Már egy ideje irkálok, fotózgatok errefelé, de egy dolog valahogy kimaradt. Egy bizonyos kép. Az egyik legfontosabb kép. Egy tesztben lehet hadoválni sebességérzetről, kárpitok tapintásáról, kényelemről, de ezek sokszor firkászfüggő dolgok. Még a tényleges adatokat sem lehet mindig teljesen objektíven megítélni. De van egy mérce, amit igen, névszerint a hátsó helykínálatot.
Na jó, itt is lehet vitatkozni néhány apróságon, például a fejtéren, az ülőlap hosszán vagy az utas térdizületeinek állapotán, mégis azért nagyjából adott a méret. Ennek szemléltetésére az egyszeri autós újságíró általában ugyanazt a képet használja: beül hátra és készít(tet) magáról egy képet. Az egyetlen szükséges kiegészítő adat ilyenkor a firkász mérete.
A minap elkészítettem életem első ilyen képét. Ahogy a Canon egykedvűen villogott, én azon rugóztam, hogy ilyenkor mégis milyen képet kell vágni. Csináltam többet is, hol vigyorogtam, hol komoly voltam, néztem a kamerába vagy csak bambultam magam elé. Nem csűröm-csavarom tovább, igazából ez lett a nyertes végső kép:
Az a baj, hogy egy autó megismeréséhez nagyon fontos ez a kép (ja, a magasságom 185 centi, a többit majd a vasárnapi tesztben), és a kedves olvasót, esetleg potenciális vevőt mégsem kéne elriasztani egy, a hátsó ülésen ottfelejtett darab hússal, amelyik néhanapján cikkek írásából keresi meg a betevőt. Sajnos arra a felismerésre kellett jutnom (többek között mert az autós újságíró valószínűleg nem a legesztétikusabb alfaja az emberiségnek), hogy lehetetlen ténylegesen jól mutatni egy ilyen képen...
Szóval mondom nem lehet, képtelenség, hogy egy ilyen képen bárki...
...uhmm...szóval bármelyik újsárgíró jól mutasson, na!
Úgyhogy kicsit beleástam magam a témába, megnéztem hogyan csinálják a nagy öregek (bocs Bandi, bocs Dani...Pista, te meg őszülsz, tőled nem bocs). Nem mondanám, hogy mindenkinek éveken át csiszolt módszere volna, de azért vannak egyéni megközelítések.
Vegyük például Csikóst. A COTY új hivatalos dress code-jának megteremtője igazi úttörő a hátsó helykínálat és kényelem szemléltetésében, legyen szó mondjuk kevés fejtérről...
...vagy simán csak kevés helyről:
Bandi ezzel szemben a ’Poharazós’ iskola képviselője, ő ugyanis minden autóhoz megtalálja a megfelelő űrméretet, legyen az akár korsó...
...akár vizespohár...
...vagy felespohár:
Ezalól kivételt képeznek a veteránok:
Főszerkesztőnk, Papp Tibi kemény ember hírében áll, amit mi sem támaszt alá jobban, mint a tény, hogy a lábteret ősi, távol-keleti harcművészetek különböző stílusain keresztül mutatja be.
Itt van rögtön a Dölyfös Karvaly...
...a Karmos Lapát...
...vagy a Véres Kukac:
Winkler, a szerkesztőség ügyeletes tengelytáv-fetisisztája legalább annyira szeret hátul ülni, mint vezetni, ezért ő leginkább boldog ha hátra veti a sors:
A szabályt erősítő kivétel a CLS, ami leginkább a nehézkes beszállás okozta nyaktáji görcsnek tudható be:
Dani kivétel nélkül mindenütt igazgató vagy mágnás, esetleg valamely nemesi család sarja:
Assur könnyeden élvezi ki a teret...
...míg Sipi szimplán csak fekszik.
Pista...hát Pista igazából csak ül...
...és ül...
...rendületlenül csak ül:
Nem tudom, tényleg nem tudom, hogyan is kéne ezt csinálni.
