Betegnek lenni rossz. Egyrészt az ember elmarad a munkájával, ezért utána nagyot szív. Másrészt nyűg a családjának – a nyílt színi együttérzés mellett a beteg embert titokban nagyon utálják. Lázas betegnek lenni pedig kellemetlen, mert a gyógyszerektől olyan az ember szája íze, mint a Tiszai Vegyi Kombinát, szét akar robbanni a feje, mint egy dinamitraktár, egyáltalán, a kémiai hasonlatok tárháza szinte kimeríthetetlen ilyen esetben.
Viszont van benne jó is. Például, hogy az ember otthon van, és tudja fogadni a vevőket, akik olvasták a Mazdája hirdetését. Mondjuk Kaliczka Bencét, aki Győrből vonatozott fel megnézni a Sólymot.
A próbakör után azt mondta, rosszabbra készült. Kicsit körberágtuk az autót, megmutattam a gyenge pontokat, a pénz és a forgalmi gazdát cserélt, pár óra múlva pedig már új otthonában, Győrben parkolt a Sólyom.
Csak remélni merem, hogy minden sikerült úgy rendberaknom rajta, hogy jó pár hónapig ne kelljen hozzányúlni. A leszakadt kalaptartó persze szörnyű, de szerintem eleve menthetetlen volt, máskülönben viszont elég fitt volt az öreg a búcsúnál.
Bence épp a napokban lesz 19 éves, tehát bácsizhatja a Sólymot. Egyébként az, aki tizennyolcadik születésnapjára megkapja apától az új Corsát, sosem éli meg a saját autó birtoklásának ezt a fajta felfokozott örömét. Én is így kezdtem, szintén 19 évesen, az első Fiat 500-asommal eltöltött minden percre élvezet visszagondolni. Pedig annál a szívás/használat arány valahol 10:1 körül alakult…