Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
     

Sportélet a Last Baronsnál

  2010. november 17. - Winkler Róbert Címkék: cougar barons lébecolás

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

A világ legnagyobb olaszautó-lerakata
2014-08-23 08:33:54

András, az Iveco PR-ese azt mondta, szerinte közepes, mármint méretre, de érdemes megnézni. Amikor kijöttünk

Egy 75%-os kör Stiggel
2014-03-27 07:15:56

Az új Audi S1 bemutatóján  jó kis betétprogramokat találtak ki az unatkozó újságírók ébren

Vegastól Santa Monicáig
2014-02-08 08:55:56

Megígértem Pistának, hogy szombatra összekalapálok egy posztot azokból a képeimből, amiket nem tudtam

A barna RX-7-es korábbi kalandjai
2014-01-04 18:36:41

A hevesi RX-7-es korábban Kecskeméten lakott, de Szolnokra már nem jutott el, mert kifogyott belőle a benzin.


Pistike, a brit halottaskocsi-ipar szerelmese intézte a Cougar alkatrészeit, a Last Baronsnál hetek óta a csomagra várnak. Még mindig nem jött meg, én pedig szisztematikusan nyomasztom őket: a rendelés óta már a harmadik olyan csomagot vittem ki a hétvégén, amit én rendeltem Amerikából. A legutóbbiban volt egy távfény-váltó, mert a Cougarban kicsit el lehet görbülve a lábkapcsoló, és nem nagyon merem felnyomni a reflektort, akkor sem, ha kéne. Ritkán járok vele országúton, éjszaka, de minél több tökéletesen működő alkatrész van egy autóban, annál jobb. Még csak drága sem volt: 5 dollár 85 cent. Az annyi, mint 1200 forint. Nem egy rablás.

DSC 1498

Jött még egy indexfelújító betét is, mert az irányjelzőm nem kattan be rendesen, és azt utálom. És amióta ültem abban a tökéletes, 69-es Mustangban, úgy érzem, a láthatatlan, de működő részletekben is csak a tökéletesség lehet az alap. Főleg, hogy ennek sincs nagyon elszállva az ára: 9 dollár (1830 Ft).

Azt is rég elhatároztam már, hogy a Cougarra kétszólamú duda kell, és amit kiszereltem belőle a legutóbb, egy darab műanyag volt. Márpedig egy amerikai autónak elég jellegzetes, kétszólamú dudája kell hogy legyen. Most az is megjött: ugyanúgy néz ki, mint a műanyag, csak ez most vas. Két dobozban jött, egyikben a Concours Correct High Tone Horn, a másikban a Correct Low Tone, összesen 53 dollár (11 ezer HUF).

A 42 éves szilentek kicsit már rongyosak voltak

Miután így megvásároltam a feltétlenül szükséges dolgokat, amivel oldhatom a feszültséget, míg Pistike pakkja át nem szeli végre az óceánt, kétségbeesve kerestem valami rendelhetőt, hogy csökkentsem a fajlagos postaköltséget. Akkor találtam ezt.

Egy Cougar embléma, ami pontosan olyan, amilyen az 1968-as, tehát az enyém hátulján van oldalt, de nem csavaros, hanem ragasztós. Ebben a formában tehát soha nem létezett, de igény az volt rá, a West Coast Classic Cougar pedig legyártatta, most 20 dollár az ára. 4 ezer forint, mondtam is a Kölyöknek, hogy szerintem Corsához nincs ennyiért embléma. Csak azt felejtettem el, hogy neki Opel bontója van, így pontosan tudja az árakat: egy corsa embléma 7 ezer forint körül van, és az műanyag, nem ilyen szép fém öntvény.

...és elöregedtek

Ezeket a pompás cuccokat tehát kicsomagoltam, a Báró megmutatta, hogy bár az alkatrészek még nem jöttek meg, azért a hátsó laprugókötegeket már szétszedték. Újrakovácsolásra nincs szükség, de majd szépen bezsírozzák az egyes lapokat, mert ha rugózáskor nem tudnak egymáson elmozdulni, a konstrukciónak nem sok értelme marad. A régi szilentek is elég szépek, kíváncsi leszek a változásra, ha egyszer majd megjön a híres pakk, és összerakják, új szilentestül, gépzsírostul, stabilizátorrudastul.

A barna autó, Ricsi Cadillacjének hasmagassága az érdekes

A Cougaron tehát sok nézni való nem volt. Kárpótlásul Kölyök beindította a 69-es Pontiac GTO-t, ami gyönyörűen feketéllett a kerítés mellett. Azt mondja, ez nagyon jellegzetes Pontiac hang, mert csak a Pontiacnak van ilyen. Próbáltam megfejteni, mi lehet ebben a pontiacság, de csak azt hallom, hogy gyönyörű V8 – egy hasonló korú és hengerűrtartalmú Oldsmobile 442-t teszteltünk volna a hétvégén, csak a csávó valamiért egyszerre csak ki lett kapcsolva. Szóval még csak korabeli GM-összehasonlítási alapom sincs, de ha ez a Pontiac hang, nekem jó.

Mentem még egy kört a fényképezőgéppel, mert bár a látszat szerint egy helyben rohadnak az autók, valójában irtózatos pörgés van. Az a 65 körüli Mustang például, amelyik most a kereten rohad, a múltkori állapothoz képest szinte kicsattanóan egészséges, nem is értem, a Ricsi hogyan bírt ilyet lakatolni abból a tésztaszűrőből, ami ez a legutóbb volt. A hot rodoknál kicsit elvesztettem a fonalat, mert épül egyfelől Ricsi patkány pickupja, ami a Matuka munkanevet viseli, és egyelőre az alváz van kész, meg hozzá a V8-as Jensen motor. Géza és Kölyök viszont már egy új projekt lázában égnek: itt készül egy új rod! Én sajnos nem tudtam osztozni az ábrándjaikban, mert az én szemem nem egészítette ki komplett hot roddá az egy darab puszta alvázat és a Dodge motort, de látszott, hogy ők egy schindlerlistájányi ideig is képesek bámulni a fotelből.

Kölyök egy új hot rodról álmodik

Végezetül bepillantást nyerhettem a Last Barons pezsgő sportéletébe. Pistike megmentett egy nyolcvanvalahányas Mustangot. Ő már látja, mi lesz belőle, egyébként ezt a Mustang-generációt már én is érzem, de ezzel összesen ketten voltunk így. A többiek borzalmasan szégyellik ezt az autót, úgyhogy egyesült erővel feltolták az egyik épület mögötti betonplatóra, hogy ne látsszon. Én pedig már nem tudom, mit rendeljek még a Cougarhoz, csak hogy teljen az idő, most már Pistike csomagján a sor.

A bejegyzés trackback címe:

http://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr272454849

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

bervas · http://ro80.blog.hu 2010.11.17. 20:22:33

A szilentek rettentőek. Csere után meg fogsz lepődni, hogy a kocsi már egyenesen fut, nem ráz, szépen rugózik.

Attis10 · http://auto-matchbox.blog.hu/ 2010.11.17. 20:26:39

Fasza kis autók vannak itt a Baronsnál!

Mechanikusz 2010.11.17. 20:28:55

Hiába, a V8 a pokolban is V8...
Amúgy az előttem szólónak max igaza van: a szilentek cseréje, és a laprugó mozgóképessé tétel után jelentős komfortnövekedés lesz érezhető. Jók a vasak egyébként...

nagy__mate 2010.11.17. 20:29:29

Két dolog:

Egy '68as Cougar XR7 angiában acélfelnivel itt:
retrorides.proboards.com/index.cgi?board=readersrides&action=display&thread=92170

Másrészt a '79-93-as Mustang generáció messze a legmenőbb, főleg a 87utáni V8asok. Nem is nagyon tudok jobb autót mondani a nyolcvanas évek az USAjából. Pontosabban nyilván van de számomra érdektelen. Az E30as BMW-hez érzem közel a kinti szerepét. Pinks című műsor megvan valakinek? Tele van ilyenekkel.

pickapu 2010.11.17. 20:30:05

A Matuka projekt izgalmasnak hangzik.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.11.17. 20:33:09

Adj méretet és megnézem, hátha a moszkvics vagy a volga laprugószilentje jó bele!

Holnapra megvan és lehet, tartósabb.

vidékisrác 2010.11.17. 20:33:35

milyen 1 corsa embléma?

zolihgt 2010.11.17. 20:36:34

Ezt a GTO-t láttam az Oldtimer show-n. Nagyon szép !!

Splinter1 2010.11.17. 21:12:53

A GTO gyönyörű. Kár hogy igen drágák mik eladási sorba kerülnek.

Pale 2010.11.17. 21:13:35

A helyedben én beszereznék egy Cougart a polcra is:
jatek.vatera.hu/makett_modell/auto_busz/ertl_1969_cougar_eliminator_1_18_185913368.html
www.vatera.hu/jatek/kisauto_jarmu/matchbox/lesney/matchbox_rat_rod_dragster_185821125.html (ilyenem nekem is volt míg el nem tűnt örökre a homokozóban épített mélygarázsban)

Dennis01 2010.11.17. 21:40:14

@nagy__mate: Ezekkel a Weller felnikkel allatul nez ki...
Kar, hogy Winklie nem olyan harsany szin..

Winkler Róbert 2010.11.17. 21:44:30

@nagy__mate: Nagyon szeretnék egy acélfelnis autót, de a Cougar ahhoz szerintem túl barokkos forma. A vaskerék szerintem inkább a Road Runner-Super Bee-Dart vonalra illik.

Asphalt 2010.11.17. 21:48:01

@Csumpi Hálidéj: Ezek még a gyári szilentek lehetnek,az amerikainál senki se csinált tartósabbra semmit.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.11.17. 21:55:28

Mégis tönkrement. A moszkvicsomban is ennyi idősek.

nagy__mate 2010.11.17. 21:56:01

@Winkler Róbert: Nekem az ilyen módon kivágott acélfelniknek enyhe telepi jellege van, ami a Jeepnek jól áll, a Cougaron viszont pont nem szerencsés.
A majdnem teli felnik dísztárcsák nélkül viszont egy fakó fényezésű autón azonnali birtoklási vágyat keltenek bennem.
www.automotivetraveler.com/images/stories/adventures/090517-01-1968_Mercury_Cougar_XR7.jpg

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.11.17. 22:13:46

@nagy__mate: Fasza link, 403, hozzáférés megtagadva...

Gomulka Béla 2010.11.17. 22:14:59

A Zil teherautónak is ilyen hangja volt. Pontiac-Schmontiac!

=Daniken= 2010.11.17. 22:29:06

Winkli:

Hétvégén belefutottunk kutyával Leányfalun az általad kipróbált Impalába, hát beszartunk. Kértem a sráctól egy szolíd gázfröccsöt, még alapjáraton is remegett a parkoló, szerintem nem rúgta följebb 3-4000-nél, de az is kurvajó volt.:-D

Dennis01 2010.11.17. 22:51:29

@Süni25: Furcsa, egyre tobb ember kezdi megkedvelni a 70-es, 80-as evek Mustangjait, 10 evvel ezelotti konyveimben mindegyik azt irja, hogy a hetvenes evek kezdetetol a Mustang elkezdett csuszni lefele az emberek kivansaglistain..

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.17. 23:25:47

@Dennis01: szerintem most kezd aktív "autóbuzi" korba lépni az a generáció, akinek ez volt a kortárs jó kocsi gyermekkorában.

ez az élet minden terén megfigyelhető, mindenki a saját fiatalságának korszakából származó dolgokat tartja etalonnak.

mybudapest · http://mybudapest.blog.hu/ 2010.11.17. 23:28:52

ez sokszor a racionalitással is szembemegy, lásd idősek által elutasított civilizáció, a "bezzeg 49-ben a penészes mosókonyhában, milyen boldogok voltunk" történetek. meg amikor valaki azt fejtegeti, hogy 30-40 éve mennyivel jobb íze volt valaminek. ne már.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2010.11.18. 05:03:39

@Dennis01: Ne aggódj, igazat beszélnek :) A 80-as évek amerikai autóipara maga a mélypont volt, amit a 90-es években még tovább sikerült kicsit rontani, vagy húzni, kinek hogy tetszik. Jellegtelen formák, gyenge (fajlagosan, elődjeiket is tekintve) motorok és menetteljesítmények, elavult műszaki színvonal és kritikán aluli összeszerelési minőség.

Dr.Traktor 2010.11.18. 07:10:09

tényleg kell fantázia ahhoz hogy 4 összeheggesztett vasrúdra hot rodot képzeljen az ember...

a képen látható roncs halmazállapotú vasakból mennyi idő alatt lesz automobil?

a magam részéről amég régebbi amcsi verdákért vagyok oda, bár a 70-es évek izomautói is bejönnek, örök kedvencem mégis ez marad:
www.google.com/images?um=1&hl=en&tbs=isch%3A1&sa=1&q=49+mercury+coupe&aq=f&aqi=g1&aql=&oq=&gs_rfai=

image.rodandcustommagazine.com/f/9677492/0808rc_09_z+1954_mercury_monterey+.jpg

ez a vonalvezetés eszméletlen...

mv3 2010.11.18. 08:28:05

A 80-as Mustangok nekem olyanok, mint a műanyagból fröccsöntött Mikulás figura. Nem finom.

foolproof 2010.11.18. 10:12:35

Robi, qrvára igazad van, hogy ilyen vasakba öntöd a zsét. Ez legalább tartós cucc, built to last, végső esetben szobadíszként is jól mutat. Ettől már csak a german engineering szülöttei voltak jobbak, kb.'96-ig, azokra még érdemes hobbiként áldozni, cult jappán cuccok dettó. A többihez már buxa is jobban köll:-(

Bontószökevény 2010.11.18. 11:14:00

Állat az a hely! Sárgulok az irigységtől! :)

last barons 2010.11.18. 14:19:51

@Dr.Traktor: azért lehet,mert tudom,milyenre akarom a rodot.
először jön a koncepció és aztán kezdődik a kivitelezés.minden ilyen kocsi pár vasdarabként kezdődik.:)
2-3 embernek mondjuk 3 havi munkája----ha csak azt csinálják,és nem kell extrán várni valamire.

gnme 2010.11.18. 15:34:34

Robi, ... ezek kerítés-zártszelvényből építik a kocsikat? Azt hittem erősebb anyagokból.

medbali 2010.11.19. 08:50:29

@Winkler Róbert:
Hát Robikám ezzel nagyon vitatkoznék... Barokkos forma a fekete acélfelnihez dogdish-sel ???
Akkor nézd meg ezt.
www.scottalesinc.com/items/1968_cougar_gt/
Számomra a legtutibb Cougar amit valaha láttam. Ha élsz halsz ezért a kombóért akkor csináld meg. Ha nem adtam volna el anno ezt a Cougar-t a KesMustang-nak akkor ezt csináltam volna belőle.
A mostani kocsimra ugyan ezt tettem és hidd el, állat, nem kicsit,nagyon :)
Majd meglátod ha elviszem kölyökékhez.

Zaba · http://mbybk.blog.hu 2010.11.19. 12:27:55

66-os vagy 67-es lesz az a GTO!

A 65-ös nek egyenes a hűtőrácsa, a 68-asnak meg már tök más a kasztnija és az orra is, ebből fakadóan a 69-is más.

65-ös:
www.allmusclecars.com/gto/65gtoconvpf.jpg
68-as:
www.youtube.com/watch?v=6QmYgpqLlsk
69-es:static.cargurus.com/images/site/2009/02/26/15/54/1969_pontiac_gto-pic-26915.jpeg

67 GTO 2010.11.19. 23:11:56

Pontosan, az egy '67-es GTO
Robinak sajnos már Komáromban sem sikerült eltalálnia a 2 67-es Pontiac közül (GTO és Le Mans) hogy melyik a GTO!! (Pedig rá van írva) Úgyhogy ezek után meg sem lepődök:D

67 GTO 2010.11.19. 23:18:57

@enthusiastic:

Hát igen azért van különbség:D
egyértelműen a 67-es formavilága a nyerő:)

enthusiastic 2010.11.19. 23:28:49

@67 GTO: ez felni szerintem közhely, a többi maradhat :D

67 GTO 2010.11.19. 23:32:29

nekem ez tetszett:D meg mégsem tehetek rá gyári 14"-est sem pedig valami mai 20"vagy 22"-est

last barons 2010.11.20. 17:36:02

@gnme: kerítés zártszelvény?persze. ezek maradtak az angolkert projektből.az ember felhasználja amit talál.stabil motor, sövényvágó olló,miegymás.
mindenhová az oda megfelelő anyagot választjuk ki.egy eredeti alváz falvastagsága sem több,és miután nem tankot gyártunk nem készítünk semmit tonnaszámra.
a túl merev alváz egyébként sem jó, mert ha elvesszük a szerkezet természetes rugalmasságát,akkor ott fog engedni, ahol tud.
ez pedig általában a hegesztéseknél történik.láttunk már ilyet.