A Saxo története ott kezdődött, amikor a motorozásé véget ért. Szinte napra pontosan egy éve történt a baleset, amikor a robogózás, mint a tömegközlekedés alternatívája kipattant a fejemből, és rá két hónapra le is zajlott a tényleges baleset, amikor a közben megvásárolt eszközt ráhajtogattam egy járdaszigetre. Azóta nem ültem motorom, kivéve azt az egy esetet, amikor az olaszországi BMW-Superbike teszt elől nem tudtam kimozogni.
Tíz hónappal ezelőtt csak remélni tudtam, hogy a Saxo ténylegesen beváltja a hozzá fűzött reményeket, amiket egyébként az egyszerűség szellemében úgy határoztam meg, hogy soha ne romoljon el, és soha ne fogyasszon üzemanyagot. Néhány bárány lelkű kommentelő ezt annyira a szívére vette, hogy az általános anatómiai ismereteket részlegesen ignorálva fel is állították a diagnózist, miszerint a gerincbetegségek azon ritka válfajában szenvedek, amikor is a fenti szerv teljesen hiányzik a szervezetemből. Állításukat arra a feltételezésre alapozták, hogy a Citroen esetleges hibája esetén nem merem majd vállalni, hogy a döntés, amit meghoztam, végtére is rossz volt.
Szóval szar-e a Saxo? Lássuk a számokat. Tényfeltárás.
Az autó vételára ugye 440 ezer forint volt. Akinek a napi Saxo árfolyam nincs a fejében, annak súgok, hogy ez nagyjából a mezőny közepét jelentette: a párszáz eurós importautókra már akkor is csak a bontósok vadásztak, a nyolc-kilencszázezer forintos koncok tulajai pedig négy év után sem értették meg, mi a válság lényege. Eredetvizsgával, átírási illetékkel, az egri hazaúttal együtt kerekítsük fel félmillióra.
Az OZ felniket nem akartam megetetni a téllel, a rajtuk lévő gumik amúgy éppen kukák voltak. Kétnapnyi túrás után szereztem négy használt, gyári acélfelnit tízezerért. Téligumi ügyben egy békéscsabai kereskedőt tudtam utolérni, akitől másnapra meg is jött a friss, ropogós, nullkilométeres Hankook Icebar. Huszonnyolcezerért.
Közben lejárt egy olajcsere ciklus, sajnos nincs meg a pontos összeg, de itt nincsenek nagy csodák: a szűrők és az olaj, tehát az anyagár megállt olyan hatezerben. Decembert írtunk már ekkor, kezdtek bejönni a vesét csipkedő hidegek, én meg napról-napra egyre biztosabb lettem benne, hogy az eladó visszavételi szolgáltatását, amit indíthatatlanság esetére szavatolt nekem, nem kell igénybe vennem. A rengeteg hidegüzem ellenére valamivel négy liter felett kezdett realizálódni a vegyes fogyasztás. Arra, hogy ez az érték nem csak szerintem irreálisan jó, akkor jöttem rá, amikor Csikós halántékán kanyargós hurkává duzzadt egy véna, és a távolba révedve azt mondta: az ötvenes robogója is épp így eszik.
Aztán jött néhány eseménymentes hét, és egyre nyomasztóbbá kezdett válni a Papp Tibori avensisos létezés, amikor is teljesen elfelejti az ember, hogy autója van. A nihilből olykor rácsodálkoztam, hogy nagyjából négyszer annyit autózom, mint előtte, és hogy havi kétezer is simán belepörög a Citroenbe, ha nem figyelek oda. Imádtam. Csilla is imádta, egyedül ment le vele Szombathelyre, és fel is állította a fogyasztási házibajnokság legjobb téligumis értékét, 4,05 literrel.
Közben elhagytam a kétszázezredik kilométert, erről fotó is van. A jubileum alkalmából behergeltem a GPS-t, ahol nem csak az derült ki, hogy 120 km/h-ig konstans 10 km/h-t csal felfelé az óra, hanem az is, hogy a fenti sebességhatárt a Saxo nem szereti átlépni. Átlépi, ha muszáj, a mutató egyből bele is szalad a 160-ba, amikor a Nokia nem ír még, csak 141-et. Ilyen.
Kétszázötezernél jött a következő olajcsere, ez nekem tizenegyezer megtett kilométert jelentett. Néhány héttel a szerviz előtt kezdett el gyöngyözni az olaj a hengerfejtömítés alól. A tömítés ára háromezer forint, meg valami apró, csak Gyuri, a szerelő nevelőapám olyan időzavarban szenved, hogy nem kap levegőt a szétszedéséhez.
Tavasz, nyárigumi. Egy hét internetes túrás után felugrott a csökkentett gördülési ellenállású Hankook Optimo az OZ-re. Vadonatúj, harmincnyolcért. Közben kicseréltem a jobb első ajtóhatárolót, az egy ötös volt.
A nyárigumi szettel becsúsztam a bűvös négy literes határ alá. 3,96, 3,75, 3,95, 3,91 – ilyeneket küldtem, amikor aztán júniusban megugrottam a 3,48-at, aminél nem elhanyagolható háttérinformáció, hogy az 1315 kilométeres hatótávból az utolsó tizenötöt kötélvégen tettem meg, miután az M7-es legkietlenebb részén két kilcsit toltam a Saxót üzemanyagelfogyás okán.
Az utolsó tankolás az autó életének 213 080-ik kilométerénél történt. Az általam megtett 18 020 kilométer alatt 724 liter gázolajat tankoltam el. Ez pénzesítve összesen 268 ezer forintot jelent. A teljes távon ez 4,02 literes vegyes átlagfogyasztás, 15 forintos kilométerenkénti üzemanyagköltséggel.
Látni kell, hogy a Saxo a gazdaságos autózás célszerszáma. Nem túl szép, de amikor a kúton beütöm a számológépbe, hogy negyvenegy liter osztva ezeregyszáz kilométerrel szer száz, és kiírja, hogy 3,7, akkor rájövök, hogy nekem mégis elég szép. Nem túl gyors, de amikor harminc perc alatt érek be azon a távon, ami BKV-val hatvan, és szinte azonos a havi utazási költség, akkor rájövök, hogy nekem mégis elég gyors. A 13-as kerék természetesen még a macskaszart sem tudja elkenni, inkább zökken rajta egyet, de amikor huszonnyolcezer a négy új téligumi, akkor tudom, hogy erre volt szükségem.
Gyurival egyszer el is diskuráltunk arról, milyen szerencsésen választottam. Jó ez, jó ez, mondtam, csak a villamossága ne lenne ilyen fos francia betegágy, amit egyébként úgy kell érteni, hogy a beltérvilágítás ajtónyitásra nem működik, az első ködlámpa nem működik, a szélvédőfűtés nem működik, és most már az Airbag lámpa is egyszerű sztoikus égéssel várja a végső ütközetet.
Francia fos, villamosság? – értetlenkedett Gyuri, majd rávágta, hogy a kiváló Fiat Ulysse, amivel nem mellesleg én kaptam kuplungbowden-szakadást az olasz Alpok egyik hágóján, szóval hogy az is francia licensz, és milyen jól szolgál nálunk évek óta, hiba nélkül.
Bevallom, egy pillanatra megnyugodtam. Aztán elkezdtem gondolkodni. Hiba nélkül? – hunyorogtam, és lassan elkezdett felsejleni az Ulysséből kibontható kórtörténet. A műszerfal világítás hetven százaléka halott, nem csak a hőmérséklet szenzor, de annak kijelzője is rossz, elektromos baj miatt maradt örökre csukva a napfénytető, rossz a duda, rossz a beltérvilágítás kapcsolója, és egyszer a hátsó világítás mindenféle különösebb előjel nélkül teljesen elszállt.
Büdös francia zseniális fosok.
