Hogy miért kellett nekem üvöltő indiántáncot járni egy szál nedves fürdőgatyában a zsúfolt bükfürdői büfében, meszes hátú bácsik és isiászos nénik rosszalló pillantásaitól kísérve? Megpróbálom elmondani. Egyszer már írtam róla, talán kétszer is, hogy a sok egyéb limlom mellett van egy 500-as Steyr-Puchom is. Ha valamire vágyom, hát arra, hogy végre ezzel mehessek.
A Puch-mánia csúnya betegség, csak a sír orvosolja, és általában úgy kezdődik, hogy az ember Fiat 500 helyett véletlenül Steyr-Puchot vesz, aztán rájön, hogy mesevilágba csöppent. Ilyen véletlenek úgy nagyjából tíz évvel ezelőttig előfordultak, azóta sajnos nemigen, mert a Puchok ára elszállt az egekbe.
Az első Puchom, egy 1967-es 500D
Én 1990-ben vettem az elsőt, és azóta pár évenként mindig rámtör, hogy márpedig Puchomnak lennie kell, hiszen ilyen autókkal töltöttem a legszebb autótákoló korszakomat.
Pár évenként mindig veszek egy újat. Persze egyre ócskábbakat, ahogy egyre drágábbakká válnak.
A Puchról annyit: kasznija a Fiat 500-asé, minimális módosítással, a motor-váltó saját, osztrák, a fék Ate, az elektromosság Bosch, a belső is teljesen egyedi. Csak a kormánymű és az ablaktekerő egyezik meg a Fiatéval, még a lámpák is mások.
Ma már csak keményvonalas mániások találnak Puchot, akinek pedig van, az el nem adja. Néha az utolsó szériás, értő körökben lenézett 500S Fiat-Puch hibridek (ezekben csak a motor osztrák) még itt-ott felbukkannak, de már azok sem olcsók. Talán érthető, hogy kapva kaptam az alkalmon, amikor 2002-ben Szolnokon felbukkant egy igazi ős-Puch eladásra 120 ezer forintért.
Az állapot szinte nem is számított, béreltem trélert, Simon Laci barátommal felkötöttük az alig egy hónappal korábban megvett zöld állólámpás Mercim mögé (amit azóta nagyjából már sikerült restaurálnom, arról is írtam a Belsőségben), rohantunk az autóért, fizettünk. Alig másfél hónappal a Puch vásárlása előtt fogadtam meg, hogy évekig nem veszek autót, mert mindjárt megszületik a fiam. Erre egyszer csak azon kapom magam, hogy másfél hét múlva az éppen csak átíratott, romos, restaurálandó állólámpással húzom haza a reménytelen, porrá mállott roncsot. Még szerencse, hogy a trélert nem én vettem, igaz, az volt a szerelvény egyetlen jó állapotú darabja. Gratulálok Csikós Zsolti, te tényleg hülye vagy - pillantottam meg egyszer csak magamat, rendkívüli madártávlatból. De már nem volt visszaút.
Négy réteg egymásra borított doblemezt számoltunk össze
Szóval ilyen állapotú autót nem vásárol épeszű ember, de őrült sem igen, maradjunk ennyiben. Már a MÉH se vette volna át, annyira nem volt benne fém. Négy réteg, egymásra borított sárvédő hátul, kétoldalt, szalma, üveggyapot, paszta, kitt, újságpapír, alvázvédő – ilyeneket találtunk a sokszorosan derékba tört, hátulról lerongyolt, átalakított, hiányos autó málló festése alatt. Az egyetlen értéke a 807-es alvázszám volt – értsd, ez a 807-edik Steyr-Puch, ami kigördült a grazi gyár kapuján. Ilyen régi Puchja még az osztrákoknak is csak alig pár darab maradt. ’57 októberében indult a gyártás, december végén 1200 fölött jártak, tehát az én autóm november-decemberi.
Itt még csak az alja hiányzik a B-oszlopnak, később az egészet újragyártották
Talán érthető, hogy a kecskeméti lakatos srác, aki végül hatalmas sóhajtozások közepette elvállalta, bejelentette, hogy évekig készül majd az autó, mert a semmiből kell újraalkotnia. Többek között a két komplett B-oszlopot (küszöbtől tetőig), padlót, összes merevítést, a fél motorteret újragyártotta, mindet táblalemezből.
És persze a teljes külső borítást kicserélte rajta.
Már megvételkor zavart, hogy rövid a vászonteteje. A Fiatok 1960 elejéig, a Puchok pár hónappal későbbig kabrió-limuzin karosszériával készültek, tehát a vászontetejük egészen a motortér (ami itt hátul van, mert farmotoros!) fölső éléig hátrahajtható volt, emiatt a hátsó szélvédő is hajlékony, átlátszó műanyagból készült.
Pont így kellene majd kinéznie az enyémnek is, bár az resedagrün (világoszöld) lesz
A Fiat-kasznin lévő óriási luk hátsó részére 1960-tól a gyár rácsavarozott egy üvegszélvédős, rövid fémtetőt, vászon tehát csak az első utasok feje fölött maradt.
Fiat 500D. Ugyanaz a végig lukas kaszni, de hátra rácsavartak egy kis fémtetőt ablakkal
A Puchok ennél az 1960-as váltásnál pedig nagy panorámaszélvédős, sarkos végű kemény tetőt kaptak, amit csak egyben, lecsavarozás és otthonhagyás útján lehetett kinyitni. Így az autó jobban fűthetővé vált, és az emelt tetővonal miatt hátra már valóban be lehetett ültetni két utast, ha nem is limuzini kényelemben.
Legelöl a korai, végig vászontetős, közelebb két, lecsavarozható tetős, kontyos Pukkk
Ezek a fura tetősek egyébként a kontyos Puchok, hogy az olvasó betekintést kapjon a steyres mikrovilág belterjébe is. Az én Puchomra valamikor az idők során ráhegesztettek(!) egy Fiat 500 D-re való (fuj!), csavaros fémtető-darabot. Ezt követően a teljes, eredeti, nyitható tetőszerkezetet elnyelte az idők háborgó óceánja.
Nem tudtam, honnan szerzek majd eredeti tetőt. Gondoltam, majd csak lesz valami régi Fiatról. Sajnos az 1960 előtti Fiat 500-asok pocsék minőségűek voltak, alulméretezettek, gyengék, szörnyűségesek. Amikor a masszívabb 500D, majd 1965-ben az előrefelé nyíló ajtós, még strapabíróbb 500F megjelent, mindenki kihajigálta az ős-500-asokat.
A 2004-es tullni (Ausztria) börzén még találtam három komplett tetőszerkezetet, de az utángyártott (közel sem pontos) darabért kért 400 euró, és a két, rozsdás, bontottra mondott 500 euró horrornak tűnt akkor. Majd lesz itthon, hirdetek, ha nem, hát hozok majd Imolából óccsóért. Aha. Persze. Naná.
Hirdettem, jártam Imolában többször, leadtam a drótot megfelelő körökben, szétbányásztam a netet – sehol semmi. No problem, láttam, hogy az autó szépen, de lassan készül Kecskeméten, nem sürgettem túlságosan. Aztán a Kubinyi Gabi – akié a restaurátorműhely – idén szeptemberben felhívott, hogy kész a Steyr. Mehet mindjárt a fényezőhöz, mondjam meg, mennyi a fölső határ, keres embert, aki megcsinálja. Pánik. Nincs tető. Rápróbálás nélkül nem lehet fényezni, hiszen negyven éve nem volt rajta eredeti tető, mi lesz, ha nem stimmel? Honnan lesz? Hirtelen ajándéknak tűnt volna a négy évvel korábbi, 500 eurós, tullni bontott. A 400 eurós utángyártott pláne. Rohangásztam kölcsöntetőért. A tavalyelőtti cikkben szereplő Steyr-Puch 650T-tulajának, Tóth Gabinak eltűnt a sajátja, pedig már évekkel ezelőtt oda akarta adni mintának. Másnál se volt szerkezet. Mi lesz, mi lesz, jajjajjaj, nagy a baj, drága jóistenkém – károgtam mint valami vénasszony.
Aztán az Ebay-on felbukkant. Nem az osztrákon, nem is az olaszon, azokon állandóan figyeltem. Hanem a németen. Teljesen véletlenül találtam rá, valaki másnak kerestem 500-as Fiat-cuccot, és egy hosszú, soproni hétvégén, félkómában pengettem az oldalakat a Solar Hotel nagyszobájában. Persze, Fiat 500 „dach”, feljött ilyen egy csomó, tudomást se vettem róluk, mint a rövid fajta, nem kell, olyan van otthon is, kettő. Aztán a sokadik oldalon feltűnt, hogy az egyik tételnél olyan régimódi színe van a bélyegképen szereplő tetőnek. „Fiat 500 dach” – nem írta, hogy ur-Fiat, nem írta, hogy Fiat 500D, vagy Nuova, azt sem írta, hogy „lang”. Csak Fiat 500 dach, röviden. Azért belekattintottam. Csak egy rövid tető, hessegettem el a felvillant reményt. Azért megnéztem a képeket. A galériában az utolsón ott volt a fotó oldalról is. EGY HOSSSSSSZÚÚÚ!!!! Üvöltöttem, majd verejtékeztem kicsit. Szerencsétlen ember szemből fotózta le a tetőt, valami tartón, felhajtva, úgy rövidnek néz ki. Csak az jött rá, mit lát, aki beleásta magát a hirdetés legbelső bugyraiba. Kevesen, nagyon kevesen.
.jpg)
Igazából csak néhány unott alkatrésznepperrel és talán pár kezdővel vívtam a licitben. Egy volt csak a bökkenő – másnap, a licit lejáratának idején éppen a bükfürdői termálban terveztük a hentergést a büdös zacsifőzőben. A technika mindent legyőz – a céges MSI netbook volt nálam dolgozni, mobilnetes modemmel egyetemben. Így kerültem ebay-közelbe a néniáztató büféjében, egy szem franciakrémesem mellett reszketve az izgalomtól. Az utolsó percben lassan kezdett elmászni 95 euróról a licit, fél perccel a vége előtt már 130-on állt, amikor rátettem a rejtett ajánlatot. 500 eurót. Esélye se volt a lúzereknek, plutóniumos napalmmal irtottam ki a konkurenciát. Mert nekem ez KELLETT. 166 euró lett a vége, felfoghatatlan. Nos, ekkor esett meg a fürdőnadrágos-táncolós-laptoplóbálós-üvöltős incidens a forgalmatlan nénik gyűrűjében. Szerencsére nem készült róla fénykép.
Voltak mindenféle problémáim a PayPal-lal (így fizettem, de az eladónak nem volt számlája, végül sok levelezéssel, ám baráti hangulatban megoldódott), két hét múlva megjött a tető. A Puch ekkor már Tibinél, a fényezőnél várta a leheletfinom kittrétegek felhordását. Kibontottam a csomagot, kiterítettem a tetőt az előszobában. Őrjöngtem, csodás.
Egészen minimális felületi rozsda nagyon kevés helyen, kallantyúk kopatlanul a helyükön (azok külön még kaphatók, jó drágán), keresztlécek mind szépek, szinte így, ahogy van, be lehetne építeni.
Még a vászon is szinte felhasználható, csak a leghátsó sarkain van apró szakadás, az ablak is szép, alig sárgult meg ötven év alatt. Holott én egy pőre tetőszerkezetért is megadtam volna az ár háromszorosát.
A Katinak kellett a 190D, ezért a nemrég megjavított fűtésű Pandával téptem Kecskemétre haladást nézni, tetőt rápróbálni. 2003 májusa óta van lent a Puch, 2008 decemberéig ez barátok közt is bő öt évnek minősül. Kubinyi Gabival összeszedtük a Puchból nála maradt lomokat, majd átrobogtunk Mancz Tibihez, a fényezőhöz.
Pukin már rajta volt némi alapkitt az alapozón, csiszolásnyomok, alakul. Néhány kisebb hibát megbeszéltünk a Gabival, hogy átjön majd kijavítani (a kürt helye nincs meg a homlokfalon, közben kinyomoztam, milyen formájú peremezés volt az első fényszórók alatti levegőbeömlőkön), aztán feltettük a tetőt. Dzsáráááám!!!
Tökkkkéletes. Hirtelen autó lett. Messzebb megyek – az eddigi, nehezen elképzelhető, Fiat 500-szerű fémváz ős-Puchhá vált. Ezt is megértem.
Belülről is megnéztem, a keresztlécek szépen fekszenek, rá az esőelvezető perem szélére, ahogy illik.
Hazafelé aztán kis híján megfagytam a - mint már mondtam - frissen javított fűtésű Pandában. Úgy látszik, mégsem sikerült, az új fűtéscsap, a hűtőmosás, a friss fagyálló és a légtelenítés nem volt elég. Mire Albertirsa vonalába értem, befagyott belülről az ablak, én kapucniban, térdemre terített tartalék termopulcsival, kesztyűben, karikába csavarodva, vacogva-vonyítva küzdöttem el magam Zuglóig.
De a Puch-alkatrészek hazaértek, hat, romos, libakergető ajtó, egy romos motorházfedél rajta a nélkülözhetetlen régi fajta felirattal, kerekek, rozsdás fékdobok, egy darab, kincset érő, Puchra való, domború lökhárító (a Fiaté lapos, és lassan minden Puchon az van, sajnos az első nekem is hiányzik, ezt meg lefestették feketére), biszbaszok, izébizék. A többi már rég itthon volt.
Kincset érő, csak Puchra való, domború ütköző a Panda hátuljában
Másnap a Karesztól tanult módszerrel végleg sikerült légtelenítenem a Panda hűtőrendszerét. Orral lefelé a garázslejáróra álltam, a hűtő tetején a túlfolyócsőre hosszú gumislaggal tölcsért kötöttem, amit magasan az autó fölé emeltem, és a géptető élén rögzítettem. Meglazítottam a fűtéscsapnál a csövet, beindítottam a motort, a tölcsérbe fagyállót töltöttem. Nyelte, nyelte, majd némi sziszegés után a lé folyni kezdett a meglazított csőnél, ezért azt visszatettem. Belement még egy csomó, aztán amikor már nem, visszaszereltem eredeti túlfolyócsövet is. Azóta tökéletes a fűtés, még alapjáraton is. Már amennyire ez egy Pandától telik. Középen dől a forróság. Hogy kétoldalt kicsit huzatos a kaszni, arról már nem a szellőzőegység tehet.
