A Dacia a sár szélén erőlködött, de mindhiába

  2008. február 22. - Kari Címkék: dacia logan tartósteszt

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Kellene még egy Alfa
2008-07-18 06:41:00

  Nem, nem hülyültem meg, egyszerűen csak hiányzik még egy a flottámból. Lassan két éve, hogy rendszeresen

Kész az első kecskeméti Merga
2008-06-30 15:00:00

  Eredetileg arról volt szó , hogy a 2012-ben induló gyárban csak A és B osztályokat fognak gyártani, de a DAG

„Megb@szlak, amikor akarlak”
2008-05-16 11:18:00

Egyre jobban bebizonyosodik, hogy Dopeman szövege az élet bármely területére igaz. Ha egyszer bekerül az ember a

Autós újságíró piperepolca
2008-05-13 18:30:00

Látom már, ebből sorozat lesz. A múltkor megtaláltam az autós újságíró ideális munkaeszközét , most pedig


Azt hiszik, most, hogy elkelt a tartósteszt-Dacia, vége az őrületnek? Háhá, nincs vége, és külön öröm, hogy csak azért is én írom az utolsó tartós-Dacia posztot. Vagy lehet, hogy nem is ez lesz az utolsó?


Még a nyár végén összevetettük a Citroën akkor újnak számító telekjárójával, a C-Crosserrel. Eredetileg filmes verzióban készült volna a saras, dagonyázós esemény bemutatása, de aztán az utómunkálatok megkezdésekor derült ki, hogy a felvételnek nincs hangja. Vagyis van, de inkább vegyük úgy, hogy nincs, mert annyira zajos, a beszédek pedig annyira távoliak és halkak, hogy erőteljes digitális műveletek elvégzése után sem lett élvezhetőbb. Úgy döntöttünk, hogy csak képes változatban készítjük el. Vagyis nekem kellett volna elkészíteni, de valahogy mindig a sor végére csúszott. Viszont most, hogy már teljesen időszerűtlen, megcsináltam.

Az alapgondolat az volt, mennyi eséllyel száll szembe a Dacia elsőkerékhajtása a sáros-mocsaras talajon a C-Crosser - akár – négykerékhajtásával. Ez leírva teljes marhaságnak tűnik, és ha jobban belegondolok, már akkor is az volt, amikor kitaláltuk. Akiket esetleg nem érdekelnének  körmönfont magyarázataim, itt a lényeg, és ugorhatnak is: a nagy sárban a Dacia elakad, a C-Crosser meg nem. A kis sárban egyik sem akad el.

Helyszín a Vértesboglár környéki szántások melletti földút… eső után. A háttérben kis tó, a horgászok sandán tekintettek ránk, mint halelzavaró, motort berregtető idegenekre, hiába helybéli Postás úr – Rácz kolléga. A kamerát Szözsi kezelte, és az általa alkotott képi világgal nem is volt baj. Inkább azzal, hogy kicsit messze állt az eseményektől, és mivel pusztán a kamera mikrofonjára hagyatkoztunk, így nem lehet hallani azt sem, amikor azt mondom tökéletes olasz kiejtéssel, hogy csinkvecsento palacsinto, benne túró undorittó.


Eközben Postás úr megálmodja, hogy az utat teljes szélességében elzáró pocsolyás sáron haladjunk át először. Nekifut a Daciával, nagy lendületet vesz, és igen… Megcsinálta, simán átkelt rajta. Az, hogy utána a C-Crosser is megjárta ugyanezt, említésre sem méltó. A követező feladat, az út szélén húzódó nagyjából egy méter széles és hat méter hosszú, igazi vendégmarasztaló… vagyis inkább Dacia-marasztaló sár. Mert ebbe már beletört a korábban románnak titulált autó nyárigumi-készlete. Alig két méter megtétele után elakadt, és se előre, se hátra. Se hintáztatva, se hirtelen nekiindulásból nem akart mozdulni. Az egyik kerék a differálás miatt kipörgött, és csapta a sarat mindenfelé.



Nem volt mit tenni, előkerül a biztonságból magunkkal vitt vontatókötél, és miközben Maca pózolt a fényképezőgépnek, rákötöttük a C-Crosserre a Daciát. Ami ki is húzta simán, és aztán az így szabaddá vált sár úton simán átkelt. Ennyi a történet. Hogy ez kinek a fejében született azt már a feledés homálya fedi. Mi mindesetre jól szórakoztunk, és a művelet után a két tökig sáros kocsival behajtottunk a városba, és marha jót ebédeltünk Csákváron a Publo étteremben. Ha legközelebb arra járnak, a sáros dolgot hagyják ki – ha csak nem C-Crosserrel vannak – és kezdjék rögtön az evéssel.


A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr27345796

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

okoska · http://www.kalandrover.hu 2008.02.22. 14:22:04

Király!!!!!!

Most, hogy eladták a Dákót, jönnek majd sorra azok a rémtörténetek, hogyan gyepálták sárban, meg máshol szegény autót:)))))

Idős orvostól, csak boltba járt vele stb.

atta 2008.02.22. 14:27:44

Ezt a cikket tényleg most kellett leadni, miután már leírtátok, hogy új tulaja van szerencsétlen autónak, és hogy milyen boldog?? Szerintem most már nem lesz annyira!!:)

martong 2008.02.22. 14:37:00

mostmiért? ettől az égegyadta világon semmi baja nem lett a Logannak, kicsit saras lett, ennyi

ez egy teljesen szórakozásorientált összehasonlítás, mi ezt anno Moszkviccsal és Aro val játszottuk, csak a Moszkvics hátsókerekes lévén minket totál összehányt sárral a kitolási művelet abszolválása alatt :)

ommm 2008.02.22. 15:02:49

atta: ha visszaolvasol, akkor láthatod, hogy mikor RT volt vele szervizben, már akkor sáros volt és említette is, hogy mitől. szóval nem zsákbamacska.
csak a korrektség végett

Áki 2008.02.22. 15:17:38

Egy kicsit sáros lett a Logan, nagy dolog.Ettől még semmi baja nem lesz! :)

dhrbikes 2008.02.22. 15:19:41

Aki megvette, konkrétan ezt kereste. 5 év garit kapott rá, mi baja lehet?

Áki 2008.02.22. 15:22:08

Legalább tudja az új tulaj, hogy a sarat kerűlje vele!:) Lehet,hogy pont ezzel a cikkel kimélik meg egy elakadástól!:)

zon 2008.02.22. 15:25:16

Azt a részt mikor láthatjuk, hogy "12 ipari tanuló 8 óra alatt szétszed és újra összerak egy Daciát,úgy hogy utána rendesen működik,pedig kimaradt belőle 31 csavar"?

Áki 2008.02.22. 15:31:49

Zon!

Biztos 31 nagyon fontos csavar volt!:) Majd max 2év múlva kijön valahol a hiba és akkor rájönnek,hogy honnan hiányzik!
Mennyire szedték szét azt a csodát?

Nándesz 2008.02.22. 15:33:15

Már megint a Dacia?...

Fugazi 2008.02.22. 15:41:13

Emlekszem, valamikor osszel, pont ezzel a KOT-566-os Logannal talalkoztam egy nagy buliban. Hatalmas nagy orjonges volt, uvoltott a zene, a Joco be is hanyt a csomagtartojaba. Aztan indult a verseny, hogy el lehet-e indulni vele otodikben. El lehet, bar egy kicsit budos volt utana. Monnyuk a hanyasszag elnyomta. A Sanyi vegul is benne aludt egesz ejjel, de nem panaszkodott.

Kerdeztem is ott egy sractol, hogy:
-Te! Kie ez a Logan?
-Ja, ez valami tesztauto, az a srac jott vele, aki ott szunyal a rekettyesben.
-Akkor lehet gyepalni?
-Allitolag igen...

Ezt a bulit mikor meselitek el, sracok? :D

Oscar 2008.02.22. 15:45:34

voltam ilyen szituban, csak nem volt aza cékrosszer és mi toltuk. fejtetőig behányt sárral, a gémeskótnál tökpucéron locsoltak a -200fokos vízzel, mert sárosan nem ülhettem be, a nap meg megszáratott és így igen. jó volt. offrod forever, mert rúlz és kúl is.

Tailorka 2008.02.22. 16:31:49

Mar tudtuk hogy "terepre"vittek a Logant semmi elkussolt hazugsag nincs a dolog mogott es a mostani tulaj is ha olvasta a tartos teszteket mar tudta hogy mire szamithat!

Royal · http://Faubin 2008.02.22. 16:46:50

Szerintetek sárban használja a magyar ember a Suzukiját, Thaliáját, Loganját? Ráadásul, akkora sárban??? Egyedül akkor röhögtem volna, ha a C-crosser is elakadt volna.

zalkapone 2008.02.22. 16:57:49

Következő megálló Somogybabod...

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.02.22. 17:15:19

Royal, gondolom, repülőtéren születtél és nőttél fel úgy, hogy a lábad onnan még ki nem tetted.

El tudod képzelni, egy (kisebb) faluban egy cirka egy hétig tartó esőzés után hogy néznek ki a földutak?!

Kifordított kacagány 2008.02.22. 17:15:36

Tailorka 2008.02.22. 16:31:49
igen, a sárról tudott, de a szétégetett kuplungtárcsáról már kevésbé:D

Royal 2008.02.22. 16:46:50
nem olvastad? az idén kijön a hobbiterepjáró változat. remélem azzal is mennek az urak egy nagy kört a dagonyában.

Kifordított kacagány 2008.02.22. 17:17:28

sipike78 2008.02.22. 17:15:19
húúú, azok tök jók. főleg, ha valamelyik gazda rendszeresen jár arra traktorral. itt kicsiny városomban néha ezt az egyet hiányolom.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.02.22. 17:21:14

Igen, épp írni akartam, hogy főként, miután végigsiklik rajta oda-vissza egy IFA. :)

Néha TENGELYIG jár egy fent említett személyautó a lekvárban. A mi utcánk kb. 10 évvel ezelőttig ilyen volt. Azóta köves. Értsd: belehengereltek egy kisebb hegyet törmelék formájában. :))

Royal · http://Faubin 2008.02.22. 17:32:12

Nem reptéren nőttem fel, de, ha valaki akkora ökör, hogy ilyen sárba belemegy ilyen autóval akkor no komment. Szerintem még az általam nem lebecsült falusi szőkenő sem menne bele.
Ennek max akkor lett volna értelme, ha Thaliát, Lineát és egyéb igavonókat is beleeresztenek a sárba amíg el nem süllyednek. Akkor talán megtudhattunk volna egyet s mást a Logan 2wd terepképességeiről.

sipike78 · http://www.szabolcsswift.hu 2008.02.22. 17:52:16

Nem hiszem el, hogy nem bírt onnan kijönni a Dacia. Szerintem nem is akartátok, hogy kijöjjön...

Mastadoc 2008.02.22. 18:26:20

Sárban mászkálni traktorista ősszokás. Igaz ők nem nyári gumival szerelt 2wd-s román csodával szokták, de attól még jó móka! Főként amikor a 3. herédről kiderül, hogy csak sár.
De éljen a falusi turizmus!

De most megyek és fölteszem a tárcsát, mert a Thökölyn találtam néhány kátyút, oszt megyek megigazítom.

p-strom 2008.02.22. 18:30:00

nagyon ráértek hogy ilyen hülyeségekkel kell foglalkoznotok,bocs de nem gondoltam hogy ennyire csököttek vagytok.ha már ennyire nyírjátok a tesztautókat,miért nem csináltatok inkább töréstesztet,menjetek kőfalnak vele vagy döntsetek ki fákat...

Kifordított kacagány 2008.02.22. 19:04:17

szerintem is csak a vacak nyári gumi volt a hunyó. ha tényleg olyan igénytelen igavonó mint amilyennek hirdetik, akkor bírnia kellett volna a kiképzést.

pazi 2008.02.22. 19:17:36

Na nö mááá. Mi rendszeresen ilyen úton járunk és sem a suzukival, sem a renaulttal, sem pedig a mostani ugyan ilyen Logannal sem sikerült még elásni magunkat.

Achmed the dead Terrorist · http://www.youtube.com/watch?v=sDsK8ZnmhC4 2008.02.22. 20:28:28

A fenének kell emlegetni egy autót, amiről már így is jóval több bőr lett lehúzva, mint amennyit érdemel. Ki a faszt érdekli, hogy elakad a sárban? Persze hogy elakad, csak egy tengelye hajtott és nincs sperrdifije. Az lett volna csoda ha nem. Jó lenne végre elfelejteni a román csodát.

feketenap 2008.02.22. 20:46:21

A dákó nem speer difivel jön ki? És a hasmagassága sem szabályozható?
Bazzz! Most elvágta magát.

Akela · http://Pulitzer 2008.02.22. 20:47:32

Jermann Kálmán nemsokára megjelentet egy Román SCI-FI könyvet,címe:
-Hogyan csináljunk a DACIÁBÓL
autót?-
Tuti megkapja érte a román pulitzer díjat.meg a francia
becsületrendet.szánalmas szar ez az egész.

oh-má-gád 2008.02.22. 21:31:41

Szegény Zolika az új tulaj biztosan pityereg:DD

zénó 2008.02.22. 21:36:31

Fasz ki van ezzel a fostalicsával ez már több mint reklámhadjárat...minek paskoljuk a szart?jövő 7en mi fog előkerülni,az h nem megy át a kibaszott lógán a bányatavon?
ez nem cikk és nem autó.
színvonalatlan újságírás ovis gecik.
tv műsort is lusták vagytok csinálni
ez is egy rakás...
nagyon beletúrtatok a húsosfazékba az a baj szarháziak

hélóóó 2008.02.22. 21:46:56

igenis a swiftek táliák sárban járnak
vonóhoroggal rendelkeznek
hurcolásznak jönnek mennek

ColT 2008.02.22. 21:50:53

Minket elsőkerekes autó (Uno) is össze tudott sarazni. Hárman toltuk hátulról, szerencsére én középen. Agyagos sár. A sofőr tekergette a kormányt... A két szélső srác jobb és bab oldala barna lett... Anyáztak... :-D

YLORAK 2008.02.22. 22:04:19

pazi nagyon jól mondta!Mi is rendszeresen ilyen úton járunk és sem a suzukival, sem pedig a mostani Logannal nem sikerült még elásni magunkat.Lehet hogy, az a külömbség, hogy nem áll ott egy másik ami kihúzzon, igy én kihasználom max.-isan az én és a kocsi tudását.Az biztos hogy a suzitol jobb terepjárású a logan , de nem nagy a külömbség.

vekker (törölt) 2008.02.22. 22:37:02

Nem sok értelme volt az összehasonlításnak.De az uj tulajnak egy döfés az igen.

amize 2008.02.22. 22:48:31

Korábban Wartburgunk volt. Egy alföldi tanyán voltam gyerek. Naponta
csináltam a tartós tesztet a sárban
vele. Csak nem az idő elbaszása volt a cél. Mindenen elment telerakva 6-7
zsák disznótáppal is. Többet ért mint ez a modern puccos Citroen C Cross.
Most meg Loganom van. Az is húzza az igát. Bírja. Akinek meg nem tetszik az vakarja a farkát a Mercijében meg a BMW-jében, mert a gatyájára úgyis rámenne a szervízre egy iyen kemény használat után.

Thomas 2008.02.22. 23:33:06

Most rossz indulatú leszek, de csak óvatosan!:) Azt hittem a cikk elején, hogy majd az lesz a ráció a sokak által magasztalt Dacian, hogy még a terepen az orrmotor+első kerék hajtás ellenére is szinte jobb terep képességekkel rendelkezik, mint a Citroen, vagy akár 1 státusznak született(nemzett) X5, ML vagy egy Q7!!:)Jó O.k ne írjuk le a Dákót, mert arra tényleg jó, hogy elvigye az embert(és családját) A pontból B-be és talán B-ből A-ba is sikeresen!:)

EM 2008.02.23. 00:00:59

Biztos, hogy azért nem lett leadva az adás, mert rossz volt a hangminőség?
Nem lehet, hogy a patak átkelés és a siratófal után az oldalára borult a Dákó és így azért már ciki lett volna leadni :-D

lépesméz 2008.02.23. 05:28:42

Akinek dácsiája van az rozsdás szöggel vakarja a hátát, vödörből iszik és tele tankról álmodik. Egy ilyen saras kaland meg sem kottyan neki, mert tudja, hogy egy dácsia nagyon valószínűtlen dolgokra képes ha szorult helyzetben lévő gazdája belekényszeríti. tudtátok, hogy egy ilyen dácsiával közel 3 tonna téglát is el lehet vontátni utánfutóval? gondolom egy x5-tel meg 12-t. A kutya tutinak tűnik, de mi a fasznak rá az a kendő?

Kifordított kacagány 2008.02.23. 06:57:56

Empassaro 2008.02.23. 09:33:30

A ti "sávotokba" még sár sincs..........

hókuszpók 2008.02.23. 12:11:50

Szegény Autó!

Barbárság ezt tenni vele! Főleg az eladása után közölni a cikket, leírhatjátok, hogy hidegen, üresben meddig forog, ill. jó-e bele a fáradt 15W 40-es motorolaj üzemanyagnak?

A barátnőtöket, feleségeket se etetitek kutyakajával és nem cipeltettek velük cementeszsákot. Ugye....?

nagylori 2008.02.23. 13:23:06

Ja! Ez majdnem olyan, mint az az urban legend, amiben, ha jól emlékszem betörnek egy illető házába. Amikor hazaér, látja, hogy az ajtó betörve, dúlás nyomok stb. Először megretten, de aztán látja nem tünt el semmi komoly, párna alatt ott a pénz, tv stb minden megvan. Aztán hetekkel később előhívatja a fényképezőből a családi képeket, és a képek között megtalálja a betörőét is.

Épp a gazda fogkeféjét húzza ki a s*ggéből...

Mutyus 2008.02.23. 17:21:36

MIndenkit óvunk attól,hogy a csákvári Pablo étteremben étkezzen. Sikerült nekik egy semmihez sem hasonlitható rettenetes délutánt okozniuk nekünk,miután egy csodálatosat kirándultunk a kis Suzuki Samurájunkkal.
A kis 18 éves, tudatlan pincérfiú kaján vigyorát csak az antipizzakészitő "szakács" hányinger pizzája multa felül.í
Egyébként már többször ettünk itt és barátainknak szerettünk volna imponálni azzal,hogy milyen jó éttermet tudunk.
Legdurvább rémálmomba se jöjjön elő ez a pizzaélmény.
Mindenkit óvunk attol, hogy oda betegye a lábát.
A tulajdonosnak egy jótanács: Nézze meg kit alkalmaz és próbálja megszürni a selejtet.
Kivánjuk a pincérnek, aki minket kiszolgált, hogy élje át egyszer, amit mi.
Egy vendéglátós és barátai

langa 2008.02.23. 17:59:39

Szerintem mnden ember elete nagy bunet koveti el amikor megveszi a logant.
Hiaba uj "autot" vesznek hiaba kapnak "garanciat" es mind a kettore tudok irni egy peldat hogy mert tetem oket macska korombe:
- autonak a dacia nem nevezheto semijen ertelembe mert azon max megtanulni lehet vezetni mert romaniaban ugy tartjak aki daciat tud vezetni az mindent....
- a garanciaresz pedig az hogy egy ismerosunk vet egy uj logant full kaszkoval es 800 km utan 100 km/h bevet egy kanyart es kitort a motor a helyerol es a gyar azt mundta hogy nem hibaztak semibe de utana kiderult hogy a motort amihez felkel fogni az ossze vissza volt repedve ugyhogy inkabb hagyuk az egeszet.

Inkabb akor veszek egy hasznalt passatot es az legalabb marka es nam banom meg az elso 100 km utan

Pipi 2008.02.23. 18:44:32

Ööö asszem veszek inkább egy Ladát 150ezerért. De az én kis csóró,. harmatgyenge Alkóm se tudott még beragadni sehova...

csavar 2008.02.23. 21:14:37

Langa: hát az írásképed alapján nem vagy egy szénné tanult ember :)
Kb ilyen IQ teljesítmény szokott a szakadt, széthajtott, külföldről behozott Passatokban ülni...

Mondjuk ez majdnem öngól, mert az egyik céges autó amit hajtok általában az Passat :)

autoped 2008.02.23. 22:18:05

gyáááá könnyem folyik a röhögéstől:)))

pazi 2008.02.23. 22:28:03

Langa!
Az, hogy nem használsz ékezeteket az egy dolog, hogy betűket kihagysz az is, na de bakker a SEMILYEN szót nem j-vel kell írni!!!!!!!
"ugyhogy inkabb hagyuk az egeszet." Az idézet tőled van.

Zeush 2008.02.23. 22:30:11

zénó, a Dacia nem rossz autó, a hiba ott van, hogy nem Renault jel van az elején. Úgy biztosan többen vennék...

EM 2008.02.24. 06:54:50

Zeush, nem mintha a lényegen sokat változtatna, de egyes piacokon árulják Renault emblémával sőt, még Nissan-al is.
Törökországban pl, ahol a Dacia név nem sokat mond és amúgy is kicsit megállt az idő úgy a Renault 12-es és 19-es környékén, ott nagy csalódást nem okoz a Logan, ahogy a Thalia sem.
Azokon a piacokon viszont, ahol a Renault más típusokat is el szeretne adni, nem fog ekkora hibát elkövetni...
Itthon meg rakhatnál az elejére egy Merci csillagot is, akkor sem változtatna semmit a dolgokon. Az emberek olvasnak újságot, néznek tv-t, így nagyon is jól tudják hol készül, miből és hogyan készül, és kik készítik...

Gergow 2008.02.24. 10:15:55

Langa hahahahahahahahahaha, ekkora IQ harcost már régen láttam. Se ákezet, se magyar nyelvtan. LOL
Minden fajta autónál lehet olyat mondani, hogy szétesett újonnan. Nem jó dolog de megesik. Most had ne soroljam milyen márkáknál voltak már hasonló dolgok, mindegyiknél, talán a Rolls Royce és a többi hasonlóan drága márkák a kivételek. Én ismerek olyat, akinek a Merci G-jének szétesett a komplett hátsó futóműve, pedig volt vagy 2 hónapos.

Gergow 2008.02.24. 10:17:03

ákezet az ékezet akart lenni, bocsi, még reggel van.

DonVincenzo 2008.02.25. 13:50:25

A Dacia-s képeken nincs kutya. Lehet már a kutyát sem érdekli?

sportswift 2008.02.25. 19:01:42

Ez az autó nem erre való, miért kell akkor azon csodálkozni, hogy elakad ???
Egyáltalán: miért kell autótípusokat lenézni??? Mi a gond a Daciával, az hogy a szar utakra van a futóműve, és az ára is kedvező??!! Mivel jobb aki 120 hónapra vesz 4-5 millás autót, hogy ő mutassa, hogy kicsoda??? Szarabb sofőr, vagy rossz ember aki Daciában ül?? Sok sznob pusztoljon bele a hitelbe, a totalcaros bagázs meg mehet a f***ba, mert mindent csak lefikázni tudnak (persze ami nem az övék).

Zeush 2008.02.26. 07:22:58

sportswift, azt hiszem, egyetértünk, ha nem is mindenben.Azért a Totalcaros srácok csak ne menjenek sehová, főleg ne a F..ba.:-)

sportswift 2008.02.26. 19:40:15

Jó, jó, lehet, hogy ez durva volt, de nekem személy szerint nagyon nem tetszett, mikor egy autó tulajdonosa megkérte őket, hogy teszteljék le a verdáját, aztán csúnyán lefikázták a verdát, és ezáltal a tulajdonost is lejáratták!
Ez nem egyszer elő is fordult, konkrét példát is tudnék rá mondani, és elfogultak az autókkal szemben ( az övék csakis jó lehet, de egy másfajta, sokak által lenézett típus csakis szar ). A családomban pl. van Suzuki is, és VW is, mégsem nézem le azt aki Logannal, vagy Thaliával, vagy egyéb ilyen sokak által semmibe sem vett autóval közlekedik. Sőt nem is lenne baj, ha az iszonyatosan lehajtott ős régi diesel vackok, vagy régről megmaradt szocialista autócsodák helyett ilyenekkel közlekednének ( nagy előny ezekkel szemben, hogy egy Logannel lehet is tartani a forgalom ritmusát, és nem kell esetlegesen egy hegyvidéki úton hosszú ideig 2-esben, vagy 3-asban utána kullogni ). Unom már, hogy mindenki leszólja a Suzukinkat is, a szokásos szöveg, hogy így meg úgy papír ( hiába mondja az ember, hogy 4 csillag az akkor is 4 csillag, ja és általában olyan szólja le, akinek félmilliót sem ér az autója ), meg csak egy Suzuki, inkább vettetek volna valami használtat, meg én inkább Fordot vettem volna, vagy mittomén mit... Ja, és még az is külön állatfaj, akinek a Trabantján, a rég lejárt lemez: "Suzuki a ti autótok" felirat található:-) He-he szánalmas.....

KOT-566 2008.02.27. 23:47:20

Pár évig volt szerencsétlenségem toyota hiluxal és mitsu. L-200 -al dolgozni terepen. Az is elakadt ha nem nézte meg az ember hogy mibe megy bele. Ha a kaszni felhasal mindegy hány kerék hajtja. Márpedig ha a kihúzáskor telirakta a kartelvédőt mint egy földgyalu, akkor valószínűleg már előre is azon csúszott. Amíg bírt.
És már ismertem a történetet.

maszületett 2008.02.28. 12:24:37

lépesméz!

Baromira tetszett a hozzásszólásod, pedig Loganom van. Jót röhögtem, tetszett bár valószínű én vagyok aki erősíti az általad felállított szabályt (:-)))
1.) Asszony vakarja a hátam
2.) Nem iszom vizet
3.) Mindig teletankolom a LOGAN-t (32 hónap alatt 6590,33 litert tankoltam bele, amit 92.296 km alatt fogyasztott el. Ez havi átlagban majdnem 206 liter benya, ami havi átlagban 4,5 telitankolást jelent, pedig 50 literes az a tank...)

Ettől még jó volt a hozzászólásod, tényleg tetszett!!!
süti beállítások módosítása