Valamikor még a rendszerváltás előtt indul a sztori, amikor már voltak magántaxik (ó, a szabadság szelének előböffentése), de a nyugatra utazáshoz még ablak kellett az útlevélbe és tudtuk, azt is, hogy a valutakeret hetven dollár.

Imi barátommal már akkor is igényes csávók voltunk, első autónk csakis nyugati lehetett. Nekem egy 500-as Fiat, neki egy sokkal nyálcsorgatóbb, BKV-kék, Volán-ponyvából készült vászontetős, 1967-es Steyr-Puch 500D lett az eszköz. Az később az enyém lett, igaz, tetőtől-talpig fel kellett újítanom.

Nos, említett Pukival elég sokat korzóztunk mi mindenfelé, ’86 nyarán voltunk Balatonon vagy háromszor, meg a városban mindenfelé mozogtunk – kicsit benne éltünk. A nyár elején még volt is rajta egy extra különlegesség, egy óriási, ezüstszínű Lux Taxi-matrica. Aztán Imit majdnem megverték miatta, le kellett szednie – akkoriban még nem fizettek, hanem ütöttek az ingyenreklámért.

Pedig a Puchon - ami csupán kétajtós volt és hátra nem is nagyon lehetett beleülni – kedves vicc volt csak a matrica. Huszonkét év kellett hozzá, hogy megtaláljam azt az autót, amire igazán illett volna. A Subaru-bemutatón, a wörthi-tó partján ment előttünk ez a látomás. Gyorsan kattogtattam, de a fotó nem lett egy Cartier-Bresson, tény.

Egy húszéves Rolls-Royce, és jól látják, nemcsak az Emily borzolja a menetszelet, hanem egy taxilámpa is. Vagy szabadjelzőnek mondják? Mindenesetre: LOL.