Pár éve még a város egyik megmenőbb kereskedésének számított, ma már csak szervizként vegetál. A Chevrolet-Opel Horvath és pórul járt ügyfeleinek története.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

Az egész a Csikós Zsolti miatt lett

Kezdtem unni a három éve hajtott pöpec kisautómat, amiből már kibogarásztam a hibákat. Tankolás, olajcsere, szűrőcsere, semmi szerelés... élet ez? Vágytam valami másra.

Katonai V8

15 év állás után fogtunk bele a felújításába. Voltak gondok... a 15 év alatt többször is be lett indítva, de nem mozdult egy métert sem, idő közben a fékből elfojt az olaj, és ennek (is) köszönhetően a rendszer megakadt - egykörös dobfékes, szervó nélküli

Mi lesz veled kisautóm ha lejár a garancia...

A Toyota Motor Hungary szakemberei jelenleg is keresik a több mint 16 hónapja tartó hibák okát. Az autó összességében közel 180 napot volt szervízben.

A francia szívű japán szumós liheg futás közben

Zárt 4x4-ben bárhova el lehet vele jutni, például, hogy kirángasd vele (fültől fülig vigyorral) a vadi új Patrollal (17MFt) bakhátra felakadt haverodat, vagy letérj pisálni a 31-ről egy erdei útra, amiről kiderül, hogy gépes út, 8km. hosszú, full agyag, szűk, sosincs vége, jöhetsz vissza a szántóföldön, a csajod hófehér és most először csöndben van, te meg vigyorogsz mint atom. Erre mondjuk a 2.0-s benzines nem való, pont a terepezős egyes-kisfordulatnál fullad, a dízelt viszont lassú dzsindzsázásra találták ki. Niva De Lux és tényleg rendben van terepen.

Szolgálati közlemény

Keresek hozzá első/hátsó chromkéderes szélvédő tömítést, jobb oldali tükröt, ha valakinek van elfekvőben kérem jelezze az alábbi címen: http://audiv8.mlap.hu

A Peugeot mindent vitt Le Mans-ban, Loeb pedig bukott egy óriásit, bizonyítva, hogy a biztonságba ölt pénz sosem felesleges.

És persze tisztelem az olyan versenyzőt, aki képes elismerni saját hibáját. Mikko Hirvonennek és a Fordnak összejött, lemaradása Loeb mögött mindössze hét pont és még öt futam van hátra.

Ma elkezdődött! Talán a létező legnagyobb körpályás próbatétel embernek, gépnek egyaránt. Az idő kitűnő, de ha mégis úgy döntenek, hogy a rekkenő hőség elől egy jéghideg sörhöz menekülnek, akkor érdemes pár percre leülni a képernyők elé, mert kőkemény harc folyik a Peugeot és az Audi között.

Jelen pillanatban a Franck Montagny vezette 908-as áll az első helyen, mögötte mindössze egy körrel lemaradva McNish és Rockenfeller Audi R15-je. Mögöttük egy egész falkányi Aston-Martin, majd a matador Henry Pescarolo Judd-ja. Nekik épp az imént akadt elég komoly gondjuk, egyelőre tisztázatlan okok miatt Pedro Lamy a 7-es rajtszámú Peugeot-val a boxutcából kifelé tarttva összeütközött a 17-es számú Pescarolo autóval, amelyik éppen akkor jött befelé. Lamy folytatni tudta a versenyt, a Pescarolo Peugeot garázsba állt, folytatják egyelőre. A hiba valószínűleg a szereelőké volt, akik az érkező autó útjába engedték Lamyt. Nem sokkal később defektet kapott és a leszakadt futófelület letépte az autó fél hátsó részét, a hűtőcsöveket, turbót, a pálya csúszott, tele volt törmelékkel, beküldték a biztonsági autót. Itt az Audi nagy esélye, a legnagyob rivális lényegében két autóval küzd az élen. Izgalmas.

Az aktuális sorrendet itt láthatják, élő kommentárt pedig itt. A hivatalos honlapon a legfrisebb infókat olvashatják, remélem, hamarosan ráakadok egy élő stream-re és ki tudom ide pakolni. Megvan!

Az idei 24 órás véget ért. Köszönöm mindenkinek az éjszakai társaságot. Jövőre ugyanitt!

Összeszámoltam, hogy ebben a szerkesztőségben hány Toyota van. Négy. Rettenetes. Még jó, hogy ott van Winkler Tehene és TéZé Hacsirokuja, ezek talán tudják ellensúlyozni a Balázs Viktor Versója és az én Avensisem által sugárzott masszív szürkeséget. Mert a használós autók már csak ilyenek: az a lényeg, hogy tutira beinduljanak bármikor, és eljussanak oda, ahová kell.

Csikós, Hernádi, Papp: lengőkarcsere az utcán, éjjel. Tudat alatt biztos motiválta az Avensishez vezető utat

Azonban a Totalcarnál szinte elvárás, hogy megosszam az autómmal kapcsolatos izgalmas sztorikat az olvasókkal, ami egy tízéves Toyota Avensis esetében komoly írói vénát feltételez. Hogyan csináljak én húsz- és negyvenezer leütés közötti szerelős posztokat, mint Csikós? Kegyelem! Már azt is megbántam, hogy eladtam azt az átkozott 1979-es Trabantot, pedig volt rajta katalizátor is. Igaz, ez is mindig beindult elsőre, maximum a benzincsapot felejtettem el néha kinyitni, olyankor le is állt egy sarokkal később. Erről a bilikék gépről tényleg lehetne érdekes sztorikat írni, mert törött volt, és sokat berhelték huszonéves korára; átépítették 12 voltosra, maga Kőváry Barna szervizelte; sőt, egyszer Agip versenyolajat is kapott; télen az utcán, az oldalára borítva cseréltünk rajta hátsó lengőkart, és hasonlók. Imádtam, jól is ment, zseniális tárgy volt.

Videós kollégánk, barátunk, Robertó érdekes átalakuláson ment keresztül az utóbbi hónapokban. Pontosabban nem ő, hanem a státusza minálunk. Régebben, amikor felcaplatott hozzánk a videórovatból, mindenki köszönt neki, á helló, komesztáj, mi van veled, mikor vágunk, satöbbi. Egy ideje azonban, ha feltűnt az ajtóban, mindenki gyorsan felrántotta a fejhallgatóját, s üveges szemmel a monitorába mélyedt, még talán sebtében kopogtatást is mímelt a klaviatúrán.

Roberto ugyanis idestova kábé fél éve autót vesz, legalábbis annyinak tűnik. Azóta mindenkinek szívta a vérét már kicsit (másnak sokat), érzi is, hogy hidegülünk, ilyen a vámpírlét. Már csak bús szemekkel mered maga elé, ha feltűnik nálunk, kicsit köhécsel néha, hátha megkérdezi tőle valaki, hol tart az ügyben. Ilyenkor mindig nagyon intenzíven folyik a munka a szerkesztőségben.

A dologról bővebben annyit, hogy ellopták a Honda CR-V-jét, amelynek tolvajáról még azt sem tudja megmondani a rendőrség, hogy helikopterrel ereszkedett-e alá, netán trélerrel érkezett, esetleg csak úgy odasétált, beült, és némi barmolás után elhajtott. Pedig térfigyelő kamera alatt állt a kocsi, de mivel a felvétel zavaros volt, állítólag azóta letörölték. Ennyit a rendőrségről, én se hívom már őket, amikor lelopják a kerekeimet, feltörik az Alfámat, minek, csak várhatnék egy csomót, meg rángatnának mindenfelé, elmenne az egésszel egy csomó időm, hasztalan. Tudom jól, ez meg javítja a statisztikákat, hiszen a nem bejelentett bűntény nemfeltárása nulla esetnek minősül, míg ha bejelenteném, és úgy nem találnák meg a bűnözőt, valakinek azért csak faragnának az év végi prémiumából. De köszönöm, nem szívatom magam, ehhez rövid az élet.

Mindenesetre Robertónak minimálautó kellett minimálpénzen, mindegy mi, csak menjen pár évig, amíg újra összespórol valami normálisabbat. Olyan kocsit keresett kényszerből, amivel én mindig járok, háromszázezer forintosat, működőt, ütött-kopottat. Egyetlen probléma az volt, hogy a kilencvenes évek közepénél (na jó, elejénél) nem mert lejjebb ereszkedni a kútba, márpedig tizenéves autóból vagy csak borzalmasan rossz felszereltségűt, vagy papírproblémásat, vagy zacsira töröttet, vagy szétlakottat árulnak olcsón. Esetleg fenti elemek mindegyikéből tartalmaz keveset. Ilyen elvárásokkal óriási mázli kell a jó gép kifogásához, és ha rá is mosolyog az emberfiára a szerencse, azt általában elviszik, mielőtt vihetné a pénzt. Olvassák csak Vályi Pista kiváló cikkét az autóvásárlós canossáról – és azóta egy csomó autót megnéztek még.

Amiről én tudok: azóta terítékre került szétpusztult kárpitozású Nissan Primera kombi, Honda Accord, igen kiváló Toyota Corolla (de annyi pénze végül nem volt), meg millió egyéb. Vályi Pista közben ma reggel elutazott külföldre, bánhatja a ráksaláta, a Moet Chandon pezsgő és a szállodai pornócsatorna mellől, mert lemaradt a Nagy Pillanatról: Robertó végre kicsengette a zsét egy gyönyörűségre. El sem hisszük.

Erre.

Hetvennyolc veteránautó, Balaton-Felvidék, napsütés, la dolce vita, és szól a rakenroll. Nagyjából ennyiben foglalható össze az idei Balaton Classic hangulatát meghatározó ingeregyveleg, meg persze volt egy rakás, századmásodpercre teljesítendő, kijelölt szakasz is, ami csak annak volt izgalmas, aki valamelyik autóban ült. Jó látni, hogy évről-évre gyarapodik a magyar oldtimerpark, szomorú viszont, hogy egyre kevesebb a külföldi résztvevő - hiába, a Nyugatot letaglózza mostanában, ami zajlik.

Nálunk azért szép volt a felhozatal. Ha egy ilyen rendezvényen az ember valahogy átlibben azon a tényen, hogy kis híján megfullad a Mercedesekben (annyi volt belőlük, hogy már tényleg kellett egy sirályszárnyas 300SL, hogy érdeklődés csillanjon az elgyötört nézők szemében), talál egészen izgalmas kocsikat is. Nyilván ki fogom hagyni a legérzékenyebb versenyző minden bizonnyal iszonyúan különleges autóját, de a kiragadott elemekből építkező felsorolások már csak ilyenek: volt mindenféle TR3-as, meg TR4-es Triumph, a ránézésre elporladó Matra Bagheerák közül egy megmenekült példány, Peugeot 404 Coupé, ami szinte nincs is, egy Salmson versenyautó az őskorból, meg ilyenek.

Jó buli az ilyen, legközelebb ajnlom, önök is nézzenek meg egy ilyen versenyt. Addig is, itt vannak a mostani, hétvégén készült képek, Havér Tamás olvasónk küldte őket, aki személyesen ott is járt.

Évente egyszer kitör az őrület Wörth-i tó partjára telepedett, békés községekben és kisvárosokban. Ebben az osztrák, közelebbről karintiai kisrégióban tartják ugyanis minden tavasszal a legnagyobb európai Volkswagen-találkozót, amelyen természetesen a konszern többi márkái is részt vesznek. Mivel utcai VW-t unásig láthat mindenki, a Wörthersee Touron a tuningverdáké a főszerep. A program nem túl bonyolult: az autók pipecre takarítása, túráztatása, lassú krúzolás a tó körül, hogy minél többen lássák a járgányt, este bulik: sör, virsli, tuning.
A Cult-Hungarian Klub 30 fős delegációja természetesen az idén is ellátogatott a rendezvényre, igaz, csak másfél napra, a 4 Monkeys építőcsapat viszont végig kint volt, ők szerezték a szállást is a többieknek a Fakker See-nél, egy kellemes panzióban. Pelei Csaba klubvezetőt kérdeztük, mit láttak, hogyan érezték magukat.

- Volt részünk kellemes és kellemetlen élményekben is, de mindenképpen az előbbiek voltak túlsúlyban. Elképzelhetetlen mennyiségű autó lepi el a Tour idején a tó környékét! A VW mindig készít speciális, egyedi átépítéseket  a találkozóra, amik később mennek a gyári gyűjteménybe. Az idén Polo GTI (18 colos, Budapest márkanevű felnikkel), ültetett futóműves Golf GTI, a 325 lóerős Scirocco GT 24, és egy 408 lóerős Audi Q5 Custom Concept szerepelt a hivatalos menüben. De szemügyre vehettük a rengeteg kisebb-nagyobb tuningcég, építőműhely és a megszállott amatőr építők több ezer autóját is.

- A Touron látottak alapján mik a jellemző irányzatok manapság?  

- Én úgy vettem észre, hogy csökken az agyonspoilerezett, rikító színekben pompázó autók száma, és teret hódítanak a visszafogottabb stílusok, mint például a cult. De láttunk sok rat VW-t is. Mi a Golf I-esekre mentünk rá, rengeteget fotóztunk, el kell ismerni, hogy a motorterek szépítésében, a krómozásban még van mit tanulnunk. Rengeteg ötletet kap az ember ilyenkor a saját terveihez, építéseihez, már csak ezért is érdemes kiugrani a Wörthersee Tourra. És persze szemügyre vettük az alkatrészek, kiegészítők elképesztő kínálatát is, sőt, pár apróságot meg is vettünk.

- És mi az, ami nem annyira tetszett?

- Igazából semmi komoly kifogáson nincs, de azért elmondok pár dolgot, ami egy ilyen monstre rendezvénnyel együtt jár, hogy aki a következőre kilátogat, ne lepődjön meg. Az egyik az irdatlan tömeg, és az ebből következő szinte folyamatos dugók, torlódások. A szervezett programok helyszínére, Maria Wörth-be csak 35 eurós jegy ellenében lehetett volna autóval bemenni (plusz fejenként 5 euró), így a kocsijainkat nyolc kilométerrel távolabb leparkolva végül taxit fogtunk. Amúgy sem lett volna értelme autóval kínlódni abban a zsúfoltságban. Már délután is találkoztunk spicces, sőt, ittas egyénekkel, az este azonban hátborzongató volt, legalábbis a Veldenben szervezett partin: részegek mindenütt, bajor bőrgatyák, kirakatba kitett cicik, de inkább csöcsök, ordítozás, gumifüstölések. Sok volt a rendőr, de nem nagyon avatkoztak közbe, igaz, nem is kellett, a népek még kómásan is érezték, hol a végső határ. Ez volt a péntek este, szombaton állítólag minden képzeletet felülmúlt a tömeg, de mi akkor már nem voltunk ott.

- Hol lesz a következő nemzetközi happening?

- Szeptember 20-án rendezik meg az osztrákok Linzben a nemzetközi Cult Society Parade-t, ahová a magyar klub kiállítóként meghívást kapott. Úgy tervezzük, hogy legalább tíz átépítést bemutatunk, amelyek jól reprezentálják, milyen színvonalat ért el Magyarországon a cult-élet.

Ebbõl a cikkbõl lényegében egyvalami derül ki. Autóért rajongani sokféle módon lehet, és voltaképpen majdnem mindenkinek igaza van. Autós cikket viszont csak egyféle embernek érdemes írni.

 Vélemények az azonos című írásunkról.

1976, Skócia. Saras, taknyos, zord idő. Vatanen az élen Escortjával, nem törődik semmivel, versenyt száguld az idővel. Az előző gyorson már egyszer fejre állította az autót, de még így is őrzi első helyét.
Aztán nagy csattanás, az autó furán kezd viselkedni, ide-oda táncol, tönkrement a difi. Végigcsinálja a gyorsaságit, de tudja, hogy nagy a baj: nincs pótalkatrész, eddig sosem kellett, nem hoztak magukkal. Csak szerelőiben bízhat.
Nem csalódik, megoldják a problémát, gyorsan, szakszerűen, rögtönözve. Persze ehhez kellett egy rajongó, valamint az akkoriban nem is olyan gyakori 3 literes Capri.

Még egy apróság: figyeljék csak, milyen – ma már csodálatos – járgányok tűnnek fel a háttérben. Vauxhall Firenza/Viva coupe, Ford Granada kombik, egy narancssárga Escort Mexico tán? Barkók, kardigánok, pocakok és napszemüvegek. Nosztalgia.

Két dolgot kell leszögeznem mindjárt az elején.
1. Mindenről Schwarzenegger és a kertévék tehetnek. Ha ugyanis nem szombat éjszakára ütemezik be a remek Conan, a barbár 2 – A pusztító-t, akkor semmi gond nincs, Vályi úr reggel frissen kipattan az ágyból és a korai wellness után (koffeint is tartalmaz) izgatottan autóba pattan (Chevy Cruze) majd IDŐBEN felveszi kollégáját otthonában és kényelmesen leautóznak Nyirádra, a ralikrossz EB-re. Ehelyett megkergült marhaként rohangált le s fel a házban, kamera itt, kazetta ott, valahol a fényképezőgép is megvan, de jaj, reggelizni is kéne és már fél óra késésben vagyunk, becsapja az ajtót, közben hangosan Conant átkozza (a szomszéd, aki kivitte a szemetet éppen nem is érti, miért), és magát, hogy ekkora barom volt és éjszaka leült filmet nézni, holott tudta, hogy korán kell kelnie. De mit lehet tenni, Arnold legjobb filmjét nem lehet kihagyni. Cromra mondom, ezt beszoptam.

2. Vasárnap reggel a kíváncsiság és a szórakozás hajtott oda minket, merő véletlen, hogy akadt nálunk kamera és fényképezőgép, az esetleg minősíthetetlen képanyagot ennek számlájára írjuk.

Siettünk, a Chevy Cruze vért izzadt, mi pedig titkon örültünk, hogy vasárnap reggel olyan kihaltak voltak az utak, mint valami posztapokaliptikus roadmovie-ban. Röpke egy órát késtünk. A magasra szálló vörös, agyagos por már messziről mutatta hol a forrongó katlan, és amikor végre meghallottuk az első turbómotor izsonyatos durrogását, már tudtuk, hogy jó helyen járunk. Nekünk való helyen.

Divízió 1, divízió 2, egyik döntő a másik után, rutintalan ralikrosszosként érkeztem, hiszen nagyon régen volt már, amikor legutoljára nézhettem meg egy-egy futamot, és ugyanolyan rutintalan ralikrosszosként estem az ágyban este, na de ami közte történt, azt sosem bánom meg.

Mire végre az utolsó pillanatban leadott akkreditációnknak köszönhetően bejutottunk, már javában mészárolták a gépeket és egymást az őrültek. Összenéztünk TéZével és azonnal elfelejtettük a fotósmellényt és a mindenféle formalitást. Tökéletesen magával ragadott minket a hangulat és tán nem is autóbuzi az, aki ne mászott volna fel a kerítés tetejére, csak hogy lássa, miként nyomják végig keresztben a mintegy 100 méteres enyhe ívet tőgázon a versenyzők, olyan sebességgel, hogy a menetszél kicsapja a kamerát a kezünkből. És aki azt hiszi, hogy csak összkerekes vagy hátsókerekes autókkal, az bizony téved.

Megfoghatatlan az egész üvöltő, eszement zajongás és annyira nagyon-nagyon jó volt ismét testközelből autóversenyt látni, átélni, hogy arra kevés a szó. Elég volt végignézni az aréna körüli tomboló tömegen, az itt-ott meghorpadt, durrogó vasakon, öregem, ez a nekem való móka, még, még! Basszus, ott a Per Eklund, az a hasas öreg bácsi, 63 éves, HAT-VAN-HÁ-ROM, csak figyeld, rajta legyen a szemed, imádom, csak miatta megérte már jönni. Na és az autója? Ami olyan a Focusok, Fiesták és a 207-es Peugeot-ok között, mint az emeletes londoni busz? A Saab 9-3, vagy inkább Saabaru? Persze, persze, nézd csak, most is utolsó a 600 lóerős géppel, 800 newtonméter öregem, azt terelgeti a nyugdíjas, belegondoltál már? A végén kullog, de várj csak, varázsol még ma az öreg, pedig nem gyenge mezőnyben kell bizonyítani. Se szeri se száma a rommá épített WRC-knek, a kisebb Super 1600-osoknak és direkt krosszra épített valamiknek, amik tényleg csak karosszériájukkal emlékeztetnek civil társaikra. És a nevek, amik egy pár hónapja még semmit nem mondtak, mostanra mégis mélységesen tisztelem őket egytől-egyig: Hansen, Larsson, Ericsson és persze Jernberg, az isteni Jernberg, aki mintha nem is tudna egyenesen közlekedni Skodájával. És szégyen lenne a pofámra, ha nem említeném a magyar Kiss Lászlót, akire ott, akkor oltárian büszkék voltunk, ott megy a magyar gyerek! Nézd csak, odabasz mindenkinek, gyere Laci, gyere!

Aztán az előzőleg már sebtében megjavított osztómű beadta a kulcsot és az utolsó előtti körben az első helyről kiállni kényszerült. Eklund nyert, na ugye? Nem baj, szép volt, főleg úgy, hogy ezek az északiak egyértelműen dominálnak ebben a sportban. Szinte hátborzongató volt nézni, hogy a Joker-kört százhatvannal, a murván keresztben fűzik végig, centiméterekre a palánktól és nem veszik el a gázt, mert anyatej helyett powerslide-ot szoptak a csecsből és havon biztosabban járnak, mint aszfalton. Ezeknek már oviban is leszakadt futófelület volt a jelük, az hétszentség.

Mintegy intermezzóként azért mindenképpen felkészíteném azokat, akik netán először kilátogatnának egy-egy ilyen eseményre, hogy a pálya mellett sokkal több a versenyző, mint a pályán. Persze mindenki tudja, mikor, mit kellett volna csinálni (látod, ha Ericsson visszahúzta volna, aztán külsőn kiadta volna neki, mert itt fent már rövidebb féktávon, nincs jó napja ma a gyereknek, mit csinál?!), sőt, rendre meghallgathatjuk a nagy bukások sztorijait, hogy: Amikor a Maruzsi mellett beszúrtam a balosba, baszdmeg feldobott a padka, a levegőben háromszor megfordultam, aztán a bordámmal törtem el a fémvázas ülést, az meg a csövet. (Csak összenéztünk Zolival: fémvázas ülés?). Bukás, bukás hátán, persze győzelmet nem emlegetnek, mert netán még rákeres a hallgató és kiderül a turpisság. Szóval óvakodjanak a szakemberektől, elvonják a figyelmet a versenyről.

Persze kell oda gép is, ami bírja, mert az már szinte fizikai fájdalom látni, mit kapnak. Ugrató, gödör, kőzúzalék, sár, ezeknek mindegy. Brutális módon verik oda bárhol, a karter csak egy koptatni való alkatrész, ajtók, lökhárítók? Fogyóeszköz. A maximumra pörgetett motorok üvöltenek, a hátra beépített óriási hűtők ventilátorai csúcsra járnak és csattognak a váltók, süvítenek a turbók, öles lángnyelvek mindenütt, üdvözöljük a pokolban. Hátsókerekes Civic, Astra és transaxle Focus másfél méteres, hátranyúló váltórudazattal? Mindennapi látvány. 220-230 lóerős ezerhatos SZÍVÓmotorok? Ezekkel a minikkel nem ajánlatos szarakodni, mint megvadult darazsak, úgy pörögnek körbe-körbe a pályán, lassan már a murvát is lehordják a széttöredezett aszfaltról és mondani sem kell, hogy kegyetlenek. Fiatalok, életerősek és helyet követelnek maguknak a nap alatt, a nagyok mellett. Olyan vérengzést rendeznek, hogy a legtaknyosabb hollywoodi rendező is megirigyelné. Törik a műanyag, szakad a féltengely, egyetlen-egy centimétert sem ajándékoznak egymásnak, inkább hárman zúdulnak a célegyenes ráfordítójába, egyszerre megpróbálnak elfordulni ott, ahol egy, ha talán elfér, hogy a következő pillanatban egy nagy, roncsdarabokat szanaszét köpködő porfelhőben végezzék.

Ah, nem lehet ezt leírni, most láttam be, kevés vagyok ehhez. Érzést szavakkal? Egy nap, csak ennyi, jövőre ott leszek ismét, tudom, hogy Önök is. Mert érdemes.

Sajnos Bukovics Tamás, Tomee már nem. Pedig ha valaki, akkor ő aztán igazán szerette az autósportot. Mint versenyző, navigátor és nem utolsósorban fotós. Képeiben marad meg nekünk, kollégáinak. Őszinte részvétünk a családnak és a barátoknak. Nyugodj békében, Tomi!

Élményautó

Borzalmasan öncélú egy vas: nagyon látványos és stílusos, ezért cserében jó ha az ember hozzászokik, hogy szűk, olaszmajom pozícióban ül, 120 fölött a menetszél lobogtatja a fület, nincs csomagtér, nincs rugózási komfort. Ezek azonban szigorúan részei a Nagy Alfa Spider Érzésnek.

Az ezüst rakéta

Szóval nézegettem neten, és ráakadtam erre a vagányságra. Egy autókereskedésben állt, elmentem megnézni. Hát igen. Próbáltam volna ésszel vásárolni, meg okosan megoldani, de ez egy ilyen autó esetében esélytelen.

Egy Vti-re nincs jelző!

Ja még a kedves bmw318 is légyfogó sas kollégának üzenném,hogy törölje ki a seggét az 1.8 as autójával!A Honda 1.6 os Vti motorja 325 ös BMW-t is megeszi

És ez nem Suzuki

Rögtön ugorjunk a közepébe: Valamelyik nap nyugisan megyek, erre elszáguld mellettem egy 2,0td Galaxi. Na mondom ezért büntetünk. Átmegyünk egy kisebb városon utána busz mögött 80-nál padlóval indulunk. A poén kedvéért 5-ben. 120-ig kicsit elnyúlt, 150-nél már ő is érezte itt nem nyerhet...