Ez a számláló a poszt nézettségét mutatja. Mindenképp olvasd el ezt a posztot a részletekért.
     

Miért kurvul el idővel minden szerelő?

  2007. július 31. - Winkler Róbert Címkék: motor yamaha vmax totalcar flotta

A szerzőről még nincs információ feltöltve!

A szerző még nem publikált a Totalcaron

A világ legnagyobb olaszautó-lerakata
2014-08-23 08:33:54

András, az Iveco PR-ese azt mondta, szerinte közepes, mármint méretre, de érdemes megnézni. Amikor kijöttünk

Egy 75%-os kör Stiggel
2014-03-27 07:15:56

Az új Audi S1 bemutatóján  jó kis betétprogramokat találtak ki az unatkozó újságírók ébren

Vegastól Santa Monicáig
2014-02-08 08:55:56

Megígértem Pistának, hogy szombatra összekalapálok egy posztot azokból a képeimből, amiket nem tudtam

A barna RX-7-es korábbi kalandjai
2014-01-04 18:36:41

A hevesi RX-7-es korábban Kecskeméten lakott, de Szolnokra már nem jutott el, mert kifogyott belőle a benzin.

VMax Zsolt sajnos egyre trógerebb. Például képes volt úgy elengedni egy ötnapos túrára, hogy ellopta a tárcsazáramat, én meg persze hagyjam csak úgy a gépet Katowice-külsőn éjjel, zár nélkül. Aztán elfelejtette visszarakni a dudámat. Amit eleve nem is értem, miért szedett le, mert tudtommal semmi baja nem volt. És a duda fontos. Azzal lehet jelezni a többieknek, hogy van valami, álljunk meg, vagy egy autósnak, hogy már hatvan órája zöld a lámpa – duda híján meg csak tahó módra húzogathatjuk a gázt.

Miért kurvul el idővel minden szerelő?! (Na jó, kivéve Mazda Mester.)

A VMax, mellette egy csomó másik motor

Mindegy, élve hazaértem, a VMaxot se lopták el, lopásgátlónak minden parkoláskor szép olajtócsa lett alatta, mert Vmax Zsolt rosszul szerelte vissza a kuplungfedelet. Mondtam is neki, hogy soha többé nem röhöghet a Harleykon, mert ott a gyárban naponta több száz motort raknak össze, neki egy se megy rendesen. Közben elromlott a kilométerórám. Meg persze olajcsere is kellett volna, de VMax Zsolt elfelejtett olajat venni, nekem meg azt mondta, van neki, tehát én se vittem. Mivel volt egy fogaskerék-csere a váltóban, ajánlatos lett volna hamar olajat cserélni, hát nem jött össze, mert VMax Zsolt mostanában azt játssza, hogy megbeszéljük a pénteket, és amikor pénteken rácsörgök, hogy mehetek-e, nem veszi fel. Se szombaton, se vasárnap. Esetleg kedden előkerül, és hadovál valamit a csajáról, vagy a nagy melegről.

Ha viszont néha kegyeskedik a megbeszélt időben dolgozni, akkor szép műszaki megoldásokat láthatok nála. A kilométerórához történetesen az első tengelyen forgó mittudoménmire hegesztett egy fület, amitől megjavult:

Kerek izé a VMax első tengelyén forgó mittudoménmin

A cigit viszont gumikalapáccsal oltotta el. Szétverte, no:

Gumikalapács, és a vele eloltott cigaretta

A műhelyben továbbra is példás a rend. Hengerfej, váltó, kis vezérműlánc, hengerfej-V-Boost:

VMax Zsolt műhelye

Most ott tartunk, hogy azt ígérte, délben visszahív. Fél 2 után visszahívott. Azzal kecsegtetett, hogy találkozik a Gyáli úton az Ákossal, elmegy valamiért valahova, és hív. Hahaha, mondanám, ha nem lenne a dolog bizonytalan. Mert azért nem teljesen biztos, hogy ma már úgyse hallok felőle. A legrosszabb, hogy nem csinálhatok programot, mert akár még az is előfordulhat, hogy hív.

A bejegyzés trackback címe:

http://belsoseg.blog.hu/api/trackback/id/tr38128940

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben.

Dörmi06 2007.07.31. 12:28:45

A szerelők nem elkúrvulnak, ők alapból megbízhatatlan lények, akiknek ilyenforma létezése egyszerűen elfogadhatatlan :( Komolyan kétségbe ejtő, hogy van két autóm, két motorom és kénytelen voltam bérletet venni, mert egy hónapja nincs mivel közlekednem.

A motoron elkezdett csöpögni a benzin, ami a szerelőtől való távozás után átment folyásba. Ezenkívül egy feszszabályzó-csere is egy hónapos intenzív munka.

Az egyik autón injektor fejet kellet cserélni. Azóta nem rángat menet közben, de minden indításnál V8 hangja van a sor 4-nek... vihetem vissza ezt is.

Áhh, a többit le sem írom, mert csak felidegelem magam.

tistedur 2007.07.31. 12:37:41

magad uram,ha szolgád nincs :)

Tommi · http://tommi.blog.hu 2007.07.31. 12:44:51

Egyetlen normális szerelőt ismerek, ő is halimbai... Szóval egy eldugott kis faluban él... Gyorsan, olcsón és jól dolgozik...

shagy 2007.07.31. 12:49:28

és gondolom vMax Zsolti olvassa a belsőséget... és... :)

leaf 2007.07.31. 12:57:30

ejnye bejnye Róbert, most kibeszélted a háta megett? :)

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2007.07.31. 13:00:47

most megkapta lol :) hát igen, lehet ideje lenni komolyabban a motorszerelői szakma után édeklődnöd, egy iylen országban már szinte csak a saját munkádban bízhatsz igazán...vagy kiviszed bécsbe, ott talán már akadnak normális szerelők :)

Maad 2007.07.31. 13:01:37

Éérdekes, hogy csak azok szemét bántja, hogy néhány H-D ból cseppen az olaj, akiknek sose volt... Arról nem beszélve, hogy az ilyen olajfolyások zömét azok a "szerelők" okozzák, akik azt hiszik, hogy Jawat, vagy MZ-t javítanak... Hengertalp tömítésnek pl. nem alkalmas zsírral vékonyan bekent kartonpapír.

Bump 2007.07.31. 13:07:04

Azért általánosítani nem kell...
"Miért kurvul el idővel minden szerelő?" Mondhatnánk erre, hogy azért, amiért minden nő is. Ugyanúgy semmi valóságalapja nem lenne. (Bár, hogy őszinte legyek, nem elkurvuló szerelővel/nővel még nemigen találkoztam.)

sanyi 2007.07.31. 13:23:29

Sajnos ez tenyleg igy van,
becsuletes megbizhato szerelovel meg nem talalkoztam.
Vegtelensegig tudnam most sorolni, mikor es hogyan
b@sztak at. A csucs talan az volt, amikor is 1,8as GTI Golf -omat
vezerloelektronika hibaval betoltam egy kozeli szerelohoz,
aki kerdes nelkul atalakitotta karburatorosra. Atvetelkor
egy szot sem szolt, csak mikor beneztem a motorterbe, azt
hidtem rosszul latok... es meg ezt sem tudtak rendesen megoldani.
Mivel a karburatoron az automata szivato nem mukodott,
ezert allitottak egy olyan kevereket, amivel a motor majd elmeletileg telen is beindul.
Gyakorlatilag igy allandoan szivatoval jartam, ami kb. 12-13 literes
fogyasztast jelentett, fustolt mint egy traktor... ja, es persze
telen hidegben igy se lehetett beinditani. Reklamaciot persze nem
ismertek el, sot meg ok kozoltek velem hogy ne talalgassak,
es hogy ok mindent megtettek, meg hasonlo szovegek...

Ezert is felek az oreg autoktol...

Janesz 2007.07.31. 13:32:44

"A csucs talan az volt, amikor is 1,8as GTI Golf -omat
vezerloelektronika hibaval betoltam egy kozeli szerelohoz,
aki kerdes nelkul atalakitotta karburatorosra."

EZ DE DURVA BARÁTOM!

mapo 2007.07.31. 13:35:26

Azért, mert az üzlet keveredik a komasággal/barátsággal. Azért, mert ha kedves és jópofa a kuncsaft, akkor az biztos megérti, hogy nagy meleg, ide-odamenés, stb.
Tudom, hogy nagyon nehéz, de a szolgáltatókkal csak a morózus fellépés, meg a szörszálhasogatás vezet elfogadható eredményre. Cserébe viszont illik pontosan fizetni és hozni-vinni a jármüvet.
Nehéz, mert ha megfelelö gurura lel az ember, elöbb-utóbb összehaverkodik vele és már el is indult a lejtön. Ráadásul a guruk gyakran müvészek is, közmondásos érzékenységgel.
Egyébként tényleg nem lehet töle megkérdezni, hogy: "Wazze, szerinted én a munkarendemet meg a magánéletemet egy kiszámíthatatlan szerelöhöz fogom igazítani, he?"

miluman · http://autofilia.blog.hu/ 2007.07.31. 13:53:59

"A csucs talan az volt, amikor is 1,8as GTI Golf -omat
vezerloelektronika hibaval betoltam egy kozeli szerelohoz,
aki kerdes nelkul atalakitotta karburatorosra."

fu b@zmeg O.o

ojjo 2007.07.31. 14:00:46

az a még rosszabb, ha olyan autód/motorod van, amihez ritka a hozzáértő, és még neked kell lenyelni a szerelő bunkóságát, vagy a szemedbe hazudását. győrben citroeneket szerel...

autosboltos 2007.07.31. 14:33:00

A szerelők jelentős része nem érdekelt a bonyolult hibák feltárásában, mert nem kifizetődő. Ha egyszerűen kicserél egy komplett féket mondjuk egy Peu Partneren, akkor anyagköltség 30000
ebből az ő kedvezménye min30%, de vannak olyan nagykerek ahol kiszállítva is adnak 40% ot.
Mi mint bolt sem kapunk többet, tehát tesvériessen megoztozunk az övék 30% a
nekünk marad 10%. Munkadíjba el kér kb 5000 huft max 1 óra 14000 huf.
Ha különleges hibát keres 4 órát számoljátok ki mennyit veszít. Hülye lenne húzni az időt.

bano1 2007.07.31. 14:41:12

"A csucs talan az volt, amikor is 1,8as GTI Golf -omat
vezerloelektronika hibaval betoltam egy kozeli szerelohoz,
aki kerdes nelkul atalakitotta karburatorosra."

Ez mekkora! Bocsi, de ez magasan veri Winkler sztoriját... :-(

AP (törölt) 2007.07.31. 14:49:53

A szar szerelők kurvulnak el!

Ahova nagynéha én járok átnézetni a szerkezetet, ott semmi ilyesmi nincs.

Amanitin2 (törölt) 2007.07.31. 15:18:19

a márkaszervízek a legjobbak

Krizsa bácsi 2007.07.31. 15:32:19

Nem csak az autószerelővel szív az ember. Én a fényezővel jártam így. Potom 3 hónap alatt sikerült lefújni (úgy ahogy) az autómat. A fényező ez idő alatt 2x telefonált, a többi 48 hívás én kezdeményeztem. Persze a tököm már a 3. hét után kivolt, mivel anyagot kell beszerezni, sürgős egyéb megbízást kell teljesíteni, tele a műhely, csak azért mert türelmes, megértő vagyok, és nem egy többmillás verda tulajdonosa vagyok. Megbántam.

Matyi 2007.07.31. 15:37:50

Az a baj a szerelőkkel, hogy amíg csóró addig lelkiísmeretes, viszont trágya szerszámai vannak. Ha egy kicsit elindul a szekér elkezd linkeskedni. Lesz egy csomó "elintézni valója" ..stb.:-(

feketenap 2007.07.31. 16:46:00

sanyi: Sztem ott kellett valami cucc a szakiknak! Visszadtak mindent?
Legközelebb javaslom: forum.index.hu/Article/showArticle?t=9027072
Vagy valami hasonlót.

KIZS 2007.07.31. 17:06:52

Jé! VMax Zsolt pont olyan mint az én szerelőm. Ő is mindig péntekre ígér meg mindent és az átadás előtt 4 órával kezd neki egy 12 órás melónak, holott a gép már két hete ott áll.
Mondjuk amit megcsinál az tuti csak kezdjen bele. A buszom hozzávetőlegesen másfél éve áll nála apró pici darabokban. Én már beletörődtem, ha kész lesz majd ünnepelek.
Miért nem hagyom ott? Mert ő ért hozzá a légjobban és a leghülyébb ötleteimet is meg tudja valósítani. És _kreatív_ nem a gány, ha nem pozitív értelemben.

bodhisatwa 2007.07.31. 17:17:46

Gyász ez, tenni ellene nem lehet. Mor molj mantrákat hombre, az talán segít! Apropó: tuti rotaxos BMWs szerelőt nem tudtok, ha már itt így...?
Köszi!

Paco 2007.07.31. 19:36:59

Hülyén hangzik, de én emiatt kezdtem bele egy komplest műhely építésébe, csápos emelővel, egyebekkel. Amit az ember szerelőre költ, meg a kieső idejével elveszít annyiból simán kijön.

yenoee 2007.07.31. 19:57:03

Paco: nem, egyáltalán nem hangzik hülyén...
:)
Ettől függetlenül a jelenséggel én se tudok mit kezdeni.

cv 2007.07.31. 21:21:30

de milyen gáz ez. Pl. egy sebész elkurvul? Nem egyszerűbb baltával fejbecsapni valakit, mint órákon át turkálni a gyomrában? Kész ráfizetés...
Fogyik a magyar, eltaknyolódik a nemzedék, velünk mindent meg lehet csinálni, a politikusok olyanok, mint amilyet a nép megérdemel, ésatöbbi, ésatöbbi...

Ja, egyébként a sebész is elkurvul. :((((

GiXXXer 2007.07.31. 21:41:29

Havernak olajcsere gyanánt kedves szerelő egy kevesebbet futott, de már sötét színű olajat töltött bele, fullszint gyanánt, asszem 20 volt a 4 lityi. Mikor haver megnézte a nívót, szóvá tette, először el akarták magyarázni, hogy a fullszint ilyen fajta, a drága olaj fekete. Haver mondta, ő nem hülye, ne nézzék annak, erre ugattak vele, kopasz srác villáskulcsot lengetett az arca felé, nagy ugatás lett, majd kapott egyet a szeme alá, a köcsög, aki szarházinak nézi a szerelőt... :)
Az a műhely azóta már bezárt, nem is tudom miért, de a tulaj háza és bömbije még megvan, tehát nem egy embert húzhatott le így. Nem cserél olajat, tönkremegy a motor, viszed vissza. Ha szóvá teszed, kapsz egyet... :D
Én az olajat inkább magam cserélem, és szerencsére a Suzukit nem sűrűn kell szerelőhöz vinni, a motort is ki tudja venni két ember. :)
De másik haver Suzuki Banditja is jó példa a pedáns szerlőkre, idén még nem futott 500km-t sem, mert mindig van valami baja, és amikor két-három hétig nem javítja meg a szervíz, annyit mond: ritka a motor, alig kapni hozzá alkatrészt. :D
De az injektorból karbis sztorit semmi sem überelheti! :)

csarlee 2007.07.31. 22:04:14

Húú, ez az injektor-karbi metamorfózis nem egyszerű!!!
Egyébként annak a kollégának van igaza aki, azt mondja, hogy nem éri meg nekik szerelni hanem rögtön csere minden. Logikus, hiszen ahhoz kell a legkevesebb idő illetve ész! Valaki megjegyezte, hogy legjobb a márkaszervíz... Hát, nem tudom de x ezer forintos rezsiórabérükhez képest nagyon halovány a teljesítményük (VW és Citroen, saját tapasztalat). Az viszont, sajnos igaz, hogy a klasszikus, jó értelemben vett megszállott szerelő már nem létezik. Olyanok mint a vendéglátósok: mindegyik lehúz csak nem mindegy mennyire...

Hompakker Dodo 2007.07.31. 22:23:45

Mit csodálkoztok?! Minden kib***ott szakmában így megy manapság ez. Mutassatok egy rendes festőt, kőművest, klímaszerelőt, bádogost, TV szerelőt...stb! A lényeg, hogy minél kevesebb munkával, minél több pénzt lehessen keresni. Én fizetnék a tisztességesen, szépen, időre elvégzett munkáért, csak nem találok hozzá szakit SEMMILYEN területen.

Ati 2007.07.31. 22:24:10

Hali!
Nem értek eggyet ezzel az általánositással tény h sokan a szakmában rosszul végzik a dolgukat. Főleg a márkaszervizekben (tapasztalat) jómagam is 3 márkaszervizben voltam eddig segéd és sokszor én oktattam a szerelőket h azt nem úgy kéne. Amugy (mint az valószinüleg kiderül) én is autó szerelőnek tanulok valamint apám is az és biztosithatlak titeket h mi jól végezzük a munkánkat. És rajtunk kívül még kb 2 jó szerelőt ismerek ami szomorú mert sok szerelőt ismerek.

doki 2007.07.31. 22:26:50

Ugy látszik ez nem az én blogom,. Nekem bejött a szerelőm. Igaz, hogy suzuki szervize van, nekem meg C 220, de a szerelő is ilyen márkát favorizál. Időre megyek időre jövök és ha akarom végignézhetem az olajcserét testközelből.Az olajat elöttem nyitja mint a pincér az üveget.

sgy 2007.07.31. 23:16:07

Golf stori nem semmi.Én a Corollám hengerfelyét kartondobozban kaptam vissza 1 hét után.És még a szerelő volt felháborodva mikor megkérdeztem hát,hogy is gondolta ezt.Huzathattam a kocsit a márkaszervizbe 1 doboz darabokra szedet hengerfelyel,röhögtek is rajtam rendesen a szervizben.

cv 2007.08.01. 00:23:55

Kedves!
Hengerfely? Hengerfelyel??? Talán hengerfejjel... Más dolog ez és más az elgépelés! Biztos, hogy csak a Dobozos Hengerfej miatt röhögtek? :D
Bocs.

Dörmi06 2007.08.01. 01:33:48

Ati! Küldd a címet és ezentúl hozzátok járok, ha ti jó szerelők vagytok.

Ma ismét megbizonyosodtam afelől, hogy a normális(nak gondolt) szerelő is csak egy kutyaütő ?X!+@!!) !!! Haverom szülinapjára vettem egy sportkormányt a Ladájába. Tudtam, hogy szerelőnél van a kocsi, így odaadtam a faszinak a kormányt, hogy azt is tegye bele. Hát bele is tette. Csak éppen egyenes állásban fél fordulattal balra áll a kormány, a duda meg az első használatra beragadt és csak úgy tudták leállítani, hogy széthúzták a kábelt. Ennyit a nagyszerű ajándékomról.

Holnap megyek a motoromért... előre félek :(

Dörmi06 2007.08.01. 01:35:51

Ati! Küldd a címet és ezentúl hozzátok járok, ha ti jó szerelők vagytok.

Ma ismét megbizonyosodtam afelől, hogy a normális(nak gondolt) szerelő is csak egy kutyaütő ?X!+@!!) !!! Haverom szülinapjára vettem egy sportkormányt a Ladájába. Tudtam, hogy szerelőnél van a kocsi, így odaadtam a faszinak a kormányt, hogy azt is tegye bele. Hát bele is tette. Csak éppen egyenes állásban fél fordulattal balra áll a kormány, a duda meg az első használatra beragadt és csak úgy tudták leállítani, hogy széthúzták a kábelt. Ennyit a nagyszerű ajándékomról.

Holnap megyek a motoromért... előre félek :(

Dörmi06 2007.08.01. 01:36:38

Hoppá, sorry a dupla postért.

series_one (törölt) 2007.08.01. 03:08:08

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=69258160&t=9012660

az elkurvuló szerelőkhö ennyit fűznék hozzá.
meg akinek nagy a pofája, csinálja.
minden nap.
ez most így kijött.
ez van.

series_one (törölt) 2007.08.01. 03:08:58

forum.index.hu/Article/viewArticle?a=69258160&t=9012660

na.
az előbb asszem beette a kommentet.
szóval ennyit a kurvaságról.
szevasztok.

PioDVD 2007.08.01. 08:33:57

Series_one:
Gondolom, ha vakbélműtétre mész és az orvos kiherél, elfogadod tőle, hogy ha pofázol, csináld Te. Minden nap.
Ha esetleg talán mégsem, akkor talán megérted, hogy engem nem érdekel, hogy a szerelő unja már az egészet. Akkor zárjon be. Ha nem, akkor meg dolgozzon tisztességesen.
Én is unom a melót sokszor, de sz@rt akkor sem csinálok.

párduc 2007.08.01. 11:54:36

Volt egy szerelőm, post-it ot ragasztottam a műszerfalra a listával, hogy mit kell megcsinálni a kocsin. Többnyire bejött, de volt amikor áturott egy sort. : )

Egyébként van egy 1963-as jawam. Szétszedtem, apró darabokra a haverommal, de nem tudtuk összerakni ezért 6 éve áll a pincében, ha valakinek van kedveösszerakhatja. :)

zöldi 2007.08.01. 14:52:57

A Jawat szívesen átveszem, ingyen, vagy ajándékba:))) Mondjam a címet?

Pepe 2007.08.01. 15:12:43

Sziasztok! Még nem kommenteztem a belsőségben de most fogok! Először is 100%-ban egyetértek az előttem szólókkal, az én idegeim is szépen fogynak a sok bosszúságtól. Azonban a véleményem, hogy alapvetően "nemkurva" ember nem kurvul el. Mi autóipari kényelmi és biztonsági extrákat forgalmazunk egy 7 fős cégben. Sorra kapom az e-mailt, telefont az ügyfelektől, akik megköszönik a szépen, rendesen végzett munkát, sőt, gyakran személyes jókívánságot küldenek. Ezért érzem úgy, hogy érdemes értük fáradni, hiszen: Minden kereskedő, melós, szaki érdeke az, hogy a vevője maximálisan elégedett legyen. Hiszen utána is hozzád fog jönni, nálad költi el a pénzt. Én dolgoztam műhelyben is, ma már nem olajozok, de mindenhol maximumot nyújtottam. Csakhát ha a sok "birka" hagyja magát átverni, akkor rászoknak. A benzinkúton tessék visszakéri 2 Ft-ot, a hibás szerelést nem átvenni, a jogos! hátrányért megfelelően hangot emelni. (Nem ordibálni és villáskulccsal odasózni, hanem korrekten de határozottan bevasalni amit kell). Ezt minden szerelő tolerálja, ha látja, hogy igazad van. Nem pattogni kell, hanem együttműködésre törekedni, hiszen ők is emberek. Na, sikerült vitát "szítani"? :)

pimpike 2007.08.01. 15:29:24

"A csucs talan az volt, amikor is 1,8as GTI Golf -omat ...."

Nekem az Uno-mban romlott el egyszer az elektronikus gyújtás vezérlő .
A májsztró mondta , hogy összesen 40 ropi lesz a csere , de van bontós ismerőse és ha az megfelel akkor 25-be megoldhatjuk .
Persze , egy 100K-s kocsinál nem sokat gondolkodik az ember ...
Nos megoldotta .
Átszerelte a komplett gyújtást egy Ritmo-ról (kalapácsos) .
Utána kb 1l -el felment a fogyasztás , és a zöldkártyán is épphogy átment.

scheerti · http://scheerti.blog.hu 2007.08.01. 20:56:42

Mindenki elkurvul idővel,nem csak a szerelők. Én azt mondom érdemes továbbra is hozzá járnod,ha tróger módon is szervezi le a dolgokat,legalább tudod,hogy nem valami kókler csinálta. És a lényeg,hogy mindig van kit lebaszni! Ez nagyon fontos. Egy márkaszervízben elküldheted a faszba a szervízvezetőt aki 10 perc mulva még mindig rajtad röhög a szerelőkkel két cigi között,hogy mekkora balfasz vagy. Egy ember esetében legalább tudja az ember,hogy kinek címezze a lebaszást:)

lwl (törölt) 2010.10.14. 20:54:12

@scheerti: Rossz hirem van, a szakinak nincs fonoke, igy szarik a lebaszasodra.

A szervizvezetonek viszont van.