Kolléganőnk, Petra most kezdi a nagy kalandot: jogosítványt szerez, vagy legalábbis megpróbálja. Mivel mostanában többször is foglalkoztunk az autósiskolákkal, az oktatás színvonalával, a szexuálisan zaklató, vagy csak simán türhő oktatókkal, esetleg a távtanulási lehetőségekkel, megkértük Petrát, a jogsiszerzéssel egy időben számoljon már be a tapasztalatairól. Mivel a cikkek megjelenésével párhuzamosan tanul, a nevét természetesen megváltoztattuk, az iskoláét viszont nem.
Mivel a sorozat első (valamint második és harmadik) részére kommentelő olvasóink nagy része a stockfotót szerette volna megdugni, a többiek pedig annyira esélytelennek érezték magukat, hogy csak valami nagyon gusztustalant bírtak vakkantani, mindenki tartsa magában a kommentjeit. Megértésüket köszönjük.
Hajnal fél három, nem bírok aludni. Közlekedési táblák úszkálnak a fejemben, ha becsukom a szemem, és forog-kattog az agyam - a szigorlataim előtt nem izgultam így. Reggel tíz harminckor vizsga, lefekvés előtt már megtervezem az útvonalat, bő egy órát számolok, így aztán hétkor kelek, még gyakorolok, aztán ha nem megy, úgyis mindegy, majd kapom az osztást, hogy mi megmondtuk.
Befejeztem a picsogást, baromi szánalmas, de azért mégis parázok, mintha az életem múlna rajta. Ötből öt, ennyi teszt sikerült reggel, örülök, de mégsem, mi a büdös francért cseszem el a tengelykapcsolós kérdéseket. Nyilván kapok majd mezőgazdasági vontatósat is, meg amit nem tudok, és meghúznak, mint a szél. Kérdezgettem a TC-t is, az öcsémet is, a kollégáimat is, Tibby hétfőn reggel köszönés helyett azzal nyitott, hogy lehet-e tolatni a hídon?, és a zebrán?, hát szia Tibi, neked is jó reggelt.
De reggel már csak a közlekedési hatóság szondáz meg, és vagy tudom, vagy nem. Ha nem, mehetek újra négyezer-hatszázért. A szombati, utolsó alkalommal, amikor a házivizsgát írtuk, egész jól ment, bár a tucatnyi teszt átlaga csak 90 százalékra jött ki 95% helyett, az oktató, akarom mondani az iskolavezető szerint ez a vizsgaérettség mértéke, vagyis én nem voltam vizsgaérett. Meg is magyarázta azzal, hogy hát épp úgy számolták ki, hogy az anyagot pont három és fél óra alatt szívja be az ember agya, szóval az volt a probléma, hogy olykor idő előtt leléptem. Befogtam a szám, már nem volt értelme vitatkozni.
Az épület előtt összefutok Karcsival, a felesége is elkísérte, megbeszéljük, hogy de-nagyon-izgulunk, és a lényeg az, hogy végig kell olvasni a kérdést, és bemegyünk. A másfél héttel ezelőtt indult csoport reggeles tanulói is ott vannak, kiderül, hogy nekik még magyarázott Angyal, de inkább azt kívánták, bár ne, hagyná őket olvasni ahelyett, hogy regél az életéről. Úgy tűnik, délutánra elfáradt, ezért nem kaptunk szóbeli oktatást, jó, egye fene, de akkor inkább ne indítson délutáni csoportot. Vagy hagyja az egészet a francba, vegyen fel valakit, aki pikk-pakk elsorolja a sarokpontokat.
Lomhán telik az idő, aztán egyszer csak nyílik az ajtó és megjelenik a vizsgabiztos, és egyesével hívja be a vizsgázókat. Akad, aki nem jött el, más meg nem figyel, amikor a nevét mondják, ő a végére marad. Személyit kérnek, adok lakcímkártyát is, biztos, ami biztos, aztán leülök az ajtóval szemben. Hirtelen mindenki barát lesz, a mellettem ülők ugyanúgy rettegnek, mint én. Fotózzak-e a TC-re vagy ne, ez jár a fejemben, hát, a személyes adataimat inkább mégsem.
Gyorsan lepörgetem az ellenőrző kérdéseket, aztán nekilátok. Az egyik ábrás kérdésnél elbizonytalanodok, nyomom, amit jónak gondolok, és továbbmegyek. Tíz perc sem kellett, hogy végezzek vele, meg is rémülök: még mindenki nagyban dolgozik, tuti bukó. Aztán félve rányomok a kiértékelésre, csak a színt látom, a betű nem is érdekel, ZÖLD, hát átmentem, el sem hiszem, hogy sikerült.
Öt hibapontot szereztem, egy képeset rontottam – gyalogos, nem lett volna elsőbbsége, de inkább nem ütöm el, hát hülye vagyok én? -, és két egypontos kérdést. A képes bosszant, reggel egyet sem csesztem el. Már nincs bent dolgom, Angyalhoz sem kell visszamennem, jaj de jó, örül a lelkem, miközben odasétálok a vizsgabiztoshoz, aki beírja az M-et, hogy megfeleltem, én meg aláírom a papírt. Furcsállom, hogy nem kapok semmit arról, hogy megvan, mégiscsak vizsga, de mindegy, ők tudják, ez a lényeg.
Gyorsan felhívom a fél családot, ha már izgultak értem, aztán anyám és apám is csak annyit mond, hát ők tudták jól, nem is volt kérdés. Óriási hiphipphurrát vártam, de az sem volt, ezek szerint tényleg csak én pörögtem túl a vizsgát. Most majd jöhet a gyakorlat. A boltoslánytól már kaptam telefonszámot egy oktatóhoz, aki állítólag nagyon jó, köszönöm, a Non-Stopból elég is volt ennyi.
