Az Audi egészséges (munkahely)

  2008. február 19. - Winkler Róbert Címkék: lol audi

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

Így kínozzák az utángyártott lámpákat Tajvanon
2015-06-12 11:07:30

Az Eagle Eyes nem számít nagy gyárnak Tajvani viszonylatban, de még a sziget déli részén, Tajnan városában

Néhány megfigyelés az új fényezési trendekről
2015-05-26 17:52:20

A China Airlines Tajvanból Frankfurtba késett másfél órát, így buktam a budapesti csatlakozást. Az ölembe

Cuki cicák a gumigyári klotyóban
2015-05-22 17:46:25

Ránk szakadt a monszun, amit Tajvanon nagyon vártak, mert a száraz évszak nem csak száraz volt, de hosszú is.

Felkúrták az agyam Tajvanon
2015-05-21 15:52:45

Konfuciánus szentély a Vacron-központ kerítésénél Ma a sokadik dashcam-céget látogattam meg a Taitra


Lehet, hogy néha olyan benyomást keltünk, mint akik testületileg nem kedvelik az Audit, pedig az ilyesmi még olyan kemény helyeken is elképzelhetetlen, mint mondjuk Észak-Korea. Nálunk pedig közel sincs olyan kemény diktatúra. Én például nagyon szeretem az Audikat, még az A6-ost, az RS4 meg egyenesen transzcendens élmény volt.

A BMW-Audi vitában se szívesen foglalnék állást, főleg, hogy az érdekesebb Audik és BMW-k nekem általában túl nehezek és túl erősek. Mindennnapi autónak a teljes Audi-BMW palettáról igazából csak a BMW X3 kéne, annak viszont a külső megjelenése fáj, különösen a hátsó lámpája. De azzal a vezetési élménnyel, meg mindennapi használhatósággal, különös tekintettel a háromliteres dízelre, már tudnék együtt élni.

Ennyit bevezetőül.


Nem tudom, van-e autós vagy bármilyen médium, amelyik leközli az ilyen sajtóközlemlényeket, de olvasóinknak joguk van a tájékozódáshoz. Úgyhogy fogadják szeretettel az Audi Hungaria sajtóközleményét. Ha esetleg úgy érzik, van Magyarországon egészségesebb autógyár, szóljanak hozzá nyugodtan.


 

Egészségügyileg is a csúcson

  • Kiemelkedő egészségügyi mutatók az Audi Hungariánál
  • A vállalat hozzájárul a  munkatársak egészsége megőrzéséhez

Középpontban az egészség: az AUDI HUNGARIA MOTOR Kft. több mint 5800 munkatársának egészségi mutatója az elmúlt évben elérte a 

98,2 %-ot. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnál dolgozók kevesebb mint

2 %-a volt hosszabb vagy rövidebb ideig betegállományban. „Ez egy nagyszerű eredmény” – értékelte a mutatószámot Thomas Faustmann, az Audi Hungaria Motor Kft. ügyvezető igazgatója.  Ezzel a eredménnyel az Audi Hungaria a Volkswagen-konszernen belül a harmadik legjobb értéket tudhatja magáénak.

„A 98,2 %-os egészségi mutató nem csupán az alacsony  munkatársi átlagéletkornak köszönhető, hanem a vállalat arra vonatkozó törekvésének, hogy a munkatársak egészégét és életkörülményeit javítsa. Meggyőződésem, hogy ez a kiváló eredmény példaértékű Magyarországon. Az Audi Hungaria a jövőben tovább fejleszti az egészség megőrzést célzó programját.« – tájékoztatott Rozman Richárd, az Audi Hungaria személyügyekért felelős ügyvezető igazgatója.

Az Audi vállalati filozófiájának megfelelően az Audi Hungaria arra törekszik, hogy munkatársainak segítséget nyújtson egészségük és erőnlétük megőrzésében. A vállalat térítésmentesen biztosít orvosi vizsgálatokat, egészségügyi állapotfelmérést és fitnesz-tanácsadást a munkavállalóinak. Az elmúlt évben közel 500 munkatárs kapott az Audi Hungaria Egészségügyi Központjában influenza elleni védőoltást. Ezen felül a munkatársak 10 %-a vett részt allergia- és koleszterinszint vizsgálaton.

A választható béren kívüli juttatások köréből különböző, az egészség megőrzését célzó sport- és szabadidős tevékenységeket vehetnek igénybe a vállalat munkatársai. A juttatások közül az üdülési csekk az egyik legnépszerűbb, de életbiztosítás és egészségpénztári szolgáltatás is választható.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr98345372

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Lacilee 2008.02.19. 11:53:58

Hát igen, ha elmegyek tápénzre
akkor elveszik a mozgobérem egy részét
6 hónapra. Utána se biztos hogy vissza kapom. Azért ez is egy visszatarto indok.

Sam8888 2008.02.19. 12:02:58

Voltam egyszer gyárlátogatáson az Audiban. nekem tetszett. Meg voltam a Suzukinál is. Az nemtetszett. (Audinál kb fél napig tartott körbefutni a gyárat, szuziéknál meg csak egy óra... :))

karlmann 2008.02.19. 12:09:55

Azért óvatosan ők is beismerik, hogy az alacsony átlagéletkornak is van köze hozzá. Viszonyításként azt lenne jó tudni, vajon az AUDI hogyan szerepelt az Egészséges Munkahely versenyen az utóbbi időben?

I.C.ram 2008.02.19. 12:12:10

Arra lennék kiváncsi, hogy milyen bérek vannak az Audinál. A ranglétra alján elhelyezkedő összeszerlő és a tetején lévő mérnöknek.

Kifordított kacagány 2008.02.19. 12:14:07

Sam8888 2008.02.19. 12:02:58
akkor most a szuzinak jobb a körieje?:)

Akitudja 2008.02.19. 12:16:58

Azt pontosan nem tudom már, hogy mennyit keresnek az összeszerelő operátorok, csak annyit, hogy messze a legjobban fizetett operátorok az országban DE mérnök fizetés meg olyan nevetségesen alacsony, hogy az már vicc kategória. Most hogy egy másik gyárban dolgozom az ottani mérnöki fizetésem 175%-át keresem... Nesze neked audis mérnökség... Vicc.

Sam8888 2008.02.19. 12:21:00

Kifordított kacagány 2008.02.19. 12:14:07

Attól függ! :D ha televan aggatva sztrítrészing matricákkal meg van rajta duplakoppány kipuvég, akkor odabassza a biturbos TT-t! x)

Egyébként lehetne egy cikksorozat a gyárlátogatásokról. Ha más nem, akkor csak a Mo.-i autógyárakéról (Audi, Opel, Suzuki, asszem csak ez a 3 van :D).

Sam8888 2008.02.19. 12:23:02

Akitudja 2008.02.19. 12:16:58

Nekünk anno aztmondták, hogy a legfelsőbb adózási kategóriába esik a fizetésük...
meg aztis mondták Audiék, hogy előző nap, az egyik látogató csoportban kisorsoltak egy Audi TT-t. De amikor mi mentünk akkor pont nem. Hogy rohadnának meg! :D

Tommi 2008.02.19. 12:28:10

Egyik ismerősöm dolgozott ott, majd megkérdezem...

Lacilee 2008.02.19. 12:31:46

Átlag audis 120-160000ft netto.
Nem a mérnökök keresnsk jól,
hanem a leiterek milla környékén+auto
+telefon+3 havota prémes.
Ha nem hiszitek van felvétel, persze
nem ám audisnak hanem munkaközvetitő
által manpower nevezetü cégen keresztül havi netto 90000forintér három műszakban.

Warfighter 2008.02.19. 12:34:02

Győri vagyok, a barátaim közül sokan dolgoznak az Audiban.
Egy sima szalagmunkás kb. 130 nettót keres,egy targoncás 150-160 nettót, egy 27 éves mérnök 300 nettót.
Persze ezen kívül sok plusz juttatás van.
(13.havi, nyaralási, egészségkassza,stb.)

Warfighter 2008.02.19. 12:41:08

A poén az, hogy az Audi TÖBBET szeretett volna fizetni amikor elindult, csak nem engedte a kormány, mert szerintük így bérfeszültség alakult volna ki az országban...

mattmetal 2008.02.19. 12:46:29

Baszki fáj a torkom, lázam van és tollas a hátam. Ez madárinfluenza.
MADÁRINFLUENZA!

spy80 2008.02.19. 12:47:47

Kinek mi a jó fizetés? :-)

ENZO 2008.02.19. 12:48:22

A sógorjelöltem a Suzukiban dolgozik, szalagon első-hátsó lökösöket rak fel.körübelül 50 másodperce van hogy felrakja a lökhárítokat az adott típusra, ha esetleg elront valamit vagy típuscserét csinál, akkor uyge megáll a szalag és jönnek üvöltözni a vezetők hogy mi van.Mert ha áll a szalag 1 percenként bukik a suzuki 1 miliót.Minden percben lejön egy autó.11 órát dolgoznak, 2 műszakban, egy héten 4x.Amióta ott van úgy fáj a háta a sok hajolgatástól(persze felszerelésben) mint az állat, és körübelül 6-7 kilót fogyott.Végülis fitten tartja a suzuki...

Kifordított kacagány 2008.02.19. 12:54:10

ENZO 2008.02.19. 12:48:22
akkor a szuzi az egy egészséges autó:)

zon 2008.02.19. 12:59:21

ENZO: szólj a leendő sógorodnak,hogy ez a munka még a Suzukinál a legkönnyebb...
Inkább rakosgatná a lökhárítókat a Hummer gyártósorán? :)

Pétya 2008.02.19. 13:00:32

Ha jók az értesüléseim, már diplomásokat is csak határozott időre vesz fel az Audi, így talán könnyebb a "vérfrissítés" a cégnél...

Arról nem is beszélve hogy egy csomó (5-6) interjún kell részt venni egy fél évig hogy bekerülhess. Sokan már a 3. után megunják, mert kapcsolatok nélkül ugye kishazánkban...

sp80 2008.02.19. 13:02:57

Ennyi infó után ki akar az AUDI-nál dolgozni? :))

Pétya 2008.02.19. 13:07:09

Pl. én... de elég nehéz a melóhelyen ennyi szabit kérni mondvacsinált indokkal, meg azért a határozott időre szóló szerződés is visszatart.
Aztán a profilomba vágó területen állítólag elég nagy a fluktuáció (logisztika).

Annyi előnye mindenképp lenne, hogy egy-két év nagyon jól mutatna az önéletrajzban és kinyílnának olyan cégek kapui amiket a jelenlegi helyről lehetetlen megpályázni.

ShwartzWazul 2008.02.19. 13:10:58

"98,2 %-ot. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnál dolgozók kevesebb mint 2 %-a volt hosszabb vagy rövidebb ideig betegállományban"

Ez a mai magyar valóságban azt szokta jelenteni, hogy a melós inkább betegen is bemegy melózni, különben kirúgják.
Azt nem mondom, hogy az Audi gyárban is így van, de nem is ott dolgozom, tehát adassék meg a kételkedésem joga. :-)

fonya 2008.02.19. 13:16:11

Hát igen,a munkahelyi baleseteknél meg eggyezkedni kell a főnökkel nehogy 100%-os táppénzre menj,mert az rontja a statisztikát.Arról nem is beszélve hogy a sima táppénzt is szeretik helyettesíteni szabadsággal.Az meg nem látszik a statisztikán.

danken 2008.02.19. 13:20:02

Ahoz képest, hogy az elcotekben 80000-at, 90000-et keres egy szakmunkás, nem keresnek rosszul, és az elc. még a szemed is tönkremegy, jah és van továbblépési lehetőség, csaj aki még a sulinkba végzett, már Németországban van vezetői beosztásban, de az is igaz, hogy állítólag nem könnyű teljesíteni ott az elvárt szintet egy mérnöknek, és nincs agyonfizetve, bár ugye mihez képest.
Szerintem nem Winkler R-ra gondoltak a beírók mikor az Audiról volt szó.

Rocko- 2008.02.19. 13:54:40

sztem logikus. ha kiesik 3 targoncás józsi, akkor leáll a termelés, vagy legalábbis lassul. az meg nem jó a gyárnak, nem telik a zseb. targoncást meg nem biztos, h szerez 2 óra alatt. ők odafigyelnek az egészségre, nekik is, targoncás józsinak is jó.
mi ebben a probléma?

jaja 2008.02.19. 14:19:49

Legelső munkahelyemen nem volt ilyen, hogy táppénz. Munkahelyi baleset után
a táppénzes papíromat szemem láttára szaggaták össze és rúgtak ki. Ekkor 19 éves voltam és itt tökéltem, hogy én ha törik ha szakad műszaki mérnök leszek.
Kb 2 hónapja voltunk audinál és úgy kezdték, na akkor ki marad itt. Se interjú, se gyere vissza..... De csak ha bele gondolunk lassan ott tartunk, hogy hitelből él a Magyar. Táppénzből nem lehet törlesztést fizetni. Hitel nélkül pedig csak kevesen tudnak lakást, házat ...stb-t venni. De audihoz hasonló körülményekkel én még nem nagyon találkoztam. Bér: versenyképes,kezdő gépész br:240-270000Ft/hó + egyéb és ez az iskolapadból felállva jóformán 0 gyakorlatias tudásért.

Warfighter 2008.02.19. 14:24:06

Már miért lenne probléma?
A lényeg, hogy magyar viszonyok között igenis jó munkahely az Audi.
Ezért nem is egyszerű bekerülni.
Ennyi.

Ex Termesz · http://karvolt.blog.hu 2008.02.19. 14:51:25

akkor az a 2 p.csa aki hetente más szinű (zsír újnak kinéző) audi kabrióval grasszált győrben, az leiter :)

eldiablomismo 2008.02.19. 15:10:00

Mertek csak volna elmenni betegállományba :P

spy80 2008.02.19. 15:16:30

Szerintem a fizetés tekintetében azt is fontos elkülönítenünk, hogy ki "gyári" és ki irodai munkás. Mert az sem mindegy.

Csücsi 2008.02.19. 15:27:41

Hehehehe!!!!
Tegnap mondtam fel az Audiba :D
Az egyik ok az volt, hogy már gyomorfekély közeli állapotban voltam, olyan nagyon idegesített, hogy lóf@sz fizetést kaptam...Ennyit az egészséges Audiról :)

wankelfun 2008.02.19. 15:29:13

Hello mindenki! Én ugyan nem az Audiban dolgozom, de egy haverom igen. Hogy kinek mi a szar fizetés: Elektropontnál üzletvezetőként (9 beosztott, 40milla egyéni leltárfelelősség, heti 50-60 óra meló) 2.400.000.- bruttó/év, vagy audis teamkoordinátorként (10-15 beosztott, 0 anyagi felelősség, heti 40-50 óra) 4.950.000.- bruttó/év? Biztos vannak ennél jobb melók, de én is szívesen cserélnék a sráccal! Egyébként már vagy hat éve ott nyomja, nem is akar váltani! Hameg tudtok olyan munkahelyet ahol elnézik hogy évi 3 napnál többet vagy táppénzen hajrá!

alfi 2008.02.19. 15:32:42

7,5 évet huztam le az audiban egy fegyenctelep tele bérniggerrel.
Teszek az átlagnál nagyobb bérre,üjjetek egy audis buszra melóbamenet a hangulat magáért beszél.Audi=szar

lol 2008.02.19. 15:34:15

Az Audiban az összeszerelés mellett,megmunkáló sorok is vannak pl.:főtengely,hengerfej,vezérműtengely, én is ilyen helyen dolgozom! Munka szempontjából elég tűrhető! Az tuti,hogy a munkakörülmények nagyon jók.

Csücsi 2008.02.19. 15:41:17

lol!
Igazat adok, a munkakörülmények jók
Az audis bérek között meg brutális külömbségek lehetnek ...
Egyszer én is mérnök leszek (remélem,mert haladok afelé h meglegyen a papír) de eszem ágában nem volt ottmaradni...Egy átlag TK (teamkoordinátor) oylan 200nettó körül, átlag FTL (művezető) 300-400! Aki jókor volt jó helyen (korábban %osan emelték a béreket)és már akkor jó alapbére volt, az hatványozódva többet kapott, szóval vannak most FTLek 1 milla körüli havi bérrel...objektmenedzserek némelyike 3.7 millió bruttó...HAVONTA
Szereldébe meg 120-130 esetleg aki már a fél életét ott töltötte, annak 160
Szóval én elköszöntem kedves Audiéktól...:)
üdv!

Gabesz 2008.02.19. 15:52:21

Arról már többször is hallottam hogy az Audi tényleg jól bánik a munkavállalókkal.
Meg amilyen fizetéseket hallok, de szeretnék ott dolgozni.
Itt borsodban, ahol lakok, 3 műszakba nyomják sokan minimálbérért, de betegre nem mehetnek, és mindenki attól fél mikor rúgják ki. mert megtehetik hogy kirúgnak a próbaidő alatt, mert van helyetted másik 100. és így a leépítés is könnyebb:(
És jó munkakörülmények, felejsd el!

Otto 2008.02.19. 15:56:08

Én tudok olyan céget ahol nem gond a táppénz. Ahol én melózok. Atomerőmű Paks. Senkinek semmi rossz szava nincs ha esetleg "beteg" vagyok. Sőt a kollégák örülnek, mert van túlóra. Én is voltam az Audiba üzemlátogatáson, tetszett amit láttam. Műszaki szemmel. De nem dolgoznék ott. Főleg nem szalagon. Gyílkos a monotónia.

spy80 2008.02.19. 16:01:05

Az erőműből még nyugdíjba is harabb elmehet az ember ha jól tudom!

fonya 2008.02.19. 16:21:21

Én nem panaszkodom,dolgoztam már sokkal rosszabb körülmények közt.Csak bosszantóak a bér különbségek.Na meg vannak olyan emberek/inproduktívak/akiktől megkérdeznénk mi is a feladatuk nem tudnának válaszolni.Sok szép dolgot lehet hallani az Audiról,de kérdezzünk meg egy olyan KANTÁROST akinek nem túl hosszú a nyelve és ismeri a 6nap 3műszakot.

gonoskronos 2008.02.19. 16:25:41

ja ha már világít.

egy átlag 2008.02.19. 16:29:23

140 ezer netto...nevetséges, épp csak éhenögleni kevés. Bár úgy gondolom ebben az országban ez a cél.
Remélem a felső tízezer minél több tagját rabolják ki-el, erőszakolják meg, abban a nem túl távoli jövőben amit egyes dél-amerikai országok példája pontosan vázol.
Más, volt itt valami béemvéaudimelyikajobb vita valamelyik post-ban....nem értem ez ki érdekel? Ebben a tetűfészekben max az a két három exkomcsi és családja vesz ilyeneket.
A fuxoscigány aki használba' megveszi, úgy sem tud olvasni....ennyi.

elf 2008.02.19. 16:39:36

Szasztok... Van még ilyen munkahely magyarországon. Javaslom Winklernek a Szfvári, Visteon gyárat, ami eredetileg Ford néven futott. Pár éve még a reggelit, ebédet is ingyen kapták a dolgozók, és szerintem a fizetések is magasabbak voltak az Audiénál.Az is megérne egy cikket.

1Xmajd 2008.02.19. 17:39:31

Fontos az egészség, kapják is az irodisták a 15perc pihenőt kétóránként mert szegények a monitor előtt dolgoznak
szakadatlan, el is töltik az időt a kávézóban, dohányzóban triplán is.
Csak az a gond ezzel, hogy az LCD monitor már nem fárasztja a szemet de a kiváltság az persze megmaradt.

Ja és egy megfázással hamár a nehezén (láz,fájdalom) túlvan az ember az irodában lehet dolgozni,
de a gyártósoron 1perces taktok mellett még az orrodat sem tudod kifújni, de azért elvárják, hogy
2-3 napnál tovább ne légy táppénzen mert hát a statisztika. Az esetleges szövődményekre meg nagy ívben sza.... !

Kávé,büfé,cigi az átlagmelósnak felejtős, jó ha vécére eljutsz,
mert ugyan ki álna a helyedre ha elmész, a +1 ember lerontana egy másik statisztikát.
De hát ezzel is az egészségedet őrzik.

A cégnél a legnagyobb törzsszám közelíti a 13000-et (külsőcégek,bérmunkások,stb.nélkül) de az audis dolgozók
csak körül 6000-en vannak, az a közel 7000 ember biztos talált még egészségesebb munkahelyet.

lillaanna 2008.02.19. 17:52:03

Hali.Én a dunaferrnél dolgozok.Hál istennek nem gond a táppénz, szabadság sőt még plussz "c"napot is kapunk!Egy évben a szabi+a szabadnap+"c"nap több mint180nap.Betartják a munka törvénykövében leírtakat.Igaz vegyi üzemben dolgozok igy képzelhetitek a körülményeket,de probálkozik a munkáltató egészséges helyet biztositani.A bér 120-150e között van + nyári+karácsonyi pénz + egésszégpénztár+nyugdijpénztár.Nem rossz munkahely.Azuj Ukrán tulaj egész komoly remélem ilyen is marad.

valaki 2008.02.19. 18:16:29

1Xmajd 2008.02.19. 17:39:31

Az LCD monitor nem fárasztja a szemet??? Nem panaszkodok a munkámra, de igenis fárasztja. Persze először nem veszed észre de amikor egy ideje előtte ülsz, akkor igen. Attól függetlenül, hogy az elv teljesen más, hidd el fárasztja. A munka törvénykönyvben ha jól tévedek monitor előtt dolgozó embernek egy órában 10 perc pihenőidő jár. Ami azt jelenti (nálunk), hogy lemegy a prototípus reszlegre, es korbenez, kell-e valamit csinalni, illetve az első darab után a tervezésnél óránként 10 percet nézed a kész darabot is, nem csak a monitort, és megvan a pihenőidőd. Persze ahol hagyják a kávészünetet, ott ki is használja mindenki. Te is kihasználnád, hidd el... Ja az AUdiban állítólag vannak jó részlegek is. De legtöbb felől azt hallottam, hogy még a mérnök is túlnyomórészben csicska, és csak a hibát keresik benne, illetve próbálják hibára késztetni. Nem tudom mi igaz, de sok területen vannak ismerőseim, illetve eltérő ideje dolgoznak, eltérő magasságban. Egy nincs köztük csak, hátszeles... Azt sem egyszerű talán.

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2008.02.19. 19:09:26

mennyi ex-Audis, lol! nekem tetszik hogy ügyelnének az egészségemre, ritkaság hogy ilyen van, a jobb helyeken is csak egy bizonyos hitelkártyát kapsz, rajta bizonyos összeggel, egy évre, amit egészségügyi célokra használhatsz fel...német precizitás hehe azért arrafelé kicsit más szelek fújnak...egyszer én is meglátogatom a gyárat :) tetszik az a V10es blokk is, kár hogy nem külön van az az 5-5 henger :P

(Pszicho) 2008.02.19. 19:10:06

Ezt nem tudom mi alapján számolják ki de sztem nem reális. Én 6 évig dolgoztam ott. Mondjuk 5 ember helyett is voltam táppénzen és életem nagy dobásának tartom, hogy otthagytam a céget. Rendesen tönkremegy az emberek fele mentálisan, a másik fele vagy lesz@rja vagy csontig nyal és akkor keres is. Sokan betegen dolgoznak, hogy a mozgóbért ne csípjék le. Gusztustalan hely díszcsomagolásban!

mynmeisnobody 2008.02.19. 19:10:13

Én győri vagyok és volt párszor alkalmam gyakorlaton az audiban nyomni, azt a gyárat egy szóval lehet jellemezni: kontrasztok világa! aki korán ott volt a tűz mellett, és 93-ban jelentkezett és pl közönséges gépésztechnikus volt friss papírral, de amúgy rendesen törte magát azt nem építették le azóta se, és 350 nettót odalöknek és már csak statisztikákat készít a cnc mellé se áll már oda, és hirtelen a panel garzon átváltozott 2 győrközeli újszerű családi házzá, a kispolák meg meg 2 újonnan vett autóvá, persze a csókosok pár év alatt elérik ugyanezt de ebben a zsidófészek országban mikor nem volt ez így? A folyamatos műszakot azt tuti hogy nem volna az a pénz amiért elvállalnám, max 3 hónapot lehúznék aztán kézcsók, az egy daráló aki nem próbálta az nem tudja. Mellesleg a gyár tőszomszédságában van a RÁBA MVG Futómű Rt. valamikor világszínvonalú volt, 2 éve voltam elbeszélgetésen, a pályázott pszt karbantartó villanyszerelő lett volna, a telepen míg végigmentem olyan benyomása volt az embernek mint ahol 70-ben megállt az idő és 10 éve kivonultak onnan, ezután jött a vicc 3 műszakért 61 nettót ígértek és ha nagy a zűr akkor hétvégén is be kell ugrani, a többit meg sem hallgattam, jóccakát kívántam aztán menekültem, szvsz kiváltságos emberek vagyunk mi Győriek, a kardán út sarkára állva egyszrre láthatunk rá a múltra és az alternatív jövőre, szerintem ekkora különbséget a gépipar vonatkoztatásában sehol az országban nem talál még egyet az ember. Arról meg lehet vitatkozni hogy milyen rohadt nehéz táppénzzel szabit kivenni itt, körül lehet nézni a munkakultúra témájában ebben a kupifészekben, tapasztalatból mondom nyüzsög a munkapiac az efféle cégektől hogy minimálbére bejelent, napi 14 órát megkövetel, túlórapénz pofátlanul benyel és utánna pofánröhög, utazási és amúgy semmilyen hozzájárulásról szó sem lehet, szabadságot az egész főidényben lehetetlen kivenni (volt olyan hogy 3 hónapig lejárt személyivel kölekedtem mert nem volt lehetőségem megújíttatni se) amikor az ember megpróbál a gondokra utalni akkor megmutatják a kijáratot mert van 50 jelölt a kapu előtt akár másnapi kezdéssel. Mellesleg a gyárban klíma van télen nem fagy a szar bele, nyáron nem kp hőgutát, próbáljon meg az építőiparban helytállni valaki 70 rongyért ami már kurva jónak számít ott! Hasonlításképp a GY-M-S megyei áramszolgáltatónál ami pár éve EON tulajdon külsős szerelőnek közép-magasfesz részlegre 57 nettóval vetek fel, és télen az emberbe belefagyott szar ezért a pénzért, miközben a 25 méter magas hálózaton lógott. Lehet panaszkodni ezután milyen kibaszottul szar egyesek irodai melója meg milyen óriási veszélyek leselkednek az ott dolgozókra, pl megégeti a nyelvüket a kávé a kezüket a csikk, meg becsípődik a köröm a billentyűzetbe... Sokan a seggüket a földhöz vernék 160 nettóért egy gyári melóban!

(Pszicho) 2008.02.19. 19:16:04

Ja és azt még elfelejtettem, hogy munka közben össze is sz@rhatod-hugyozh@tod magad senkit nem érdekel. Volt aki munka közben kapta a telefont, hogy meghalt apukája, másfél óra multán mikor már mindenki lázadt lett is valaki aki beállt helyette....Meg aki összeesett a sor melett 40fok melegben mindenféle huzat és szellőztetés nélküli helyen és mikor 2 nap múlva újra jött dolgozni tudta meg, hogy ugrott a mozgó mert szimulál....Az a hely egy vicc....

upho 2008.02.19. 20:12:32

egydul mynmeisnobody irt oszinten, kozel a valosaghoz. a tobbiek zommel legbol kapott informaciokat,1 (1M-es FTL fizu LOL) hamis vadakat kozolnek. Tessek megnezni a KSH oldalan az atlagfizeteseket, aztan osszehasonlitani az audis fizetessel illetve a regio bereivel. ugye mar nem is olyan keves? ja, hogy itt dolgozni kell? a sok ex rabas, rekardos, stb dolgozonak nyilvan nehez feldolgozni azt hogy itt 8 orabol 8at dolgozni is kell, nem 2-3-at... nem, nem vett meg az audi, nem "nyalok", nem kellenek hasonlo primitiv valaszok. lehet menni a lite-on-ba hasonlo munkara havi 60-80e nettoert, vagy lehet tanulni, tovabbkepezni magunkat, majd keresni az igenyeink kielegitesere megfelelo jovedelmu allast. a kommentek huen tukrozik a magyar mentalitast, szegyen.

Csücsi 2008.02.19. 20:21:27

1xmajd!!!

igen, találtam :D

Csücsi 2008.02.19. 20:28:34

(Pszicho) 2008.02.19. 19:10:06

Azti... Te most konkrétan összegezted minden gondolatomat!!!!
Ha az audiba (vagy más hasonló kaliberű multinál) az ember többet dolgozik fél évnél, már teljesen ELVÉSZ AZ EMBERSÉGE...
UNDORÍTÓ! SOha többet multi!!!!

Csücsi 2008.02.19. 20:47:22

upho 2008.02.19. 20:12:32

Távol álljon tőlem, hogy neten keresztül veszekedni kezdjek az audisok béréről...most hogy végre megszabadultam :)
az 1 millát nem hasrapacsi módjára írtam...a volt ftl-em mesélte egy ex-kollégájának esetét... mivel régebben állítólag volt oylan, hogy %osan emelték a béreket, és volt aki nem kapott semmit, volt aki meg megkapta a másiknak járó lóvét is :S
EZT ÉN ÍGY HALLOTTAM, ha nem így volt, akkor elnézést, hogy FÉLREVEZETEM a kedves olvasókat :)

Csak könyörgöm...ne veszekedjünk ilyen faszságon mint a gyerekek :)

charles 2008.02.19. 21:06:38

szombathelyi kuplungmultinál vagyok ugyanilyen ondoritó fegyenctelep tele aza állásukat féltő talpnyaló undoritó Aómagyar középvezetőkkel a lové jónak csak akkor mondható ha orrba-szájba nyomod a tulórát rohadna meg az egész

mynmeisnobody 2008.02.19. 21:41:37

Persze tudjuk hogy mi itt a megoldás, csak arra képtelen ez az ország több okból is: az egyik a nemzeti öntudat tökéletes hiánya, a másik a vezetők teljes inkompetenciája, a harmadik a gazdasági csőd, és túl későn is van már ehhez... De nem baj alternatívnak még mindig itt van egy távoli helyre való menekülés, erre törekszem én is mert nem akarok én itt már senki helyett mártír-reformert játszani, nem érdemli meg ez a hely már hogy egy gyufaszálat is keresztbe tegyen valaki érte, aki megtette ezt a közelmúlt történelmében azt elmebetegnek titulálták és süllyesztőbe került, vagy szintén elmenekült (Széchenyi, Nagy Imre, Kossuth) Ez a magyar örökös végzete: mindenki csak idegenben tud igazán magyarrá válni...

egy átlag 2008.02.19. 21:41:53

Egy idő után minden munka szarrá válik. Egy nap hatékonyan max 6 órát lehet dolgozni, ennél több, huzamosabb időn keresztül, maradandó egészségkárosodást okoz.
Nem túl rossz a multi, ha emberséges a menedzsment. 100 x jobb mint a magyar harácsolók.

Goped 2008.02.19. 22:51:33

Akkor is jobb a BMW !!! Azért az audi mégiscsak egy luxus Volkswagen... A BMW nem gyártatna a magyarokkal semmit. Tudjátok miért? Mert ez az ország ciki!! Én se jönnék ide...

alfi 2008.02.19. 22:57:21

srácok hiába keresnek a szerencsétlen niggerek 140 ezret az audi viszi bele őket az adósságba,kedvezményes hitel,autó stb.volt kollágám 69-et lakásra 28-at autóra fizet meg a többi.
Ugyanúgy várják a fizetést mint aki 70000-et keres,háromévre előre elköltik a jutalmakat.5% mozgóbérért kinyirják egymást aki meg leszarja annak az alapbére 100-150-is kevesebb annál akivel együtt kezdett mondjuk 7 év után,pedig ugyanazt a melót végzi.
Szar szemét hely az audi.

kkkttt 2008.02.19. 23:58:47

Goped

azért ez a bmw dolog nem teljesen igaz, mert több magyarországi beszállítója van a bmwnek.
tavaly pedig nemzetközi beszerzési irodát nyitottak mo.-on.

és azt tudtátok. hogy pl. Jaguár utastereket is terveznek mo.-on, valamint a Bugatti Veyronhoz is készültek utastéri elemek mo.-on?

Hexer 2008.02.20. 03:47:43

"98,2 %-ot. Ez azt jelenti, hogy a vállalatnál dolgozók kevesebb mint 2 %-a volt hosszabb vagy rövidebb ideig betegállományban."

Hat...ehez azert lenne egy kis hozafuzni valom, bar tavol alljon tolem megkerdojelezni az adat valosag tartalmat.
A tortenet ugy 10 eve kezdodott mikor egy hasonlo, jol szitualt gyar megvetette labat kis varosunkaban, szinten megfeszitett utemben duborgott a gapezet csak hat a human eroforras bizonyult kopo alkatresznek benne. Az mind szep es jo, mindenhol igy van ez csak hat edesapam volt az uzemorvos, o meg ugy gondolta hogy ha balaki olyan beteg hogy a rendelobe is majdnem hordagyon viszik megerdemel 1-2 het betegszabadsagot (voltak cukorbetegek, sziv-erendszeri, komoj fertozo betegsegekkel). Sajnos magyar ember nem szokott az ennyire megfeszitett tempohoz igy hullotak mint szarba a legyek, no nem mert feladtak volna a harcot es felmondtak volna, csak hat betegsegbol betegsegbe kerultek, mig kronikussa nem valt, csak azert hogy megtartsak a munkahelyuket... Ezt latva apam, gondolta hogy betartja azt a bizonyos eskut amit diploma atvetelkor mondatnak veluk, erre fel a gyar kirugta, hogy nem ert a gyogyitashogy es hogy felbujtja a munkasokat a gyar ellen. Majdnem diplomavesztes lett e miatt...pedig csak azt csinalta amire tanitottak...

Ezek utan a hatam kozepere kivanom azt a gyarat vagy ceget akinel a manager es berszamfejto mondja meg, hogy mikor vagyok beteg es mikor vagyok toppon a bizonyos melo elvegzesere...

Akik dicserik az audit, es a szinvonalat menjenek ki a finnekhez meg svedekhez...eg es fold kozott...tudja mondenki tovabb. Azt meg ne is emlitsem, hogy egy rendes szakmunkas megkeres anyit mint egy mernok aki a soron dolgozik...

Na meg egy rovid az Audi vagy inkabb a VAG mernoki fizeteseirol. Ismeros srac fejlesztomernok es team vezeto a VAG-nal, felfugeszteseket keszitenek rendesebb autokhoz (Cayene, S6, A8, TT) es ugynakkor a versenypaylan is o szokta alitgetni/fejleszteni ezeket (Nurburgring 24h es Le Mans 24h). Szerintetek egy ilyen tapasztalattal elo mernok menyit er a gyarnak? ~4000 euro-t, oszehasonlitva azzal, hogy mashol egy fejleszto mernok atlagban 10.000 korul keres hat nem annyira rozsas, kezd keseru lenni az a cukorka....es hogy miert nem megy el, mert mernok es ezt szereti csinalni, de nem a penzert.

Hogy en mennek-e audi-hoz, valoszinu hogy nem, nem tartom valoszinunek hogy egy gazdasagi problemakkal megaldott konszernel talanam meg almaim fizeteset...


Ps. szerintem ezt a komentet nem kene csatolnom a CV-m hez ha egyszer megis meggondolnam magam :P

Hexer 2008.02.20. 04:02:17

Amit viszont a nagy lelkesedes soran kihagytam az hogy az AUDI / VAG legalabb rendesen kifizeti a bereket, rendesen adozik a munkasok utan, ez igy is helyes es jo, csak azt ne felejtsuk el hogy mennyit...
Es az itt a lenyeg, tavaj majdnem kivonul az orszagbol ahogy a kormany megprobalta megvonni a tamogatasokat, szugvenciokat es adozasi elonyoket a gyartol.
Erre fel most akkor mint mondjon egy kisvalalkozo...akivel megfizetitik az Audi es tarsai reszet is.
Hol van itt piaciverseny ha a kisvalalkozonak eselye sincs a csokos multik ellen... Tamogarja az orszag a kulfoldieket mikozben a sajatjat a porba tapodja es berakja a gyartosorba had vigye el a vegkimerules nyugdij elott, akkor legalabb tobb marad.

Erdekes modon kulfoldon (menjunk rendesen nyugarta) ez a helyzet kicsit mas, a soron dolgozo ember is "kipihenten" megy haza, nem szivtak a veret egesz nap, valahogy sikelt megtalani egy kozeputat.\
Persze ez a gyarnak nem erdeke, ok profit orientaltak es ennke erdekeben barmit mertesznek...a munka az egy szukseges rossz...

upho 2008.02.20. 07:43:26

alfi nem ertem a gondolatmenetedet: ha az audi a te allitasod szerint 2x annyit fizet akkor dogoljon meg, mivel erre a jovedelemre alapozva az itt dolgozo bele tud vagni egy auto es egy lakashitelbe?
hexer: a kivonulas tulzas, errol korant sem volt szo. hogy a tenyeknel maradjunk, ezzel az volt a problema hogy az evekkel ezelott kialkudott kedvezmenyeket akarta a kormany megszuntetni egyoldaluan. ezekert a kedvezmenyekert az audi tobb mint 10 ezer munkahelyet teremtett, ami valljuk be oszinten, ennek a regionak nagyon is kellett. ne a kulfolddel allitsuk szembe, attol az egesz orszag fenyevekkel le van maradva, helyezzuk csak be a magyar kornyezetbe az egeszet.

Lőre Péter 2008.02.20. 08:44:00

Örülök az árnyalt véleményeknek.(én vagyok annak a hölgynek a főnöke, aki a a sajtóinfót irta), lám, lám mégis leközöltétek, tehát az első félidőt mi nyertük. Szerintem a másodikban is (kommentek) jól állunk, hiszen a téma érdekli az olvasókat. Azon lehet vitatkozni, mennyi pénz a sok vagy a kevés, azon már kevésbé, hogy a nálunk dolgozók mennyire szivesen dolgoznak a vállalatnál. Ezt igazolja a rendkivül alacsony fluktuáció, ami éves átlagban 0,5 %. Ha a Totalcar szerkeztősége garanciát ad rá, hogy leközli, ebből is irunk egy sajtóinfót.
Üdvözlettel
Lőre Péter

egy átlag 2008.02.20. 09:05:22

Kedves dőreúr!

Fel kéne nyissa a szemét, szalagon dolgozó melósok utálják a munkájukat, utálják a főnökeiket, magát is. Nyugodjon meg, ha nem szúrja az említett hölgyet, akkor az is utálja magát.
Ennek több oka van, a folyamatos napi megélhetési gondok, és vagy a nem megfelelő motiváció. Az itt szereplő írásokból kiderül, h az audi egy rossz hr politikát folytató cég, képzetlen menedzsmentel. Talán a marketing...talán.
Gyárban kizárólag pénzért dolgoznak.
Ez a post azért rendesen odabaszta az audit :) hála az ön "hozzáértésének".

Exaudis 2008.02.20. 09:19:44

Üdv mindenkinek,

sajnos azt kell hogy mondjam, hogy az Audinál csak a marketing osztály dolgozik jól, mert az a sok szar dolog, ami az Audinál folyik, nem kerül napvilágra. Pedig sok érdekes csámcsognivaló lenne. Főleg a management kiválasztásával és kiválasztódásával van gond. Az audi indulásakor olyan emberek kerültek vezetői pozícióba, akiknek fogalmuk nincs a motivációról, irányításról, stb. Segget nyalni azt bezzeg tudnak.

Shadowbull 2008.02.20. 09:34:03

Kedves Hexer,

az Audi hany kisvallalkozassal is versenyez?

en 7 evig voltam az Audiban, szerintem nagyon jo ceg. Mindenkinek csak ajanlani tudom.

Persze van egy csomo szopas, egy csomo ostoba ember, nade hol nincs?

A fizetesek pedig iszonyatosan szornak, de a fizikai dolgozokat szerintem egesz jol megfizetik.

Kemeny munka egyebkent, minden tiszteletem azoke akik vegigallnak 8 orat a szerelosorok mellett.

Csak egy kis adalek: kozeli ismerosom Keletmagyarorszagon dolgozik egy magyar vallalkozo alkalmazasaban, na ott alap 10 ora a munkaido, szombaton is, tappenz, szabi nincs, ha nem mesz be nem kapsz fizetest, a fizetesuk nagy resze zsebbe megy, es telen nincs futes az uzemben, mert az penzbe kerul. Igaz a tulajnak futja uj ML-Mercire.

Azok az emberek barmit megtennenek, hogy olyan korulmenyek kozott dolgozhassanak, mint az Audiban....

sb

antiMarketing 2008.02.20. 09:34:48

Sehr geehrte Peter,

A statisztikaban az a jo, hogy a lenyeget fedi el. De ha a "pokoli toronyba" ezt olvasva jol erzik magukat a top managerek, akkor jo. De azt azert sokan tudjuk. hogy az izgalmas honap meg nem jott el. Es mellesleg vanak teruletek ahol az emlitett szam kozel 20 %. Es mindig vannak ures mernoki poziciok a cegnel... Nem keves. De a jo hir. Lesz tobb is. Marmint ures...

Shadowbull 2008.02.20. 09:36:38

Peter,

ha elfogadsz egy jotanacsot: nem veszel reszt ebben a sardobalasban.

en szoltam.

sb

Shadowbull 2008.02.20. 09:40:36

Kedves egy Atlag,

senki sincsen arra kotelezve, hogy az Audiban (vagy akarhol) dolgozzon.

Ha utalja a munkajat, hat keressen jobbat.

Az igazsaghoz azert az is hozzatartozik, hogy a gyartosorokon nem agysebeszek dolgoznak...

sb

Alf 2008.02.20. 09:47:51

Gyerekek... Minden multinál ugyanezek a dolgok mennek. A vérüket kiszívják a dolgozóknak, és egy csomó szabálytalanságot csinálnak, mert általában a hr osztály, hozzá nem értők gyülekezete. És ez szinte minden multinál így van. Valaki felvetette itt a szfvári. Visteon gyárat. Nos régen valóban jó hely volt, de azok az idők elmúltak. Egy ismerősöm dolgozik ott, és olyan dolgokat csinálnak, hogy nem is igaz. Csak kérdem én ezeket a szar szemeteket, nem ellenőrzi senki? A haverom folyamatosban dolgozik, ami azt jelenti, hogy egyik héten 5 napot 12 órába hétfő, kedd, péntek, szombat, vasárnap, a másik héten csak szerdán- csütörtökön dolgozik. Mondjuk szerintem a világon sincs ilyen folyamatos, de ami a lényeg, ha rövid héten vesz ki szait arra az ominózus szerdára-vagy csütörtökre, akkor 2, illetve 3 nap szabit írnak nekik ki. Őszintén remélem olvassák ezt a Munkaügyi Főfelügyelettől is. Azt már nem is kell említenem, hogy ünnepekkor munka van, ami ha jól tudom tilos. Illetve olyan helyen lehet csak, ahol a technológia ezt megkivánja. De nem hinném, hogy cnc gépek ebbe a kategóriába tartoznak. Monjuk persze vannak ezeknél országos hírű szar helyek. A Top szerintem a Suzuki, a Nokia, a Denso, a Philips. Ezeknél nem csak a munkakörülmények szarok, de a pénz is 00, amit fizetnek.

Shadowbull 2008.02.20. 09:53:51

A kerdes az, hogy a dolgozok szivatasa mennyire van vallalati alapfilozofiava teve.

Az Audiban nincsen, es amugy is igyekeznek betartani a munkaugyi torvenyeket.

Persze van nehany terulet, es nehany vezeto (foleg magyarok) akik tesznek erre, es azt hiszik mindent megtehetnek.

De egy ekkora cegnel ez elkerulhetetlen.

De az ismerosi informacioim alapjan a magyar kkv-k sokkal jobban szopatjak az embereket.

sb

Csücsi 2008.02.20. 10:03:17

A lényeget összegezve...
Magyarországon brutálisan sok adót vonnak le, és ez viszi el az amúgy sem fényes fizetésünket... És ez nem csak audiéknál van így természetesen...
Audinál amúgy bruttó 7000 forinttal emelték kollektívan mindenkinek a fizuját jan 1-től...azt ha kiszámítjuk egy bruttó 150000es fizuhoz, az nem egészen 5%os emelés (magasabb alapbérnél még kevesebb)...mennyit is romlott egy év alatt a magyar forint?...sztem kicsit többet mint 5%,szóval ez a 7000huf még azt SEM fedi le!
De bíztatnak minket, tartunk a nyugat felé, fizetnivalókban már biztos, fizetésben már kevésbé!
De amíg ez a helyzet van, addig vagy a lényegesen nagyobb fizetésemelések lennének a megoldás, vagy a kiadások csökkentése. Viszont egyik sem kivitelezhető a következő 10-15 évben!
Ennyi! Megszoptuk! Mert ELKÚRTÁK!
üdv!

Csücsi 2008.02.20. 10:06:50

Suzuki? Igen, ott is szopatják a népet, de a bátyjám valahogy mégis nettó 160-170et visz haza...

Shadowbull 2008.02.20. 10:12:39

Kerdes az, hogy netto 170 az sok vagy keves.

amugy ennyit az Audiban is keresnek a fizikai dolgozok.

sb

Shadowbull 2008.02.20. 10:29:30

"Szerintetek egy ilyen tapasztalattal elo mernok menyit er a gyarnak? ~4000 euro-t, oszehasonlitva azzal, hogy mashol egy fejleszto mernok atlagban 10.000 korul keres hat nem annyira rozsas, kezd keseru lenni az a cukorka"

Sehol nem keresnek beosztott fejlesztomernokok 10.000 eurot havonta, legalabbis Nemetorszagban. De valoszinuleg europaban sem.

sb

egy átlag 2008.02.20. 10:29:55

Kedves SB!

Valóban nem agysebészek, hanem olyan érző és gondolkozó emberek akiket az egyéni sorsuk ilyen helyzetbe sodort. Ezzel értelmes ember egyáltalán nem él vissza.
Ők csak és kizárólag pénzért ill. a juttatásokért dolgoznak, nem azért, mert "csak" erre képesek. Tudod az élet nem egyértelmű képletek alapján osztja a sorsokat.
Amúgy egy cégnél ahol hosszútávon gondolkoznak és valóban hosszútávon - nem az audi féle hosszútávra gondolok - ami addig tart amíg az adókedvezmény, ott fel sem merülnek az audinál tapasztalható hr hibák sokaságai.
Az az érv ami sokszor elhangzik, miszerint ennél csak "szarabbak" vannak, nevetséges, ostoba, de aki ezt szajkózza ezt ésszel úgy sem fogja fel.
Másrészt, próbálj meg 140-ből normálisan eltartani egy családot. Aki azt állítja megy, biztos h, még nem próbálta.

Shadowbull 2008.02.20. 10:46:54

Kedves egy Atlag,

termeszetesen van ezer mas nezopont is, de ha az ember a sajat helyzetet realisan akarja megitelni, akkor kenytelen szembesulni nehany dologgal.

Eloszor is azzal, hogy az o kepessege, tapasztalata, tudasa mennyit er a munkaeropiacon. Lehet az Audit szidni, de a teny attol meg teny marad: csak annyit fog fizetni, amennyit az adott munkakor a munkaeropiacon meger. Persze vannak viszassagok, hatalmas kulonbsegek, de alapvetoen ez a mozgato ero.

Masodszor termeszetesen nem csak szarabbak vannak, vannak jobbak is, de keves. En is eljottem, mert talaltam jobbat. Rengeteg ismerosom eljott, mert talalt jobbat. Csak minnel alacsonyabb az adott ember kvalifikacioja, annal kevesebb hasonlo lehetosege van. Ezert is van az, hogy a fizikai teruleteken joval kisebb a fluktuacio.

Az, hogy 140e-bol el lehet-e tartani egy csaladot, teljesen irrelevans. Az Audi es egy munkahely sem joszolgalati intezmeny. Plane ha meg hozzavesszuk a magyar munkaero atlagos hozzaallasat, azt, hogy nehany magyar vallalkozo mar egyenesen fizetett belso ellensegkent emlegeti a dolgozoit....

sb

Köbüki 2008.02.20. 11:08:24

Remélem az Audiban felfigyelnek a vezetők fizetésekkel kapcsolatos problémákra! Amúgy meg lehet,hogy nem agysebészek dolgoznak ott,de az nem azt jelenti, hogy feltétlenül hülyék kedves sb! Úgy néz ki a gyár alulmarad a fizetésekkel ami azt jelenti,hogy nem jelentene bérfeszültséget az országban, ha egy nagyobb emelést hajtanának végre!
Szerintem megérdemelnék! Pláne a minden évben hajkurászott rekordtermelések,és rekordnyereségek után!

Shadowbull 2008.02.20. 11:17:40

Nem mondtam hogy hulyek, arra kivantam utalni, hogy aki a sor mellett kvazi betanitott munkat vegez, az nem veletlenul van ott ahol van, es teljesen irrealis lenne neki tobbszazezer forintos fizeteseket kovetelni, valamint mas cegnel lehet hogy a felet sem keresne.

A berpolitika az Audiban az utobbi evekben valoban el lett baxva. De ez annak a kovetkezmenye, hogy a gyar nagytempoju feljodese az utobbi evekben magatol ertetodoen lelassult, es a nagykutyaknak, ha bizonyitani akarnak, meg kell faragni a koltsegeket is, ma mar nem tudnak azzal tundokolni, hogy mekkora utemben nott a kibocsatas meg a gyartott darabszam.

sb

antiMarketing 2008.02.20. 11:27:57

Pedig dolgoznak a cegnel agysebeszek. Akik levalasztottak a fejet a testrol.
A felsovezetes sajat kis alom vilagaban el. Es a ceg vilagat is csak ezekbol a sajtoanyagokbol ismeri. Kicsit rozsaszinu...

Hexer 2008.02.20. 11:51:51

Azert egy dolgot elfelejt mindenki.

Miert jottek az Audihoz hasonlo cegek magyarorszagra?

Az olcso minkaero miatt, azert mert x penzert x munkat valal el egy delikvens, es nem azert hogy a magyar munkamoralt az ok penzukon noveljek.
Felreertes ne essek, en abban amit irtam nem tamadom vagy becsmerlem az audit, ha en lennek ott valoszinu igy tennek en is, csak azt kerdojelezem meg hogy ekkor menyire munkas / embercentrikus a managemant.
Ne probalja vele senki sem elhitetni az ilyen kozlemenyekkel es legbol kapott szamokkal hogy ez egy egesseges valalat mikor csak kizarolag azert van mert meg olcso a munkaero magyarorszagon...ha ez megvaltozik honapok alatt torokorszagba (vagy mas Eu-s orszagba) koltozik a tobbi melle...

"Azon lehet vitatkozni, mennyi pénz a sok vagy a kevés, azon már kevésbé, hogy a nálunk dolgozók mennyire szivesen dolgoznak a vállalatnál. Ezt igazolja a rendkivül alacsony fluktuáció, ami éves átlagban 0,5 %."

Egy ilyen baromnak meg fizetest is adnak, gondolom nem a soron dolgozoval megegyezot...
Szamojunk csak azzal a 0.5% al...

5800 x 0.005 = 29 (ember evente)

Ezert rendez tendereket, bemutatkoat, rekalokat tesz egesz orszagban, allasintejuk tomkeleget, minden egyes egyetemi nyoltnapon es barmilyen nemu allasborzen ott van, mert nekik kell az a 29 ember.

Emberek...lasuk be hogy ennyire tudatlan majmokkal akik az oruknal elorebb nem latnak hiaba is beszel az ember...pedig a managemantnak nagy resze ilyen, aki nem azt hazon belul kicsinaljak.

Ha a managerek gyongye meg szandekozna irni valamit ide, valaszolja mar meg hogyan is gondolta azt a 0.5% mert bar nem vegeztem gazdasagit (meg) de valosag alapja kb mint a masik sajtokozlemnynek...

Shadowbull 2008.02.20. 12:37:19

Hexer,

tevedni meltoztatol, nem a berek nagysaga volt a fo szempont, hanem az, hogy nem kell adot fizetni.

Az Audi koltsegeiben a munkaber nem jelentos tenyezo.

sb

Hexer 2008.02.20. 13:06:20

Shadowbull 2008.02.20. 12:37:19

Gyonyorum...ha megnezed az ez eloti hozaszolasomat latnad hogy kiterem pont az adozasra ( Hexer 2008.02.20. 04:02:17)...tisztaban vagyok azzal amit irok, nem legbol kapott hulyesegek.

"Az Audi koltsegeiben a munkaber nem jelentos tenyezo."

Ebben meg ne legy olyan biztos, nem venetlenul koltoznek a gyarak olyan helyre ahol kicsik a berek es azek utan nem kell adozni...inkluziv a termelt aru utan sem, vagy minimalis allami juttatasokat szetosztani a kello miniszteriumokank legalisan persze.

Kicsit korultekintobben:)

Udv
Hexer

Shadowbull 2008.02.20. 13:17:04

"Ebben meg ne legy olyan biztos"

ebben meglehetosen biztos vagyok. Az Audi koltsegeit ne hasonlitsd ossze egy rendkivul elomunkaigenyes agazattal.

Az Audi elsosorban technologiaigenyes tevekenyseget vegez.

"kell adozni...inkluziv a termelt aru utan sem"

Elarulnad hol kell adozni a termelt aru utan?

"vagy minimalis allami juttatasokat szetosztani a kello miniszteriumokank legalisan persze."

Mivan?

sb

motherfucker 2008.02.20. 13:43:30

Most fejezzétek be ezt a rövidlátókörű baromságot! Lehet integetni a szlovák meg lengyel multiknak ahol ugyanúgy nem kell adózniuk, és a fizetések átlag nettó 80e körül vannak szemben az itteni 130e-rel meg lehet tapsolni a krobót vendégmunkásoknak idehaza akik a győri ipari park munkaerejének lassan 60% adja ki(A philips már szinte szlovák nyelvű magyar elvétve) mert azok is elvégzik közel minimálbéren a szar melót, akkor nyilván az adózás miatt nem megy innen a gyár a picsába és azért herdál a szőnyeg alól is össze krobótokat?! 2 hülye takonyágyú a baromságával!!

Gabi 2008.02.20. 14:00:44

Érdemes megnézni, pont a héten hányan dolgoznak gipszben... Valahogy mindíg meggyőzik az embert, ne menjen táppénzre. Ez is, mint az AHMnél minden, csak a statisztikáról szól.

Hexer 2008.02.20. 14:03:26

Shadowbull 2008.02.20. 13:17:04

Ha te ugy erzed, hogy jobban tudod meseld el miert nem ment el tavaj nyaron az orszagbol az Audi...

Kizarolag a kedvezo adozas tartja meg magyarorszagon ezt, es hasonlo nagy cegeket, olyaokat akik akar a politikaba is bele tudnak szolni.

Gabi 2008.02.20. 14:07:29

Lőre Úrnak!

Ha csak évi 0.5% a fluktuáció, hogyan vannak most 11-12ezres törzsszámok, de csak 5ezren vagyunk?

Shadowbull 2008.02.20. 14:11:09

Hexer,

epp azt magyarazom, hogy a fo indok az adozas.

az meg sohasem volt napirenden, hogy elmegy az Audi. Maximum a sajto riogatott vele.

sb

antiMarketing 2008.02.20. 14:12:56

Van egy szep jatek, ugy hivjak poker. Ebben az AHM nagyon jo, bloffolt egyet es a magyar allam besz.ta. Ennyi.
A ceg nem fog / tud par honap alatt felallni. 10 ev kellett, hogy ezt a meretet elerje. Kb ennyi kell hogy kivaltsak.

Shadowbull 2008.02.20. 14:16:24

Bar annyira azert nem szopta be, mert a kulonadot ugyanugy ravarrta az Audira is.

Este lesz erdekes ez a topik, amikor tomegesen megjelennek az AHMes dolgozok, akik kozott tomegesen kering ez a link :))

sb

antiMarketing 2008.02.20. 14:32:18

Gabi, Manager matek.
Ha a havi fluxus kevesebb mint 0,5 %-os akkor az eves fluktuacio is csak 0,5%.
Bar en a ca. 350-t is kevesellem.
Ennel joval tobben allnak itt minden honap elejen a portanal.
Hogy is van: csak annak a statisztikanak hiszak, amit en hamisitottam...

szigy 2008.02.20. 15:09:28

'egy átlagot' kimoderálhatnátok innen mert egy rasszista fajgyűlölő, ami a magánügye, de ne ide írjon ilyeneket!

tsabee 2008.02.20. 15:16:28

Aha.. akkor lássuk a valóságot:

nem merik megtenni hogy elmenjenek betegállományba, mert kirúgják, vagy nem kap pénzt...

Nesze neked szuper Audi...

Ennyit erről. Hülye marketinges duma...

(Pszicho) 2008.02.20. 15:44:58

Shadowbull téged ezért fizetnek? Ha nem akkor egy ökör vagy....máá bocsánat....

Steve 2008.02.20. 16:14:01

Hát frankó ez az egészségi statisztika, csak az a gond, hogy közben szétszakadunk a melóban. Szinte mindenkitől a szereldében azt hallom nap mint nap, hogy fáj a csuklóm,könyököm,lábam,derekam,stb. Ez elgondolkodtató azért nem? Hisz a dolgozók átlagéletkora valahol 35-év körül van a cégnél.Mi lessz a statisztikával néhány év mulva ha ez így folytatódik? És főleg mi lessz velünk.

Otto 2008.02.20. 17:55:38

Üdv mindenkinek!

Hát igen azért elgondolkodtató amit olvasok. Úgy tűnik a pénz nem minden és nagyon úgy fest nagyrészben a munkások szarul érzik magukat az audinál. És ez egyértelműen vezetési hiba. Lehet itt veszekedni, vitatkozni. Erőltetni a vélt vagy valós igazunkat. De az igazság az, hogy egyetlen multi se az emberekért van. Sajan droidokként kezelik őket ki dúrván ki kicsit finomabban baszik ki a melóssal. A felső vezetés mindenhol vígan és csodálatosan megél. Nekik minden szép és jó. eszméletlen a különbség a fizukban, de ezt mindenki tudja szerintem. Valóban vannak sajna tetvesebb cégek és ami szőrnyű, magyar a magyart húzza le. A kis,közepes és nagy vállakozások ritka kivételtől eltekintve nem veszik emberszámba honfitársaikat. Ez a szégyen! Az önös érdekek mindenek felett állnak. Lehet, ha jól meggondoljuk az audi ebben a korrupt szemét elnyomó, kizsákmányoló világban, jó színeben fog feltűnni. Ami szintén elkeserítő, hogy esetleg ez is lehet jó példa. Teljes agymosáson esett át ez az ország. Elvesztette tartását, a magyar. Jó lenne ha újra büszkék lehetnénk magyarságunkra. De ez nem mostanában lesz! Ne veszekedjünk nincs értelme. Egyszerűen csak fogadjátok el a tényt. Lehúzhatnak bennünnket a "főnökeink" mert vagyunk annyira birkák hogy megengedjük. Jó lenne végre felébredni és úgy igazán az asztalra csapni.

Hexer 2008.02.20. 21:30:24

Hat magyar tartas valamikor a torokok idejen elveszett...

Nincs mit ragozni, 2 vilaghaboru es mindeketo bukta, sot szabadsaghas, a kovetkezo is...honna legyen ontudat vagy barmi is...

Wober 2008.02.20. 21:34:27

Shadowbull "Este lesz erdekes ez a topik, amikor tomegesen megjelennek az AHMes dolgozok, akik kozott tomegesen kering ez a link :))"

ugy latszik a kiszipolyozott munkasosztaly inkabb pihen es keszül a holnapi küzdelmekre...

Pedig jo lett volna meg par bennfentes velemenyt megismerni. A hr vagy akar pr nyugodtan hozzafüzhetne a korabbi belsö dolgozoi "hangulatjelenteshez" (Stimmungsbarometer), mint talan egy fokkal öszintebb velemenyt.

Wober 2008.02.20. 21:47:40

Shadowbull 2008.02.20. 13:17:04

"Elarulnad hol kell adozni a termelt aru utan?"

talan a feudalizmusban?... :)

audi_mentalitat 2008.02.20. 23:28:28

Velem mindig az a baj, hogy tudom milyen ott lenni a munkanal. Igy eleg keves hazugsagot hiszek el. Barmilyen takarito/szalagmunkat elvallaltam anno. Annal en se talaltam nagyobb kihivast, mint hogy volt NDK-s textilmelos asszonyokkal felvenyem a versenyt a szalagmunkanal. Azt hittem belehalok, de megcsinaltam es tartottam a lepest veluk. A legtobbet a nemetekrol ott tanultam... Attol meg kulon beszartam, hogy volt idejuk velem a szunetekben Kertesz Imrerol, Stefan Raabrol, Mo-rol, az egyetemrol, stb. beszelniuk.

audi_mentalitat 2008.02.20. 23:33:09

felvenyem=felvegyem

audi_mentalitat 2008.02.20. 23:40:17

diakkent jol esett elteperni biciklivel a melohelytol kb. 1 km-re levo autokereskedes mellett, ahol rogton odavagtak volna hozzam a kedvenc automat. Siman egy osszegben kifizettem volna egy havibol ugy, hogy az osszes havi koltsegem mellett minden hetre maradt volna 1 lada sor, stb. nem is folytatom---

Shadowbull 2008.02.20. 23:54:04

Pszicho, nem ezert fizetnek, de a velemenyem azert elmondhatom, nem? Meg akkor is ha egy okor vagyok :)

sb

Shadowbull 2008.02.20. 23:56:55

Otto, az Audi azert is erzi jol magat Gyorben mert nem kell szenvedni a szakszervezetekkel....

sb

Shadowbull 2008.02.20. 23:58:26

Wober, kicsit csalodott is vagyok, levezetek 630 kilometert, ket es fel orat ulok a dugoban, ideulok, hogy na most milyen jo kis anyazas lesz, erre semmi :))

sb

Wober 2008.02.21. 00:04:01

nem tudtam, hogy "hazamesz"...

|aud|12y| · http://www.optimistaklub.hu 2008.02.21. 00:45:24

Sokan elkanyarodnak a kérdéstől, ok - okozati összefüggésekben túrkálgatva...
A válasz pedig az, hogy nem egészséges.
Miért ?
Azért, mert, ha táppénzre merészelsz menni, akkor ezen cselekedeted : - mozgóbér, prémium, és (mostantól akár) "Cafeteria" megvonással is járhat.
Ennek tudatában aztán, kevesen mernek túllépni a betegszabadság GONDOLATÁN !
Tehát : betegen dolgoznak. Egészséges ?
Kikről írok ?
A produktív területeken dolgozó munkásokról.
Ellenfényben pedig, akár egy statisztikai mutató, vagy sajtóközlemény, az állhat, hogy számos egészségügyi szolgáltatást kínál fel a dolgozóknak az AHM - ingyen !
Sajnos, azonban ez kevés, ahhoz, hogy egészségesnek nevezzék.
Valójában kétlem, hogy a statisztikában szereplő mutatókat elértük volna.
A fluktuáció is magasabb, szerintem.
Az viszont érdekes, hogy van néhány ismerős nick, de egyikük sem közölt - Önmagához mérten - korrekt kommentet...

:D

négy karika 2008.02.21. 09:14:53

wow, de reg vagytam mar egy ilyen jo kis Audi-fikazos topikra.... :)

nyilvan mindennel van meg rosszabb, de amivel az evek soran sem sikerült megbaratkozni, az plö

- az a teny, hogy jelentektelen, cserelhetö alkatreszkent, biorobotkent tekintenek rad - függetlenül attol, hol es mit csinalsz

- az a teny, hogy a legkisebb velt, vagy valos hibat azonnal bermegvonassal toroljak meg - mas eszközt nem ismernek

- az a teny, hogy feudalis jellegü fönök-beosztott viszonyok uralkodnak. a motivacio es a hosszu tavu gondolkodas ismeretlen fogalmak

- az a teny, hogy sok vezeteshez nem ertö, impotens alak ül "menedzser" pozicioban, örök eletre bebetonozva es elmozdithatatlanul

- az a teny, hogy kettös merce letezik a felsöbbrendü friccek es a helybeliek szamara

nem veletlen a jelentös fluktuacio - nehany ev alatt a teljes letszam kicserelödött. ez is statisztikai adat... :)

mindezek ellenere a dolog jol müködik. profitot termel, vegülis ez a celja.

az pedig, hogy a kivülallok szamara maig örzi a csilivili, high-tech ceg imidzset, a marketingeseket dicseri.

gratulalok, Peter! :)

Shadowbull 2008.02.21. 09:55:03

Hu ez jo volt, bele se tudok kotni:))

Ez teccett:

"- az a teny, hogy sok vezeteshez nem ertö, impotens alak ül "menedzser" pozicioban, örök eletre bebetonozva es elmozdithatatlanul"

Olyan alakok (is) vannak a felsovezetesben, akire egy kocsmat nem biznek :)

Ki is hagyott a kollega egy lenyeges pontot:

A Nemetorszagbol erkezo, egymast valto vezetok kozott rengeteg az alkalmatlan senkihazi, aki tobb kart okoz mint hasznot.

Szoval ezek mind igazak. De nem hiszem hogy van olyan vallalat a vilagon, ahol ez nem lenne ervenyes.

sb

Otto 2008.02.21. 12:02:47

Shadowbull. Ha nem lennének szakszervezetek (bár az igaz hogy sokat nem érnek) még nagyobb lenne a kibaszás az emberekkel. Én az atomerőműnél látom, hogy a rosszul működő szakszervezet is valamennyire kordában tudja tartani a vezetők túlkapásait. Szakszervezet nélkül terror és elnyomás!!! De ez más téma. Az Audi van porondon nem a szakszervezet, és a nyilatkozataik(Audi) eléggé kozmetikázottak.(finoman szolva) De nem számít. Szerintem ez a táma kivesézve.

B.O.B. 2008.02.21. 12:15:09

A kialakított munkahelyek mennyire ergonómikusak és mit tesznek azért, hogy az legyen? Nem kell válasz, megmondom: Semmit! A darabszám az első, aztán a tisztaság, a dolgozóra meg nem figyel senki. Másik dolog ami nem sokára megérkezik a gyárcsarnokba, a meleg. Tavaszodik, jön a nyár, kint 30 fok bent 37, esetleg a gépek mellett lehet kicsit több is. Megoldás? Két melósra jut egy ventilátor, már ha a klimatizált vezérlőszekrénybe nincs túl meleg és nem oda van állítva. Ja meg szódavíz. A nadrágot (kertész nadrág, vagy hogy hívják) nem tűrheted le, mert a szegmensvezető szerint akkor nem látszik a területi jelzés… No comment! Kánikula idején nem jár külön pihenő: “nem a napon dolgozol baz+! Igyá szódát!” Oszt hónapot!
Bár, ha főnök lennék és egy kellemesen klimatizált irodából bámulnám a soron dolgozó beszélő szerszámokat, akkor lehet, hogy én is magasról tojnék rájuk!
De azért az elért eredményekre is büszke vagyok ám! A huzamosabb ideig monitor előtt dolgozóknak szemüveget adott a cég, és biztos volt más is még!
Hozzászólásommal nem akartam pocskondiázni az AHM-et, de ha esetleg olvassa Lőre úr, igazán eladhatná a vezetőségnek, hogy egy kicsit javíthatna a munkakörülményeken a cég, számtalan embernek okozna egy kis örömet, és meglehet, hogy akkor, áradozó kommentek lepik el az ilyen és ehhez hasonló fórumokat. PR okokból is meggondolandó (ingyen reklám + fogadatlan prókátorok ömlengése stb.), de persze lehet, hogy rosszul gondolom, nem szakterületem a téma.
Persze illúzióim nincsenek, és már rég túltettem ezen magam.
Bocs, ha nem vág ide a komment! :P

Shadowbull 2008.02.21. 19:33:31

Ezzel a kanikulaval teljesen igazad van. De egy 100e negyzetmeteres csarnokot nem lehet klimatizalni.

Ahol tudnak, ott meg van oldva.

sb

Steve 2008.02.21. 19:53:23

sb De lehet. Képzeld ugy hivják tetőablak. Amikor ellenőrzésképp(tüzvédelem)kinyitották a nyári kánikulában őket, pillanatok alatt elviselhető lett a hőmérséklet. De ahhoz fel kell mászni a tetőre mert alulról csak a tüzvédelmi rendszer tudja kinyitni. Bizonyára eszméletlen drága lehet a motoros mozgatás megoldása. Ugyhogy nyáron marad továbbra is a hőség.

Shadowbull 2008.02.21. 20:46:48

Latod ezt nem tudtam.

sb

győri 2008.02.21. 20:57:38

Otto. Igazad van, ha nem lenne szakszervezet akkor sokkal rosszabb lenne. Kiváncsiságból rákerestem a neten, hogy van-e szakszervezet az audiban. A szakszervezet.lap.hu-n meg is találtam. Nem egy profi oldal, de az információ átadásának ez a módja is nagyon jó, és probléma esetén van kihez fordúlni még otthonról is. Első olvasattra nem lehet rossz. Ha audis lennék, én csatlakoznék hozzájuk. A taglétszámuk sem elhanyagolható. Valószínű, hogy jól működik.
Amennyiben valakit érdekelne akkor:
www.ahfsz.hu

B.O.B. 2008.02.21. 21:34:18

Shadowbull:
Sejtettem ám, hogy egyből a klíma kivitelezhetetlenségét megírja valaki, de hidd el tisztába vagyok vele! Egyébként Steve írásával értek egyet, valami ilyesmire gondolnék én is.
győri:
Igen van, sőt még van más szakszervezet is ha jól tudom. Az általad említett szervezet tagja vagyok én is, de látszat bértárgyalás, valamint év végi miki csomag osztásával ki is merül a tudomány.(kicsit sarkitok!)
De biztos lesz aki az ellenkezőjét fogja állítani. Ez már tényleg nem ide tartozik.

PolarIS 2008.02.22. 07:51:59

Majd Én, PolarIS, mindent megoldok, mert most én vagyok az isten, tőlem várják a csodát! Mindenki hallott már rólam, de senki nem tudja ki is vagyok...
A fűtés májusra, a klíma októberre lesz meg! Bízzatok bennem és nézzetek bele a A "zsebtükrötökbe"!

antiMarketing 2008.02.22. 13:40:44

Ha mar egeszseges kornyezet...
Miert csak az ugyvezetes altal lakott irodakba lehet novenyeket rendelni? Mo. 2. legnagyobb cegenek tenyleg ezen kell sporolnia...
Kozben a topmanagerek keptelenek 200 metert gyalogolni, csak Q7-ssel lehet kozlekedni. Ha a dolgozo rosz helyre teszi le a kerekpart, azt meg begyujtik, mert rontja az osszkepet..
Nesze neked C02

Istók 2008.02.22. 14:16:41

Jó, ne sírjatok már! Ez a magyar mentalitás. Nemhogy örülnénk, hogy van valami európaihoz hasonló munkahely, inkább fikázzzuk... Körül lehet nézni a magyar vállalkozónál mennyit keresnél, és be lennél-e egyáltalán jelentve? A bejárásodat támogatná-e?
Talán dolgozni kéne és megbecsülni magunkat és a környezetünket is. Nézze meg valaki a dolgozói WC-ket: összefirkálva, cigivel szétégetve, stb. Persze vannak hibák, de hol nincsenek? Inkább a félig tele a pohár mentalitást kéne meghonosítani nem?

Egy ottani 2008.02.22. 19:59:03

Hát nem volt rossz végig olvasnom a hozzászólásokat.
Az audi már nem olyan audi, mint korábban volt. Mindenkiből a maximum felettit akarja kihozni, csak már megfizetni nem akarja.
Aki itt van az alapkő letétele óta, az él mint hal a vízben, aki meg csak félidőbe csatlakozott és nem akkora s...nyaló, mint amilyeneket szeretnek, annak kuss. Az a baj, hogy egyre nagyobb a szakadék az emberek és a magukat félisteneknek hívők között.
Én irodai dolgozó vagyok, de van sok olyan FTL, TK, sori dolgozó, aki a fizum többszörösét viszi haza. Ez nem azért van, mert balfék vagyok, csak nálam mindíg a most nem adhatunk szöveg van. Légy motivált, hát nem könnyű.

Ha már a lóvénál voltunk akkor megemlíteném a legújabb "teljesítményértékelő" rendszert. Ezzel okos emberek megint milliókat spórolnak meg a cégnek. Ebből a megspóroltból azért gondolom csürren-cseppen a sajátkézbe. Az itt dolgozók többsége tuti pár ezressel kevesebbet visz haza, mint korábban. Nem teljesítetted a célt, mennek le a százalékok. Pedig a cég nem ilyen volt. De hát mindenkinek vannak jó ötletei arra, hogy min spóroljunk, hogy legyen olcsóbb, a részvényeseknek nyereségesebb a dolog.

Le kell kopognom, én táppénzem még nem voltam. De nekem is meg kell gondolnom, hogy nátha stb esetén maradjak-e otthon súlyos minusz ezrekért. Nem éri meg betegnek lenni, mert a családot csak el kell tartani.

Korábban az volt az audinál (mérnököknél is), hogy menjél csak, 5-en állnak a kapuba a helyedre. Ma ez nem így van. A cég a személyügyi politikája miatt csak az iskolák padjaiból tudja idecsalni a "tapasztalt" munkaerőt. Az persze az annyit kap majdnem, mint te 5 év után, de az mindegy, jöjjenek csak.
Már nem baj, ha nem beszél németül, kitanítjuk.

A cég hiperbrutál nyereséges. Hát kiváncsi leszek arra, hogy idén mennyire osztja meg a melósokkal a tavaly elért siker eredményét.

Az a lényeg, hogy a germán barátaink az ottani cash minél nagyobb szorzóját megkapják prémiumként, mert ha nem, akkor lázadás van. Nálunk ennyire nincs összefogó szakszervezet. Alkalmatlanok a képviselők a fellépésre a dolgozók érdekében.

Várom a további hozzászólásokat az audisoktól.

(Pszicho) 2008.02.22. 22:41:42

Ha már a szakszervezet is szóbajött: Amíg a szakszervezeti vezetőket is az AHM fizeti nem kell csodákat várni...

Stewe: Én tudomásom szerint(legalább is akkor ezt mondták) a por miatt nem lehetnek nyitva a tetőablakok.

(Pszicho) 2008.02.22. 22:43:21

Ha már a szakszervezet is szóbajött: Amíg a szakszervezeti vezetőket is az AHM fizeti nem kell csodákat várni...

Stewe: Tudomásom szerint(legalábbis akkor azt mondták) a por miatt nem lehetnek nyitva a tetőablakok.

|aud|12y| · http://miner.vatera.hu/haztartasi_szodaautomata_min_ar_nelkul_51026197.html 2008.02.22. 23:28:47

Igen, (Pszicho) jól tudja, a por miatt nem nyitják ki.
Viszont az ügyvezetés elfogadhatná a rövidnadrágos viseletet, (gondolom, ezzel alszanak, s kelnek...)ha már a munkabiztonságiak ezt egyébként engedélyezik. Nem rajtuk múlik.

Shadowbull 2008.02.23. 07:32:54

A szakszervezeti vezetoket mindehol a vilagon az adott ceg fizeti.

A porblema inkabb ott van, hogy amig a mostani szakszervezeti vezetoseg van ott, nagy valtozasokra nem kell szamitani.

Egyszeruen magas nekik ez a labda.

sb

Wober 2008.02.23. 20:29:36

A vezetöseg csak az egyik resz. Szerintem az is problema, hogy nem erez maga mögött egy agilis es "tökös" tagsagot. Kivancsi lennek mi lenne, ha eccer egy sikertelen megallapodasbol kifolyolag felszolitana a golgozokat egy 1 oras munkabeszüntetesre. Vajon hanyan allnanak be a sorba?

Voicespeed 2008.02.23. 22:31:14

Kezdjük az elején

A 98,2%-os egészségi mutató azt jelenti, hogy egy 10 fős teamből egy valaki 4 napot hiányzott egy hónapban.
Ha valaki beteg otthon marad, azzal nincs gond, de ha valaki megsértődik, maszekol, munkaundora van stb és kamutáppénzen van hetekig, az téged szivat, mert te nem tudsz szabira menni miatta és éppen az ilyenek miatt nézhetitek meg a mozgóbért prémiumot stb.

A 0,5%-s fluktuációthoz nézd hozzá hogy az utóbbi 2 évben nőtt a cég létszáma, pl a "kipirosodott" "kölcsöndolgozók" által. Így végül is összejöhet.

A 13000-es törzsszámokról annyit, hogy biztos találkoztatok olyan újfelvételissel, aki pár óra múlva bedobta a törülközőt, mert megijedt, hogy itt dolgozni is kell.

Én áprilisban a töltöm a 10-ik évemet a cégnél soron nyomom mostani alapom a felvétel korinak a 3,5 szerese.
Régen negyedévente lehetett emelni 4%-ot+ 2*volt inflációkövető béremelés, és 2000 tájékán volt egy17%-os emelés .
Aki 5 éve van itt annak már nem megy így a lóvéja fölfelé.

Én speciel nem utálok bemenni dolgozni, ed dolgoztam olyan helyen ahol a nyalás volt mindenek felett.

quer 2008.02.24. 20:29:00

Shadowbull.Ismered a jelenlegi szakszervezeti vezetőket? Csak azért, mert nekem a munkahelyemet mentették meg(három gyerek,kölcsönök) és nem érdekelte őket, hogy kivel kellett összeveszniük és,ki fizeti őket.Ismerek olyan munkatársat akiért még a bíróságra is elmentek, és meg is nyerték a pert,jelenleg is az audiban dolgozik.Amúgy én nem tudnám ezt csinálni, mert lehetetlen megfelelni mindenkinek, de ők azért megpróbálják.
Olvasd el a bérmegállapodást az oldalukon és hasonlítsd össze a többi cégek megállapodásaival.(szerinted az audi, a dolgozók két szép szeméért adja azt amit ad?)
Wober. Igazad van, a tagságon múlik nagyon sok.
Ha olvassák a szaksz.vezetők ezt a blog-ot akkor elnézést kérek tőlük, hogy ilyen vitába belementem, de nem szeretem ha ok nélkül támadnak embereket, főleg ha nem is ismerik őket.
A blog pedig az audiról szól nem pedig másról!!!

Shadowbull 2008.02.24. 21:19:29

Ha meg mindig K.I. a vezeto, akkor igen.

Volt vele vitam amikor meg ott dolgoztam, tudom mirol beszelek.

A fizikai dolgozok lehet hogy elegedettek vele, de az Audi nem csak beloluk all.

sb

Wober 2008.02.24. 23:02:39

K.I. közülük "emelkedett" ki. Mint altalaban a fizikai dolgozok, ö sem rendelkezik tul sok empatiaval a nemfizikaiak irant. Erröl nem tehet. Sztem a nem fizikai allomany nem is nagyon kepviselteti magat a szsz-ben.

quer 2008.02.26. 21:16:59

Shadowbull.
Már régóta nem a K.I. a szakszervezeti vezető.

melós 2008.02.26. 21:26:52

12.éve dolgozom a cégnél 3 műszakban, bár a soron ahol dolgozom vannak alacsonyabb végzetségű(szakmunkás)magasabb végzetségű(technikum)sőt pár ember(akár diplomás is)dolgozhat legalacsonyabb beosztásban.A fizetés valóban nem tul jó 155000 huf van aki kevesebbet van aki többet és van aki jóval többet keres(akár kisebb iskolai végzetséggel is).ez mindenhol igy van magyarországon.tény 10éve látványosan kevesebb nem produktív munkatárssal is egész jól ment a cég .jelenleg kb: 5500foglalkoztatott ebböl kb:2100-2300 fő rendelkezik öltözö szekrénnyel,tehát kézzel fogható értéket termel(a többi civil+piros kabát)nem tudom mit dolgozik ,délelötös héten elég látványos.vannak juttatások fizetett szabadság tb legális jövedelem stb. magyar viszonylatban már ennek is örülni kell munkaválalóként(sajnos ez az ország szégyene)lásd fekete foglalkoztatás,feketegazdaság.a kormány is nagyon ludas nagy-nagy adó,bérteher(155000netto marad nekem a287000bruttóból+audi közterhei kb: 90000huf )tehát 222000huf különböző jogcímeken az állámnál köt ki,elgondolkodtató. de az is hogy lennt minden centet fogni akarnak nehéz wc-re is néha eljutni a dolgozónak állandó munkaösszevonás minden féle költségcsökkentő vállalati projekt címén ,ja és betegszabit sem szeretik.ugyanakkor vállalati kocsi A3tól Q7ig+benzin kártya számunkra csillagászati prémiumok amik jogossak ilyen szinten(om,area manager) de elgondolkodtató hogy az ˝egyszerű˝melós nem fogadná-e el jobban a költségcsökentő dolgokat egy önmagán is sporolni tudó vezetőtől.a melós esélye igen is csak a szakszervezet a céggel szemben minél többen kellene belépni hogy erősebb legyen . és ha nem tetszik ahogy képviselnek legkózelebb ne rájuk vagy magadra szavaz.nyugaton sem 5-10év kellett a szakszervezeteknek.van dolgozó aki 10 év után nem ajándékot de még egy halvány köszönömöt sem kap a munkás megbecsülésről ennyit.az én te mi reklámok tényleg rohadt jók kint mindenki el van ájulva a gyártól.már keresem az új munkahelyet lehetőleg külföldön.lassan egyre többen igy gondolkodunk.ennyit szeretem volna közölni a véleményemből. köszöntem a lehetőséget.

Shadowbull 2008.02.27. 14:50:07

"-2300 fő rendelkezik öltözö szekrénnyel,tehát kézzel fogható értéket termel(a többi civil+piros kabát)nem tudom mit dolgozik "

Ok teszik lehetove, hogy neked legyen mit osszerakni.

sb

Shadowbull 2008.02.27. 14:52:20

A 155e az muszakpotlekokkal + 13.ik havival + premiummal egyutt ertendo?

sb

Steve 2008.02.27. 18:24:31

"Ok teszik lehetove, hogy neked legyen mit osszerakni." Hát persze, hogy ők. Szerinted. Az a nagy helyzet, hogy néhány éve is lehetővé tették számunkra.Csakhogy akkoriban mintha kevesebben lettek volna. Az inproduktív munkaerő létszámának arányáról a parkoló 3-8-ig nagyon jól tájékoztat. Érdekes módon az ettől eltérő időpontban szinte üres.

Biorobot 2008.02.27. 20:30:06

12 éve vagyok "audis". részben egyetértek a többséggel, nyilván, ha a duna másik oldalán élnék tapasztalhatnék rosszabb munkakörülményeket is, de... És itt jön a de. Nem a munkahellyel van gondja a legtöbb dolgozónak, hanem a tipikus magyar emberrel. Annó szerintem szinte koncepció volt, hogy ne helyi emberke legyen az egyes területek vezetője, nehogy összefonódások legyenek. Meg persze, egy az alföldi régióból a kilencvenes évek végén mindent feladva ideköltöző, Kispolszkival, Dácsiával, meg 120 -as Skodával munkábajáró emberkének megcsillantják a vezetői fizetést, (bruttó 800e-1 millótól a középvezetők 3,5-4 miójáig, konkrétumot szinte senki sem tud), akkor még a saját anyját is, ahogy mondani szokták. A vezetők 90%-a nem Győr környéki volt, persze most már az. Szóval a németek hamar felismerték, hogy nem 5500 embert kell jól megfizetni, hanem azt a pár százat, aki tipikus magyarként majd hajtja a többi csicskát.
Ezek a vezetők (tisztelet a kivételnek) általában kiépítenek maguk köré néhány "nyelves" emberkét akik helyette mindent elvégeznek, cserébe ezek persze nemritkán a melós 155 nettójának a dupláját is hazaviszik. Gondolom ezekre az inproduktívakra utalt a kolléga nem az irodai (logisztikus, beszerző, stb) létszámra.
A másik ami kedvtelenné teszi a melóst: a pénzfogás módja.
Az természetes, ha egy vállalkozás fogja a költségeket, de...
Itt mindenféle Workshopokkal: 5S, AS, KVP és a többi, sokkolják a "csavarbehajtókat", hogy pl. találják ki, ötleteljenek, hogy az adott melót 10 ember helyett 9 -el hogy lehetne elvégezni, r-go a saját munkahelyét, hogy lehetne megszüntetni. Miközben a vezetője azon gondolkodik, hogy legyen -e S-Line csomag az A6 osba , vagy a Q7 -be, vagy elég a DSG váltó a Navival.
Annó a német vezetők a VW -nél dolgoztak 1€ ért, mikor megszorítás volt, nem tudom itt megtennék e?

Shadowbull 2008.02.28. 09:42:18

Steve,

biztosan vannak olyanok, akiket siman ki lehetne rugni, mert semmi ertelmest nem csinalnak. Meg a fonokok kozott is.

De azert ez aranyaiban nagyon alacsony. Az "inproduktiv" kifejezes is piszkalja a csorom, mert szerintem abban megegyezhetunk, hogy nem csak az a munka, amikor az ember beteker 5 csavart.

sb

Shadowbull 2008.02.28. 09:47:36

"bruttó 800e-1 millótól a középvezetők 3,5-4 miójáig, konkrétumot szinte senki sem tud"

Amennyire en tudom ez nagyon eros tulzas. A kezdo MK3 fizetes valahol 600e korul van, annyit meg neha keresnek regen ott dolgozo sima beosztottak is.

A kozepvezetok (azok kik, Mk2? szerintem az MK3 a kozepvezeto, az MK2 az inkabb mar felsovezeto) 3,5-4 millioja pedig 100% hogy nem igaz.

Az MK2-k kereshetnek millios nagysagrendben, de 3,5-4 milla szerintem ott sincs meg.

Errol biztosat persze nem tudok. Sajna en csak sima beosztott voltam :))

Jaigen. Ezt a nyugatmagyarorszagi felsobbrenduseget meg nyugodtan abba lehet fejezni :) Keletmagyarorszagon ugyanolyan emberek elnek, mint Gyorben, csak nincs akkora arcuk a semmire.

sb

Biorobot 2008.02.28. 10:37:41

Részemről nincs szó nyugatmagyarországi felsőbbrendűségről, mert sok haverom van keletről akiket többre becsülök mint néhány helybélit, de abban egyetérthetünk, hogy jobban meg lehet fogni egy miskolcit, vagy debrecenit egy ilyen fizetéssel, mint egy nyugatmagyarországit.
A vezetői fizetésekről csak annyit, hogy szerintem nem túloztam, én nem a kezdő egyszerű MK3 (Menedzser Kör 3) fizetésre gondoltam egy 6-8 éve alkalmazott MK3 1 millás bruttóval minimum rendelkezik, nem beszélve a másodlagos juttatásokról.
A felsővezető szerintem a négy ügyvezető, nem pedig az MK1 és pláne nem az MK2.
Egyébként nem is a vezetők pénze zavar engem és szerintem a többséget sem, hanem mondjuk az a pár macskajancsi MK" feltört hajcsár akinek nem elég az A6 Avant 10-12 milláért, hanem kihasználja fillérre pontosan azt a ~18 milliót a Q7 -esnél, amit engedélyeznek, mert ha nem lenne határ, állíton ez a pár emberke S8 Avantal járna, ha gyártanának olyat.
Miközben az MK1 es szintű pár vezet megelékszik egy szolid nem S-Line -ozott A6 ossal.
Ez az ami zavaró a magátol semmit nem sajnáló, azt kell hogy mondjam "tipikus magyar", aki a melósától még a kötelező munkavédelmi kesztyűt is sajnálja, és megszabja hogy hány darabot kaphat.

kamu 2008.02.28. 18:42:04

Fletó megmondta!
Ha nem tetszik, el lehet menni...
:-)))

kamu 2008.02.28. 18:45:50

Sejtem kire gondol Biorobot, mikor a fullos Q7-ről, meg a munkavédelmi kesztyü mosásáról beszél.
Teljesen egyet értek vele.
Monogram: G.M. ????
Talált???

Shadowbull 2008.02.28. 20:30:14

" de abban egyetérthetünk, hogy jobban meg lehet fogni egy miskolcit, vagy debrecenit egy ilyen fizetéssel, mint egy nyugatmagyarországit"

Szerintem ilyen fizetessel barkit meg lehet fogni :) Amugy nem hiszem, hogy ez kialakult koncepcio lett volna a vezetokivalasztaskor.

"Ez az ami zavaró a magátol semmit nem sajnáló, azt kell hogy mondjam "tipikus magyar", aki a melósától még a kötelező munkavédelmi kesztyűt is sajnálja, és megszabja hogy hány darabot kaphat. "

Ebben viszont igazad van. Nagyon sok olyan vezeto van az audiban, aki tokeletesen alkalmatlan. De ezt mar irtam.

De azt gondolom, hogy sajnos ez egy ekkora vallalatnal elkerulhetetlen.

sb

biorobot 2008.02.28. 20:40:35

Kamu, süllyed.

ih 2008.02.29. 11:50:23

Azért azt ne felejtsd el hogy a megmunkálósorok karbantartó mérnökeit is az inproduktívak közé sorolják, pedig nélkülük a termelés biztos megállna, és átlag napi 10 órát dolgoznak.

Shadowbull 2008.02.29. 12:40:33

A sor megallna a logisztika, a minosegbiztositas, a beszerzes nelkul is. Es nem tudna mukodni a vallalat a penzugy, a controlling nelkul. Es nyilvan szukseg van szemelyugyre, sot talan meg a fejlesztesre is :)

A PR-t na azt nem tudom hova tenni:)

sb

Shadowbull 2008.02.29. 12:42:28

Nem mintha G.M.-t akarnam vedeni, de szerintem nem sok MK van, aki nem hasznalja ki az auto rendelesre engedelyezett keretet. Amugy nem ugy volt, hogy MK3-nak 30e euro, MK2-nek meg 60e euro a keret?

sb

Biorobot 2008.02.29. 15:28:22

Nem tudom pontosam mennyi a keret SB, de nem is az a lényeg szerintem, hogy 60, vagy 80, hanem az, hogy bort iszik és vizet prédikál az a vezető, amelyik fogja a pénzt az alkalmazotton közben Ő meg kihasznál minden lehetőséget a maga hasznára.
Sőt tovább megyek, ha Én ilyen pozícióban lennék, valószínűleg én is kihasználnám, de azért nem felejteném el hogy kiknek köszönhetem, hogy nekem jól megy és azért csurrantanék lefelé is némi morzsát!
Azt nem veszi észre a felső vezetés, hogy ennél a multinál a vezetők 80% alkalmatlan a feladata ellátására, ezek az emberek egy 20-40 fős kisvállalatot csődbevinnének állítom fél év alatt a döntéseikkel.
Nem beszélve arról, hogy minden mutató (minőség, produktivitás, darabszám), az alkalmazottak hozzáállásán múlik.
Vagyis ha a dolgozó elégedett akkor jól dolgozik, de ha ok nélkül baszogatják és olyan értelmetlen, a munkát csak nehezítő, íróasztalnál kitalált intézkedésekkel sokkolják akkor csinálhat bármit a "tisztelt" vezető kolléga.
Sajnos anno 2000 tájékán mindenki kapott egy kis füzetecskét amiben fontossági sorrendben fel volt töntetve, mik az AHM termelési politikájának irányelvei.
A minőségtől a vevői megelégedettségen át, jónéhány kritérium volt felsorolva
, sajnos a dolgozói megelégedettség az utolsó helyen volt, szerintem ez hosszútávon visszafog ütni.
BR

egy dolgozó 2008.02.29. 21:35:49

Szép estét az olvasoknak!
Egészségi helyzet 98,2% !!!
De hogyis jön ez ki??
Kedves Lőre Péter és a többiek!
Valóban nem rossz ez a lehetőség,hogy kicsit leírhatják az ott dolgozó emberek is azt a mit látnak és éreznek az audival kapcsolatban.
10 éve dolgozom az audival!
Pénügyi dolgokal nemszeretnék foglakozni mivel ez a cikk nem erről szól!
Viszont elég szomorú ,hogy egy ilyen cikket a nyilvánosságra hoznak!
Dolgozoi szemszögből ez úgy jön ki ,hogy!!
Megbetegszik a dolgozó még azért párnap bemegy dolgozni mert mert van ilyen is....majd harmadnapjára elmegy orvoshoz és közli vele otthon kellene maradni pár nap mert ez nem játék komoly baj is lehet ebből!!
Dolgozó telefonál a főnökének... nem tud menni dolgozni ...majd a főnöke közlivele szó sem lehet róla vedd ki a szabadadságot mert sok van!!Táppénzespapírt pedig lenemerd adni mert a pénzed esetleg a meglévő helyeddel játszol.
Dolgozó otthonmarad persze az éves szabadságából kivesz mondjuk 6 napot mert beteg és nemszeretné ha maradandóan kevesebb legyen a pénze legkevésbé szeretné más területen kezdeni előről az egészet.
Szóval van még sok szemét dolog ennél a cégnél de melyiknél nincs???!!!!
Fluktuációról pedig csak anyit gondolok akik legalább 10 évnél régebb óta dolgoznak ott csakis a havi kereset ami motiváció számukra mivel ezzel számolnak következő hónapokra előre!!!
Látom azért előkerült az a nagyszerű javaslat 5S :)
Ezt szerintem aki megalkotta annak kellene dolgoznia benne!!!
Akik nem értik miről szól ez mert nem ott dolgozik,röviden!
Minél kevesebb emberrel minél rövidebb időalatt minimális alkatrészellátásal rekordévet zárni hatalmas nyereséggel :)))Jólhangzik neem :)
Ebben én már nemszeretnék részt venni!!!
Üdv: egy dolgozó

Grafix 2008.03.01. 01:10:41

Az AHM motorfejlesztésén - ami legalábbis a munka tekintetében az érdekesebbnek mondható - az utóbbi évben kb 60 mérnökből 6 ment el. Őket nem kevés pénzért képezte a cég, de úgy látszik csupán a sikerek töretlen sorozata nem volt elég ahhoz, hogy itt tartsa őket. Ennyit a számok, statisztikák varázslatos világáról...(és: valahogy nem tolonganak az emberek a felvételnél sem)
Az Audi sok tekintetben jó cég, ezt azért mondom, mert voltam már olyan cégeknél is, amikről volt szó.
Sajnos az a tapasztalatom az elmúlt majd 10 évben, hogy egyre inkább hiányzik - legalábbis tettekben - egy hosszútávú stratégia, ami számítana a tapasztalt emberekre - bármilyen munkát is végezzen. Egyébként osztom a vizet prédikál, bort iszik véleményt ill. hogy a vezetők egymást erősítik meg folyamatosan tévhiteikben... (a boltban egyelőre mindenki pénzzel fizet és az emberek többségénél nem az a kérdés, idén hányszor megy Mallorcára a családdal)

kamu 2008.03.01. 08:39:30

Azért arra kiváncsi lennék, hogy akik itt hőzöngenek, azok honnan veszik azt a baromságot hogy valakit az audinál a táppénzre menetele miatt bocsájtottak el.
Abban van igazság hogy a mozgóbért leveszik többnyire ilyen esetben, bár az új rendszere szerint konkrétan erre nem lehet mindig fogni.Arról meg szerintem kár vitatkozni, hogy egészséges-e az audi, mint munkahely. Ha valaki mostohának tartja a köröülményeket, az menjen el akármelyik másik magyarországi multi céghez dolgozni, s utána fikázzzon. Melyik másik cég nyújt mondjuk olyan eü.-i ellátást, mint az audi a kardirexen keresztűl,hmmmm?
Sokan azt feszegetik itt, hogy mennyien mennek el a cégtől. Talán kellene egy statisztikát csinálni, hogy hányan akarnak visszajönni. Meglepőn sokan vannak ilyenek szerintem.
Én itt dolgozom 12 éve, nekem teljesen megfelel ez a munkahely. Nagyon sokat kellen ígérni ahhoz, hogy mondjuk Komáromba a Nokiába, vagy valamelyik multihoz átmenjek.
Ja, és én egy sima egyszerű melós vagyok a cégnél.

pacsa1 2008.03.01. 12:37:18

Egyetértek kamu! Már én is 10 éve vagyok a cégnél.Ennyi idő alatt láttam,hallottam sok érdekes dolgot.Megjártam a járműgyártást,motorszereldét jelenleg pedig a szerszámgyárban nyomom.Mindenhol vannak jó és rossz dolgok,de ha megbecsülöd a munkád,akkor rosszul nem járhatsz!Hol kapsz a béreden kívül ennyi plusz juttatást?(13.havi,Prémium,250 00-es VBK keret,évi 2x br.32000 Ft cateferia

pacsa1 2008.03.01. 12:51:09

(Bocsi a VBK keret 250 000 Ft) Folytatom az előző hozzászolásomat.Tehát évi 2x br. 32 000 Ft cateferia ,alapbéred 4%-ával megegyező összeg önkéntes nyugdíjpénztárba,jármüvásárlási,lízingelési támogatás stb.Aki ezt nem tudja megbecsülni,az nem is akar itt dolgozni. Kérdés a fenti Audit fikázó, audis dolgozókhoz: Otthon is oda sz..tok,ahonnan esztek?

Biorobot 2008.03.01. 18:29:26

Akkor vegyük sorra Pacsa "érveit"!
VBK: hogy hol kapsz 250e -t évente, pl a MÁV -nál, pedig az veszteséges, AHM meg mióta itt van minden évben felül múlja az előző évi teljesítményét.
Egy vállalkozónál lehet nincs ennyi VBK, de ha ennyire jól megy és adómentesen adható, (ha jól tudom 600e) akkor ne ájuljunk el a mi 250e -től!
Járművásárlási támogatás:
Nézd meg hány konszern autó van a parkolóban. Elmondom neked ha nem mondod meg hogy audis vagy ugyanazt a kedvezményt megkapod mint egy utcáról bejövő ember a Porschenál, csak kicsit rámenősnek kell lenni.
Kedvező lízing: Ha olyan kedvező lenne akkor mindenki szutyok Seattal járna a cégnél, még ha nem is tetszik neki.
Mit gondolsz miért van csa Seat a választható autók között. Nem azért, hogy nekönk jó legyen, hanem mert a kutya sem vitte és veszteséges lett. Ha egy 200km -re arrébb mész Győrtől, hamarabb látsz fehér hollót mint Seatot.
Miért nem lehet Skodát lízingelni vajon?

Egyébként jó, hogy van ilyen ember aki mindennel meg van elégedve a munkahelyén, mondjuk bennt ilyennel én még nem találkoztam. ?
Ez a fórum nem is neked van. Hanem a többi 90% -nak, aki ha a munkahelyén mondaná el a problémáit, akkor a pénztárcája bánná, az tuti.

Egyébként újra hangsúlyozom nem magával az AHM -el van a bajunk (ha beszélhetek többesszámban), hanem a sok tírpák egoista vezetővel, pl. személyügyi vezetőnk, 90 -es évek végén több éven keresztül visszaadta a németeknek a béremelésre szánt összegeket, hogy magát jó fényben tüntesse fel. 3000 emberrel kibaszott 1 (maga) miatt!

kamu 2008.03.01. 22:27:06

Van igazság abban amit biorobot ír, de alapvetően ennek a fórumnak a témája az egészség, és azt hiszem ebben az audinak azért nem kell szégyenkeznie.
Az megint egy más kérdés, hogy kinek milyen főnöke van.Pl az R4 KM-on évtizedig uralkodó maffiafőnököt nem kívánok senkinek, sok ember életét keserítette meg,egészségét tette tönkre...

Grafix 2008.03.01. 23:11:46

Nem kifejezetten a céget akarom leszólni, de én is mint mindenki szeretném érezni a sikereket a juttatásokban is. Maga a bérköltség az összköltség 2-3 %-a. Ebbe beleférne több is. A pénzt nem az alacsony bérünkön keresi a cég, hanem, hogy a befektetett gépek éjjel-nappal mennek az éve szinte minden napján, nem úgy mint Németországban. (ahol egy nyári munkás diák havi 1700 EUR-t kap)
Sajnos mindezek mellett, aki az autós szakmát szereti, nem sok hasonlót talál Mo.-n. :-(

Alfa156 2008.03.01. 23:12:17

Ha az ember hatalmat kap lehetséges hogy felsöbbrendünek érzi magát,ha a magyar ember kap hatalmat 99%elszáll baszki ugy érzi ö az isten mindenki más semmirevalo holott lehet hogy pont ö dolgozik a legkevesebbet és 1f...szopo!!!Nem tom néhány audis vezetö hogy bir tükörbe nézni!!!

Grafix 2008.03.01. 23:32:24

Pedig tükör az van mindenkinek - zsebben. Érdemes elolvasni! Ha ezeket így kell mindenkinek most megtaníttatni, akkor már régen rossz!
Elég volna, ha a vezetők példát mutatnának!

pacsa1 2008.03.02. 08:13:45

Üdv.Biorobot! Nem egészen értelmezted jól,amit irtam.Én sem vagyok mindennel elégedett.Nyereségeit és lehetőségeit tekintve adhatnának többet is,de ha kevesebbet adnának sem tudnál mit csinálni.(max 2 sorral többet fikázni)Amit leírtál,azzal tisztában vagyok én is.De nekem ez a munkahely adja a megélhetésemet,gondolom neked is ,meg a többi fikázónak,mert különben nem dolgoznátok itt.Az ,hogy odabent nem mered a problémáidat elmondani,egy dolog,de szerinted mennyivel lesz jobb,ha ezt egy külső oldalon megteszed. Ami az egészséget illeti,szerintetek van egészséges munkahely?Melyik az a fizikai munka ,amelyik használ a szervezetnek?Azt is elismerem ,hogy vannak olyan területek, ahonnan sokan nem merenek elmenni betegállományba,mert félnek a következményektől.Szerencsére én a 10 év alatt nem dolgoztam olyan helyen ,ahol bárkit is retorzió ért volna ezért.(talán mert sikerült elkerülnöm az R4-et és PD-t)Egyes vezetők valóban csak a vérszívást tudják "ösztönzésként"használni.Sokan személyiségzavarban szenvednek akik "hatalomra"kerülnek.Ez főképp a fiatal magyar vezetők mentalitása.De ez nem csak Audis probléma,mehetsz bárhová (még a MÁV-hoz is)mindenhol ez folyik,csak nagyon sok helyen ennél százszor rosszabb körülmények között.Úgy gondolom,hogy az Audi az egészség ellenőrzéséhez a hátteret kellőképpen biztosítja.Erre szükség is van,mivel az előállított terméket és az ehhez szükséges anyagokat tekintve nem "szervezetbarát"munkahely.Olajok,vegyi anyagok,alupor nem tesz jót senkinek.De gondolom,aki idejött dolgozni,az tisztában volt vele,hogy nem egy virágoskertben fog lepkéket gyűjteni.

Manusz 2008.03.02. 13:15:31

Üdv mindenkinek!
Igazából mint minden másnak a "karikagyárnak" is megvannak a maga előnyei és hátrányai. Lassan én is tíz esztendeje verem itt a vasat és vannak dolgok amelyek nekem sem tetszenek. De család,gyerek,hitel mellett örülhetek, hogy van hol dolgoznom.(ha tetszik, ha nem) És ezt ki is használják!
Tényleg szuper dolgok a bérenkívüli juttatások a cafeteria az egészségpénztár stb-stb de ez mind sokkal jobban esne egy kis megbecsüléssel megspékelve. De ezt sajnos hiába várja a melós! Nem számít hány éve dolgozol itt, nem számít mennyit tudsz és hogyan csak az hogy itt legyél és termelj!(élve vagy "halva") Sajnos emberi mivoltunk ködbe látszik veszni! Darabra vagyunk mint a marhák a vágóhídon! Nincs nevünk csak számunk! Ezek nagyon emlékeztetnek valamire a múltból ahol...
Kedves AHM vezetés tessék megpróbálni végre belátni, hogy a "kantáros" is csak ember!

quer 2008.03.02. 19:33:27

A vezetőkről annyit, őket az audi nevelte ki és biztos vagyok benne, hogy kinnt egy másik cégnél nem állnák meg a helyüket, mert az audi egy más világ.
pacsa1. Azért a többi juttatásokért(13.havi, VBK, 2x32000) keményen megdolgozunk és vannak akik még meg is harcolnak érte, nehogy már imába kelljen foglalni az audit ezért.

quer 2008.03.02. 19:36:10

Biorobot.Az adható adómentes VBK 400 ezer forint.

xy 2008.03.02. 20:03:55

Üdv mindenkinek!
A fene sem tudja már hány hozzászólás van itt, és még mennyi lesz... Néhány órája megszakításokkal olvasgatom, mert hála az égnek a vasárnapot nagyjából! tiszteletben tartják a karikagyárban, persze területtől és műszakrendtől függően!
Annyi mindent tudnék írni, és néhány gusztustalan embernek a pofájába vágni de nem is tudom mi az értelme!
Olvashat a kedves érdeklődő a bérezésről, vezetői, és melós szinten, az egyéb juttatásokról és persze az egészség!
Én, amióta itt dolgozok, kb 2 éve, tavaly "sajnos" nem volt mit tenni muszáj volt orvoshoz menni! 9 azaz kilenc nap BETEGSZABADSÁGgal, ami nem is táppénz, és a munkaügyi törvény szerint az adott 15 napban nem érhet semmilyen hátrány, nekem bizony ugrott a lóvém! Nem gond, az egészségem fontosabb!

Aztán! Ha megfeszülsz és normálisan dolgozol, bevállalsz minden túlórát, és karbantartást, akkor is biorobot vagy (bocs kedves Biorobot hozzászóló), ha nem akkor is. Ha mindent megteszel a "darabszámért" akkor is csak egy szar senki vagy, ha nem akkor is! Sajnos azokból a vezetőkből akik "közvetlenül" a sor mellett tevékenykednek hiányzik a vezetéselmélet, mint tudás, és a mérnöki szemléletmód! Tisztelet a kivételnek!!
Sajnos sok olyan vezető tevékenykedik a karikagyárban akinek még az érettségije is hiányzik, vagy éppen a parkolóban írták neki alá a motorháztetőn!! Újra hangsúlyozom tisztelet a kivételnek, mert olyat is ismerek, de az illető tud is értelmesen kommunikálni!
Addig, amíg ezekre a hiányosságokra nem derül fény, addig mindnyájan biorobotok vagyunk, egy-egy sorszámozott árú, egy leírható veszteség! Ha bármelyikünk elmegy jön a helyére egy zöld ruhás, vagy épp kék ruhás, aki áldja az eget, hogy végre dolgozhat, és elhúzzák előtte a mézesmadzagot, "Ha jól melózol, átveszünk!", csak azt felejtik el mondani, hogy kapsz fél éves, vagy egy éves szerződést.
Engem a kényszer hajtot a karikagyárba, és bár nem bánom, mert volt ennél sokkal rosszabb munkám is, mégis úgy érzem hamarosan távozom, mert az én szerződésem sincs még tisztába rakva!
A terület és a személyügy pedig csak tologatja a papírokat egymás közt!
És természetesen lehetne sorolni tovább-tovább...felesleges!

Végezetül pedig, a karikagyárra illik a régi mondás:
"Fejétől bűzlik a hal!"
Üdv

H.L. 2008.03.03. 09:23:15

Örülünk, hogy az Audi milyen egészséges munkahely, miközben az ország haldoklik.

Grafix 2008.03.03. 22:17:45

A körülmények az Audiban valóban nagyon jók, láttam már néhányat, amihez lehet hasonlítani. Szerintem is ez vitathatatlan.
Nem ártana azért a vezetésben egy szemléletváltás, hogy itt nem 5000 DARAB munkatárs van.
És egy kis hasonlat (persze egy kis túlzással):
Tegyük fel, hogy Afrikában egy munkaadó 1 dollárt fizet naponta és jön egy másik, aki kettőt ad, mialatt még így is 100-at nyer. Akkor ez utóbbi büszke, mert lám ő milyen nagylelkű, hiszen a dupláját adja mint bárki. Az, hogy 10 dollár kellene a megélhetéshez nem érdekel senkit.....

egy audis 2008.03.04. 17:42:48

Régi dolgozója vagyok az AHM kft.-nek,belülről úgy néz ki a dolog hogy valóban 130-150 ezer ft.-os fizetések vannak ennek része a 0-25% mozgóbér,mivel a fizetés része akár (egynegyede), ezzel jól tudják zsarolni a dolgozókat akkor is bemész ha lóg a beled ezzel elég komolyan körbe is fertőzheted a környezeted,de ez nem számít csak a 98.2%.Hogy mit tesznek értünk?Japán emberkihasználtság a soron mert a Toyota lemos a piacról.A TT-sor annyira embertelen hogy egy másfél éve ott dolgozó ember öreg veteránnak számít ,mert senki sem bírja sokáig.A gyár indulása óta ugyanazok a buszok vannak,komolyabb karbantartás nélkül,a vállam izületes lett mert télen odafagytam az ablakhoz,nyáron mivel a klíma nem nagyon működik félájultan szállunk le a 40 fokos búszról,a Választható Béren Kívüli juttatás fele egy vidéki dolgozó esetében a bérlet 20%-ának kifizetésére megy el.Műszak végén sorban állsz a zuhanyzónál,a sokszor fűtetlen öltözőben.Az egészségpénztár nem jó már semmire csak gyógyszert vehetsz,igaz kell is ha régi dolgozó vagy!Zavarta őket a hétvégi túlóra kifizetés meghívták Viktort az akkori miniszterelnökünket,kocsikázott egyet a TT-vel,körbevitték a gyárban,(meg még amit nem tudunk)és már késszen is volt az új munkatörvénykönyv-félévet is dolgozhatsz hétvége nélkül ki sem kell fizetni majd lecsúszod valamikor,egész nyáron a gyárban vagy,nincs légmozgás már ájultak el dolgozók munka közben,a csúszókat kiadják novemberben.Meghívták gyurcsányt is(szándékos kisbetű),nagy örömmel aláírták hogy itt lesz a kaszniösszerakó és fényező műhely.Új munkahely teremtés!A háttérben az volt hogy Ingolstadtban nem engedélyezték a fényezőműhelyt csak ha EU-követelményeknek megfelelő szűrőberendezés lesz kialakítva-ez viszont nagyon drága,elhozták Győrbe ilyenkor nem számít az EU-s követelmény csak ha a mi életünket keseríthetik meg vele!Ha beüzemelik várhatóan Győrben és környékén megnövekedik a rákos betegségek száma,nem baj, mi untermenschek vagyunk!Egy csarnok felépítése semmi nekik ha kell,de ha ergonómiai szempontok miatt változtatni kell valamin akkor az rengeteg akadályba és költségbe ütközik,sokszor nem is vagy csak fél év múlva történik változás.Elvették a hétvégéket,családok mennek tönkre de a gyár virágzik!Idehozták az emberbarátságáról híres Rozman Richárdot ő oszlatta fel a Philipset,csak a kapitalista érdekeket szolgálja.A bértárgyalás ez évről(még folyik bár március van)ő és a szakszervezet között zajlik,tavaly volt egy kitétel hogy 3%-nál nagyobb az infláció mértéke akkor emelni kell a béreken a kialkudott 7000ft felett,Rozman szerint nincs inflációbeli különbség a tavalyihoz képest!Viszont jó lenne a féléves időkeretet egy évre emelni-egy év hétvége nélkül!Ezek után megkérdezhetik:miért dolgozom itt?Mindenhol rabszolgát csinálnak belőlem akárhová megyek az általam választot kormányok nem a mi érdekeinket szolgálják,mindegy hogy hová mennék sehol sem jobb,viszont nem áltam meg hogy ne írjam le a véleményem mert nem szeretem a melldöngetést,és ez a 98.2%rengeteg ember kínzásával lett elérve.Bízom benne hogy nem lesz gondom ebből a hozzászólásból,szabad országban élünk(elvileg)!

1.8% 2008.03.04. 18:07:43

Aki a % ezen részébe zartozik azt sokféleképpen meghurcolják,
-mozgóbér elvesztése
-prémium megvonása
-13.havi fizetés megrövidítése
Csak a számokkal foglalkoznak,az emberekkel nem.Ocsmány piros ruhában vagyunk(egyedül mi a konszernen belül,megkülönböztetésképpen).A nadrág elején található felirat a területed ahol dolgozol a koncentrációs táborokat idézi,rettenetesen megalázó,olyan vagy benne mint egy fegyenc.Áldozhatnának pszichopata vezetőik kezelésére is némi pénzt.Tréningek helyett némelyiknek pszichiáterre lenne szükségük.Az állam dolga lenne megszűrni azt is hogy kinek ad diplomát,ki az aki lelkileg fel van készülve emberek vezetésére,nem beszélve a dilettantizmusról ami a dolgozókon csapódik le.Egy kisebb céget régen csődbe vittek volna az ilyen vezetők,nem csoda ha az audin kívül nem is alkalmazzák őket!

Martin Luther King 2008.03.04. 18:22:34

Úgy tudom, hogy a szakszervezet kőbe vésett szándéka a kétéves bérmegállapodás betartatása, azaz ragaszkodik pótlólagos alapbéremeléshez (tavaly 18000 ft volt áprilistól, most januártól 7000 ft volt egységesen függetlenül az egyéni alaptól) vagy sztrájk lesz. Na a "tökös" audisok akkor megmutathatják, hogy mennyi vér van a faszukban és a szakszervezet felhívására majd odaállnak e melléje és nem dolgoznak vagy csak elvárják, hogy valaki megint kikaparja nekik a aült csirkecombot és csak a zuhany alatt merik jártatni a szájukat. Bízom benne, hogy nem mert az audis dolgozók akkor is példaképek ha ők maguk nem így gondolnak magukra.

quer 2008.03.04. 19:54:56

Martin Luther King.Kibaszottul igazad van és én is kiváncsi vagyok, hogy ez a sok elégedetlen ember (hozzátenném jogosan)oda áll-e a szaksz. mögé, hogy változtasson ezen a helyzeten és kikövetelje azt amit a személyügyi vezető aláírt egy szerződésben "bérmegállapodásban".Emlékezzünk vissza mikor a Gy.Feri adót akart kivetni az audira, akkor pont az audi volt a legjobban felháborodva, hogy a kormány megszegi a szerződést.Valóban mindkét esetben szerződésszegés van.
Amennyiben lép a szakszervezet én ott leszek mögöttük és jó lenne ha minél többen csatlakoznának hozzájuk, mert faszvakarással valóban rabszolgák leszünk.Nem kérünk mást csak azt, hogy emberek lehessünk az audi szemében is.

xy 2008.03.04. 20:48:15

Szervusztok!

Szakszervezet? Nos, Kedves Martin Luther King és quer. Én csatlakoznék hozzátok, és odaállnék mögétek, és az szsz mögé, de kérdem én:
Mire számíthatunk, ha a bizalminak az 5s-vel és a változtatásokkal kapcsolatban csak az a problémája, hogy az üdítős flakonját hová tegye...
????
Továbbá, miért nem továbbítják a problémákat, melyek a soron vannak az szsz vezetői elé?
Talán mert Ők ugyanúgy megbízhatatlanok, vagy egyszerűen csak ők is emberek, és féltik az állásukat és a családjuk jövőjét?!
Bízom benne, hogy érzékelhető a "kontraszt".
Üdv mindenkinek.

quer 2008.03.04. 21:37:14

xy.Nekem ha problémám volt és nem volt más lehetőség akkor felkerestem a szsz-i vezetőket személyesen vagy telefonon, és nem vártam másra.Javaslom jelezd a szsz felé a bizalmi alkalmatlanságát.Lehet, hogy meglepő számodra, de mikor én felkerestem őket akkor nagyon segítőkészek voltak.Sőt, sokszor olyan dolgokban is segítenek amiben egyáltalán nem lenne nekik muszály.A másik pedig az, hogy ez egy butaság amit mondasz, mégpedig az, hogy elvesztheted az állásodat.Ilyen még nem történt.Valóban a család jövőjéről van szó csak nem abban a megvilágításban ahogy azt te gondolod, ugyanis ha a megélhetési költségeid nőnek, de a fizetésed nem, akkor is a család jövőjéről beszélünk, és ezzel kapcsolatban ha megkérdezné a családod valamelyik tagja, hogy mit tettél azért, hogy ne így legyen akkor mit válaszolnál?Nekem 3 gyerekem van és mindent megtennék értük még azt is, hogy azt teszem amire a szsz felszólít és nem a család mögé bújva keresem a kifogásokat.

uborka111 2008.03.05. 00:49:56

1.
VBK:
A megvehető számítógépek és főleg a laptopok ára irreális volt/ máshol ugyanezek minimum 40000 olcsóbbak voltam/ én sem itt vettem!

2.
Eü/Kardirex:
2008-tól fizetős/ tudtommal
3.
Indirekt dolgozó:
Szinte minden munkásra jut 1/ szocializmus
4.
Megbecsülés:
Majd kapsz 1 esernyőt, vagy 1 naptárat 2db eredeti TT csavarral/ shit
5.
Törzsszám:
Valóban 13000-nél tartunk, és még adjuk hozzá bátran a munkaerő közvetítőktöl jött kék, zöld, szürkeruhásokat, min 500-1000 ember/ köszi
Ők természetesen a legegyszerűbb/ legkönnyebb melót csinálhassák. Ellenőrzés (audit, stb) nem lehetnek ott!!!
6.
Béremelés:
Kataszrófa, de csak nekünk a sor mellett!
7.
Szakszervezet:
Tagdíj, mikuláscsomag, Eto focibérlet, színházjegy, elméleti bértárgyalás, és letelt.
8.
Munkaidő:
Az egyik legfontosabb, de ha lehet még 1 kicsit tovább. Mindez a lehető legminimálisabb létszámmal. (nem 1X látni a műszakvezetőnket a soron nyomni, le a kalappal előtte)
9.
Polaris:
Na az az Isten!!! Teljeséggel értelmetlen dolgokat lehet legálisan megcsinálni. Fél lépés jobbra, fél lépés balra, körben polcok, előtted a sor(klausztrofóbia)!
Mindez full értelmetlenűl elrendezve, de ezt kíványják a vezérek, így kell lenni.
10.
2 órás raktárkészlet:
Alkatrész hiány, sor megállás, majd szopás és hétvégi meló/ köszi
11.
Táppénz:
Majd adunk könnyített munkát csak gyere be! pl.:gipszelt lábbal télen, zokniba/ köszi, vagy gipszelt kézzel 3-4 nap után a soron nyomni, ez ám a könnyített munka!

Ui:
Az egyik legszemetebb dolog a gyárban: nagyon sokan vettek fel audis, és egyéb lakástörlesztéses kölcsönt és kurvára is visszaélnek ezzel!!!!!!!
Ha valamit ki hagytam volna majd pótlom.
Ja, 10 év alatt 1 normális nagyfőnököm volt: dr Varga!

Shadowbull 2008.03.05. 08:16:27

"A háttérben az volt hogy Ingolstadtban nem engedélyezték a fényezőműhelyt csak ha EU-követelményeknek megfelelő szűrőberendezés lesz kialakítva-ez viszont nagyon drága,elhozták Győrbe ilyenkor nem számít az EU-s követelmény csak ha a mi életünket keseríthetik meg vele!Ha beüzemelik várhatóan Győrben és környékén megnövekedik a rákos betegségek száma,"


Igazan nem akarlak elkeseriteni, de Magyarorszag 2004-tol az EU tagja. Ugyhogy az EUs kovetelmenyek nalunk ugyanugy ervenyesek, mint Ingolstadtban

amugy szerintem az egesznek jo kis osszeeskuves-elmelet szaga van, es jo nagy baromsagnak hangzik.

sb

Shadowbull 2008.03.05. 08:18:53

"Idehozták az emberbarátságáról híres Rozman Richárdot ő oszlatta fel a Philipset,csak a kapitalista érdekeket szolgálja"

Asszem eleg nagy vilagnezeti tevedesben vagy. A szemelyugyi vezeto, mint az osszes! manager a gyarban, a tulajdonos, azaz az Audi erdekeit kepviseli. Ezert fizetik.

sb

Shadowbull 2008.03.05. 08:20:44

"az általam választot kormányok nem a mi érdekeinket szolgálják,mindegy hogy hová mennék sehol sem jobb,"

Ebben igazad van, De sajnos azt is latni kell, hogyha a mindenkori magyar kormanyok nem nyalnak ki az Audi es a tobbi nagyberuhazo hatsojat, akkor nem lenne munkad. az jobb lenne?

sb

Shadowbull 2008.03.05. 08:32:07

"Béremelés:
Kataszrófa, de csak nekünk a sor mellett!"

Azert arra felhivnam a figyelmet, hogy a fix beremeles, amit mostanaban vezettek be, pont a sori dolgozoknak jobb, mert nekik alacsonyabb a beruk. Tudom, hogy ezt onnan nehez elfogadni, de nagyon nem mindegy, hogy a netto 150-re jon ra 5e forint, vagy a netto 250-re. A mostani beremelesi rendszer a nagyobb keresetuekkel kibaxas.

sb

Egy a sokkk közül ... 2008.03.05. 08:38:06

Sziasztok.

A bérünkkel kapcsolatba kaptunk egy szép hosszu, 'érhetően' megfogalmazott levelet, ime itt az idézet a teljesség igénye nélkül:

" 2008. évi piaci igazítás

Reagálva az Érdekvédelmi Szövetség 2008. január 18-án keit levelére, az AUDI HUNGÁRIA MOTOR Kft. ügyvezetése a következő választ adja:
A vállalat a 2007. évi munkabérek analizálása során azt állapította meg, hogy a munkatársak számára kifizetett juttatások az AUDI HUNGÁRIA MOTOR Kft.-nél 2007. évben fizikai munkakörben foglalkoztatottak esetében messze a munkaerőpiaci szint felett növekedtek. Ezzel a szakszervezet által meghatározott célt a vállalat megvalósította. Azaz munkavállalóink reáljövedelme a régió és a gépipar többi vállalatához mérten is jelentősen nőtt. A tényleges jövedelemnövekedés meghaladta a megtervezettet, így fedezi a prognosztizált és a megvalósult infláció közti különbséget és még további jövedelemnövekedést is biztosít.
Ezzel a gazdasági változásokra való reagáláson felül a vállalat eredményeit is tükrözik a már megtörtént intézkedések. ..."

Na itt a vége, ugye ért mindenki mindent.
A munkánkat tökéletessen megfizetik, SŐT... még többet is az átlagnál. Ez a nagyon szép, ha a számok ezt mutatják akkor igy is lehet.
De valójában azt tapasztalom hogy négy évvel ezelött sem vittem haza sokkal kevesebbet mint most, pedig a bruttó fizum 1.5*-vel biztos hogy több lett azóta.
Kérdezem én, hol itt reálbéremelkedés, mikor azon a szinten vagyunk, mint négyévvel ezelött ???

egy audis 2008.03.05. 08:57:21

Shadowbull!
Te vagy nagyon naiv vagy vagy megvett kilóra az audi!Ebben az országban összeesküvés megy összeesküvés hátán.Ne legyen igazam,de van félnivaló!
Mindenki fél hogy mi lesz ha ezek elmennek!A történelmünk folyamán mindig akkor volt jó nekünk ha "ezek" elmentek.Bele vagyunk kényszerítve a könyörtelen világukba.Nem foglalkoznak veled,ők nem a szeretetszolgálat.Ezer éven át nem haltunk éhen és virágzott az országunk(ha a németek hagyták).Most valamiért mégis pánikseggnyalást végzünk minden idegennek.Nem szeretném hogy a gyermekeim ebben a világban éljenek számozott rabszolgaként!Akkor lesz jó nekünk ha ezek elhúznak a gyurcsányfélékkel együtt!Egyébként nem akarnak mert nagyon megéri itt lenniük,de a törvények mindent megengednek nekik,pedig lehetne ez máshogy is.Csak azt nem értik ha nem jó mindkét félnek az sokáig nem fog menni!

X 2008.03.05. 09:09:00

Szépen tudunk egymásra mutogatni és irigyelni a másiktól az x forinttal többet.
lassan 10 éve dolgozom az Audinál, nem mondom, hogy tökéletes, sok a hiba, de még véletlenül sem mernék ennyire általéánosítani.
A vezetők között sem csupa szemét, semmittevő ember ül, mint ahogy a piros kabátosok sem csak a feneküket vakarják álló nap.
Minden "kasztban" vannak ilyenek, olyanok. A soron is találkozhatsz olyan emberekkel, akik csak azt lesik, hol tarthatják a markukat.
Mi lenne, ha mindenki megőróbálná megcsinálni azt, amiről aláírta szerződését, próbálna segíteni a munkatársainak, függetlenül attól, hogy kertész nadrágos, piros köpenyes, vagy öltönyös?
Én nem irigylem a vezetőket sem. Eszméletlen nagy a nyomás rajtuk, nincs szabad hétvége, este, mert lehet, hogy nem a cégnél van benn, hanem otthonról kénytelen dolgozni, de akkor is dolgozik. Igaz, nem fizikai munkát végez. lehet, hogy hihetetlenül hangzik ők is emberek. És persze köztük is vannak ilyenek és olyanok is.
Szerintem előbbre lennénk, ha mindenki annyit várna el a másiktól, amennyit saját magától is.

Shadowbull 2008.03.05. 09:32:05

"De valójában azt tapasztalom hogy négy évvel ezelött sem vittem haza sokkal kevesebbet mint most, pedig a bruttó fizum 1.5*-vel biztos hogy több lett azóta.
Kérdezem én, hol itt reálbéremelkedés, mikor azon a szinten vagyunk, mint négyévvel ezelött ???"

tehat 4 ev alatt 50%-kal emelkedett a brutto bered, ha jol ertem. Azert az eleg szep eredmeny. Evi atlag 12,5%-kal, ami boven meghaladja az inflaciot, tehat a realbered is nott.

sb

kaktusz 2008.03.05. 09:44:43

Ha a váálalat vezetőinek az a dolga,hogy a vállalat érdekeit tartsa szem előtt,akkor a szakszervezetnek pedig az,hogy a dolgozókét.Tessék lépni erre kedves vezetők.

Shadowbull 2008.03.05. 09:45:43

Shadowbull!

"Te vagy nagyon naiv vagy vagy megvett kilóra az audi!"

Hat akkor mar inkabb az elso :))) Megse, inkabb egyik sem.

"A történelmünk folyamán mindig akkor volt jó nekünk ha "ezek" elmentek."

Azert nem kene a tortenelmi megszallasokat az Audival parhuzamba allitani. Mert meg a vegen azt mondjak neked, hogy ostobasagokat irsz, te meg megsertodsz.

"Bele vagyunk kényszerítve a könyörtelen világukba."

Bele vagy kenyszeritve? Miota?

"Ezer éven át nem haltunk éhen és virágzott az országunk(ha a németek hagyták)."

Tudtommal az ominozus ezer ev alatt kabe 1 evig szalltak meg minket a nemetek.

Igazan erdekelne, hogy hogyan kepzeled el a teljes fuggetlenseget a XXI. szazadban. Tudod az emberek tobbsegenek mar nem lenne eleg, ha kihajtanak oket a pusztara hogy turjak a foldet, mert tartsanak allatokat. Mert kabe ennyi lehetosegunk lenne kulfoldi befektetok nelkul. Se tudas, se penz, megis mit akarsz csinalni?

"Most valamiért mégis pánikseggnyalást végzünk minden idegennek."

Ha mi nem tesszuk meg, megteszik a szlovakok, romanok, lengyelek, meg a tobbi. Mekkora visitozas volt, amikor a Kia meg a Peugeot nem Magyarorszagot valasztotta, mert nem adtunk eleget. Amikor meg a Hankooknak adtunk, akkor is visitozas volt. Erti ezt valaki? Tudomasul kell venni, hogy versenyben allunk a kornyezo orszagokkal. Lehet onerzeteskedni, de akkor hamar felkopik az allunk. Es meg mindig jobb szerintem az Audiban viszonylag normalis berert a soron robotolni, mint mondjuk a Fextronicsban vagy hasonlo azsiai gyarakban minimalberert betanitott munkat vegezni.

"Nem szeretném hogy a gyermekeim ebben a világban éljenek számozott rabszolgaként!"

Mondjuk vedd ra oket, hogy tanuljanak. Hogy nekik mar ne a soron kelljen gurcolni.

"Akkor lesz jó nekünk ha ezek elhúznak a gyurcsányfélékkel együtt!"

Fletot en nem kevernem ide, de ha az Audi elhuz, neked szar lesz, mert munkanelkuli leszel. Meg veled egyutt vagy 15e ember, Gyor gyakorlatilag meghal. Ez kinek lenne jo?

"Csak azt nem értik ha nem jó mindkét félnek az sokáig nem fog menni! "

Igaz, adott keretek kozott meg kell probalni minden lehetseges dolgot kiharcolni. De a valodi helyzetet nem art ismerni, es akkor valoban normalis ervekkel es celokert lehet verni az asztalt.


sb

ih 2008.03.05. 12:31:21

Minek veszekedni, az életszínvonal jobb nem lesz, csak rosszabb, folyamatosan.

egy audis 2008.03.05. 16:36:06

Tisztelt Shadowbull!
Ostobaságaimon és jó nagy baromságaimon túl lehet hogy egy kicsit érzed hogy nincs minden rendben,Európa kicsit más arcát mutatja nekünk mint egy németnek,franciának!
Egy kis történelem,szerinted a németek miatt 1 évet szoptunk:-állítólagos honfoglalásunk után(mi itt voltunk előtte is)azonnal problémáink voltak a németekkel,az okok kicsit bonyolultak nem mennék bele,de nem mi voltunk az Európát végigdúló rablóbanda.
-István király német sereggel verte meg a magyarokat,ránk kényszerítve az idegeneket,és erőszakos vallásukat
-Henrik császár sereggel jön a hajóit megsemmisítjük(Búvár Kund)
-András királyunknak sereggel kellett kiverni innen a Német Lovagrendet
-A tatárjárás alatt a keresztény baráti Németország hátbatámad minket Béla király először őket rakja rendbe
-a török veszedelem alatt azonnal megszállták az országot az osztrákok(én szerintem egy csürhe a németekkel)
Nekik köszönhetjük a népirtást Magyarországon,nem a törököknek akik a mai napig testvérként kezelnek,csak a Habsburgok jó történelem hamisítók.
-Kik ellen harcolt Rákóczi?
-1848
-1. világháború
-Trianon
-2.világháború
És most az emberbarát Audi.
Ja üldözési mániám is van,mert nem bízom bennük pedig mindíg jót akartak nekünk!
Győr azóta nem halt meg németek nélkül mióta Arrabonának hívták.
Ha mindenki így gondolkodik mint te elfelejthejük Magyarországot,mert gyáva népnek nincs hazája!
Sokszor jobbak voltunk mint ők,többre kéne becsülnöd országodat az őseid sokszor megvédték,nem azért hogy te eladd!
Ahol most tartunk nagyrészt a németeknek köszönhető!

Z 2008.03.05. 19:39:19

Sziasztok! Érdekes hozzászólások tömege. Mindkét oldal ír valós dolgokat és eltúlzott gondolatokat egyaránt. Nem vagyok benfentes, nem is akarok az lenni, de a torzítás szembetűnő! Csak egy gondolat: hol tartana a régió az említett vállalat nélkül? Jó és rossz főnök mindenhol van. Ha nem tetszik a terület, cégen belül kereshetsz másikat. Nem láncoltak oda, csak rajtad múlik a dolog - vagy nem?! A számok valóban kicsit érdekesek.... Nem kommentálnám, nem látok bele. A fizetés mértéke relatív. A leírtak alapján országos viszonylatban jó, győri szinten is megállja a helyét - szerintem A vezetői mentalitásra sem húzható rá a "magyar" jelző, inkább a divatos "európai" szót alkalmaznám. Két kérdés: Miért ment el a Siemens Németországból, és a Phillips Magyarországról???? "Európa kicsit más arcát mutatja nekünk mint egy németnek,franciának" Már ott sem minden tejfel. Tudom, éltem kint. Az emberi hátsók kitisztítása sok embert vitt előre, EZ NEM NÉMET BEHATÁS!!!!!! Nem kellene történelmünket egy lapra venni egy jóval kisebb horderejű dologgal. A munkakörülmények az elmondottak alapján nem a legjobbak, de nem is a legrosszabbak. Építőiparnál biztos, hogy jobb..... Fentebb volt valahol - elnézést, ha nem idézem pontosan - a "már itt tartunk, és nem valahol hátul" mentalitás. Sok ember elgondolkodhatna rajta, mielőtt panaszkodik a 140e nettora. Győrtől nem is oly messze ez szinte elérhetetlen vágyálom!!! Még mielőtt megkapnám, senki nem vett meg kilóra, nem vagyok naív és egyéb sem, szerintem a multi a szükséges rossz...

Teamordibátor! 2008.03.05. 19:51:37

Na gyorsan húzás vissza dolgozni! Megy fel a PIROS! Már megint elveszítettünk egy autót! Feltorlódott a repasz! Nem lesz meg a darabszám! ...

feles 2008.03.05. 20:15:07

"Ahol most tartunk nagyrészt a németeknek köszönhető!"

Igen, és még pár környező országnak, akik ha kivonnák a tőkét újabb 40 évvel csúsznánk vissza. Sajnos a munkáltatókat/befektetőket nem érdekli a történelmünk szászadokkal visszamenőleg.
Ők csak azt látják,hogy ebben az országban tágabb törvényi keretek között tudnak számukra olcsó munkaerőt felhasználni.
Az, hogy a magyar ember meglopja, elárulja saját honfitársát/hazáját az előbbrejutás érdekében nem más országok felelőssége. Csak nevetnek rajtunk.
Akkor miért is várhatnánk el a magyar audis vezetőktől eltérő bérpolitikát?
Ez üzletről szól,amit managerek, közgazdászok irányítanak, törvényes eszközökkel aligha lehet befolyásolni.
A szakszervezet is csak annyit tud kiharcolni mint egy jogász, csak őket jobban megfizetik :)

quer 2008.03.05. 20:15:10

Z. A cél ezek szerint az, hogy az én fizetésem legyen olyan rossz mint "Győrtől nem is olyan messze"?Ez tipikus magyar gondolkodásmód, ha két ember fizetése között nagy a külömbség akkor inkább vegyünk el a többet keresőtől, mert ez sokkal könnyebb mint adni a kisebb jövedelmünek.
Amúgy ez részben demagógia!

elegedetlen(?) 2008.03.05. 22:05:32

Sziasztok,

az elégedetlenkedőkhöz szólnék, csak elgondolkodtatásul.
Nekem sem tetszik minden, sok dolgot másképp csinálnék, de... Dolgoztam már máshol is. Egy kis összehasonlítás:
Elqrsz valamit:
itt (AUDI)-levonnak a teljesítménybéredből
ott-mehetsz a papírjaidért a személyügyre

13. havi fizu
itt-természetes
ott-ha-ha, álmodsz?

jutalom
itt - nem rossz
ott - az meg mi?

Cafeteria
itt - válassz mit szeretnél?
ott - ja, fizess egy kávét nekem is...

Leépítés
itt - nincs, csak más területen dolgozol
ott - folyamatos félelem

és még folytathatnám. Azoknak az audisoknak pedig, akiknek olyan nagyon szarok a munkakörülményei, ajánlanék néhány hét melót az ingolstadti/neckarsulmi présüzemben, ponthegesztő-üzemben illetve rohbauban, és érdeklődve lennék kíváncsi, hány napot bírna ki anélkül, hogy sírva futna vissza a "baromiszar" motorcsavarozó helyéhez.

Shadowbull 2008.03.06. 07:35:57

Tisztelt egy audis,

koszonjuk szepen a tortenelemlecket. Vegul is az hogy mi volt 800 evvel ezelott, az abszolut lenyeges a mai kor szempontjabol, kulonosen annak a pontos megitelesehez, hogy milyen jo/szar az Audi....
Tudod egyvalamit nem ertek. Senkit sem lattam meg az Audiban rablancon, odabilincselve a sorhoz, a vezetok altal veresre korbacsolva. Ha ennyire utalod oket, miert nem lepsz le? Egyenes gerincel, tokos magyar gyerekkent. Ha igy gondolkozol, es megis ott dolgozol, akkor azt hiszem, te adod el, legfokeppen sajat magad.
Ha egy kicsit kiemelned a fejed a nagy magyar buskomorsagbol, lathatnad, hogy a nemetek a sajat fajtajukat sem kimelik. Mint ahogy ez nem egy nep tulajdonsaga, ez a mai kor kovetkezmenye. Nemetorszagban tizezrevel szunnek meg az ipari munkahelyek, hogy aztan keletre, tobbek kozott Magyarorszagra vandoroljon. Azert jo neked, azert van kocsid meg lakasod, mert egy nemet elvesztette a munkajat. Nemetorszagban leepit a Siemens, a BMW, (aki evtizedek ota nyereseges, de nem eleg a reszvenyeseknek a forgalomaranyos haszon), kozepes cegek tucatjai szunnek meg, a munkanelkuliseg nagyobb mint Magyarorszagon. Raadasul a nemetek az egyik legnagyobb befizetok az EUban, es joggal haborognak rajta, hogy a toluk elvitt munkahelyek ujraepitesehez meg kedvezmenyt is adnak az o adojukbol.
Es neked, jo fizetessel, biztos munkahellyel a hatad mogott, sir a szad, es szidod oket.
Senki sem mondta hogy ok jot akarnak nekunk. Nem, elsosorban maguknak akarnak jot. Nyereseget termelni, ez a cel. Ezert letezik az Audi. Ok kinalnak neked valamit a munkadert cserebe. Aztan mar rajtad mulik, hogy elfogadod vagy nem. Ezert is nevetseges barmilyen megszallast emlegetni, mert tudtommal a megszallok nem kerdezik a megszallottakat, hogy akarnak-e kenyszermunkataborba menni. Az Audi csak pozitiv dolgokat hozott az orszagnak, nem tett tonkre senkit es semmit.
Azt mar nem is kezdem el boncolgatni, hogy ha Magyarorszagon nem lennenek exportra termelo cegek, akkor nem lenne sem koolaj, sem foldgaz, sem autok, sem elektronikai cuccok, internetezni sem tudnal, mert nem lenne szamitogeped. Exportra meg csak olyanok tudnak termelni, akik el tudnak adni valamit a vilagpiacon. Ha hirtelen minden kulfoldi termelovallalat kivonulna, akkor mit is adnank el? Levagnank a hajukat?

es vegul: teljesen egyetertek azzal, hogy ahol most tartunk, az a nemeteknek koszonheto. Csak mas elojellel gondolom ezt mint te.

sb

Shadowbull 2008.03.06. 07:43:33

" A cél ezek szerint az, hogy az én fizetésem legyen olyan rossz mint "Győrtől nem is olyan messze"?Ez tipikus magyar gondolkodásmód, ha két ember fizetése között nagy a külömbség akkor inkább vegyünk el a többet keresőtől, mert ez sokkal könnyebb mint adni a kisebb jövedelmünek.
Amúgy ez részben demagógia! "


Tevedes. Senki sem mondta egyreszt, hogy toled el kellene venni. Arrol volt szo, hogy nehany kilometerrel odebb a te kepessegeddel, tapasztalatoddal feleannyit keresnel, mint most az Audiban. Azert fontos ezt latni, mert a sajat helyzeted valos megitelesehez elengedhetetlenul szukseges. Nyilvan az ember elore tekint, es az rendben is van, de legfokeppen sajat magaval csesz ki, ha a sajat helyzetet rosszul iteli meg, haborog, szarul erzi magat, amikor nem kene.

A masik fizetesenek felemelese pedig nem egy egyszeru tollvonas. Ahhoz hogy egy dolgozo 150e nettot keressen, a vallalatnak kabe 355e forintot kell megtermelni, havonta. Ugyanis 150 netto ennyibe kerul a cegnek. Szerinted erre hany ceg kepes?

Raadasul az eves jovedelmet kellene nezni, tehat minden juttatast (13. havi, premium, cafeteria) osszeadni, es elosztani 12vel, az a valos jovedelem.

sb

pacsa1 2008.03.06. 08:59:52

"egy audis" Neked a Csurka nem keresztapád? Vagy te magad vagy a Csurka.

gs52 2008.03.06. 11:12:27

A minap lejött az ez évi béremelésról szóló papír. Nos, úgy néz ki, a fizikai munkát végző ember már agyon van fizetve, sőt! -tehát Nekünk nem jár..
Persze azt azért odaírta a kedves Úriember, hogy a szellemi dolgozók béremeléséről még a döntés folyamatban van...Ők talán jobban rá vannak szorulva?Talán jobban megérdemlik?

Shadowbull 2008.03.06. 12:29:54

gs52

Itt nem az erdemekrol meg a raszorultsagrol van szo. Ertelemszeruen ha egy dolgozo 150e forintot keres, akkor neki egy egyosszegu emeles szazalekosan tobbet jelent, mint aki 250e forintot keres. Ha ugy volt a megallapodas, hogy minden dolgozo beret az inflaciot kiegyenlitoen emelik, akkor a jellemzoen nagyobb atlagkeresetu szellemi dolgozok egyertelmuen rosszabbul jartak mint a fizikaiak.

Ez matematika. Gondolom nem kell tetelesen levezetnem.


sb

gs52 2008.03.06. 12:40:45

Shadowbull:

:)

Nem kimondottan szó szerint értettem..
De egyáltalán, miért kell különbséget tenni dolgozó-dolgozó közt azonkívül, hogy a szellemi munkát végzők bére jóval magasabb.
Mellesleg, erről is a szellemi dolgozók fognak dönteni..tehát meg van a véleménye az embernek..A papírból számomra annyi derült ki, hogy az Ő béremelésükről még nem döntöttek.
És az is matematika lesz, ha Ők megkapják az inflációt követő béremelést, mi meg azt sem..
Számolgathatunk ki fog jól járni..

üdv.

gs52 2008.03.06. 12:55:43

És, hogy mégtisztább legyen számodra...a lényeg:

Miért kell az Ő bérüket külön tárgyalni?
Úgy tudtam, az inflációt követő béremelés megállapodása minden Audis dolgozóra vonatkozik, függetlenül a beosztástól, területtől, mindentől..

Shadowbull 2008.03.06. 13:00:09

Amennyire nekem lejott, nem targyalnak kulon a berukrol, tehat ok is kabe annyi emelest kapnak mint a fizikaiak, csak azt vizsgaljak jelengek, hogy az o esetukben teljesult-e a korabbi bermegallapodas.

Egyebkent meg miert ne lehetne kulon targyalni a beruket?

sb

Shadowbull 2008.03.06. 13:02:44

a szellemi dolgozok bere nem veletlenul magasabb.

Az Audi kenytelen igazodni a munkaeropiaci viszonyokhoz, tehat muszaj neki tobbet fizetni egy szellemi dolgozonak, mert ha nem teszi, nem kap embert.

sb

feles 2008.03.06. 15:01:44

Sb:
Az utolsó hozzászólásod kicsit rövidre sikeredett. Kérlek hadd fejezzem be:
"tehat muszaj neki tobbet fizetni egy szellemi dolgozonak, mert ha nem teszi, nem kap -> olyan embert akinek a hozzáállása, munkája minősége felvállalható a felsőbb körökben. Ugyanis a dilettáns egyének okozta tévedések sokkal direktebb módon megmutatkoznak mint egy eldugott termelési részlegen.
Betanított munkára, sori dolgozónak vagy utómunka területekre bárkit felvesznek csak jusson át a teszteken. Azzal nagyot nem vesztenek ha a melós esetleg alkalmatlan a feladatra, legfeljebb áthelyezik, a munkáját pedig ráterhelik másra.Így tényleg lehet papíron hatékonyan termelni kevés emberrel is. Csakhogy a mindennapos problémák, a munkamorál és ez a pár komment sem azt tükrözi, hogy ez így rendben van.

rozi 2008.03.06. 17:54:03

azt szeretném olvasni, hogy valaki szereti azt, amit csinál, és szivből, tudásból teszi és amit kap érte, abból megél, beosztva, de a minősége, hogy hogyan él, senki mástól nem függ, csak saját magától, a saját választásától.. olvasom még majd, hátha...
jó munkát:)

rozi 2008.03.06. 18:09:58

minden szervezetnek van magatartása, van viselkedése.. azon a vázon, azon a szervezeten, amit felépítettek.. EMBEREK... és mivel emberek, ezért van, hogy vannak ellentmondásos, rossz részei, és vannak jó, praktikus, értelmes részei. .. a piac egy tükör.. ha fizet a termékért és jól, akkor nem rossz a szervezet össz játéka.. ha rosszul, akkor jobb, ha bankban áll a befektetett pénz... ezeket eldönteni, lehetőségeket teremteni felelősség, és akik vezetnek részt vesznek ebben a felelősségben.. akik meg a takt időre helyére teszik a szajrét, azok is tesznek ehhez épp eleget.. a fizetés számataln hagyományra, szervezeti szokásra, piaci mérce alapján alakul ki... és szubjektiv tényezőktől is függ, sajna sokszor vastagon.. igen.. nem mindegy, ki hol áll, mikor mit tett, milyen helyzetben volt.. de adott a motorokhoz, az autókhoz értéket.. azt, amire ő képes... elégedett-e ezzel, vagy elégedetlen, tesz -e érte többet vagy csak háborog.. ez is magatartás.. az egyéné.. akik összege a szervezeté
ámen:))
én pont most lettem beteg:(
válaszolhatna már végre valaki:)

gs52 2008.03.06. 19:21:14

sb

Ha előtted a lap, olvasd át még párszor..:)

A sok gyökérhez elkanyarodva, 2005 Augusztusában a TT gyártáson indítgatták a mostani (akkori új) modellt.
Pár dolog:

1. Jött egy német szarházi, aki tervezett egy olyan rendszert, ami félóránként összeomlott -csavarozógépek - állomások memóriája megtelt..stb..És még Neki állt feljebb..a sori dolgozók meg szoptak mint állat, mert ugye valahogy be kellett hozni az ebből adodó lemaradást is..
Ha jól emlékszem több napig így ment..

2. Felrakták az akkori első új karosszériát..
A gép felemelte, az ember meg alatta dolgozott, valamit épp csavarozott felfele, mikor a kasztni eleje leszakadt..nem sokon múlt, hogy nem az lett az utolsó mozdulata.
Ez szintén a senkiházi "civilruhásokra" vezethető vissza, akik mindenhez olyan kurvajól értenek..és agyon vannak fizetve..

feles:

És akkor mi volt, mikor 2006végén, beírogatták a szarháziak az embereket tanfolyamokra, hogy a statisztikánk fasza legyen(kevesebb emberrel több motor)..közben nyomták a soron, nem is tudtak róla..
januárban vagy februárban, nem is tudom, meg jött a botrány, volt akinek 30-70ezer forintot levontak a fizetéséből, merthogy azt Ők már megkapták decemberben (a 13.havival persze, nehogy észrevegye a paraszt.)..a tanfolyam miatt.
Drága "nagybácsink" egy személyügyes hölgy kíséretében képes volt befáradni hajnali 2kor hozzánk, hogy közölje..aki sokallja a levonását, "törlesztheti" több részletben.

Csak néztünk..

bmw 2008.03.06. 19:23:35

SB

Te már voltál mostanában állásinterjún?

325i

antiMarketing 2008.03.06. 20:46:32

gs52
Kezdjük a fizuval, bár már 1x leirták. A szakszervezet túlnyomó többségben a sori dolgozokból áll, igy csak az ő érdekeiket vette figyelembe anno a "tárgyalásoknál".
A számtan példa
180 eFt-nál a 18 eFt 10 %-s
360 nál már csak 5%. És itt már szépen megjelenik a 4%-s szolidarítási adó.
Számolj 8% inflációval. Az első csapatnak még mindig van 2%os növekedése, mig a második már 7%-s minuszban van. Erre célzott a "személyügyi vezető"
Tehár a cég 15 éve sorba döntögeti a rekordokat, de egy szint fölött 1xüen kevesebbet ér amiért dolgozol...
És ne az összeget nézd, mert te sem a minimálbérhez hasonlítod a tiédet.
Ésmindkettő töredéke a "nahy audis"-nak...

Mental Twist 2008.03.06. 21:11:45

antiMarketing

Azért meg kell hagyni nem csinálják rosszul, a szellemieknek pofa alapállás most, mert ugye "vizsgálnak" meg "tárgyalnak"... Legutóbb egyiket sem akarták elfogadni a boltban!

Én akkor untam meg, amikor 2008-ra megállapodtak 7ezer bruttóban.
Szerintem nekem most jobb, lehetőség mindenkinek adott...

kérdés 2008.03.06. 21:12:35

Akkor miért dolgoztok ott, ha ilyen szar?

antiMarketing 2008.03.06. 22:12:07

a dolog 2. része

két megjegyzés:
a kantáros, a piros kabátos és az öltönyös csak együtt léteznek, külön-külön halottak és a cég nem müködik...
ismerem a milyen a melo a soron, volt benne részem, bar nem az audinál. es valamennyire tudom, hogy is müködik egy ilyen vállalat..
szóval, nemt ámadáskén irom...
A kantárosok a munkaerőpiacon a "legkönyebben" beszerezheztő munkaerő. 3-5év képzés max 1/2éves betanulás után teljesen einsatztfäig. Alapvető elvárások vele szembe: tanulási képesség, fizikai állóképesség, fegyelem és monotonítástűrés. Ja a hülyeségtűrés plusz bónusz, könnyebb vele túlélni :) A flexibilitása sokkal inkább időbeli (délelött, délután, éjjel stb. dolgozik) Ezt egyes cégek minimálbérrel honorálják, az audi 2-3 szorosával. Érdekérvényesítés csak nagytömegben, erről szól a szakszervezet...
A piros kabátosok, zömében diplomával. Tehát képzés 7-10 év. Betanulás min fél év, de területektöl függöen évek, néhány ezer eurotól több tizezerig terjednek a költségek. Elvárások: hülyeségtürés alapfokon, folyamatos tanulás, szakismeret, nyelvtudás, mobilitás helyben és időben. E miatt viszont nem nagyon lázadoznak, hanem simán odébb állnak. Viszont nehezebben pótolhatóak.. És egyes emberek is képesek nagyobb zavart okozni
Amiben minkettő hasonló, hogy az AHM személyzeti személyzeti politikálya alapján mindkettő csupán egy "csavar", amit szükség szerint lehet cserélni/ eldobni. Hosszútávon azért visszaüt.
Volt régen egy mondás a rábára, de már aktualizálni lehet: Győrben két típusú ember van aki még nem dolgozott az audiban és aki már igen...
Nem hivatalosan az AHM a magyar felsőoktatás utolsó lépcsője: folyamatosan képzi ki és tanitja be a pályakezdő fiatalokat ... más cégek számára :)
Lévén nem tudja és akarja megtartani öket.
S talán ezért folynak a tárgyalások, mert lassan, de nagyon lassan kinyilik a szemük...

antiMarketing 2008.03.06. 22:24:19

Mindenki másért
- mert van sokkal szarabb
- mert nincs más
- mert nyuszi változtatni
- mert szereti a szakmáját
- mert nem szereti a dolgokat feladni és megprobálja megjavítani a dolgokat
- nem akar elmenni ebböl az országból
- csak

.. és akinek betellik vagy talál jobbat az tovább lép

feles 2008.03.06. 23:22:36

Igen... és felsorolt 6 pontból a felét ott használja "ellened" az audi ahol csak tudja.
Aki 5-10 éve belépett hosszú távra tervezett, mert biztos megélhetésnek tűnt. Családot alapított, esetleg betelepült győrbe,lakást, autót vett mert volt miből. Nem építette tovább a kinti karrierjét, kapcsolatait hanem csak az audinak élt. Túlórázott becsülettel, szolgálta a cég érdekeit, lehetett rá számítani.
Majd észre kellett vennie,hogy az utóbbi években megélhetési gondokkal küszködik, mert arányaiban rosszabbul keres a nem teljesen infláció követő fizetés és a megnövekedett közterhek miatt. Közben az idő meghaladta és nincs felkészülve a változásokra. Szervezete és elméje megtört már sokműszakos zűrzavarban. Az eddig gyakorolt tevékenysége semmit sem ér a kerítésen kívül, nem ismerik el szakmaként.
Mit tehet mást segítségül hívja a többi sorstársát, a szakszervezetet, hogy kezdeményezzenek egy emberibb infláció követő bérpolitikát.
Majd a következő hónapban azt kell látnia,hogy hiába történt minden,semmi sem változott, elárulták.
Ezek után még a fejéhez vágják a vezetői,hogy ha nem tetszik nem kell itt dolgozni...és ez nem csak egy személyre vonatkozik a 3000-ből, rengetegen élnek így.
Ilyenek mellett nem lehet büszkének lenni mint munkahelyre.

gs52 2008.03.06. 23:47:42

aM..

köszönöm...Én ezt fel sem tudtam fogni..:)
Csak nem ez érdekelt..de mindegy...érthetőbben kéne írnom..biztosan

aviszontlátásra..........

uborka111 2008.03.07. 00:33:45

A legjobb tudomásom szerint a németeknél a sori dolgozó többet keres mint a mérnökök és az irodisták, ez itt fordítva van. Nem beszélve arról, hogy minden kantárosra jut egy piros kabátos, vagy civil!

Nem lennénk meg a főnökök nélkül - melyik van bent éjjel? (1 sem hiiányzik!!!) Mégis lemegy a darab!!!
Csak annyi kellene belőlük amennyi a folyamatos termelést tudja biztosítani!

Egyik vezíííííííír fizetését sem irgylem, de akkor követeljen, ha el tudja látni azt a melót 8 órában, amit megkövetel, ja és az én seggem alá is tehetnek 1 autót, benzinkártyával (a márka nem érdekel)

Még el nem felejtem: akinek az a legfontosabb, hogy a zöld pötty rajt legyen a terméken és nem az, hogy szar a szerszám, meg a munkafolyamat, amit ő tervezett, akkor nincs miről beszélni!

uborka111 2008.03.07. 00:36:13

Béremelés: nem a vezérkarral kellene egyeztetni a szakszervezetünknek, hanem a vasutasokéval....................

antiMarketing 2008.03.07. 01:02:08

gs52
Kihagytam volna valamit? :))

Elösször azért védeném a szarházi mérnököket. A rendszereket nagyrészt jól tervezik meg, majd amikor kiderül , hogy mennyibe kerül, közli vele szeretett fönöke, annak a fönöke, valaki aki " nagyon ért hozzá" , hogy sok, max a fele. Vannak dolgok amiket nem lehet kisporolni, mert lecsukják ha gond van. Igy amin lehet, az a "kényelmi funkciók". És ha végképp nem müxik berakják késöbb. Az utolsó utánni megoldásként.
A termékfejlesztésnél a másik amit lehuznak, az az idő. Igy rengetek dolok nem ott kerül kiprobálásra, ahol kell, hanem élesben. Szintén hibás vezetői döntés, illetve annak hiánya.
Azért nem mindegyik civilruhás olyan szar alak mint gondolod, csak "parancsot" teljesít - amit alkalmasint a fönököd adott neki - es védi a saját munkahelyét.
"Szeretett" AHMs vezetöink emberi és szakmai qualitása elég jól ismert. Róluk talán máskor.. bár nem érdemlik meg az időt sem... Nagy, nagy tisztelet a kevés és becsületes emberi kissebbségnek! Még vannak mutatóban

A német kérdéshez
Egyrész a fejlesztés kinnt történik Németo.ban. Értelemszerű, hogy rengetegen jönnnek induláskor.
Másrészt az audinál ha valaki feljebb akar lépni szükséges a terület váltás és a külföldi kiküldetés. Mo. mégiscsak kellemesebb mint Kína vagy Mexikó. Akár hétvégére is haza leht ugrani. Akik pedig mindenáron vezetők akarnak lenni, sajna nem mindig a legalkalmasabak rá, emberileg. A négykarika ebben a tekintetben is meglehetősen rosszul dönt. A hosszú piros, kicsit barnás "nagykendő" vagy a széles terpesz többet nyom a latba, mint az egyéb qualitások.
A "bauer übermencsek" ellen meg akár a szakszervezet is felléphet. Azt is ki kéne harcolniuk, hogy az emberileg alkalmalan egyéneket küldjük má haza a "gute zucker mutti" mellé vissza jó módort tanulni.... Nem mindig a pénz a minden...
Bár nekem volt szerencsén értelemesekkel is együtt dolgozni, akiktöl sokat tanultam. Velük bárhol bárikor leülök, egy megiszunk egy-két pofa sört...

antiMarketing 2008.03.07. 01:17:29

uborka111
Rosszul tudod. A sori melós - a betanitott munkás - sehol a világon nem keres többet. Egy esetben, ha agyon túlórázza magát.
Az öreg szaki, akik spec területen vannak, és tudásukat értékelik és szükséges, viszont lekörözik a kezdő mérnököt.
Az irodista - bár ez igy elég tág fogalom - de már feljebb leirták néhányan: ök teszik lehetővé, hogy te dolgozzál.

Shadowbull 2008.03.07. 09:35:28

"Te már voltál mostanában állásinterjún?"

Legutoljara 2006 nyaran. Mostanaban nem is tervezek masikra menni.

Mer?

sb

Shadowbull 2008.03.07. 09:37:51

"A legjobb tudomásom szerint a németeknél a sori dolgozó többet keres mint a mérnökök és az irodisták"

Nem igaz, legalabbis a mernokoknel tuti nem keres tobbet. Persze azonos eletkort, tapasztalatot, stb. feltetelezve. Amugy Gyorben is sok sori dolgozo tobbet visz haza ho vegen, mint sok mernok. Igaz tobbet is dolgoznak erte.

De alapvetoen nem igy van.

sb

rozi 2008.03.07. 22:29:05

Köszönöm rengeteg kérdéseteket az egészségi állapotommal - és a témával- kapcsolatosan: én a lustaságommal maximálisan hozzájárulok az audi egészségi mutatójának javításához... ha beteg vagyok, dög lusta vagyok... s ha dög lusta vagyok... dokihoz sem mászom el...ha nem mászom el legalább 2*, nincs aki kiirjon, ha nem ir k senki, akkor valóban marad a szabi vagy az igazolatlan... de akkor már inkább szabi

azt hiszem hívhatjuk a lustaságom komparatív előnynek is.. tudományosan

rozi 2008.03.07. 22:51:08

a másik a gatyások meg nem gatyások

nekem van egy ötletbörzés ötletem.. lehet ide????

szegény praktikantokat nem kellene elrémíszteni az első munkanapjukon attól az audi hatalmasságtól, hogy a gyár A pontjából mondjuk az Omega pontjába küldünk velül egy tekercs papírt.. mert ha belegondolok, az életben nem fogja becsülni a helyét... ellenben ha logisztikus, targoncázzon, könyveljen, ha gyártástechnológus vagy tervező, akkor az apró kütyüt is tanulja meg beilleszteni a soron végzendő munkával - ha nem tudunk lehetőséget adni nekik, akkor melegedjenek otthon...

1. megtanulná..
2. nem lenne oly nagy szakadék a között, amihez értenie kellene, ha idekerül és a későbbi üres pofázása között - de uez bármely idekerülő nem praktikant esetében is jó lenne...
3. akár milyen és akár hány ismérve van a jó vezetőnek, a büdös életbe nem lesz tekintélye, -hiába folyamodik pszichopata eszközökhöz-, ha szakmailag egy nagy nudli.. Ez magyar specialitás, ezt nem tudják a németek.. de egy jó szaki csodákra képes az embereivel, a SZAKMAI TEKINTÉLYÉVEL.. MEG KELLENE NÉZNI A HATÉKONY kicsi és nagy vezetőket a világban, NEM ILYENEK-E VÉLETLEN.....
Ha valaki végig járná a klasszikus ranglétrát, megtanulná a szakmai fogásokat, értene hozzá, szeretné azt, amitcsinál, kivásnának a beteg idióták..és mondjuk koncepciója lenne a praktikantságnak, a tanulásnak, a kiválasztásoknak.. és elveszthetné végre jelentőségét a barna.. és segg..és a gatyás becsülné, mert látná, hogy meg tudta azt csinálni, amit ő is...

drukkolok annak, hogy ha már támogatjuk az oktatást, támogassuk azt az oktatást, ami tudást ad.. ne a keresztapákat, nagynéniket az egyetemeken..hanem a TUDÁST... és akkor nem népi-urbánus vita tárgya lenne ez cikk sem, hanem annak a tisztelete, hogy eljutottunk az elmúlt 15 év alatt a 2 ütemű motor gányolásától a hight tech.. által megkívánt gondolkodás-módhoz is..

szerintem:)

Martin Luther King 2008.03.08. 02:11:25

1.A gyengébbek kedvéért: A szellemiek béremelését a AHM azért vizsgálja, hogy ezzel a kijelentéssel is egymásnak ugrassza a produktív és a nem produktív területeken dolgozó munkatársakat. Tipikus "Oszdd meg és uralkodj" mentalitás. 2. Igen meg kell fizetni piaci áron a szellemi munkát de egyet soha nem kellene elfelejteni: Értékteremtés csak kétkezi munkával zajlik. A mégoly szenzációs tervdokumentációba nem lehet beülni és menni vele. Megenni meg lehet de talán jobb az élelmet. A cég profitjához képest a fizikai területeken dolgozók alapbére indokolatlanul szór óriási mértékben. Azonos munkakörben 2-3-4-szeres különbségek vannak - alapbérekben. 3. A szakszervezet tagjainak zöme fizikai területen dolgozó MUNKATÁRS. A szellemi területen dolgozók túlnyomó többsége - tisztelet a kivételnek - a szakszervezeti tagságot nem vállalja fel így nem is tud beleszólni a szakszervezet működésébe. Az improduktiv alkalmazottak AHM-en belüli aránya közel 40-45 %-os. A szakszervezeten belüli arányuk pedig szerintem max.10 %-os lehet. Ez azért elgondolkodtató kellene, hogy legyen az esetleg reklamálóknak. 4. Nem minden szellemi területen dolgozó munkatárs pótolhatatlan. Gazdasági, adminisztratív területeken az iskolákban jelenleg is túlképzés van. 5. Nyugat-Magyarországon egyre inkább szakmunkáshiány van, a képzett, gyakorlattal rendelkező, esetleg nyelvet is beszélő gépipari jellegű végzettséggel rendelkező szakmunkásokat örömmel fogadják a német,angol és francia nyelvterületeken. Az AHM szerencséjére a vállalkozó szellem még hiányzik a szakmunkásainkból, hogy felkerekedjenek és szerencsét próbáljanak. Szóval nem célszerú ha bárkiben is bármilyen szintű felsőbbrendűségi komplexus alakul ki csak azért mert úgy gondolja, hogy 4-5 év az egyetemen erre feljogosítja. Egymásra van utalva a mérnök és a szakmunkás meg az irodai alkalmazott. Egyik a másik nélkül nem létezhet.

tutkó 2008.03.08. 09:05:12

Béraránytalanság, a nem megfelelő munkaerő - értve alatta managert vagy sori munkást-, s a csodálatos arányok miatt gratulálni lehet a szemétügy szakértelméhez! Éljen! Igy lehet elk*ni egy gyárat! Elég hozzá egy jól megfontolt, barátokat,szeretőket ide-oda tologató, szakmai toppon sütkérező, dilettáns osztály.
Monnyon le! Ilyen durva hibákkal a sarki közértbe ne kapjanak munkát!

Schwarc 2008.03.08. 13:27:27

Én úgy látom az egész nem megfelelő munka erő kérdést, hogy amíg az audiban dolgonak vagy dolgoztak faipari és papaíripari mérnökök tudtommal még vasút mérnök is,addig valóban nem megfelelő a munkaerő!A fizikai állományban dolgozókat pedig már rég úgy veszik csak fel,hogy csak az ide megfelelő szakmákat. De a soro utómunkán tudtommal sok a diplomás a technikus és a középfokú végzettségű szakmunkás. Aki esetleg jól beszél németül.Olyat is tudok aki anyanyelvi szinten beszéli a németet a szerb-horvátot és egy kicsit a törököt is.Még sincs megfizetve!Ennyit a nem megfelelő munkaerőről!A személy ügy meg egy külön kategória.Mikor az ember fia egy ügyben háromszor is felmegy, és nincs ott a megfelelő ember, de még az sincs aki helyettesíti! csodálatos nem?Negyedszerre meg ott találod véletlenül az iletőt, és a pusmogásból kihallatszi:Mond hogy nem vagyok itt! megtörtént eset! A rozmann richárdról meg ne is beszéljünk! Az egy külön kategória! Emberségből 0000!!!

aha-aha 2008.03.08. 14:48:21

Béraránytalanság?Nehogy az legyen a hibás, aki már régen itt van.Ezt is a "diplomás" emberek rontották el.13 éve vagyok a cégnél.Az Én hibám, hogy ennyi az alapbérem?Rozmann, meg engem, minket régi dolgozókat akar szivatni?
Nagyon sok vezető szakmailag, és FŐLEG emberileg totálisan alkalmatlan.Ilyen tipikus katonai szemlélete van.Csináld meg a darabszámot, de az nem érdekel, hogy hogyan.Nem érdekli, ha egy berendezés megáll, mert a gép tökéletes, csak a melós a hülye.Abszolút nem vesznek minket semmibe sem.Minek ez a KVP ha a sori dolgozók nem tud a helyéről, még csak két lépést sem tenni?Ott van erre a mérnök úr, úgy is ha akarja egésznap a sort nézheti.Hát akkor nekik kellene ezt célt is teljesíteni.Szerintem nagyon sok vezetőt be kellene fogni a sorra dolgozni 1-2 hónapra, és akkor átlátná a dolgokat megtudná, mit tud reálisan követelni.Persze, nem a "light-os" helyekre kellene tenni.S akkor lenne fogalma, hogy miért nem megy úgy a sor, ahogyan a Workshop-ban kiszámolták.Persze számolni mindenki tud.De tudom, a lényeg ezeknek a szemében, hogy nyáron menjen a légkondi, és jó legyen a számítógép.Sok embernek már a fejében megfordul az amit egyszerűen nem szabadna megtenni.De előbb utóbb valakinek "elsül" a keze.Igaz, ez abszolút nem vezet célra.
S mit szólna az a vezető(?) akit a személyi jogait megsértve "fekete listára" feltennénk a netre, hogy milyen semmirevaló főnök?Pedig ezt kellene csinálni Vele a "kedvessége" miatt.Én most is azt mondom, amíg itt voltak a német főnökök, addig sokkal jobb volt az "élet" a 4 karika berkeiben.

collins 2008.03.08. 15:59:32

Az a 98,2 %, egy sok összetevős statisztikai adat, amit illik a helyén kezelni és értelmezni. Ezt nem egy külön álló, statisztikával foglakozó cég, hanem maga az audi állítja magáról. Azt, hogy ezt hogyan tudták elérni, nem tartozik senkire, csak az érintettekre. Persze, badarság lenne azt képzelni, hogy a számok valós adatokat takarnak. Ez bizony a kiválóan szervezett PR szerves része. (ugye Lőre úr?) Az audiban, szerintem senkit nem kényszerítenek arra, hogy betegen dolgozzon. Az alacsony átlagéletkor, valóban nagyrészt hozzá járulhat, egy hasonló eredmény eléréséhez, de nem az, hogy van üzemi orvosirendelő, vagy a Kardirexben az első vizsgálat ingyenes, vagy mert támogatja a profi focisták kispályás őrjöngéseit ... Ott, ahol célként határozzák meg, hogy mennyit lehetnek betegek a dolgozók, azért lássuk be, lehetnek negatív és pozitív motivációk, ezen célok elérésére.

Árnyékbarom!

Amíg az audiban dolgoztál(?) gondolom rengeteg faszt leszophattál, ( vagy csak egyet, de azt nagyon) hogy ilyen köcsög dumákat hintesz! Az audinak nincs szüksége arra, hogy egy, már kívül álló fasszopó, mentse a becsületét! Fogadatlan prókátornak, lófasz a seggébe! Persze, a szövegformátumodból kiindulva, nem biztos, hogy nem vagy érintett az ügyben! ( … talán még az op.rendszer is német a laptopodon) :-))

Először is, ez a topic az audis egészség helyzettel foglalkozna, nem azzal, amiről a legtöbb kedves hozzászóló ír! :-(
Továbbá, ha tetszik, ha nem, mint minden multi, az audi is a profitért jött hozzánk, nem azért, mert irgalmas szamaritánusok. Aki oda megy dolgozni, annak ezzel számolnia kell. Az audi, senkit sem kényszerített arra, hogy aláírja a munkaszerződését, senkinek sem kötelező ott dolgoznia. Ha valaki odamegy dolgozni, vállalja azt ami ezzel jár. Az audiban (mint minden más cégeknél is, ahol dolgozni kell!!) sem rosszabb a helyzet azoknak, akik megszokták a munkát. Na, persze azok, akik az előző munkahelyükön a nyolc órából, legfelejebb 3-4 órát dolgoztak effektíve, azoknak bizony rabszolga meló, meg kizsákmányolás. Viszont, németországban összeszarnák magukat a német kollégák, ha annyit, úgy és annyiért dolgoznának, mint a győriek. Jártam győrben is, meg jó néhány németországi konszern cégnél, de amiért ott fizetnek, itt még hideg vizet sem kaphatsz. Ja, hogy németországban működőképes, erős a szakszervezet? Győrben is az lehetne, ha az emberek nem egymás eltaposásával, leszopatásával foglalkoznának hanem belépve a szakszervezetbe, odaállnának az ügy mögé. Ott, a legtöbb cégnél közel 95-97%-os a tagsága aránya. Gondolom az audiban ez szám sokkal kevesebb! Ott, ha kell mindenki egy emberként áll a szakszervezet mögé, nem azzal védekeznek, hogy a családot el kell tartanom, meg a gyerekek mögé bújnak, mint azt hallani a győriekről. Igaz, aztán a gyáron kívűl meg óbégatnak, hogy a kibaszott szakszervezet semmit sem tud elérni. Nos igen, az ilyen balfasz emberek miatt, működik úgy a szakszervezet, ahogy működik. Na, de ha már itt tartunk, mit tudna elérni egy német (vagy bármely külföldi) vállalat, honi leányvállalatánál működő szakszervezet? Max. annyit, amennyi a törvények és jogos követelesék betartatásából ered. Ennél többet nem tehet, mert ha sokáig okoskodnak a cég gondol egyet, elkezd máshová befektetni, fejleszteni, aztán jönnek a leépítések és mehetnek az emberek a picsába reklamálni. Azért lássuk be, tőlünk keletebbre még évek múlva is sokkal olcsóbb lesz a humán erőforrás. A vezetők meg, minden cégnél prio 1-ben a vállalat érdekeit tartják szem előtt, aztán a sajátjukat és csak valahol a sorvégén a melósét. Ez mindenütt így van. A Nokia, a Philips, A Siemens, az IBM, a Suzuki, az Opel (GM), a Tesco, a Metro és még sorolhatnám a multikat, azért vannak itt, mert megéri. Az emberek, azért mennek oda dolgozni, mert megéri. Ha az audi elköltözik keletebbre, még nem fognak éhen halni a győriek. Amikor az audi, még azt sem tudta hol van Győr, azok az emberek akkoriban is dolgoztak, volt munkahelyük és eltartották a családjukat. Legfeljebb a román menekültek, a szabolcsi, borsodi, hajdú-bihari, oda vándorlók lennének szarban. Qrva nagy tévedésben vannak azok, akik azt hiszik hogy az audi miatt fejlett az észak-dunántúli régió! Pest-megye után, mindig is az a terület volt a legfejlettebb, illetve ott volt a legmagasabb az életszinvonal.
antiMarketing!
Te faszkalap, aztán az irodai dolgozó mi az apja faszát kezdene a melós nélkül? Mielőtt elfelejtenéd, a melós nélkül, nincs szükség az irodai munkára sem! Azaz, ne hogy már az irodai alkalmazottak keressék meg a melós pénzét! ... persze fordítva, már elképzelhetőbb!

feles 2008.03.08. 16:06:54

Rozi: Akik tisztességgel végigjárták az általad emlegetett ranglétrát, már nincsenek a cégnél, mert 2005 előtt rájöttek,hogy számukra nem ez jelenti a karrier csúcsát.
Egy alulfizetett mérnök hamar kiábrándul, de nem fog kepeszteni azért, hogy jobb pozicióba kerülhessen.
A termelési területeken még mindig visszaköszönnek azoknak a nagyszerű embereknek a munkái...

quer 2008.03.08. 16:14:44

antiMarketeing. Végre eljutottunk arra a szintre,hogy a szsz.a tagjait képviseli zömmel, mert ez a dolga.Bérek: az ne reklamáljon akinek 360e. vagy ennél több a fizuja, mert ő több mint 10 éven át sokkal jobban járt a %-os béremeléssel és érdekes módon az alacsonyabb bérű dolgozó nem reklamált ilyen erőkkel, mint most a magas bérrel rendelkezők.Természetesen tisztelet a kivételeknek.Ahogy említetted a szolidarítási "adót" -ami nagyon csúnya szó-úgy elgondolkodtam, hogy több mint 10 évig én fizettem és egy szavam se volt pedig az élelmiszer nekem is ugyanannyiba kerül, mint másnak.

quer 2008.03.08. 16:22:15

collins. A szívemből beszélsz.Kurvára igazad van.

quer 2008.03.08. 16:28:48

Az a dolgozó mit vár az élettől v. a szsz-től aki még ahoz is gyáva, hogy csatlakozzon egy olyan szsz-hez amely az egyetlen olyan társadalmi szervezet amelyik megpróbál segíteni a "melósnak"!
A törvényi kereteket még a szsz.sem lépheti át!!!!!!!!!!!!!!!!

Schwarc 2008.03.08. 18:32:55

Itt nem az audival van gond, hanem a magyar főnökeinkkel. Emlékezzetek vissza mikor Ingolstadtból elküldték a pénzt bér emelésre csak a drága emri zsuzsika meg elfelejtette kifizetni!A nagyképességű rozmann ugyan ez csak pepitában.A mi 7000ft-os infláció követő bér emelésünk kb 3,3%-nak felel meg. Akormány 8%-s inflációt ismert el.Kb mégegyszer ennyit kellett volna emelni, mert amikor ide jöttem 10éve, infláció követő bért ígértek.Akkor még van pofája leküldeni egy ilye papírt, hogy a szomszédban kevesebbet keresnek. Így mi se kapunk többet!Én nem tudm de addig nem lesz itt rend amíg nem sztájkolunk! Az sz.sz.-ről meg annyit:nem tanultak az előző bér megegyezésből. Nem szabadott volna másfél évre megállapodni! Egyszer utána mégegyszer! Én is egyetértek azzal hogy, fizikai dolgozó nélkül nem kell irodai.A Polarist meg az irodákban kellett volna elkezdeni! Mert a sorról már nincs kit elvenni! Az irodákból még bőven akadna.Mert ugye a fejétől bödösödik a ha l,még is a farkától kezdik pucolni.Remélem nem csak a dőreÚR olvassa ezt az oldalt hanem a többi fél isten is ,és látják hogy milyen jó hangulat van az audiban.

Mérnök 2008.03.08. 19:04:39

Én 10 év után hagytam el az audit két dolog miatt. 1. a fizetések legalább is mérnöki szinten nagyon elmaradnak a környékbeli cégeknél elérhetőeknél (Bp-ről már ne is beszéljünk). Kivételek persze itt is akadnak, de nagy általánosságban ez elmondható. 2. Előrelépési lehetőség egyenlő a nullával. Ez természetesen akkor igaz, ha nem akar az ember önmagából kivetkőzve mindenkin keresztülgázolni+egy megfelelő hátsó fertályra tapadva előrejutni. 3. Nincs motiváció. bár ez az előbb említett két dologból nagyjából már következik. Ráadásul nem értem, miért jó az audinak, ha egy több éve ott dolgozó munkatárs, akinek képzésére óriási összegeket fordítottak, aki tökéletesen ismeri a gyár folyamatait, a német kollégákkal jól tud együtt dolgozni, felmond?! Helyette olyan embereket vesznek fel, akik nem csak hogy szakmailag nullák, de még a németet sem beszélik. Ráadásul mire ezek a mérnökök kikupálódnának, kinyílik a szemük és rájönnek, hogy máshol több lehetőség adódik és felmonadanak. Ezzel a kör bezárult. Nem látok semmiféle személyügyi stratégiát(sajnos egyéb mást sem) és nem tudom hova vezet ez. Mert az világos, hogy egy ideig ez csinálható, de eljön az a pont, amikor már az egész szervezet működőképességét fogja veszélyeztetni. Megér ez ennyit az audinak???? Tényleg ennyire dilettánsak a felsővezetők, hogy ezt nem veszik észre?????

quer 2008.03.08. 20:19:05

Schwarc. A 8%-os infláció az a 2007.évre vonatkozik és ha jól tudom most ezért harcol egymással az ahm és a szsz, hogy a vállalat kompenzálja az eltérést.A 7000Ft (3,3%) az pedig a 2008.év inflációjának előlege.
De ha nem így van akkor meg kell kérdezni azt aki ebben kompetens.

Hallgatag 2008.03.08. 20:23:52

Én a héten találkoztam egy kollégával odabent, akinek fel volt kötve a keze. Kérdeztem tőle mi történt, mire ő elmondta hogy daruzás közben érte balaset, és megrepedt a csontja. Kérdeztem mit keres bent ha egyszer beteg, ráadásul munkahelyi balaset érte. Azt válaszolta hogy a kedves vezetője telefonált rá hogy jöjjön be melózni mert rontja a statisztikát és különben is kevesen vannak jelenleg a soron. Hát ez egy kicsit borzasztó, és sajnos nem egyedi eset. Enyit az AUDI-s egészségi mutatókról. Bár megjegyzem, ha velem ilyen történne akkor nem mennék be melózni. Aki beteg az gyógyuljon meg. Akinek meg ez nem tetszik az tehet egy szivességet.

tutkó 2008.03.08. 20:41:15

.........vagy ennyire dilettánsak a nem felső vezetők, hogy még a nagy stratégiát sem veszik észre.
Tulajdonképpen mindegy, melyik olalról nézzük, a lényeg, az alsók nem akarnak és tudnak azonosulni a felsőkkel, a felsők meg az alsókkal. Akkor javítani kell a kommunikáción??? Marhaság. Rendbe kell tenni az egész szervezetet, következetesen, tisztán, képességek, tudás szerint. De ki??? Ki tegye rendbe??? Aki maga is dilettáns, befolyásolható, hatalomféltő???

kérdező 2008.03.08. 20:43:58

Hallgatag, miért nem mondja, a kollégád, hogy "nem megyek be"? Nem tudna máshol ennyi bérér és juttatásér fél kézzel megkapni?????????????????????????????????????????????????????

Schwarc 2008.03.08. 21:01:34

Szeretnék egy kicsit a németországi audival is foglalkozni. Volt szerencsém dolgozni egy pár hónapot kinnt.Az egész munka morál más.A vezetők nem a melós hátán másznak fel. Össze tartanak. Úgy fel se vesznek senkit, hogy nem lép be a sz.sz-be.Elég ha 2 órát leülnek máris meg van amit akarnak. Egy vasárnapért netto 200 ójrót kapnak. Megmutatta egy kinnti kolléga a fizetési papaírját, állandó éjszakás volt:pár euró híjján 4000euró volt!Hrom 8 órás vasárnap keres annyit mint mi! Fele annyi munkával!De nincs is annyi különbség a vezető és a beóóóó között! Anyagiakban. Nálunk meg vezető uraknak azt is meg kell tanulni:Hogyan kell elrendelni a túlórát!!! Meg mikor lehet! A multkor ebből volt probléma.A tipox hiradóból hallottam, hogy 2006.10.23-ra túl munkát rendeltek el! Két kolléga fel is jelentette őket a munkaügyi bíróságon. A bíróság a kollégáknak adott igazat.Természetesen. A 2vezető még mindig itt dolgozik!Pedig tudták, hogy törvénytelen amit csinálnak.Ezért ha én vagyok Herr Faustmann egyből kirugom mind a kettőt. Úgy mint a szándékos rongálásért vagy lopásért. Azonnali elbocsátást vonna maga után! Ilyenekkel az audi csak magát égeti!Ennek ellenére papír nélkül rendelnek el túlórát,szabálytalanul,mindenki tudja de nem szól nekik senki.Csak mikor már a bíróságra kerül.Akkor is csak ejnye-bejnye!Nem tartják be munka törvénykönyvet a kollektív szerződést!Pedig nem ez a Demokrácia! POnt az ellenkezője! Atörvény midenkire vonatkozik!!! Ha meg szólsz érte, egyszerre fenyegetőznek, hogy így lesz meg úgy lesz! Hatalmasságok árnyékában nem erény sütkérezni!!!!Ezeket a szemét ládákat is be kéne tenni az audis újságba! Meg amikről meg még nem tudunk! Cáfoljon meg egy keménytökü vezető, hogy nem így van! Ilyenkor behúzzák fülüket farkukat, mert csak a munkahelyen nagy királyok!!! Pár 100 euróért kiisznak egy vödör szart!Ezért ilyen a légkör amilyen.Pár ezer euróért eladnák az egész szép hazánkat!Mint a Monarhiában a fő urak! csak nekik legyen jóóó!! Atöbbi már nem számít! Na ezen kéne változtatni, de gyökeressen!!!

rozi 2008.03.08. 21:04:13

feles, ez akkor dráma - sőt, akkor nem adom be:))
schwartz, akit említettél, tudod, aki anyanyelven beszéli a németet, szerb-horvátot és a törököt is kicsit de nincs megfizetve, kiderült már, ki volt az igazi papája?
tutkó, azémmmáááá nnna. nem semmi. - ezek a fiúk olyan pletykásak:)))

quer 2008.03.08. 21:04:28

Egy kérdés mindenkihez.
Mit nem tudunk megvenni pénzért?........
Az egészséget és az életet.Ez az a két dolog amit ha egyszer elvesznek tőlünk nem tudjuk visszaszerezni, és ha a statisztika a legfontosabb akkor az egyik romlik a másik pedig rövidebb lesz.Megéri?
Valamint el kell gondolkozni azon, hogy mikor hozzuk a családunkat kilátástalan helyzetbe, ha otthon maradok és kevesebb bért kapok(de legalább kapok) vagy ha feldobom a talpam(v.egészségileg tönkremegyek) és minden a család nyakába szakad (rezsi, kölcsön, stb.).

rozi 2008.03.08. 21:08:46

bocs, rosszul kérdeztem schwarc, az igazi mamáját akartam kérdezni...

rozi 2008.03.08. 21:12:25

én a TT-t sem tudnám quer, egyébként van igazság abban, amit írsz, csak szerintem azért nem minden esetben és mindenki halálos betegségekkel küzd, hanem pl. egy náthával és akkor lusta elmenni dokihoz.. és javítja a statisztikát..

Schwarc 2008.03.09. 08:39:26

Rozi ez nem pletyka! Évekig együtt dolgoztunk.Nem akarok többet leírni a kollégáról, de jobban beszél németül mint magyarul.A szerb horvátot szintén!Nincs felhatalmazásom, hogy többet írjak róla így is sokan tudják ki az. Egy kantáros!!!!!

Terike 2008.03.09. 12:39:27

Hy skacok!

Az egész egy nagy vicc. .

A kedves Rozmann kolléga nemtudott volna
valami mást hazudni? Melyik vidéki Tsz traktoros brigád fizetését vették alapul?
Jah,és a lényeg: ha nemtud,nemakar,béremelést adni,akkor ne villogtassa magát a Kisalföldben,hogy országos szinten a 3. helyen vagyunk A kirakat politikát ügyesen átvették "Feri "bácsitol,gratulálok! Kifelé csak a szépet, a szart meg egyre lejjebb,valakin csak megáll alapon. Pont mint a régi rendszerben! Nemérzem magam tulfizetve,mert a belünket hajtjuk ki a gyártósorok mellett,és ezzel még Német kollégák is egyetértenek. Lenne miből adni,csak balfaszok hozzá. talán egy sztájk helyrerakná őket,mert Hofi Géza anno megmondta:"Fejétől büdös a láb!"

névtörzsszámpecsétszám 2008.03.09. 12:59:31

Az audi egy tuti egészséges gyár,ez így van.
MA MÉG!De ha nyáron fénysugárként süt be a nap akkor horrorisztikus látványba van részed ugyanis főleg a megmunkálló gépeknél láthatóvá válnak azok az ici-pici gombaölős hütővíz párák amit 8-12 órán át lélegzel be.Hogy ártalmas-e, majd 25-30-40év múlva kiderül.De addig az audi az egészséges gyár....

névtörzsszámpecsétszám 2008.03.09. 13:18:15

Béremelés levélke:
Sztrájk? - LÉPJ BE A SzakszervezetBE
azt hogy te annak a bizonyos levélnek a tartalmát olvashattad csak a szsz. vezetőinek köszönheted.Így már láthatod milyen embertipus az akivel tárgyalni kell az szsz-nek.Ilyenkor lehet gratulálni azoknak akik a partvonalról ordibálva potyautasként ,"a cég amúgy is adott volna béremelést" hozzáálást képviselve sajnálják
a bruttó alapbérük 0,5%-t tagdíjra,merthogy
ennyi nem több amiból a törvényi előírások szerint visszakapja a 30%-t.
Pl.: 180000-s alapnál ez havi nettó 900Ft, évente pedig 10800 forint ez az irdatlanul magas összeg.

quer 2008.03.09. 18:37:49

névtörzsszámpecsétszám.Jó látni, hogy vannak józan paraszti ésszel gondolkodó emberek.A szsz-i vezetőket pedig egyátalán nem irigylem, mert nagy nyomás alatt lehetnek, és meg szeretnének felelni a tagságnak, de azt sem szabad elfelejteni, hogy a követeléseknek tükrözni kell a realitásokat és ezt el kell fogadtatni az ügyvezetővel is.Ez nem az egyik napról a másikra megy és a szsz próbálja békésen megoldani a helyzetet, de ha támadásba menne át a szsz-i stratégia akkor minden tagnak kötelezően melléjük kellene állni, valamint azoknak a nagypofájú embereknek is akik csak azt tudják hajtogatni, hogy "mit ad nekem a szsz."
Tehát: Hajrá szsz.!!!

kérdés 2008.03.09. 18:41:33

Akkor mindenki lépjen be az SS-be? Aki nem lép be, az sóher, hülye, irodista?
Ez demokrácia? Nem az az, ha mindenki abba lép be, amibe akar? S ha nem akar, akkor elfogadjuk, hogy nem akart?

Nekem az a véleményem, hogy aki egy szakszervezetbe lép és annak a vezetőivel védeti ez érdekét, nem faszább manyus, mint az, aki a saját ügyeit saját maga kezeli. Sőt! Megbújik! havi 900 forintért eladja az akaratát.

quer 2008.03.09. 19:12:52

kérdés. 1, aki nem lép be annak szíve joga, de akkor keresse fel a tisztelt személyügyi vezetőt és kérjen béremelést.Gondolom leül vele tárgyalni, vagy nem?
2, most aztán senki nem emlegette itt az irodistákat csak te.
3, ez a demokrácia okostojás, hogy a tagdíjért érdekvédelmet kapsz, mert a régi rendszerben nem volt érdekvédelem.
4, a tömeg tud csak eredményeket elérni
5, egyedül elmehetsz a picsába, senki nem fog figyelni rád, de gondolom te kivételnek tartod magad.
6, azt sem tudod, hogy mi az a szsz.
7, ha neked minden fasza akkor én annak csak örülni tudok, hogy legalább neked jó.
8, "Megbújik! havi 900 forintért eladja az akaratát" te egy akkora barom vagy!
9, a szsz-i tagok mindegyike felválalja, hogy tag és ezzel már nem is bújócskázik.
Megértetted vagy lerajzoljam?

kamu 2008.03.09. 20:40:45

Béremelést akartok? Hát legyen!!! De tudjátok, hogy ez nem mehet a végletekig. Ha józan ésszel gondolkodsz, rájössz, hogy pl. a Nokia miért költözik Romániába Németo.-ból. Ha ti is annyit akartok keresni, mint a németek, akkor előbb-utóbb az audi továbbáll, ha tetszik ha nem.
Persze ezzel együtt a Rozmann megadhatná az inflációval egyező emelést, és szimpatikus lenne ha nem bocsájtkozna ekkora kamu dumába...

antiMarketing 2008.03.09. 22:48:45

collins,
részemről személyeskedés nélkül...
tehát:
"a kantáros, a piros kabátos és az öltönyös csak együtt léteznek, külön-külön halottak és a cég nem müködik..."
Ezt volt és lesz a véleményem.
De azért ez "értékteremtéshez" néhány szót.
Tehát, mielött az alkatrész megjelenik a sor néhány "irodista" azért játszadozott vele:
kifejlesztette, kiprobálta, keresett beszállítot, beszerezte, leellenörizte, megnézte hogy mit is akarnak a vevők, kivitette a szükséges darabszámot a sor mellé, tervezett hozzá technologiát, felépített egy sort, betanitotta az ott dolgozokat, a felmerülő hibákat megprobálja megoldani, az egészet a költséghatárokon belül tartotta és a végén kiszámolja és átutalja neked a béred. S ami még kimaradt...
Provokativan: te beleülsz a készbe és az az irodisták jelentős része dolgozik a kezed alá, hogy te tudj dolgozni!
Nézz körül a világban, hány fantom gyár van, ahol a karbantartókon kivül nincs dolgozó...
Az dolognak ez a része pénz és döntés kérdése. .. és irodai munka nagy része is gépesithető...
Ami jelenleg mág macerás, ami kreativitás és emberi gondolkodást igényel: fejlesztés és hibakeresés/ megoldás, emberekkel való kommunikáció...
Ez még idő kérdése...

missmoss 2008.03.09. 23:24:00

igen, csodálója is vagyok a robottechnológiának.. oly lélekemelő.. elképzeltem az audit egy fejlesztővel, egy kommunikátorral, egy terminátorral és egy hibakeresővel..bár szerintem a hibakereső is helyettesithető, csak legyen, aki lefuttatja... tehát legalább egy atlétát javaslok a hibakereső futtatásához -ha a kvp megengedi persze- ..csak akkor..

JÓmunkásember... 2008.03.10. 00:03:57

Szal' egészség blog...
Tök frankó ez a 98% feletti szám, bár reálisan ez jóval kevesebb lenne, Faustmann úr ennyire azért nem vagyunk jól!EZEK CSAK SZÁMOK!Tom' ezzel lehet villogni, ez van a kirakatban!-Kis náthával nem megyünk azért dokihoz-bár lehet, hogy így közvetve más megy el helyettünk-HAPCI:-)-bocsika a szmájlit fordítva rakjam:-(
Miért is nem?
-El kell tartani a családot-van ahol ez a kieső összeg is sokat számít.
-Többszörös "büntetés"
1.Maga a betegszabadság havibérben
2.Mozgóbér a havibérben
3.Mozgóbér értékeléskor a fél éves mozgóbérben
4.Prémium-ugyancsak figyelembe veszik.
5.Hál istennek a vizitdíjat már nem kell ideírnom.
Inkább nem számolom mennyit is buktáztam,
nem párezret az biztos.
Annyit azért a személyes véleményemként leírnék:Az időszakos orvosi vizsgálat átfogóbbá tétele sokat segítene, mivel ez a "fiatatalabb átlagéletkor" is elkezd öregedni...és ki tudja mi lakozik a JÓmunkásemberben...

Petykó 2008.03.10. 10:57:52

üdv mindenkinek aki véleményt nyilvánitott ebben a témában. Szeretnék pár szót én is hozzá szolni a dologjoz. Valahol mindenkinek igaza van. Először is elkéne hagyni azt hogy az audit a suzukihoz hasonlitjuk. 2 autógyár a volág 2 pontjáról 2 külön eszmével és 2 külön minöséggel. Szerintetek az audi miért állit a melósai elé egy japán eszmét ami szerint dolgoznunk kell?! Hmm? Mert a megbizhatósága egy japán autónak messze a németé felett van. Ez tény ezzel nem lehet mit csinálni bárki ber mennyire is szeretne. Tudom hogy ott elég gázok a munkakörülmények ez is tény voltam ott és tudom mi van az audiban. 6 és fél éve dolgozom ott. Lehúznak minket is mert lehúznak konszern szinten, de azért nem kéne panaszkodni, mert igaz hogy mindig ugyanazt haljuk évről évre mikor jön a prémcsi. "Az audi újabb rekor évet zárt rekord bevétellel, de a prém csi kevesebb mint tavaly volt mert..." Kevesebb mert fent elrakják, de örüljünk neki hogy legalább kapunk, mert máshol még 13-dik havi bér sincs. Ha valakinek nem tetszik valóban ellehet menni és lehet máshol jobbat keresni. Többen hozták a nokiát példának mint multit. Nekem pl nem tudna anyit fizetni hogy oda mennyek, mert tudom menyit keresnek ott. Ok-ok ingyen utaznak és van 2*-ri kaja, ja ami hagy kívánivalót magaután nem is kveset... Magyarországon a multi cégek vizetik egyedül a munkába járásodat pl. Én 50km-ről járok be 30000 ft a bérletem. Lehet számolni. Egy maszek nem fog azzal foglakozni mivel mész be, a lényeg hogy legyél ben és dolgozz! Akik a munkahelyüket leszolják valaho igazuk van persze legy audi, suzuki, nokia akármi, de gondolkodjatok el azon hogy legalább van hol dolgoznod és eltudod tartani a családod, mert van akinek nem hogy munkálya de még fedele sincs...

Shadowbull 2008.03.10. 11:28:19

"Értékteremtés csak kétkezi munkával zajlik."

Ostobasag. Egy tervdokumentacio, egy algoritmus, egy szoftver stb. is ertek, pedig senki sem reszelte ki.

Schwarz,

"is tudok aki anyanyelvi szinten beszéli a németet a szerb-horvátot és egy kicsit a törököt is.Még sincs megfizetve!"

Miert kellene megfizetni ezekert pluszban? Kell a munkakorehez a szerb-horvat? vagy akar a nemet?
En is ismerek olyan mernok sracokat, akik kivaloan zenelnek, oszt meg sincsennek megfizetve....

Collins,

"Amíg az audiban dolgoztál(?) gondolom rengeteg faszt leszophattál, ( vagy csak egyet, de azt nagyon) hogy ilyen köcsög dumákat hintesz! "

Lehet hogy azt kellett volna, akkor tobbre vittem volna. Majd megkerdezem toled, hogyan kell ilyen modszerekkel elorejutni, mert ugy latom, neked ebben a mufajban hatalmas tapasztalatod van. A kerdes persze az, hogy a f@sz melyik vegen szoktal allni, de van egy tippem.
Amugy nagy ivben leszarom, hogy egy ilyen primitiv surmonak, amilyen te vagy, mi a velemenye a dumaimrol.
Tudtommal egy ez egy nyilt forum, mindenki azt ir amit akar, majd ha te leszel a moderator, kihuzhatod a neked nem tetszo velemenyeket.

Ugyhogy leszel szives vagy konkretan a neked nem tetszo iromanyaimmal foglalkozni, vagy bekaphatod a vereres bikaf@xomat, hamar ugy is psziches fixaciod van az oralis szex iranyaban.


"Megmutatta egy kinnti kolléga a fizetési papaírját, állandó éjszakás volt:pár euró híjján 4000euró volt!"

Netto vagy brutto? Nem mindegy.... Amugy meg sajnos az a budos nagy igazsag, es ezt nehez magyar alkalmazottkent belatni: Magyarorszagon soha nem fog egy alkalmazott annyit keresni, mint Nemetorszagban. Majd ha Magyarorszag gazdasagilag ott fog tartani, mint a germanok, akkor talan, de az meg sohasem fog bekovetkezni.
Es akkor meg abba bele se mennek, hogy X ezer euro Nemetorszagban sokkal kevesebbet er mint ugyanaz az osszeg Magyarorszagon.

sb

Shadowbull 2008.03.10. 11:36:59

"Mert a megbizhatósága egy japán autónak messze a németé felett van."

Höhöhö :))

sb

Swarc 2008.03.10. 12:08:01

Abban igazad van,hogy soha nem fogunk 4000 eurót keresni.De de abban nincs igazad, drágább az élet mint itt!Sok élelmiszer, műszaki cikkek, sőt még a sör is olcsóbb mit itt!Meg dőlt mára a drága nyugat elmélet!Nem véletlenül járunk ausztriába vásárolni. Német osztrák egál.Amásik a nyelv tudást meg kell fizetni!Főleg úgy, hogy ez az ember másfél évet dolgozott Ingolstdtban Ő tolmácsolt, pedig nem lett volna kötelessége! Máshol felsőfokú nyelv tudásra nem kevés nyelv pótlék jár! Itt meg természetes, hogy Magyarországon a némettel a Magyar németül beszél, mert annyi inteligencia nincs benne, 10 éve itt dolgozik azt magyarul köszönjön! Vagy le néz minket!Überalles! Ja, a 4000euró meg netto. De jó lenne, ha nem egymásnak irogatnánk mi FEKETELÁBUAK, hanem az illetékes urak is olvsnák és okolnának a dolgokból. De szerintem sose fogjuk megérni,hogy önkritikát gyakoroljon a közép és felső vezetés! Legfeljebb elolvassák, oszt jónapot.

Shadowbull 2008.03.10. 12:27:12

"Sok élelmiszer, műszaki cikkek, sőt még a sör is olcsóbb mit itt!Meg dőlt mára a drága nyugat elmélet!"

Nono. Az elelmiszerek egy resze valoban olcsobb, talan meg ruhazkodni is lehet olcsobban, a hasznalt autok is olcsobbak, a szorakoztato elektronika megy ugyanannyi, de ezen kivul minden dragabb. Tobbszorose az ingatlan, akkor is ha venni akarsz, es akkor is ha csak berelni, az energia jelentosen dragabb, a hus, zoldseg-gyumolcs, pekaru pl. tobbszorose mint otthon, a szolgaltatasok szinten tobbszorosebe kerulnek, a biztositasok, a gepjarmuadok, a benzin jelentosen dragabbak, es ez csak az ami eszembe jutott.

"Máshol felsőfokú nyelv tudásra nem kevés nyelv pótlék jár!"

Nem sok olyan hely van ma Magyarorszagon, ahol ilyet fizetnek, kulonosen nem az iparban, ill. a versenyszferaban.

"Ja, a 4000euró meg netto"

Mellekag, de azt tudnod kell, hogy 4000 Euro nettoban Nemetorszagban nagyon jo fizetesnek szamit, kulonosen fizikai dolgozok koreben. Ra mernem tenni a havi fizetesemet, hogy Ingolstadtban az Audiban a munkasok jelentos resze nem keres ennyit, de meg a felet se. A mernokok se.

"anem az illetékes urak is olvsnák és okolnának a dolgokból."

Nyugodj meg, olvassak. Ugyhogy minden audis figyeljen oda, hogy ne legyen lekovetheto :) Nekem man mindegy :)

sb

rozi 2008.03.10. 19:12:25

elvesztettem a fonalat, most miről van szó? na mindegy.. én is írogatok valamit:)

tök más a fogyasztói kosár.. minden országban más.. igy ha hasonlítgatunk, akkor közös alapra kell tenni mindent,tényleg mindent, nem csak a konszern fizut.. igaza van 12:08-nak

szerintem nem cucc már európában, hogy ki milyen nyelvből rendelkezik milyen szintű nyelvvizsgával.. ha ért és beszél, használhatja.. megkeresheti, hol, miben tudja ezt kamatoztatni. ha nem beszéli, akkor szokott a nyelvvizsga papírosára hivatkozni... nem hiszem el, hogy valaki beszél nyelvet, de nem tudja használni.. ott valami komoly gáz lehet...

én szeretem a japán kocsikat is.. tök más érzelemvilág, más filozófia, kultúra, más adottságok közt mégis autók.

én csak azt nem bírom, amikor majmolunk ész nélkül JIT-et pl. más földrajzi körülmények, más termelési filozófia, más precizitás stb. ellenére..

és nem írtam még az ebédről: ki szólt, hogy felemelik a menzán a kaja árát? ti tudtátok? és a szakszervezet? szsz nem ebédel bent? ilyent lehet?

rozi 2008.03.10. 19:27:45

jut eszembe, megkérdezte az szsz a nem szsz tagoktól valaha is, hogy miért nem azok? vagy ez olyan negatív kampány itt fent, hogy mily hülye sok nudli, aki nem az? Úgy lesz valaki szsz tag, hogy belebotlik a saját érdekeinek képviseletébe, sőt keresi azt, akinek fizethet havi 900 ft-ot azért, hogy majd jövőre hátha kialkudja a béremelését? csak azért kérdem, mert sosem találkoztam megfontolt tag-toborozással, tevékenység ismertetésével, saját stratégiával..

mert én sok olyant ismerek ám, akiktől beszedi a pénzt pl. egy játék-automata, és az még azt sem mondja, hogy hülye az, aki nem dobálja bele a kis fizetését a néha nagy ritkán megcsillantott nyeremény fejében....

quer 2008.03.10. 20:47:18

rozi.Miért kellene a szsz-nek azzal foglalkoznia, hogy mennyibe kerül az ebéded?A soron azt sem tudják, hogy hol van az ebédlő, mert nincs rá lehetőségük.
tagtoborzás: a szakszervezeti munkának vannak törvényi korlátai.Ha a szsz-től valaki odamegy hozzád akkor a főnököd felelőségre von, hogy miért nem a munkáddal foglalkozól.A te érdekedben nem szólít meg a szsz.Ha az étkezési szünetben megy oda hozzád akkor meg az a reakció, hogy már enni sem hagynak.Most akkor mit is kellene tenni a szsz-nek?
Amúgy én felkerestem őket és megkérdeztem, hogy mi a céljuk és miben tudnak segíteni.Korrekt, őszinte és szimpatikus választ kaptam és azonnal beléptem. Javaslom tedd te is ezt.
Valamint azt ne mond, hogy nem tudsz róluk semmit, mert azért az eddigi juttatásokat nem a két szép szemedért kaptad!Szakszervezet nélkül még ennyi se lenne, illetve van honlapja a szsz-nek és vannak elérhetőségeik.A másik pedig az, hogy szerintem a szsz.vezetői még soha senkit nem hülyéztek le, pedig vannak érdekes emberek.

tutkó 2008.03.10. 21:15:23

Kedves SZSZ Quer, te mindent összeolvasol? Hol írta Rozi, hogy az ssznek kell foglalkozni az ebéddel?
A hülyékké meg itt nyilvánítottátok azt, aki nem SZSZ tag. Olvass visszafelé egypárat. Így ha ezt állítod, hogy Rozi azt írta, hogy az SzSz lehülyézett valakit, akkor az, aki itt hülyézett, maga az SZSZ kellene , hogy legyen. Logikai alapon kedves Quer! Legalább ne áruld el magad:_)
hihi

quer 2008.03.11. 17:52:36

tutkó.Ha vennéd a fáragságot és te lennél az aki visszaolvas egy kicsit akkor kiderülne, hogy miért támogatom a szsz-et és vezetőit.Amúgy az elején én ezt részltesen leírtam.Így ezzel a logikai gondolkodásod megbukott.

kamu 2008.03.11. 18:00:32

Te Rozi!
Gondolom téged sem az eszed miatt alkalmaznak...
Legutóbbi hozzászólásod rendkívűl magas értelmi szintről árulkodik!!!
:-)

debil 2008.03.11. 18:59:55

Üdv mindenkinek!

Örülök ,hogy rátaláltam erre a fórumra. Ha az ember türelmes és végigolvassa sok érdekes dolgot megtudhat. Elég sok a "belsős" hozzászólás. Úgy látom, sokféle háttérrel szólnak itt hozzá az emberek.
Gondolom a szakszervezet vezetői is olvassák.
Látva a hozzászólások nagy számát, talán az AHFSZ weblapján is lehetne egy hasonló fórumot létrehozni, ahol az ember leírhatná gondját, baját. Úgy látszik, így anonim az emberek őszintébbek. Vajon miért?
A szakszervezetről.
A jelenlegi formájában a Rozman Richárd ellenében semmi esélye nincs. Ha így mennek tovább a dolgok rálértékben csökkenő pénzre lehet számítani.

rozi823996522. 2008.03.11. 22:07:42

kedves Kamu, nem minden rozi rozi. de örülök, hogy kelendő a nevem, sőt annak még jobban, hogy nem személyeskedünk

folyt. rozi8.. 2008.03.11. 22:09:20

ráadásul szerintem 12:27nek volt igaza az nap..

Holsten 2008.03.11. 23:40:51

Az egészségről:
Tegye fel a kezét, akiszerint egészséges napi 8-12 órát dolgozni vegyszerek(kenőanyagok-olaj-tisztítószerek)-el és/vagy mellett..!
....hm...tümm-tümm........nem látom a kezeket:)...
és ez csak amolyan mindennapos "dolog"..

más:
Állítólag R.Richárd már fenyegetőzik, amiért a sz.sz. volt szíves a béremelésről szóló papírt továbbítani a kollégáknak. ugyanis Ő ezt nem engedélyezte.
Nos, ez érdekes..Nálunk ugyanis folyton azt szajkózzák, hogy a belső információáramlás így-úgy..Hát, most megvolt..

Manusz 2008.03.12. 09:30:24

Üdv mindenkinek!

Rozman biztos a szlovák bérekkel hasonlította össze az Audisokét a Philips-nél már biztos ez volt a megszokott.

De nem biztos,hogy mindenről ők tehetnek.

Nem akarok védeni egy Audis vezetőt sem de lássuk csak:

Kinek is dolgozol?


Régi tervem, hogy végig követem, mennyire zsákmányol ki az állam ebben
a marha nagy demokráciában.

2006-os adatokat találtam, ennél asszem egy picit rosszabb lett azóta
a helyzet (például bevezették a különadó intézményét hogy csak egy
példát mondjak).
Tételezzük fel, hogy én egy igen jó dolgozó vagyok, ezért a
léggömbhámozó bt ahol dolgozom azt mondja, ad nekem 300.000 Ft
fizetést. Jó sok pénz ez, örülök is neki!

Aztán jön az állam, és azt mondja a bétének, gratulálok a
bevételedhez, és amiért ezt a pénzt a dolgozónak adod, itt ez a pici
> lista arról, hogy mit kérek tőled:
Nyugdíjjárulék (18%) 54 000 Ft
Egészségbiztosítási járulék 33 000 Ft
Egészségügyi hozzájárulás 1 950 Ft/fő
Munkaadói járulék (3%) 9 000 Ft
Szakképzési hozzájárulás (1,5%) 4 500 Ft


Így aztán mire a a munkáltató levegőt vesz, máris kifizetett az
államnak 102 450 Ft-ot, a fizetésünk tehát rögtön 402 450 Ft-jába
került, úgy is vehetjük, hogy 400.000 ft a bruttó fizetésünk, hiszen
ennyibe kerülünk a cégnek.

Nade mi sem lélegezhetünk fel, hiszen miután megkapjuk a pénzt, a
kedves Nagy Testvér ismét megjelenik, most nálunk, és azt mondja, itt
ez a pici lista arról, hogy mit kérek tőled:

SZJA 84 750 Ft
Nyugdíj járulék 8,5 % 25 500 Ft
Egészségbiztosítási járulék 4% 12 000 Ft
Munkavállalói járulék 1% 3 000 Ft


És mire feleszmélünk az állam lenyúlt tőlünk 125 250 Ft-ot, 174 750 Ft
forintunk marad.

Persze ezzel még nincs vége a sornak, elmegyek a boltba, vásárolok
ezt-azt. A termékek árában további 20% ÁFA került bele, tehát ebből a
pénzből valójában csak 145 625 Ft értéket vásárolhatunk, állam ismét
eltesz 29 125 forintocskát.

Ezt a legegyszerűbb eset volt, lehetne még lehet fokozni, ha a
pénzünket félretesszük, és lakás veszünk belőle, hiszen azután
illetéket fizetünk (a duplán adózott pénzünkből vettük), és ha pár év
múlva eladnánk, ismét illetéket fizetünk (a triplán adózott pénzünk
után negyedszer).
De autóvásárlással se járunk jobban, átírási illeték, gépjármű adó,
üzemanyagba épített ÁFÁ-n felüli terhek.
Ha pedig bankba rakjuk, a kamat után 20% adót fizetünk.
Hogy ne legyen szép az élet be fogják vezetni a vagyonadót, úgyhogy a
2-3x adózott pénzből vett dolgaink után még évente fizethetünk majd
megint adót.

Nézzük tehát a végeredményt:
Én dolgoztam, a munkáltatóm üzleti kockázatot vállalt, munkahelyet
teremtett, létrehozott valamit. Ehez képest ki keresett a legtöbbet?

******************************************************************
> Az állam keresett a 300.000Ft-os fizetésemen 256 825Ft-ot.
Én pedig vehetek árut 145 625 Ft-ért.
******************************************************************

Emlékszem az átkosban tanultuk (fiatalabbak kedvéért nem volt adó!),
hogy a sötét középkorban a gazdag földesúr kizsákmányolta a
parasztokat, és 10%-át elvette a termelt javainak, aztán jöttek a
papok, és elvittek másik 10%-ot! Hogy sajnáluk szegény parasztot, és
kérdeztük, dehát milyen alapon? 20% - istenem, húsz százalék volt
MINDEN teher amit fizettek!
Ebből a 20%-ból fényűző paloták és templomok épültek, hadseregeket
tartottak fent, kövérre híztak a gazdagok. Most pontosan 85%-át húz az
állam a fizetésemen, vagyis durván megfordult az arány. Még sincs pénz
semmire, el kéne ezen gondolkozni, kihez folyik az a rengeteg pénz.

Még jó, hogy vége a sötét középkornak!

Petya 2008.03.12. 11:50:08

Sziasztok!

Pár gondolatod én is hozzáfűznék a dolgokhoz...


Elvárják, hogy minden szombatunkat bent töltsük a gyárban. Olyan nincs hogy nem megyünk be, nem lehet hétvégi programunk, magán ügyünk stb. Az utóbbi időben 3x fordult elő olyan, hogy hétfőn lejött a papír a szombati műszakról, aztán pénteken lemondták. Persze állásidőt vagy bámrmit nem fizetnek rá.
Szabadságot előző nap mondják meg, hogy elengednek -e vagy sem.

Tavaly az R4-en rendeltek el olyan túlórát, hogy a délelőttös műszak éjjel 2-kor kezdett. A nem győriek között előző nap sokan délután 4-re értek, viszont éjfélkor már indulniuk kellett vissza. Feküdjön le aludni délután 5-kor és keljen este 11-kor???

Két éve pénteken este 18:30-kor rendeltek el műszakot szombat délutánra. Épp ott volt a területen a szakszervezet egyik vezetője, megkértük jöjjön be ő is velünk az irodába (ahol bejelentették a műszakot) és képviselje az érdekeinket. Annyit mondott, hogy próbáljuk meg előtérbe helyezni a gyár érdekeit a saját érdekeink előtt. A főnököknek csak annyit mondott, hogy legyen papír a túlóra elrendelésről.


Az alapbérek nem épp a megfelelő módon alakultak ennél a gyárnál. Akik nálam korábban jöttek, azoknak magasabb az enyémnél, de sok olyan van, aki később jött és neki is magasabb. A mozgóbér nem a teljesítményt értékeli, hanem a nyelvhosszúságot. Táppénz után mozgóbér megvonás és szivatások.

A sorról nem nagyon lehet elmenni, beszélgetni nem lehet, ha lefáradtunk még csak támaszkodni sem támaszkodhatunk, nem hogy leüljünk. Telefonálni nem telefonálhatunk. Akkor hogyan tartsuk a kapcsolatot a családunkkal?? Mert hogy itthon nem sokat vagyunk. SOk hülye szabályt hoznak, ami megnehezíti a munkánkat. Sorozatos b@szogatások, stressz, hogy mikor kötnek belénk. Telepítenek egy ellenőrző gépet, ami hibát csinál a motoron, utánna meg a melósnak a mozgóját akarják megvonni, mert hogy ő csinálta a hibát és nem a gép...

A büfé árai 1,5x-esére nőttek egyik napról a másikra. A fizetésünk miért nem?

Amiket leírtam, lehet hogy csak arra a területre igazak, ahol én vagyok, de szerintem sok másikra ra.

Petya 2008.03.12. 12:05:54

Az egészségügyi statisztikához pedig annyit...

Nem rég kapott a terület ahol dolgozom oklevelet, hogy 2003 óta nem volt baleset ott. Több esetről is tudok, ami el lett tusolva, vagy nem lett felvéve a jegyzőkönyv a balesetről


Hogy mennyire jó hely az Audi?

Van egy kolléga, aki már megbánta, hogy tavaly idejött dolgozni. Nem gondolta, hogy ennyire embertelenül bánnak velünk. Egy jó melót hagyott ott az Audi miatt.

collins 2008.03.12. 12:43:31

antiMarketing:

"a kantáros, a piros kabátos és az öltönyös csak együtt léteznek, külön-külön halottak és a cég nem müködik..."

Ebben maximálisan egyetértek Veled! :-)
Ami az értékteremtést illeti, továbbra sem!
Értéket teremt az, aki az alkotó részekből összeállít egy eladható, értékes dolgot. Vannak akik ezt támogatját, az alkotórészek előteremtésével, vagy más járulékos szolgáltatásokkal, de ettől még nem fognak se értéketet teremteni, se értéket növelni. Az ő tevékenységük egy olyan szolgáltatás, ami elősegíti, kisegíti az értékteremtő munkáját! Tudni kell, hogy még a melós sem minden munkafázisban végez érték teremtő vagy érték növelő tevékenységet.
Magyarul, az irodai dolgozó elvégzett munkájáért járó munkabérének kifezetését a melós alapozza meg illetve teszi lehetővé és nem fordítva! :-)

A melósok, sok jó irodai dolgozót neveltek már ki a soraikból, de az irodai dolgozókból (a nagyképűségük, beképzeltségük miatt)soha nem lesz jó melós! Tisztelet a kivételnek! :-)

Shadowbull:

1. Ha már nem kapcsolódsz az audihoz, pofátlanság olyan dolgokba beledugni a szaglószerved, amihez semmi közöd!
2. Bár, ez valóban egy nyílt fórum, de köcsög dolog azokat hergelni, akik napmint nap, átélik ezeket a dolgokat!
3. Ha olyan fasza hely az audi, miért nem vagy még mindig ott?
4. A véreres bikafaszodnak találtam egy jobb helyet, kérdezd csak meg anyádat!

Pesszimista 2008.03.12. 17:28:46

A magyarok eddig is és ezután is egymás szemét vájnák ki ha kapnának érte valamennyi júdáspénzt. Ez igaz sajnos az Audiban dolgozókra is. Nekem már elegem van ebből az országból és ebből a cégből is és ahogy gyurcsány mondta "el lehet menni". Megyek. Ha sikerül akkor vissza se jövök. Még egy ilyen egymással kibaszó népet mint a magyar még nem hordott a föld a hátán. Szégyenlem, hogy magyarnak születtem. Egy kis pénzmagért meg, hogy így egymásnak estek...hát az eszem megáll, pont ezt akarják elérni, hogy egymást üssétek, gáncsoljátok és nehogy már összefogjatok. Mit gondoltok mitől ijednek meg az URAK ? Ha egy hatalmas tömeg lép fel velük szemben. NA ettől már rettegnének. NA ez nem lesz meg soha az Audiban sem, az egymásba kapaszkodó, egymást segítő tömeg amit hívhattok akár sz.sz.-nek is.

ins 2008.03.12. 20:23:04

Én szerszámkészítőként dolgozo. 11000Ft-pt keresek. Szerintetek? Ennél többet nem kell mondanom. Egy kupac szar az egész.Sztrájk kellene. Az a baj sok gagyi nem merne kimenni. Félne hogy kirúgják. Pedig nem tehetik meg. Ezért tartunk itt mert mindent elfogadunk amit ez a cég felajánl. Bármilyen kevés is. Meg kell nézni az Ingolstadt-iakat, Ha kevesellik a pénzt, kimennek és sztrájkolnak. El is érik amit akarnak. Én láttam hogy megy ott. Nem egyszer.

ins 2008.03.12. 20:25:09

Bocs 110000-et akartam írni

antiMarketing 2008.03.12. 22:39:03

colins és a többie, kakkor vitatkozzunk.
olvastál/ hallotál valamit és nagyon kevered
értékteremtés nem egyenlő fizikai munka!!
Nézz meg egy szoftvercéget, valamit csak előállít ami megvesznek a vevők, és senkinek nem lesz olajos a keze...
Céges péda: mivel teremt több értéket az aki a V10 BiT szereli össze, mint aki az R4-es 1.6-st? Mert a két motor között "értékben" van némi különbség...
Értékteremtő folyamat: feltétlenül szükséges a vevői igények kielégítéséhez: fejlesztés, technológia, gyártás, usw. Nélkülük nem fogsz szerelni -> nincs motor -> nincs érték.
Fenntartó (ahová te mindekit besorolná a fizikiaikon kivül): a vevő nem fizeti meg, de a folyamat fenntartásához szükséges. pl: minőségbizotsítás, logisztika, usw.
Nem értékteremtő: k-ra nem kell a folyamathoz, tisztán veszteség: ellenörzések, leállások, átszerelések. usw.
Miért lényeges ez? Mert itt elég sokan irtátok, hogy csak a fizikai munka értéteremtő (ahogy a szsz vezetői is), kvázi a többi csak "lóg" a cégnél. Ez egy éléggé ősi ellentét, amit az AHM maximálisan kihasznál. Az a kikerült levél nem véletlenül lett igy megfogalmazva... Bármennyire hiszizik is Rozmán, a cél, hogy egymásnak ugrasza a két "területet", és lenyomja az emelést.
Ami tavaly a bérfeszültségek csökkentése érdekében lett elfogodava, pont az szította fel.. Minnél magasabb és sokoldalubb a képzettséged, annál könyebben találsz magadnak helyet. Nézd meg az AHMs álláshirdetéseket: a fejlesztés és a szerszámgyár folyamatosan kinnt van 4-6 mérnöki pozicióval. (némelyik sor havonta vesz fel ennyi szakit). A tapasztaltakat nem akarják megfizetni, a fiatalok meg 1-2 év után tovább állnak, mert azért az önéletrajzban jól néz ki 2 év AUDI.
A sor mellett egy esélyetek van - ahogy néhányan már irták - félretenni a széthúzást és összefogni. Az szsz vezetőit meg a tagság választja, találjatok olyan "tököseket" akiknek eszes is van és nem csak höbörögnek.. Mert amig folyamatos a felvétel, és hirdetni sem nagyon kell, eléggé kiszolgáltott a csapat és az AHM ezt ki is fogja használni. Maximálisan.
Csak egy tipp a következőre: probáljatok meg globálisan gondolkozni :) Ha csak egy terülten oltotok tüzet, a másikon felszítjátok. Pl. nem nagy összegü fix kell, hanem egy normális infláció követő és az alsó bérkategiriákban jöhet a felzárkoztató fix.
Kecske és káposzta...

ps. Az irodista munka azért jóval másabb, mint amit te (szerintem) látsz/ gondolsz. Nem egyenlő a százlábukban látottakkal... Felülröl lefelé gond nélkül átjárható, alulról felfelé csak tanulással.
1 példa: Te bármikor el tudod látni az árúfeltöltő szerepét, de egy kék ruhást nem hiszem, hogy bárki azonnal beengedne a try-outba...

collins 2008.03.13. 09:24:16

antiMarketing:

Látod, itt van a nagyképű, tudatlan, beképzeltség!
Az árufeltöltést említed, mint fizika munkát! Nevetséges vagy! Raknál nyolcból hét órán keresztül lendkereket, vagy kombitartót, megtudnád, hogy többek között mi a fizikai munka az audiban!!! Egy irodai dolgozó összeszarná magát ha nyolcból hét órát dolgoznia kellene!
Az irodai munka nem érték teremtő, de már megbocsáss úgy veszem észre, ahhoz kevés az értelmi képességed, hogy ezt felfogd! Na persze, előfordulhat az is, hogy csak a beképzeltséged, vagy a mundér becsülete gátol ebben!:-) Egyszer sem állítottam, hogy csak a fizikai munka érték teremtő, sőt. Olvass csak vissza! :-) Attól, hogy egy munkahelyet irodának nevezel és nem műhelynek, attól hogy egy melóst programozó matematikusnak nevezel és nem esztergályosnak, még nem lesz értékteremtő a kisegítő, járulékos felaldatokat ellátó irodai dolgozó!!!
A szoftver fejlesztő cégnél (bár irodában dolgoznak) is azok termetik az értéket, akik közvetlen a terméket előállítják, nem azok akik az ő tevékenységüket segítik, illetve kiszolgálják!
Akik a try-otban dolgoznak, senki sem oda született, egyik sem ott kezdett, amikor felvették az audiba, hanem a gyártósorok nevelték ki őket!!!! Ebből adódóan, akár egy kék ruhás is bemehet, ha van elég alapismerete. ... vagy hátszele. :-)
Fentről lefelé nem tudsz a nagyképűségedtól kompatibilis lenni, de lentről, seggnyalással is lehet felfelé kerülni és még csak tanulni sem kell hozzá !!!! :-)
Valóban, ellenségeskedés tapasztalható a legtöbb helyen az irodai dolgozó és a melós között. Ennek nem a vezetőség az oka, hanem maguk a dolgozók. Képzeld csak el, amikor az irodai dolgozó "valamivel" több pénzért, rugalmasba jár, elmegy reggelit venni, ötödik vagy hatodik cigijét elszívni, ebédelni, aztán a negyedik vagy ötödik kávéját meginni, amig a melós nyolc órából húsz percig ülhet, miközben elfogysztja az enni valóját, majd elmegy retyóra és közben még rá is gyújt, de kávét már nem biztos, hogy iszik, mert letellt az idő. Persze, ez még nem is lenne gond, igazán az a lekezelő modor, ahogy az irodai dolgozó kezeli a melóst (tizstelet a kivételnek) miközben el van szállva magától, ez az ami szüli az ellentéteket.
A szerszámgyárban a körülmények miatt nincs elég mérnök! A fejlesztésen pedig a régiek teszik lehetetlenné az újakat!

Amig az irodai dolgozó és a melós egymásra mutogat, addig a felső vezetők, állítólag, 18 millióig választhatnak szolgálati autót, a vezetők 6-től 13 milláig attól függően, milyen beo.ban tengetik az életüket. Van akinek a születésnapi partiján, ingyen sétarepülési lehetőség volt. ... valszeg nem a 300.000 HUF-os bruttóból!
Bár, nekik ez eszükbe sem jut, azért ne felejtsük el, az ő jólétüket is az egyszerű melós alapozza meg!

Petya 2008.03.13. 10:34:09

Az irodás nem hogy ledolgozni nem tudna 8-ból 7 órát, de még csak végigállni sem! Kivételek persze vannak, de nem sok.

Egyébként egyrészt ezek miatt az ellentétek miatt fogom ott hagyni rövid időn belül az Audit... Nagyon nagy a különbség a főnökök és a melósok bérei között. És akkor még azt kell végignézni, hogy én megszakadok, ők meg nem csinálnak semmit, azt nézik, hogy mibe tudnak belekötni. Nekik szabad mindent, nekünk semmit. Másrészt a napi 4 óra utazás, amiből már nagyon elegem van. Harmadik dolog az, hogy ők mondják meg, hogy mikor van szabadnapom. Egyik srác két héttel előre bejelentette, hogy kell neki egy szabadnap, erre azt mondja neki a főnök, hogy majd meglátjuk... Nem egy jó dolog szombaton fél 4-kor felkelni és bemenni dolozni, majd délután 4 órakor hazaérni. Mindezt 6 óra munkaidőkeretért, mert a többit lenyúlják kajaidő címszóval. A team gyűlést meg meg sem említem... Nem azért élek, hogy dolgozzak, hanem azért dolgozok, hogy éljek! Csak ők elvárják, hogy minden időmet bent töltsem.

névtörzsszámpecsétszám 2008.03.13. 17:52:21

Mennyi okos ember van!
AntiMark.. te egy borzasztóan tanult ember lehetsz,jól látszik mennyire lenézed a melóst.Senki se vitatja azt hogy szükség van az inproduktívakra,de az vérlázító hogy
míg a melóson elverik ha többet eszik 20percnél addig a pokoli toronyból a "munkások" 40-60 perceket töltenek el puszta kávézással a fizika orra elött,aztán
jön csak az ebéd ami ebédlőben történik és újjabb 60percet jelent számukra.Ám legyen,de amikor felmész elintézni valamit nyáron kikerülnek mert büdös izzadt MUNKA szagod van(egy kávézói beszélgetéskor panaszkodtak egymásnak).Ennek fejében a csúcsok csúcsa
hogy ezért még minimum 1,5-szer akkora a bére és akkor ez csak az alja ,de nem hazudnák akkor se ha a 3-szorost mondanák.Senki nem várja el a 4000eurós bért,tudjuk hogy mi mindíg egy leányvállalat leányvállalatának a lenyvállalatának a....telepecskéje leszünk,de az elvárható lenne hogy egy EXTRA profitot termelő, az ország GDP-re kiható kft ha az infláció 8% akkor ne 6.5
v. 7,5-ben gondolkozzon azért mert az országban ígyis vezető bért adhat, hanem reálbéremelést adjon ami az infláció meg egy pici legalább.
Más !!!
Aki azt reklamálja hogy időtlen idők óta elkövetik vele ugyanazt a szabálytalanságot (pl.:Petya)az meg is érdemli.Ember jelentsd a szakszervezetnek,érdekvédelmi szövetségnek,ÜT-nek ... de ne itt keseregj,mert az első hozzászólása óta még a lőre úr se meri elolvasni ezt a blogot(fentről "megdicsérték"),vagy álnévre váltott mint mi nehogy levadásszák...

antiMarketing 2008.03.13. 21:37:52

ntp (ha megfelel a rövidítés)
Nem tartom magam annak, de a céget jobban ismerem, mint itt sokan, + vannak egyéb ismereteim, igy nekem ez a véleményem. Nem szokásom lenézni embereket, ha ilyet olvastál, légyszives idézd, mert érdekelne. De van egy stílus amit itt előfordult és én kra nem viselem el: "én dolgozom csak, mindenki más csak lopja a napot, amugy is teljesen felesleges, hogy itt van" Mindezt fél és falsch infok alapján. Miközben és simán el tudom látni a munkáját és neki gőze sincs az enyémről. Tudod napota találkozom ezzel: ez "A NÉMET" mentalítás. Hogy értékeljük fel saját magunkat és nézzük le a másikat. És nálam kiveri a biztosítékot, sorry. Nem kell összekeverni a fizikai állóképességek a szaktudással, pl. Ha ismerös a régi lakatos vicc akkor csak a poén: 1 Ft volt a kalapács ütés, 99 hogy tudni kell hová üt az ember...
Szóval:
Az hogy a kávézés irritáló, aláirom. Anno azért szoktam rá én is :). De meg van a maga funkciója, sok infot csak igy kapsz meg cégen belül, amit viszont fel tudsz / kell használni a munkádhoz. + lazit az ember. Fizikai fáradságot ki pihenheti az ember, ha leül. Ha agyilag zoknivá tesznek, másra van szükséged.
Néhány kiegészítés amit irtál. A munka idő 8 ó 20 perc. az ebédidőt nem fizetik. Alapvető hopzzáállás, munka van és nem munkaidő. Tehát du 3 kor tudod meg, hogy este 6kor beraktak egy megbeszélést. Ha te vagy a gyereknél soros, akkor kezdheted a szervezést... Az, hogy 6-8 óra munka után még kiutazol alap. + 6/8 óra ami nem számít munkának 1//4-dét fizetik ki. Sőt vannak területek ahol a napi oda/vissza út kocsival elvárás... Nincs túlórapénz/ műszak pótlék. A 10-12 órás meló normális. Ha túlléped a munkaidőkeretedet, levágják és csüssssz.
Félreértés ne legyen, senki nem izzad vért, de nem annyira hawai mint ahogy sokan gondolják. Csupán más a terhelés...
A személyügy és tsi ról inkább nem. Van egy szint ami alá nem megyek, az ő értékelésükhöz szükség lenne keszon ruhára. Egy mentségük van, emberekkel foglalkozni niszonyúan nehéz, és az AHM-nél azért ismerünk nagyon nagy tirpákokat...
Az marketingot/pr, usw sajna túlzásba vitte a cég.. Már idézi a régi idő agip-propját.. Csak nem jönnek rá, hogy ezzel sokkal inkább olajat öntenek a tüzre és a béka segge alá küldik a motivációt.. Itt maximálisan igazad van s egyetértek: ha ilyen k.va jól megy a cégnek akkor érazzünk már mi is belöle valamit. Ne csak ök menjenek hajózázni a balatonra.
Egy kicsit más irányba elküldeném öket, de csak oda uttra..

antiMarketing 2008.03.13. 22:30:17

collins,
a fentiekböl szürd le a rád vonatkozot. Addig élj kis burkodban boldogan, mint az értékteremtés alfája és omegája. De azért készülj fel a csalódásra, mert a világot nem érdekli a te véleményed, megvannak a saját szabályai..
De ha tökös vagy, lépj ki a cégtöl és alapíts sajátot. Bizonyitsd be, hogy nem igazak a munkaerőpiac szabályai, ésatöbbi. Csak értékteremmtő fizikai dolgozokat alkalmazz és dijazd őket mérnöki fizetéssel és az öket kiszolgáló lusta irodai bandát jutalmaz éhbérrel. Amint az index megirja e nagyszerű vállalkozás elsöprő sikerét, küldök neked egy láda fáintos francia pezsgőt. Csak hivatkozz rá, hogy te vagy a collins a TC-től...

A szerszámgyárhoz és a fejlesztéshez. Részben van igazad. Az egyik legnagyobb gond a szakmailag és emberileg inkompetens vezetők (ott is), és a célnéküliség. És bármily meglepő az alulfizetettség. A kilépő mérnökök min 50% plusszért mentek el. Ha elhagyták az országot a szorzó már 2-5 között mozog. Ennyit ér a nem értékteremtő munkájuk..
Ja, és amennyire tudom volt és jelenlegi fejlesztők is olvassák a forumot, szóval világositsd fel őket ki és hogyan teszi lehetetlenné a másikat... Hátha magukba szának és jó fiúk lesznek.
Mert aki alkalmatlanok voltak erre a munkára, azok a sor mellett azért még folytathatták...
és részemről az értelmetlen vitát lezárom. elég ottbennt

Holsten 2008.03.14. 07:37:05

aM

Nocsak..tán egy kicsit elfogultnak teccik lenni?:)Nemgond...
Egyébként, Neked is igazat adok jópár dologban. Az értékteremtés mint olyan, egy folyamat. Szükség van az összes beosztásban lévő emberre a végtermékhez.
Kivételek ezalól természetesen az u.n. bújtatott emberek..sajnos egyre több van belőlük.pl. szerszámfelelősség..stb bugyuta alibimelók.
De..az elvárások..ha mindenki a saját dolgát csinálja, nincs probléma, viszont itt óriási különbségek vannak a szabályzásokban munkakörtől függően.
De miért?..Egy sori melósnak jó esetben 1órája van wc-kaja-cigi-kávé-dumcsira..ebből a kajaidő szigorúan 20perc..az R4-en zeneszóra ..ami szerintem megalázó, dehát mindent a cégért..ugyebár.
Ugyancsak az R4-ről..minek oda két műszakvezető? Mely területeken van még ilyen? Sajnos a felsővezetők hülyesége ez is.
...folytatom...

Manusz 2008.03.14. 08:46:14

Üdv mindenkinek!
Nézzétek csak mit találtam!

Jó audisnak lenni - címmel (vezess.hu)

"Jól járnak az Audi dolgozói is a sikerrel, mert teljesítményüket eredményarányos nyereségrészesedéssel ismerik el, amit májusban fizetnek majd ki. Ennek teljes összege az idén dolgozónként 5300 eurót (1,4 millió forint) tesz ki, persze magasabb pozícióban több, lentebb kevesebb jár."

De ha elvileg egyformán teszünk a siker érdekében akkor miért is?

lol 2008.03.14. 11:47:28

Hát igen mi megint azt halljuk majd,hogy sajnos nem tudnak többet adni ezért meg azért, a vezérek meg röhögnek a markukba és elteszik az esetleges többletet!Magyar mentalitás! Bár ne így lenne,a remény hal meg utoljára! :)

Schwarc 2008.03.14. 16:30:29

Vezetőinknek csak annyit: Élen rozmann richárdnak!!! Attól hogy a fejed a homokba dugod, az élet még seggbe basz!!!DR. CSERNUS!!Én szeretném tisztelni a vezetőinket, de ahhoz tiszteletre méltóan kéne viselkedni!A kollégáknak meg annyit: Mert sokan nem mernek írni mert félnek, hátha lenyomozzák.Írjank bátran! Lássák csak, hogy sokan vagyunk elkeseredett emberek.Mert olvasni már nagyon sokan olvassák.GYÁVA NÉPNEK NINCS HAZÁJA!!!!!A prémium is remélem rekord lesz! mert az utobbi 3évben mindig kevesebb!Ha nem is 5300 euró, de legalább legyen több mint a tavaji, vagy a tavaj előtti!ricsi remélem kiteszel magadért!Mert amióta betetted ide a lábad azóta csak elveszel!Ez nem a Philips!Ugye?Mert a haszon az 12 éve REKORD!!!!!!!

Schwarc 2008.03.14. 18:51:20

Apropó, POLARIS. Ez ugyan az mint szeretett kormányunknál a konvergencia. Spórolunk, elsősorban a pór népen. Hülyeségekre meg eldorbézolunk milliárdokat.Itt ugyan ez van! A kesztyűt ki akarják mosatni de esőben meg öntöznek.Meg sorolhatnám a hülyeségeket a végtelenségig!Pl.-ul miért nem a vezetőkön spórolnak. Az autóikat miért nem saját pénzből gumizzák át ősszel tavasszal?Mert ugye ez költség helyről megy.Ilyenkor nincs Polaris.A költség helyen megspórolt pénz után járó %-ot elteszi a leiter egyedül!Pedig nem ő ssssssssspórolja meg egyedül.Itt is csapat munka van!A közös kereset közös osztás elvén a jóból is osztani kéne! Kéne!!! Máris motiváltabbak lennének a dolgozók.Vagy 3700 évvégi bulira.A vezetésnek arany kártya végtelenítve!Itt is ha mindenki 3700ft-ot kapna mennyi megmaradna büdzsén?Csak hát egyszerübb máson spórolni.Meg az éves fizetéseknél a különbségek horibilisek. Mindig a felelősségre hivatkoznak!Nincs akkora felelősség mint amekkora a pénzbeli különbség.Ha jól emlékszek a Moldova írt egyszer arról, hogy a Kádár rendszer egyetlen igazsága a felső vezető max. 9 szeres pénzt kaphatott jutalmul. Igazat adok neki. Itt is elég lenne max 9 szeres.Megint mennyit spórolnánk! Én így képzelném a polarist.

kamu 2008.03.14. 20:22:49

Érdekes!
Ha meló után hazamegyek és rákattintok az iwiw-re, akkor azt látom, hogy az irodista audisok közül rengetegen munkaidőben jelentkeztek be utoljára. A legutolsó gyakornoktól elkezdve, az pokoli toronyban ücsörgő barbi-babákon keresztül az mk2-es vezetőig szinte mindenki.
Na ez is az amin változtatni kellene, mondjuk kicsit lekorlátozni az internethozzáférést, ugye?

Holsten 2008.03.15. 00:37:57

a Folytatás..:

Nos, sajnos ezek a tények egy sori melósnál.
Mivel nem ülök az irodában, nem tudhatom biztosan, de amennyit látok:
Nálunk is több ilyen "civil" járkál..az ember akarva-akaratlanul is látja, napi 8 órájukban mennyit nem dolgoznak:
nem akarok hazudni, de 7-2ig..amíg egy délelőttös héten látjuk..átlagban 6szor biztosan elsétálnak dohányozni-kávézni..és nem 10percre!- aM: " De meg van a maga funkciója, sok infot csak igy kapsz meg cégen belül, amit viszont fel tudsz / kell használni a munkádhoz. + lazit az ember.."
Kérdem Én: Hogyan kapnak információt?Netán apró cetliken kézfogás közben?Mert Én nem szoktam hallani, hogy a munkáról beszélgetnének kávézás közben..pedig biztos elcsíptem volna már pár ilyen mondatot:)..
Akkor...elballagnak a büfébe-az is egy 20-30perc..ennyit minimum a "munkahelyükön" kívül tartózkodnak..Én spec. nem nézegetem egyiket sem iwiwen..de hiszek kamu-nak:)..tehát,ha épp odafönnt vannak,akkor sem kizárólag azzal foglakoznak, amivel kellene.

Nyeseznye 2008.03.15. 10:45:26

Hát, beszarás, ennyi sárdobálást egy helyen... Én úgy vagyok vele, tudjátok, hogy nem idegesítem magam más hülyeségén. Bemegyek, ledolgozom a nyolc órámat, hazamegyek, hóelején meg várom a fizut, azt jószerencsét. Én nem fogok gyomorfekélyt kapni, mert a mérnök jobban keres. És nem megyek fősulira se, mert se kedvem, se eszem hozzá :) Engem marhára nem érdekel, ha valaki nem dolgozik meg a pénzéért. Nem én fizetem. Én soron dolgozok, 10 éve. Láttam már pár dolgot, de biztos vannak olyanok, akik sokkal okosabbak, akik nálam sokkal többet dolgoznak,(leszarom) és majd leírják, hogy mekkorát tévedek, meg hova menjek, és mit hova dugjak fel... Véleményem a sajátom, ha megbántottam vele valakit, akkor bocs.

kamu 2008.03.15. 11:24:58

Lehet egy-két sori FTL meglepődne ha a cikkben leírt átlagot kapná ( 5300 EURO). Mennének panaszkodni, hogy mi történt, hogy idén csak ennyi.
:-)

egy volt rabszolga 2008.03.15. 11:37:21

Több mint másfél éve nem dolgozom az audiban háromnegyedét keresem az akkori fizumnak (09-17 óráig,szabad hézvégék)de nem szorul ökölbe még a lábujjam is amikor megyek melózni.Nem mennék vissza semmi pénzért.
Egy szó mint száz:AZ AUDI EGY TETÜ MUNKAHELY!!!!,és ahogy olvasom csak szarabb lett:

Holsten 2008.03.15. 12:58:24

Nyeseznye!

Sajnálatos, de ezek a tények..Te is tudod, valószínűleg.
Ha Neked minden megfelel, örülj Neki..mi is örülünk, és biztosan a vezetők is örülnek az ilyen beltenyésztett bólogatóknak..:)
ne vedd sértésnek.

üdv.

Schwarc 2008.03.15. 13:34:23

Egykét leiter lepődne meg, ha rozmann a fizetésüket meg a prémiumot is a piaci viszonyokhoz igazítaná!!! A mi teljesen jogos is lenne, ha a levelét olvasom.Meg mondjuk a saját magáét is!

otis81 2008.03.15. 17:20:21

na lesz nagy prémium, vagy nem ?

Stadlater 2008.03.15. 18:42:03

Üdv mindenkinek!

Olvasom ezt a szépséget egy ideje, sok minden érdekeset ír itt mindenki, olyan sokat, hogy már nem is tudok nagyon hozzászólni az ismétlés veszélye nélkül, de kamu egyik mondata megfogott:

"Na ez is az amin változtatni kellene, mondjuk kicsit lekorlátozni az internethozzáférést, ugye?"

Na ez milyen jó lenne! De ettől sajna csak az mutatkozik meg, hogy már kamut is elhüjítettek teljesen. Ha valakinek van érdekes, kihívást jelentő munkája, jó eséllyel sem ideje sem kedve nem lesz ilyen szánalmas ismerkedő oldalakon csajokat/pasikat nézegetni. Nem tiltani kell bizonyos oldalakat, hanem odafigyelni a melóra ill. annak szervezésére.

más: utánajártam, van-e még ilyen vállalatbarát kezdeményezés a magyar mátrixban és lám: densohirado.blogspot.com/

nem is értem, tényleg :D

Az indirekt-melós ellentétről meg az jut eszembe, hogy pont most kiabált egy olyan ember a toleranciáról a tévében, aki mindig kivonul a munkahelyéről, ha a munkatársa megszólal...

Holsten 2008.03.15. 22:14:26

Stadlater!

Te a gyárban dolgozol?
Mert amennyiben nem, úgy sem közöd, sem érdeked nincs állástfolalni a témában!
Ha viszont itt dolgozol, bátran merem kijelenti, hogy Te vagy a legnaívabb ember a munkahelyeden:).

"Na ez milyen jó lenne! De ettől sajna csak az mutatkozik meg, hogy már kamut is elhüjítettek teljesen. Ha valakinek van érdekes, kihívást jelentő munkája, jó eséllyel sem ideje sem kedve nem lesz ilyen szánalmas ismerkedő oldalakon csajokat/pasikat nézegetni. Nem tiltani kell bizonyos oldalakat, hanem odafigyelni a melóra ill. annak szervezésére."

Mi az, hogy kamut elhülyítették?Szerintem jól látja a dolgokat, mint mindannyian akik nyitva tartják a szemüket.
Már írtam, ezek itt a TÉNYEK!..Nem hinném, hogy bárki elferdítené a dolgokat, mert jólesik neki szitkozódni.
Ez benne a szomorú, hogy ilyenek vannak.
És hidd el, ahol tudják, ott kihasználják az internetes lehetőséget..ezt 100%ban el tudom képzelni.Mellesleg, hogy szánalmas...ha annak tartanák, miért lennének fenn rajt?Senkisem beszélt arról, hogy pasikat/csajokat nézegetnének..De a családi dolgok sem azért vannak, hogy a munkahelyükön intézzék..tehát lényegtelen, ki-miért ment fel..De munkaidőben Ők se ott verjék már a bránert..!
Nekünk sípszóra kell munkábaállni,enni,és elhagyni műszak végén a területet. szigorúan!És így vagy úgy..be van tartva!
Gondolom nekik sem tartalmazza a minumim másfél óra lődörgést-+ ki tudja mennyi netezgetést a munkaszerződésük.
Azt kell mondjam, ez addig így is fog maradni, míg valaki a munkaidejük alatt végig nem lóg a nyakukon, mint Nálunk..

Stadlater 2008.03.16. 09:11:44

Holsten!

Miért kellene a gyárban dolgoznom az állásfoglaláshoz? Ez egy nyílt fórum, egy blog, amíg ki nem moderál a blog tulajdonosa, addig lehet véleményem. Ez is a tolerancia része.
Az internetezés tiltása baromság. Az irodai munkához számtalan esetben lehet szükség olyan információkra, amit hamarabb megtalálsz a google-van, mint ha telefonálgatnál vagy ha a myneten keresgélnél. Akkor fogok "iwiwelni", ha nincs más dolgom, VAGY ha tele van a tököm a különböző fölösleges jelentések 123. verziójának hegesztésével vagy mások hibáinak javítgatásával.
A TÉNYEK kiváló dolgok, ha valóba tények. Te azonban olyasmit is írtál, hogy "Nálunk is több ilyen "civil" járkál..az ember akarva-akaratlanul is látja, napi 8 órájukban mennyit nem dolgoznak", ami arra vall, hogy napi 10-12 órát ülsz mellettük és ezt a TÉNYT figyelted meg. Mert én ismerek sok olyan "civilt", aki valóban megiszik néhány kávét és elszív néhány cigit, aztán este 6-7 felé haza is megy (és ezért munkaidőben intézi a magánügyeit, mert este 7-kor már nem nagyon vannak nyitva a közüzemek...), mert egész addig baszkurálta pl. a másnapi termelési programot, hogy Te is bejöhess és szidhassad, amint elmegy meginni egy kávét. Persze vannak kivételek, mivel igazad van, az indirekt munkaidő (a flex munkaidő) nem tartalmaz "minimum másfél óra lődörgést".
Félre ne értsük egymást: én becsülöm a sor mellett dolgozókat, mert dolgoztam már abban a környezetben és a fizikai megterhelés, a munka szervezése és felügyelete nem hasonlítható az irodáéhoz. Ellenzem a sípszóval vezényelt életet, sztem valaminek a totális félreértéséről van szó gyárszinten. Ja és nehogy azt hidd, hogy csak a Te nyakadon lógnak munkaidő alatt. Van indirekt is bőven, akinek még azt is megmondják, hogyan üsse az entert...
Egyébként meg nem értem, mi a rossebnek vitatkozunk erről az indirekt-direkt baromságról, jól egymásnak ugrunk (ugrasztanak bennünket?), ahelyett, hogy normálisan beszélnénk egymással. Mert alapvetően egyetértünk, azt hiszem.

Kamu elhüjítését meg azért említettem, mert az internetezés problémájára az internetezés tiltása elég lúzer megoldás, viszont sokkal könyebb, mint arról beszélni, miért is internetezik az a tag egyáltalán?

Nyeseznye 2008.03.16. 12:43:13

Nem sértődtem meg Holsten, írtam is, hogy lesznek nálam értelmesebb emberek, akik...stb

Üdv!

Rémálom 2008.03.16. 15:03:30

98,2%. Nem kunszt! Múlt héten is 2 embert láttam gipszes kézzel, 1-et gipszes lábbal.Nem kötelező bejönni betegen, csak erősen ajánlott!Ebben minden bennt van. Nem?Emberek motiváltsága: mindenből a maximumot követeljük, vagy mégtöbbet. De amikor adni kell,még amit kellene azt se!Lássuk pl. a rozmann atöbbi gyárra hivatkozik mikor nem akar bért emelni.Holott infláció követő fizetés.Műszak pótlék:A Vagon gyárban 20%-40% délutános éjszakáa. Nálunk csak 15-30%.Ígazítsuk a szomszédhoz. Vagy miért nincs hűség pénz?A szomszédban ilyen is van.Régen törzsgárda tagságnak hívták.5-10-15-20évre adtak egy kis pénzt.Itt adnak egy gyertyát deszkalapra szegelve.Ha adnak!Jobban megkéne fogni az embereket!Mert már nem akar idejönni senki dolgozni.Nem egy területről tudok ahol létszám hiánnyal küzdenek.A fiatal nem jön ide. Vagy ha ide is jön, rövid időn belül elmegy. Had ne példálozzak. A személyügyön úgy is tudják.Egyre több ez a terület.A régi időssebb kolégákat meg nem becsülik meg.Se erkölcsileg ,se anyagilag!Pedig ha egy tapasztalt kolléga elmegy,nem mindegy ki jön helyette! Vagy darab darab?A kafatéria itt se a maximum. A molnál 400000ft évente. Nálunk csak 250000ft. Miért? Nehogy azzal jöjjön valaki, hogy oda kell menni dolgozni!Itt élek, itt dolgozom. Rengeteg munkával itt szeretnék legalább annyit keresni, amiből jó tartom a családom!Szerintem nem olyan nagy kívánság ez.Mert a rekord nyereségből jutna rá bőven!!!

biorobot 2008.03.16. 20:02:29

Ugyanmár!

Szerintetek a rozmárt érdekli a nyomorotok?
Amikor egy Fiestával jött ide a Philipsből, itt meg egyből A6 allrod neki, meg A4 a mamának, nem beszélve az ügyvezetői fizetésről. (nem MK2, meg MK1, hanem ügyvezető) Ennél kevesebb pénzért kinyírja a másikat a magyar. Ha csak 4 évig lesz ezen a poszton, már akkor megalapozza a jövőjét, nem beszélve arról, hogy az önéletrajban sem mutat rosszul az a sor, hogy "Ügyvezető Igazgató AHM"!

lol 2008.03.17. 09:51:24

"A tavalyi évet azonban már olyan eredményesen zárta a cég, hogy minden németországi alkalmazottjának 3700 eurós (mintegy 1 millió forintos) jutalmat ígért a májusi fizetéséhez"
No komment!

Bijóóórobot 2008.03.17. 13:02:49

Ez a fórum a dolgozóknak jött létre, a kultúrált csevegés, és információcsere reményében.
Nem egy fikázós fórum, de normális hangnemben bármiről szó lehet..Új témák létrehozhatók.
Moderálás és a regisztráció aktív.

Amennyiben szükségtelennek érzem, rövid időn belül törlésre kerül.

ahmforum.extra.hu/

FÓRUM 2008.03.17. 19:47:58

A fórum úgy néz ki regisztráció nélkül is használható.:)

ahmforum.extra.hu

trilla 2008.03.18. 20:39:25

Kedves sorstársaim! Az audiban önző és ostoba management irányít, onnan vesz el ahová adni kellene, és oda szór, ahová semmi értelme... Ez a legfőbb mutatója a hozzáértésüknek. A mentális egészség nem azonos a papíron szereplő 98,2%-os "jelenléttel". Egy halom kiégett, szociopata, széthullott emberi kapcsolatokkal bíró vállalati napszámos alkotja a vezetést. Nézz körül, melyikkel cserélnél? Amelyiknek a Q7es cégautójában annyi van, amennyi a háza és a széke közti távolság? Bent rohad reggeltől estig nap nap után. Vagy amelyik naponta hörpizik, mert össze sz@rja magát a gondolattól, hogy mi lesz , ha holnapra "hirtelen" nem lesz eléggé manager? Kinek kell ez? Nekem biztos nem! Ugyanabban az adósság csapdában van többsége, mint mi, a szalagok mellett vegetálók. Csak a számok, és az önteltségük látványosabb. Ahogy tanult kollégám mondta anno: "lánc van a nyakán ebben a kupiban mindenkinek, csak az egyiknek rozsdás vas, a másiknak arany, de egyformán töri -

Schwarc 2008.03.19. 11:25:17

trilla, ebben bent volt minden! Szívemből szóltál!!! Maximálisan egyet értek veled.Tényleg nagy a csend. Csá

otis81 2008.03.19. 16:31:48

Hali! Nem tudjátok mit lépett a cég a szakszervezet egyszeri 90000 Ft-os ajánlatára, állítólag van eredmény de még nem publikus! És azt hallani, hogy látványosan több lesz a prémcsi, mint tavaly, mert ugye kitudódott a kinti átlag! Irjatok ha tudtok valamit!

Manusz 2008.03.19. 21:06:39

Üdv mindenkinek!
Prémcsiről nem tudok semmit de a szakszervezet úgy hallotam kétszer 90 ezer forintot szeretne kiharcolni.
HAJRÁ!!!

Nyilvános 2008.03.20. 17:15:29

A fórummotor (phpbb3) miatt eddig csak regisztrált felhasználók használhatták, mostantól azonban vendégként - regisztráció nélkül is van lehetőség a hozzászólásokra.

ahmforum.extra.hu

Tercs 2008.03.20. 19:26:42

Gyertek a feljebb említett fórumra.
Sokkal átláthatóbb képet kaphattok.

zorro 2008.03.21. 12:37:13

Sok prémcsiröl ne is álmodjatok.Most is elfogják lopni a fönökök úgy mint eddig.Erre az AFSZ kitalálhatna valamit hogy ezt ne tehessék.

Holsten 2008.03.21. 18:33:30

Stadlater!

ahmforumon válaszoltam.

üdv.

Peti 2008.03.23. 20:19:20

Jól járnak az Audi dolgozói is a sikerrel, mert teljesítményüket eredményarányos nyereségrészesedéssel ismerik el, amit májusban fizetnek majd ki. Ennek teljes összege az idén dolgozónként 5300 eurót (1,4 millió forint) tesz ki
Mi ebből a valóság? Gondolom az egyszeri melós nem kapott 5000 Eurót

Lázadó 2008.03.25. 20:54:47

Jól szétveri valaki ezt a fórumot azzal, hogy átirányít egyy másik, kontrolált fórumra.Gratula az ötletért. Azt nem látja a világ?

biiiiiztosan 2008.03.26. 00:12:35

Lázadó!

Milyen kontrollált fórumra irányít Téged bárki is?:)
És mi az, hogy azt nem látja a világ??:)

Piskóta 2008.03.26. 21:05:55

Sziasztok! A főnököm kinyomtatta az egész blogot és megkérdezte, láttuk-e már és mi a véleményünk róla. Csodálkozott mindenki, mintha nem tudtuk volna....:-)) Gondolom valami seggnyaló megmutatta neki, hol van a blog, mert egyedül képtelen lenne megtalálni szerencsétlen. Elolvasta az egészet, de most sem tudja nagy valószínűséggel, mi a vállalatnál a probléma...:-) Mi meg nem világosítottuk fel.

Kilgore Trout 2008.03.26. 23:18:22

Sziasztok

Végigolvastam az egész topicot és sok minden kavarog a fejemben... Eléggé megdöbbentőnek tartom, hogy felmerül bárkiben is az indirekt kollégák szükségessége (indirekt vagyok, 7,5 éve audis). Van aki komolyan gondolja, hogy a támogató területek nélkül mennének a sorok??? Srácok, IT (pl. SAP) nélkül max. másfél óráig húzzátok a kockás füzettel! Vagy mit építenétek a beszerzés, diszpó, program nélkül? HR nélkül lenne fizetésetek? Logisztika nélkül te mennél a raktárba a csavarokért? Sorolhatnám..... Naplopó, akadék, mások munkáján élősködő szvsz mindenhol van. Jah, és elárulom, ha minden indirekt folyton KVzna a napfény büfénél, lapjára fektetve se férnének el. Ne a töredékről itéljük meg az egészet, könyörgöm. Megdöbbennétek, hogy hány indirekt visz kevesebbet haza a soriaknál. Valszeg nem a stresszmentes egekig érő fizetés miatt cserélődnek a diszponensek félévente...
A probléma gyökere szerintem abban van, hogy a menedzsment egy álomvilágban él, lassan teljesen beszopták azt a maszlagot, amit az újság és a skynet 1000el nyom, minden jó, minden fasza. És tényleg csődbe vinnének hónapok alatt egy kisebb céget. Folyamatosan megyünk lefelé, a kontraszelekció itt is működik.
Ma felmondott egy MK2-es vezető, ilyen se volt még eddig, kérdés, erre felfigyelnek-e az okosok. A tünetek szaporodnak...

Praktikant 2008.03.27. 11:49:10

Praktikantság az AHM-nél

Mit is jelenthet kívülről egy
mérnökjelöltnek az AHM?
- technika
- fejlődési lehetőség
- szakmailag a csúcsra kerülés
- komoly munkákban való részvétel
- későbbi álláslehetőség

és ami e helyett van:

- táblázatszerkesztés
- unalom
- ugráltatás
- másnak a letolt munkályát elvégezni amit meg se néznek.

Hát kb ennyi tény azért hozzá kell tenni ha esetleg diplomamunkát ít a jelölt akkor némileg találkozik szakmai munkával is meg egy kicsit vezetőfüggő a dolog.

De mit is jelent Praktikantnak lenni, hát nem sokmit mindössze havi 57e
forint ösztöndíjat amiből ha minuszórád van levonják de ha plusz órád van nem adják hozzá az esedékes bért.
Lehet hogy soknak tűnik az 57e forint de úgy gondolom egy ilyen vállalatnál támogatni kellene azokat a diákokat akik vállalják a fősuli mellett a gyakorlatot vagy esetleg még halasztanak azért hogy szakmilag tudjanak fejlődni és kicsit könnyebb legyen nekik az indulás a többiekkel szemben, ami szerintem megérthető.
Audi szintű vállalatok de még akár kisebbek is jóval több juttatást adnak azoknak a leendő diplomásoknak akik vállalják ugyanezt a gyakorlatot akár 10-12 hónapon keresztül, és még későbbi munkalehetőséget is könnyebben adnak nekik , nem engedik el őket mivel tudják hogy a gyakornokok támogatása befektetés a későbbi szakembergárda megteremtésére és ezt megbecsülik megfizetik. /kb havi 100e forintrol beszélek/
Nem kell félreérteni hogy esetleg a soron dolgozó munkásokat nem kell megfizetni , egyáltalán nem, nekik is meg kell adni az értékteremtésüknek megfelelő tisztes bért hogy akár 3-4 gyereket is fel tudjaon nevelni , iskoláztatni és az életbe elindítni./magyarország jövőjéért/
Aztán első nap bekerülsz a vállalathoz várnád hogy majd egyre több munkát adjanak , de ehejett csak papírmunka , ugráltatás , veled való nemtörödomség megy ivel senki nem ér rá, ez lesz ám a nagy pofáraesés.
Persze azért akadnak kivételek is de nagy általánosságban ez igaz.
Úgyhogy végre el kellene jutni ezeknek a porblémáknak a Herr Faustmann és a Rozmann Ricsi felé is hogy a Praktikant is szeretné ha esetleg megbecsülnék és emberszámba vennék.

Schwarc 2008.03.28. 19:01:19

A tünetek valóban szaporodnak. De, majd csak akkor fog fetünni,mikor májusi prémium után, az egész évi fluktuáció többszöröse,ugye 29 db ember.Szándékosan írtam db-t.Csak a közvetlen környezetemből legalább 5 ember elfog menni.Meg a prémium kérdés, a Németek tudják, hogy 5300 euró lesz.Büszkék rá. Igazuk is van.Ez már szép pénz!Nálunk miért nem mondják meg? Mert rekord kevés fog lenni!Mert ha szép pénz lenne, akkor már megírná az összes sajtó,írott, elektromos.De úgy gondolom, lesz aki elteszi, a részünket.Mert emberségből 0-ák!De sokáig nem fog menni!Mert ugye a tünetek szaporodnak!!!!!

tuzok10 2008.03.30. 12:18:30

Tünetek szaporodnak...vezetöket kintröl vesznek fel - meg olyat is akinek nincs vezetesi tapasztalata de jo öneletrajzot irt..mert utanakerdezni mar smafu - ...mondvan a belül nincs megfelelö ember...tenyleg..mert akit kikepeznek hogy univerzalmanager legyen azt utana kb szenne szivatjak..de ki nem nevezik ha valami ertelmes gondolata mar van...ha bologato david akkor barki lehet belöle...ha lojalis meg kidolgozza a belet akkor senki nem lesz...nem csoda hogy elmennek a jo emberek...az az egy szerencsejük, hogy a magyar nem mobil...ha mar csalad vagy haza ott van akkor inkabb beall a sorba...szomoru...

Senki 2008.03.30. 15:20:39

Az sem volt semmi,mikor du.osban este 8kor szóltak az embernek,h maradjon hajnal 2ig.Ha nem,nevek a papírra,és húznak egyet,az marad.Addig csak kibírod kaja nélkül.Mondhatod,h nem,ürügyet úgyis találnak,h kibasszanak.Ha sokat nyomod az audiban(TT soron),be fogsz butulni,nem megy majd az olvasás,számolás.De most vagyok fiatal,most kell jól keresnem,de ha messziről jársz,fél 4 kor kelsz 4kor érsz haza...így már annyira nem is jó.Arról nem is beszélve,h a szart is kitapossák belőled.Voltam már culáger,hordtam téglát,gerendát,de könnyebb volt,és azt szerettem is.De feketén nem lehet.

Senki 2008.03.30. 15:24:49

A Kisalföldi Volánnal meg egyélmény vidékről utazni...

Thunderzolee 2008.03.31. 04:12:48

Halee!

Suzukis dolgozó vagyok.
Valahogy eljutottam erre az oldalra, tegnap este elkezdtem elolvasni a kommneteket, még csak az első 100 végéhez értem, de lassan készülődnöm kell, megyek dolgozni nappalosra.
Mintha a suzukisok(mindíg kisbetűvel írom) és az Audiosok ugyanabban a cipőben járnának...
Toyota féle Lean termelési rendszer, 5S és társai..
Sori dolgozók alacsony bérezése, idegbeteg vezetők.
Audinál legalább szakszervezet van, nálunk (egyelőre még) nem sikerült összehozni azt se. Legalábbis olyan mint ha nem is lenne.

Olvastam itt feljebb, h valaki kinyomtatta ezt az egészet, én is ezen töröm a fejem, de ennyi papír... kéne egy leporellós nyomtató. XD

Na most megyek, (még visszanézek), nagyon jó, h rátaláltam erre a topicra.
Kitartás!

pig 2008.04.02. 20:30:23

Volt olyan,hogy azt szerették volna ha önként bevállaljuk,hogy 7 éjszakás műszakot nyomunk egymás után.De mivel ez törvényellenes hoztak egy papírt amit név szerint mindenkinek alá kellett írni,hogy Ő AKAR 7 ÉJSZAKÁS MŰSZAKOT DOLGOZNI EGYMÁS UTÁN.Én nem írtam alá azóta is iszom a levét.Kevesebb prémium,mozgóbér meg ilyenek.

Martin Luther King 2008.04.03. 14:51:24

pignek: Keresd meg a szakszervezet vezetőit a problémáddal. Ha ez miatt ér hátrány ők biztosan utánajárnak a személyügyön. Persze célszerű tagnak lenni. Már több ember prémiumát, mozgóbérét, alapbérét rendezték, rendeztették a közbenjárásukkal. Mégegyszer: a szakszervezeti vezetőket keresd meg a szakszervezeti irodában. :)

m. 2008.04.04. 20:49:08

ahmforum.extra.hu

Bezártuk a fórumot! Ezekután csak a regisztrált felhasználók tudják használni.

Holsten 2008.04.11. 15:21:36

Ismét nyitott állapotban a fórum:

ahmforum.extra.hu

hátazér 2008.04.12. 22:11:41

erre no comment!

igy kell szétcsapni egy fórumot.. ennyit a szabad véleménynyilvánításról!

kamugép 2008.06.21. 19:19:01

Na mi van meghalt a fórum??
Petikém legalább te írj ide valamit!!!
Ja és jó volt a gokart:-(

Robot 2008.06.27. 08:04:18

Mérnök úr igazad van. Sajnos ez a helyzet sori dolgozókkal is!! nem motiváltak az emberek, a teamekből hiányzik az összetartás...sorolhatnám. De ami igazán bosszant az az h a feletteseim végzettsége körülbelül arra való hogy beadják a jelentkezésüket az imagemant-hez. Természetesen felveszik a fincsi fizetést mellé, én meg nem tudok helyezkedni az audiba technikusi végzettséggel...:S
Az új mérnökökről(akik frissen szabadultak az iskolapadból mögöttük hagyva a frankó züllős bulikat)olyan 1szerű dolgokat nem tudnak megoldani mint az 1x1.Elég lenne ha a melós véleményét meghallgatná, de kiröhög... Két hónap múlva meghallgatja és láss csodát, siker fény csillogás.
Végszóra: Az audi egészséges munkahely? Honnan veszik? Diagrammok, számok?? :DDDD Az audis melós félholtan is bemegy mert félti azt a nyomorult pár % mozgóbérét is!Az audis fiztetés nem a megélhetésre kell hanem a túlélésre...
Köszönöm. ENNYI!

Amaranth 2008.10.14. 00:00:49

Ja a Gokartot majd bekéne pótolni Pityukám!
süti beállítások módosítása