Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
     

Pályafutásom tíz legrosszabb tesztautója

  2009. augusztus 05. - Csikós Zsolt Címkék: lada rossz dacia kia 10 top daewoo

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Ezzel most vége is a motornak?
2014-02-16 07:16:12

Mostanában, amióta Kati korábban jár dolgozni, mint régen, hetente általában háromszor, néha többször is

Nyolc év után vége...
2014-01-19 06:52:43

2006. március 5-e, szakadó hóesés, végtelenbe nyúló tél, nyakig ülünk egy romos ház felújításában

A Ponton bosszúja
2014-01-16 10:16:35

Egy barátom sztorija, mellesleg két állólámpás Mercije és egy Fecskéje van. Alapvetően egy hétköznapi

Találkozásom a trollommal. Aki tényleg egy szupertehetség 18+
2013-12-26 16:20:16

Amikor vasárnap reggel bekapcsolom a számítógépet, a család már tudja – kár reggelihez hívniuk engem


Nyilván emlékeznek még, bő három héttel ezelőtt a Winkler megírta autós újságírói munkásságának legszörnyűbb mélypontjait. Gondoltam, most ideje egy másik listát is közzétenni, ebben is akad talán érdekesség. Ez itten az enyém. De mivel elég sokat veteránozok, meg ami még rosszabb, próbálgatok olyan autókat, amiket már a bontó is csak nettó környezetszennyezésnek tart, mintha kiömlött kóla lenne egy szmokingos banketten, ezért át sem veszi, ezért módosítanom kellett a címet. Igen, ez a tíz olyan jármű, amely egykor mind alkalmas volt arra, hogy újságban megjelenjen. Kezdem a legjobbtól, nem akarok rögtön riogatni, maradjanak a végére a finomságok.

1. Daewoo Lanos


forrás: AUTÓPIAC

Tudom, tudom, sok az elégedett Lanos-tulaj. Általános vélemény ezekről az autókról, hogy amit nem törtek össze közülük, az a mai napig megy, én is kattintok Népítéletekre. És az is igaz, hogy amikorra felfutott a szériagyártás, a Lanos, mondjuk, elérte az elviselhető szintet. De az az első tesztautó… Úristen. Nem írtam róla olyan borzalmasan rosszat, akkor ennek egyáltalán nem volt hagyománya valahogy, ma már szégyellném az írást, akkor még szinte kritikusnak is minősült.

Szóval az az első Lanos egy tragédia volt. A korábbi Racer tesztautók után lehetett volna némi elképzelésem. Azok egyszerűen csak gyötrelmesen lityi-lotyi autók voltak, siralmas belső terekkel, a borzalmasnál csak egy fokkal rosszabb váltóval, kormánnyal. De olcsón, esernyő és bicikli helyett adták őket, ezért azt mondtam rájuk, insallah. Ja, és tökéletesen hiányzott belőlük mindennemű lengéscsillapítónak nevezhető alkatrész, szerintem üres csövek voltak bennük.

A Lanos külsejét azonban olaszok tervezték, ehhez már nem csak az volt a marketingduma, hogy tágas, meg keveset eszik, meg itt az árérzékeny autó Dél-Koreából, juhé. Hanem igazi autónak hirdették, vetélytárs akart lenni egy már elég erős piacon, családias, kényelmes, dinamikus, ilyen szavak röpködtek. Khm.

Merthogy ebben sem volt lengéscsillapító, arról a koreaiak valamiért továbbra sem vettek tudomást. Imbolygott, emiatt szépen kellett korrigálni a kormánnyal a gidres-gödrös utakon. Szomorú műanyagok mindenütt, azóta sem értem, hogy tud fekete úgy csillogni, hogy káprázzon a szemem (már hallom a huhogókat - minden akkori autóban olyan volt, de nem, elnézést az ősziteségért, de már akkor is tucatjával ültem tesztautókban, volt összehasonlítási alapom). Reménytelenül házi tákolmány érzete volt, pedig látszott rajta, hogy akartak valamit. A motor legalább erős volt.

Legrémisztőbb emlékem azzal az autóval kapcsolatban, hogy kigyulladt alattam. Pontosabban nem kigyulladt, csak feketén füstölt, annyira, hogy minden lámpánál átdudáltak, hogy ég az autó. Úgy, ahogy mondom, könyököltem kifele, és kormos lett az alkarom, borzalmas jelenség volt. Aztán kiderült, hogy a koreaiak még hadilábon álltak akkoriban az alvázvédelemmel, és a Lanost alulról telibe fújták dzsuvával, az égett. Utólag is fogadják gratulációimat a konstruktőrök.

2. Opel Corsa B alap

Igen, ismét a síromat ásom, vérdíjat tűznek majd ki a fejemre az olvasók, de ilyen kocsit legalább ötször próbáltam, úgy általában Corsa B-t meg vagy tízszer, mert egy időben igen gyakran adott ilyet az Opel, és az 1,2-es alapkivitelben (Joy) nem találtam meg a vonzerőt. A formája tetszett, meg a rúdműszerfala is, meg hogy jó nagy volt benne a hely, és egészen jól szólt benne a gyári zene (akkori szinten) is. Aztán snitt.

Az ajtó úgy nyílt és csukódott, mint valami vékony pléhdarab, amire valami szintén vékony műanyag lapot rögzítettek. Más kérdés, hogy ez volt a valóság, de ezt a többiek akkortájt már sokkal jobban titkolták. Borzalmas volt az ülése, a kemény szivacsban deréktájt volt egy púp keresztben (talán deréktámaszt akartak vele imitálni, de nem sikerült), éppen öt centivel feljebb, mint ahol jó lett volna. Iszonyatosan nyomta a hátamat, egyszer Bécsbe mentünk társasággal, és az út során többször meg kellett állnom, mert már nem kaptam rendesen levegőt a fájdalomtól. Pedig összevissza helyezkedtem.

Szörnyű volt a váltó is, a bot által leírt kör java részében úgy mozgott, mint a harmincfokos Velencei-tó iszapjába leszúrt pecabot. De a H-betű végein, a fokozatoknál viszont szinte meggörbült, annyira erőltetni kellett, hogy bemenjen akárhányasba. Hosszú volt a kuplung útja is, viszont rémesen bizonytalan a tapadási pont, a motort meg túlságosan lazán függesztették fel a bakokra. A gáz lenyomására felpörgött ugyan a motor, de utána helyben maradt a fordulat, s e fenti körülmények hatására minden gyors, és nem komoly figyelemmel végrehajtott elindulás/váltás olyasféle rángatózásba torkollott, mint régen a gavallérosan küldött Zsiguliknál második-harmadik között (anyád rángatózott Csikós, nem is vezettél ilyen autót/falábad van/a POHU fizet téged – már látom a kommenteket, kösz).

A kormánya volt azonban a legrosszabb. Sokat kellett tekerni, a karima alatt vékony volt a fém, emiatt kicsit görbült forgatás közben, ha az ember megkapaszkodott benne. Középállásban pedig őrületesen pontatlan volt, viszont a kerekeket érő minden hatás visszarúgott a vezető kezére. Nem is emlékszem hirtelen olyan autóra, aminek rosszabb kormányzása lett volna, talán csak a Zsigulié rükvercben.

És kehes motor nem szerette a pörgetést, a féket is erősen taposni kellett, a szellőzőrendszerből már akkor harmincfokos levegő dőlt, amikor kint tízzel kevesebbet mutatott a hőmérő, kánikulában pedig hőlégfúvó kiváltására is alkalmas volt a Corsa. Ráadásul az a levegő is furcsán, kellemetlenül kesernyés szagú volt, mintha a motortérben párologna az olaj.

Mentségére szolgáljon, hogy az akkori cégemnél volt egy ilyen autónk bő százezer kilométeren át. Szemernyit nem lett rosszabb, el se romlott, maximum tovább szürkültek a műanyagok, pedig főleg a román társlapnál használták, lényegében terepjáróként. A tesztparkban vele párhuzamosan futó, eleinte nagyságrendekkel jobbnak tűnő VW Polónak 75 ezer alatt szétlazult a futóműve, akadt a váltója, mély fenéknyomok voltak az ülésében, és zörögni kezdett. Aztán azt ellopták. De hiába volt tartósabb az Opel, azért nagyon nem szerettem a végére sem. Csak távolról becsültem. Csipesszel.

Aki akkor okosan akart dönteni, annak elég volt csak kicsivel jobb Corsát vennie, és a problémák nagy részére gyógyírt talált. A szervo szinte már kellemessé tette a kormányzást, az alapnál akár eggyel jobb ülések kényelmével kisautó-szinten semmi baj nem volt, és egy akár kicsit erősebb motor is sokat javított a kuplungolásoknál fellépő rángatásokon. De az az alapverzió, a régi egykettesel – büntetésszámba ment.

3. Kia Pride Wagon


forrás: AUTÓPIAC

Itt már a nettó rosszak következnek. Ezt az autót például a Mazda találta ki, a nyolcvanas évek vége felé, jobban betájoljuk, ha tudjuk: a tojás-121-essel párhuzamosan gyártott háromajtós 121-kivitel volt. Később Ford Festivaként forgalmazták Amerikában, meg még jó pár helyen, így nálunk is. Árultam is (akkor éppen szalont vezettem), és a Mercury Topazból, amerikai speckós Ford Escortból (Mazda 323) és nevezett kis-Mazda átíratból álló palettán magasan a Festiva volt a legjobb.

Képzelhetik, hogy örültem, amikor a Kia is elkezdte nálunk árulni 1999-ben. Az akkori Sephia (talán már Shuma?) se hús, se hal autó volt, kicsit gagyi, de nem vészes. Erről viszont tudtam, hogy az amerikai kivitelt sem rontották el, akár jó is lehet. Meg akkortájt mindenki a lehető legolcsóbb új autót akarta venni, egy filléres, akár egy generációval korábbi Mazdának megfelelő koreai kisautó telitalálat lehetett volna.

A tesztre kapott kombival (ilyen verzió a Mazdában nem volt) megtett első métereken olyan hátast dobtam, mintha egy kiló csiliszószban fuldokló darázsra haraptam volna. A Daewooknál már említett lengéscsillapítótlanság itt is megadta az alaphangot, de ezt az autót még gumírozott gólyalábakra is tették. Nem tudom, hogy a Moszkvics-kezelőkönyvekből tanultak-e Kelet-Európának autót készíteni a kiások, de a Pride Wagonnak jobb volt a bakhát-mászó képessége, mint sok akkori terepjárónak. Más kérdés, hogy a legkisebb gödrön is csak araszolva lehetett vele áthajtani, különben a kaszni egyszerűen leesett a kerekeiről. Olyan volt, mint a Tigris a Micimackóból. Na nem olyan gyors, hanem annyira ugrálós, szerintem otthon, a ház előtti parkolóban is szökdécselt még álmában.


forrás: AUTÓPIAC

A hosszú rugóutakhoz azonban golyóstoll-rugók jártak, ezért olyan gyenge volt a hátulja, hogy amikor ebédre menet négyen beleültünk (ötszemélyes kombiautóról van szó), féltem, hogy odaveri a seggét a flaszterhez. Odabent pedig borzalmas kapcsolókat képzeljenek el, kint találomra illesztett lemezfelületeket, a motorból pedig valamilyen számomra ismeretlen autóipari célszerszámmal eltávolították az erőt. Papíron volt elég lóerő, de szubjektíve az a Pride annyira gyenge volt, hogy rükvercben érte el a végsebességét, talán olaj helyett gépzsír volt a váltójában. A legmurisabb azonban a szellőzőrendszere volt.

Talán azért, hogy valami sportos is legyen benne, az akusztikusok hosszan hangolgatták az eredeti Mazdáéra nem is emlékeztető fűtőrendszert. Negyedik fokozatban (amikor már zajon kívül tényleg szállított némi levegőt) hamisítatlan small-block hangja lett. Annyira, hogy vájtabb fülű tesztelők fel is ismerték, hogy nem a Ford-, hanem a GM-féle túráztatás ez, igaz, nem a Rochester-karbis, csak a légszűrőtuningos verzióé. Sajnos a ventilátorkapcsoló lökdösésére nem vette elég gyorsan a fordulatot, ezért a szomszéd sávban levő autósokat nem lehetett rémisztgetni a vényóc-gázfröccsökkel. De azért buli volt.


forrás: AUTÓPIAC

Szegény akkori Kia PR-es, bizonyos Cs. Tamás elhaló hangon hívott fel a cikk megjelenése után, pedig az rövid is volt, meg annyira nagyon azért nem is lovagoltam a kocsi hibáin. De azért fájhatott. Szerencsére röviddel később odébbállt a Kiától, akkoriban az nem volt túl szerencsés állás. Azért volt honnan elkezdeniük, talán ezért is becsülöm ma annyira a Cee'det.

Ja, a Pride egyébként angolul büszkeséget jelent.

4. Mitsubishi Pajero Pinin


forrás: AUTÓPIAC

Ez az autó egyszerűen fájt. Akkor már a Suzuki is leszokóban volt a csonttörő miniterepjáró műfajáról, és mulasztotta kifele a sima Vitarát, már tombolt a SUV-láz, hiszen megvolt az X-Trail, a második generációs RAV-4, meg a CR-V-is a kettes szériánál járt. Ekkor a Mitsubishinél feltalálták a melegvizet, az olaszokkal megrajzoltatta Vitarát. Méregdrágán. Mitsubishi-emblémával.

A fent nevezett SUV-okkal összehasonlító tesztben volt szerencsém vezetni. Nem fértem el a volánja mögött, mert az ülés csak kicsit ment hátra a sínjén, a mennyezet közel volt, a kárpitok sarkosak, a futómű pedig úgy rúgott, ahogy csak az ijedt strucc tud, bár e témakörben egy összehasonlító teszt elkelne a Totalcar címlapján – jelentkezők vannak? Pinint szerzünk mi, már csak struccrúgásálló ülepfelajánlás kell. Meg egy strucc.


forrás: AUTÓPIAC

Inkvizíciós eszközbe illő belsejében összevissza vertem magamat, miközben a kollégák a gyors, kis fogyasztású, csendes, finoman suhanó SUV-okkal döngettek a tájban. A sajtóanyag kiemelte ugyan, hogy a Pajero Pinin előnye a masszív futómű és a nagy Pajeróéval közel megegyező összetettségű hajtáslánc, de az X-Trail azon a teszten mégis jobban kijött mindenhonnan, pedig az egy hájas aszfaltsemmi volt a Mitsuhoz képest. Megutáltam.

5. Opel Sintra


forrás: AUTÓPIAC

Azt hittem sokáig, hogy az autóban hányingert kapás szerepe az utasok kiváltsága. Aztán két alkalommal is rájöttem, hogy nem, alakulhat úgy is, hogy a vezető dobja ki kis híján a taccsot. Az első egy Smarttal történt, de akkor éppen sokat ettem, meg hát a Smart egy kis gyösz, az ember nem vár sokat tőle. De a Sintra? Egy hétszemélyes, kényelmes, nagy busz, aminek éppen én jártam a new yorki bemutatóján, ahol hosszan ecsetelték, mennyire átalakították a futóművet és a féket az amerikai testvérmodellekhez képest. És ez ne lenne jó ide? Nem akartam elhinni.


forrás: AUTÓPIAC

Pedig nem. Az a nagy, lottyadt, nehézkes batár majdnem levadásztatta velem a Ravaszdit. Pedig amikor a szerkesztőségből elindultam vele, még nem hittem, hogy rókahajtás lesz a dologból. De akkor még egy nagyfelújítással előbb járt a Róbert Károly körút (emiatt még a mainál is pocsékabb volt), s az Árpád-hidat sem húzták tisztába, ezért hullámos volt a felszín. A Szentendrei úton, kicsivel a felüljáró után félre kellett állnom a lakótelepen, mélylélegezni. Tíz perce ment fel-le az a nagy, dundi légzsákos kormány a szemem előtt, a testem félméteres kilengésekkel követte az úthullámokat. Hát, a csilis bab majdnem megnézte, ki is az a Csikós Zsolti, de ügyes perisztaltikus ellenmozgásokkal visszaküldtem a helyére. Nem, nem kéne Sintra, ingyen se.

6. Dacia Nova

Egy dél-magyarországi vállalkozó még a Renault-Dacia összeolvadás előtt úgy gondolta, felcsap márkaimportőrnek. Akkoriban nem létezett a jó Logan (ami az olcsó kivitelét leszámítva szerintem egészen korrekt jármű), csak a Nova, amit a Peugeot 309 alapjaira építettek, ha jól emlékszem.

Az importőr feltételként szabta, hogy csak azok az újságok kapnak tesztautót (és abban a sorrendben), akik leutaznak – talán Békéscsaba volt a helyszín – a cégavató sajtótájékoztatóra. Csak mi mentünk az Autópiactól a fotóssal. A teraszon hármasban lefolytatott adomázás után – ennyi volt a sajttáj – elvittük a Daciát.

Előre kell bocsátanom, hogy életemben nem egyszer vezettem ilyen típusú autót, igaz, 1300-ast a legtöbbször. Tény, hogy romlékony autó volt - ezt tucatnyi ismerősöm csettintésre igazolja bármikor, és talán ha egy akad, aki az ellenkezőjét állítja – de amikor működött, nem tűnt rossznak. Finom rugózás, nem túl pörgős, de nyomatékból jól használható motor, kellemes ülések, ameddig vitte az ülepet, rendben volt.

A Novát más világból menesztették. Mivel a kaszni ötajtós volt (bár lépcsős hátú), a hátsó ülést is le lehetett hajtani. A mérnök jól ki is találta azt a riglimechanizmust, amivel a támla rögzített állapotban, függőlegesen tudott maradni. Elvileg. Csakhogy a román munkás/gyártásszervezés/anyagminőség keresztbe tett ennek az óhajnak – rigli és ellendarab között olyan másfél centis távolság adódott, és a támlát sehogy nem lehetett úgy meggörbíteni, hogy találkozzon a kettő.

Korábban soha nem láttam még kívülről ponthegesztéseket autó karosszériáján, mert erre azért vigyázni szoktak a legigénytelenebb gyártók is. Hát a Daciánál ez nem volt szempont. Felhajtottam az ötödik ajtót, nézegettem alulról azt a lemezt, amelyiken a rendszámtábla fityegett – nini, egy L-alakban meghajtott pléhdarab, kívülről ráheftölve az ajtó nagyobbik részére! Broááááf.

A váltó olyan volt, amilyet elképzelni sem tudtam volna korábban. Az egyes-kettes síkja franciásan-daciásan gumis, nyúlós fajta. Harmadik-negyedik – egészen precíz, meglepő. Az ötödiket pedig mintha egy harmadik szerkezetből csapták volna hozzá – a kart át kellett tolni a másik lábtérbe, és annyira előrenyomni, ami centikkel kilógott a többi fokozat által kirajzolt határokból, és nagyjából a műszerfalon volt, mint a régi Dákó harmadikja. Ezek után az, hogy a motor nem nagyon akart beindulni, meg dadogott, már bagatell dolognak tűnt. És a beltérről ne is beszéljünk, annak csak egy lángoló Molotov-koktéllal lehetett volna némi stílust kölcsönözni.

Persze – Magyarországon vagyunk – a legnagyobb konkurens aztán megkapta több napos tesztre is a Novát, amiért mi ígéretünkhöz híven időre lecaplattunk a világ végére. Ennyit érnek az ígéretek ebben a szakmában, gyakran ma is. Az idő megbosszulta az importőrt, már a Renault kezében van ez a zsíros állás.

Ehhez sajnos nem találtam eredeti képet, átfésültem a régi újságjaimat, de akkoriban éppen nem volt teljes tartalomjegyzék az Autópiacban, két óra alatt sem lett meg.

7. Velorex 350

Örök kedvenc, nem is akarok rá szót fecsérelni. Dénes barátomnak van egy szakadt példány, régebben néha elhozta klubra, azzal mentünk hátrafelé harmadik fokozatban (mert a rükverc a Velorexen úgy megy, hogy az ember fordítva indítja be a motort). Halálfélelmem volt, pedig nem én vezettem. Előrefelé átvettem a kormányt, pont úgy rettegtem harmadikban, mint előtte. A Velorex menet közben két sávban kóvályog, a kezelőszerveihez nem fér oda kéz és láb (pedig nem is a rokkantkarokkal vezettem), a kormánya esetleges, fékje nincs, a középső pedálra ócsehszlovákul ráírták, hogy „csak dekorációs célokat szolgál”. Kérem, ne keressék, mára mindegyikről lekopott. Ijesztő.

Azt hittem, hogy csak azért olyan pocsék, mert elhasznált darabbal volt dolgom. Egy frászt. Később vezettem egy csúcs-restauráltat. Egyes karok jobban szorultak rajta, de hogy jobb lett volna? Ááá…

8. Warszawa M20

Veteránautót nem szokásom szidni, mert a restaurálás hősi feladat, pláne ha pénzben és időben is korlátozottak a lehetőségek, és a tulaj nem ért a gépészethez, lakatoláshoz. Mondjuk úgy, a legnagyobb lelkesedéssel, a legszuperebbnek hitt precizitással is előállhat silány jármű – ültem már irgalmatlan sok pénzért megcsinált Jaguar E-Type-ban, ami nyikorgott, nem ment, szenvedés volt vele minden perc, és vezettem eredetiben megmaradtat, amitől konkrétan bevizeltem, olyan jó volt.

De a Warszawa, pláne az az oldalt szelepelt, bogárhátú, az eredeti Pobjedával még szinte az utolsó csavarig megegyező (mínusz kormányváltó) fajta sosem állt jó autó hírében. „Nem szabad azt hajtani, mert beégnek a szelepek, hetven bőven elég neki”, meg „a vizet figyelni kell, kanna legyen kéznél”, illetve „a váltót csak érzéssel, kanyarban a kormányt ésszel” – hallottam eleget ilyet öreg szakiktól.

És egy olyan példányt vezettem, aminél már csak apróságok voltak hátra – a kárpitok, beltéri díszek egy része, csomagtartó bele. Műszakilag rendben volt. Állítólag.

Még egy szó a restaurálásról – szocialista autót, pláne nem a mainstreambe illeszkedőt (Skoda Felicia, gömbölyű Wartburg, Zsiguli, Moszkvics) olykor lehetetlen jól felújítani, mert égen-földön nincs hozzá alkatrész. A Warszawából is csak az hiányzott, amit Zukból és Nysából nem lehetett pótolni. Irgalmatlan munka lehetett akár csak odáig eljutni, amilyen állapotban én vezettem. Meséljek?

Nehezen indult. Egyes – sírnak a fogaskerekek, kettes – eltaláltam sokadikra, hármas – búg a diffi, négyes – na négyes, az nincs. A látvány aranyos, a hosszú orr, az osztott ablakok, a magas egybepad – jópofa, no. Az volt a baj, hogy a Wekerle-telepen kellett fotóznom, mert messze nem mehettünk vele. A Wekerle-telepen pedig elég nagy a forgalom ott, ahol elég messze tudok menni, hogy jó legyen a háttér. Állandóan jött a busz, dudáltak az autósok, nehéz megmagyarázni ötven embernek egyenként, hogy azért állunk kicsit keresztben egy öreg autóval az úton, mert két oldalát érnie kell a fénynek, és csak abban a szögben szép a háttér. Méltányolható talán, de nekem ott, és akkor is le kellett fotóznom, ha egy felhevült autós fejbe lő.

Volt egy segítőm, parkolgattunk. Gyere, gyere, á ne, tolass vissza, jön egy Zil, most gyere, oké, jól van, fél percet csak kibír a suzukis, még lövök egyet alá, egyet fölé, oké, a rossebbe, belegyalogolt egy néni… Szóval ez ment. A Warszawa nem bírta a hosszú alapjáratot. Forralni kezdte a vizet. Le kellett mindig állítani. És mindig jött valaki. Ám meleg, leállított motorral forralta a benzint, csak nem akart újra beröffenni. Az akkuból meg vészesen fogyott a töltés. Patakszám folyt rólunk a víz, nem is lett az életem legjobb képanyaga.

Mire visszavittük, lehetett szelepeket állítani, vizet, olajat utántölteni, talán még hengerfejet is síkolni. Egy ártatlan, a lehető legkímélőbb vezetéssel végigvitt egyórás fotózás alatt kicsit tönkretettük. És közben egy pillanatig nem volt meg a vezetési élmény, csak a birkózás a kormánnyal, váltóval, fékekkel. Hát… Ne vegyenek Warszawát, főleg régi fajtát ne. Maximum dísznek. Annak állat.

9. Tavria kabrió

Közeledünk a mélyponthoz, érzik már, ugye? Ezt egy Motor-Presse tesztnapra (amikor egymással barátkoztattuk az importőröket, és mindegyikük hozott két-két tesztautót, amit cserélgettek, mi meg adtuk a kaját) hozta a Bertinus Kft. – a másik autó egy Aleko volt dízelmotorral, az nem is volt egyébként olyan szörnyű. Ez akadt a kínálatban fun-autó is. Kicsit nehezen tudtam megszerezni a kulcsait, aztán rájöttem miért.

A Vályi Pista szívesen dobálózik azzal a megfogalmazással, hogy „olyan, mint egy tál takony”. Én nem. Mert tudom, hogy tényleg létezik olyan autó, ami pont olyan, mint egy tál takony, emiatt e megjegyzést bármilyen más kocsira óriási túlzásnak érzem. A Tavria kabrió volt a tál takony.

Annyira nem volt neki karosszériamerevsége, hogy minden kör után ki kellett bogozni a csomót, amit a saját derekára kötött a Mátra festői – és igen sima – útjain. Oké, ez túlzás.

Azt viszont nem, ami történt vele alattam. Megkaparintottam a kulcsokat, elvittem. Életemben olyan kínszenvedés nem volt még szerpentinen autózni, a kormány, a fék, a váltó, a futómű csak dísznek volt benne, semminek semmi köze nem volt ahhoz, hánnyal, merre, hogyan megyek. Egy rühes szar volt, de tényleg, ültem benne, mint egy lukas, iszappal töltött, remegő vízágyban, valami C-kategóriás pornófilm betétjelenetében, zoknikötőben és metálzöld számlapos Raketa-órában, egy százkilós, ötvenéves, kirúzsozott, szemölcsös dublőzzel. És pocsékul éreztem magamat.

Az ijesztő pillanat akkor érkezett el, amikor letértünk az aszfaltról, és földútra hajtottunk. A Mátra volt, ne feledjék – ott minden út lejt. A földút még kicsit bakhátas is volt, meg oldalra is dőlt. Ne valami pocsék sziklamászást képzeljenek el, hanem közepesen tisztességes földutat, más autóval talán elviselhetőnek is mondtam volna, ennél a szélvédőkeret úgy remegett, hogy el kellett hajolnom előle, nehogy betörje a fejemet. Elértük az út végét. Szerencsére akadt egy kis tisztás, amin meg tudtunk fordulni. Pontosabban meg tudtunk volna fordulni. Ha van rüki.

Jobbra előre lekanyarodtam, gondoltam tolok egy R, azaz Raket-fokozatot. Kormány balra kiteker, bemutatok egy klasszikus Y-fordulót, visszaindulunk - szerepelt tehát a tervben. Igen ám, de a kaszni annyira megcsavarodott, hogy nem lehetett kivenni egyesből a váltót. Már a hátsó ülésről tépte a kollégám a botot, miközben én ide-oda imbolyogtam az ülésen, hátha kienged. Végül a kolléga kiszállt, körbetaposta a kocsi előtt levő részt, megnézte, hol a legsimább, én meg abba belearaszoltam (de már nagyon meredek volt), és iszonyú kínszenvedések árán kitéptem a váltót a fokozatból.

Hogy mi volt jó benne? A szél. Abból volt elég.

(A képért köszönet Fröhlich Péternek.)

10. Lada Oka


forrás: AUTÓPIAC

Végül következzen az Oka, nagyjából ugyanaz az autó, vagy legalábbis koncepció, mint Winkler hasonló autótemető posztjában a Dacia Lastun. Ez is egy elsőkerék-hajtásos szükség-mini volt, talán már rendszerváltás utáni tervezték. 1995-öt írtunk, akkoriban a Zsigulin autóssá cseperedett magyar publikum még lázba jött, ha az oroszok kigyűrtek valamit a verejtékmirigyeikből, és az Oka ilyesfajta termék volt. Félbevágott Lada-motor (tehát kéthengeres) ment rá valami fura kis váltóra az orrában, maga a kocsi kisebb volt, mint a Fiat Cinquecento. A Kamaz-importőr akarta behozni, mintegy melléküzemágban, szerencsére ez a tervük meghiúsult.

Mindenesetre még a tervek romba dőlése előtt összerittyentettek egy Oka-beharangozó sajtótájékoztatót, melyet követően rettenetes könyörgésre, fél óra erejéig odaadták a vajszínű kis gyöszt. Én vezettem, Honéczy fotós kolléga jobbomon, erősködött, hogy neki márpedig használható háttér kell, mert a vasút melletti dzsumbujban nem látszik majd az autó a képen, meg menő kép is, különben az olvasók nem hiszik el, hogy működik. A próféta szólt belőle. Talán ha öt kilométert odébbautóztunk? Nem, még annyi sem kellett. Azalatt felforrt a víz, elmúlt a gyújtás. Bejáratós, de már kicsit használt, talán egy-kétezer kilométert futott kocsiról volt szó, ne valami agyonnyúzott szemetet képzeljenek el.

A kuplungot egyáltalán nem lehetett érezni, csúszott azonmód, mint a vazelines uborka. A váltóban nem lehetett fokozatokat találni, semennyit, a méteres úton mozgó, silány kis rudat görbítgettem reménytelenül, és sokáig nem jöttem rá, hogy vajon az egyest nem találtam-e el, és harmadikból indítottam, ami a csúszó kuplung és harmatgyenge motor kombinációjából adta ki a furcsa elindulásélményt, vagy éppenséggel jól működött, csak egyszerűen ilyen ótvar gyenge a motor. Aztán meglett valami egyesszerűség, bár így történeti távlatból már nem állítanám határozottan, ám harmadiknál úgysem tudtam feljebb kapcsolni, mert a motor semmilyen további fokozatot nem bírt volna el. teszem hozzá, Pesten voltunk, ami sík terep.


forrás: AUTÓPIAC

Aztán vesztemre a fotózáshoz leállítottam a motort – mint említettem, dőlt belőle a gőz. Az engedélyezett fél órából tizenöt perc azzal telt el, hogy én próbáltam újra beindítani, miközben Honéczy Barna mindent lefotózott, amit közben lehetett, ezért is bámulok lefelé a képen.


forrás: AUTÓPIAC

És ezalatt a kezemben maradtak, vagy kis híján letörtek a különféle héblik, az üléstámlát elmozdítottam a szögéből, de sose sikerült többé visszaállítanom ugyanoda, a szellőzőrendszer pedig valami rejtélyes oknál fogva csak búgott, de nem szállított levegőt. A legmurisabb a nagy, lapos, a hatvanas évekbeli olasz autókat idéző sebességmérő volt a parányi műszerfalban. Hiszen a Zsiguliból érkezett, hát persze. Annak az autónak minden molekulája roncs volt, máig áldom az eget, hogy egy darabban vissza tudtuk vinni.

Néhány kedvencemet pedig szándékosan kihagytam, tíz volt a keret. Az Alma Cabrio, alias Szétfűrészelt Kopottfiatmotoros Trabant mindenképpen ide illett volna, de lehet, hogy egy éven belül kapunk egy olyat tesztre. Majd akkor jöhet a sztori. Ha nem készül el, akkor is megírom, elég vicces volt a bemutatója. És nagyon szívesen bevettem volna a listába a brutálisan pocsék Mercedes Vaneót, az indiai pickupoknál nem sokkal kevésbé zörgős, és alig kényelmesebb régi Mercedes ML-t, valamint a Gaz Gazella teherautót. De majd csak megírják azokat a kollégák.

A bejegyzés trackback címe:

http://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr661287266

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Balchee74 2009.08.05. 14:09:57

Az ilyenekért: "Olyan volt, mint a Tigris a Micimackóból. Na nem olyan gyors, hanem annyira ugrálós, szerintem otthon, a ház előtti parkolóban is szökdécselt még álmában."

Lehet, hogy ehhez nekem az is kellett, hogy ma reggel lássam, ahogy egy Pride kombi lealáz egy fekete új Accordot az egyik kereszteződésnben...szökdécselve, hehehe :)

Stock 2009.08.05. 14:23:47

@mohaa: neem, senki nem mondja meg.. bár az ismerősök tapasztalati, hibalistái sokat nyomnak!
valóban nem vettem még úgy autót, hogy ne próbáltam volna ki! viszont lehet hogy bennem van a hiba de nekem még soha nem adtak oda tesztautót egy órára sem, nemhogy egy hétre, hogy életszerűen kipróbáljam..
azon a szalonból kigurulós 3-4 km-en nem sok jön le a fogyasztásból, csörgésből zörgésből, a praktikumból, határhelyzeti és különböző szituációkban való viselkedésből...
mondok egy példát: egy darabig jártam egy Integrával.. majd elmentem kipróbálni az új Civic Type-R-t... az lejött, hogy nem ejt fordulatot, eszetlenül pattog (bár ezt betudtam a nagy keréknek)... de abból semmi nem jött le, hogy hogy megy felül, vagy amit a Karottától olvastam, hogy rohadt alulkormányzott...

magyarul az újságírók feladata lenne ezen objektív tapasztalataikat megosztani a nagyszámú olvasói, vásárlói többséggel, akinek nincs lehetősége alaposan kipróbálni! ezért rükellem, amikor a teszt jórésze a formát boncolgatja, holott az ha jók a képek, akkor azt majd én megítélem.. a teszt szempontjából a jármű viselkedése a lényeg, amiről gyakran megfeledkeznek!!

Stock 2009.08.05. 14:25:46

@mohaa: "Kit érdekel, hogy mit írtak "a úságba róla"?"
ha nem érdekel miért olvasol TC-t? :)

esef 2009.08.05. 14:29:34

@massiveA:
Anyám munkatársának volt egy ilyen orosz csodája '94-95 körül. Hányadék járgány volt...

zotyesz66 2009.08.05. 14:37:53

Sajnos az tény, hogy a 45 lóerős 1.2-es Corsát nagyon szar vezetni. Az a motor egy szégyen. Lehet, hogy megbízható, de jártányi ereje sincs. Az 1000-es háromhengeres Swift kb. 3x jobban megy, a váltója meg egy precíziós műszer ehhez képest. Sőt, abban az időben egy Daewoo Tico-nk volt (3 henger, 800 cm3, 40LE), az is sokkal-sokkal élvezetesebb járgány volt.

gabor.gabor 2009.08.05. 14:56:53

@tudos77: "A kényelme és a teljesítménye csak egy biciklinél jobb"

Az 1.0-es Swift sokkal dinamikusabban megy, mint az alap 1.2-es, 45 LE B Corsa. (amúgy erősebb is, 8 lóerővel).

A váltója meg?? Hát igen, a Swifté pontosan kapcsolható, precíz, megvezetett, rövid úton jár.

Az Opelé?? Kb., mint egy Clióé. Jah nem is ... sokkal rosszabb :D

tudos77 2009.08.05. 15:06:40

@gabor.gabor: Mindkettő volt a családban. A swiftet utáltuk, a corsát szerettük. Mélygarázsból anyám a swifttel nem tudott feljönni, a corsával gond nélkül.Előzni nem lehetett a swifttel, a corsával igen. De felesleges egy 3 és egy 4 hengeres motort összehasonlítani, nem egy kategória a kettő. Ahogyan a két autó sem az.

Danessz 2009.08.05. 15:16:28

@Stock: "mert nem kivesézi, hogy milyen a kocsi, hanem közli, hogy klassz, mert klassz és azt nem kell indokolni, vagy pont ellenkezőleg... vagy "ezt kell venni mert személyisége van" :(( "
Tudod azoknak akik szeretik az autókat igenis ez a fontos.

Stock 2009.08.05. 15:29:40

@danesszka:

"Tudod azoknak akik szeretik az autókat igenis ez a fontos."
mi? a klassz szó?????

aki nincs túlbonyolítva az biztos ettől boldog, ha lehet én elvárnék egy kis indoklást a reklám mellé!
tudod, akik vezetni szeretnek, azoknak meg ez a fontos.

newtehen (egyszerű mint a faék - de működik) · http://avie.freeblog.hu/Files/tehen.jpg 2009.08.05. 15:42:33

Nekem volt tavriám. nem csavarodott azon semmi, úgy vette a sebességeket, mint az óramű. Lehet, hogy gyári hibás volt. Jó, akadtak típikus orosz autó bajai, de nagyon sok buliba elvitt.
Lanosom is volt, utolsó széria. Azt is imádtam.
Mondjuk lehet, hogy nem kéne egyből sípolni, ha nem full extrás egy autó. Ne felejtsük el, hoyg a tavria 400.000 Ft volt,. amikor a swift 1.200.000 be került.

CalibraWinterRider 2009.08.05. 15:58:57

@gabor.gabor: nem értem ezt a váltoval kapcsolatos siránkozást...nekem volt sokfajta autom de pár méter után megszoktam a váltóját és tökéletesen tudtam mindeggyikkel váltani ...mondjuk én vezetni is tudok

dansun 2009.08.05. 16:03:32

A Daewoo Lanos az gyilkos egy autó:

Lásd a Pineapple Express filmben:
www.youtube.com/watch?v=dJa3SWU9qp8
You just got killed by a Daewoo Lanos, motherfucker!

Swift05 2009.08.05. 16:06:23

@Mr. Ray: most attól h csóró vagy és nincs pénzed egy új swiftre attól azt még nem kell fikázni. bár rád szót sem érdemes vesztegetni, nem hiszem h túl sok értelem szorul abba aki egy b corsát vesz ráaádásul még tuningolja is:P lol

ipari_fostalicska 2009.08.05. 16:16:11

@tudos77: akkor kérdezném Tőled drága tezsvírem, hogy miért teszik ezt mindig? Például itt, ezen a fórumon is? He?

Stock 2009.08.05. 16:23:13

@Swift05: azért ne vessük már el a sulykot.. "Tudod azoknak akik szeretik az autókat igenis ez a fontos." a swift nem egy presztizstermék! ráadásul nem a mai swiftet kéne a b corsához hasonlítani..
amúgy ha már az arc megvan meséld már el, hogy miben jobb a korabeli swift a b corsánál, kíváncsian várom..
mert ilyet könnyű mondani: "nem hiszem h túl sok értelem szorul abba aki egy b corsát vesz"

Stock 2009.08.05. 16:25:40

@Swift05: "most attól h csóró vagy és nincs pénzed egy új swiftre"
természetesen ez akart lenni az első idézetem..

tudos77 2009.08.05. 16:28:08

Mindíg?
Lökjél már ide egy linket légyszíves. Csak egyet.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.08.05. 16:44:00

Ahhoz a KIA Pride/Ford Festiva-hoz az égvilágon semmi sincs hozzá a bontóban.

Ha valaki tud hozzá balos ablaktekerő mechanikát,szóljon!

newname 2009.08.05. 16:51:59

Én mindig örülök az ilyen "véleményeknek":))))
Gondolom komoly "tesztek" alapján születtek:)))
De talán a "Népitélet" -et vagy el kéne törölni, mert egyszer határozott alap-info, máskor "ugye megértem a tulajok elfogultságát..vagy vmi ilyesmi.
A szubjektivitás természetesen mindig benne van egy ilyen cikkben, és ez reális.
Gondolom a fogalmazás kicsit nem sikerült: ami nem tört ösze ma is megy..ez így van mindennel.
Egy nem koreai gyártású Lanosról (sztem Román vagy Lengyel volt) tipus-véleményt alkotni...persze ez egyéni.
Hidd el az árához képest nem olyan szar.
Végül is A_B vivő autó.
Egy uccsó (koreai) szériásról beszélek:
115 000 km
szervíz kb 20 e rupó/15 000 km /félszint olajjal)/leugatott márkaszervízben/
Eddig: 1 x hátsó dob, 1x termosztát (gari), 2xfékbetét, 1x eldobott nyári gumi, 1x vez.szíj, 1x fék-kupl. foly csere, 1xbenga szűrő,1x4 gyertya.
Illetve jön: vez szíj, gyertya, bengaszűrő (5 e múlva)
Fogyasztás vegyesen 7,2 (7 év jegyzett adatai.
Hogy sok-vagy kevés döntse el mindenki.
A világban igen sok felé (volt) megtalálható, klf. néven.
Kelet-Euba lágyabb rugózás (olvass utána)
Lengéscsillapító (lökésgátló) pediglen van. Túlszervozottság: hát több mai van amely "érezhetetlen".
Szóval ez is egy szubj. vélemény (az enyém).
Természetesen aki szeret szerelgetni, annak nem való:))))
Bátor cikk (mondjuk eleve rokkant "kocsinak" készült járgányokat autónak minősiteni, egy 50-es években készült (nézz utánna, illetve tudod sztem. minek a koppantása) autót persze mai szemmel nehéz nem lecikizni. A Racer mi is volt lánykorában?
Sztem neked nem kellet volna "belezuhanni" ebbe a csapdába, egyszer márt volt ilyen nemrégen, az elég volt.
üdv:)))

Bolus Alba 2009.08.05. 17:21:05

@GGG77: Ha mindenki szidja akkor biztos igaz ;)

Bolus Alba 2009.08.05. 17:22:55

@ommm: Az a baj hogy nincs igaza.
Megfogsz lepődni! A Vaneo egy Mercedes, nézd meg rajta az emblémát, ismerős lesz... :DD

series_one (törölt) 2009.08.05. 17:51:46

@Bolus Alba:

jóvan, öreganyámnak meg daewoo mikrója van oszt mégis biciklivel közlekedik.

:))))

Ottopappa 2009.08.05. 18:27:32

Off:

Ma vettem egy km órát a bringámra, de nem tudom, hogy a kis szenzort az első kerékre (a küllőn) a felni szélétől befelé milyen távolságra kell felrakni? (26-os felni) Plííííz!

On...

series_one (törölt) 2009.08.05. 18:35:42

@Ottopappa:

tökmindegy.
meg kell adni akerékátmérőt aztán utána a fordulatot számolja.
mint nekem a jobb első kerék belsejében.
299km/óráig mér és milliméter pontos a távolságmérés.
:))))

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.05. 18:37:24

@Inner Circle: Most faszulni fogsz az Isetta miatt, mindjárt jönnek a szakértô urak, és elmagyarázzák, hogy az egy 600as, ami nem is Isetta :)

newname 2009.08.05. 18:40:41

@Ottopappa:
:))))
10-15 cm-re a karimától. De még a Tescos-hoz is adnak "rajzot":))))
Különben tökölni is lehet vele, a megtett út alapján. Én egy pont 500 m-es szakaszon állítottam be (gyerekes), de a 'gyári' specko baromságot írt, szóval, még a számokat is rosszul fordítják.
Vagy kimatekozod (kerékkerület alapján).
Ne higyj, csak magadnak:)))

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 18:43:16

Az a "baj" a Csikóssal, hogy világ minden pénzéért sem sértene meg senkit, s miközben kritikát ír minden mondatában bocsánatot kér, nehogy véletlenül is valakit megsértsen. Ezért nem az ő műfaja, mármint ez a rossz járműves izé.

Ez bizony a Winkler asztala.

Még valami. Nem értem a magyarok többségét.

Miért van az, ha egy magagyar birtokol egy autót, akkor attól a pillanattól fogva az az autó jó (pl hozzászólások/népítélet)?

Hogy lehet az, hogy a népítéletben szinte az összes márka, összes autójának átlaga alapján ugyanaz a végeredmény jön ki?!

Wadindián 2009.08.05. 18:43:20

@Ottopappa:
Mindegy, mert a kerékátmérőt, így a kerületet sem befolyásolja.
Lent az agynál közelebb kerül a szenzorhoz, így látni is fogja a mágnest(amit a küllőre raksz).
A legtöbb km óránál nem az átmérőt, hanem a kerületet kell megadni milliméterben(ha nem túl keményen használod a gumit, akkor számolj le pár millimétert a mértből).

newname 2009.08.05. 18:45:57

@Ottopappa:
"Off:

Ma vettem egy km órát a bringámra, de nem tudom, hogy a kis szenzort az első kerékre (a küllőn) a felni szélétől befelé milyen távolságra kell felrakni? (26-os felni) Plííííz!"

On...
De remélem nem valami szar japán!

newname 2009.08.05. 18:47:53

innercircle!
"Isetta. Az eleje egy ajtó, ami egyben nyílik, ezért tüntettek el minden "zavaró" dolgot róla."
Az eleje egy ajtó, de az a csomagtér nyílás is. Gyerekkoromban láttam párat.
DE nem mondommeg milyen jel volt rajta:)))

zippofcy6 2009.08.05. 18:48:28

Supra, CRX x2, MR2, Q4 ... nekem csak az autók krémjéhez volt szerencsém, szarokhoz hálistennek sose.
Illetve néhány alkalommal azért igen, pl:

Samarán tanultam vezetni, arra teljesen jó volt, pláne hogy alig párezer km volt benne akkor. A menetteljesítménye is megfelelő volt a Honda Tactom után :)
Büdös volt a beltér de nem nyekergett.

Anyám kispolákját is vezettem párszor, bár az "ütés" szó talán jobban illene rá amit kapott tőlem. Kibírta ... motorikusan soha semmi baja nem volt, de tizennégy év alatt (garázst sose látott) totál szétrohadt. Vezetési élménye, kényelme nulla, városban a menetteljesítménye még megfelelő volt.

Tipo 1.7 szívódízel: full fapad, szervó hiánya miatt kényelem mint a kispolákban, csak mellé még menetteljesítménye is nulla volt. Országúton használtam párszor, majdnem meghaltam minden úton annyira nem bírt előzni. Életem legveszélyesebb autója ... mondjuk elromlani nem romlott el 200 ezer km alatt míg apámé volt (előtte taxi volt szal kb 500 ezer lehetett már benne mikor a motor szétesett). Közben kibírt egy tetőn landolást is.

Berlingo első széria 1.4: nem volt oldalajtó szal kényelem nulla. Egy henger néha kihagyott ... amúgy is gyenge volt. Szervó miatt a Tiponál talán jobb volt vezetni ... amúgy uaz.

Berlingo mk2. 1.4: Kényelmesnek volt mondható, csak menni nem ment.

Berlingo mk2. 1.6: totál mint az előző,c sak ez már városba eléggé motorizált volt.

Matiz 2004-es: klíma gyenge, menetteljesítmény és futómű csak városba megfelelő, max a kispolszkinál kényelmesebb. De ezen se ment semmi tönkre kivéve az ülésállító bowdent.

Aztán pár perces utak erejéig volt CX (hajóhinta), Golf 2 (kb. mint a Tipo), Merci 190D (még gyengébb mint a Tipo, de kicsit kényelmesebb, az egyetlen autó amivel lefulladtam induláskor), Sunny (kb. 92es lehetett, igazi "nagypapis" érzés). Egyiket se kívántam meg.

Saját autóimnál csak rosszabbakat vezettem eddig ... hiába, jól választani tudni kell :P

zippofcy6 2009.08.05. 19:00:07

Autós újságírás = kedvcsinálás a vásárláshoz.

Egy időben minden online autós lap keresett újságírókat. Csak azért nem jelentkeztem egyikhez sem mert tudtam az első cikkem után páros lábbal rúgnának ki ... én nem hazudnám a szarra hogy jó, és viszonyítási alapom se a Swift meg az F Astra.
Ahelyett hogy a külsőről írnék (ami ugye totál biztonságos téma, a forgalmazó se tud belekötni ha nem azt írják hogy randa) inkább összehasonlítanám az adott kategória éllovasával, miben rosszabb, miben jobb.
Utoljára a 92-93-as Adac használtautó katalógusban láttam normális autótesztet ... manapság fél oldal modelltörténet, fél oldal az autó külsejének ismertetése, fél oldal mit csinált vele az újságíró, vagy más oda nem való dolog, és fél oldal marad arra hogy leírják: egész jó (értsd: kurva sz@r) vagy a legjobb (használhatótól a nagyon jóig)

De ha elnézzük ezt az országot (politikai élettől kezdve a bíróságokig bezárólag minden családi-baráti vállalkozás, nem is ért senki ahhoz amit csinál csak eladni meg szétosztogatni tudnak, állami vállalatokat / beszedett adót / EUs támogatást) akkor miért lennénk felháborodva rajta?

Winklernek meg Karottának legalább a stílusa jó volt ... Csikósnak meg van tapasztalata.

zippofcy6 2009.08.05. 19:06:00

Jah az olyat bírom még mikor 15 milliós autónál van pofájuk oda írni kinek ajánlják. (lásd Infinity teszt A5-ön)

És nem azt írják hogy LiBajnainak, gyúrcsótánynak, Kókánynak meg hasonló tolvajoknak ... mintha egy becsületes munkát végző magyar embernek lenne pénze 15 milliós autóra ...

2108face 2009.08.05. 19:22:46

hát a Lada Okaval egyetértek, bár az 1500i Samaráról nagyon pozitív cikkeket írt anno Csiki. ;)

Ottopappa 2009.08.05. 19:28:47

Köszi!

Már kb belőttem...

@newname: Neeeem, sokkal jobb, hidd el, megnéztem, és az van a csomagolásában, hogyaszondja, valami: "made in China"... Az jó??? :)

newname 2009.08.05. 19:32:38

@Ottopappa:
Annál csak egy jobb van (ujabban):
PRC=
(People's Republic of China)
Na én is megszívtam valamivel: "nocsak végre nem csajna már valami, hanem PRC."
Ebben legalább tiszta Amerika vagyunk:)))

Mr. Ray · http://bluray.blog.hu 2009.08.05. 19:38:11

@Swift05: Éppenséggel nem ismerjük egymást, ezért gyanítom jobban tisztában vagyok az anyagi helyzetemmel, mint te. Pénz az lenne, csak akkor már nem Swiftet vennék, annak ellenére, hogy nincs bajom a Swift-tel, a Corsa mellett én is hajtok egyet és mindig dicsérem, hogy hozzá sem kell nyúlni. Csupán annyit mondtam, hogy a réginek vékony és kemény a kormánya + pléhdobozos hangja van az ajtónak, ha becsukod. De minden autónak van egy-két idegesítő hibája. Szóval nem tudom te mit vettél ennyire a szívedre (a Suzukisok miért ennyire érzékenyek?), de nem kéne személyeskedned, mert én se tettem és picit gyerekes.

Egyébként meg minek új autó? Idegeskedjek, hogy ellopják vagy megkarcolják? Vagy idegeskedjek azért, hogy ha valami közbejön, akkor nem tudom fizetni? Ez régi ki van fizetve, nem nyögöm a 10 éves hitelt, ami alatt 0-ra értéktelenedik egy kis(ebb) kategóriás autó. Lásd Csikós kolléga mai másik (tényleg nagyon) kiváló írását, ahol ő is kifejti, hogy öreg autót tartani nem rossz dolog!

Ratnet 2009.08.05. 19:59:19

@LipicaiCukorgyáros: "Miért van az, ha egy magagyar birtokol egy autót, akkor attól a pillanattól fogva az az autó jó (pl hozzászólások/népítélet)?"

Kicsit kibővíteném a gondolatodat. Akinek nincs sok tapasztalata autókkal és úgy ül bele egybe, az elhitetheti magával, hogy az jó autó. Akinek viszont sok és sokféle autója volt, az már nagy valószinűséggel tud közülük mondani egy-két szart is.

Vannak örök top-fosok, mint pl. Dacia 1310, P126, Fiat Ritmo, Talbot Horizon stb. ezekre ritkán mondja bárki, -akinek többféle kocsija is volt- hogy jó.:-)

csiky944 2009.08.05. 20:09:46

@Ratnet: tudnék olyat aki dícsérné :)

Uff 2009.08.05. 20:10:35

Az ujsagirok gyakran lefikaznak olyan autokat amelyek egyebkent jol szolgalnak a hetkoznapokban. Ami engem illet fenntartasokkal olvasom a teszteket amelyek nem mentesek az ELTULOZOTT eszmefuttatasoktol es szubjektiv velemenyektol.
Engem csak a tesztalany erdekelne de el kell meg melle olvasni egy csomo ertelmetlen baromsagot... ami persze a tobbsegnek tetszik. Cirkuszt a nepnek! :)

Akire rajott a hanyas es meg kellett hogy alljon az opel sintra vezetese kozben az tegye fel a kezet ;)

prokee · http://aruhaz.kauffer.hu 2009.08.05. 20:14:38

Uff:
Ne haragudj, de a Sintra TÉNYLEG egy fos.
Ezt még az elvakult Opelesek is állítják, kivéve persze azon szerencsétlenek többségét, akik elkövették azt a baklövést, hogy vettek is egy ilyet.
Saját hülyeségét nem szívesen fogadja el az ember.

Uff 2009.08.05. 20:21:10

@prokee: Az rendben van hogy fos, csak a tulzasokra akartam celozni ezzel pl hogy meg kell allni hanyni...

tudos77 2009.08.05. 20:22:21

@tudos77: A toplistámon a Lanost megkövetem, és kitörlöm, mert közben eszembe jutott egy autó, amit még az évezred elején elvittem egy haverommal egy próbakörre. Életemben nem röhögtem még olyan jókat mint akkor. Ehez az autóhoz képest a Lanos egy BMW volt. Az "autó" neve:

Daewoo Tico

Értékelése: Muhaha-ha-ha-ha.

pickapu 2009.08.05. 20:25:39

@Ratnet: Istenem... Talbot Horizon! Egy igazi szar.
96-ban majdnem nem értünk oda leszerelni a laktanyába, mert a katonatársunk Talbotja vissza akart fordulni négy személlyel a gödöllői parton. Azóta egyik kedvencem a tipus, a szarságánál már csak a rohadékonysága volt nagyobb... :)

Uff 2009.08.05. 20:26:02

Ottvan meg a hyundai atos, az is egy kabare ;)

prokee · http://aruhaz.kauffer.hu 2009.08.05. 20:28:40

Bee:
"Ha valaki tud hozzá balos ablaktekerő mechanikát,szóljon!"

Ócsán nincs?
Nemégen voltam, akkor szedegettek szét egy pirosat. Elejét elhoztam, ne keresd, de ablakemelő még talán volt benne.

BeeTm · http://beeproject.atw.hu 2009.08.05. 20:35:32

@prokee: baszki!

Alkatrésznepper haverommal köröztetem már egy ideje az ismerősnek ezt a cuccot,majd szólok neki!

Köszi!

Ratnet 2009.08.05. 20:43:31

@prokee: "Nagyapám 30 évig hajtott egy 1310 TLX-et..."

Azért ez a mondatrész egy kis kozmetikázásra szorul nem?

Egyébként a 'dácsiák' borzasztó esetlegességgel üzemeltek, és gyönyörű szórással produkálták mindenféle hibáikat. Slendrián összerakás, anyaghibák, extra korrózióval megspékelve. Nekem is volt sajnos (1310) és másokét is szereltem eleget ahhoz, hogy a 'márka' nevének hallatán ma is égnek álljon a szőr a hátamon, és fantasztikus katasztrófasztorikkal szórakoztassam el a hallgatóságomat.

Ratnet 2009.08.05. 20:45:04

@pickapu: Mondom én: tapasztalatból lehet igazán használtautókról beszélgetni.:-) Köszönöm, hogy igazoltad.

papa33 2009.08.05. 20:48:31

Oka szinte nem is volt, a Lanos nem volt olyan ócska és a Corsa sem: utóbbi erőtlen 3 cilinderes 5 fővel, és pont hogy szerintem kicsi. Mindezt azért, mert akkor volt 2.2 milla, de fullos D vagy valami benyás 4 milláért ugyanaz.
Mitsu sz@r...ja Tavria hol van, vagy már volt?
Na ezeknél akkor akadnék ki jobban, ha a legjobb 10 autó lenne, de nem ám 100 milla feletti Ferrari-Maserati, hanem autó, csak úgy, szerintetek T TC.

newname 2009.08.05. 20:51:24

@Uff:
"Ha ha said the clown
Has the king lost his crown...":))))

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 21:36:38

@Ratnet: Persze, ebben igazad van. De ha azt nézzük, hogy a trabantos időszakban azért nem volt rossz autó a Dacia... Akkor megint egy újabb szemszög. Minden attól függ, mit mikor, miért, mennyiért. Mai szemmel az akkori Daciák szemetek, de akkori szemmel nem voltak olyan rossz autók. Én így vagyok a mai dolgokkal is.

Ratnet 2009.08.05. 21:59:14

@LipicaiCukorgyáros: Fura, hogy pont a Trabit említed.:-) Épp, hogy a Dacia után vettem meg azonnal a második Trabantomat. Sokkal jobb, megbízhatóbb autó volt a Trabi. Akinek volt, annak nem kell ezt külön magyarázni.

A Dacia inkább kényelmesnek és fürgének tűnhetett akkoriban, valamint a beltere volt talán 'modernebb' mint a keleti kategóriatársaié.
Aztán a kényelmesnek tartott üléseken egyszer csak túl billegős lett az utazás, a hátsón meg előbb-utóbb a padlólemezhez koppant az ember feneke, éppen úgy, ahogy a harmatgyenge gyári rugók miatt a Dacia hátsója is szépen 'leült' a földre.:-)

csiky944 2009.08.05. 22:07:33

@Ratnet: nekünk is volt
5évesen vettük,céges autó volt
a motorját generálozni kellett
meg fényezni,mert 5év alatt megette a nap a dukkót
ezek után éveket szolgált hibamentesen,én nem emléxem rá,mert még kiskölök voltam
állítólag kényelmes volt és a motorja is csnedes volt
aztán a nagy román dacia felvásárláskor eladtuk

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 22:19:01

@Ratnet: Egyébként viccen kívül, még az előző hsz-hez oda akartam írni, hogy nekem nagyon tetszett a trabi kormányműve-, felfüggesztése- váltója. Nemrég nosztalgiából beültem egybe és nagyon nagyon meglepődtem, hogy milyen masszív autó. (nem a karosszériája) pontos volt, kiszámítható, mint egy kis gokárt... És még valami németes patent érzésem is volt. Lehet most egy csomóan megköveznek... :)

2108face 2009.08.05. 22:19:43

"De az az első tesztautó… Úristen. Nem írtam róla olyan borzalmasan rosszat, akkor ennek egyáltalán nem volt hagyománya valahogy, ma már szégyellném az írást, akkor még szinte kritikusnak is minősült."

Ezt nem értem, főleg úgy, hogy az értékelő csíkok is igencsak magasra ugrottak a tesztben. Akkor is tudtad, hogy rossz az autó vagy miért nem lehetett akkor ezt leírni???

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 22:21:12

Érdekes ez a Dacia kérés is. Az első gépünk atomjaira hullott és szét kellett szedni, majd újra összerakni. A második viszont minden hibától mentes volt. Érdekes. De azért a Dacia egy komoly minőségi javulás volt a trabi után :)

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 22:22:29

@2108face: Ezt én sem értem, meg kéne kérdezni a Csikóst.

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.05. 22:24:35

@Ratnet: Te is fordítva működsz, :) Dacia után trabi? nem vagy te véletlenül saabos?! :) (én is szeretem az elvont gépeket, főleg ha szépek)

2108face 2009.08.05. 22:27:45

"akkor még szinte kritikusnak is minősült."
sztem azt jelenti, hogy akkoriban tilos volt "nyugati autót" kritizálni. be kellett oltani a népet a nyugati autókra, egyúttal az ex-szocik ellen.

Ratnet 2009.08.05. 22:41:03

@LipicaiCukorgyáros: Valahogy úgy kezdtem, hogy Trabi, aztán szegény apám után megörökeltem a Dacia-t aztán megint Trabi. Majd Lada, Lada, Lada, azután a nyugati gépek szinte összes népszerű típusa sorban, mígnem kikötöttem a svédeknél. Ha tehetem azt veszek.

Egyébként 1200-es Ladám most is van. Vannak örök totemek a változó világban.:-)

tcom 2009.08.05. 22:54:57

Én totálisan hülye vagyok az autókhoz. De vezetni azt szeretek/tudok. Amolyan "mini" Raikkonen-ként. =;-)
Sokak szemében egy fakír vagyok, hogy 10 évig vezettem egy Swift-et. Annyit a hiba statisztikájáról, hogy 120000 Km-nél megkérdezte egy szerelő ismerős, hogy mikor cseréltem benne ékszíjat. Mit? Teljesen mindegy mikor cserélünk benne motorolajat, hogy van-e benne hűtőfolyadék, hogy leszakadt-e a féltengelyről a gumiharang... Úgy is elmegy a világ végére is, és ha féltengelyt kell venni, akkor az egy tizesből megvan a következő 100000 Km-re. 160000 Km-nél adtam el 4 éve, de még mindig látom néha.

Van összehasonlítási alapom a Corsa 1,2-höz is. Igaz csak egyszer vezettem, amikor egy buliból a tulaj hölgy nem tudta már hazavezetni és felajánlottam a segítségemet. Először azt hittem, hogy részeg vagyok. Nyomom a gázt és nem akar indulni. A Swift már kipörgött volna. Aztán valahogy a váltó is mintha beszorult volna és mindig lutri volt a pontos váltás. Igaz belülről valamiféle igazi autó filingje volt a Swifthez képest. Nem cseréltem volna.

Bolus Alba 2009.08.05. 23:01:42

@series_one:

Hehe, aztán mikor beül egy Lanosba, majd közli veled, hogy ez nem is Daewoo :))

tudos77 2009.08.05. 23:52:22

@tcom: Semmi gond nincs azzal ha szeretted a Suzukidat, de azért baromságokat ne írj a Corsákról. Valószínűleg soha nem ültél egyben sem, a műszaki adatait sem nézted meg, hanem itt a fórumon olvasgatva összeszedted a közhelyeket és kerekítettél egy kis bejegyzést, amivel igazolod miért is szeretted annyira a Szuzukát.
Azon azért összekarmoltam magam a röhögéstől, hogy az alap Swifthez képest (3 henger 76 Nm nyomaték) az alap Corsa (4 henger 88 Nm)úgy érezted nem akar indulni. Ez a váltózás meg aztán tényleg hülyeség, mert ugyan a swiftnek szerintem is jobb a váltója, de azért az opelnél sem érzi úgy az ember, hogy beszorult volna, vagy nem tud vele váltani. Anyám az 5x évével és a bolt-otthon közötti vezetési gyakorlatával elég jól elboldogult vele.
Mi éveken át használtuk mindkét típust bevásárló autóként, úgyhogy nekem elhiheted, tapasztalatból írom, a corsa mérföldekkel jobb autó.

Stock 2009.08.06. 00:11:36

@tcom: "Amolyan "mini" Raikkonen-ként."

a raikönnen az a srác, akinek totál hullámzó a teljesítménye, gyakran töri a vasat és kakilni jár szabadedzés helyett?? :)

10 év = 100 000 km nem azt bizonyítja hogy szeretsz vezetni...
tudos77-tel kell egyet értenem nem nagyon ültél te Corsában.. a pontos váltás ugyanis sohasem lutri, még szétkopott kulisszával is hosszú úton jár ugyan, akad isv iszont mellé se megy soha, meg lyukat se tudsz váltani.. magyarul minőség érzete az nincs de baj sincs vele!

Stock 2009.08.06. 00:37:44

@Stock: bocsi! 160 000 akart lenni!

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.06. 10:27:41

@Stock: A Corsaban nem váltó van, hanem ipari habverő. Kívül-belül inkább autónak tűnik, mint a Swift. De a Swift sokkal időtállóbb és többnyire precízebb. A Corsa pedig szebb, "autóbb", élvezhetőbb, kényelmesebb és figyelmesebb a felszereltsége.

Stock 2009.08.06. 14:10:49

@LipicaiCukorgyáros: általánosságban lhet hogy időtállóbb a swift.. bár nem rohadó swiftet még nem láttam, muter corsáján egy rozsdapötty sincs!
a precízséggel meg szintén vitatkoznék bár swiftet max csak egy ezrest vezettem a corsát több mint 100* annyit, tehát biztos szokható a suzuki.. de a kormány pontosságában, fék erőben és adagolhatóságban, a kuplung finomságában köszönőviszonyban sincsennek, nah meg az ütközésbiztnonság.... legalábbis amelyik swiftet meg corsát én vezettem azoknál így volt!

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.06. 16:26:47

@Stock: A Corsa felfüggesztése lötyög, rinyál. Hossztartók idővel rohadnak. Kormány elkopik. A B-k nem voltak kellőképp alul lekezelve rozsda ellen, aljuk rohad (Omegáknak is, ez típushiba). Motorhibásak többnyire (nem az alap 60LE), Check Engine, rángatás, elektronikus problémák. A Corsa lassabban pörög fel, kelletlenebb, a váltója a legrosszabbak egyike. De szebb, vastagabb lemezekből építkezik, belül otthonosabb, kényelmesebb, nagyobbak az ülései, és tele van lámpával/fiókkal, digi kijelző stb. Egyszóval igényesebb.

Canga81 2009.08.06. 18:31:30

Ha már összehasonlítás, akkor Suzuki 1.0 Swiftjét hasonlítsuk már össze akkor a B Corsa 1.0 motorjával!
LOL!!! Asszem az 1.2 moci a Corsából 45 lovas volt, az 1.0 meg talán még 40 se :DDDD

Canga81 2009.08.06. 18:40:20

C Corsa váltójához tudok csak hozzászólni, mutternak az volt (utána új Swift, ezt csak azért is beírom:))), és 50.000km alatt 2x esett szét műanyag fosperselye :)

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.06. 18:42:00

@Canga81: Az 1,6-os Swift 1,8-ig bármelyik Golfot megkajálja ;) (és soha nem volt Suzukim). Ne emlegessük egy napon a Corsa hajtásláncát a Swiftével, mert a kettő között fényévek vannak - az utóbbi javára, és ha jól tudom nem LE-ben, hanem NM-ben szokás gondolkodni komoly embereknél LOL.

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.06. 18:43:06

@Canga81: Akkor te vagy az 1.000.000-ból egy, akinek ez megtörtént :). Biztos van ilyen is.

Canga81 2009.08.06. 18:51:23

Sajna nem én vagyok az 1 millióból az 1, mert elmondták a szervizbe hogy annak a szarnak műanyag perselyt csináltak az okos német szaGemberek, és hogy ez ilyen...::))

Csak azért mondtam hogy az 1.0 Swiftet az 1.0 Corsával rakjuk össze, mert az 1.2-essel emlegették egy lapon, de elárulom hogy még az 1.2-est is megeszi az 1.0 Swift reggelire, ebédre, de még uzsira és vacsira is:)))

És igen tudom milyen jó az 1.6-os sedan, havernak is van. Nekem egy 1.5 ös Ignácom van, igaz a 3 ajtós :)

LipicaiCukorgyáros (törölt) 2009.08.06. 19:06:22

- 1,0-es Swift 3 hengerese! 50- ill 53LE (40-se :) aranyos).
- 1,3-as 68LE ill 92LE
- 1,5-ös GS 102LE
- 1,6-os 95LE ill 102LE ill Sport VVTI 125LE (ez azért nem rossz még német szemmel sem), mondanom sem kell ez egy 800-900-as kasznival mit megy.

GTI-ről: 1,3-as 101LE

bocs, ráértem

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.08.06. 19:21:24

@zed07: autót kell venni, nem roncsot és nem hagy ott ;) Kíváncsi lennék, milyen autók és (saccra) hány évesen álltak az út szélén...

Il mio nome è Nessuno (törölt) 2009.08.06. 20:46:22

@tcom: "Annyit a hiba statisztikájáról, hogy 120000 Km-nél megkérdezte egy szerelő ismerős, hogy mikor cseréltem benne ékszíjat."

Csak szólok, hogy a többi autónál is többnyire 120nál írják elô a szíjcserét, szal ez finoman szólva sem kiugró teljesítmény.

Stock 2009.08.06. 21:54:16

@LipicaiCukorgyáros: nekem az eco-val van tapasztalatom, ami valamennyit ültetve van gyárilag tehát a futómű abszolút nem 2lötyögött"... sőt kimondottan kevéssé billeg az átlag kisautóhoz képest, valamint kanyarban jól tapad és marha jól érezhető, hogy meddig mehetsz el(a hátulja tud ha nagyon elnéztél valamit előjel nélkül, megfoghatatlanul kitörni)!

"váltója a legrosszabbak egyike"
vezettél már franciát? :)) de sztem egy wrx sti-nek még pocsékabb, akadósabb váltója van!


"aljuk rohad"
készséggel elhiszem, hogy átlagban ez van, de az sajátnál tuti nincs ezt igazolhatom... sokan panaszkodnak olaj fogyásra, meghibásodásokra, én valószínű belenyúltam, más meg mellé, ezért nem szóltam, semmit a Csiki ezen tesztautót érintő kritikáira..

"lassabban pörög fel"
ez igaz! viszont ha kiismered, akkor rájössz, hogy hogyan használd, mert valóban csak rendesen taposva van kielégítő dinamikája, viszont úgy sztem nem érheti kritika! valamint észrevételeim szerint minden fordulaton erősebb a swiftnél (nem hiszem hogy gyorsabb) viszont sokkal kellemesebben reagál a gázpedál lenyomására..

CernaGeza 2009.08.06. 22:25:45

A Curia utcában tényleg parkol egy lada Oka, és fakormány van benne! :) Ha arra járok lefényképezem. Aranyos fehér, mégcsak nem is rozsdás.

A Tipo 1.7d-vel kapcsolatban annyit csak, hogy az ülései kurvajók voltak. Azzal a hanggal és menetteljesítménnyel és szaggal megspékelve amolyan luxus-ifa feelingje volt.

én bírtam.

KuKori · http://ireland.blog.hu 2009.08.06. 23:14:38

Ez mekkora tré, hogy lezárnak egy posztot a TC/belsőségen...

TC törlés a könyvjelzőből.

Stock 2009.08.07. 00:05:03

miért kell lezárni, miért nem azt zárják ki, aki kiverte a biztosítékot??

lacza87 (törölt) 2009.08.07. 07:25:07

@Stock: Pedig úgy akartam reagálni valamire:
zippofyc: "De a rendőr is megbaszhat érte ha úgy tartja kedve. Vagy tarthatja a markát bakfisért."(fóliázásról volt még szó)
Hát nem tudom én még csak baksist hallottam, a bakfis ugyanis fiatal lányt jelent...

Stock 2009.08.07. 09:07:43

@lacza87: olyan is van lásd: Zsanett.. :)

Suttora 2009.08.07. 09:56:18

@LipicaiCukorgyáros: Sajna nem, szinte mindegyik korábbi darabban szétesik, sőt még a Merivákban is. Szakszerű javítás esetén azonban csak egyszer eshet szét, mert az alkatrészt a műanyag helyett fémperselyesre cserélte az Opel és a javítás során is ezt kell beépíteni. A csere ára egyébként 30.000 Ft körül mozog, de a kellemetlenebb az, hogy mozgásképtelenné válik az autó és ezt senki sem szereti.

Kifordított kacagány 2009.08.07. 11:47:40

hiteltelen az egész, a Csikósnak volt haja, ki hiszi azt el?

newname 2009.08.07. 12:59:24

@Stock:
Valszeg túl sok marhaságot hordtak össze egyesek -nem éppen autókról.
Mondjuk ez a moderátorok dolga.

Suttora 2009.08.07. 15:18:38

@newname: Így van, nemigen volt más megoldás sajnos.

toncsi64 2009.08.07. 16:28:48

Ezekről a negatív listákról nagyon hiányolom a román ipar remekét az OLTCIT-et :-)))
A haverom nagy csókkal rögtön vett 10 db-ot mondván nagy biznisz lesz mert ugye ez volt azonnal. Végül ugyan igaza is lett mert vitték mint a cukrot, de csak 7 db-ot tudott eladni mert 3-at már a telepről sem tudott elhozni saját lábon :-))
Megjegyzem ilyen arányú balesetem nekem is volt amikor a cég a "soronkívűlíség" bűvszónak engedve vett 10 db Skoda 1203-as kistehert. Pápáról csak 5 ért haza Pestre saját lábon :-)))

vonszabo 2009.08.07. 20:25:58

Volt már A Corsám(1,2), hajtottam B Corsát (szintén 1,2), most ezres Swiftem van. Szerintem nagyjából ugyanúgy mennek, bár a Swift váltója a legjobb, de én a Corsák váltójával sem szenvedtem (sőt a swiftnél nagyon szar hátramenetet kapcsolni). A fék és a futómű nagyjából mindhárom autónál ugyanolyan. A corsák kasznija érzére sokkal merevebb mint a swifté.

Suttora 2009.08.07. 22:43:43

@vonszabo: Azt hiszem, nem csak érzésre.

nyelv-ész 2009.08.08. 21:16:52

A Lanos meg a Corsa helyett esetleg simán beférhetett volna a Kispók meg a Szamárzsiga. Kizárt, hogy Csikós doktornak ne lett volna hozzájuk szerencséje.

Ooopsz, talán tesztautónak mégsem... bár a rendszerváltás környékén a lengyelek még bepróbálkoztak egy 800-as vízhűtésessel. Tavaly volt egy elég jól konzervált példányhoz szerencsém, de valahogy nem nyűgözött le. Ugyanaz a bukdácsolás az úton, ugyanaz a tuctuc-hang, csak halkabban.

Aztán a Samarák: barátnőméknek volt egy 1.3-as, meg később egy 1.7-es injektoros. Egyik nagyobb szar volt, mint a másik. A váltó ugyanúgy megszorult, mint a Tavrijában, és a műszerfalon nem volt két párhuzamos vonal, annyira szarul volt mindegyik összegányolva.

éncsakén 2009.08.09. 16:30:46

Kedves Csikós Zsolt!
A fent említett autók közül egyedül a Corsához tudok hozzászólni, mivel magam is vezettem ilyet 4 éven át. Bátran mondhatom, hogy a kifogásai enyhén szólva is nevetségesek, de nézzük pontról pontra.
1. Az alapváltozat nem joy, hanem city néven futott.
2. Ajtócsukódási hang és vékony pléhdarab az ajtó. Az előbbit nem tudom hova tenni, az utóbbiról meg csak annyit, hogy a Corsa volt az első kiskategóriás autó ahol megjelent az ajtóban a merevítés 2 fémcső formájában(1993-at írunk!!!)
3. Kényelmetlen ülés. Egyhuzamban Romaig mentem vele. Semmim sem fájt, jé de érdekes, a hiba biztos bennem van.....
4.A váltó/váltás. Nos, ez tényleg nem a legsikerültebb része volt a típusnak, de némi megszokás után, nem volt gond.A fennmaradó fordulat pedig inkább az új Opel motorokra áll, a Corsa 1.2-esére szerintem egyáltalán nem volt jellemző. Ha Ön alatt rángatott az autó, akkor vagy a tesztelt példány volt hibás, vagy az Ön pedálkezelése esik fényévekre akár még az elfogadhatótól is.
5. A kormány. A cikkben leírtakkal szemben se vékony nem volt, se nem csavarodott. Tekerni pedig tényleg többet kellett, mert a szervó hiányát az áttételezéssel pótolták. Magyarán még álló helyzetben sem volt megeröltető tekerni a kormányt. Kéretik ismét figyelembe venni az időt, amikor az autó megjelent. Hány kiskocsiban volt akkoriban szervó??
6. Erőnlét. Ugye amit leír a cikkben azt még Ön sem hiszi el??!!?? Lehet, hogy nem vetekedhetett 45 ló egy Ferrarival, de autópályán tartósan 140-et lehetett vele menni. Arról nem is beszélve, hogy benzinmotor létére dízeleket megszégyenítő módon szétforgathatatlan volt (4800-nál leszabályzott), valamint a nyomatékát is alacsony fordulaton adta le. (Ezért is kamu, az egyik kommentelő állítása, hogy a Swifttel mennyivel könnyebb elindulni)
7. Utóélet. A cik(k)i végén amúgy mellesleg megjegyzi, hogy ja igen, tényleg, hiába nyúzták kilóméterek tíz(száz)ezrein át szolgálati autóként, a legkisebb hiba nélkül, önnek mégse kéne mert egy kalap .....
Egyébként amit az enyém átélt alattam azt az ellenségem autójának se kívánnám: kezdő vezető, gyakori töréskár, bejáratás teljes mellőzése, folyamatos padlógáz. mégis kibírta és zokszó nélkül tette a dolgát. Vajon hány Ön szerint ultrahiperszupermegagiga autó bírta volna még ki ezt?? HE????

farönk 2009.08.14. 16:18:20

@dansun: az Amerikai Taxiban is feltűnik egy ilyen, és kigyullad...a taxis csaj szerint is egy vér gáz a Daewoo:-)

csz0 (törölt) 2009.08.21. 12:58:32

@LipicaiCukorgyáros: Hát ez egyszerű, általában ha valaki kiválaszt egy autót és pénzt áldoz rá, azt jelenti, hogy az neki jó, az ő igényeinek és pénztárcájának megfelel. Nagyra értékeli a népítéletben, hacsak szét nem esik alatta. Az autóbuzik kivételt képeznek, akkor is nagyra értékelik a járművet, ha többet van a szervizben, mint úton :)

SomiTomi 2011.03.03. 22:22:34

Nekem a Lada Okáról az öreg, dízel Ford Orionunk jutott eszembe, aminek anyira elöregedett a váltója, hogy az egyest nem is találtuk benne. Az indulás kábé úgy nézett ki, hogy az ember nekiállt keresni az egyest, majd véletlenül berakta hármasba, és nyomatékból elindult.