas kultur muss sein 2013.11.15. 21:06:17

A hideg párszor végigfutna a hátamon, ha a rendszeresen karbantartott, nem fiatal kocsimat elvinnék egy ilyen határozat alapján. Még, ha ki is fizetnék egy esetleges totálkár esetén a valós értékét (amit kétlek), a francnak sem lenne kedve helyette újat vadászni a használt piacon a sok bontószökevény összetört-gányolt fostalicska meg féregnepper közt.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2013.11.15. 21:08:51

@mos, főz, takarít: @nordea: csak szedné azokat az adókat, mert a magyar adózó nem adja, ahogyan az autóját és a disznaját sem. (Nem jogászkodnám el, de @gyrgyvrs: jól megfogta a lényegét.)

remixer 2013.11.15. 21:09:19

@Bambano: afx felvetésére:
"Ez szép és jó csak még mindig nem lehet tudni, hogy ezidő alatt a saját munkahelyi fizuját fizeti az állam, vagy a céges órabért."
A bejelentett fizetésed utáni órabért.

"Ez mondjuk külföldön élőknél nagyon nem mindegy, ottani átlag órabérekkel számolva sem."
Ha külföldön dolgozol, akkor van ott bejelentett lakcímed vagy tartózkodási helyed és ott fogod a homokzsákokat pakolni.

"meg az is jó kérdés lenne, hogy ha aznap a magánvállalkozásom kiszámlázott volna x forintot a megrendelőnek, amiből nekem jutott volna x/3 forint, ehelyett kapok -6x számlát kötbérről, mert nem teljesítettem, akkor melyik összeget fizeti ki az állam?"
A kötbért logikusan állnia kellene. De a bróker becsült nyereségét már nem.

Ahogy rfc írta: "Az ertekbecsles nem bemondasos alapon mukodik." + "Ez van, az elet kegyetlen."

A számlával igazolható dolgokat az államnak fedeznie kell! (Kellene.)

corpus alienum 2013.11.15. 21:10:12

@remixer: szükség törvényt bont, kivétel erősíti a szabályt és így tovább, satöbbi. Ha már fel kell venni a vegyvédelmi köpenyt, akkor a szégyen-kérdés a legkevesebb. :)

etwas kultur muss sein 2013.11.15. 21:13:05

@B. Capelluti: "a magyar adózó nem adja"

Én a fizetésem bőven több mint felét ilyen-olyan adók formájában adom át a magyar államnak. Akkor, ha kérhetném engem ne zaklassanak határotatosdival.

Bambano 2013.11.15. 21:14:32

@anew: elmondom neked egy másik példán, hogy hol itt a mínuszolás.
tegyük fel, mezőgazdasági gazdálkodással foglalkozol (mindegy, milyen vállalkozási formában). Van egy szép nagy bevetett földed, kiváló termés nő rajta.

Egyszer csak kapsz egy levelet a moltól, hogy márpedig nekik sürgős vezetéket kell építeni ilyenolyan jogszabály alapján, ezért ekkor meg akkor kijönnek, felássák a földedet, leteszik a vezetéküket és jónapot. A zöldkár ellentételezésére 25 ezer forint/km díjat számolnak el. A levelük szerint a pénz akkor is annyi, ha éppen parlagon volt a terület, meg akkor is, ha valami nagyon kurrens, bio gyógyszer alapanyagot termesztettél rajta. Vagy hogy a köznapibb növények közül egy drágábbat mondjak: csemege kukoricát.

Tehát nem arról szól a történet, hogy ő szeretne valamit csinálni, mondjam már meg, hogy mennyibe kerül, hanem arról, hogy erőből átveri rajtad az elképzelését, és még azt is ő akarja megmondani, hogy szerinte mennyi a jogos kártérítési igény. Ez a magántulajdon semmibevétele. Nem kérdezi meg, mit tett tönkre, nem kérdezi meg, a letaposott, kiásott növény piaci értéke mennyi, nem kérdezi meg, okozott-e egyéb károkat, amit később drágán kell helyrehozni (pl. taposási kár, ami miatt legközelebb mélyszántani kell), vagy okozott-e helyrehozhatatlan károkat (pl. ha felszínre forgatja a mélyebb, kavicsos réteget, akkor ott többet nem termelsz semmit). Nem kérdez semmit, segg managgák a budai jól fűtött irodában beírnak egy számot az excelbe, oszt jónapot. te meg mehetsz a jóistenhez panaszra.

Jelzem, fenti történet megtörtént eset, van róla otthon dokument.

remixer 2013.11.15. 21:18:01

@B. Capelluti: "de @gyrgyvrs: jól megfogta a lényegét" Persze, hiszen a behajtó nem tehet semmiről. Ő csak végrehajtja a parancsot. A főnök azt mondta, ha nincs pénz, akkor el kell törni mindkét kezét. Amivel nincs semmi baj, hiszen a kis pondró nem fizetett. A behajtó még ismerheti is az áldozatot, de akkor is eltöri mindkét kezét, különben a főnök őt lövi fejbe és utána szárazon seggbe kúrja a feleségét meg a lányát. Nem a védelmi pénzzel van a baj, hanem a mértékével és az elosztásával.

quisum 2013.11.15. 21:18:48

"Aki mibennünk nem bízik, az önmagában sem bízik. Aki mibennünk nem bízik, az a mi fényes jövőnkben sem bízik. És aki a mi boldog, fényes jövőnkben nem bízik, az áruló." Virág elvtárs Éljen és virágozzon a boldog 1950-es évtized.

remixer 2013.11.15. 21:25:21

@Bambano: Ez egész egyszerűen igaságtalanság. Ez sincs így jól.

Bambano 2013.11.15. 21:28:09

@gyrgyvrs: nem feltétlenül az a hibás, aki a parancslánc legalján végrehajtja az utasítást. De az teljesen biztos, hogy egy védhető szükséglet lefedezését ennyire ostobán még soha nem próbáltak meg megoldani. Mintha direkt túráztatták volna az agyukat, hogy hogyan lehetne még rosszabbul, az emberekkel még jobban kitolva végrehajtani a feladatot. Mondjuk ez abban az országban, ahol a banki adókat biztosan nem fogják áthárítani az emberekre című valóságshow fut, nem okozott meglepetést.

Az első hiba, hogy először meg kellett volna próbálni önkéntesekkel feltölteni a létszámot. Ha nem megy, akkor sorozni. A második hiba, hogy jogállamban olyan, hogy nem fellebbezhetek, nincs. A harmadik, hogy ha már besorozták, legalább ne adják rá a magyar gárda egyenruháját. A negyedik, hogy sorozatos értelmezési problémákat látok az önkéntesség meg a törvényi előírás között. Vagy előírták törvényben, akkor nem önkéntes és akkor marhaság az eskütétel, vagy önkéntes, de akkor nem kötelező.

@zsoci: a tapasztalat azt mutatja, hogy nem *AKKORA* szervezetet kellene fenntartani, ami minden gondot megold, hanem *olyan KICSIT*, amibe kevés hülye képes beférkőzni és kárt okozni. Meg arra is figyelni, hogy az ilyen katasztrófák kezelésére felhatalmazott emberek között ne legyen túl sok tolvaj, mert azt nem bírja el a történet. Hogy csak egy rövid mondatot mondja: az önmagában érdekes, hogy Felsőzsolcáról nagy mennyiségű segélyt küldtek Kolontárra... ez másoknak is feltűnt, mert pl. a jegyzőnő ajtaján azóta nincs belül kilincs...

Madár Fokker 2013.11.15. 21:33:39

Egyéb példa. Adott egy hiteles kocsi, amelyet a gazdája a munkájához használ. Ezt az autót besorozzák, majd sikerül nullára leírni. Ilyenkor mennyi lenne a kártérítés:

a) az eurotax ár, ami jó eséllyel nem fedezi a hitel hátralévő részét sem és ott marad a tulaj adóssággal és munkaeszköz nélkül?
b) az állam kifizeti a teljes hitelét, így adóssága nem, de kocsija sem lesz a munkájához?
c) egyéb?

cso zsi 2013.11.15. 21:41:30

@edsel: Nem tudom, te mikor voltál a "fél ötös" (1630) alakulatnál, de az én időmben a gépkocsizók külön voltak az építőktől, és az építőkön belül az általad jelzett borsodi és hajdúsági ifjak külön csoportban, és külön emeleten is voltak.
Ezzel persze nem akarom azt mondani, hogy egy Gazon, és Zilen okított kislegény kezébe adtam volna egy automata váltós nyugati kocsit előképzés nélkül.

Bambano 2013.11.15. 21:44:52

@nordea: nem kell kiszúrni, költözz el. legalább papíron.

remixer 2013.11.15. 21:47:22

@Madár Fokker: "c) egyéb?" Visszaállítja az eredeti helyzetet és viseli a költségeket.

Bambano 2013.11.15. 21:49:02

@B. Capelluti: ha bárhol, bármiben probléma van, akkor a helyes megoldás az, ha magát a problémát oldjuk meg, nem pedig körbekerülő megoldásokat találunk ki.

ha például a totalcaros flottában elromlik a fék, akkor úgy tapasztaltam, megjavítjátok a féket, nem pedig szalmabálákkal rakjátok körbe azokat az útvonalakat, amerre jártok.

Tehát ha azért nincs a katasztrófavédelemnek pénze járműre, mert nem fizetik be az adót, akkor az adót kell beszedni, nem elvenni másoktól az autóját is, adó helyett. Pláne azért, mert valahogy mindig ugyanazt a becsületes réteget találja meg mindennel az állam, amelyik nem akar és nem tud csalni. Utána meg csodálkoznak ezerrel, hogy egyre fogy azok száma, akiktől bármit is be lehet hajtani.

Bambano 2013.11.15. 21:51:33

@remixer: azok után, hogy a fateroméktól pénzt kértek azért a munkáért, amit a katasztrófavédelem helyett végeztek, azt se hiszem el ezeknek, amit kérdeznek. Ismétlem magam: nemhogy kifizették volna a helyettük elvégzett munka költségeit a fateroméknak, hanem még plusz pénzt akartak kérni tőlük.

Lehet találgatni, mennyire szavahihető a nép számára az illetékes elvtárs.

powerage 2013.11.15. 22:05:14

Teszem azt, van egy autóm, amit hatóságilag einstandolhatnak, ha már se működő katasztrófavédelem vagy hadsereg nincs... Mi van akkor, ha a kocsit eladom? Egyáltalán, megvesz valaki egy így terhelt kocsit?

porch monkey 4 life! 2013.11.15. 22:20:51

Látom, nincs közöttetek jogász :) Azért kell határozat, mert az végrehajtható, vagyis ha a tulaj nem akarja átadni a gépet, akkor akár rendőri segítséggel is elvihetik.

Ha a levél olyan formában jön, hogy Legyen szíves.. meg Szeretnénk kérni.. arra mindenki szarni fog, és nem lehet kikényszeríteni. A katasztrófavédelem által hozott határozat közigazgatási határozat, tehát ugyanolyan kötelező érvénnyel bír, mint mondjuk egy földhivatali vagy építési hatósági határozat

Ráadásul ha ilyen születik, az esetek nagy részében tényleg kurva nagy gáz van, akkor pedig az állam nem szívélyeskedik, hanem elveszi, ami kell. És hol vagyunk még a demokrácia őshazájától, ahol a rendőr tényleg azonnali hatállyal akár az út közepén lefoglalhatja a kocsidat (bizonyos államokban)...

Mérges 1234 2013.11.15. 22:21:36

@powerage:

Ez is egy jó kérdés, de nyilván neked nem kell ezt elmondani a vevőnek, ha eladod akkor majd neki küldenke ilyen levelet, ha egyáltaán.

Mérges 1234 2013.11.15. 22:23:20

@Bambano:

Elég jól leírtad.

Ennyi, jól kell csinálni, nem ellopni a pénzt, etc.....

Akkor jut mindenre.

Fordítva ülnek ezek a lovon.

atompyka 2013.11.15. 22:30:14

@nyuszy: persze, értem, részben ezért volt a :-).
(Nekünk is csak Bábolnáig sikerült eljutni, az utolsó 20 km-t a szembeoldalon... :-) )

Quattroman 2013.11.15. 22:30:29

@powerage:
ha elolvasod a cikkben lévő határozatot, mentesít a kötelezettség alól a jármű forgalomból végleges kivonása vagy eladása.
amit 15 napon belül köteles vagy bejelenteni nekik mert különben súlyos bírságra számíthatsz...
még egy fenyegetés.
a gépjármű nyilvántartás adatbázis minek van? csak megtalálni tudnak belőle

Quattroman 2013.11.15. 22:34:10

@Mérges 1234:

most a Transporterek és a Transitok vannak listázás alatt (mindkettőre tudok példát)
ha ez elterjed még az áruk is esni fog ezeknek a típosoknak...

ChopiTzr 2013.11.15. 22:39:40

Valami ilyesmi bmw+cápa fogsor matrica megoldásról lenne szó? :D
cdn.jalopnik.com.br/wp-content/uploads/2011/04/2010-09-29_bmw.jpg

Wackwaryou 2013.11.15. 22:59:24

A kedves ötletgazdák fejében megfogalmazódott már, hogy Magyarország minden városában van minimum egy autókereskedés ahol új autókat árulnak??? Jobb esetben nem sírna utána egy állampolgár sem, ha vészhelyzetben bébacná az egyenruhás a kirakatüveget és beröffentené a zsír új gépet, mert kell!!!
Aztán majd az állam megtéríti az újkori értékét a kereskedésnek és szevasz! És még autógyáraink is vannak ahol az udvar sz*rásig van legyártott üzemképes járgányokkal...
Ezek után jöhetne a használtvas kereskedés. Végső esetben meg a segítőkész állampolgár aki MAGÁTÓL felajánlja a vackait.
Uff.

435 2013.11.15. 23:00:57

SZÍVESEN FELAJÁNLOM, DE IGAZÁBÓL ÉN CSAK ROHANGÁLOK VELE MINT A MÉRGEZETT EGÉR. DE AHOZ,HOGY ELVIGYÉK 1: SPÉCI ÚTHÁLÓZATRA VAN SZÜKSÉGE. 2: KIZÁRÓLAG 25 KV 50 Hz FESZÜLTSÉGGEL TUD KÖZLEKEDNI. 3: ÉS EL IS KELL TUDNI INDÍTANI. 22M HOSSZÚ 5M MAGAS KB 3M SZÉLES ÉS BIVALYERŐS 5700 PACI BÁRMIT ELCIBÁL.
( V 63 )

Ciri 2013.11.15. 23:12:02

@streetsta:

Sajnálom, hogy ennyire idiótának nézel :))
Én a reggeli cikkről mondtam el a véleményem, amit Zách Dani írt.
Én is voltam segíteni (hívtak), olyan kocsival, aminek a négy felnije többet ér, mint az írásban szereplő fosláda.
Egy hétig.
Csaxólok.

Ja, és nem háborodtam volna fel akkor sem, ha busztulajként kapok egy ilyen határozatot.
(Harmadsorban egy határozat esetén mióta sértődünk meg a "stíluson" ? Ha szépen kérik, elmegy?)

Nabazzzmeg.

Ciri 2013.11.15. 23:14:12

@Wackwaryou:

Te magadtól vagy ennyire ostoba, vagy segítenek?

Bambano 2013.11.15. 23:17:28

@435: a tömegközlekedést sorozzák be először.

Quattroman 2013.11.15. 23:22:06

@Ciri:

Én személy szerint örülök hogy ilyen drága kerekeid vannak, de úgy tűnik eggyel kevesebb van.

Wackwaryou 2013.11.15. 23:29:31

@Ciri: A mocsári troll stílusodat erőltessed otthon, családi légkörben!

ColT · http://kilatasgaleria.blog.hu/ 2013.11.15. 23:37:46

@Bambano: Á, ez idejétmúlt gondolkodás. Én is mindig ezt mondom, de hát Unortodoxiában...

atompyka 2013.11.15. 23:49:38

@porch monkey 4 life!:
"És hol vagyunk még a demokrácia őshazájától, ahol a rendőr tényleg azonnali hatállyal akár az út közepén lefoglalhatja a kocsidat (bizonyos államokban)..."
Adott esetben itthon is, sőt, nem csak a rendőr, bárki, és nem csak a kocsit, bármit.
Lásd PTK. 107. §...

1127ccm 2013.11.16. 00:30:33

Sajnos most nincs időm végigolvasni a kommenteket, de azt szeretném elmondani, hogy ez mindig is így volt, csak most levélben előre felhívták a tulajdonosok figyelmét. Persze ez nem azt jelenti, hogy ez így szuper jó dolog, mert ezzel csak fölös feszültség születik. Végezetül még egy gondolat: Ha a Te házad/életed munkája lenne veszélyben egyből barátságosabban hangozna a helyi Tsz traktorját "kölcsönvenni" ! Senki se gondolja, h a veterán transporterrel fognak gumicsizmás melósokat szállítani ingajáratban

Quattroman 2013.11.16. 00:48:08

@1127ccm:
hanem mit? beledobnak egy motorszivattyút hat bund tömlővel?
esetleg hálóhelynek kell a gátőrnek, legyen mit telefingani összebagózni....

remixer 2013.11.16. 01:30:52

@Quattroman: Mennyi legyen a nyomás? Két bar. Hét? Jaja, két bar! Akkor küldöm hét barral. :D

Rocko- 2013.11.16. 01:34:42

@Jean-Baptiste Emanuel Zorg: kikeresnéd a BTK-ból, hogy melyik szabálysértés milyen esetben ad felmentést a jögkövetés alól? köszönöm!
ha már arrajársz, keresd meg az önbíráskodás részt is.

Rocko- 2013.11.16. 02:02:12

@1127ccm: "Ha a Te házad/életed munkája lenne veszélyben egyből barátságosabban hangozna a helyi Tsz traktorját "kölcsönvenni" !"
tehát legalizáljuk a megélhetési bűnözést? ha csődbe mentem devizahitel miatt, akkor önkényesen elfoglalhatom a cinege út 5 sz. alatti házat? hiszen veszélyben a lakhatásom.
ígérem, utána kártéríteni fogom őket.

¿Qué tapas hay? 2013.11.16. 02:14:04

@435: Hát, neked se jött be az élet. A mozdonyod felfelé 350 mm-t kilóg a szerkesztési szelvényből, 200 mm-rel magasabb, mint a legalacsonyabb munkavezeték-magasság, tehát legfeljebb RK-ként továbbítható. 515 kW-tal nagyobb a teljesítménye, mint ami a típusengedélyben szerepel (illegális tuning, mi?), valamint, ha még mindig V63, akkor nem teljesítetted a 31/2010 NFM rendeletben előírt nyilvántartásba vételi kötelezettségedet.

Nem cserélnék veled.

zeugma 2013.11.16. 07:28:35

Eddig is behívhattak akárkit, autóval vagy anélkül, és vihettek bármilyen gépet, ami a védekezéshez kell, HA a hivatásos állomány és eszközpark kevés volt. Mert ugye senki sem szeretné, hogy az állam vegyen pluszban hatszáz markológépet, nyolcszáz pickupot meg ezer csuklósbuszt, aztán azokat csak akkor használja, amikor nyolcévente nagyobb árvíz van, vagy harmincévente kishazánkra akar esni egy műhold, közötte meg álljanak parlagon a raktárban.

Most csak annyi az újdonság, hogy előre összeírják a megfelelő szaktudással bíró embereket és a használható gépeket, autókat, hogy ha baj van, akkor ne a gátőrnek kelljen végigszaladnia az utcákon, és a kerítsen át bekukucskálva keresgélni, kinek áll az udvaron teherautója meg szivattyúja, amit el lehetne kérni. Meg erről levélben kiértesítik az embereket. Határozatban, mert ezt írja elő a törvény (és mert az udvarias kérést a legtöbben leszarnák), a határozatnak meg sajnos sosem baráti a hangvétele, ahogy semmilyen hivatalos iratnak sem. Ez van. Ha minden ilyen határozahoz mellékelnék Orbán Viktor szívhez szóló sablonlevelét, amelyben a nemzeti összefogás fontosságát ecseteli, és köszönetét fejezi ki az autótulajdonosoknak, az jobb volna? Naugye.

Az én huszonéves bontószökevényemet ugyan vihetnék, ha akarnák, de kétlem, hogy nagy hasznát vennék. Szerencsés helyen élek, ahol az árvíz rendkívül ritka, de ha bármi baj beütne, én is mennék homokzsákot rakni, vagy amire szükség van. És igen, elvárnám az államtól, hogy ha szélsőséges helyzetben a családom élete, vagy a városrészem megvédése azon múlna, hogy Gipsz Jakabtól sikerül-e megszerezni a mentéshez szükséget gépet, akkor ha önként nem adja kölcsön, bizony foglalják le tőle határozattal. Persze azt is elvárom az államtól, hogy az adóm fejében a mentést a lehető legjobban szervezze meg, és lehetőleg ne álljon elő olyan helyzet, hogy Gipsz Jakab gépén múljon az életem. A szükséges eszközöket az állam elsősorban saját készleteiből teremtse elő (tűzoltóság, hadsereg, állami cégek, tömegközlekedés, stb.), másodsorban önkéntes felajánlásokból (a legutóbbi árvíz idején is tömegesen ajánlottak fel jóérzésű emberek és cégek gépeket és munkaerőt), és csak ha mindez nem elég, akkor kérjék Gipsz Jakabtól határozattal azt, amit önként nem adott kölcsön.

gyrgyvrs 2013.11.16. 13:45:53

Köztisztviselőket azért emlegettem fel, mert a közbiztonsági referensnek vagy annak, vagy ha jól emlékszem közalkalmazottnak kell lennie. De plusz forrást erre nem biztosítanak, hanem valakinek a nyakába varják.
Kisebb településeken általában önkénteseket sorolnak be a pv. szervezetbe, de nagyobb településeken előfordul, hogy nincs idő végigkérdezgetni, ki vállalja önkéntesen. Ezek a besorolások meg úgy mennek, hogy az illetékes kat. védelmi szervezet kiszól, hogy akkor jövő hétre kérjük összeállítani a csapatot, tech. eszközöket.
Vagy: dunai árvíznél jó szolgálatot tettek a 2,5 tonna összsúly alatti tehergépkocsik: 5 nap múlva kérik, hogy hány ilyen van.
Egyébként bárki jelentkezhet önkéntesen a pv. védelmi állományba, akkor beosztják (vagy be kéne osztani).
Egyenruha: múltkor esküt kellett tennünk. 1 nap alatt felmérni, kinek milyen a ruhamérete, mert kapunk ruhát. RBV Elhárítás fényvisszaverő mellényben tettünk esküt... Kolléga mondta: pv. állományba osztottak be, nem bohócnak:-)

Bambano 2013.11.16. 13:55:34

@zeugma: nem, nem ennyi a változás. eddig akkor vitték a cuccot és az embert, ha katasztrófa helyzet volt, és ezt talán meg tudtad magyarázni a főnöködnél. most meg kiképzésre is vihetnek, alkalmanként egy-egy hétre. aszály közepén, amikor esetleg fontos határidő van a cégben, hogy magyarázod meg, hogy lekapcsoltak egy hétre?

Doze 2013.11.16. 15:29:25

Én tuti nem adnám oda, kapja be az összes.... ennyi adó után futna furgonra bőven. Vagy akkor engedjen el valami kötelezettséget (pl gépjárműadó) ha annyira "nyilvántartásba" akarja venni.

A másik: "mer nyugaton így meg úgy"... gondolom az osztrák tehénpásztor is saját pénzén vesz tűzoltó autót, meg felszerelést meg mindent nem? Esetleg ingyen dolgozik

Pepejoe 2013.11.16. 16:38:38

Én igazán nem vagyok társadalomellenes, de a kocsimat nem adom. Persze ha épp az Armageddont forgatja le a sors csak most élőben, az nyilván más és akkor egyébként sincs miért menekíteni-vigyázni holmi autókra. A (akár szabad)időmmel, munkaerőmmel szívesen segítek bármeddig és nem kell kifizetni sem mert ha gáz van, menni kell ingyé' is szerintem. A kieső munkámat dumálják meg a cégemmel és kész, nem tartozik rám.
Más: talán nem kellett volna megszüntetni teljesen a sorkatonai szolgálatot a hozzátartozó technikai eszközökkel együtt. Elhiszem, hogy jó pártkampány volt anno, (körül is lehet nézni az utcán, hogy néznek ki a mostani 20 évesek, ha meg tudod különböztetni egyáltalán a kisfiút a kislánytól) de én sem haltam bele, sőt, egész jól szórakoztunk, kell is az a jellem fejlődéséhez. Azonkívül ott volt pár tízezer kézközelben lévő 19-20 éves emberke kapásból egyenruhában mozgósíthatóan, és amíg mentünk segíteni ezért-azért, addig sem kellett éjszakai menetgyakorlaton bolyongani az erdőben pl., vagy alakizni a sóderen vagy szerelni az UAZ-t a műhelyben meg szolgálatban lenni.

Pepejoe 2013.11.16. 16:44:14

Most jut eszembe, az egyik kocsimat odaadom, egy BX. Szervízállásban nincs az a BTR vagy bármi, amit ne tudna követni terepen. Könnyű, pörgős, nem süllyed el és végszükség esetén be lehet lökni egy gátszakadásba is, amíg megerősítik zsákkal. Ha telepakolják zsákkal, akkor is felemeli magát normál hasmagasságra, nem akad fent sehol. Egyszer tele volt rakva járólappal, azt is felemelte, csak néha nyekkent egyet a szivattyúja és 3-4 mp.-vel tovább tartott a felemelés. A homok sem lehet nehezebb.

edsel 2013.11.16. 20:33:08

@cso zsi: 84-ben, 3.sz.3.szakasz, és persze tudom hogy külön voltak de a gyakorlatkor öket is kiképezték a rekvirálásra olyan jól hogy azóta is ebből élnek a "családok"...hehe

zolik 2013.11.16. 20:37:12

Én csak azt nem értem a katasztrófàt miért kell védeni.

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.11.16. 23:13:17

@remixer:
Szigorúan szüretelés közben ha esik az eső, mert a Józsi fia még 72-ben lopottt M zároltat az egész falunak :D

Don Tejbegríz a féllábú matrac · http://konyvespolc.webnode.hu 2013.11.16. 23:27:02

@Bambano:
Ne legyen igazam, de lesz az a hivatalos összeg amivel az állampógár sárga csekken rendezheti majd hogy nem ér rá éppen.

Enterprise 2013.11.18. 12:56:07

Ha nekem jönne egy ilyen levél azzonnal eladnám a kocsim és/vagy s kerületből városbòl falubòl is elköltöznék.amugy én eddig azt hittem azért (is) fizetjük az adòt hogy ha hellyzet van az állam abbòl a pénzbòl oldja meg a problèmàt és ne màs magân ember tulajdonàval tegye.jaa hogy nincs rà pénz??? Hàt igen. Nem kène ellopni lenyulni a befolyt összegeket.hanem fent kéne tartani egy nagyobb jàrműparkot ami csak ilyen helyzetekre van kitalálva.ezeket elzárva kell tartani és csak akkor elővenni ha kell persze a fentartásuk legyen ingyenes mert csak vész helyzetben használnánk vagyis ha az államé vagy a katasztrofa védelemé lenne akkor pl. NAV ne kérjen ezekért a "járművekért" adòt stb. Csak vigyázni kell ráju nehogy valaki illegálisan használja vagy szét-ellopják.

Rocko- 2013.11.18. 14:06:29

(a miért nincs pénz az állami katasztrófavédelemre kérdésre az a válasz, hogy mert elszórják. lásd ma két hókotrót is láttam Budapesten. értem én, hogy fontos a prevenció, de azt nem demonstrációval érjük el.)

apatrus 2014.05.23. 21:04:54

na nee. ilyen út , benzin meg stb adók mellett? Bocs, ha kell segít az ember, de könyörgöm! Vannak full milliomos "vállalkozók" akik papíron minimál bérből tengődnek, relkviláják azoktól! Érdekes, hogy itt lassan tényleg " viktoriánus " királyság lett. Beszolgáltatni, elkobozni? Hol élnek ezek? 53'ban? És közben olyan szervezetek mint pl a kaposvári "Kötél" akiknek minden tisztelet kijár, azok lóf*szt se kapnak az állami büdzsé-ből. '%-ék meg adományok, meg a tagok áldozatos munkája, de állam bá' t*szik rá , hogy miből tankolnak , ha valami katasztrófa helyzet van...vagy ne adj Isten meg kell keresni egy elkóborolt gyereket, vagy kisnyugdíjast... Na ezért leshetik ,hogy most az ep választáson se rájuk szavazom...