A 200 eurós élmény-Sierra keservei

  2011. augusztus 09. - streetsta Címkék: totalcar flotta sierra tc flotta sipos úr

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Mégfilléresebb Koszradírok
2015-07-28 17:27:27

A Mágikus Koszradír hihetetlenül sok ember fantáziáját megmozgatta, már-már mikroszálas törlőkendői

Kreatív traffipaxolás
2015-07-21 20:26:01

Én értem, hogy szükség van sebesség ellenőrzésre, ha nem lennének traffipaxok, elkanászodnánk mindannyian.

Nesztek, rakenroll!
2015-07-08 18:16:52

A nyárnak még csak az első felénél járunk, de úgy tűnik, ennél jobb buli már nem lesz. Félre ne értse

Megbűnhődtem
2015-06-29 17:25:09

Ez van, ha az ember felelőtlenül fogyasztja a totalcaros és indexközeli tartalmakat. Kezdődött azzal, hogy

Nagyon régen esett utoljára szó a bécsi szuvenírről, amit a Csikósékkal közös túrán vettem. A cél az volt, hogy viszonylag szűk büdzséből egy hátsókerekes autóm legyen, amivel megtanulhatok rendesen vezetni. Pontosabban: kilinccsel előre haladni. Ugyanis, az élet úgy hozta, hogy elsőkerekes meg összkerekes autóim voltak, és a Transitok most nem számítanak. Aztán lett Caprim, de azt meg annak ellenére sajnáltam ütni-vágni, hogy kimondottan erre a célra építettem.

Sőt, utólag bevallhatom, amikor megindult a Capri segge egy-egy kanyarban, a frász tört ki. Láttam magam előtt, ahogy megrogyasztom a hátsó sárvédőt, apró darabokra töröm a lámpát, kiütöm alóla a futóművet. Oké, nem milliókból állt össze a kocsi, de sok munkám volt benne, és alkatrészt sem kapni hozzá minden bokorban. Sajnáltam volna összetörni pár kezdő próbálkozás során, na.

Én fényeztem, én raktam össze, fájt volna összetörni

Több választási lehetőségem is lehetett volna, nézhettem volna BMW-t, esetleg valami 190-es Mercit, Omegát, de történelmileg a Fordokhoz húzok. Pedig nem vagyok igazán fordos. Se semmilyenes, vagy ha már, akkor inkább gyogyós. A japán autókat szeretem igazán, de a családban az első igazi nyugati autó egy 1985-ös, háromajtós Sierra volt. Apám vette, még 1988-ban, amikor megkönnyítették a gépkocsi-behozatalt. Mivel volt egy csúnya betegsége (Bechterew), ami miatt protézis volt a bal lábában, jogosult volt mozgássérült kedvezményre, így, ha jól emlékszem, vám nélkül hozhatta be a kocsit. Ki is merítette a családi kasszát, de ugye, ha valaki nap mint nap használja az autóját, meg egy kicsit autóbuzi is, hajlamos érzelmektől vezérelve autót venni. Nem is volt gond a kocsival, az akkori beidegződések szerint (mármint hogy csak a német autó a jó autó) jó kocsinak számított, én is valami hasonlóra vágytam kölyök fejjel. Aztán egy Svájcból behozott, kegyelmesék által levetett, digitműszerfalas, Mazda 323-as miatt rámnőttek a japán kocsik.

Ilyen volt a családi sierra is, csak ezüstmetál

Hétköznapi használósnak utána sem volt más, csak Mazda, Toyota, Mitsubishi, meg Honda. De a Capri, meg a Transitok elvittek egy kicsit fordos irányba, még akkor is, ha a Transit nekem nem Ford, hanem Transit, a Capri meg Capri. Olcsó, proli (értsd: nem felsőkategóriás) hátsókerekes, nyolcvanas évek végi, kilencvenesek eleji autója az európai gyártók közül csak a Fordnak volt, a Sierra.

A régi kötődés okán nem kellet sokáig győzködnöm magamat, pár ismerősöm is ebbe az irányba mozdult (például a Csabi is, akinél a Caprimat csináltuk, inkább eladta a saját hibátlan Capriját, hogy egy játszós Sierrát építsen). Igaz, voltak sokan, akik inkább BMW felé vittek volna, de tényleg aprópénzért akartam egy kegyetlenül kizsákmányolható autót. Pár hülye angol megadta a végső lökést.

Teljesen vállalható állapotú Sierra, 200 Euróért

Használtautós hirdetéseket nézegetve akadt meg a szemem a kombin. Olcsó, egyben van, DOHC-motoros, mindent tud, amit akartam, Csak, ugye, kombi. Nem az a sportos fazon. De valahogy perverz vonzalmat érzek a kombik iránt, és az is tetszett, hogy teljesen hülye dolog kombiból csapatós autót csinálni. Egyre inkább vágytam rá. Aztán az enyém lett. Kapott négy téli kereket, le lett hegesztve a diffi, irány a havas lejtők. A Kopasz és TóthZé segítettek az első pár autózás során, hogyan próbáljam meg uralni a kocsit a csúszós havon.

Az első hó, egy parkolóban

Gyakoroltam kihalt parkolókban, szervizutakon, és bizony az elején nagyon paráztam. De két-három alkalom során is annyit tanultam, amennyit soha korábban. A fejemet csapkodtam a falba, hogy nem előbb kezdtem el a hókocsizást, mert óriási élmény, és aktív vezetői tudást szerez közben az ember. A kétezres, 125 lovas motor vígan cibálta a kasznit, a gyári rugókon és lengéscsillapítókon úgy billegett, mint egy keljfeljancsi, de 40-50-es tempónál, havas úton ez nem okozott gondot, élveztem minden percet. Persze egyszer kicsit kicsúsztam, nekimentem külső íven a szalagkorlátnak. Oké, háromszor. De a törött indexet 1500 forintért pótoltam, a sárvédőt valamennyire kikalapáltam, folytattam tovább.

Fényszóróm volt egy tartalékban, indexet fityingekért vettem, a többin kalapács és üvegszálas műgyanta segített

Száraz úton viszont már észre lehetett venni, hogy az erő ide kevéske. Pont találtam egy 2,9-es Sierrát a használtautón, papír nélkül, kibelezve, helyi amatőr versenyeken használták párszor. Minden alkatrész megvolt benne ahhoz, hogy a kombiból V6-os gépet csináljunk. Sajnos a motortranszplantációban nem vettem részt (kösz, Duci!), időhiány miatt csak a végső simításokban tudtam segíteni, de a végén ott morgott a 150 lovas, egészen mélyről nyomatékos V6 a motortérben. Letaposott havon, emelkedőn fel, adott esetben ötödikig is fel lehet így kapcsolni egy helyben. Nem vadállat, de megvan a magához való ereje.

Most télen nem sok kocsikázásra futotta, valahogy nem úgy, és nem akkor esett a hó, amikor mindenkinek jó lett volna. De nem is baj, a cél az volt, hogy szárazon, zárt pályán próbáljam ki, mit tudok. Szereztem poliuretán szilenteket a futóműbe, ajándék gumikat húzattam a 2,9-essel kapott 15-ös acélfelnikre, minden kezdett összeállni egy kiadós pályázásra. Csak megint az időhiány. Meg a gyávaság. Mert ugye, mindig sikerült valami rossz indokkal kibújnom a kocsizás alól. Nincs még bent a poliszilent. Nem érek rá. Hideg van. Meleg van.

Euroring, naplemente

De aztán Tóth Zoli elkezdett erélyesebben invitálni az Euroringre. Nem volt menekvés. Szerencsére időközben a kifakadt rozsdapattanásokat is orvosoltuk valamelyest, már csak egy homogén kültakaróra volt szüksége a kocsinak. Komoly fényezés szóba sem jöhetett, ezért a jól bevált trikoloros bödönökhöz nyúltam. Kevertem már ezekből a színekből a Barkasomra, az első Transitomra, a Caprira, a Volgára, az Intruderemre, a Habanára és a Fagyiskocsira is festéket. Szeretem a matt festést, valószínűleg ezt a modellezésnek köszönhetem.

Július 10-én bevetésre készen állt a Desert Rat, igaz a poliszilentek még nem kerültek bele, de úgy döntöttem, így is ki kell próbálni, hogyan viselkedik, mit tud. Legalább a tizenötös kerekeket feltettem. Olajat is akartam előtte cserélni, mert bár az előző olajcsere sem volt régen, de akkor valami egyszerűbb löttyöt tettem bele, hogy mossa át a rendszert. Csak sajnos az olajleeresztőt nem tudtam kicsavarni. Maradt a régi.

Egy régesrégi tartalék sisakomat használom, a célnak megfelel

35 fok volt aznap a külső hőmérséklet, az aszfalt meg ki tudja mennyire melegedett fel. A harmadik kör után úgy éreztem, gyengül az autó. Később már a hangját is másmilyennek hallottam, mint korábban. A bokszban olyan kelepelés hallatszott a motortérből, akárha kavicsokat szórtak volna a szelepfedélbe. A zajok alapján már szalajtottam volna valakit papért, mert az utolsó kenet sem tűnt túlzásnak.

Aztán, amikor kicsit lehűlt a motor, újraindítottam, és a korábbi gyorskonzílium során megállapított hidrotőke-csattogás megfelelő diagnózisnak bizonyult, sőt, a jelenség okaként megjelölt olajhígulás is úgy tűnik, helyes következtetés volt. A víz nem melegedett, de az olaj (amit nem tudtam lecserélni) a meglehetősen forszírozott tempó mellett sokkal folyékonyabbá vált, és bár az olajnyomás-lámpa nem mutatott semmit, a hidrók már nem egyenlítették ki a szelephézagot rendesen, csattogni kezdtek a szelepek, és az elégtelen szelepemelés miatt nem is ment úgy a kocsi, mint kellett volna.

Az, hogy felfüggesszem az autózást, nem jöhetett szóba, ezért igyekeztem kerülni a folyamatos nagy fordulaton való terhelést, a korábban kettesben vett kanyarokat inkább harmadikban, kis fordulaton, nyomatékból igyekeztem letudni. Kicsit meglepett, milyen ügyesen lehet így is menni vele, nem igényelte a forgatást, még harmadikban is hajlandó volt ki-kitörni a feneke.

Biztosan nem volt olyan gyors, mint előtte, de igazából nem is volt zavaró, hiszen inkább az ívek gyakorlása volt a cél, nem a köridők megdöntése, meg hogy szokjam a hátul kaparást. Be is ült mellém Tóth Zoli, hogy figyelje az íveket, fékezéseket, ilyesmit. Arra mondjuk, készültem, hogy félni fog mellettem, mert a kocsi tényleg úgy billegett, mint  bárka a háborgó óceánon.

Volt is pár jujujujjj!, meg hohhóó!, aztán átadtam a kormányt Zolinak, menjen ő vele. Volt olyan kanyar, ahol csak annyit mondott: Ób.meg, csak ne félnék ennyire! – pedig a kombi szerintem kifejezetten kellemesen, jóindulatúan viselkedett, leszámítva azt a néhány irdatlan dörrenést, ami a futómű felől jött. Csak az ő pályafutóműves Hacsijához képest ez egy lélekvesztő, én sem szívesen ültem volna át abból a kocsiból ebbe. Terhelésváltásnál óriásit billent, de amikor már rendesen megtámaszkodott a rugókon, egészen stabil volt. Összességében szuper móka volt, a kocsi az én szememben jól vizsgázott, magasabb osztályba léphetett.

A következő héten kicseréltem a szilenteket az első futóműben - mit mondjak, épp időben. Telós Bandi egyik cimborájához irányított, aki a Kárászynál bűvöli a lengéscsillapítókat. Állítható, kemény sportfutóművet is össze lehetett volna rakni alá, de az már fölötte lett volna annak az összegnek, amit jó szívvel, kapásból elköltöttem volna ilyen játszós autóra, ezért a lóbadzsit megoldásnál maradva felkeményíttettem a gyári gátlókat. A munkafelvevő srác meg is volt lepve, hogy egy ilyen szimpla, utcainak tűnő autóba ennyire kemény gátlók kerülnek. Hűen a trampdrift hagyományokhoz, a rugókeményítést flexeléssel oldottam meg (sajnos hátul, szerintem, legalább fél menettel többet vágtam le a kelleténél).

Életem első driftedzéses sorbanállása. Picit ül a feneke

A súlypont alacsonyabbra került, a lengéscsillapítók húzó és nyomófokozata is keményebb lett, bent a poliszilentek, tartalék gumik magas stócban: minden adott volt hát a driftedzésen való megjelenéshez.

A drifter.hu-n közzétett időpontban ott álltunk Karottával, Tóth Zolival, meg a két Hacsival a zuhogó esőben, gyorsan sátrat állítottunk, a két gyakorlott sofőr elment regisztrálni, gépátvételt intézni. Én óvatosan álltam a dolgokhoz, mert gyors nyomvonalat raktak ki a reptér betonján. Én meg nemhogy lassú, de semmilyen driftpályán nem voltam még. Egy körre bekéredzkedtem Karottához, hadd lássam belülről, milyen. Nem volt félelmetes, meg a pálya is vizes volt, kicsit kisebb tempónál meg lehetett indítani a kocsi seggét, úgyhogy azonnal mentem regisztrálni, gépátvetetni. Egy életem, egy halálom, ezt a driftpályát kipróbálom!

Gépátvétel

A Sierra kilógott a sok kocsi közül, hiszen szinte mind kupé, esetleg négyajtós volt, csak egy hülye kezd kombival driftelni. Bármennyire is béna voltam, a kocsi szokatlan kiállása miatt többen is megjegyezték, hogy jópofa, egy lány a barátja mellől jött oda elmondani, hogy neki aznap a kombi a kedvence. Sőt, Tóth Zoliék a kilátón is elcsíptek pár nem negatív megjegyzést a koporsószállítóval kapcsolatban. Igazán jólesett a biztatás (rámfért), csodás közönség voltatok, I love you Tököl!

Örök élmény marad a legelső szárnypróbálgatás

A futómű, bár keményebb lett, fényévekre van a többi kocsi kőkemény beállításaitól, dől is a kaszni, meg persze nem két-háromszáz lóerős az autó, de világos, hogy ebben az állapotában is lehet keresztben autózni vele. Nekem kell még fejlődnöm, nem is keveset. Bár a pálya a végére felszáradt, de ez sem okozott különösebb gondot (értsd: semmivel nem voltam bénább, mint előtte). Volt egy olyan menetem, amikor nem forogtam be, minden ívet csúszva vettem: kurjongattam is, mint valami amerikai filmben.

Ez volt az első driftedzésem, és mondhatom, ez is olyan az embernek, mint az első nő: sosem fogom elfelejteni. Még az sem árnyékolja be a történteket, hogy az utolsó körben le kellett vontatni a kocsit a pályáról: az akksi rögzítése nem volt elég szoros, elcsúszott, és a rögzítőpánton keresztül letestelhetett, így az elbénázott rajtnál, lefullasztás után nem tudtam újraindítani. Tolásra azonnal bepöccent, tarkóig érő vigyorral kocsiztam haza: kösz mindenkinek a drifter.hu-nál!

Egy rakás gumi, sokat látott hátsókerekes autó -minden adott egy szombati gumigyilkolásos keresztbencsúszáshoz

Persze elkapott a gépszíj, a másik szövetség, a drifting.hu szintén tököli edzésére is kimentem, bár a többi játszópajtásom egyéb elfoglaltság miatt nem tudott eljönni. Én éreztem, hogy mennem kell. Csak valahogy az egész nagyon rosszul indult. Az indító hosszú balosba beleforogtam. A következő jobbos egész normálisan ment. Az utolsó előtti balosban megint szenvedtem kicsit, az ezt követő szűk jobboshoz érve, amikor átlendült a kocsi fara, azonnal beforogtam. Az első ív zavart a leginkább, kicsit frusztrált, hogy a kettesnek soknak tűnt, a hármas kevésnek, illetve, ha gyorsan mentem, úgy csúsztam le lapjával a betonról, hogy nézni is rossz volt.

Az elején szar volt. Nem csak a kocsi. A reptér füvét tökéletesen képzett, szigorúan ellenőrzött birkák tartják karban. Később láttam is a nyájat, de a nyomok már hamarabb elárulták őket

Nem akartam elhinni, hogy a múltkorihoz képest ennyivel bénább vagyok. Azt éreztem, hogy a hátsó gumik, amik az előzőről maradtak, nem valami fényesek, de hát akkor is. A bal első kerék meg folyton kihajtogatta a korábban sérült sárvédőperemét, a perem meg szanaszét csipkézte a gumi futófelületének a szélét. Minden körben elkúrtam valamit. Szóval, estem-keltem. Voltak jobb pillanatok, de alapvetően tré volt.

Kint volt persze Leslie is, aki az első adandó alkalommal megjegyezte, igazán kellene fejleszteni az autón, nincs kormányszögem, stb., stb., beszéljünk. Ezekben persze igaza van, de mondtam neki, hogy egyelőre nem a kocsival van a baj, hanem a sofőrrel, valahogy ezzel is lehet menni, lehet, hogy nem a legszebben, de azt, ami benne van, meg kellene tanulnom kiautózni. Stabilan kellene tudnom mindent csinálni vele, amit tud a kocsi. Meg aztán nem is vehetem igénybe a segítségét, hiszen minden egyes Sierrával töltött perccel a Hangyásztól venném el a munkaidőt, márpedig Karotta projektje súlyos csúszásban van. Igazán nem lehetek én az egyik okozója a késésnek, van így is elég. Persze elméleti dolgokról beszélni még lehet, legfeljebb a megvalósítás rám marad – ezt egyébként is jobban szeretném.

Nos, ez már lényegesen alaposabb munka volt. A gumi felülete egy kör után 100 Celsius foknál is melegebb volt

Aztán szálig kopott a második pár gumi hátul, s úgy döntöttem, a megcakkozott elsőket is hátrateszem, és kivégzem őket. Gyanús volt, hogy a lengőkar kis ütésre is megmozdult, amikor a jobb első kereket szedtem le. Alánéztem, és szívrohamot kaptam. A szilentek cseréjekor a jobb oldali stabiszilent bilincsét tartó két csavarból – pontosabban, a kaszniba hegesztett anyából - az egyik elengedte magát, és levált, beesett a hossztartóba. Fúrtunk nagyobb lukat, és behegesztettünk egy anyát.

Na, ez az anya kiszakadt, a stabi szilentestől kitépte magát a bilincsből, és szabadon libegett. Ennek köszönhetően - mivel a lengőkar nem háromszög alakú, és a stabi tart ellen az előre-hátra irányuló erőknek -, a lengőkarom centiket tudott előre-hátra mozogni. Ezért darálta a gumit, flexelt bele a felni a stabiba, ezért volt a kocsi annyira béna a balosokban.

Kikalapáltam a bilincset, igyekeztem a kiszakadt csavart úgy visszatenni, hogy az anya és a bilincs közé beszorítsam a hossztartó lemezét, kereket cseréltem, és innentől minden más volt. A hosszúba hármasban mehettem be, elrúgtam, megindult, szűkült az ív, visszaváltottam kettőbe (esetleg négybe) és egész normálisan vettem a kanyart (vagy a külső bójákat kívülről megkerülve, mikor, hogy, ugye).

Igazán jól áll a kocsinak a szárazvirág

A kocsi tök jó lett, nem volt az az érzésem, hogy szinte semmi kontrollom nincs, megkockáztatom, voltak szép íveim is. Persze, így is előfordult, hogy besokalltam, és kimentem szántani, de legalább lett a gumidarabok által kikönnyített lökhárítómba egy gyönyörű tudomisén milyen, tüskés-bogáncsos növényem. Most is ott lakik, igazán illik a kocsi színéhez. Még a gumimból leszakadt csíkokat is rabul ejtette.

A hátsó gumi futófelületéről levált csíkok fennakadtak a szúrós izében

Rövidre fogva: tanulságos és bitang jó volt, ledaráltam az első négy pár gumimat, cefetül jól éreztem magam. Nagy királyság volt. Talán kevesebben is voltak, mint a másik klub rendezvényén, sokkal többet lehetett menni, és bár nem volt annyira profi a körítés (a másnapi verseny miatt a drifter.hu-nál volt kivetítő, testfestett csajok, satöbbi), de már a családiasság miatt is megérte.

Lehet, hogy mások szerint a drift csak pótlék, meg milyen az már, hogy az ember csak azért autózik, hogy jól nézzen ki, amit csinál, de én látom a szépségét, érzem a kihívást. Élvezem. Bárcsak mindenki eljárhatna egy olcsó játszós autóval zárt pályára gyakorolni, feszegetni a határait (persze nem csak driftben). Garantáltan nagyobb tisztelettel nézne a saját autójára, és pontosabban tudná, miért is nem tud vezetni, pedig azt hitte, hogy de igen. Ha kérhetnék az autóbuzi Jézuskától valamit, akkor korlátlan pályanapokat és végtelen játszósautót írnék a listára, legyen minden autóbuzi kispajtásomnak is jó.

A saját indás galériámban van pár előnyös kép a kocsiról, akció közben. Ezúton is köszönöm a fotósoknak, hogy a szép pillanatokat örökítették meg!:)

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr883134155

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 16:17:15

@streetsta: azt nem mondtuk egy szóval sem hogy rossz lenne. :)

Caslav 2011.08.09. 16:39:17

Király, lehet nem az ízlésvilágod, de szerintem sivatagi camouflage jól állna neki.

Hurri Kán 2011.08.09. 16:58:01

Remélem, azóta sikerült olajat cserélni ;)

kombival driftelni pedig a legnagyobb királyság :D

Phrascarica 2011.08.09. 17:03:32

Egyszer kipróbálnám, de az a baj hogy nekem nézni is fárasztó, de bentről nézve biztos élvezetesebb :)

manes 2011.08.09. 17:38:57

Van két vadonatúj Monroe lengéscsillapitóm eladó 1986-os Sierrához.Két elsö lámpa is de az használt. 20000-ért odaadom mind.Ha valakit érdekel: sanyigeneral@gmail.com

pickapu 2011.08.09. 17:55:31

Ennél már csak egy felkészített pickup lenne állatabb. :)

mancs_ 2011.08.09. 18:11:05

streetsta hogy tudok neked emailt küldeni?

Üdv!

Semper Fidelis 2011.08.09. 18:22:22

Tudom, hogy nem leszek népszerű, bár az igazat megvallva sohasem vágytam népszerűségre, de az a P-s rendszám zavarja a szemem.

Nekem NE,jó? 2011.08.09. 18:25:24

Nagyon szép,tisztelettudó,alázatos,szívmelengető írás! Köszönöm!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 18:45:30

@B. Capelluti: Ez azt jelenti, legközelebb te is jössz?:))

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 18:51:05

@Caslav: Persze, benne volt a pakliban, de most egyszínűt akartam.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 18:57:44

@phrascarica: Nézni se rossz bent, de a csinálás igazán nagy élmény!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 18:59:43

@mancs_: Csak kattints a felhasználónevemre, indán keresztül azonnal küldöd az üzenetet.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 19:00:35

@streetsta: ha lenne mivel, még akár igen. Bár meghülyülésem megint egy elsőkerekes autó felé vonz. Keresek egy bizonyos Suzuki Swift GTi MKI-et, és rámennék a feltámasztására. De kérdésedre válaszolva lelkesednék, ha lenne a lelkesedésnek megfelelő tárgya.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 19:03:14

@Semper Fidelis: Kétféleképpen lehetne erre reagálni:
1, Takarjad le a hüvelykujjaddal a képeken, úgy nem látod.
2, Miért is? Saját autó, saját rendszám, jogosan, szabályszerűen használva.
Valahogy az nem fér a fejembe, hogy van az, hogy ahányszor P-rendszámot látni a TC-n egy posztban/cikkben, valaki biztosan megjegyzést tesz rá. De még Pistáék szlovák rendszámára is.????

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 19:04:50

@B. Capelluti: Az a jó az ilyen Sierrákban, hogy simán beülhetsz te is a kormány mögé, univerzális a vezetőülés és környékének kiképzése. Már ha érted, mire gondolok.
Jössz.

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.08.09. 19:06:32

@B. Capelluti: aztán van/lesz-e abban a Swiftben mászóka? :-)

mancs_ 2011.08.09. 19:06:37

@streetsta: Hát ezaz hogy valami miatt nem engedi, üres lapot dob ki. A lényeg hogy enyém a kék kombi sierra amivel Leslie volt kint edzésen, válthatnánk pár szót emailben (mancs14 (k) gmail (pont) com

Üdv!

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.09. 19:14:44

@Asszeretnémondani: ha megtalálom azt a darabot, amelyiket keresem, akkor már benne is van. (nem a mi régi autónk, egy még régebbi :)) Ez az autó itthon ment, és ha nem nem nőtt ki belőle ecetfa akkor projekt lesz belőle. :) A papírjai már megvannak. Merthogy "gyerekkori álmok teljesüljetek".
@streetsta: üsse kő! de akkor mindenki reszkessen, navigátor a volánnál.

Hurri Kán 2011.08.09. 19:37:58

@B. Capelluti:
Jó kis régi, "kocka" Swift? :)

redriot77 2011.08.09. 20:09:05

"Kell rá pár stencil, fénycsökkentős lámpa, pótkerék és benzineskanna a tetőre... Lehet, hogy kezdek túlzásokba esni?"

Abszolút nem! Egy szép "Afrikakorps" logó feldobná ezt a gyönyörű Wehrmacht Dunkelgelb árnyalatot. :) Bukósisaknak pedig javaslom ezt:
bilder.zib-militaria.de/pics/1901.jpg

szatyi 2011.08.09. 20:18:13

Gyönyörű romantikus történet ez. Dramaturgiája is van, főleg az autó szemszögéből. Az egykor volt nyugdíjas családi autó új életet kezd, és megvalósítja fiatalkora nagy álmát, versenyző lesz. Tisztára, mint a leggyorsabb Indian.
Annyira kéne nekem is valami, amiért nem sírok, ha beütöm az orrát valamibe...

=Daniken= 2011.08.09. 20:20:42

@streetsta: Zoli, szarjál rá. de tényleg!

kisstílű baszogatós emberek.

DE: mi az a géped elején? egy mintamókus célkeresztben?
:-DDDD

JoseGee 2011.08.09. 20:53:38

Sierra fesztivál, Norvégia. Betege, az egyszer biztos. :D
www.youtube.com/watch?v=8Fm7w78FPNA&feature=related

Rocko- 2011.08.09. 22:02:32

@streetsta: az hogy csak cég válthatja ki, az tiszta sor.
de a többiben tévedek? csak egy autón lehet használni egy időben, és a legmagasabb kockázati tényezőjú autó után fizetsz, nem az összes után.
az adócsalás témáját nem feszegetném.

McK (törölt) 2011.08.09. 22:03:26

Gratulálok,így kell ezt!
Hány,de hány embernek csak a szája jár,hogy ő bizony nagyon jó lenne,csak a pénz..
Pedig nem a pénzen múlik,ezt a te példád is bizonyítja.
Euroring meg nagy királyság..valamelyik nap Pistának át is küldtem,hogy valami ukrán oldalon találtam meg az Euroringes belsőnket..:D

Hurri Kán 2011.08.09. 22:03:31

@hallari:
Az, hogy bárki kölök elviszi, nem érv... akkor is elviheti, ha van rajta rendszám...

Tomchy 2011.08.09. 22:24:37

Nem tudom, más is látta-e a színre fújt Ford-logót, de szerintem nagyon zorall...! :O)
Streetsta, a gép remek, csak így tovább, gyakorolj, a P rendszámra károgókra meg rá se ránts. Szomorú, hogy már megint ez a vezérfonala a post utáni csevejnek.

hallari 2011.08.09. 22:24:40

@gyvy: ha olvastál volna kicsit előrébb, nem böfögnél:hallari 2011.08.09. 20:53:35

Tomchy 2011.08.09. 22:26:24

Ja, és üdítő egy olyan "versenyautó", ami móka után el tudja elegánsan vinni az összes eljátszott kerekét! :O)

Hurri Kán 2011.08.09. 22:28:44

@Asszeretnémondani:
Az már egy kicsit bonyolultabb, mint fikázni és kötözködni a renccám miatt...

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.08.09. 22:35:19

Le kéne csapni a tetejét és az első ülések mögött szépen lehegeszteni. Igen, pick-upot kéne csinálni belőle :)

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.08.09. 22:37:35

Sipos úr! Mi az az állat a kocsin?

@gyvy: ja, ahhoz ész is kell

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.08.09. 22:42:20

P rendszámok károgók:

IGNORE [on]

Hurri Kán 2011.08.09. 22:43:49

@Asszeretnémondani:
Állat a kocsin valami macskafélének tűnik...

Más: galériában egyik képalá? képmellé? hogy gépátvétel, minek, milyen szabálynak, előírásnak kell megfeleljen a kocsi, hogy lehessen vele csapatni a pályán?
Tudja valaki?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 22:51:23

@redriot77: De nem ám. Ez az ellenség autója. Desert Rats. Ők az ilyen tökfödőt csak vízhordásra használták:))

McK (törölt) 2011.08.09. 22:52:25

Sierra nagy betegsége emlékeim szerint a kormány áttétel. Széltől szélig 4 kör?
Póknak sincs elég végtagja hozzá..
Van egy fasza áttétel módosítóm.
felezi..
Próbáld be,és azt hiszed,megtanultál vezetni.

hallari 2011.08.09. 22:53:22

@streetsta: kösz a választ, jó éjszakát.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 22:53:42

@szatyi: Szép az avatarod:))) Kezdjük azzal, hogy a Toyotát megsimogatod, szépen rendbe rakod. Aztán keresel egy hátul kaparósat, mondjuk annyiért, amennyibe a mostani javításod fáj. Mindegy mi az, csak használjad!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 22:56:21

@=Daniken=: Most jöttem rá, hogy a vonatkozó infók egy kisautós posztban lesznek benne. Addig is elárulom: sivatagi patkány. A brit Desert Rats alakulat emblémáját fújtam fel. A célkeresztre is van magyarázat: a stencilnél kell hagyni anyaghidat, hogy a közepe ne essen ki a formából.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:05:33

@McK: Köszönöm. Kel az olyanok bátorítása, mint te.
De talán a legnagyobb lökést a Kopasz adta (az a csávó, akinek itt fentebb 46 van az avatarjában:)). Ő az, aki Ladával kezdte a hójárást, és most egy BMW-vel nem jön sehová.
Nagyon komolyan mondom, hogy az első felfutás után ordíthatnékom támadt, hogy miért nem vettem már sok évvel ezelőtt egy akármit, amiért nem kár, és miért vesztegettem el éveket.

McK (törölt) 2011.08.09. 23:08:20

Én kopasz urat ismerem,sztem...szép szál legény,nemde?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:08:21

@Tomchy: Nos, az ilyen éles szeműekért érdemes művészetet csinálni:)))
Az meg hagyján, hogy a saját gumikat el tudom vinni, de a többiek is tudnak betenni ezt-azt. Sőt, ha kell, a helyszínen benne is alszom.

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.08.09. 23:12:42

@streetsta:
"Ő az, aki Ladával kezdte a hójárást, és most egy BMW-vel nem jön sehová."
Úgy látom ma formában vagy, már ami a tüskét illeti! :-)) Jövő héten kész lesz....... remélem.:-)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:14:13

@McK: A szervós -ez az- rövidebb, de hogy menyivel, azt nem tudom. Talán csak három. Mondjuk így is kell kapkodni, az biztos.
Hogyan kell ezt az áttételmódosítót beszerelni?
Mostanra már tényleg mentem annyit, hogy tudjam, messze van még az, mikor én azt érezhetem, tudok vezetni. De legalább tanulok.
Kopasz úr meg tényleg nem egy mélynövésű alak. Ja, és neki sincs sok haja. Vagy ezt mondtam már?:)

Hurri Kán 2011.08.09. 23:15:41

@streetsta:
Egyik kép mellett volt a galériában, h gépátvétel, mi az, amit ilyenkor megnéznek?

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:16:03

@Asszeretnémondani: "Jövő héten kész lesz....... remélem.:-)"
Ez a mínium. Addigra talán lesz strasszos kocsi is itthon:))

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:19:23

@gyvy: Igen, igen, erre akartam is válaszolni. Mindenre nem emlékszem, de ilyenek voltak, hogy bizt.öv, semmi nem kalimpálhat az utastérben, kapitális olajfolyás nem lehet, akksinak rögzítve kell lennie, tűzoltó készülék, legyen, illetve a komolyabb gépeknél az ülés, öv, cső, stb. Igazából az amatőr autóknál nagyjából annyi a követelmény, amit egy műszakin is szemrevételeznének. Ja, jelölni kell egy nyíllal, hol vannak a kocsin a vonószemek.

becsületesnepper · www.becsuletesnepper.hu 2011.08.09. 23:22:10

@streetsta:
kellene rá venni világítós szelepsapkát meglepinek, meg egy ilyet

www.deviltuning.hu/?oldal=2&kat=195&termek=7890

azon a kocsin hiteles lenne:-)

Rocko- 2011.08.09. 23:26:34

@hallari: P-s rendszámmal szabályosan le van papírozva.
problem?
"nem kell hivatalról hivatalra rohangálni"
midnenképpen kell.
"baleset történt egy műszaki vizsga nélküli, próbarendszámos járművel"
így van. a körbeglettel, néhol csak rohadásfoltokkal megszakított, de műszaki vizsgán kenőpénzzel áttolt Lada határozottan jobb!

esef 2011.08.09. 23:27:56

@streetsta:
tökös legény vagy, hogy bevállaltad a kombit :)
mint anno Volvoék a BTCC-ben :D

Hurri Kán 2011.08.09. 23:29:43

@esef:
Állítólag megnézték a szélcsatornában, és jobb volt a kombi... Ha igaz a legenda :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.09. 23:34:09

@Asszeretnémondani: És még én izéskedek. Ahha. Mondjuk egy Hello Kittys nyalókát tényleg vehetünk.

esef 2011.08.09. 23:34:18

@gyvy:
nem volt annyival rosszabb a kombi, mint amennyivel egyedibb és látványosabb. :)

Hurri Kán 2011.08.09. 23:37:46

@esef:
Pont azt mondom, éppen hogy jobb volt... meg persze nagyobb felület az oldala... több reklám fért rá :D

esef 2011.08.09. 23:42:15

@gyvy:
nemnem! légellenállásban rosszabb volt, de valami egészen minimális értékkel. :)

Hurri Kán 2011.08.09. 23:45:52

@esef:
félre ne érts, nem vitatkozni akarok ezen, elhiszem, még ha én mást is hallottam :)
Mindenesetre jópofa ötlet volt...

átlátó 2011.08.09. 23:49:19

Ezzel a Caprival sebeket téptél föl...V-6, ezüst metál volt, zöld üvegekkel, rekáró ülésekkel, meg felnik rendesen, ahogy köll...a váltója cseszte az idegeimet, - rendszeresen beokádott és egyszer fölindultan elcseréltem egy zöld terepArora... de lehet jól jártam, mert már évek óta nem volt rajta műszaki, egy darmstadti tüvtelen rendszámmal használtam úgy a 90-es évek első felében... olyan pofátlan voltam,hogy lejártam vele jugóba is...szép idők voltak. :)

Semper Fidelis 2011.08.10. 05:46:32

@Rocko-: Számtalanszor leírtam már, hogy szerintem a világ legnagyobb lehúzása ami itt megy, mármint az, hogy ahány autód van, annyi biztosítást, egyebet fizetsz, pedig csak egy járművet tudsz egyszerre vezetni. MINDIG előjött valami nagyokos, aki elkezdte magyarázni, hogy jajj, de hát és aki nem használja a jogsiját, az miért fizessen, stb. (Magyarázhattam neki, hogy aki ritkán vezet az többszörös veszélyforrás, ha mégis a volán mögé ül.)
NEM vagyok hülye, csak leírtam a véleményem, akkor is, ha ez egyeseket zavar. Ez egy kommentelhető blogbejegyzés, ha nem tetszik valakinek lehet moderálni, de szerintem kulturáltan azért lehet vitatkozni...

Az ügyeskedést pedig akkor sem veszi be a gyomrom, az egyik kollégám is fejtegette a lichtensteini rendszám előnyeit, megkértem, hogy fejezze be.

Rocko- 2011.08.10. 06:59:18

@Semper Fidelis: nem zavar hogy magaddal kerülsz logikai vitába?
egyetértesz vele, de nem tetszik.
akkor pedig csak szimplán rosszmájú vagy.
azon meg nem tudunk segíteni.

Sopánka76 2011.08.10. 08:03:18

Jól nyomod, streetsta!
Nekem Sierrával kezdődött a hátsókerekes életem, és imádom! Ha lenne rá időm, én is úgy csapatnék, ahogy te tolod! Khirály! Videót kérünk legközelebb! :)

Sopánka76 2011.08.10. 08:06:57

@McK: szervós Sierrában csak 3 kör, azzal már jó! Lesliék is azzal kilincseznek.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.08.10. 08:17:28

Mivel már részben szét lett offolva a poszt a P-s rendszámmal, akkor hadd én is kicsit.

Sipos úr posztjait ritkán olvasom, egyrészt nem fedi annyira az érdeklődési köreimet (ez nem az ő hibája), másrészt még a Domsjö-i utazás idejéből - ott írt többet először a Belsőségre azt hiszem - maradt meg bennem, hogy olyan helyesírási hibái vannak, amitől a hideg kiráz, és nem szerettem olvasni. (Nekem meg elvem, hogy aki ír, az tudjon is írni. Vagy ne írjon inkább.)

Ezt a posztot most átfutottam. És Sipos urat határozott dicséret illeti meg. Ugyanis az egész, nem rövid posztban egyetlen hibát láttam ("kellet"), meg a kommentjeiben még kettőt :-).

Ami nem hogy jó, de nagyon jó, sőt kiváló. Akár figyelmesen átolvasta publikálás előtt, akár helyesírás ellenőrzőt használ. De ez lényegtelen is, a végeredmény számít. Ez simán üti, sőt messze felülmúlja az átlag TC szerzők szintjét is (elnézést az átlag felettiektől), hiba per ezer karakter szinten nézve.

Köszönöm, Sipos úr.

m.o.p. 2011.08.10. 08:38:36

Én inkább arra lennék kíváncsi, ha már P rendszám, hogy te ezt a jószágot lábon vitted ki edzésre? Kerékcserét, pakolást, szerelést egymagad intézted? Nem semmi :O
Nem gondolkodtál egy szép negatív kerékszögön? Ok, hamarabb fogy el a gumi, de hatványozódik a füst mennyisége és segít a 150 lónak, hogy szebben adja ki az íveket.

Szkotti 2011.08.10. 09:32:39

@streetsta: Áhoj! Szerintem is jó ötlet a kombínó, legalábbis egyedi.
A játszósautó őrület nekem is megvan, az avataromban látható betegággyal közlekedek havas estéken. És igen, határozottan készségfejlesztő. Az első alkalommal még csak a gyáván, a kanyarkijáratoknál volt farcsóva, aztán a második-harmadik estén, mikor már a kanyar előtt el mertem indítani, és a sokadikra netán ki is adta a végéig, na az az igazi királyság. És erre az öreg farmotorosban megmaradt 60 póniló is bőven alkalmas, csak legyen elég hó :o)))

szatyi 2011.08.10. 09:37:22

@streetsta: köszi. A negyedik autót már csak fokozott nehézségek árán tudnám otthon elfogadtatni. Valamit el kéne hozzá adni, ahhoz meg nincs szívem, mert mindegyik nagyon jó valamiért. Mindenesetre a kétbeállós garázs mellé összerakok még egy két férőhelyes pajtát ha nem idén, akkor jövő tavasszal, erre már megvan a jóváhagyás, akkor meg van egy szabad helyem...

Szkotti 2011.08.10. 09:41:14

@B. Capelluti: Csaknem egy echte rikító-narancssárga "marboró" dizájnos-kissferis darab?
Csináltunk egy ilyen típust, még pályám kezdetén, nagyon jó kis kocsi, mindent kibír, könnyű, erős.

B. Capelluti · http://rallyedream.blog.hu 2011.08.10. 09:57:29

@Szkotti: ha tudsz róla valamit, ne tartsd magadban! (És különben is, hogy találtad ki?) :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.10. 10:04:36

@bonifac: igazán köszönöm, de attól tartok, inkább a Csikósé lesz az érdem, ő nézte át élesítés előtt. De azért igyekszem tanulni az ismert hibáimból:)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.10. 10:16:56

@Semper Fidelis: Csak önmagamat tudom ismételni: nem ügyeskedés. Egyrészről ez az autó nem kimondottan az ügyeskedésre okot adó árkategóriából van. Másrészt, van nekem mindennapi használatra autóm, rendes, rendszámos. Itt nem arról van szó, hogy vettem egy újszerű SUV-t, felszegecseltem a P-rendszámot, és mindenki bekaphassa. Kérlek nézz alaposabban utána, ki hogyan, és milyen feltételekkel kaphatja meg, aztán azt is tudakoljad meg, milyen megkötések vannak a használatával kapcsolatban. Rögtön ki fog derülni, hogy sokkal kevesebb értelme van így regadót megkerülni, mint egy bármilyen EU-s rendszámmal.
Ha meg már itt tartunk: az odáig oké, hogy ha van egy tizen-huszonmillás autód, legyen pénzed a regadóra is (bizonyos körökben egyébként, szerintem, már ciki a szlovák és egyéb rendszám, mert szarrágásnak számít). De az nagyon nem oké, hogy ha valaki egy nem túl öreg, vagy/és nem túl szakadt használt autót hozna magának más EU országból, iszonyat pénzt kelljen kifizetnie. Nem tudok pálcát törni azok felett, akik esetleg kihasználják, hogy van rokon/ismerős külföldön, és úgy oldják meg a dolgokat. Ez a kérdéskör nem fekete-fehér. Luxus, drága autó után fizettetni nem tűnik aljas dolognak. Hétköznapi igényeket kielégítő járműért a gép értékét is meghaladó sápot beszedni, az viszont gusztustalan. Ezért nem vagyok hajlandó elítélni mindenkit, aki "spórol".
De még egyszer: a P-rendszám nem alkalmas erre.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.10. 10:19:31

@m.o.p.: Persze. kevesen teszik/tehetik meg, hogy csapattal menjenek. A kerékcserét, pakolászást még azok is maguk oldják meg, akik egyébként nem nyúlnak a kocsihoz. Az első edzésen a Sierra, a Karotta, meg a Tóth Zoli Hacsija is dugig volt gumikkal, emelővel. Ez egy hobbi, amihez hozzátartozik az ilyesmi.

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.10. 10:21:20

@Szkotti: 60 póni az már nem az eredeti ménes. Szerintem volt nálad munkaerő felvétel.
Azért egy gyárias S100 elég mutatós lehet, mikor durván keresztbe megy:))

m.o.p. 2011.08.10. 10:57:32

@streetsta: Persze, kevesen engedhetik meg maguknak a fizetett csapattagokat, én is baráti alapon segítek. Az élmény része.

bonifac · http://vezetek.blog.hu 2011.08.10. 11:01:49

@streetsta: Akkor bio-helyesírásellenőrzőt használsz. :-)

Ne szerénykedj, a végeredmény a lényeg, mint írtam. A poszt a te neveddel jelent meg.

"De azért igyekszem tanulni az ismert hibáimból:) " Ez már önmagában dicséretes. Tudatában vagy, és teszel is valamit. Dolgoztasd csak Csikóst. Aki egyébként meg szégyellje magát, hogy otthagyta azt a "kellet"-et. ;-)

Szkotti 2011.08.10. 11:38:13

@streetsta: na jó, persze, a Mladá Boleslavból 38 éve kigördült 46 lónak tényleg ónoseső kell, hogy csináljon valamit, úgyhogy egy 136-os (gy.k. Favorit) reaktor van hátul. Ez is lóbadzsit, felújítás óne, ahogy a donorból kikerült. De nekem így is jó.
Pár kép van itt is: www.skodaklub.com/tagok/5

Hurri Kán 2011.08.10. 11:44:02

@Szkotti:
Ne viccelj, teljesen jól néz ki az öreg vas ezeken a képeken :) Komolyan.

Szkotti 2011.08.10. 11:50:14

@B. Capelluti: Azon kívül, hogy volt ilyen, nem tudok semmi egyebet, sajnos.
Kitalálni nem volt nehéz, ha az ember olvasgatja az RD-t ;o)

megszaLott · http://img23.imageshack.us/img23/6862/25ih.jpg 2011.08.10. 15:01:00

Nagyon jó ötlet volt ez csapatós autónak, és az írás is jó. További sok kellemes percet kívánok driftpályán!

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.10. 18:23:01

@Szkotti: Hehhe, az öreg kalaposkönyvelő-járgány hogy túrja a havat!
Jól mutat! És gondolom 800 kiló körül mozgat a 60 ló, ami azért nem olyan rossz súly/lóerő. Csak ugye szárazon a Skodák híres rajtkészsége rontja a driftelési hajlamot...

29 Palms 2011.08.10. 20:28:47

A Belsőség-találkozós posztban említve volt egy Mazda 323, arról mikor olvashatunk kb. 20-szor ennyit, videóval, meg kb. 800 képes galériával? :)

Szkotti 2011.08.11. 10:47:25

@streetsta: A tömegről nincs adatom, nem méregettem, viszont bent nincs semmi, csak két ülés, a súlypontot próbáltam előrébbtolni akksi-hűtő előrehelyezéssel, futóműmagasságokkal.
A száraz aszfalton a motorerő hiányát bakelitszerű 155/80-as Michelin MXT-kkel pótolom, és működik :o)

TóthZé 2011.08.12. 16:09:53

@streetsta: itthon van a strasszos kocsi. :)

streetsta · http://managertoys.hu/ 2011.08.12. 17:39:23

@TóthZé: Egen, csak sajnos lecsúsztam a bemutatóról, mert mire odaértem tíz felé, már senkit sem találtam a tetthelyen.

TóthZé 2011.08.12. 18:03:16

@streetsta: Oh, a francba, ne haragudj, elég fáradt voltam és nem tartott sokáig a bandázás. De azért rámcsöröghettél volna..

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.08.15. 13:43:22

@TóthZé: Végülis elhoztad a szigetről a vasat? Mert megszakadt az információáramlás , méghozzá egyoldalúan, ha érted, mire célzok :)

TóthZé 2011.08.15. 13:47:43

@KuKori: Igen. És igen, ég is érte az arcom, de mentségemre szóljon, hogy külhonban kínkeservesen sem volt netünk, mióta hazaértem, azóta meg betemetett a meló. Sajnos a találkozó sehogy se jött volna össze csütörtök délelőtt még szervizben voltunk a kocsival, vasánap meg már Angliában. Sajnálom, de nagyon köszönök minden segítséget, és remélem legközelebb látjuk is egymást.. Illetve már annak is örülnék, ha lenne legközelebb, akkora élmény volt ;)

KuKori · http://ireland.blog.hu 2011.08.15. 14:04:47

@TóthZé: Fátylat a problémákra ;-)

Egy alapos, képpel, videóval és írással bőven megszórt teszt kárpótolna (pár ezer olvasót :D), gondolom terveben is van már :)
süti beállítások módosítása