Megszolgált. Jó volt. Tehát eladom

  2008. november 20. - Csikós Zsolt Címkék: mercedes totalcar flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Öt gang az állólámpában!
2015-07-19 07:25:12

Annyira régóta van hosszú ötödik (hatodik, hetedik és nyolcadik) az autóinkban, hogy már csak a veteránosok

Totalcar a Múzeumok Éjszakáján!
2015-06-18 08:03:55

Ez most más lesz. Most mi állítunk ki autókat, s várjuk, hogy jöjjenek a nézők, lehetőleg jó sokan. Volt

Szép autót keresünk!
2015-06-08 17:52:23

A folyóvizek élővilága után a Totalcar most a kultúra irányába evez: kivesszük a részünket a Múzeumok

Bent a kövület-Pio!
2015-06-02 16:00:17

Ráment egy csomó idő a hétvégéből, de az a pár Pioneer hangfal (cirka 1979), amit idestova másfél éve


(x), azaz hirdetés, kezdhetném mondandómat, és a fal felé fordulva akár hüppöghetnék is. Kevés autóm volt az életben, ami derekasabban szolgált volna Bazegnél. Talán nem is volt, hiszen Bazeg sose hagyott ott, egy lényeges szerve sem mondta be az unalmast valahol a farkasvonyító prérin. A gondolata sem vetődött fel, hogy bármikor ilyet tenne.

Pedig Bazeg nem autónak indult, csak átmeneti megoldásnak. A családunkban mindig is volt egy mercedeses vonulat, egészen gyerekkoromtól. Én magam 1992-ben vettem fel ezt a szálat, amikor hajnali kettőkor a széna téri taxidroszton megvettem az első állólámpás Mercimet. Naná, egy szolgálatban lévő taxit.

Azzal az autóval sokat szívtam mire lett benne rendes motor, meg váltó, de utána másfél éven át köhintés nélkül használtam. Azóta is jönnek-mennek az életemben az állólámpások, a kedvencem nyolc éven át megvolt, több mint 100 ezer kilométert belenyomtam, de rajta kívül is akadt még vagy négy-öt. A feleségem is egy állólámpást használt négy évig (a saját pénzéből vette), abból lett a mostani 190 D, de még mindig visszasírja a bugyikék W115-ösét. És klubot is alapítottunk rá, ami vagy négy éven át működött, 1999-től 2003-ig. Megfogadtam, hogy amíg lehet, mindig lesz állólámpás Mercim.

Bármilyen tesztautó után, még egy Rolls-Royce-bemutatót követően is jó visszaülni egy W115 dízelbe. Ha az autópályán borzalmas zajt és a rettenetes lóerőhiányt félreteszem (200 D=55 LE/1375 kg), nem tudok nála jobb, hangulatosabb autót. Van valami öröklét-érzet benne, az elpusztíthatatlanság kedves, lassú gőzhengereként vonul az úton, közben röhög a jobb szélen lerohadt autókon. Pedig ő már akkor öreg volt, amikor a mai autók acéljához alapanyagul szolgáló, rég reciklált egyéb autókhoz előbányászták az ércet.

Voltam ilyen kocsival közel hétezer kilométeres skandináv-balti túrán, és vagy ötvenszer külföldön. Közben meg ültem vagy ezerféle tesztautóban az elmúlt 14 évben, némelyiket nem keveset használtam, van összehasonlítási alapom, ez a szakmám. De ha nem kell dolgoznom, nekem az öreg, zajos, stuttgarti trágyadomb maga a nirvána. És nem, köszönöm nem kell helyette sem fekvőlámpás, sem W124, sem W126, W116 és W108 (ezek S osztályok), de még Fecske sem, legfeljebb egy Ponton, az is ünnepekre. Ha a hangulati és használhatósági potmétereket egyszerre szeretném a maximumon látni, csakis állólámpás jöhet szóba.

Szóval Bazeg, a mostani autó azért lett, mert nem nyugodhattam bele, hogy a gyerekeim állólámpás-felprogramozás nélkül töltsenek éveket a legfogékonyabb esztendőikből. A feleségemét eladtuk, én magam belefogtam egy másik állólámpás giga-hosszúnak ígérkező restaurálásába, használható W115 nélkül maradtunk. A dízelmozdony-szag, előkamrás kerettyelés, epedarugón hintázás, a krómgyűrűs kukkerműszerek látványa eltűnt az életünkből. Ezért vettük meg Bazeget bő másfél éve. Kis pénzből – értsd 200 ezer forintért – jutottunk hozzá, lényegében önmagát épp csak vonszolni tudó állapotban. Akkor már egy éve állt letámasztva egy Bécsi úti autómosó mellett, előtte többször felbukkant a München című filmben.

További kétszázezrembe került, hogy használni tudjam (az előző tulaj nem íratta át, zűrösek voltak a papírjai, rég volt rajta utoljára biztosítás, ezért dupla átírás, bírságok, vizsgáztatás, zöldkártya, minden egyéb), úgy, hogy egy csavart sem húztam meg rajta még. És ez volt a legolcsóbb a piacon. Nem volt rajta fék, index, a középkonzol fele hiányzott, a kipufogó széthullott, a motor őrülten szét akarta verni a karosszériát, mert minden gumibak szétszakadt alatta, a zárak nem működtek, a hátsó lökhárító leszakadt, a műszerek halottak voltak, a motor harmatgyengén vonszolt, és úgy okádta a füstöt, mint egy századnyi T-72-es egy ködösítéses hadgyakorlaton a szomódi lőtéren.

Aztán Karesz autószerelő barátommal szépen végigmentünk mindenen. Visszahegesztettük a lökhárító rögzítését. Az adagolót felújítottuk, a vezérlést a helyére tettük, Bazeg kapott új segédkeret-gumipogácsákat, új motortartó bakokat, egy bontott, de kiváló állapotú váltótartó bakot.

Otthon részben felújítottam a fékrendszert, aztán Karesz tett a vákuumszervóba új kecskebőrt, került bele középkonzol, indexrelé, sebmérőbovden, egy CD-s rádió. Meggyógyítottuk a zárakat, persze az összes olaj, szűrő cseréje is bekövetkezett, a zsírzandó dolgok zsírzása sem maradt el.

Majd beállítottam a fényszórókat, a kipufogót is összetákoltuk, lett két, tűrhető hátsó lámpabura, a vezető oldali kivételével szőnyeg is – szóval nagyjából gatyába ráztuk. Nem tudom, mennyiben van, gondolom, közel 500 ezer körül lehet. 2008 elejére olyan jó állólámpás lett belőle, amilyenem még soha nem volt. Csendesen viszi a 110-et, 240D-ket megszégyenítő erővel nyomul, tele van élettel, gyönyörű a hangja (már aki szereti a tiszta, csilingelő, előkamrás Merci-dízel hangot), szuper a fék, jó vele menni. Ha az ember jó messze előrenéz, érzésre majdnem mintha egy új ilyet vezetne. Tényleg szuper.

Megjártuk vele vagy tízszer a Balatont, háromszor Sopront, a tatai busztalálkozót, a héregi busztalálkozót, Szegedet (amikor Fiat X1/9-et mentem vezetni), a traktortalálkozót Bokorban.

Aztán Ausztriát kétszer, majd Szlovéniát keresztül-kasul.

Közben Olaszországot, meg természetesen Horvátországot is. Nem tudom mennyit mentünk vele, mert nagy tempónál csúszik a kilométerszámláló.

És persze csak szabadságon, meg szép hétvégéken használtuk, de akkor sokat. Olyan 15 ezret tehettünk bele.

Minden percét röfögve élveztük, a gyerekeim minden alkalommal sikoltoztak az örömtől, amikor megtudták, hogy Bazeggel megyünk. Hogy miért Bazeg? Nézzék csak a rendszámot – oda van írva.

Bazeg most teljesítette a feladatát, átsegített bennünket a nehéz, állólámpásmentesnek ígérkező két éven. Méghozzá olyan örömmel, megbízhatósággal, mosolygós derűvel, amit nemhogy egy harminconsok éves, nagyjából másfélmillió kilométert futott autótól nem várna az ember, de egy ötévestől sem. A Mazda 626-ot és az Alfa 75-öt is azért adtam el, mert mihelyt szép idő volt, mindig a Bazeget vettem elő. Mert az maga volt az „öröm é bódottá’”, igaz ommm?

Most (majdnem) elkészült a másik, mire ez a poszt megjelenik már itthon lesz Egerből, kell a hely neki a garázsban. Bazeg pedig nem alhat kint, mert olyan rozsdás, hogy ha csak meglát egy bárányfelhőt az égen, peregni kezd belőle az oxid, több helyem viszont nincs fedél alatt. Pár napot (hetet) még maradhat, addig a Bianchina és a Kawasaki még szerelőnél van.

Tehát eladom. Felezzük meg az összeget, amennyiben van, hiszen a mániát, a szívást, az elmebajt nem illik máson számon kérni. Tehát legyen 350 ezer. Lelkes, csillogó szemű vevő felbukkanása esetén nyilván a próba hosszas, az ár rugalmas lehet, de a fél kézzel már egy másik eladó autó után mobilozó, „kétszázat adok érte” felütéssel nyitó bepróbálkozók inkább el se jöjjenek, rájuk nincs időm, előre is elnézést kérek.

Mit ad ennyiért Bazeg?

Vegyük a pozitívumokat. Szuper a motorja, állólámpás dízelségéhez képest nem füstöl, jól indul, szépen jár, 55 lóerejéhez képest erős, mint a barom, ráadásul a blokk egy ragasztott táblás gyári Tauschaggregat, vannak, akinek ez kifejezett előnyt jelent. Szuper a váltója, könnyen kapcsolható, jó benne az összes szinkron. Megy minden, ami elektromos (ez egy állólámpa esetében nem sok, tehát lámpa, index, önindító, fűtőventilátor, ablaktörlő, műszervilágítás, cédé). Nem dobál a kuplung (ami állólámpásnál ritka), nem rángat a hajtás (ami öreg Merciknél általában még ritkább), kiválóak a lengéscsillapítók, a gumik, a feles szériából származó (tehát a legkényelmesebb fajta) ülések nem szakadtak még le a fenekek alatt. Apró szakadásoktól eltekintve még a kárpit is tűrhető, bár a vezetőoldali ajtózseb hiányzik, az utasoldali repedt. Mint szinte minden állólámpáson.

A futóműve is szuper (majdnem), csak egy tételt hagytam meg az utódnak. Csak most nyáron jöttem rá végre, miért kóvályog a hátulja autópályán, megterhelve – a hátsó két lengőkar első szilentjei lógnak. Én ezt már nem javíttatom, elnézést, már a következő delikvens várja az odafigyelést. A fék is szuper, jól harap, az autó egyenesen áll meg, nem fárad, nem levegős, bár amióta megjavítottam a nyergeket, és a hátsók is fogni kezdtek, kiderült, hogy kicsit hullámosak a tárcsák.

Jöjjenek a rossz dolgok. A repedt műszerfalon (ha nagyon kell, a Karesznál talán akad eladásra egy szinte tökéletes darab, aminek csak a vezetőoldali térdrészénél van egy apró, kulcs nyomta lyuk), a nedvedző gázolaj-csöveken (filléres tétel, de szöszmötölős), a szakadt tetőkárpiton, a vakuló fényszórókon, a fém alapot a visszahajtásnál elengedett műbőrű jobb egyes ülésen és a hiányzó vezetőoldali szőnyegen (most egy nem Mercié van beletéve, alatta hungarocell-béléssel) lépjünk túl. Ezek vérontás nélkül javítható, akár otthon kicserélhető tételek (csak a tetőkárpit nem, az szívás).

A kipufogó most még egyben van ugyan, de olyan rozsdás, hogy bármikor szétmállhat. A szélvédő nem repedt, nincs rajta kőfelverődés, de a szélein alaposan megindult az üveghalál, tehát tejesedik. És mostanában hülyéskedik a vízhőfok-mérő, százhúszba megy, ugrál, aztán visszatalál 82-re áll, aztán megint felugrik 120-ra. Kontaktos lett időközben.

Az igazi baj a kasznival van. Nem lett rosszabb, amióta megvettem, hiszen Bazeg nálunk esőben alig járt. De eleve tré volt. A jobbos két ajtó cserére szorul. A bal első sárvédőn Duct Tape fedi el a lyukat. A jobb első is kukás. Kell még két külső küszöb, talán a belsőt is foltozni kell, minimum egy hátsó, alsó oldafal-javító elem, és egy bal hátsó doblemez. Meg jó pár, kisebb folt. A vázszerkezet épnek tűnik, a padló jórészt erős.

A filmgyáriak ráadásul telibe fényezték az autót. Emiatt a színe ugyan szép, fényes szürkés-mogyoró, de nem bontották szét festéshez. Ezért a régen elveszett jobb küszöbdíszléc alatt és a jobbos ajtótükör helyén (szerződés szerint vissza kell adnom az előző tulajnak) kiütközik a kocsi eredeti bézs színe.

Egy teljes restaurálás költsége nagyjából 2-2,5 millió forint. Egy megmaradt, szép, első szériás (tehát elefántfüles, sima hátsó lámpás, kürtgyűrűs kormányos, keskeny maszkos) autó a klubtársak általi eladások alapján 2-3 milka között megy el itthon. Külföldről behozva, ügyes utazással, elsőre vett veteránvizsgával talán kétmillióból is megúszható egy szép darab. A szépnek látszó, de közeli inspekcióra több ponton javítandó, használható állólámpások olyan 800 ezer és egymillió között vannak. A „még valahogy kinéz, de igazából szét kéne szedni” kocsik félmilliónál bukkannak fel. A forgalmi nélküli, dupla átírásra váró, esetleg forgalomból végleg kivont, halott motoros, lyukas, szedett-vedett belsejű, szétberhelt csoffadékok 200-400 ezer között mennek.

Aki csúcsszuper, gyári állólámpást keres, az ne vágjon bele a Bazegbe, egyszerűbb eleve szalonállapotút venni. A Bazeg annak jó, aki arra használná, mint én – öregautózni, relatíve olcsón, nagy élvezettel, szinte újautós megbízhatósággal. Magyar rendszám van rajta, egy falusi lakatolás 200 ezerből megvan, a fényezés 80, szélvédőt 30 ezer körül lehet kapni hozzá, a két hátsó féktárcsa olyan 15 ezer lehet, a hátsó szilentek a cserével együtt is megvannak még 15 ezerből, talán kevesebből is.

Ez bő háromszázezer ráköltendő forint, ha valaki jól bánik a hegesztőpisztollyal, sokkal kevesebb. Minden mást én már rendbe tettem. Bazegnek nem kell messze mennie eladás után, mindig szívesen viszontlátom majd - ha értik mire gondolok. Februárig van ideje még, addig ketyeg a vizsga, zöldkártya. Ideális öreg batár a recesszió átvészelésére – 8-9 között eszik, egy kalapács és két villáskulcs segítségével szerelhető, majdnem minden jó bele a fekvőlámpásból, ebben a példányban van szerintem még 100-150 ezer kilométernyi, egészséges futás. Két hátsó szilent, és így, ahogy van, el lehet vele indulni Svédországba. Vagy Indiába, kinek, mi tetszik jobban.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr36779284

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

RollDuke 2008.11.20. 22:13:10

Merida01 "jobban néznek ki, eszméletlenül fogják az utat, preztizsük is van ami egy japánnak és franciának vagy olasznak sohasem volt és sohasem lesz!!Ez tény és ezen nincs mit tagadni!!Német autók a legjobbak a világon!!"????? Igazad lehet, az olaszoknak és a franciáknak tényleg semmi szépérzékük....

hellinger 2008.11.20. 22:18:43

szerintem megéri az árát,még lehet belőle szép autót varázsolni én is ezzel foglalkozom,megnézhettek a (helingerveteranauto)oldalon.

akos696 · www.focusauto.hu 2008.11.20. 22:19:48

Ubul1:

Az nem trafic, hanem egy Master I. Tudom, mert nekem is van .:)

hellinger 2008.11.20. 22:23:11

a cím helyesen (hellingerveteranauto)így jár aki a nevéből egy L-betűt kihagy.

Higany 2008.11.20. 22:29:50

Merida001: Pont ezen gondolkoztam én is, hogy hol vannak a rajongani való, veterán japán autók? Gyakorlatilag sehol, de nem azért mert nem olyan jók, hanem a 70-es években meg előtte csak elvétve akadt még néhány ilyen típus.
De pl ott van Karotta elnöki Datsunja, vagy egy Miata már most is klasszikus (megjelenése pillanatától az), 30 éves korára lesz olyan súlyú legendája, mint az állólámpásnak. Vagy az RX-7, az évek múlásával a "száguldó-koporsó" gúnynevet egyre inkább elhagyó CR-X, de ha megmaradunk a puszta funkcionalitásnál és a megbízhatóságnál, akkor emlékezzünk csak Csikós (ki más!?! :)) 626-os Mazdájára.
Nekem egy 10 éves Hondám van, a legnagyobb eddigi meghibásodás a hátsó ablaktörlőt az üvegre szorító rugó kinyúlása volt. Nem tudom a rohadással hogy' fog állni később(egyelőre sehogy nem áll vele), de a jelenlegi amortizációját figyelembe véve 35 évesen is nagyon egyben lesz. Persze elismerem, túlzott lelkesedést és birtoklási vágyat sokakból nem fog kiváltani, ahhoz se nem elég döglesztő a formája, se nem olyan vegytiszta gépészet mint egy mai veterán :)

Higany 2008.11.20. 22:34:23

"preztizsük is van ami egy japánnak és franciának vagy olasznak sohasem volt"
Hidd el, van respektje másfél tonna japán vasnak is. Nem egészen abban az értelemben, mint egy lesötétített Q7-nek, ezt inkább méltóságnak nevezném.
Tapasztalat :D

9mmPara 2008.11.20. 22:54:54

Pl. presztízstelen francia a Citroen DS és a CV2, igaz? Meg az olasz Fiat Topolino és később az 500-as, meg az Alfa Giulietta Spider, Lancia Delta Integrale, arról a pár öreg trágyadomb Ferrariról, Maseratiról, Lamborghiniről nem is ejtünk szót, mert annyira nincs presztízsük.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.20. 22:57:53

Amire te gondolsz az nem presztizs, hanem lélek.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.20. 23:00:05

Rocko: ezzel csak az a baj, hogy nekem az nem túl szimpatikus, amikor valaki valamit állít, aztán máshogy tesz.
Csak a 30 éves a jó, aztán úgy az idő 95%-ában egy 6-7 éves suzukival járunk..
De ilyen példát elég sokat tudnék felhozni, prokee sokat letett az asztalra és nagyon jó arc, nehogy valaki sértegetésnek vegye.

csiky944 2008.11.20. 23:06:30

német autó a legjobb,muhaha
jók,de nem a legjobbak
legjobb nincs

hellinger 2008.11.20. 23:07:16

vannak autók és van a mercedes "az egy csoda"

Csikós Zsolt 2008.11.20. 23:15:10

Gyuszi bácsi:

A hetvenes évek elején járunk. Csak a Peugeot és az Austin gyárt dízelt, a Volgába utólag szerelik az Indenort (és a Perkinst), az Opel frissiben mutatja be a Rekord D 2.1D-t. Helyezd képbe, nem lehet egy régi autót beletenni egy újautós szemléletbe. Vagy szereted a régifajta mechanika érzetét, a vékony tetőoszlopokat, és elfogadod az autópályás kínokat (nehéz előzni, aj van), vagy maradj az új autónál. De igazad van, egy Suzuki Alto is elvisz 120-130-cal viszonylag elfogadható zajban, a Merciben itt megőrülsz. És tönkreteszed. Én meghagyom neked az Altót.

Gomme 2008.11.20. 23:17:48

sziasztok.
van egy ugyan ilyen történetem csak az én mercim w123as és kombi.
3 éve vettem 1 évig tartott mig felújitottam aztán két évet angliában töltöttem vele. Az a baj vele hogy rossz helyen van a kormány!
Meg egy 26évess fiatal srác már megunta a közössen eltöltött 55ezer km alatt a lomhaságát, beázását. Ezért szeretnék átülni egy cabrioba. :) Hátha az nem ázik be itt az esső országában!!
Tényleg jó gépek ezek!Ha valaki nem akar pontokat a jogsiára akkor meg ilyennel kell járni!

mv3 2008.11.21. 01:28:14

Sziasztok!

Azoknak, akik értetlenkedve fogadják Bazeg eladását ajánlom, olvassák el még egyszer a cikket. Gondolom, hogy most is sóhajtozik Csik (1:05) és elmorzsolt pár könnycseppet is, de megvan már a helye a pénznek (ha más nem, pl. az utolsó simításokhoz tuti jól jön a Zöld-projekthez).
Arról nem is beszélve, hogy kevesen engedhetnek meg maguknak sok példányos -minőségi- autó/motor parkot, gondolom Csík is már a határait veszegeti.

Legyünk derűlátóak, Bazegnek kívánjunk egy lelkes és bőkezű új tulajt!

Még pár gondolat, ha megengeditek.

Nekem messze nem ilyen öreg a Mercedesem (94-es W124), de semennyire nem értek az autószereléshez, így az ennél öregebb autók a hasznaltauto.hu-n történő csemegézés után a rózsaszín köd homályába vesznek tova.
Arra gondoltam, egy olyan mercit veszek, amelyik még mosolyra ad okot (kíváncsi voltam a tökéletességükre, az időtállóságukra, az egyenes tartásukra).
Igazi öröm vezetni, ha időm engedi, előfordul, hogy a hosszabbik úton jövök hazafelé, és esténként néha elmegyek csak úgy autózni, aminek többnyire egy gőzborotvás jutalomjáték a vége:o)
Annyira élményszerű az utazás benne, hogy néha magam is rácsodálkozom.

Bazeghez visszakanyarodva, annak ellenére, hogy nem vezettem még állólámpást, gondolom esetükben ez az élményfaktor még jelentősebb.

ommm 2008.11.21. 01:58:08

szemét leszek.
láttam képeken a zöldet.
beszarás, pedig csak az alja volt rajtuk.

BTO11 2008.11.21. 06:38:10

mivel viszonylag csoresz vagyok a merci meg se fordul a fejembe még öreg se,a zöldséges meg a kisebbségi tulajok révén.ez meg 1 rozsdahalmaz mint irja a tulaj finoman .pénz pénz pénz és akkor lehet jó veterán belőle,hétvégi hobbynak,de mindennaposra nem.
ja és a márka szeretet, mely nálam fentebb miatt nincs ehő a tipushó,se márkáhó!

Bringás 2008.11.21. 06:48:18

Az én 40 éves rozsdamentes Fecskémet is Karesz tette tökéletesebbé a megvétele után.
Az utakon nagy ritkán lehet látni ilyen korrodált járműveket. Sajnálatot érzek irántuk, ezért szégyellnék velük gurulni. Egy időben a cigányok jártak iszonyatos állapotú Zöldségesekkel.

Acmee 2008.11.21. 07:17:08

Zsolt!

Írhatnál egy kimerítőbb cikket a másik restaurálásáról! Nagyon érdekelne, mivel mi is egy nagyon hasonló munkában vagyunk (123 coupe)! Ha esetleg ide nem fér be, akkor egy linket is bőven megérne, oszt' olvassa, aki akarja :)

Loloke_ 2008.11.21. 08:41:19

Huh, de megvennem, ha lenne most ennyi penzem... Zsolt, azert ird meg ha elkel, en elkezdem a penzt osszeszedni ra...

Ubul1 2008.11.21. 08:51:38

Gyurma73 2008.11.20. 19:06:03

Persze hogy a benzinesek futottak kevesebbet, mivel senki nem akart városon belül 15-öt beszopatni.
Épp az a baj hogy lehetetlen nem széthajtott dízelest venni, mert az hagyján hogy a motor az még bírná, de ha van nyűgje az is filléres tétel, de a kocsi egyben öregszik, tehát minden máshoz is hozzá kéne nyúlni ekkorra.
A Merci ilyen korban olyan benzineseket nyomott, hogy olyan a hangja mint egy koppány-kipuffos Zsigának!
A fogyasztás lenne annyi futás mellett amit én helyben megtennék egy ilyennel a legérdektelenebb, ha a Dízel enne többet akkor is azt választanám! Automatát csak 3,5 liter felett, hogy miért az magánügy, biztos szeretek a fakanállal kotorni az olajban. Ennyi

Jacopo Belbo 2008.11.21. 08:58:47

Csikós Úr!

Megint egy remek poszt, mégha oly szomorú is, amikor az ember leltárt készít egy öreg barátjáról, fényezi azt, amit lehet és igyekszik tárgyilagosan a hibákkal is szembenézni. Nagyon megindító írás.

Mondanom sem kell, ha tehetségem, időm és anyagi helyzetem engedné, azonnal megvenném Öntől ezt az autót, noha valójában egy romhalmaz. Mert nem is igazán autót vennék, hanem egy élettörténetet, egy, a hetvenes években készült fénykép fakult színeit, gyermekkorom végtelen szabadságát, a nyár szagát, az élet lassú és boldog folyását, és nem utolsó sorban: a "Csikós" barátságát, amire igyekeznék rászolgálni.

Nem tudja, mennyire fáj, hogy nem vehetem meg Öntől Bazeget. Sok sikert kívánok az új tulajdonos kiválasztásához és a magam részéről nagy tisztelettel várom a híreket a zöld Mercedesről!

mv3 2008.11.21. 09:03:11

BTO11

Igen, dolgozik a márkával szemben egy halom előítélet, amelyek nehezíthetik a döntést, de Bazeg már túl van azon a koron. A fiatalabbaknál -W123-W126-W124- pedig egy szép állapotúról pedig ne a gengszterek jussanak az eszedbe, hanem a gondos gazdák, akik vigyáznak az autójukra. Ma már a kisgengszterek is drágább autókkal járnak, és nyitottak egy halom egyéb márka irányába.
Egyébként meg ezek a sztereotípiák idétlen dolgok, nyilván van bőkezű skót és pontatlan német is.

Tisztul a kép, a rossz állapotú autókat vagy megcsináltatják, vagy mennek a bontóba. Bazegben pedig a lehetőséget kell valakinek meglátni, hiszen egyre kevesebb az állólámpás.

mv3 2008.11.21. 09:04:38

Ommm

Nem vagy szemét, egy előző postban már feltünt az új Zöld alja a széles publikum számára is :o)

rognork 2008.11.21. 09:14:37

vagy inkább kezdjek gyűjteni a pandára? pár hónap, és egyben lesz.

T-boy (törölt) 2008.11.21. 09:21:42

"240D motor Volgába" iparág épült erre.
Jókat röhögtek csóró Zsigulisokon/pl.rajtam/.

AnyádnakPalánkot (törölt) 2008.11.21. 10:07:26

a 123-ról relatíve kevés embernek jutnak eszébe a gengszterek

jenko80 2008.11.21. 10:22:42

Én is garázshiány miatt döntöttem úgy, megválok S110R gyönyörűségemtől. Pedig utólag rájöttem, hogy az apróbb kényelmetlenségei ellenére (kicsi, lassú, benzinszagú) nagyon kényelmes és élvezetes vele közlekedni. Csak persze a rozsda...
Nekem kéne a kocsi, lenne is rá pénzem, de az ő érdekében nem venném meg, mert csak nézhetném ahogy tovább rohad a falusi foltozások mentén (mert annyi keretem még lenne rendbentartani, de restaurálásnyi nem).
Melyik jól galvanizált autó hozza ezt a hangulatot és tartósságot max 15 évesben kis költségekkel?

bigwhite 2008.11.21. 10:23:41

"Ha a szerző csak egy árnyalattal lenne kevésbé tahó, mint amilyen, akkor pl. a "Bezzeg" nevet is adhatta volna ennek a szép autónak"

Te miert nem a Noklapja Cafe-t olvasod ?

Maybe_ · http://maybe130.blogspot.com/ 2008.11.21. 10:55:38

Tavaly voltunk Egerben egy veterán találkozón, ott volt néhány gyönyörű állapotú állólámpás is. Na akkor beleszerettem. Mindennapi használatra semmiképp nem kéne, de nyugodt családi kirándulásokra sztem nem nagyon létezik hangulatosabb autó. Remélem jó gazdája lesz bazegnek.

Ubul1 2008.11.21. 10:55:40

Eszembe jutott hogy is kitérővel rákérdezzek egy szerkesztőségi dologra: Miközben Csikós mester költi itt a cikkek 80%-át vajon merre és hogyan egyengeti a szépmívű karrierjét az a 2 töketlen punk, akik még régebben itt voltak?
Különben Zsolti mester, eredetiben minek készültél? Firkász lennél egyébként is,, vagy csak fanatizmusból kötöttél itt ki?

SsPL71 (törölt) 2008.11.21. 11:15:06

Én biztos nem hordoznám egy ilyenben a családomat.
Nem egy életbiztosítás.
Még egy hátulról való koccanás is esélyt ad, hogy életem végét kerekesszékben töltsem.
A fejtámlák hiányára gondolok.

W123-asom is ilyen korróziós problémák miatt adtam el, nem lehetett már a gyári emelővel felemelni, beszakad volna a küszöb.
Ezek már nem állják meg a helyüket a mai autók közt.
Egy sok millióért restauráltat meg vétek volna a magyar közlekedési morált ismerve, közútra vinni.

jenko80 2008.11.21. 11:17:02

ha már Ubul itten személyeskedik, akkor én meg arra lennék kíváncsi, hogy - több TC-s munkatárs közlekedésre vonatkozó panaszából kiindulva - minek kell egy szerkesztőségbe bejárni? Az ilyen dolgokat meg lehetne oldani távmunkában is, nem? Vagy ez ilyen rugalmatlan cég? Én mikó versenyszférába húztam az igát, voltak határidős melóim, aztán akkor mentem be, ha muszály volt a személyes jelenlét. Amióta közszférás vagyok, állandóan itt kell lenni bent de minek mikor mindent megoldanék otthon, és akkor nyugodtan lehetne 30 éves mergám mert nem kéne mindennap használni. Ez az egész rendszer veterán- és környezetellenes.

SsPL71 (törölt) 2008.11.21. 11:19:32

Jav.:

"életem végét" = életem hátralévő részét

"beszakad volna a küszöb." = beszakad volna a gyári emelési pontnál.

SsPL71 (törölt) 2008.11.21. 11:23:25

Régen mindig azt mondták a szakik: "Kasznit kell venni, nem motort"

És milyen igaz, a legtöbb kellemetlenség ennél az autónál a karosszéria helyrehozatala lenne, nem pedig a hajtáslánc és az erőforrás cseréje, javítása.

ommm 2008.11.21. 11:46:41

mv3 2008.11.21. 09:04:38

ja, tényleg. annál többet :)

Balázska_ocd 2008.11.21. 12:24:51

Hm, W114/W115... Gyerekkorom kedvenc autója. Mondjuk egy ilyenben is nőttem fel, apámnak volt egy W114 250-je. Sajnos aztán eladta. Pár éve hatalmasult el bennem a birtoklási vágy egy W114 280 iránt, de egyelőre sajnos úgy néz ki, hogy reménytelen legalább olyat találni ebből a variánsból, amire egyáltalán építkezni lehet. Bár tavaly majdnem beleugrottam egybe, karosszériaügyileg nagyjából elment volna. viszont a motorblokk oldalán kifigyelt az egyik hajtókar, így kuka. Eredeti 280-as motort marha nehéz találni, az meg az én egyéni marhaságom, hogy OT-sre szeretném csinálni. Mindenesetre eltettem az autót tallonba, mert ha akad egy vállalható 2,8-as motor...

mv3 2008.11.21. 12:59:05

ommm:
Remélem lassan behozunk:o))


Off

AnyádnakPalánkot:

Ok, a 123-as kisebbségi cirkáló, zöldséges, taxis, stb. tehát a sztereotípiák nála is mozognak, illetve remélem lassan múltidőben beszélhetünk róla, mert egy szép példánynak ma már helyreállt a renoméja. Remélem egyszer a 124-es is letisztul az előíteletektől. Egyébként aki seftel, nem ad számlát, vagy munka mellett felveszi a segélyt, azt nyugodtan nevezhetjük gengszternek (ha már a 123-as valamikori magyar célcsoportjánál tartunk).

On

mv3 2008.11.21. 13:02:08

Egyébként ma reggel már többedik alkalommal látok a Hüvösvölgyi úton egy taxi 123-ast, vajszínűt, öreg sofőr bácsival. Mit mondjak, üdítő színfoltja a reggeli SUV-os, céges mondeos/passatos utcaképnek :o)

zöldi 2008.11.21. 13:33:40

Érdekes, a kocsiról akárhány post született, mindig legalább 5-en tolongtak, hogy ha egyszer eladó lesz, ők biztos megvennék. Most ahogy nézem 2 vevőjelölt ha akad a 100 kommentből.

"Ommm: szemét leszek.
láttam...."

Nem szemét. Kocsog :DDDD

streetsta · http://managertoys.hu/ 2008.11.21. 14:20:35

ommm 2008.11.21. 01:58:08
Én meg mégszemetebb leszek, én élőben láttam, sőt meg is simogattam az új jövevény orrocskáját!:)) Nagyon szép jószág, BaZeG mellett állva még egy kicsike bírvágy is ébredt bennem, de gyors leltárazás után leküzdöttem. Mindennek van határa. Még ha gyakran át is lépem.
Mindenesetre élmény volt közelebbi kontaktusba kerülni BaZeGgel (is), mert bár álltam én mellette többször is, de nem fogott meg annyira, hogy jobban belemélyedjek. Tegnap elég volt a külső kilincsét megfogni, meg a polcról leemelni egy /8 világításkapcsolót, hogy megértsem, mitől is van oda Csiki. komolyan mondom, a kilincs tapintása, formája nagyon sok ingert adott át. Aztán a belsejének a szaga, a csillogó krómok (aminek mint megtudtam, nagyrésze polírozott, lakkozott alu!), ívek, formák... Kicsit jobban értem már a Mercedes-rajongókat.

gunyi 2008.11.21. 14:30:22

szerintem én nem adnáém el ezt soha,
meghagynam a fiamnak.
Egyszeruen nem lenne szivem ezt eladni,
s venni egy masikat. Ennyi.

Rocko- 2008.11.21. 15:01:45

gunyi 2008.11.21. 14:30:22
és azzal a mondattal mi lesz, h "
A feleségemét eladtuk, én magam belefogtam egy másik állólámpás giga-hosszúnak ígérkező restaurálásába, használható W115 nélkül maradtunk."?

Cornucopia 2008.11.21. 15:41:13

Csiki, csak nehohy úgy járjál a 350 ezerrel mint a HANS-sal "Jött egy meredek, 800 ezres ajánlat, kinevettem a szerencsétlent, ennyiért az anyámnak sem, hörögtem." aztán "Nézd a lúzert (he!), mit akar egy ilyen sz@rral már fél éve" és végül "Azt mondta, hatszáz. A fekete lovag utolsó leheletével megpróbáltam egy vérszegény döntetlenre kihozni a meccset: hatötven, és a tied, sziszegtem mosolyogva. "Akkor szia, megyek is tovább" - hangzott a búcsú. Egy bontási sittel megtömött Kamaz kerekei által péppé taposott giliszta utolsó halálhörgésével bugyborékoltam, miközben a szám sarkában megjelent egy vércsepp, legyen akkor hathúsz. "Még szétnézek" - hangzott ismét. Kérdik? Kezet ráztunk: így mosolyog a bámészkodókra, akit kettévág a hatos villamos a Moszkva téren." :DD,

tehát akkor 150.000-ért mehet ????

Csikós Zsolt 2008.11.21. 17:02:50

Ubul1:

A két punk közül az egyik még mindig a főszerkesztő, hetente legalább egy cikket lenyom, ha nézed a TC-t, látod. A másik punkot felszippantotta az index.hu, ott csinálja az indextv-t. Ő a főnöke.
Én meg informatikus villamos üzemmérnökként végeztem a Kandón, 1992-ben. Aztán rögtön elmentem egy autószalont vezetni. Canada Expressz, Lehel út, ha még valaki emléxik a selejtes, túltárolt Mercury Topazokra... Csak 1994-ben lettem újságíró, az autópiacnál. Szóval nagyjából ez.

mv3 2008.11.21. 17:06:58

Semmi közöm hozzá, mert nem vagyok kompetens, de aki 350-re azt mondja, hogy 150, az nyilvánvalóan nem akar utána 1,5-2 milliót rákölteni a gépre. Tehát csak kifacsarni szeretné a maradék szuszt a kocsiból...

Szerintem ennél a 150-nél többet kapna, ha szétbontaná az autót, és gondolom nem véltelenül nem tett így, gazdát keres.

Ubul1 2008.11.21. 17:40:46

Csikós mester, ha a Winklerre gondoltál, akkor azt hagyjuk, aki a KISKEGYEDNÉL(!) piperkőcködött, még ha etanol is folyna az ereiben se lehetne igazi autóbuzi!
Egy ex-Kandósról már hitelesebben hihető ugyanez. Főleg hogy sose volt drótnyúzó, hanem mindjárt kocsikkal kezdett el foglalkozni. (túl amperszagú lett volna a Ward-Leonard hajtás?!;)
Sok sikert a kocsi elpasszolásához, ha nem lenne a kasznija ilyen rettenetes állapotban akkor még én is rákínálnék, de ez durva. És nálam szóba se jöhet más mint a rideg állattartás, úgyhogy egy ideig nem lesz semmi öreg kocsi, max unalmas ocsmány konzumjapcsik.
Aki meg rendbehozhaná az mellette melózik, tehát az ítéletnap előtt egy nappal talán el is készülne addigra meg már minek?!

Ubul1 2008.11.21. 17:44:13

Csikós for president! legalábbis a TC-n! Legalább egy kis része visszajönne abból aminek indult...

Csikós Zsolt 2008.11.21. 17:45:54

mv3:

Igazából az a rossz ebben, hogy nagyon sok srácot ismerek, akik előszörre vettek állólámpást (fekvőt, fecskét, ami jött), és jól befürödtek, mert az eladó, aki értett hozzá, és tudta milyen az autója, nem mondta el a fontos dolgokat.
Szóvalhogy biztosan sokkal jobban el tudnám adni a Bazeget, ha nem mondanám el róla, mi a baja. Csak inkább olyan vevőt szeretnék, aki tisztában van a dolgokkal, és megcsinálja, mint valakit, aki a földbe gyalázza, mert menet közben rájön, hogy zsákbamacskát vett. Jobb ez így, el fog menni. De 150-ért tényleg nem eladó, messze nem, hiszen egy jó állólány motor is 100, meg a papíros, törzskönyves szám is vagy 50, és a többiről nem is beszéltünk. Csak belehalnék, ha szét kéne bontanom. Mert egyben nem tudom tárolni.

Csikós Zsolt 2008.11.21. 17:48:22

mv3:
Ja, én is láttam a kicsit megfakult taxi 123-ast a Kolosy térnél. Vigyorogtam is az öregre a pirosnál, biztos azt hitte, buzi vagyok. Pedig csak az autója tetszett. Hogy mennyire nem ződcséges, mennyire nem taxi már a 123-as, döbbenet. Kábé négy év alatt kikopott a szerepből. Most inkább a régi Mondeók meg Omegák vették át azt a stafétát.

Totalcar.hu 2008.11.21. 18:30:57

"ubul1"
az van,h totálisan igazad van azt illetően,h a Csikós autóbuzi!!! :-) az igazi,üdítő,ritka kivételek egyike aki még írni is tud!süt róla,h imád mindent ami benzinszagú,olajos,zsíros,pöfög-zúg,bármi csak motorja legyen... :-) a Winklerről nem tudok mit mondani ezt illetően,Veled ellentétben nem ismerem az előéletét.semmilyen téren...

Totalcar.hu 2008.11.21. 18:56:47

(szerintem a Karottával semmi gond nincs újságírás címszó alatt...rááadásul még autóbuzi is csak a pár évvel fiatalabb generációból,majd 10-15 év múlva jobban "lejön" ez.aki "Z" Datsunt meg "elnökit" restaurál-dédelget és még AE86-osa is van,ugye Nino? :-) )

Csikós Zsolt:
vki kérdezte már Tőled de nem olvastam rá választ v elkerülte a figyelmem (...)hogy arra a hónap utolsó pénteki klubos összeröffenésre be lehet jelentkezni vhol és esetleg a címet is elárulnád...? :-) mint zuglói a zuglóinak

Rocko- 2008.11.21. 19:19:48

már válaszolt: "A probléma igazából azzal van, hogy már nem nagyon férünk el így se, vannak klubok, amikor kezelhetetlen az embertömeg, az autótömeg, a minden. Meg a kezdetektől fogva ilyen szájhagyományos volt a klub, ha nyilvánossá tennénk, egész más történet lenne onnantól. Ezért, mondjuk, elég zárt. Pedig szeretem nyitottnak gondolni, de ilyenkor jövök rá, hogy nem az."

primatus 2008.11.21. 20:31:59

Az a legnagyobb probléma,hogy nagyon keveset keresünk ahhoz, hogy egy általunk nagyon kedvelt kocsit (de igaz ez bármilyen régi tárgyra) megőrizzünk, felújítsunk, egyáltalán hobbizzunk. Mindig irigyeltem a nyugatiakat, hogy Nekik van energiájuk, pénzük, idejük arra, amit szeretnek űzni. Az alkatrészek hozzáférhetőségéről nem is beszélve. Egész ipar állt erre rá, itthon pedig tudjuk, hogy milyen nehéz egy kifutó típushoz bármit beszerezni. Én hiába vagyok képes felújítani mondjuk a vágyott (pl. "www.hasznaltauto.hu/2502064_mercedes-benz_123_1982" , a 300D automata+klíma jobban tetszene, de ez pl. jó alapnak látszik) és megszerzett autót, az alkatrészek, a járulékos kiadások (gépműhely, kárpitos, fényező+kamra+anyagár) meghaladják a lehetőségeimet. A testvérem egyszer felújított magának egy ilyen 200D-t. Gyönyörű lett, de a motor felújítását a gépműhely elcseszte és nem ment úgy, ahogy az Én akkori kocsim és 2-3l-rel többet is evett. Eladta a gyönyörűséget, mert nem tudott vele előzni stb..... Arra már nem volt pénze, hogy pl. a motorral kezdjen valamit. Ilyenkor az ember szíve nagyon tud fájni. Majdnem 2 év munka és egy csodaszép eredmény után napi használatra nem volt alkalmas a mai körülmények között. 240D , vagy 300D motorral még ma is O.K. Az állólámpásnál is Nekem hasonló problémám lenne. Én ezért nem Old Timer irányba indulnék, hanem egy mai mindennapi használatra alkalmas, fejlesztett változat felé. Főleg a külcsínyt és a belsőt megtartva. Persze ez mindenkinek a saját ügye...
Mindenesetre ebből a pénzből az átlag magyar honpolgár nem fogja megvalósítani az álmát. Engem ez nagyon elszomorít....

mv3 2008.11.21. 20:39:49

Csik,

Szerintem is így a helyes -nem is lehetne másképpen- a lelkiismeret előbbre való, mint a pillanatnyi haszonlesés. És én vagyok a naív vadbarom, hogy ezt az autótelepektől is elvárnám. Egyik kollégám több, mint egy hónapot futott, hogy legyen törzskönyve a már kifizetett autójának, mert a kereskedő inkább használta egy kicsit a pénzét,mielőtt lenullázta volna a kocsi előző tulajos bankhitelét. Biztos elégedett ügyfélként távozik, és máskor is ott fog vásárolni...
Az óracsavargatásról már nem is beszélek, de mit is várok, amikor itthon egy új autót 3 liter benzinnel adnak át, és egy cégemblémás esernyő már komoly repiajándéknak számít.

Én meg rátelefonálok a szuper megbízható corollámat elvivő vidéki hölgy után, hogy renben hazaért-e az autóval.

zöldi 2008.11.21. 20:46:34

Após komája vett egy állólánykát 150-ért, látszólag kilakatolva, de amúgy egészségesen elkopva. Mindketten autószerelők huszonegynéhány éve, így meló után éjszakákat buzerálták, mire beindult. Leműszakizott, minden tuti lett, 350-ben lett, mire elkészült+ a kb 1 hónapnyi közös meló. Az ipse nagy boldogan járkált vele, aztán 700-at ajánottak érte, ő meg odaadta. Történt ez tavaly

Csikós Zsolt 2008.11.21. 21:02:33

primatus:

a nm menő w115-w123-w124-w201 dízelre van tuti megoldás. Úgy hívják: Karesz. Csak le kell menni miatta Balatonra. De annyival kevesebbet kér, hogy az üzanyagot megspórolod, meg még egy csomót. Van itt Budapesten egy szép nagy kör, amelyik beleül egy állólámpába, elindul egyesben, és anélkül, hogy ismerné az autót vagy a tulajt megjegyzi: ez kareszmotor ugye?

raveman1 2008.11.21. 21:05:41

Kedves Ubul!
Nézd meg, kettönk közül ki az ... egyszerűbb a komment alapján. A véleményemet tartom. További kellemes jóestét :-)

Csikós Zsolt 2008.11.21. 21:08:34

zöldi:
Így van, az állólámpák értéke nagyon elszállt az utóbbi 3-4 évben. Littner Zsolti barátommal állandóan figyeljük kint is, itthon is, és ma már ott tart majdnem, mint a Fecske. Ugyanis a mai szemnek kicsit emészthetőbb, ráadásul ez volt az első gondozásmentesre tervezett Mercedes. Valahol asszem van egy szem zsírzópontja, a Fecskében, 108-asban volt egy rakás. És ha nem zsírozták valaha, akár egyszer is, tré a futóművel. És szinte minden Fecskének szar a futóműve (kicsit kotyog, kicsit nem megy egyenesen), még a nagyon szépeknek is, és szinte minden állólámpásnál jónak tűnik, még ha az elmúlt húsz évben el is hanyagolták.

A magyar piac két éve kezd utánamenni a nyugatnak, van, aki már nem fecskét és 108-ast hord be restaurálni, hanem állólámpát, mert kurrensebb, használhatóbb, sokkal több élményt ad a gazdájának, mert mer vele menni tízezreket. Három év alatt nagyjából megkétszereződött az ára, persze függ ez szériától, kiviteltől, állapottól, sok mindentől.

A fekvőlámpás is mocorog már vagy öt éve, egy igazán szép darab ma kétszer annyiba kerül, mint akkor. Mintha már itthon is indulna felfele az ára...

primatus 2008.11.21. 22:13:53

Zsolt!

Mi is képesek vagyunk jó motort előállítani, csak anyagi okok miatt az öcsém nem tudott gyári minőségű dugattyút venni. Itt kezdődtek a problémák.... Működött, olajat nem evett, csendes volt, de sohasem lesz az igazi. Míg Én az enyémmel simán tudtam 130-140 körül tartósan haladni és városban is átlag 7,2l/100km -ből kijött, miközben jól gyorsult (200D!), az övé sehol sem volt. Vezettem több ilyen típust és tetük voltak az enyémhez képest. Mindegy... Az biztos, hogy a pénz korlátos jószág és behatárolja a lehetőségeinket. Én az utolsó mercimet (1979-es 200D, automata váltó, sibeda, zöld üveg, szervo-kormány, általános jó állapot, nem volt törött/rohadt, csak fényezés kellett volna) azért adtam el 1997-ben, mert nem tudtuk volna a januári igen nagy számláinkat kifizetni. :-( Azt a kocsit nagyon sajnálom. Igazán élveztem használni....nem hivalkodásból, hanem, mert "műszer" volt és kényelmes. Már nem hiszem, hogy belefogok egy hasonló előállításába. ha esetleg megütöm a főnyereményt, akkor egy nagyon szépet venni fogok és az elképzeléseim szerint átalakítom majd. Na azt, rajtam kívül (napi használatban) nem fogja senki vezetni! :-))
Neked jó szelet!

U.i.:
A mai fiatalok mit sem tudnak olyan klassz dolgokról, hogy Kopoltyús Zaporozsec. Arról végképp nem, hogy pl. a haverokkal szereltük és egyikük fordítva rakta vissza a difit. Egész este tolatva közlekedtünk az I. kerületben (hátsó helyzetjelzővel), mert volt 1 db előremenet és 4 hátrameneti fokozatunk. :-)))))

ÁÁÁÁÁÁÁ, "ezeknek", csak a mai 3-4 betűs dolgok jelentenek valamit.... ABS, ESP, TDI, CDI, CIA :-)

Csikós Zsolt 2008.11.21. 22:16:29

primatus:

Hehe :-))))

De azért ne nézd le a fiatalokat, van a klubban egy két alig huszonéves, olyan dolgokat tudnak és csinálnak, hogy folyik a nyálam. Hívjuk úgy: a vasautó egy kisebb szubkultúráé, mint régen volt. De jó arcok mindig vannak.

primatus 2008.11.21. 22:24:40

Igen, tudom... Igazából a nagy átlagra és azokra a huhogókra gondoltam, akik az ilyen posztokon azt fejtik ki, hogy ezek az autók a korukból, technológiájukból fakadóan Ön és közveszélyesek. Bezzeg a maiak..... Én Csepel D344-en, Zil-157-en, Raj Gaz-on, UAZ-on stb. kezdtem és a maga módján mindegyiket tiszteltem, szerettem. Tudni kell használni Őket és tisztelni a technikát, mert egyrészt azt emberek alkották és egyébként is milyen csodálatos dolog, hogy néhány alkatrész, egy gépként életre kel és (általában) a kedvünkre szolgál minket. Na... befejezem az ömlengést...

Totalcar.hu 2008.11.21. 22:26:08

"Rocko":
köszi...!
Cs.Zs.:
remélem nem értettél félre...(no seggnyalás...!)

MKati 2008.11.21. 23:36:33

Ha a NÉVADÓ csak egy árnyalattal lenne kevésbé tahó...
Az ugyanis én voltam és egy barátunk. Egymástól függetlenül, de ugyanakkor adtuk a Bazeg nevet. Ha jól emlékszem, aznap, amikor hazahoztuk. A Zsolt annyira örült az autónak, hogy nem is figyelte a rendszámot. Nekem is fáj a szívem, pláne, ha arra gondolok, hogy "az újat" majd nem merem vezetni.

ommm 2008.11.22. 02:12:55

streetsta · managertoys.hu/ 2008.11.21. 14:20:35

mv3

gyanúsak vagytok ti nekem :)
és persze esz a penész :(
de ami késik, nem múlik.

no_holy_shit 2008.11.22. 07:07:19

"hogy ezek az autók a korukból, technológiájukból fakadóan Ön és közveszélyesek"

igazad van, jarjal regi autoval. Ha egy suhac beledszall (mert ha mar te nem okozol balesetet) akkor legalabb kevesebb nyugdijat kell fizetni.

Bringás 2008.11.22. 07:18:15

Tavaly kíváncsiságból benéztünk Albániába a montenegrói nyaralásunk egyik napján. A közlekedő autók arányában megdöbbentő, de 95 százalékuk régi 20-30 éves Mercedes volt. Meglepő módon nem voltak annyira lepusztulva, mint sokan azt gondolnák. Állólámpásokat elvétve lehetett látni, de azok sem voltak ennyire rohadtak, mint a BaZeG. Szerintem, ha Zsolti erősebben rálépne a fenéklemezre, akkor Frédi autó lenne belőle. :-) A lámpa felett található fekete csík az a homokoló feltöltő nyílását takarja? :-)Szeretem a régi járműveket, de nem ilyen lehangoló állapotban, mint amilyen jelenleg Zsoltié. Minden hozzászólás után küldenénk neki 1 ezrest, akkor már Karesz foltozhatná BaZeG-et.

Ubul1 2008.11.22. 08:31:56

'Reggelt!
Te is felnézel néha Kati? Irigylem a Csikós 'bá-t, ritka az ilyen hasonló beállítottságú, és végtelen türelmű csaj akinél nem válóok a másik elmebaja! (Ráadásul csinos is) na mindegy.
A Karesz a Balatonnál foglalkozik más dízelekkel is vagy csak Merci specialista? Lehet h kéne valamilyen más dízelmotor profi rendbetételéhez.

primatus 2008.11.22. 08:44:17

no holy shit!

Ne zavarjon, hogy a tudatlanságod minden hozzászólásoddal nyilvánvalóvá válik.
"Boldogok a lelki szegények....."

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.22. 10:55:52

Ostoba liberálisan nevelt gyermek, ne ródd fel neki. Sose voltak értékei és nem is lesznek. Ahogy semmije sem. Melegparádén indul.é vajon? :P

Ubul1 2008.11.22. 14:21:42

kukori, világbajnok találat! Ha volna feles 2 milkám akkor nem kérdés h kinél kötne ki. A vicc h a jenkiknél még bagóért lehet hasonló évjáratút venni. Ott csak a Mercury meg a Caddilac ami tartja az árát.
De ez a Straight Eight ez főnyeremény lehet, ehhez képest a tigris dorombolása kutyaszar! Csak sok marha egyből le hot rodderesítené! :(( Ez egy Istennő!

IQLight 2008.11.22. 14:39:06

Sztem a másfél millió km kicsit túlzás. Azt még megértem, h az első 10 évben megy bele 400.000 km (évi 40.000-et feltételezve), aztán a következő 10-ben még 300.000, de a harmadikban már jó, ha 150-200.000. Harminc felett pedig éppcsak. Ha jól olvastam, régebben Csiky is 8 év alatt tett egy állólámpásba 100-at, Bazegbe meg másfél év alatt 15-öt, ami ráadásul egy évet állt előtte.

Jó kocsik ezek önmagukban is és szép teljesítmény a 8-900.000 km. Tudom, vannak valóban sokat futott Mercik (taxik), de nem mind volt az.

Egyébként sajnálom, h Csiky eladja. Inkább a 190-et kellene eladni, az árából pedig ezt rendbe tenni. :)
De nem szeretnék más zsebében turkálni.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.22. 14:55:58

Igazából ha jól értem, azért adja el, mert elkészült a másik állólámpás, ami makulátlan és bazefre se pénz, se idő nem lenne, ellenben kinn kéne alukálnia szitaszerű testével és az már kínzás lenne tényleg. Ellenben ha egy gondos gazdit talál, még lehet olyan szép, mint az új jövevény ;) És ez a lényeg. Megmenthető!

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.22. 14:58:39

Ubul, egyezik az ízlésünk eszerint! Az a bajom, hogy ha eladnám a jelenlegi rizskályhát, még szűken a vételár meglenne, csak az OT-sítás és a többi papír ára már nem jönne össze és nem merném a szépséget elhasználni a mindennapi forgalomban :(

Ubul1 2008.11.22. 19:10:13

Meg ehhez jön hogy honnan szerzel egy ilyenbe akár egy jelentéktelen mütyűrt is ebbe? 2 hónap átfutással rendeled Detroitból?
A jenkiknél nem probléma egy ilyen mindennapos használatban se mert 100 ezrével vannak akik fejből összeraknák mert egyszerűen legózható gépek, és nem változtattak rajta 20 évig se.

zöldi 2008.11.22. 20:27:25

Még egy kérdés merül fel bennem a "Kareszmotor"-ral kapcsolatban. Elolvastam jó sok autó és motorszerelő oktatókönyvet, igyekszem magam rendszeresen összeolajozni saját járműveimmel is. Én úgy látom, nagy precizitást és odafigyelést kívánó dolog a motorok szerelése, de azért nem kíván átlagon felüli képességeket. Mégis, ahogy itt a blogon is olvasom, rengeteg a hozzánemértő kókler, a jó szekit meg nagyítóval kell keresni. Miért?

Csikós Zsolt 2008.11.22. 20:49:55

zöldi:

mert egy öreg autó teljesen más. Egy új (értsd 10 éves) autónál a motorgenerál: főtengelycsapágyak, -köszörülés, új dugók, gyűrűk, fúrás, szelepvezetők, szelepek, szelepfészkek bemarása, szimeringek, tömítések, vezérműlánc kerekekkel (fogazott szíj feszítővel), esetleg egy új elosztófedél, rotor, megszakító, kondi.
Egy húszéves benzinesnél már jön a vezérműtengely, annak csapágyai, himbasor, himbák (ha közvetlen nyom, akkor hidrotőkék), ékszíjtárcsa, hengerfejsíkolás, olajnyomás-határoló szelep a fentieken kívül - nyilván kihagytam valamit.

Egy dízelnél az első tíz évben porlasztócsúcs-csere, izzítógyertyák, tűzkarikák, a huszadiknál egy ilyen motornál már előkamra-csere is szükséges.

Harminconéves korban? Már az adagoló összes csapágyát, bütyköstengelyét, vákuummembránját, dugattyúit, annak tömítéseit, a pillangószelep (mert a dízel Merciben van ilyen) tengelyét, minden gumicsonkot, a rossz fagyálló által megevett termosztát-házat, vízpumpa-házat is cserélni kell, a hengerfej jó eséllyel mikrorepedéses, a lendkeréken a csúszófelület egyenetlen és dobál a kuplung, a nyelestengelyt megvezető is tűgörgős csapágy lóg a főtengelyben, az önindítóban szar a bendix, a bronzpersely, kopott a kollektor, meg még ezer dolog, ami hirtelen nem jut eszembe - ha te az utolsó csavarig fel akarsz újítani egy ilyen 200 D-motort, úgy, hogy minden adat a gyári legyen, kábé öt-nyolcszázezer kukában landoló forinttal nézel szembe. Ezt senki nem csinálja meg. Ezért egy ilyen öreg dízelben kicsit - talán még épp tűréshatáron belül, de inkább azon valamivel túl - kopottak a dolgok.

És a gyakorlati tapasztalat mutatja, hogy minden mérés, szenvedés anyámkínja ellenére az ilyen öreg motor masszírozásra szorul, mert a kicsit odébb levő tűrések összeadódnak, és arról nem beszél a gyári irodalom, mit kell ilyenkor tenni. A gyári adatok egy-két generálig, talán hat-hétszázezer karbantartott kilométerig adnak útmutatást. Ha ilyen autót látsz Magyarországon harminc évesen, hát azonal blogolod, olyan ritkaság. Hát ehhez ért a Karesz, hogy a (kicsit) szarból várat építsen, észrevegye, mi a nagyon szar, és azt még az ilyen csórók számára is megfizethetően működőképessé, erőssé, indulóvá, és az eredetinél talán nem sokkal szennyezővé tegye.

És még egy: amikor megveszel egy öreg autót, ami átmeneti megoldásnak van, és az jól, megbízhatóan működik, csak van néhány zavaró dolog vele, akkor mindig nekiállsz egy teljes generálnak? Fura lenne.

És a beteg részeket szoktam kijavítani. És ahhoz nagyon kell a Karesz. Ennyire még a Totalcar sem fizet jól.

A budapesti Bosch-szervizben tzennyolcezret kértek el egy olyan diagnosztikáért, ami után kapott ugyan zöldkártyát a W124, de fele erős és dupla hangos lett. A Karesz ráhallgatott egy ónappal később, egy előkamra, hat porlasztócsúcs, egy kis adagolóállítás, és tökéletes lett. Huszonötezerért. Hát ezért a Karesz. Mert annyiból megcsinálja, amennyiért a szuper gépekkel felvértezett szakik fejvakarva diagnosztizálnak.

no_holy_shit 2008.11.22. 21:06:31

zöldi:
mert nem csak a szet es osszeszerelesrol szol a dolog.
Tudni, kell:
a,milyen alkatresz hasznalhato meg ujra, ismerni kell a gyarilag megengedett tureseket es sokszor szukseges egyeni tapasztalat/tudas a turesekkel kapcsolatban (stuttgartban ki a faszt erdekel, hogy melyik alkatresz felujithato es melyik jo meg? csinalnak/tak egy szerelesi konyvet, mert kellett vmit adni a szervizeknek, de ennyi. Hogy 250ekm utan mi tortenik az nem erdekel senkit. 150ekm-t kell kibirnia javitas nelkul es 250ekm-t kisjavitasokkal)
b, tudni kell hogy milyen alkatreszt erdemes venni. hova kell a jo minoseget megvenni, hova mindegy hogy melyiket veszed, hova jobb ha visszarakod a kopott gyarit ill. hova kell jo allapotu gyarit vadaszni es esetleg hova erdemesebb/kell gyartatni. Melyik alkatreszt kell kivel es hol felujitatni. Es persze kellennek az emberek es a beszerzesi forrasok, mert a vegen nem mindegy, hogy mennyibe kerul

pelda:
2 hete jartam 409 kolleganal (index forum). pont ott volt egy megane, amin vezermucsere(szij, gorgo, feszito, vizpumpa) tortent vmilyen szerelo altal kb.10ekm korabban. hozzajuk ugy erkezett a kocsi, hogy folyt a vizpumpa. kicsereltek es utanna sivitott a szij. Mint kiderult az utangyartott automata feszito szar volt es nem latta el a feladatat... (ez olte meg a vizpumpat is)

masik pelda: bardiban kaphato Brembo fektarcsak altalaban behullamosodnak ha hasznaljak is oket...

vettem mar olyan motortarto bakot ami nem fert be a helyere...

Golf 1-mbe vettem tankstuccnit es reszelni es hajlitgatni kellett mert nem passzolt. Es csak klokkelholm van. Gyari mar nincs...

opel "gyari" alkatreszek (pl. F astranal), altalaban szinten mas minosegben mint a gyarilag szerelt. mivel mar lealltak a gyartassal mar senkit nem erdekel a 6-sigma a komplett rendszerre, es sokszor koltseg szempontbol beszallitot valtanak. Ilyenkor fordul elo, hogy bizonyos utangyartott alkatreszek jobbak mint az OEM aftermarketja

no_holy_shit 2008.11.22. 21:13:10

errol ugy tunik lekestem :-P

zöldi 2008.11.22. 22:30:02

Urak, köszönöm a válaszokat, mindent értek.
Nagyon várom a postot az almazöldről.

zöldi 2008.11.22. 22:33:21

Ja, megvan még a kocsi?

Csikós Zsolt 2008.11.22. 22:54:00

zöldi:

nem almazöld, irgum-burgum. Borsózöld. :-))))

Persze, hogy megvan. Ez a kedves Belsőségből érkező, autót megmenteni akaró embernek alaposan alkuképes ár nem nagyon jött át senkinek. A 350 ezer viszont a nepperűzés miatt fontos szűrő. Nincs időm zűrös haszonlesőkre - de szép szó, ajjaj.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2008.11.22. 23:34:45

Csikós úr, lesz-é poszt hamarjában? Kéne már nagyon. Inkább ez, mint a dögunalmas totálbájkos hézagpótlások...

no_holy_shit 2008.11.23. 00:30:01

egesz szep 630eFt-ert
www.autoscout24.de/Details.aspx?id=be3wsalnytxh

picit tobb de H-Zulassunggal, (tehat 200€ koruli Kfz-Steuer es 100€ alatti bizti)
www.autoscout24.de/Details.aspx?id=bewwmgoqvm2d

Cornucopia 2008.11.23. 09:16:44

...hát ha ezek ennyiért akkor a 150eFt is meggondolandó... :)

T-boy (törölt) 2008.11.23. 14:13:05

Létezik egy üzem,létezett/ne kérdezd hol,elkallódott a prospi/,ahol csak Merci
D motorok felújításával foglalkozik.
Azonnal viheted/
vihetted/ a cseremotort.

T-boy (törölt) 2008.11.23. 14:17:02

"ahol" helyett "ami"
Bocs

250ce 2008.11.30. 01:31:33

Tisztelt vásárlójelöltek! Én vettem meg Zsolt-tól a "bilikék" állólámpást éjjel 1 órakkor amiért le is hülyézett hogy ki az aki ebben az órában autót vesz?, hát többek között Ő is. Nem bántam meg annak ellenére hogy az az éjszakai autóvásárlás igencsak emocionális indittatásu volt(több éves állólámpás megvonási tünetek) és tudjuk hogy érzelmi alapon nem lenne szabad autót venni. Azóta félig meddig restauráltam az autót, be kell ismerjem néhány apró módositást is végeztem rajta (szervo kormánymű, 300-as difi, pergamen belső, 2-esből származó üléskeretteken, zöld(hővédő) üvegezés. Mentségemre szolgáljon ezek nem visszaállithatalan változtatások, illetve a mindennapi használhatóság érdekében történtek(kivétel a cognac belső lecserélése, amivel nemigazán tudtam megbarátkozni)
azóta valamivel több mint 100.000 km-t tettem bel, az elmólt egy év alatt kerek 50.000-et.
Azért ennyi mert ez az eggyetlen autó amiben annyira megbizok, illetve annyira kénzelmes hogy több ezer killométeres utra is el merek vele indulni. Mikor a főnoök el akart küldeni egy 1600 km-es szolgálati útra megkértem fizessék az üzemanyagot és inkább megyek a sajátommal, kicsit meglepődött de végülis beleegyezet.

"Én biztos nem hordoznám egy ilyenben a családomat.
Nem egy életbiztosítás.
Még egy hátulról való koccanás is esélyt ad, hogy életem végét kerekesszékben töltsem.
A fejtámlák hiányára gondolok."
Ezzel nagyon nem értek egyet, ez az egyetlen autó amiben biztonságban érzem magam és az utasaimat.

Amúgy ezeket a tapasztalatokat nem reklám szándékkal irtam, csak szerettem volna megosztani másokkal is a tapasztalataimat.

Zsolt:
-hogy áll a zöld?
-Liptai fényezte?, meg vagy vele elégedve?
Jöhetne már arról is egy jó kis cikk.

Más: én is megtaláltam apán első autóját, eladósorban van, csak nagyon el van szálva az eladó az árral, meg most sem időm sem pénzem a felujitásra(DKW F102 1963)

Csikós Zsolt 2008.11.30. 11:14:01

250ce:

Helló Z!

Itthon van már, Liptai fényezte, igaz, 2 helyett 6 hónap alatt, meg nem ment vissza kipolírozni a kis szemeteket, de azért nagyon szép munka. A Csabihoz hasonló lakatost, mit lakatos, iparost nem láttam még soha. Tényleg az elmebetegség határát súrolóan precíz, gyors, és még csak nem is panaszkodik. Azóta vittem hozzá már egy másik projektet is, a Littner kupéját. Amíg lehet, ellátja a klub munkával.

Majd írok ám a zöldről is, de nincs még teljesen összerakva. A hazahozatalt viszont megírom még előtte. Nektek megvan a bugyikék?

250ce 2008.11.30. 21:34:25

Szia Zsolt
Természetesen megvan, most is ezzel vagyunk székelyföldön, már rengeteg élvezetes kilométert tettünk meg együtt, és remélem fogunk a jövőben is. Teljes értékü 1-es számú használati autó.
Várom a cikket, Littnernek milyen coupe-ja van? (kitalálhatom? 111-es?, természetesen W nem pedig C). Már rettenetesen hiányzik a klub de objektiv okok miatt még egy ideig kihagyom. Üdv mindenkinek a klubban

bzgazapp 2008.12.26. 18:09:32

Szia!

Ez az autó az enyém volt. Nagyon szerettem.
Két gyerekem is ezzel az autóval jött haza mikor megszülettek. A teteje bordó volt az alja bézs szinü. Sokat foglalkoztam vele mikor én eladtam kormányváltos automatára alakítottam, motort cseréltem benne, féktárcsát, főfékhengert,stb.stb. Nagyon szerettem. Könnyes a szemem úgy elérzékenyültem. Ennek az autónak lelke van.

Csikós Zsolt 2008.12.26. 23:50:01

@bzgazapp:
Egy régebbi posztban írtam is, hogy ismertem az autót a Podmanicky utcából, jó sokszor megnéztem, még egyszer beszélgettünk is, hívtalak az akkor még létező állólámpás klubba. Nekem is egy (gyári!, plaketten két színkódos!) kétszínűm volt akkor, tolótetővel, alul drapp, fölül sötét dohánybarna. Azt az autót nyolc évig nyúztam, saját kezűleg bontottam el, én i zokogok, ha rágondolok, családtag volt, legalább annyira, mint egy kutya vagy egy macska. A Bazeget (nevezzük egyszerűen szürkének) állólámpa-mániás Littner Zsolti barátom ismerte fel, ő emlékeztetett rá, hogy ez a Podmaniczkí utcai autó. Persze már táblás 200 D motor, padlóváltó - a Szalai Zoliéknál gondolom, rendesen átalakult. Ennek ellenére a motor, a váltó kiváló volt, szinte újszerű. A Littnernek egyébként majdnem minden budapesti állólámpás fel van írva rendszám szerint tizenöt évre visszamenőleg. Hát, mi is nagyon sajnáljuk Bazeget, hogy elment, én legalább adtam neki két újabb jó évet, és nem használtam el szervdonornak, hanem elég sok mindent rendbetettem rajta. És olyannak adtam el, aki már csinálja, ő se fogja elbontani szerintem. Bár a karosszériája rettenetes volt már szegénynek.

Hát, örülök, hogy írtál, legalább ezzel is kerekebb lett a történet. Keresd ki a régebbi posztokat (mercedes, Bazeg, ilyen szavakkal fent vannak a Belsőségen), szobrot állítottam az öreg csotesznek, megérdemelte.

Üdv, és boldog ünnepeket! Csikós Zsolt
/8ungsvoll

andrisba 2009.02.06. 19:51:09

@Csikós Zsolt:

Szia!

Remélem hogy fogod olvasni a hozzá szólásomat, ugyanis a napokban láttam meg a képet és a rendszámot, rohantam a régi fényképekhez és lám ez az autó az enyém volt. 1992-ben került hozzám és autó-mentőztem vele. Ha érdekel egy pár érdekes dolog róla szívesen mesélek:-)

Üdv: András

Csikós Zsolt 2009.02.06. 20:33:40

@andrisba:
Haligali! Keress meg! Én nem tudom a te emilcímedet, de ha az én kékkel szedett nevemre kattintasz a cikk tetején, direktbn megkapom tőled a levelet, akkor tudunk privátban is levelezni. Nagyon szívesen nyomnék még egy utó-posztot Bazegről, imádtuk. Majdnem mindennap szóba kerül, mennyire hiányzik. És nem, nem pótolja egy fekvőlámpás, még akkor se, ha kombi, öthengeres és tolótetős :-)