Porsche-futómű és -fék a Bogárba, aztán igazi Porsche

  2015. július 05. - Göbölyös Zsolt Címkék: bogár Porsche Boxster

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Porsche-futómű és -fék a Bogárba, aztán igazi Porsche
2015-07-05 18:00:08

A tuning 1303-as Bogaramról már sokat írtam, akik kint voltak pályanapon láthatták is, meg is előzhettek, ha

Mondták, de nem hittem el
2015-04-25 07:48:36

Elég sokat vagyok autómániás emberek között, tehát már ezerszer szóba került a Mazda MX-5-ös. Jó autó

A tuning 1303-as Bogaramról már sokat írtam, akik kint voltak pályanapon láthatták is, meg is előzhettek, ha kellően gyorsak voltak. Ez a Bogár bizony elég gyors volt, még a kisebb, 40-es Weber karbikkal is tudott fékpadon 143 lóerőt, aztán a 44-es karbikkal még gyorsabb lett, csak nem vittem el méretni. Ha szerény vagyok, akkor is azt mondom, hogy volt 150 lóerős. 975 kg teli tankkal, mechanikus sperrdiffi, 2100 köbcentis motor 200 Nm-es nyomatékkal. Ez bénán vezetve is kiadta a Hungaroringen a 2:38-as köridőt úgy, hogy a fordulat nem ment 5000 fölé sehol. 944 Turbo Porsche kerékagyak és fékek, keményített gátlók, kemény rugók, egész jól mozgott az autó, volt benne akarat. Vagy ahogy Vályi Pista szokta mondani, arrébb lehetett vele állni.

DSC 0745

Ez a produkció nagyon sok munkaórába került, sok év alkatrész vadászásba és még annál is több okoskodásba, tervezgetésbe. Néha nagyon rossz volt, néha szétdurrant egy-egy olajcső, néha három hengerrel jöttem haza, füstöt okádva. Viszont az utolsó két évben minden kiadta. Két pályanapot egy generátordióda-hibával túlélt. Ment hegyi felfutón és sok örömteli percet szerzett a hétköznapokban is. Ment 100 km-t autópályán, keményen hajtva. Nem volt baja, sőt, mindig szépen ketyegett, mint a doxa, vagy ordított, mint a sakál.

IMG 8321

Egy évig hozzá sem nyúltam, csak használtam néha és tankoltam. Hibátlan volt? Dehogy. Millió apró hibája volt, amihez sem pénz, sem alkatrész nem kellett volna, csak egy kis lelkesedés. Nem mért pontosan a benzinszintjelző. Kicsit billegett a vezetőülés. Egyik helyzetjelző elöl nem égett. Az olajleeresztő fedél egyik csavarjánál csöpögött az olaj. Bármelyik hibát bekötött szemmel, nagyjából negyed óra alatt megcsinálom, a költsége pedig nulla és ötszáz forint között lett volna valahol. És akkor miért nem csináltam meg? Mert elfogyott a lelkesedés. Nem érdekelt már ez az autó. Szerettem a hangját, a gyorsulását, imádtam keresztbe tenni a sperrdiffivel, de ha mentem, akkor a két Bogaram közül nem ezt választottam általában, hanem a másikat, ami majdnem tök széria és negyedennyibe került. Amikor erre felhívta a figyelmemet egy barátom, egyet kellett vele értsek és azonnal felraktam egy német bogaras oldalra, meghirdettem.

IMG 8374

Az árat nehéz volt kitalálnom, mert nagyjából tudom, hogy mennyibe van, azt is tudom, hogy tisztességgel van megcsinálva, nincsenek elnagyolt részek, mindenből a tuti van benne, de más ezt hogy fogja elhinni? Keletről ki vesz drága Bogarat? Kinek lesz annyi bizalma, hogy ideutazzon, fizessen, elvigye? Itthon ki fizetne ezért a vacakért három-négymilliót? Mindegy, semmi veszteni valóm nincs, egy kellemes összegre feltettem, aztán majd lesz valami.

Lett is valami. Három nap alatt hat emailt kaptam, ebből három csereajánlat volt, egy konkrétan az összeg felét ajánlotta, a másik kettőből meg az egyik kért még pontosan 16 képet, megadta, hogy mit szeretne közelről látni. Elküldtem, majd megírta, hogy szombaton jön Leverkusenből és ha élőben is szép, akkor megveszi, mert régóta vágyik Bogárhátúra.

IMG 8371

Őszintén megijedtem. Azonnal írtam neki, hogy igen, szép élőben is, de nem egy nosztalgiaautó, amivel a madárcsicsergős erőben sétakocsikázhat, ez durrog, szörcsög, puffog és szuszog. 10 litert eszik óvatosban és feleennyiért is vehet széria 1303-as Bogarat.

Mindegy, jön.

Nem ragozom, jött, a próbaút szakadó esőben, kettesben a körforgalomból kigyorsításkor megpördülés, kormányt visszavettem, megmutattam mekkorát gyorsul százról emelkedőn, megmutattam, hogy elforog lazán hatezerig, alkudott ezer eurót és kifizette, elvitte. Az estét Budapesten töltötte, másnap este jött az sms, hogy már Leverkusenben van és minden okés, jó az autó, tetszik neki.

DSC 1055

Ott ültem a zsebemben egy csomó pénzzel és egy majdnem egy hónapja vásárolt Mazda MX5-tel. Ennyi pénz még soha nem volt egyben a hobbiautó alapban. Ha a Mazdát eladnám, akár vehetnék végre egy 911-est, a legolcsóbbik fajtából, de mégiscsak egy 911-es Porsche. De a Mazda baromi jó, minden pillanat öröm vele, inkább mégse. Vagy mégis. Nem, mégsem. De, mégis.

Esetleg vehetnék egy Boxstert, ami nem annyira rom és akár még jó is lehet. Igen, ez az irány lesz a jó. Ennyi pénzért inkább egy jó Boxstert, mint egy romos 911, mert én nem tudok romos autóval járni, amíg baja van addig önteném bele a pénzt és a munkaórát. Tudom, játszottam már ilyet.

Innen kezdve a történet sablonos. Mindenféle magyar és külföldi használtautós portálok folyamatos és részletes csekkolása, képek kérése külföldről, pár autó kipróbálása - atyám, ennél még a Mazda is jobb - itthon.

A cél már pontosan kirajzolódott, egy Porsche Boxster S, lehetőleg az első sorozat végéről, mondjuk 2002-2003-ból.

DSC 1065

És akkor megjelent ő. Fent volt a használautón is, de nekem egy ismerősöm javasolta. Minden feltételnek megfelelt. 2003-as modellév, S modell, hatos kézi váltó. Szép volt a szöveg, egész jók voltak a képek, de az egyiket szépítheti a hazugság, a másikat meg a photoshop, úgyhogy elmentem megnézni. Élőben még szebb volt, mint képen. A leírt szöveget alátámasztotta a valóság és a szervizkönyv, photoshopra meg nem volt szükség, az autó gyönyörű volt.

Nem vagyok egy megfontolt vásárló, én szívem szerint azonnal kifizettem volna, de azért a pénz mennyisége behúzta a kéziféket. Régen egyszer költöttem már egyben ennyi pénzt autóra, de akkor fiatalabb és meggondolatlanabb voltam. Most hívnom kell valakit, aki megerősít abban, hogy érdemes és jó vétel, akinek van típusismerete, aki már evett Boxstert, nem csak látott. Pista tanácsára felhívtam Soyak Ferit, aki a Totalcar pályanapon 2:25 körüli időket ment a saját Boxsterével, tehát nem csak nézegeti a garázsban. El is jött, megnéztük, de fogást igazán ő sem talált az autón. Kis egyezkedés, minimális alku és otthon volt.

IMG 8490

El kellett adni a Mazdát, hogy forgalomba helyezzem, ez egy szomorú döntés volt, de lássuk be, két hobbiautó roadster akkor is felesleges lenne, ha lett volna elég pénzem a forgalomba helyezésre és az egyéb dolgokra, amit egy újonnan vásárolt használt autón meg kell csinálni.

Azóta már háromezer kilométeren is túl vagyunk, hibátlan az autó. Egyelőre ezek még túrakilométerek, pályán nem voltam, közúton meg ez az autó nagyon sok. Ez nem olyan, mint a kis MX5-ös, hogy a körforgalmakban keresztbe lehet tenni azzal a tudással, ami nekem van. Ahhoz kellene több tudás, több bátorság és nagyobb tempó. És még elhagyatottabb körforgalmak, mert Porschéval minden vagy, csak jó fej nem. Az egész autónak ez a két hátránya van, hogy a határhelyzet messze van, valamint nem lehetsz jó fej. A pontosan ennyiért eladott Bogarammal ha beálltam a benzinkútra mindenki mosolygott és kedvesen nézett, a Boxsterrel még a drágább új Opel Astrából is ferdén néznek rám. Mindegy, a hatos bokszer így is szépen szól az üléstámlám mögött. Aztán meglátjuk, hogy mennyibe kerül használni egy ilyen autót, majd meg fogom írni. Csak most nincs időm, mert mennem kell, 27 fok van, naplemente, ilyenkor imádok vele menni a legjobban...

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr107593376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

totál kár 2015.07.05. 18:24:02

végre egy autó,a sok fostalicska után

1kutya 2015.07.05. 18:25:56

sok-sok balesetmentes kilométert...

zalkapone 2015.07.05. 18:33:08

Ez egy nagyon jó kis autó! Az irigyeket meg szard le. :-)

beygir gücü 2015.07.05. 18:38:08

Gratula Doktor! Nagyon penge a verda. Jo volt hallgatni az egesterben a sztorit :)

ganxta77 2015.07.05. 18:39:27

Instant get. F.C.U.K.

zsg? 2015.07.05. 18:54:39

Érdekes dolog ez a Porsche gépjárművekkel, mekkora szédületes irigység és utálat rohamokat vált ki az autó. Van olyan jó ismerősöm, cégtulajdonos, akinek akkora üzleti károkat okozott a 911-es (amit egy használt 530d árából vett), hogy fél éven belül eladta, de még évekig hallgatta utána az ügyfelektől, hogy ezért kerültök ti ennyibe, mert kell a pénz a 911-esre.

88jk88 2015.07.05. 19:09:07

N-es rendszám? 2015-ös porsche ennyiért? :D :p

malenykij polgar · http://mbybk.blog.hu 2015.07.05. 19:10:41

Gratulálok. Év elején sokat variáltam én is, mert rongytetős hétvégi autókat nézegettem és nagyon rákívántam a Boxsterre. Aztán győzött a család, a két ülés kevés lett volna. Stuttgarti is lett, rongytetős is, de nem Porsche. Várok pár évet a menetrendszerű kapuzárási pánikig, aztán jöhet a Porsche. Neked viszont a legjobbakat és szarj az irigyekre.

Bambano 2015.07.05. 19:18:03

én még bírtam volna olvasni a posztot...

Papp Sanyi 2015.07.05. 19:20:49

@totál kár: Mennyire igaz!

Grat a géphez!

solidaxle 2015.07.05. 19:40:43

Jappóban nem néztek parasztnak, ikonikus attó is volt, joggal. Emmeg a műkörmös, masszázs-szalonos macák kutyapisi és hajlakkszagú porschéja tőlünk észak/nyugatabbra. Legfeljebb.

Jó csere volt, abbiztos...

Schütii 2015.07.05. 19:48:38

Nem jön be, de az állapota elismerésre méltó.

dr.oid 2015.07.05. 19:57:22

durva epidémia már ez, az életközépi válság súlyosan ragályos formája: il Dottorénak prosztó a Bogár meg az MX5 valami villantós Porsche kell, Winkler szétekézi a szerencsétlen hegyikristállyal felcicomázott Mjölnirbatárt, Pistá a legújabb M3-masra veri, Csikós ősgéplénykutatónak állt és Vasromokkal táncol, a hatvanas évekbeli technika túl posztmodern, túl kifinomult.. :D

RÁJEN · http://szirszarjaim.blog.hu 2015.07.05. 20:09:38

Gratulálok, szép, és bár nem érdekel senkit, én nem így tettem volna, nem vagyok ráb#zulva a Porschékra. 350Z-t vettem volna :)

GodSeth 2015.07.05. 20:12:12

Doktorúr, ha negyed óra alatt megcsinálható az amúgy (eddig általam közelebbről is látott, ill. tulajokkal folytatott beszélgetések után levont következtetésem, miszerint) minden 1303-asban pontatlan benzinszint-mutató, akkor elviszem hozzád az én 1303-asomat, és taníts kérlek mester! :) A vezetőülés nekem is billeg, de ez szerintem azért van, mert a szék lábára húzható kis műanyag fehér izék nem túl strapabíróak, hovatovább az én üléseimet nem lehetett betenni a sínbe, ha a két hátsó lábán rajta volt ez a fehér bigyó. :( Szóval jó ez így, majd egyszer kap egy felújítást, akkor ráérek vele tökölni.

takacsja 2015.07.05. 20:19:29

Egy kérés: mivel látom ugyan az a klímapanel van benne mint a régebbi b5-ös audikban, seatokban stb. nyomd már meg egyszerre raja a belső keringetés és a felfelé nyíl gombokat, kíváncsi vagyok ott is eljön-e a rejtett menü. köszi! :D

Pepejoe 2015.07.05. 20:20:46

Szerintem jó fej vagy és ha valaki, hát te megérdemled ezt a kocsit. Előrefelé nézz vezetés közben és ne oldalra, akkor nem látod ahogy maguk elé köpnek az irigyek.
Le vannak sz@rva.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.05. 20:32:32

Sok boldogságot a verdához. Nem lett volna egyszerűbb, ha a bogár Porschésítése helyett egyenesen a Boxterbe megy a büdzsé? :)

Luighi 2015.07.05. 20:33:33

Gratula...Mert már biztosan elmondhatod, "megvolt"
"Aztán meglátjuk, hogy mennyibe kerül használni egy ilyen autót" Nos ez sokunkat fog érdekelni!
És akkor végre kiderül, hogy "ki a király"!?

ChPh 2015.07.05. 20:38:22

Nice, a Porsche az Porsche :)

D1255 2015.07.05. 20:49:52

Valaki aki tenyleg megerdemli!! Gratulalok!

Hátezmi 2015.07.05. 20:54:25

Gratulálok az autóhoz!
Nagyon sok örömteli kilométert!

Számomra két dolog szimpatikus és érintett meg nagyon!

Az egyik az az út, amelyen elértél ehhez az autóhoz. Végigjártad, és szerelted egy átlag Bogártól egy Porsche-ig.
Én motorral vagyok kicsit hasonló cipőben, egy öregecske egyhengeressel, amin nagyon sok minden már nem gyári, és rengeteg munkám van benne. Az a motor valahol én vagyok, mint ahogy "te meg a Bogár voltál" :)
Viszont ott van a lelkesedés...ami eleinte hatalmas...de csökken..és elfogyhat..
Ha az ember kiéli az alkotói hajlamait, ekkor jönnek a kérdések.

Itt van a másik dolog, ami nagyon tetszett. Számomra lenyűgöző, hogy milyen egyszerűen, de tökéletesen pontosan, hitelesen, őszintén, és teljesen hétköznapi módon le tudod írni, hogyan zajlott ez az egész le benned.
Véleményem szerint kevesen tudnak így írni.
Nagyon tetszik a stílus, és a tartalom!

:)

zippofcy6 2015.07.05. 21:30:40

Középmotoros autó nem élményautó. Arra jó hogy ideális íven vedd a kanyarokat. Én nem adtam volna el az MX5-öt egy Boxterért. Vettem volna levegős 911-et az más ligában játszik.

Mercel 2015.07.05. 21:43:25

Gratulálok a verdához Doki, sok kellemes pillanatot kívánok vele.
Mert megérdemled!:D

Ha ráírod a seggére, hogy a skodád többe került csak ebben boldog is lennél.. akkor még talán fel is gyújtják:))

Ronda irígy népség vagyunk, de ne foglalkozz vele.

nem kéne... 2015.07.05. 21:56:16

@zippofcy6:

ő is vett volna, de az másik kategória, egy valamire való boxster áráért csak nagyon lefingott 911 van.
aztán igaz, hogy 911ed van, csak éppen részletre vetted, a jó autóból csak az autót vetted meg, a jót majd később, több pénzügyi részletben építed hozzá.

TaaT 2015.07.05. 21:56:50

Milyen érdekes, az autómelegek többsége elismerően hümmög ha meglát egy porkét, a mosógép vezetőket meg eszi a sárga irigység valamiért.

butschq 2015.07.05. 22:00:23

Jé van egy közös dolog a Boxsterben és a Fabiában, az indexkar :D

Gratula a kocsihoz, és sok örömteli balesetmentes km-t.

Ződ2000 · http://egzostive.com 2015.07.05. 22:07:48

@zippofcy6: a boxterek és a levegős 911esek nagyon nem egy árban mozognak. Csak halkan jegyzem meg, a boxter is hátul kapar azért...

Slippery Slick a menetlabilizátor 2015.07.05. 22:13:43

Nagyon jó választás! Nekem volt két 2.5-es Boxsterem. Az elso nyitott diffivel, a másik gyári sperrel. Méghogy ne lenne élményautó?? Olyan szinten rá lehetett érezni a feneke elrakására, hogy mindossze csak 2x pordultem meg, monjuk 100 alkalomból.

rashy729 2015.07.05. 22:27:42

Grat és balesetmenteset Doki! Aztán sok-sok poszt legyen a porkéról! :)

Slippery Slick a menetlabilizátor 2015.07.05. 22:35:28

Mondjuk a rendszámból választhattál volna egy 25-tel késobbit :)

csongiaparaszt 2015.07.05. 22:35:57

Szuper. Kellett valami rendesebb autó is a TC flottába. Sok boldog kilométert!

Rocko- 2015.07.05. 23:18:08

grat hozzá!

viszont anno még a Hungaroringen ígértél egy kört a Bogárral, ami nem jött össze, és legyintettünk, hogy majd legközelebb.
szóval remélem még meglesz, ha legközelebb találkozunk és viszel egy kört. :)

Göbölyös Zsolt 2015.07.05. 23:42:59

@takacsja: Nem, nem jön elö, sajnos. Probaltam... ;-)

Inkák földjén 2015.07.06. 00:33:40

Na, ez jo. Gratula. Majd ird meg, mi a palya 3 honap utan.

Rocko- 2015.07.06. 02:42:11

@butschq: 120-as örökség, mert ugye a VW csak egy átícmkézett Skoda, az Audi csak egy átcímkézett VW, a Porsche csak egy átcímkézett Audi, tehát levonhatjuk a konzekvenciát, hogy a 911-es csak egy erősen átcímkézett Skoda 120.
(és van aki ebben szentül meg van győződve.)

Krisz101 2015.07.06. 04:38:57

Kedves Cikkíró! A kedvenc márkám a porsche. Szerinted miért van az, h mostanában nagyon kevés régebbi, de még jó állapotú porschét lehet látni a magyar utakon? régebbi boxster, 911, tehát ami még normál halandó számára is elérhető. Manapság max méregdrága pár éves modelleket látok. Hol vannak a 10-15 éves gépek, rájuk ültek a németek, felvásárolták pályagépnek, vagy csak nagyon drága az alkatrész/fenntartás? emlékszem, h 2000 környékén még rengeteget láttam régebbi szériás 911et, 928-ast stb...

qmatch 2015.07.06. 05:24:10

Tisztelt Doktor Úr ! :)
...szerintem ( is ) jobban illettél egy olyan gépbe , amit Te számoltál ki a kockás papíron. Kicsit megkönnyeztem , hogy "már nem érdekelt" az autó annyira - amit még akkor is rossz volt olvasni , ha értettem , hogy hogy értetted.
Az üllői úti benzinkúton hiába szuggeráltalak , hogy "indítsd már be , w..." , már miután gyári fényre mostam minden ablakot , elfogyott a türelmem , csak egy "Tiszteletem , Doktor Úr"-ra futotta ( én nem járok pályanapokra...).
Ezzel együtt ha valaki , akkor Te megérdemelsz egy ilyen műszaki tartalmat. Azt meg sosem gondoltam volna , hogy a "kis " porsche annyira komoly autó , de Neked elhiszem - lánykoromban ugyanis nekem volt egy elsőélményem 320-as cápabéemvével , centiket kellett nőnöm agyban és péniszben is az 50 perc alatt , amíg hazavittem a haveromnak , ha életben akartam maradni :) .... mindezt több évnyi S100 skodázás után ( már apám dácsiájától is odáig voltam :) ).
Szóval értem azt , amikor egy autó alázatra késztet.

Jó kocsikázást , remélem , ezt már megröfögteted , ha találkozunk :) !

butschq 2015.07.06. 07:20:02

@Rocko-: Meg ugye a Mondeo is egy modernizált T-modell :D

Rocko- 2015.07.06. 07:58:23

@butschq: jól látod a helyzetet. :D

Inner Circle 2015.07.06. 08:44:06

@zalkapone + az irigyeket emlegetők: biztos van valami igazatok, de szerintem a cikk nem erről, hanem az előítéletről szól. Ha beleülsz, a többiek szemében paraszt vagy. Pár napja egy Bálna S600 V12 kupé Merci mellé kerültem, ami már kijött a felvágós korból, kezd is belejönni a klasszikusságba; bevallom, már tetszett, és a sofőr is tök normálisnak tűnt, de egyszerűen nem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ezzel Voldemorték járnak (azaz Tudjukkik). Ilyenkor az ember nem mosolyog át, nem keresi a kontaktust, pedig most megnéztem a Mobilén, kábé egy árban lehetnek az autóink. Elhiszem, hogy ez hiányzik annak, aki az örömautózást keresi, és a Porsche még újabb, ott még erősebb ez a faktor. (Minél öregebb az autó, annál jobban eltűnnek az osztálykülönbségek, a 40 éves Fiat 500 és 911-es már simán egy ligában vannak az úton.)

Conan The Librarian 2015.07.06. 09:16:29

Ez egy jo kocsi. Sok-sok kilometernyi oromteli vezetest vele!

mx5tulaj 2015.07.06. 09:39:24

@solidaxle: FYI, az mx-5-nek is ez a célcsoportja. Üdv. egy nem ebbe a körbe tartozó mx-5 tulaj.:D

Az OP-nak meg gratula. Jól látja a "hibáját" is az mx-5-höz képest: kétszeres élményt ad cserébe a kétszeres árért, a kétszeres (inkább sokszoros) fenntartási ktg-ért és legalább kétszer nagyobb vezetői tudást kér.:)

tsc666 2015.07.06. 09:55:33

Minden épített bogár fantól elnézést kérek, de ez egy minőségi csere volt. Néha sajnálom, hogy autóbuziként nyuszi vagyok (ma már) ilyeneket bevállalni, mint ez a Porsche, pedig szivesen megkergetnék esténként egy 6 hengeres boxert... (A valóságban meg egy benzines Mazda 3-at hoztam el a szalonból tavaly év végén). Sok balesetmentes kilométert kívánok hozzá.. És ahogy Apám szokta mondani: inkább irigyeljenek, mint sajnáljanak! :)

Weiss Manfréd FC 2015.07.06. 10:12:32

Mit fújtok az irigyekre? Az irigység, ugyanúgy mint bármely prekoncepció, évezredek alatt alakult ki. Segíti a túlélést. Ugyanakkor teljesen természetes emberi reakció, mindenki vágyik a jobbra, kezdetben ugye a lét biztonságosabbá tételére. Ez az emberi fejlődés egyik motorja. Szóval én is irigy vagyok, a Doki meg kötsög ;)

Motordoktor 2015.07.06. 11:24:41

Köszönöm mindenkinek a hozzászólásokat...és nem kell megijedni, van Bogár, lesz is Bogár és nem OT-s dudukocsi lesz, de az átalakításokat kicsit vissza kell fogni. Az NKH nem viccel, egyre jobban közeledünk Európához, sajnos a műszaki átalakítások engedélyeztetése még Albániában maradt, de az ellenőrzések szigorúsága már német szintű.A Boxster nekem is egy ismeretlen terep, egy kicsit nagy kabát, amibe próbálok belenőni. Nem megy olyan gyorsan a hozzászokás, mint az MX5-öshöz (ami egyébként egy csoda klassz autó!), de ez az egyik jó benne.

Motordoktor 2015.07.06. 11:29:03

@Inkák földjén: A tervem az, hogy beszámolok mindenről. Hogy én is lássam, mennyivel drágább autózni egy ilyennel, mint valami mással. Mindenki figyelmeztetett, de eddig még nincs hátrány, a fogyasztása sem beteg, amit megnéztem, normál árban volt. Nyilván gyári alkatrészt gyárihoz kell hasonlítani, utángyártottat utángyártotthoz.
Utángyártottban nincs porsche felár, úgy tűnik, de a gyári sem akkora horror, mint azt sokan képzelik....összehasonlítva egy BMW/Audi alkatrésszel.
A gumi, na az meredek... ;-)

jewdi76 2015.07.06. 11:34:43

Azt hittem ezek jobbat mennek 2,25 környékénél a ringen.

Motordoktor 2015.07.06. 12:21:36

@jewdi76: Michelisszel mindenképpen jobbat menne.

JmOS 2015.07.06. 12:41:08

Gratula az autóhoz!

Az irigység dolognak viszont van egy másik oldala is: én semmit nem rühellek jobban, mint a nyomulós _családi_ autósokat. Mert ugye vagy családapa vagy playboy (nekem is az van, de nem őrjöngök vele).

Ha valaki egy láthatóan sportkocsiban megy gyorsan, azzal sokkal megbocsájtóbb vagyok. Azért vette. Pont.
Meg valószínűleg tudja is használni. Meg biztos jár pályanapra is.

De mit várjak egy Skodás/Passzátos/Mondeós apukától, aki tolja a turbódízelnek mint a barom és azt hiszi tud vezetni??? Nem sok jót.

Ezért is jó sportkocsival járni, nem fognak kinézni ha végigelőzöl egy kisebb sort... Természetes...

CSÖRR-CSI££ 2015.07.06. 14:29:36

Ritkán látni ennyi pozitív hozzászólást, meg vagyok lepve, és csatlakozom a pozitívan szólókhoz, sok-sok örömteli évet és kilométert kívánva a vashoz!

Motordoktor 2015.07.06. 15:59:36

@CSÖRR-CSI££: Én is azt gondoltam, hogy valamelyik kollégám a szerkesztőségben csendben moderál...de nem.
Jó érzés olvasni a kommenteket!

xtremetuning · www.xtremetuning.hu 2015.07.06. 18:06:51

Nnna végre Doki :)
Jó lesz ez, nyugodj meg. Hamar belenősz majd és az irígy arcokat is megtanulod ignorálni.

xtremetuning · www.xtremetuning.hu 2015.07.06. 18:10:43

Halkan hozzátenném, volt szerencsém egy nyarat eltölteni egy ügyfelemében (igaz, csak 2.5-ös volt, pont ezért jött turbósításra :) ) és minden pillanatát élveztem.

Testament 2015.07.06. 18:26:35

Gratulalok a gephez, es sok boldog, balesetmentes km-t. :) En amig elek, biztos, hogy veszek egy 928-ast, az minden vagyam, es nem oly elerhetetlen. Csak fenntartani lesz szerintem kemeny. :)

Pepejoe 2015.07.06. 19:37:53

@JmOS:
És mindegyiken ott a baby on board matrica. Amikor meg megkérdeztem, hogy miért akar elcsapni index nélkül sávot váltva és tiporva a nyomorult dízelén a gázt ezerrel ha annyira baby on board, aszondja hogy a gyerek az oviban, én meg kapjam be. :D

atis123 2015.07.06. 19:46:59

Balesetmenteset! Jó volt hallgatni a sztorit az égéstérben IS. Kétszer is meghallgattam. :) Örülök, hogy sikerült kihasználni az adandó alkalmat és tettél egy lépést a 911 felé :).

mtk001 2015.07.06. 21:38:39

Gratulálok Göbi, nagyon tetszett az autód !
A bulin sikerült mellé parkoljak és alaposan körbe tudtam nézni.

H_M_CS 2015.07.07. 01:09:55

Tetszenek a hozzászólások, és igen, én is irigy vagyok. Majd ha nagy leszek, nekem is lesz (valami hasonló).

TaaT 2015.07.07. 02:37:28

@Motordoktor: "Az NKH nem viccel, egyre jobban közeledünk Európához, sajnos a műszaki átalakítások engedélyeztetése még Albániában maradt, de az ellenőrzések szigorúsága már német szintű."

És mennyire igazad van :(

Persze egy ilyen autó simán átcsúszhat a műszakin.

mypic.carstyling.hu/69904/uploads/69904_1434483703.jpg
mypic.carstyling.hu/69904/uploads/69904_1434484211.jpg

De a porsche fékes bogárra húzzák a szájukat, nem baj nem csalódtam...

Innen üzenem az NKH-soknak hogy tessék megtanulni németül, és akkor talán legálisan használhatnám a német TÜV papíros felnimet.

Rocko- 2015.07.07. 08:34:21

@TaaT: értem én hogy tuning, de én nem tettem volna hátra a hűtőt.

M2,5 2015.07.07. 11:15:54

Zsolt, ha akarod, egy-egy hétvégére visszakaphatod a Mazdát a Porsche ellenében...:)

Rónarider 2015.07.07. 13:57:25

Várandós kismamákban megfordult a gyerek, mikor meglátták, esetleg kutyák elfelejtettek postásokba harapni, ötven méteres körzetben szombat lett, vagy olcsóbb sör? Semmi? Nem engedélyezem a népítéletben való megjelentetést. Minimum Ferrarika, Lambokat előzni, persze a legjobb a Grippen, vagy a MIG lenne, vagy legalább tapsikoló utcaemberét, mert így nem életszerű.... ;)

No csak óvatosan, ez már nem játék! És persze egészséggel!

roadsterclub 2015.07.07. 14:19:01

@M2,5: ha ügyesen bűvölöd a mazdát, gyere velünk autózni! ;)

M2,5 2015.07.07. 15:15:37

@roadsterclub: Mehetünk, most már lyuk sincs a tetőn:D

M2,5 2015.07.07. 15:23:02

@Slippery Slick a menetlabilizátor: Sosem volt Boxsterem, de úgy hallottam, ezekben gyárilag nem volt sperrdifi.

roadsterclub 2015.07.07. 18:02:25

@M2,5: jelölj be facen, roadsterclub.hu, dobok egy meghívást. ;)

rekspeiler 2015.07.07. 18:03:26

@Inner Circle: Én is pont erre gondoltam. A 10% vadbarom miatt kapásból előítélettel közelít egy átlagos ember.

rekspeiler 2015.07.07. 18:12:29

@Motordoktor: Milyen gumi méret kell rá?
Balesetmenres élvezetes gumikoptatást az új vashoz!:D

butschq 2015.07.07. 21:33:55

@Rocko-: Azoknak ott van gyárilag. A "faceliftelt" 353-asnak viszont már elől van :)

butschq 2015.07.07. 21:55:33

@Rocko-: Akkor okoskodhatok itt :D
Viszont a képet pontosabban elemezve a gumipókkal rögzített plusz hűtő nálam nagyon betalált. Ismerős a járgány, mintha valaha járt volna jajjdecsúnyán is.(?)

butschq 2015.07.07. 22:08:23

@Rocko-: Most már ennek tudatában világos, milyen funkciót lát el a hátsó szárny :D

Rocko- 2015.07.07. 22:12:15

@butschq: az ájeródinamikával a nagyobb lévegőszállítást biztosíccsa.

butschq 2015.07.07. 22:17:10

@Rocko-: Levegő helyett szállíthatna értelmesebb dolgokat is, mondjuk cefrét a pálinkafőzőbe.

sechskant (törölt) 2015.07.08. 08:25:56

@no_holy_shit: Peldaul az, hogy szopas helyett autozassal toltheti az idejet. Nem egy olyan autora aggat Porsche-alkatreszeket, ami egy Porschehoz kepest a fasorban sincs, es nem olyan tuningmegoldasokra pazarolja az idejet, amiknek sosem er a vegere, mert mindig van mit csinalni.
En orulok, hogy eszhez tert.

bigpond 2015.07.08. 09:57:05

Ugy latszik az emberek tobbsege nem irigy, ha a tulajnak nincs nagy arca.
En sem vagyok egy irigy tipus, viszont ha a ( gyakran csak) hivalkodas bunkosaggal, bekepzeltseggel , felsobbrenduseggel, arroganciaval parosul azt nagyon nehezen toleralom.
A doki meg joo csavo, legalabbis ez jon le az irasaibol. Mondjuk a kerdesemre valaszolhatott volna amit mar evekkel ezelott tettem fel, de sebaj. Vett egy autot amit regota szeretett volna es nem is eszjatszasbol, ezen nincs mit utalni. Az hogy az utakon milyen reakciok lesznek az mar mas teszta .

Rónarider 2015.07.08. 12:08:44

@bigpond: azóta nem kúrom fel az agyam, mióta az általam forgalomban követett a7 nem használt irányjelzőt, közben kiderült egy helyre mentünk, teljesen illedelmesen közöltem, hogy máskor ezt ne tegye, mert vanank a városban nálam figyelmetlenebb sofőrök is. Az úr pislogott, majd megkérdezte megnézném-e vilognak vajon az említett lámpácskál, mert emlékezete szerint ő használja őket. Nem villogott egyik oldalon sem, megköszönte a figyelmeztetést, majd felhívta a márkakereskedőt, és tolmácsolta melyik testrészét kinek melyik testrésébe "húzza", közben kávéztunk. Tanulságos volt ;)

Abfangjaeger 2015.07.08. 23:36:59

Az a gond, ha az irigység tudatlansággal párosul.
Mert akinek van egy pl. 2,7 literes Chrysler 300M, az milyen nagyképű köcsög, mert mit képzel magáról, benzinzabáló, stb.
Bezzeg azt nem nézi ki senki, ha egy Passattal jelenik meg, pedig az is lehet egy 2,8 literes benzines V6. Esetleg 4,0-s, W8-as.
De sajnos Magyarországon nagy arányban elvárás az, hogy ne tűnjön ki a sorból, mindenki legyen ugyanolyan, vegyen ugyanolyan telefont, érje be ugyanolyan autóval, stb.

Lomha 8V 2015.07.09. 06:56:58

Gratulálok az új szerzeményhez, nagyon szép! :)

Sam8888 2015.07.11. 17:21:53

@JmOS:
A sportkocsit általában ugyanazok a "nyomulós családautósok" veszik, akik nem tudnak vezetni. Persze itt most nem a Motordokiról beszélek. :)
Az ilyeneket arról lehet felismerni, hogy egyenesben tolja neki, mint a barom, de a legkisebb kanyarnál is nagyon lelassít.

Rónarider 2015.07.11. 21:08:09

@Sam8888: Sőt, üres egyenesen is villan a féklámpa, érzékelhető lassulás nélkül, de percenként legalább háromszor. Imádom kitalálni melyik fékezése az igazi, visszatérő álmom egy tolólapos, citromsárga kamaz kabrióval követni egy ilyet. Úgy értem eleinte követni...

j030g 2015.12.23. 20:40:34

@totál kár: Ez is tök ugyanaz, mint az eddigi bogarak, csak kettővel több a henger...
süti beállítások módosítása