Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
     
Tesco

Két fejtámlával beljebb vagyok

  2010. február 27. - Winkler Róbert Címkék: belterj totalcar flotta cougar flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

A világ legnagyobb olaszautó-lerakata
2014-08-23 08:33:54

András, az Iveco PR-ese azt mondta, szerinte közepes, mármint méretre, de érdemes megnézni. Amikor kijöttünk

Egy 75%-os kör Stiggel
2014-03-27 07:15:56

Az új Audi S1 bemutatóján  jó kis betétprogramokat találtak ki az unatkozó újságírók ébren

Vegastól Santa Monicáig
2014-02-08 08:55:56

Megígértem Pistának, hogy szombatra összekalapálok egy posztot azokból a képeimből, amiket nem tudtam

A barna RX-7-es korábbi kalandjai
2014-01-04 18:36:41

A hevesi RX-7-es korábban Kecskeméten lakott, de Szolnokra már nem jutott el, mert kifogyott belőle a benzin.


A Cougarba két dolog kell, de izibe’: fejtámlás ülés és hárompontos biztonsági övek. Az öv a nehezebb téma, ha már a korhűségre próbálna adni az ember. 1968-ban még a rendes szedánokban se volt hárompontos öv, a B oszlop nélküli kupékban meg végképp nem. Végignyálaztam az 1968-as Mercury katalógust, de a nagy limuzinokban is csak kétpontos öveket láttam. Lehet, hogy egyidős vagyok a Cougarral, de én már hárompontos öves autókba születtem – ha jól emlékszem, még a családi Zaporozsec is ilyen volt. Hárompontos öv tehát kell, hiába mondták többen, hogy B oszlop nélkül azt nincs hová rakni.

Ellenben még decemberben hakniztam egy bankos rendezvényen a Valent British Motorsnál, ahol egy kiscsávó megmutatta a fastback Mustangját, hárompontos övvel. Barkács megoldás, nem is volt túl szép, de ezen a ponton szívesen engedek az esztétikumból: a medenceöv nagyszerű dolog, míg az ember az első koccanásnál le nem fejeli a perec fakormányt. Egyszer tehát lesz ilyen övem, Zsolti már ki is berhelte az automata csévélős mechanikákat valamelyik F150-romjából, legalábbis ezt mondta. A hárompontos öv azonban távolabbi, komoly hegesztést igénylő projekt.

Majdnem azonnal meglehet viszont a fejtámla. Fejtámla kell, hiszen ha valaki belém jön hátulról, eltörhet a nyakam, meg mindenki nyaka, aki még az autóban ül – a fejtámla az egyik legegyszerűbb, de legokosabb passzív biztonsági eszköz. Márpedig az ostorcsapás-sérülés bekövetkezte erősen valószínű, ha valaki véletlenül elálmélkodna a Cougar hátsó futófény-indexén. Fejtámla tehát kell. Fejtámlás ülés már szerencsére létezett 1968-ban, bár messze nem tartozott az alapfelszereltséghez. Zsolti valamelyik romjához természetesen tartozott is két szép fejtámla – igaz, hogy Ford és 1969-es, de az egész Ford konszern ezeket használta. Jó, a Lincolnra nem tenném le a nagyesküt, de sanszos, hogy még azok is. Zsolti nagylelkűen nekem adta a két fejtámlát, az egyiket haza is vittem magammal – meg nem tudnám mondani miért, talán mert az a tuti, amit hazaviszek.

A Cougar már hetek óta kiszerelt akksival pihengél a garázsban, várjuk, hogy a közterületfenntartó lemossa végre a sós dzsuvát az aszfaltról, mikor szereljük hát ki belőle az ülést, ha nem most? Ülést autóból szereltem már ki, amikor a Tehén első üléseit bőröztettem újra Tuza Daninál.

Hej, a régi szép idők: még az MX-5-össel fuvaroztam őket, azóta az MX-5-ösből Cougar lett, és most ennek az üléseit fuvaroznám a Tehénnel, ha ki tudnám szedni. Viszont láthatóan nem felülről kell nekiesni, mint a Tehénéinek, hanem az alváz felől (oké, tudom, a Cougar önhordó).

Gumidugó a padlón, alulról

Alul gumidugók zárják az alváz lukait. Egyes gumidugók egész jó állapotban vannak, mások már elég kemények – mekkora szerencse, hogy már rendeltem Amerikából egy hatalmas zacskó, pont ide illő gumidugót! Így nem kell finomkodnom: ami kijön szépszerével, azt kipattintom, ami megmakacsolja magát, erőszakkal szétnyúvasztom azzal a hegyesfogóval, amit VMax Zsolt hónapok óta keresett, de hiába, mert csak most találtam meg a vezetőülés alatt.

Zsolti rég elveszettnek hitt fogója

Üresben egész könnyű a Cougart tologatni, ez legalább a gumiknak is jót tesz – az ember legszívesebben a teljes testfelületen átmasszírozná az autót. A tologatásra persze leginkább azért van szükség, mert ha a szomszéd parkolóhelyen állnak, nem tudom sarkig tárni a jókora kupéajtót, úgy meg reménytelen az ülés kiemelése. A csomagtartóhoz is csak így férek: kiveszem boldogult Morzsa kutyám két pokrócát és megágyazok – ezúttal magamnak – a Cougar mellett.

Ide kell a hosszított dugókulcs

A vezetőüléshez tartozó alsó gumidugók nem jönnek ki könnyen, de legalább mindegyik jól megközelíthető. A régi dugókulcs készletemmel hiába próbálkoztam volna, úgyhogy vettem az Obiban egy hosszított dugókulcskészletet, és ahogy VMax Zsolt jövendölte, a collos anyát szépen elvitte a 13-as cső. Izgalmak csak a jobb oldali üléssel adódtak. A belső csavarok már olyan közel fészkeltek az egyik kipufogócsőhöz, hogy komoly nőgyógyászatra volt szükség

Valahogy a jobb 1-et is kiszenvedtem

Másnap megkértem anyámat, hogy ha gyógyszertárban jár, hozzon már nekem orvosi gumikesztyűt. VMax Zsolt ugyanis feltétlenül ajánlotta – pont arról jutott eszébe, hogy elmeséltem, milyen küzdelmes volt kipiszkálni az alvázba pottyant csavart és dugószemet. Anyámnak viszont szerencsére volt otthon is kéznél: még az állatorvos adta neki, amikor Micike bűzmirigye otthoni kezelést igényelt. A gumikesztyűs Dr. House-tapasztalatokról sajnos még nem tudok beszámolni, mert sajnos egyik hétköznap se sikerült fél 10 előtt hazaérnem, pedig elhihetik, nagyon viszket már a Cougar.

Hétüléses Tehén

Szombat (ma) délelőttre esőt mondanak. Terveim szerint tehát berakom az üléseket, aztán az akksit, aztán, ha még esik, és nem száradt fel, az XJR-embe is berakom az akksit. És ha még mindig szemerkél egy csöppet, nincs mit tenni, időhúzásként átmegyek anyámhoz, és az ő Suzukijába is berakom az akksit, amit téli gondozásra magamhoz vettem. Hosszabbítás esetén kiszaladok az Obiba, és veszek egy olyan lábpedálos, nyomásmérős, olcsó autópumpát is, amire már régóta vágyok, és lecsekkolom a teljes családi flottanyomást. Sokan esküsznek a szivargyújtóról működtethető kompresszorosra, de én valahogy úgy képzelem, az izomerő üzembiztosabb.

Rezső övet keres

Rezsőnek a tömést is át kellett egy kicsit konstruálnia; lehet, hogy 1968-ban mai szemmel-seggel ennyire szétültnek hatottak az ülések, de én szeretnék kicsit konkrétabb érzést, mert ez most olyan volt, mint Csikós ERÁjának vezetőülése, amikor megvette. Na jó, nem olyan, de abba az irányba tartott.

Duna oldalkocsi

Zsolti tehát átvitt a szomszédba. Mármint ő szokta Kárpitos Rezsőt a szomszédaként emlegetni, de igazából autóval is bő öt perc. Érdekes volt a találkozás Rezsővel, az élő legendával, aki ugye El Caminós Zorán El Caminójának belsejét is csinálta. Van nála pár szép cucc, többek között egy Pannóniához való Duna oldalkocsi fantasztikus bakelitfekete fényezéssel. És persze mentálisan Rezső sem teljesen egészséges, például teljes komolysággal tudja magyarázni, mennyire praktikus, hogy a nadrágját egy Dodge biztonsági öv tartja: csak egy gombnyomás, és kész. Elég volt őket pár percre magukra hagyni Zsoltival, míg az üléseket vizsgáltam, ők már arról értekeztek, hogy régi GM-övcsatból mennyire jó szíjat lehetne konstruálni, csak Vízzel Vágó Attival kell hozzá vágatni valami alkatrészt.

A késztermék Kárpitos Rezsőnél

Viszont az ülések olyanok lettek, amilyet álmodtam – király ez a széles fejtámla. Magát az ülhetőséget csak óvatosan próbáltam ki; jobb benyomást kelt, de az lesz az igazi, ha végre visszacsavarozom a helyére, fehér gumikesztyűben. És ha nem áll el az eső, legfeljebb ott berregek a garázsban.

A bejegyzés trackback címe:

http://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr871791837

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

KAMA3 2010.02.27. 10:28:41

@foolproof:
"Aluból voltak azok a fránya alkatrészek, vagy hiányzott Zsolti a fizikaórán, amikor a mágnest vették?:-) "

Látszik, hogy sose próbáltál csavart mágnessel kiszedni olyan zárt karosszéria elemből (pl.: bölcső, vagy torony), ami mágnesehzető fémből van, különben tudnád, hogy a mágnes a csavarra biztosan nem tapad rá, ellenben a kaszni minden pontjára igen.

Bandi_jóválasztás (törölt) 2010.02.27. 10:37:53

Nem bántásból, de eléggé amatőr szaga van ennek az egésznek. Olyan esetlenke.

S2000 2010.02.27. 11:03:56

"Hétüléses Tehén", ez jó! :)

aáb · http://azsiaport.hu 2010.02.27. 11:15:20

Amúgy a fekete Duna csónak sem rossz, de ez a sárga a kedvencem:
veteranmotorcycle.hu/duna_hu.html

Wesszájd Gábor 2010.02.27. 11:29:39

@Winkler Róbert: Robi! A veteránvizsgáztatás "szépségeit" nem akarnád bitekre vetni? Engem nagyon érdekelne, állítólag szőrösszívűek, mindenbe belekötnek.

esde 2010.02.27. 11:37:55

mondtam már? sikerült a generátor csere és nem gyújtottam fel semmit:D faxa lett:)

hü most lebuktam:D

JJZ109 2010.02.27. 11:50:30

Amúgy a TYRA Clothing-nál lehet kapni ilyen "Biztonsági" jellegű övet, csak szép krómozott csattal, mint a régi BRITAX-okon.
www.tyraclothing.com

Ejoy 2010.02.27. 12:03:53

Bennem ez a tehénről frissen lenyúzott mellény hagyott nyomokat...

Luighi 2010.02.27. 12:44:59

Nálam a "hegyesfogó"=csőrösfogó a szakmaiság teljes hiányával, a "hátsó futófény index" meg a retro/oldtimer vs. LasVegas/gagyi/infantilis vonalon mozogva verte ki a biztosítékot. Még jó hogy ez csak 1 blog és nem autós cikk...

A fogónak utánanéztem, hívják úgy is egy ideje, de az index ilyen vason megbocsáthatatlan buzis f*szság!

DonVincenzo 2010.02.27. 13:04:12

"az XJR-embe is berakom az akksit"

Gondolkoztam egy darabig,hogy miről maradtam le. Jaguárod is van?
De aztán beugrott,hogy a Yamaha. :)

nem kéne... 2010.02.27. 13:14:43

@nem kéne...:

hozzáteszem, egy barátom öt-hat éve ilyen övvel mászkál, szóval ja, friss ötlet.

amúgy meg olyan autóba, amin nincs meg a harmadik pont helye, ÉN nem tennék harmadik pontot, de nyilván nem vagyunk egyformák, mint ahogy aluhűtőt és villanyrajongót se tennék abba az autóba, amit minősített veteránként szeretnék üzemeltetni.

bgy_ 2010.02.27. 13:22:11

Ha ilyen kocsim lenne, az biztos nem lenne ilyen dzsuvás belülről...

Krisi 2010.02.27. 13:29:59

kevés faszább anyag van a biztonsági övnél. nekem a táskámnak a hevedere van biztonsági övből, nagy királyság.

pelisandor · http://pelisandor.tvn.hu/ 2010.02.27. 13:30:53

"Sokan esküsznek a szivargyújtóról működtethető kompresszorosra,"

Hát, olyannal még gumimatracot sem sikerült felfújnom, nemhogy egy lapos gumit...

Alf (törölt) 2010.02.27. 13:38:55

Egy cipőben evezünk, illetve én sajnos nem állok ilyen jól, egy fejtámla a kocsiba ugyanis kb 70 esszeh forint! x 2 az elég húzós most.
Pedig kell, az biztos.

Biztonsági öv téma (TIPP):
indafoto.hu/alfax/image/6975857-75ddc54a/details/l

nem kell hegeszteni, belül az ülésben a csévéző, behúzza a cuccot a fejtámla és ülés közé...

gnme 2010.02.27. 13:59:07

Robi, gatyát nem tervezel a tehénre?

Minden tehénen van gatya baszki.

Hózentrógernek meg biztonsági övet.

@boy 2010.02.27. 14:18:57

Helló
Engem csak az érdekelne hogy az OT vizsgát csak gyári állapotúra lehet csinálni?
Mármint nem sufnituningos régi autóról van szó hanem szépen megcsinált, modern alkatrészekből összeszerelt autóról!
Amúgy az autó nagyon szép Robi!

vwlaci 2010.02.27. 14:49:20

Szia winkler.

A héten volt a TV-ben az Alkonyattól Pirkadatig.
már láttam vagy 10x, de most esett le hogy Pont olyan Cougar-al szaladgálnak az elején, ( Clooney és Tarantino) Mint a tiéd:))

Alf (törölt) 2010.02.27. 14:57:32

@@boy:

mavamsz.hu/muzealisminosites.php

itt elég jól leírja a témát. az eredetiség eléggé szempont, vagy az eredethűség.

szóval, amit egy múzeumba kiraknál, ha kicsit használt, nem baj, de ne legyen koszos és ne álljon új cuccokból, lehessen látni, hogy milyen volt eredetiben.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 15:45:20

A ledugozott, ergya, lyukas padlolemez es az auto alatt torteno szopas remelem eszetekbe jut majd, amikor legkozelebb a mai autok szerelhetosegenek fikazasa lesz a tema.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 15:52:33

@Alf: Kurva rossz otlet integralt ovet tenni olyan ulesbe, ami nem arra lett tervezve. Utkozesnel fel masodperc alatt osszenyeklik a picsaba.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.02.27. 16:13:09

@mlt3:
Eszembe is szokott jutni.
Mégpedig így:
"Mennyivel egyszerűbb volt...."

Bár ilyen ülést még nem láttam, amit alulról csavaroztak.

Csumpi Hálidéj · http://www.ezerkecske.hu 2010.02.27. 16:14:38

@mlt3:

Jaja. Az ülések támlái nem bírják a terhelést.
Egyszer hátulról belémjöttek a wartburgomba és az ülés nem tartott meg. Hanyattestem a picsába, úgy, hogy lerúgtam a belső tükröt.

foolproof 2010.02.27. 16:29:22

@KAMA3: Ja, biztos pl. a régi Transit blokkja is alu, mert abból is így halásztunk ki ezt-azt. De te ezt is biztosan jobban tudod.

nem kéne... 2010.02.27. 16:37:41

@mlt3:

miért, csak úgy valahova behegeszteni egy harmadik pontot?

nem kéne... 2010.02.27. 16:38:59

@KAMA3:

és?
a legaljább autósboltban is lehet venni nyeles mágnest, amit akárhova behajtogatsz, aztán ki is hozza, amit megfogott.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 16:51:34

@nem kéne...: A vegeredmeny szempontjabol tokmindegy, melyik hulyeseget koveti el. A hazilagos takolmanyok nem fogjak kibirni az utkozes soran fellepo eroket.

Dennis01 2010.02.27. 16:55:52

@mlt3: Most jottem fel a szerelesbol. Igen eszembe jutott. Itt szuksegem volt egy csavarhuzora meg egy 11-es villaskulcsra. Uj autonal meg ilyen csatlakozo, olyan diagnosztizalo gep... A csavarhuzo-11-es villaskulcs kombo szerintem olcsobb es jobban hasznalhato mint a szamitogep...

ábrus (törölt) 2010.02.27. 16:57:49

@Csumpi Hálidéj:
"amit alulról csavaroztak."
Pl:R-19 (de hát azok Franciák)

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 16:59:50

@Csumpi Hálidéj: A Waresz meg a Cougar ota azert tortent 1-2 dolog az autoiparban:
www.youtube.com/watch?v=edVRsIZOtjI#t=1m17s

Viszont a Cougarral tokmindegy mit csinalsz, se megerositett utascella, se gyurodozonak, se legzsak, se ovfeszito - ezzel ha 80nal csattansz, nem szallsz ki belole, ez van. Ennel az autonal a biztonsagi ov miatt aggodni olyan, mint ha en a zuhano repulogepen azon morfondiroznek, hogy elzartam-e otthon a gazt.

ziza133 2010.02.27. 17:00:39

Miert gumikesztyuben csavarozol, ezt en sem vagom :O

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 17:02:46

@Dennis01: "A csavarhuzo-11-es villaskulcs kombo szerintem olcsobb es jobban hasznalhato mint a szamitogep..."

Szeretnem ha megismetelned ezt a kijelentest, miutan multimeterrel napokat szoptal, mire egy analog vezerlesu auton megtalaltal egy hibat.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 17:07:22

Egyebkent en eddig azt hittem, hogy ilyen amerikai tepsiket igazi kemenytoku macsok vezetnek, akik szarnak a legzsakra, es szembeneznek a halallal. Ez az ov miatti aggodas olyan, mintha John Wayne egy szivecskes kisparnat hasznalt volna, hogy nehogy feltorje a nyereg a tokeit.
Hol marad a rock'n'roll eleterzes, belaim? :)

Dennis01 2010.02.27. 17:13:09

@mlt3: Az emberek elpuhulnak. A haverom azt mondta a Minim szervo nelkuli kormanyara, hogy nagyon nehez, neki nem kene szervo nelkuli Mini. 20-30 evvel ezelott nem sok autoban volt szervo, megis mindenki vezette oket gond nelkul.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 17:17:27

@Dennis01: Abszolut egyetertek, en reggelente kurblival inditom a Ford T-Modellemet, oninditoja csak az elpuhult gyokereknek van!

nem kéne... 2010.02.27. 17:19:54

@mlt3:

ne legyél már hülye.
mekkora kereke is van egy mininek?

Dennis01 2010.02.27. 17:25:11

@nem kéne...: Miota 12"-es kerekek vannak rajta, konnyebb kormanyozni, bar a parkolas meg mindig khm.. jo kis testedzes.. :D

Dennis01 2010.02.27. 17:44:43

@Dennis01: De elotte a 10"-es kerekekkel varosban lassan kanyarogni faraszto melo volt.. A 12"-esekkel jobb lett, bar a kanyarodasa nem olyan eles elso erzesre. Majd meglatom...

palackorrúmalacka 2010.02.27. 17:50:48

Mi ujság azóta Micike mirigyeivel Robi?

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 18:12:09

@nem kéne...: Te ne legyel hulye. Nem az a vita targya, hogy kell-e kibaszott szervo a kibaszott Minire.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 18:13:36

@Dennis01: Sajnos tartok tole, hogy a 12es kerekekkel el fogsz puhulni!

Dennis01 2010.02.27. 18:22:27

@mlt3: Nem is tudom, minek szol barki is hozzad. Te csak kotekedni jarsz ide...

Winkler Róbert 2010.02.27. 18:32:58

@badazz: Köszi, ezt meg is rendelem.

ommm 2010.02.27. 18:52:54

@ziza133: Mert nem akarja, hogy retkes legyen a keze?
Kesztyűt használni nem hülyeség.

nem kéne... 2010.02.27. 19:03:42

@ommm:

folyékony kesztyű.
abban még dolgozni is lehet normálisan.

nem kéne... 2010.02.27. 19:09:17

@Dennis01:

hát itt legalább megvan az az illúziója, hogy esetleg van, aki szóba áll vele.
közben meg nem.
azért mondjuk arra kíváncsi lennék, élőben is ennyire kemény lenne-e a szövege.

morcosboci 2010.02.27. 19:40:38

En is kesztyuben szerelek, megneznem,hogy a borodbol hogy jon ki a faradt-kamion-motorolaj. Lehet kapni direkt szerelo kesztyuket ami olyan mint az orvosi de olajallo. Egyedul a szigeteloszalagot nem birja.

Phrascarica 2010.02.27. 19:44:25

@pelisandor: ""Sokan esküsznek a szivargyújtóról működtethető kompresszorosra,"

Hát, olyannal még gumimatracot sem sikerült felfújnom, nemhogy egy lapos gumit... "

Talán próbálj meg autógumit fújni vele, hidd el menni fog. Matracpumpával sem lehet autógumit fújni, és fordítva sem megy, hiszen az egyiknek a nyomása nagy a másiknak a légszállítása

Phrascarica 2010.02.27. 19:47:25

@Csumpi Hálidéj: "Bár ilyen ülést még nem láttam, amit alulról csavaroztak."
Nézd a Wheeler Dealert a Discoveryn vasárnap 10-tól, igen sok autóban van ilyen Pl ha jól emléxem a Lotus Espritben is.

Phrascarica 2010.02.27. 20:07:35

@mlt3: off: ha gőzborotvás hűtőmosás után kigyullad a légzsák visszajelző, és nem alszik el utána, akkor ha kiszárad elalszik, vagy töröltetni kell? Egyáltalán, lehet hogy beázott, mi mehetett gallyra?
on

nem kéne... 2010.02.27. 20:13:20

@phrascarica:

van olyan autó, aminek a hűtő előtt, a zárhídon van az ütközésérzékelő.
nem akarok találgatni, hogy neked mid van, de például az épp aktuális fiat ducato az ilyen.

Phrascarica 2010.02.27. 20:15:44

@nem kéne...: ...azt hinné az ember hogy vízálló, elvégre ablaktörlő is van az autón, meg tető is, igaz hogy vászon, na de akkor is. Még valamit... ... drága?

nem kéne... 2010.02.27. 20:44:46

@phrascarica:

az elektromos kütyü általában vízérzékeny, ja.
:))))
időjárásálló, nem is az, de ugye az nem egyenló azzal, hogy direktbe' veretem mittomén hány baros víznyomással.
amúgy ez milyen autó?

Szabbbika 2010.02.27. 20:56:09

Szívesen olvasom az írásaitokat.
Aki fikázza, lelke rajta...
Még sok ilyen cikket, írást szeretnék!

Phrascarica 2010.02.27. 20:56:43

@nem kéne...: Smart Roadster (ami az avataron van)

nem kéne... 2010.02.27. 20:58:18

@phrascarica:

kikötötted, hogy ne vigye arrébb a víz?
:)))))

clubman 2010.02.27. 21:00:34

@ommm: Viszont gumikesztyűt lehet kapni évek óta klf. bolthálózatokban. 50db/doboz.

Phrascarica 2010.02.27. 21:01:10

@nem kéne...: és a víznyomás 10-15 centiről már nyilván nem 150 BAR, ráadásul a hűtőrács is előtte van a rendszámmal együtt, bár meglepne ha ettől tönkremenne, de hát láttam már karón varjút, és ha 200-al megy az ember esőben akkor is ütős az eső, nem? DE!

Phrascarica 2010.02.27. 21:04:14

@nem kéne...: azért nem 1.5kg hanem 820, és egy Lotus Elise, vagy egy Super7 még ennyi sincs, nem beszélve a Trabantról :)

Dennis01 2010.02.27. 21:06:58

@nem kéne...: En szemely szerint nem csipem az ilyen minden regit lenezo alakokat. Minden regi autoval kapcsolatos cikk kommentjei kozt megtalalni a leszolos hozzaszolasait.

nem kéne... 2010.02.27. 21:25:37

@Dennis01:

nézd, én is találok rendszeresen olyan témát a belsőségen,, ahol igennagyot tudnék bomlasztani, de nem teszem, mert minek rontsam el mások szórakozását.
inkább nem szólok hozzá semmit, lesz majd más téma aztán rendben vagyunk.

Dennis01 2010.02.27. 21:38:09

@nem kéne...: En szemely szerint ha valamit leszolok, normalis stilusban teszem. Engem legalabbis igy tanitottak a szuleim. :)

Alf (törölt) 2010.02.27. 21:40:15

@mlt3: hanem az a vita tárgya, hogy ma a szar is krémesebb...mint mindig.

Amúgy egy régebbi vitára visszatérve direkt lemértem neked a minap szerelgetés közben a ds belsejét, és a legszélesebb pontján az utastér 160 cm széles, ez konkrétan az ember (első ülés) seggénél van.

mlt3 (törölt) 2010.02.27. 22:44:07

@phrascarica: Nem alszik el, toroltetni kell. Viszont ha mar ugyis a szervizben vagy, olvastasd ki a hibatarat, hogy melyik szenzorral nem lehetseges a kommunikacio. Motorteri crashszenzorok az europai kivitelu autokban ma mar eleg ritkak (az USAban meg mindig kovetelmeny). Altalaban a vezerloegysegbe vannak integralva a szenzorok, illetve ennek van 2 szatelitje a B-oszlopok toveben, es 2 nyomasszenzor az elso ajtokban. Anyosulesbe nem terdeltel bele takaritas kozben?

Phrascarica 2010.02.27. 23:50:34

@mlt3: nem térdelte, de a klímás betérdelt mérni a hőfokot

Phrascarica 2010.02.27. 23:53:04

@mlt3: foglaltságérzékelő?

halló figyel valaki? 2010.02.27. 23:59:46

„Majdnem azonnal meglehet viszont a fejtámla. Fejtámla kell, hiszen ha valaki belém jön hátulról, eltörhet a nyakam, meg mindenki nyaka, aki még az autóban ül – a fejtámla az egyik legegyszerűbb, de legokosabb passzív biztonsági eszköz. Márpedig az ostorcsapás-sérülés bekövetkezte erősen valószínű, ha valaki véletlenül elálmélkodna a Cougar hátsó futófény-indexén. Fejtámla tehát kell. ”
Jézusom. Imádom a dumádat Winkler, de mér’ nem nézeted meg a cikkeidet autós szakértőkkel, ne adja ég, újságírókkal. A szerelős riportokra rámenni ez amolyan együk meg a Csikós kenyerét téma szerintem, nem??? Az ostorcsapás effektus éppen fordítva, ha Te rohansz bele valakibe, előrelendül a tested, majd a becsapódást követően hátrahanyatlik, és a megnyúlt csigolyasor vége hátracsapódik, na ekkor jön létre. Ha belédrohannak, akkor csak hátrahanyatlik a fejed, mellesleg ez ellen is véd a fejtámla, csak nem úgy, ahogyan abszolute tévesen leírod... Katasztrofális, hogy fizikai alapismeretek nélkül bele mersz vágni ilyen magyarázatokba... Amúgy ez az ostorcsapás dolog egy olyan alapvető autós ismeret, amit egyszerűen nem tudok megérteni, hogyan lehetséges, hogy eddig senki sem mesélte el Neked, hogy nem így működik... Pl. a vezetés tanárod...
Amúgy például 275. oldalon:
igor.diogenes.hu/download/pazmany/kozleked.doc?PHPSESSID=e14646916743c09275600cd1f00b7db2

halló figyel valaki? 2010.02.28. 00:12:02

„Pannóniához való Duna oldalkocsi fantasztikus bakelitfekete fényezéssel.”
Megintcsak azzal kezdem, hogy imádom a dumádat, jók vagytok a Sztáron is.... De speciel a bakelit az eredetileg barna. A „bakelit” lemezek meg feketék, de azok műanyagok.... viszont nem írtad, kitalálni meg nem ér...
Namost én viszont utánanézek annak, amit írok, hátha tévedek, és részben nagyonis tévedek. Akit jobban érdekel, a bakelit eredete, az itt elolvashatja Leo Beakeland munkásságát :
www.muanyagesgumi.hu/archive/M825.pdf
Viszont a bakelitfeketével tévedésben vagyok, mert :
hu.wikipedia.org/wiki/Bakelit_(m%C5%B1anyag)
tehát, még mint szín is létezik.... Nem tudtam, csak azt, hogy eredetileg barna volt, aztán többnyire mégis fekete...
Azt viszont jól tudtam, mint ahogyan a Wiki írja is, hogy alapvető tévedés a szóhasználatunkban a bakelitet a hanglemezekkel azonosítani, hát ennyit a jó Édes anyanyelvünkről, amit ugyebár nem adunk el, még egymáséit sem :)

mi nem foglalt még 2010.02.28. 09:46:03

@pelisandor: pedig van olyanban ami jó csak nem a gagyi kínai.

mi nem foglalt még 2010.02.28. 09:53:51

@Dennis01: mindben volt csak azokat úgy hívták, hogy usa autók.

Alf (törölt) 2010.02.28. 10:18:59

@halló figyel valaki?: A z osatorcsapással kapcs igazad van, én sem értem, a bakelit viszont kötekedés, mert a fekete lemezek is a bakelit fekete színe miatt kapták téves nevüket, és közhasználatú kifejezés a bakelit=fekete.

volt barna bakelit is, de a legtöbb fekete.

Alf (törölt) 2010.02.28. 10:21:08

@Alf: "A bakelitfekete színnév kialakulásának története: a Leo Baekeland által feltalált műagyag a feltaláló nevéből márkanév, majd anyagnév lett, és ebből önállósodott a színnév. A bakelitet többféle színben gyártották, de a fekete volt a legelterjedtebb."

szóval ez egy színnév. bakelitfekete. pont.

Alf (törölt) 2010.02.28. 10:24:15

@mi nem foglalt még: az enyémben is volt, 1955-től, pedig nem usa :)

súllyospestisertés 2010.02.28. 11:54:15

Akinek erős a szemmocorogtató izma,annak nem kell biztonsági öv.

@boy 2010.02.28. 12:29:45

@Alf: köszi a segítséget!

mtk001 2010.02.28. 12:30:49

Okosan teszed, ha megrendeled az övszettet.

Kesztyűt én is veszek szereléshez, amikor kis pöcs voltam akkor nem vettem. Ja és a japán szerelők már a 70-es években is fehér (!!!!) cérnakesztyűben szerelték a versenymotorokat.

Szivargyújtós kompresszorral nekem csak rossz tapasztalatom van. Gumicsónakot frankón felfújja, de 1,2 ről 2 barra a büdösbe nem bírja felnyomni a gumimat !

mlt3 (törölt) 2010.02.28. 13:03:32

@phrascarica: Anelkul, hogy az interneten keresztul meg akarnam mondani, hogy mi baja az autodnak, de tobbfele kivitel van:

img35.imageshack.us/img35/5257/screenshot20100228at120.png
img35.imageshack.us/img35/9738/screenshot20100228at122w.png

Ezek kulonbozokeppen kerulnek beepitesre, az elobbi az ulesbetet ket retege koze kerul:
img35.imageshack.us/img35/28/screenshot20100228at122.png
Az utobbit az ulesbetetek ala, kozvetlenul a kagylora szerelik, es meglehetosen erzeketlen arra, ha ugralnak rajta:
img46.imageshack.us/img46/28/screenshot20100228at122.png

Smart ulest meg az eletben nem szedtem szet, ha a tiedben az elobbi varians van, es durvan beleterdeltek, akkor konnyen lehet, hogy bonthatod szet az ulest szenzorlapcsere celjabol. Ez hetfon ki fog derulni a szervizben.

Viszont ha bebizonyosodik, hogy tenyleg a szenzorlap lett szetbaszva, es nem csak egy egyszeru csatlakozolecsuszasrol vagy egyeb aprosagrol van szo, en elbeszelgetnek a klimas "mesterrel" a helyedben.

mlt3 (törölt) 2010.02.28. 13:08:53

@mtk001: "Ja és a japán szerelők már a 70-es években is fehér (!!!!) cérnakesztyűben szerelték a versenymotorokat."

En a szar cernakesztyu helyett rendes munkavedelmi kesztyut hasznalnek:
www.jwcgloves.com/de/maxiflex.html

Bar ez sajnos nem feher, igy nem fogsz benne ugy kinezni, mint egy pincer.

mlt3 (törölt) 2010.02.28. 13:18:10

@pelisandor: Talan nem az Obiban vasarolt gagyival kellett volna probalkoznod, hanem ezzel:
www.terra-s.com/index.php?option=com_content&task=view&id=54&Itemid=61

Phrascarica 2010.02.28. 14:59:59

@mlt3: Köszi a választ, hétfőn kiderűl (remélem)

Phrascarica 2010.02.28. 15:03:55

@mtk001: Én a gyárilag adott Merci (de ugyanez van a VW-ba és a Smartban is) kompresszorral volt hogy naponta fújtam a kereket mert eresztett 2.7-˘>1.8-ra és remekűl felfújta kb 3-4 perc alatt, a Tecsós 1500-ért télleg fos.

blaiser 2010.02.28. 15:06:40

A Winkler-nel ez a kiscsavozas kapuzarasi panik vagy mi? Nevetseges.

UGA 777 2010.02.28. 15:07:35

Szomorúan hallom, hogy Morzsa kutya meghalt. Igaz szép kort élt meg és jó gazdája volt. Könnyű legyen neki a föld.

Virago_1000 2010.02.28. 16:50:18

@foolproof: lehet hogy savallo acelbol voltak azok a csavarok :))

Virago_1000 2010.02.28. 16:54:16

@Csumpi Hálidéj: "Nekem volt 4 pontos övem. Ha meg volt feszítve rendesen, hogy tényleg ne fickándozzak az ülésben, akkor a kormánykeréken kívül semmit nem értem el. Nyújtózkodva is pont 2 centi hiányzott, hogy meg tudjam érinteni a világításkapcsolót, szivatót, fűtést, stb. Lelazítani a szíjat meg nem tudom, mennyire szakszerű.
"

elobbre kell allitani az ulest, es nem nyujtott labbal vezetni.

halló figyel valaki? 2010.02.28. 17:27:31

@Alf: "Viszont kötekedés".... Affenéket.
Épp azt írtam meg, hogy
"Viszont a bakelitfeketével tévedésben vagyok, mert :
hu.wikipedia.org/wiki/Bakelit_(m%C5%B1anyag)
tehát, még mint szín is létezik.... Nem tudtam, csak azt, hogy eredetileg barna volt, aztán többnyire mégis fekete..."
Erre beidézed ugyanonnan, vicces vagy :)
Mit írnál, ha nem értenél egyet ezzel, hanem éppen ellenkezőleg?
:)
Ergo: Winkler jót írt, csak én nem ismertem ezt a vetületet.

Csikós Zsolt 2010.02.28. 17:39:03

@Leadfoot:

Ha cserélünk a Winklerrel, akkor nekem lesz egy szétesett hátsó futóművem, neki meg egy szarrá olajozott öve. Vagy menet nélküli övrögzítés-pontja. Éljen az amatörizmus!

Haddel · http://zastava.gportal.hu 2010.02.28. 18:12:34

Megcsináltam a robogót,mentem is vele egy pár kört.Jó volt !:DD

GGG77 2010.02.28. 23:12:21

Winkler, hát nálad se mernék inni a pohárból. Ilyen igénytelen legyen valaki...

Tie · http://polisztirol.blog.hu 2010.03.01. 01:40:54

@Csikós Zsolt: Még hajnalban írtam a Winklinek mélt, hogy érdemes lenne megnéznie a régi háromajtós Range-ek üléseit, ugyanis azokban úgy volt a hárompontos öv, hogy a felső pont az az ülés háttámlájába volt beépítve, és az ember válla fölött átkanyarodott az öv, és ott bement az ülésbe, és ott figyelt belül a visszacsévélő is. Nagyon kulturált megoldás, és nem hiszem, hogy rettentő meló lenne két öreg bontott Range ülésből kivenni a szerkezetet, és átépíteni a Cougar üléseibe. :)

mlt3 (törölt) 2010.03.01. 20:50:59

@Tie: Harmat talalhatsz, hogy csattanasnal mi fog tortenni a Cougar elorehajthato kupeuleseivel, ha a tamlahoz rogzited az ovet. Szerintem hamar ra fogsz jonni a valaszra.

-tatrafan- (törölt) 2010.03.02. 01:23:36

Nekem tetszik ez a széles fejtámla, baromi jó lett, azt hittem valami tákolmány lesz, de ez nagyon fajin.

Alf (törölt) 2011.05.13. 15:22:57

@halló figyel valaki?: csak átfutottam a cikket, észt osztani sokkal jobb :^)