Amikor a reggeli első telefonáló egy rendőrhadnagy, az általában nem a legjobb jel. A Saab 900 Klubot kereste, és egy telephely-felszámoláson talált Saab 99-esről beszélt. Először azt hittem, hogy információt szeretne az autóról. Aztán kiderült, csupán egy rendes veteránautóssal beszélek, aki aggódik egy sorsára hagyott autó miatt. Arra kért, mentsük meg a gépet, ha tudjuk.
Megkaptam az illetékes telefonszámát az instrukciókkal, készüljünk fel lelkileg és fizikailag egy durva szeméttelepre, és ne csodálkozzunk a tulajdonoson sem. Hú, a dolog egyre érdekesebbé vált, azonnal hívtam az embert, de információt nem kaptam. Egy kedves hang tisztelettel arra kért, menjünk el megnézni az autót, jobb, ha a saját szemünkkel látjuk. Azonnal indultam volna, de csak pár napra rá tudtam összehozni a randevút.
A rákosrendezői kapu előtt egy lepusztult IFA, rajta bizonytalan holmi. Semmi cégfelirat, csak egy vaskapu, és mögötte egy végeláthatatlan szemétutca. Nem láttam a végét. Jobbra és balra hegyekben álltak a lomtalanított holmik. Vendéglátónk László, viseletes susi melegítő felsőben egy félig feltűrt, lyukas, pecsétes melegítőnadrágban, kerékpárral vár a kapuban. Megjelenése szöges ellentétben áll beszédstílusával. Sajnos kevés vagyok, hogy idézni tudjam. Lászlónál szabatosabban beszélő emberrel még nem találkoztam, csodás volt vele a társalgás. Annával érkeztem, így László elsősorban rá koncentrált, udvariasan érdeklődött: "Hogyan szólíthatom, kisasszony vagy asszonyom?"
Az ismerkedés után, ahogy haladunk a soron, a harmadik egyes Golf csontváz mellett látom, itt a CULT-osok is megtalálnák számításukat. László kicsit meg is ütközik egyes Golf iránti rajongásomon, de szerencsére Anna eléggé lefoglalja, akárcsak a velünk haladó helyi segéderőket. "És kedves hölgyem, ha nem sértem meg, reggel mennyi ideig gondolkozott, hogy ezt a cipellőt öltse fel?" - hallom az udvarlást.
Aztán megérkezünk a Saabhoz. Láthatóan tiszteletünkre a környékéről elhordtak minden szemetet. Az autó első ránézésre valóban igazi ritkaság, ilyen korú, ilyen eredeti állapotban lévő 99-es nem sok van az országban. Sajnos a szín már nem az eredeti, a nyolcvanas években átfesthették. László csak annyit mond kommentárnak: "Látszik benne a Duna színe."
Az utolsó műszakivizsga-matrica a szélvédőn 1986-os. Belül is meglepően jó állapotú, még a kárpitok is eredetiek. A motoron sincs semmi vajákolás, gyárinak néz ki minden. Szerencsére nincs benne víz sem, így van esély, hogy nincs szétfagyva a motor. Vagy már szétfagyott, azért nincs benne víz.
Furamód nincs jelentős rozsdásodás, bár szerintem itt-ott meg volt nyomva az autó, amit akkoriban a szokásos módon, vastag kittel, papírral kitakart festéssel ki is javítottak. Mára már ezek a javítások elfáradtak, a motorháztetőn is látok hólyagokat. A jobb hátsó ajtaján egy tenyérnyi darabon levált a gittelés. Mondom Lászlónak, hogy azért van rajta javítás, mire ő:
- Hány éves maga?
Mondom, negyven.
- Na és volt már orvosnál?
Hát igen, a kocsi 1972-es, egy szavam sem lehet.
Körbefotóztam az autót, majd az anyagi dolgokat a kapu előtt folytattuk. Pár éve egy győri garázsban találtunk egy tíz éve bakon álló 99-es turbót, amit a barátom vett át, mert én belepusztultam a párhuzamos szerelésbe, miközben az én 900-asom felújítása zajlott. Szóval van tapasztalatom, a látszat ellenére biztos vagyok benne, hogy legalább egy millát kéne beletolni, hogy valamennyire használható legyen ez a kocsi. Ez most nem nagy vágyam, de a megmentés kedvéért hajlandó vagyok áldozni egy jelképes összeget. Mondom is Lászlónak, hogy érdekel az autó, mondjon valamit.
Ekkor jön az első történet abból az időből, amikor ez az autó még a kapu előtt állt, és arra járt véletlenül Mátyás király álruhában, és 400 ezer forintért meg akarta vásárolni, de végül - már nem is tudom miért - nem jött össze a bolt. Mondtam Lászlónak, hogy ezt ne is folytassa, a 400 irreális. Érezhette ezt, de hát nem akarta kihagyni, így jött a következő mese: volt egy srác aki az AVIA-ját akarta odaadni érte, ami kb. akkor 200 ezret ért, de végül arra sem bólintottak.
És akkor végszóra megérkezett egy régi merci kisbusz. László ennek nagyon megörült, és odarendelte a sofőr fiút. Egy darabig még méltatta sportos kiállását, és hogy milyen szép barna, mert egyenesen a weekendről érkezett, majd nekiszegezte a kérdést:
- Melyik autót szeretted volna tavaly?
- Saabot - jön a válasz.
- És mit adtál volna érte?
- Az AVIA-t.
- És mennyit ért az akkoriban?
- Kb. kétszázat.
Olyan szép volt az egész mintha előre koreografálták volna. László története pillanatok alatt hitelesítve volt. Közben egy percre elakadt a beszélgetés, mert telefont kapott vendéglátóm. Csak ennyit hallottam a beszélgetésből: "Kérlek szépen, most nem tudok a kérdésedre választ adni..."
Majd, hogy ne maradjak én sem mese nélkül, elmeséltem a garázsban talált 99-es turbó esetét, ami 100 ezer forint volt. És az egy ritkább madár ráadásul. László határozottan elzárkózott. Egy új történetből kiderült, hogy nem is ő a döntéshozó, hanem egy barátja, akit 1980 óta ismer, és a fiát is, aki ötvenévesen tavaly hunyt el. Ezért ő kegyeletből vállalta fel az értékesítést, de abban biztos, hogy a tulaj százezerért nem adja oda az autót. Na jó, gondoltam, akkor itt véget is vethetünk a kalandnak - bár nagy kedvem volt Lászlót hallgatni -, mert én 'biza még egy kilót sem adnék érte. Azért számot cserélünk, és kértem, hogy gondolják át.
László "Saab és a NŐ" néven elmentette a számomat, és barátsággal búcsúztunk.
Még másnap is jó volt visszagondolni az esetre, az egész történet abszurd volt a kezdetektől fogva. Azt bántam, hogy nem rögzítettük vendéglátóm minden mondatát. Ha én nem járok sikerrel és valaki érez elhivatottságot arra, hogy megmentse ezt az autót, miközben van 200 ezer forintja kezdésre, keressen meg, megadom a kontaktot. De csak ha komolyan gondolja.
