Hűséges vagy? Megszívatnak!

  2011. november 17. - Androczi Balázs Címkék: volvo biztosítás 440 átkötés

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Elmebetegségek a múltból
2015-05-06 17:59:08

Az ember húsz év hivatásos autóbuzulás után hajlamos azt képzelni, hogy mindent látott már, aztán előkerül

Ha vizes az út, lassíts!
2014-09-11 17:38:15

Meglehetősen unalmas dolog egy szerkesztőségben ülni egész nap, hisz mindenki a billentyűzetet üti – ilyenkor

Karácsonyi Hiéna 2013: Japán kombó
2013-12-21 09:00:00

A Kisautó blog egyik cikkében a minap egy japán zsákbamacskáról írtunk – csak a doboz kibontása után

Ésszerű autót a luxus helyett
2013-10-17 07:58:31

Nyolc éve vettem magamnak autót utoljára. Ezzel valószínűleg én vagyok a sereghajtó itt a szerkesztőségben.

Nem vagyok az a fillérbaszó típus, és nem szeretem az össznépi társasjátékokat sem, mint ez a biztosítóváltósdi minden novemberben. Azt az egy-két órát, amit el lehet szúrni vele, inkább olyasmivel töltöm, amit élvezek is. Eddig meg sem fordult a fejemben, hogy ennek ne örülne a biztosítóm, hiszen nyugis ügyfél vagyok, aki mindig rendesen fizet. Így lenne logikus, hiszen én vagyok a biztos bázis, akire építeni lehet. Ráadásul másik biztosításom is van ugyanennél a cégnél. Erre kiderül, hogy csak a hűségem évi 9733 forintomba kerülne. Hát ezt megszívták, leküzdöttem a viszolygásomat az adminisztrációtól, átmegyek egy másik biztosítóhoz. Sőt, viszem a lakásbiztosítást is, és ezek után már ígérhetnek bármit, vissza sem nézek.


Csak most derült ki számomra, mennyit vesztek a vén Volvón

A cég nevét nem árulom el, csak annyit, hogy a-val kezdődik, vagy benne on, meg e és g betű is. Szóval kaptam tőlük egy értesítést a hó elején, hogy a kötelező biztosításom díja lecsökken 14 490 forintról 12 807 forintra negyedévente. Még a csekket is kiküldték, ahogy kell, én meg megnyugodtam, legalább nem kell sokkal többet fizetnem a baleseti adó miatt. A napokban aztán véletlenül a kezembe került a paksaméta, a felülre keveredett lapon egy rövidke felsorolással arról, hogy miféle tényezők korrigálják az alapdíjat, ami éves szinten 55 860 forint volna. Az autóm gyártmánya 8% kedvezményt ért - naná, a Volvo a biztonságáról híres - a 18 év alatti gyerekeim 20%-kal csökkentik a díjat, hiszen aki apuka, nyilván óvatosabban vezet, és volt egy 50%-os kiadásnövelő tétel, amiért az idén okoztam némi kárt a cégnek. Valóban, parkolás közben meghúztam egy furgont még tavasszal, csökkent a bónuszom, és még ezt a többletet is rám verték, de ezt még jogosnak éreztem, az ember vállalja a következményeket a tetteiért. A 19%-os többletköltséget okozó tartam korrekciót viszont nem tudtam hová tenni.

A biztosító persze küldött kódfejtő lapot is, ahogy kell, ahol a legidiótább jogcímeken adható korrekciós tényezőket foglalták össze helyes kis táblázatba. Folyószámla korrekciós tényező 0,96, éves vagy féléves befizetés után járó korrekció 0,9, és így tovább. Meg is van. Tartam korrekció, 1,19. Hogyaszongya: „Tartam korrekcióval minden esetben számolni kell, ha a szerződés kockázatviselési kezdete 2010.01.01. előtti.” Ötször olvastam el, betűről betűre, hogy jól értem-e, de nincs tévedés, ezek tényleg azt írják a maguk szörnyű bikkfanyelvén, hogy túl régen vagyok már az ügyfelük, ezért többet kell fizetnem. Ennyi épp elég volt, hogy magamra nyissam az internetet, és megnézzem, hogy milyen ajánlatokkal próbálnak magukhoz édesgetni más biztosítók.

Nem hiába gyűlölöm az ilyesmit, kezdődhet az adatkeresgélés, hiszen mindenféle évszámot és egyéb részletet kell a biztosítók orrára kötni már akkor is, ha csak egy egyszerű összegre kíváncsi az ember. Tucatszor is felmerült bennem a kérdés, hogy ehhez vagy ahhoz vajon mi közük van. Még szerencse, hogy egy csomó alkuszcég oldalán egyben található meg az összes ajánlat, így elég egyszer megadni az adatokat, nem kell tizenöt alkalommal. A PBA oldalán kezdtem magam átrágni a kásahegyen - úgy fél órát szórakoztatott el csak az igénybe vehető kedvezmények kirostálása. Van köztük jónéhány adathalász kedvezmény - ezeknek az igénybevételéhez általában regisztrálni kell a biztosító oldalán, aki a továbbiakban jogosan szemetelheti tele a levelesládánkat jobbnál jobb ajánlataival, esetenként e-mailben módosíthat szerződést - ezeket gondosan kikerültem, nem kedvelem a levélszemét semmilyen formáját. Volt még facebookos kupon-kedvezmény, polgárőr- és rendőr-kedvezmény, és egy csomó hasonló, számomra értelmetlen tétel - egyedül a gyerekek és a köztisztviselőként dolgozó feleségem csökkentheti a díjat, de talán ennyi is elég lesz, hogy megtérüljön az elvesztegetett idő.

 

tarifda

A táblázat aljáról a tetejére. Elég jó üzlet.

Elég lett. Már aktuális biztosítóm is engedne vagy hatezret az éves díjból, ha csak újrakötném a szerződést, egy rakás papírmunkát zúdítva szegény egonos ügyintéző csajokra. Tényleg nem értem, mi ebben a bolt nekik, de ők tudják, engem januártól már nem érintenek az ökörségeik. A legjobb ajánlat viszont 51 ezer helyett 22 ezer forint egy évre. A különbség azért elég sok nyalókára és lufira elég lesz a purdéknak, és ami külön jó hír, bőven fedezi a baleseti adó várható összegét. Persze itt is nevetségesek a kedvezmények jogcímei - extra kedvezmény, idős gépjármű kedvezmény - de legalább nem büntetnek semmiért, ami önmagában is jó érzés.

Tanulság: érdemes alaposabban átfutni a biztosítótól érkező papírfecniket. Könnyen kiderülhet, hogy olyan dolgokért szívatnak, amelyekért józan paraszti ésszel inkább dicséretet várnánk. Persze számíthattam volna a kellemetlenségre, hiszen már a dédanyám - aki vagy nyolcvan éve dolgozott ügyintézőként egy biztosítónál - is megmondta nagyapámnak, hogy ebben az iparágban csak a biztosítók nyerhetnek, az ügyfél garantáltan veszít. Óvakodnék is tőlük, ha az autómra a biztosítás nem lenne... kötelező.

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr863386076

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nekend · http://www.jtauto.hu 2011.11.17. 11:11:28

Hülyének nézik az embereket.

A pénzügyi szakmában dolgozók meg mondvacsinált, semmi munkahelyeken megszedik magukat!! (persze nem a banki ügyintézőre gondoltam :D, no de ők is jobban keresnek mint más a szalag mellett!)

Héttörpe (törölt) 2011.11.17. 11:19:18

Már megint egy sértett értelmiségi.
-Alkusz oldalon egyszer váltasz, az adatokat következő évben automatikusan tölti ki a rendszer. (igen, megjegyzi, azokat az adatokat, amelyek amúgy sem titkosak, hozzáférhetők más adatbázisokból)
-a biztosító levelét egy mozdulattal lehet kukába irányítani az idők végezetéig.

Itt az a lényeg, hogy a biztosító piacot akar szerezni, tehát az új belépőknek alacsony árat ad. Viszont ezt nem tagadhatja meg a meglévő ügyfeleitől sem, technikailag az újrakötés a megoldás.
És kedves Balázs, az a majd 30 ezer Ft elég indok volt a váltásra, nem?

Egyébként idén miért van ekkora hype az új belépők kedvezményei miatt, nem is értem. Mintha egyes emberek eddig a Marson éltek volna.

qwertzu 2011.11.17. 11:28:55

Szerintem szimplán imádják a papírmunkát. Amúgy tisztelt kormányunk simán hozhatna egy szabályt, hogy a biztosítás díja nem lehet alacsonyabb új ügyfeleknek.

ruskyy__ 2011.11.17. 11:37:19

ezt a nagy adathalászat elleni hőzöngést már unom én is.
biztosan hatalmas lelki és fizikai terhet okoz a nem az alapból spam mappába landolt reklámok törlése és/vagy spam-nak jelölése.
az _újrakötéssel olcsóbb_ variáció tényleg nem tűnik elsőre racionálisnak, de valószínűleg a biztosító végső stratégiájához ez a fajta történet passzol a legjobban.

"first world problems"

ruskyy__ 2011.11.17. 11:39:20

@qwertzu: persze, meg szabják meg a sonkás pizza meg az alsógatyák maximum/minimum árát is, nem?
asszem a szemléletmódoddal kicsit le vagy maradva...

Rwindx 2011.11.17. 11:40:17

Ugyanez a helyzet nálam is, szintén egon.
A levelükben megköszönték a hűségemet (5 év), leírták hogy 2012-ben B5-be lépek majd 30%-al emelték a díjamat. 5 évig nem változott vagy csökkent a díjam, most hirtelen megváltozott minden. Ennél csak a CIG lett volna drágább 250K összeggel, de az nyilván vicc.

Az egyik közvetítőoldalon találtam egy biztosítót aki az egon díjának feléért megköti velem a biztosítást. Ennyi egonékról.

esef 2011.11.17. 11:41:58

Assur, szerencse, hogy az idős autóra a nyertes biztosító kedvezményt ad. Sajnos van olyan, amelyik ezért 1,20-as szorzóval számol...
Amúgy meg szabad kérdezni, hogy B hányban jöttek ki ezek a díjak? Kicsit soknak találom. Pedig nálunk csak a gyerek és onlegény kedvezmény van, semmi más.

esef 2011.11.17. 11:43:30

@esef:
és mi 17e-t fogunk fizetni évente B2-ben (79kw, 9 éves autó, hölgytulaj, Bp.). Bocsi ez lemaradt, hívatott a főnök... :)

citrix 2011.11.17. 11:44:04

Szívemből szóltál.Sorstársak vagyunk,én is ennél a biztosítónál vagyok(voltam),adtak is valami kedvezményt,a bonus besorolás is emelkedik ugye.Na de,itt jön a kedves baleseti adó,amivel megfejelve a csökkentett díjat többet fizetnék mint eddig.Nem volt mit tenni,nekiálltam és is átrágni magam a kásahegyen,s láss csodát:baleseti adóval együtt jóval kevesebbet tejelek mint eddig fizettem adó nélkül.Macerás,van mit töltögetni,kell is minden okmány hozzá,de inkább vacakolok mint tömjem a kormány zsebét a nagyobb alapösszeg után "járó" magas adóval.Egy frászt a Vikiéknek!!!

repecs 2011.11.17. 11:44:22

k&h nekem év közben emelt, el is mentem tőlük

qwertzu 2011.11.17. 11:51:19

@ruskyy__: Mintha 2008-ban a nem kellően szabályozott tőkeügyletek okoztak volna egy picike válságot. Mintha a PSZÁF töketlenkedése a MÁV biztosító kapcsán okozott volna némi galibát. Azért az árszabályozás, és a hatóságilag szabályozott áregyenlőség egy picit más dolog. A jelenlegi szemléletmód pedig épp a erősebb szabályozás felé mutat. (pl. referenciakamat)

Atarist 2011.11.17. 12:03:42

Sok biztosítónál biztos plusszos a "régi ügyfél aki leszarja és fizet tovább" + "új ügyfelek" - "régi ügyfél aki nem marad" képlet, hát nem tartják meg jobb áron a régieket. paraszt gondolkodas mert siman az utolsó tag is lehetne pozitív előjelű ami több hasznot jelent, de biztos én nem laátom a lényeget.

Hurri Kán 2011.11.17. 12:22:59

Valaki elmondaná nekem, mi értelme annak, hogy felmondom a kötelezőmet, majd ugyanott újrakötöm, és így olcsóbb?
Köszönöm.

peterssson 2011.11.17. 12:25:57

Jók ezek a portálok, mert összszedik az ajánlatokat, de legalább ilyen mértékű vagy nagyobb éves megtakarítást lehet elérni (30e Ft) ha az ember megfelelően választ bankot. Érdemes utánajárni. Ott is elképesztő különbségek vannak. Egyébként elsősorban a baleseti adó minimalizálása miatt váltottam a legolcsóbbra. Elvi okok miatt. Szerintem egyszerűen nem tisztességes, hogy olyanért kell adózni amit "el sem követtünk". Egyébként ha meg mindenre van lassan külön adó és minden ügyintézésért, szolgáltatásért külön kell fizetni, akkor mindek lassan az szja?

Bambano 2011.11.17. 12:26:06

Nem értem, miért emelik meg a díjadat, ha kárt okoztál másnak. Persze lehet az a baj, hogy józan ésszel gondolkodom ezügyben.

Leadfoot 2011.11.17. 12:31:14

@qwertzu: Nem az új ügyfeleknek magasabb a biztosítás díja, hanem a régieknek magasabb. ;-)

Bambano 2011.11.17. 12:37:59

Hmm. megnéztem a netrisket, nekem csak azoknál a biztosítóknál lenne lényegesen olcsóbb, ahova úriember nem megy. Úgyhogy nem fogok váltani.

Valós Kilométer · http://www.valoskilometer.hu 2011.11.17. 12:42:50

Ha az Aegon-nál van a kötelező mellett lakásbiztosításod is, akkor azt NEKED kell jelezned, mert ők maguktól nem találják meg (hiába a név és címegyezés). Így 5000 Ft-tal kevesebb lehet az éves díjad.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.11.17. 12:45:25

Nagyszerű, hogy így értékelik a hűségedet, nem?

Engem kivételes meglepetés ért itt külhonban, ugyanis ezen a jóféle otthoni rendszeren felnőtt magyar emberként én is megnéztem, hogy mennyit kéne perkálnom, ha újrakötném ugyanannál a biztosítónál a jövő évre, "mer' az biztos olcsóbb".

Ők ugyanis kiküldtek egy papírost, hogy ha maradok az ügyfelük, akkor 420 juró lesz egy évre a díj (a tavalyi 550 helyett). Nosza, kalkuláljunk, mert ha 400 alá tudok menni, már nyert ügy.

530 jött ki, ha újrakötném ugyanott. Meglepetés.

De a biztosítási díjkalkulátorok is elmennek a picsába ám itt. Először van egy gyors rész, ahol megkérdezik az én évjáratomat, hány éves a jogsim, mekkora a bónuszom és milyen erős a kocsim. Erre mondjuk belógatnak egy 300 jurós ajánlatot. Mondom, tovább gomb. Mire ki kell töltenem a fejkörméretemet is tartalmazó kérdőívet, hogy a végén az orrom alá dörgöljék, a legolcsóbb ajánlatukat. 530. A 300-ról. Bekaphatják.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2011.11.17. 12:48:07

@Bambano: én a biztositas.hu-n kötöttem, ott a k&h magasab a legolcsóbb volt, alatta csak olyanok, ahová "úriember nem megy" :D

Androczi Balázs 2011.11.17. 12:50:45

@Héttörpe: Sértett paraszt vagyok, de ez most mellékes is. Viszont azt nagyon rossz iránynak gondolom, hogy évente, aztán ha már ez is kevés lesz, havonta vagy naponta foglalkoznom kéne minden szerződéssel, amit megkötöttem. Mert van két biztosításom, három-négy telefon a családban, villany, gáz, tévé és internet, meg még a tököm tudja, mi minden, amit fizetni kell minden hónapban. Az az alapértelmezés, legalábbis szerintem, hogy a szolgáltató nem próbál átkúrni, mert nem keresgélem az akciókat a honlapján rendszeresen. Annál drágább az időm, és nem feltétlen pénzben kifejezhető módon, hogy lábbal hajtsam a cégek szekerét.

@esef: B7-ről ment le B5-re.

@Bambano: Mert egyszer a kapcsolatunk során nem csak én fizettem nekik. Tipikus biztosítós szemlélet, már a Bonus-Malus rendszer is erről szól, józan ésszel az sem magyarázható.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.11.17. 12:53:16

@KuKori: Az már csak hab a tortán, hogy anno valamelyik kretén rosszul vitte be a közös adatbázisba a kocsimat, ezért amikor beírom a rendszámot és kitölti az adatokat, akkor mindig "Laguna Sport" szerepel típusként. Az 1.8-as autónál, mind a 120 lóerejéhez... Szóval mindig írhatom át manuálisan.

Ezzel -azon kívül, hogy nevetségesen hangzik az 1250 kilós 120 lóerős sportkocsi,- az a baj, hogy amelyik autó megnevezésében szerepel a "sport" szó, azt automatikusan drágább biztosítani. Akkor is, ha egy Clio 1.2 8 szelepes példány limitált kiadásáról van szó. 60 lóerővel... Ami még egy Twingo-t sem mozgat sportosan.

Szalay Művészeti Szalon · http://www.szalayszalon.hu 2011.11.17. 12:53:37

Sztori hasonló, X éve kármentes, elégedett ügyfél, erre jövőre a bónusz lépés ellenére drágul...
Elkezdtem én is kalkulálgatni, de az egyik legolcsóbbnak a saját portálján is számoltam egyet. Hopp, más az összeg. Bementem a kb 200 méterre levő ügyfélszolgáltatra, hogy ez mégis hogyan, számoljuk már ki, a köv eredmények lettek:
netrisk: 12e, biztosító honlapja: 14e, biztosítónál személyesen 18e.
(4 éves kocsi, 63kW, vidék, 30-as ffi sofőr, B3)

fda 2011.11.17. 12:59:06

A cikkíró sok év után rájött, hogy a biztosítók egyáltalán nem becsülik a régi ügyfelet. Sosem becsülték (lásd pl. épp a kötelező, de a casco is így van: az évek során a díj folyamatosan nő kármentes esetben is, miközben az autó értéke ugye meredeken csökken...)

Egyébként nem értem a sírást, a netrisk vagy hasonló biztosítási alkuszokkal kb. 10 perc sincs a még hiányzó adatokat beírni, átnézni és egyet kattintani, hogy kössék meg a biztosítást. 1-2 órát az utóbbi 5 évben a két autónkkal összesen nem foglalkoztam, pedig majdne minden évben váltani "kell"...

esef 2011.11.17. 13:02:57

@Androczi Balázs:
Basszus, az így pláne nagyon sok... illetve a legolcsóbb is nagyon sok. B5, gyerekek, "öreg" és nem izomautó, "nemfiatal és nemfrissjogsis" tulaj. Hiányolok a felsorolásból/listáról egy "U" betűs biztosítót, nekem náluk jött ki a bőven 20e Ft alatti éves díj (+ állami sarc).

@KuKori:
Ez az én gondom, hogy ugyanazt a K4M700 motort belerakták a Scenicbe, a Lagunába, de a Clioba is. Marhára nem mindegy az a +300 kg amivel nehezebb a Scenic a Clionál... Az itthoni teljesítményadó meg ugyanannyi. Ezen nem tudom sírjak-e vagy nevessek.

Androczi Balázs 2011.11.17. 13:03:59

@fda: Ez már inkább filozófiai kérdés. Ki adja vissza azt a tíz percet? Mert életem csak egy van. Hát neked?

Bambano 2011.11.17. 13:07:33

@Androczi Balázs: na de ha kárt okozol és ezért beszedik a veszteségüket, akkor mire fizetsz olyankor, amikor nem okoztál kárt?

SomeSeed 2011.11.17. 13:09:48

@Androczi Balázs: Én az Allianzzal voltam hasonlóan 2 éve. Különbség, hogy amikor átkötöttem s ezzel - a motoromat és az autómat is egybe számolva - évi kb 50-60 000 ft-ot spóroltam (B10-BEN!!!), még fel is hívtak, hogy hádemé'? Még az átkötés előtt írtam nekik egy levelet, amiben feketén-fehéren leírtam, hogy 10 éve vagyok az ügyfelük, kárkifizetés a terhemre nem volt, díjelmaradásom nem volt, tíz évig minden hónapban csak egy pipát kellett a nevem mellé tenni, meg negyedévente az igazolást kipostázni, igazán megérdemelnék valami kedvezményt. Az volt rá a hivatalos, postai úton érkező válasz, hogy EZÉRT nem jár kedvezmény, más az üzletpolitikájuk. Mondom oké, és még aznap átkötöttem a verdát is, meg a motort is. Oszt' jónapot. Erre jó egy hónap múlva felhívtak, hogy hédemé'? Akkor elmondtam a véleményemet meglehetős szabad stílusban, ámde cirádás káromkodások nélkül, jelezve, hogy ha már úgyis rögzítik, játsszák le valamelyik vezetői csapatépítő tréningjükön két kurvázás között.

Balfaszok.

SomeSeed 2011.11.17. 13:13:24

@Bambano: Azért a kettő nem igazán áll egyensúlyban. Onnan tudom, hogy most van biztosítós mókám károsultként. Ha a károkozónak ki kéne fizetnie a teljes káromat, akkor fél évig a teljes fizetését nekem kéne átutalnia.

delejes 2011.11.17. 13:14:21

Na most komolyan, hogyan lehet az, hogy a biztosító ugyanazért a termékért (ugyanaz az autó, ugyanaz a bónusz), ugyanattól az ügyféltől (tőlem) különböző díjat szed (+30% különbség!!!), illetve próbál szedni?
Én megértem, hogy a lusta ügyfél esetleg nem néz utána, így extra haszon marad a biztosítónál... Megértem, de elfogadni nem tudom, és nem is tudok semmilyen egyéb, racionális és jogszerű közgazdasági magyarázatot találni az eljárásra.
Szerintem ez egyszerűen CSALÁS! Kb olyan, mintha a kifliért a boltban a szemem színe alapján kellene fizetnem.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.11.17. 13:25:42

@esef: Ezzel a témával már foglalkoztunk egyszer, azért vicces, hogy az EU szabvány forgalmiban ott a teljesítmény/súly arány rovat előkészítve, de talán két országban használják összesen.

Pedig az közelebb állna a valósághoz, mint ha simán csak a teljesítményt veszik nagyító alá.

Mert ugye, melyik a veszélyesebb, a hülyegyerek a 110 lovas, háromajtós Clióban, vagy a családapa a Scénicben/Laguna kombiban, ugyanezzel a motorral.

Noname Cowboy · http://www.rosevalley.hu 2011.11.17. 13:27:30

Mondjuk sohasem értettem, hogy miért mindig az új ügyfelek seggét kell fényesre nyalni. A meglévő és pontosan fizető meg bassza meg?? Majd balek módra kifizeti az új ügyfeleken felmerülő bukót?

midnight se 2011.11.17. 13:42:32

@Androczi Balazs:
utolso senkihazi ingyenelo az osszes biztosito, ellenuk kene kampanyolni, nem a devizahitelesekert. A biztositobunozes, a bankarbunozes mindannyiunkat husbavagoan erint!
Es meg van olyan hulye, aki elhiszi, hogy a gepjarmu-felelossegbiztositas veszteseges uzlet! Edes Uristen!!

@nekend: "A pénzügyi szakmában dolgozók meg mondvacsinált, semmi munkahelyeken megszedik magukat!! "

+1

midnight se 2011.11.17. 13:50:23

@qwertzu: "Amúgy tisztelt kormányunk simán hozhatna egy szabályt, hogy a biztosítás díja nem lehet alacsonyabb új ügyfeleknek. "
- tisztesseges kormany nem teszi kotelezove a biztositast.

The Good Boy ! 2011.11.17. 13:52:11

@Szalay Művészeti Szalon: két éve az asszonynak pont ellentétes volt (mivel én jobban szeretek személyesen kötni, ezért alkuszcégeknél "érdeklődöm", aztán élőben kötök). onlány 20k, személyesen infokérés során 18k, aztán mikor kértem, hogy ez menjen így élesben, akkor meg meglepetésemre 15,5k-ra jött ki az éves (útba esett és volt 20 szabad percem munkaidőben, a meglévő biztosító meg 30k feletti ajánlatot tett).

Mondjuk következő évben asszony autója is ment a "családi" biztosítóhoz (menőmanó), azóta minden ott van. Idén ők voltak a legjobb ajánlat, és centire pontosan annyi is jött ki levélben, mint onlány számították. Saját autómon tavaly cseréltem először, mert akkor muszáj volt, mert menőmanóék egy pár évig más üzletpolitikát folytattak, olyan áremelésekkel játszottak, hogy azt hittem, nem ügyfélbarátok (nekem még így is megérte, mert amit buktam a drágább kötelezővel negyedévente, azt havi szinten visszahozta a sokkal olcsóbb casco, hogy az ugyanott lévő lévő lakásbiztiről ne is beszéljek...)

Idén csak egy szerződésmódosítást csinálok, negyedévről éves fizetésre váltok. összegben nem sok, mert 1-1 ezres a különbség éves szinten (százalékban az már vagy 10-12%), mert évi 9k helyett 8k, illetve 10k helyett 9k lesz így és csak egy telefon, meg egy aláírás miatt 2 perc kitérő (csak hogy kedves vezetőnk, az elmerokkant minidiktátor 3-300 ft-al kevesebb új adót szedhessen le). soha nem szarakodtam még több ezer miatt sem, de utálom őket annyira, hogy ezt megtegyem...

m.o.p. 2011.11.17. 13:54:20

Váltok, de nem csak kötelezőt, mindent, amit lehet. Magukat hergelik bele, én meg nyerek rajta. Miért nem jó ez így?
Tegnap szabadultam meg a T-s mobilnettől, mert drága és vacak, átmentem a kékekhez, az is drága, de legalább fele annyira vacak. Az "ésszabadkérdeznemmiért"-re annyi a válaszom, hogy mert fél év múlva, visszajövök, mint új ügyfél és kinyaljátok a kutyám tálát is egy ezresért, azért.

The Good Boy ! 2011.11.17. 13:56:16

@The Good Boy !: "Saját autómon tavaly cseréltem először..."
helyesen: Saját autómon tavaly KÖTÖTTEM ÚJRA először

flamer 2011.11.17. 13:57:05

A képlet nagyon egyszerű és nagyon logikus:

1. Vannak azok, akik nézik az árakat, váltanak: nekik a biztosítók megpróbálnak minél jobb ajánlatot adni.

2. Vannak azok, akik leszarják: tőlük meg megpróbálnak a biztosítók minél több pénzt beszedni.

Ezek után csak azt kell eldönteni, hogy ki hova akar tartozni.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2011.11.17. 14:05:42

@Androczi Balázs: >Az az alapértelmezés, legalábbis szerintem, hogy a szolgáltató nem próbál átkúrni, mert nem keresgélem az akciókat a honlapján rendszeresen.

Pedig de. Ha bármit igénybe veszel, vagy vásáolsz, szolgáltatást kérsz, és találsz egy neked megfelelő árat, akkor előtte minimum egy hétig olvasod a netes fórumokat, hogy hol az átbaszás, és mire kell figyelni, hogy ne szopassanak meg, különben átkúrnak, megbasznak és elásnak, ahogy a humorista mondta.

midnight se 2011.11.17. 14:07:11

@ruskyy__: "asszem a szemléletmódoddal kicsit le vagy maradva..."
- nem, baratom. Te vagy eltevedve.

@peterssson: 2Egyébként ha meg mindenre van lassan külön adó és minden ügyintézésért, szolgáltatásért külön kell fizetni, akkor mindek lassan az szja"
-azert, mert a telhetetlensegnek nincs hatara.

@KuKori: "530. A 300-ról. Bekaphatják."
- mondom, egeszseges tarsadalomban ilyen foglalkozas nem letezik, hogy biztosito.

"az a baj, hogy amelyik autó megnevezésében szerepel a "sport" szó, azt automatikusan drágább biztosítani."
- hat ne ird be hogy sport :)))

@delejes:
Minden biztositas CSALAS, mivel penzt ker es nem szolgaltat cserebe semmit. A letezesuk moralis szeszogbol erosen vitathato.

pimpike_ 2011.11.17. 14:11:58

Nekem is küldött a biztosítóm levelet amelyben a 2012-es éves díjat közölték. Viszont semmilyen infóm nincs arról, hogy ez a baleseti adó nevű izé, akkor most benne van -e ebben, vagy sem ?
Egyáltalán eldöntötték már, hogy mekkora összeg lesz ez mert az már több helyen olvastam, hogy a fuvarozóknak max. 30 ezer ... de más semmi, vagy majd nov. 30.-án 17:00-kor bejelentik mi alapján/mennyi lesz ? :D

Abfangjaeger 2011.11.17. 14:12:35

121 kW, 18 éves autó, 31 éves ffi, vidék, B09, éves díj 16308 Ft. Éves díj volt 54000 A0-ba, autóeladáskor átvittem a bónuszt, 24000 Ft-ra csökkent az éves díj. Majd lett az elején említett ár.
Másik autó maradt a biztosítónál, újrakötve, -20% éves díj. A motoromat még nem néztem, ott is kb. ez várható.

The Good Boy ! 2011.11.17. 14:15:51

azért arra kíváncsi leszek, mikor lesz (tudom, hogy soha, de hátha lesz valaha) olyan, hogy az a biztosító téríti a károm (mint a casconál), akivel én szerződésben állok és nem az, akivel az okozó szerződésben áll. Aztán 2-3 év alatt gyorsan kikopna a soha semmiért nem fizető, vagy fizetést indokolatlanul sokáig húzó, soha el nem érhető gittegylet, vagy szemléletet váltanának és elkezdenének úgy szolgáltatni, ahogy az eu boldogabbik felén amúgy is szoktak. Mert most a rossz hírű biztosítót én hiába kerülöm, ha a biztosítottja őket választja, utána meg én nyerem meg a copást.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.17. 14:22:11

@midnight se: "Amúgy tisztelt kormányunk simán hozhatna egy szabályt, hogy a biztosítás díja nem lehet alacsonyabb új ügyfeleknek. "
- tisztesseges kormany nem teszi kotelezove a biztosítást.

Baromság!!! Hogyan tudnád behajtani a sok senkiházitól a neked okozott kárt. Sokszor neki tolatnak a járműveknek, és mint kutya a szarát ott hagyja. Szörnyű emberek vannak, az már egyszer biztos..

Kötelezőre szükség van.

A kiszámítás módjait, viszont sok esetben nem értem.
Drágább a motoromra (suzuki gsx-r 130) az éves biztosításom, mint a napi forgalomban lévő Ford transitomra.

midnight se 2011.11.17. 14:22:19

@scheerti: "Pedig de. Ha bármit igénybe veszel, vagy vásáolsz, szolgáltatást kérsz, és találsz egy neked megfelelő árat, akkor előtte minimum egy hétig olvasod a netes fórumokat, hogy hol az átbaszás, és mire kell figyelni, hogy ne szopassanak meg, különben átkúrnak, megbasznak és elásnak, ahogy a humorista mondta. "

Hat ez igy van, nem meglepo, hiszen magyarorszagon (bocs, ciganyisztanban) vagyunk. Szuletesunktol fogva az anyatejjel szivjuk magunkba a simliskedest, ebben, masok atkurasaban vagyunk vilagelsok, ehhez van tehetsegunk, tudasunk es eszunk. Nem is varhatjuk hogy kimaszik a godorbol ez az orszag.
De ez nem a politikusok hibaja, hanem igenis, a mienk! Hiszen ok is kozulunk kerulnek ki. Kicsiben ugyanazt csinalja mindenki (mert arra van lehetosege) amit a polititkusok nagyban.

anyahajókabinajtóhajtogató 2011.11.17. 14:22:28

@Androczi Balázs: Balázs! Nekem is magasabb összeg jött, én allianzos vagyok. Két autóról van szó, nem húzom hosszúra: felhívtam őket és közöltem, hogy ha nem kapom meg a netrisken kiszámolt összegért a jövő évi biztosítást akkor váltok. Először köztes összeggel próbálkoztak de hajthatatlan voltam végül is meglett az eredménye. Éves szinten a két autóra összesen 30.000Ft-al kevesebbet fogok fizetni mint idén. Fél óra telefonbeszélgetésbe került. Bosszantó de megéri szerintem. Üdv

zeugma 2011.11.17. 14:27:44

@KuKori: Az én Peugeot 205 Juniorom is GTI, a maga 954 köbcentijével és 44 megkopott lóerejével, mert minden 205-ös után odateszik, hogy GTI, csak senki sem tudja, hogy miért.

midnight se 2011.11.17. 14:37:35

@Lakásfelújító Feri: "Kötelezőre szükség van. "
- latom, te is beveszed a maszlagot, miszerint szukseg van ra. Inkabb arra lenne szuseg, hogy ESSZEL vezessunk az utakon! Aki pedig szandekosan van szandek nelkul balesetet okoz, aztmeg mindig ala lehet vetni rendori retorzioknak. De hogy van az mar, hogy en fizetek azert ELORE (evtizedekig), mert egyszer majd esetleg hulyeseget kovetek el, es akkor ne kelljen melyen a zsebbe nyulnom.
Ha meg egyszer hulye leszek, bevallalom a felelosseget, es fizetek. De nem leszek, mert figyelmesen vezetek.

Megjegyzem, mellesleg, olyan esetrol meg nem hallottam, hogy a biztosito a szerzodesben vallalt kotelezettsegei szerint fizetett volna. Ilyen-olyan jogcimeken mindig megprobaljak kihuzni magukat, konnyu nekik, hiszen van mibol finanszirozni fifikas ugyvedeket, akik tetszes szerint csurik-csavarjak a jogszabalyokat. Tokukre kellett volna regen lepni mar.

Meg inkabb mellesleg, ha igazsagosak akarunk lenni, akkor be lenne a biztositas epitve a benzinarba, mint a szociban. Hiszen aki tobbet tankol, tobbet autozik, tehat nagyobb esellyel csinal balesetet.

SomeSeed 2011.11.17. 14:41:28

@zeugma: Miért? (én sem tudom)

Steve31 2011.11.17. 14:48:24

@ruskyy__:

"ezt a nagy adathalászat elleni hőzöngést már unom én is.
biztosan hatalmas lelki és fizikai terhet okoz a nem az alapból spam mappába landolt reklámok törlése és/vagy spam-nak jelölése."

Este fél kilenckor még telefonon próbálkozott
az aegon nállunk.
Ez sem zavarna?
Amúgy elkértem a "kedves" zaklató telefonos nevét és beígértem neki, hogy ha nem töröl
azonnal az adatbázisukból akkor a következő
aegonos hívás után rá fogok hivatkozni a
szerződésbontásnál.

wsx 2011.11.17. 14:50:35

Hát nem tudom . Anyukám KGFB-je B5-ös B/M fokozattal az Allianz-nál évi 600 forinttal lett csak drágább.Nem is váltunk, mert nem éri meg. Volt már kárunk (nem saját hibából) és az Allianz nagyon korrekt volt. Egy hét alatt lezongoráztak mindent, és semmi genyózás nem volt. Ilyemit kétszer is előfordult. Tehát szerintem nem csak a pénzt kell nézni. Én évi 3-4-5ezer forintért biztosan nem váltanám le a jól bevált biztosítómat egy olyanra, aki lehet, hogy genyózni fog velem, ha valami bajom van. Mielőtt reklámnak tűnne, nem az Allianz-nál dolgozom, hanem egy másik biztosítónál, ahol sokkal drágább lett volna az anyukám kocsijának a biztosítása.

Macséta 2011.11.17. 14:52:03

A biztosítók már tudnak valamit amit mi nem. Konkrétan arra gondolok, hogy nem egy esetben teljesen irracionális módon találnak meg egy-egy célcsoportot - mint a cikkben említett átpártoló ügyfelek preferálása a régi, megbízható, balesetmentes tagokkal szemben, vagy a nemtommármelyik cég, amelyik a friss jogsisokra (valami hasonló, a lényeg, statisztikailag az egyik legtöbb kárt okozó körre) tekint úgy, mint a zökkenőmentes üzletvitelt megalapozó bázisra, tehát kedvezményt ad nekik. Valami itt nem stimmel :)

Aztán ott van az, hogy a korábbi díjakhoz képest is alacsonyabb számok jönnek ki azzal a "közúti közlekedéssel járó magasabb kockázatból adódó költségek finanszírozására" bevezetett baleseti adóval terhelten is - amiről mellesleg nemrég megtudhattuk (számomra újdonság volt, na), hogy mivel adó és nem járulék, ellenszolgáltatásra nem jogosít, az indoklás ennek a fényében minimum érdekes... Persze lassan megszokjuk, de időnként még meglepődök. A tippjeim:

1. a biztosítók eddig mocskosul lehúztak minket
2. esetleg már ők is érzik az új idők fuvallatát, maguk is elkezdenek úgy működni mint a kormány, "azt mondjuk hogy ez így jó, tehát így jó, bármekkora hülyeség is legyen", kárkifizetés, az nem lesz, ja mégis, majd egyszer, egyébként is hol van az még?
3. 2012-ben tényleg világvége, lévén ez az utolsó biztosítóváltás, sorban lecsaptak egy minél nagyobb, mások által még nem kedvezményezett embercsoportra, úgyis minmeghalunk - kárkifizetés hívőknek az Esemény után
4. brutál energiaáremelés - mindenáremelés - válság (kvázi világvége) jön, az átlag proli alig fog autózni, ergo nem is okoz sok galibát / egyáltalán nem fog autózni, a más által összetört autójával vagy holmi kárkifizetésekkel bajlódni épp nem lesz ideje, mert inkább enni akar
5. van valakinek valami jobb ötlete? :D

Valami nagy disznóság van készülőben, én mondom, legyetek résen! :)

SomeSeed 2011.11.17. 14:53:59

@wsx: Ha neked károd van, nem a saját biztosítódhoz kell menned, hanem a károkozóéhoz...

delejes 2011.11.17. 14:55:27

@midnight se: "Minden biztositas CSALAS, mivel penzt ker es nem szolgaltat cserebe semmit. A letezesuk moralis szeszogbol erosen vitathato."

Nem, a biztosítás egy pénzügyi termék, és mint ilyen jól leírható szabályai, matematikája van. Ebbe a kétféle alkalmazott díjszabás nem fér bele. A biztosítási szolgáltatás nem csalás, nyújt valamit, pl. jelen esetben helyt áll egy károkozásért. (vagy helyt kéne állnia...)
A csalás az, ha ugyanazon termékért kétféle árat találsz. (A mennyiségi kedvezmény nem játszik jelen esetben, az más pálya...)Egy közönséges boltban ilyen esetben a hatóság kőkeményen lecsapna, de úgy látszik a biztosítók kivételek..

magyar_ellenállás 2011.11.17. 14:57:47

"Az autóm gyártmánya 8% kedvezményt ért - naná, a Volvo a biztonságáról híres."

Na, itt kezdődik a mókus szeme világának elvétele. Ugyanis nem az autó márkája okozza a balesetet, hanem az, aki vezeti.

FJPO 2011.11.17. 14:59:38

@Macséta:
1. Igen, de a kgfb-nél még nem is olyan nagyon. Vannak jobb üzleteik!!!
2. Sztem a biztosítók nem akarnak/tudnak a bankok módjára viselkedni.
3. és 4. Ez sajnos komoly lehet (mondjuk inkább a 4.). Az élő Föld legnagyobb szeméthalmaza lesz a sok utcán álló, használatlan, jelzéseitől megfosztott autó.
5. nincs.

delejes 2011.11.17. 15:02:36

@magyar_ellenállás: Ennek az az értelme, hogy a statisztikák szerint akik volvo-val rendelkeznek, azok kevesebb balesetet okoznak, így a biztosító alacsonyabb díjat számít fel.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.17. 15:03:51

@magyar_ellenállás: Mellesleg a Volvó, a biztonságos kivitele miatt, valószínű hogy drágább mint a Suzuki.

magyar_ellenállás 2011.11.17. 15:05:48

@delejes: Persze... Sarki róka is ritkán szarik a sivatagban.

Közbiztonság Szilárd 2011.11.17. 15:06:57

Na ja, nekem pl. - minden ugyanaz, mint volt, most lépek B9-ből B10-be, mert 11 éve egyszer 2 hónapig nem volt autóm, úgyhogy újrakezték 0-ról - emelték a biztosítási díjamat. (Mondjuk a biztosítók tisztességéről annyit is elég elmondani, hogy nem tájékoztattak, hogy ha ezt a 2 hónapot év végéig befizetem, akkor folytatódik az akkori bónuszbesorolásom... Hát azt a biztosítót - Generali - ezért hagytam ott, amint lehetett. Egyébként több mint 30 éves a jogsim, sosem okoztam balesetet, csak nem mindig volt saját autóm.)

Alli. Anz. Hung. Ária.
Mostantól nem vagyok az ügyfelük.

magyar_ellenállás 2011.11.17. 15:07:50

@Lakásfelújító Feri: Látom, az agyrágó bogár benned is éhen pusztulna. Annak, hogy százcsillagos a töréstesztje, semmi köze ahhoz, hogy a MÁSIK autóban mekkora kárt fog okozni.

magyar_ellenállás 2011.11.17. 15:20:37

@Lakásfelújító Feri: Valóban okos vagyok, de nekem van keresztlevelem. :)

Nem bántásból írtam a bogarat, lemaradt a szmájli.

Lakásfelújító Feri · http://www.lakasfelujitas1.hu 2011.11.17. 15:27:06

Értem. Okosságod mellé, csak egy is hiúság hiányzik. :)))))

magyar_ellenállás 2011.11.17. 15:28:09

Amúgy hülye vagyok a pénzügyekhez, csak bennem még él annak a fogalomnak a csírája, amit úgy hívtak, hogy "tisztes haszon", és valahogy még mindig nem látom ezt a pénzvilágban visszaköszönni.

Az a mocskos nagy igazság, hogy ez a biztosítósdi nekem is b.ssza a csőrömet, de volt már lakástüzünk, tört az autónk más hibájából, és azért csak jobb volt pár hét után viszontlátni a bankszámlán a biztosító által átutalt zsét, mintsem hogy a károkozó nyakára kellett volna járni szumósokkal, vagy saját zsebből kivirítani a helyreállítás költségeit.

Mondjuk, voltak rossz tapasztalataim is... De összességében mindig pluszban jöttem ki a végén, igaz, ez az ősz hajszálaimra is értendő.

Bambano 2011.11.17. 15:32:56

@delejes: kivéve, amikor nem. pl. régebben minden casco olyan volt, hogy 6 évnél öregebb autóra nem nyújtott semmit, de erről a tényről soha nem tájékoztatott a biztosító. Ami, szerintem, csalás.

Ha újrakötöm, olcsóbban, az nem egy termékért kétféle ár? az nem csalás?

@Lakásfelújító Feri: aki nekitolat az autódnak és otthagyja a mocskát, attól most sem tudod behajtani a károdat. gondold át mégegyszer.

@pimpike_: de, van infód. mivel a baleseti adó nevű lehúzásról még nem született meg a jogszabály, következésképp a díjban nincs benne.

kamionmentés · http://www.kamionmentes.hu/ 2011.11.17. 15:34:07

OFF

Generteles miniCascoval kapcsolatban van valakinek tapasztalata? Mármint kárrendezés szempontjából?

Bambano 2011.11.17. 15:37:00

@SomeSeed: ha akarod, belemehetünk kicsit a matematikai részébe, ha nem akarod, maradjunk annyiban, hogy ez a bonus-malus dolog egy porhintés jellegű lerablás.

Ugyanis az egész arról szól, hogy az általad okozott károk várható értéke és a befizetett díjak után maradjon valami kis profitja a biztosítónak. A fizetendő díjadban már benne van, hogy te valamilyen valószínűséggel kárt fogsz okozni, tehát a káresemény bekövetkezését már előre "beárazták" a díjadba. Még egyszer beárazni rablás.

ugyanígy érthetetlen számomra a bankok hitelkihelyezésénél a nem fizetőkkel kapcsolatos gyakorlat. az is sima mezei szabadrablás.

kamionmentés · http://www.kamionmentes.hu/ 2011.11.17. 15:38:38

@midnight se:
És műszaki hibád, defekted, stb. sem lesz soha? Mert figyelmesen vezetsz.

magyar_ellenállás 2011.11.17. 15:42:39

@Bambano: Emlékszem, gyerekoromban valamelyik filmben vagy sorozatban többször hallottam említeni a Lloyds társaságot. Úgy értelmeztem, hogy bb. az atyaisten és Michael Jackson között félúton helyezkedhetnek el. :)

Na, aztán megtudtam, hogy ez is csak egy gittegyletként bejegyzett rablóbanda, akinek aztán ragadós lett a példája szerte a világon.

delejes 2011.11.17. 15:45:44

@Bambano: Pont erről beszéltem, a kétféle ár az CSALÁS!

zeugma 2011.11.17. 16:17:08

@SomeSeed: Ugyanazért, amiért az öreg metálszürke Fiestámat először szürkének, aztán kékesszürkének, végül pedig kéknek jelölték a forgalmiban, bár a valóságban a színe nem változott, legfeljebb még tovább fakult.

Mert a hivatalokban majmok ülnek, azért. Valaki egyszer, sok évvel ezelőtt teljesen találomra töltötte fel az első adatbázist ilyen kamu meg félkamu típusadatokkal, és azóta is az öröklődik. Kijavíta(t)ni nem lehet, még pénzért sem.
Amikor már rég intergalaktikus faj leszünk, a magyar felségjelű rozzant teherűrhajók "papír" szerint majd Halálcsillagnak lesznek besorolva.

Schütii 2011.11.17. 16:53:31

A lehető legjobb időben, a "KGFB-kánaán" idején, vezették be a baleseti adót. Most, hogy minden idők legalacsonyabb díjait fizetjük, könnyen legyintünk arra a 30%-ra, ami most már visszavonásig (azaz, kvázi örökké) ott lesz beépítve a díjakba. Na most villanjon át az agyunkon az az eshetőség is, hogy majd egyszer, talán jövőre, emelni is fognak a biztosítók. Meg az is, hogy azt az adót is lehet ám emelni...

SomeSeed 2011.11.17. 17:00:23

@Schütii: Bár sok esélyt nem látok rá, de azért az elméleti esélye megvan annak, hogy a fülkeforradalmárok túlfeszítik a húrt - a zemberek megsarcolhatósági húrját - oszt' egy szokásosnak induló napon mennek a levesbe és még örüljenek, ha épségben. Mondom, kicsi az esélye, mert a zemberek fásultak és közönyösek, de elméleti esélye van, hisz a legjámborabb őzikénél is el lehet érni, hogy felrúgjon, mint a döggombát. Ez viszont narancsvidék lakóinak villanjon át az agyán, mielőtt egy csákány megelőzi...

magyar_ellenállás 2011.11.17. 17:09:00

@SomeSeed: "a legjámborabb őzikénél is el lehet érni, hogy felrúgjon" Ja, engem sokféle jószág harapott-csípett már meg, de a nyúlon lepődtem meg legjobban, és fájt is mocskosul. :)

Schütii 2011.11.17. 17:09:38

@SomeSeed: Mondandód nyugtázva...

Csicska anygal 2011.11.17. 17:21:46

Allianznál vagyok 2004 óta, nem váltottam, újra kötöttem náluk párszor a 7 év alatt. Most küldtek egy levelet, hogy BONUSom emelkedik, de a biztosítás értékkövetése miatt, az évi 18.940 Ft-ról emelkedik évi 22 ezer valamennyie.... What a fuck? Irány a netrisk, ahol mindig újra szoktam kötni, dobott az Uniqa-nal egy 7250/év díjat.....

A héten kaptam egy levelet, hogy emelik a lakás biztosítás és a casco díját is.... kapja be.

con 2011.11.17. 19:23:29

Tisztelt Anroczi Balázs most gondolkozz el azon, hogy mennyi pénzt dobtál ki az ablakon az elmúlt években, csak mert te nem vagy olyan "fillérbaszó típus", mint mi. :)

ha1tt 2011.11.17. 19:30:26

@midnight se: Biztosítás kell. Akármilyen óvatos vagyok, jöhet egy defekt, aztán legalább a másik kocsi esetleg több százezres kárát ne én fizessem! Évi 7000 Ft-ot csak könnyebb kifizetni. A díjért a kockázat átvállalását kapom, ez tiszta ügy. (A díjszámítás más dolog, ezért kell figyelni.)
Aztán, ha véletlen egy Porschéba esel bele, azt az x millát is vállalod? Jó neked.

GERI87 2011.11.17. 20:04:44

"Ki adja vissza azt a tíz percet? Mert életem csak egy van. Hát neked? "

uhh..

"nem szeretem az össznépi társasjátékokat sem, mint ez a biztosítóváltósdi minden novemberben. Azt az egy-két órát, amit el lehet szúrni vele, inkább olyasmivel töltöm, amit élvezek is."

Hát nemtom de nekem megérte az az idő, mivel majd a felével csökkent a díj a motorra, így újra lett kötve.
Az adatok jó része meg el van mentve...

Aki szerint meg nincs értelme a kötelező biztosításnak az hülye...

Mostanában már a biztosítás váltás is ilyen "burzsuj gecik"-ezős népsport lett?

A hozzánemértés és leszaromozás drága "szabad" 10perceket órákat szül.
megéri?

Bambano 2011.11.17. 20:53:50

@zeugma: ennél rosszabb, hogy hiába is javíttatod ki, időnként küldenek neki a bm központi nyilvántartóból egy update-t, amivel fejbeverik a sajátjukat és kész. Így küzdöttem több, mint 8 évig a gépjárműadóval.

@SomeSeed: nem lesz szerintem nagyméretű hiszti, az emberek megszokták, hogy sunnyogós adóelkerülős módszerrel többre jutnak.

Pasas 2011.11.17. 21:30:14

Ugyanez van a TV-internet szolgáltatókkal is. Mikor felmondom hogy találtam olcsóbbat, azonnal tud olcsóbbat ajánlani. Mondtam hogyha évekig hagyta hogy a magasabb díjat fizessem, akkor elmehet az anyjába, és már csakazért is váltok, mégha többet is kell fizessek.

midnight se 2011.11.17. 21:40:46

@delejes: "Nem, a biztosítás egy pénzügyi termék, és mint ilyen jól leírható szabályai, matematikája van. "
- latom te is beveszed a maszlagot. NEm is tudom, mi ertelme a sok iskolanak, ha ugyis csak ilyen hulyesegeket tanitanak. Sajnos nekem is volt kozgazdasagtan 2 felevig, ahelyett, hogy valami ertelmeset tanitottak volna.
"Penzugyi termek" jaja, istenem, mar ez a kifejezes is abszurd. Lehuzas, uzsorazas, zsebmetszes a javabol, neked persze ez egy termek.
A bankarok meg a biztositok jot rohognek rajtad.

midnight se 2011.11.17. 21:55:25

@Tamibaba: nem esek bele porscheba, mert vigyazok, mert felelossegteljesen kozlekedek, ellentetben a nagy tobbseggel! Defektre nem fizet a biztosito.

Amugy meg igazad van, kell a biztosito. De ne legyen mar kotelezo!!! Ez is annak eredmenye, hogy a biztosito/bankar maffia markaban van a mindenkori kormany.

Androczi Balázs 2011.11.17. 21:59:29

@con: @GERI87: Hát épp erről szól ez a poszt. Nem másokat próbálok minősíteni. Engem egyszerűen nem mozgat a pénz annyira, hogy mondjuk akciós zsemléért szaladjak a nagyáruházba, míg egy csomó embert igen. Ők pénzt nyernek, én időt. Ahogy én látom, nincs ezzel baj, míg valaki nem próbál visszaélni a helyzettel, ahogy pl. a szóban forgó biztosító tette.

1kutya 2011.11.17. 22:20:40

@Androczi Balázs: Balázs! egy valamit, ha elfogadsz segítséget egy k&h-stól: csak úgy köss nálunk biztosítást, hogy elballagsz az egyik kiemelt fiókba és megkeresed a biztosításos kollegát/kolleganőt és mindent egyszerre intézel. a bankon keresztül!!! ha dobsz egy mélt, hogy hol vagy jelenleg (lakhely), akkor kiderítem kihez tartozol és még időpontot is intézek. ha nem, nem...

blöki

GERI87 2011.11.17. 22:25:50

@Androczi Balázs:

Én már túljutottam ezen a "szemetek átbasznak ha nem figyelek oda" dolgon, ez van, figyelni kell, és ha úgy van váltani, utánajárni....megtehetjük, élni kell vele.

Sokan még most is postára rohangálnak, mondván kell ennyi mozgás, (peszepesze) én inkább a fűtött szobából kattintgatok...

És csavarok egyet a termosztáton ha fázni kezd a lábam, nem vacakolok a fával órákig, vágni, pakolni, bedobálni, szagolni, (na ja: szmog---köszi)....
Drágább? AZ. de pl nem cigizek és nem felessel nyitomzárom a napot.....

zeugma 2011.11.17. 22:36:22

@Csicska anygal: Szinte ugyanilyen számokat kaptam én is, K+H-tól megyek az Uniqához.
Az enyém is azért drágult, mert túl régóta ott vagyok. Tavaly nem érte meg váltani, maradtam, ezért most jól megbüntetnek. A számokat meglátva kegyesen megemlékeztem a K.u.K.-sok drága anyukájáról, és célba vettem a netes kalkulátort. Igaz, még a kutyám oltási könyvének sorszámát is bekérnék, ha volna, de megéri. Még sosem kerestem negyed óra adatlap-kitöltéssel ennyi pénzt.

világosződ 2011.11.17. 22:36:40

Tényleg, a baleseti adó benne van az ajánlatukban, vagy még ráteszik?

GERI87 2011.11.17. 22:37:17

@Pasas:

"Mondtam hogyha évekig hagyta hogy a magasabb díjat fizessem, akkor elmehet az anyjába,"

Ha pl vállakozó lennél te se szólnál a vevőkörödnek hogy: figyi a kollégánál olcsóbb ám a cucc....

Szóval miért ne hagyta volna?
Ha meg tud olcsóbbat is ajánlani, akkor kínálta is...csak te nem néztél utána, ez a te bajod....azért váltani drágábbra mer berágtál, bár az övék olcsóbb...nem túl jó álláspont.

kultúrpesszimista 2011.11.18. 00:10:43

Szerintem a poszt apropója - mint régi csont - már ezerszer le lett rágva. Igaz, érthető, de úgyse változik semmi. Vagy ha igen, biztosan nem jó irányba. Ennyi.

Grg76 2011.11.18. 05:00:05

Nem értem mit kell mindig problémázni az adatkitöltéssel. Én száz éve egyszer kitöltöttem a Netrisknél, azóta évente csak egy-két dolgot kell változtatni,ha egyáltalán.
Meg azt sem érem, hogy mi a szivatás? Ja hogy nem jön magától a sült galamb, és akár több ezer forint kedvezményért tenni is kell valamit? Nekem megérte tavaly azt a max negyed órát, hogy idén feleannyit fizessek, igaz másik társaságnál, de kit érdekel.
Még annyit a post címéről, hogy idén 13365 volt az éves díjam, a Netrisk azt dobta ki, hogy ha maradok akkor 14valamenyi lesz, ha újrakötöm akkor 12038. Erre pár nap múlva jön a biztosító levele amiben a 12038-as díjat mondják jövőre. Igaz eddig nem volt ilyen, lehet, hogy az S betűs társaság ad valamit a hűségre? Vagy ők is nézik az alkusz oldalakat? :)

kamionmentés · http://www.kamionmentes.hu/ 2011.11.18. 08:27:43

@midnight se:
Defektre nem fizet, ez igaz.
De ha defektet kapsz és e miatt mondjuk összetöröd az út szélén parkolót, szembejövőt, stb., akkor "helyetted" fizet.
A defeket -tetszés szerint- bármilyen irányíthatóságot befolyásoló műszaki hibával behelyettesíthető.

Sztavrosz_ (törölt) 2011.11.18. 08:37:09

Én csak azt nemértem hogy a telefontársaságok új eléőfizetéseihez adott kedvezményeken miért nem háborodnak fel? Ott is lehetne ugatni hogy évek óta ügyfél vagy aztán aki most jön az kedvezőbb ajánlatot kap.

Vagy a bankoknál.. Erste 15ezret ad ha oda érkezik a fizetésed. Az enyém több mint 10 éve oda megy mégse kapom meg a kedvezményt.
Na bumm. és?

csintapala (törölt) 2011.11.18. 09:52:39

Sosem értettem ezt, hogy miért ilyen idióta az árképzés. Abba az irányba terel a saját biztosítóm, hogy váltsak. Képesek kiküldeni egy díjértesítőt (a biztósítóváltás őrület szezon elején, mikor mindenhol az árcsökkenést szajkózzák), amiben az áll, hogy ha maradok, akkor emelkedik a díjam.

Nooormáális???

Miért nem olyan levelet írnak, hogy:
"kedves ügyfelünk, ha jövőre is nálunk marad, akkor a hűségét 15% díjcsökkentéssel honoráljuk"

vinyi 2011.11.18. 09:53:52

@Atarist: ez van. A 2011-es díjam 12400 Ft, 2012-re kaptam 13776 Ft-os értesítőt ugyanonnan, ugyanezen cég irodájában 14500 Ft körülire jött ki a 2012-es díj -nehogy jutalékot kelljen fizetni az ügynöknek-, majd ezek után ugyanezen cég weboldalán 9132 Ft-ra kötöttem újra a régi felmondása után. Nem egy szép dolog, mellesleg felesleges melójuk van vele.

skyrangr 2011.11.18. 13:05:35

@Sztavrosz_: azért ez nem teljesen kerek. régi előfizetőként sokminden megjár, ami egy újnak nem. például volt egy eléggé vitatható késedelmes befizetésem a propelleres mobilcégnél, ami miatt hívástiltást kaptam.
írtam egy panasz-emailt, hogy szerintem időben fizettem be (szinte percekről volt szó a határidőt tekintve), erre 1 hét múlva jött egy levél, amiben értesítenek, hogy panaszomat nem tartják jogosnak, mivel az értesítő sms nem hivatalos kommunikáció, tehát arra nem lehet alapozni a reklamációt.
mellette volt még egy levél, ahol megkértek, hogy legyek szíves betartani a határidőt legközelebb, és hogy régi előfizetőre tekintettel jóváírják a hívásletiltás díját. ez 5000ft+áfa összeg volt akkor, ami közel kéthavi előfizetés díja volt.
viszont szerintem az elvárható lenne a biztosítóktól, hogy ne emeljék legalább a díjat. főleg idegesítő az, hogy újrakötésnél sokezres különbség is lehet.
az más kérdés, hogy más biztosító alább lövi be az összeget, az üzletpolitika.

sporting1.6 2011.11.19. 07:01:35

Egyébként olyan eccerű ez: érdemes hűségesnek lenni? Nem, illetve annak nem, akihez a biztosító sem akar hűséges lenni. Ez üzlet, nem szerelem basszus. Megszivatnak? Nem. Pontosan megmondják, hogy mi mennyi. Ha drágállod, keress olcsóbbat.
süti beállítások módosítása